◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A kérdésre kapok választ, ám nem kerüli el figyelmem az az apró kesernyés mosoly, sem Farkasának apró rezdülése. - Általában magányos dolog a mi utunk. Nem minden döntésünket, cselekedetünket értik meg. Vagy fogadják el. És ez nem is baj. Persze, biztosan jól esett volna számára, ha esetleg az apja ezt máshogy látja. De van egy olyan érzésem, hogy nem ez a gond. Viszont faggatni sem fogom, ha akarja, úgy is elmondja majd. Rúgása elől kitérek, ám kiválóan reagál, s támadásomat hárítva csap le, s ejt a pengével sebet, kezemen. Ügyes! Sőt! Amint hátrébb lép, folytatom a támadást, kezem sebe nem akadályoz meg abban, hogy folytassam. Nincs megállás, helló! Vér szag kúszik az orromba, s a vörös vér szétfolyik a bőrömön, s a kezemre tekert fekete fáslin, de újból lecsapok, mozdulatom így indul, ám hirtelen kirúgok a lábammal, s kigáncsolom. Ha nem kerülte el, fölé lépek, s csak rálépek a kezére, amiben még markolja a kardot. Lenézek rá, mosolyogva bólintok. - Egész ügyes! Első óra, és máris megsebesítettél. - erősen tartom a kezét lábammal, így nem valószínű, hogy könnyedén szabadulhatna. De nem is nehezedek rá teljes erőből, hisz akkor könnyedén eltörhetném a kezét is. Végül ellépek a kezéről, leguggolok hozzá, majd felé nyújtom a sebem. - Ha valakinek a vérét veszed, sose feledd elvenni azt! A magadénak tudni. Ha nem is az egészet, egy részét mindig el kell venned. Erőt ad! Neked is, és a Bestiádnak is! S míg ő a kezemből kóstol, én a vállához hajolok, s ha nem húzódik el, finoman végignyalok a sebén, hogy vérének íze szét terjedjen a számban. De csak egy nyalintás, s már ki is egyenesedek. Nekem már bőven elég ennyi is, nem kell, hogy feltépjem a bőrét, s húsa mélyére hatoljak, hogy éhségem csillapodjék. Persze neki még többet engedek, hogy vegyen a véremből, elvégre megérdemli, de legközelebb már neki kell elvennie. Küzdeni! Mindig harcolni valamiért. Épp a pillanatért? Vagy évek munkája kell hozzá? Mit számít. A lényeg a küzdés. És előtte még sok harc van. - Bárhogy is lesz, egyet ne feledj! A druidák mindig számíthatnak egymásra. Ha ellenség, ha barát, ha nő, ha férfi, ha farkas, ha mágus, ha csupán egyszerű ember. A lélek a fontos! Ha közben elengedte a kezem, s már "jóllakott" a véremből, a táskámhoz lépve veszek elő egy kis dobozt, majd leülve elé, kezembe veszem kezét, majd az ezüst égette tenyerét ügyes, gyors mozdulatokkal kenem be a kenőccsel. Finoman csípheti, de amúgy zsibbasztóan hat, de felgyorsítja a gyógyulást a regenerálódás mellett. Tovább masszírozom a bőrébe, s ha a tenyereivel végeztem, vállát, s oldalát is bekenem ugyanígy. Nem okozok fájdalmat, mozdulataim rutinosak, nem most először csinálok ilyesmit. Farkasom közben a kölyök mellé ül, majd játszani kezd vele, amolyan jutalom féleségként.
-Igazad van. Tudom, hogy nagyon sokan vannak azok, akiknek fogalmuk sincs arról, mi minden létezik az ő kis világukon kívül. Nekik az egész csak egy legenda, egy meseszerű valami, és elképzelni sem tudják, micsoda ereje van. De ő talán előbb vagy utóbb ő elfogadta volna. Azt hiszem. Végül is Brad elengedte Ravennel is, egyszer pedig vele jött, és nem igazán veszekedett amiatt, hogy miért olvas folyton, és miért gyakorol mást is, nem csak azt, amit előírtak neki, meg amit előírt magának. Viszont a druida is ezt mondta, ez magányos út, igen, egyedül küzdenek, egyedül érnek célt, mert ennek így kell lennie. Sikerül meglepnie Natant, csak eltalálja és megsebzi, na nem vészesen, de azért neki ez elég. A lényeg, hogy érzi a mozdulatokat, és rögzítse, kombinálja, variálja, hogy teljesen természetes legyen. Igaz, egyre inkább így megy, ami ugyancsak érthetetlen a számára, hiszen életében először fog ilyet a kezében. Mármint a mostani 16 éve alatt, de régebben... ki tudja, hányszor harcolt. Azért az a gáncsolás nem tetszik neki, azt nem sikerül elkerülnie, nem ugrik időben, így a földön köt ki, és lehet, Natan a kezére lép, de azért megpróbálja így is hátba rúgni. Nincs egy keze, azért akad más végtagja is, és ha kell, hát akkor beveti. Vigyorogva néz fel a férfire, oké, vesztett, de lesz ez még jobb is. -Köszönöm, bár nem volt tökéletes. Felül, és nem, most nem üt, nem csinál semmit, csak a sebet figyeli, és a férfi mondandóját. -Értem, akkor legközelebb vágjam le, ugye? Akkor sokkal könnyebben hozzáférek. Mi sem természetesebb, ha ezt kell tenni, akkor ezt fogja tenni, nem baj az, de ha Natan sokáig mutogatja a véres sebet, akkor még harapni is fog, mert ingerli. Szerencse, hogy erre nincs szükség, megkóstolhatja ismét a vérét, de azért nem pofátlan, mértéket tart. Egyébként sem vámpír. -Ezt tudom. Ravenre is számíthatok, akkor is, ha most nincs köztünk. Még. Ő is rám, mert, ez természetes. Meg te is, bár én sok újat nem tudok mutatni neked. A végét elneveti, mert tényleg nem sok tapasztalata van, bár lehet, az első találkozásukkor azért meglepte a férfit. A lelket érzi, mintha a sajátja lenne, semmi más nem számít, az, ami a múltkor volt, mindenre választ adott, a többivel nem foglalkozik. Hagyja, hogy lekezeljék a sebeit, egy szót sem szól, kis csípés nem csípés, majd begyógyul.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A lába megrúg, de elkapom egy erős mozdulattal, és kitartom. Megfeszítem, de csak egy pillanatig tart, és már el is engedem. Nem egy ijedős a kislány, és ez nagyon tetszik. Egyre jobban örülök, hogy az istenek összeakasztottak vele. Figyelem, hogy élvezi a jutalmát. Miközben sebembe nyal, megsimítom arcát. - Tanulj csak Liekki. Ha tanulsz, erősebbé válsz. Mozdulataim erősen tartják kezét, mégis gyengéden masszírozom. Nem nézek szemeibe, mégis magamon érzem tekintetét. Mikor befejezem, csak befáslizom, aztán mellé ülök a fűbe. A nap sugarai finoman táncolnak át a fák ágai közt. Előveszem a zsebemből az öngyújtómat, majd a tenyerem felé fordítom, s meggyújtom. Egy darabig tartom a lángot, majd elvéve a kezemtől a gyújtót, a lángocska ott marad a tenyerem közepén. A kölyök felé tartom, megfogom a kezét, s "átadom" neki a lángot, így már mindkettőnk kezében ott táncol. - Mindenkinek megvan a maga útja, a maga sorsa. Csendben figyelem a természet hangjait, Morrighan károgva röppen le a földre, s csipegetni kezdi a hangyákat a fűből. - A te sorsod, hogy haza indulj, kölyök. - mosolyogva fordítom el róla szemeim, majd elnyomom a lángot a tenyeremben. Égésnyom marad utána, semmi más. Összekócolom szőke tincseit, majd felsegítem, s a táskámhoz lépve friss ruhát dobok felé. Nehogy már szakadt cuccban menjen haza. - Vigyázz magadra kölyök, és a mozdulatokat gyakorold a legközelebbi találkozásunkig. Oké? Ha bólint, egy kisebb meghajlással köszönök el tőle, s közelebb lépve hozzá, megsimítom arcát. Nem féltem, hisz erős kölyök. Talpraesett. Úgyis találkozunk még. Ha elmegy, Morrighan még vele tart, elkíséri, ő úgyis haza talál, én meg addig összepakolok. Sajnos a többire nem jutott idő, de talán majd legközelebb. Én nagyon remélem valahol, hogy lesz legközelebb.
A rúgás nem jött be, de sebaj, majd legközelebb, ez túlságosan is kiszámítható volt, be kell ismernie. Egy földön fekvőnek mi az első ösztönös mozdulata, ha nem az, hogy rögtön a lábával próbálkozik, főleg ha a kezét is fogják. A vér kóstolását nem hagyná ki semmi pénzért, főleg ha jár neki, akkor meg pláne, de azért nem túl pofátlan, csak egy kicsit. -Ez igaz, csak arra kell figyelni, hogy a minimális tudás ne engedje azt, hogy azt higgyem, akkor már minden rendben, mert én mindent tudok. Ebbe a hibába sosem szeretnék beleesni. Mosolyogva hagyja, hogy Natan ellása a tenyerét, túl fogja élni, az csak ezüst volt, igaz, akkor is égette rendesen, mégsem engedte volna el a pallost semmi pénzért. Figyeli a férfi mozdulatait, a lángot a tenyerén, amit végül ő is megkap. Szereti a tüzet, mindig is szerette, de most már tudja, hogy miért. Az lesz az ő egyik eleme, amivel majd együtt dolgozhat, ha eljut odáig. -Ha megérek rá, akkor ezt én is tudhatom majd, ha a tűz is elfogad társául, ugye? Kettőn áll a vásár, hiába szeretne valamit, ha kiderül, nem az az övé, és ezt akkor bizony majd el kell ismernie. A bodhranja viszont működik, az azt jelenti, hogy a Tűz jele nem véletlenül van rajta, és nem hibázott, amikor ráérzett, mit kell ráfestenie a bőrre. Mindenkinek megvan az útja, a sorsa, erre bólint, de a folytatáson nevetni kezd. -Igen, most az, de később már nem biztos. Mosolyogva figyeli a lángot, de ha muszáj menni, akkor muszáj. Elnyomja a kis tüzet a tenyerében, és engedi magát felhúzni, de egy puszit is ad, mert az jár. A ruha érdekli a legkevésbé, volt már ettől szakadtabb is, mégis hálás a sértetlen darabért. Csupán a pólót kell lecserélnie, a nadrág az rendben van. -Tulipalo, ismersz, tudod, hogy így lesz. Végig simít a karakteres, markáns arcon, megint ugyanazt érzi, mint eddig is, ezt az arcot ő ismeri, nagyon is jól ismeri. Elköszön Natantól, Morrighantól csak később, hiszen az vele tart. Összeszedi a szakadt ruhákat, és futva indul el visszafelé, arra, amerről jött.
//Egy kis zenei aláfestés!// //És már csak a pop-corn hiányzik! //
A múltkori kis baleset után, amit Abivel megszenvedtünk (főleg ő) a kis kiruccanásunk miatt nem volt túl sok kedvem elmenni kirándulgatni. Persze szerencsére semmi komolyabb nem történt. Az ő lába is szépen rendbe jött, de azért volt ott feszültség elég, pedig én is csak jót akartam neki. Így végül inkább kerültem az erdő és környékét egy ideig. Ma viszont úgy gondoltam, hogy rendesen kipihentem a múltkori kis esetet és már nagyon is ki szeretnék mozdulni. Az elmúlt napokban megállás nélkül dolgoztam. Alig volt időm pihenni. Mikor hazaértem csak annyira volt erőm, hogy még Csokival elmenjek egyet sétálni utána kajálás nélkül szó szerint bedőltem az ágyba és fel sem keltem az ébresztőig. Ma viszont szabadnapom van és szeretném kicsit kihasználni, megmozgatni magam. Régen nem vettem a kezembe a fényképezőgépemet, így úgy döntöttem bevetem magam a vadomba, hátha sikerül pár jó fotót készítenem, hogy bővíthessem az amúgy sem szegényes albumaimat. Miután felkeltem reggel nem siettem el a készülődést. Megreggeliztem, bepakoltam magamnak pár szendvicset, almát, egy nagy termosz teát, a szükséges felszereléseimet a fényképezéshez és még pár apróságot. Mindenre próbálok felkészülni, bár ha minden igaz ma nem várható hóvihar, sőt a Nap gyönyörűen sütni fog és ahogy kinézek az ablakon úgy tűnik ez be is vállt. Az erdőig nem kocsival megyek. Már megjavították és jobb is lett, mint újkorában, de még össze kell szednem a bátorságom, hogy ismét a volán mögé üljek. Sokan mondják azt, hogy pont ilyenkor kellene ismét elmenni vezetni, ha nem is olyan messzire, de elég makacs vagyok ahhoz, hogy ezt a tanácsot inkább ne fogadjam meg. Már több órája a fák között kóborolhattam mikor az egyik lépésem alkalmával sikerül valami csúszósabb felületre lépnem. Ahogy megérzem a zuhanást reflexből nyúlok a közelemben lévő ág felé, de amint megfogom azt el is törik. Így végeredményben a fenekemre esek és pár méter szánkózom egészen a lejtő aljáig. A kisebb domb aljára érve pár percet vesz igénybe mire sikerül összekaparnom magam annyira, hogy elkezdek feltápászkodni. Semmim nem sérült meg, ezt még igen szerencsésen megúsztam. Ám ahogy felállok meghallok egy nem túl biztató hangot. Óvatosan fordulok a hang iránya felé. A látványtól szívem azonnal hevesen kalapálni kezd. Egy bölény áll előttem és néz velem farkasszemet. Sok mindent olvastam már ezekről a jószágokról, és nagyon is tudom, hogy annak ellenére, hogy növényevők nagyon is veszélyesek a termetük miatt. És úgy tűnik nekem most sikerült megzavarnom az ő kis nyugalmát, ami csöppet sem tetszik neki. Óvatosan kezdek el hátrálni. Már-már azt hinném, hogy ezt is ügyesen megúszom, mikor először szép lassan elindul felém, majd fokozatosan egyre gyorsulni kezd. Nem is kell nekem több ennél azonnal hátat fordítok neki és rohanni kezdek. Hogy merre megyek fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy kell valami menedék, ha túl akarom élni ezt a találkozást.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Nem volt mese, megint ki kell mennem. A Faye-el való találkozásom óta már eltelt pár nap, de az a kevés józanító hatás, ami a szarvas vére jelentett, már múlóba indult. A fejemben újra megjelent a tompa, sajgó érzés, ami jelezte a hiányt. Ez volt a kezdeti stádium. Az apró, intő jel, hogy egy ideje már nem fogyasztottam emberi vért. Ugyan Ikina tudta, hogy nem emberi a vér, amit fogyasztunk, de a testet át tudtam verni ezzel a kis trükkel... de nem hosszútávon. Kellett valami mást is bepróbálnom, visszanyomni ezt az egészet. Őrület... basszus, miért hagytam ezt eddig fajulni, azt tudnám egyedül?! Oké, mert egy idióta vagyok s nem gondoltam bele anno, milyen visszacsengése lesz a dolgoknak. Nem gondoltam bele, mi lesz akkor, ha sokáig engedem szabadjára. Hát itt a böjtje.
Szóval aznap felkerekedtem és megindultam az erdőbe. Nem körülményeskedtem, miután a ruhámat egy biztos helyen hagytam, farkassá változtam és megindultam. Fogalmam sem volt róla, hogy mit keresek, de úgy voltam vele, hogy majdcsak megtalálom. Olyan még sosem fordult elő velem, hogy nem jöttem rá idővel. Kellett hozzá baktatnom a legrosszabb időszakomban is pár órát, de végül megszültem a... nem, nem a sünt, az ötletet. Aztán utána már csak meg kellett valósítani és tadaaam... hogy nem lettem én Nobel díjas... áh, biztos túl őrült voltam hozzá. Mindenesetre tény, most kellett találnom valamit, ami megint visszanyomja a vérszomjamat pár napra, hétre, esetleg hosszútávra megoldja a problémámat. Nem is sejtettem, hogy a megoldás most önmagától fog besétálni, pontosabban belohalni az életemben.
Éppen gondolkodtam, mit vadásszak le, amikor megéreztem... félelem, rettegés... düh... az érzésekhez pedig rohanást hangját hozta felém a szél. Futásba mentem át és néhány másodperc múlva megláttam, mi történik. Egy fiatal lányt kergetett egy jól megtermett... bölény?! Tupilek szerelmére, mit művelt ez meg?! Még ha egy medve vagy egy hiúz kergetné, azt mondanám, oké... de egy bölény? Hát aki hülye, haljon meg... mondanám általában... de a helyzet az, hogy ez most nem egy átlagos eset. "Egy őrző!" Tisztán éreztem a lányból áradó mágiát, még ha nem is olyan erősen, mint mondjuk Kate-ből vagy bármely idősebb társából. Egy... naszép, ha ezt nem látom a két szememmel, akkor el se hiszem. ~Testvér, itt a lehetőség!~ Óóó, milyen igaz! Lehetőség arra, hogy oltsam a szomjam, hogy visszaszorítsam ezt az átkot... kissé körülményes és fájdalmas lesz, de hát valamit valamiért.
Megkerültem a lányt s vagy ötven méterrel vágtam be elé, amikor megjelentem a látóterében... egy ideig csak álltam és bámultam a felém közeledő kettősre, miközben rögzítettem magamban a tervemet... míg az őrző felfoghatta, hogy mit is lát... majd egyik pillanatról a másikra mentem át rohanásba, egyenesen felé, miután elhittem: a tervem jó ötleten alapszik.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Sosem mondtam azt, hogy egy túl szerencsés valaki volnék, akivel semmi rossz nem történik. Akármennyire is próbálkozik az ember néha igen is becsúsznak olyan dolgok, amikre nem számított és csak idétlen helyzetekbe juttatják. Ilyen például a mostani eset is. Csak egy jót szerettem volna kirándulni, kattintgatni párat a fényképezőmmel (ami azért sikerült is) és kikapcsolódni, elszakadni a munkától, az ezernyi problémától, ami megoldásra vár. Erre tessék most egy bölény elől futok! Sikerült magamra haragítanom őt. Amúgy teljesen megértem, hiszen megzavartam éppen a táplálkozásban, vagy tudom is én. Ezért természetes, hogy azzal reagál, hogy el akar taposni, de én ezt nem hagyom neki. Nem szándékozom egy bölény miatt meghalni...El tudom képzelni a temetésem. Mindenki összegyűlik, valaki beszédet mond, amiben megemlíti a megvadult bölény és nevetésbe tör ki az egész tömeg. Erre is csak én lennék képes! De nem kapja meg ezt az örömöt a mi megvadult állatunk. Nem tudom, hogy mióta futhattam, de nem hiszem, hogy órákról beszélhetnénk, annyira azért még egy bölény sem kitartó. Úgy vélem csak percek teltek el, mikor hirtelen megjelenik előttem egy farkas. Ez most komoly? Egy farkas? Mi van ma az állatokkal? Megbolondultak? Ma tartják a bolondok napját? Pedig április elseje igen messze van! Miért engem szemel ki mindenki? Pont engem, aki még egy légynek sem tudna ártani, engem, aki éjszakákba nyúlóan próbál segíteni a társainak. Ez a hála azért a sok munkáért? Egy pillanatra megtorpanok, hiszen nem szándékozom az ő áldozata lenni, de az sem lenne jó, ha a bölény érne utol. Nincs túl sok időm gondolkozni, mivel az előttem lévő farkas hirtelen megindul felénk és nem sétálni kezd, hanem fut. Azt hittem, hogy a szívem ennél gyorsabban már nem verhet, de tévedtem. Mikor hátra pillantok látom, hogy a bölény veszélyesen közel van hozzám, így ismét futni kezdek, de nem sokáig maradok talpon. Ismét sikerül rossz helyre lépnem, amitől kicsúsznak alólam a lábaim és máris a földön találom magam. Bevertem a könyököm, a hátam és még mást is, de nem foglalkozom vele, csak megpróbálok arrébb gurulni az állatok útjából, végül lábamat, nyakamat behúzva kuporodom össze a hóban, és bízom abban, hogy ez elég ahhoz, hogy megússzam az "ütközést".
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A prédám ott volt előttem, a távolság pedig egyre fogyott. Pofám csatakiáltás gyanánt mély, haragos morgást hallatott, mintegy heccelve magam. Éreztem a préda szagát, részegített, s elnézve, ami a fogaim közé fog kerülni, ínycsiklandozó lakomában lesz részem. Megszaporáztam amúgy is figyelemre méltó gyorsaságomat s szinte már száguldottam a célpont felé. Jól tudtam, mit kell tennem. Rengetegszer eljátszottam már ezt, annyiszor életem során, hogy már számolni sem lehet... százszor, ezerszer, milliószor! Voltak könnyebb prédák s voltak nehezebbek... de a tény az tény maradt... engem tápláltak végül s adták meg erőmet. A távolság pedig egyre csak csökkent, miközben közelebb és közelebb értem. Közben történt néminemű változás a felállásban, amikor a lány elesett, de én csak örülni tudtam neki. Ezzel csak még könnyebbé vált a dolgom, nem kellett felesleges vészterveket kreálom. Csak végeznem kell vele s enyém a jutalom... hm... jutalomfalatka? Najó, nem, azért kutya nem vagyok! Egyre közelebb s közelebb... tíz méter... a szám már nyitva, támadásra készen vagyok... kilenc méter... megérezem az őrző egyre növő riadalmát... nyolc méter... utolsó kis átgondolás... hét méter... nem, nem lesz itt gond... hat méter... már látom magam előtt a pompás ebédet... öt méter... érjek már oda... négy méter... összeszalad a nyál a számban... három méter... de emlékeztetem magam... két méter... még meg kell ölnöm... egy méter... itt jövök... odaérek és...
... és elrobogok a földre került őrző felett, egyenesen bekerülve a veszélyzónába. Lábaim azonnal megfeszülnek a földön és a levegőbe emelkedek. Egy normál farkas nem tud nagyot ugrani, de én más voltam... simán megugrottam azt a magasságot, hogy felkerüljek a bölény hátára és belemélyesszem a karmaimat a hátába. Pofám a nyakába kap bele, jó mélyen belemélyedve a vastag húskötegbe... a vér édes ízét érzem a számban. A bivaly felhördül, amikor megérti, hogy új ellenséget kapott... megpróbál lerázni, de nem vagyok könnyű eset... addig marom, mígnem már túl sekélyes a dolog és leugrok róla. Vicsorogva morgok rá, mire a megsebzett állat megrohamoz... utolsó pillanatban ugrok félre és vezetem neki ezáltal egy jó vastag fának. Meg se szédül tőle, de nem kell... elemi erővel csapódok bele az oldalába, még ezt a fene nagy dögöt is oldalra botorkálásra késztetve. Fogam a nyakába marr... de most oldalról, ahol puhább. Megint próbál lerázni, ám most elkaptam. Darabokat cincálok ki az állatból, ömlik a vér. Pillanatok alatt tépem fel annyira a nyakát, hogy az már fatális. Jókora darabok hiányoznak már, amikor elugrok mellőle... s szépen lassan a jókora állat elterül a földön... döglötten... én pedig elégedett vonyítást hallatok, majd kezdem meg a lakomát. ~Na most pedig magyarázd el nekem, őrző, hogy hogyan hoztad ezt össze~ - üzenem oda a lánynak.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy összekuporodom a hóban a szemeimet is behunyom, így nem érzékelek mást csak az állatok lépteinek zaját, amik csak egyre közelednek. A szívem hevesen zakatol. Nem tudom, hogy mit is tehetnék. Talán rossz ötlet volt itt maradni. Fel kellett volna állni és tovább rohanni, be a fák közé. A bölény úgy sem követett volna. Nem egy ragadozó, aki kitartóan üldözi áldozatát. Ellentétben a farkassal. Nem nem játszódik le előttem az életem kis filmje, ahogy azt olyan sokan mesélni szokták, vagy a filmekben is láthatunk, de ettől még nem mondom azt, hogy nem rettegek attól, hogy ez volt az utolsó napom. A lépteket egyre közelebbről hallom, majd azt érzékelem, hogy egy gyors, könnyed mozgású test elfut mellettem. Ezek szerint a farkas ért oda előbb hozzám, de nem állt meg. Tovább haladt. A bölény fájdalmas hangjára azonnal felkapom a fejem és ekkor pillantom meg a vadak harcát. A farkas nem kegyelmez a hatalmas bölénynek. Csak pár pillanatig figyelem őket teljesen ledöbbenve, majd fogom magam és hátrálni kezdek, mindaddig míg egy fának nem ütközik a hátam. Így nézem végig a küzdelmet, aminek a győztese végül a farkas...Csak most érzem meg azt a fura energiát, amit a vérfarkasoknál érezni lehet. Eddig nem vettem észre a dolgot és ettől most mégidegesebbé váltam. Egy újabb vérfarkas...Talán nem kéne annyira tartanom tőle. Egy bölény még neki is sok, de akkor is. Még csak Roset és a párját láthattam így őket, de tudtam róluk, hogy ők nem bántanának. Azóta nem találkoztam farkas alakban egy ilyen „lénnyel” sem. A gondolataimból az ő hangja zökkent ki. Ám nem az állati énje...A fejemben hallom meg a kérdést, de nem válaszolok rá. Csak rémültem figyelem ahogy azt a szegény, szerencsétlen bölényt falja. Jaaj nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ez az élet rendje. A gyengébbnek meg kell halnia és a többi, de én ennek ellenére is sajnálni tudom. ~A francba Alice! Mégis mi a jó büdös francot művelsz itt? Miért kellett neked kijönnöd sétálgatni egyedül? Mit hittél!? Ostoba liba vagy!~ A levegőt kapkodva veszem ahogy próbálom magam lenyugtatni. Egyelőre nem mozdulok meg. A futás kifárasztott és nem is vagyok olyan állapotban, hogy sokáig is bírjam. Lehet, hogy nem kergetne meg, de elájulni sem szeretnék, pedig érzem, hogy kissé lezuhant a cukrom. Hoztam magammal ételt, de még nem fogyasztottam el. Teljesen megfeledkeztem róla és most nem is tudok ezzel foglalkozni. Egy kicsit arrébb ülök, hogy ne a vérben fürdő bölényt kelljem néznem, ahogy éppen kibelezik. Nem nem leszek rosszul az ilyentől, hiszen elég sűrűn találkozom belsőségekkel, de nem is mondom azt, hogy túl sokat segítene az állapotomon. A nagy ijedtségben még azt sem vettem észre, hogy sikerült a combomat valamivel megvágni. Nem vérzik nagyon, csak egy aprócska kis karcolás.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A bölény kiszenvedett, szóval gond nélkül állhattam neki a falatozgatásnak. A győztes jutalma, szokás mondani. Bár nem tudom... védett állatnak számít amúgy a bölény? Mert ha igen, akkor most elég nagy szarban vagyok s állítólag az őrzőknek van érdekeltsége a vadőröknél... mondjuk, éppen most húztam ki a csávából az egyik társukat, szóval talán szemet hunyhatnak majd a dolgok felett. Hmmm... finom. Egyelőre csak a torkán levő sebbe mélyesztettem bele újra és újra a fogaim, tépve, trancsírozva a finom húst. A harc során elég szép nagyságú sebet ejtettem amúgy is s ezt bőven ki lehetett használni. Szépen lassan engedett az utolsó innköteg is, a bölény feje elvált a testétől. Pofámat ezután a nyakrészen keresztül nyomtam oda a pofámat és folytattam a lakomát. Mennyi vér... Tupilekre, ha az emberekben lenne ennyi, akkor egy évre jól lakhatnék egyetlen egy tetemmel. S közben megerősíthettem azon teóriámat, hogy a nagytestű állatok vére kifejezetten jó hiánypótlásra. Nem lehetett visszaadni vele az édes emberi vért... annak az aromáját... elvégre ez inkább zsíros volt. Ugyanakkor jelentősen visszanyomta a fejemben való lüktetést... lehet be kellene spájzolnom belőle. Viszont más dolog is elért a tudatomig. Érzékeim jelezték, hogy hoppá, az őrző nem igen van magánál. Talán sokkot kapott, vagy csak egyszerűen megrémült... de nem reagált így se úgy se. ~Föld az őrzőnek... jelentkezz őrző, vétel~ Nem lehet valami tapasztalt őrző, ha ennyitől kibukott... oké, kérdésemre a válasz, csak most nézem meg pontosan az erejét. Kate mellett éreztem hasonlókat... még tanonc korában. De ez nem volt minden. ~Vér~ - hallom Ikina hangját. Aztán az én orrom is megcsapja. Tény, a pofám éppen egy vérző tetemben járt, de az emberi vér szagát még így is megéreztem... főleg, hogy nem akármilyen vér volt. A mágiaérzékenyek vére különleges... átitatja a mana, emiatt kész ínyencségnek számít... s ezt könnyebb volt megéreznem. ~Vér~ - ismételte Ikina vágyakozva. "Kussolsz!" - mordultam rá durván. Az őrző megsérült... s nem, tényleg az lesz a legjobb, ha nem marad úgy. A végén még meggondolatlanságot csinálok a csemege ígéretére. Haraptam még egy jókorát a tetemből, hogy biztosan ellen tudjak állni jó ideig, majd véres pofával fordultam meg. ~Beszív... benntart... kifúj~ - diktáltam neki az ütemet. - ~Beszív... benntart... kifúj.~ Meg kellett gyógyítania magát, ha nem akar bajt velem... de ahhoz vissza kell rántanunk a jelenbe. Ez a légzőgyakorlat kiváló lesz rá... már ha eljut a tudatáig az, amit üzenni akarok.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Eljut ám hozzám az adás és tudom továbbra is, hogy válaszra vár, de mégsem vagyok képes kinyitni a számat. Úgy tűnik az agyam még nem teljesen fogta fel a mostani helyzetet. Egy kissé minden túl gyorsan történt, miután lecsúsztam azon a lejtőn. Kell idő mire helyrerázódom. És különben is rossz érzés az, mikor valaki belemászik a fejedbe, mintha megőrültél volna és hallanád a hangokat. Az a szerencsém, hogy tudom miféle farkassal van dolgom és nem én vagyok a bolond. Nem akarok bunkó lenni, ez lenne az utolsó, így inkább megerőltetem magam és kinyögök valamit jelezve, hogy fogtam a vételt, de még kérek egy kis időt, hogy összeszedjem magam. -Minden rendben!-Bár nem erre volt kíváncsi, de egyelőre elégedjen meg ennyivel. Szerintem most ez is nagy előrehaladás nálam. És igen még sosem kerültem ilyen szituációba, de nem is kezdem el hisztizni, vagy blokkoltam le, aminek viszont roppantul örülök. Ha leblokkolok akkor már rég beletaposott volna az a bölény a földbe és lehet, hogy nem belőle, hanem belőlem lakmározott volna a "barátunk". Miközben én továbbra is próbálom összekaparni magam, hogy haza induljak ő folytatja a lakmározást. Hallom is amint leválik a bölény feje a testétől. A hangok nem valami gusztusosak, sőt egyszerűen borzasztóak, de az ilyenekhez szerencsére szokva vagyok így nem leszek rosszul tőle és taccsolom ki a reggelimet. Ahogy befejezte az evést máris felém fordul. A tekintetem ő rá téved. Az egész pofája vörös a vértől és néhol még csöpög is belőle. Legalább nyalta volna le magáról. Nem kell sok idő és ismét hallom a hangját a fejében. -Jól vagyok!-Vágom oda neki, majd fel is pattanok a földről, csak hogy kissé túl gyors volt a mozdulatom így meg is szédülök azonnal. A fában kapaszkodom meg, hogy ne essek vissza a földre. -A fenébe!-Úgy tűnik még várnom kell ezzel az indulással és jó lenne ennem is valamit...De ezek után egy falat se menne le a torkomon. Visszahuppanok a földre, majd előveszem az üveg vizemet és belekortyolok. Csak ez után nézek ismét a farkasra. Vajon most mit akarhat tőlem? Ha meg akarna ölni már megtehette volna. Ha meg jól lakott miért nem megy el? Velem nem kell foglalkoznia, majd mindjárt hazaindulok, csak még ülök itt egy picit a hóban. -Köszönöm!-Nyögöm végül ki miközben le sem veszem róla a tekintetem. Ennyit mégis csak megérdemel miután segített nekem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Naigen, valóban nem arra voltam kíváncsi, hogy hogyan érzi magát. Csak kicsit furcsálltam, hogy ennyire bedugult. Mondjuk, mit várok, relatíve fiatal nőről volt szó, még ha őrző is... hozzám képest még gyerek. Valószínűleg még sosem vett részt bivaly rodeón és azért volt ennyire kikészülve... mondjuk én se, de hát így 349 fele volt kisebb bajom is nagyobb egy nagydarab, benga állatnál. S még az íze is jó, azt hiszem ma se fogok kajálni már. Viszont miután megéreztem a nő felől a vérszagot, egy időre be kellett szüneteltetnem az evészetet. Jobb lesz felhívni rá a figyelmet, mielőtt túl késő lenne. Oké, a bivaly vére most egész szépen visszanyomta a késztetést rá, de a mágiás vér nem játék. A végén még ez az idióta odabent annyira megrészegül hogy két kézzel kell visszafogni... nekem meg semmi kedvem odaállni a protektor elé magyarázkodni, hogy miért is szívtam szárazra az egyik őrzőjét. - Én a helyedben nem... Késő. Talpra ugrik, hogy ő bizony milyen marhajó formában van s vissza is hanyatlik, én csak sóhajtok egyet lemondóan. Hát ez kész. Itt segítenék neki újra magához térni, erre? Miért van az, hogy minden jó manapság azt akarja játszani, mennyire erősek? Oké, aláírom, elég durva női ismerőseim voltak, de azért... - Aham, látom, mint egy töröttszárnyú vadkacsa, olyan kecses volt ez az előbbi. Jobbat nem tudok mondani, szépet nem akarok, hát marad a kifejező. Talán nem pont a legjobb viselkedési metódus egy nővel, de hát ha egyszer ennyire nem figyel oda magára... a hálálkodására felvonom az egyik szemöldökömet, már amennyire farkas képes az ilyesmire. Jééé, csak nem eszébe jutott? - Szívesen és most magadon is segíts, ha már olyan jól vagy. Megsebesültél és idáig érzem a vérszagot áradni felőled. Én a helyedben meggyógyítanám magam és letörölném a vért, mert a szaga rád fogja vonzani a vadállatokat... vagy valami még rosszabbat. Hmmm... na igen, valami rosszabbat. Eléggé körülményes és sejtelmes kifejezés az olyan vérkedvelő vérfarkasokra, mint amilyen én is voltam. Egy szerencséje van a nőnek: hogy velem futott össze. Önszántamból sosem bántanám az őrzőket, de még a vérszomjam idején se vetemedtem arra, hogy őket támadjam meg. Jobb a békesség bizonyos szemszögből.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A szavai csöppet sem sértenek meg engem. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a próbálkozásom nagy ostobaság volt a részemről, de ahogy már nem egyszer kiderült nagyon makacs vagyok és utálok tehetetlen lenni, így szeretném azt hinni, hogy már minden rendben. Hiszen nem történt semmi komolyabb, nem tört el egy csontom sem. Meglepetten hallom, hogy érzi a vérem illatát. Sehol sem érzek fájdalmat, így nem is vettem észre, hogy megsérültem. Először a kezeimet kezdem el szemügyre venni, majd ki is bújok a kabátomból, hogy a karomat is megvizsgálhassam, de sehol semmi, így végül a lábaimat kezdem el szemügyre venni és ekkor észre is veszem, hogy a nadrágom elszakadt. Ahogy a sebet jobban szemügyre veszem csak legyintek egyet gondolatban. Ez semmi. Már nem is vérzik...Csak egy sima kis karcolás. Előveszek egy zsebkendőt, az üveg vizemet és letörlöm a vért. Egy ideig figyelem, de mivel nem lesz újra piros így hagyom is a dolgot. -Ez meg is van oldva. Észre sem vettem, hogy megvágtam magam. Köszönöm!-Még egy mosolyt is kap a bundás. Kedves tőle, hogy figyelmeztetett, bár ennyitől egy vadállat nem őrül meg főleg nem miután itt van nem messze tőlem a bölény teteme...Nah az több állatot vonzana ide, így nem is szívesen maradok itt sokáig. -Megtudhatom a neved? Én Alice vagyok!-Na jó ez elég béna szöveg volt, mint valami hülye gyerekek ismerkedése a játszótéren. De ha már így összefutottunk örülnék neki, ha legalább a nevét elárulná nekem. Nem mintha bármit is kezdhetnék vele. -Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Csak kirándultam egy jót és most tessék...Mégis mennyire bénának kell lenni ahhoz, hogy pont egy bölényt haragítsak magamra?...-Nem tudom miért is kezdem el most így vele beszélgetni, de jól esik, hogy van egy kis társaságom.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Na, végül csak összeállt a képlet a másiknak is. Az arcát nézve annyira nem tulajdonított nagy figyelmet ennek a kis sebnek… pedig ha tudná, hogy voltaképpen kivel is került egy légtérbe, akkor nagyon is zavarná valószínűleg. Ha tudná, hogy volt korszakom, amikor sokkal kevesebbért is téptem szét embert… csak mondjuk azért, mert olyan vér tapadt a ruhájára, másé, melyet ízletesnek találtam… aztán persze kiderült, hogy nem az övé volt, így meg eléggé cinkessé vált a dolog… de hát balesetek mindig előfordulnak. Engem is csaptak már nyakon majdnem azért, mert összekevertek valakivel. Ilyen hosszú idő során akarva-akaratlanul is előjönnek az ilyen esetek. Néha csak jót nevet rajta az ember, olykor viszont ölni tudna, hogy pont őt találták be… ilyen az élet. ~Nincsmit. Talán vissza is mosolygok, de szerintem a farkasmosoly egyenlő lehet az éhes mosollyal, így inkább nem kéne. Lehet inkább magamnak tettem szívességet a dologgal. Még szerencse, hogy ott gőzölgött a pofámon a bölény vére, különben nagyon csúnya maradványokat hagyok magam után. Azzal pedig elég nagy csődöt mondott volna minden tervem a jövőre nézve. ~Nicholas.~ Azzal vissza is fordultam a tetem felé és folytattam a lakmározást. Ne menjen már veszendőbe a finom husika meg az édes vér… oké, tény, hogy Ikina morog odabent kínjában, amiért ilyen zsíros vackot kap az édes, mágiával dúsított vér helyett, de ez van, ezt kell szeretni. Már adott annyi erőt a dolog, hogy a lüktető késztetést a fejemben majdnem meg tudjam szüntetni… de persze a kisgonosz ottmaradt mementónak. ~Inkább szerencsétlennek kell lennie ehhez, mint bénának, ha már engem kérdezel. Bár esősebb napokon aztán minden előfordul, most is eljöhetett egy ilyen. Viszont… ha már te hajtottad elém, nem kérsz belőle? Elég laktató.~ Aham, meg nyers, meg rágós, pont egy ember kedvence lehet…
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Szóval Nicholas. Kedves egy név, volt is Nicholas nevű ismerősöm. Mondjuk nem voltunk valami jóban, elég bunkó volt velem, bár sosem tudtam meg, hogy miért, de amikor csak lehetett bántott, megalázott. A régi "szép" idők...De szerencsére tényleg rég volt és azóta nem is találkoztam vele és nem is hiszem, hogy fogok. Nem volt egy túl okos fiú...Lehet, hogy nem is vitte túl sokra. Mikor visszatér a bölényhez elfordítom tekintetem és grimaszolok egyet. A hangok nem valami kellemesek, ahogy a vérben tocsogva falja, tép a húst. Ezért sem eszem, teljesen elment az étvágyam. Egy műtét után is képtelen vagyok rá. Lehet, hogy már teljesen hozzászoktam a vérhez, a belsőségekhez, de valamilyen szinte még így is hatással van rám. A szavai kedvesek, bár nem tudnak megnyugtatni. Tudom jól, hogy ez nem csak szerencsétlenség kérdése. Nem figyeltem oda eléggé. Észre kellett volna vennem, hogy hova is lépek. -Öhm ez igen kedves, de nem...Bevallom őszintén nem eszem húst...Főleg nem nyersen. De elhiszem, hogy ízletes.-És ennyi legyen is elég. Viszont kezdek fázni és ideje lenne hazaindulni, mert rám fog sötétedni és úgy nehezebben találok vissza. Azt meg nem várom el tőle, hogy hazáig kísérjen. Ismét felállok, de most már sokkal lassabban és megfontoltabban. Nem akarok elszédülni. Amint sikerül a művelet kezembe veszem a táskám és a farkas felé fordulok. -Én most elköszönöm! Muszáj lesz hazaindulnom. Már későre jár. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséget.-Azzal hátat is fordítok neki és nekiindulok. Ám nem jutok el túl messzire. Egy sikításra lehet figyelmes Nicholas, ugyanis olyan ötven méterrel arrébb sikerült egy szépen eldugott gödör csapdába esnem. Szerencsére karók nem voltak, de szerencsétlenül estem és eléggé beütöttem a fejem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Ham-ham fogy a böléééény, ham-ham ízletes a húúús, ham-ham szakad az izom, törik a csont, ham-ham, folyik a vér, megerősííít, ham-ham... ham-ham... ham-ham... vígan falatozik a farkas, főleg, ha ilyen szép mennyiségű tápláléka van. Valószínűleg órákig el lehet rajta csámcsogni, minden porcika felhasználható. Le lehet marni a húst, szét lehet trancsírozni az az izmokat és a porcokat, szárazra lehet szopogatni a csontokat... annyi tápanyag van egy-egy ilyen lényben, amit az emberek el se tudnának képzelni... talán csak Bear Grylls, de ő más lapra tartozik. Na tessék, ez a csaj se tudja, hogy mi a jó... annyira el van már kényeztetve ez a társadalom, hogy válogat az étel között is... hihetetlen. ~Hát picit rágós meg lassan csúszik, de sokkal több tápanyagot ad, mint gondolnád.~ Némi növénynél többet, az ziher. Ez pedig egy főállású húsevő mondja ám, szóval nekem el lehet hinni. Viszont a zabaidőnek szépen lassan vége szakad, amikor Alice bejelenti, hogy távozni igyekszik. Valószínűleg élből nem foglalkoznék vele, ha átlagos ember lenne, de akkor már nem is él. Így viszont... hát amilyen mázlista ez a csaj, még megöleti magát útközben visszafele. Najó, szegődjünk. ~Elkísérlek egy darabon~ - mondom. - ~Amilyen szerencsés vagy, még egy medvét is felkeltesz így téliálom közepén.~ Szóval haraptam még néhány utolsót, majd elfordultam és a nő után indultam. Apám azt tanította, legyek jóba az őrzőkkel és az évszázadok tapasztalatai alátámasztották ezen állítást. Szóval... na éppen jelezni akartam neki, hogy kiszúrtam valamit előtte az avarba már ilyen távolból is, amikor hopsz... eltűnik. Odarohantam a gödör szélére és lenéztem a pórul járt nőre. Hát ez kész, Alice ennyire katasztrófa lenne ilyen téren? ~Hé, élsz még?~
//gratula ^^ //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Tudom, hogy sok a tápanyag benne. Azért nem vagyok ennyire ostoba.-De már csak a munkám miatt sem tudok már úgy ránézni a húsra. Igen sokan hülyének néznek e miatt, de én nagyon is jól érzem magam a bőrömben és csöppet sem egészségtelenebb az életem így. Sokan nem értik meg az okaimat, de nem is dolgoznak állatorvosként. No mindegy is. Bárki bármit mondhat rám én nem szégyellem a dolgot. Lehet, hogy elkényeztetett vagyok e miatt, de azt hiszem nem én vagyok a legrosszabb ember a világon. -Nem kell elkísérned. Majd ha felkeltem, akkor a sors is azt akarta, hogy ma medve eledel legyek.-Na jó nem szeretnék meghalni, nagyon nem, de az már csak jelent valamit, ha egy medvét is sikerülne felbosszantanom télen. No mindegy is, ezzel már nem is foglalkozom csak elindulok és végül egy gödör alján kötök ki. A fejemet beverem, így pár pillanatig elsötétül minden, de szerencsére ez a kis eszméletvesztés nem tart sokáig. Nicho szavait már meghallom a fejemben, így el is kezdek feltápászkodni a földről. -Igen élek...Csak bevertem a fejem és áu...A hátam.-Sikeresen ráestem egy kőre, de legalább semmi komolyabb nem történt. Rosszabbul is járhattam volna. Szóval amennyire szerencsétlen vagyok annyira szerencsés is azt hiszem. Miután szép óvatosan feltápászkodom nekidőlök a gödör falának és úgy pillantok fel. Nah most ebből hogy mászom ki. -Ma nem kellett volna elhagynom a lakást.-Azt hiszem ennyi baleset után egy ideig tényleg nyugton maradok a fenekemen. Max a városban sétálgatok majd Csokival, de messzebbre nem megyek, főleg nem egyedül. Elég volt már ebből a sok szerencsétlenkedésből.
//Köszi //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Hááát, te tudod.~ Azért elég ritka, hogy valakit önszántamból megkínálok, még ha csak viccből is... ah, ezek a mai fiatalok meg a válogatásuk... pfff... inkább nem is mondok semmit. Ezek után azt hiszem pizzára se hívom meg... mármint húsosra tuti. Na de utána elindul, én meg utána vetem magam, mielőtt még a nagy szerencséjével megöleti magát. ~Aha, aztán a haverjaid meg a nyakamba varrják, hogy miért néztem végig az egészet páholyból.~ Szinte látom magam előtt Kate-t, ahogy odaáll elém, karbafonja a kezeit és metsző/vádló tekintetével kezdi el követelni a magyarázatot, miért is hagytam meghalni Alicet. Biztos vagyok benne, hogy így reagálna és ki nem hagyná a lehetőséget, hogy kérdőre vonjon. Valszeg örülnék neki, hiszen végre lenne megint miről beszélnünk, de nem ártana egyszer valami normális családi hangulat sem. Na de aztán Alice odalent köt ki, én pedig leülök az árok szélén és tanácstalanul nézek le rá. ~Na mit mondtam? Na mit?~ Igen, megint igazam volt. Mert én mindig megérzem, ha valami hasonló fog történni... ki tudja. Talán mert én is tudtam olyan szemét lenni, mint a sors. Néha már kezetfoghatunk és odaköszönünk egymásnak, majd aztán végignézzük, mivel is szúrunk ki az emberekkel. Hiába, a hosszú élet érdekes ismeretségeket ad az embernek... farkasnak... őrzőnek... sünnek... izé. ~Vagy csak szimplán a parkba kellett volna sétálni menned~ Viszont ahogy elnézem, ebből a nő aligha fog kimászni. Akárki is rakta össze ezt a csapdát, nem akarta, hogy a vad, mely beleesik, ki tudjon jönni. Naszép... már megint segélyszolgálatot kell játszanom? Argh... komolyan mondom, legközelebb látom a fatert, én kérdőre vonom, miért kellett belémvernie ezt az őrző-szolidaritást... így hát sóhajtottam egyet, majd beugrottam Alice mellé az árokba. Na lássuk, hogyan oldjuk ezt meg.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Mégis miért mondanám el bárkinek is, hogy ma kivel találkoztam. Különben is, ha mesélnék rólad akkor elsősorban azt,hogy segítettél…-Bár elég vicces helyzet lenne, ha odaállnék Abie elő, hogy Jééé képzeld egyik nap az erdőben sétáltam és megtámadt egy bölény, nagy szerencsémre ott volt egy vérfarkas, Nicho aki segített rajtam és megölte a védett állatunkat. Szerintem először csak nagyokat pislogna, hogy most minden rendben van e velem, majd megsimizné a fejem, hogy ilyen kis ügyes voltam. Másnak meg nem nagyon hiszem, hogy mesélgetnék a napjaimról…Talán Velkan, de neki egy ilyen esetet nem fogok elmondani. A végén még ő is hülyének nézne. És ez a mai tényleg nem az én napom. Talán jobb lenne, ha bezárnának egy gumiszobába és rám adnának olyan kényszerzubbonyt, hogy még véletlenül se tudjak magamban kárt tenni. Hallom ám én továbbra is Nicholas hangját a fejecskémben, mint valami megbolondult, magányos öregasszony, akinek nincs más társasága, csak a hangok. A gödör aljáról egyenesen a farkasra bambulok. Azt hiszem ebből egyedül nem fogok tudni kimászni. Miért velem történik mind ez? Ha nem élném át el se hinném, hogy létezhet ennyire szerencsétlen ember. Megpróbálom ugrálgatva elérni a gödör szélét, de hiányzik pár centi, hogy el is érjem. Ha magasabb volnék ezzel most nem lenne gondom. Az egyik ugrálás közben végül a bundás mellettem landol. Értetlenül pillantok rá. Most mégis hogyan akar nekem innen segíteni? -Remélem kitaláltál valami jót mielőtt beugrottál!-Nem nem akarok bunkó lenni vele, mert már így is sokkal tartozom neki. Azt hiszem egy ilyen nap után az a minimum, hogy egyszer majd elhívom mondjuk vacsorázni, vagy csak sütök neki valamit. -Ha sikeresen kijutunk ebből a gödörből meghívlak téged mondjuk egy vacsorára hozzám. Mi a kedvenc ételed a bölényen kívül?-Egy kis mosolyt varázsolok arcomra és úgy pillantok le rá, majd vissza fel.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
~Ezt díjazom, de sose vonj le elhamarkodott következtetést. Miből gondolod, hogy eredetileg nem te voltál a célpont?~ Lehet most eléggé kegyetlen leszek, de szerintem szükséges lépés. Oké, most segítettem neki, de akárhogy tekintettem magamra, én nem voltam plüssfarkas. Tudtam normális lenni, együttműködő... de éppen annyira válhattam akár vadállattá is, egyik pillanatról a másikra. Nem kellett hozzá hosszas előkészülés... sem pedig hasonló... olykor elég egyetlen egy rohadt napon egy apró szikra, mely megvillantja az agyamat és huss... kész volt minden. Mára már elmondhattam, hogy uraltam a lényemet... de egy vadállat sosem ura teljesen önmagának... az ördög sosem alszik. S jobb, ha ezt ez a fiatal őrző is megtanulja... inkább tőlem, most, mint hogy az utolsó percében eszméljen rá. ~Nem, azt nem mondanám... jobban szeretek rögtönözni.~ Naszép, micsoda nőszemély. Mindjárt kiugrok a francba aztán oldja meg magától. Az ajánlata viszont nem is olyan rossz. Közben felfelé néztem. ~Egyből magadhoz hívnál, szépségem? Te aztán nem aprózod el~ - játsszunk csak szépen az étellel. - ~Háát, nem vagyok válogatós, de inkább ne emlegess kaját. Főleg, ha össze vagy velem zárva.~ Akárhogy nézem, ha be lennék ide szorulva egy idő után biztos nekem is ennem kellene valamit. És mivel csak emberi husi van raktáron... hát igen. ~Hááát... azt hiszem ennél jobb megoldás aligha lesz. Alighogy ez elhagyta a fejemet, recsegő csontok hangja hallatszódott. Pár másodperc volt szinte csak, ami az én szintemen nem meglepő... de már egy másik vérfarkas alak jelent meg Alice előtt... a humanoid vérfarkas formám. Felegyenesedtem, amennyire csak az alakom engedte, majd odaléptem a nőhöz. ~Naszóval...~ Talán azt se tudta, hogy mi történt vele. A helyzet az, hogy hiába néztem ki úgy, mint egy farkasbőrbe bújt ember, voltak lényegi különbsége. Az állatias viselkedés mellett ez a végtagok ügyességében is megjelent. Nem tudtam ugyanis fogni... pontosabban, tudtam... de ahhoz voltam szokva, hogy ha valamit megragadok így, azt jó esettel letépem, eltöröm... a precíziós fogásra nem voltam képes... nem tudtam valamit úgy megfogni, hogy ne okozzon kárt... főleg úgy, hogy én még a karimaim is belemélyesztem ilyenkor a másikba... így hát nem ragadtam meg a nőt, hanem a meglepettségét kihasználva lendületből jelentek meg a mancsaim a hónalja alatt. ~Hórukk~ A nő a lendülettől úgy emelkedett a levegőbe, mint valami tolpihe, hogy aztán odakint seggre érkezzen. Valószínűleg a karja ebbe bele fog sajdulni, elvégre nem pont lassan történt, de nem hallottam a reccsenést... kék zöld foltokkal megússza.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A szavai csöppet sem kegyetlenek. Van benne igazság nem is kicsit, de közben meg...Ha tényleg én voltam a célpont, ha tényleg engem akart levadászni, akkor miért nem tette meg. Könnyen megtehetné, hiszen csak egy tanonc vagyok, nem tudnék sok mindennel ártani neki. Ő e helyett mégis segített nekem. Ez jelent valamit! Bár igaz nem ismerem a jellemét, a múltját. Nem tudom, hogy mitől borul el az agya vagy sem, de az sem megoldás, hogy örökre bezárkózom a lakásba és nem mozdulok ki. Még vérfarkasok nélkül is veszélyes a világ. Bármikor meghalhatunk és ezt nem negatívumból mondom. Ez az igazság, de ha folyton arra gondolunk sosem lehetünk boldogak és beleőrülünk egy idő után. -Talán eredetileg én voltam, de mégis életben hagytál! Nem ez a lényeg? Bármikor megölhetnél, mégsem teszed meg. Nem tudom mi az okod, de biztos van valami és persze ennek örülök.-Persze nem árt óvatosnak lenni és nem is szándékozok minden farkashoz odasétálni és megsimizni a buksijukat. Végül beugrik mellem és én teljesen őszintén, hátsó szándék nélkül már fel is ajánlom, hogy egy vacsorával meghálálnám a segítségét mire valami olyasmit mond, amitől arcom azonnal lángba borul. Érzem ahogy végigfut a pír egészen a fülemig. -Én...én...nem, én nem...szóval én nem úgy értettem...Én csak...csak meg akarnám hálálni neked a segítségedet...Én nem arra, szóval nem gondoltam Arra. Csak egy vacsora, de tényleg!-Megint úgy érzem magam mint egy kis hülye tini lány. Miért kell mindig mindenen zavarba jönnöm? Bárcsak bátrabb lehetnék. Nem kellene sokkal jobban, csak annyira, hogy ne legyen ennyire szégyenlős, amit iszonyatosan utálok magamban és nem tudok elfojtani. Gondolataimból az ő hangja zökkent ki. Nem értem miért is mondja ezt, de a válasz gyorsabban érkezik, mint hogy kettőt pisloghatnék. Pár lépést hátrálva, elkerekedett szemekkel pillantok rá. A szívem a mellkasomban dupla olyan gyorsan ver. Igen most kissé megrémültem. Még sosem volt alkalmam ilyen alakban látni egy vérfarkast és nem is számítottam rá, hogy előttem fog átalakulni. Igazából nincs időm túl sok mindent csinálni, mivel Nicholas nem hezitál cselekedni. Hirtelen már csak azt érzem, hogy a hónom alá nyúl és egy gyors lendülettel felemel és kidob. Legközelebb már arra eszmélek fel, hogy ismét egy nagyot esek és a földön landolok. A fenekem sajog, de a karjaimban is érzek fájdalmat. Ezek után már tényleg semmi kedvem, vagy erőm felállni és haza menni. Ha tehetném most itt szépen elfetrengenék és elaludnék. Nem érzem jól magam, de nem mondok semmit, csak csendesen tűrök. Ha Nicho is kimászott felpillantok rá amennyire tudok, majd ismét megköszönöm a segítségét.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hát sose lehet tudni, mikor mit akarok. Sosem lehet tudni, mikor csak játszok, környékezem az áldozatot, hogy csupán egy álca az egész. Hogy voltaképpen csupán játszom az étellel, elszórakozok egy picit, legyen valami érdekes is abban... s aztán bumm, hello, hirtelen halál. Voltak már ilyen eseteim... nem is egy, ha jól emlékszem vissza. Bár tény, a legtöbb ilyet általában nem kedvtelésből csináltam, hanem... hát volt háttere. ~Gondolod, hogy tényleg van okom? Nem sok vérfarkassal találkozhattál akkor ezek szerint eddig, jól sejtem? Végső soron a vérfarkas is egy vadállat, csak intelligensebb. Gyakran nem kell ésszerűséget, okokat keresni. Csupán cselekvés van, akármi is az. Jön egy megérzés az ösztöntől, megtelepszik a tudatban és voala, kész a tett. Persze ez nem a legszerencsésebb, mert általában akkor kerül az ember fia valami olyan nagy galibába, melyből talán csak az élet-halál harc fogja őt kihúzni. Vagy az sem, mert ott pusztul... hiába, a mai világban már rohadtul tudni kell, hogy mit csinálunk... ~Pedig nagyon úgy hangzott ám. Bár a vacsora is jó magában.~ Mondjuk meg se fordult a fejemben komolyabban, hogy akarnák akármit is a nőtől. Ugyan már, nem kell azonnal rosszra gondolni... tudom, hogy hülye, aki nem teszi, de ez van. Amúgy se azért jöttem be a lyukba, hogy nekiálljak itt titkos légyottosdit játszani. Megfontoltam a lehetőségeket, de igazából mást nem igen kínálkozott. Hát akkor oké, ez van csak, nyugtatom meg magam, miközben átalakulok. Elég rövid folyamat volt, elvégre mostanra már annyiszor változtam át, hogy ez a kezdetben rohadtul fájdalmas és bonyolult metódus már kisujjból jön. Na aztán jött a katapultálás, Alice meg odakint térhetett magához. Dolgom végeztével behajlítottam a térdeimet, majd kivetődtem. Elég nagyot tudtam ugrani ahhoz ebben az alakomban, hogy ez összejöjjön. A köszönetét egy biccentéssel fogadom, majd gyorsan visszaváltozok a rendes farkas formámra. Ezt követően tűnik fel, hogy hoppá, nem igen akar megmozdulni. Na szép, kiszedem a gödörből, erre rájön a lustulhatnék. Najó, nekem végül is van időm, letelepszek mellé a földre és várakozok, hogy mikor szándékozik megindulni a kiscsaj... mert hogy én nem fogom őt talprahúzni, az egyszer biztos.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Valóban nem találkoztam sokkal...De ha ennyire azt hajtogatod, hogy semmi okod rá, akkor miért nem tetted meg? Mert nem egy megfelelő pillanat lett volna rá.-Nem, nem akarom meghalni, de őt sem értem. Ha annyira akarna miért nem teszi? Mindennek megvan az oka, így annak is, hogy most inkább segít rajtam és, hogy nem engem nézett vacsinak, hanem azt a bölényt. No de mindegy is. Már teljesen lényegtelen. Ideje tovább lépni ezen. -Nem állt szándékomba félrevezetni téged! Én tényleg csak egy, ha mondhatom úgy baráti vacsorára gondoltam. Örülnék neki ha valahogy megköszönhetném neked a segítséget.-Persze nem akarom ráerőltetni ezt az egészet. Maximum akkor kitalálok valami mást, bár még cseppet sem ismerem őt. Azt sem tudom, hogy esetleg mit szeret, vagy mit nem. De most nem ez a legfontosabb dolog. Előbb először haza kéne jutnom valahogy, és a jelenlegi állapotokat figyelembe véve elég nehezen tudom elképzelni, hogy ez sikerülni fog még a mai napon. Miután kikerülök a gödörből úgy érzem, hogy minden erőm elfogyott, lemerültem, pedig még messze vagyok az otthonomtól. Nem is várom el, hogy Nicholas cipeljen engem, nem is engedném neki. Nekem is van két jól működő lábam, de még kell pár pillanat, hogy összeszedjem magam. csak némán ülök a földön, majd pár perccel később fel is állok. Egy hang sem jön ki a torkomon, de látszódik rajtam, hogy nincs minden rendben, viszont én nem az a nyávogós fajta vagyok. Csendben tűrőm a fájdalmat, a fáradtságot. Magamnak okoztam mind ezt, szóval tűrnöm kell. Miután lábra állok körülnézek, hogy megpróbáljam kitalálni merre is kéne menni, majd el is indulok. Hosszú csend után végül azért megszólalok. Ha már van társaságom ne sétáljunk itt egymás mellett síri csendben. -Megkérdezhetem, hogy mióta élsz a városban?-
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Szinte megforgatom a szememet, már amennyire a farkastest megengedi. Úgy tűnik nagyon nem tudja, miről beszélek. ~Kicsi őrző, vannak dolgok, amiket jobb, ha figyelembe veszel a fajtámnál. Az egyik ilyen az, hogy sose adj maradéktalanul a szavunknak. Azt mondom, hogy nincs okom megölni téged... de talán csak el akarom ezt hitetni veled, hogy utána kapjalak el. Arról nem is beszélve, hogy sokunknak ok sem kell. Elég egy kattanás a fejben, egy hirtelen változás, hogy a következő pillanatban a nyakadon érezhesd valakinek az agyarait.~ Pontosan tudom, miről beszélek, s nem árt, ha Alice is megtanulja, míg ilyen fiatal. Mi nem olyan babusgatnivaló plüssfarkasok vagyunk, mint ahogyan a popkultúra állítja rólunk. Megvan a magunk viselkedési normája, ha úgy tetszik, sokaknak a becsület kódexe, de legtöbben megegyezünk abban, hogy vadállatok vagyunk, nem kevés gyilkossági hajlammal felövezve. Bár én már sokkal szalonképesebb vagyok, mint régen, emlékszem a régi időkre... s arra, milyen hirtelen változhat egy vérfarkas mosolygós ismerősből hidegvérű gyilkossá. ~Édes vagy, ha zavarba jössz~ - húzom tovább az agyát és ki tudja, pontosan mire gondoltam édes alatt. - ~Majd megbeszéljük később, oks?~ Ah, látom vannak dolgok, amik nem változnak. Még mindig képes vagyok direkt ütni valakinél a vasat, ha arról van szó, hogy zavarba hozzam. Nem tudom, talán valami időskori perverzitás ez nálam, még ha igazából nem is akarok semmit sem a delikvenstől. Egyszerűen csak jó érzés érezni a zavarát, látni, amilyen arcot vág, na meg hallgatni a zavarttal telt szavakat. Ah... én tényleg perverz vagyok ilyen szempontból is, azt hiszem. A katapultálást és a kiugrást követően ott üldögéltem Alice mellett, mígnem szándékozik összeszedni magát. Fogalmam sincs, mi üthetett belé, amikor ennyitől senki se szenved fatális sérülést, vérszagot se éreztem vegyülni a levegőbe. Azt viszont díjazom, hogy nem áll neki nyávogni. Kétlem, hogy valami hű de jó lelkitámasz lennék, főleg, hogy nem is kívánok az lenni. Egy őrző csak tűrje el a fájdalmat és a körülményeket, akármelyik kasztba is tartozzon. Lesz ennél még rosszabb is. Aztán amikor elindul, megint a nyomába szegődök. Ha már egyszer azt mondtam, hogy kikísérem ebből a dzsumbujból, akkor be is tartom. ~Hat éve telepedtem le, azóta kisebb nagyobb megszakításokkal itt élek. Na és te?~ Bőven olyan kérdés, amire lehet válaszolni, semmi személyes vagy tudakozódó.
Kezdőlap
//
//
