Akkor két kávé rendel! Pár perccel később pedig már kényelmesen elhelyezkedve kortyolgattam a jól megérdemelt koffeinemet, miközben a fiú szavait hallgattam. -Helyes, nagyon is helyes! –feleltem a sikeres elsősegély vizsgája hallatán- Remélem, nem csak átmeneti tudás lesz, mint azok többségénél, akik a jogosítvány miatt tanulják… Bemagolják a vizsgára, egy hónappal később meg töredékére sem emlékeznek. A gyógyítás kapcsán csak elégedetten bólintok egyet. -Nos, örömmel hallom, hogy ilyen fiatalon ilyen jól megy. Egész ügyes gyógyító lehetne belőled. Ez itt a reklám helye! –mosolyodok el – Ez esetben, majd ha adódik rá alkalom, bizonyíthatsz. Mármint úgy értem, gyógyításra váró sérült lesz, csak ezért nem akarom, hogy bárki bevállaljon egy-egy sérülést. –mosolyodok el, majd belekortyolok a kávémba. Azt hiszem, bőven lesz még ilyen alkalom a jövőben. Legalábbis ha az alapján következtetek, hogy mi minden történt az elmúlt pár hónapban… hát, unatkozni biztos nem fogunk. A fiú hangulatváltozását véletlenül épp sikerül elkapnom, és hirtelen nem tudom hova rakni a dolgot, egészen addig, amíg meg nem szólal. Ó… szóval pont a mérgek? Szép… -Azt kell mondjam, tudtommal az ezüstön kívül nem allergiásak semmire, legalábbis hosszú távon. Igaz, az emberek számára halálos mérgek sem végzetesek számukra, attól függetlenül elég csúnyán ki lehet őket ütni rövidebb időkre… Nem olyan rég pont a mérgező növényekről tartottam egy kis előadást két tanítványomnak. Kár, hogy nem jöttél kicsit hamarabb, akkor neked is szólok, szerintem tetszett volna. –felelem, aztán újra átgondolom a fiú szavait, és akármennyire is szájbarágósnak tűnhet a következő gondolatom, mindenképp tisztázni akarok egy fontos dolgot a fiúval- Velkan, remélem, hogy tisztában vagy vele, hogy mi a gyógyítók feladata… Ahogy a nevükben is benne van, a gyógyítás – bár ismerjük a test gyenge pontjait, de ezzel nem élhetünk vissza. Remélem, a mérgek iránti lelkesedés sem ennek tudható be. –öltött a hangom egy fokkal szigorúbb árnyalatot, de aztán már újra a megszokott, vidám, csevegő hangnemben folytattam. -Hm, azt hiszem, akkor bőven van miből „csemegéznünk”. Mondjuk… ez most lehet, furán fog hangzani, de lehet, nem a rendelő a legalkalmasabb hely a tanulásra. Vagyis, ha csak elméletre vagy kíváncsi, azt el tudom mondani, csak az magában úgy hiszem, édes kevés, a gyakorlattal sokkal jobban rögzül. Pár főzetet igaz itt is tartok, de készíteni alapvetően otthon szoktam őket, ott megvan minden hozzávaló, felszerelés. Könyvek szintén, és az egyetem orvosi gyakorlójában lévő könyvtárat is ajánlom figyelmedbe, ha a szakhoz kapcsolódó dolgokra vagy kíváncsi. Ha növények, akkor a botanikus kert az egyik legjobb helyszín, vagy elmenni kirándulni egyet… Ha anatómia, akkor… hát, amennyiben bírod a boncolást, az egyetemen azt hiszem, az is megoldható, bár eddig még nem volt itt hozzá szerencsém, de mást nem, körbeérdeklődöm a többieket. Tudom, hogy még nem szakosodtál, de… mondd csak, Velkan, neked már van valami elképzelésed arról, hogy mi szeretnél lenni, őrzőként? Esetleg ahhoz is igazíthatjuk a dolgokat, azért vannak itt apró átfedések, meg hasznos tudnivalók aminek egy mágus, harcos, vagy informátor hasznát veheti. Amúgy mesélj magadról egy kicsit, hogyhogy ilyen fiatalon már „váltottál”? Többnyire évekig szoktak várni az első tovább állással az ifjú őrzők… Csak nem valami személyes oka volt? Hol éltél korábban?
- Én nem felejtettem el, a Mentorom nem hagyta. - mosolyodtam el. - Volt, hogy úgy tett próbára, hogy ő volt az alany. - mondtam, bár cseppet sem voltam túl boldog, mikor direkt tömegközlekedési balesetekre rángatott ki, New York kellős közepére, csak hogy tesztelje, milyen gyorsan tudom kiszedni a sebesülteket a kocsikból, és tudom ellátni őket. Báh, egyszer még a metrón azt is megjátszotta velem, hogy rosszul lett, és nekem kellett ellátnom. Hogy mennyire tudtam utálni érte. Hallgattam mit mondd. Figyeltem az arcát, de nem akartam különösebben hozzáfűzni a dolgokhoz semmit. A vérfarkasok gyenge pontjai igenis érdekelnek, ha csak az ezüst hat ellenük, hát akkor csak az ezüst. Nem igazán akartam megosztani a hölggyel, bármennyire is csinos, és kedves mosolyú, hogy mi a valódi célom. Ez, az én dolgom. - Igen, tisztában vagyok vele. - feleltem végül - Ezért vagyok itt. - mondtam, s részemről ennyivel ez a rész le is volt zárva. A gyógyítást védelemre akartam használni, a húgom védelmének akartam szánni, másrészről azonban a másik végletet is szívesen megtanulom, az ellenségeimmel szemben mindenképp hasznomra válhatnak. Hogy milyen helyszínt választunk, nekem teljesen mindegy volt, de a gyakorlattal szívesen kezdtem volna már most, nem csak az elmélettel. Ha kirándulunk, az is jó, de ha boncolunk, az is, esetleg nála folytatjuk... Mindegy. A kérdésére ingattam a fejem. - Nem, Miss Cross, még nem tudom. Mindegyik szakosodás előnyét végiggondoltam már, és őszintén szólva, mindegyik érdekel a maga nemében. Jelenleg úgy vagyok vele, amelyikben a legjobbnak érzem magam, azt fogom választani. De ehhez persze először, ki kell próbálnom mindegyiket. - kortyoltam bele ismét a kávéba. Bár ha igazán választanom kéne, legjobban az Informátor és Harcos szakok érdekeltek, a "szabad terepe" melók. Azok a nekem valók. Harcosként erőssé akartam válni, likvidálni a farkasokat, védeni akit kell. Informátorként pedig beépülni, lebuktatni a farkasokat, titkokra rájönni, felfedezni az új embereket. - A Mentorom meghalt. - feleltem nemes egyszerűséggel, mikor kérdezett, s az üres kávés poharat letettem az asztalra. - New Yorkban tanultam, éltem, de Mentorom halála után azt ajánlották, jöjjek ide, Fairbanksbe. Sok pozitív tapasztalat, és hír jutott el hozzánk, így úgy döntöttek, ide küldenek. - vállat vontam - Azt mondták, itt kellő tudásra tehetek szert. Meg aztán, New Yorkon kívül, még nem igazán jártam máshol. Kellett egy kis környezet változás.
-Igen, igen, ez nekem is ismerős… Meg ahogy eddig tapasztaltam, a gyógyítók egyik „rossz” szokása, hogy magukat nevezik ki „alanynak”, de hát mit lehet tenni… Mást nehéz találni ilyen feladatra, pláne tanuláshoz, amúgy meg, ha gyógyító az illető, egyrészt tudja jól, mit csinál – gondolok itt arra, hogy hogy tisztában van az anatómiával és a saját képességeivel, meg valószínűleg meg is tudja gyógyítani magát… -mosolyodtam el a fiú szavaira, és eszembe jutott az utóbbi pár óránk Alice-szel, ahol dettó ugyanez volt a szitu – én a karomat vagdostam, ő meg gyakorolta a gyógyító varázslatot. A fiú válaszát követően a kis intésem kapcsán csak egy darabig még szótlanul vizslatom az arcát, szigorú tekintettel, hogy aztán mintegy varázsütésre, ismét visszatérjen a mosoly az arcomra. -Rendben! Akkor ezt tisztáztuk. Hallgatom, hogy hogyan mesél az elképzeléséről, közben pedig csak szótlanul kortyolgatom a kávémat, egészen addig, amíg kényesebb témához nem érünk. Jajj… Kellett nekem ilyen személyes dolgokra rákérdezni. De most már úgy is mindegy. -Részvétem. –felelem csendesen. Még két korty, és ennyi volt, elfogyott. Amikor hallom, hogy máshol milyen pozitív véleménnyel vannak helyi kis közösségünkről, önkéntelenül is eltölt a büszkeség valahol a szívem mélyén, még akkor is, ha történetesen még én is újoncnak számítok erre felé… Mennyi ideje is vagyok itt? Valamivel több, mint fél éve… -Értem. –tettem vissza a bögrét a tálcára, azzal nyújtóztam egyet ültömben, és megvártam, hogy a fiú is végezzen az italával. Vagy ha később akarja meginni, nekem az is jó, ebben az esetben egy kis várakozás után felkeltem, és az egyik szekrényhez sétáltam, miközben magyarázni kezdtem. -Ahogy a korábbi kis beszélgetésünkből leszűrtem, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy magához az elsősegélynyújtáshoz és a sebesültek ellátásához az átlaghoz képest jobban értesz. Viszont, a mi szakmánk sem csak ennyiből áll… -guggoltam le, és kezdtem el bőszen keresgélni az egyik szekrény aljában, mígnem megtaláltam, amit kerestem. Visszasétáltam a vizsgálóasztalhoz, és több kisebb-nagyobb fiolát, üvegcsét, tégelyt sorakoztattam fel egymás mellett, azzal intettem a fiúnak, hogy jöjjön közelebb, ha még nem tette volna meg. -Mondd csak, Velkan, a különböző gyógyfűzetekkel, bájitalokkal, krémekkel találkoztál már? –tettem fel a kérdést, és természetesen nem az egyszerű, patikában kapható változatokra gondoltam, hanem a mágikus fajtáikra, amik kimondottan az őrző gyógyítók specialitásainak számítottak. Külsőre semmi extra különbség nem volt rajtuk látható, barna és fehér üvegcsék, különböző színű címkékkel, némelyik dugóval, némelyik kupakkal zárható, de azon túl tényleg semmi árulkodó, ami elárulta volna, hogy nem hétköznapi készítményekről van szó.
A hozzászólást Abigail Cecile Cross összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 20, 2013 1:26 am-kor.
Részvéte kinyilvánítása nem hatott meg. Bár jól esett. Igaz, sosem mutattam, hogy a Mentorom halála kellően megviselt volna, valahol azonban mindig hiányzott az öreg, a hülyeségeivel és okoskodásával együtt. Elvégre ő volt, aki Elhívott, és ő volt a legelső Mentorom. De most nem lelki bajok megvitatására jöttem, kávé délutánnal, ha arra jöttem volna, másnap estig sem végeznénk. Figyelem, ahogy kutatni, keresni kezd a polcok közt, és ahova kiteszi a fiolákat, érdeklődve állok fel a székről, hogy a tartalmukat megnézhessem. Nem veszem kézbe őket. Még egy darabig legalábbis nem. Kérdésére megingattam a fejem, ahogy beálltam mellé az asztalhoz. - Nem, még nem igazán. Még a női szépség és ápolókrémek reklámjairól csak-csak, meg esetleg az arcszeszes üveget felismerem, de amúgy? Semmi. Ilyesmikbe nem merültem bele. Az egyik fényesebb fiolát a kezembe akartam venni, de persze Abire pillantottam, szabad-e. Ha igen, akkor letekerem a tetejét, és kezemmel, enyhe fuvallatot gerjesztek a fiola fölött, nem szívesen szagolnék bele közvetlenül. Még a végén az egyik ilyen fiolától hanyatt vágódok, és ki leszek ütve az elkövetkezendő 24 órára. Köszönöm, inkább nem kockáztatok. Ha közben magyarázni kezd, hallgatom, és minden figyelmem a hölgyre összpontosul, ill. arra, amit mondd.
-Nos, akkor épp itt az ideje! –feleltem a szavai hallatán. Annyira nem meglepő, ha ilyen fiatalon még nem volt szerencséje az ilyesmihez, bár azok után, hogy milyen képzést kapott az alapokból gyógyítás terén, furcsa volt, hogy pont ezek kimaradtak. Ha készíteni nem is tanulta, hiszem azt többnyire csak akkor kezdik el a tanoncok, amikor már a gyógyításra szakosodtak, de használatban azért már korábban is előfordulhat. Mondjuk, attól függ, milyen körökben mozog az illető… Egyébként meg semmi probléma, azért van most itt, hogy pótolja a hiányosságokat, nem igaz? Amikor az üvegcse felé nyúl, csak némán intek neki, hogy csak nyugodtan. Addig, amíg nem akar kárt tenni benne, vagy meginni, addig nem látom szükségesnek, hogy mint valami óvodás kisgyerektől, eltiltsam tőle. Viszont egy kis magyarázattal szolgálok mellé: -Az, amit épp a kezedben tartasz, egy egyszerű mágikus főzet, méregtelenítésre. Említettem az előbb, hogy nem olyan rég a mérgező növényekről tanultunk néhány diákommal, és miután egyikük egy vérfarkas, felajánlotta, hogy tart egy kis bemutatót, hogy rájuk hogyan hat egy egyébként erősen mérgező növény elfogyasztása. Ezt a főzetet pár nappal később készítettem, lényegében segít minél előbb eltávolítani a káros anyagot a szervezetből. Mondjuk a mellékhatásai nem túl kellemesek, de még mindig jobb, mint adott esetben a halál. Vártam egy kicsit, hogy van-e bármi kérdés ennek kapcsán, s ha nem volt, akkor folytattam a tájékoztatást a különféle főzetekről, miközben sorban rámutattam, épp melyikről van szó. -Amik most itt vannak nálam, többnyire egyszerűbb főzetek, amiket a leggyakrabban használok. Ez a halvány színű például egy erős fájdalomcsillapító, ez, mellette altató hatású, az a nagyobb üvegcsés segíti a regenerációt, mellette, ugyanolyan színű címkével, de a krém változat pedig a külső sérüléseknél fejt ki hasonló hatást. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy a mai orvostudomány mellett mégis mi szükség van ezekre? Nos… Igaz, hogy a hatásuk hasonló, de a mágia segítségével egy kicsit jobb hatást lehet elérni. Gyorsabban hat, erősebb, tovább tart, meg hasonlók, hogy lényegre törő legyek. A gyógynövények előnyeit a mesterséges gyógyszerekkel szemben meg remélem, nem kell részleteznem, mennyivel „ember-barátabb” készítmények állíthatók elő vele. Hagyom, hogy a többit is megnézze közelebbről, megszagolgassa… Hát, a kóstolást még továbbra sem engedem, ha rajtam múlik, de ha mégis kipróbálná, akkor sem történne semmi komoly baja. Illatra szinte mindegyik enyhe fűszeres, gyógynövény illatot áraszt attól függően, hogy épp milyen növényekből készült, ízre pedig… Hát, elég változatosak. Van, amelyik kellemes, édeskés, van ami eszméletlenül ocsmány ízű, akad köztük olyan, ami keserű és ami gyümölcsös-fűszeres ízű… Hát igen, valamit azért lehet javítani rajtuk, hogy ihatóbbak legyenek, de csodákat nem mindig lehet tenni ez ügyben. -Én többnyire otthon szoktam elkészíteni őket. Ott minden felszerelés rendelkezésre áll, hogy mikor épp milyet készítek az meg attól függően, hogy előtte milyen gyógynövényeket sikerül beszereznem. Most is van némi alapanyag, ami elkészítésre vár, arra gondoltam, hogy ha érdekel a dolog, akkor esetleg ott folytathatnánk az órát, gyakorlat közben úgy is jobban rögzülnek az elméleti dolgok is. Segíthetnél elkészíteni őket, vagy ha jól megy, akkor akár egyedül is megpróbálkozhatsz vele. Mit szólsz hozzá?
Forgattam az üveget, s közben hallgattam Abi szavait. - Mik a mellékhatásai? - kérdeztem érdeklődve. Bár egy pillanatra a nőre pillantottam, mikor arról beszélt, hogy egy farkas tartott bemutatót az ifjoncoknak. Nálunk is voltak persze New Yorkban, de... Nem tudom, tőlem ez még mindig idegen. Az illatok kellemesen kúsznak az orromba. Erősebb, csípősebb, enyhén édeskés, változatosak. - Nehéz az elkészítésük, vagy ez is nehézségi fokhoz van kötve? - kérdezem, miközben az egyik krém tubus fedelét nyitom fel, s egy keveset elkenek a kézfejemen. Fura, olyan mint valami egyszerű bőrápoló cucc. - Itt Alaszkában elég gyógynövény megtalálható hozzájuk? Vagy mindent az Egyetem Botanikus kertjében termelnek? - kérdeztem, elvégre azért nem olvasatlanul jöttem ide. - Gyakran kihívják farkasokhoz, Miss Cross? Vagy csak az Őrzőket és embereket kell gyógyítani? - továbbra is csak az üvegcsékkel és a készítményekkel vagyok elfoglalva. Nem akarom, hogy vallatásnak vegye, csak érdeklődök, érdekel, milyen itt Fairbanksben az Őrzők és Farkasok kapcsolatai, hogy viszonyulnak egymáshoz. Következő szavaira felpillantok. - Ha ott esetleg több a lehetőség, akkor persze, szívesen. Van autója, vagy elvihetem esetleg motoron?
-Hogy ennek? –kérdeztem vissza, az üvegcse felé pillantva- Az részben személytől és méregtől függ. Hányás, hasmenés, erős izzadás… Mármint nem egyszerre mind, hanem valamelyik. Nézem, ahogy a különböző üvegcséket nézegeti, szagolgatja, amikor pedig meghallom az újabb kérdést, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Végre egy olyan tanítvány, aki kérdez! Hiába hangoztatom én folyton, hogy kérdezzenek bátran, a legtöbben mégis bátortalanok hozzá. Nem hibáztatom őket, régen én se voltam különb… -Az elkészítés is változó. Van, amit könnyebb, mondhatni, szinte már rutinfeladat, de van olyat is, amit nehezebb, komplikáltabb elkészíteni, vagy nehezebb hozzájutni egy-egy hozzávalójához. –majd a következő kérdésre válaszolva- Ez azért egy kicsit bonyolultabb… A világ más-más tájain eltérő növényeket használnak a gyógyítók, szóval egy-egy hasonló hatású főzet elkészítéséhez több különböző recept is létezik. A példa okáért, én Londonból jöttem ide, előtte pedig évtizedekig Indiában éltem, az ottani növények jó része pedig nem termeszthető ezen az éghajlaton. Sőt, hogy őszinték legyünk ezen az éghajlaton elég kevés minden képes megmaradni… Amiből lehet, abból a helyi növényeket használjuk. Jól mondtad, hogy egy részét a Botanikus Kertben termelik, viszont nem mindent lehetséges. Részben a korlátozott hely miatt, részben pedig, mert egyszerűen lehetetlenség olyan körülményeket teremteni, ahol az adott növény jól érzi magát. Épp ezért, egy részüket egyenesen a természetből gyűjtjük be. Ezen kívül van, amit úgy rendelünk szárítva, és azt használjuk fel. –magyaráztam. Bár lehetett volna sokkal részletekbe menőbben is, de nem akartam rögtön az elején elriasztani szegény fiút. -Mivel háziorvosként praktizálok, így többnyire embereket szoktam, de egyébként a többi őrző gyógyítása, orvosi is a mi feladatunk. Amennyiben persze nem akarnak más orvost, persze… Viszont azt kell mondjam, az itteni őrzőket egész jól megedzette a helyi klíma… Ehhez képest farkasokat csak viszonylag ritkán szoktam gyógyítani, én legalábbis. Bár, ha az utóbbi pár hónapot nézzük… Az őslakosok két tagjához is engem hívtak ki. Az ő gyógyítóikhoz képest elég más „módszerekkel” dolgozunk, úgyhogy néha jól tud jönni nekik a segítség, pláne, ha nagy a baj. –sóhajtok. Sajnos… Igaz, James nem volt életveszélyes állapotban, de az ő állapota sem volt túl rózsás, hogy az épp-hogy-életben-lévő Tazannáról már ne is beszéljek! -Ez, ahol most vagyunk, a civil rendelőm. Bár az egyetemen is van felszerelés ilyenekhez, mégis, én jobb szeretek otthon dolgozni a saját eszközeimmel, mint csak ezért útba ejteni a bázisunkat. Egész sok alapanyagot sikerült felhalmoznom, úgyhogy már csak a kész főzeteket szoktam bevinni, esetleg ha valami receptet keresek, ott is körbenézek. Egyébként nincs autóm… A jogosítványom is évekkel ezelőtt lejárt, meg egyébként is a bal oldali vezetéshez szoktam, szóval annyira nem is törtem magam hogy megújíttassam. Szóval kerékpár, legalábbis így nyáron. De annyira nem lakok messze, talán még egy fél óra sincs. Ha neked jó, akkor mehetünk együtt, vagy ha valamit még szeretnél elintézni előtte, akkor mondjuk találkozhatunk egy óra múlva is, ez esetben megadom a címet. Vagy inkább egy másik nap kerítsünk rá sort?
//a te reagod még jöhet ide, utána meg majd a válaszodtól függően fél/1 órával / pár nappal későbbi időugrással folytatom a házhoz //
Csendben hallgatom, és a lehető legtöbb információt igyekszem elraktározni. Nem kifejezetten tölt el örömmel, hogy a Farkasok az Őrzők segítségét is igénylik ilyen téren, de ezt nem adom a nő tudtára. Néha bólintok, hallgatom az oktatást. Végül az utolsó üvegcse is visszakerül a kezemből az asztalra. Nem is rossz eddig. Bár nem hiszem, hogy jó gyógyítónak számítanék, ha vérfarkasokon is kellene segítenem. Előbb mélyíteném el a sebüket, minthogy összevarrjam. - Rendben, akkor menjünk el önhöz. Nekem most is megfelel. Elmosolyodok, ami néha napján nálam is előfordul. Kedves nő, legalábbis nekem szimpatikus. Bár ki tudja milyen, ha épp mérgeket kever... Megvárom, míg összepakol, és felírja a címét. Kikísérem, bár mikor a biciklijével kezd el babrálni, még egy darabig figyelem, nem-e gondolja meg magát. Közben felülök a vasparipára, s mikor látom, hogy azért is cangával jön, intek neki, és el is indulok, hogy a megadott címen találkozzunk.
Fejemet a hideg ablaküvegnek nyomtam, azonnal éreztem az üveg hűsének pozitív hatását. Inkább nem leheltem magam elé, mert bár nem voltam részeg, ittam... inkább nem akarom felidézni, hány pohárkával, jó? A lényeg, hogy nem szívesen szagoltam volna meg a saját szájszagomat... meg lehelnék rá másra, sajnos a tik-takból már kifogytam és én hülye nem vettem újat. Pedig ha belegondolok, hogy mennyire adtam a megjelenésre bizonyos esetekben, illetve igyekeztem rendben tartani magamat... bár azt is csak mostanában, hiszen eléggé antiszoc alkatom alakult ki a közelmúltban. De azért viszonylag igyekeztem rendben tartani magam... részben.
Na a helyzet a következő. Steve berúgott... valami kegyetlen módon. Nem tudom, mennyit ivott, de hogy nálam jóval többet, az tény. Az egésznek az lett a vége, hogy félkábán kellett kitámogatnom a kocsmából, miután kifizettem a italokat. Aztán innen jött a neheze? Hova menjünk. A legcélszerűbb talán hazavinni lett volna, de nem tudtam hol lakik... és mivel az én agyam se fogott valami jól, eszembe se jutott, hogy megnézzem az iratait... a detoxba nem akartam vinni, elvégre azért ez még nem a beteges szint... bár aki képes a nyankatot gurgolázni... aztán... hát eszembe jutott egy lehetséges mentőöv: a mi kedves szőke gyógyítónk... akkor még nem tudtam, mit hozok a fejünkre.
Szóval taxit hívtam. Abi ilyenkor nem az egyetemnél rendelt, hanem a hegyimentő állomáson... fent a Síparadicsomban. Az egyetemig talán még megkockáztattam volna elsétálni... oké, tudom, hogy könnyű prédák lettünk volna, de hé, ittam, nem tudok józanul gondolkodni ilyen kérdésekben... de azért felmászni a Síparadicsomba... azt még a ködös agyam is elutasította. Szóval jött a taxi, bemásztunk és az Akácos út Steve változatát hallgatva mentünk fel az említett helyre. Ott kifizettem a taxist - meg mernék rá esküdni utólag, hogy jócskán többet adtam, mint amennyit kért -, aztán kioperáltam a kollégát a taxiból, felkaptam a vállamra és elindultam vele... kapásból rossz irányba, mert nekimentem egy villanypóznának.
A gyors korrigálás után már tényleg a házat felé mentem... igen ám, csak hát nem számoltam vele, hogy kissé az alkohol ki fogja kezdeni az egyensúlyérzetemet... szóval, történt, hogy miközben sétáltam, talán már félúton voltam, amikor megbotlottam... oké, rólam azt már lehetett tudni, hogy józanul is képes vagyok elesni - mint múltkor az Aleut ösvényen, de legalább ott megismertem az eset kapcsán Summert, szóval jól jöttem ki a dologból -, de így meg főleg nem volt esélyem korrigálni. Szóval szépen eltanyáltunk a hideg földön és pár percbe beletelt, mire összeszedtem magam, lehámoztam magamról Steve-t és az előző állapotunkban tovább indultam vele. Több ilyen nem volt, leszámítva a kisebb megingásokat, de ahogy odaértem a rendelő ajtajához, homályos tudatomban felrémlett, hogy talán ez mégse volt valami jó ötlet... de ha már itt vagyok és még pénzt is adtam a taxisnak, már menjünk a dolgok elébe, nemde? Szóval beléptem...
Oké, valami kellett, hogy legyen abban a piában. Miért? Mert nem hogy kettőt, vazz, négyet látok, abból is, ami eredetileg ott sincs. Úgy függök Adamen mind kiskölyök az anyja csecsén élete első napjaiban, el sem távolíthatna innen még a Jóisten sem, de nem ám. Főleg azért, mert baromira nem tudok magamtól járni. Hú, de baromi hideg van itt, hova a fenébe hozol te engem, harcoska? Várjál, hideg, magaslati levegő, rettegéshez közelítő félelemérzet, bármit megtennék, csak azon az ajtón ne lépjünk be… Bazd meg, ember, Abbie-t ne! Könyörgöm, őt ne! Nem akarom, hogy ebben az állapotban lásson… Ó, hogy rohadnál meg, ha legközelebb te iszod le magad ennyire, hát hazaviszlek téged a te nődhöz, aztán végighánytatom veled a kárpitot. Apropó! Összeesés, hányás a hideg hóban, remek, gyerekek, így kell ezt. A közelben egy mosómedve, vagy mi a büdös fene már feni is a fogát a maradékra, úgy kell azt, örülök, hogy elláthattalak, testvér, éljen az anyatermészet, Green Peace, miért üvöltöm ezt hangosan? Ja igen, megvan, azért, mert Abbie a közelben lehet, ha azt hiszi, nagyon zölden élek – pedig az okádék az barna volt – akkor talán meghagyja az életem. – Lökdmárbeaztakurvaajtót – nyögöm tagolatlanul, amikor az ajtóhoz érünk. hangom alig több, mint suttogás, persze, mit vártunk, hát mégis most hánytam végig a havat odakint, nekem is kijár egy kis pihenő. Az ajtón belül, amikor elém tárul a szőke gyógyító birodalma, elvigyorodok, lehámozom magam Adamről, teszek két ingatag lépést előre, elkiáltom magam, miszerint „Drágám, megjöttem!” aztán össze is esek, adva egy homlok puszit a legközelebbi szekrény oldalának. Szeretlek, sötétség…
Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést.
Egy teljesen átlagos, unalmas este a síparadicsom rendelőjében. Legalábbis annak indult, egészen addig, amíg nem végeztem mindennel és kezdtem el készülődni, hogy elérjem a hazafelé tartó buszt, ugyanis ekkor kezdődött az egész bonyodalom: a büfé egyik vendégé rádöbbent, hogy ételallergiája van, aztán volt minden, ami szem-szájnak ingere, a szájzsibbadáson át a torokduzzanaton és légzési nehézségeken keresztül egészen a túlzott vérnyomáscsökkenés és az ezzel járó ezer meg egy egyéb tünet, mint a szédülés, ájulás, meg… áh, nem is számít. A lényeg, hogy mire sikerült stabilizálni a srác állapotát, már rég lekéstem az utolsó rendes buszt, így aztán várhattam vagy egy órát a következő éjszakai járatra. Hurrá… De sebaj, én gyalog egyedül haza nem indulok, az ziher, szóval jobb híján marad az olvasás meg egy bögre forró tea.
Legalábbis hittem én, nagy naivan. Amikor kintről valami távoli üvöltés hangját sodorja felém a szél, már kezd gyanús lenni a dolog, de elintéztem annyival, hogy biztos csak néhány részeg egyetemista hiszi vagánynak magát, az meg nem az én bajom. Amikor viszont egyszer csak Adam toppan be az ajtón, a vállán az erősen illuminált állapotban lévő Steve-vel… hát, félek, hogy ez már nagyon is az én bajom lesz…
A mágus kolléga ütős kis belépője után már épp valami cifra káromkodás hagyná el a szám legalább 3 különböző nyelven, hacsak előzőleg nem zuhant volna az állam valahová a talajvízszint környékére… Igen, a pinceszint az ehhez túl magas lenne. Pár pillanatig csak bámulok, mint ha két őrző kollégám helyett mondjuk a húsvéti nyuszi pattogott volna be a rendelőmbe, én pedig csak nagyokat pislogok, mint aki nem akar hinni a szemének. Aztán ahogy a könyv is kiesik a kezemből és egy halk koppanással landol az asztalon, én is összerezzenek, majd kapcsolok, s már pattanok is fel a helyemről, hogy megnézzem, mennyire nagy a baj. Uh basszuskulcs, ezt majd varrni kell. Hová is raktam a gézt? Na, a ragasztó is megvan, egyelőre megteszi ez is, mielőtt mindent összevérez.
-Adam? –fordultam felé, miután másik férfi homlokára egy gyönyörű szép nagy kötést varázsoltam- Megmagyaráznád, hogy mégis, mi a fene történt? Akkor nem volt ilyen szar a helyzet, amikor Ash elköltözött… -tettem hozzá, némi félelemmel a hangomban.
Igen, féltem. Nem, csak nem amiatt, ami eddig történt… Inkább amiatt, ami még ez után fog. Hogy miért? Azt hiszem elég egy pillantást vetni a két jómadárra…
Na az volt a szerencsém, hogy Steve a finomnak nem nevezhető esést követően adta ki a taccsot. Ha a hátamon állt volna neki trágyázni a havat, akkor lehet jutott volna a kabátomra is és a francnak se lett volna kedve ilyen állapotban odahaza kabátot sikálni. Márpedig meg kellett volna tenni, különben odahaza az egész szoba bűzlött volna a béltartalomtól, ablakom meg ugye nincs... ah, milyen szép kilátás lenne, hölgyeim és uraim, a jobb oldali ablakon egy nagy rakás földfal látható, akárcsak a többinél, de ebbe legalább van valami fekete szín.
Szóval mondhatjuk, hogy olcsón megúsztam és innentől már be tudtam vinni a rendelőbe ahol aztán megtörtént egy kis intermezzo... eredetileg Steve-t nem akartam letenni, de valahogy csak lekerült... jóvanna, ilyen állapotban én se emlékezhetek mindenre... na de ezt a csukafejest azért elég sokan megirigyelték volna... persze a részegek, bár azok talán a bárpulton esnek át így. Na láthatóan sikerült is a frászt hozni Abire, aki úgy pattant fel a helyéről, mint aki szögre ült. Gondoltam valószínűleg a földön nem lesz valami jó helye a kollégának, szóval arra gondoltam, hogy felrakom a közeli ágyra, hogy ott majd törődik vele a szöszke... csak hát amikor lehajoltam annyira beszédültem, hogy kis híján én is megfejeltem a szekrényt... ráadásul visszaegyenesedve/görnyedve láttam, hogy az, amit én ágynak néztem, igazából Abi asztala, rajta a dolgaival... szóval megelégedtem azzal, hogy csak arrébb húztam... mégse a szekrény tövébe kelljen már kötözni.
Na de utána félre is mentem, hogy leüljek az egyik székre... csak aztán sikerült annyira melléülni, hogy a földön kötöttem ki... bár így a falnak dőlve is elég kényelmes, hát ott maradtam. Még jó, hogy nem volt karfája a széknek... jött volna velem együtt. Úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha itt maradok inkább, mert a végén holnap Abi benyújtja nekem a számlát a javítandó kárról. - Háááát - kezdtem a magyarázatba, miközben a név fel se tűnt. - Miután Alice-t... oktattam, Steve megjegyezte, hogy amolyan... viszonzásként elmehetnénk inni egyet... onnan jövünk. Lehet Abinek feltűnt, hogy nem pont rá nézve beszéltem, kissé kettőt láttam belőle. Tudatom mélyén néhány agysejt örült neki, hogy nem holnap kell mennem megbeszélésre Will-el... bár lehet Jenny-nek szólnom kéne, hogy reggel ne számítson rám és inkább pihenjen... másnaposan aligha lennék képes értelmes dolgokat tanítani neki... max délután.
-Ne-ne-ne, hagyd csak! Már csak az hiányzik, hogy leessen a vizsgálóasztalról aztán még jobban összetörje magát… -legyintettem Adamnek, amikor láttam, hogy mire készül.
Aztán amíg magyarázott, csak fogtam a fejem, aztán azon tanakodtam, hogy mégis, mihez kezdjek én velük? Oké, hogy hármunk közül én vagyok az orvos, de… ha már valaki ilyen szintre itta magát, ott nem igazán lehet nagy csodát tenni. Ha még közben gondolkoztak volna és ittak volna vizet, vagy előtte valami zsírosat… Igaz, akadt volna még pár –fogjuk rá- megoldás, de annyira csak nem rossz a helyzet, hogy gyomormosásra legyen szükség, a hánytatás… az már megvolt, ahogy elnézem, két részeg pasival meg nem sok kedvem van szaunázni menni az éjszaka közepén…
-És Steve ennyivel többet ivott, mint te? –néztem az egyikre, majd a másikra, hisz nem épp egy súlycsoport voltak, és „papírforma” szerint pont annak kéne jobban bírnia, aki most totál ko, legalábbis ha az anatómiai adottságokat nézzük. Bár… lehet hogy az égiek gyors felszívódással és lassú lebontással áldották meg, mert akkor szívás.
-Jut eszembe, miért nem haza vitted? Hahó, Adam! Figyelsz rám egyáltalán? –paskoltam meg az arcát, ahogy láttam, milyen keményen küzd a fókuszálással, majd feltartottam az egyik ujjamat- Na jó, csak kövesd az ujjamat, rendben? –azzal szép lassan mozgatni kezdtem, utána meg jöhetett a már jól bevált „hányat mutatok?” rutinkérdés.
Igaz, ezek nélkül is tudom, hogy milyen szar a helyzet, de na… így legalább meg is bizonyosodok róla. Néhány percig csak a vizsgálónak dőlve állok, a halántékomat masszírozgatva, várva a csodára, megváltásra, vagy hogy felébredjek ebből a rémálomból, de… semmi. Dühös vagyok rájuk, amiért felnőtt létükre nem ismerik a saját korlátaikat, és képesek ilyen állapotban beállítani, és nagy volt a kísértés, hogy ne kapjanak egy alapos fejmosást. Csak egy aprócska baj volt az egésszel, vagyis, hogy pontos legyek, inkább 2… Első, hogy amilyen állapotban vannak, nem hiszem, hogy holnapra emlékeznének bármire is belőle, másodszor, engem viszont nem hagyna nyugodni a lelkiismeretem. Ahogy akkor se, ha csak simán elküldeném őket a francba, ha már engem találtak meg segítségért, szóval… csak intettem Adamnek, hogy kövessen, ahogy a mosdó felé vettem az irányt.
Lent a földön üldögélve akarva akaratlanul is elgondolkoztam azon, mi a manónak kellett ennyit innom. Alapvetően nem voltam anti-alkoholista, szoktam inni, de nem nagyipari mennyiségben. Erre fel pont most álltam neki kitolni a határokat... najó, legközelebb ágyban, párnák közt, nem társaságban... ott ha a saját szobámat rakom tele, akkor az én bajom... most viszont inkább csak a szégyen mahinál bennem... főleg, ahogyan Abi néz rám... nem tudom, miért, de tőle még így illumináltan is fáj ez a dolog... hát ha még Lissy csinálná, te jó ég. - Jó pár... pohárral. Pontosan nem tudom, mennyivel, de azt nem akartam mondani, hogy üveggel, mert akkor lehet túlzás lett volna a vége. Szóval maradt az, amit még illuminált agyamban fel tudtam idézni. Meg amennyit láttam... meg Abi kérdése... ah, jogos, csak van egy bökkenő. - Ja... figyelek - mondom, kissé szédelgő tekintettel. - Mert... nem tudom, hol lakik. Mi vagyok én, térkép? Az ég szerelmére, ha nem lakna a legtöbb örző az egyetemen, egyelőre azt se tudom, hol keressem őket. Főleg így nem... a kérésére rá emelem a tekintetem és igyekszem követni... hát láthatja, hogy valamennyivel mellé nézek, csak hosszas szemlélés után tűnik fel, merre is kéne forgatnom a fejemet... - Kettőt... nem... várjál, ez csak egy... Utána csend telepedik ránk. Fejemete hátra vetem, hátha tudok menni a fény felé, amely a szoba plafonján van, ezzel együtt pedig hátha józanodok... de hiú ábránd volt, maradtam ugyanolyan kótyagos, mint eddig... ah, legyen már vége, a fejem annyira hasogat lassan, hogy le akar szakadni... már az is megváltás lenni... de a fejfájást majdhogynem a szégyenérzet elnyomja. - Sajnálom Abi hogy... ebbe a helyzetbe hoztalak - dünnyögöm. Végül csak intett, én pedig felálltam... s miután átestem majdnem az egyik széken, végül követtem őt... tudja a manó, hová, de valahogy egyre jobban úgy éreztem, jól esne egy pohár hideg víz.
Jó pár pohárral? Ezt nevezem pontos és szakszerű megállapításnak. Mindegy, az én hibám, ilyen állapotban miért is várnék többet bárkitől is?
-Mondjuk megkérdezhetted volna, mielőtt még kidőlt? Vagy mondjuk megnézhetted volna az iratait…? Vagy ennyi erővel akár az egyetemre is vihetted volna, úgy is mindig akad 1-2 szabad szoba, vagy ha nem, szerintem a társalgóban is jót aludt volna. Hm… Így belegondolva, megnéztem volna Will fejét, ha hozzá állítotok be, és nem hozzám. Biztos büszke lett volna, milyen komoly és felelősségteljes őrzői vannak. –feleltem némi szarkazmussal a hangomban, bár nem hittem, hogy Adam érzékelné.
Legalábbis az után, hogy mindenből kettőt lát… Fogadok, csak azért javított, mert gyanúsan nem mutattam más összeget az ujjaimmal, vagy csak szimplán feltűnt, milyen arckifejezést vágok hozzá. Mit ne mondjak, ő se gyengén van berúgva, bár hogy a kortárs-oktatók kifejezésével éljek, ő még csak „oroszlán” állapotban van, amikor bátrabbá, lazábbá válik az italtól, meg némi rosszullét. Aztán jön a „disznó”, amikor már sokkal durvábbá válik a rosszullét, hányingerrel kiegészítve, végül pedig a „szarvasbogár”. Tekintetem önkéntelenül is Steve-re kúszott. Azt kérdezi bárki is, miért pont szarvasbogár? Kezeket a fejek fölé, ahogy kiterülve fekszik a földön, és azt hiszem, nem is kell tovább magyarázni a dolgot…
-Azt hiszem, ez már egy kicsit késő bánat… -húzom el a számat, ahogy a mosdó felé indulok- De ha már így alakult, és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, akkor megkérhetlek, hogy majd segíts? – pillantottam rá a vállam felett, majd a másik jómadárra, mielőtt elmondtam volna magamban az Elemi kapocs varázslatot.
Ha Adam beért, akkor pedig megragadtam a grabancát, másik kézzel pedig teljesen megnyitottam a csapot, a férfi arcára vezetve az összes vizet. Körben persze ügyeltem arra, hogy ne fulladjon meg, meg ne is legyen csurom vizes, de azt hiszem, ez majd kicsit visszarántja a valóságba az illuminált állapotából. Hacsak nem birkózik le, akkor terveim szerint vagy 5 percig tart a „fürdetés”, mielőtt elzárnám a csapot és elengedném. Akkor aztán irány a konyha, hogy a minimalista fűszeres-dobozomból előtúrjak néhány szem zöld kardamomot, a férfi kezébe nyomva azt.
-Ezt rágcsáld el, segít a fejfájáson meg az émelygésen. –magyarázom, aztán Steve felé intek- Most fel tudnád pakolni nekem a vizsgálóasztalra? Addig hozom a tűt, cérnát…
Meg a gézt, gumikesztyűt, fertőtlenítőt, meg a szokásos dolgokat, a lényeg, hogy mire Adam letudja a kis feladatát, addigra én is „harcra készen” állok. Az érzéstelenítés most kimarad, ha már a fiúk úgy is ilyen jól rádolgoztak előre, így aztán csak gyors fertőtlenítés, pár öltés, és már kész is vagyunk! Rá egy kis géz meg vízlepergetős ragtapasz, aztán jöhet a második felvonás.
-Adam, hoznál nekem egy lavór vizet, ha szépen megkérlek? Ott van a mosdó alatt egy kicsi. –fordultam a férfi felé, s ha eleget tett a kérésemnek, amint ideért a víz, hátrébb léptem egy kicsit a vizsgálótól, ismét segítségül hívtam a mágiámat, aztán had menjen az a fejmosás „Csipkerózsikának” is, amíg fel nem ébred…
A vádak egészen jogosak, csak hát van velük egy kis probléma valamely szempontból. - Amikor még elég józan volt, hogy közölje... nem gondoltam volna, hogy ez lesz... amikor meg már gondolnom kellett volna rá... akkor meg én nem voltam elég józan... szerintem Will ott dob be minket a detoxba... Hát annyira talán tényleg nem voltam szétcsapva, de amilyen gyakran látogatom meg buborékat, néha ez is soknak tűnhetett. Pont elég ahhoz, hogy rosszul legyek ehhez az egésztől és elgondolkodjak rajta, miért is fogtam meg a poharat... aztán eszembe jut, hogy igazából milyen keveset is ittam és már minden érthető. Vagy nem is tudom, mi számít kevésnek... nézőpont kérdése azt hiszem. Talán meg kéne kérdezni valakit, aki ért hozzá... de a szobában levő egyetlen ilyen személy eléggé nem volt képben. - Ez a legkevesebb... - biztosítom az együttműködésemmel kapcsolatban, bár nem tudom, mit tud kezdeni velem ilyen állapotban. Hamarosan megtudtam. Átbattyogtunk valami csempés helyre, nem láttam teljesen tisztán. Miez, konyha? Áh, ki van csukva... ahhhaaa, szóval mosdó... csak azután realizáltam, hogy gyanúsan közel került valami képződmény, melyet mosdónak hívnak és paff... na mi jött szembe? Bakker, Abi slagot tart a fürdőjében vagy mi van? Mert amilyen szögből nyomta rám a vizet... persze értettem, hogy mit akar elérni és megtámaszkodtam a szélében a porcelánnak, tűrve az arcomba vágódó hideg vizet. Bennem volt, hogy elmozdulok, de a lány elég határozottan tartott a helyemen, szóval inkább maradtam, hagyva, hogy szépen lassan letisztítson a víz. Mikor végül abbamaradt... hát nem mondom, hogy teljesen rendben voltam, de legalább már annyit láttam mindenből, amennyi van... meg úgy ahogy élesen... de a hányingere még motoszkált bennem és picit kábának éreztem magam. - Eh, hol a slag? - lepődtem meg, mivel semmi ilyet nem láttam, de a kezembe került valami. - Rendben. Számban a fűszerrel mentünk vissza a rendelőbe és kaptam meg a feladatot. Nem volt veszélytelen, mert bár jelentősen javult a helyzet, néhány dolog még nem úgy működött, ahogyan kellene. Steve felemelésével még nem volt gond... de a lerakásával majdnem, mert félig melléraktam az ágynak és majdnem lezúgott a földre... még időben sikerült visszatolnom... ah, tényleg nem fogja megköszönni nekem, ha magához tér. - Hideget vagy meleget? Elszédelegtem a mosdóba a kért felszerelési tárgyért, melybe a kért hőmérsékletű vizet engedtem. Fogalmam sem volt róla, hogy mire kell... aztán megtudtam és ahha, velem is ez volt. Viszont most végre nem sikerült melléülnöm annak a széknek, amelyikkel megjártam pár perce, így helyet foglaltam.
Adam szavaira csak fáradtan sóhajtottam egyet, de ha már ez van, ezt kell szeretni. Mondjuk szívesen megnéztem volna, drága protektorunk mihez kezd a fiúkkal. Te jó ég, de nagy a kísértés, hogy odakísérjem őket, hogy innentől az ő gondjaira bízom a két őrzőt…
Adam beleegyezik, fél siker! Ő legalább még valamennyire használható, s bár a hideg víz segített valamicskét, attól tartok, ennél többet én se tudok tenni. Majd az idő jótékony hatása...
-Nem slag, mágia. –feleltem, majd amikor a kis készülődésem közben meghallom a kérdését, csak visszakiáltok neki, hogy „Hideget!”.
Még csak az hiányzik, hogy leforrázzuk szerencsétlent, van így is elég baja, nem hiszem, hogy ez hiányozna a boldogságához. Aztán beleadok mindent, hogy felébresszem a férfit, hideg „zuhany”, arcpaskolás, szólongattam, de pár nyomott nyöszörgésnél többet csak nem sikerült kiszednem belőle, szóval azt hiszem, kár folytatni. Inkább a telefonomért nyúltam, hogy tárcsázzam az egyik kollegina számát.
-Szia Mandy, itt Abie. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, de ráérsz egy kicsit? Ide tudnál jönni autóval a rendelőmhöz? Majd később mindent elmagyarázok… -foglaltam össze gyorsan, aztán miután letettem a telefont, egy papírlapot vettem magam elé, hogy megírjak egy rövid kis üzenetet, ami terveim szerint nemsokára Steve zsebében, vagy éjjeliszekrényén fog pihenni...
Amikor megérkezett az erősítés, nagy vonalakban vázoltam a helyzetet, bár azt hiszem, a látvány magáért beszélt, szóval hamar áttértem inkább a további teendőkre… Steve-et hazavinni, a lakáskulcsát úgy is megtaláltam a zakójának a zsebében, szóval most még csak betörnöm se kell, mint legutóbb. Aztán irány az egyetem, hogy Adamet is hazavigyük, na meg azért is örök hálám üldözné, ha esetleg az én házam felé tenne egy kitérőt, mielőtt hazamegy. Szóval… harcra fel, Adamet megkértem, hogy kapja vállra az öntudatlan kollégánkat, meg egy marék papírzacskót, aztán már indulhattunk is éjszakai hadjáratunkra.
És az említett levél…
Spoiler:
Szervusz „Drágám”,
Mivel tegnap este nem igazán voltál olyan állapotban, hogy beszéljünk, gondoltam, hagyok egy kis üzenetet, aztán majd elolvasod, ha már képes leszel rá. A lakáskulcsod belül a zárban – ha minden jól megy -, a kocsid meg ahol hagytad, azért nem mentünk külön kört… Igazából nem is tudom, mit írjak… Azt hiszem, „teljesítmény”, hogy mit alakítottál az augusztusi esethez képest, nem számítottam rá egyhamar, hogy… ilyen oldaladról is megismerlek. Remélem tisztában vagy vele, hogy most játszottad el az utolsó esélyedet, a következő hasonló esetet nem úszod meg ilyen könnyen. Ui.: Kitartást a gyógyulgatáshoz, igyál sok vizet, az segít! 5 nap múlva meg várlak varratszedésre a rendelőmben, józanon, addig, ha lehet, ne piszkáld a sebet.
A sikeres felpakolást követően én csak csendben üldögéltem a széken, melynek sikerült nem mellé ülni. A fejem olyan volt, mint egy felrobbanni akaró bomba, még ha az aktiváló gomb jó messze is mászott most hirtelen. A víz valamelyest észhez térített, ámbátor egy kiadós alvásra tuti szükségem lesz. Egek, mennyire nem vagyok én ehhez hozzászokva! Az ember azt hinné, hogy a kor hozzásegíti valami természetes védelemhez lassan... aham, ez igaz is volt, csak nem az ital ellen. Ez a mocsok olyan alattomos, hogy még a gátakon is átmozog... aztán csodálkozik az ember, hogy ha így végzi, mint most én, aki nem szeret berúgni, de mégis odakerül. Most megfogadnám, hogy nem iszok többé, de igazából magával az ivással nincs gondom. Olykor jól esett elfogyasztani egy-két pohárral... de amikor átmegyünk nagyipari mennyiségbe, az már nem jó. Inkább attól kellene távol tartanom magam, de súlyosan.
Fél füllel meg szemmel figyelek az eseményekre. A jelek szerint Abie éppen Steve-be próbált életet verni, de a fülemig eljutó dünnyögésből ítélve nem igen ment. Idővel a szőke feladta és felhívta... na kit? Na szép, kicsit akkor kopjon meg még jobban az én renomém is. Érdekes látvány lesz ez Amanda számára, az szent. Azok után, hogy a szeme láttára öltem meg egy vérfarkast és nyomoztunk hetekig... hát valószínűleg meg fogja kérdőjelezni azt, hogy én tényleg komoly ember vagyok-e. Aztán... kicsit kiesett az idő és arra tértem magamhoz, hogy Amanda belép. Kába tekintettel intettem oda neki, de aztán megint eléggé érdekes lett a cipőm széle. Viszont nem merenghettem vissza, Abie ugyanis kiadta az indulási parancsot. Szóval felkeltem, felnyaláboltam Steve-et - kivételesen most nem akartam se leejteni, se beverni semmijét a közeli tereptárgyakba -, majd elindultunk. Hamarosan már Amanda kocsijában ültünk, én újfent a hideg ablaknak döntve a fejemet.
Egész úton az egyetem felé azon gondolkoztam, hogy hogyan a manóban fogok én felkelni holnap... és ráadásul hogyan leszek bevethető állapotban. - Abie - szólaltam meg halkan. - Légyszives szólj Je... Lissy-nek, hogy holnap kicsit... késni fogok...
H itetlenkedve bámultam a kezemben lévő tesztet. Már a harmadik különböző fajtát tartom a kezemben és még mindig nem bírom felfogni, hogy két csíkot mutat. ~Ez nem történhet meg velem!~ Sosem voltam felelőtlen és mégis, minden kétséget kizáróan úgy tűnik okkal késik a menstruációm. Igazából eddig annyira ki voltam akadva a velem történtek miatt, hogy teljesen elfelejtettem figyelni rá, pedig már két hete késik. Az időszakos rosszulléteimet is a szűkössé vált határidő számlájára írtam, hiszen kész idegbeteg voltam mostanság és agyonhajtottam magam. Bele se merek gondolni, hogy Adam-mel mit végig nem edzettünk úgy, hogy fogalmam sem volt róla milyen állapotban vagyok. Igazából kész csoda, hogy el nem vetéltem eddig.
Az utóbbi napokban szinte minden reggel, de legalább napjában egyszer hánytam és most először kezdtem el gondolkozni azon, hogy talán mégsem az idegeskedés az oka. Végre túl vagyok az aktám megtekintésén is és a protektorral való találkozáson is, ami kellemes csalódást okozott. S bár az emiatt bennem lévő idegesség eltűnt belőlem vagy legalábbis csillapodott, a rosszulléteim - melyeket igyekeztem titkolni Adam és mások elől - továbbra sem szűntek meg. Nos, ezért is mentem el és vettem terhességi tesztet. Szerintem hülyének néztek az eladók, mert a különböző fajták közül nem tudtam dönteni, így a három legszimpatikusabbat vásároltam meg, miután a legelső próbálkozás alkalmával terhességet jelzett a teszt.
A sírás már kaparja a torkomat és a szemem is könnyes már, egyszerűen olyan régóta akartunk már gyereket Zuang-gal és sosem jött össze. Most meg elsőre "becsúszott", amikor Adam-mel egymásba gabalyodtunk. Néha úgy érzem, hogy nem fair az élet. Most arra kéne koncentrálnom, hogy mielőbb visszaszerezzem az emlékeimet és letegyem a vizsgát. Belegondolni is szörnyű, hogy még egy életért felelek, ami most a nyakamba szakadt. Mert, ha elbukom akkor már nem pusztán csak Adam-et rántom magammal, hanem a meg nem született csöppséget is. Nem, eszemben sincsen elvetetni. Ez a bennem növekvő kis élet nem tehet semmiről, nem büntethetem őt a botlásomért.
A könnyeim már csípik a szememet és végre kisírom magamat, mielőtt megtenném, amit meg kell. Hagyom, hogy rázzon a sírás és átmosson teljesen; mert ezután még erősebbnek kell lennem. Ugyanakkor fogalmam sincsen, hogy mitévő legyek. Megkaptam ugyan a szociális munkás állást, de ha ez kitudódik nem tudom megtartanak-e. Koránt sem veszélytelen ez a munka, és akkor a farkasokról még szó sem esett. Muszáj lenne valakitől tanácsot kérnem vagy legalább csak elmondanom mindazt, amit érzek. Úgy érezem nem bírom magamban cipelni egyedül ezt sokáig. Márpedig nem állok készen arra, hogy Adam-nek ezt elmondjam. Nem akarom, hogy úgy érezze tartozik bármiért is nekem. Hogy adott esetben csak a gyerek miatt vegyen esetleg el vagy akarja velem összekötni az életét.
Igazából fogalmam sem volt, hogy egyáltalán ő akarna-e gyereket vagy sem. Homályos emlékeim voltak ilyetén lévő viccelődésekről, de komolyan sosem beszéltük erről vagy csak még nem emlékszem rá. Bárhogy is van, muszáj valakit - lehetőleg egy nőt - találnom, akivel beszélhetek erről. Mei-re gondoltam először, de aztán elvetettem az ötletet. Ha megtudja, hogy Adam az apa biztosan felhívja, hogy meggratulálja. Nem, valaki mást kellett találnom. Olyat, akiben megbízok annyira, hogy ebben az elég kínos kérdésben kikérjem a tanácsát és véleményét. Így végül egyetlen egy illető jöhetett csak szóba, a korábban megismert doktornő. Ő orvos is, ráadásul őrző.
Azonban fogalmam sem volt róla, hogy mi a teljes neve vagy, hogy hol rendel. Ezért a telefonkönyvből kiderítettem a telefonszámát. Szerencsére nem sok Dr. Cross volt Fairbanksban, pláne nem nő. Így tárcsáztam a rendelőjéhez tartozó telefonszámot és időpontot egyeztettem ma délutánra. Aztán letusoltam. Nem szokásom sokáig fürdeni, de most kifejezetten jól esett a forró zuhany alatt állni órákig. Megnyugtatott és erre nagy szükségem volt. Megengedtem magamnak azt a luxust, hogy taxiba ültem és elvitettem magamat a Síparadicsomban lévő rendelőhöz. Igazság szerint "Daniel" támadásának estéje óta nem találkoztam a nővel, így számítottam rá alaposan meglepem majd betoppanásommal. Rajtam kívül voltak még a rendelőben, így megérkezésem után helyet foglaltam és vártam, hogy beszólítsanak. A terhességi teszteket magammal hoztam, táskám mélyébe rejtve várták, hogy kielemezhesse Dr. Cross őket.
A nem is olyan régi, de szép idők… Amikor még megérkeztem ide, Fairbanksbe és rábólintottam erre a síparadicsomi orvosi állásra… Akkor még azt hittem, hogy egyedül is simán megbirkózok a feladattal, és sokáig így is volt. Azonban változnak az idők, egyre több mentorált, egyre több farkasos incidens, előléptetés és ezzel együtt sokkal több papírmunka és kevesebb szabadidő. Tetszik, nem tetszik, de azt hiszem, elérkezett az idő, hogy én is felvegyek egy asszisztenst mellém, aki legalább a civil munkámban besegít egy kicsit az adminisztrációs munkákkal, meg kezeli a telefonhívásokat, előjegyzéseket, időpontokat, adatfelvételt, orvosi kartonokat, meg a többi hasonló dolgot, mert attól tartok, egyedül már nem bírnék mindent kézben tartani.
Így került aztán ide Molly, aki amilyen fiatal volt, olyan lelkes és energikus, ennek ellenére azonban egész megbízhatónak tűnt a munkáját tekintve. Eddig jól kijöttünk, szóval remélem, nem gondolja úgy, hogy pár héten belül tovább áll, kár lenne érte…
A mai nap sem volt, mint bármelyik másik, többnyire a körzetembe tartozó betegek jöttek hozzám, csupán 1-2 kisebb rándulás volt a síelők részéről, néhányan védőoltásért, vagy vizitre jöttek vissza, szóval csak az átlagos.
-Rendben, akkor ha nincs más, akkor mára végeztünk, Mrs. Prouse. Jövő kedden várom vissza, viszontlátásra! –búcsúztam el a középkorú hölgytől, azzal visszahuppantam a számítógép elé, hogy a szokásos kis adminisztrációt letudjam részemről, majd vártam, hogy ki lesz a következő páciens.
Amikor azonban belépett az ajtómon, azt hiszem, sikerült meglepnie, rá aztán végképp nem számítottam volna. Vagyis… mivel ő is őrző, valamilyen számítottam rá, hisz lassan kívülről fújom mindenki orvosi kórtörténetét, de… a többiek viszonylag ritkán keresnek itt, a rendelőmben, ráadásul rendelési időben. Nem csodálom, néha megfordulok én az egyetemen is, a lusta banda inkább ott szokott utolérni…
-Miss McKinley? Fáradjon beljebb. Hogy halad az emlékek visszanyerésével? Adam szokta emlegetni, hogy hogy haladnak a tanulnivalóval. Minden rendben? Tudok segíteni valamiben?
E léggé ideges voltam, alig bírtam a fenekemen megülni a váróteremben. Abigail nem jött ki, csak a betegek adták egymásnak a kilincset. Nekem az a negyed óra is egy örökkévalóságnak tűnt, ameddig rám került a sor és az előttem beszólított, középkorú nő kijött végre. Idegesen szorongattam a nagy retikülömet, amiben a tesztek voltak. Fogalmam sincsen igazából, hogy hogyan is jutottam el az ajtóig, mert úgy éreztem minden lépésnél, hogy szédülök és mindjárt összeesem az idegességtől. Csoda, hogy most nem volt hányingerem egyből.
Belépve az ajtón lopva néztem körül, a Abigailt keresve. A számítógépnél ült, én pedig gyorsan becsuktam az ajtót magam mögött. Éppen eléggé kínos lesz ez nekem, nincs arra szükség hogy pletykáljanak is még erről. Úgy tűnt megleptem és nem számított rá, hogy jövök. Fura, pedig direkt egyeztettem időpontot is. - Doktor Cross, üdvözlöm. - Köszönök én is, majd invitálásának engedve helyet foglalok a vizsgáló asztalon. - Hát... lassan, de egyre több minden tér vissza. Bizakodó vagyok, köszönöm igen. - Válaszolom meg a kérdését. - De most nem emiatt kerestem fel. Én... én... szóval nem vagyok benne biztos, de azt hiszem állapotos vagyok. - Muszáj megállnom kicsit, mielőtt folytatnám a dolgot.
-Eddig azt hittem, hogy az idegeskedéstől, meg az életemben bekövetkezett változások miatt késik. Tudja hogy van ez... de már két hete nem jött meg... és... szóval... én... és Adam... és ez volt 5 éve az első ilyen... és olyan... olyan gyorsan történt ez az egész. Csináltam teszteket, háromfélét is... és mindegyik szerint ez a helyzet. Mondja... nem lehet, hogy... hogy valami tévedés történt? Mikor még Kínában éltem, akartunk gyereket Zuang-gal. De nem sikerült. Akkor azt hittem, hogy velem van a baj, tudja... merthogy nem öregszem úgy, mint Zuang vagy a többi ember. 10 év röppent el és rajtam semmi se látszott. És most meg elsőre összejön, amikor nem is terveztem? Még fel sem fogtam, hogy egyáltalán megtörtént az egész Adam-mel. Nem... nem tudna esetleg megvizsgálni vagy valami? - Kérdezem.
Kissé szégyenkezve hajtom le a fejemet, mert hát hiába áldás egy gyerek, ha a legrosszabbkor fogant meg. Most a harcot kellene gyakorolnom, a mágiát tanulni és a vizsgákra kellene koncentrálnom, nem ezen idegeskedni meg görcsölni. És akkor még arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincsen Adam-nek mit fogok mondani. Kissé aggódva nézek magam elé, miközben a teszteket tartalmazó táskámat szorítom magamhoz. - Én... én... elhoztam a teszteket. Nem nézné meg őket? De ugye nem fog semmit sem mondani Adam-nek? Nem akarom, hogy azért akarjon velem lenni, mert így alakult. Én még... még nem tudom, hogy mit fogok kezdeni, ha tényleg terhes lettem... fogalmam sincsen, hogy mit mondjak neki vagy, hogy jó anya lennék-e. - Vallom be. Elég kellemetlenül érint az, hogy erről beszélnem kell bárkinek is. Az pedig csak még inkább tetézi mindezt, hogy Abigail is ismeri Adam-et, ez még nehezebbé teszi az egészet.
Amikor a nő arról kezd mesélni, hogy az emlékei a legutóbbi találkozásunk óta is folyamatosan térnek vissza, csak elmosolyodok, és már épp rákérdeznék, hogy ha nem emiatt, akkor miért látogatott el a rendelőmbe? Amikor azonban megelőz, és elmondja, enyhe meglepettség ül ki az arcomra.
-Ó… Megkérdezhetem, hogy miért gondolja? –kérdeztem vissza a beállt pillanatnyi csendben.
Nem mint ha nem tudnám, mivel ját egy ilyen állapot, egy fájdalmasan rövid ideig még én is megtapasztaltam régebben, viszont… Ez azért egy kicsit bonyolultabb. Hallgatom, ahogy mesélni kezd, közben pedig néha aprót bólintok, hogy jelezzem, figyelek.
-Ami azt illeti, a rendelőmben nincsenek meg a kellő műszerek egy ilyen jellegű vizsgálathoz, de a varázslatainkkal azt hiszem, meg tudom oldani, hogy kiderítsük, mi a helyzet. Viszont amennyiben tényleg állapotos, mindenképp fel kell keresnie egy nőgyógyászt, már csak a szükséges szűrővizsgálatok miatt is.
Ahogy a tesztekre terelődik a szó ismét bólintok, egy pillantást azért vetnék rájuk. Igaz, minimális „hibalehetőség” azoknál is felmerül, amikor rosszul mutatják az eredményt, ám ez elég csekély, pláne, ha 3 különböző is ugyanazt az eredményt hozta ki. Amennyiben ideadja őket, elveszem, megnézem, de különösebb említést nem teszek miattuk.
-Ne aggódjon, nem fogom neki említeni a dolgot. –mosolyodtam el, hogy megnyugtassam- Megértem az érzéseit, de azt javaslom, hogy ne titkolja előle túl sokáig, már csak az Ön helyzete miatt is. A felkészülés, a hajtás, az edzések… Önmagában is kimerítőek, nem még olyankor, amikor az ember szervezete ilyen változáson megy át, és akkor a magzat állapotáról még nem is beszéltünk. –osztom meg vele a tanácsomat, bár hogy mennyire fogadja meg, az úgy is az ő döntése.
-Egyébként amennyire tudom, a tetoválásaink nincsenek hatással a fogamzó-, vagy nemzőképességre, az öregedést lassító, ahogy a neve is mutatja, csak lassítja magát a folyamatot. Lehetséges, hogy korábban sem Önnel volt a „probléma”, hanem a párjával… Vagy egyszerűen csak kettőjük között nem működött a dolog… Hm… esetleg még az jutott eszembe, hogy az étrend volt az oka, számos olyan növény és fűszer létezik a világban, ami rendszeres vagy nagyobb mennyiségben történő fogyasztás esetén nehezíti nőknél a teherbe esést, vagy későbbi vetéléshez vezethet. –magyarázok, bár így látatlanba nehéz lenne megmondani, hogy mi lehetett a pontos ok, most én is inkább csak találgatok, mik szoktak a leggyakoribb magyarázatok lenni ilyen esetben.
Azon pedig, hogy Adam az apa… Nos, annyira nem lepődök meg, hisz mióta Elisabeth felbukkant nálunk, hamar híre ment az edzéseiknek, meg hogy Adam rég nem látott ismerőse… A férfi meg úgy megváltozott ilyen rövid idő alatt, hogy szerintem laikusok számára is egyértelmű, hogy ez több egyszerű barátságnál. Arra viszont, hogy ennyi idős létükre ilyen felelőtlenül „viselkedtek”, nem találok szavakat… Ha mint nő, nézem a helyzetüket, a szívem mélyén irigylem őket, hogy ilyen szerencsések, újra egymásra találtak, és a családalapítás sem váratott sokáig magukra… Ha viszont mint orvos, vagy mint őrző gyógyító nézem az esetet, akkor már koránt sem vagyok ilyen bizakodó. Az amnézia, a rövid határidő, az edzések, az újratanulások mind-mind megterhelőek, nem csak fizikailag, de mentálisan is, ha így nézzük, akkor tényleg nem épp a legjobbkor jött az „áldott állapot”.
-Igaz, a menstruáció késését számos más dolog is okozhatja, a stressz, a hirtelen fogyás, változás az étrendben, esetleges betegségek, de ha a tesztek ezt az eredményt hozták, akkor valószínűleg, hogy tényleg a terhesség lesz a magyarázat. Mindenesetre megvizsgálom, aztán majd meglátjuk, hogy mi a helyzet, hogyan tovább. Megtenné, hogy leveszi, vagy felhúzza a ruháit, hogy hozzáférjek a hasához? Utána pedig az lenne a legegyszerűbb, ha lefekszik a vizsgálóra. Ó igen, és van valami egyéb tünet, változás az utóbbi néhány hétben? Szédülés, rosszullét, émelygés, vagy hasonló? A másik pedig, hogy tudja, dátum szerint mikor történt a teherbeesés? Ha pontosan nem is, legalább körülbelül.
A doktornő persze nem kicsit lepődik meg a hallottakon, amin nincs is mit csodálkozni. Felelőtlenség volt, egy hirtelen és váratlan dolog, aminek most talán a következménye éppen itt növekszik bennem. A kérdése miatt szégyen pírja önti el arcomat. Nem vagyok én ilyen felelőtlen. Talán a régi énem az oka, rám az ilyesmi sosem volt jellemző. De most már mindegy, nem lehet visszacsinálni a dolgot, megtörtént akármi is lesz a vizsgálat eredménye. Amikor azt mondja, hogy nincs kellő műszer a rendelőben a vizsgálatokhoz már mondanám épp, hogy akkor visszajövök holnap az egyetemi rendelőbe ám megelőz. Értetlenkedve nézek rá egy pillanatig, hogy mégis hogyan jön ide a mágia. Biztos valami gyógyítós dolog lesz a ludas vagy magasabb szintű varázslat, mert én ilyesmiről még nem hallottam. Adam jegyzeteiben se volt erről semmi.
- Úgy gondolja, hogy ez jó ötlet? Ugye nem fog fájni? - Kérdem, s bár nem tudom árthat-e az ilyesmi a dolog elszenvedőjének vagy hogy van-e bennem tényleg egy apró pocaklakó, ösztönösen is munkálkodni kezdenek bennem az anyai ösztönök. - Értem, feltétlenül úgy fogok tenni. Ez esetben ajánlana valakit? Tudja... nem igazán ismerem az itteni orvosokat. - Vallok színt, majd átadom a három tesztet tartalmazó zacskót. Egy kicsit megnyugszom tőle, mikor megígéri hallgatni fog a dologról. Azt szeretném, hogy Adam tőlem tudja majd meg ezt, de egyelőre nem állok készen még rá, hisz az is lehet hogy csak vaklárma. - Go..gondolja, hogy ez jó ötlet? Félek tőle, hogyan reagálna. Mi van, ha ő nem akarja megtartani? - Na igen, bennem fel se merült, hogy nem tartom meg. Hisz olyan régóta vágytam erre.
- Azt se akarom, hogy a kicsi miatt kötelességének érezze gondoskodni rólunk és csak muszájból legyen ott velem. - Figyelek arra, hogy mit mond hiszen semmi fogalmam a terhességről és a környezetemben se tapasztaltam hasonlót még Angliában. - Én... szóval... nekem semmi fogalmam sincsen arról, hogy ez az egész mivel fog járni. - Árulom el lehajtott fejjel. Egyszerűen ez kimaradt a gyorstalpalón, amit még az angol követségen kaptam az életről évekkel ezelőtt. -Egyáltalán edzhetek így tovább? - Csak most jut el az agyamig, hogy mekkora hatalmas slamasztikába kevertem talán saját magamat és Adam-et is. A vizsgának muszáj sikerülnie, különben tönkretettem három ember életét. Amikor azt mondja, hogy a tetoválásoknak semmi köze ahhoz, hogy korábban nem estem teherbe elgondolkozom. Talán tényleg igaza van és nem bennem volt a hiba.
Minden esetre halovány mosollyal köszönöm meg, hogy nem egyből bennem keresi a hibát. Én vádoltam eleget magamat érte, talán teljesen feleslegesen. - Az étrend? Sok halat ettünk, némi rizst és kását többnyire, némi zöld fűszert. De azokat a párom szerezte be és fogalmam sincsen mik voltak azok. Tudja egy hajón éltem igen sokáig távol mindenkitől. Miután egy viharban majdnem belefulladtam a tengerbe újfent, a párom nagyon óvott még a széltől is. A partra sem tehettem ki a lábamat nagyon sokáig. Azt hiszem túlságosan vigyázni akart rám, hogy ne veszítsen el. - Nem könnyű ezekről beszélni, s ez érződik is a hangomon. Mégis mintha egy dugót húztak volna ki és csak úgy ömlik belőlem minden szó, ami nyomta a lelkemet és eltemettem magamban régebben. Akkoriban még fel sem fogtam, hogy szinte rabként éltem.
Az én kis világom akkoriban Zuang volt és ennyivel is beértem. Mostani, elnyugatiasodott énemet talán zavarná, hogy a szabadságomban akarna korlátozni. Akkoriban csak azt láttam, hogy mennyire szeret és védelmez engem. Nem tűnök boldognak egyáltalán, amikor azt mondja valószínűleg állapotos vagyok tényleg. Egyszerűen ez most rosszkor jött, a lehető legrosszabbkor érzem. - Nem tudok róla, hogy bármiféle betegségem volna és fogyni se fogytam különösképpen. Persze, ahogy óhajtja doktornő. - Mondom, majd nekiállok levenni a kabátomat és a felsőmet. Ha Abigail szól, hogy elég lesz, akkor nem veszem le a pulóveremet - elvégre hideg van - csak felhúzom a hasamról és felfekszem a vizsgálóasztalra. Közben gondolkozom a kérdésén, de egyetlen dolog jut csak eszembe.
- Néhány hete kezdődött, néha rosszul voltam és hánytam. Azt hittem, hogy csak elcsaptam a hasamat mert pár nap múlva már el is múlt a dolog. De az utóbbi héten megint előfordult a dolog minden különösebb ok nélkül, amihez szédülés és gyengeség is társult. Ezután kezdtem gyanakodni és vettem meg a teszteket is. - Gondolkozni kezdek, hogy mikor is jöttem Fairbanksbe, mert hát azon a héten történt, amikor először összefutottunk. Ezen sajnos nincsen mit szépíteni. - Pontosan tudom, hogy mikor történt. Még szeptemberben, mi másnap találkoztunk az egyetemnél, emlékszik? Mostanában kellett volna megjönnie, mondom már körülbelül olyan két hete késik. - Úgy érezem muszáj magyarázkodnom, hogy Abigail ne írjon le egyből. - Az egész váratlanul történt. Ott volt az a farkasos dolog és... és Adam utána hazakísért, meg mutatott régi képeket... rólam. Aztán... aztán már nem is tudom, hogyan de megcsókolt és... és... onnantól nem volt megállás... csak... csak... egyszerűen megtörtént. -
Kezdőlap
//
//
