Feltűnik, hogy egy nálam jóval nagyobb pályás, valószínűleg Betolakodó farkas is részt kíván venni a mai mérkőzésen. Pazar. A szívem a torkomban dobog, de nekem most nem szabad arra gondolnom, hogy mi van akkor, ha csak tőrbe csaltak és Vincent után én leszek a következő. Még ha ez így is van, nem engedhetem meg, hogy Masako, egy teljesen ártatlan, bűntelen ember legyen az a csali, akinek meg kell halnia miattam. És az a másik... Ezek a Betolakodók tényleg nem normálisan. Alakot vált? Ő is? Hát komolyan mondom, még ebben a helyzetben is kedvem lenne röhögni ezen a dilettantizmuson. Szinte látom a vészjósló villanást a kölyök szemében... A most érkező társa nem igazán tudta, vagy éppen akarta rendre utasítani őt. Hosszú, mindenre felkészült morgás csusszan ki a fogaim közt. A mellkasom megemelkedik, ahogy mélyen magamba szívom a levegőt. Mintha csak egy birkózó lennék, úgy támasztok ki és emelem a karijaimat védelemként a levegőbe. A kis hölgyemény nekilódul, én pedig amilyen erősen csak tudok, úgy tartok rá egyik kezemmel a torkára, a másikkal pedig a jobb mancsára. A toromat nem éri el, de természetesen a szabad mancsa éppen elég ahhoz, hogy darált húst szaggasson a szabad vállamból... Hogy az a... - Te csak dísznek vagy itt, vagy mi a franc? Ha akarsz, ölj meg, ha nem, akkor jól jönne egy kis segítség... Nyögöm ki a fekete bundás hímnek, miközben még mindig ellenállva az átváltozással járó nagyobb kalamajkának, összeszedem magam, és megkísérlek a szuka nyakának bundájába csimpaszkodni, és egy erőteljes rántással elérni, hogy a földre kerüljön. Persze, az meglehet, hogy én vagyok az erősebb, csak a helyzet cseppet komplikált úgy, hogy ez a dög háromszor akkora, mint én, és alig találni fogást rajta.
Igazából nem bánnám, hogy ha a férfit darabokra szedné a nőstény. Nem az én falkámból való és amúgy is háborús helyzet van. Egyel kevesebb hegylakó csak nekünk jó. Én próbáltam beszélni a csajnak, de hát nem hallgat rám, amit akár meg is tehettem volna egy fogadásban. Ha felbőszül a farkas, a szép szó nem segít ezt mindenki tudja. Még nem avatkozom, közbe inkább kivárok. Milyen jól tettem, mert a kis farkas neki ront a csávónak és elég szépen eltalálja. Persze azért ő sem ússza meg csak úgy büntetlenül. Ebben az alakban a csávókának viszont nem sok esély van. Csak tudnám miért nem alakul át. Simán le tudná gyúrni a kis farkast. A fejemet felé fordítom, mikor nekem beszél. Egy kis segítség? Oh hát ez még a javamat is szolgálhatja egyszer és ha úgy alakul akkor be is hajtom. Bólintok egyet jelezve, hogy nem szívesen, de segítek neki. Meglódulok és erőmet bevetve a kis farkasnak esem. Nem kímélem, így nem bánok vele, kesztyűs kézzel. Magára vessen, ha valamije fáj. Elvileg oldalt találom el és sikerül pár métert taszítani rajta. Ezzel pedig távolság lesz, amelyet jól kell kihasználniuk. Nem várakozom. Mielőtt a nőstény észhez kapna rávetem magamat, hogy a földön tartsam. ~ Szólj, ha megnyugodtál, mert addig nem szállok le rólad~ Hogy nyomatékot adjak a szavamnak erősen nyomom a földre, hogy ne tudjon szabadulni. Én aztán ráérek, akár egész nap rajta lenni. Próbálok rajta olyan fogást keresni, hogy tényleg ne tudjon kiszabadulni, és ami a legfontosabb a fejétől távol tartom magamat. Nem kell, hogy megharapjon, mert azt igen csak megjárná. A férfire pillantok és morgok egyet. Szerintem tudja mi a teendő, ha meg nem akkor vessen magára.
Felszakadó morgással fogadom, amikor a torkomra markol az idegen férfi, s mintegy ösztönösen „menekülnék” a szorítása fogságából. Ennek meg is lesz az eredménye, ahogy karmaimat a vállába mélyesztem, kicakkozva azt egy jó darabon. Bocsánatot azért nem fogok kérni érte, nyilván ő sem amiért orrba vágott. Úgy kell neki, ha más prédájára szemet vet… Érzem azt, hogy elrántana, de ellent tartok neki, nem számolva az oldalról érkező segítséggel. A hatalmas fekete hím egyetlen lendületes érkezéssel ránt le a földre, én meg elterülök, lábaimat szerterakva, mint a béka, akin átment a terepjáró kereke eső után. A különbség annyi, hogy a békáról rögtön lekerül a kerék én viszont amint tápászkodnék fel, visszakerülök, ezúttal oldalamra zuhanva a földre, hála a kannak. Fájdalmasan nyüszítek, szűkölve követelem, hogy engedjen el, elvégre AZ OTT az ÉN prédám és milyen jogon veszi el bármelyik is tőlem? Persze, a kezdeti lelkesedés idővel alábbhagy, már csak morgásra futja, a vérgőzös farkas-tudatom pedig a hideg beton és a másik parancsoló szavainak hála szertefoszlik, teret engedve emberi énemnek is némileg. Ez persze beletelik jópár percbe, James és az áldozatom talán már ott sincsenek, mikor képes vagyok válaszolni a hímnek. ~ Ne árulj be Mr. De Lucánál!... Kérlek. ~ világéletemben érdekember voltam, így az első gondolatom ez és csak a második a tettem, hogy vajon él e még a lány egyáltalán…
Ahahaww, nagyszerű! Egy éles káromkodás, elnyújtott morgással azért kiszalad a számon, ahogy a kölyök karmai leműtenek egy darabot a vállamból. Érzem, ahogy a karmai végigkaristolják a csontomat, átmeneti névjegyet karistolva belé. Nem vagyok én holmi börtönfal, ahova kedve szerint huzigálhatja a striguláit! Már épp löketet vennék, hogy minden ellentartása ellenére csak lebirkózzam a kishölgyet, amikor az a nagy fekete kan végre kapcsol. Úgy látszik, hogy kiszórakozta magát, mert úgy csapta el a szukát, mint egy részeg sofőr a szomszéd kerítését. Pazar! Az egyetlen baj csak az volt az egésszel, hogy én is repültem velük, hála a kölyök ragaszkodásának. Remek. A sebes vállam talán meg is repedt, de ki foglalkozik most ilyenekkel? Feltolom magam a földről, hogy visszarohanjak Masa élettelen testéhez. Térdre vágódom, ellenőrzöm, hogy van-e még pulzusa (van, hála Tupileknek), aztán az ölembe kapom, és igyekszem eltűnni a sok garázs között, hogy a másik kettő már ne láthasson meg, ahogy lemegyek az egyik tárnába, ami egyenesen a hegyre vezet fel. Ja, valamit elfelejtettem. ~Kösz...~ Üzenem gondolatban a fekete hímnek, már amennyiben nincs teljesen fent a pajzsa és eljut hozzá a köszönet. De nekem most inkább azzal kell foglalkoznom, hogy tiszta egy merő vér vagyok, Masa húsa meg ki-kibuggyan a testéből... Mit nekem kulcs? Berúgom a megfelelő garázsajtót, belülről kitámasztom (majd leküldök valakit, hogy javítsa meg) és már mászom is le a tárnába, óvatosan víve a lány testét. Ahogy lent vagyunk, a földre fektetem, a fertőzésekkel különösebben nem foglalkozom. Szar ügy, de neki már úgyis mindegy. - Meg ne halj nekem! Mantrázom, miközben oldalra fordítom, hogy szemügyre vegyem a hátán lévő karmolásokat. Jó hír: nem ért létfontosságú szervet és a gerince is a rendeltetési helyén maradt. Azt hiszem, hogy az egyik bordája legalább szétrepedt a súlytól. Legalább visszapattintani nem kell. Gyorsan kibújok a ruháimból, alakot váltok, nagy nehezen, némi nyüszítéssel tarkítva felvakarom a hátamra Masa testét, a pofámba kapom a cuccokat, és bár három lábon, de ahogy csak tudok, megindulok felfelé a falka területére. Azt nem tudom, hogy mit fogok kapni érte - bár nekem már lassan úgyis mindegy. Talán ez, hogy megmentettem egy emberi életet, kompenzálja azt, hogy nemrég elvettem valaki másét. Nem tudom. Minden esetre most már hárman vagyunk a falkában, akik (gondolom) kiállunk ezért a lányért, amennyiben Milagros nem lenne hajlandó befogadni. Ha mást nem, megyek az Amarok elé verni az asztalt.
//Mi itt kiszállunk, megszervezem, hogy hogyan és hol legyen a folytatás. Azt se bánnám, ha ugranánk egy kicsit az időben, mondjuk akkorra, hogy már rendbe tettelek és egy kicsit legalább magadhoz térsz, Masa //
Nem adja könnyen magát a nőstény ezt meg kell hagyni, mert próbál szabadulni, de nem fog. Minél jobban ki akar szabadulni annál jobban nyomom a hideg talajnak. Egyszer csak megunja. Közben a másik farkasra nézek, hogy mi a terve. Ő is repült egyet, de igazából, nem nagyon érdekel a sérülése. A vér szaga most már beborít mindent. Mennyire jó, hogy nem az én vérem fedi a talajt nem? Nekem minden esetre a legjobb. Nem kell sokat gondolkodnia és a sérülés ellenére is fel kell és viszi az embert. Nem tudom, hogy kije lehet, bár nagyon nem is érdekel. Gondolataim közé becsúszik, amit üzen. Erre azt kéne felelni, hogy szívesen, de valami más jön ki a fejemből. ~ Van mit, de ezt úgy is tudod~ Tömör és rövid. Nem kell ecsetelni itt a dolgokat. A szitu tök egyértelmű egy másik falka tagnak csak úgy nem teszek szívességet. Most még nem tudom, hogy ezt mire fogom felhasználni, de egyszer biztosan jól fog jönni. A farkas pedig nem felejt csak elraktároz. Én is ezt teszem. Gondaltomból a nőstény térit a valóságba, mert megszűnt a ellenállás és ni csak gondolatokat is tud küldeni. Haladunk. Azonban kedvem támadna a kérésén nevetni, mert azt nem mondta melyiknek, de van egy sejtésem, hogy nem rám gondolt a kérést illetően. ~ Egye fene, nem árullak be a főnöknek, de cserébe kérek érte valamit~ Ez sincs ám ingyen természetesen. Azonban a kérésem nem árulom még el. hagyom hadd eméssze meg a dolgot és igazából várom, mit süt ki a fejtben vajon mit kérhetek tőle. Ettől egy kicsit felpezsdült a vérem, mert tényleg kíváncsi vagyok, mi játszódik le benne. Az érzékeimet kiterjesztem teljesen, hogy érezzem, amit kell. Nem gondolom, hogy nagyon menne neki a palástolás, de meglephet. ~ Most lemászok rólad, de nem szeretném, ha valami butaságot tennél rendi?~ Nem várom meg igazából a válaszát és engedek a szorításon. Fokozatosan hát ha még nem nyugodott meg a farkasa. Ha minden rendben, akkor teljesen elhagyom a testét és a földről figyelem a nőstényt. Zajokat lehet hallani és beszélgetést ami csak annyit jelent, hogy gyorsan el kéne húzni a csíkot, mielőtt valaki meglát minket. ~ Azt hiszem, ideje lenne menni. Gondolom nincs ruhád, hogy visszaváltozz!? Kölcsön adhatom az enyémet, vagy jöhetsz mellettem, mint egy házi kedvenc......~ Van egy sejtésem, hogy nincsen, mert erre szerintem nem gondolt. Nekem viszont van. Igen, fő az előrelátás. Persze a házi kedvenc részt csak viccnek szántam, bár ha ragaszkodik hozzá, hát üsse kő, én benne vagyok. Szóval ha elfogadja a ruhám egy részét, akkor neki fogom adni. Valahogy nincs kedvem a rendőrségen lenni közszeméremsértés miatt. Hátat fordítok és visszaváltozom emberi alakba. A zacskóhoz sétálok halál nyugodtan. Magamra veszem a fekete bokszert és egy fehér pólót. Hogy stílusos maradjak a cipőmbe is bele bújok. A zacskót a kezembe fogom és felé indulok. Mielőtt elé teszem a szatyrot kiveszek egy epres nyalókát. A zacskóban pedig benne van egy sötét kék kasmír pulcsi és egy fekete farmer nadrág. - Tessék ezeket vedd fel, bár lehet, hogy nagy lesz rád, nyugi, addig elfordulok Ahogy mondtam hátat is fordítok a nősténynek. Nem leskelődöm, bár egy parkoló kocsin keresztül látom. A nyalókáról lefejtem a papírt és a számba teszem. Nincs is jobb mint egy kis édesség. Persze ha nem bír magával vagy a farkasával, a történet máshogy alakul.
A kérdés meglep első körben, érezheti a másik, hogy gondolkodóba ejt, ugyan akkor kétségbe nem. ~ Legyen. De aztán jól fontold meg, mit kérsz, mert nem vagyok aranyhal. Sem jótündér. ~ "vakkantom" felé, forogva, próbálva szabadulni alóla. Nem lesz gáz, most már, hogy elmentek, de tényleg! Legalábbis szeretném ezt elhinni magamnak és ehhez tartani magamat. Költői kérdésére marad csak abba a mocorgásom, ahogy érzem, hogy nem nyom már több tonnás súlyával a földnek. Oké, tudom, hogy nem annyi, de én minimum annyinak éreztem, ahogy a fagyos talajba döngölt teljes testsúlyával. Különben meg ki használ olyan szavakat, hogy "rendi"?! Tekintetem a zajok, hangok irányába kapom, onnan pedig a hímre, miközben feltápászkodom és kissé meg-megrázogatom hódarás, poros bundámat. ~ Ennyire azért ne hízelegj! Ide a ruhákkal... ~ Morranok felé, noha ez inkább játékosan korholó, mintsem ténylegesen fenyegető hang. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lesek felé, mikor visszaváltozik, mert megteszem, még ha nem is közönségesen mustrálva, ahogy az egyszeriek szokták az Upperben a bulik alkalmával. Jó hátsója van a pasasnak egyébként, bár ahogy észleltem, ez valami farkas dolog lehet, mert nem láttam még olyat, akinek probléma lett volna a farával. Mármint, értitek. A megjegyzésére kedvem lenne édes fintort vágni, de farkasként nem jön ez úgy át, mint emberként. Alig fordul el, visszaváltozom, igaz, nem megy olyan egyszerűen és azonnal, mint neki. Vajon milyen idős lehet? - Egyébként nem vagyok szégyenlős. - jegyzem meg neki, közben magam elé mosolyogva szélesen, ahogy felveszem a nadrágot, majd a pulcsiba is belebújok. Ekkor már a mosoly tovatűnik képemről, helyét a kétely komor, pókerjátszmákba illően érzelemmentes maszkja váltja fel. - Megfordulhatsz. - Hagyom rá, miközben a kocsim felé lépdelek és a földre vágódott táskám tartalmát igyekszem összeszedni, ha már a ruháimból semmi nem marad. - A hotelbe tartok, elviszlek, ha esetleg arrafelé mégy te is. Ez a legkevesebb. - szusszanok felegyenesedve és a "segítőmre" pillantva. - Köszönöm, hogy nem hagytad. - Ha velem tart, nem nagyon beszélgetünk az úton. Valahogy nem vagyok most jó társaság, pedig máskor gond nélkül bájcsevegek bárkivel, hisz mondhatni, véremben van a dolog. Akárhogy is... a nevére azért rákérdezek a pasasnak.
Alexszel való gyakorlásból már felépültem, egyetlen sebem sem volt mély, vagy durva. Igaz, itt-ott összestoppolt, vagy inkább fércelt, de már rég rendbe jöttem és maxon pörögtem. Mintha én olyan pörgős lennék amúgy... Na jó ezt inkább hagyjuk. Meló után vagyok és még mielőtt visszamennék a lakba, teszek egy kört a a garázssornál, ha már elvileg közünk van ahhoz az épülethez. Nem, mintha olyan nagyon hiányozna nekem, ha ezt is felrobbantanák a büdös chicagoi bolhások, de a kikötő után nem hagyhatjuk, hogy még egy ilyen szar fricskát a képünkbe nyomjanak. Mondjuk az Orfeumot jól megszívták, de kellett nekik ide tolni a rohadt pofájukat. Kevés dolog van, ami egy szemernyit is érdekel. Az egyik ilyen a falka. Nem kedvelem a másik brancsot, ők se minket, szóval asszem kvittek vagyunk ebben a tekintetben és ennyi. Leállítom az autóm motorját, kiveszem a kulcsot, majd kiszállok. Egy fekete nadrágkosztüm van rajtam, lévén az ékszerboltból jövök, ott meg ugye nem nézhetek ki akárhogy. Mondjuk amúgy sem szoktam akárhogy festeni. Elindulok a garázssor mentén, egészen a parkolóig megyek, a pajzsomat pedig résnyire eresztem le, hogy tudjam, van-e másik farkas rajtam kívül itt. És van. Egy kis ideig csak figyelek. A büdös brancsból való. Gúnyos, apró vigyorba torzulnak az ajkaim. Remélem leszopogathatom majd a húst a bordáiról... - Told elő a segged, csillagom. - szólalok meg gúnyosan és nagyon halkan. Tudom, hogy hallani fogja a mondatot, hacsak nem egy atom süket egyed. Bár akkor azt hiszem addig élt, legyen akármilyen idős, vagy vérvonalú. Mivel ezeket az infókat nem engedtem közszemlére, én sem tudom az övét. De nem is érdekel. Nem vagyok az az ijedős fajta, a félelmet hírből sem ismerem, szóval teljesen mindegy, hogy ki a rák ő. Baromira nem érdekel. Egy a lényeg. Szaga van. Hotel bűze.
A hozzászólást Nathalie Wainwright összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 23, 2013 12:57 am-kor.
Végrehajtó vagyok, és Castor a befogadásomkor tett egy ajánlatot nekem, minden valamirevaló hegyi fejéért pénzt kapok, és nem ki összeget mondott. Én pedig óhajtom a munkám végezni, szóval, nem vagyok rest a városon belül olyan területre menni ahol a hegyiek is megfordulnak. Azonban, az ötletem hírtelen volt, csak kések vannak nálam, bár azok is elegek lesznek, bízom magamban, hiszen mióta az eszem tudom ölésre lettem kiképezve és azt is teszem, a késekkel és önmagamban is halálos vagyok, szóval nem futottam haza a pisztolyaimért. Nem nagyon szokásom nélkülük kimozdulni, de vannak, esetek mikor megtörténik, és a mai is ilyen volt, csak négy kés volt nálam, ezüst pengével természetesen. Az ötletem amúgy is csak onnan jött, hogy a környéken jártam és eszembe jutott, hogy itt a hegyieknek van érdekeltségük, így elsősorban csak körülszaglászni óhajtok nem harcba keveredni. Fekete farmert, csizmát, szűk izompólót és bőrdzsekit viselek, a négy pengém, kettő a csizmáim szárában és egy-egy az alkarjaimra szíjazott tokokban pihen, emiatt kellett a bőrdzseki is. pajzsom résnyire engedtem, hogy tudjak róla, ha más is van a közelben, így rövidesen megérzem a hegyi dögöt. Néhány pillanat múlva a hangját is meghallom, egy nő. A garázsok tetején vagyok, onnan veszem szemügyre a kosztümöt viselő szőkeséget. Farkasom, már a pofáját nyalogatja, vért akar ontani, egy hegyi vérét akarja és harcra éhes. Nem becsülöm le a nőstényt, hiszen nem tudom még mennyi idős, de az biztos, hogy innen nem megy el élve. Megállok nem messze, srégen tőle, az egyik garázs tetején és onnan nézek le rá. innen csak egy ugrás, és már át is vághatom a torkát.
- Tán elvitte a cica a nyelvedet, Virágszál? Vagy ilyen gyáva szarokkal veszi körbe magát Castor? - szólaltam meg újra egy másodpercnyi mentális tapogatózás és szimatolás után, már tudtam is, hogy merre forogjak. Felé fordulok és elkapom a tekintetét. Arcomon még mindig ott a gunyoros vigyor. - Csak nem egy hajas babához van szerencsém? - vontam fel az egyik szemöldököm, amikor észrevettem a göndör sötét fürtöket. Igazán cuki, lehet megskalpolom és a loknikat megtartom. Vagy nem. - Csak szemezni akarsz? - azt már egyértelműen tudtam, hogy egy samponreklámba is illő hímmel lesz dolgom. Nem becsültem le, a gúny, ami sütött a szavaimból a velem járó csomag része volt. Ettől még felkészültem a harcra és arra, hogy egy izgalmas küzdelemben lesz részem. Vagyis reméltem, hogy nem öt perc alatt fogom szétkapni, mert abban nincs sok poén. Jobban kedvelem, ha van mivel játszani és erővel vehetem el, és nem pedig az ölembe hullik. Fehér farkasom már borzolta a bundáját a másik bestiájára. Nem volt kisebb, mint a hím döge. Nőként nem vagyok egy Brunhilhda, de a farkasom nem kisebb, mint bármelyik hímé és hacsak nem a hátsóm stíröli valaki, akkor meg nem mondja, hogy nőstény vagyok farkas alakban. Ha nem jön le, hát nem jön le, nekem nem gond, akkor én megyek fel. Elég erős és edzett vagyok ahhoz, hogy ne okozzon gondot a garázs tetejére kerülni. Kilépek a cipőmből az úgyis csak zavarna, a szemeim okkerbe váltanak, és a következő pillanatban nekirugaszkodom és a farkasom ruganyosságával és erejével, meg egy nagy kuka segítségével - amire előbb rá, majd onnan felugrottam -, ott termek a másikkal szemben. - Finom falatnak tűnsz... - vigyorodtam el újra és készen álltam a harcra. Nálam nincsenek fegyverek, nem kellenek. Évek óta Tark vagyok, erős, és a vérvonalamból fakadóan nagyon szívós. A félelmet nem ismerem, a farkasom pedig vérre vágyik. Ahogyan én is.
Nem pazaroltam szót a gúnyos megjegyzésére, amivel elő akart csalni a rejtekemből, bár itt fent nem nevezhettem volna magamat éppen rejtőzködő lények, hiszen itt bárki észrevehetett, de innen legalább én is tökéletes rálátással voltam a környezetemre, láttam, majdnem minden kukát és garázst, ami nem volt egy haszontalan információ. Ráadásul, hamarabb akadtam így a nőstény nyomára is, mintha odalent kígyóztam volna és szemmel tartottam volna az árnyékokat, persze, így célnak is könnyű vagyok, de mindennek megvan a maga előnye és hátránya is. Újabb gunyoros megjegyzésére nem reagálok, megszoktam már, hogy egyesek szeretnek a sérómmal cukkolni, de ezzel nem húznak fel, ez ahhoz kevés, hogy én kiakadjak, mint a kakukkos, ahhoz Richard túl jól megtanította hogyan kell higgadtnak lennem és tiszta fejjel gondolkoznom, ha túl akarok élni. Így nem veszem fel, amit a nő mond. - A hegyieknél csak erre futja? Szócséplésre? – Kérdezek vissza, miközben végig mérem a nőt aki a következő pillanatokban már odafönt van velem szemben, tartásom laza és nyugodt, de belül harcra kész vagyok, bármikor készen állok lecsapni vagy hárítani, attól függően ki támad elsőnek. Közben farkasom szemügyre veszi a nőstényt, aminek méretei egy hím méreteivel vetekszenek, tökéletes az ellentét az én ében bundám az ő tiszta fehérével szemben. Farkasom morog, és ugrásra készen áll a helyén, a nőstény vérét akarja, feltépni a torkát és a gyomrát. Régen nem akaszkodtam már össze nőstény farkassal a harc kedvéért, legutóbb épp egy másik hegyi nősténnyel volt alkalmam összeverekedni, az a rühes szuka letépte a fülemet, ami azóta vissza is nőtt, de még mindig zabos vagyok miatta. Azóta nem verekedtem nővel. Viszont azt is tudom, hogy nem érdemes őket lebecsülni egy cseppet sem. Találkoztam már harcos nővel, és némelyikük nem is kicsit tud. - csak a szádat tudod jártatni? – kérdezek vissza, miközben elkezdek leírni egy kört körülötte, van aki úgy gondolja, hogy addig nem támad nőre, még az nem tette meg az első lépést, de én nem így gondolom, nekem teljesen mindegy ki az ellenfelem, a munka az munka, és az enyém az, hogy hegyiek fejét vigyem haza, így nem habozok, vérvonalam gyorsaságát kihasználva már támadok is, szeretem gyorsan intézni a munkákat, és idefönt eléggé látványos helyen vagyunk, nem ártana oda lentre átkerülni, így első lépésben kaszálom a nő lábait és lecsapok, hogy letaszíthassam a tetőről, a lendület már megvan.
Úgy tűnik megkukult a Ken barbie származék. Nem gond, amúgy sem vagyok oda a műsoros vacsoráért. Még mindig remélem, hogy nem fél perc alatt falhatom fel, de ezt ugye nem tudhatom, mivel ennyire nem engedtem le a pajzsom. Nem vagyok hülye, hogy kiadjak magamról infókat. - Mindjárt megtudod Szépségem, hogy nálunk mire is futja... - villanat a farkasom tekintete, amikor már a tetőn voltam én is. karmaim megnyúltak és a vigyorom mögött is hosszú farkasfogak vicsorítottak rá. Tökéletesen tudtam uralni a farkasom, én akartam, hogy ennyire elő másszon, hogy a segítségemre legyen. - Ez is kiderül. - de még mennyi mindenemet tudom jártatni! Amikor elkezd körözni, nem vagyok rest ugyanezt tenni vele, ahogy szemben vagyunk egymással. Minden idegszálammal a harcra összpontosítok és a farkasom ugrásra készen áll és vár, hogy mikor hagyom neki esni a fekete plüss bundásnak. Mikor támad, abban a pillanatban mérem fel a vérvonalát a mozgásából és a gyorsaságából. Normál esetben ez nem lenne így, viszont Alexszel edzem a legtöbbet, akinek gyorsaság a vérvonala, ezért pontosan tudom, felismerem már a legapróbb mozzanatból, ha egy ilyen farkassal kerülök össze. Ó, csodás! Egy Tipvigut leszármazottnál csak egy Annakpokot ismerek jobban. Ahogy a lábam kaszálja, én a saját vérvonalamból fakadó szívósságomat használom ki erősen megvetem a lábaimat. Arra nem lesz elég, hogy itt maradjak, de arra tökéletesen, hogy lassítsa az ő lendületét. Ahogy a lábaimat kaszálja, azonnal lecsapok a farkas karmokban végződő jobb mancsommal a hátára és felszakítom a kabátjával együtt a húsát is, de valószínű nem elég mélyen - nem olyan mélyen, hogy kifakasszam a tüdejét - és már esek is el én is, majd gurulás után a földre zuhanok. Gyorsan állok talpra, elvégre nem estem nagyot, szívós vagyok szóval ez nem okoz gondot. Megnézem hol ért földet Mr. Lokni és azonnal felé indulok, hogy a mellkasát és hasát szántsam végig és kívülre rendezzem ezáltal a beleit.
Nem vacakolok, hamar támadásba lendülök, és kihasználom vérvonalam adottságait, gyorsan megyek neki, de ő sem rest használni a maga vérvonala adottságait. Én még nem eresztettem ki a karmaim, és az agyaraim, ahogy még a szemem sem fordult olvadt aranyba, viszont, mikor a karmai a hátam szántják, akkor már kezdek én is begurulni, így a következő alkalommal, amikor a szemeimbe néz, már a farkasom tekint vissza rá, a dzsekim ledobom, a hátán fityegnek a csíkok, amiket felszántott belőlem, és verekedni amúgy is jobban szeretek ilyenek nélkül. Hosszú ujjú póló van rajtam, aminek az ujja lazán áll, így takarva vannak még a pengéim, amik az alkarjaimon vannak rögzítve. Farkasom is támadásba lendült a metafizikai térben és a fehérnek ugrott neki, a torkát akarja szétmarni, és sikerül is ledönteni a másik bestiát, ám egyikük sem gyenge, kavarognak, és száll a bunda, fekete és fehér, vörössel fűszerezve. Mostanra az én karmaim is előkerültek. Szándékomban áll viszonozni ennek a rohadt szukának a köszöntést, így amikor támad, lekuporodom a földre, oldalra gurulok ki és belecsapódok az oldalába. Vállal kapom telibe a bordáit, és közben bal kézzel már támadok is, hogy én is felszánthassam a bőrét. Közben farkasom nem csak agyarait, de mancsait is beveti, hogy minél nagyobb sebeket okozhasson a nősténynek. A pajzsom igyekszem nem leereszteni, de érdekelne az ellenfelem kora is. Két dolog jut egy pillanatra eszembe, Rose nem tudja, merre vagyok, és azt sem mit csinálok, illetve, hogy a dzsekim, eldobtam, és remélem a telefonom nem sérült meg, hogy ha kell, tudjak valakit hívni aki felvesz. Viszont nem szándékozom itt helyben meghalni, sem súlyosan sérülni, ennek a szukának a fejét akarom hazavinni.
A vérének szaga betölti az orrom és a farkasomét is, finom és édes, azt ígéri, hogy hamarosan meg is ízlelhetem. Már előre mámorít a gondolat, hogy lerághatom a csontjait. A farkasom nem adja magát a másiknak, nagy és szívós dög, domináns és kifejezetten agresszív, ezért nem féltem a feketétől, egészen nyugodtan eresztem harcba. Milyen kis cukifiú, egyemmeg, még vetkőző számot is bemutat, hiszen ledobja a csíkokra szántott dzsekijét. Már nekiiramodtam, de ő meg gurulósat játszik. Na remek. Ahogy odaérek, ő az oldalamba jön a vállával, és bár fájdalmas a köszöntése, könyökömmel a nyakára sújtok, másik kezemmel pedig a vállába csapok és mélyen tépem fel az izmait. Érzem, ahogy a bordáimon kopognak végig a karmai, kib@szottul fáj, de nem adom jelét. Ott ahol belém csapódott, pedig repedhetett néhány bordám is. Ezek szerint nem lehet egy fiatal egyed, mert ekkora erőt, - hacsak nem ez a vérvonala - egy friss - nyilván nem kölyök - példány nem tud kifejteni. Vérzek és természetesen érzem a fájdalmat, de farkas vagyok, majd meggyógyulok, és ezzel nem is foglalkozom többet. Ahogy a lendülettől elesünk, úgy marok két oldalról a vállaiba és dobom el magamtól, miközben lendül a lábam és erőből rúgom gyomron, hogy elszálljon a teste fölöttem valamelyik irányba és ne tehénkedjen rajtam. Átfordulok és felállok, az oldalamból folyik az vér, de ez nem riaszt meg, sőt. Kifejezetten élvezem. Kedvelem a fájdalmat és a jó harcokat. Farkasom a másikéba kap, harap és tép, gyakran pedig ugyanúgy marja a másikat, ahogyan én is felszántottam a hím hátát és vállát. Nem várom meg, hogy meginvitáljon, újra neki megyek, de ezúttal nem belezni akarok, hanem leszántani a fejét a helyéről a karmaimmal.
A hátam vérzik, de nem olyan vészes a sebesülés, a dzsekim eleget felfogott a karmaiból, ahogy a pólóm anyaga is, de ugyanakkor megsebzett és a vérem érzem, hogy elindul a farmerem dereka irányába. Melegen csordul a hátamon. Még jó, hogy feketét vettem mára, így nem lesz olyan feltűnő a seb, bár a szaggatott felső az már igen. Mind egy, ezen ráérek később is filózni, most első a harc. Farkasom is sebesül, de ő is okoz sérüléseket, és ugyan úgy mar és harap, mint a másik, tépi a fehéret, ahol csak éri, és keresi a gyenge pontokat, hogy biztosabban okozhasson komolyabb sérüléseket, célba veszi a másik jobb hátsó lábát és abba mar bele, mint ahogyan annak a mási szukának a lábába martunk együtt bele. Ledob magáról és megsebez, ami fáj, de nem nyüszítek vagy vonyítok, helyette, kieresztem a karmaim még jobban és belemarok az alkarjába, mielőtt eltávolodnék tőle, majd szépen tompítom az esést, gurulok egy keveset és már talpon is vagyok, mikor oda ér hozzám, kitérek előle, így csak a fejem hűlt helyét kaphatja el. Viszont lendületet veszek, és én intézek felé egy rúgást oldalról a feje irányába. Szépen elnyúlok a lábammal a levegőben és leírom az íves kört, bízva a vérvonalamban, azaz a gyorsaságomban, hogy el is találom, még őt viszi tovább a lendülete. Vállaimon megszakadt a póló, és kilátszik véres fehér bőröm. De nem zavartatom magamat ilyenekkel. A gyomrom természetesen fáj, de nincs időm agonizálni, csak kiköptem egy adag nyálat és ennyi.
Én nem foglalkozom holmi vetkőzéssel. Ami szakad szakad, ami marad, az meg marad. Ha meg zavarnak a lifegő részek, hát magam tépem le és ez nem csak a felesleges ruhafoszlányokra tartozik. A meleg vérem buggyan ki, ahogy a karmai végigszántják az alkarom, de üsse kavics, ez még mindig kevésbé durva, mint az ő válla, amit szintén cafatosra martam korábban. Mire újra támadok és odaérek a vérvonalának hála eltűnik. Ezt utálom Alexben is, hogy balettozik, ahelyett, hogy tökös férfi módjára állná az ütésem. Hát ennyire félelmetes lennék nőstény létemre?! Ejj Ken barbie, ez nem lesz így jó... Még látom a lábát, ahogy a fejem felé rúg, elhajolni már nem tudok, de a mancsomat még felé lendítem és végig marok a lábán, egészen a csontjáig hasítva a húsát és tépve az izmait. Lába az arcomba csapódik és én egyet pördülve lendülök arrébb. Köpök némi vért, de nincs időm másra, kissé arrébb állok meg a lábaimon tőle. Most azonban nem szándékozom támadni, eddig ezt tettem, de most kivárok. Tisztes távolságban állok meg tőle és kezdek körözni nagyon lassan, közben újra vért köpök, talán megrepedt az arccsontom is. Balommal letörlöm a képem és a másik farkast figyelem. Sajog a képem és a bordáim is voltak már jobban, vérzik az alkarom, de ettől függetlenül még mindig kevesebb sebből vérzek, mint ő. És ettől a gondolattól kifejezetten jó kedvem lesz és elvigyorodom.
Azt hiszem, túl hosszú ideje harcolok már fegyverekkel, hogy hagytam magam ennyire megsebezni, de ezen ideje változtatni. A hátamon vérzenek a karmolásai, a vállam is sebes és most a lábam is felmarta, fáj, nem mondom, hogy nem, de nem adom meg neki az örömöt, hogy lássa a fájdalmamat így nyugodtan állok meg úgy, hogy mind a két lábam tartja a súlyomat. Aztán elrugaszkodok és támadok, bal alkaromon a tokból kirántom az egyik ezüst késem. Korábban markoltam a bal kezembe homokot, azt a képébe vágom bele, majd a kést a méhe tájékán vágom bele, közben azzal a lendülettel fejelem le a képét is, bal kezem már a csuklóján. Az orrát céloztam be, és szándékomban áll el is törni azt az öklelésem közben, hogy a meleg vére spricceljen szépen kifelé, közben a csuklójába vájom a karmaimat, és ahogy elrántom a kezét végig is szántom a húst, hogy a vállába mélyeszthessem a fogaimat, a nyakát akartam, de mivel küzd ellenem, elmozdul az ideális szögből így csak a vállát érem el, de nem baj farkas fogakkal zárom össze az állkapcsom, hogy a húst tépjem, a zakójával együtt. Szándékomban áll felvinni a szívéig a pengét, de ahhoz nem elég hosszú, így ki kell tépnem belőle, hogy újra döfhessek vele. De ahhoz a szúráshoz nem a megfelelő pozícióban vagyok, így eltépem magam tőle, amennyire csak tudom, hogy megtaláljam a jobb szöget és újra neki támadhassak, szívós egy szuka az már egyszer biztos.
Elvonja a figyelmem, hogy azt nézem mit markolászik az alkarján. Azt már tudom, hogy penge, de mielőtt mozdulhatnék - a vérvonala miatt még mindig gyorsabb, mint én - homokot szór a képembe. Milyen bájos! Összeszorítom a szemeimet és ez alatt a látásomra nem tudok hagyatkozni. Érzem, ahogy a pengét belém vágja. Ezüst is van benne. Nyami. Éget a nemes fém engem is, csakhogy ártani nem árt, fakír vagyok és nem mostanában lettem az. Azóta viselek ezüstöt magamon, hogy Alekszej beharapott. Mire lefejel már hunyorgok és lököm őt elfelé magamtól, nem akarom, hogy kibelezzen. Kezem a penge markolata felé nyúl, de mivel azt fogja ő is, ezért a markára szorítok rá. Karmaimmal vájok az ujjaiba, ha megszabadul egy-két ujjperctől, az csak édesebbé teszi az élvezetet. De közben a másik karom szorítja és a húsomba mar, agyarai a vállamba mélyednek, de mivel a karomat elrántotta, a másikkal meg azon vagyok, hogy ne belezzen ki, nem tudok most visszamarni, ellenben a lábaim még működnek, hát felrántom a térdem és a tökeit célzom be. Ha ő az aljas játszmát kedveli a homokkal, akkor én egész nyugodtan térdelhetem le a tökeit. Az orromat betörte a fejeléssel, baromira fáj és rohadtul vérzik, de nem gond, a szívességet visszakapja, mert most én verem a buksimat az ő orrába akkora erővel, amekkorával csak képes vagyok. Érzem, ahogyan a meleg vérem buggyanva folyik ki a hasamból és a fájdalom sem épp relaxáló jelen pillanatban. Az, hogy a vállamból kiharap egy darabot, ehhez képest már csak kismiska. Kitépi a kést belőlem, azt a karomat, amelyikből kiharapott a vérző sebre szorítom, miközben a másik kezem utána kap és az alkarján megérzem a másik pengét. Rászorítok és a pólója ujjával együtt tépem le róla a másik kést, majd az oldalába vágom a fegyvert és ott is hagyom. Eltántorodom tőle pár méterre, szívós vagyok ugyan, de nem halhatatlan, és épp folyik a vér a hasamból és hiányzik egy darab a vállamból.
Ujjaimba vájja a karmát, és érzem ahogy a húsomat éri, de nem eresztem a pengét, inkább kitépem azt belőle, hogy a szívét vehessem célba, bár azt érzem, hogy legalább két ujjamban nem működnek az inak. De egyiket sem vesztettem el, ami remek felállás, legalább nem kell vissza növesztenem, de az biztos pár napig precíziós eszközzel nem fogok tudni bánni. A húst és szövetet, amit a vállából martam ki kiköpöm a fenébe, nem kell az oda a számba. érzem, hogy roppan az orrom, és már az enyém is vérzik, ahogy viszonozza a lefejelést. A tökön rúgása viszont igen érzékenyen érint és erre már felnyögök, és kicsuklanak a lábaim alólam, így is sebesült a bal nem is kicsit, szóval térdre rogyok, de van annyi lélekjelenlétem, hogy a bal kezemmel, még a gyomrába, a sebbe csaphassak, ököllel ötök bele, egy időben azzal, ahogy a késem vágja az oldalamba, visszafelé húzva, a karmaim kieresztem, hogy ha sikerül feltépjem még a sebet, közben, ívbe feszül a gerincem, a fájdalom miatt ami az oldalam éri, nem csak az, hogy penge hasít belém, hanem ezüst. A saját pengém után kapok, és tépem ki magamból. Jelen pillanatban csillagokat látok, a látásom elhomályosult pár pillanatra, és a késem magam mellé ejtem, az oldalamra szorítom a kezeimet, és pórbálok úgy helyezkedni, hogy hab támad, tudjam védeni. Viszont a lágyék rúgása nem volt kicsi, úgy érzem a golyóm, a torkomig csúsztak vissza. Így egyelőre nem is tudok felállni, pláne, hogy a bal lábam is kezdi beadni a kulcsot. Miért nincsen nálam pisztoly?! Max a késem tudnám utána vágni, de nem vagyok biztos jelenleg a célzó képességemben.
Hallom, ahogy roppan az orra, remek, kvittek vagyunk. Aztán tökön térdelem és láss csodát! összerogy a Ken barbie. Ha épp nem azzal lennék elfoglalva, hogy folyik a vérem a hasamból és hiányzik egy darab a vállamból, akkor még vigyorognék is ezen, de így nem igazán megy, túl elfoglalt vagyok mással. Amíg én az oldalába vágom a saját pengéjét, addig a sebembe öklözik és bár ott van a kezem, az nem sokat fog fel az ütésből. Karmai tépik a sebet, de most már csak eltántorodom tőle. Úgy tűnik hasonló erejűek és korúak lehetünk. Elégedettséggel tölt el, ahogy látom, a saját ezüstpengéje milyen fájdalmat okoz neki, de ekkor már elindulok az autóm felé. Nagyon vérzem és ami azt illeti baromság lenne most visszamennem. Nem vagyok gyáva, de G.I. Jane sem, hogy harcimancit játsszak és szépen a halálomba rohanjak. Eljön az idő, amikor leszedhetem ennek a bolhásnak a fejét. Eltámolygok az autómig, folyik a vérem a vállamból és a hasamból, ami az orromból szivárog az ezekhez képest semmi. Elfordítom a kulcsot és beindítom a járművet, majd elindulok, még mielőtt a Bongyornak eszébe jutna utánam eredni. Elindulok ki a városból, de még mielőtt elérném a hegyvidéket, lehajtok és megállok az út szélén, majd előveszem a telefonom és Edet hívom. Akár felvette, akár a hangpostára kapcsolt, ugyanazt mondom el neki.
"- Összeakaszkodtam egy chicagoi bolhással. Megrepedt néhány bordám, felmarta az oldalam és a csuklóm, betörte a képem, hasba szúrt és kiharapott a vállamból egy darabot. Küldj valakit, aki összeszed az út mentéről, a hegyvidék előtt vagyok nem sokkal, az autómban dekkolok, de túlságosan szédelgek ahhoz, hogy tovább vezessek. Az autóm belsejét már eláztatta a saját vérem. És sajnos életben maradt, de legalább olyan szarul fest, mint én, ha nem szarabbul. Bocs, hogy nem vihettem neked haza a fejét..."
Többet már nem tudok beszélni, ezért inkább bontom a vonalat és remélem, hogy Ed Lucát küldi. Jelen pillanatban rohadt szarul vagyok és nem tudok tovább vezetni. Mikor lehunyom a szemem a vérveszteség miatt az utolsó gondolatom, Ed.
*Ideges voltam, s ami azt illeti a kelleténél jobban. Ritka az a pillanat, hogy annyira besokallok, hogy kocsiba pattanok és céltalanul bolyongok. Most is ez volt, bár írtam otthon egy üzenetet Balázsnak, hogy tudja hol vagyok elvileg ebben egyeztünk meg. Már tankoltam, de valahogy a feszültségem nem múlt és már azt sem tudtam, hogy merre járok mikor kiszúrtam Jesse kocsiját s épp sietősen hajtott el valaki. Nem is én lennék ha nem kezdek el kíváncsiskodni. A kocsim leparkolom Jesse-é mögött és le is zárom. A hajamba túrva várok egy pillanatot, mert bizony elgondolkodom, hogy okos dolog-e. Balázs közölné, hogy takarodjak haza. Ez fix. De én meg sosem voltam okos, pláne nem szófogadó. Lépteim elindulnak a soron, de a csend mely ott honol nyomasztó. Sötét van és ez bosszant. Mázli, hogy a pengéim sosem hagyom otthon. Na nem mintha sokra mennék vele, de a három pengém meg van. A fegyverem nincs nálam, ezért kapni fogok mert nyilván nem azért van, hogy otthon legyen. Egy alakot látok a földön és szemeim összeszűkülve próbálnak fókuszálni. Amint kiszúrom a birka frizurát minden hezitálás nélkül lépkedek közelebb.* - Az istenbe... Mi a frász történt veled? * Hunyom le a szemem egy pillanatra a tömény mennyiségű vér miatt. Felmérem a sérüléseit de szemeim kikerekednek ahogy meglátom a lábát. * - Lehet, hogy tévedtem és még sem vagy olyan jó. Gondolom nem szeretnél itt elvérezni ehhez pedig hozzám kell, hogy érj. De ha szórakozol velem befejezem amit félbe hagytak. * Hangom kissé nyers, mégis meg van a vidám tónusa és leguggolok mellette. Igen, szórakoztat a dolog bár semmi vicces nincs benne. Kezem nyújtom felé, hogy ugyan fogja már meg és ha megfogta akkor nem érdekel sem a nadrágom, sem a fehér felsőm ami valószínűleg csupa vér. A kezét a nyakamba dobom és oldalról ölelem át a derekát, hogy segítsek neki.* - Ja igen... a másik lábad használd mert ha elvetélek nem csak nekem fog kelleni a fejed. * Beszélek, és bár nem vagyok kedves csak azért beszélek hogy eltereljem a figyelmét. Nekem bevált. S ha összejött akkor elkezdtem lépkedni vele a kocsim felé. Nem kérdeztem semmit... nem akartam tudni semmit.*
Térdelek a betonon, tartásom meggörnyedt, azt hiszem a vérveszteség miatt sokk kezd el szétterjedni bennem, de a pengém még nem eresztettem el, igaz nem sokat tudom használni, nem tudom eléggé stabilan megtartani, ráadásul, a jobb oldalamon tátong az ezüst okozta seb, nem tudom belőni, mim sérülhetett meg a belső szerveket illetően, a fejemben zúg a vér, és még dobol bennem az adrenalin így a fájdalom még tompa és nem kínoz eléggé, valahol, próbálnék felkelni, de maradok, karmaim még kint, aztán ahogy meghallom, hogy a másik farkas elhajt és nem gázol el, kezdek felengedni. Egy darabig még a karmaim ki vannak engedve, ahogy meghallom a lépteke, lassan fordítom arra a fejem, a hajam takarja az arcom így az aranyló szemeim, és a farkas fogak nem látszódnak, a szagok érzékelésével is van bajom, a törött orrom miatt, de mielőtt kiszaladna a morgás a torkomból meghallom Eli hangját, valahol megnyugszom, hogy csak ő az, de valahol nyugtalanít a jelenléte, viszont azt tudom, hogy nem az ellenségem, Balázs a falkatársam párja, az ő kölykével állapotos, nem fog nekem ártani, mert azzal a párját is magára haragítaná, nem? A Falka az első…. Vissza húzódnak a karmok, az agyarak és a szemem is újra barna mikor ráemelem a tekintetem, és esetleg a hajamtól is láthatja a szemeimet. Az arcom, a nyakam, a mellkasom véres, és nem csak a saját vérem van rajta, az oldalamból is csöpög a vér, a lábam, pedig? A bal, eléggé pocsék állapotban van, a lábszáram van a legrosszabb, mivel ott nem volt egy réteg bőr pluszban, hiszen csak bokacsizmát húztam, abban elfért a két tartalék penge. Elfordítom a fejem, és kiköpök egy adag vért, ami felgyűlt a számban, aztán visszafordítom a fejem Eli irányába. - Mintha… bármikor is… megtettem volna…. – Nézek a nőre, aztán a fejemmel a dzsekim felé bökök, ami ott van az egyik garázs előtt. – A dzsekim, mobil…. és a kocsi kulcsom…. – Préselem a szavakat, az adrenalin egyre kevésbé áramlik benne, és helyettem már a fájdalom az, ami elkezd szétömleni a testemben, elsőnek a lábam érzem meg és utána a többit is. Az oldalam fáj a legjobban azt a sebet ezüst okozta. - Nem bántanálak… - Szűröm a fogaim között, és megpróbálok a saját erőmből lábra állni, ami majdnem sikerül, még az oldalamon a seb be nem lüktet, akkor szükségem lesz egy kis támaszra. Viszont egyedül nem nagyon jutnék el a kocsiig, vezetni meg? Legyünk józanok, nem tudnék. - Az enyémmel… ne a tieddel, nem maradhat itt a kocsim…- folyékonyabban sikerül kiböknöm ezeket a szavakat, és a segítségével indulok el lassan, próbálok, minél kevésbé rátámaszkodni, még is csak egy vékony nő, és ember, ráadásul állapotos, nem kellene, hogy baja legyen miattam.
Amióta Aimée falkába állt, határozottan kevesebb szórakozás jut nekem odahaza. Nem jó az élet, tény és való, az egyetlen örömforrásommá az vált, hogy ártatlan járókelőkkel játszok polgárpukkasztósdit, és már csak a nyilvános meztelenkedés van hátra. Esküszöm, már a játéknak is szomorú kötelesség íze lett a számban, olyasmi, amit eddig sosem éreztem. Szóval maradt a munka, és az imádott Jégkirálynő. Ez jobb szórakozásnak bizonyult, mint gondoltam. Régi mentoráltam felé érzett aggodalmam elhagytam, amikor fölvettem az egyenruhát, és belebújtam egy szomorúan kötelességtudó, csöndes fickó szerepébe. Még csak a társam agyára sem kívántam mászni mostanában, ha valamit szólt, a lehető legrövidebben válaszoltam. A járőrözések váltak azzá, amik megnyugtattak, ahol nem kellett foglalkoznom ezzel az egész elfuserált várossal. Na, jó, képletesen, de visszasüllyedhettem emberi szintre, és ez baromira tetszett. – Itt jobbra – mondtam, aznap talán másodjára megszólalva. Föltettem a napomat arra, hogy kitalálok, amit csak tudok, és amivel segíteni tudom Aimée-t még a falkán kívülről is, ehhez azonban azt kellett ismernem, milyen a város. Látni akartam a titkos helyeket, ahová az emberek nem járnak. Eddig én voltam a kedves öregember, most ideje, hogy fél évszázadnyi tapasztalatom fölhasználjam valamire. De amíg nem tudok valami értelmeset tenni, addig előveszem a mai sokadik müzli-szeletem, kibontom, és beleharapok. Olyan ez, mint a dohányzás, eltereli a gondolataimat.
Mostanában valahogy úgy érzékeltem, hogy Benjamin kissé megváltozott. Mivel így állt a helyzet, ezért kivételesen én is visszafogtam magam és nem piszkáltam az én drága, elbűvölő társamat feleslegesen. Ha ő csendben volt, akkor én is, és ebből egyenesen következett az is, hogy nem veszekedtünk feleslegesen és én nem akartam egyetlen percig sem kitépni a maradék hajamat, amit miatta néha már kedvem lett volna tényleg alaposan megtépázni. Hihetetlen, hogy amennyire kedves tudok lenni másokkal, ő olyannyira el tudja feledtetni velem, mintha egy teljesen másik ember lennék, és nem a megszokott Mandy. Ma én vezettem, és ennek szívből örültem is, mert már nagyon untam, hogy mindig az anyósülésre voltam száműzve. Roppant kellemetlen volt, így viszont az én kocsimmal mozoghattunk és nem azzal az ormótlan járőrautóval, ami bármerre menjünk is, elég nagy feltűnést szokott kelteni. Mondjuk a mellettem ücsörgő farkassal ellentétben nekem amúgy sem volt szokásom egyenruhát húzni, de hát hadnagy vagyok, talán ennyit még én is megengedhettem magamnak. Ha hivatalos esemény volt, akkor mindenféle hiszti nélkül vettem fel a szép sötétkék színű egyenruhát, de amíg lehetett, inkább maradtam az egyedi öltözködési stílusnál. Legyen az bármennyire is színes vagy nem rendőrhöz méltó, mert legalább annál később jönnek rá az illetékesek a hivatásomra. Nem szerettem reklámozni, hogy miből élek, mert így könnyebb volt elvegyülnöm a tömegben. Egyébként ez a nap sem volt semmivel különlegesebb, mint az utóbbi időben a többi. Csak járőröztünk, néha volt egy kis munka, de ez volt minden. Szinte már unalmasnak éreztem, pedig ünnepek táján azért akadtak gondok bőven. Mivel végre visszatért az erőm is, így azért már kicsit jobb hangulatban voltam, mint ahogyan az utóbbi két hetet töltöttem. Úgy hallottam, hogy a farkasokat sem kímélte ez a kitudja, hogy milyen jelenség, szóval ez valahol azért vigasztalt egy kicsit. Legalább nem csak én éreztem magam meglőve, hanem a társam is, aki még nálam is jobban hozzászokhatott már ahhoz, hogy van benne valami különlegesség, végtére is sokkal régebb óta élt ezzel együtt. - Hová is megyünk tulajdonképpen? – érdeklődtem kíváncsian, miközben jobbra kanyarodtam, az útmutatásnak megfelelően. Miközben visszaváltottam a kanyarodás után hármasba, oldalra pillantottam a mellettem üldögélő férfira. – Hogy a fenébe nem unja még azt a valamit? Egyszer müzlimérgezést fog kapni… - ráncoltam rosszallóan a homlokomat. Annyira idegesítő volt már, hogy folyamatosan ezt a valamit ette, hogy egészen eddig bírtam ki szó nélkül. Most már muszáj volt megjegyeznem. Közben kicsit kintebb cipzáraztam a kabátomat, mert idebent kezdtem belesülni. Tudom én, hogy odakint elég hűvös lesz, a műszerfalon is látszott, hogy mínusz tizenhetet mérnek a mai napon, de nem volt kedvem csak a vezetés kedvéért leöltözni, utána meg újra fel. Ahhoz túl lustának éreztem ma magamat.
Kezdőlap
//
