Tara kérdései egyre érdekesebbek. - Nem tudok róla, hogy ilyesmivel bárki is próbálkozott volna. Elméletileg akár lehetséges is lenne, de ugye már maga az élethelyzet is ritkán fordul elő, azt hiszem. Szóval ezt nem könnyű megválaszolni. Megpróbálni meg lehet, ha éppen ilyen helyzetbe kerülsz, mert veszteni nem lehet vele semmit. Persze kinyitom az ajtót, és beülök a kormány mögé. - Dragonfly? Csak aztán el ne repülj vele ... Na, lássuk, mit vettél ... Indítok, kicsit hallgatom a motor hangját, aztán kiengedem a kéziféket, és lassan elindulok. Alacsony sebességen ráfékezek, hogy lássam, működik-e a fék. Itt a garázsok között nincs forgalom, lehet kicsit próbálkozni. Szóval felgyorsítok, és így is fékezek egy durvábbat, aztán elmegyek a garázssor végéig, ott megfordulok, kipróbálom közben a tolatást is, és visszahajtok a parkolóig, ahol egy lendületesebb fordulót is kipróbálok a nagyobb helyen. - Úgy tűnik minden rendben vele. - állapítom meg. Azért nem mutattam be olyan kunsztokat, mint a múltkor az országúton, szóval Tara benn tudott maradni az anyósülésen akkor is, ha nem kötötte be magát.
- Hát... reméljük hogy sosem tudjuk meg. Már ha az a feltétele a válasznak, hogy haldokoljon valamelyikünk. Köszönöm a türelmed, nem kérdezek többet. Bizonygatom nevetve. Tudom, milyen vagyok, nah... Az autó motorja életre kel. Valamivel hangosabb azoknál amikben eddig ültem, de Gabrielen nem látom, hogy meglepődne, tehát én is elkönyvelem "normálisnak". A farkas nem egy megveszekedett őrült ugyan, és én sem vagyok olyan törékeny, de biztos ami biztos alapon bekötöm az övet is. El megyünk oda vissza a parkolóban, közben tesztel... valamit. Szerintem a féket, illetve én csak ennyit értek meg belőle. Ám legalább el kezdett érdekelni az autó, még ha csak ez az egy is, és azt hiszem ez már haladás. Még a végén tényleg megtanulok vezetni. Gabriel szerint működik az autó, én meg nem vitatkozok ezzel, lévén hogy csont hülye vagyok hozzá. - Akkor már csak el kell rejteni a szálloda mögött, és reménykedni abban, hogy az alfa nem vontatja el. - Igen, Dragonfly kicsit olyan mint én: öreg, itt-ott rozsdásodik, és egyáltalán nem illik abba a környezetbe.
- Igen, ez valóban egy ilyen kérdés, amire jó enne tudni a választ, de igazából nem sürgős. - felelem. - De nyugodtan kérdezzél még, mert már most vagy öt újabb kutatási irányt találtam magamnak. Igazán inspiráló a társaságod, Tara! Az autó képes arra, hogy részt vegyen a közlekedésben, úgy tűnik. - Akkor menjünk! Egyébként van személyzeti parkoló, oda simán beállhatsz, onnan nem nézi ki senki. Kihajtok az útra, és megindulok a holtel felé. - Egyébként mért vontatná el? Csak nem akar kiszúrni veled ... vagy igen? Jó lenne tudni, ki hányadán áll a másikkal! Én még nem vagyok elég nagy, hogy ezt csak úgy meg tudjam állapítani. De hasznos tudás, az biztos. - De ha nem akarsz válaszolni, persze nem muszáj ...
Igazán örülök annak, hogy Gabriel új ötleteket merített a látszólag igen együgyű kérdéseimből. Nem felelek, csak vigyorgok, mint egy fakutya. Kissé megkönnyebbültem, amiért látszólag nem sokall be tőlem. Van az úgy, hogy nem veszem észre magam, csak locsogok. És van az úgy is, hogy azt képzelem, hogy sok vagyok, pedig nem, aztán meg az lesz sok, hogy annak hiszem magam. Már ha van ennek valami értelme. Utáltam az önismereti előadásokat, bár elég rég hallgattam már pszichológiát az egyetemen. Nem kéne ezt már elfelejteni? - Van személyzeti parkoló is? Még ezt sem tudtam. - nem térképeztem még fel teljesen a szállodát, így igen meglepett amit mondott. Habár magától érthetőnek kellene lennie egy személyzeti parkoló létezésének. - Nem ne érts félre. Minden rendben, csak ez nem egy olyan előkelő autó mint amik megfordulnak a hotel körül. Nem illik az összképbe. Ennyi. - Igazán nem értem a kérdést. Ha ki akarna szúrni velem az alfa, akkor fellógatna mindenki előtt a bárpultra, mint anno Duncant a kaszinóban, nem "csak" egy kocsit vontatna el... - Tényleg minden oké.
Hát ha ok, akkor ok. Az autóval nincs semmi gond, szépen megy, a maga 20 éves módján, más talán kissé fanyalogna, de az én terepjáróm sem volt mai darab, ami Chicago-ban maradt. - Van, a személyzeti bejáratnál. Van a hotelnek is saját kocsija, azzal vittelek haza a múltkor. Elvileg használhatjuk, ha kell, de azt ajánlom, inkább valóban ezen gyakorolj. Arról nem is beszélve, hogy szerintem "apuci" kocsiját ő nem fogja tudni elkérni, mint más lányok. De jó lesz ez elsőre. - Majd ha vége a szerelésnek, és ráérek a kutatásaimmal foglalkozni, akkor van kedved egy kicsit asszisztálni? Szeretnék egy-két mérést, kísérletet minél több farkassal elvégezni. Elsősorban az aurafotókra gondolok most, de azon a nyomon más dolgok is szóba jöhetnek. Még én sem tudom, hogy mi. De mivel egy komplett biológiai labor mostanában nem lesz a kezem ügyében, ennek a területnek a kutatására is ráállhatok.
- Igen, azért vettem ilyen régi járgányt, hogy ezt nyüstöljem, ne másét zúzzam totálkárra. És persze a pénztárcám is jobban kedvelte ezt az autót. - Felvehettem volna egy hitelt is, hogy szebbet, újabbat vegyek ennél, csak utálom az elkötelezettségeket. Úgy érezném, mintha eladtam volna a lelkem... Dragonfly remek választás volt, és Gabriel szerint még működőképes is. Felcsillannak a szemeim az ajánlatára, hogy segítsek a kutatásaiban, ám nem vágtam rá azonnal az IGEN!-t. Ha túl lelkes vagyok, az lehangoló is lehet. Már pedig jelenleg rohadtul lelkesedek valami szerepért a falka életében, mert valljuk be, semmire sem vagyok jó. - Rendben. - nyögöm ki rövid, de nem nagyon rövid szünet után. - Viszont én is szeretnék kérni egy szívességet tőled. Tudod, Liu nemrég mutatott ezt-azt harcművészet címszó alatt, és éppen olyan edzőpartnert keresek aki nem törik össze, ha rendesen odacsapok. Ha majd ráérsz, lenne kedved bohóckodni velem a tornateremben?
Tara akkor benne lesz némi összedolgozásban. Aztán ő is kér valamit cserébe. "olyan edzőpartnert keresek aki nem törik össze, ha rendesen odacsapok" Hát összetörni nem fogok, csak éppen minden egyes pofont még egyszer meg fogok kapni edzés után. Ez ... megfontolandó. MOndjuk, ha mással edz, akkor is meg fogom kapni, csak akkor még azt se tudhatom, hogy mire számítsak. - Nos, felőlem ... És ha annyira kezdő, és én meg nem, akkor esetleg legyőzhetem? Micsoda lehetőségek villannak meg előttem! Hmmm! - Rendben, nekem sem fog ártani, némi plusz testedzés. Már most szégyellem magam a hátsó szándékaimért. De végül is nem akarom én bántani őt ... De a lehetőség, hogy megszabadulunk végre az átoktól teljesen felvillanyoz.
Nem volt túl meggyőző Gabriel, igazából nem is értem miért nem vágja rá az egyértelmű "nem"-et, holott érzem rajta, hogy abszolút nem repes az ötletért. Sőt... Oké, nem bír. Vagy csak kedve nincs hozzá. Hülyeség volt egyáltalán megkérdezni. Aztán valami furát kezdek érezni rajta. Reményt? Miért reménykedik, ha alapjáraton utálja az ötletet? Nem értem. Hitetlenkedve rásandítok, mikor előáll a "nem árt a plusz testedzés" dologgal, amit ez alkalommal már határozottan mond, elszántan (?). - Pasik... - elemelem róla a tekintetem, inkább az utat figyelem. Habár sok látnivaló nincs, és hamarosan meg is érkezünk a szállodához. Nem jöttünk olyan messze onnan. - Nah majd szólsz. Hétköznapokon nyolckor végzek, utána ráérek. - Nem tudom, mi villanyozza fel így, de ha még ebben az évszázadban meg akarok tanulni tisztességesen verekedni, akkor ki kell használjam új keletű lelkesedését a dolog iránt.
A degradáló beszóláson csak egy jót kuncogok először, egyáltalán nem veszem a szívemre. - Sajnálom, ha alulteljesítek az elvárásaidhoz képest. - pillantok oldalra, de egyáltalán nem úgy tűnik, hogy tényleg nagyon mardosnám magam miatta. - Majd igyekszem fejlődni. Bár nem tudom, milyen irányba kéne, mert az elvárások nem jeletek meg igazán konkrétan jelen esetben. A nap 24 órájából nem tudok 36-ot csinálni, ez egyértelmű. Ezzel nem is fogok próbálkozni. - Jól sejtem, hogy jártál fenn az őslakos területen? Milyen ott? Mit láttál? - kérdezem, miközben leparkolom a kocsit, és kiszállunk. A kulcsokat átadom Tarának. Nem tudom, menyire akar erről beszélni velem, az előbbi mondata nagyon olyan volt, mint aki már menne, és nem akar velem egy ideig egy levegőt szívni tovább.
- Nem teljesítettél alul semmiben Gabriel. - és még egy tipikus férfi vonás... Tévedés azt hinni, hogy a nők forgatnak ki mindent. Ez nem igaz, a fickók csinálják ezt, mégpedig azért, hogy a másikat terhelje a felelősség. Vagy legalábbis úgy tűnjön, hogy ő nem vétett semmiben. Igazából tényleg nem tett semmi rosszat. AZ még nem bűn, ha nem mondja ki amire gondol. Mindegy, hagyjuk is. Kiszállunk a kocsiból, megkapom a slusszkulcsot. Ha Gabriel nem zárta le a kocsit, akkor én megteszem. Bár hülye lenne aki elvisz egy ilyet... - Igen, voltam fent a helen. Sok a fiatal, így észre sem vették, hogy ott vagyok. - még jó, hogy az energiákkal egyetemben elrejthetjük a farkas mivoltunkat is. Szerencsémre szembe szelem is volt, így tényleg nem lett akkora baj, mint lehetett volna. - Semmi különös nincs arra. Élnek, mint bárki más. Vincentről beszéltek sokat, az előző atanerkről. Úgy hírlik visszatért a városba. Mondjuk én arról sem tudtam, hogy elment. Nem maradtam sokáig. Csináltam pár képet és eliszkoltam.
- Hát valamiért mégiscsak elégedetlenséget érzek a hangodban. Nem csak ő tud hangulatokat érzékelni, hanem én is, főleg, ha még hanghordozás is társul hozzá. - Van valami susmus az új atanerkről, de semmi hivatalosat nem tudunk még. Örülök, hogy nem esett bajod. Kicsit aggódtam érte, amiért az én javaslatomra merészkedett be oda. Ha rosszul sül el a dolog, azt nem bocsátottam volna meg magamnak, mondjuk sok időm se lett volna rá, mert valószínűleg Castor kifiléz. De úgy tűnik, hogy ezen túl vagyunk baj nélkül. Az autó a helyén, épségben, és ezzel most nincs más dolgunk. Akár mehet mindenki a dolgára, ha TAra sem akar már semmi mást.
- Hát, a képe már megvan. Sednának nevezik a többiek, hogy igazi, vagy álnév, azt nem tudom. Ő a fekete hajú nőstény a képek között. Nem túl idős. Az energiái szerint még háromszáz sem lehet, és a jelenlétemet sem szúrta ki. Na nem mintha olyan botrányosan közel merészkedtem volna... - igen, ezt még érdemes hozzátenni, még mielőtt hősfélének lennék elkönyvelve. Igazából ha kockázatosnak éreztem volna a feladatot, meg sem kísérlem végrehajtani. Node mindegy is. A lényeg, hogy van néhány kép róluk, a bundám is épségben. Így kerek a világ. - Köszönöm, hogy elhoztad az autót Gabriel. Megint az adósoddá tettél. - rávillantok egy szolidabb mosolyt. Bár egy kérdésre sem kaptam választ, ami még mindig nyomaszt, legalább nem gondoltam rájuk néhány perc erejéig. És megvan az első autóm. Nincs okom panaszra. Egy darabon még követem Gabrielt, mivel hogy egy emeleten lakunk. Úgy tervezem, összepakolok néhány holmit a szobámban, aztán elbattyogok a lakásomra. Kandallót akarok, és kanapényugalmat. Minél távolabb a szállodától.
A nyelvem - illetve annak helye - veszettül viszketett, néha meg olyan volt, mintha egy óriási túrógombócot akartak volna letolni a torkomon. Azt hiszem, ezt hívhatjuk egy darabig szó szerint holt nyelvnek. A legrosszabb az volt, amikor reflexszerűen beszélni akartam, de csak artikulálatlan nyöszörgés-óbégatás-nyögés keverékére futotta. Az evés is nehézségeket okozott, az ivás nem különb. Naponta - jó esetben - kétszer háromszor meg akartam fulladni, fennmaradó időmben a csonkot vagy a torkom vakarni, ettől pedig lassan becsavarodtam. Kész mázli, hogy a farkasokkal gondolatban is lehetett kommunikálni, különben nehezen magyaráztam volna el Tarának, hogy mi történt pontosan. Bár ha kitátom a szám, szerintem egyből veszi az adást. Nekem viszont nem volt kedvem csonkot mutogatni, szóval következő este már nyakamba is vettem a várost. Kellett találnom egy helyet, ahol tárolhattam pár... ezt-azt. Egy sporttáskányi ezt-azt. A házban nem maradhatott mind, mert ha valaki berongyol, vagy ki akar rabolni, ne vigye már az életbiztosításaim is! Szükségem volt a játékszereimre, mert habár nélkülük is boldogultam, velük mégiscsak hatékonyabban működtem, és kevesebb erőfeszítés árán is tekintélyes pusztítást tudtam végezni. Megálltam a garázssornál és leállítottam a Yamahát. Igen. Azt hiszem, pontosan egy ilyen kéne nekem... Leszálltam, hogy körbenézzek, zárakat vizslassak és terep szemlézzek, ám még a harmadik garázsig se jutottam, amikor felállt a szőr a karomon, s a farkasom radarja bejelzett. Pontosan, kezd helyreállni köztünk az összhang: egyikünknek sem tetszik, hogy nincs nyelv, ahogy az sem, hogy egy másik farkas ólálkodik ott, ahol mi akartunk ólálkodni. Gondolatban végigellenőrzöm a szokásos, mindenhová magammal cipelt, magamra csatolt fegyverarzenált. A szett teljes, foghíj sehol, tőrök pengék, pisztolyok minden kéznél. A farkasom meg egyenesen extázisban. Úgy látom, ez a nyelves dolog jobban megártott, mint hittem... Az energia és a szag alapján a manus csak fentről jöhetett. Kár, hogy nem volt angyal. ~ Nem tudnátok inkább a hegyen csücsülni? Idegesítő, hogy folyton belétek botlom mostanában. Először Olen, majd Sedna - bár azt én kértem -, majd Vincent és most ez a farkas. Lassan betéve tudtam az egész csürhét.
Céltalankodásom az erdőben kezdődött, az ok egyszerű volt; unatkoztam. Régen balhéztam, legfőképpen Vincentnek köszönhetően, de valójában nagyon nem voltam elragadtatva, hogy lecserélték az öregurat. Hiába, hozzászoktam már az évek során, ismertem a rigolyáit, a büntetési formáit, és még ha nem is engedelmeskedtem neki, akkor is ott lappangott bennem a tisztelet. Valahol mélyen... De most, hogy ez a nő lett a főnököm, igazából magasról teszek rá, hogy mit mondd. Már órák óta bolyongtam, néha összetalálkoztam egy-egy csapat emberrel, de nem jelentettek elég kihívást ahhoz, hogy akár egy percet is vesztegessek rájuk. Viszont nem kellett sokáig várnom a kihívásra. A farkasom izgatottan lapult, várt... Ahogy én is. De nem kellett túl sokáig, hiszen az idegen kezdeményezőnek bizonyult a maga módján. - Meguntad az életedet kisfiam? - Kérdeztem egykedvűen, mikor megláttam az üzenet gazdáját. Ebből is hiányzik a tisztelet. A mostani fiatalok teljesen elfajzottak, komolyan el kéne gondolkoznom, egy O'Dowood féle illemtanfolyamon, az elmúlt napokban tapasztaltak alapján nyereséges lenne. Elég szarul festett. Nem lesz nehéz dolgom. - Ahogy látom, már megelőztek. Milyen kár. Pedig kellene már a kihívás, de bemelegítésnek megfelelsz. Előhúztam a zsebemből egy jointot, és meggyújtottam. Ha már a kihívás hiányzik, legalább az élvezet legyen meg. Több, mint a semmi.
~ Bocs, nem emlékszem, hogy a családfámon ott lenne a neved, apuci. Idősebb volt, ez nem túl jó nekem. Valószínűleg erősebb is - ha valami csoda folytán nem, akkor is inkább erre készülök -, már csak az a kérdés, van-e nála valamilyen fegyver. ~ Bemelegítelek én öregem, csak aztán meg ne gyulladj! ~ húztam el a szám, s már minden idegszálammal az ő rezdüléseit figyeltem, a farkasom pedig szépen harcra hangolódott. Amikor rágyújtott kicsit elfintorodtam. Két okból: egy - gyűlöltem a szagát; kettő - azért, mert régebben tucatszámra szívtam. Még Anne előtt. Most már az emlékétől és a szagától is felfordult a gyomrom, de nem jobban, mint ettől a farkastól. Volt benne valami furcsa, ami kifejezetten óvatosságra intett. Sokadjára is hálás voltam Castornak, amiért csak a nyelvemtől szabadított meg, nem mondjuk az egyik karomtól, kezemtől, lábamtól, vagy bármely testrészemtől, ami akár egy kicsit is szerepet kaphat a harcban. Tetőtől talpig végigmértem a hegyi farkast. A vérvonalamnak hála erősebb voltam, mint azt egy korombelitől várnák, csakhogy ő meg északi, szívósabb, erősebb, szóval ugyanott vagyunk, mintha nekem nem lenne grátisz erőm, ő pedig egy éghajlatról jött volna velem. Csodás! Felhagytam az esélyek latolgatásával. Ha túl sokat agyalsz egy harcon, akár a kezdete előtt fel is adhatod. Fölösleges tervezni, úgyis minden az adott pillanatban dől el.
Nem szólalt meg, ez már eleve gyanús volt. - Némaságot fogadtál, öcskös? Nem kerülte el a figyelmemet, hogy van nála fegyver, ez igazából meg sem lepett. Nálam is van, nem nagy dolog. A késem alapfelszereltség, anélkül még a wc-re sem teszem be a lábam, nem hogy egy ilyen izgalom-kereső túrára. Bár már az is kérdéses, hogy a néma gyerekben bármilyen kihívást is találjak, hisz ha lenne egy 90 éves nagymamám, körülbelül így festene, mint ez az önértékelési gondokban szenvedő nagyvárosi gyerek. Na meg grátiszban ott volt még a fegyverem ezüsttel töltve. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne a részedről - céloztam arra, hogy érezhetően ugrásra kész, és ki tudja kész e először támadni. Mert ha igen, akkor hülyébb, mint elsőre kinézném egy ilyen városi kölyökből. - A bétád talán nem tanított meg a jómodorra? - Céloztam a Patrisha nevű nőstényre. Abban a nőben volt kihívás, kétlem, hogy a néma- Leventében szorult valami elismerésre méltó. ~ ˇLássuk, mire mész a bemelegítéssel ~ üzentem neki gondolatban, csak hogy átvegyem ezt a fajta kultúrbeszélgetési fonalat. Csak nehogy szó szerint értse ezt a bemelegítést, mert ezekből a városi orángutánokból már bármit kinézek.
~ Most már tesók vagyunk? Nekem jó. A némaságomra nem feleltem, ha annyira érdekli, derítse ki maga, feszítse szét a szám, már ha tudja anélkül, hogy pár ujját el ne hagyná. Mordultam egyet. Szemmel láthatóan nem csevegni jött, mégis pofázással húzza és pocsékolja a drága időm. ~ Akkor vonszold ide végre a segged, hadd rugdossam meg egy kicsit! Torz mosolyra húztam a szám, ami inkább vicsornak illett be. Trisha említésére előbújtak a karmaim, de az arcom nem rezzent. Magamban nyugtáztam, hogy akkor ezek szerint vele került összetűzésbe még régebben Patrisha, és ha jól emlékszem, annak a verekedésnek emberáldozat lett a vége. Az őslakost csőbe húzta a bétánk. Kellemetlen! Gondolati üzenetére sárgán villant a szemem. Utáltam, ha idegen farkas pofátlankodott be a fejembe akármilyen formában is tegye. Én kész voltam, de esküszöm, ha további traccspartira vágyik, egyszerűen lelövöm. Épp elég szájtépésen voltam túl az elmúlt napokban, hallgattam és pofáztam egyaránt, már kicsit untam. Ha a hegyi farkas verekedést akartam, ám legyen, itt vagyok, jöhet. De ha azt várja, hogy majd önként és dalolva, ostoba kezdő módjára elébe állok, akkor csalódást kell okoznom.
Ez most vagy nagyon vakmerő, vagy totálisan hülye. Elfogultságom miatt a másodikra tippeltem, de majd kiderül. ~ Te akarsz megrugdosni engem? ~ folytattam tovább a gondolati diskurzust, persze a nevetés már hangosan tört elő belőlem. Ne nevettessen már. ~ És hogy gondoltad? Lelősz? Mert ahogy látom inkább a fegyvereidre hagyatkozol, mint az erődre. Ráadásul jól ellátták a bajodat nemrégiben, nem igaz? ~ Beleszívtam a cigibe, a farkasom is elégedett volt. De nem fogom elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát, mint a nősténynél. Kizárt, hogy megint úgy forgassák a lapjaikat, hogy én maradjak szarban. ~ Ki bánt el veled? Remélem nem egy falkatársammal akadtál össze. Nagyon szomorú lennék, ha emiatt csappanna meg a győzelmem értéke. ~ Eldobtam a még égő cigit, és blazírt arccal mértem végig a néma gyereket újra. Vigyorra késztetett a helyzet. Ha nem épp most toltam volna el a zöldséget, a farkasom sem bírt volna magával, és gondolkodás nélkül ugrottam volna neki, de most a pár perces holt nyugalom olyan szinten magával ragadott, hogy csak röhögni tudtam a pattogó mitugrászon. Türelmem határtalan. Még olyan tíz percig. De ha az elmés csendes vitával folytatódik, akkor ez egy nagyon hosszú, és unalmas tíz perc lesz. ~ Húzd vissza a karmaidat kisfarkas, még megvágod magad ~ tanácsoltam neki továbbra is blazírt maszkkal az arcomon.
Hát csak nem akar eldugulni! ~ Gyere ide, és örömmel megmutatom. ~ A farkasom kissé zúgolódott. Ez a fickó csak szórakozik velünk, és ez bosszantó. Gyűlöltem, ha alábecsültek. ~ Te pedig ahogy látom inkább a dumához értesz, mint a harchoz. A kérdésére nem feleltem, így a hallgatást értékelhette tagadásnak és beleegyezésnek egyaránt. Nem tartoztam neki beszámolóval, sem mással, ha választ akart, másutt kellett keresnie, ám azt nem biztos, hogy túléli. Ellenkezőleg. Miért nem lehet elnyomni azt a vacak cigarettát, hm? Most itt fog bűzölögni még percekig, mondhatom, csodás. Frász se akar itt éjnek évadján passzív-dohányozni. Nem mintha nappal igen. Nem támadott, csak várt. Idegőrlő, de nem akartam a saját baromságom miatt komolyabban megsérülni, szóval kénytelen voltam lecsillapodni és elfojtani minden harcra irányuló késztetésem. A farkasom megrázta magát, s hozzám hasonlóan várt. Ezúttal viszont jóval türelmesebben. Nyugodtak voltunk. Meghülyülök! Még mindig csak dumál!? A dac és az óvatosság miatt nem húztam vissza a karmaim, de a várakozó állással fölhagytam, mert ha ez sokáig megy így, akkor abba a pózba merevedve ér a reggel, nekem pedig semmi kedvem élő szobrot játszani. ~ Na, csáó, szórakozz d'Arc-kal! ~ fordultam sarkon, és indultam vissza a motoromhoz. ~ Aztán majd szólj, ha esetleg összekaptad a bátorságos egy bunyóhoz. A hotelben megtalálsz, feltéve, ha oda mersz jönni. De, majd itt várok addig, amíg őméltósága hajlandó lesz megmozdulni! Mindenesetre figyeltem, hegyeztem a fülem, és a farkasomat is rá hangoltam, hogyha most tervez egy hátbatámadást legalább ne érjen váratlanul. Vicces, épp a múltkor tanítottam Tarának, hogy sose fordítson hátat az ellenfélnek, erre én...
Nem hagytam, hogy felidegesítsen. Pontosan ugyanebbe a hibába estem bele anno, ha most megengedem magamnak, hogy ugorjak a sértegetésére, akkor cseszhetem az önuralmamat, ami igenis létezik. A karmai maradtak, de lazábbra vette a figurát, én pedig még mindig az unott toporgással voltam elfoglalva. És ők nevezik magukat jobbnak nálunk? Ez a takonypóc még csak meg sem szólalt, mióta itt vagyok. Mikor végül megfordult, a farkasom ösztönösen ugrott volna utána, hogy visszarántsa, és a földbe paszírozza, de még mindig nem engedhettem, hogy az ő akarata érvényesüljön. - Nem mondta még neked senki, hogy ne fordíts hátat az ellenségnek? - Kérdeztem meg hangosan, felhagyva a némasággal. Még mindig nem mozdultam, de a fegyveremet előhúztam a tokjából, és felhúztam a ravaszt. A kattanás élesen hasította át a néma csöndet, ami eddig körülvett. Előre léptem pár lépést, lazán magam mellett tartva a fegyvert, de ugrásra készen, hogy ha mégis úgy dönt, hogy felhagy ezzel az idegörlő várakozással, akkor azért ne érjen teljesen váratlanul. Hirtelen megtorpantam, és visszafordítottam a fejem a cigi irányában. Irritált, ahogy még mindig ég, egyszerűen kényszert éreztem rá, hogy el kell oltanom. Bassza meg. Sosem hagyok égve cigit, ha nem látom, hogy elaludt. Nem a tűzgyújtás miatt fájt a fejem, csak szimplán egyszerűen nem bírtam elviselni a látványt, a tudatot, hogy nincs a kezemben a cigi, mégis ég. Irritáló, gusztustalan, frusztráló érzés. De ha visszamegyek, én is hátat fordítok, az pedig méretes nagy baromság lenne. A pár másodperces vacillálásomból arra kaptam fel a fejem, hogy eldördült a pisztoly. Bambán néztem le a kezemre. Nem akartam elsütni, pláne nem vaktában. Ha lövök, annak célba kell találnia. És még mindig füstölög a cigi.
Na szép, ő papolt nekem arról, hogy jobban bízom a fegyvereimben, mint magamban, erre ú ránt pisztolyt elsőként. Megálltam. Zavart éreztem felőle, mintha valami bosszantotta volna, ám nem én. Vagy pár pillanat nem elsősorban én. Lőtt. De a golyó méterekre volt tőlem, nem hogy nem súrolt, de még csak veszélyt se jelentett. Ami két irányba mutatott: vagy ilyen szarul lőtt, vagy vaktában sütötte el a fegyvert. Egyik sem túl jó, mindkettő közveszélyessé teszi. Egy pillanat alatt megfordultam, a fegyverem után nyúltam, céloztam és a pisztolyt tartó kezébe lőttem. A golyó halálpontosan célt talált - hacsak valami oknál fogva a figyelme az égő csikkről vissza nem pattant rám, és ki nem tért az útból, amit ilyen rövid idő alatt kicsit bajos lett volna. A tűz viszonzása már kevésbé. Ha kitért, mozdult, én lőttem, lábra, karra, törzsre céloztam, csekély esélyt hagyva neki, hogy ép bőrrel megússza. Irritált már amúgy is az időhúzása, most álldogáljon egy helyben, és tegyen úgy, mintha semmi se lenne, garantálom, hogy hamarosan tényleg nem kell már semmivel sem törődnie. A lövések hangja egy ilyen nyugodt kis városban brutálisan hatott, míg Chicagóban nem múlt este nélküle. Azt hiszem, hamarosan itt is meg fognak szaporodni ezek a hangok.
Ennyit arról, hogy nem követek el újabb hibát. Ha ezt most Vincent látta volna, sanszos, hogy rögtön lelohadt volna az arcáról az az idegesítő ezerwattos vigyora. Grátiszba még jól pofán is vágott volna. És kénytelen vagyok elismerni, hogy totál jogos lenne. Ezt egy amatőr, két ballábas balfácán sem csinálta volna elcseszettebbül. Alig érkeztem odanézni, és feldolgozni, hogy még csak nem is súrolta a golyó, már érkezett is a válasz a lövésemre. Egyenesen a pisztolyt tartó kezemet érte, mire a fegyver a földön landolt. Mikor utána kaptam bal kézzel, már jött is a következő golyó. Súrolta a lábamat, de nem volt annyira vészes, mint a tudat, hogy egy idióta rögeszme miatt fognak másodperceken belül porrá alázni, na meg lőni. Az sem egy mellékes dolog. A harmadik találat valahol a tüdőm alatt csapódott be, pont egy villanással hamarabb, mint hogy a kezembe került volna a fegyverem. Leadtam négy lövést, miközben próbáltam fedezéket találni, és kitérni a lehetséges további golyók elől. Zihálva kapkodtam a levegőt. Még tartottam magam, és amíg egy van esélyem addig fogom is, de az a harmadik lövés nem volt túl kellemes. ~ Szét lőhetjük egymást, de abba mindketten beledöglünk ~ Üzentem neki az építő jellegű javaslatot, hogy hanyagoljuk a fegyvert. Ez volt öt percen belül az egyetlen ép gondolatom. Bármelyikünk is sebzi meg halálosan a másikat, annyi erő mindkettőnkben maradhat, hogy még egy lövést leadjon. És a jelen állás szerint én lettem volna az a bizonyos valaki, akinek azt az utolsó lövést le kell adnia. És semmi kedvem úgy megölni valakit, hogy én hamarabb pusztulok el. A lényeg, hogy sosem volt kenyerem fegyverekkel küzdeni. Lelőni valakit megint más, de küzdeni... Nem.
Ilyen az, amikor a "kisfarkas" elveszti a türelmét, és pufogtatni kezd. Éreztem a másik farkas vérének szagát, s amíg a pisztolyát kapatra össze, itt-ott meglyuggattam az irháját, aztán én is kaptam. Az első lövés a lábszáram súrolta. A második a combomon süvített át, a harmadik az alkaromból vitt magával egy darabot, a negyedik pedig lecsippentette a fülem hegyét. De ahogy elnéztem, még mindig jobban jártam, mint ő. Úgy iszkolt fedezékbe, mint akit kergettek. Én ugyanott maradtam, ahol voltam, és elővettem a másik stukkert is. Majd pont az ő szája íze szerint fogok játszani! Lassan, óvatosan elindultam a fedezéke felé. ~ Nem, ha szépen elém állsz és farkashoz méltón fogadod a halált, nem pedig ott kuporogsz, mint egy beszari kölyök! ~ morogtam, s megálltam. ~ Elhiszem, hogy neked előnyösebb lenne fegyver nélkül játszadozni, de mivel én egy "kisfarkas" vagyok, csak erre támaszkodhatok. Hadd higgye, hogy nélkülük nem boldogulnék. Nem mondom, csúnyán megjárnám, de egyáltalán nem biztos, hogy el is patkolnék. Különben pedig: ez a farkas elég ideig húztad az időt, ne csodálkozzon, hogy most rövidre szeretném zárni az ügyet. És nem csak ezért. Jó pár jövést leadtunk mind a ketten, ha erre nem figyeltek fel a környéken, akkor semmire. Szerintem legjobb esetben is negyed óra, és itt lesznek a zsaruk.
Úgy tűnt, nem hatják meg az észérveim, pedig én tényleg jót akartam. Főként magamnak, de mégsem hagyhattam, hogy itt pusztuljak egy ballépés miatt. Az oldalamra szorítottam a kezem. A pólómat már rég átáztatta a vérem, de a az ezüst okozta seb nem akart begyógyulni olyan könnyen, ráadásként a jobb csuklóm is elég ramatyul festett, azzal ma már lőni nem fogok. Bal kézzel is menne, de töltény-problémáim is adódnak. Még egy lövés. Ha mellé megy, akkor marad a közelharc, amit a néma gyerek nem támogatna. Ott van még a késem, de az csak akkor ér valamit, ha közel tudok hozzá kerülni, viszont annyira nem vagyok jó állapotban, hogy egy felfegyverkezett turbó-terminátornak puszta kézzel egy szál késsel neki essek. Mindent összevetve, elég szarul áll a szénám. Volt még egy lehetőségem, de azzal végleg pofán rúgnám az önbecslésemet. Kihívhattam volna a szarukat, ha eddig nem tette meg valaki más, ráadásul erősítés jött volna szép számban, ha egyenesen egy rendőr adja le a segélyhívást. De az már a szánalom tetőfoka. Ennyit az esélyekről. Felálltam, és hirtelen törtem elő a fedezékemből, elsőként megpróbáltam kiütni a kezéből a fegyvert, miközben a földre próbáltam kényszeríteni. Igyekeztem kivédeni a lövéseket, nem jött volna jól egy újabb golyó. ~ Személyesen foglak átadni a zsaruknak, úgyhogy addig jobb lenne, ha nem döglenél meg. ~ Előbb utóbb úgyis ránk találnak, arról a tucatnyi leadott lövés gondoskodik, de addig küzdeni fogok, nem hagyom, hogy egy nagypofájú - már amennyire némán lehet nagy pofája - városi ficsúr lealázzon.
Kezdőlap
