Annak a bizonyos beszélgetésnek, amit futólag Stevennel folytattunk Alice ügyében, volt egy elejtett utolsó mondta az ő részéről, mi szerint majd később meghív valamire. Nos, pár napja ismét összefutottunk és hajlandó is volt állni ezt a megjegyzését, szóval megegyeztünk a helyben is időben. Amikor megmondta a helyet, először össze is vontam a szemöldökömet, elvégre nem igen tudtam, hol van. Aztán persze némi utánakeresést követően már tudtam, merre kell menni és be is ugrott, hogy talán egyszer elsétáltam abban az utcában. Szóval aznap kissé korán keltem és indultam el, elvégre a külvárosok egyikében volt a kocsma. Míg sétáltam, azon gondolkodtam, hogy Alaszkában még egyetlen kocsmában se voltam. Skóciában elég gyakran megfordultam ott, elvégre sok megbízó ott találkozott velem, emellett rengeteg információ tárháza. Igaz, néha az információ jopár kupica skót wiskey megivását kívánta, de szerencsére annyira nem bírom rosszul az italt, hogy utána talicskával kelljen hazatolni. Csak remélni mertem, hogy azóta... ah, miket beszélek, mégiscsak voltam már kocsmában Odette még az előző hónapban. Bakker, tényleg öregszem, romlik a memóriám. Mindenesetre a megbeszélt idő előtt 10 perccel én már ott álldogáltam a kocsma előtt és várakoztam. Már benéztem előzőleg, de nem láttam a kollégát, szóval úgy voltam vele, hogy addig is szívok egy kis friss levegőt. Most úgy is viszonylag enyhe az idő, szemben az elmúlt napok hidegjével. Szóval kint álldogáltam, figyeltem a környéken zajló eseményeket, miközben arra vártam, hogy Steven megérkezzen.
Mostanában nem örülök semminek, senkinek, és úgy alapvetően sehogy sem érzem jól magam. Legalább nem süllyedtem vissza oda a kanapéra a sajtos puffancsok közé, ami úgy alapvetően egy remek dolog, és Abbie segítsége sem kellett, hogy kimásszak onnan. Ha azok után, amiket ott látott, még mindig férfinak tart, azt hiszem, bármit el tudok érni a világon. De ebből a tespedésből ki kell emelkedni valahogy. Szóval amikor Adam a megbeszélésünk végén megemlítette a sörözést, kapva-kaptam az alkalmon, bár a sört magát nem tartom valami nagyra. Viszont mivel Abbie úgy döntött, hogy elviszi az italaimat, már jó ideje nem ízleltem alkoholt, így ezt hiánypótlónak is fel lehet fogni. Amíg a szőkeség fel nem tűnik, és meg nem ver bennünket krikett-ütővel. Annyira angol szegény… A kocsit leparkoltam a kocsma mögötti parkolóban, átvágtam a parkolón, és eszembe jut Sutter. Szerencsétlen farkas… Pedig biztos jóban lettünk volna, ha van rá időnk. Meg ha kitart az emléktörlés, és nem szerzi vissza azokat az órákat valami varázslatos módon. – Mi lenne, ha bemennénk? – kérdezem Adamet, amikor odaérek, és a kezem nyújtom felé, üdvözlésképpen. Igen furcsa nekem még a szocializálódás gondolata is, de majd csak hozzászokok. Elvégre, meg kell ismerni a munkatársakat ebben a városban is. Bár, ezen a téren egészen jól állok, azt hiszem. – Az első kört én állom, mit szól, Mr. Revenor? Jószívű is vagyok, meg hát megtehetem. A legújabb regényem hamarosan megjelenik, már csak kiadót kellene találnom hozzá. Olyat, ahol eddig még nem publikáltam. Lehet, a saját nevem alatt kellene dolgoznom, csak most az egyszer… – Hé, Paul, két skót whiskyt! – kiáltom oda a szőke csaposnak. A háttérből szól a metálzene, de meg nem tudnám mondani, most éppen mi megy. Túlságosan is fiatalos már ez nekem. Bár elismerem, vannak bandák, akik még az én öreg koromhoz is illenek. Csak helyet foglalok a pult meleltt, és várom, hogy a másik feldobjon valami. Témát. Nem vagyok túl jó a beszélgetések kezdeményezésében.
Nagyjából tíz percig álltam kint a hidegben, mire mozgásra lettem figyelmes a szemem sarkából. Odanézve egy ismerős fizimiskát véltem felfedezni kibontakozni a ,,szürke" háttérből. Felismertem Stevent, elvégre már nem volt teljesen ismeretlen a számomra a megjelenése. Mondjuk az őrzőket relatíve gyorsan meg szoktam jegyezni, névvel, arccal, fokozattal meg mindennel együtt. A kolléga aztán ide is ért, megejtettük a férfiakhoz tartozó üdvözlési formát... a saját fejhajtásommal együtt, persze azért nem hétrét görnyedtem. Az ötletét csak támogatni tudtam, elvégre kezdett eléggé cidri idő lenni. A helyiségbe belépve egy módfelett kulturált, ízlésesen berendezett terepre kerültünk. Nem hasonlított az angol pub-okhoz, de kocsmához képest elegánsnak titulálható bőven. Egyenesen a bárpulthoz mentünk, Steve pedig közölte velem szándékát. Semmi meglepő nem volt ebben a gesztusban. - Rendben, de a második kör már az enyém lesz - jegyzem meg. Azért nehogy már csak egy számlára igyunk... meg volt valahol egy olyan sejtésem, hogy ebből nem csak egy kör lesz... amilyen szeptemberem volt, muszáj egy nagyon picit kiereszteni a gőzt. Viszont amikor meghallom, hogy mit rendel, kissé felszalad a szemöldököm. Mi a fene. - Kedvenc ital? - kérdezem a wiskey-re. Kissé vicces, hogy odakint álldogálva is ez az ital jutott eszembe, erre hamarosan előttem lesz egy pohárkával. Azt hiszem ezt hívják karmának... hiába jöttem el a felföldről, ez az itóka valószínűleg egy életre el fog kísérni.
Be kellene fejeznem az emberek megfigyelését. Fél szemem most is Adam kifejezéseit fürkészi, így látom, hogy tetszik neki a hely. Én magam is elvigyorodok. Hát, igaz, ami igaz, elég kellemes addig, amíg az ember nem az éjszaka közepén téved be. Már ha nem szereti a szőke veteránokat felmosóronggyal látni. Olyankor már elég erős a hányásszag is. De egyelőre biztos nem lesz semmiféle ilyen probléma. Ha mégis… Nos, nem vagyunk éppen nádszál legények. – Rendben – mondom. Nem ellenkezek, ha fizetni akar majd, ám legyen. Hiába van pénzem, és kinéz a közeljövőben az a bizonyos plusz is, de attól még nem fogom ész nélkül költeni. Elég volt az az elpusztított piamennyiség a Sajtospuffancs-héten. Meg az utána eltűnt adagok pótlása, de már a vitrinbe, és nem a szervezetembe. – Egy nyeletnyi otthon – felelem. Skót akcentusra váltok, ami már több, mint rozsdás, de éppen ezért zavaróan erős is. Születésem óta nem jártam Skóciában, és nem mondanám, hogy különösebben hiányzik a dolog az életemből, de előbb-utóbb szeretnék visszalátogatni oda. Mindig úgy gondoltam, hogy majd Ashleyt viszem el a tizennyolcadik születésnapján. Megmutatni neki az „őshazát”. Előtte meg kilesni minden fontosat a Wikipédiáról. Csodálatos kis találmány, muszáj megjegyeznem. – Egészségére – emelem meg a poharam, amikor Paul végre elém rakja. Biccentek a pultosnak, majd a mai ivócimborámnak is, és lehúzom a pohár tartalmát. Úgy egyszerre, ahogy azt nem túlzottan illik. Nem probléma. Ehhez a helyhez úgyis köt pár emlék, amiket jobb, ha leöblítek egy kis alkohollal. Szerencsétlen Raven… Egészen biztos vagyok benne, hogy barátok is lehettünk volna, ha a sorsa nem szól közbe. – Honnan jött hozzánk? – kérdezem inkább a most mellettem ücsörgő férfit, mielőtt még elmerülnék a saját emlékeimben, ami senkinek sem volna jó. Egy napon talán írok majd valamit a nagyra nőtt, átlagnál is szőrösebb farkas tiszteletére, de az szerintem nem most kellene ezt megrágnom. Inkább csak megpróbálom élvezni a napokat, amik hátramaradtak. Ami mondjuk elég nehéz, ha azt veszem, hogy Abbie-t még mindig úgy kerülgetem, mint éhes mókus a mérgezett mogyorót.
Oké, a válaszát hallva határozottan kezdtem azt érezni, hogy nemcsak Fairbanks, de a világ is kicsiny. Eljövök a skót felföldről ide, egy teljesen más kontinensre - persze a britek szeretnek magukra csak mint szigetre hivatkozni -, teljesen más közösségbe, erre mi történik? Belefutok valakibe, aki nemhogy szereti a skót whiskey-t, de még ráadásul, hacsak nincs valami vészesen botfülem, még skót is. Ezt így kifogni elég nehezen lehetett volna alapjáraton, de bezzeg nekem sikerült. Ilyen az én szerencsém, mondaná a filozófikus... azaz én, elvégre az volnék, vagy mi a szösz. Na, de legalább lesz valami közös, ha oda terelődik a szó. Hamarosan a pult koppan mellettünk, jelezve, hogy megérkeztek a nap előjátékosai. Kézbe is vesszük őket, majd Steve egészséget kíván... aztán én is... csak hát véletlenül reflexből egy olyan nyelven szólalok meg, amit ő aligha ismerhet. - Gānbēi! - mondtam mandarinul, majd - Ehm... akarom mondani egészségére! Naszép, még nem is ittam semmit, de már elkezdtem félrebeszélni. Mi lesz itt később... najó, azért részegre nem fogom inni magam, már Odette-nél is eléggé rezgett a léc, hogy másnap támolyogva menjek Willhez a megbeszélésre. Ugyan most ilyesmi nem volt kilátásba, de talán Jenny-hez se támolyogva kellene beállítanom a következő edzésre... a végén még meggondolja, hogy tényleg ilyen trénerre van-e szüksége... bár legalább lenne kire fognom. Mindenesetre a két pohár lendül is, a tartalom meg csakhamar a gyomorban végzi. Uh, bakker, már el is szoktam tőle, milyen erős tud lenni ez az ital... hiába, a skótok nem pont a finomságukról voltak híresek, ez meglátszik az italkultúrájukban is. Na de aztán jön egy kérdés, amire már számítottam korábban. Hamiskás vigyor jelent meg a szám sarkában, ideje lebukni. - Skóciából. Egyik volt őrzőtársuk nemrég érkezett oda Fairbanks-ből, ő ajánlotta nekem ezt a várost, amikor kerestem a következő állomáshelyemet. Szóval eljöttem. Előtte pedig Kínában voltam, Hong Kong környékén... és nem, nem vagyok kínai - előlegezem meg, elvégre Ayesha is meglepődve kérdezett vissza, amikor ezt elmondtam neki. - No és ön hogy került el a felföldről? Közben jelzek a csaposnak, hogy lassan jöhet a második kör. Ha emlékeim nem csalnak, akkor úgy a harmadik-negyediknél, nagyon tetőponton az ötödiknél kezdődnek a gondok, így ez még belefér bőven. Úgy ahogy elvoltam az itallal, de sosem számítottam nagyüzemi ivónak... ami, nos, engem valahol nem igen szokott zavarni.
Ma reggel, röviden. " - Colin, lelépek! - Hova mész? - Nem 'tom, északra. - Hülye vagy megint. Mikor jössz? - Nem 'tom, északra... - Connor... - Nyugi Papi, nem állok szóba idegenekkel, nem ülök senki autójába, nem fogadok el semmit és 10-re hazaérek."
Még nincs 10, csak este 8 lehet, asszem. Ha lenne órám, akkor tudnám, de nincs - a kocsmák meg ugye nem a Rolexekről híresek. A múltkori Gyógyszertáras esetem után szerintem jobb, ha inkább fizetek a tudatmódosító szerekért, mintha csak úgy simán le akarnám nyúlni őket, ki tudja, mikor boltok bele egy újabb kedves valakibe, akit a világért sem szeretnék meglopni. Bár basszus... Ez egy kocsma! Ide csak debilek járnak, meg trógerek (mondom én), meg persze a magamfajta vásott kölykök. Mindenki úgy néz rám, mintha én lennék az Antikrisztus, holott egészen ki vagyok csípve. Van rajtam kék ing! Jó, mi? Bár tuti, hogy az első adandó alkalommal le fogom önteni. Jaaa, tudom, mi a gondja a népnek! Az, hogy csöpp vagyok ide a gonosz, csúnya felnőttek világába. Aki azt hiszi, hogy még életemben nem vedeltem, nos... Hát, az téved. Amikor még Seattle-ben bekerültem a falkába, és meg lett változtatva a nevem, az úgy személyim alapján már lassan egy éve betöltöttem a 21-et. Fiatalos vagyok, biztos Colin arckrémjei teszik. Hetykén, és rohadtul magabiztos félmosollyal dobom ki az irataimat a kocsma bárpultjára. Beeeezony, bólogatok is mellé. - Oldalra forduljak, hogy lásd a profilomat is? Ajánlkozom a pultosnak, hogy elhiggye nekem, tényleg én vagyok a képen. Aztán pedig feldobom magam az egyik székre, és látványos mozdulattal menőre igazítom az ingem gallérját. - Egy whiskyt. Duplán. Jéggel. Nem, legyen egyből kettő. Fogalmam sincs, hogy mi marad belőlem vagy éppen ebből a helyből akkor, ha valóban nekiállok inni, de megfogadtam Colinnak, hogy nem kerülök bajba, szóval ha nagyon úgy érzem majd magam, akkor inkább elmegyek az erdőbe és ott fogok majd tovább inni. Mondtam már, hogy szeretek a tűzzel játszani? Sőt, jobbat mondok. Én vagyok a tűz.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Leverem a csizmám talpáról a havat. Nem szeretnék behordani hólatyakot, ha nem muszáj. Csak ezután lépek be a kocsma ajtaján. Lehúzom a fejemről a délelőtt vásárolt kötött sapkámat, és begyűröm barna irhakabátom zsebébe. Bal kezem ujjairól egyesével lehúzom a kesztyűmet, így meglazítva már sokkal könnyebben kibújtatom belőle a kezemet is. A jobbal ugyanígy teszek. - Hello! – Köszönök, amint a pulthoz érek. A kesztyűim a pult tetején landolnak. A kabátomat nem veszem le, csak szétnyitom magamon. Alatta sötétlila garbót viselek. Kék farmerem szára barna western csizmámba tűrve. A hajam szabadon terül szét a hátamon, egy könnyed mozdulattal tűröm fülem mögé az arcomba szökő tincseket. Jobb lábamat felteszem a bárszék lábtartójára, úgy ülök fel rá fél fenékkel. - Silver tequilát kérek. – Pillantok a csaposra, aztán előhúzom zsebemből a mobilomat. Amíg az italomra várok, belemerülök az sms írásba. Nem is nagyon figyelek a környezetemre addig, amíg a pohár nem koppan előttem a pulton. Felpillantok, és nyomon követem a pohár oldalán végigszökő vízcseppet. A citromszelet a pohár tetején sárgállik hívogatóan. - Sót is kérhetek? – Vonom fel kérdőn a szemöldököm. Tudom, hogy valójában a tequilát nem isszák sóval, és citrommal… de én már így szoktam meg, és így is szeretem. Ehhez ragaszkodok. A pultos unott arccal bök a pult azon része felé, ahol a sótartó is van. Követem a mozdulatát. Ó remek.. szóval én másszak el érte? Ez ám a kiszolgálás… Lesheti majd, mennyi borravalót adok. Felállok, és a fiatal srác mellé lépek. Pár centire van csak a kezétől a sótartó. - Szabad? – Nyúlok a só felé, s fel is veszem onnan, hacsak meg nem akadályoz benne. De miért is tenne ilyet? Ha sikerült a sót megkaparintanom, akkor visszaülök a helyemre, és leveszem a citromot a pohárról. Egy kicsit összenyomom a citromot, hüvelykujjam hajlatába csöpögtetek a levéből, és behintem egy kevés sóval. A kezemet a számhoz emelem, rutinos mozdulattal nyalom le róla a sós citromnedvet, s azonnal felhajtom a tequilát. A pohár a pulton koppan, pár pillanatot várok, élvezem a torkomat égető szesz ízét, aztán kiharapom a citromszelet belsejét. Imádom a citrom fanyar ízét. Enyhe grimaszba rántja arcizmaimat. Ez most jól esett…
A hozzászólást Dr. Paloma Santiago összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 11, 2013 3:46 pm-kor.
A csapos még mindig a száját húzza, de csak lepakolja elém a kért italokat. Helyes, ezért kapja a fizetését nem? Dehogynem. Szóval magamhoz is kaparintom az egyik poharat. Eleinte csak óvatosan szagolgatom, és az igazat megvallva szeretném elhányni magam a szagától. Lehet, hogy inkább simán sört kellett volna kérnem. Na de nem baj. Bambulok is bele rendesen a sötét arany színű löttybe, és veszettül mantrázom neki, hogy nem is vagy te olyan szörnyű, mint amilyennek szaglasz. A nagy koncentrálásban egy újabb, frissen érkező vendég zavar meg. Jézus. Nem gondoltam volna, hogy ebben a városban topmodellek is élnek! A szemeim akkorák, mint egy golflabda, de amikor leesik, hogy enyhén szólva tapintatlanul bámulom a nőt, inkább visszanézek a piémba. Nyugi Connor, idd meg húzóra. Nem gondolhatja rólad egy nő sem, hogy beszari vagy. Mi lesz így a jövőddel, ha még egy whiskyt se bírsz férfihoz méltóan magadba dönteni?! És épp, amikor lendíteném a poharat, a nő hozzám (!!!!!) szól és tőlem kér sót. Pazar, újabb pillanatokat nyerek magamnak, hogy elodázzam az ivást, és reflexből nyúlok is a sóért, egyszerre a nővel. Amikor megérzem a kezét, gyorsan elengedem, hogy elvegye és bárgyú mosollyal, mély lélegzetekkel felhajtom a piát, kábé akkor, amikor Ő a tequilát. Fuldokolva, prüszölve és irdatlanul köhögve kezdek haldokolni, amint lenyeltem az első kortyot. A fele a pohárban landol, a köhögésem nem szűnik meg, a torkomat maró alkoholtól pedig lassan csillagokat kezdek látni. Amint sikerül egy kicsit lenyugodni, néha még mindig köhintve szólok hozzá a nőhöz. - Félre... KHM.. nyeltem. Asszem... Hahaha, persze, nyilván. De ez még mindig kevésbé gáz, mintha partra vetett halként vonyítanék itt a földre terülve újraélesztésért. Kétszer-háromszor ráverek ököllel a mellkasomra, csak hogy meglegyen a látszat, aztán mint a nagyfiúk - ámbár még kissé vörös fejjel - elkezdem a kezemben forgatni a poharat. Nem at, amibe beleköptem, a másikat. - Remélem, azért nem hoztam magára a frászt, ilyen környéken nehéz lenne keríteni valakit, aki újraéleszt. Connor már megint marha vicces vagy (nem). De ha már ilyen kellemesen elbeszélgettünk eddig (de jó, hogy csak én szólaltam meg), akkor úgy gondolom, hogy simán szerezhetek magamnak még egy szexi hölgyismerőst ebben a porfészekben.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
A krákogás fülsértő hangjára felvont szemöldökkel pillantok a kölyök irányába. Nyugodt arckifejezéssel szemlélem a köhögéstől – s talán az alkohol erejétől – vörössé vált fejet. Ameddig nem kezd el kékülni a feje, addig nincs miért aggódni. Úgy gondolom, talán félrenyelte az italt, vagy ritkán iszik, és nem bírja a piát. A poharára nézek, de nem tudom pontosan megállapítani mit ihatott. Egyáltalán nagykorú már? Tekintetemet lassan hordozom végig a pult mögötti falon, keresek valamilyen tájékoztató táblát, amin jelzik a hatályos korhatárt, ami alatt senkit nem szolgálnak ki. Elvileg. Ez a kölyök még eléggé pelyhesnek tűnik. Kétlem, hogy már nagykorú.. vagy csak későn érő típus. A magyarázkodásra megint rápillantok, aztán felvonom a szemöldököm. Ezt épp úgy mondja, mintha kérdőre vontam volna. - Aha. – A pultosra pillantok, a tequilás poharat felé csúsztatom egy könnyed mozdulattal, a pult másik oldalán pedig a nagydarab fickó ujjai fonódnak rá, elmaszatolva a párás üvegpohár oldalán olyan szépen kirajzolódott ujjlenyomataimat. - Még egy kört kérek. – Általában lazán el tudok menni öt tequiláig úgy, hogy csak az enyhén spicces állapotot üssem meg. Barátaim szerint alkohol szivacs vagyok. A srácok már rég kidőlnek mellőlem, amikor én még csukott szemmel is egyenesen járok. Az egyetemi évek alatt sokat jártunk bulizni, ráedződtem az alkoholra. Nem vagyok iszákos, de a jó italokat szeretem. Segg részeg még sose voltam, és nem is akarok lenni. Ezt hozzáteszem. Nem gondoltam, hogy ma este még megnevettet valaki, de a kölyök következő mondata őszinte nevetést csal az arcomra… ami a szám sarkától nem messze enyhén be is horpad, jellegzetes mosolygödröt formálva. Valaki szerint irtó bájos jelenség ez az arcomon, de hogy őszinte legyek, sose foglalkoztatott az a kérdés, hogy nézek ki nevetés közben, mert nem szoktam magam tükörben figyelni ez alatt. - Nem olyan könnyű megijeszteni, ne aggódj. – Felelem, amikor a nevetésem csillapodik kissé. A legtöbb holttest, amivel eddig dolgoztam, nem gyakorolt rám különösebb hatást. Az újraélesztést ritkán gyakorlom, de azért megbirkóznék vele, ha szükség lenne rá. - Mi van a környékkel? – Érdeklődöm. Nem vagyok idevalósi, szerintem ez egyértelműen lerí rólam.. a kölyök viszont helyinek látszik, így nem árt, ha informálódok kicsit. Nekem nem tűnt az utca veszélyesnek, de ez lehet csak azért volt, mert magasabb az ingerküszöböm, mint a legtöbb emberé. Az újabb kör tequila ismét ott landol előttem, de egyelőre még nem nyúlok a pohárért.
Nem nagyon érdekli a nőt, hogy mit magyarázok itt össze, legalább is elsőre nem tűnik annyira lelkesnek. Amikor kér még egy kör tequilát, én gyorsan kérek egy pohár sört. Csak hogy én is tudjak valamit szexin vedelni, a sörrel meg biztos nem lesz gond. Arra gondolok, hogy végül is nem gáz, kell valami kísérő a whiskyhez, és a kóla helyett talán a sör is megteszi. Na persze nem öntöm össze őket - fújmár -, hanem feltűnésmentesen próbálom hanyagolni a töményet, szörpként szürcsölgetve a habos malátalét. Amikor elkezd nevetni, azért végig kell gondolnom, hogy azért nevet-e, mert egyenesen kiröhög, rajtam röhög vagy "velem nevet" alapon tényleg jópofának talál. Na igen, általában könnyedén meg tudom nevettetni a lányokat,a probléma viszont az, hogy engem nem érdekel a saját korosztályom, az idősebbek meg inkább a cuki kisfiút látják bennem, nem pedig a férfiállatot. És hála a farkascuccaimnak, úgy ötven évig nem is fog változni a dolog. - Akkor maga nagyon különleges, nem csak szép, hanem bátor is. Jegyzem meg kedvesen és kissé felé fordítva a törzsemet megemelem a söröspoharat, és koccintok a levegővel, mert hát, azt mégse várhatom, hogy majd pont egy tequilás kispoharat fog nekinyomni az ötször akkora söröspohárnak. Nem baj, legalább jelzésérték szintjén láthatja, hogy az egészségére iszom. Meg azért a sajátomra is, megünnepelvén, hogy nem fulladok meg újra. Jól is esik a sör, lehűti a whiskytől lángoló torkomat. Azt kérdezi, hogy mi van a környékkel. Na, hát ezt én is nagyon szeretném tudni! Úgy egy hónapja ténfereghetek itt, és igazából nem nagyon tudok más izgalmassal szolgálni, mint a saját emlékei után kutató Apámmal. Gyönyörű. Hetykén vállat vonok, és elkezdem pöckölgetni a poharam szélét. - Hát pont ez az, hogy semmi! - felelem vigyorogva. Na jó, azért az csak nem semmi, hogy annyi a vérfarok, mint égen a csillag, bár egyelőre nekem nem okoztak semennyi fejfájást. - Végül is, mégis csak Alaszka! Én Seattle-ben nőttem fel, nem egy New York az se, de mégis van épp elég élet ahhoz, hogy az ember ne unja szénné az agyát. Itt pedig minden annyira vidéki, hogy kedvem támadt venni egy tehenet. Hell no, sose vennék tehenet, csak jópofizok már megint. Mert egy adag marhaság az mindig jól jön. Kicsit habozok, aztán úgy döntök, hogy ismerkedem. - Maga mit csinál, amikor szórakozni szeretne? Azért gyanítom, hogy az igényeink nem fedik le annyira egymást, de ha esetleg mégis kiderülne, hogy az egyik kedvenc elfoglaltsága zöldre festeni a szomszéd kutyáját, akkor talán egész jól ki fogunk jönni egymással. Vagy nem. De az fix, hogyha én megiszom ezt a mennyiséget itt magam előtt, nem csak a szomszéd kutyáját, de még a szomszédot is képes leszek lefesteni olyanra, amilyenre csak akarja.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Egy ifjú Don Juannal van dolgom, úgy látom. Elmosolyodok a bók hallatán. Így is fel lehet fogni.. bátorságnak. Talán csak arról van szó, hogy közömbös vagyok az élet durvább dolgai iránt, mert nap mint nap szembe nézek a halállal. Nem a szebbik, hanem a rondább arcával. Ha nem lenne szemtelenül fiatal, talán megfordulna a fejemben, hogy fel akar szedni.. de mivel soha nem fordult még elő, hogy jóval fiatalabb srác startoljon rám – hiszen a volt férjem jóval idősebb volt, mint én – ezért ezt a lehetőséget számításba se veszem. - Semmi? – Kérdezek vissza, a hangomon hallhatja a csalódottságot. Szeretem a csúnya ügyeket… azok izgalmasak, és megdobják az adrenalin szintem. Még a végén kiderül, hogy tökéletes választás volt az a motor, személyautó helyett. Ha ebben a városban nincs semmi extra – jó azért Los Angeleshez képest nyilván kevesebb elvárásom van Fairbankssel szemben – akkor vélhetően majd csak a motorozással dúsítom fel az adrenalin szintem. Nem keresem szándékosan a veszélyt, de csak azért nem hátrálok el valami elől, mert veszélyes lehet az. - Seattle? Jó hely. Jártam már ott néhányszor. – Ráadásul a kedvenc sorozatom - A Grace klinika – is ott játszódik. Rákérdezhetnék, hogy ugyan miért jött el onnan, de nem akarok az életében vájkálni, meg akkor talán visszakapnám a kérdést, amire meg én nem akarnék válaszolni. Azért jöttem ide, hogy a múltamat magam mögött hagyjam, és nem akarok lépten-nyomon az elbaltázott házasságomról, meg a birtoklási mániás ex-férjemről beszélni. - Olyan jó képet festesz a városról, hogy még a végén összecsomagolok, és hazarepülök. – Nevetek, majd az újabb pohár tetejéről ismét leveszem a citromszeletet, hogy bekenjem vele a kezemet. Megszórom egy kis sóval, amit rituálészerűen lenyalok onnan, majd egy húzásra megiszom a tequilát, és kiharapom a citrom húsát. A fanyar citrom végigcsorog a torkomon, elegyedve a tequilával kellemes íz hatást hagyva maga után. A pohár pont akkor koppan az asztalon, amikor érkezik a srác kérdése. A bárszéken kifordulok felé, a földön tartott lábamat átvetem a másik fölött, majd lazán vállat vonok. - Kirakózok… – Válaszolom komoly arckifejezéssel. Nem viccelek, véresen komolyan gondolom. A kedvenceim a tömegszerencsétlenségek. Az összeégett, vagy leszakadt testrészek sokszor méterekre vannak egymástól. Mindig is izgatottsággal tölt el, amikor összepárosítom a földi maradványokat. - …emberi maradványokkal. – Kacsintok a srácra, és még most se mosolygok. Tényleg komolyan beszélek. Nekem ez szórakozás. Pszichopata lennék? Nem, dehogy. Csak élvezem a munkámat. Ez csak nem bűn!?
A visszakérdezésére csak megvonom a vállam. Jó, mondjuk amerre én járok, arra általában van valami, de tudja valaki, mennyire fárasztó egész álló nap gondoskodni a város pezsgéséről?! Jó, szerintem rajtam kívül kábé mindenki díjazná, ha inkább elásnám magamat. Mondhatnám, hogy öröm tölti el a szívemet, hogy ismerős a szülőföldemen, de én már rohadt boldog vagyok azért, mert nem vagyok ott. Mármint.. Sokkal jobb így külön, csak Colin és én, együtt a világ ellen, mindenféle zsoldos maszlag nélkül. Bleh. Ha már voltál ott, nem értem, mi hozott ide. Nekem nem volt választásom, Apám miatt költöztünk. Illetve... csak ő költözött. Engem meg ugyebár otthagyott a francba egyedül, én pedig utána jöttem. De ezt nem fogom a nő orrára kötni, helyette inkább bele-bele iszom a sörbe és le sem veszem róla a szememet. - Hát azért nagyon kár lenne! - tiltakozok hevesen és felnevetek arra, hogy az összecsomagolással fenyegetőzik - Ha minden jófejnek tűnő ember így állna hozzá, akkor itt tényleg csak hómező lenne. De amúgy kellemes, most is van egy karácsonyi vásár a főtéren, meg esténként buli. Figyelem, ahogy átveti az egyik lábát a másikon, és annyira nem vagyok még profi sajnos, hogy leplezni tudjam a csodálatomat. A tekintetem végigsiklik a combjain, kissé eltátom a szám és így állapodok meg a szemein. De pont kapóra jön a pofázmányom, hiszen végső soron azt mondja, hogy emberekkel kirakózik, ezen meg kellene lepődnöm vagy valami. De igazából nem tudok, mert én már öltem is, szóval tudom, hogy vannak ilyenek, de így legalább a nőies mozdulatai által kiváltott arcberendezéssel elképedést színlelhetek. - Hű-hűű. Kezdjek félni? Sorozatgyilkos vagy, vagy helyszínelő? Ha... sorozatgyilkos vagy, az segít, ha meghívlak még egy tequilára? Elvigyorodom. Valószínűleg amúgy is meghívnám, de így köntörfalazva sokkal izgalmasabb. Aztán megköszörülöm a torkom, és a válaszától függetlenül megkérem a pultost, hogy írja hozzám a hölgy újabb italát. - Gondolom, azt mindenkitől megkapod, hogy nem néznék ki belőled a munkádat. Közlöm vele csak úgy mellesleg, és úgy meghúzom a sört, hogy már csak egy evés marad az alján, plusz megküzdök annak a rohadt whiskynek a felével is. A fejem kissé elnehezül, és kezdem úgy érezni, hogy minden olyan... mulattató. Fantasztikus, olcsó egy "ribanc" lettem,hála a farkasomnak, tényleg képes vagyok 10 perc alatt elkezdeni berúgni.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- A kíváncsiság! – Vágom rá mosolyogva. Van még számos hely a világon, amit megnéznék… például nagyon szívesen ellátogatnék Olaszországba. Azt mondják, hogy rettentő hangulatosak, főleg a kisebb városok, amik még megőrizték egy régi, letűnt kor emlékeit. De szívesen eltöltenék egy kis időt Görögországban is, vagy akár Ausztráliában. Kengurut még nem boncoltam soha. - Ahova a hal feje menni akar, oda követnie kell a testének is.. – Ó csodás. Már hasonlatokban is beszélek. Talán fel se fogja mit akarok ezzel mondani, de nagyon gáz lenne, ha most nekiállnék megmagyarázni. Kapásból azt venné le, hogy szimplán hülyének nézem. Na mindegy.. talán érti a lényeget. Ha nem, nem.. A szemöldököm csak egy kicsit ugrik meg, amikor tiltakozni kezd a hazaköltözésem ellen. Most fordul meg először bennem az a gondolat, hogy talán rám akarna hajtani. A saját érdekében remélem, hogy nem így van. Megspórolhatna magának egy koránt sem kedves elutasítást. - Karácsonyi vásár? – Kérdezek vissza olyan meglepődött arcot vágva, mintha most pottyantottak volna ide az ufók, és nem tudnám milyen évet, vagy hónapot írunk. Totál kiment a fejemből a karácsony, és amennyire a saját gondolataimba voltam merülve, az se tűnt fel, hogy körülöttem minden ünnepi díszítésbe öltözött. Most esett csak le, hogy ezt a karácsonyt bizony egyedül fogom tölteni. Még soha nem karácsonyoztam egyedül. A szüleim biztos azt akarják majd, hogy utazzak haza, legalább Szentestére, de ezt most ki fogom hagyni. Majd beülök a fotelomban a kandalló elé, és olvasok valamit.. vagy kapcsolgatom a csatornákat. - Kinőttem már a bulizásból. Helyette inkább motorozok éjszakánként, amikor a város alszik. Sokkal jobb buli! – Kacsintok. Persze nyolc.. tíz éve még én is szórakozóhelyeken tengettem a legtöbb estéket. Akkor az volt a közösség összekovácsoló buli a szaktársakkal. Elvigyorodok az arckifejezését látva. Sejtettem, hogy ez egy kicsit össze fogja zavarni, vagy talán visszaveti azt a lelkesedést, amit irányomba sugároz. - Egyik sem. – A helyszínelők munkája a nyomrögzítésben merül ki általában. Ha kihívnak helyszínre, olyankor csak a holttesttel vagyok elfoglalva, a helyszínen levő egyéb nyomokkal nem. Az nem az én hatásköröm. Gyilkolási hajlamaim soha nem voltak, de a halott testek mindig is érdekeltek. - Patológus vagyok. Holttesteket vizsgálok, megállapítom a halál pontos okát, körülményeit. – Egy nem szakavatottnak ennyi magyarázat is elég. Nem kívánok jobban belemenni a témába. Tekintettel kell lennem, hogy mások is ülnek körülöttünk, akik talán nem szívesen hallgatnának végig egy hosszabb monológot ebben a témában. - Ha sorozatgyilkos lennék, és leitatnál tequilával, mit tennél? – Ugrik meg a szemöldököm kérdőn. A sorozatgyilkosokat általában nem lehet egy pohár itallal megvesztegetni. - Köszi. – Mosolygok rá a meghívást követően. Minimális zsibbadást érzek csak a kisujjamban, ami az alkohol jelenlétét szokta jelezni a szervezetemben. Ezt megfigyeltem már korábban. Előbb a kisujjam, aztán a füleim zsibbadnak… megállni pedig akkor szoktam, ha a hajam általános súlyát már nem érzem a fejemen. Az az a pont, amikor már be vagyok csípve – vigyorgok mindenen -, de még nincs bennem annyi pia, hogy részegnek lehessen titulálni. - Igen, általában mindenki meglepődik. Már megszoktam. És te? Te még tanulsz, vagy dolgozol valahol? – Az újabb kör, amit most ő fizet, már előttem is van a pulton. Gyors kiszolgálás, az ilyet szeretem. - Az apád mit szól ahhoz, hogy itt iszogatsz egy kocsmában? – Nem anyáskodásból kérdezem, csak emlékszem még rá, nálunk mekkora balhé volt, amikor először hazaállítottam alkoholmámorosan. Persze egy fiúgyerek más.. a fiúknak több mindent elnéznek.
A kíváncsiság? Khm, nos... Abba ne menjünk bele, hogy én mire vagyok kíváncsi, vagyis hát, hogy mire lennék akkor, hogyha lenne hozzá elég.. Tököm. De mivel nincs, ezért tökéletesen kár ragozni a dolgokat. Nevetve bólogatok arra a halas megjegyzésére. Értem ám, hogy ezzel mire akar célozni, jó vagyok az ilyen metaforás izékben. Colin meg én egy nagy, büdös hal vagyunk, aminek ő a feje, én meg a koszos alsó fertálya. Szexi. - Jaja. Tudod, karácsony. Ajándékok, Jingle bells, Télapó, Coca-Cola, fenyő, meg ilyen baromságok. Nem tudom miért, de megint nevetek a saját hülyeségemen. Nyilván felesleges volt definiálnom, hogy pontosan mi az a karácsony, de ne kérdezze senki, hogy mit miért teszek, vagy hogy miért vagyok már eleve ilyen idiótának bekötve. - Motorozol? - füttyentek egyet - Te aztán tényleg nem vagy semmi. Elismerem, hogy egyáltalán, soha, semmilyen körülmények közt nem mondtam volna meg róla, hogy motorozik. Meg azt sem, hogy patológus. Ó, ha tudná, kivel van dolga... Vajon találkozott már a praxisa során "különleges állattámadásos" esetekkel? Ha iszom még egy kicsit, talán rá fogok kérdezni. - Nem'tom. Taláááán... Megpróbálnálak rávenni, hogy mutasd meg, mit tudsz. Megtennéd? Végül is, tökre érthető, hogy egy kamasz srác, aki véres-belezős videojátékokon nőtt fel, elméletben érdeklődik az ilyesmi iránt. Milyen kár, hogy pusztán a farkasomat akarnám tesztelni. Engem úgysem tudna megölni, tekintettel arra, hogy ha akarnám, egy mozdulattal eltörhetném a gerincét. De eszem ágában sincs ilyesmikre vetemedni. - Nem, már nem tanulok. Apámnak segítek az üzletben. Autókkal kereskedik. - vagyis lopja őket és megpróbál túladni rajtuk, mit szépítsem. - Ó, nem szól az semmit se! Néha együtt is szoktunk iszogatni, amúgy is, huszonegy vagyok, mit számít már nem? Jogilag akkor rúgok be, amikor akarok. - nohát, erre iszom is, és érzem a kellemes zsibbadást a fejemben, és kissé megered a nyelvem - Meg hát, amúgy is tudod... Ezek olyan srácos dolgok. Kell pár haver, ha már ide evett a fene, és haverokból elég csehül állok, de mondjuk ha akarsz, lehetsz te is az egyik. Üresedés van. A patológusok menők, főleg, ha motorjuk is van. Várjál, mindjárt jövök! Lekászálódok a székről, és örömmel veszem tudomásul, hogy sikerül megállnom a lábamon. Teszek pár lépést, de aztán vissza is borulok. - Addig le ne lépj... Nagynehezen, de mindenféleképpen vigyorgósan elballagok a zenegéphez, és néhány percig keresgélek, egészen addig, amíg meg nem találom a kedvenc Green Day dalomat, aztán fejrázva visszatáncolok a helyemre. - Amúgy Connornak hívnak. Vagy már mondtam? Teljesen nem emlékszem rá. Amúgy. Nem lenne kedved bevinni egy boncolásra? Kezdem el, már persze akkor, ha még ott van és valóban nem lépett le. Kezdek "bebaszcsizni", szóval most már mindenféle zavar nélkül ömlenek belőlem a blődségek. Mégis miért vinne el boncolásra 10 perc ismeretség után?
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
A felsorolást hallgatva elnevetem magam. - Ez úgy hangzott, mintha te se rajongnál annyira a karácsonyért. – Tettem meg logikusnak tűnő ténymegállapításom. Egyáltalán nem várom az idei karácsonyt. Valahol titkon reménykedem benne, hogy befut egy eset, és lesz indokom munkával tölteni az ünnepeket. Ha mégse, életbe lép a „B” tervem.. a kandalló melletti olvasgatás, vagy sorozat maraton.. bár a sorozatoktól egy kicsit tartok. Ha valami megtetszik, hajlamos vagyok leragadni a TV elé, és egymás után megnézni 7-8 részt, amíg zsongani nem kezd a fejem a fáradtságtól. - Igen. Jobban szeretem a motorokat az autóknál. Nagyobb a szabadságérzésed egy motoron ülve, mint egy fémkalitkába zárva. – És persze veszélyesebb is, de engem ez sose tartott vissza attól, hogy felpattanjak egy nagymotorra. - Nagyjából hat éve motorozom. Szeretem a túramotorokat, és a gyorsasági motorokat is. A lényeg, hogy legyen bennük erő. Ültél már nagymotoron? – Ha ennyire lelkesedik azért, mert motorozom, feltételezem, hogy igen. Mit tudok? Ezen muszáj nevetnem. Szegény srác ha most belelátna a fejembe, szerintem nagyon gyorsan felhúzná a nyúlcipőt, és eltűnne, mint a kámfor. Jobb szemöldököm nagyon lassan felvonom. Elképzelem a boncasztalomon kiterítve… nem, inkább nem képzelem el. Nem kísértem a sorsát. Túlságosan élénk a fantáziám. Megrázom a fejem, mintha ezzel akarnám elűzni sötét gondolataimat. Jobban belegondolva talán nem is a boncolásra célzott, hanem a motorozásra. Ez is csak saját, munkám iránti megszállottságomat mutatja, hogy kapásból „kifilézném”. - Azt hiszem, nem. Gondolnom kell a lelki és szellemi fejlődésedre. – Nevetek. Jó kifogás, sose rossz. - Nem szeretek semmit se bizonygatni.. az olyan erőltetett. – Amit nem akarok, arra általában nem tudnak rávenni. Valakit leitatni is csak akkor lehet, ha ő is akarja, és hagyja magát rávenni. Ha a munkámra célzott.. nem magyaráznám a bizonyítványom, az magáért beszél. Ha a motorozásra, akkor pedig elég, ha a gyorsulással a saját életem kockáztatom. Ilyenkor sose viszek utast, nem akarok senki életéért ilyen módon felelősséget vállalni. - Autókkal? Csak nem a tiétek a bevásárlóközpont melletti kereskedés? – Annyira sok viszonteladó nem lehet Fairbanksban. Még a végén kiderül, hogy náluk vettem a motoromat.. igaz azt nem említette, hogy motorokkal is kereskednek, csak azt, hogy autókkal. Huszonegy lenne? Tényleg? Talán későn érő típus, mert én nem nézném annyinak.. márpedig anatómiából nagyon jó vagyok, és megközelítőleg nagyon jól megtippelem az életkort. Mindegy, nem firtatom a dolgot. - A patológusok menők? Nahát.. ezt még nem hallottam, de köszi… - A tapasztalatom inkább az, hogy az emberek többsége inkább elhúzódik, ha meghallják mivel foglalkozom. Sokan még azt is meggondolják, hogy kezet fogjanak-e velem, valami idétlen babona miatt. Figyelemmel kísérem, ahogy lemászik a székről, és elindul valamerre. Azt gondolom talán a wc-re, meghozta az ihletet a sör. Kezem ösztönösen mozdul, amikor látom hogy megbillen, tenyerem a bal lapockájának feszül egy pillanatra, nehogy hanyatt vágódjon, de aztán vissza is húzom a kezem. - Óvatosan, nagymenő… - Szólok utána, aztán intek újra a pultosnak. - Még egy kört kérek… neki is. – Mutatok a kiürült söröskorsóra. Ezt most én állom. Elmatat egy darabig a zenegépnél, aztán egy ismerős szám csendül fel. Az előadót és a szám címét nem tudnám megmondani, de már hallottam a rádióban. Nem kifejezetten az én stílusom, de elhallgatom, ha nincs más. Ő viszont láthatólag nagyon átérzi a ritmust… vagy csak egy újabb Jacko imitátor tűnt fel a színen. - Nem, még nem mondtad. Én Paloma vagyok. Hát akkor szia, Connor! – Nyújtom a kezem, ha elfogadja a kéznyújtásom, akkor kezet szorítunk. - Boncolásra? Nem.. nem viszlek be. – Még egy halottnak is vannak személyiségi jogai, amit tiszteletben kell tartani. Egyébként se gondolom, hogy egy boncolás látványa mindenkinek való lenne. Ehhez gyomor kell.. ami lássuk be… Connornak nem túledzett. Azért remélem ha dob egy Vukkot, nem engem talál vele telibe. - Kértem neked egy sört, bár nem tudom, hogy jó ötlet-e még azt is meginnod. Kezdesz szétcsúszni. – Állapítom meg a nyilvánvalót.
Hát nem. Tényleg nem rajongok a karácsonyért, ez tény. De nem akarok belemenni abba, hogy ez miért van, gondolja csak azt, hogy azért, mert már tudom, hogy a Télapó nem létezik és baromi nagyot csalódtam az egészben. Szóval egyetértő gesztussal bólintok egy nagyot, hogy igaza van, tényleg nem rajongok érte. A következ okfejtése érdekes. Arra gondolok, hogy talán a farkasom is így érez, csak ő nem egy fém, hanem egy hús és csontkalitkába zárva tengeti a mindennapjait. Valóban szar lehet. - Csak egyszer, egy sportmocin. De nem ilyen Harley-n vagy ilyesmin. Ja, azt is akkor, amikor lenyúltunk egyet. Újabb kellemetlen részlet, amitől megkímélem a kedves hullakipakoló hölgyet, mert hiszen biztosan kapcsolatban áll a zsarukkal, hiányzik az nekem, hogy bedobjon egy fülest a ténykedéseimről. - Nüsz. Hát ezt szomorúan hallom. Nyafogok egy sort vigyorogva, mert nem akarna nekem bemutatót tartani. És csak azért vigyorgok, mert rohadt mókás valahol a dolog, hiszen én is láttam már hullát, sőt, csináltam is tök egyedül (micsoda karrier), és olyan... édes, ahogy arra az angyali lelkemre gondol. Bocs drágám, annak már régen lőttek. Úgy 11 hónappal ezelőtt. Ööö... hát ez ciki. Nem a miénk a kereskedés. És ha ennyire képben van, akkor valószínűleg ismeri a helyet, szóval ebből most egy jól időzített kamuval kell kivágnom magam. - A-aa. Ugye nem rég költöztünk ide, és még nem indult be az üzlet. Drága bérleti díjak... Panaszkodom, és elég kretén helyzetnek tűnhet, hogy én nekiállok olyan dolgokért panaszkodni, hogy micsoda botrány, a mai világban egy tisztes üzlethelyiséget sem lehet találni. Ugorjunk, ha mázlim van, nem feszegetjük tovább a kérdéskört. Hát ja, miért ne lehetnének menők a patológusok? Sokkal faszább szakma, mit a villanyszerelő. Úristen. Ne. Elképzeltem a lányt villanyszerelő munkaruhában, és még így is remekül fest, mint valami címlaplány valamelyik férfimagazinon. Úristen. Megyek zenét váltani. - Hoppácsek... Köszi. Mondanám, hogy megfosztod magad a munkától azzal, hogy így vigyázol rám, de inkább... Nem mondom. Gratulálok fiam,megint hülye vagy. Na de nem baj, megyek, és hamarosan már szól is a Green Day, én pedig meglepetten pislogok az idő közben elém kerülő sörre. - Nahát. - nevetek fel meglepetten - Milyen jó, hogy nem félek a hátsó szándékoktól. Köszi, ez kedves. Elfogadom a felajánlott mancsát, és miután megszorítom kissé - ne kérdezzétek miért - egy gyors kézcsókra próbálom emelni. De nem a nyálas fajtára, tudom ám, hogy nem is illik hozzáérni a kézfejhez,épp csak pár milliméterre kell cuppantani egy diszkrétet és, heló. - Szia Paloma. - üdvözlöm, mintha csak most esett volna ide mellém, aztán kicsit elkomorodok. Nem visz be? Kár. - Nem baj. Gondoltam ám, hogy nemet fogsz mondani, de így már legalább nem nyomaszt, hogy mi lett volna, ha. Meg ilyesmi. Nem baj. Azért mesélhetnél. Mik a kedvenc eseteid? Mi volt a legdurvább, amit láttál? Faggatom, hogy legalább elképzelhessem, és belekortyolok a piába. - Ne aggódj, tudom hol a határ. - nem - Nem akarok bajba keveredni, szóval ha már nagyon nem bírom, kimegyek a levegőre, egyet se félj. Kettőt se.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Pedig.. akár lehetnének hátsó szándékaim is. Vadidegen srác – na jó, annyira már nem idegen miután már váltottunk néhány szót -, aki már rendesen illuminált állapotban van. Talán bármire rávehetném, talán el is tudnám csalni magammal, ha akarnám… talán. Persze nem akarnék ilyet tenni, az ilyen gondolataim meg szoktak maradni gondolati síkon… és valószínűleg ez az én nagy szerencsém. A „trancsírozós” hajlamaimat legálisan kiélhetem, ezért tudatlanul is megúszok egy olyan szituációt, amiben meglepetten tapasztalnám, hogy egykettőre a vadász szerepköréből vaddá avanzsálnék. Nem számítok a kézcsókra. Szerintem egy kocsmában erre számítana az ember lánya utolsóként.. de nem is tiltakozok ellene. A szemöldököm emelkedik csak meg egy leheletnyit csodálkozásomban. - Nahát… - Húzom vissza kezem a csókot követően, aztán elmosolyodom. - Veszélyesebb vagy, mint az ember első pillantásra hinné rólad! – Jegyzem meg sanda fél mosollyal az arcomon, s hogy pontosan mit is értek ez alatt, azt nem részletezem. Vannak dolgok, amiket jobb függőben hagyni, és mások fantáziájára bízni. A túlmagyarázást egyébként se szeretem. Persze, hogy nemet mondtam. Egy ilyen kérést eleve nem vehetek komolyan. A téma viszont nagyon izgatja, mert továbbra se tántorít tőle. Simán kinézem belőle, hogy unalmasabb napjain ilyen témakörben ’guglizik’, vagy a youtubeon is futó Bizarre ER sorozat lelkes rajongója. Én nézem egyébként. Szakmailag érdekesnek tartom. - Na jó. Egy esetet mondok.. aztán ejtjük a témát. – Közlöm ellentmondást nem tűrően. Nem vagyok mérges, de gátat akarok vetni annak, hogy ezen a témán lovagoljon egész este. Most szeretném kicsit kiereszteni a gőzt, amibe nem tartozik bele ezúttal az egészestés monológ a munkámról. Egyébként nem haragszom rá, csak határozott és magabiztos a fellépésem, mint általában. - A legdurvább, amit eddig láttam… - Körbepillantok, aztán úgy döntök, mégse kéne fennhangon élménybeszámolót tartani, ezért közelebb ülök Connorhoz, hogy a lehalkított hangomat is meghallja a zene mellett. Ebben a közelségben már megcsaphatja az orrát is a néhány órával ezelőtt fülem mögé permetezett tubarózsa parfümöm illata, amit én ugyan már nem érzek, mert hozzászokott az orrom, de még nagyon is jól érződik kellemes, nőies illatom. - Egy többszörösen börtönviselt fazon az öröklés reményében tette el az anyját láb alól. El akarta tüntetni a holttestet, mivel ő is sejtette, hogy a zsaruk nem vennék be, hogy az anyja saját magát hátba szúrta… hatszor… Szóval szerzett egy kis királyvizet, felengedte otthon a kádat, beleöntötte a királyvizet, aztán beledobta az anyja testét. Gondolta, ha az aranyat feloldja, akkor az anyjából se maradhat túl sok. Viszont pechére a kiloccsanó vízben megcsúszott, és félig a kába esett. A két kezét, a mellkasát és a nyakát érte a savas víz, azonnal ki is kezdte a bőrét. A kórházig még eljutott, de ott összeomlott a keringése, aztán szevasz… Én boncoltam az anyját.. már amennyi maradt belőle. – Emelem meg a poharam, és egy mozdulattal lehúzom a tequilám. A zene közben lejárt, ezért most én állok fel a pulttól, és indulok a zenegéphez. Nem nagyon számítok rá, hogy találok olyan zenét, ami az én érdeklődési körömet fedi, épp ezért eléggé meglepődök, amikor az előadók listáján kapásból kiszúrom Lindsey Stirling-t. Rá is megyek a mappájára, amiben még csak egy szám szerepel. Nem ez a kedvencem tőle, de egye penész, most ez is jó lesz. Láthatóan még a sokadik tequila után is padlóbiztosan mozgok, bár a konstans mosoly az arcomon jelentheti azt is, hogy már kezdek én is becsípni. Miközben visszasétálok a pulthoz, a zene ritmusára riszálok kicsit… meg is néznek alaposan azok, akik mellett elhaladok. Felcsusszanok a Connor melletti bárszékre, majd kecses megnyilvánulással átvetem jobb lábamat a balon. - Hol is tartottunk? – Kérdezem, hogy újra felvegyem a beszélgetésünk fonalát.. ha még itt van.
Hohohóóó, ha tudná, hogy valójában mennyire veszélyes vagyok! De nem tudja, de mégis, kedvem támad kicsit rátenni egy lapáttal erre a megszólalására, mert valamiért úgy érzem, hogy jó nyomon járok. - Nem is tudod, mennyire. Persze azt én se gondolhatom komolyan, hogy valaha ebben az univerzumban egy ilyen kaliberű nő foglalkozni fog egy ilyen nyeszlett kis pondróval, mint én, de ettől függetlenül jól esik a kis lelkemnek, hogy legalább egy kis játszadozást ki tudok belőle csikarni. Egy pont nekem. Amikor szigorúan közli, hogy ejtjük a témát, de azért egy sztorit mesél, majdhogynem kocsányon lógó szemekkel hallgatom, és bambulok rá, mint akit megbabonáztak. Az általa mesélt képek régi, fekete-fehér filmkockákként elevenednek meg a lelki szemeim előtt, pontról pontra, a maga véres és gusztustalan és erőszakos valójában, és ez az alkoholtól még egyébként is felfűtött farkasomat sem hagyja hidegen. Egy villanás, talán annyi sincs, mégis a piától ködösen csillogó kék szemeimen acélszürkés fény suhan át, megvillantva az odabent lakozó valódi veszélyt, egy hatalmas gyilkost, egy fékezhetetlen fenevadat. Későn kapcsolok, nehezen szakadok le Paloma arcáról szemileg, és talán fel sem fogom, hogy milyen változások történtek az imént. Egyébként is zúg a fejem, az egész kocsma olyan puha és süppedős, mint egy habszivacs-matrac. Éppen ezért észre sem veszem igazán, hogy a nő felkel és most ő babrál a zenegéppel, azt meg már végképp nem, hogy milyen dalt választott. - Váó. - fáziskésés, reakció a boncolásos történetére, és egyben nem éppen kielégítő válasz a kérdésére - Ott, hogy ejtjük a témát. Nevetek fel kicsit bugyután, miközben erőteljesen próbálok visszatérni a valóságba a történetből. Kihajtom a maradék piámat, és kábán megrázom a fejemet. - Kicsit berúgtam... Nem iszom én olyan gyakran, mint ahánynak kinézek. - ne kérdezze senki, hogy raktam össze ezt a mondatot, miközben lecsúszok a székről, jelezve, hogy lassan kint jobb nekem, mint bent - Megkérdezném, hogy elvigyelek-e, de... Max a hátamra tudnál felugrani, az meg nem olyan menő, mint a motorod, asszem. Hoppá! Ahogy elindulnék kifelé, megbillenek és nekiesek szegény Palomának, ha csak nem ugrik le a székről ijedtében. - És még a lengéscsillapítóm is szar... - vallom be őszintén, és megint felegyenesedek. Hogy a viharba jutok haza? - De muszáj kimennem, mert istenments, hogy előtted... nos.. tudod... blöáh... - hallatok egy apró kacajt - Örülök, hogy trécseltünk, igazán, tényleg, a szívemből. Szeretnék rámosolyogni, de azt hiszem, hogy a szeme helyett a hajába vigyorognék, úgyhogy inkább megfordulok, és kitámolygok a kocsma ajtaján.
Ahogy kiérek, a hátamat a falnak vetve szívom magamba a mínusz ötvenezer fokos levegőt, ami némileg józanítóan hat - annyira legalább is, hogy felmérjem, hogy ha most nem teszem magam helyre, akkor valószínűleg baj lesz. A farkasom a felszínen lappang, mint a benzingőz a levegőben, és egyetlen apró szikra is elég lenne most ahhoz, hogy robbanjak. Alig jutok pár lépéssel odébb, erőteljesen a falba kapaszkodva, kijön belőlem az összes pia, meg azt hiszem, hogy az a szalámis szendvics, amit uzsira ettem. Hoppá. Kicsit bűntudatom van azért, mert úgy ott hagytam Palomát, tök jófej, amiért hajlandó volt egy magamfajta suhancra áldozni az idejéből, erre lelépek, mert így farkassal a bőröm alatt nem bírom a piát. Gratulálok, Connor.
//Ne haragudj, hogy csak most, kicsit összejöttek IRL a dolgaim, de már vagyok rendesen. Meghagytam az alternatívát, hogyha akarsz, akkor utánam jöhetsz, nem tudom, a karid mennyire "felelősségteljes" egy ilyen helyzetben, meg hogy mennyire akarsz kicsit veszélyesebb helyzetbe kerülni, szóval rajtad áll :albino: //
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Ja igen! A téma.. hát azt tényleg ejteni kéne. A csapos már olyan pillantásokat lövellt felém, mintha legszívesebben kitenne a hidegre. Gondolom gyenge a gyomra, vagy attól tartott, hogy elkergetem a vendégeit. Vannak akik nem bírják az ilyet. Na, Connor nem az a fajta. - Igen, azt látom. Ezt talán már jobb lett volna, ha nem iszod meg… de most már teljesen mindegy. – Állapítom meg. A hasonlaton felvonom a szemöldököm. Ezt nem igazán tudom összerakni, hogy jött. Az alkohol számlájára írom. - Hé! Össze ne ess itt nekem! Minden oké? – Nem ijedek meg, reflexszerűen kapok utána, elkapva a vállát. Ha eddig volt még valaki aki nem minket nézett, az most már tuti minket néz. Az öreglányt a fiatal srác társaságában. Én legalábbis így látom magunkat külső szemlélőként nézve. - Aha, oké.. persze.. én is.. – Fordulok utána, és végignézem ahogy kitántorog a kocsmából. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van. Vagyis… a másodpercek elteltével ez a kis lelkiismeret-furdalás egyre nagyobbá válik, hiszen az utolsó piát én vettem neki. - Basszus. – Morgok magam elé. - Na ezért nem kell nekem se testvér, se gyerek. – A tárcámat előveszem, kifizetem a fogyasztásom, meg Connor utolsó italát is, amit én álltam. Rá kéne néznem, még nem lehet olyan messze. Ha történik vele valami ilyen állapotban, akkor magamat fogom okolni, ahhoz meg nincs kedvem. - Köszi, jó éjt! – Kelek fel én is a bárszékről, majd búcsút intve a csaposnak elindulok kifelé a kocsmából. A sapkámat meg a kesztyűmet felhúzom, a sálamat is szorosabbra tekerem a kabáton kívül, hogy ne fázzak.
Megborzongok, amikor kilépek a kocsma elé. Vajon meg fogom tudni valaha is szokni ezt az Alaszkai hideget? Remélem, bár nem fűzök hozzá nagy reményeket. Jobb, ha nem olyan nagyok az elején az elvárásaim, így kevesebbet fogok csalódni. Nem kell körberohannom a környéket, hogy Connor nyomára akadjak. Szinte azonnal megpillantom a falnak támaszkodva, néhány méterre egy hányáskupac mellett. Nincs túl jó színben, de legalább már kijött belőle az alkohol egy része. Én például nem tudok hányni. Egyszerűen nem vagyok hányós alkat, pedig sokkal hamarabb megkönnyebbülnék, és rendbe jönnék egy-egy átmulatott éjszaka után. - Hát nem vagy túl szép látvány. – Indulok el felé, s az utcán ekkor veszek észre egy felénk közeledő taxit. Módosítok az útvonalamon, a járdaszélre állok, és leintem a taxit. A féklámpái felgyúlnak, majd lehúzódik. Remélem nem fog kötekedni Connor állapota miatt. - Gyere, ülj be. – Lépek oda hozzá, kesztyűs kezemet az álla alá csúsztatom, megpróbálom az arcát felém fordítani, hogy a szemeibe nézhessek. A pupilláit figyelem elsősorban, és azt, hogy mennyire van képben. Megpróbálom a taxi hátsó ajtójához terelgetni, és ha sikerül, akkor kinyitom az ajtót, majd beültetem hátra. - Jó estét! – Köszönöm a sofőrnek fesztelen mosollyal az arcomon. Egy kicsit rá is teszek a dologra, hogy ellensúlyozzam Connor siralmas ábrázatát. A sofőr rosszallóan mérte végig Connort, és kárálni kezdett, hogy reméli nem hányja tele az autóját, mert akkor kitakaríttatja velünk. - Nem fogja. Az előbb hányt.. – Biztosítom róla, és nagyon remélem, hogy tényleg nem, mert akkor én is zabos leszek. Becsukom az ajtót, megkerülöm, majd beülök hátra én is. A hova lesz a fuvar kérdésre ismét Connorhoz fordulok. - Mi a címed, hol tegyünk ki? – Nem akarom átkutatni a zsebeit a jogsija után, hogy kiderítsem, ezért remélem van annyira képben, hogy meg tudja mondani, hol lakik.
Ó, öcsém. Hogy ez mennyire gáz! És hogy én ezt mennyire fogom majd bánni, amikor olyan fejfájással ébredek, hogy még a jegesmedvéket is elüldözöm vele a Szaharába, te jóóóóó ég! Az egész világ forog, a hányásom rohadt büdös, a hidegtől meg a rosszulléttől úgy vacogok, mintha nem is lennék farkas. A beton meg hullámzik. Nagyon jó. Mikor lett itt minden ennyire folyékony? - Jéé... Téged ismerlek. Csodálkozok rá Palomára és a megjegyzésére kissé felkuncogok. Mert hát na, értem én a tréfát, még akkor is, ha én vagyok a poén benne. - Akkor nézd az eget... Csillagos. Mondhattam volna azt is, hogy "te viszont nagyon is jól festesz", de az ilyen komplikált és rendkívül bonyolult mondatok összerakása nem az én asztalom, főleg nem ilyen állapotban, amikor örülök annak is, hogy egyáltalán nem felejtettem el beszélni. Én aztán beülök bárhova! Eszemben sincs ellenkezni, hagyom, hogy fogjon vagy támasszon vagy rángasson, követem, mint egy pincsi - egy igencsak instabil pincsi -, és pillanatokon belül a taxi hátsó ülésén találom magam. Hirtelen vágok egészen megrettent fejet. - Hííííj. Elrabolsz. Tudtam... hogy sorozatgyilkos vagy. Felenevetek a dolgon, és a motor zúgását meg a sofőr és Paloma közti párbeszédet csak távoli morajként érzékelem. Nem úgy, mint a kérdést... Hoppácsek. Haza? Nem. - Nananananana...na. - dőlök bele Paloma ölébe hirtelen, de biztos csak kanyar volt - Így nem mehetek hazafele... Apám kinyír. Csa...csak tegyél ki az útszélen... Megoldom... Én mindent meg... oldok. Egész biztos vagyok abban, hogy sem ő, sem pedig a taxis nem hisznek nekem, de ha erőszakoskodni akar és megtudni a címemet, akkor nem állok jót magamért! Amúgy is, a papírjaimat nézheti, azokon seattle-i lakcím van, szóval nem hiszem, hogy megérek neki egy ekkora utazást. - Táncoltál már a Zördöggel sápadt holf...énynél? Úúúúristen, mindjárt leszakad az agyam! Beletúrok a hajamba, és erősen rámarkolom mindkét kezemmel, és nagyon remélem, hogy bárhová is megyünk, hamar megérkezünk, mert ez a rohadt zötykölődés baromira nem a barátom...
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Drámai szemforgatást produkálok, amikor a sofőr az elrablásra felkapva a fejét, méregetni kezd a visszapillantó tükörben. - Báthory Erzsébet reinkarnációja. Lebuktam. – Ütöm el egy poénnak szánt megjegyzéssel a dolgot, bár erős kételyeim vannak, hogy bármi fogalma is lehet-e arról, hogy ki volt Báthory Erzsébet. A történelemért nem rajongok túlzottan, de hivatásomból adódóan a hírhedt sorozatgyilkosokért igen. Gyengéim a rosszfiúk.. igaz most történetesen nőről van szó. Ez jelen pillanatban részletkérdés. A kanyarban bebukik az ölembe, mint egy kitömött krumpliszsák. Remek. Csak le ne rókázzon! A fenének rendeltem neki még egy kört? - Az út szélén? Felejtsd el. Megülni se bírsz, nemhogy járkálni… - Rengeteg részeg ember fagy meg a hidegben, nem érzékelve a hőmérsékletet. Márpedig itt Fairbanksban nem kell fél éjszakát kint tölteni senkinek ilyen állapotban, hogy halálra fagyjon, sokkal gyorsabban kihűl, ha nem bír lábra állni. Ha már Connor úgyis az ölemben fetreng, kihasználom a közelségét, és átkutatom a zsebeit. A kocsmában biztos elkérték az iratait, hogy betöltötte-e már a nagykorúságát. Ha sikerül elvennem tőle, akkor megnézem a rajta szereplő címet. - Seattle? Itt nincs bejelentett lakcímed? – Faggatózok, már ha egyáltalán van értelme. Nem tűnik túlzottan együttműködőnek, ráadásul már a taxis is köszörülgeti a torkát… aztán rákérdez, hogy hova vigyen minket, mert ő körözhet napfelkeltéig is a környéken, de megy a taxióra, és jó lenne eldöntenünk, hogy mit akarunk. - Az agyad? Az már nem… az alkohol már felzabálta az agysejtjeid. Amit érzel, az a fájó űr. – Bosszúsan fújtatva húzom le a szemembe a sapkámat. Most mégis mi a fészkes fenét csináljak vele? Több lehetőség is felmerül bennem. Nem, nem hajítom ki a taxiból… de erős a kísértés, hogy beadjam a detoxba, majd apuci reggel összekaparja onnan. Ekkor viszont ismét emlékeztetnem kell magamat, hogy az utolsó italát én fizettem. Rohadt felelősségtudat! - Frostwork Road 1. – Mondom be a taxisnak a saját címemet. Jobbat nem tudok. Ha szerencsém van, akkor nem ez az első eset, hogy kimarad éjszakára. Ha nincs szerencsém, akkor az apja halálra aggódja magát miatta otthon, és bejelenti a rendőrségen, hogy nem került elő a fia. Még a végén tényleg körözni fognak emberrablásért. Remek kilátások! - Elviszlek hozzám. Amíg ki nem józanodsz, meghúzhatod magad, de utána hazamész. – Közlöm vele a programtervet, majd felhúzom a szememről a sapkámat a homlokomra, és kipillantok a taxi ablakán a sötétségbe.
Az egész napi fárasztó fizikai munka után tér be a kocsmába abban a reményben, hogy egy korsó sör társaságában, valami nagyképernyős tévén valamilyen sportrendezvényt nézve kicsit kikapcsolódhat. Persze járt már a lakásán, ami egy egérlyuk egy közeli motelban - jobbra nem telik - hiszen egész nap ásott, gazolt meg egyéb koszos melókat végzett. Lezuhanyozott, kerített magának egy váltás tiszta ruhát, úgy tért vissza. Egy szürke pólót és egy kopott farmernadrágot visel, valamint egy bakancsot. Hozott még egy elnyűtt bőrdzsekit is, de egyelőre nem vette fel, nincs most annyira hideg. Illetve biztosan van olyan, aki most is fázik, de Robert eredetileg kanadai születésű, hozzá van edződve a hűvösebb éghajlathoz. A bárpulthoz lép, és rögvest kirendel magának egy korsó sört. Csak éppen ez olyan flancos hely, ahol visszakérdeznek, hogy mégis milyen fajtát akar. Elszokott ő már az ilyesmitől. De a legolcsóbbat választja végül. Nagy dolog, hogy már van keresete és meg tudja engedni magának ezt a kis luxust, de nem akarja elszórni azt a kicsi tartalékát. A sört megkapja, tévé biztos akad, és ha tévé van, akkor meccs is van. Valamilyen, valahonnan a világból. Nem is kell csalódnia, mert valóban sportközvetítést néznek. Csak éppen golfot! Ki a fenét érdekli a golf? Ezen morog magában, de azért csak nézi a műsort, még ha fenemód unja is.
Kezdőlap
