Megvásároltam a helyet, mit átmenetileg otthonomnak nevezhetek majd. Mindenhol érzem a farkasvizelet és szőr savanyú szagát, megfacsarja az orromat, bármerre is járjak a szűk utcákon, a deres fák között. Alison szinte azonnal a karjaim közt kötött ki, hozzám vezette az élet, ahogyan azt a vak lányt is, akiből kettő van, a másik néma, mint a kút, de ő más. Ő beszél. Ő akar. Hozzászokom az itteni élethez, egyelőre csendes megfigyelésbe burkolózom, nem zavarom senki vizét. Még nem.
Rózsát festett az ólmos nyomdafesték reggelimre, magam pedig nem álltam meg, hogy utána ne nézzek: szúr e még a régen sokra becsült virágom...? Már nem szúr, már harap, farkassá vált, Danának nevezi magát, a polgármester lánya, és hogy titkát megőrizzem, a helyi felekezet bárányaival tömte tele éhes gyomromat. Újságcikk emeli vastagon nevem, mutatja meg arcom, bár úgy tűnt, erről a különös idegen az erdőben mit sem tudott... Sem pedig a másik Allison vagy a goth lány a kikötőben.
Ismeretlen ismerősként üdvözölt a Nyáj, a kíváncsi emberek, lábam elé alált majdnem mind, kivéve talán azokat, akiknek szemével már korábban barátságot kötöttem. Az egyik zsebem tele, a másik üres és tépett, vér csurog szép nyakam borostáin, ahogy a Béta tűzszerekere és ezütje meggyötört ott lent, a Pincében, ahol tétté vélt élet, nevetségessé a halál és kárhozattá minden vágy, amit Alison iránt valaha éreztem. Élhetek... Halhatok? Segíts Dana, meghálálom még, ha majd egyszer túl sötét lesz az éjszaka.
Valahol az "igazi" kertváros és a belváros határán helyezkedik el, megadva a közelség előnyét a nyüzsgéshez, de épp elég távolságot biztosít a csendhez és a viszonylag szellősen elhelyezkedő szomszédokhoz. Az emeleti tetőtérben rendezte be a dolgozószobát, ezen kívül csak az üresség lakja. Az élet egyértelműen a földszinten zajlik minden tekintetben. Berendezését tekintve keveredik benne a modern gót stílus, néhány új-viktoriánus elemmel vegyítve - sosem volt lakberendező, mindig megvette, ami tetszett neki, aztán kapott belőle egy masszát, amiben élhetett. Szereti a rendet, csak megtartani nem tudja minden pillanatban, de a vendégei általában egyébként sem azért érkeznek hozzá, hogy a lakás rendje miatt tegyenek szemrehányást.
LIGHT
Mindent betöltő Fény
A templom ajtaját kaparta, eresszem be, ez volt a vágya és megtettem. Beragyogta a törött oltári szentséget, lenyalta a véres öklöm mocskát és szeretett az első perctől kezdve. Békés hullám vagy háborgó tenger, nem bánt, nem akar hatalmat, csak törődést, de ha lecsap, talán még az Árnyékán is képes túltenni. Szabad nőstény, világot lát, ismerkedik mindennel és mindenkivel, nem mar etető kézbe, bájos és nyájas, mint én jobb napjaimon. Szeret mellettem aludni, már ha éppen felkeres, és nem tapasztal, nem ragyogja be a fajtársait domináns fényével. Csak ne hunyj ki, kedvesem. Ne vedd el magadat tőlem soha. Tőled jobb leszek, még ha csak percekre is, de szükségem van rád. Mindig tudod, mire vágyom, nem vagy makacs, ha nem kellesz, hát magamra hagysz, de mindig visszatérsz, benned bízom, s ha van Isten, benned élhet az egyik angyala, ebben biztos vagyok.
SHADOW
Örök Árnyék
Másodikként született, a Fény adott neki testvéri életet, hozzám szegődött, nem tudom a korát, csak azt, hogy ő a legerősebb nőstény farkas, akivel valaha találkoztam. Nem ismer könyörületet, mintha leképezne mindent, ami bennem rossz, de mégis... A legjobbat hozza ki magából. Alapvetően bizalmatlan, úgy őriz, mintha én volnék az ő kölyke, nem fordítva, kevés teret enged, csökönyös, mindig a lábam alatt kódorog, minél messzebb rúgnám, annál erőszakosabban maradna a sarkamban. Kiváló vadász, a hangját még én is megirigyelhetném olyan nemes és kifejező a mély hörgés, amit kecses torkából köhög fel, ha valami nem tetszik neki. Keveset jár el, néha megvívja csatáit a többi vad farkassal, hogy hozzám térjen haza nyalogatni a győzelem sebeit.
Minél régebbi, annál értékesebb. A sportkocsi nem a magamfajtának való, s ha már vezetni kell, vezessünk klasszikusan. Ha tehetném, négylábú paripát hajtanék, nem pedig négykerekűt, de ebben legalább zene szól, amikor csak kívánom. A kesztyűtartó mindig tele van lemezekkel, szórólapokkal, papírzsebkendővel és igazán haszontalan limlomokkal,de rendben tartom, vigyázok a feketesége minden fényére, használat közben pedig okot adok a szürke hétköznapjaikat élőknek, hogy megbámulhassák a fenséges gépjárművet.
KULCS
Mindent és Semmit sem nyit
Az ágyam mellett tartok egy dobozt. Régi már, aprócska, első ránézésre jelentéktelen, mint egy kalóz kincsesládája. A kulcsom nyitja, amit mindig magamnál hordok, hol fojtó nyaklánc, hol súly a csuklómon. Hogy pontosan mit rejt a láda... Nem, kedvesem, azt nem fogom megosztani veled, mert semmi közöd hozzá. És ha csak egy ártatlan gondolatként is megfogan a szürkeállományodban az ötlet, hogy megpróbáld kideríteni, jobb, ha elfelejted. Ha az engedélyem nélkül feded fel, érsz hozzá és találsz rá erre a kincsre, lehet, hogy ez életeddel fizetsz érte. Lehet, hogy a szemed világával, vagy a nyelveddel, esetleg a tolvaj karoddal.