Sírva fakadok! Jó, nem, és igazából nem is állok hozzá közel, bár megnézném, hogy egy sírós-hisztis kifakadásra ki miképp reagálna a lakban, legalább lenne valami vicces a napomban. Oké, tragédia sem történt, csak egy kicsit zabos voltam, amit nem átallottam némileg eltúlozni. Valljuk be: eléggé túljátszottam, de cseppet sem zavart, főleg mert Noah a jelek szerint vette az adást - ami félsiker -, és fülét-farkát behúzta. Vagy legalábbis hallgatott, az meg tőle már majdnem olyan. A Shane-es incidens volt az utolsó csepp a pohárban, a vészharang a fejemben. Kicsit hosszúra engedtem a pórázt - nem mintha kutya lenne -, és nem igazán féltettem a srácot, ami azt illeti, Ash-ért jobban az egekbe szökött a vérnyomásom. Mégis... ha egyszer valakinél úgy istenesen kihúzza a gyufát, akkor nem a bőre lesz dekorálva, hanem a bőre maga lesz a dekoráció. Ezt mégsem hagyhatom! Egyébként is elég cikin venné ki magát, ha pont egy Innark nem bírna egy kölyökkel, arról nem is beszélve, hogy Ikkumaként sem vetne rám túl jó fényt. Igen, muszáj ezzel is foglalkoznom, senki nem ad egy olyan ranggal bíró farkas szavára, aki a saját portáján se képes rendet tartani. És itt nem a rumlis lakásom a mérvadó. Elkocsikáztunk a két folyó torkolatához, tekintve, hogy nem tudom, nálam is sikerül-e elpattintani a húrt, így jobb a biztos távolság a laktól, a várostól és minden esetleges kíváncsi tekintettől. Őt ismerve, az eddigi húzásai után simán kinézem belőle. Gyalogszerrel folytattuk az utat az erdőben, továbbra sem szóltam hozzá, ő is hallgatott így tök kussban töltöttünk el még jó néhány percet. Akkor fékeztem csak le, amikor megfelelőnek éreztem a hely atmoszféráját - vagyis találomra megtorpantam. Nem ütközik nekem. Jó gyerek. Csak kicsit elkanászodott. - Nem, másfél hónapja késik a havim, azért - fordultam felé a fejemet rázva. Tény, hogy nem vagyok virágos jókedvemben, de attól is messze állok, hogy a hangomba idegesség vegyüljön, vagy megemeljem azt. - Bulizol. Oké. Kocsikat lopkodsz, furikázol, visszaviszed. Fogjuk rá, hogy oké. Tulajdonképpen mindenkivel összebalhézol, akivel összefutsz. Nagyon nem oké - soroltam - hogy idevágóak legyünk - atyai jóindulattal. - A korosztályodon belüli csipkelődés, ugratás, össze-összeugrás, erőösszemérés teljesen rendben van. Ha a rang nélküli, kóricáló kis falkatagokkal némileg élesebb a nyelved, azzal sincs gond, bár rohadtul nem mindegy már ott sem, hogy kivel kekeckedsz. De egy tiszteletben álló Amarok taggal szemben neked még kuss a neved, édes fiam, akármilyen nehéz is ez. A szájtépés fázisban járok, hogy ez fog-e odáig fajulni, hogy a szám helyett őt tépem, az igazából rajta áll. - Kell még pár évtized ahhoz, hogy egyedül is tényleg elboldogulj, addig viszont falka van. Ami megvéd, ápol és eltakar, plusz megtakar. - Tudom, hogy nem könnyű ezt elfogadni. Húsz éves, fiatal hím farkas, nekem se volt mézes piskóta, pedig én harminc voltam, amikor megkaptam a szörnyetegem. - Magad alatt vágod a fát, ha folytatod a zűrbajnokoskodást.
Kussolok és kussolok, a farkasom is kussol, úgy kullog utánunk, hogy öröm nézni, lassan ő bújik az én hátam mögé, hogy ne lássa azt a fehéret. Éljen, beszart a dögöm, más se hiányzott már, bár lehet, ösztönösen érzi, jobb, ha most nem csinál semmit, bármennyire is hívogató a természet. Szótlanul se túráztam még, hát ezt is el kell kezdeni egyszer, és máris elmondhatom, hogy ebben sem vagyok szűz. Majd megünneplem, ha lesz mit egyáltalán, mert fogalmam sincs, mi lesz ennek a némaságban töltött kirándulásnak a vége. Persze mikor végre megállunk, nem állom meg, hogy ne kérdezzek, annyira kínos, hogy vágom, már megint én csesztem el valamit... azaz folyamatosan mindent. -Nem én voltam, nem az enyém. Csípőből jön a válasz, hát na, voltam ilyen helyzetben, és egy pillanatra el is felejtem, hogy a saját faterommal diskurálok. Na, ha most ezért leüt, még egy szavam sem lehet, pedig nem akartam, vagy nem úgy, csak izé... azt hiszem tehetséges vagyok abban, hogyan csesszük fel valakinek az agyát egy szempillantás alatt. Szótlanul hallgatom végig a bűneimet, aminek a felét nem értem, hogy miért lenne akkora hiba, mint ahogyan felnagyítják, na de az, hogy lassan az egész falka tudja, hogy verdákat fújok meg, azért az nem semmi. -Tényleg mindenki tudja? Más sportot kell keresnem. Döbbenek, mert hát na, Sarah csak nem kürtölte tele a bandát, az kizárt, na de akkor honnan tudja mindenki, hogy ilyen hobbim van? Még a kamerákra is figyeltem, amikkel tele van a fél város, és mégis nyílt titok. Na ne máááá. -Az meg úgy volt, hogy... á, nem megy ez nekem. Próbálok tök rendesen ismerkedni, meg dumálni, és akkor mindig van egy pont, ahol elcseszem az egészet. Komolyan nem értem én ezt az egész hajcihőt, mindenkinek ilyen titulusa van, mindenki hót öreg, mindenki házsártos lassan... hát nálunk ilyen nem volt. Értem, de nem értem. Hol kúrom el? El akarom mondani, aztán rájövök, hogy felesleges, mert Shane úgy is elmesélt mindent, akkor meg olyan mindegy. Nem ehhez szoktam, és baromi nehéz változtatni, és hiába próbálom, valahol mindig hiba van a rendszerben. Persze a lényeget megjegyzem. Kölykökkel bunyó mehet, akinek nincs kisvonata, bunyó lehet, a többit el kell kerülni, és akkor nincs gáz. Ez a lényeg, megragadtam. Már csak azt kéne tudni, ki kicsoda. -Matricás album van, vagy tabló? Nem azért kérdezem, mert idegelni akarom a fatert, teljesen komolyan teszem, mert a fele falkát nem is ismerem, így meg aztán annyira se tudom, ki mit képvisel, vagy húz maga után kisonatként, mint eddig. Oké, tudom ki az Alfa, meg a Béta, meg Darren, meg Shane, meg néhányat arcról, aztán itt kifújt. Sokan vannak, én meg nem igazán foglalkoztam a hierarchiával, mert mi a lényeg? Az Alfa, esetleg a testőrei, és ennyi. Legalábbis Quebecben. -Az de rohadt messze van még. 100 évet kell kihúznom valahogy, akkor már lehet esélyem, ezt mondta a főmufti, vagyis az Amarok. Lehet azt nyugiban ülve? Tudom, hogy balfasz vagyok, Shane rávilágított, és értettem miről beszél, csak hát a vérem... na az hajt ezerrel, és mindig talál utat magának ahhoz, hogy tutira beletenyereljek valamibe. -Nem szándékosan csinálom. Jó, tudom, ezt marha nehéz elhinni, főleg ahogy indítottam, de tényleg nem, az utóbbi időben kurvára próbálok odafigyelni meg minden. Csak kisiklik. A filcet is visszaadtam Jenny néninek, nem fogyasztottam ki, pedig nagy volt a kísértés, hogy kipingálom a lak ajtaját. A vizet fürkészem, és próbálok kategorizálni. Az a fickó, aki infót akart Aletheáról, na azzal lehet bunyózni, olyan a képe, hogy tutira, csak hogy ő nem kölyök. Én meg mihez értek? A verekedéshez, a regenerálódáshoz, és a saját kaja szerzéséhez, ennyi.
Az azonnali tagadása élből mutatta, milyen helyzetekbe keveredik általában. Tupilekre, lesz itt még min igazítani. Csak fáradtan sóhajtottam egyet, aztán előadtam a mondókámat. A kocsilopkodásra közbeszúrt megjegyzését elengedtem a fülem mellett, a monológom végét követő szövegelése viszont már érdekelt. - Nézd, aki száz fölött van, annál már gyanús, hogy elkezdett fölfele kapaszkodni, kétszáznál erre még nagyobb a sansz, háromszáz fölött meg alapból vigyázz, mert ha nincs is titulusa, a megélt évek önmagukban megkövetelik a tiszteletet és a fegyelmet. Az Amarok tagja nem csak a rangjuk miatt nagyok. Nem sok farka él meg ilyen szép kort, mert vagy nem elég tökös, vagy túl tökös. - Náluk nem így ment... A vállára tettem a kezem. - Mindbe bele lehet jönni, hidd el. Az pedig már egy jó jel, hogy próbálod kerülni az ilyen eseteket, óvatosabb vagy és igyekszel. A tablós-matricás kérdésre mosolyra rándult a szám sarka. - Az nincs, de a lényeget meg tudom mutatni. Ha valaki hajdan két külön falka közt akar közvetítősködni, az nem árt, ha tökéletesen tisztában van nem csak a rangokkal, az elhelyezkedésükkel, de azzal is, hogy kik töltik be az adott posztot. Különben fuccs az egésznek - részemről. Kicsit sok lehetett neki, ahogy ugyan szépen egymás után, de a ranglétra össze fokát bemutattam, kezdve az Atanerkkel, a Kölykökkel bezárólag. Akit nem mutattam, az értelemszerűen falkatag volt. Neveket nem mindig társítottam, az arc a lényeg, tudja, ha szembejön vele egyik vagy másik, hogy nagyjából mit várhat tőle, s hogy az illető mit várhat Noah-tól. Elég népes és hosszú a lista, lényegesen többen vagyunk, nagyobb a falka, mint amikor még nem történt meg az egyesülés. - Azt tudnod kell, hogy akik már fölöttem vannak, azok véresen komolyan veszik feladatukat és a rangjukat is. Egy szó és majdhogynem meszeltek is neked. Kivéve, ha épp jó hangulatban kapod el őket, de erre ne apellálj. - Belegondolva: elkezdene pattogni egy Vezető Testőrrel... azt hiszem, nem lenne benne köszönet. Mármint Noah-nak. - Az alattam lévőknél már farkasa válogatja, kiismerés kérdése. Úgy éreztem magam, mint valami Tudakozó központos kisasszony. De kérdezzen inkább, minthogy később a tudatlanságából kerüljön bajba. - De bárkiről is legyen szó: rangot nem adunk ki külsősnek. Se kort, se hierarchialáncot, se semmit. Falkáról hallgatás van, maximum nagyon nagy általánosságban nagyon ködösítve beszélhetsz róla. - Még emlékeztem rá, hogy Ray milyen könnyen elnyögte eszméletvesztés előtt Annabelle nevét. Még nekem is fáj az emlék. - A főmufti jól mondta - biccentettem. - És nyugodtan megülni legfeljebb egy partra vetett hal tud. Nem kell eminens gyerekké válnod, az egy farkasnál majdhogynem egyenlő a halállal. Csak okosabban és óvatosabban kell mozognod valamivel. Az elevenség jó dolog, a pofátlan mitugrászság nem. Elmosolyodtam most már tényleg arra, hogy nem fogyasztotta Jenny ficét és nem firkálta össze a lakot. Őt ismerve, baromi nehéz lehetett ezt megállnia. Mi tagadás, én is biztos eljátszottam volna a gondolattal. Erős a gyanúm, hogy még mindig túl sok hülyeségre vagyok kapható. - Lehet úgy kéne kezdened minden bemutatkozást és beszélgetést, hogy "Szia, Noah vagyok. Ha felhúzlak, nem direkt lesz, csak ilyen vagyok, de a bunyót szeretem." Mielőtt megtetszene az ötlet: hülyéskedek - szögeztem le, de azért halvány mosolyra húztam a szám. - Igazából addig nehéz ez, amíg ki nem tapasztalod, hogy kinél meddig mehetsz el, és amíg ők is meg nem tudják, hogy nem vagy reménytelen eset csak túlteng benned az energia és túl sokat örököltél. - Megpaskoltam az arcát és továbbindultam, jóval kellemesebb sétatempóban, mint korábban.
Hallgatok és hallgatok, bestiám pedig szépen lassan felbátorodva laposkúszásban közelíti a másikat. Csodás, ezzel az erővel alagutat is áshatna, akkor is gyorsabban haladna, és még értelme is lenne. -Na de nem indíthatok hogy, "Helló, te hány éves vagy?" Oké, értem. Aki 100 felett van, azzal óvatosan, mert minimálisan megtép. Ennek egy szépséghibája van, mégpedig az, hogy jobban kedvelem az idősebb nőstényeket, szóvaaaal... bunyóval fejlődni meg csak az erősebb hímekkel lehet. Hatalmas felfedezést teszek, de 100 alatt még nem nagyon találkoztam senkivel, csak a kölykökkel, vagyis ez azt jelenti, már ha Darren elmondását veszem alapul, hogy tulajdonképpen senkinek sem lehet beszólni. Az milyen már? Nekem? Quebecben olyan mindegy volt, csak az Alfával kellett nagyon vigyázni és a sleppjével, a többiekkel folyamatosan ment a szájkarate, aztán vagy a bunyó, vagy a futás. AKkor jöttem rá, hogy gyors is tudok lenni, amikor inalni kell... bizonyos mértékig. -Shane-nel is próbáltam tök udvarias lenni meg minden, nem is vittem túlzásba, aztán véletlenül letegeztem, mert ezt szoktam meg, észre se vettem, erre majdnem belefojtott a vízbe, miközben sokkolt a saját farkával. Rémálmaimban ne jöjjön elő. Tényleg nem tudom, mikor váltottam tegezésbe, direkt figyeltem, hogy magázzam, ne legyen ebből gond, erre tessék. Amiket mondott abban pedig sajnos marha nagy igazsága volt, akárhonnan nézem, el kell ismernem. -Kár, csinálni kellene egyet. Van rá esély, hogy megjegyezzem? Azért érdekel, naná, hogy érdekel, mert az a pár arc akiket tudok, azok édes kevesek a boldoguláshoz. Nagy a falka, szó se róla, a miénk se volt kicsi, csak ott tök mindegy volt, ki kicsoda, mert a fél bagázst nem is érdekelte. Végig figyelek, ha most tesztet kellene ebből írnom, vagy felelnem, lehet, elvéreznék, bár arcról annyit meg tudnék mondani, hogy ezek valami nagy kutyák. Haladok, talán azt is sikerül megtanulnom, ki milyen feladattal van ellátva... egyszer. -Ja, hát ha olyan mint az a tag, aki meglátogatott a balhé miatt, hát akkor hagyjuk. Azt hiszem neki sosincs jó napja. Megjegyeztem a képét, meg is mutatom Darrennek, hogy lássa. A nevét nem tudom, na de nem mutatkozott be, és én sem kérdeztem. Bólintok, vágom a dolgot, a többieknél puhatolózni kell, és majd elválik, értem én. -Aha, zárt rendszer, nem tartozik arra, aki kívülálló. Oksa, ezt is megjegyeztem, bár ezt azért sejtettem, Quebecben sem pofáztunk, az volt az egyetlen olyan pont, amikor egyet tudtunk érteni. Na meg abban, ha valakinek a nőstényét felpróbáltad, és igazat kellett adnod a hímjének, hogy jó az ágyban. Már nem arcból arcba, mert abból így is ordítás volt minimálisan, ha kiderült. Vigyorgok, mert a legfőbb elfoglaltságom az mindig is az volt, hogy a nőstényeket hajtottam, és nem nagyon érdekelt, melyik kié, vagy kié nem. Az a cukipofa sem szedett volna ki belőlem semmit, ha nem tudom, hogy falkatag, akkor inkább tényleg meghalok. Azért fájó pont, hogy egy fillérrel sem támogatta, hálálta meg amit megtudott, mert tényleg kell szerválnom egy jó ütőt. -Addig még van 80 évem, tudod mennyi az? Kérdezem megrökönyödve, jótól, pont attól, aki betöltötte a 300-at. Röhejes kérdés, de nekem tényleg iszonyatosan sok. Az ötleten röhögni kezdek, ez tényleg mindent elmondana rólam, legalább mindenki fel tudna készülni arra, hogy esetleg elcseszek valamit. -Egyszerűen hangzik, de tudod mennyire gáz, amikor rájössz arra, hogy azt sem tudod, milyen egy normális falka, meg mit kéne tudni? Amit Jared megtanított... azt hagyjuk. Tudok vadászni, bunyózni és regenerálódni. Kommunikálok, a pajzsommal elboldogulok, de semmi egyebet. A quebeci falka nem foglalkozik a kölykökkel, úgy vannak vele, ha életben marad, akkor elég erős, ha nem, akkor meg kit érdekel? Szóval hendikeppel indulok, és 6 éves létemre el vagyok maradva ezerrel, erre pedig itt kell ráébrednem. Ez annyira necces. Tényleg nem akarok visszamenni, sem azt, hogy kivágjanak, mert tetszik ez az egész, faterral is kezdünk egész jól kijönni, meg az ő faterjával is, azzal a Victorral, bár túl sokszor nem találkoztunk. Családként funkcionálnak, és ez nekem új dolog, ahogy az is, hogy Castor kemény Alfa, de jó fej. -Nem tudok egy helyben ülni, tényleg mennem kell mindig, de majd igyekszem, vagy mi. Kicsit megkönnyebbülök, nem lettem a födbe vágva, sem vízbe fojtva egyelőre, ez már külön pozitívum. Farkasom is vidáman indul meg, most már körbenéz itt is, nehogy kimaradjon valami.
- Persze, hogy nem indíthatsz úgy, de a legtöbben a falka körein belül nem járunk állig felhúzott pajzzsal - utaltam itt többek közt a saját pőreségemre. A Farkaslakban és a hotel farkasrészlegén - már amikor oda mentem - sose vontam fel egy centit sem a pajzsom. - És gondolom te se élből úgy nyitsz, hogy nekimész a másiknak. Puhatolózz kicsit. Ha pedig kifejezetten fejlődni akarsz, akkor jobb és ésszerűbb, ha felkérsz egy-egy mentort alkalmanként, hogy eddzen veled, vagy bárkit, akivel jóban vagy. Ebből látni fogják a motiváltságod, a tettrekészséged és azt, hogy nem csak láblógatni vagy a falkával. Shane fojtási és farokvillantási akcióját hallva felröhögtem, ez pedig egyértelműen Noah sokkolódásának szólt. Lehet, hogy szigorúbban kéne vennem, beszorítani mindenféle korlátok és szabályok közé, de... a helyzet az, hogy ő pontosan az a fajta, aki a saját bőrén, kárán érti meg, mi a helyzet. Emellett még ha hat éve is harapták be, valahol még akkor is egy kölyök. - Ne parázz, bele fogsz jönni - veregettem vállon. - A nagyok úgyis nagyoskodóbban járkálnak, és ha nem vagy biztos a dolgoddal, de vannak körülöttetek mások is, arra is apellálhatsz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek. Oké, én már könnyen beszéltem, a három évszázadom alatt nem egy falkát megjártam a családdal, volt némi rutinom abban, hogy meglehetősen gyorsan és jól felmérjem az erőviszonyokat, a falkán belüli hangulatot, alapmentalitást, hierarchiát. Nem tartom Noah esetében sem kétségbeejtőnek a dolgot, mert van esze, bele fog tanulni. A mutatott hímre felvontam a szemöldököm. Szerintem plusz háromszáz év sem lenne elég nekem ahhoz, hogy megértsem a dominánsok némely viseltes dolgát. Nem tetszett, ahogy a fiammal bánt, de ha elkezdenék miatta vagy vele pörölni, azzal mindazt vágnám pofont, amit eddig magyaráztam a kölyöknek. - Vannak ilyenek is - mondtam végül. Quebec és a nőstények... újat igazán nem tudott már mondani nekem, de figyelmesen hallgattam, mert neki ezek a dolgok újak, először látottak, tapasztaltak, ennél fogva fontosak. A farkasok nagy többségénél az első évek piszkosul meghatározóak, ha az első évtizedeket elbarmolják a mentorok és a Teremtők, akkor cseszhetik onnantól a kölyköt. Az emberi évek pedig nem kevésbé tudnak táptalajai lenni ilyen-olyan eldeformálódásnak, vagy éppenséggel erős alapnak. - Igen, tudom mennyi 80 év - mosolyodtam el, majd megálltam és szembefordultam vele. - Figyelj, nem tragédia, érted? Farkasként hat éves vagy, nem friss hús ebben az életformában, de akkor is elég fiatal. A falkaéletet pedig idő kitanulni, ha nyolcvan év múlva is itt tartasz, az lesz ciki, ez még nem az. Egy kölyöknek tudod mi a dolga? Tanuljon, figyeljen, fejlődjön, bűnhődjön. Tanulja meg először is élvezni, hogy vérfarkas, kontrollálni saját magát, hogy ne legyen idejekorán besavanyodott és megkeseredett, hogy ne egy átokverte szörnyetegként tekintsen magára. Figyelje az idősebbeket, a viselkedésüket, a falka működését, a tagok egymáshoz való viszonyát, nem kell betéve tudni a magánéletüket, elég ha nagy vonalakban azt jegyzed meg, hogy kitől tartanak, kivel közvetlenebbek, kihez mivel fordulhatsz. Fejlessze magát, de ne akarjon egyből tank lenni, lesz több száz éve jó esetben arra, hogy igazán megerősödjön, a lényeg, hogy ne kelljen azon parázni a többi tagnak, hogy vész esetén elveszti a helyét, bepánikol, vagy hasonló, esetleg nem képes összehangolni a saját mozgását a társaiéval és ezzel másokat is veszélybe sodorhat. És bűnhődjön, mert ezek a tanulóévek erről is szólnak. Van, hogy hibáznunk kell azért, hogy megtanuljuk a leckét, ettől még nem kell magad elásni. Ha sokadjára is ugyanazért büntetnek, na az már tényleg gáz. A farkasom hűvös érdektelenséggel fogadta a nálánál jóval kisebb hímet, de nem mordult rá, nem zavarta el, minden zavar nélkül megtűrte és őarroganciájától a legtöbb volt, amit ki lehetett csikarni. - Én se voltam soha egy minta-falkatag - vontam vállat. - Másfél éve például puszta buliból felfaltam egy embernőt az egyik haverommal, pedig az akkori Ikkumaságom a régi falkában a béta posztot jelentette. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nyugodtan randalírozz te is! Csak azt, hogy nem jársz rossz úton és bele fogsz jönni - kissé oldalra döntött fejjel fürkésztem tovább az arcát. - És azt hiszem, tudok is hozzá adni plusz löketet. Remélem, még mindig annyira szeretnéd az aláírásomat, mint amikor jöttél - mosolyogtam továbbra is, pillantásomban azonban komolyság lapult, ami megsúghatta, hogy nem szívatom, tényleg az jön, amit a szavaim sejtetnek, majd ki is mondok nyíltan. - Elismerem az apaságot és levakarom rólad a gyámügyet.
Tudjátok, valamit el kell mondanom magamról. Az én életemből a hosszan tartó párkapcsolat, mint olyan, kimaradt. Nem, nem vagyok érzéketlen, erről szó sincs. Még azt se mondanám, hogy nem volt szerencsém a nőkkel. Voltak futó kapcsolataim, időről időre megjelent egy-egy nő az életemben. De mint mondtam, nem voltak tartósak. Valahogy nem alakult ki bennem sem a késztetés az ilyesmire. Lehet csak azért, mert túlságosan belefeledkeztem az alapító jelentette kötelességeimbe, vagy éppenséggel csak nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, nem számít. A lényeg a lényeg, az én életemből az ilyen kapcsok kimaradtak. Fel fellángolás, de nem továbbégés. Hogy miért mondom ezt? Nos, azért, mert bár sosem volt ilyen jellegű családom, de volt valami, amely, ha fogalmazhatunk úgy, de kárpótolt érte. Ez a valami a vérvonalam volt. Farkasok tucatjai, nők és férfiak egyaránt, akik agyaraim által váltak azzá, amivé. Mindegyikük nevét el tudnám mondani, akár beharapási sorrendben is, hiszen egytől egyig kedvessé váltak a szívemnek. Persze, emlékszem azokra is, kik elbuktak, talán túlságosan is. Az alattuk elhelyezkedő generációkkal már bajban voltam, de akiket megismertem, sosem feledtem el. Ők hozzám tartoztak, legyenek bármely pontján is a világnak, vesse őket akármerre a sors. Nagy a kiterjedése, de lényegében mind egy családot jelentettünk, még ha csak képletesen is nézve. Számomra pedig külön örömöt jelentett, hogy nem egy farkas lakik a városban, kik az én véremet képviselik. Köztük pedig valakivel, aki kifejezetten a szívemhez nőtt. Július közepén tűnt fel, hogy ismerős energiák tűntek fel a városban. Túlságosan is ismerősek. Egy darabig jártam is a várost, mire ráakadtam... s emlékszem, jó darabig csak mosolyogva figyeltem Tanyát az utca túloldaláról, persze csak lopva, nehogy túlságosan feltűnő legyen. Jó volt a viszontlátás és a tény, hogy túlélte azt a háromszáz esztendőt, mióta különváltunk egymástól. Valahol még ma is bánom, hogy ott kellett őt hagynom Damaszkuszban annak idején, de ez a dolgok rendje. Sosem pátyolgathatjuk életük végéig a kölyköket, mert különben eltunyulnak és kényelmesednek. Attól a naptól kezdve viszont Tanyán is rajta tartottam a szememet. Távolról figyeltem őt is, mint megannyi farkast Fairbanks-ben, kerülve a lebukás lehetőségeit. Örömmel konstatáltam, hogy egy talpraesett nő lett abból a fiatal lányból, kit megismertem. S eldöntöttem, ideje találkozni. Aznap viszont várt még talán egy hálátlannak is nevezhető feladat rám. Viszont a tervezett találkozó meghiúsult, az élet tett róla. Éppen kint voltam a Chena partján, amikor a távolból megéreztem Tanya energiáit. Fintorogtam egyet, elvégre nem így terveztem a dolgot, de nem számított. Végső soron az a lényeg, hogy lett lehetőségem rá. Vettem hát egy mély lélegzetet, majd elindultam arra, ahonnan érzékeltem a nőstényt. Magamat újfent 300-400 közöttinek láttattam, most az emberi álcámhoz nem kívántam nyúlni. Nem lesz rá szükség, ahogy a mostanira se sokáig. Egyre csak közeledtem és lassan megláttam a körvonalait a távolban. Vettem egy mély lélegzetet, majd kinyúltam felé az energiáimmal. ~Salam aleykum, Thana Sharmoon~ - köszöntöm arabul a kölykömet, miközben távolról néztem rá és továbbra is közeledtem.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Néha mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás, és akármennyire is imádtam a tűzoltóságon lévő pörgést, vagy a többi farkassal való trécselést a hotelben, időnként azért nekem is szükségem volt egy kis magányra, hogy rendezzem a gondolataimat. Magamhoz vettem a kis noteszemet és pár tollat, majd felkerekedtem, hogy keressek valami nyugis helyet a városon kívül, ahol egyedül maradhatok a gondolataimmal. Meg rajzolhatok, természetesen, minden zavaró tényezőtől messze. A folyóparttól nem messze, az erdő szélén találtam alkalmas helyet, ahol egy nagyobb szikla tetején kényelmesen elhelyezkedve terítettem ki magam előtt a lapokat. Több, aktuális ügyem jegyzetei: amiket nem árt észben tartani a bátyámról – a kapcsolatai, kik fontosak számára, kikkel ellenségesebb a viszonya, a falkatársaim és a hozzájuk fűződő fontosabb benyomások, kapcsolatok; a nemrégiben csatlakozott és kivált tagok, és ez a bizonyos Annakpok… Vicces, hogy míg az összes többi ügyemmel haladtam előre valamicskét, ezzel mint ha egy helyben toporognék. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy elhiszem-e egyáltalán, hogy valóban az egyik vérvonal-alapító kóvályog a városban, vagy csak egy imposztor adja ki magát neki. Míg az eszem egyértelműen az utóbbiban hitt – hisz az is ritka mint a fehér holló, hogy egy 600 fölötti vérfarkassal találkozzon az ember, mennyi esély lenne egy még idősebbre? Semmi – addig a szívem mindenképp hinni akart abban, hogy minden logikátlanság ellenére mégis lehetséges… Igaz, hiába kerestem ésszerű magyarázatot rá, ezeddig nem sikerült elfogadhatót találnom. Miután újra sorba rendeztem a jegyzetem lapjait és szorosan összekötöztem, megóvva a jeges, északi széltől, a tollam után nyúltam, hogy egy lapot helyeztem a borítójára, gyors, alig pár perces skicceket készítve a tájról, az erdő körülöttem fellelhető apró csodáiról, mely hétköznapi emberek számára talán észre sem vehetőek… Egy mókus, ahogy a hó alatt keresgéli ősszel elrejtett elemózsiáját, egy énekesmadár, ahogy tollát felborzolva gubbaszt az egyik fenyőfa ágán, egy fiatal fűzfa ágáról lekúszó kecses és törékeny kis jégcsapok, ahogy megcsillan rajtuk a nap fénye… Olyannyira sikerül belemerülnöm a rajzolásba, hogy fel sem tűnik, hogy idő közben az erdő lakóin kívül más látogatóm is akadt… Csak amikor meghallom az arab szavakat, fagy meg a mozdulatom egy lendületes vonalhúzás végeztével, s azt is kisebb csodának tartom, hogy a tollat nem ejtettem ki a kezemből. Még ki…?! Itt?! Miért…?! A jegyzeteimet egy mozdulattal a táskámba vágva pattanok fel ott helyben, a szikla tetején, hogy jó fürkészhez méltóan járassam közbe a tekintetem a környezetemen – mégis merről várható az idegen? Egy-két lépés, a hó jellegzetes, roppanó hangja, én pedig már a szememmel követem a férfi minden mozdulatát – azonban bárhogy is figyelem, akármennyire is próbálom felidézni az arcát az elmúlt 350 évből, be kell valljam – nem ismerős… Ettől függetlenül a köszöntése… egyértelműen ahhoz a korszakhoz köthető, amikor még asszasszinként tevékenykedtem, de hogy nem valamelyik társam, az biztos – őket még legrosszabb rémálmomból felkeltve is megismerném… Ezek szerint egy ellenfelem? Azt hittem, mindenkinek sikerült megjegyeznem az arcát azok közül, akik megmenekültek előlem, de úgy tűnik, én is tévedhetek. ~ Ki vagy, idegen? És milyen szándék vezérel, hogy épp hozzám vezetett az utad? ~ - válaszoltam vissza, egészen annyira felhúzva a pajzsom, hogy csak az üzenete legyen képes átjutni rajta, ne tudhasson meg rólam semmi pluszt. Bár ha ismeri ezt a nevemet, akkor esélyes, hogy ezzel máris elkéstem…
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
A szavaim célt érnek, meglapulva a nőstény tudatában. ~Békével jöttem~ - ahogyan a köszöntés is szól. Sejtettem, hogy be fog várni engem, mindig is túlságosan kíváncsi volt, érdeklődő... egyenes utat jelentett számára ez egykoron, hogy kölykömmé fogadjam és felruházzam azzal a kivételes lehetőséggel, amit egy elsőfokú léte jelenthet. Figyeltem a reakcióját és bevallom valahol mulattatott, ahogyan éreztem belőle a töprengést. Vajon ki is lehetek? Kislányom, nem több, mint a teremtőd, aki mellett két évtizedet töltöttél. Talán ezt lenne a legegyszerűbb mondani, szépen gyorsan elintézni a formaiságokat és jöhet az egymás nyakába borulás, the end. Na igen, ez lenne a legegyszerűbb, de egyáltalán nem állt szándékomban felfedni egyelőre még az álcámat. Mint mondtam, van valami, melynek eleget akartam tenni mindenek előtt. A kötelesség egyes esetekben előrébb való, mint minden más. Ez volt az az állandó érvényű szabály, melyre megtanít a szolgálat évszázadokon keresztül. Tanya nem mozdult el, szóval nem okozott nagy gondot odasétálni hozzá és megállni előtte alig kétméternyire. Pajzsom mögé rejtettem mindazt, amit a viszontlátás váltott ki belőlem. Az örömöt, hogy Tanya, az egyik, ha nem a legjobban kedvelt kölyköm túlélte az évszázadokat és most itt áll előttem. Mondhatni alig változott valamit, ami a külső jelentett. A belső más volt. A kislányból érett nővé cseperedett és minden bizonnyal elég keménnyé, ha ilyen kíméletlen világban még élt. Szóval az elismerés is megjelent bennem... majd pattant vissza a pajzsomról visszafele. Kifelé csak azt mutattam, ami látszott. A nyugodt viselkedést, mint akinek senkitől sincs félni vagy tartani valója, miközben arcomon hagytam a szigorú kifejezést. A tekintetem pedig szinte átdöfte. Már nem bántóan, agresszíven, sokkal inkább úgy, mint ha nem lenne számorma olyan dolog, mely rejtve maradhat előlem vele kapcsolatban. Ahogyan nem is volt. Hagytam még egy kicsit, hogy szokja a jelenlétemet, mielőtt szólásra nyitottam a számat. - A nevem Ra's al Ghul. Egykoron te és én együtt vettünk részt a Rend kiképzésén. Ra's al Ghul... sosem használtam a "polgári" nevemet, amikor a Rend ügyeiben jártam. Úgy voltam vele, hogy a Rend arab eredetű, a vezetőjének is ilyen nevet kell viselnie, még ha csak fedőnévként is, a hagyomány megkívánja. - Én vagyok a Hegy Öregje. S hogy megerősítsem a szavaimat ökölbe szorított kezemet felemelem előre, hogy jól láthassa a gyűrűt a kezemen... a gyűrűt, melyet egykoron Szulejmán, az akkori aszaszin vezér kezén láthatott, mikor letette esküjét. - Azért jöttem, hogy számon kérjem rajtad az esküdet, melyet letettél egykoron - szólok, miután visszaengedtem a kezemet magam mellé.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Szóval békével jött… Eddig valóban úgy tűnt, de ha valaki, én aztán tisztában voltam vele, hogy milyen csalfa is tud lenni az ember látása… Megvártam, hogy közelebb érjen, ennek ellenére érezhette a feszültséget rajtam, ahogy a testtartásomból is leolvashatta ugyanezt, ahogy magamra erőltetett önuralommal vártam – ha esetleg úgy hozná a helyzet, időben reagálhassak bármilyen mozdulatára. De úgy tűnik, semmi… Szótlanul álltam a tekintetét, fenntartva a szemkontaktust, véletlenül sem megadva magam – elfordítva a tekintetem. S bár bemutatkozását követően a neve ismerős volt, azonban ez volt minden. A szavai kételyt szítottak bennem, amit a szemöldököm leheletnyit fentebb vonásával jeleztem is. -Nem emlékszem, hogy valaha találkoztunk volna, pedig mindig is jó arcmemóriám volt. -jegyeztem meg tárgyilagosan. Ha mér csak csupán futólag találkoztunk volna, akkor azt mondom, megesik, hogy nem feltétlenül emlékszem rá. Így azonban? Hogy együtt vettünk részt a kiképzésen? Kizárt, hogy elfelejtettem volna bármelyik bajtársam arcvonásait, miután annyi nehézségen mentünk át, egy csónakban evezve. Várom, hogy bővebb magyarázatot adjon ellentmondásos szavaira, azonban a következő megjegyzésével sikerül meglepnie, mielőtt pedig még tiltakozhatnék, vagy legalább felhorkanthatnék a felháborodástól, hogy hogy merészeli, már meg is akad a tekintetem a jól ismert ékszeren, én pedig azt sem tudom hirtelen, hogy mit mondjak… Leugorva a szikláról épp előtte érek földet, s csak bámulom az antik gyűrűt, mint ha valami megbabonázott szarka lennék… Azonban akármennyire is próbálok bármi apró jelet észrevenni rajta, ami utalna rá, hogy csupán olcsó hamisítvány, nem találok… Megfogott. Talán egy-két percig ha nézhetem a bizonyítékot, szinte kővé dermedve a mozdulatlanságtól, azonban miután hallom az újabb szavait és a tudatomig hatolnak a szavak, megadó magatartással borulok fél térdre előtte, fejet hajtva a felsőbb hatalom előtt. -Mivel lehetek szolgálatodra, Ra’s al Ghul? -kérdeztem, miután a kötelező tiszteletadást követően ismét felpillantottam rá. Békés szándék vezérel, de kíváncsi vagyok… áruld el, mi a látogatásod célja…?
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Jó az arcmemóriád... el is várom tőled. - Találkoztunk, ebben biztos lehetsz. Akkori személyiségem viszont kellőképpen magának való volt ahhoz, hogy ne akarjak mindenáron mások társaságában lenni, talán ezért maradtam meg kevésbé az emlékeidben. Szó mi szó, Altairként tényleg nem voltam hivalkodó. Én voltam az a tipikus aszaszin, aki megvolt a közösségben, tett érte, de nem vitte túlzásba. Tettem, amit parancsoltak nekem, cselekedtem, amit cselekednem kellett... közben jókat mosolyogva azon, amikor Tanya éppenséggel engem szidott a hátam mögött, legalább is ő így gondolta. Kölyköm kölyköm, emlékszek ám minden szóra. Legalább is arra, amire érdemes... meg arra is, amire kevésbé. Sajnos még az én elmém se szelektív, magába szív mindent, ami az útjába kerül. Még a legapróbb morzsát is. Olykor még azokkal is jól tud lakni a nagyragadozó. Utána viszont eldöntöm a beszélgetés további menetét, hiszen felmutatom a megdönthetetlen bizonyítékát kilétemnek. A gyűrűt, melyet egykoron maga Szulejmán, az akkori vezér húzott az ujjamra és azóta csak akkor vettem le, ha fennállt elvesztésének veszélye, vagy testet váltottam. Túlságosan értékes volt, ami az eszmeiségét illette. Most lehetett is látni, mekkora ereje van, hiszen Tanyát is "térdre kényszerítette". Máskülönben biztos voltam benne, hogy vitába száll velem és megkérdőjelez. Olyannak ismertem meg, aki mindig felteszi a miért kérdést, s aki kellőképpen kételkedő. Azt viszont örömmel látom, hogy köti magát a hagyományokhoz. Nekem maga a gesztus nem hízelgő, elvégre nem azért voltam az aszaszinok vezére, mert mások áhítatára vágytam. Az elégedettség annak szól, hogy elment, de nem felejtette el, honnan jött. - Fogadd kezdésként békejobbomat - nyújtom felé kezemet. Nem kézcsókot kérek, amint ujjaim között érzem az övét, egy határozott mozdulattal talpra húzom. Első vagyok az egyenlők között, de az aszaszinok akkor is testvérek mélyebb, eszmei értelemben. - Visszahívlak téged, Thana Sharmoon. Visszahívlak az Aszaszin Rendbe. Egykoron legjobbjaink között voltál, ritkán adtál okot bosszúságra, ritkán tértél haza a kudarc keserű ízével a szádban. Méltó gyermeke vagy Chulyinnek, a Fürkészek atyjának, hisz szemed szinte sosem tévedett egykoron. A Rendnek pedig szüksége van az olyan vérfarkasokra, mint amilyen Te vagy - tartok egy kis szünetet, majd. - Azt kívánom, hogy újra elmond esküd és átess a beavatási ceremónián, mint egykoron. A szavak, melyeket évszázadokkal ezelőtt elmondtál, egy életre szólnak. Eljött az idő, hogy megerősítsd őket.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Szótlanul bólintok a magyarázatára, ettől függetlenül még mindig él bennem a bizalmatlanság, amíg meg nem mutatja a bizonyítékul szolgáló gyűrűt. Akkor aztán akármennyire is nehezemre esik hinni, kénytelen vagyok… ahogy elfogadni is azt, hogy felettem áll. Vajon miért tért vissza? Miért pont hozzám? Miért pont most…? Vajon csupán véletlen, akár az, ahogy a bátyám nyomára bukkantam, vagy csupán a véletlen leplébe csomagolták a gondosan tervezett és kivitelezett viszonttalálkozást? Ezek, és ezekhez hasonló kérdések cikáznak a fejemben megállás nélkül, amíg a kezét nem nyújtja felém. Felpillantok rá, kissé meglepetten, majd elfogadva a segítő kezed talpra állok, felegyenesedek előtte. Tehát valóban békés szándékkal érkezett, legalább ettől nem kell tartanom. De a többi kérdésemre még akkor sem kaptam választ, miután meghallgattam az újabb monológját. -Tehát szükség van rám… -biccentettem aprót a szavaira, s úgy tűnik, egy választ már ki is bogozhattam a szavaiból… Legalább már azt sejtem, hogy miért éppen én? Amikor meghallottam, mit kér, egy csöpp aggodalom csillant a szemeimben. Lehet? Szabad? Az egyik felem büszkén állítja, hogy igen! Hisz egyszer már elköteleztük magunkat, ez pedig egy életre szól, másfelől viszont feltámad bennem a kétely… hisz amikor annak idején csatlakoztam a rendhez, egy falkához sem tartoztam, most viszont a helyiek felé is kötelességgel tartozok. Mi van akkor, ha olyan parancsokat kapok, melyek egymásnak ellent mondanak? Abban az esetben mi a teendő? Valószínűleg a férfinak is feltűnhetett a hezitálásom, így aztán nem akartam hosszasan megváratni… Előrébb léptem, és egy határozott bólintással adtam tudtára, hogy elfogadom a hívását. A fejemben kavargó aggodalmakról azonban mélyen hallgatok előtte… Eszem ágában sincs ötleteket adni a bizonyításra, igaz, tisztában vagyok azzal, hogy amennyiben megtalált, ilyen távol a helytől, ahol egykor találkoztunk, akkor valószínűleg a jelen életemmel kapcsolatosan sem sok újdonságot tudnék mondani neki. Pláne nem azt, hogy egy falka tagja vagyok, amit már csupán szaglás alapján is leszűrhetett, ha legalább pár napot a városban töltött. Vagyunk elegen, vérfarkasok. -Eleget teszek a kérésednek, ám gondolom, nem ok nélkül kerestél fel. Mikor feded fel előttem látogatásod valódi célját? Milyen feladatot kell teljesítenem? Mikor és miért? –kérdeztem vissza egy egész csokorra való tudnivalóra, ahogy elhallgatott. Tudom, tudom… csak türelem, az eskü és beavatás után majd mindent megtudok, de… -Miért kell újra felesküdnöm, amikor az első is egy egész életre szól? Bár a nevem már rég nem ugyanaz, mint akkoriban, én vagyok az. Élek. És itt vagyok, parancsra készen.-húztam ki magam elszántan. Nem tagadom meg a kérését, csupán válaszokat akarok. Ha már az életemet nekik szenteltem, azt hiszem, ez a legkevesebb, ami jár érte cserébe.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Látom a meglepettséget az arcán. Tán másra számítottál, gyermekem? A Rend és tagjai tolerálják a lojalitást, amit mutatnak irányukba. Még akkor is, ha valamilyen szinten kívülállóról van is szó. Mondjuk azt is lehet mondani, hogy csupán az atyai szeretet nyilvánul meg részemről. Akárhogy is, Tanya volt az egyik legígéretesebb kölyköm mind közül, akire mindig is büszke lehettem. S most ennek ellenére kellett ezt az álcát játszanom, végigmenni ezen a kötelező színjátékon. Az élet olykor nagyon hálátlan, főleg az enyém, de egyszerűen ezen túl kellett esni. Uh, de fog gyűlölni, ha mindezek után kiderül, ki is vagyok. Ha ki fog derülni persze, ez még nagyon a jövő zenéje. Ami persze lehet, hogy nem több, mint pár óra, de ez most mellékes. Egyelőre még úgy voltam itt, mint az aszaszinok vezére, nem pedig mint atya, teremtő. Kötelesség jár ugyan az utóbbival is, de ez most teljesen más jellegű volt. Lassan előadtam hát neki, mit is várok el tőle. Nem köntörfalaztam, még ha a tényleges feladatát még nem osztottam meg vele. Nem, nem utólag fogom kitalálni, már meghoztam a döntésemet ilyen téren, de még váratott magára. Jól sejtette, majd a ceremónia után. - Mindig szükségünk van az olyanok, mint amilyen te vagy. Jobban, mint azt te el tudnád hinni. Ma már messzebbre nyúl a kezünk, mint régen... de ennek ára van. Ebben pedig semmi túlzás nem volt. Amikor új irányelveket adta ma Rendnek, rohamosan megnőtt az emberutánpótlás szüksége. Megnövekedtünk méretben, kiterjedésben. Ezt pedig jól mutatta az idei nyaram, amit Fairbanks-ben töltöttem. Egy eldugott barlangban a határzónába sereglettek napról napra az újoncok, akiket a világ minden pontjáról hoztak a mentorok, felderítők számomra. Miután megbizonyosodtam alkalmasságukról, elmondattam velük az esküt és túlestek a beavatáson, hogy aztán mehessenek állomáshelyükre, immáron teljes értékű tagként. Volt, hogy egy nap 10-12 új aszaszint avattam fel és mivel mindenkinek külön eljárás járt... igen, elhúzódott egész nyáron. Bár ezen már meg se lepődök igazából. Mindig nyáron szoktam az újakat felvenni, olyankor pedig sűrűek a napok. Most persze nem nyár volt... de különleges eset, amiért szakíthattam a hagyománnyal. Mindenesetre érzem rajta az elhatározást, amit örömmel üdvözlök... de nem hazudtolja meg magát, amikor kérdéseket tesz fel. Ha nem lenne rajtam az álca, bizony ezen mosolyognék. - Két okom is van rá. Egyrészt mert most nekem fogsz felesküdni. Ugyan jogfolytonosság van, de Szulejmánnak tetted le az első esküdet. Látnom kell, hogy az én utasításaimat is képes vagy-e követni. Másrészről pedig... ne hidd, hogy elfelejtettük az eltévelyedésedet. Ahogyan otthagytál minket Szíriában, holott egyszer már elmondtad a szavakat. S nagy szükségünk lett volna rád - rövid szünetet tartok, majd. - Évtizedekkel azt követően, hogy elmentél, a Szultán elárult minket. Ellenünk használta fel a janicsárjait, tisztogatást rendeztek az egész országban. Damaszkusz lángokban állt és az aszaszinok teteme borított mindent. Abdul, a kurd... Isael ibn Brakta... Hassan al Muhammed ibn Iknar... s még több ezren vesztek oda napok alatt, akárcsak maga Szulejmán - a nevek, amiket mondtam, egytől egyig olyan férfiak voltak, akiket ő is ismert. - Az életünkért harcoltunk, míg te Allah tudja, hol voltál. Ezek után látnom kell, hogy valóban hajlandó vagy-e visszatérni közénk és jóvátenni azt, hogy magunkra hagytál minket. Szembesítettem őt a múlt eseményeivel, elmondtam, mit éltünk át egykoron. Nagyon úgy tűnt, hogy a Rendnek vége, megtörtek minket. De nem... még a romokból is lehet építkezni és ma már hatalmasabbak vagyunk, mint bármikor. - Ha kész vagy a parancsra, örömmel hallom. Tedd meg hát az első lépést.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Szótlan biccentéssel nyugtáztam a férfi szavait, hallva azonban, hogy messzebbre nyúl a kezük, mint régen… önkéntelenül is összerezzentem egy csöppet. Végül is, az, hogy most itt áll előttem, oly messze egykori hazánktól, csak a szavait bizonyítja, ettől függetlenül még mindig nem sikerült teljesen eloszlatnia a nyugtalanságomat. Nem véletlenül, hogy itt van… A kérdés már csak az, hogy pontosan mit akar tőlem? Mert bár szépen játszik a szavakkal, arra, amire igazán kíváncsi vagyok, még mindig nem kaptam választ. Hallgatom, mi az a két ok, aminek következményeként most itt áll velem szemben. Az első hallatán egyetértően bólintok, teljesen logikus, érthető. A második hallatán azonban egészen apró görcsbe rándult a gyomrom… Szívem szerint felszólalnék, ellenkeznék, mentségeket hoznék a tettemre… hisz igaz, valóban ott hagytam őket… Minden szó nélkül. Azonban mondhatni, nemigen akadt választásom. Az, hogy egyáltalán csatlakoztam hozzájuk, kényszer hatására történt… Aki ott volt, tudhatja, hány elkeseredett kísérletet tettünk a szökésre, mígnem belenyugodtunk… és beláttuk, ha együtt működünk és tanulunk, előbb eljön az idő a szabadulásra. Másrészt, így talán a figyelmüket is sikerül elültetni, ha egyszer már kiérdemeljük a bizalmukat. -Sajnálom, ha ezzel bosszúságot okoztunk a rendnek. Nem volt más választásunk. -feleltem, hisz ha akkor nem cselekszünk, mikor szabadultunk volna? Talán sosem, még mindig ugyanott tartanánk, a rend ügyeit szolgálva… A bajtársaim eleste hallatán csak lehajtom a fejem, néma tisztelettel adózva szellemüknek, azonban önkéntelenül is felmerül bennem a gyanú – ha akkor maradtam volna, lehet, hogy nekem is pusztám a nevemet őriznék az emlékezetükben. -Talán így kellett történnie. Talán Sors rendelte el így, mert itt van rám szükség. -feleltem, hisz lehet akárhány újonc azóta a rendben, ezek szerint azok száma, akikkel együtt éltem át a kiképzést annak idején, jelentősen megcsappant. Talán olyan feladat vár ránk, amire egy újonc nem is lenne képes… Hisz mondjon bárki bármit, teljesen más idők járnak, s akármennyire nem szeretném lebecsülni a Rend vezetőjét, kétlem, hogy a mostaniak olyan kemény kiképzést kapnának, mint mi egykoron. Nehéz ebben hinnem, amikor magam körül mindenhol csak azt látom, mennyire elpuhultak az emberek… -Értettem. -feleltem, azzal egy pár lépést hátrálva térdre borultam a férfi előtt, felidézve az oly jól ismert szavakat. - A Sötétség az én pajzsom… Az Árny az én köpenyem… Hűségem a kötelességem… Kötelességem az életem… -követett szó szót, lassú, nyugodt tempóban, akár a háttérből idehallatszó folyó hömpölygő vize. Ahogy az utolsó szavak is elhangzottak, felemeltem a fejem, a férfi tekintetét keresve. Elmondtam az esküt, újra… előtte. Innentől már csak rajta múlik, hogyan tovább.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Erősek voltak a szavaim, ezt jól tudtam. De így kellett lennie. Gyakran, amikor alszom mostanában, újraélem azt a napot. Ahogyan meglátom a távolban a feltűnő hadsereget... ahogyan vad rohamra indulnak és áttörik Damaszkusz védelmét... ahogyan az aszaszinok kisebb csoportokban állnak ellen, küzdenek az életükért, egy életet tízzel fizettetve meg, mígnem a túlerő legyűri őket... ahogyan lángol a város, az épületek porrá lesznek... s én fent állok a fellegvárban és végignézem ezt az egészet. Nagyjából ez volt az, ahol felriadok. Sosem mertem megszámolni, hányan voltak. Hányan haltak meg Mehmed árulása és ármánya miatt. Csak egyet tudok: túl sok. Meg tudnám mutatni a számokból, mennyien voltak, de nem teszem. Tisztelgek az emlékük és áldozatuk előtt, de ez minden. Nekem a jelenben kell vezetnem a testvéreimet... de mégis, a múltam időről időre újra felüti a fejét éjszakánként. Mindenesetre a szavaim elérik a hatást, amikor megérzem a nőből a szégyent. Rendben van, úgy tűnik a kötelességtudata tényleg nem csorbult meg annyira, mint amennyire féltem tőle. Tudja, hogy hülyeséget csinált, a beismerésnél többet pedig nem várok el tőle. Mert valljuk be, ha most nekiáll bocsánatért könyörögni az nem lenne méltó tőle és a múltat se változtatja meg. Nem, ennyire nem dramatizálom túl a dolgot, csak azt akartam, hogy tudja, mi történt. - Sose feledd el az ősi igazságot, melyet a jelmondatunk tartalmaz, Thana Sharmoon. Mindig van választás, mindig van megoldás és sosem az, ami a legegyszerűbbnek tűnik. A Rend azért jött létre, hogy hírszerzés legyen a szultán számára. Ma azért létezünk, mert mi akarjuk a legfőbb titkot birtokolni. Hogy ne legyen számunkra ismeretlen, rejtett tényező. Mindenről tudni akarunk és én voltam ennek a gépezetnek a feje, testvérek ezreinek irányítója. Olyan szervezet volt ez, mely türközi azt a szellemiséget is, mely segített egykoron megteremteni a vérvonalamat. A Fürkészek egészséges, túlbuzgó igazságkeresése, kíváncsisága. S ebben a gépezetnek helye volt a kölykömnek is, ez nem vitás. - Talán így kellett történnie. De lehet, hogy nem. A Sors valóban egy kifürkészhetetlen tényező a gépezetben, de ettől még számítottunk rád - tartok egy leheletnyi szünetet, majd. - Ám egy valamit jól látsz: valóban itt van rád szükségem. Rád és a tudásodra. Tán túl engedékeny vagyok? Túlságosan könnyen fogadom vissza Tanyát a Rendbe? Lehetséges, de az én szemléletvilágomban mindig van második esély. Mindig, hacsak az ember nem követ el olyan hibát, mely ezt semmissé teszi. Tanyának hajlandó voltam megadni, nem úgy, mint ahogyan megtagadtam Mehmedtől, vagy akár Aleksandertől. A kölyköm volt, vérem örököse és láthatóan értelméből semmit sem vettek el az évszázadok. Semmi se gátolt meg abban, hogy újra hívjam őt. S amikor elkezdi mondani az esküt valahol büszkeséget érzek. Felveszi újra a szolgálatot, pedig tudja, mi vár rá. Lényegében nem változott a Rend funkciója, csak a terület változott meg. A szolgálat pedig életünk végéig szól, számára pedig pláne, hiszen bizonyítania kell. Bizonyítani, hogy komolyan is gondolja, amit elmond. S mikor az utolsó sorhoz ér, én vele együtt mondom ki az ősi igazságot. - Hiçbir şey doğru, her şeye izin vardır. Mély levegőt veszek. - Kövess engem, Thana Sharmoon. Elvezetlek téged a ceremónia helyszínére. Felesleges húzni az időt. Egykor volt felkészülési idő, de az csak az eskü letétele előtt járt, hogy elmerülhessen az igazságokban a jelölt és megfelelő lelkiséggel állhasson oda a Hegy Öregje elé. Most ez felesleges volt. Átláttam Tanyán, láttam a lelkében az elkötelezettséget, még ha éreztem is benne egy kis félszt. De ez érthető is volt. Idáig jött, hogy ráleljen a testvére, megtalálta... a helyében én is félteném azt, amit elveszthetek.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Az a „szép” a vérfarkas létben, hogy egy idősebb előtt akármennyire is próbálnád, esélyed sem lenne leplezni az érzéseidet – pláne, ha az a bizonyos másik illető is egy Fürkész. Ahogy elönt a szégyenérzet, már szinte várnám a további fejmosást, de úgy tűnik, megmenekülök előle – ezért pedig hatalmas kő esik le a szívemről. Amikor pedig meghallom az ismerős szavakat, a mondat végét már a férfival együtt fejezem be: -…és sosem az, ami a legegyszerűbbnek tűnik. - zengenek kétszemélyes kórusban a szavak. Annak ellenére, hogy a további kioktató szavak elmaradnak, azért próbálom tisztázni magam, menteni a menthetőt, hogy valamit javítsak nem túl rózsás helyzetemen, s úgy tűnik, nem is kerül egyből elvetésre a gondolatmenet logikája, amivel előállok. Amikor bebizonyosodik hogy szükség van rám, önkéntelenül is kihúzom magam egy kissé, mintegy szolgálatra készen, bár tudtam, hogy még várnom kell, míg megtudom. Az eskü szövegére a mai napig tisztán emlékszem, még ha olyan sok idő is telt el azóta, hogy legutóbb kiejtettem őket a számon. A végeztével felnézek a Mesterre, majd amikor szólít, szótlanul követem. Akár 10 méter távolságot kellett megtenni, akár 10 km-t. A félsz valahol mélyen még mindig ott munkálkodott bennem, tartva egy kissé attól, hogy milyen feladatot szánnak nekem, és ez milyen következményekkel járhat. Nem hiába nem szerencsés két irányba elköteleznie magát az embernek, hisz félő, hogy egyik vagy másik helyről olyan utasítást kap, amely a másik ellen irányul, annak ellentmond. És itt akkor eljön a kérdés, hogy melyikhez tartsa magát az ember? Akinek felesküdött, aki felé a vér kötelez, vagy aki befogadta, cserébe a hűségéért? Bár nem tudom, mit tartogat a jövő, de félek, hogy esetleg bármi hasonló lépésre – döntésre fog kényszeríteni. -Hová tartunk pontosan? - szólaltam meg pár perccel később, hisz az előző felesküdésemnek színhelye merőben különbözött a mostanitól… És a szellemekre, hogy mennyi más kérdésem lett volna még? Csak türelem, csak türelem, csak türelem… Hiába tudom, hogy jó eséllyel néhány perc, és mindenre fény derül, mégis nehéz nyugodt higgadtságot erőltetnem magamra. Vajon ez a büntetésem a tetteimért? Ez a pár percnyi csend, amíg a tudatlanság tengerében hánykolódom?
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
A szavak elhangzottak, visszhangot vertek a koponyámban. A szellemek és a mester előtt, Tanya elmondta az esküt. Innentől nem volt visszaút. Egyszer már eljátszotta a Rend bizalmát, amikor otthagyott minket. Most újra felajánlottam neki a lehetőséget, hogy visszajöjjön és helyrehozza a hibáját. Mondhatott volna nemet, melyet tudomásul vettem volna. A Rendben csakis olyanok szolgálhatnak, akik őszintén eleget is akarnak ennek tenni. Ez nem bilincs, ez nem börtön, ez nem kényszer. Csakis az őszinte feladat teljesítési vágy lehet az, mely egy aszaszint irányít. Bár megjegyzem, azzal mérhetetlenül csalódtam volna, ha elutasítja a felkérést. Tény, ezzel nem engem csalt volna meg, hanem az eszmét, melynek egykoron a zászlója alá állt. Én pedig nem erre neveltem őt. 20 évig voltam mellette és mindig figyelmeztettem őt valamire: aminek egyszer elkötelezted magad, azt végig is kell vinned. A fél munka olyan, mint ha el se kezdtük volna, nem adhatja azt az eredményt, melyet várunk. De a kölyköm, az eltévelyedése ellenére, megtanulta a leckét, hiszen nem kellett valós kilétemhez nyúlnom, hogy engedelmességre késztessem. Már nem mint ha ez játszott volna, de egy nálam dominánsabb farkas ezt tette volna. Ám én vallottam, mindig van választás. - Hónapok óta itt vagyok a városban, Thana - szólok, mikor a séta közben kérdez. - Itt ért az az időszak is, amikor a Rend beavatottjait teljes rangú taggá kellett fogadnom. Szükségem volt egy helyre, hol anélkül levezényelhetem a ceremóniákat, hogy ne szúrjunk szemet se embernek, se farkasnak. S amikor azt mondtam, hogy megfelelő hely, láthatta, mire gondoltam. Sokat gyalogoltunk, mire megérkeztünk egy meglehetősen városhatárban levő, eldugott helyhez. Alaposan választottam meg a helyet, a barlang nyílását szinte észre se lehet venni, úgy kell a kúszónövényeket félrehúznunk, hogy bemehessünk. Ezt követően szűk folyosó következik, jó száz, kétszáz méter, mire a járat kiszélesedik és egy jókora "terem" jelenik meg. Persze még a mi szemünknek is túl sötét van, de amint megtalálom a régi tűzhelyet és az odakészített fákat használva meggyújtom, már a sötétség is a múlté lesz, ideiglenesen. Amit Michelle addig érezhetett, az a módfelett változatos illat koncentráció. Egy fürkész órának ugyanakkor nem okoz megkülönböztetni az aromákat. Keleti fűszerek, nyugati parfümök, más különböző illatosítószerek, farkasszagok... különböző, több száznyi, ha nem ezernyi ember lenyomata, ki valaha itt járt... nem is beszélve a tömör kábítószer szagról, mint ha csak egy drogtanyán lenne. Közben a fal egy részén matatva elmozdítottam egy követ, mely kisebb üreget rejtett, jópár dolgot fedve fel. - Segíts nekem légy szíves - lépek oda hozzá, majd négy gyertyát adok a kezébe, egy gyufásdobozzal karöltve. - Helyezd el annak a kőnek a négy szegletében a gyertyákat és gyújtsd meg őket. Emellett - egy fehér, egyszerű leplet is átnyújtok neki. - Ha végeztél, vetkőzz le pólóra és a nadrágodra, ezt öltsd magadra, majd feküdj fel a kőre a gyertyák közé, úgy, hogy kényelmes legyen. A kő nagyjából a terem közepén helyezkedett el, szabálytalan alakkal bírt, ugyanakkor elég nagy volt hozzá, hogy akár egy kétméteres ember is elfeküdhessen rajta anélkül, lelógjon a lába. Míg Tanya gyertyák elhelyezésével foglalkozott - melyek amúgy keleti fűszerekkel dúsított illatgyertyák voltak -, én elővettem egy tálkát egyszerű serleget, melybe nekiálltam összekészíteni a "fő atrakciót". A legendák szerint az aszaszinok hasist fogyasztottak, mielőtt bérgyilkos küldetéseikre indultak, ezzel is erőt kölcsönözve maguknak. Ám az igazság más volt, ez csupán a keresztesek által kitalált legenda, mely félelmükből eredt. Alamutban az első Hegy Öregje, Hassan-é Sabbah, amikor beavatta az új aszaszinokat, valóban használt drogot. Az újoncok elszívták a számukra kirendelt adagot, mely miatt katatóniás állapotba kerültek. Ekkor átvitték őket egy titkos részébe az erődnek, ahol gyönyörű nők várták őket. Mikor a jelölt kijózanodott, azt mondták neki, az Édenkertbe került. Órákig élvezhette a lányok társaságát, mígnem újra kiütötték és visszavitték a Hegy Öregjéhez, ezzel "visszatért" a valóságba. Ez az élmény volt az, melyet Sabbah ajánlott. Azok, kik teljesítik kötelességüket, haláluk után a Paradicsomba kerülnek. Mintegy plusz motivációt adott ezzel követőinek. Annak idején, Damaszkuszban, mind Michelle, mind én átestünk ezen a beavatáson. Persze, nekem nem okozott gondot felismerni, hogy ez nagyon is a valóság. Sajnos az Iszlámban való hit hiányában nehéz lett volna ilyen dolgokat elhitetni velem. Ám ez volt a tradíció, melyet Szulejmán be akart tartani. Sok mindent átvettem tőle... de ezt nem. Én már másként intézem a dolgokat... még ha az elv ugyan az is, mint az ő idejében... - Készen állsz?
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
A szavait hallva, miszerint már hónapok óta itt van, kissé meglepődtem…. hogy ne lepődtem volna meg? Hogy amilyen nagy a falkánk, és mennyi felderítőnk, kangunk van, teljesítmény, ha rejtve tudott maradni ez idő alatt. Mert ha valaki jelentett volna róla, arról úgy is tudomást szerzek… Vagy… vagy lehet, hogy mégis volt olyan, aki jelentett, csak az illeti nem volt birtokában annak a tudásnak, aminek én, és ezért kerülhette el a figyelmemet? Bólintok a szavaira, így már valamennyire érthető a helyzet, bár ettől függetlenül még mindig elismeréssel adózok az idősebbnek, amiért képes volt rejtve maradni szemeink elől, így hosszú időre. Ahogy lassulnak lépteink, majd megállunk, kíváncsi tekintetem egyből a terepet fürkészi, hogy miért pont itt, miért nem máshol? S mielőtt még a férfi a barlangnyílás felé fordulhatna, ki is szúrom tőlünk nem messze, a növények sűrűjében… Bár alaposan benőtték, most, hogy alaposabban szemügyre vettem, mégiscsak fel lehetett fedezni a bolygatás néhány apró jelét. Sérült, letört levelek, léptek súlya alatt megtört lágyszárúak, összeülepedett hó… Követem a férfit a barlangnyílásba, szótlanul lépdelek mögötte a hosszúnak tűnő, keskeny folyosón, amiben még így is sokkal egyszerűbb közlekednem, mint neki, termetbeli különbségeinknek köszönhetően… Mire elérünk a „teremig”, már én se sokra megyek a látásommal, de mégis megállom, hogy elővegyem a telefonomat, némi fényt szolgáltatva… Úgy érzem, jelen helyzetben ez igencsak szentségtörő tettnek számítana, így aztán türelmesen várok, míg a vezetőm neszeit hallgatom. Ahogy a tűznek köszönhetően fénybe borul a terem, kissé hunyorogva emelem fel a kezem, hogy kitakarjam szemeim elől a forrását, legalább néhány pillanatra, amíg a szemem hozzászokik ehhez az egészhez. Ez nem tart túl sokáig, ellenben az az illat- és szagkavalkád, ami fogad… azt hiszem, napokig képes lennék elemezni ezt a különleges „parfümöt”, ha az egyik hozzávalója nem lenne oly tömör, hogy jó eséllyel meggátolna benne. A kábítószer… Nem mint ha farkasként annyira nagy kárt tudna tenni bennünk, de aki ilyen érzékeny szaglószervvel van megáldva, az azért megérzi a hatását. - Ahogy kívánod. -felelek a segítségkérésére, majd már nyújtom is a kezem a gyertyákért, hogy apró biccentést követően a már említett kőhöz sétáljak vele, eleget téve az utasításnak. Aztán jöhet a lepel… Nem mint ha különösebben szégyenlős lennék, hisz farkasok vagyunk, volt időm levetkőzni a gátlásosságomat az évszázadok folyamán, így aztán miután találok egy kisebb sziklát, ahol a ruháim nem fognak zavarni, neki is látok a vetkőzésnek. Majd az öltözésnek, ahogy az összehajtogatott fehér lepel felvéve formát ölt rajtam, én pedig már meg is indulok az előbbi, gyertyákkal illetett szikla felé, hogy lefeküdjek rá – közben persze ügyelve arra, hogy véletlenül se kapjon lángra az anyag, mert igaz, hogy tűzoltó vagyok, de az élve égésért még mindig nem rajongok túlságosan. Elég az a seb a hátamon, ami az égő hús fájdalmaira és szagára emlékeztet minden alkalommal, nem szeretnék többet belőlük. Majd várok…egész addig, amíg meg nem hallom a Mester szavait. - Igen. -felelem, hisz ha vannak is félelmeim, kétségeim, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy úgy is hiába való lenne, innen már nincs visszaút. S ha lenne, a büszkeségem akkor sem engedné, hogy így, a cél előtt futamodjak meg, így egyszerűen próbálom az elmém legtávolabbi kis zugába igyekszem tuszkolni a sugallatokat és a régi emlékeket, amiket az oly ismerősen fűszeres gyertyák csalogattak elő. Nem mint ha rajonganék a bekábítószerezésért, majd az utána jövő öntudatlan állapotnak, de esküt tettem, ez pedig – akár tetszik, akár nem – kötelességekkel jár, amit teljesítenünk kell. Akkor meg jobb, ha előbb túlesünk rajta, nem?
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Percekig nem lehetett mást hallani, mint tűz lobogását és az általam használt préselő kattogását. Ahogyan porrá törtem a különböző adalékokat, hozzávalókat. A recept, melyhez egy régebbi kapcsolatom által jutottam, jó szolgálatot tett számomra a múltban. Valami újra volt szükség, már nem volt elégséges a hasissal való kiütés. Szép dolog a hagyomány, de nekem pedig haladnom kellett a kórral, így pár évet eltöltöttem a szükséges kutatásokkal, mire összefutottam egy kolumbiai terjesztővel és végignéztem, ahogy egy kiválasztotton bemutatja a választékát. Mondanom se kell, szegény embernek talán a legkönnyelműbb hete volt, ahogyan én álltam minden "fogyasztását". Végül az utolsó portéka felelt meg, melynek csillagászati áron, de megszereztem a receptet. Azóta pedig alkalmazzuk, sikere pedig van. Készítés közben a tekintetem eltévedt Michelle felé. Ott feküdt a sziklán, várva a továbbiakat. a gyertyák jellegzetes illata lengte be a barlangot, kicsit elnyomva a drogszagot, de nem feledtetve. A feszült várakozás szintén része a dolgoknak, lehetőséget ad a jelöltnek, hogy most még meggondolhatja magát. Volt ám olyan, aki itt fordított hátat az egésznek. Mondjuk nem számítottam rá, hogy ellenkezni fog. Túlságosan erős volt a kölykömben az elkötelezettség. Feltettem végül a kérdést, ahogyan már az adalék elkészült a szaga alapján. Más választ nem is vártam. Bort öntöttem az aranykupába, majd beleengedtem az általam összemorzsolt adalékot. Elkevertem, majd talpra álltam. Odasétáltam a fekvő nőstény mellé, majd lenéztem rá. Ezt követően szólaltam meg arabul. - Nincs igazság, mert bármi lehetséges. Ezek az ősi bölcsesség szavai, melyre rendünk alapjai épülnek és követünk. Mi vagyunk azok, akik feltárják a háttérben zajló eseményeket, akik nem nyugszanak, míg tényleges igazság napvilágot nem lát. Árnyakba húzódunk, a sötétséget választjuk szövetségesünknek azért, hogy a fény legyen, melyet szolgálunk. Nem hajtunk hírnevet. Nem hajtunk vagyont. Nem hajtunk az emberi élet gyarlóságai iránt. Azért élünk, hogy szolgáljunk. Azért élünk, hogy kutassunk. Ez a célunk, ez a feladatunk. Ez a kötelességünk. Lépj közénk, nővérem, légy tagja Rendünknek, s segíts minket küldetésünkbe. Lépj közénk - Michelle tarkója alá tettem a kezem, majd finoman megemeltem és szájához emeltem a kupát, hogy beletöltsem a tartalmát. - [i]Szolgálatodért pedig jutalom vár. Mond, mit látsz, s hű szolgálatod jutalmát nevezed meg, melyet megadok neked, amennyiben hatalmamban áll. S ez volt a változtatás. Régen az aszaszinok iszlám hiten voltak, akiknek a Paradicsom ígérete elég jutalom volt szolgálatukért. Mikor viszont nemzetközi szervezet lettünk, több kultúrából érkeztek az emberek és ez már nem volt megfelelő. Rájöttem, hogy másként kell ösztönzést találni. Persze, megvolt sokakban a puszta teljesítési vágy, mely a Rendben tartja őket, ám valljuk be, mindenkinek jobb úgy, ha van némi ösztönzés. S én tartottam a szavam, ahogyan a szolgálók idővel megkapták, amit kértek. S hogy miért kellett ehhez a drog? A szer, melyet beadtam, két hatással bír. Egyrészt ellazítja a teste, hogy a folyamat során ne csapkodjon vagy mozgolódjon a delikvens. Másrészt pedig felszabadítja a rejtett vágyakat. Hogy a szíve mélyén mire vágyik a jelölt, minek örülne a legjobban. Ezért kértem, hogy nevezze meg, mit lát. Mert amit innentől mond, az lesz az ő jutalma a szolgálatáért cserébe. Megvártam, míg kiüti a drog és elveszti a kapcsolatát a világgal. Ezt követően sétáltam vissza a tűzhöz. Negyed óra, eddig tart a szer hatása, ennyi idő bőven elég, hogy előhozzon mindent, amire vágyik. Viszont a mellett, hogy figyelmesen hallgattam őt, mást is csináltam. Lassan leengedtem a pajzsomat, felfedve önmagamat. Levetettem Ra's al Ghul és Varen álcáját, hogy ne az alteregóm legyen itt, hanem Chulyin, a Holló. A Fürkészek atyja, Michelle teremtője, egyike a tizenhárom elsőnek. Hogy mikor majd magához tér, teljes valómban várjam őt vissza a valóságba. Ám addig is... hallgattam a kábulat közben kimondott szavakat.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Amíg a férfi készülődött, én a lepelbe burkolózva nyugszom a lágyan világító gyertyafényben a hűvös sziklán. Tekintetem eleinte a barlang halovány falán pihentetem, de ahogy a levegő egyre inkább megtelik a különböző aromanövények nehéz illatával, inkább lehunyom a szemeimet. Mert ugyebár, ha egy érzék kiesik a használatból, a többire annyival jobban képes összpontosítani az ember, jobban érzékelve őket. Akármennyire is reménykedtem, sajnos a drog jellegzetes szagát is sikerült kiszúrnom a többi növény illata közül. Hogy is hihettem, hogy pont ez marad majd ki? Ami az egész keverék „gerincét” adja, hozzásegítve a felesküdőt a földöntúli élményekhez? Mondjon bárki bármit, de sohasem szerettem efféle szerekkel eltompítani az érzékeimet, ködbe burkolni az elmém, gondolataim tisztaságát… így, ha lehetett, hát kerültem, ám úgy tűnik, mégis elérkezett az alkalom, amikor nem menekülhetek előle. Mivel annyira nem voltam tisztában a különböző kábítószertípusokkal, így nem tudtam megállapítani, hogy most melyik lehet a szerencsés nyertes, akire a választás esett, ettől függetlenül valami halványan lappangó félelem ott lebegett körülöttem a levegőben, amit jó eséllyel a másik is kiszúrt, idősebb lévén. Nem tehettem róla, nem voltam hozzászokva, hogy bedrogozzanak… Ettől függetlenül nem mozdultam, vártam, még ha minden másodperc hosszú óráknak tűnt most a szememben. Csak akkor nyitom ki a szemem, mikor a mesterem már mellettem állt és nekem intézte a szavait, rezzenéstelen tekintettel hallgatom végig a monológját. Megérzem a tarkómon a keze melegét, ahogy a bor illata is megcsapja az orromat, igaz, még így sem képes elnyomni a bele kevert porok aromáját. Ahogy a hűvös ital lassan lecsorog a torkomon, már érzem, hogy hatni kezd a szer… kivételesen erős keverék lehet, ha vérfarkas létemre ilyen gyorsan! Ettől függetlenül még hallom a férfi szavait, mielőtt még maga alá gyűrne az öntudatlan állapot…
Szolgálatodért pedig jutalom vár. Mond, mit látsz, s hű szolgálatod jutalmát nevezed meg, melyet megadok neked, amennyiben hatalmamban áll.
Még egy darabig ott csengnek a szavak elmém egy apró zugában, ahogy magával ragad a sötét öntudatlanság… Nem tudom, a kábítószerek bevetése nélkül mire jutottam volna, így viszont néhány rövid percen keresztül csak nyugtalan mocorgással adtam a külvilág tudtára, hogy élek… élek, és akármilyen reménytelen is, de próbálok harcolni a szer ellen, mígnem egyszer csak annyiban maradt volna a mocorgás… Néma csend borult a barlangra, én pedig végül megadom magam, mozdulatlanul fekve a kövön, ahogy „lázálmomban” számtalan kép váltogatja egymást, akár egy rossz álomban… mire is vágyok? Béke? Hisz rég volt ilyen békés az életem, mint most… Család? Egy egész falkát tudhatok családomnak, ráadásul a vér szerinti bátyámat is viszont láthattam… Szerelem? Az is megadatott, még ha csak egy rövid időre is… Révbe érés? Létezik egyáltalán ilyesmi a magunk számára? Megbecsülés? Siker? Elismerés? Hisz a legutóbbi előléptetéseim is ezt igazolják… Egy esély, hogy megváltoztassam a múltat? Hisz ekkora erőnek senki sem birtokosa, de ha mégis magamnak tudhatnám, vajon hol kezdeném? Meddig mennék vissza? Henry távozásáig, hogy én is vele tartsak? Petrov önkényuralmához, hogy én legyek az, aki az ellene irányuló lázadást vezeti? Egész fiatal korunkig, amikor vérfarkasokká váltunk? Akárhogy is lenne, elégedett voltam azzal, amit elértem az életben, ahová jutottam, amire vittem… és sajnáltam volna mindezt a küzdelmet és erőfeszítést feláldozni, egy esetlegesen más életút miatt, hogy újra végigküzdjem magam, mire idáig érek. Végül pedig céltalan, levegőben függő állapotomban be kellett ismernem, hogy jelenleg nincs semmi olyan, ami szívem rejtett vágya lenne, nincs semmi, amivel a már egy ideje bennem lévő üresség érzését kitölthetném, megszüntethetném… - Egy lehetőséget szeretnék… egy esélyt, szívességet… baráti jobbot, ha a szükség úgy hozza a későbbiekben, legyen kihez fordulnom, legyen, aki nem hagy cserben, segítő jobbot nyújtva. Egy szívességet... –fogalmazódott meg lassan a gondolat, aminek halk motyogás formájában hangot is adtam, még ha nem is tudtam róla.
Ahogy lassan múlni kezdett a szer hatása, úgy oszlottak semmivé a sötét fellegek az elmémről, én pedig egyre többet érzékeltem a körülöttem lévő világból, még ha mindig nem voltam biztos benne, hogy minden képességem megbízhatóan működik. Hisz a Teremtőmet érzékelem, mint valami csalfa álomban… Ami úgy tűnik, több puszta álomnál, hiszen néhány perccel később, miután már minden visszatért a rendes kerékvágásba, én pedig felültem a sziklán, még mindig nem hagyott alább az érzés… Ellenben a férfi nem az volt, akinek annak idején nem ismertem… nem ez a test, nem ezek a vonások, még ha az energiák egyértelműen tanúskodtak róla – de, Ő az. - Ez… Ez nem lehet igaz… -suttogtam csendesen, és ismét lehunytam a szemem… hisz mindannyian tudjuk, milyen csalfa is tud lenni valójában… És valóban, ahogy megfosztottam magam a látás képességétől, egyből hihetőbbé vált az egész helyzet, ez pedig olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiről már régóta azt hittem, hogy kivesztek belőlem. A szívem olyan heves kalapálásba kezdett, hogy már-már attól féltem, hogy szétfeszíti a mellkasomat, és akármennyire nem tartottam magam érzelgős típusnak, néhány könnycsepp mégis utat tört magának nagy meghatottságomban, sebes patakként végiggördülve az arcomon. Nem akartam érzelgős kislány látszatát kelteni, így aztán sietve letöröltem a könnyeimet, mielőtt szürkés íriszeimet ismét a Teremtőm felé fordítottam volna. - Szóval mégis lehetséges… -suttogtam csendesen, ahogy alaposabban végigmértem a férfit, ezúttal nem mint Ra’s al Ghult, hanem mint a Teremtőmet. A férfit, aki vérfarkassá változtatott, bár teljesen más vonásokat bírt, mint bő 300 évvel ezelőtt. - Én… azt hittem, hogy soha többé nem láthatlak… hogy nem érezhetem ezeket az oly ismerős energiákat. Aztán, amikor az egyik falkatársam azt állította, hogy Annakpokkal találkozott… Bár elsőre őrültségnek tartottam, de mégsem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi van, ha mégis lehetséges? Ha tényleg életben vagytok? Vajon megadatik-e, hogy mi is újra találkozzunk? -vallottam csendesen „apámnak” - És úgy tűnik, valóra vált egy régi álmom…
Fogadd szeretettel 100. reagomat Csak most, csak neked! ^^
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Nem tartott túl sokáig a várakozás, amin nem lepődtem meg annyira. Direkt olyan szerre volt szükség, mely gyorsan felőrli az alany mentális ellenállását és kifejti a hatását. Persze lett volna időnk, egy egész éjszakánk, hogy azt bedrogozva eltöltse és ideje legyen meglátni, mire is vágyok igazából. Ám rájöttem, hogy nem kell annyi idő. Ha van valakinek valami vágya, amit tisztán szeretne. Az ilyennel az ember tisztában van, még ha azt állítja, mégsem. Pontosan nem tudom, hogyan hat a szer, csupán láttam az eredményét. Utóhatása meg nem nagyon lesz, max egy kis szédülés, de egy farkas emiatt ne morgolódjon… főleg egy elsőfokú. Nem mint ha várnám tőle. Mást vártam, ahogyan üldögéltem a tűz mellett és megtettem az előkészületeket ahhoz, hogy a találkozó hamarosan valami másba csapjon át. Ültem a tűz mellett, csendben, fejemet előre hajtva… egészen addig, míg meghallottam valamit. Mint amikor valaki lélegzetet vesz egy nagyobb kijelentés előtt. Lassan felemeltem a fejem, majd hallgattam, mint mond a kölyköm. Na ezen azért már meglepődtem. Az aszaszinok többsége földi javakat kér. Életjáradékot a családjuknak, mert nem tudták őket eléggé támogatni… sok pénzt felhasználásra, mert egész életükben arra vágytak… vagy valami luxusterméket életfogytiglan. Kevesen vannak, akik eszmei dolgokat kérnek… mint most a kölyköm. Ha másért nem is, de ezért megjelenik egy halványmosoly az arcomon. Jól döntöttem 300 évvel ezelőtt. Nem a hús élvezeteit választotta… hanem a lélek megsegítsését. Mikor elhallgatott, én lassan talpra álltam, majd kezemet összefonva magam mögött sétáltam oda a gyertyákkal körbevett Michelle-hez. Csendbe burkolózva álltam mellette, míg ki nem ment belőle a szer hatása. Magamban számoltam vissza a másodperceket, elvégre én éreztem, hogy mikor szabadul meg a tudata a kábaság béklyójától. Lehet érezni a testében beálló kemikális változásokat, a reakciókat, melyek az éberségre utalnak. S mikor már a feje is mozdul, akkor nyitom szólásra a számat. - A testvéred mindig melletted fog állni a bajban, bármilyen nehéz idők is jöjjenek – mondom csendben. – S ha hű leszel hozzánk, számíthatsz aszaszin testvéreidre is. Akárcsak rám, a védelmemre. Légy üdvözölve újra az Aszaszin Rendben nővérem, Thana Sharmoon… vagy szólítsalak inkább Tataina Szergejevna Vorosilnak? Persze, hogy tudtam a testvéréről. Nehéz lett volna nem kiszúrni mellette a hímet átlagnapokon. Tudtam, mit érez a férfi a nő iránt, ki mertem hát jelenteni, amit mondtam. Mindenesetre, nagyjából mire eljutottam idáig a mondandómban, úgy éreztem realizálódott benne a kép. Látom rajta a csodálkozást, ahogyan felül, érzem benne a kételyt, a hitetlenséget. Igen, elég sokat változtam, ha a külsőmet nézzük. Azóta már a harmadik testemet vettem birtokba és Varen testének még csak hosszú haja sem volt. Ám az energia, amit árasztottam magamból, minden bizonyítéknál erősebb volt… még annál is, hogy eredeti nevén szólítottam meg. - Hallgass a farkasodra, Tanya. Érzi az igazságot. Ahogyan te is. Egy gyermek mindig felismeri a teremtőjét. Rengeteg energia létezik a világban, de egy adott emberhez csak egy kötődik. Az éjfekete hím csendben üldögél a helyén, éles tekintetét teremtményén tartja, mint régen, egykoron, közös vándorlásaink idején. S lassan elgördül az utolsó akadály is a felismerése útjából, miután lehunyt szemmel figyelt meg engem. Figyelem teste külső s belső rezdüléseit. Valahol pedig engem is meghat ez a fajta fogadtatás, még ha az arcom el is rejtőzik a rá jellemző nyugalom mögé. A szemem csillogása viszont elárulja, nagyon is örülök a viszontlátásnak… s mivel most pajzsom sincs, így a belőlem áradó energiák is erről árulkodnak egyértelműen. - Bármi lehetséges ezen a világon, ha igazán akarjuk, Tanya. Erre tanítottak minket a kiképzésen is. Magamban mosolyogtam már előre is, mi lesz akkor, ha elmondom neki, hogy bizony én voltam Altair egész végig, de most még a viszontlátás örömét éltük meg, később rátérhetünk a kellemetlen, bár inkább vicces tényezőkre. - Én is reménykedtem benne, hogy lesz még alkalmunk találkozni. Elnézésedet kérem ezért a közjátékért, de eleget kellett tennem annak, hogy Szulejmán rám bízta a Rend jövőjét. De egy szó mint száz, jó újra látni téged. Ahogy azt is, hogy túlélted az elmúlt évszázadokat – most már megengedek magamnak én is úgy egy mosolyt, hogy ő is lássa. – Kalandos életed volt, Tanya? Vagy inkább a nyugalmat választottad? Utóbbiban nem vagyok teljesen biztos, de azért adjuk meg a lehetőséget rá.
//Enyém a megtiszteltetés ^^ //
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Azt hiszem, nem túlzás ha azt állítom, hogy legvadabb álmomban sem számítottam volna arra, hogy ilyen lesz a viszonttalálkozás rég nem látott Teremtőmmel. Azt nem állítom, hogy a találkozásnak sem adtam semmi esélyt, hisz magam is egy vérvonal alapító első fokú leszármazottja voltam – ismertem egyet a létünk tizenhárom alappillére közül, akinek az életünket köszönhetjük, s aki nélkül most nem tartanánk ott, ahol. Miután az előző Vörös Hold után egyre másra születtek a suttogások, hogy egyik, másik alapító is köztünk jár, bár kevés reményt láttam rá, azért még éltettem a reményt, hogy egyszer még valaha láthatom azt aki számomra legkedvesebb az összes közül – Chulyint. Nem tagadom, sikerült meglepnie az öregnek… Ahogy elmúlik a kábaság, egy darabig csak szótlanul csodálom az előttem álló férfit, próbálom aggyal felfogni azt, amit a szemem még nem, ellenben az ösztöneim már rég tudnak… hogy valóban ő az, akivel annak idején, a szülővárosomban összefonódott a sorsunk, még ha azóta jócskán meg is változott külsőre. S ha mindez nem lenne elég, az, ahogy a születési nevemet kimondja, minden kételyt elsöpör. Meghallgatom a tanácsát, azonban csak erőtlenül bólintok a szavakra. Mennyivel könnyebb mondani, mint valóban megtenni! - Tudom… -felelem végül csendesen - Azonban ahogy telnek-múlnak az évszázadok, sajnos egyre kevesebb dolog marad az életben, ami még „csoda” számba megy. -folytattam, majd elhallgattam néhány pillanatra, miközben Chulyin vonásait fürkésztem, még mindig a sziklán ücsörögve, a lepelbe burkolózva. - Ez… Mégis hogy lehetséges egyáltalán ilyesmi? Hogy teljesen más kinézéttel bírsz, mint akkoriban? Ha nem azok lennénk, akik, akkor még ráfoghatnám, hogy plasztikai műtét, de egyrészt vérfarkasok esetében az csupán időpocsékolás, és egyébként is… nem olyannak ismerlek, aki ilyesminek vetné alá magát. Akkor meg mégis, hogyan?-bukott ki végül belőlem a kérdés, akármennyire is féltem, hogy esetleg túl tapintatlan ilyesmi felől érdeklődni… tekintve, hogy ha úgy nézzük, apám helyett apám volt. Azonban talán pont emiatt is kívánkozott ki belőlem a kérdés, hisz akármennyire tiszteltem, mégiscsak képes volt hosszú éveken át elviselni minden hülyeségemet és kíváncsiskodásomat… miért pont mostanra változna meg? Mellesleg, ha már ennyi évig nélkülöznie kellett… hát, most megkapja! A bocsánatkérés-féleségre csak szórakozottan bólintottam, zavart is a korábbi eskü… hisz már az is épp elég nagy ajándék, hogy újra láthatom! - Inkább mondanám kalandosnak, mint nyugodtnak... A te életed hogy alakult, miután ott hagytál minket? És egyáltalán, mi szél hozott ide Fairbanksbe? Éppen most? És meddig maradsz? Ugye sokáig? És csak nem… miattam jöttél? -tettem fel végül kissé félénken a kérdést, mert gondoltam, mennyire kicsi esélye van egyáltalán ilyesminek… Hogy pont miattam jönne ide! Mint ha vérvonal alapító létére nem lenne fontosabb dolga. Amíg pedig a válaszra vártam, fel is keltem a szikláról, hogy közelebb sétálva, alaposabban szemügyre vegyem „jóapám” új kinézetét… mert úgy tűnik, ideje lesz megbarátkoznom vele.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
- Na igen. Ez a világ már csak arról híres, hogy minden elmúlik. Éljük az életünket, elérnek minket a boldog pillanatok... majd azt vesszük észre, hogy elmúlt a pillanat. A mi életünk pedig tele van ezzel, hiába állunk szinte elmúlhatatlan oszlopként a Föld hátán már évszázadok óta. Fura gondolat egy olyantól, ki még mindig viszonylag fiatalos külsővel áll a két lábán, maga mögött nyolcszáz év minden súlyával. Igen, határozottan furcsa lehetett tőlem ilyet hallani. Ám a helyzet az, hogy bár én látszólag változatlanul állok, igazából engem is érint. Szembesülök vele, figyelem a Világ változásait, a koponyám pedig eltárolja őket, akár akarom, akár nem. Közben pedig engem is megérint, lenyomtatot hagy bennem. Másként nem lehet... elvégre, ez a hosszú élet ára. Mindent megélünk, mindent megtapasztalunk... hogy aztán hírvivői legyünk egy letűnt kornak. - Mágia, Tanya. Rengeteg lehetőség rejtőzik benne. Én, mint egy vérvonal alapító, többre vagyok hivatott, mint amit egyetlen élet alatt végbe lehet vinni. Az erőm mellé felelősség jár, kötelezettségekkel. Éppen ezért lehetőségem van rá, hogy ha szükséges, más testbe költözzek. Az, akit megismertél 300 éve, már a második testem volt. Mondtam is valamit meg nem is. Tanya olyan dolgot meg így is, amit sokan még csak feltételezni is nehezen tudnának. Mondjuk számomra is érthetetlen volt, míg nem tapasztaltam meg. Az élőlények, magától értetődő módon, egyszeriben gondolkodnak. Egy élet, egy lehetőség, egy sors. Mi pedig hazudunk erre az életigazságra, már magával a létünkkel. Az Elsők már csak ilyenek, ott rúgnak bele az általános felfogásokba, ahol csak lehet. Közben pedig teljesítik a kötelességüket: terelik a nyájukat, melyet a vérvonaluk tagjai jelentenek. - Az enyém? Nos, fogalmazzunk úgy, hogy én igyekeztem minél tartalmasabb életet élni. Főleg azt követően, hogy Szulejmán a kezembe adta az irányítást - az Első életet jelentő felelősségről már nem is beszélve. - Szívesen jöttem volna miattad, kedves kölyköm. De a helyzet az, hogy magasabb erők vezettek ide, még a te érkezésed előtt. Amit még mindig szeretnék tudni. A testvéreim, mint Eska, nem tudták megmondani, miért kellett idejönnünk. Homály fedi, a szellemek pedig hallgatnak, mint ha muszáj lenne. Nagyon idegesítő. Főleg a számomra, aki szereti azt hinni, hogy rengeteget tud a világról. Arról nem is beszélve, hogy meg kell hajolnom a szellemek akarata előtt, még akkor is, ha nem akarok. Sajnos a tetoválás égetése túlságosan is jó ösztönző erő.
Intettem Tanya-nak, hogy jöjjön, majd letelepedtünk a tűz mellett. Eljött az ideje annak, hogy kiosszam számára a feladatokat. - A Rend kevés helyet nem fed le mostanra. Igyekeztem minél szélesebb hálózatot kialakítani az egész világon, hogy minél több tudást fel tudjunk halmozni. Fairbanks pont az egyik olyan hely volt, ahová még nem jutott egyetlen aszaszin se. Most te fogod betölteni ezt az űrt. Te leszel Fairbanks megfigyelője. Tartsd nyitva az érzékeidet, szemléld a városban történteket, mi történik, kivel, hol, miért. A munkádnak köszönhetően benne vagy a dolgok sűrűjében, első kézből értesülhetsz. A kóbor farkasok ugyanide tartoznak - ez a feladatkör viszont felvethet egy kérdést, melyre válaszolok is. - Nem várom el tőled, hogy eláruld a falkád. Hűséggel tartozol a Rendnek, de a falkádnak is. Éppen ezért nem várom el tőled, hogy kiszolgáltasd a titkaikat. A város megfigyelésére kérlek, nem másra. Ha olyat tapasztalsz, ami veszélyt jelenthet a Rendre, akkor értesíts, de mást nem szükséges. Ha kiadsz valamit, azt meg fogom becsülni... ugyanakkor... május óta csak azt nem tudom a falkádról, mely sosem hagyta el a tudatotokat. Ezzel akartam az értésére adni, hogy a falkát én figyelem. Minden egyes tagját, az atanerktől az utolsó farkasig. Rajtuk van a szemem, főleg a főbbeken és az utódaimon. S ha azt hiszitek, hogy ha egyszer valamit szóvá tettetek, de nem tudok róla... ne ringassátok magatokat álmokba. Előttem NINCSENEK titkaitok. De ezzel még nem volt vége. - Van itt viszont még valami. Ez inkább személyesebb jellegű feladat lesz a számodra. Fontos tudást helyezek vele a kezedbe. S ezzel adom tudtodra: dacára annak, hogy egykor magunkra hagytál minket, még mindig tiéd a bizalmam, Tanya.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Mágia… -ismételem csendesen utána - Az őrzők mágiájára gondolsz? -kérdezek vissza, hisz tudom, hogy valahol a mi természetünk, lényünk is a mágiának köszönhető, de számunkra annyira hétköznapi, természetes, akárcsak a levegővétel… - És ez? Ez hányadik tested? Milyen volt az eredeti? -buknak felszínre belőlem az újabb és újabb kérdések, még ha tisztában is vagyok vele, hogy talán neveletlenség így közbevágni… De könyörgöm, ennyi új információ, ami újabb és újabb kérdéseket vet fel, félő, hogy mire a végére ér, már annyi mindent akarnék kérdezni, hogy képtelen lennék fejben számon tartani. A noteszem meg most épp nincs kéznél, hogy jegyzeteljek, meg amúgy is… nem újságíró vagyok. Hallgatom, csak hallgatom, ahogy mesél, amikor pedig meghallom a választ, amit már sejtettem, hogy amolyan „sejtettem-én-ezt-már-előre…” féloldalas mosolyra húzódik a szám. Amikor azonban azt is elárulja, hogy már az érkezésem előtt itt volt a városban… Akkor egy pillanatra kiegyenesedek ültömben, ahogy gyors fejszámolást végzek. - Mennyivel előtte? -kérdezek vissza, hisz mielőtt Fairbanksben telepedtem volna le, még Anchorage-ban is elidőztem néhány hónap erejéig… Igaz, akkor szinte ide se dugtam az orromat, hát még előtte!
Ahogy int, én is közelebb kúszok mellé, hogy mellette foglaljak helyet a tűz mellett, egészen közel. Akárcsak a régi szép időkben, amikor felnézve rá hallgattam a tanításait… Igaz, az akkori mesék, történetek, tanulságok most valahogy hihetetlenül messzinek és távolinak tűnnek, és valahogy végtelenül egyszerűnek is – a mostani helyzet, a mostani állapotok fényében, legalább is. - Szóval enyém a megtiszteltetés… -bólintottam a szavai hallatán, amikor megkaptam tőle feladatként a város és a kóborok szemmel tartását. És úgy tűnik, a korábbi félelmem is alaptalannak bizonyult, ahogy hangot adott a falka felé való hűségem kérdésének is. - Ami… sosem hagyta el a tudatunkat? -szűkülnek össze a szemeim egy pillanatra, ahogy felhunyorgok rá a félhomályban - Ezt úgy érted… Hogy ami sosem hagyta el a tudatunkat, nem öltött testet, nem vált hallhatóvá, láthatóvá, érezhetővé, tapinthatóvá… Vagy ami meg sem született benne? A gondolatainkban is képes vagy olvasni? -néztem rá komolyan, kicsit kiforgatva, vagy inkább más oldalról megközelítve a szavait, mondandóját. - Örömmel teszek eleget ezen kérésednek, és mérhetetlenül hálás vagyok a belém vetett bizalmadért. Az új esélyért. -hajtottam előtte fejet tiszteletem jeléül, azonban miután felegyenesedtem, volt még valami, amiről beszélnünk kellett. - Várj egy kicsit, mielőtt még folytatnád… Lehet, hogy nem fogsz repesni az örömtől, de ha ennyire nyomon követed a falkánk életét, akkor gondolom, a szabályainkkal is tisztában vagy, milyen kötelezettségek, szabályok vonatkoznak azokra a kóborokra, akik a területünkön tartózkodnak… És hogy mit mondjak rólad? Gondolom, nem szeretnéd, ha a valódi énedet fedném fel előttük… Ha nem, akkor? Mit szeretnél, melyik inkognitód alapján szóljak rólad? -tértem rá egyből az egyik lényegi pontra, aminek tudta nélkül nemigen térhetek vissza a falkába úgy, hogy ne lenne tiszta a lelkiismeretem. Másfelől… ő is jobban jár, ha nem én árulom el, adom ki őt a sajátjaimnak, hanem ő dönt arról, hogy miképp emlegessék, megóvva ezzel az esetleges inkognitóját. - Másfelől… Tudom, tudom, a mocskos anyagiak, meg minden, de sajnos egy ilyen világban élünk. Gondolom, nem terveztél csatlakozni a falkánkhoz, így azonban az Alfánk és a falka némi ellenszolgáltatást vár, fizetség vagy egyéb szolgáltatás formájában, mint információ, védelem, egyéni megbízások, vagy hasonlók… -hagytam nyitva a mondatomat szándékosan, gondolom, ennyi idősen van annyi sütnivalója, hogy leessen neki a lényeg, mire próbálom rávezetni. Jó lenne választani, ha sikerült döntenie az inkognitója felől, mert eszem ágában sincs a nagyok játszmájában két tűz közé ragadni…
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Kérdésére ezúttal nem érkezett válasz, ahogyan csendben maradtam. Megbíztam a kölykömben, de úgy éreztem, nem mondhatok el neki mindent. Legalább is nem egyszerre. Főleg, hogy ez már nem csak engem érint. Feltámadásunk titka minden egyes testvérem sajátja, nem fecseghetek róla csak úgy, mint a vasárnapi esti programról. Majd máskor Tanya... majd máskor. - Az első? - vettem egy mély lélegzetet. - Majdnem ugyanúgy, mint amit te is ismertél. Csak még hosszabb hajjal és rézbőrrel, némi erősebb arcberendezéssel. A többi stimmel. Hogy hányan voltunk, nos... próbáld meg kikövetkeztetni. Annyit segítek, hogy egy másikat is ismerted... még a kiképzés idejéről. Kíváncsi vagyok, mennyire szokott már el ettől. Korábban is meséltem neki előszeretettel, de gondoltam az agytornára is. Olykor hagytam neki, hogy járassa csak a dolgokon az agyát, elvégre egy Fürkésznek erre szüksége van az élete során. Hogy kezelni tudja a rendelkezésére álló információkat, felhasználni feladatai során. Igen, mondhatjuk, hogy megvannak a magam praktikáim. - Májusban jöttem.
Kezdetét vette az eligazítás, én pedig megosztottam Tanyával, mit is szántam neki. Úgy tűnhet, ez aztán egyáltalán nem sok. Elvégre, a mindennapi életből lehet értesülni az újságokból is, arról nem is beszélve, hogy én is Fairbanks-ben vagyok, a képességeim pedig eléggé kiéleződtek már ahhoz, hogy gyakorlatilag az egész várost lefedjem. A kulcsszó a gyakorlatilag. Bármennyire is tisztában voltam az erőmmel, tudtam, hogy mindent még én se láthatok meg... még ha az a minden elég kevés is. A magam részéről viszont sosem dimenzionáltam túl a képességemet annál, ami... s nem is becsültem túl. Szóval ezért nem voltam rest megosztani a feladatot a kölykömmel. Több szem többet lát. - Pontosan. Ez egyben jó lesz neked arra, hogy visszarázódj az aszaszinok mindennapi életébe is. A következő okfejtésére csak oldalra döntöttem a fejemet, s megintcsak nem válaszoltam. Helyette viszont csak egy féloldalas, sokat sejtető vigyor jelent meg az arcomon. Ritkán lehetett ilyet látni az arcomon, de annak mindig oka volt. Lám-lám, a kölyköm jó tanítvány volt, odafigyel az apró részeltekre. Rátapintott a lényegre. Valóban nem tudtam gondolatokat olvasni. Be tudtam törni mások elméjébe, de csak annyira, hogy passzív cselekvőként láttam, mit lát a szemével, illetve hallgattam, mit hall a fülével. De ha még mások fejébe is belelátnék. - Kimondottan nem... de szerintem ha valaki, akkor te tudod jól, hogy ennek kiderítésére van más út is. Le tudtam vonni a megfelelő következtetéseket. Az egész életemet emberek megfigyelésével töltöttem, mára már az egyszerű megfigyelések pedig odáig jutottak, hogy voltak sémák, amikből tudtam következtetni. Apró folyamatok a testben, melyek valamely állapothoz kapcsolhatóak... örömhöz... boldogsághoz... haraghoz... félelemhez... vagy hazugsághoz... s ha még a teste valami más jelet is ad... egy eltévedt tekintet, egy kósza, kényszeres ujjmozdulat... még ha pontosan a gondolatot nem is tudom összerakni, azt nagyjából tudom, mi zajlik le a másik fejében. Na igen... veszélyesek vagyunk mi, Fürkészek. - Tudom, hogy méltó vagy rá. Túlságosan mézes-mázos vagyok? Nem mondanám. Csupán nagyra becsülöm azt, amit a kölykömben érzek. Másokhoz kötődik, már nem magányos, vagy legalább is az aszaszinokat adó falka tagja. Mégis teljes odaadással fordul az új feladata felé is, hátsó szándékot pedig nem érzek. Pedig lehetne... tálcán kínálhatná a rengeteg információt az egyik alapítóról és a Rendről, melynek a létezéséről alig tudnak a világon. Azt a jellegzetes érzést, ami a spionokat jellemezte. Higgyétek el, tudom, milyenek ők, milyen aura lengi körbe őket... kaptam már egy ilyeneket, akik a CIA-ba voltak beépülve. - Az a bizonyos három kérdés? - nézek rá sokat mondó tekintettel; azt hiszem az alfa túl sok Walking Dead-et nézett. - Igen, tudok róluk, ismerem a protokollt. S a helyzet az, hogy pár nappal ezelőtt nekem is feltették őket. Erősítsd meg nyugodtan azt a képet, melyet eddig tud rólam a falkád. Háromszáz és négyszáz év között levő vérfarkas, Varen C. Morrison néven. Fizetni hajlandó vagyok, emellett azt az infót adták le rólam, hogy magánnyomozóként dolgozok, ezzel kapcsolatos szolgáltatásokat is vállalok szívesen. Azt viszont jól sejted, hogy a valódi énemnek titokban kell maradnia. Csak azok tudhatják meg, akiket méltónak találok erre a tudásra. S hogy őszinte legyek, még az alfája se tartozott bele ebbe a kategóriába. Tudom, hogy néhány testvérem már felfedte magát az atanerk előtt, én azonban nem szándékoztam. Amúgy is inkább az a fajta voltam, aki a háttérben marad és onnan figyel, nem éreztem szükségét, hogy tiszteletemet tegyem nála. Talán majd egyszer... de ahhoz még sok mindennek kell történnie. S tekintettel arra, hogy mennyi mindent tudok a falkájáról... nos, Mr. De Luca, talán jobb is a saját lelki nyugalma végett, hogy nem keresztezik egymást az útjaink. - Nos, visszatérve az előzőre. Amit most elmondok neked, annak köztünk kell maradnia. Ha rossz kezekbe kerül az információ, az veszélyt jelenthet... elsősorban arra a személyre, akivel kapcsolatos. Arra kérlek ugyanis, hogy figyelj oda a lányomra - hagytam neki pár másodpercet, hogy eméssze, majd. - Nem azt kérem, hogy pesztráld, vagy hogy a testőre légy. Tartsd rajta a szemed és szólj, ha baj van. Ennyi. Azt se várom el tőled, hogy csak emiatt barátkozz vele... főleg azért nem, mert tudtommal jóban vagytok, mióta nyáron leszedted az óriáskerékről. S vártam a reakciót...
Kezdőlap
Csak most, csak neked! ^^
