Hazugság lenne azt állítani, hogy ez az első Teliholdam, ami kicsit... Hogy is fogalmazzak... Feszültebb az átlagnál, igen. De mint az összetartó nyáj juhásza, kiadtam, hogyha már falka vagyunk, viselkedjünk is akként. Mondhatni "közösen" vadászunk. Felőlem mindenki azt csinál, amit akar, de minimum gondolati hallótávolságon belül maradunk egymáshoz és senki sem jár egyedül. Az állati ösztönök sokat segítenek abban, hogy a falka egy emberként haladjon előre a mozgása során. Nem aggódok. Nem zárom le a pajzsomat, folyamatosan rajta tartom a fél mentális szemem a többieken, hogy a legkisebb nyikkanás se kerülhesse el a figyelmemet. Egyelőre még emberként lépdelek a hóban a ma esti társaságommal, Tylerrel. Kezemben fekete sporttáska, benne váltásruhával. Sokáig szótlan vagyok és komor tekintettel merülök el a Hold hívásában, ami lassacskán szétfeszíti a csontjaimat. A környéken a fiatalabbak nem tudtak ellenállni a természetünk adta késztetésnek, és már átváltozva róják az erdőt. - Itt jó lesz. Ma bivalyra megyünk. Érzem a szagukat. Nem kérdezem meg, hogy megfelel-e neki az általam választott préda. Én vagyok az Alfa, és ha már úgy adódott, hogy ő lett a "párom", akkor örüljön, hogy osztozhat a társaságomban. Igen, kissé rideg vagyok, na és? Nem vagyok éppen a legjobb passzban, nincs kedvem Tara után másba is beleverni, hogy hol a helye. Ledobom a táskát a hóba, és vetkőzni kezdek. Gombok gombok után, mígnem a a felsőtestem teljesen ki nem szabadul mindennemű szövet fogságából, és testközelből érezhetem az alaszkai tél fagyos pengéit a bőrömön. Hogy én mennyire utálom ezt... - Te se kódorogj el, ha lehet. Nem akarok ma este egyetlen bakit sem. Franc se tudja, hogy a hegyiek mire készülnek, de egyelőre nyugi van. - lehunyom a szemeimet és mélyet lélegzek - Egyelőre. Nyomatékosítok, miután megbizonyosodtam arról, hogy az enyéimen kívül nincs itt a világon senki. Elfordulok és morranva rázom meg a fejem, mely mozdulatsor végére az emberi arcot a farkaspofa uralja. A tüdőmből folyamatos hörgés szakad fel, miközben már-már művészi tökéletességgel roppannak el a csontok a testemben és serken dús, halál fekete bunda a bőröm alól. Medvéket is megszégyenítő farkas testet öltök magamra, a gyilkos maskarát, égővörös szemekkel és semmi jót nem ígérő pofával. Hátrakapom a pofám Tyler felé, hogy megbizonyosodjak arról, hogy ő maga is teszi-e a dolgát. Bármennyire forr, éget a vérem a vadászatra, nem tehetem meg, hogy nélküle vetem bele magam a holdfény úsztatta éjszakába.
*Ismét egy újabb holdtölte. De ez most kicsit feszültebb, mint a többi. Hiszen a gyászidőszak véget ért, az őslakosok bármikor megtámadhatnak minket. Már ha mernek, persze. Mentorként igen nagy nyomás van a vállamon, hiszen én és mentortársaim neveljük ki a kölykökből a következő harcosokat, akik majd megvédenek minket. Nincs könnyű dolgunk, de én szeretem a kihívásokat. Nagyon is... Autóval érkeztünk a már jól megszokott erdős területre. Én vezetek. Mint mindig, most is elegánsan nézek ki, bár nem is tudom, hogy van-e még olyan farkas, aki öltönyben jön a teliholdra. Kész röhej! Az autóban hagyom a zakómat és a nyakkendőmet, majd elegáns léptekkel és egy szintén fekete utazótáskával követem az alfámat. Nem vagyok rosszban Castorral, soha nem is voltam. Szeretek vele beszélgetni, érdekes eszmecseréink szoktak lenni, főleg politikai, diplomáciai ügyekben. Tudja, hogy politikai tanácsadó voltam "fiatalabb"koromban. Apám is az volt. És az ő apja is. Ennyire egyértelmű. Most mégis tanárként vagyok itt Fairbanksben. És egy elhagyott kedvesként. Igen, Jo is itt van, ami azért kicsit megdobogtatta rideg szívemet. Minden esetre most ezeket az érzelmeket és gondolatokat ki kell zárnom, hiszen vadászni készülök. Méghozzá az alfámmal. Nem is tudom, hogy miért választott most engem. Talán korlátozni akar... Utálom a holdtöltéket, amikor kénytelen vagyok átváltozni. Amilyen visszahúzódó, csendes és megfontolt vagyok emberként, annyira vérengző, veszélyes és önfejű vagyok farkasként. Talán ez lehet az oka annak, hogy Castor most vele tartott ebben a vészterhes időkben.* - A bivaly ízletes. És igyekszem nem elkódorolni. De azért tartsd rajtam a szemed. Tudod, milyen vagyok...*jelentem ki egyszerűen és egy apró mosoly kúszik kifejezéstelen arcomra, majd el is tűnik, ahogy a befejezetlen mondat közben mélyen a férfi szemébe nézek. Igen, pontosan tudja, hogy milyen vagyok. Lassan nekiállok kigombolni az ingemet, és az övemet és mire Castor átváltozik, addigra az én felsőtestem is meztelen. Érzem a remegést, a vágyakozást, a Szörnyeteg ébredését a sejtjeimben és lehunyom a szememet. Egy utolsó mozdulattal veszem le a cipőmet és a zoknijaimat is, majd immár ruha nélkül gyűröm őket bele a táskába. Castor cucca mellé rakom a sajátomat is, és a Holdra nézek. Veszek egy mély levegőt, lehunyom a szememet és engedek a csábításnak. Érzem, ahogy a testem megremeg és libabőrös leszek, hiszen mégiscsak Alaszkában vagyunk. Egy erőteljesebb remegés fut végig a gerincemen és érzem, ahogy a csontjaim törni kezdenek. Néhány fájdalmas kiáltás hagyja el a számat, hiába, én még nem változtam át annyiszor, hogy ne fájjon, hogy ne vegyek róla tudomást. Érzem, ahogy a Szörnyeteg lassan átveszi az uralmat és immár mellső tappancsaimra érkezek meg a földre. Megrázom magamat, és immár egy erőteljes, tiszteletet parancsoló szürke farkasként állok Castor mellett. Kisebb vagyok, mint ő, de nem sokkal. És ez valahol büszkeséggel tölt el. Beleszimatolok a levegőbe.* ~Csak mi vagyunk a környéken. Hol vannak azok a bivalyok?~*kaparom meg karmaimmal a talajt. Én is vadásznék már, így ha Castor megindul, akkor szélsebesen rohanok utána, élvezve az erdő illatát, hangulatát és a gyorsaságot. A gyengém...*
Csak egy bólintással jelzem a hímnek, hogy vettem a lapot, nem kell aggódjon. Majd odasózok neki egyet-kettőt, amennyiben a fékezhetetlen farkas akár csak egy pillanatra is elfelejtené, hogy hol van és mit csinál. Most, hogy belegondolok, abszolút nem jött ki rosszul, hogy pont a Mentort kísérem a vadászaton. Vagyis inkább ő kísér engem. Átalakulok és várom, hogy ő is megtegye ezt. Amikor hozzákezd, a bundámat kissé felborzolja az, hogy ennyire közel van hozzám. Az energiái és a fájdalma olvadt vajként csusszannak végig a gerincem mentén és nem állom meg, hogy ne morranjak egy jól esőt az érzésbe. Bevárom, amíg mellém lépeget, a kérdésére pedig az ég felé emelem a pofám. Hangos szusszanással ízlelem meg, nyelem magamba a fagyos levegő zamatát. ~ A patak felé megyünk. ~ Böktem a fejemmel kissé jobb irányba, aztán még az indulás előtt belenéztem Tyler farkasának szemeibe. Nem, nem mondom, hogy érzelgős pillanat, egész egyszerűen... Kellett. Szükségem van arra, hogy mások farkasát lássam, hogy kutassam őket, és érezzem, hogy egy-egy vékonyabb-vastagabb fonálon összeérnek bennem, egy erős egységet képezve. Ha ez nem lenne, ha nem bizonyosodnék meg a farkasaim és a köztem lévő láthatatlan kapcsolatról, egészen biztosan megölettem volna már magam. De már nem maradt semmi számomra a világon rajtuk kívül. Ha elvesztem őket is, abba beledöglök. ~Fogd vissza magad, amíg közelebb nem érünk. Ne zavarjuk fel a békés prédát. Mondjuk, ha közelebb érünk, úgyis megvadulsz, de akkor már mindegy.~ Nem bántom, ezt kivételesen egy amolyan... Hm. Jófej és baráti bóknak szántam. Egyáltalán nincs bajom azokkal, akik korlátok nélkül képesek mások vérében fürdeni. Amíg nem hoz bajt a nyakamra, még értékelem is az ilyesfajta vágyakat. Nyugodt, ügető tempót diktálva indulok el és elégedetten veszem észre, hogy Tyler szépen jön mellettem. Ha csak nem töri meg a csendet, jómagam próbálok közeledni felé, amíg még lehet. Amíg még nem borít el mindkettőnket a vörös köd, ami gyilkolásra késztet. ~Az a pletyka kering, hogy remekül végzed a dolgod Mentorként. Hálás vagyok érte. Lehet, hogy a közeljövőben magam is szeretnék megbizonyosodni a kisebbek fejlődéséről.~ Nem vagyok az a folyton hálálkodós figura. De ugyanúgy, ahogy fegyelmezni tudok, úgy alkalmanként jutalmazom is azokat, akik méltóak rá. Miért ne tehetném meg ezt egy Mentorral, aki jól végzi a dolgát?
*Immár farkas alakban pillantok Castor szemébe. A tekintetünk összekapcsolódik és néhány másodpercig tartom a szemkontaktust. Halkan morrantok egyet, afféle jól eső érzésként, a gyomromból jön a morgás. Abszolút nem fenyegető. Néhány másodperc múlva egyszerűen lehunyom a szememet és elfordítom a fejem. A patak felé nézek, és várok. Beleszimatolok a levegőbe és érzem, hogy a többiek is itt vannak a közelben, ki-ki a saját prédáját vadássza. A Hold magasan az égen,beterítve a sötétséget és megvilágítva az erdőt. Nem szeretem, hogyha ilyen világos van, nem lehet kellemesen vadászni. De most nincs kitől tartanunk, tényleg csak mi vagyunk itt. Egyelőre... Kérdés, hogy az Őslakosok terveznek-e valamit.* ~Igyekszem nem megvadulni...~*jegyzem meg csak úgy halkan, Castor parancsára, de tudom és érzem, hogy a Farkasom nem fogja hagyni magát. Szüksége van a vérre, a prédára és a szabadság érzésére. Megindulok Castor mellett és tartom a ritmust, az ütemet. Talpaink egyszerre vágnak a puha földbe, szinte hangtalanul suhanunk a fák között. Egy fél fejhossznyival lemaradva ügetek Castor jobbján. Habár az a Béta helye, most nincs itt, úgyhogy jogos helyemnek érzem. A furcsa megnyilvánulásra felvonom a ... Felvonnám a szemöldökömet, de így csak a szememet forgatom és kicsit elveszítem a ritmust, lassabban kezdek el ügetni, de gyorsan behozom a lemaradást.Habár ezzel elárultam, hogy meglepődtem a dicséreten, igyekszem ezt nem még jobban kimutatni.* ~Szeretem csinálni. És amit szeretek, abba minden erőmet és tudásomat beleadom. Szükségünk van értelmes, kiképzett kölykökre. Ki tudja, mikor számíthatunk egy nagyobb támadásra...~*válaszolok. Castor nem szokott dicsérni, én nem szoktam köszönetet mondani. Érdekes egy érzelemmentes páros vagyunk, az biztos.
Érzékelem, hogy ha nem is hideg zuhanyként érte a dicséret, de azért kissé meglepődött. Ha emberi alakban lennék, akkor most egész biztosan elmosolyodnék, de így csak az agyaraim villannak meg vészt jóslóan, ahogy a Bestia ajkai felhúzódnak róluk. Tetszik a mentalitása. Egyébként sem volt soha problémás a hím, bár farkas viszonylatban valljuk be, eléggé kezdő még a közösségben. ~Sajnos az értelmük nem tőled függ...~ Csak hogy kötözködjek már egy kicsit, még mielőtt mindenki azt hiszi, hogy megtértem, hivatást váltottam és mostantól bólogatós autótacskóként tengetem a mindennapjaimat. Mondjuk valljuk be őszintén, amióta Liut elzavartam nyugodtabb környékre, azóta egészen megfér az utánpótlás a kis fenekén, egyikük sem keveredett bajba, ennek pedig elmondhatatlanul örülök. ~De nekem egyelőre elég, hogy nyugton vannak, mert kellően le vannak terhelve. És még így is milyen fene jó dolguk van!~ Ebből sose fogok kínőni. Mármint, a hasonlítgatásból. Mert ugyebár, amikor még én voltam kölyök, nos... Merőben más idők jártak. Örülhettem a fejemnek, ha eltelt egy nap anélkül, hogy valaki kedvtelésből halálra vert. Szóval nem, azt hiszem, hogy sosem fogom elfogadni ezt a kulturált huszonegyedik századot, és a lelkem egy része mindig is elégtételt akar majd venni a régi korok szenvedéseiért. Hirtelen torpanok meg, és kővé dermedek, akár egy vadászkutya. Hunyorítok kissé, ahogy koncentrálok. A bivalyok szaga sokkal intenzívebb, és olykor egy-egy patadobbanás is a fülembe kúszik már. A Bestia bekapcsol, és már pont nem érdeklik a mihaszna kölkök. Már csak az érdekli, hogy öljön és vért érezzen a szájában, és meleg húst a gyomrában. ~Megjöttünk...~ Ennyit még ki tudok nyögni Tylernek, majd lekushadok, és nesztelenül lopakodok tovább, utat törve magamnak a bokrok között. Ösztönösen, mancs a mancs után. Hogy Tyler mit csinál, az csak egy nagyon távoli világban létezik számomra. Minden esetre igyekszem megőrizni a tudatom, hogy vész esetén elérhető legyek. De egyelőre még kivárok. Bár a hierarchia úgy diktálja, hogy az Alfa eszik először és ő deríti fel a terepet a többiek előtt, talán bölcsebb lenne megvárnom, mit lép Tyler, mielőtt nekikezdek az üldözésnek és végleg szem elől tévesztem a társamat. Amennyiben még bír a fenekén maradni, úgy tovább közelítek a csorda felé. Lehetnek vagy tizenöten. Dicsőséges vadászat lenne a vezérbivalyt ledönteni a lábáról ma éjjel.
*Castor megjegyzésére ugatva nevetek fel. Ilyen se sűrűn van, de ez jó beszólás volt, az biztos. Megcsóválom a fejemet, kicsit megrázom magam futás közben és úgy pillantok az előttem haladó Alfára. El sem hiszem, hogy most itt vagyok vele kettesben és cseverészünk, miközben a vérszomjas Szörnyetegemet próbálom visszatartani. Amíg nem érzem a friss hús és a vér szagát, addig valóban meg tudom fékezni. Úgy van az, mint a cápáknál. Azok sem támadnak, amíg meg nem érzik a vér szagát.* ~Az biztos, hogy igyekszünk jól megdolgoztatni őket. És szerintem elég jól haladunk. Nem sok engedetlenség van. Bár nem is sokat tűrnénk el...~*teszem hozzá és halkan morrantok egyet, jelezve, hogy ez valóban így van. Hogyha valamelyik kölyköt kihágáson kapunk, akkor elég szépen meg szoktuk büntetni. Ezért nem sok példa van kihágásra. Persze, mindig vannak olyanok, akik nem férnek a bugyijukba. De őket pedig még inkább lefárasztjuk, és olyan feladatokat adunk nekik, amiket nem nagyon tudnak úgy teljesíteni, ahogy mi elvárjuk. Akkor kicsit magukba szállnak. Ahogy egyre közelebb érünk a bivalyokhoz, Castor elhallgat és én is érzem, ahogy a Farkas veszi át az uralmat az agyam felett. Már csak a friss illatot érzem, a paták dobogását hallok és a nyál összefut a számban. Az Alfa lekushad a földre, én pedig követem a példáját. Elbújva egy-egy nagyobb fűcsomó mögött haladunk egyre közelebb és közelebb a bivalycsordához. Még nem őrültem meg. Még...* ~Az Alfáé az elsőbbség.~*szólalok meg gondolatban, de a hangom kissé máshogy hat. Ingerlékenyebb, várakozással teli. Érzem, ahogy a végtagjaim szinte remegnek, a körmöm beleváj a földbe. Csak támadjunk már!
Még csak az előttünk álló préda és az erdő szaga kúszik az orromba, emellett pedig pontosan érzem Tyler farkasának nyugtalanságát. Ez nincs kimondottan jó hatással a saját feketeségemre, de ő is tudja, hogy most nem engedhet meg magának annyit, mint egyébként szokott. Ahogy Tyler hangja megszólal a fejemben, a Bestia mellkasa dagad a büszkeségtől és attól, hogy megadják a neki járó tiszteletet. ~Akkor kezdődjön a tánc...~ Már-már kéjesen szalad ki a nyelvem a számból, végignyalintva az orromat. A nyáltermelésem beindult, az izmaimba beköltözött az ugrásra kész fenevad feszültsége. Közelebb lépek még egy kicsit, vörös szemeimmel pedig a csordát pásztázom. Nem tudom eldönteni ránézésre, hogy melyik lesz a hozzám éltó áldozat. Előbb fel kell őket zavarni, aztán a futásukból kiokoskodni az erőviszonyokat. Karmaimmal izgatottan vájok mélyedést a fagyos földben az ugrás előtti pillanatokban. A torkomat érdesen rezgeti a fenevad hörgése, melyre néhány idősebb bivaly felkapja hatalmas és nehéz fejét. Az egyik elbőgi magát, mire a többiek hirtelen abbahagyják a békés pihenést, fel-felpattannak a földről és földet megremegtető futásba kezdenek. Egy nem fut. Még. Megvan a vezérbika, aki csak arra vár, hogy a csordája biztonságba érjen. Ahogy futni látom az állatokat, a farkas már ugrana is, de túlságosan unalmas lenne úgy, hogy egyből leterítem a hímet. Kiugrok a fák takarásából, a vérvonalamra jellemző sebességgel és több méteres távolságból hörgök rá a bikára. Fújtat és felbőg válaszul, majd a csorda után ered. Azt hiszem, hogy felesleges kiadnom a parancsot Tylernek, hogy akkor most indulhat a móka, szerintem pontosan tudja ő ezt mindenféle utasítás nélkül is. Már csak azt nem tudom, hogy velem együtt kívánja csapatban leteríteni a bikát, vagy egész más áldozatot talált magának ma estére. Hagyok néhány másodperc lépéselőnyt a bikának, majd utána eredek. A mancsaim nehéz súlya alatt fájdalmasan adja meg magát a havasra fagyott föld. Amikor már ugrótávon belülre érek, elrugaszkodom, és belevájom a karmaimat a bivaly hátába, amit ő egy hátrarúgással köszön meg nekem. Gyomron talál, melyre fájdalmasan nyüszítek fel, de nem eresztem. Visszatartom, és együtt esünk el a hóban. Centikre szántom fel az oldalát és a hátsó lábainak húsát, mielőtt eleresztem, de szívós. Felkel, és újra tovább fut, de persze én sem vagyok rest követni őt.
*Még várok. Igyekszem várni. Küzdenem kell a Farkasommal, hiszen minden feszültség, minden várakozás bennem van. De egyelőre még maradok a fenekemen, hiszen Castoré a kezdő lépés. Érzem, ahogy átadja magát a Bestiájának, és immár ledöntve, hogy kit és hogyan fog támadni, villámgyorsan indul meg. Én sem vagyok rest, elrugaszkodom a földről, és dobbantva egy nagyobb sziklán szép repülést mutatok be. Durván érek földet, de ez nem zavar, hiszen az ügyességem páratlan, így csak lépést veszítve csak el, rohanok tovább. Mikor Castor feltépi a bivaly hátát, beleszimatolok a levegőbe és megérzem. Eljut az agyamig. A vér szaga. A friss hús szaga. A halott bivaly éltető halálhörgése. Egy pillanatra ismét kihagy a lábam egy ütemet, de nem állok meg. Szinte vörösben látom az egész világot és fokozva a tempómat az egyik nagyobb hím bivaly felé rohanok. Az állat patái eszeveszetten dörömbölnek a fagyott, havas földön, de ez csak zene füleimnek. A Szörnyetegem húsra és vérre vágyik és most nem is a táplálkozás irányítja, csak a vágy, hogy szagolja, érezze a vért. Nem is tudom, hogyan lehetek ilyen nyugodt, megfontolt ember ilyen Szörnyeteggel a belsőmben. Leterítem az egyik nagyobb hím bivalyt és egy erőteljes mozdulattal tépem fel a torkát. A pofámra spriccel a vér, én pedig lenyalom magamról. Beledugom az orrom a finom, meleg húsba és harapok belőle egyet. Egyszerűen imádom! Lefetyelek még néhány kortyot a vérből, majd ismét hegyezni kezdem a fülem. Nem törődve az Alfámmal, ott hagyva a prédát egy újabb bivaly után vetem magam. Most egy lassabb, vélhetőleg vemhes nőstényt nézek ki magamnak és egyből utána eredek.*
Bár a saját prédám bőre már felszakadt, belőle pedig lustán száll a vérszag, mégis érzem, ahogy Tyler megvadult bestiája már szinte megfürdik egy másik állatéban. Magas és elégedetlen vakkantással jelzem, hogy igen, engem sem hagy közömbösen, amit művel, ez pedig csak még jobban beindítja a szörnyeteget. Másodjára már nem cicázik a vezérhímmel. Lefutom, mellette trappolok lihegve, és oldalról ugrok rá a torkára, mellső mancsaimmal ölelő karokként kapaszkodva a nyakába és a lapockájába. Felbőg, fülsértően adja meg magát a közelgő halálnak, a félelemmel vegyes megnyugvásra a vére ízén át szivárog a számba. A tonnás súly nagy dobbanással terül el a földön és csúszik tovább még néhány métert. Reccsenés. Saját böszme teste alatt törött el mindkét mellső lába. Én pedig csak satuként szorítom a torkát, amíg lélegzik, majd a legelemibb ösztöntől vezérelve szánrom fel a hasát a karmaimmal. Győzelemittas vonyításom minden falkataghoz elér. Kontrollálatlanul vetem bele magam a friss, forró és zamatos hús mámorító ízébe. Teljesen megfeledkezem Tylerről, pedig egyre kevésbé érzem a jelenlétét. Távolodik. Csámcsogva tépem le az irha alól a húst és rágódom rajta, mint egy kölyökkutya a gumicsonton. Az agyam teljesen elsötétíti a ragadozó vérszomj. De még én sem akarok jól lakni. Még futni, rohanni akarok, s talán még egy, még két... Mit egy-két, az egész csordát le akarom mészárolni! Hörögve kapom fel a fejem a Hold felé, a pofámról csorgó vér lassú cseppekben színezi vörösre a feldúlt havat. Aztán egy újabb ugrással feszülnek meg az izomkötegek a testemben, ahogy a csorda és vélhetőleg Ty után vetem magam. Elhaladok egy magára hagyott tetem mellett, melyet a másik hím terített le. Ki tudja, mennyit még azóta, hogy kissé elvontam róla a figyelmem. De amíg vészjelzésnek semmi nyoma, addig pusztán a gyilkolási vágyamtól meg-megremegve fogok szagot és követem a hím nyomát, hogyha rálelek, megfosszam az élet lehetőségétől a következő áldozatomat.
*A vemhes nőstény bivaly hatalmasat nyögve igyekszik lihegve feltápászkodni, de nem nagyon megy neki. Nyilván közel van a szüléshez. Az ösztönöm ezért választotta őt. A belső Farkasom érzi, hogy így két életet is elvehet egy helyett. Szörnyű így belegondolni. Egy erőteljes ugrással vetem magam a nőstényre és harapom el egyszerűen a nyakát. Hangos bőgés hagyja el az ajkait, majd kileheli az utolsó lélegzetét is. Egy erőteljes harapással szántom fel a gyomrát, amiből kibújik a magzat,akinek tényleg nem volt sok hátra. Mancsommal zúzom szét apró koponyáját, és ismét érzem a vér édes, csábító illatát. Beleszimatolok a még meleg húsba, harapok belőle néhány falatot, miközben az agyam kisebb szegletében egy hang kezd el üvöltözni, hogy foglalkozzak az Alfámmal. körbenézek és látom, hogy Castor is teljesen átadta magát a vérengzésnek, pofájáról csöpög a vér, szemében furcsa csillogás. Az utolsó falat meleg hús után körbenézek a legelőn és látom, hogy elég sok tetem fekszik a véres hóban. Sötét éjszaka van, a telihold mégis világít, és a hó is visszaveri a hold fényét, így tisztán látom a vért a tiszta havon. Mancsommal letörlöm a maradék vért a pofámról, majd a Hold felé emelem a fejemet és hangosan vonyítok egyet.* ~A Hold mindig magamhoz térít. Mennyi felesleges áldozat...~*morgom és tényleg érződik a vonyításomból, hogy sajnálom ezeket az állatokat. Most az ember kerekedett felül rajtam, de nem sokáig... Castor is érezheti, hogy hirtelen megmerevedek, az izmaim göcsösen megfeszülnek és az emberi tudatom már ismét mélyen van. Felmordul a Farkasom és kilövök a legelő északi része felé. Az erdőn túl egy tisztás van, ahol... Castor talán néhány másodperccel később érzi meg, mint én... Néhány táborozó, két fiú és két lány töltik a szünetüket idekint sátorozás céljából. Rossz... Nagyon rossz időzítés. A Farkasom mohón lihegve rohan át a legelőn, elsuhanva a bivalyok mellett. Már nem érdekelnek a bivalyok, a finom, meleg húsuk és a vérük. Most már csak egy célpontom van: az emberek. A tudatom teljesen elhomályosul és immár totálisan nem én irányítok. Hanem a Fenevad.*
Sikerül beérnem Tylert. Látom, ahogy éppen felszakítja az egyik préda hasát és ahogy annak a bőre alól egy újabb kicsi, gyenge, törékeny test buggyan ki, amit a farkas gondolkodás nélkül pusztít el egyetlen halálos csapással. Érdeklődve mordulok fel a történteken. Egy pillanatig sem sajnálom. A gyengék mindig elvesznek, és az anya úgy tűnik, nem volt elég rátermett arra, hogy megvédje magát, így az utódja amúgy is életképtelen lett volna. Tyler szemében egy pillanatra felüti a fejét a felismerés. Kissé oldalra döntöm a fejem, mellső mancsommal nagyot taposok a hóba, türelmetlenségemet kifejezve. Felvonyít, olyan fájdalmasan, mintha csak a saját szeretteit marcangolta volna szét, vérengző állat módjára. Az ösztönöm arra hajt, hogy csatlakozzak én is a kórushoz, így hát az ég felé emelem a csatakos pofámat, és mély, a többi farkast megszólító, lassan mélyülő hangon vonyítok együtt Tylerrel. ~Ez jár nekünk, Tyler...~ Oktatom ki kissé öntelten. Mert hiszen, ha van a természetnek csodája, akkor azok mi vagyunk. Mi vagyunk a csúcson, és ha mi úgy akarjuk, akkor könyörtelenül behódoltatunk mindenkit. De azt hiszem, hogy szavaim süket fülekre találtak, vagy éppen hogy buzdítóan hatnak, mivel Ty újra elveszíti a kontrollt. De a csordának már hűlt helye sincs... Miért nem volt még elég neki? Rakétaként lövök ki én is, porhanyós hófüggönyt hagyva magam után. Játszi könnyedséggel érem utol a társamat, de amint megvan a két méteres követési táv, lassítok, és csak igyekszem követni őt, hogy mit csinál. Lihegésembe új, idegen szagok kúsznak be. Olyan szagok, melyek egyszerre kattintják fel a gyilkos ösztön lámpáját újra, de emellett a tudatom aggodalmát is felébresztik. Igen, remek lenne az emberáldozat, ehhez kétség sem fér. De nem... Most nem lehet, nem veszíthetünk el senkit azért, mert pont most, pont ilyenkor nem tudjuk féken tartani magunkat. ~Állj meg!~ Küldöm a dörgő gondolatot a hím felé, de talán túlságosan is elveszítette már önmagát ahhoz, hogy célt is érjek vele. Ebben az esetben kegyetlen dühvel morranok. A düh forrása az, hogy Tyler elhúzza előttem a mézesmadzagot, de nem szabad követnem. És persze az is, hogy nem érdekli a parancsom. Gyorsítok és igyekszem mellé érni, mielőtt túl késő lenne, hogy egy pontos ugrással Tylerre vessem magam a Bestia mázsás súlyával. Ha ez sikerül, vélhetőleg mindketten felborulunk és néhányszor átfordulunk a hóban. Nem akarom bántani őt, pusztán az állatias ösztön hajt, hogy leterítsem, agyaraim közé fogjam a torkát és belepréseljem a fagyos földbe, hogy behódoljon és kövesse az utasításaimat. Nem kizárt, hogy ellenáll és némileg fellobban benne az elégedetlenség. De ezek már a vadon farkasainak érzelemmentes ösztönei, amik segítségével mindenki kiharcolja magának a helyét a ranglétrán.
*Néhány pillanatra visszanyerem a tudatomat, átveszem az irányítást a Fenevad felett, és emberi énem kerül "fókuszba". Azonban ez nem sokáig tart, egy vonyítás erejéig. Valamilyen szinten jól eső érzéssel tölt el, hogy Castor is csatlakozik a vonyításomhoz, melyet átjár a bennem fellobbanó érzelem. Castor megjegyzésére csak morrantok egyet és lehajtom a fejem.* ~De csak amennyi szükséges. Hogyha azért ölsz, mert élvezed... Az nem helyes. ~*válaszolok neki gondolatban, de érzem, hogy a Hold ereje ismét magához vonzza a Farkasomat és ismét elveszítem az irányítást a testem, a tudatom felett. A furcsa, ismerős szag bekúszik az orromon át a tudatomba, a Farkasom tudatába és megőrjíti. Néhány másodpercig hezitálok csak, majd kilövök a táborozó emberek felé, akiknek a szaga megcsapta az orromat. Gyanítom, hogy Castor is néhány másodperc múlva kapcsol és utánam rohan, ugyancsak hasonló sebességgel, ahogy én indultam meg. Hallom a dörgő gondolatot a fejemben, és érzem, hogy a lábaim megbicsaklanak, megbotlok, de hamar visszanyerem a ritmust és rohanok tovább. Egyszerűen kell a vér, kell az áldozat, az emberhús, és nem érdekel Castor parancsa. Habár nehezebben szedem a levegőt, hörögve morgok a parancsra, amit próbálok figyelmen kívül hagyni. Már szinte látom az apró tábortüzet, hamarosan átérek a legelő szélére, ahonnan már csak néhány fa és bokor választ el az emberektől. Kell az áldozat, kell a friss emberhús, és nem érdekel az apró hang, ami a fejem normális tudatában üvölt, hogy nem szabad, álljak meg. Hallom magam mögött Castor vad tappancsainak dobbanását, majd azt is hallom,ahogy elrugaszkodik a puha hóból és a levegőbe repülve rám veti magát. Erőteljesen morgok egyet és próbálom lerázni magamról az Alfát, de közben a tudatom értelmesebbik, emberi fele hálásan lelkendezik, hogy sikerüljön megállítania engem. Habár rohannék tovább, Castor mázsás súlyával nehezedik rám és elterít a havon. Forgunk egy sort, a lendület még bennünk van, majd a földön fekve érzem Castor fogait a bundámban. Morgok, erőteljesen morgok, szinte a gyomromból tör elő és furcsa érzés kerekedik felül rajtam: le kell győznöm Castor-t, el kell tüntetnem magamról, hogy lecsaphassak. De a fogai egyre mélyebben vájnak a húsomba, ahogy próbál tartani, míg végül lenyugszom. Hangos vonyítás hagyja el a számat, és lehunyom a szemem, lekushadok a földre. Megadom magam az Alfa parancsának, és nagyon sóhajtva lefekszem a földre, lehajtott fejjel.* ~Köszönöm.~*suttogom gondolatban halkan, mintha csak lehelném a szavakat. Hogyha Castor elenged, akkor lassan felemelem a fejem, a tábortűz felé nézek, majd az Alfára.* ~El kell tűnnöm innen...~*morgom és hogyha hagyja, akkor felállva elrohanok a másik irányba, magam után havat seperve Castorra. Tappancsaim hangosan dobognak a fagyott földön.* ~Ne kövess, megleszek!~*morgom még utoljára, majd eltűnök a legelő déli részén, a fák között.*
Persze, hogy Ty védekezik. Ösztönös tartás, amivel ellenáll, de nem írja sokáig. Túl fiatal még ahhoz, hogy akár csak egy kevéske plusz energiabefektetést igényeljen a behódoltatása. Tartom, ahogy kapálózik, ha karmol, hát nem fogom magam összecsinálni tőle. Lassan magára lel, előkerül belőle az emberi fele és... Köszöntet mondd? Csak felmorranok, ami felfogható akár amolyan... Nem kell megköszönnöd, ez a dolgom morgásnak is. Azért még kivárok, tartom néhány másodpercig és csak akkor eresztem el, ha már megbizonyosodtam afelől, hogy rendben lesz. Ő pedig felpattan, és tovább áll. Megrázom a fejem, ahogy a havat az arcomba fröcsköli a talpa alól. Rendben van, nem követem. Ellenben rajta tartom a fél szememet ugyan úgy, ahogy a többieken is. Ha ezek után bajt csinál, a büntetést és a dolog megoldását neki kell vállalnia, elég... Karakteres figyelmeztetésben részesítettem, azt hiszem. Az éjszaka további részét azt hiszem, hogy őrjáratban fogom eltölteni. Nem szükséges többet ennem, vagy vadásznom. Ennek ellenére az biztos, hogy én leszek az utolsó, aki ma elhagyja az erdőt, mindenkit magam előtt akarok tudni biztonságban. El is indulok hát. Hol messzebb, hol közelebb érzem vagy hallom egy-egy farkasom mozgolódását. De nem török rá senkire, csak kissé szélesebbre nyitom a pajzsom és az energiámmal jelzem, hogy itt vagyok és nyitva van a szemem az éjszakára. És az éjszaka minden ránk leselkedő veszélyére.
-Na ezt mondom én is. Vagyis valami ilyesmit akart kihozni az egészből, csak nem sikerült. Hát na, előfordul az ilyesmi. Látja, hogy az emberek mennyire bíznak a technikában, már a fejben számolás is luxus, ahogy sok más is. Ettől még imádja a nagy monstrum tankokat, legfőképpen az erejük és a hangjuk miatt. De persze látott valamit, amiről majd beszámol, ha nem lesznek már itt, azaz az úton visszafelé. Most viszont a repülők is marha érdekesek, azokat is szemügyre veszi, de nem kezd róluk beszélni, mert megkímél tőle mindenkit. Viszont az, hogy Bradley úgy alakította az időbeosztását, hogy ő is beleférjen... mindjárt meghatódik, de nincs nála zsebkendő, majd legközelebb bepótolja. -Aha, így már értem. A gépek amiket megnézhet, hát nem a legjobbak, remélte, majd lát néhány vadászbombázót vagy lopakodót, de így már nem is érdekes, vagyis fellélegzik, amikor az apja az indulásra szavaz. Ezerrel elhagyta persze, és rendes volt, mert még a sapkát is leadta, amit belépéskor szerzett magának. A kocsinál álldogál mikor Bradley odaér, és máris beül, amint beengedik. Még be is köti magát, ami tőle nagy szó, mert ezt sem szereti, de miután elindulnak, hát itt áll neki beszélni. -A T 90-esnél a parancsnoki nyílásnál már számítástechnikai berendezés van, az is jó lehet üzletnek. Ez az egyik, ezt is megnéztem. Hogy beférek a határidő naplódba, az csúcsszuper. De már szobatiszta vagyok, a nehezén is túl, meeeeg a nyulat is elkapom simán, tehát ami a lényeg lett volna, na arról lemaradtál. Mert ez így van. A kórházban találkozott Bradley-vel, aztán meg nem, de elég taplraesett volt ahhoz, hogy megtalálja azokat a személyeket, akik mellett képes volt a fejlődésre. Önuralma is akad, Brody ugyan keményen elkapta, ha hibázott, de már ezen is túl van. -Hova megyünk? Mert nem vissza, azt már tudja, de amikor megérzi egy csorda szagát, na onnantól kezdve fél pillanatra sem tud ülni a hátsóján, csak fészkelődik. Alig várja, hogy megálljon az autó, már kint is van, de még nem rohan el semerre sem. Most nem. Tud türelmes is lenni, bár ezt az oldalát ritkán mutatja. Igaz, az apjának olyan mindegy, lényegében nem is ismeri, tehát akkor lehet, jobb ha mindent tud, azaz mindenre felkészül, mert szokott meglepetést is okozni... vagy így, vagy úgy.
A hozzászólást Norina Stefanson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 21, 2013 11:55 pm-kor.
Remek megfigyelőképességei vannak a kölyöknek, nagyon nagy hasznát tudnám majd venni a cégnél, ha ilye is marad. A kocsiban hallgatom, amit elárul nekem, és fontolóra veszem a dolgot. Nem is rossz ötlet, sőt, elég sokat is lehet vele kaszálni.
- Digitális rendszer egy tankba, navigáció, robotpilóta, és fedélzeti számítógép, a célzáshoz és pár extra dologhoz, nem is rossz ötlet. Csak egy dolgot felejtenek el, hogy ha vírust kap akkor ráfaragtak, mert használhatatlanná válik vagy ellenük fordítják, de ez ellen is lehet ugyebár tenni, ami megint csak pénzt hoz a házhoz. – Rá állítom az egyik hacker informatikusomat a témára, hogy nézzen ennek utána és írjon, programot mind a két irányba majd utána tesztelünk. Szóval, valahonnan majd szerezni kell egy ilyen tankot is.
- Tudom, azt is, hogy Caleb és Brody van melletted mentornak. Csodálom, hogy a germánt rá tudtad venni erre. Nem olyan típus, aki jól viseli maga körül a kölyköket. Viszont innentől, úgy alakítottam, hogy lesz rád időm szánva, tehát átveszünk pár dolgot, még ma. Telihold lesz ma este, a Hold pedig felkelőbe van. – Nem nézek Norira mivel a vezetésre koncentrálok, de néha rá pillantok, hogy mi is a helyzet vele ott mellettem. Nem haza szándékozom menni, hanem ki a természetbe, ez lesz az első közös teliholdunk, eddig ilyen még nem volt. Pff.. tiszta flancos apa-lána party. Na, nem!
- A bivalylegelőre. – Válaszolom meg neki a kérdését, és kihajtunk a városból, még jó, hogy a terepjáróval jöttünk és nem a sportkocsival, sajnálnám azt a gépet ezen a terepen, mivel nem a turista útvonalon szándékozok haladni, a kocsit el akarom rejteni a kíváncsi szemek elől. Mivel hosszú ideig tervezek kint lenni farkas formámban, és a bundásabbik énemnek nincsen zsebe a kocsi kulcsnak.
Mikor alkalmas helyet találok, megállítom a járgányt és kiveszem a slusszkulcsot, majd én is kiszállok, és teleszívom a tüdőm friss levegővel és a csorda szagával. Norira villan a tekintetem, hogy lássam, hogyan reagál, és ha a bestiája vinné, előre akkor visszaparancsoljam, A bivaly nem olyan állat, amihez egy kölyöknek csak úgy oda kellene rohannia. Nézem a kölyköt és most tudatosul bennem, rohadtul, de nem ismerem őt, és ezen változtatnunk kell mindenképpen. Pajzsom félárbocra eresztem, és farkasom, már keresi is a kölykét. Bestiámban úgy néz ki több az apai ösztön vagy mitököm mint bennem. Bár ha józan vagyok, biztos nem harapom be a gyereket.
- Itt töltjük a Teliholdat, ne menj túl messzire, a bivalyokkal nem érdemes szórakozni. – Látom el egy jó tanáccsal, és leveszem a dzsekimet a kocsivezető oldalánál. Ideje váltani is, de előbb figyelek és fülelek, de nem hallok semmit, ami arra utalna, hogy illetéktelene lennének a közelben. A dzsekim bedobása után bezárom a kocsit, és elindulok a susnyás felé. Még is csak inkább ott kellene váltani és elrejteni a ruhákat, mint a kocsi közelében.
- Szóval, a nyulat már megfogod, és mi a helyzet az őzekkel? Mennyit tanultál eddig a vadászatról? – A váltásról nem kérdezem, azt hamarosan látni fogom, hogyan is megy neki. Az alkony már leszállt, mikor kihajtottunk a városból, és mire elértük ezt a helyet teljesen besötétedett a felhők mögül pedig a Hold is előbukkan, így a hívás elég erős. Norinak háttal, egy széles fa mellett kezdem levenni a cuccaim, amit le is szórok, és mire az ingem is lehullik, én már szőrösebb formámban állok a kölyök közelében. nem vagyok szégyellős, minek lennék az mikor vérfarkas vagyok?
-Láttam bent egy computert, vagyis biztos, hogy használják, de akkor meg lehet fejleszteni. Azért nem árt, ha a parancsnok is tud alkotni anélkül, hogy ne kelljen a gépet figyelnie. A többi meg nem érdekli, bár vannak ötletei, de nem szokott a gép előtt ücsörögni egész nap, sokkal jobb programja van annál. Ugyan viccesnek tartja a biztonságtechnikai berendezéseket, imádja az üvegtörésérzékelővel sokkolni a bandát, de akkor sem az ő világa. De hogy Bradley tud arról, kik a mentorai, az meglepi. -Tényleg? Gyorsan terjednek a hírek. Ja, hát az nem volt egyszerű, de végül belement. Mivel ő jó a harcokban, nem választhattam mást. Jó, de nem én leszek a zsákmány. A többit maga is tapasztalta, de mélyen hallgat arról, hogy Caleb bevágta a falba indításul. Mégis minek mondaná el? A lényeg, hogy van egy nagyon jó kis edzésterve, és az használ is, persze becsülettel csinálja, nem kérdés, haladni szeretne.Telihold, mindig is szerette, bár még nem volt olyan sok belőle, de jön a szabadság végre, amikor lehet menni ezerrel. -Ott még nem jártam. Egyszer mindent el kell kezdeni, de hogy ebből sérülés lesz, azt már most tudja, mégsem bánkódik, bivalyhúst sosem kóstolt, itt az ideje. Már ha túléli. Mivel megállnak egy eldugott helyen, naná, hogy kiugrik, jó, hogy az övet nem felejtette el kikapcsolni, különben meglepetés érte volna. Viszont az ingerek most sokkal erősebbek, talán az újdonság ereje miatt, ezt nem tudja, mégis csak áll és vár. -Na jó. Tényleg nem rohan el, hanem követi Bradley-t a bokrok közé. A bivalyokat füleli, nincsenek túl messze, de ha veszélyesek, főleg csordában, akkor pont neki nem kellene odamenni. Ahhoz még kicsi, de egyszer majd biztos becserkésznek egyet onnan is. Tudja, hogy a fél falka már evett belőlük, és dicsérték is, tehát erről nem akar lemaradni. -Őzet még sosem sikerült, azok gyorsak. Nem vagyok profi, mert... mert még sokszor győz az ösztön, és akkor megyek. Amit nem kéne, de legtöbbször akkor, ha éhes vagyok. Brodyval nagyon sokat gyakorolták az önuralmat és a fegyelmet, de közel sem tart ott, ahol a nagyok. Főleg mert szeret kergetőzni, és játéknak fogja fel az egészet. Az átalakulás részét nem kedveli túlzottan, még fáj, de kárpótolja az, ami utána jön. Szépen lassan levetkőzik, nem nagyon érdekli, hogy az apja ott van, és lehet, nem pár perc alatt éri el a szőrpamacsát, azért csak sikerül. Egyszer szeretné ő is úgy, ahogy a nagyok, lazán, hamar, de az még idő. Most viszont végre élhet. Indításul máris megtalálja az apját, vagyis letámadja a lábát, mert az jó, aztán összeveti magát vele, és nem érti, neki miért van fehér bojt a farka végén, ha neki nincs. Ez nem ér. A következő pillanatban viszont már lekushad, valamit nagyon figyel, és szép lassan araszolni kezd előre, de még nem rohan sehová, csak közelít. Ugyan a farka a levegőben, mint valami idegenvezetőé, de legalább már a seggét nem csapja fel hozzá. Ez is haladás.
- Kétségkívül van haszna az elképzelésnek. Rá fogom állítani egy emberemet, hogy készítsen egy teszt programot. Bár abban is teljesen biztos vagyok, hogy egy ilyen elkészítésére a katonaság nem az én cégemet fogja felkérni, hanem a saját berkein belül oldja ezt meg. – Teszem hozzá. Az egy dolog, hogy a biztonság technikai részt elkészítjük nekik és azt használni is kezdik. De megvannak a maguk emberei bizonyos feladatokra, amire nem feltétlenül egy külsős céget fognak felkérni. Bár ki tudja, mennyire lehet kihasználni, hogy Ray ott dolgozik, a civil életében. Aztán Norinara sandítok.
-Te hallottam valamit, hogy babráltál valahol az üvegtörés érzékelővel… - Nézek a szemem sarkából a lányra, miközben az egyik kereszteződésben jobbra fordulok, hogy rákanyarodjak arra az útra, ami kivisz minket a városból, fel egészen az erdős területekig, ahol kedvünkre eltölthetjük a teliholdas esténket, és egy kicsit foglalkozhatok a kölyökkel is. Következő szavain, egy félmosoly jelenik meg a képemen, ahogy elképzelem, hogy Nori Caleb elé beáll és közli, vele mit is akar.
- Megnéztem volna Caleb képét mikor közölted vele mit akarsz. Hány csontodat törte el? – Kérdezek rá, mert abban biztos vagyok, hogy az a farkas nem ment bele elsőre a dologba. Sőt, szinte biztos, hogy felkente a gyereket a falra, ami miatt nem haragszom, meg kell tanulnia begyógyítania az ilyen sebesüléseket is. Szóval, csak jót tesz neki a dolog, Caleb meg csak nem nyírja ki itt nekem a kis vakarcsot, bár majd beszélni fogok vele, hogy azért hagyja egyben a gyereket, és ne darabokba adja vissza.
- Majd idővel. – Szólalok meg, majd rövidesen már ott is vagyunk ahol le szándékoztam tenni a kocsit. Kiszállva, szemügyre veszem a környezetünket és rövidesen már a fák és bokrok takarásába indulok el, egy mélyebb részre, ahol rejtve leszünk a kíváncsi tekintetek elől. Nem kell az embereknek azt látniuk, hogy épp elhagyjuk a ruháinkat, még a végén rosszat gondolnának rólam, holott csak a kölykömmel fogok kicsit foglalkozni a bundásabbik énünkben. Kis vadászat és egy kis pofozkodás, csak amolyan farkas módra. Látni akarom, mit tud ebben a formájában, mit tanult meg. Vagy mi az amire még hangsúlyt kell fektetni?
Én elég régóta vagyok ahhoz farkas, hogy könnyen és gyorsan menjen nekem az alakváltás, így én rövid időn belül már farkasként ülök a földön, és igazítok a ruháimon és a kocsi kulcsokon is, hogy biztosan ne látszódjanak ki a bokor alól.
Nori a lábam után kap, amire megemelem azt és kirúgok vele hátra, mint a lovak. Az én lábam után csak ne kapadozzon, nem szeretem, ha harapdálnak, akkor visszaharapok. Hozzám képest, még igen csak pöttöm, farkas formámban sem vagyok kis darab, ahogyan emberként sem. Az átlagos farkasnál valamivel magasabb vagyok. Nori következő akciójára csak megcsóválom farkasként a fejemet, és mögé sétálok lazán, majd a fogaim a farka végi bojtba vájom, és az állkapcsom összezárom azon, majd visszahúzom a kölyköt a kiindulási pontra. Pajzsom leengedem, hogy érezzek mindent tökéletesen magunk körül. ~Mint egy flancos antenna, ha lopakodni akarsz, akkor lefelé a farkaddal, különösen ezzel a fehér pamacsos résszel!~ Elengedem, miután vissza húztam a kiindulási pontra, nem nagyon izgat, hogy fájdalmat okoztam neki, ez ezzel jár, meg kell tanulnia ezt is kezelni.
-Azt én nem tudom, de azt igen, ha kitaláltok valami biztonságis cuccot, akkor már rég megvan az is, hogyan lehet feltörni. Máskülönben nem lenne melótok. Nem hülye, ez így működik. Mégis miért érné meg bárkinek is újabb és újabb kütyüket fejleszteni, ha nem ezért? Ebben van a pénz, de 100%-os biztonság meg éppen ezért nincs. Már csak azt nem érti, hogy erre az emberek miért nem jönnek rá? Ha valamit védeni akarnak, akkor egyértelmű dolog, hogy adott kütyü kitalálója már rég tudja hatástalanítani. A kedvence viszont a falbontás érzékelő, mert az aztán döfi, csak tűz ne legyen. -Ja, csak próbálgattam, tök jó hangja van, a többiek meg nem szeretik. Vicces ahogy reagálnak, mindig azt hiszik, baj van. Azóta tovább fejlesztette a kis játékát, és becsempészett egy repedt üveget is, hogy amikor mókázik, tényleg úgy tűnjön, hogy berepedt az ablak. Nagyon jó hecc, legalábbis ő élvezi, a többieket pedig inkább nem kérdezi meg róla. -Kicsit morcos volt, mert reggel találkoztam vele, és először azt hitte, ez most vicc. Ó nem volt olyan vészes, túléltem. Továbbra is hallgat arról, hogy a falban hagyott lenyomatot, ezt lerendezte Calebbel, adott neki kőművest is a helyrehozatalhoz. Kedveli a végrehajtót, mert nem nagyon foglalkozik azzal, hogy kicsi, és azzal sem, hogy nőstény. Ezt szerette volna eddig is, csak a mentorok nem értették meg. -Tudom, türelem, de muszáj haladnom. Ez nem lesz könnyű, mert lehet, még szeleburdi, de azért már próbálgatja, mire képes, mennyit fejlődött, és minden ilyesmi. Persze még első a játék sajnos, utána a komolyság, de hát na, kölyök, mégis mit várnak tőle? Majd benő a feje lágya egyszer, és igenis le fog teríteni egy nagy dögöt is. Most viszont jöhet a szabadság, így amikor végre sikerül szőrpamacs formát öltenie, azonnal az előtte lévő lábra ugrik. Levadászta, az az övé... lenne, ha nem rúgnák el onnan, és nem kötne ki pár méterrel arrébb. Ez nem lohasztja le a kedvét, már rohan is vissza, de kiszagol valamit, amit azonnal követni kezd. Azaz követne, mert ő menne, de egy helyben kúszik éppen, mivel az apja van olyan kedves, és a farkánál fogva fogja meg, és húzza hátra. Hát ez nem kellemes érzés, morran is egyet. ~Hééééé. Az nekem is fáj. Megmutassam milyen?~ Eddig tart nála a felháborodás, máris megy előre ismét, de most próbálja a farkát lecsapni, hogy ne látszódjon, és araszol tovább, egyenesen be a bokrok közé. Hogy mit vett észre? Valami nagyobbat, de nem bivalyt, így közelebb oson, hogy tisztán lássa. Őz? Ennek viszont annyira megörül, hogy azonnal elrohan utána, vagyis próbálja bekeríteni, hogy visszafelé kergesse. ~Kapd eeeeel!~ Élelmes kölyök, szó se róla. Ő rohan, az apja meg vadásszon. Megoldja a kérdést rendesen, nem kell ezen aggódni, de sajnos az állat neki még túl gyors, és nem tudja követni az irányváltoztatásait, de kergetni azt tud. Nagyon is. Ebből lehet, megint nyúl lesz.
- A dolog egyszerű, általában az aki elkészíti a védelmi programot, készít egy támadót is. vagy kiszivárogtat a védelmiből pár dolgot, mivel, ha az ellen is van módszer, akkor megéri tovább fejleszteni, és újra eladni a javított verziót, mert így megveszik, mert kell, mert nincs tökéletes védelem. A jó marketing pedig, ebben segít, a népek behülyítésében. Szín tiszta haszon az egész, és mindig szükség lesz a gyártókra, akik elkészítik a védelmi rendszereket és az üzemeltetőkre, akik beszerelik és fenntartják. – Magyarázom el Norinak, hogy miért van ez így ahogyan. A dolog tényleg nagyjából ennyire egyszerű, persze lehet jobban árnyalni is, de minek, a lényeg nagyjából az, amit mondtam, mert mindig van valakinek haszna abból, ha egy program feltörésre kerül, és egy új program kerül utána megvásárlásra, vagy berendezés az értékek védelme érdekében. E mindig is így működött, és így is fog menni még világ a világ és vannak, birkák, akiket be lehet etetni. A pénz vagy a diploma nem jelenti azt, hogy valaki okos, és átlátja a helyzetet, mind a kettőt lazán át lehet vágni, vagy teljesen meghülyíteni, hogy vegye a cuccokat, mint más a cukrot.
- Aha, erről nem ártana leszoknod, mivel ha egyszer gáz lesz, lehet miattad nem reagálnak majd rá időben, és egyszer még el talál verni érte valaki, akkor pedig reménykedj, hogy én verlek laposra és nem más, mert ha más akkor azt is leverem rajtad amit én kapok az Alfánktól! – Nem fenyegetés, ez a kő kemény igazság, hogy agyon verem legközelebb és jobban jár ha én teszem meg, mert akkor csak egyszer fog kapni és nem kétszer. Bár gyanítom, így is rövidesen emiatt is ki fogom porolni a bundáját, mert nem hiszem, hogy első szóra abbahagyná, ahhoz túlságosan is izgága. Lássuk csak, kezdetnek eltörök pár csontot majd a karjaiban, hogy megtanulja a leckét.
- caleb valóban alkalmas arra, hogy megtanulj tőle dolgokat, és nem is fog kímélni, ahogy mások megtennék. Magamtól is rábíztalak volna inkább mint egy mézes mázas mentorra. – Teszem hozzá a magam véleményét, de mivel már fut a cég így van időm a kölyökre is, így átveszek pár dolgot, amit eddig is nekem kellett volna megtennem. Be kell pótolni a kimaradt időt, ha már én haraptam be és a kis vakarék hozzám tartozik. Elvégre az én kölyköm vagy nem?
~El tudom képzelni, de közel sem olyan fájdalmas, ha egy bivaly tipor meg.~ Küldöm fel gondolatban és eleresztem, ha harapni próbálna akkor gyorsan lecsapnék rá, és megmutatnám neki, hogy nem véletlenül vagyok az aki és ott ahol, de helyettem, már megint más irányba kalandozik el a figyelme, az őzet én magam is érzem. Ahogy szimatolom a levegőt, egyedül lehet az állat, és nem érzek nagyobb veszélyt, tehát hagyom, egy kicsit a kölyköt had érvényesüljön, én mögötte ballagok, nem lapulok le egyelőre, teljesen feleslegesnek tartom a dolgot, inkább csak hangtalanul osonok a kölyök nyomában és oda figyelek arra, hogy őt baj ne érhesse. A morgását nem vettem fel. Majd megállok és meglapulok a bozótosban aztán, arrébb araszolok, és várok, figyelem a kölyköt, ahogyan üldözőbe veszi a fiatal állatot, és próbálja felém terelgetni, nem rossz, de még korántsem tud eleget. Az őz a közelembe ér, én pedig kirobbanok a bozótosból, és elé vágok, majd röviden üldözöm, és kigáncsolom szerencsétlen állatot az egyik mancsommal, de ma nem szándékozom megölni.
~Túl hangosa vagy, és nem figyelsz oda, hirtelen támadsz, nem várod meg a kellő pillanatot, és nem jó a technikád, ne beérni akard és oldalról rámenni, hanem gáncsold el, ha van rá lehetőséged.~ Nézek a kölyökre, miután hagytam az őzet elrohanni. A vérszomjam persze, éledezik bennem és akarom is a húst a vért, de ne legyek vezető testőr és több kint háromszáz éves, ha nem tudom ezt kontroll előtt tartani egy ideig.
-Ez az, és azt mutatja, hogy az emberek hülyék, nem használják a fejüket. Kár, de tényleg így van. Mindig elrohannak a legújabbért, aztán a végén tele vannak mindenféle kütyüvel, és mégis kirabolják őket. Abba sem gondolnak bele, ha agyon vannak biztosítva, akkor az már feltűnő. Ciki. Érti ő, min alapul ez az egész, nem is zavarja, mindenki úgy boldogul, ahogy tud, de ha őt kérnék arra, hogy ilyeneket fejlesszen, hát azonnal nemet mondana. Talál jobb elfoglaltságot is, bár tesztelgetni szereti ezeket a bigyókat, és valami szöget üt a fejében, de ezt majd máskor kérdezi meg. -De jó móka. Tesztelem, figyelnek e. Igen, mindig ugranak rá, pont emiatt. Jaj már, nem csinálok olyan balhét, nem vagyok hülye. Tudja hol a határ, persze azért a csínyekről nem fog lemondani senkinek a kedvéért sem, mert hát na. Aki nem érti a viccet, az besavanyodott ember. Hogy megverik, nem érdekli, az sem, ha az apja veri laposra. Már megszokta, és különben is, ebben a falkában a hímek mind agresszívek, tehát miért kellene csodálkoznia azon, hogy kapásból ütnek? Na ugye? -Ezért kerestem meg őt. A mentorok nem jók, még ha nagyok és erősek is, akkor sem. Túl... túl puhák, csak ahhoz értenek, hogy rángassanak, meg lökdössenek, mondván akkor megtanulom elnyomni a farkasomat, de ez kevés, ez nem elég. És unalmasak is. Na igen, a saját kezébe vette a sorsát, nem kérdezett senkit, hanem utánajárt mindenkinek, végül döntött. Ugyan sejti, hogy ez nem így működne, de neki konkrét elképzelése van, és ahhoz az kell, hogy minden egyes alkalommal legalább egy kicsit sérüljön, hogy tudja, hol a hiba. ~Jó, akkor majd egyszer megmutatom, és én is beleharapok a farkad végébe. Puffog, azaz prüszköl, mert hát na. Ő nem kérte azt a pamacsot, ami még világít is a sötétben, majd bemártja valami festékbe, hátha. De az, hogy leharapják, na azt már nem, az az ő tartozéka. Viszont a vadászat sokkal fontosabb, így nem ér rá ezen morogni. Lelkesen kergeti az őzet, és lehet, nem az lenne a feladat, hogy mással szedesse le, de legalább tessék értékelni, hogy használja a kis kobakját. Ha másképp nem megy, akkor az apja felé tereli, még ha csörtet is át mindenen, és nem foglalkozik semmi mással, csak azzal, hogy végre ehessen is kicsit. Boldogan nyugtázza, Bradley elkapja, már robog is vissza, hogy akkor elvegye a részét, amivel megtömi a pocakját. Oké, ő is tudja, hogy még van kivetnivaló a támadásaiban, nem is kevés, de majd belejön szépen. ~Aha, de gyors és nem érem utol. Ezért választotta ezt a technikát, de ez sem jött be. Na jó, akkor azon lesz, hogy el tudja gáncsolni. Azt még nem tudja, hogyan, de lehet, hogy egy faágat is cipel majd a pofájában... csak nehogy magát nyakazza le vele. Azon viszont kiakad, hogy Bradley elengedi az őzet. Hát ezért rohant ennyit? Ha lehet farkas pofával leesett állat produkálni, akkor most azt szedi fel a földről éppen. ~Erről nem volt szó, naaaa. Mindegy, akkor kezdi előröl az egészet, maximum egész éjjel rohangálni fog, és gáncsolni. Aztán eszébe jut valami. Újból eltűnik a bozótban, és keresni kezdi az őz nyomát, egészen addig mászik, amíg be nem éri. Kivételesen lapul, nem ugrik rögtön, na de éhes, és a kaja az kell. Drukkolni kezd azon is, hogy a pocakja ne kezdjen el korogni, mert akkor bajban lesz, de most vár... vár és vár, aztán egyszer csak kilő. A maga tempójában persze, de ezerrel nyargal az őz felé, és próbálja a lábát elkaszálni, na de az nem is olyan egyszerű, így taktikát vált, és amikor sikerül elég közel kerülnie az őzhöz, akkor vetődik, de nem felfelé, hanem előre, és valamibe becsapódik. Nem tudja mi az, de egyből ráfog ösztönösen, és morogva kezdi rángatni, akkor jön rá, hogy az egy láb, és bizony az őz lába. Most aztán marha büszke magára, és el sem ereszti a dögöt, inkább szétcincálja a futóművet, hogy utána már biztosan legyen vacsorája. ~Vacsoraaaaa. Vagyis neki mindenképpen, mert lehet, az ő harapása még gyenge a nagyokéhoz képest, de amit művelt a lábbal, hát az az őz sem megy sehová. Csak ne visítana... idegesíti, így a torkára ugrik, azt kezdi el cincálni, majd játszik is vele egy sort. Mert az jó. Ha valamit nem lehet elmondani, az az, hogy nem tanul gyorsan, igaz, sajátos technikával ötvözve, de csak megoldja a feladatot. Végül a korgó has és a vér győz, úgy esik neki az állatnak, mintha minél kisebb cafatokra akarná szétszedni azonnal.
- Viszont, ha nem így tennének, felkopna az álla a fejlesztőknek is, és nekem is, nézhetnék új meló után, mivel nem lenne miért biztonságtechnikai céget csinálnom, ha az embere a fejüket is használnák és gondolkoznának, nem csak bedőlnének minden hülyeségnek. – Válaszolom neki vissza. Ez így van, én is a sok hülyéből élek meg többségében akik a milliós rendszerekre is hajlandóak kiadni pénzt és állandóan előfizetni az újításokra. Azok a kisebb emberek, akik átgondolják a dolgot, mert nincs annyi pénzük, csak akkor jönnek vissza hozzám, ha elromlott vagy karbantartani kell a szerkezetet. Belőlük nincsenek annyian egyelőre, hogy meg lehessen belőlük élni maradéktalanul.
- Egészen addig még nem lesz megtanítva, hogy ez nem jó móka. – Sandítok a kölyökre, ez szinte biztos, hogy valaki még beleépíti a falba a gyereket a hülyesége miatt. De az is lehet, hogy én leszek az, ha megint nem tudok aludni miatta, mert olyankor játssza ezt el mikor én is a Hotelben vagyok és pihennék.
- Néhány széplelkű farkasnak azok a mentorok kellenek, akik ilyen puhák, ahogyan te fogalmazol, másoknak a Caleb és én félék kellnük, bár sem én, sem ő nem mentor. – Így tőlünk nem is várható el, hogy kedvesek és figyelmesek legyünk, hanem tanítunk a magunk módján, nekem már túl régen voltak azok az idők, mikor mentorlátak és valaki tanítgatott, ráadásul nem is egy kedves és megértő alak volt akkoriban a mentorom, mint amilyenek néhányan mostanság. Sőt kifejezetten agresszív volt, és valami oknál fogva nehezen viselte el a pofámat, de ki tudja miért, a titkát a sírba vitte miután egy hatalmi harc alkalmával oda küldtem, mert letéptem a fejét. Na, hát nehezen viselem, ha megpróbálják kikaparni a szemeim vagy felmarni a lágyéki részemet. valahogy olyankor nagyon be tudok gurulni, és akkor volt feje, nincs feje az ellenfelemnek. ~Ahhoz előbb el kell oda jutnod, hogy elkaphass, kölyök, ahhoz pedig még bakfitty vagy!~ Küldöm a válaszom vissza az irányába, és csak komótosan vagyok el. Minek siessek jelen pillanatban, előbb had nézzem, meg mit tud a kölyök, és utána majd jövök én a nagy a tank és megmutatom, hogyan is kell ezt csinálni. Addig is, megint gyakorolhatok egy kis önuralmat, amit sosem árt felfrissíteni.
Az őzet hagytam felkelni és elfutni, miután elgáncsoltam, had küzdjön még Nori meg azért, hogy húst téphessen és vért ízlelhessen, egy így hasznosabb módszer mintha, magyaráznék neki, és elkapnám helyette a zsákmányt, akkor semmit sem tanulna és edzésben sem lenne. Ha az élete múlna rajta, akkor talán elkapnám neki én a vacsoráját, de mivel nem múlik rajta, így nézem ahogyan küzd, újra űzőbe veszi az állatot, és rövidesen utánuk nyargalok, de csak kényelmes tempóban. A kölyök tettére, csak a fejem csóválom meg és megforgatom a szemeimet is, micsoda egy hentes munka?! És ő az én kölyköm, ejj Bradley, lesz még mit tanítanod neki, nehogy szégyent hozzon a híredre ez a kölyök. Gondolom magamban és rákapcsolok, majd lefékezek a kölyök mellett, és a grabancát ragadom meg, majd rázok rajta egyet, hogy eressze el azt a szerencsétlen állatot.
~ Farkas vagy és nem hentes! Ne trancsírozz, végezz tiszta munkát! Vagy fojtsd meg szépen és tisztán vagy harapd át a torkát egyszeri harapással, hogy ne szenvedjen sokat!~ Magyarázom a kölyöknek, aztán lepottyantom a földre és most az egyszer helyette teszek meg valamit, gyorsan harapom át az őz torkát, hogy bezúzzam a légcsövet.
~Az étellel és az áldozattal sosem játszunk, az ellenségünkkel már lehet, de a vadakkal nem!~ Van amit én is tiszteletben tartok és az a préda élete. ~Tisztán vedd el, minimális szenvedést okozva, hiszen a húsa táplálni fog, és nem pedig bosszúból csinálod, vagy az életed megmentése érdekében egy ellenséggel szemben, ezt jegyezd meg mindenképpen!
-Felőlem aztán csináljátok, amíg van rá kereslet, addig jó. Mondjuk amilyen szinten butulnak... hát mindig lesz. Megint megvonja a vállát, ez sem az ő dolga, ő tuti nem költene ezernyi szarságra azért, mert védelmet akar. Sokkal jobb módszerek vannak rá, amit bizony tényleg nem lehet kijátszani, na de azok nem gépek. Erre már vigyorog is, és ha a fene fenét eszik is, nem fog megszólalni. Azért sem. -Pedig az, csak a falkában senki nem ismeri a humort. Na ez a gáz. Egyébként meg, nem árt tudni, hogy minden időszakban működik e rendesen, vagy sem? Szerinte legalábbis nem ismerik, de sebaj, majd megkeresi azok társaságát, akik meg igen, és ha nem a falkából, akkor nem onnan. Ő nem fog besavanyodni senkinek a kedvéért sem. Oké, hogy a leglehetetlenebb időpontokban adja elő a tesztelést, de az komoly folyamat, de ezt miért nem értik meg? Mindegy. -Szerintem nem is kell mentor, mindenki keresse meg azt, aki neki megfelelő, és a másik fél is elvállalja. Legalábbis ő így gondolja, igaz, egy mentorral sem jött ki, mindegyiket végül leépítette szépen, azaz egyszerűen nem volt hajlandó velük szóbaállni, és végül feladták a dolgot. Ennek örült is, mert így végre komoly munkába kezdhetett, azaz elérte azt, hogy inkább törjék össze egy nap ötször, és így tanuljon, mint az, hogy szépen mosolyogva akarják lökdösni. Na nem. Az nem neki való dolog. ~Majd megnövök egyszer én is. Nem aggódik emiatt, majd eljön egyszer az ő ideje is, ha nem is mostanában lesz az. Addig meg készül, gyakorol mindent, és megpróbálja a hülyeségeit is kiküszöbölni. Már amit lehet, mert az édességmániáról nem mond le, ez tuti. A hosszú nyargalás után egyedi stílusban, de csak kiüti a négylábút, és lelkesen cibálja az őzet, hiszen sikerült leterítenie. De egyszer csak a levegőben találja magát, vagyis most lóg, az ő pofájában meg az őz, és végül együtt rázkódnak, na de ez egy cseppet sem tetszik neki. ~Héééé, tegyél le, ott a vacsoraaaa. Végül elengedi az állatot, és morran kettőt, mert hát na. Megdolgozott érte, akkor is ha nem egy laza mozdulattal rágta el a nyakát, igenis megdolgozott. Élete első őze, és tessék, akkor mi a baj? Hogy szétszedi. Hát jó. Prüszkölve veszi tudomásul, hogy földet ért, és amint az apja kettétörte a nyakat, máris ráugrik az őzre, hogy kényelmes falatozásba kezdjen. Figyel Bradley-re, de első a kaja, utána jöhet minden más, és igazán rendes, mert kitépi magának a legjobb falatokat, aztán a többit odacibálja az apja elé. ~Jó, majd legközelebb úgy csinálom. Ez a tiéd. És már robog is vissza a saját részéhez, amire szépen ráhasal, és így védi mindenki elől. A kérdés az, hogyan tudja egy harapással eltörni a nyakat, meg a gégét, ha esetleg be sem fér a pofájába? Akassza ki? Mindegy, most vacsora van, és mivel ezzel tele lesz a hasa, csak desszertnek valót kell találniuk. ~Mi a következő lépés? Azon kívül, hogy éppen egy ággal kezd el viaskodni, mert az is jó móka, hogy hány darabra tudja törni egy-egy harapással.
- Csak úgy megemlegetem, hogy ha befuccsol a cég, akkor a te nadrágod is meg lesz szorítva, és nem lesz zsebpénzed, amiből vásárolgathatnál! – Tekintve, hogy a kölyköm, így nem kis összeget szánok rá, minden hónapban, hogy biztosan meglegyen mindene, ami csak kell, és ne legyen gondja azzal, hogy beharaptam és a hotelben lakik. Tényleg még valamit a sulira is lehet, ki kellene találnunk, kell egyáltalán rendes iskola egy vérfarkas kölyöknek manapság? Ha igen, akkor nagyon valószínű, hogy a nevemre kellene vennem, hogy egyszerűbben menjen minden, de elég pár hamis papír és annyi. Nem kell ezt túl spilázni, nekem is csak az van, ki hinné el, hogy 319 is elmúltam, és idén töltöm a 320-at?
- A humort igen is ismerik. Csak a tied nincs díjazva. A rendszerek pedig folyamatosan ellenőrzés alatt vannak, nincs esélye akkor csütörtököt mondania, mikor gond van, erről személyesen én magam gondoskodom, hogy biztosan ne csússzon be semmi gond. De ha tovább folytatod, kipróbálok egy másik rendszert, és megnézzük, mennyi áramot bír el egy kölyök! – Ezzel a szöveggel biztosan nem én leszek az év apukája, de nem is hajtok erre a címre. Nem a legcukibb farkas papa akarok lenni, hanem azt akarom, hogy a kölyköm méltó legyen hozzám, és valóban jó harcos legyen belőle, ritka a női testőr, és azt akarom, hogy a kis vakarcs idővel ott legyen ahol én magam is vagyok. Akkor büszke leszek rá, igazán. Lehet ez másnak hülyén hangzik, hogy egy nőstényből neveljek, ki egy vezető testőrt, de pont ez benne a pláne, hogy senki nem fogja kinézni belőle, és durva meglepetéseket tud majd okozni. Feltéve, ha meglesz benne ehhez minden és benő majd a feje lágya, ami most egyelőre nem túl bizalomgerjesztő, de végül is csak hat és fél hónapja bundás. Plusz nekem sem volt rá annyi időm, mint kellett volna.
- Ez egy falka, és a dolgok nem így mennek benne, vannak szabályok, amiket be kell tartani benne, és nem mindenkinek felelnek meg azok amiket elgondolsz. Láttam már olyat, hogy valaki nagyot gondolt és nem élte túl, mert nem volt önismerete. – Magyarázom a gyereknek és néha olyan érzésem van, mintha csemetém éppen vízfejű lenne, és nem egy értelmes kölyök vagy csak én nem vagyok még elég gyakorlott a kölyöknevelésben, de ez majd idővel mindenképpen ki fog derülni.
~Mondtam. Tiszta munka, tiszta harapás, és nem marcangolás, meg trancsírozás!~ Aztán lepottyantom a kölyköt az őz mellé. Aztán hagyom érvényesülni, és leülök a közelben, figyelem, ahogy marcangol és tépked, viszi a lány és a színhúst a többihez nem nagyon nyúl, micsoda pocsékolás? Még válogat is, pedig ha tudná?! Na, mind egy, majd megtanulja, hogy van, olyan helyzet mikor nem kell válogatni, vagyis nem éri meg, mert az az életébe is kerülhet. Szórakoztató nézni, ahogy a finom falatok megevése után hozzám cibálja az állatot. Figyelem a kölyköm, ahogy a húst marcangolja, és elfekszik felette, hogy védelmezze, játszi könnyedséggel elvehetném tőle, amit eszik.
~Ez!~ Azzal felkelek, és egy határozott ugrással a megmarad comb húsnál termek és felveszem a földről, három harapás a levegőben és már le is nyeltem, amit meghagyott belőle. Szeretem én is az ilyen zsenge húst, és nem csak a bordákat, meg a májat. Aztán Norinára villan a szemem, hogy most mit tesz, a fadarabbal vacakol még vagy megpróbál valamit tenni, hogy elvettem azt amit kivett magának.