A kíváncsiság? Khm, nos... Abba ne menjünk bele, hogy én mire vagyok kíváncsi, vagyis hát, hogy mire lennék akkor, hogyha lenne hozzá elég.. Tököm. De mivel nincs, ezért tökéletesen kár ragozni a dolgokat. Nevetve bólogatok arra a halas megjegyzésére. Értem ám, hogy ezzel mire akar célozni, jó vagyok az ilyen metaforás izékben. Colin meg én egy nagy, büdös hal vagyunk, aminek ő a feje, én meg a koszos alsó fertálya. Szexi. - Jaja. Tudod, karácsony. Ajándékok, Jingle bells, Télapó, Coca-Cola, fenyő, meg ilyen baromságok. Nem tudom miért, de megint nevetek a saját hülyeségemen. Nyilván felesleges volt definiálnom, hogy pontosan mi az a karácsony, de ne kérdezze senki, hogy mit miért teszek, vagy hogy miért vagyok már eleve ilyen idiótának bekötve. - Motorozol? - füttyentek egyet - Te aztán tényleg nem vagy semmi. Elismerem, hogy egyáltalán, soha, semmilyen körülmények közt nem mondtam volna meg róla, hogy motorozik. Meg azt sem, hogy patológus. Ó, ha tudná, kivel van dolga... Vajon találkozott már a praxisa során "különleges állattámadásos" esetekkel? Ha iszom még egy kicsit, talán rá fogok kérdezni. - Nem'tom. Taláááán... Megpróbálnálak rávenni, hogy mutasd meg, mit tudsz. Megtennéd? Végül is, tökre érthető, hogy egy kamasz srác, aki véres-belezős videojátékokon nőtt fel, elméletben érdeklődik az ilyesmi iránt. Milyen kár, hogy pusztán a farkasomat akarnám tesztelni. Engem úgysem tudna megölni, tekintettel arra, hogy ha akarnám, egy mozdulattal eltörhetném a gerincét. De eszem ágában sincs ilyesmikre vetemedni. - Nem, már nem tanulok. Apámnak segítek az üzletben. Autókkal kereskedik. - vagyis lopja őket és megpróbál túladni rajtuk, mit szépítsem. - Ó, nem szól az semmit se! Néha együtt is szoktunk iszogatni, amúgy is, huszonegy vagyok, mit számít már nem? Jogilag akkor rúgok be, amikor akarok. - nohát, erre iszom is, és érzem a kellemes zsibbadást a fejemben, és kissé megered a nyelvem - Meg hát, amúgy is tudod... Ezek olyan srácos dolgok. Kell pár haver, ha már ide evett a fene, és haverokból elég csehül állok, de mondjuk ha akarsz, lehetsz te is az egyik. Üresedés van. A patológusok menők, főleg, ha motorjuk is van. Várjál, mindjárt jövök! Lekászálódok a székről, és örömmel veszem tudomásul, hogy sikerül megállnom a lábamon. Teszek pár lépést, de aztán vissza is borulok. - Addig le ne lépj... Nagynehezen, de mindenféleképpen vigyorgósan elballagok a zenegéphez, és néhány percig keresgélek, egészen addig, amíg meg nem találom a kedvenc Green Day dalomat, aztán fejrázva visszatáncolok a helyemre. - Amúgy Connornak hívnak. Vagy már mondtam? Teljesen nem emlékszem rá. Amúgy. Nem lenne kedved bevinni egy boncolásra? Kezdem el, már persze akkor, ha még ott van és valóban nem lépett le. Kezdek "bebaszcsizni", szóval most már mindenféle zavar nélkül ömlenek belőlem a blődségek. Mégis miért vinne el boncolásra 10 perc ismeretség után?
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
A felsorolást hallgatva elnevetem magam. - Ez úgy hangzott, mintha te se rajongnál annyira a karácsonyért. – Tettem meg logikusnak tűnő ténymegállapításom. Egyáltalán nem várom az idei karácsonyt. Valahol titkon reménykedem benne, hogy befut egy eset, és lesz indokom munkával tölteni az ünnepeket. Ha mégse, életbe lép a „B” tervem.. a kandalló melletti olvasgatás, vagy sorozat maraton.. bár a sorozatoktól egy kicsit tartok. Ha valami megtetszik, hajlamos vagyok leragadni a TV elé, és egymás után megnézni 7-8 részt, amíg zsongani nem kezd a fejem a fáradtságtól. - Igen. Jobban szeretem a motorokat az autóknál. Nagyobb a szabadságérzésed egy motoron ülve, mint egy fémkalitkába zárva. – És persze veszélyesebb is, de engem ez sose tartott vissza attól, hogy felpattanjak egy nagymotorra. - Nagyjából hat éve motorozom. Szeretem a túramotorokat, és a gyorsasági motorokat is. A lényeg, hogy legyen bennük erő. Ültél már nagymotoron? – Ha ennyire lelkesedik azért, mert motorozom, feltételezem, hogy igen. Mit tudok? Ezen muszáj nevetnem. Szegény srác ha most belelátna a fejembe, szerintem nagyon gyorsan felhúzná a nyúlcipőt, és eltűnne, mint a kámfor. Jobb szemöldököm nagyon lassan felvonom. Elképzelem a boncasztalomon kiterítve… nem, inkább nem képzelem el. Nem kísértem a sorsát. Túlságosan élénk a fantáziám. Megrázom a fejem, mintha ezzel akarnám elűzni sötét gondolataimat. Jobban belegondolva talán nem is a boncolásra célzott, hanem a motorozásra. Ez is csak saját, munkám iránti megszállottságomat mutatja, hogy kapásból „kifilézném”. - Azt hiszem, nem. Gondolnom kell a lelki és szellemi fejlődésedre. – Nevetek. Jó kifogás, sose rossz. - Nem szeretek semmit se bizonygatni.. az olyan erőltetett. – Amit nem akarok, arra általában nem tudnak rávenni. Valakit leitatni is csak akkor lehet, ha ő is akarja, és hagyja magát rávenni. Ha a munkámra célzott.. nem magyaráznám a bizonyítványom, az magáért beszél. Ha a motorozásra, akkor pedig elég, ha a gyorsulással a saját életem kockáztatom. Ilyenkor sose viszek utast, nem akarok senki életéért ilyen módon felelősséget vállalni. - Autókkal? Csak nem a tiétek a bevásárlóközpont melletti kereskedés? – Annyira sok viszonteladó nem lehet Fairbanksban. Még a végén kiderül, hogy náluk vettem a motoromat.. igaz azt nem említette, hogy motorokkal is kereskednek, csak azt, hogy autókkal. Huszonegy lenne? Tényleg? Talán későn érő típus, mert én nem nézném annyinak.. márpedig anatómiából nagyon jó vagyok, és megközelítőleg nagyon jól megtippelem az életkort. Mindegy, nem firtatom a dolgot. - A patológusok menők? Nahát.. ezt még nem hallottam, de köszi… - A tapasztalatom inkább az, hogy az emberek többsége inkább elhúzódik, ha meghallják mivel foglalkozom. Sokan még azt is meggondolják, hogy kezet fogjanak-e velem, valami idétlen babona miatt. Figyelemmel kísérem, ahogy lemászik a székről, és elindul valamerre. Azt gondolom talán a wc-re, meghozta az ihletet a sör. Kezem ösztönösen mozdul, amikor látom hogy megbillen, tenyerem a bal lapockájának feszül egy pillanatra, nehogy hanyatt vágódjon, de aztán vissza is húzom a kezem. - Óvatosan, nagymenő… - Szólok utána, aztán intek újra a pultosnak. - Még egy kört kérek… neki is. – Mutatok a kiürült söröskorsóra. Ezt most én állom. Elmatat egy darabig a zenegépnél, aztán egy ismerős szám csendül fel. Az előadót és a szám címét nem tudnám megmondani, de már hallottam a rádióban. Nem kifejezetten az én stílusom, de elhallgatom, ha nincs más. Ő viszont láthatólag nagyon átérzi a ritmust… vagy csak egy újabb Jacko imitátor tűnt fel a színen. - Nem, még nem mondtad. Én Paloma vagyok. Hát akkor szia, Connor! – Nyújtom a kezem, ha elfogadja a kéznyújtásom, akkor kezet szorítunk. - Boncolásra? Nem.. nem viszlek be. – Még egy halottnak is vannak személyiségi jogai, amit tiszteletben kell tartani. Egyébként se gondolom, hogy egy boncolás látványa mindenkinek való lenne. Ehhez gyomor kell.. ami lássuk be… Connornak nem túledzett. Azért remélem ha dob egy Vukkot, nem engem talál vele telibe. - Kértem neked egy sört, bár nem tudom, hogy jó ötlet-e még azt is meginnod. Kezdesz szétcsúszni. – Állapítom meg a nyilvánvalót.
Hát nem. Tényleg nem rajongok a karácsonyért, ez tény. De nem akarok belemenni abba, hogy ez miért van, gondolja csak azt, hogy azért, mert már tudom, hogy a Télapó nem létezik és baromi nagyot csalódtam az egészben. Szóval egyetértő gesztussal bólintok egy nagyot, hogy igaza van, tényleg nem rajongok érte. A következ okfejtése érdekes. Arra gondolok, hogy talán a farkasom is így érez, csak ő nem egy fém, hanem egy hús és csontkalitkába zárva tengeti a mindennapjait. Valóban szar lehet. - Csak egyszer, egy sportmocin. De nem ilyen Harley-n vagy ilyesmin. Ja, azt is akkor, amikor lenyúltunk egyet. Újabb kellemetlen részlet, amitől megkímélem a kedves hullakipakoló hölgyet, mert hiszen biztosan kapcsolatban áll a zsarukkal, hiányzik az nekem, hogy bedobjon egy fülest a ténykedéseimről. - Nüsz. Hát ezt szomorúan hallom. Nyafogok egy sort vigyorogva, mert nem akarna nekem bemutatót tartani. És csak azért vigyorgok, mert rohadt mókás valahol a dolog, hiszen én is láttam már hullát, sőt, csináltam is tök egyedül (micsoda karrier), és olyan... édes, ahogy arra az angyali lelkemre gondol. Bocs drágám, annak már régen lőttek. Úgy 11 hónappal ezelőtt. Ööö... hát ez ciki. Nem a miénk a kereskedés. És ha ennyire képben van, akkor valószínűleg ismeri a helyet, szóval ebből most egy jól időzített kamuval kell kivágnom magam. - A-aa. Ugye nem rég költöztünk ide, és még nem indult be az üzlet. Drága bérleti díjak... Panaszkodom, és elég kretén helyzetnek tűnhet, hogy én nekiállok olyan dolgokért panaszkodni, hogy micsoda botrány, a mai világban egy tisztes üzlethelyiséget sem lehet találni. Ugorjunk, ha mázlim van, nem feszegetjük tovább a kérdéskört. Hát ja, miért ne lehetnének menők a patológusok? Sokkal faszább szakma, mit a villanyszerelő. Úristen. Ne. Elképzeltem a lányt villanyszerelő munkaruhában, és még így is remekül fest, mint valami címlaplány valamelyik férfimagazinon. Úristen. Megyek zenét váltani. - Hoppácsek... Köszi. Mondanám, hogy megfosztod magad a munkától azzal, hogy így vigyázol rám, de inkább... Nem mondom. Gratulálok fiam,megint hülye vagy. Na de nem baj, megyek, és hamarosan már szól is a Green Day, én pedig meglepetten pislogok az idő közben elém kerülő sörre. - Nahát. - nevetek fel meglepetten - Milyen jó, hogy nem félek a hátsó szándékoktól. Köszi, ez kedves. Elfogadom a felajánlott mancsát, és miután megszorítom kissé - ne kérdezzétek miért - egy gyors kézcsókra próbálom emelni. De nem a nyálas fajtára, tudom ám, hogy nem is illik hozzáérni a kézfejhez,épp csak pár milliméterre kell cuppantani egy diszkrétet és, heló. - Szia Paloma. - üdvözlöm, mintha csak most esett volna ide mellém, aztán kicsit elkomorodok. Nem visz be? Kár. - Nem baj. Gondoltam ám, hogy nemet fogsz mondani, de így már legalább nem nyomaszt, hogy mi lett volna, ha. Meg ilyesmi. Nem baj. Azért mesélhetnél. Mik a kedvenc eseteid? Mi volt a legdurvább, amit láttál? Faggatom, hogy legalább elképzelhessem, és belekortyolok a piába. - Ne aggódj, tudom hol a határ. - nem - Nem akarok bajba keveredni, szóval ha már nagyon nem bírom, kimegyek a levegőre, egyet se félj. Kettőt se.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Pedig.. akár lehetnének hátsó szándékaim is. Vadidegen srác – na jó, annyira már nem idegen miután már váltottunk néhány szót -, aki már rendesen illuminált állapotban van. Talán bármire rávehetném, talán el is tudnám csalni magammal, ha akarnám… talán. Persze nem akarnék ilyet tenni, az ilyen gondolataim meg szoktak maradni gondolati síkon… és valószínűleg ez az én nagy szerencsém. A „trancsírozós” hajlamaimat legálisan kiélhetem, ezért tudatlanul is megúszok egy olyan szituációt, amiben meglepetten tapasztalnám, hogy egykettőre a vadász szerepköréből vaddá avanzsálnék. Nem számítok a kézcsókra. Szerintem egy kocsmában erre számítana az ember lánya utolsóként.. de nem is tiltakozok ellene. A szemöldököm emelkedik csak meg egy leheletnyit csodálkozásomban. - Nahát… - Húzom vissza kezem a csókot követően, aztán elmosolyodom. - Veszélyesebb vagy, mint az ember első pillantásra hinné rólad! – Jegyzem meg sanda fél mosollyal az arcomon, s hogy pontosan mit is értek ez alatt, azt nem részletezem. Vannak dolgok, amiket jobb függőben hagyni, és mások fantáziájára bízni. A túlmagyarázást egyébként se szeretem. Persze, hogy nemet mondtam. Egy ilyen kérést eleve nem vehetek komolyan. A téma viszont nagyon izgatja, mert továbbra se tántorít tőle. Simán kinézem belőle, hogy unalmasabb napjain ilyen témakörben ’guglizik’, vagy a youtubeon is futó Bizarre ER sorozat lelkes rajongója. Én nézem egyébként. Szakmailag érdekesnek tartom. - Na jó. Egy esetet mondok.. aztán ejtjük a témát. – Közlöm ellentmondást nem tűrően. Nem vagyok mérges, de gátat akarok vetni annak, hogy ezen a témán lovagoljon egész este. Most szeretném kicsit kiereszteni a gőzt, amibe nem tartozik bele ezúttal az egészestés monológ a munkámról. Egyébként nem haragszom rá, csak határozott és magabiztos a fellépésem, mint általában. - A legdurvább, amit eddig láttam… - Körbepillantok, aztán úgy döntök, mégse kéne fennhangon élménybeszámolót tartani, ezért közelebb ülök Connorhoz, hogy a lehalkított hangomat is meghallja a zene mellett. Ebben a közelségben már megcsaphatja az orrát is a néhány órával ezelőtt fülem mögé permetezett tubarózsa parfümöm illata, amit én ugyan már nem érzek, mert hozzászokott az orrom, de még nagyon is jól érződik kellemes, nőies illatom. - Egy többszörösen börtönviselt fazon az öröklés reményében tette el az anyját láb alól. El akarta tüntetni a holttestet, mivel ő is sejtette, hogy a zsaruk nem vennék be, hogy az anyja saját magát hátba szúrta… hatszor… Szóval szerzett egy kis királyvizet, felengedte otthon a kádat, beleöntötte a királyvizet, aztán beledobta az anyja testét. Gondolta, ha az aranyat feloldja, akkor az anyjából se maradhat túl sok. Viszont pechére a kiloccsanó vízben megcsúszott, és félig a kába esett. A két kezét, a mellkasát és a nyakát érte a savas víz, azonnal ki is kezdte a bőrét. A kórházig még eljutott, de ott összeomlott a keringése, aztán szevasz… Én boncoltam az anyját.. már amennyi maradt belőle. – Emelem meg a poharam, és egy mozdulattal lehúzom a tequilám. A zene közben lejárt, ezért most én állok fel a pulttól, és indulok a zenegéphez. Nem nagyon számítok rá, hogy találok olyan zenét, ami az én érdeklődési körömet fedi, épp ezért eléggé meglepődök, amikor az előadók listáján kapásból kiszúrom Lindsey Stirling-t. Rá is megyek a mappájára, amiben még csak egy szám szerepel. Nem ez a kedvencem tőle, de egye penész, most ez is jó lesz. Láthatóan még a sokadik tequila után is padlóbiztosan mozgok, bár a konstans mosoly az arcomon jelentheti azt is, hogy már kezdek én is becsípni. Miközben visszasétálok a pulthoz, a zene ritmusára riszálok kicsit… meg is néznek alaposan azok, akik mellett elhaladok. Felcsusszanok a Connor melletti bárszékre, majd kecses megnyilvánulással átvetem jobb lábamat a balon. - Hol is tartottunk? – Kérdezem, hogy újra felvegyem a beszélgetésünk fonalát.. ha még itt van.
Hohohóóó, ha tudná, hogy valójában mennyire veszélyes vagyok! De nem tudja, de mégis, kedvem támad kicsit rátenni egy lapáttal erre a megszólalására, mert valamiért úgy érzem, hogy jó nyomon járok. - Nem is tudod, mennyire. Persze azt én se gondolhatom komolyan, hogy valaha ebben az univerzumban egy ilyen kaliberű nő foglalkozni fog egy ilyen nyeszlett kis pondróval, mint én, de ettől függetlenül jól esik a kis lelkemnek, hogy legalább egy kis játszadozást ki tudok belőle csikarni. Egy pont nekem. Amikor szigorúan közli, hogy ejtjük a témát, de azért egy sztorit mesél, majdhogynem kocsányon lógó szemekkel hallgatom, és bambulok rá, mint akit megbabonáztak. Az általa mesélt képek régi, fekete-fehér filmkockákként elevenednek meg a lelki szemeim előtt, pontról pontra, a maga véres és gusztustalan és erőszakos valójában, és ez az alkoholtól még egyébként is felfűtött farkasomat sem hagyja hidegen. Egy villanás, talán annyi sincs, mégis a piától ködösen csillogó kék szemeimen acélszürkés fény suhan át, megvillantva az odabent lakozó valódi veszélyt, egy hatalmas gyilkost, egy fékezhetetlen fenevadat. Későn kapcsolok, nehezen szakadok le Paloma arcáról szemileg, és talán fel sem fogom, hogy milyen változások történtek az imént. Egyébként is zúg a fejem, az egész kocsma olyan puha és süppedős, mint egy habszivacs-matrac. Éppen ezért észre sem veszem igazán, hogy a nő felkel és most ő babrál a zenegéppel, azt meg már végképp nem, hogy milyen dalt választott. - Váó. - fáziskésés, reakció a boncolásos történetére, és egyben nem éppen kielégítő válasz a kérdésére - Ott, hogy ejtjük a témát. Nevetek fel kicsit bugyután, miközben erőteljesen próbálok visszatérni a valóságba a történetből. Kihajtom a maradék piámat, és kábán megrázom a fejemet. - Kicsit berúgtam... Nem iszom én olyan gyakran, mint ahánynak kinézek. - ne kérdezze senki, hogy raktam össze ezt a mondatot, miközben lecsúszok a székről, jelezve, hogy lassan kint jobb nekem, mint bent - Megkérdezném, hogy elvigyelek-e, de... Max a hátamra tudnál felugrani, az meg nem olyan menő, mint a motorod, asszem. Hoppá! Ahogy elindulnék kifelé, megbillenek és nekiesek szegény Palomának, ha csak nem ugrik le a székről ijedtében. - És még a lengéscsillapítóm is szar... - vallom be őszintén, és megint felegyenesedek. Hogy a viharba jutok haza? - De muszáj kimennem, mert istenments, hogy előtted... nos.. tudod... blöáh... - hallatok egy apró kacajt - Örülök, hogy trécseltünk, igazán, tényleg, a szívemből. Szeretnék rámosolyogni, de azt hiszem, hogy a szeme helyett a hajába vigyorognék, úgyhogy inkább megfordulok, és kitámolygok a kocsma ajtaján.
Ahogy kiérek, a hátamat a falnak vetve szívom magamba a mínusz ötvenezer fokos levegőt, ami némileg józanítóan hat - annyira legalább is, hogy felmérjem, hogy ha most nem teszem magam helyre, akkor valószínűleg baj lesz. A farkasom a felszínen lappang, mint a benzingőz a levegőben, és egyetlen apró szikra is elég lenne most ahhoz, hogy robbanjak. Alig jutok pár lépéssel odébb, erőteljesen a falba kapaszkodva, kijön belőlem az összes pia, meg azt hiszem, hogy az a szalámis szendvics, amit uzsira ettem. Hoppá. Kicsit bűntudatom van azért, mert úgy ott hagytam Palomát, tök jófej, amiért hajlandó volt egy magamfajta suhancra áldozni az idejéből, erre lelépek, mert így farkassal a bőröm alatt nem bírom a piát. Gratulálok, Connor.
//Ne haragudj, hogy csak most, kicsit összejöttek IRL a dolgaim, de már vagyok rendesen. Meghagytam az alternatívát, hogyha akarsz, akkor utánam jöhetsz, nem tudom, a karid mennyire "felelősségteljes" egy ilyen helyzetben, meg hogy mennyire akarsz kicsit veszélyesebb helyzetbe kerülni, szóval rajtad áll :albino: //
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Ja igen! A téma.. hát azt tényleg ejteni kéne. A csapos már olyan pillantásokat lövellt felém, mintha legszívesebben kitenne a hidegre. Gondolom gyenge a gyomra, vagy attól tartott, hogy elkergetem a vendégeit. Vannak akik nem bírják az ilyet. Na, Connor nem az a fajta. - Igen, azt látom. Ezt talán már jobb lett volna, ha nem iszod meg… de most már teljesen mindegy. – Állapítom meg. A hasonlaton felvonom a szemöldököm. Ezt nem igazán tudom összerakni, hogy jött. Az alkohol számlájára írom. - Hé! Össze ne ess itt nekem! Minden oké? – Nem ijedek meg, reflexszerűen kapok utána, elkapva a vállát. Ha eddig volt még valaki aki nem minket nézett, az most már tuti minket néz. Az öreglányt a fiatal srác társaságában. Én legalábbis így látom magunkat külső szemlélőként nézve. - Aha, oké.. persze.. én is.. – Fordulok utána, és végignézem ahogy kitántorog a kocsmából. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van. Vagyis… a másodpercek elteltével ez a kis lelkiismeret-furdalás egyre nagyobbá válik, hiszen az utolsó piát én vettem neki. - Basszus. – Morgok magam elé. - Na ezért nem kell nekem se testvér, se gyerek. – A tárcámat előveszem, kifizetem a fogyasztásom, meg Connor utolsó italát is, amit én álltam. Rá kéne néznem, még nem lehet olyan messze. Ha történik vele valami ilyen állapotban, akkor magamat fogom okolni, ahhoz meg nincs kedvem. - Köszi, jó éjt! – Kelek fel én is a bárszékről, majd búcsút intve a csaposnak elindulok kifelé a kocsmából. A sapkámat meg a kesztyűmet felhúzom, a sálamat is szorosabbra tekerem a kabáton kívül, hogy ne fázzak.
Megborzongok, amikor kilépek a kocsma elé. Vajon meg fogom tudni valaha is szokni ezt az Alaszkai hideget? Remélem, bár nem fűzök hozzá nagy reményeket. Jobb, ha nem olyan nagyok az elején az elvárásaim, így kevesebbet fogok csalódni. Nem kell körberohannom a környéket, hogy Connor nyomára akadjak. Szinte azonnal megpillantom a falnak támaszkodva, néhány méterre egy hányáskupac mellett. Nincs túl jó színben, de legalább már kijött belőle az alkohol egy része. Én például nem tudok hányni. Egyszerűen nem vagyok hányós alkat, pedig sokkal hamarabb megkönnyebbülnék, és rendbe jönnék egy-egy átmulatott éjszaka után. - Hát nem vagy túl szép látvány. – Indulok el felé, s az utcán ekkor veszek észre egy felénk közeledő taxit. Módosítok az útvonalamon, a járdaszélre állok, és leintem a taxit. A féklámpái felgyúlnak, majd lehúzódik. Remélem nem fog kötekedni Connor állapota miatt. - Gyere, ülj be. – Lépek oda hozzá, kesztyűs kezemet az álla alá csúsztatom, megpróbálom az arcát felém fordítani, hogy a szemeibe nézhessek. A pupilláit figyelem elsősorban, és azt, hogy mennyire van képben. Megpróbálom a taxi hátsó ajtójához terelgetni, és ha sikerül, akkor kinyitom az ajtót, majd beültetem hátra. - Jó estét! – Köszönöm a sofőrnek fesztelen mosollyal az arcomon. Egy kicsit rá is teszek a dologra, hogy ellensúlyozzam Connor siralmas ábrázatát. A sofőr rosszallóan mérte végig Connort, és kárálni kezdett, hogy reméli nem hányja tele az autóját, mert akkor kitakaríttatja velünk. - Nem fogja. Az előbb hányt.. – Biztosítom róla, és nagyon remélem, hogy tényleg nem, mert akkor én is zabos leszek. Becsukom az ajtót, megkerülöm, majd beülök hátra én is. A hova lesz a fuvar kérdésre ismét Connorhoz fordulok. - Mi a címed, hol tegyünk ki? – Nem akarom átkutatni a zsebeit a jogsija után, hogy kiderítsem, ezért remélem van annyira képben, hogy meg tudja mondani, hol lakik.
Ó, öcsém. Hogy ez mennyire gáz! És hogy én ezt mennyire fogom majd bánni, amikor olyan fejfájással ébredek, hogy még a jegesmedvéket is elüldözöm vele a Szaharába, te jóóóóó ég! Az egész világ forog, a hányásom rohadt büdös, a hidegtől meg a rosszulléttől úgy vacogok, mintha nem is lennék farkas. A beton meg hullámzik. Nagyon jó. Mikor lett itt minden ennyire folyékony? - Jéé... Téged ismerlek. Csodálkozok rá Palomára és a megjegyzésére kissé felkuncogok. Mert hát na, értem én a tréfát, még akkor is, ha én vagyok a poén benne. - Akkor nézd az eget... Csillagos. Mondhattam volna azt is, hogy "te viszont nagyon is jól festesz", de az ilyen komplikált és rendkívül bonyolult mondatok összerakása nem az én asztalom, főleg nem ilyen állapotban, amikor örülök annak is, hogy egyáltalán nem felejtettem el beszélni. Én aztán beülök bárhova! Eszemben sincs ellenkezni, hagyom, hogy fogjon vagy támasszon vagy rángasson, követem, mint egy pincsi - egy igencsak instabil pincsi -, és pillanatokon belül a taxi hátsó ülésén találom magam. Hirtelen vágok egészen megrettent fejet. - Hííííj. Elrabolsz. Tudtam... hogy sorozatgyilkos vagy. Felenevetek a dolgon, és a motor zúgását meg a sofőr és Paloma közti párbeszédet csak távoli morajként érzékelem. Nem úgy, mint a kérdést... Hoppácsek. Haza? Nem. - Nananananana...na. - dőlök bele Paloma ölébe hirtelen, de biztos csak kanyar volt - Így nem mehetek hazafele... Apám kinyír. Csa...csak tegyél ki az útszélen... Megoldom... Én mindent meg... oldok. Egész biztos vagyok abban, hogy sem ő, sem pedig a taxis nem hisznek nekem, de ha erőszakoskodni akar és megtudni a címemet, akkor nem állok jót magamért! Amúgy is, a papírjaimat nézheti, azokon seattle-i lakcím van, szóval nem hiszem, hogy megérek neki egy ekkora utazást. - Táncoltál már a Zördöggel sápadt holf...énynél? Úúúúristen, mindjárt leszakad az agyam! Beletúrok a hajamba, és erősen rámarkolom mindkét kezemmel, és nagyon remélem, hogy bárhová is megyünk, hamar megérkezünk, mert ez a rohadt zötykölődés baromira nem a barátom...
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Drámai szemforgatást produkálok, amikor a sofőr az elrablásra felkapva a fejét, méregetni kezd a visszapillantó tükörben. - Báthory Erzsébet reinkarnációja. Lebuktam. – Ütöm el egy poénnak szánt megjegyzéssel a dolgot, bár erős kételyeim vannak, hogy bármi fogalma is lehet-e arról, hogy ki volt Báthory Erzsébet. A történelemért nem rajongok túlzottan, de hivatásomból adódóan a hírhedt sorozatgyilkosokért igen. Gyengéim a rosszfiúk.. igaz most történetesen nőről van szó. Ez jelen pillanatban részletkérdés. A kanyarban bebukik az ölembe, mint egy kitömött krumpliszsák. Remek. Csak le ne rókázzon! A fenének rendeltem neki még egy kört? - Az út szélén? Felejtsd el. Megülni se bírsz, nemhogy járkálni… - Rengeteg részeg ember fagy meg a hidegben, nem érzékelve a hőmérsékletet. Márpedig itt Fairbanksban nem kell fél éjszakát kint tölteni senkinek ilyen állapotban, hogy halálra fagyjon, sokkal gyorsabban kihűl, ha nem bír lábra állni. Ha már Connor úgyis az ölemben fetreng, kihasználom a közelségét, és átkutatom a zsebeit. A kocsmában biztos elkérték az iratait, hogy betöltötte-e már a nagykorúságát. Ha sikerül elvennem tőle, akkor megnézem a rajta szereplő címet. - Seattle? Itt nincs bejelentett lakcímed? – Faggatózok, már ha egyáltalán van értelme. Nem tűnik túlzottan együttműködőnek, ráadásul már a taxis is köszörülgeti a torkát… aztán rákérdez, hogy hova vigyen minket, mert ő körözhet napfelkeltéig is a környéken, de megy a taxióra, és jó lenne eldöntenünk, hogy mit akarunk. - Az agyad? Az már nem… az alkohol már felzabálta az agysejtjeid. Amit érzel, az a fájó űr. – Bosszúsan fújtatva húzom le a szemembe a sapkámat. Most mégis mi a fészkes fenét csináljak vele? Több lehetőség is felmerül bennem. Nem, nem hajítom ki a taxiból… de erős a kísértés, hogy beadjam a detoxba, majd apuci reggel összekaparja onnan. Ekkor viszont ismét emlékeztetnem kell magamat, hogy az utolsó italát én fizettem. Rohadt felelősségtudat! - Frostwork Road 1. – Mondom be a taxisnak a saját címemet. Jobbat nem tudok. Ha szerencsém van, akkor nem ez az első eset, hogy kimarad éjszakára. Ha nincs szerencsém, akkor az apja halálra aggódja magát miatta otthon, és bejelenti a rendőrségen, hogy nem került elő a fia. Még a végén tényleg körözni fognak emberrablásért. Remek kilátások! - Elviszlek hozzám. Amíg ki nem józanodsz, meghúzhatod magad, de utána hazamész. – Közlöm vele a programtervet, majd felhúzom a szememről a sapkámat a homlokomra, és kipillantok a taxi ablakán a sötétségbe.
Az egész napi fárasztó fizikai munka után tér be a kocsmába abban a reményben, hogy egy korsó sör társaságában, valami nagyképernyős tévén valamilyen sportrendezvényt nézve kicsit kikapcsolódhat. Persze járt már a lakásán, ami egy egérlyuk egy közeli motelban - jobbra nem telik - hiszen egész nap ásott, gazolt meg egyéb koszos melókat végzett. Lezuhanyozott, kerített magának egy váltás tiszta ruhát, úgy tért vissza. Egy szürke pólót és egy kopott farmernadrágot visel, valamint egy bakancsot. Hozott még egy elnyűtt bőrdzsekit is, de egyelőre nem vette fel, nincs most annyira hideg. Illetve biztosan van olyan, aki most is fázik, de Robert eredetileg kanadai születésű, hozzá van edződve a hűvösebb éghajlathoz. A bárpulthoz lép, és rögvest kirendel magának egy korsó sört. Csak éppen ez olyan flancos hely, ahol visszakérdeznek, hogy mégis milyen fajtát akar. Elszokott ő már az ilyesmitől. De a legolcsóbbat választja végül. Nagy dolog, hogy már van keresete és meg tudja engedni magának ezt a kis luxust, de nem akarja elszórni azt a kicsi tartalékát. A sört megkapja, tévé biztos akad, és ha tévé van, akkor meccs is van. Valamilyen, valahonnan a világból. Nem is kell csalódnia, mert valóban sportközvetítést néznek. Csak éppen golfot! Ki a fenét érdekli a golf? Ezen morog magában, de azért csak nézi a műsort, még ha fenemód unja is.
- Köszi, hogy elhoztál, Margaret! Jött nekem egyel, bár még így sem akart semmilyen bárba elvinni késő este, de megzsaroltam, szokás szerint, úgyhogy jöttünk. Nehezményezte a szoknyám hosszát, megkockáztatnám, hogy a gondolatai közt már a lelkem üdvéért imádkozott, de hát istenem, én ilyen vagyok, nem fogok megváltozni senki kedvéért, pláne nem az övéért. Örüljön, hogy cserébe a melleimet nem raktam közszemlére. - És ne aggódj, hazafele hívok majd taxit, nem lesz gáz. Persze, hogy lesz, velem mindig van valami gond, igazából, én magam vagyok a probléma, így hát a bajt is vonzom, bár ez engem különösképpen nem zavar, köszi, nagyszerűen vagyok így is. Igaz, nem lenne rossz, ha látnék, de kezdem megszokni, egyre jobban viselem, és már sok dolog gond nélkül megy. Ettől függetlenül még lesír rólam, hogy nem látok, elvégre a fehér botocskámmal kalapálok, hogy megleljem a bejáratot, de hamarosan már báron belül vagyok. Szegény Margaretet meg fogja enni az ideg, hogy vajon mi lehet velem, haza értem-e már. Nem izgat, hogy félt, én próbálok távol maradni tőle, mert eddig mindenkit elveszítettem, aki fontos lett a számomra. A bárpulthoz sétálok, majd ha sikerült meglelnem, fel is ülök egy könnyed, kecses mozdulattal az egyik bárszékre, és a pulthoz támasztom a botomat is. Persze a pincér máris jön, hogy jaj, szia, mit hozhatok, esetleg odakísérjelek egy asztalhoz kérdésözönnel, mert nyilván látja, hogy mi a helyzet szép szemeim világával. - Tequila goldot kérnék, és köszi, jó lesz itt! Villantok rá egy mosolyt, majd míg megkapom az italom, elsimítom szoknyám ráncait, aztán gyorsan vissza is csúsznak a kezeim a pultra. Egyelőre csak fülelek, merről mit lehet hallani, természetesen a golf közvetítés hamar megüti a fülem, és épp annyira nem érdekel, de hát ez van, egy-két beszélgetésfoszlány talán érdekesebb lesz.
Amikor a műsor ennyire unalmas, az ember mindenre felfigyel. A tekintete a tévéről el-eltéved, a pultos ténykedését figyeli, aztán meg a vendégeket, aztán az italkínálatot, később meg a pultra száradt karikákat számlálgatja. Ezzel el is telik pár másodperc, és amikor visszatéved a tekintete a tévéképernyőre, az a nyamvadt golfos még mindig a messzi távolt kémleli és a széljárást saccolgatja, még véletlenül sem üti el azt a nyomi kis labdát. Nagyon úgy néz ki, hogy ebből egy sör lesz, mert ennyire unatkozni otthon is tud, és az legalább nem kerül pénzbe. Ekkor lép be az ajtón egy újabb vendég, aki több szempontból is figyelemre méltó. Először az tűnik fel Robertnek, hogy milyen kis csinoska, és milyen dekoratívan van öltözve. Másodszor és harmadszor is csak ezzel van lekötve, és csak negyedszerre lesz neki gyanús, hogy hiába méricskéli a lányt, az még nem bámult rá vissza megrovón, vagy szólt rá. Ekkor lesz figyelmes arra is, hogy van valami szokatlan a másik mozgásában. Aztán jön a fehér bot, és akkor végre leesik neki, hogy mi a helyzet. A csaj vak lenne? Nagyon úgy néz ki. Ez mondjuk lehetőséget ad Robertnek, hogy még alaposabban megbámulja, míg végül már a bárpultostól kapja meg az elmaradt megrovó tekintetet. Végül megvonja a vállát, és fogja a sörét, odaül vele a lány mellé és megszólítja. - Egy ilyen fiatal lány ihat ilyen komoly italt? Fogalma sincs, mennyi lehet a másik. Ha 21 alatt van, akkor nem szolgálják ki, hacsak nincs kamu személyije. Leginkább erre próbál rájönni Robert a puhatolózó kérdéssel. Eléggé béna egy próbálkozás, valaha régen sokkal jobban is ment ez, de kijött a gyakorlatból. De annyi kihallatszik a hangjából, hogy csak érdeklődik, nincs gyanakvó vagy megrovó éle a szavainak.
Többek között az is elég nagy előnye az állapotomnak, hogy sosem kérik el a személyimet. Komolyan! Egyszerűen sokkolja a legtöbb embert egy testi fogyatékossággal élő társuk, még ránézni se nagyon bírnak, vagy ha igen, minden az arcukra van írva, aztán ezt próbálják kompenzálni. Én persze nem látom a szánakozó tekinteteket, de nem is nagyon érdekel. Nem érzem magam szánalmasnak, sem szerencsétlennek, inkább vagyok vidám, és ragyogok, mint bármi egyéb. Ettől még a pincérnek eszében sincs megkérdőjelezni az italhoz való jogosságomat. Jó fiú! - Már hogy a viharba ne ihatna? Oda meg vissza van érte. Nyilván nem a kérdésre válaszoltam, de nem gondolhatja komolyan, hogy majd itt mindenki előtt bevallom, hogy csak 19 vagyok. Mondjuk, nyilván nem tudhatja azt sem, hogy nálunk, otthon Magyarországon már nagykorúnak számítok. Nincsenek kamu irataim, mert ha lennének is, ilyen állapotban tutira mindig a rosszhoz nyúlnék, kidobni úgysem fognak a vakságom miatt. Minden kicsit is jó érzésű embert tökéletesen lenullázni lelkileg egy ilyen eset. Én meg kihasználom mások gyengeségeit. - Egyébként meg, remélem, jól megnéztél. Tudod, attól még, hogy nem látok, érzem, ha valaki figyel. Nem is én volnék, ha nem tolnám az arcába a dolgot, mindezt persze egy kedélyes mosollyal fűszerezve, s még kacsintok is. Engem ugyan nem zavar, hogy mellém ült, bírom a társaságot, főleg, ha az férfiakból áll. Nem vagyok én ökör, hogy egyedül igyak. Amint a pincér a pultra csúsztatott kezeimhez tolja a poharat, a fahéjat, és a narancsot, nekilátok a műveletnek. Persze, előtte szagmintát veszek a fahéjról, nehogy mást kapjak, nem lenne poén mondjuk pirospaprikát nyalogatni. Aztán szórom is a kezembe, majd felveszem a narancs cikket, végül pedig a másik kezemmel a poharat ragadom meg, s megemelem a férfi felé. - Egészség! Lassú mozdulattal felnyalom a fahéjat a bőrömről, kiélvezve az íz fergeteget, majd utána küldöm a tequilát, amitől rögtön kis is ráz a hideg, végül pedig ráharapok a narancsra is, hogy csillapítsa kicsit a szesz maró ízét. Mikor végzek, nekem nem tűnik fel, hogy ajkam szegletében ragad egy kis narancs…
- Akkor jó. Feleli elaltatva a gyanakvását és az aggályait. Ha iszik, akkor biztosan szabad is neki, ezzel le is tudja magában a dolgot. A pimasz választ hallva elmosolyodik, bár ebből Mira mit sem láthat. - Kár tagadni. De ha esetleg nem magadat öltöztetted fel, akkor elárulom, hogy elég dögös vagy. adja vissza a labdát. Nem szégyenli megbámulni a nőket. Bár az élet sokkal alázatosabbá tette, bizonyos dolgokban nem változott. Mivel alapvetően sosem nők miatt került bajba, velük kapcsolatban szinte ugyanolyan, mint régen, a börtönévek előtt: rámenős és céltudatos. Persze régen ehhez a viselkedéshez nem a szakadt melós imázs tartozott, hanem a nagyvilági fenegyereké, akit a veszély és az erő aurája leng körül. Ha valaki most ránéz, ebből legfeljebb az erőt látja. De a lány nem lát, így neki ez voltaképpen mindegy is. - Egészség! emeli ő is a korsóját, és jót húz a sörből. Utána a lányra néz, és egyből kiszúrja az ottragadt narancs-darabkát. - Maradt ott valami a szád szélén. Várj csak... azzal odanyúl és szépen letörli a gyümölcsdarabot a mutatóujjával. Közben picit - véletlennek is simán betudhatóan - megcirógatja a lány arcát. Ahogyan régen is tette az alvilági körökbe tévedő különféle lányokkal, nőkkel. Ha alaposan belegondolna, rájönne, hogy valójában eléggé habzsolta az életet fiatalabb korában, főleg a nők terén. Abban a közegben bőven akadtak szép és kapható lányok: akiket vonzottak a rosszfiúk, a prostik, a táncosok, minden efféle, ő pedig alaposan kiszórakozta magát a társaságukban. A második börtönfogságáig. Onnan már más emberként jött ki. De most visszajönnek a régi reflexek.
- Azért arra még képes vagyok, hogy egyedül felöltözzek, de amúgy köszönöm. Mosolyodom el, szép is lenne, saját öltöztetőnő, meg szakács, takarító meg mit tudom én még milyen nők vannak. Volt ilyen életem is, de köszi, nem kértem abból, hogy valaki díszbabája legyek, és ne lehessen egy önálló gondolatom mellette, mert az milyen gáz már, nőknek kuss a neve. Vannak ilyen férfiak is… Annak meg nagyon is tudatában vagyok, hogy dögös vagyok, a miniszoknya és a hosszú lábak meglehetősen ütőképes páros. A sör illatát már kiszagoltam természetesen, ritkán iszom, férfias piának tartom, egy nő legyen igényesebb. Na, nem azt mondom, hogy Baileyst, vagy ahhoz hasonló lónyálakat kell inni, mert az gáz. - Hoppá, merre? Teszem a hülyét, persze érzem én most, hogy felhívta a figyelmemet rá, hogy valami ott ragadt, de ha már azt mondta, várjak, hát nem fogom lenyalni onnan. Letörli a számról a maradék narancsot, és mintegy mellékesen még megsimítja az arcom. Édes. Mindenesetre, még mindig egész finom verzió volt azokhoz képest, amik megfordultak a fejemben. Van olyan pasi, aki lazán lecsókolta volna onnan, nem törődve azzal, hogy fél perce sem ismer. - Köszi! Itt a kacsintás kívánkozna ki, de lélektelen tekintettel nincs sok értelme, így hát inkább mellőzöm a dolgot, s nem nyilvánulok meg ilyen formán. - Amúgy… Angie vagyok, és te? Mutatkozom be, de összefahéjazott, s narancsozott kacsómat nem nyújtom oda neki, nem volna túl kellemes a tapintása.
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A hétvégi este mindig ebben a kocsmában talált rám. Szerettem ezt a helyet, hozzám kellően oda illett. Meg aztán nem egy nőstényördöggel itt hozott össze a véletlen, meg némi vacsora husival. Ma azonban nyugalomban voltam, pajzsomat félig leengedve hagytam, hogy kisugárzásom így is érezhető legyen a halandók felé. Bestiám nyugodtan ölelte körbe, s mustrálta végig a környezetben lévőket, akik hideg rázással, lopva pillantottak felém, miközben én meg csak unottan ittam a whiskeymet, s közben dohányoztam. Elkerültek, és nem is bántam. Paul, mint mindig, most is épp beszélgetett az idősebb vendégekkel, s ha látta, üres a pohár, újra töltött. Fekete, ujjatlan pólót viseltem, egyszerű farmert, oldalamon lánc, s bakancs a lábamon. Egy újabb szálra gyújtottam rá, s közben leszálltam a székemről, a zenegéphez léptem. Néhány pénzérmét bedobva felcsendült egy régi kedvencem: AC/DC - TNT Mosolyogva fordítottam tekintetem az egyik sarokban ücsörgő társaság felé, akik örömittasan kiáltottak fel, mikor felcsendült a zene, s a sörös üvegek nagyot koccantak a levegőben. Ó,ha tudnátok... Emlékszem, mikor ez az együttes csak kispályás korszakát élte, s kiadtam róluk első kritikámat. Azóta már vén trottyok lettek. Azok a régi, szép idők, hiába... Mosolyogva visszaültem a pulthoz, s belekortyoltam a poharamba.
Lendületesen nyitottam be az ajtón, magamban morogva. Ez az utazás a szörnyűnél is szörnyűbb volt, pláne a vége. A légörvények kimondottan nem tetszettek, és csak kevés választott el attól, hogy magamból kikelve tépjem szét a repülőgép összes utasát, a személyzetet is beleértve. Bár sosem voltam egy hívő alkat, és már rég nem hittem a dajkamesékben, miszerint az istenek és szellemek fentről vigyáznak ránk, mégis a nyelvemre kellett harapnom, ahogy lesiettem a gépről, nehogy hálaimát rebegjek akárkinek is. Az biztos, ha megtalálom végre azt a nyavalyás Edwardot, a botkormányt fogom ledugni a torkán, mielőtt akár kettőt is szólhatna, hogy el kellett jönnöm utána a világ végére. Az egész utazásban egyetlen jó pontot könyvelhettem el: meghúzhattam a légiutas kísérőt, amivel enyhíteni tudtam a bennem tomboló idegességet. Laza csuklómozdulattal vágtam be az ajtót magam mögött. Nem volt senki, aki előtt tettetnem kellett volna magam. Mélyet szippantottam a levegőből, miközben lentebb engedtem a pajzsomat. Az évszázadok alatt szokásommá vált, hogy így ellenőrizzem az embereket a környezetemben, hogy mindenre fel tudjak készülni, ha úgy adódna, csakhogy most - itt az isten háta mögött, ahol maximum jegesmedvéket várna az ember - nem várt meglepetés fogadott. A bestiám felborzolt szőrrel ugrott talpra, és vicsorgott, készen arra, hogy bármelyik pillanatban előrontson. Energiáim úgy söpörtek keresztül a helyiségen, mint a tornádó, míg tekintetem végül megakadt a bárpultnál üldögélő alakon. Elhúztam a számat, miközben kibújtam hasított bőr kabátomból, és felé vettem az irányt. Sosem voltam oda a rockeres öltözködésért, és elképzelésem sem volt róla hogy érezheti magát valaki jól benne, de végül is sok közöm nem volt hozzá. Egy képzeletbeli vállrándítással léptem túl a dolgon. Nem mindenki értékelheti a kasmír pulóvert, a koptatott farmert és a bőrcipőt, amit történetesen én viseltem. Sokba került a ruhatáram, pláne, mikor néhány hirtelen átváltozás alkalmával kukázhattam a viselt öltözékemet, de nem bántam. Ha már van az embernek pénze, mutassa is meg. Tisztes távolságban ültem le tőle, bár viszketett a tenyerem egy kiadós csetepaté után, hogy levezessem a feszültséget, ami az idegeimet borzolta. A farkasom viszont tombolt. Újra és újra a másik felé kapott. Elég sok energiámba telt kordában tartani, bár ez külsőle egyáltalán nem látszott rajtam, miközben italt rendeltem magamnak. - Egy whiskyt kérek, meg némi információ sem ártana. - csúsztattam a zöldhasúakat a pultra. - Egy férfit keresek, Edward Meyers. Nagyjából 175 centi magas, köpcös testalkatú, és olyan az arca mint egy halnak. Ismerős? Az italt ugyan megkaptam, de a leírás, bármilyen célratörően is fogalmaztam, nem vezetett eredményre. A pultos csak a fejét rázta, majd továbblépett, én meg ott maradtam az italom társaságában. - Az a kis patkány... - sziszegtem a fogaim között, miközben a számhoz emeltem a poharat és nagyot húztam belőle.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Eszembe ötlenek a régi tekercses westernfilmek, amiket első "mozi" címen kiadtak a szelíd bárány népnek. Ennek a Farkasnak is a bevonulását kb. így tudnám jellemezni. Hatalmas csattanás, magabiztos belépő, és a vándor magányosok jellegzetes illata, melyet magával hoz a helyiségbe, s melyet egykoron én is magammal hordtam. Míg a halandók megrökönyödött, ámuló pillantást vetettek rá, én egyenlőre nem különösebben foglalkoztam vele, csupán a szagát raktároztam el. Raktároztam volna el, ha nem rántja le a pajzsát, s mutatja meg a Bestiáját. Még mindig nem néztem felé, de elsőre meglepett. Idős volt, nálam egy 50-el jóval, de az a hevesség... Kölykökre emlékeztetett, akik még nem bírnak Bestiáik vehemenciájával. Magam Farkasa inkább félrebillentett fejjel mérte végig a másikat, tudtuk jól mindketten, hogy ez a fajta jellem a dominánsakra vall, és szót sem érdemel. Ugyanakkor veszély forrás is a másik. Falka területen, egyedül kóricálni, idegenként? Ugyan, meddig húzná? Vagy átutazóban, vagy letelepedni készül, vagy keres valakit/valamit. Ezek közül bármi lehetséges. S voilá! Tippeim közül máris beigazolódik egy. Gúnyos mosolyra húzódott a szám, s kiittam utolsó cseppjeit a whiskeymnek. Paul, miután ellépett az úrtól, újra töltött nekem, tekintetem ekkor emeltem az idegenre. Elsőre megnyerő, markáns fickónak mondanám. De valahogy túlzottan is ismerősnek tűnt. Nem, nem maga a fickó, hisz még életemben nem láttam, pedig sok "testvéremmel" összehozott már a sors. Inkább az a kisugárzás, amit hozott magával. Pofátlanul végigmértem. Nem tartottam tőle, s én se viselkedtem úgy, hogy úgy tűnjön, balhézni akarok, de azt egy szóval se mondtam, hogy máris puszipajtásokká lettünk. Sose bízz senkiben! Bestiám pedig köszönésképp csak finoman bólintott egyet a másik felé. Ha már idősebb, adjuk meg a vén Farkasnak a tiszteletet. - Ha információ kell, a Holiday In Expressben talál. - mondtam, s szám sarkában még mindig ott volt az az apró kis mosoly.
Nem igyekeztem lenyugtatni a farkasomat, épp csak féken tartottam, miközben ujjaim között forgattam a poharat és Edwardon agyaltam. A fene sem gondolta, hogy pillanatok alatt képes meglépni a városból. Tudtommal inge-gatyája ráment a szerencsejátékra. Ehhez képest egy hetembe telt, hogy kiderítsem hova indult, és úgy tűnik itt is el tudott úgy rejtőzni, hogy ne legyen feltűnő az a kis pelenkás. Nem mintha lenne bármi esélye is. Még sosem vallottam kudarcot, és nem is állt szándékomban felvenni ezt a szégyenletes szót a repertoáromba. A pofátlan vizslatás kezdett viszont az idegeimre menni. Felvont szemöldökkel fordultam a farkas felé. Az arcomra ráfagyott a közöny, de a szemeim vészterhesen villantak, ahogy én is végigmértem. Nálam fiatalabb, elég higgadt sorstárssal hozott össze az élet. Ha balhéba fordulna a helyzet, ha nem is túl könnyen, de elviekben képes lennék megtörni az akaratát tapasztalatom szerint, bár egyéne válogatja. Mindenesetre a bestiám a bólintás után, ha nem is megnyugodott, de végre leült és csak néha vicsorgott egyet, kifejezve ezzel bizalmatlanságát, amiben tökéletesen egyetértettem vele. Sosem éltem falkában, hosszú életemhez képest ritkán találkoztam farkassal, mert inkább elkerültem őket. De az az alig érzékelhető tisztelet, amit a másik tanusított felém, elég volt ahhoz, hogy felismerjem én is és a besitám is. - Holiday in Express? - kérdeztem vissza, enyhén meglepődve segítőkészségén, de a gyanakvás felülírta a nem várt érzelmi reakciómat. - Mi az? Valami kisvasút a mennybe? Nem igazán vártam választ mérgező megjegyzésemre. Sosem voltam egy barátkozós alkat, aki egy ital mellett kellemesen elbeszélget másokkal. Nem arról volt szó, hogy nem tudtam társalogni, szimplán kedvem nem volt hozzá. Na meg miért segítene egy farkas a másiknak? Mi benne a csapda? A mézesmadzag, hogy információt kaphatok végre arról a törpenyúlról, csábító volt, de túl öreg voltam én már ahhoz, hogy farokfelvágva rohanjak valahová, mert valaki azt mondta. És amúgy is...mit vigyorog ez a tejfelesszájú, mint a tejbetök? Megrándult egy izom a szemem sarkában, a levegő nehezebbé vált körülöttem, ahogy az energiáim kavarogtak. Vihar készült. Tudtam én, hogy túlreagálom a dolgot, de istentelenül idegesített, hogy az, amiről azt hittem egy fél órás munka lesz, ennyire elhúzódott, mert a megrendelő későn kapcsolt. És ez a bundás lett most épp a villámhárító, ami az utamba akadt. - Gondolom nagyon szívesen oda is vezetnél, tán még a kezemet is megfognád.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Bestiám, miután a másik lehiggadt, engem ölelt körbe nyugtatóan, s már nem is nagyon figyelt az idősebbre, figyelmét inkább a sarokban kuncorászó lányok illata foglalkoztatta. Azt persze csak én tudtam, hogy a fenyegető morgások, vicsorgások azért az ő fülét jobban bántják, mint az enyémet, de ezt nem fogom sem a pasas, sem annak Farkasa orrára kötni. Elég nekem tudnom, hogy Bestiámnak van egoja, s egészséges önbecsülése. De ahogy az évszázadok megneveltek bennünket, megtanultuk kordában tartani az indulatokat. Holmi figyelmeztető böffentésekért talán nem kell ráburítanom a pultot szerencsétlen fickóra. Most csak szimplán tudakozót játszok. Felnevettem a kérdésen, s mintha nem is hallottam volna csipkelődését. Oh baszki, öreg. Tudja pontosan, hogy nem bízhat bennem. Én se tenném. És nem, távol álljon tőlem az, hogy én önként adjak segítséget. Mindig, mindennek ára van. - Helyi Hotel, ami talán elvezeti ehhez az Edwardhoz. - mondtam, miközben ismét belekóstoltam a száraz whiskeybe. A kesernyés íz jólesően csúszott le mellkasom mélyére. Két vérbeli, profi játékos ilyesfajta véletlenek folytán összefut, egy kocsmában. Mivel nem húztam vissza a pajzsomat, érezhette, mi van bennem, s a nyugodt hullámaimba kíváncsiság vegyült. Igen, kíváncsiság. Persze nem az a fajta, amiket csajok iránt érzek, hogy miféle muff lapul a szoknyájuk alatt. Nem. Sokkal inkább az a fajta, amikor egy véráztatta csatamezőn kiegyenesedek, s a tetem tenger fölé, a távolban mást is megpillantok kiegyenesedni. Igen, ez a kisugárzás ezt sugallta. Ő is egy fegyver csupán. A megérzésem ezt súgta. Nem mintha különösebben kezdhetnék ezzel bármit is. Jól tudtam, hogy az ilyenfajta Farkas a legmegátalkodottabb dög a világon. Pontosan tudtam, hisz én is az voltam, annyi különbséggel, hogy én, most szolgáltam egy erősebb Farkas érdekeit. Akkor ocsúdtam fel, mikor megéreztem hullámai kavargását. Mivel nem akartam pofán röhögni, ezért inkább kiittam a maradék whiskeyt. Paul újra nyújtotta az üveget, de egy ügyes mozdulattal vettem is ki a kezéből, hogy egyrészt, mondjon le az üvegről, ez mától az enyém, másrészt pedig, hogy újra töltsek magamnak. - Persze, sőt, ha ragaszkodik hozzá láthatósági mellényt is akasztok a nyakába. - biccentettem szemtelenül, igaz, a magázódást tartottam. Ugyanakkor, ha ő csipkelődik, én miért ne? - Csupán csak egy tipp, hol kutakodjon. A Holiday a leghíresebb itt a városban, sokan megfordulnak benne. De úgyis azt tesz, amit akar. - vállat vontam, majd elővéve egy szál cigarettát, rágyújtottam.
Nevetése olyan volt számomra, mint a gyújtófolyadékhoz adott szikra. Bestiám elhallgatott, de a csend talán ezerszer fenyegetőbben hatott most felőle, mint az előbbi morgások. Lekushadt, fülét hátracsapta, ínyét felrántotta, és mint akit kőbe véstek, egyszerűen csak várt. Ujjaim szorosabbra fonódtak a poháron. Alig hallható pattogás, recsegés kíséretében pókhálók rajzolódtak az üvegre, de még egyben maradt. A hang a levegőt nyeső dallamok árnyékában talán csak a másik farkasnak lehetett feltűnő, de másnak biztos nem. Minden izmom megfeszült, ahogy próbáltam normális mederben tartani a vérmérsékletemet, de tudtam, ez a próbálkozásom jelen esetben csak kudarcra lehet ítélve. Kaptam nevelést én, persze, csak épp nem olyat mint mások. Volt nekem tűrőképességem, talán több is, mint az átlagnak, de ahogy mindenkinél, nálam is van egy pont, ahonnan nincs visszaút. Jelen esetben ezen a határvonalon billegtem. Amit mondott, az viszont egy pillanatra kirángatott vérgőzös önuralmi csatározásomból, mert a munka, az munka. Azt el kell végezni. - Egy hotel...- morogtam magam elé egy fokkal mélyebb hangszínben, mint eddig. Igen, ott valóban szolgálhatnak információval, és ha szerencsém van, akkor az a gyalogkakukk is ott tanyázik. Csakhogy jön a farkas, és itt nem a rajfilmbeli kimenetel várható, sokkal inkább a torkon ragadja, és addig rázza, míg színes legódarabokra nem esik szét. A kíváncsiságával viszont nem nagyon tudtam mit kezdeni. Az én vihar előtti csendet idéző energiáimba értetlenség keveredett, de aztán végre némi figyelmet szenteltem annak is, hogy miféle információk dörömbölnek a józanságom ajtaján. Nem egy városi puhány ült mellettem és hegedült pattanásig feszült idegeimen, hanem valaki, aki tapasztalattal bírt. Hogy pontosan milyennel azt nem tudtam, de mélyről egy elégedett, kihívó morranás szakadt fel belőlem. Igen, ez kell most nekem. Összehúzott szemekkel figyeltem, ahogy elmarja az üveget és tölt magának, de hozzám intézett szavai megadták a végső lökést. A pohár darabjaira robbant a kezemben. Szilánkok véstek árkokat a bőrömbe, de ez a legkevésbé sem zavart vagy érdekelt, mert már mozdultam is, előrevágva a jobb kezemet, a maradék üvegdarabokat az arca felé lökve. A farkasom is támadásba lendült, és egy hatalmas ugrással próbálta leteríteni a másikat, miközben a nyakszirtjébe próbált harapni. Egyelőre a képességemet hanyagoltam. Egyszerűen csak szükségem volt egy kis mozgásra, hogy levezessem felesleges energiáimat, és erre ez a kis bolyhos nyuszi tökéletesen megfelelt. A kocsmáros igen fürgén robogott ki a pult mögül, és a bámészkodókat igyekezett minél messzebb, lehetőleg ajtón kívülre terelni több-kevesebb sikerrel, hiszen egy kocsmai bunyó mindig is jó hecc volt, főleg a fiataloknak. Nem próbált megállítani. Valószínűleg megérezhetett vagy láthatott valamit rajtam, ami arra ösztönözte, hogy jobb, ha nem szól bele.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A körbeölelő csendjére éreztem, hogy a számban megnyúlik a metszőfogam, Bestiám szeme pedig az idősebbre szegeződött. Nyugavér... Még nem! Csak nyugi, ne vehemenciáskodj itt nekem! Szorosabbra vettem a pórázt, ami alig érezhetően megfeszült. Nem tetszett neki, hogy a másik ilyen fenyegetően megdermed. Láttam szemem sarkából a pohár vékony vonalait, s éreztem, hogy az adrenalin bizsergetve pumpálja fel a vért a tarkómba. A Bestia csontjaimba hatolva harapott saját húsába, mert ha most elengedem, itt kő kövön nem marad. Hideg, háborgó lelke úgy vonzott, mint szentjánosbogarat a neon fény, nyári éjszakákon. Halálos, de pontosan ezért érdekel! Basszad meg, te rohadt dög, mi a faszt keresel itt, ebben a porfészekben? Szemeim íriszeibe pillantva, kerestem lelke sötétjét, azt, amit eddig csak olyanokban leltem, akik csatatéren születtek, éltek, s ölték meg emberségüket. De alig akad ilyen Bestia a világon, alig akad, kinek a Vérbűze ne bújna, rejtőzne meg valami álszent ideológia mögött. Ő viszont nyersen, tisztán háborog, kavarok a félig nyitott pajzsa mögött, amit én tisztelettudóan kerülgetek, mert pontosan tudom, mi rejlik benne, micsoda erő, hatalom... Ő tapasztaltabb, de talán ha csatatéren találkozunk, s nyers valónkban ismerünk egymásra, a nyers tiszteleten kívül semmi más nem marad. Itt azonban a szemtelen kíváncsiságom, az, hogy mennyit tud, mennyit ér a másik? Mindezt az egyszerűséget, még szebbé, izgalmasabbá varázsolja a játékot. Odin, hogy áldom neved, mikor ilyen korcsokat dobsz az utamba! Alig öntöm ki a drága nedűt, s szemem sarkából már villan is a mozdulata. Mint ahogy az üvegre, úgy fogok rá felém lendülő karjára, s hátra vetődök, miközben őt a pult fölött átsegítem. Hogy hogy landol, az nem érdekel, inkább az érdekel, hogy ne a gerincemmel üssem a padlót, s egy kisebb akrobatikus mozdulattal bucskázok át a fejem felett, s érkezem guggolásba, székem reccsenve csapódik a padlón. Karmom kiélesedik, szemfogaim agyarakká nyúlva, mellkasomból állati morgás tör fel. Bestiám igyekezvén kikerülni a nyaki támadást vetődik el, némileg távolabb a másik Bestiájától. Teljesen levedlem pajzsomat, nyíltan játszom, szemtől szemben, s vigyorom vicsorba vált át, ahogy íriszeimben Fenevadam ezüstje villan. Nocsak, tornázni akar nagyságos úr? A civilekre nem is figyelek, hamar kikerülnek az utcára, így még attól sem kell tartanom, hogy látják Bestiáink megnyilvánulásait. Paul mindig is értette a dolgát, bár ami azt illeti, a rendőrséget is könnyedén hívni fogja. - Na gyerünk öreg, remélem tud mutatni valami újat is, egy magamfajta taknyos zöldfülűnek! - hangom állati morgással csendül, s ellenfelem minden egyes mozzanatát figyelemmel kísérem. Az adrenalin, az izgalom, s kavargó hullámaimba a harc iránti rajongásom vegyül.
A lendület nem volt akkora, hogy túl nagyot repüljek, pláne, mert a karmaim kipattantak, és a pultba kapaszkodva szántottam árkokat a lakkozott fába, hogy a másik oldalra kissé megrogyasztott térdekkel érkezzek. Nagyon jó! A szemem, mely eddig szürkén villámlott, most jégkékbe fagyott. Bestiám bármelyik pillanatban, egyetlen kósza gondolatra képes lett volna egy szívdobbanásnyi idő alatt előtörni, de megzaboláztam. Tébolyult vigyor rajzolt groteszk maszkot az arcomra, olyat, melyet nő még sosem látott, de a csatatér mesterivé mázolt. Megnyaltam a számat. Nem kihívásként, csak mint egy éhező vadállat, aki megtalálta zsákmányát. Alig észrevehető, gyors pillantást vetettem az ajtóra, ami ebben a pillanatban csapódott be. Egy törvényt tartottam tiszteletben: csak olyan embernek mutatom meg a valódi alakomat, aki a prédám. Szerencsére mindenkit ajtón kívül pakoltak, így nem kellett visszafognom magam. A szavakra lassan a farkas felé fordultam egy eszelős vigyor kíséretében. Éreztem, és magamhoz képest örömmel üdvözöltem a harc iránti rajongását, bár ez semmit nem segített abban, hogy lehiggadjak, ahogy a szavai sem. Sőt! Ökölbe szorult kezem egyetlen csapásával robbantottam szét a pultot magam előtt, és dobtam félre a pajzsomat is ezzel a lendülettel. Éreztem nyers energiáit, nem egy suhanc volt. Ereje letaglózott volna egy nála fiatalabbat ha pajzs nélkül rontott volna rá, de én csak megráztam magam. Energiáim pusztító szélviharként tomboltak körülötte és a bestiája körül, és rángatták, igyekeztek maguk alá temetni, mint egy megállíthatatlan lavina. - Gyere csak te bolhazsák, had kóstoltassam meg veled milyen az, ha ki vagy szolgáltatva valaki kénye-kedvére. Vagy csak menekülni tudsz? Ösztönösen nyúltam volna vérvonalam sajátossága után, de visszafogtam magam. Még. Ennyi "játék" közel sem volt elég ahhoz, hogy lehiggadjak, sőt! Több kellett! Egy rúgással lebontottam a maradék akadályt is magam előtt, utat nyitva a fába, és kiléptem a pult romjai mögül anélkül, hogy akár egy pillanatra is szem elől tévesztettem volna ugribugrit. Lezser léptekkel indultam meg felé. Minden izmom megfeszült, és csak a megfelelő pillanatra vártam. Mihelyt elég erő halmozódott fel bennem, fajtám minden veleszületett gyorsaságát felhasználva robbantam. Két gyors lépés után egy gondosan kivitelezett gyomorba vágást indítottam útjára, miközben a másik kezemmel a haja és tarkója után kaptam azzal az elgondolással, hogy kellemesen belévájom a karmomat miközben a hajába is belemarkolok. Ha sikerült, akkor igyekeztem a térdemre hajtani az arcát, csak hogy megszeretgessem és halljam a csont törését. Közben persze figyeltem a mozdulatai, hogy nehogy beleszaladjak egy ütésbe-rúgásba. Eközben bestiám ugyanilyen vehemenciával ugrott neki a másiknak szemtől-szemben. Fehér szőre vakítóan villant, ahogy rohanni kezdett felé acsarkodva, agyarait megvillantva, dühösen, és igyekezett a nyakába ugrani és a fülébe harapni. Vagy inkább letépni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A fa karcolódó hangja vésetként hasított bele füleimbe. A harc heve, az egymásnak csapódó harci kedv, s a hullámok fullasztó csapása. Ahogy éreztem, hogy elakar kapni, önként álltam elé, azzal a magabiztossággal, amit a csatatéren, őrült Vérszomjam támasztott bennem, Éhségtől megvadult Bestiám segítségével. Éreztem, hogy hullámai lavinaként tartanak felém, érzékei megfullasztanának, s én, mint áldozat, csak magamba fogadtam azt a lenyűgöző erőt, mit rám zúdított. Nem ellenkeztem, sőt! Vártam! Tudtam, hogy veszélyes, amit csinálok, de amennyire csak lehetett, hagytam, hogy gúzsba kössön energiáival. Bestiám óvón font körbe, s érzékeimre hangolódva, csak behunytam szemem. Hallottam a roppanó fa hangját, az elsöprő, lüktető erőt, a harag lángját a másik felől, ahogy perzsel, s magam szívének, erős, egyenletes lüktetését. Csak szavaira pattantak fel szemeim, s Bestiám felborzolt szőre, s fehéren megvillanó agyarai jelezték, hogy most! Akkora erővel törtem ki béklyójából, mit eddigi éveim tapasztalatával, erejével csak tehettem. Sőt! Hullámaim végigszaladtak az övéin, még inkább magam felé rántva őt, Bestiám a támadó agyarakra felhúzott ínnyel kapott a másik pofájába, összeakasztva fogait a másikával. Állkapcsába akasztva próbált kitépni egy darabot a másikból. Nem vagyok túlzottan a szavak embere, de őrült vigyora olyan volt számomra, mintha csak tükörbe tekintettem volna. Kérdésére csak egy elégedett morranás tört fel mellkasom mélyéről, s ahogy megindult, én is mozdultam felé. Kezdeti támadása tökéletes kivitelezett volt, gyomromba éles fájdalom hasított, s a hajszálaim, mivel nem akartak kitépődni a bőrömből, engedelmesen felrántották koponyámat, ahogy karmai irányították. Csak hogy ez a mozdulat, nem volt ismeretlen előttem, s mikor épp lendületet vett volna, hogy térdcsontját csókkal tiszteljem meg, bal lábam megtámasztottam, s öklelő mozdulatként karmaim derekába mélyedtek, vállam a gyomorszájának nyomódott, s borítottam is be az asztalok közé, amik, ha jól csináltam, recsegve, ropogva törtek össze súlyunk alatt. Ha elengedte a tarkóm, kiegyenesedek, s kitépve derék húsából körmeimet, nem, direkt nem a torkára forr a kezem, csak mellkasát nyomom le, s tartom súlyommal tovább a padlón. Jobb kezem karmoktól díszelegve emelem a levegőbe, hogy kicsit kicicomázhassam az öreg arcát.
Kezdőlap
