*Láttam, hogy Sarah állkapcsa megfeszül a szavaimra, de csak a fejem ingatom meg és sóhajtok egyet. Nem, nem lemondó sóhaj ez csak amolyan elkönyvelés, hogy ez nem az a világ, ahol ezt képesek meglátni az emberek. A farkasok meg mégúgy sem.* - Ne szorítsd össze... * Akkor nem tudok varrni, de hangom kedves és csak kérem a dolgot. De ha neki jobb, hát szorongassa majd folytatom később. De mikor elernyednek az izmok, csak folytatom a munkát. Csendesen hallgatom a szavait, de mielőtt bármit mondanék egy pillanatra megállok és továbbra is a munkám végezve szólalok meg.* - Én régóta... évszázadok óta keresem a Teremtőm. Elég csúnyán váltunk el, annak ellenére, hogy jó kapcsolatunk volt. De az idő változik, akkor is változott és bizonyára azóta is. De még most sem tudom, hogy mit mondjak ha meglelem. Pedig már egy párszor leforgattam a fejemben, hogy miként futunk össze. Ezer és egy módon, mindenre számítva... de persze ez lehetetlen. Mint láthatod, én nem vagyok erőszakos... így talán a kérdésekkel kezdeném, és hogy onnan előhívja belőlem, aztaz elnyomott részt vagy sem... csak ott derülhet ki. Talán próbálj kérdezni... ha nem tetszik a válasz, utána is péppé verheted. * Mosolyodtam el halványan. Nem kioktatás és szavaimban, hangomban is csak a lágyság volt. De ez az én nézőpontom. Egy kérdésre adott válasz talán magyarázat és megértet dolgokat, ha meg az nem elfogadható... verekedni utána is lehet nem? * - Dylant is szívesen összevarrom... úgy is lóg nekem. * Vigyorodtam el, bár sejtettem, hogy a másiknak nem lesz kedvére az, hogy nekem nincs semmilyen ellenszenvem a hím iránt - meg úgy senki felé sem -, de attól még nem fogom magam megjátszani és fűt, fát kiabálni. De ahogy végzek csak a kezébe adom a gyógyszereket és mikor nem kéri, csak felvonom a szemöldököm, de oké... én kiszedem. Saját felelőssége és az Ő fájdalmai lesznek. Bár nem tettem szívesen. Egy kölyökkel nem tettem volna, de Sarah már felnőtt nő. A fürdőbe kísérve kint megvárom azt a negyed órát míg végez és így, hogy nem csupa vér... még Steven melegítőjében is, csinos nő. Nagyon csinos ami azt illeti. Nem, nem szeretem a nőket, de szemem még nekem is van. * - Akkor mehetünk is. * A konyhában természetesen elpakolok és letakarítom a vért, ahogy a terítőt is visszarakom. Nem hagyok rendetlenséget magam után, bár a vér szagát a kislány még bizonyára érezni fogja egy ideig. A kocsiban elkértem Sarah címét és haza vittem. Mielőtt lelépett volna, oda adtam neki a számom.* - Csak hívj nyugodtan. Két nap múlva este visszanézek a műszakom után. Addig ne erőltesd őket, hadd gyógyuljanak. Ja és ezt azért oda adom... * Nyújtottam át a fájdalom csillapítót is. Lehet, hogy túl büszke vagy csak nem bízott bennem. De mindegy is, legyen nála, hogyha kell betudja venni.*
//Köszöntem a játékot. ^^ Aztán legközelebb Dylant szeretném fércelni... élvezném szadizni. Szóval csak vigyázz magadra. //
Tudom, hogy az erőszak nem minden és sokszor a megfontolt szavak sokkal előrébb valóak a tetteknél. De ebben a helyzetben nem. Közel száz évig torlódott fel bennem minden, tűrtem a dolgokat és ezek után ne várja tőlem senki, hogy nyugodtan és higgadtan fogok elcsevegni azzal, aki elvett tőlem mindent. Igen, nekem Ethan a minden volt. A felszólításra lehunyom a szemem és mélyen szívom be a levegőt az orromon át, hogy lenyugodjak. Ellazítom az izmaimat, felesleges lenne a hallottakon felidegesítenem magamat. Azt meg pláne nem szeretném, hogy a haragom erre a nőre zúduljon, elvégre nem tehet semmiről. Figyelmesen hallgatom az ő kis történetét, a tanács hallatán, mellyel a kis monológot zárja, halovány mosoly húzódik a számra. Ez az a pillanat, amikor kinyitom a szememet. - Egy a gond.. Nincsen már mit kérdeznem tőle. Száz éve keresem már őt. Nem ismertem előtte, egyszer találkoztunk, ám az olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy még máig érzem. És rettentően fáj. Ismét lehunyom a szemem, nem szeretnék gyengének tűnni. Nem is tudom igazándiból miért mondom el ezeket ennek a nőnek, hiszen nem is ismerem. Sebaj, talán nekem is jó lesz, ha beszélek róla egy kicsit, túl sokat amúgy sem árultam el. Így jobb is. Az nem érdekel, hogy neki nincsen semmiféle ellenszenve a hím iránt. Felőlem puszipajtások is lehetnek, nem nagyon izgat. Csak az zavar, hogy már megint ő kerül szóba. Nem akarok róla beszélni, nem akarok rá gondolni. - Párszor félreszurkálhatnál.. Jegyzem meg egy sóhaj kíséretében. Azt mégsem mondhatom, hogy döfje le nekem, de gondolom abba még senki sem halt bele, hogy a tű olykor félremegy. Mindegy is, nem értem, miért kattogok még ezen. Inkább lapozzunk. Szerencsére a kezem is sikerül összevarrni, megkapom a bogyókat, a fájdalomcsillapítót pedig elvből utasítom vissza. Szerencsére nem ellenkezik, egyből elveszi a pirulákat. A saját felelősségem, igen és itt nem csak a becsületemről van szó. Nem akarok nagyképűsködni, hogy jujj én milyen erős vagyok, neke még fájdalomcsillapító sem kell. Normál esetben szívesen fogadnám. De ez most más. Szükségem van a fájdalomra, érezni akarom addig, amíg magától el nem múlik. A fürdőben igyekszem gyorsan végezni a dolgom, amennyire csak sikerül, majd magamra kapom a melegítőt. A nadrág éppenhogy megáll a csípőmön, még mázli, hogy nem csusszan le onnan. A póló lóg rajtam, de hát no, beérem ezzel. Ezután irány a kocsi, megadva a címem egyből gördültünk is kifelé. A telefonszámát gondosan elteszem, lehet még jól jöhet és habár vonakodva, de elveszem a pirulákat is. Oké, legyen nálam a biztonság kedvéért, de ennél szörnyűbb már csak nem lehet. - Rendben, és köszönöm még egyszer. Jövök neked eggyel. Kacsintok és húzódnak mosolyra ajkaim, persze csak óvatosan, ne húzódjon a sérült bőr túlságosan. Tényleg hálás vagyok neki, ha nem jön, fogalmam sincsen, mennyi ideig heverésztem volna ott a szikla tövében. No és az összefércelést is megcsinálta, így azzal sem kellett nekem bajlódnom. Csak azután indulok a lakás felé, hogy a kocsi kigördül a ház elől. A tabletták a konyhában maradnak, én pedig egyből a hálószobám felé veszem az irányt. Hosszú és fárasztó nap áll mögöttem.
// Szintúgy nagyon köszönöm. ^^ Dylant én is élvezném szadizni… //
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Október hónapban voltunk jócskán, és csak most vettem rá magam arra, hogy újra találkozzak a kölyökkel. Miután elváltam tőle, rengeteg éjszakám álmatlan volt, hisz csak azon tudtam agyalni, hogy tudjunk újra találkozni. De ugyanakkor sietni sem akartam, hisz meg kellett emésztenem valahol mindazt, amit átéltünk akkor az avatása alatt. 2-3 hét is eltelt, s ha Morrighan nem noszogat, talán még most is várnék vele. De végül egyik este Morrighan elém röppent, miközben a vázlatokon dolgoztam, és nagy csetepaté, károgás, anyázások közepette végül rákötöttem egy apró kis levelet. Külső szemnek csak úgy tűnhetett, a madár meg van jelölve, vizsgálat szempontjából, semmi több. De aki tudta, hogy bánjon varjammal, az könnyedén kideríthette, mi is az valójában a lábán. 2-3 nap is eltelt, mire Morrighan vissza jött. Már kezdtem azt hinni, eltévedt, vagy rossz kezekbe került a levél, de a válasz kelta titkos írással íródott, akár csak a levelem, így teljes szívvel megnyugodhattam. A medve barlangokat választottam edzésünk színhelyéül. Nem járnak erre túlzottan, szóval biztonságos hely mindkettőnk szempontjából. Gyalog jöttem, vállamon egy vastag, szalmabálás bábuval, meg a rongyokba tekert fegyverekkel, amikkel edzeni fogunk. Morrighan az egyik sziklán tollászkodott, míg felállítottam a bábut. Levettem a bőrkabátom, egyszerű, ujjatlan fekete fölsőt viseltem, egy farmer nadrágot, meg egy könnyedebb fekete edző cipőt. Kitekertem a fegyvereket, majd szépen kitettem őket a földre. Jó kedvemben vagyok, szóval megengedem, hogy válasszon, melyik elsajátításával kezdjük a dolgokat. Amíg vártunk, kis kukoricával etettem Morrighant. Pajzsomat félig leengedve hagytam. Azonban ahogy megérezte Fenevadam a kölyök közeledését, kedvesen megmorrant bennem, s ahogy a hozzánk értek, fejét a kicsiéhez simította. Varjam károgva röppent a levegőbe, hogy köszöntse a lányt, én pedig mosolyogva intettem neki. Talán kissé távolságtartó vagyok, de azt hiszem ez kell.
Türelem, türelem, türelem, ezt Raventől megtanulta, bár nagyon szerette volna, ha előbb találkozik ismét Natannel, mégsem kereste, mert úgy volt vele, hogy majd eljön az ideje annak is, ha kell. Sokat gondolkodott a történteken, minden olyan gyorsan jött, és mégis mintha ez így lett volna jó, mert így kellett lennie, hogy rádöbbenjenek, miért is lettek egymás mellé rendelve. Szívesen beszélt volna Ravennel, de nem teheti meg, sajnos ez nem úgy megy, hogy minden kis hülyeségért megtalálja, és nem is így működik. Azt, hogy ő újra köztük legyen, azt ki fogja várni, hacsak addig másvalami nem történik, mert jelenleg bizony akadnak dolgok, amiket meg kell emésztenie, azaz elfogadnia. Sokszor azon kapta magát, hogy olvassa a jegyzeteket, gyakorol, és a gondolatai egészen máshol járnak. Braden például, aki ismét elment, miután fél évig nem is látta, vele volt pár hónapot, most pedig ismét magára hagyta. Kezdte kívülállónak érezni magát a falkában, és talán nem is jogtalanul, hiszen mint valami csomagot, úgy hagyták ott megőrzésre. Tiszta Dana-fíling, de nem bánkódott, eddig is jól megvolt apa nélkül, akkor ezután is elboldogul, ha Brad meg gondolja, majd visszajön, ha végzett a feladataival. Legalább a biztonsági rendszereket tesztelhette, és élvezte a kis játékot. A kérdés egyedül az volt, hogy ha gondja van, vagy kérdése, mégis kit találhat meg? Riát maximum vagy Rose-t, mást nem nagyon, mert az ottani mentorok neki nem kellenek, nem jók. Nem véletlenül cserélte le őket, és keresett olyanokat, akiket jónak ítélt. Na jó, azóta a Béta is lelépett, új Béta van, Caleb meg elfoglalt, de az utasításait betartja. Az egyetlen vigasza az volt, amikor valaki zörögni kezdett az ablakon. Morrighan. Azonnal felugrott, hogy beengedje, levegye a lábáról a levelet, elolvassa, és válaszoljon is, hogy az minél előbb visszatérhessen a társához, de nem maradt el sem a gumicukor, sem egy kis élelem, víz, sem a simogatás, mielőtt útnak eresztette.
Medvebarlang, ide tart most, ismét azzal a kísérővel, aki tudja, nem esik bántódása, de ha lehet, ne legyen a nyomában, mert ez olyan, mint amikor a dobot vitte magával. Kényelmes ruhát választott, olyat, ami edzésre kitűnő, nem zavarja a mozgásban, sem egyébben. Futva teszi meg a maradék utat, és nem csak azért, mert előbb szeretne odaérni, de már így szokta meg. Érzi, hogy Natan itt van, így már sprintel, és vidáman toppan be, mintha akkora meglepetést okozott volna a megjelenése. Int Morrighannak és a férfinek is, farkasát pedig hagyja örömködni, olyan régen volt már ennyire felszabadult, itt az ideje. -Sziasztok.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A kölyök arcát meglátva úgy érzem, hogy valamit felrobbantanak a mellkasomban, öröm hullámaiban úgy fürdök, mintha már évek óta ki lettem volna éhezve az energiáira. Morrighan leszáll a kölyök kobakjára, mint egy elvárva, a szokásos, megérdemelt simogatást. Mosolyogva lépek oda a lányhoz, és bármennyire úgy gondoltam, távolságot tartok, ösztönösen ölelem magamhoz, a futástól kissé felhevült testétől, lángok gyúlnak az enyémben. Hiányzott, de még mennyire, hogy hiányzott. Furcsa érzés, sőt számomra furcsa viselkedési forma ez, hiszen nem vagyok az a típus, aki ilyen "egyszerű" lélek volna. De a kölyök mást jelent számomra, és az életünk fintora ez, hogy változtatásokat tegyünk. Bizonyára számára is volt pár gondolat, míg távol volt tőlem, amiken hosszabb ideig is eltöprengett. - Üdv Liekki! - köszöntöm én is. A szó finn, és olyan természetesen szólítom így, mintha mindig is ezen a néven hívtam volna. Persze csak mosolyogva ölelem tovább, és egyenlőre nem árulom el, mit jelent. Csókot adok homlokára, aztán megsimítom az arcát, ahogy azt a régi, ismerős szempárt figyelem. Mivel itt van, tudom, hogy nincs baja, legalábbis egyenlőre nem látok rajta fenyítés nyomokat, hogy kitudódott merre is járt. Hullámaim körbe ölelik, de a környéket is figyelem, ha bárki erre tévedne, tudjunk reagálni. Végül kiegyenesedek, és oda vezetem a fegyverekhez. Egy mongol típusú íj, és nyílvesszők, különféle kések, tőrök, egy pár régebbi típusú fél automata Desert Eagle, és egy automata Beretta, egy-egy pár kámfa, és végül egy külön hüvelybe, és bőrbe csomagolt kétkezes pallos. A fa fegyvereken kívül, minden mást ezüst von be. Megvakartam az állam. Fura volt. Mármint fura volt, hogy eltűnt az arcszőrzetem. A seb, amit az az Őrző picsa okozott, már rég eltűnt, de még mindig furcsa volt számomra, hogy nincs bunda a képemen. Norira néztem, hogy lássam, mit választ. Morrighan azóta sem szállt le a fejéről, úgyhogy eléggé érdekesen festett azzal a toll kalappal a hajában. A madár fekete szemei néha rám pillantottak, de egyenlőre úgy tűnt, tökéletesen érzi magát új fészkében. Újra a fegyverekre siklott a tekintetem, majd végül megszólaltam: - Nem tudom pontosan, mit, vagy hogyan oktatnak téged a Falkádban. Én elsősorban azt fogom megtanítani, hogy Tipviqut vérvonalát, s a druidák tanításait hogyan egyesítsd fegyverek, és Vérfarkas képességek terén. Nem lesz egyszerű, de mivel benned van a tudás, sőt, már elméletileg el is kezdted, talán könnyebben veszed majd az akadályokat. Válassz, mivel szeretnél kezdeni. - mutatok a fegyver arzenálra. Kíváncsi vagyok, mit választ. Tudom, hogy az órák kemények lesznek. Segítek neki, de ismerve magam, szigorú fegyelmet, odafigyelést, és precizitást várok el tőle. Nem oktatom ki erről, nem olyan kicsi már, és azt hiszem, tisztában van ezekkel. Bízok benne, hogy véghez viszi mindazt, ami előtte áll.
Érdekes kettősség van benne, hiszen az első találkozás olyan volt, amire józan ésszel azt mondta volna, hogy soha többet nem fognak összefutni, mert kizárt dolog, hogy ők ketten valaha is megértsék egymást, annyira különbözőek. A második alkalom pedig mintha mindent kifordított volna magából, mintha két ellentétes világ fonódott volna össze, ahogy a lelkek egymásra találtak, és ez a felismerés mindent megváltoztatott. Vidáman köszön a kettősnek, Morrighan persze megkapja a simogatást, az jár neki, ez a legkevesebb. Natant már megöleli, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mert az is, nekik, kettejüknek. Az érzés, ami azt sugallja, hogy hiányzott az érintése, a mosolya, az ölelése, furcsa, de nem gondolkodik rajta, mert jól esik, és várta már. -Tulipalo. A köszöntésre mosolyogva néz fel a férfi szemeibe, honnan jött neki az elnevezés, azt meg nem tudná mondani, de a láng az övé, a tűz pedig Natané, de hogy tudna finnül? Soha nem tanult, ebben az életében soha. A csókra puszival válaszol, aztán elengedi a férfit, hogy akkor kiderüljön, milyen finomságot tartogat mára. Automatikusan az íjat és a pallosokat választja, ösztönös mozdulattal nyúl feléjük, a varjú pedig helyezkedik, de le nem szállna róla. Cseppet sem zavaró, így is jó, vele együtt is tud dolgozni, ha kell, ez nem lehet kifogás, sem hátrány. -Ahogyan kell, de ők csak azt az életet ismerik, ami az anyagi világhoz kapcsolódik, a hatalomhoz, a harcokhoz. Ezeket választom indításul. Bólint, nem azért jött, és nem azért van itt, hogy megkönnyítsék a dolgát, hanem azért, hogy tovább tudjon haladni azon az úton, amin elindult, amit megtalált és megértett.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A megszólítására, csak enyhe fejbólintással felelek. Régi szép idők. Romok, harcok, viharos tüzeként tomboltam a világban. S tessék, ráleltem a hiányzó lángocskámra. Nem lep meg, hogy finnül válaszol, nem kérdezem, tanulta-e, vagy csak hallotta e két szavacskát, s tudja, mit jelent. Illik ránk, nem igaz? Ez a lényeg. Figyelem, mit választ, s közben hallgatom szavait. Morrighan is csendben csücsül, de szemei érdeklődve tekintenek ránk. Farkasom várakozik, ő is kész az edzésre. Ellép a kölyöktől, én pedig figyelem, hogy veszi fel a kölyök, vagy legalábbis próbálja felvenni a két kezes pallost. Az ezüstnek köszönhetően könnyebb, mint egy igazi, lovagi pallos, de ettől függetlenül akkor is két kézzel kell felemelni, s tartani. Nem lehet vele akrobatikus mutatványokat csinálni, sem úgy használni, mint valami szamuráj kardot. A pallos az erő szimbóluma, s a középkorban is, csak a legelhivatottabb, legerősebb lovagok merték használni ezt a fegyvernemet. Ezért is vagyok kíváncsi, mit kezd vele. Persze Vérfarkas erővel később akár úgy forgathatja, mint valami fogpiszkálót, de egyenlőre jusson el odáig, hogy két kézzel megtartja. Másrészt a markolat tömény ezüst, a pengében is van, úgyhogy óra végére szép lesz a keze. Meg más is, ha rajtam múlik, hisz ezért vagyunk itt. Közben az íjakat, s nyilakat kiveszem az arzenálból, s az egyik kisebb sziklának döntve félreteszem, a többit pedig oldalra húzom az árnyékba, ne legyenek útban. A zsebemből előveszek egy fekete gézcsíkot, majd a kezemre tekerem. Nem mintha, én nem regenerálódnék, de az órán most ő tanul, másrészt elővigyázatosság. A hétköznapi életben, s a munkám megköveteli, hogy ne látszódjanak az edzés nyomai. Meg mocsok vagyok, tegyük hozzá. Meg kell tanulnia a kölyöknek azt is, hogy rajtam kívül még jó pár ilyen szemét féreg él a világban. És nem létezik olyan, hogy igazság. Mikor látom, hogy sikerül kivennie a fegyvert a hüvelyéből, s végül többszöri lendületet véve felemelnie is, egy gyors mozdulattal két ujjal elkapom a pallos hegyét, s segítek egyenesben megtartani azt. A könyökét megfogva feljebb emelem a kezét, a felhúzott vállát lejjebb nyomom, lábait nagyobb terpeszbe tolom a lábammal, s egy kisebb ütést mérve a hátára késztetem egyenesebb tartásra. Morrighan csak a fejével követi a mozdulataim, de másképp nem mozdul. - Oké. Jobb lábbal kilépsz, és lefelé vágsz egyet, mintha félbe akarnál valakit vágni, a bal vállától a jobb csípőjéig, azután vissza a mostani állásba. Gyorsan csináld, a lehető legfürgébben! Figyelem, ahogy elkezdi a gyakorlatot. Persze a pallos forgatása nem egyszerű, ráadásul az első pár mozdulat után már érződik a súly is. Látszik is mozdulatain, hogy nem könnyű fegyverrel dolgozik, de nem kezdem sajnálni, azért csináljuk, hogy tanuljon. Körülötte sétálok, fel-fel emelem a karját, vagy egyenesbe ütöm a hátát, hogy tartása ne essen. - Erősebben vágj oda! - mutatom a vágómozdulatot. Addig gyakoroltatom vele, míg végül nem látom, hogy használni kezdi Vérvonala képességét, s szeme meg nem villan. Morrighan felröppen, s a szembelévő báb vállára telepszik. Összefonom mellkasom előtt a kezeim, s olyan erővel ugrasztom Bestiám a kölyöknek, hogy még csak megnyikkanni sem képes, úgy tépem fel belőle a farkast. Hullámaim erőteljesen rántják magukkal, kérlelhetetlenül, ellentmondást nem tűrően. Csont roppan, ruhacafatok hullnak a földre, s a pallos nagy puffanással esik a földre, ahogy a fekete bundás kölyök ott áll a lábam előtt. Fenevadam ezüst szeme megvillan bennem, ahogy visszahúzódik, de utána csak megingatom a fejem. - Gyors reflex, gyors ösztön, és gyors felismerés! Attól, mert valamit folyamatos odafigyeléssel teszel, s elmerülsz benne, nem azt jelenti, hogy váratlan dolgok nem történnek. Tipviquit gyorsasága nem csak abban jelent előnyt, hogy lehagyod a tornaórán a többi gyereket. Alkalmazkodás, gondolkodás, reakcióidő... ezeket mind-mind felgyorsíthatod, ha hajlandó vagy használni a képességed. A táskámhoz lépve egy kis nadrágot, meg egy nagyobb pólót veszek ki, majd felé lépve leteszem a kis bolhás elé a földre. Kölyök oktatásra már el se jövök pót ruha nélkül. A gyakorlat átka. Akárhányszor oktattam farkasokat, a váratlan előhívásnak egyszer sem tudtak ellenállni, de az enyhén gáz volt, mikor kiderült, hogy senki nem hozott plusz ruhát. Azután mindegyiknek felhívni a Beharapóját, hogy figyelj, kéne valami gönc, a gyereked itt flangál az edzőteremben rajta kívül még 10 gyerekkel, egy szál semmiben. - Alakulj vissza, öltözz fel, és újra megpróbáljuk. Oké? Elfordulok tőle, hogy nyugodtan öltözhessen. Morrighan károg egyet. - Tudom, hogy egy nálad erősebb Farkas bármikor előhúzhatja belőled a kölyköt. De ha elég gyors vagy, kikerülhetsz a hatás alól. Vagy akár elfuthatsz előle. - fordulok vissza hozzá, mikor Morrighan ismét felkárog, így jelezve, hogy a kölyök végzett. A póló kissé lóg rajta, legalábbis a válláról kissé lecsúszik az anyag, de a kis rövidnadrággal nem tévedtem nagyot. Így látva a lányt, meglehetősen... csinos. Vadócan csinos. Végigmérem, szinte felfalom a pillantásommal. Eszembe jut, hogy csókolt vissza azon az éjszakán, s legszívesebben most azonnal oda rohannék, hogy újra érezzem ajkai érintését. Kellemes forróság önti el a testem, de végül zavartan elfordítom róla a tekintetem. Megvakarom az állam, aztán mellé lépek, kézbe veszem a kezét, hogy lássam a tenyerét, ami már eléggé vörösödik az ezüsttől. - Jól van, nem vészes. Folytathatjuk. - nézek a szemébe, és eltűrök az arcából egy kósza tincset. A szemei élénken csillognak rám, amitől kedves mosoly jelenik meg arcomon. - Emeld fel a kardot, és most vágj vele a másik irányba.
Választhat, így azonnal lecsap azokra a fegyverekre, amik valamiért közel állnak hozzá. A pallossal meggyűlik a baja, vagyis nem megy olyan egyszerűen a felemelés, mint szeretné, de megbirkózik a feladattal, és még azzal sem foglalkozik, hogy az ezüst égetni kezdi a tenyereit. Használhatna egy darabot a pólójából, de nem teszi meg, azért sem teszi meg. Azzal még kibékül, hogy Natan először a pallost emeli meg, aztán a könyökét és a vállát igazítja be, de utána ahogy hátba vágja, és a lábait nagyobb terpeszbe... lehetett volna fordítva is, és akkor nem kell újból belőnie, hogyan is kell tartani ezt az izét. Sebaj, gyakorolja ezt is, a végén pedig ösztönösen tudja, majd, hogyan fogja meg a pallost. Figyel az utasításokra, ezt nem lesz nehéz megjegyezni, viszont kivitelezni a mozdulatot, na az más tészta. Kezdi szokni a pallos súlyát, de még nem mozdult meg vele, majd most fog. -Értem. Előrelép, vág, aztán nevetni kezd, mert addig oké, hogy vágott, na de sikerült a földet is eltalálnia, mert a lendület vitte tovább. A legegyszerűbb gyakorlatnak tűnik, és mégsem az, sok-sok gyakorlásra lesz szükség ahhoz, hogy tökéletes legyen. Nem várja meg, míg kijavítják, egyedül próbálkozik, azt akarja elérni, hogy a pallos pontosan a föld felett állítsa meg, onnan tudjon visszalépni, és így tovább. Nem adja fel, próbálja minél gyorsabban csinálni, és erősen, ahogyan kell. Egyvalamivel nem számol, azzal, hogy Natan kirángatja a bundását, ez nem ér. Hiába próbál ellene tenni, esélytelen, és morcos morgással nyugtázza, hogy farkasként hasal a földön, ráadásul még a pallos is fejbe csapja. Újabb morranással jelzi, felfogta amit a férfi mond, aztán a pofájába veszi a ruhadarabokat és elvonul visszaalakulni, felöltözni. Hangos nevetéssel tér vissza pár perccel később. -Rendben, ezt mind értem, de hogyan tudok olyan gyors lenni, hogy ne érjenek célt? A nadrág az jó rá, a póló kicsit nagy, de sebaj, betűri, és így nem zavarja a mozgásban. Mosolyogva fordul körbe, mert azért mókásan fest, és ezt Natannak látnia kell. Erősödnie kell, igen, ez is benne van, de a pallost kezdi nézegetni, hátha rájön a szimbólumokból, melyik az, amelyik védelmet nyújthat egy gyengébb kölyök számára is. Elfutni, a vérvonala majd lehetővé fogja tenni, de az még idő, ezzel most nem számolhat. Vagy ha pontosak a mozdulatai, akkor ezzel elérheti azt, hogy ne azzal legyenek elfoglalva, hogy a farkasát kiszedjék belőle? A férfit figyeli, még mindig mosolyog, és amikor hozzá lép, hogy megnézze a tenyerét, az a mosoly szélesedik is az arcán, és lábujjhegyre áll, hogy egy puszit nyomjon az arcára. -Nincs vele gond, majd meggyógyul, de máris szebb, mint volt. Csillogó szemekkel néz Natanra, alig várja a folytatást, felőle máris mehet. Akkor hajrá. Máris nyúl a pallosért, és emeli fel, most már tudva azt, mire számíthat. Megfigyelte a súlyeloszlást is, egyáltalán nem mindegy, hogyan helyezi a két kezét. A másik irányba gyakorolja a vágásokat, és igyekszik, hogy egyre gyorsabb és gyorsabb legyen, de most már figyel a férfire is, mit tervez még beiktatni közben.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A morgására csak elnyomok magamban egy mosolyt. Csak nem elégedetlenkedünk? De legalább lelkes, és ez azért egy pluszt adhat az óráknak. A pallos fejbe kólintotta, tisztára, mintha valami rajzfilmet néznék. Legközelebb jobban figyel. Miután visszajön, s megfordul előttem új ruhájában, csak mosolyogva figyelem. Nem rossz, legalábbis jól áll neki. - Azért vagyunk itt, hogy ezt megtanuld. Nem azt mondom, hogy holnaptól már legyőzhetetlen leszel. Mire eljutsz a kellő tudáshoz, bőven közeledsz majd a 200-hoz. És még akkor is folytatnod kell a tanulást. Az én tudásom se tökéletes. Ha egy olyan idős farkassal állítanának szembe, kénytelen vagyok fejet hajtani. Ezt is meg kell tanulnunk. A kudarcok nem feltétlenül azt jelentik, hogy gyengék vagyunk. Ami nem öl meg, az megerősít. Ahogy megfogom a kezét, végig simítok a tenyerén. - Hidd el, biztosan akad farkas, aki belőlem is egy szempillantás alatt kitépheti a Bestiát. De ha tisztában vagy a képességeddel, okozhatsz meglepetést a másiknak. A kor és az erő nem minden. Amíg az öregek csak arra képesek figyelni, hogy ők az urak, s épp győzelmet arattak feletted, könnyű szerrel ellenük fordíthatod a dicsőségüket. Tegyük fel, kés van nálad, vagy bármi olyan. Kitépi a farkasod, átalakulsz. Amíg ő fürdik a büszkeségben, felkapod a kést, s a gyorsaságodat használva ejtesz rajta vágásokat, pl. Achilles-ín. Hidd el, nem fog örülni neki, ha nem képes lábra állni. A puszira kissé meglepődök, s önkéntelenül is, de végigsimítok arcán. Puha, s finom a bőre, de végül inkább elfordulok, még mielőtt jobban bele vinne a lendület. Ellépek tőle pár lépést, s megállok vele szemben, miután ismét felemelte a fegyvert. Figyelem a mozdulatait. Egyre ügyesebben hajlítja a karját, s tanulja, mi a kényelmesebb, vagy hatékonyabb mozdulat. Persze nem mondom, hogy minden lendülete, s tartása tökéletes, de ügyesen forgatja a pengét, ahogy egyre dinamikusabban mozog vele. - Jól van, ne hagyd abba. Most a két vágás mozdulatot kombináld, s közben indulj el felém. Folyamatosan vágj, egyszer sem állhat meg a levegőben a kard! Nem könnyű lépni, s közben vágni a pallossal, de látom, hogy elindul, igaz, lépései közt némi szünetet hagy, s kissé lassan lép. - Ne állj meg, mintha normálisan sétálnál. Gyere! Kinyújtom felé a kezem, s hívó mozdulatot teszek felé. Megvárom, míg elég közel ér hozzám, hogy aztán egy gyors, de könnyed mozdulattal kapjam el az épp lefelé tartott csuklóját, s kifordítom a testét, hogy aztán háttal álljon nekem. A csuklóját kissé föl rántom, hogy a pallos pengéje a nyakánál legyen. Arcához simul az arcom, hajának illata az orromba kúszik. Mosoly kúszik a szám sarkába, majd előhívva Farkasom, karmos kezem mutatóujja gyengéden cirógatja végig a derekát, hogy aztán egy gyors mozdulattal egy hosszú, mély vágást ejtsek a testén. A póló tépődő anyagának hangja, s a vérének illata elégedettséggel tölt el. Gyengéden megcsókolom a nyakát, azután elengedem, s kissé ellököm magamtól. - Minden egyes hibádnál a ruha fogja bánni. Nincs több pót ruha nálam, szóval ha nem vigyázol, óra végére kénytelen leszel meztelenül haza menni. - mindezt olyan komoly képpel adom elő, hogy öröm látni és hallgatni. - Még egyszer! Ha nem vagy elég gyors, s nem használod a Vérvonalad, vagy legalább a megérzéseidet, nem fogsz tudni a pallossal se elbírni, nemhogy az én támadásaimmal. Élvezem a helyzetet, s persze nem kell tudnia, hogy akad még nálam pót ruha. Bár tudom, hogy ennyitől még nem fog megijedni, de nem is az volt a célom, hogy megrémítsem. Pontosan tudom, hogy élvezi a dolgot, max bosszankodik azon, hogy ilyen sunyin közeledek hozzá. - Rajta, kezdjük, még sok tépni való ruha akad rajtad. - vigyorgok rá, s várom, hogy újra lépjen.
A hatalmas póló zavarja a mozdulatokban, de gyorsan megoldja a kérdést, és nem csak a derekánál tűri be, hanem az ujját is szépen visszatekeri, hogy egy kicsit jobb legyen. Közben figyel Natanre is, végül bólint, azt ő is tudta, hogy nem fog menni egyik percről a másikra a dolog. -Tudod, szeretek gondolkodni, pláne, hogy kicsi vagyok, és nem éppen az erőmmel fogok senkit sem leverni, illetve egy jó darabig még tutira nem, tehát erre nekem sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnem, mint bármi másra. Kifigyelni az ellenfél gyenge pontját, vagy pont a saját módszerével legyőzni, ha lehet. Oké. Vette az adást, puszit is adott, mehet a gyakorlás tovább. Az önuralomra is figyelnie kell, hiszen ha kirángatják a farkasát, akkor alapból ingerült, és ha enged az ösztönnek, akkor veszített is. Na ezt összehozni, ezt uralni meg kell tanulnia, hogy ahogy Natan mondja, meglephesse a másikat, és ha nem is győzhet, de időt nyerhet ahhoz, hogy leléceljen, ha szükséges. Szerencsés esetben sikerül úgy átalakulnia, hogy meg tudja fogni majd a kést, és nem bundásként rohangál, hasal a földön, mint most. Pláne, hogy még a pallos is fejbe verte. Gyakorolja a mozdulatokat, és amint ráérez, egyre bátrabb, gyorsabb, de ez nem azt jelenti, hogy elszállna magától. Tudja, hogy ez csak a kezdet, és irdatlan sok munkára lesz szükség ahhoz, hogy ezt álmából felkeltve is alkalmazza. Elkezdi a kétirányos vágást is, először is csak egy helyben, aztán amikor úgy érzi, már nem csapja földre a pallost, ha elindul, akkor Natant veszi célba. Nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik, mégis rááll a keze, persze az, hogy a férfi merényletet követ el ellene, hát na. Benne van a pakliban. Csapdába esik, de azért nem egy elveszett gyermek, mert lehet, a pallos a nyakánál van, és Natan éppen a derekát sérti fel, azért kedvesen rátapos a lábára erővel, és még könyökkel is hasba veri. A csókra elneveti magát, és ha elengedik, mosolyogva távolodik el Tulipalotól. -Rendben, de ha bevisznek a fogdába, akkor te hozol ki onnan... bár, hazasétálhatok, mint valami elveszett kutyakölyök is, nem probléma. Megoldja, valahogyan biztosan megoldja a kérdést, maximum a sintér fogja be, és akkor majd ráér azzal foglalkozni, onnan hogyan keveredik ki. Pláne, hogy nem tud kinek üzenni, hiszen Brad már nincs, így a kutya sem tudná, hogy bajba került. -A vérvonalam még nem jön ki rendesen, sajnos ott még nem tartok, de próbálom, gyakorlom azt is, viszont a megérzéseim... azokra hallgatnom kell. A túlzott önbizalom a visszájára fordulhat, te mondtad az előbb lényegében. Ragyogó pofival les Natanre, és igen, az első találkozásukra céloz pontosan, amikor érezte, tudta, hogy ezt a férfit kell keresnie, de a mondandója végére már pofátlanul vigyorog. Akkor így fog játszani, és ha kicsi, akkor is azon lesz, hogy meglepje Natant. Visszasétál a kiinduló pontra, és újra kezdi az egészet. A mozdulatok megvannak, bár még figyel rájuk, hiszen nem rögzült teljesen, mégis olyan érzés, mintha ezt sem éppen először csinálná, egyre ügyesebb. Elindul Natan felé, de most őt figyeli, a tekintetét, és a derekát, hiszen ha a végtagjai kimozdulnak, a dereka addig nem, amíg tényleg nem lép semerre sem. Tervez valamit, aztán vagy bejön, vagy nem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Mosolyogva bólintok feleletére. - Hagyatkozz is csak rájuk, mint Vérfarkasnak, s mint Druida tanoncnak is, a megérzéseid az utad részei. De persze, akadhatnak kétségeid. - gondolok itt most a magaméra, ha már az első találkozásunkra utal. De mivel lelke könnyedén eggyé vált az enyémmel, s megmutatkoztak az erre utaló mágikus jelei is, nem beszélve Morrighan kotnyeleskedéséről, szembe kellett néznem a ténnyel, hogy a kölyök igen szorosan fonódik, s fog fonódni hozzám. Vérének illata finoman leng körbe, ám ahogy megérzem, hogy támadna, a hasamat bár kivédem, a lábamba azonban sajogva szökik bele a fájdalom. De vigyorgok, hisz ez már eredmény! Figyelem, ahogy újra elindul, mozdulatai egyre kifinomultabbak, ráhangolódnak a pengére, s egyre természetesebbé válnak számára a mozdulatok. Jó! Helyes! - Tudom, hogy nem vagy teljesen ura a Vérvonaladnak, s nem tudod úgy használni. Attól még gyúrnunk arra is kell, ne keress kifogást! - mondom szigorúan. Minden egyes felém tett lépését követem tekintetemmel. - Hehe, miből gondolod, hogy kihozlak onnan Liekki? - nevetek a fogdás szövegén. Valószínű, egy idő után persze, megtenném, de hogy az éjszakát ott töltené az őrsön, az is tuti. Nem vagyok én mentő szolgálat. - Szép ív! - dicsérem meg, mikor egyre közelebb jön hozzám, s mozdulatai egyre masszívabban suhannak a levegőben. Tudom, hogy figyel most már, s komolyan veszi a támadásaimat. Mosolygok, kezeim a hátam mögött fogom össze. Várok. Mire újra elérne, Morrighan felröppen a báburól, éles ívet írva le a levegőben, elröpül közvetlen Nori szemei előtt, én pedig kihasználom a helyzetet, eldőlök a penge elől, majd újabb karom sebbel jutalmazom a vállán. Bukfenc, gurulás, s már mögötte is vagyok néhány méterrel. Morrighan oda röppen a kölyökhöz, letelepszik a vállára. - Nem rossz. Most onnan, ahonnan vagy, kövesd ezt a mozdulatsort, amit én csináltam, de pallossal a kezedben. Bukfenc, gurulás, felállni! Rajta! - tapsolok egyet, s intek, hogy mehet tovább. Nincs lustizás, edzés van, márpedig ha nálam edz, akkor keményen dolgozunk. De ismerve a kölyköt, tudom, hogy ez neki csak hasznára válik.
-Eddig mindig bevált, de kipróbáltam, hogy ha gondolkodni kezdek, akkor mellényúlok. Kétségek, tudja, miről van szó. Ahogyan a férfi kételkedett abban, hogy nem őrült, és tudja, mit beszél. Érdekes, hogy pont ilyeneknél jön az, hogy nem képesek az emberek hagyatkozni a belső sugallatra, hanem mereven elzárkóznak. Talán szerencsés, hiszen soha senki nem akarta belőle ezt kiirtani, hagyták, hogy menjen a feje után, azaz a megérzései után. Annak ellenére pedig, hogy az első találkozásukkor az is megfordult a fejében, hogy soha nem fog tudni szót érteni ezzel a hímmel, mégis érezte, hogy nem kell tovább kutatnia. -Tudom, kell is, mert szeretném, ha minél előbb használhatnám. Ezt nem kifogásnak szánta, azt sosem keres, mert értelmetlen. Ha már odáig jut, az azt jelenti, feladott mindent, és az nem rá vall, ő szereti a kihívásokat, és addig küzd, amíg el nem éri a célját, el nem éri azt, amit kitűzött maga elé, kerüljön bármibe is. A mozdulataira kis idő után már nem is kell koncentrálnia, mintha mindig is ezt csinálta volna, kezdi kombinálni, mert az úgy jön, szinte magától értetődő. -Tulipalo, miből gondolod, hogy megvárnám, míg kihozol? Nem hisz a tündérmesékben, megszokta, hogy sok esetben magának kell boldogulnia, neki kell megoldania a helyzeteket, így él már 10 éves kora óta, tehát ez nem jelentene újdonságot. Ezért nem vette zokon, hogy a falkában is ez a helyzet, magának küzd, nem másért, és ha gyenge, akkor elbukik. Nevet Natanen, hiszen nem hülye, sejti, hogy a hím ott hagyná, és nagy kegyesen érte menne napok múlva. Na az az, amit nem várna meg. -Hééé. Na jó, csak nem keverem össze a sorrendet. Nevetve fordul meg, de elkésik kicsit, hiszen Morrighan bezavarta. Hibázott, nem szabad, hogy bármi is elterelje a figyelmét, ha ellenféllel áll szemben. Azért a mozdulatsort látta, és annyira nem bonyolult, hogy ne tudja leutánozni. A varjú pedig majd elrepül a válláról, ha kell, nem fogja agyon nyomni. Vidáman gyakorol tovább, és bizony Natan felé közeledik, csak nem éppen nyíl egyenesen, hanem úgy, mint aki egyáltalán nem törődik a hímmel. Megtévesztő. Most, hogy ráérzett az ízére, bizony már gondolkodik is.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Morrighan elröppen a válláról, ahogy megindul a kölyök utánam. Károg párat, de nem száll le, felettünk röpköd ide-oda. Nem várom meg, míg fel áll a mozdulatból, egy könnyed lendület, s máris tovább fordulok, még ha a kölyök nem is felém tart frontálisan. Szemeim mozdulatait figyelik, azt, hogyan kezd gondolkodni, mit és hogyan alakítja a saját edzését. De ez már jó. Szeretem az önállóbb kölyköket, akik rátermettebbek, és nem kell a szájukba adni, minden egyes utasítást, hanem megtalálják maguk is a fejlődés útjának. - Nem gondolom, hogy megvárnál. Ügyes kislány vagy, még a végén lehet, kiderül, hogy valami besurranó tolvaj palántával hoztak össze az istenek. - mosolygok, de már mozdulok is tovább, s most a mozdulatsorba egy rúgást is adok. Eddig ügyesen lekövetett, nem hiszem, ha toldom a dolgokat, akkor neheztelne rám. Bár ha neheztelne is, nem nagyon érdekelne. - Apád hogy viszonyul ahhoz, hogy druida vér csörgedezik benned? Egyáltalán tisztában van vele? - kérdezem mellékesen, miközben nézem, hogy folytatja tovább a támadást. Kellő távolságban vagyok tőle, mindig épp úgy, hogyha váratlanul nekem rontana, felismerhessem a mozdulatot. Sosem engedem túlságosan közel. Végül a fegyverek közelébe érünk, én pedig megállok, most már nem távolodok el tőle, s épp, mikor a mozdulatsorban felém rúgna, leguggolok, elhajolva így a talpa elől, s a fegyverarzenálból egy hosszú tőrt fölkapva indítok ellene támadást. - Hárítás! - kiáltok rá, s bár teljes erőből, s lendületből viszem felé az ütést, ha elég gyors, s elég ügyes, könnyedén kivédheti a pallossal a támadásomat.
Lelkesen variál, mindig valamit másképp csinál, de csak azért, hogy ne lehessen azt mondani, kiszámítható a dolog. Jó, a csapás az, mert ez a feladat, de a többi nem, azt kombinálja szépen, és egyre jobban, saját magának is nehezít. -Azzal ha nem is, de nem ülnék a hátsómon arra várva, mikor méltóztatsz értem jönni? Előbb megoldom inkább. Sosem vár segítséget, hiszen van, amit neki kell megoldania, az is egy próba, mindenhez így áll, tehát nincs ezzel probléma. Reggelre mire Natan odaér, maximum a hűlt helyét találja majd, mást nem, na meg a plakátokat, hogy mindenki egy fekete kutyust keres. A rúgásos verzió sokkal jobban tetszik neki, minden gond nélkül építi be a mozdulatsorba, és akkor így közelít a férfi felé, mert még mindig nem tett le azon tervéről, hogy eléri. -Nem, nem értette, azt hitte, ez egy hóbort a részemről, amit majd kinövök. Nem fogom, talán beletörődött, vagy sem, már nem tudom meg. Egy kesernyés mosoly a válasz, és nem mondja ki, hogy tulajdonképpen Brad már nincs többé. Miután jelezte, hogy mennie kell, az Alfa megölette. Annyira nem törte össze, mert érti a másik felet is, csak a bundása hiányolja az apját, ő nagyon. A támadásaiba evidens lenne, hogy az érzelmeit is beleviszi, de nem teszi, azt muszáj félretennie, nem ragadhatják el, mert akkor veszít. A támadásra figyel, cselesen lopva a távolságot kettejük között, megrúgná úgy viccből, de végül nem sikerül, mert Natan kilép, és egy tőrt húz elő. Azonnal reagálnia kell, védenie az ütést, és ha már ott van a pallos, akkor azzal csak a támadó kézre. -Sziszegés. Nem ütött kicsit, ez is igaz, de nevetve hátrál el Natantől. A keze sebes, mégsem foglalkozik vele, majd később, akkor, ha vége az edzésnek, majd akkor, addig kitart.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A kérdésre kapok választ, ám nem kerüli el figyelmem az az apró kesernyés mosoly, sem Farkasának apró rezdülése. - Általában magányos dolog a mi utunk. Nem minden döntésünket, cselekedetünket értik meg. Vagy fogadják el. És ez nem is baj. Persze, biztosan jól esett volna számára, ha esetleg az apja ezt máshogy látja. De van egy olyan érzésem, hogy nem ez a gond. Viszont faggatni sem fogom, ha akarja, úgy is elmondja majd. Rúgása elől kitérek, ám kiválóan reagál, s támadásomat hárítva csap le, s ejt a pengével sebet, kezemen. Ügyes! Sőt! Amint hátrébb lép, folytatom a támadást, kezem sebe nem akadályoz meg abban, hogy folytassam. Nincs megállás, helló! Vér szag kúszik az orromba, s a vörös vér szétfolyik a bőrömön, s a kezemre tekert fekete fáslin, de újból lecsapok, mozdulatom így indul, ám hirtelen kirúgok a lábammal, s kigáncsolom. Ha nem kerülte el, fölé lépek, s csak rálépek a kezére, amiben még markolja a kardot. Lenézek rá, mosolyogva bólintok. - Egész ügyes! Első óra, és máris megsebesítettél. - erősen tartom a kezét lábammal, így nem valószínű, hogy könnyedén szabadulhatna. De nem is nehezedek rá teljes erőből, hisz akkor könnyedén eltörhetném a kezét is. Végül ellépek a kezéről, leguggolok hozzá, majd felé nyújtom a sebem. - Ha valakinek a vérét veszed, sose feledd elvenni azt! A magadénak tudni. Ha nem is az egészet, egy részét mindig el kell venned. Erőt ad! Neked is, és a Bestiádnak is! S míg ő a kezemből kóstol, én a vállához hajolok, s ha nem húzódik el, finoman végignyalok a sebén, hogy vérének íze szét terjedjen a számban. De csak egy nyalintás, s már ki is egyenesedek. Nekem már bőven elég ennyi is, nem kell, hogy feltépjem a bőrét, s húsa mélyére hatoljak, hogy éhségem csillapodjék. Persze neki még többet engedek, hogy vegyen a véremből, elvégre megérdemli, de legközelebb már neki kell elvennie. Küzdeni! Mindig harcolni valamiért. Épp a pillanatért? Vagy évek munkája kell hozzá? Mit számít. A lényeg a küzdés. És előtte még sok harc van. - Bárhogy is lesz, egyet ne feledj! A druidák mindig számíthatnak egymásra. Ha ellenség, ha barát, ha nő, ha férfi, ha farkas, ha mágus, ha csupán egyszerű ember. A lélek a fontos! Ha közben elengedte a kezem, s már "jóllakott" a véremből, a táskámhoz lépve veszek elő egy kis dobozt, majd leülve elé, kezembe veszem kezét, majd az ezüst égette tenyerét ügyes, gyors mozdulatokkal kenem be a kenőccsel. Finoman csípheti, de amúgy zsibbasztóan hat, de felgyorsítja a gyógyulást a regenerálódás mellett. Tovább masszírozom a bőrébe, s ha a tenyereivel végeztem, vállát, s oldalát is bekenem ugyanígy. Nem okozok fájdalmat, mozdulataim rutinosak, nem most először csinálok ilyesmit. Farkasom közben a kölyök mellé ül, majd játszani kezd vele, amolyan jutalom féleségként.
-Igazad van. Tudom, hogy nagyon sokan vannak azok, akiknek fogalmuk sincs arról, mi minden létezik az ő kis világukon kívül. Nekik az egész csak egy legenda, egy meseszerű valami, és elképzelni sem tudják, micsoda ereje van. De ő talán előbb vagy utóbb ő elfogadta volna. Azt hiszem. Végül is Brad elengedte Ravennel is, egyszer pedig vele jött, és nem igazán veszekedett amiatt, hogy miért olvas folyton, és miért gyakorol mást is, nem csak azt, amit előírtak neki, meg amit előírt magának. Viszont a druida is ezt mondta, ez magányos út, igen, egyedül küzdenek, egyedül érnek célt, mert ennek így kell lennie. Sikerül meglepnie Natant, csak eltalálja és megsebzi, na nem vészesen, de azért neki ez elég. A lényeg, hogy érzi a mozdulatokat, és rögzítse, kombinálja, variálja, hogy teljesen természetes legyen. Igaz, egyre inkább így megy, ami ugyancsak érthetetlen a számára, hiszen életében először fog ilyet a kezében. Mármint a mostani 16 éve alatt, de régebben... ki tudja, hányszor harcolt. Azért az a gáncsolás nem tetszik neki, azt nem sikerül elkerülnie, nem ugrik időben, így a földön köt ki, és lehet, Natan a kezére lép, de azért megpróbálja így is hátba rúgni. Nincs egy keze, azért akad más végtagja is, és ha kell, hát akkor beveti. Vigyorogva néz fel a férfire, oké, vesztett, de lesz ez még jobb is. -Köszönöm, bár nem volt tökéletes. Felül, és nem, most nem üt, nem csinál semmit, csak a sebet figyeli, és a férfi mondandóját. -Értem, akkor legközelebb vágjam le, ugye? Akkor sokkal könnyebben hozzáférek. Mi sem természetesebb, ha ezt kell tenni, akkor ezt fogja tenni, nem baj az, de ha Natan sokáig mutogatja a véres sebet, akkor még harapni is fog, mert ingerli. Szerencse, hogy erre nincs szükség, megkóstolhatja ismét a vérét, de azért nem pofátlan, mértéket tart. Egyébként sem vámpír. -Ezt tudom. Ravenre is számíthatok, akkor is, ha most nincs köztünk. Még. Ő is rám, mert, ez természetes. Meg te is, bár én sok újat nem tudok mutatni neked. A végét elneveti, mert tényleg nem sok tapasztalata van, bár lehet, az első találkozásukkor azért meglepte a férfit. A lelket érzi, mintha a sajátja lenne, semmi más nem számít, az, ami a múltkor volt, mindenre választ adott, a többivel nem foglalkozik. Hagyja, hogy lekezeljék a sebeit, egy szót sem szól, kis csípés nem csípés, majd begyógyul.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A lába megrúg, de elkapom egy erős mozdulattal, és kitartom. Megfeszítem, de csak egy pillanatig tart, és már el is engedem. Nem egy ijedős a kislány, és ez nagyon tetszik. Egyre jobban örülök, hogy az istenek összeakasztottak vele. Figyelem, hogy élvezi a jutalmát. Miközben sebembe nyal, megsimítom arcát. - Tanulj csak Liekki. Ha tanulsz, erősebbé válsz. Mozdulataim erősen tartják kezét, mégis gyengéden masszírozom. Nem nézek szemeibe, mégis magamon érzem tekintetét. Mikor befejezem, csak befáslizom, aztán mellé ülök a fűbe. A nap sugarai finoman táncolnak át a fák ágai közt. Előveszem a zsebemből az öngyújtómat, majd a tenyerem felé fordítom, s meggyújtom. Egy darabig tartom a lángot, majd elvéve a kezemtől a gyújtót, a lángocska ott marad a tenyerem közepén. A kölyök felé tartom, megfogom a kezét, s "átadom" neki a lángot, így már mindkettőnk kezében ott táncol. - Mindenkinek megvan a maga útja, a maga sorsa. Csendben figyelem a természet hangjait, Morrighan károgva röppen le a földre, s csipegetni kezdi a hangyákat a fűből. - A te sorsod, hogy haza indulj, kölyök. - mosolyogva fordítom el róla szemeim, majd elnyomom a lángot a tenyeremben. Égésnyom marad utána, semmi más. Összekócolom szőke tincseit, majd felsegítem, s a táskámhoz lépve friss ruhát dobok felé. Nehogy már szakadt cuccban menjen haza. - Vigyázz magadra kölyök, és a mozdulatokat gyakorold a legközelebbi találkozásunkig. Oké? Ha bólint, egy kisebb meghajlással köszönök el tőle, s közelebb lépve hozzá, megsimítom arcát. Nem féltem, hisz erős kölyök. Talpraesett. Úgyis találkozunk még. Ha elmegy, Morrighan még vele tart, elkíséri, ő úgyis haza talál, én meg addig összepakolok. Sajnos a többire nem jutott idő, de talán majd legközelebb. Én nagyon remélem valahol, hogy lesz legközelebb.
A rúgás nem jött be, de sebaj, majd legközelebb, ez túlságosan is kiszámítható volt, be kell ismernie. Egy földön fekvőnek mi az első ösztönös mozdulata, ha nem az, hogy rögtön a lábával próbálkozik, főleg ha a kezét is fogják. A vér kóstolását nem hagyná ki semmi pénzért, főleg ha jár neki, akkor meg pláne, de azért nem túl pofátlan, csak egy kicsit. -Ez igaz, csak arra kell figyelni, hogy a minimális tudás ne engedje azt, hogy azt higgyem, akkor már minden rendben, mert én mindent tudok. Ebbe a hibába sosem szeretnék beleesni. Mosolyogva hagyja, hogy Natan ellása a tenyerét, túl fogja élni, az csak ezüst volt, igaz, akkor is égette rendesen, mégsem engedte volna el a pallost semmi pénzért. Figyeli a férfi mozdulatait, a lángot a tenyerén, amit végül ő is megkap. Szereti a tüzet, mindig is szerette, de most már tudja, hogy miért. Az lesz az ő egyik eleme, amivel majd együtt dolgozhat, ha eljut odáig. -Ha megérek rá, akkor ezt én is tudhatom majd, ha a tűz is elfogad társául, ugye? Kettőn áll a vásár, hiába szeretne valamit, ha kiderül, nem az az övé, és ezt akkor bizony majd el kell ismernie. A bodhranja viszont működik, az azt jelenti, hogy a Tűz jele nem véletlenül van rajta, és nem hibázott, amikor ráérzett, mit kell ráfestenie a bőrre. Mindenkinek megvan az útja, a sorsa, erre bólint, de a folytatáson nevetni kezd. -Igen, most az, de később már nem biztos. Mosolyogva figyeli a lángot, de ha muszáj menni, akkor muszáj. Elnyomja a kis tüzet a tenyerében, és engedi magát felhúzni, de egy puszit is ad, mert az jár. A ruha érdekli a legkevésbé, volt már ettől szakadtabb is, mégis hálás a sértetlen darabért. Csupán a pólót kell lecserélnie, a nadrág az rendben van. -Tulipalo, ismersz, tudod, hogy így lesz. Végig simít a karakteres, markáns arcon, megint ugyanazt érzi, mint eddig is, ezt az arcot ő ismeri, nagyon is jól ismeri. Elköszön Natantól, Morrighantól csak később, hiszen az vele tart. Összeszedi a szakadt ruhákat, és futva indul el visszafelé, arra, amerről jött.
//Egy kis zenei aláfestés!// //És már csak a pop-corn hiányzik! //
A múltkori kis baleset után, amit Abivel megszenvedtünk (főleg ő) a kis kiruccanásunk miatt nem volt túl sok kedvem elmenni kirándulgatni. Persze szerencsére semmi komolyabb nem történt. Az ő lába is szépen rendbe jött, de azért volt ott feszültség elég, pedig én is csak jót akartam neki. Így végül inkább kerültem az erdő és környékét egy ideig. Ma viszont úgy gondoltam, hogy rendesen kipihentem a múltkori kis esetet és már nagyon is ki szeretnék mozdulni. Az elmúlt napokban megállás nélkül dolgoztam. Alig volt időm pihenni. Mikor hazaértem csak annyira volt erőm, hogy még Csokival elmenjek egyet sétálni utána kajálás nélkül szó szerint bedőltem az ágyba és fel sem keltem az ébresztőig. Ma viszont szabadnapom van és szeretném kicsit kihasználni, megmozgatni magam. Régen nem vettem a kezembe a fényképezőgépemet, így úgy döntöttem bevetem magam a vadomba, hátha sikerül pár jó fotót készítenem, hogy bővíthessem az amúgy sem szegényes albumaimat. Miután felkeltem reggel nem siettem el a készülődést. Megreggeliztem, bepakoltam magamnak pár szendvicset, almát, egy nagy termosz teát, a szükséges felszereléseimet a fényképezéshez és még pár apróságot. Mindenre próbálok felkészülni, bár ha minden igaz ma nem várható hóvihar, sőt a Nap gyönyörűen sütni fog és ahogy kinézek az ablakon úgy tűnik ez be is vállt. Az erdőig nem kocsival megyek. Már megjavították és jobb is lett, mint újkorában, de még össze kell szednem a bátorságom, hogy ismét a volán mögé üljek. Sokan mondják azt, hogy pont ilyenkor kellene ismét elmenni vezetni, ha nem is olyan messzire, de elég makacs vagyok ahhoz, hogy ezt a tanácsot inkább ne fogadjam meg. Már több órája a fák között kóborolhattam mikor az egyik lépésem alkalmával sikerül valami csúszósabb felületre lépnem. Ahogy megérzem a zuhanást reflexből nyúlok a közelemben lévő ág felé, de amint megfogom azt el is törik. Így végeredményben a fenekemre esek és pár méter szánkózom egészen a lejtő aljáig. A kisebb domb aljára érve pár percet vesz igénybe mire sikerül összekaparnom magam annyira, hogy elkezdek feltápászkodni. Semmim nem sérült meg, ezt még igen szerencsésen megúsztam. Ám ahogy felállok meghallok egy nem túl biztató hangot. Óvatosan fordulok a hang iránya felé. A látványtól szívem azonnal hevesen kalapálni kezd. Egy bölény áll előttem és néz velem farkasszemet. Sok mindent olvastam már ezekről a jószágokról, és nagyon is tudom, hogy annak ellenére, hogy növényevők nagyon is veszélyesek a termetük miatt. És úgy tűnik nekem most sikerült megzavarnom az ő kis nyugalmát, ami csöppet sem tetszik neki. Óvatosan kezdek el hátrálni. Már-már azt hinném, hogy ezt is ügyesen megúszom, mikor először szép lassan elindul felém, majd fokozatosan egyre gyorsulni kezd. Nem is kell nekem több ennél azonnal hátat fordítok neki és rohanni kezdek. Hogy merre megyek fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy kell valami menedék, ha túl akarom élni ezt a találkozást.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Nem volt mese, megint ki kell mennem. A Faye-el való találkozásom óta már eltelt pár nap, de az a kevés józanító hatás, ami a szarvas vére jelentett, már múlóba indult. A fejemben újra megjelent a tompa, sajgó érzés, ami jelezte a hiányt. Ez volt a kezdeti stádium. Az apró, intő jel, hogy egy ideje már nem fogyasztottam emberi vért. Ugyan Ikina tudta, hogy nem emberi a vér, amit fogyasztunk, de a testet át tudtam verni ezzel a kis trükkel... de nem hosszútávon. Kellett valami mást is bepróbálnom, visszanyomni ezt az egészet. Őrület... basszus, miért hagytam ezt eddig fajulni, azt tudnám egyedül?! Oké, mert egy idióta vagyok s nem gondoltam bele anno, milyen visszacsengése lesz a dolgoknak. Nem gondoltam bele, mi lesz akkor, ha sokáig engedem szabadjára. Hát itt a böjtje.
Szóval aznap felkerekedtem és megindultam az erdőbe. Nem körülményeskedtem, miután a ruhámat egy biztos helyen hagytam, farkassá változtam és megindultam. Fogalmam sem volt róla, hogy mit keresek, de úgy voltam vele, hogy majdcsak megtalálom. Olyan még sosem fordult elő velem, hogy nem jöttem rá idővel. Kellett hozzá baktatnom a legrosszabb időszakomban is pár órát, de végül megszültem a... nem, nem a sünt, az ötletet. Aztán utána már csak meg kellett valósítani és tadaaam... hogy nem lettem én Nobel díjas... áh, biztos túl őrült voltam hozzá. Mindenesetre tény, most kellett találnom valamit, ami megint visszanyomja a vérszomjamat pár napra, hétre, esetleg hosszútávra megoldja a problémámat. Nem is sejtettem, hogy a megoldás most önmagától fog besétálni, pontosabban belohalni az életemben.
Éppen gondolkodtam, mit vadásszak le, amikor megéreztem... félelem, rettegés... düh... az érzésekhez pedig rohanást hangját hozta felém a szél. Futásba mentem át és néhány másodperc múlva megláttam, mi történik. Egy fiatal lányt kergetett egy jól megtermett... bölény?! Tupilek szerelmére, mit művelt ez meg?! Még ha egy medve vagy egy hiúz kergetné, azt mondanám, oké... de egy bölény? Hát aki hülye, haljon meg... mondanám általában... de a helyzet az, hogy ez most nem egy átlagos eset. "Egy őrző!" Tisztán éreztem a lányból áradó mágiát, még ha nem is olyan erősen, mint mondjuk Kate-ből vagy bármely idősebb társából. Egy... naszép, ha ezt nem látom a két szememmel, akkor el se hiszem. ~Testvér, itt a lehetőség!~ Óóó, milyen igaz! Lehetőség arra, hogy oltsam a szomjam, hogy visszaszorítsam ezt az átkot... kissé körülményes és fájdalmas lesz, de hát valamit valamiért.
Megkerültem a lányt s vagy ötven méterrel vágtam be elé, amikor megjelentem a látóterében... egy ideig csak álltam és bámultam a felém közeledő kettősre, miközben rögzítettem magamban a tervemet... míg az őrző felfoghatta, hogy mit is lát... majd egyik pillanatról a másikra mentem át rohanásba, egyenesen felé, miután elhittem: a tervem jó ötleten alapszik.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Sosem mondtam azt, hogy egy túl szerencsés valaki volnék, akivel semmi rossz nem történik. Akármennyire is próbálkozik az ember néha igen is becsúsznak olyan dolgok, amikre nem számított és csak idétlen helyzetekbe juttatják. Ilyen például a mostani eset is. Csak egy jót szerettem volna kirándulni, kattintgatni párat a fényképezőmmel (ami azért sikerült is) és kikapcsolódni, elszakadni a munkától, az ezernyi problémától, ami megoldásra vár. Erre tessék most egy bölény elől futok! Sikerült magamra haragítanom őt. Amúgy teljesen megértem, hiszen megzavartam éppen a táplálkozásban, vagy tudom is én. Ezért természetes, hogy azzal reagál, hogy el akar taposni, de én ezt nem hagyom neki. Nem szándékozom egy bölény miatt meghalni...El tudom képzelni a temetésem. Mindenki összegyűlik, valaki beszédet mond, amiben megemlíti a megvadult bölény és nevetésbe tör ki az egész tömeg. Erre is csak én lennék képes! De nem kapja meg ezt az örömöt a mi megvadult állatunk. Nem tudom, hogy mióta futhattam, de nem hiszem, hogy órákról beszélhetnénk, annyira azért még egy bölény sem kitartó. Úgy vélem csak percek teltek el, mikor hirtelen megjelenik előttem egy farkas. Ez most komoly? Egy farkas? Mi van ma az állatokkal? Megbolondultak? Ma tartják a bolondok napját? Pedig április elseje igen messze van! Miért engem szemel ki mindenki? Pont engem, aki még egy légynek sem tudna ártani, engem, aki éjszakákba nyúlóan próbál segíteni a társainak. Ez a hála azért a sok munkáért? Egy pillanatra megtorpanok, hiszen nem szándékozom az ő áldozata lenni, de az sem lenne jó, ha a bölény érne utol. Nincs túl sok időm gondolkozni, mivel az előttem lévő farkas hirtelen megindul felénk és nem sétálni kezd, hanem fut. Azt hittem, hogy a szívem ennél gyorsabban már nem verhet, de tévedtem. Mikor hátra pillantok látom, hogy a bölény veszélyesen közel van hozzám, így ismét futni kezdek, de nem sokáig maradok talpon. Ismét sikerül rossz helyre lépnem, amitől kicsúsznak alólam a lábaim és máris a földön találom magam. Bevertem a könyököm, a hátam és még mást is, de nem foglalkozom vele, csak megpróbálok arrébb gurulni az állatok útjából, végül lábamat, nyakamat behúzva kuporodom össze a hóban, és bízom abban, hogy ez elég ahhoz, hogy megússzam az "ütközést".
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A prédám ott volt előttem, a távolság pedig egyre fogyott. Pofám csatakiáltás gyanánt mély, haragos morgást hallatott, mintegy heccelve magam. Éreztem a préda szagát, részegített, s elnézve, ami a fogaim közé fog kerülni, ínycsiklandozó lakomában lesz részem. Megszaporáztam amúgy is figyelemre méltó gyorsaságomat s szinte már száguldottam a célpont felé. Jól tudtam, mit kell tennem. Rengetegszer eljátszottam már ezt, annyiszor életem során, hogy már számolni sem lehet... százszor, ezerszer, milliószor! Voltak könnyebb prédák s voltak nehezebbek... de a tény az tény maradt... engem tápláltak végül s adták meg erőmet. A távolság pedig egyre csak csökkent, miközben közelebb és közelebb értem. Közben történt néminemű változás a felállásban, amikor a lány elesett, de én csak örülni tudtam neki. Ezzel csak még könnyebbé vált a dolgom, nem kellett felesleges vészterveket kreálom. Csak végeznem kell vele s enyém a jutalom... hm... jutalomfalatka? Najó, nem, azért kutya nem vagyok! Egyre közelebb s közelebb... tíz méter... a szám már nyitva, támadásra készen vagyok... kilenc méter... megérezem az őrző egyre növő riadalmát... nyolc méter... utolsó kis átgondolás... hét méter... nem, nem lesz itt gond... hat méter... már látom magam előtt a pompás ebédet... öt méter... érjek már oda... négy méter... összeszalad a nyál a számban... három méter... de emlékeztetem magam... két méter... még meg kell ölnöm... egy méter... itt jövök... odaérek és...
... és elrobogok a földre került őrző felett, egyenesen bekerülve a veszélyzónába. Lábaim azonnal megfeszülnek a földön és a levegőbe emelkedek. Egy normál farkas nem tud nagyot ugrani, de én más voltam... simán megugrottam azt a magasságot, hogy felkerüljek a bölény hátára és belemélyesszem a karmaimat a hátába. Pofám a nyakába kap bele, jó mélyen belemélyedve a vastag húskötegbe... a vér édes ízét érzem a számban. A bivaly felhördül, amikor megérti, hogy új ellenséget kapott... megpróbál lerázni, de nem vagyok könnyű eset... addig marom, mígnem már túl sekélyes a dolog és leugrok róla. Vicsorogva morgok rá, mire a megsebzett állat megrohamoz... utolsó pillanatban ugrok félre és vezetem neki ezáltal egy jó vastag fának. Meg se szédül tőle, de nem kell... elemi erővel csapódok bele az oldalába, még ezt a fene nagy dögöt is oldalra botorkálásra késztetve. Fogam a nyakába marr... de most oldalról, ahol puhább. Megint próbál lerázni, ám most elkaptam. Darabokat cincálok ki az állatból, ömlik a vér. Pillanatok alatt tépem fel annyira a nyakát, hogy az már fatális. Jókora darabok hiányoznak már, amikor elugrok mellőle... s szépen lassan a jókora állat elterül a földön... döglötten... én pedig elégedett vonyítást hallatok, majd kezdem meg a lakomát. ~Na most pedig magyarázd el nekem, őrző, hogy hogyan hoztad ezt össze~ - üzenem oda a lánynak.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy összekuporodom a hóban a szemeimet is behunyom, így nem érzékelek mást csak az állatok lépteinek zaját, amik csak egyre közelednek. A szívem hevesen zakatol. Nem tudom, hogy mit is tehetnék. Talán rossz ötlet volt itt maradni. Fel kellett volna állni és tovább rohanni, be a fák közé. A bölény úgy sem követett volna. Nem egy ragadozó, aki kitartóan üldözi áldozatát. Ellentétben a farkassal. Nem nem játszódik le előttem az életem kis filmje, ahogy azt olyan sokan mesélni szokták, vagy a filmekben is láthatunk, de ettől még nem mondom azt, hogy nem rettegek attól, hogy ez volt az utolsó napom. A lépteket egyre közelebbről hallom, majd azt érzékelem, hogy egy gyors, könnyed mozgású test elfut mellettem. Ezek szerint a farkas ért oda előbb hozzám, de nem állt meg. Tovább haladt. A bölény fájdalmas hangjára azonnal felkapom a fejem és ekkor pillantom meg a vadak harcát. A farkas nem kegyelmez a hatalmas bölénynek. Csak pár pillanatig figyelem őket teljesen ledöbbenve, majd fogom magam és hátrálni kezdek, mindaddig míg egy fának nem ütközik a hátam. Így nézem végig a küzdelmet, aminek a győztese végül a farkas...Csak most érzem meg azt a fura energiát, amit a vérfarkasoknál érezni lehet. Eddig nem vettem észre a dolgot és ettől most mégidegesebbé váltam. Egy újabb vérfarkas...Talán nem kéne annyira tartanom tőle. Egy bölény még neki is sok, de akkor is. Még csak Roset és a párját láthattam így őket, de tudtam róluk, hogy ők nem bántanának. Azóta nem találkoztam farkas alakban egy ilyen „lénnyel” sem. A gondolataimból az ő hangja zökkent ki. Ám nem az állati énje...A fejemben hallom meg a kérdést, de nem válaszolok rá. Csak rémültem figyelem ahogy azt a szegény, szerencsétlen bölényt falja. Jaaj nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ez az élet rendje. A gyengébbnek meg kell halnia és a többi, de én ennek ellenére is sajnálni tudom. ~A francba Alice! Mégis mi a jó büdös francot művelsz itt? Miért kellett neked kijönnöd sétálgatni egyedül? Mit hittél!? Ostoba liba vagy!~ A levegőt kapkodva veszem ahogy próbálom magam lenyugtatni. Egyelőre nem mozdulok meg. A futás kifárasztott és nem is vagyok olyan állapotban, hogy sokáig is bírjam. Lehet, hogy nem kergetne meg, de elájulni sem szeretnék, pedig érzem, hogy kissé lezuhant a cukrom. Hoztam magammal ételt, de még nem fogyasztottam el. Teljesen megfeledkeztem róla és most nem is tudok ezzel foglalkozni. Egy kicsit arrébb ülök, hogy ne a vérben fürdő bölényt kelljem néznem, ahogy éppen kibelezik. Nem nem leszek rosszul az ilyentől, hiszen elég sűrűn találkozom belsőségekkel, de nem is mondom azt, hogy túl sokat segítene az állapotomon. A nagy ijedtségben még azt sem vettem észre, hogy sikerült a combomat valamivel megvágni. Nem vérzik nagyon, csak egy aprócska kis karcolás.
Kezdőlap
Szóval csak vigyázz magadra. 
//
//
//
