*A másikat végighallgatva nem mozdul, nem kezd el szélesen vigyorogni mert jóformán áldását kapta a belépésre. Nem szeret annak a nagy lelkesnek tűnni, inkább annak a megfontoltnak. Persze jó ez, hogy ez le lett beszélve, nem kell ezen tovább törnie az agyát. És a másik készülődését látva tényleg elég gyorsan megbeszélték. De akkor jön ez a kis kérdezősködés. Ez furcsa gondolatköröket vet fel benne. Persze odavan Yettáért, de azért nem lógnak együtt állandóan. Igaz vicces hogy alig pár napja találták ki, hogy összeköltöznek. De akkor is benne van a vad része, a kalandvágyó énje akit hajt, hogy mire utalhat a másik.
Ritkán találkozhatna Yettával nem mutatkozhatnának nyilvánosan. Valami dolog a falkán belül? Neeem az nem lehet. Nincs értelme a falkán belüli elhatárolódásnak. Felsőbb engedély kell, akkor ez valami komolyabb dolog lenne. Lassacskán kezd motoszkálni az agyában egy elgondolás. És mi tagadás baromi érdekes kis ötlet. Látszik ahogy lassan felderül a tekintete ahogy megérti mire gondolhat a másik.*
-Arra gondolsz.....hogy kéne egy....belső ember?-*Tér a lényegre, nem szereti a rébuszokat és a körmondatokat. Csak ha épp egy hölgyet akar megfektetni. De ha melóról van szó akkor a lényeg a fontos.*
-Ha tényleg arra gondolok amit kitaláltál akkor....hát beszélnem kell Yettával. De megfogtál érdekel a dolog.-*Van benne jó is meg rossz is. A jó része, hogy tényleg olyan élete lehetne amihez hozzá van szokva kártyacsalások és kaszinó. Ez a titkos dolog, röpke légyottok is izgalmasak vadítóak. De figyelnie kéne hogyha harcra kerül a sor mégse adhat bele mindent. És a költözés is ugrik. Nehéz ez. És tudva, hogy John akármikor megérkezhet a városba Yettára vadászva, nem hagyhatja szó nélkül egyedül a nőt.*
-Beszélnem kell vele, neked pedig engedély kell a dologra ha jól értem. De ha tényleg ez a terved engem érdekel.-*Fejezi be végül, ez úgyse döntetett el most. Kell még legalább egy találkozó hogy a dolog sínre kerüljön addig pedig van idejük az engedélyekkel foglalkozni.*

Kifejezetten megnyugtató, ha valaki tudja használni a fejét, hasznos. Az apró kis gesztusokból és abból, hogy alapvetően pozitív energia sugárzik belőle, eddig kedvére valló a dolgok alakulása. Pompás, mert nekem is.
- Pontosan! - Újabb biccentés. Ha ez így megy tovább, felcsaphatnék bólogató kutyának egy kocsi kalaptartóján.
- Nem kéne tudnia róla - mondtam lassan, kissé nyomatékosan minden szót. - Addig legalábbis semmiképp, amíg nem tiszta, hogy mész, vagy egyszerűen jössz hozzánk. Fölöslegesen aggódna és izgulna ő is, emellett minél kevesebben tudnak erről, annál jobb.
Én se terveztem világgá se falkává kürtölni, amiről már többen tudnak, az nem titok. Ráadásul Silasnek tetszett a dolog, szóval az már fél siker. Utáltam családi idillt vagy bármilyen kapcsolatot bomlasztani, megrongálni, de, most kénytelen voltam erre kérni. Elsősorban a falka érdekeit néztem, emellett próbáltam úgy, hogy lehetőleg az élet napos oldala jusson nekünk, de ez nem mindig volt lehetséges.
- Azzal is véded, ha erről nem tud. - Most értettem meg, hogy Victor miért nem beszélt sose a zártkörű Amarok gyűlésekről. Szigorú, olykor házsártos, de még mindig véd minket, ahogy tud. - Ha később zűröd lesz nála belőle, akkor is nekem jár a nagyobb szidás, mert mint feljebbvalóid utasíthatunk. - Nem szerettem ranggal és hierarchiával dobálózni, itt se azért tettem, hogy valamiféle beteges hatalomvágyról tegyek tanúbizonyságot, a hallgatását akartam megkönnyíteni. Persze ettől még szar és nehéz lesz neki, de nekem meg mást kell elsősorban szem előtt tartani.
- Nyugi, az első dolgom úgyis az lesz, hogy beszélek az Atanerkkel erről, és amint tudok valamit, szólok. - Elővettem a mobilom, kikerestem az SMS-ét és felé mutattam. - Ezen a számon elérlek, ugye? - Ha biccentett, eltettem a készüléket és folytattam. - Fel foglak hívni, ha van konkrétum, addig próbálj elvegyülni - ahogy az előbb láttam biliárdozás közben ezzel nem lesz nagy gond -, lehetőleg ne sok falkám bélivel érintkezz, és próbálj jópofizni a másik branccsal. Ha el is vetik ezt, akkor sem árt, ha téged egyik másik kedvel.
Azt már nem tettem hozzá, mert evidensnek gondoltam, hogy arra azért vigyázzon majd, ha az utóbbi felállás jönne be, akkor a mi falkánkról véletlenül se fecsegjen. Bár, a friss tagok távolról sem tudnak annyit, hogy ártani tudnának, de az ördög sosem alszik, ezért én is inkább csak keveset.

Meglehetősen rizikós vállalkozás volt ez a részemről is, ha azt vesszük, hogy semmi más biztosítékom nem volt, mint a Yettához fűződő ragaszkodása - aminél szintén csak reméltem, hogy olyan erős, mint amilyennek mutatta, mondta. Bár az is tény, hogy ha van hajlandósága az elárulásunkra, akkor inkább még az elején derüljön ki, ne akkor, amikor már falka szinten is jobban belefolyik az életünkbe. Emellett attól, hogy megkérem majd néha, tudjon meg ezt vagy azt, még nem kell elárulnom neki, hogy mit akarok a kapott infóval. Vagy rájön, vagy nem - nekem biztosabb, ha kevesebbet tud.
Másrészről legalább abba is bepillantást nyerhetek, mennyire könnyen jár el a szája. Mondjuk ez megint kettős: vagy arról bizonyosodok meg, hogy mennyire szereti Yettát - azzal, ha fecseg neki -, vagy arról, mennyire szavatartó és megbízható. Valamit mindenképp nyerek vele, csak ugye az azért nem mindegy, hogy mit.
A vége úgyis az lesz, hogy vagy Yetta rág be rám - és Silasre - emiatt, vagy én leszek kissé... harapós a hímmel szemben. Esetleg mindkettő. Majd elválik.
- Egyetértek - mondtam helyeslőn, és eltettem a telefonom. - A címet pedig kösz, elképzelhető, hogy személyesen foglak zargatni.
Lekezeltem vele búcsú gyanánt, még biccentettem egyet felé,és mivel ennyivel egyelőre részemről is le volt tudva a találkozó, angolosan távoztam. Előtte még voltam olyan aranyos és visszavittem a korsóm a pulthoz.
Nem vagyok nagy kártyamágus, de nem is ingujjakból előrántott Jokerekért kapom a pontokat. Az csak grátisz.

//Köszönöm a játékot, finom volt! //

Előzmény...


// zsebszöveg //

- Azért ha próbát akarsz tenni, csak szólj, segítek… * Ajánlottam fel a segítségem vigyorogva a hipóra. Na igen, valóban nem lenne hatásos. Bár ez a pasi, fehéren? Inkább maradjon sötét, mint az éjszaka… nehezebben lehet észrevenni. No meg, elég abszurdan festene… A kifejtésére csak mosolyogtam.*
- Hééé… én azt mondtam, hogy nem ismerek. Nem azt, hogy nincs. * Ismételtem meg magam. Igen, ha azokat az embereket nézzük, akiket ismerek ott igen is szerepet játszik. De lássuk be, nem ismerek mindenkit. Így Jay az első, akit nem érdekelnek ilyen dolgok. Vagy csak túl „macsó” ahhoz, hogy elismerje. Akárhogy is, ez már nem rám tartozott. Már nyitottam volna a szám, hogy válaszoljak a fel nem tett kérdésére egy szóban mikor folytatta és elhangzott az a bizonyos kérdés. Amit viszont a nevetésem kísért, egy fejingatással megtoldva.*
- Akár így, akár úgy… a banánt. Nem szeretem a savanyú és puha dolgokat. * Válaszoltam még mindig vigyorogva. De az igazság az, hogy maga az uborkát sem szeretem. De azért a kérdés szerintem teljesen eltért a „földi” dolgoktól, tekintve, hogy a kérdése után még el is röhögte magát. Fura egy fickó az biztos, de legalább nem merev. Az örömlányokról alkotott véleménye… nos, nyílván való, hogy nem kedveli őket. De az biztos, hogy nem most kezdek vitába, hogy nem mindenkinek van választása és a többi hülyeség. Tény, olykor nem volt nekik… de magamból kiindulva; hamarabb halnék meg mintsem, hogy bárki akár egy ujjal is hozzám érjen akaratomon kívül… még egyszer. Fejemet kissé megrázva – amit észre sem vettem – hessegettem el a képeket a kobakomból, amikbe még mindig nem voltam biztos, hogy mennyi a valóság és mennyi csak a képzeletem szüleménye. Inkább a következő kérdésével foglalkoztam, ami azért számomra sokkal vidámabb téma volt. Így az elkomorult arcomra ismét mosoly kúszott.*
- Show tánc, Rocky, Balett, Jégtánc de leginkább versenytáncokat. Tangó, cha - cha –cha, standard táncok. * Vontam meg a vállaim könnyedén. Egyik sem volt nehéz, legalábbis annak, nem aki hamarabb tanult meg táncolni, mint rendesen járni. Nálam ez elvárt volt, hogy ismerjem ezeket… jahm, apám által elvárt. Ahogy a zongora is, meg a francia nyelv és akadtak még ilyen baromságai az öregnek, amit elég hosszú éveken keresztül erőltetett, egy ideig anyámmal karöltve. De lássuk be, volt haszna. Imádok táncolni és zongorázni nem különben. *
- Igen, az… de előre szólok, hogy nem vagyok nagy játékos. * Figyelmeztettem, bár két balkezes sem. Szóval még tudtam, hogy mit kell csinálni a golyókkal meg a dákóval. Szóval követtem a másikat, legfeljebb több oka lesz nevetni és ugratni. Ahogy közelebb hajolt, még egy vak is láthatta volna, hogy megfeszültem bár az okát csak én éreztem. A gerincem erősebben baszkurált, de jelét nem adtam.*
- Nem. * Volt idő mikor még áldásként is gondoltam rá és szándékosan kerestem. De ez már elmúlt, azonban ahogy akkoriban hajkurásztam menetközben el is fogadtam. Az, hogy akkor, most vagy járókeretes koromban… már tök mindegy volt. Egyszer úgy is eljön. Menetközben pedig én is végeztem a vacsorámmal és a szemetesbe kötött ki a papírja. A kérdés okára felé pillantottam, hisz, ahogy elhúzódott már sok bajom nem volt. Csak a már egyébként is megszokott, de azok meg nem érdekesek. Ó anyám…*
- Hát te nem vagy normális… *Nevettem el magam és korábbi gondolataim már nem voltak sehol. Nem lehetet a férfi mellett – hál’ istennek – sokáig komor gondolatokba merülni.

Ahogy beléptünk tekintetem akaratlanul is az egy az ablak melletti bokszhoz tévedt. Miért? Talán kerestem valakit a tekintetemmel, hogy tudjam, milyen estére számíthatok. Na de ott nem volt, bár ez nem zár ki semmit sőőőt… Lépteim, mint most is határozottak voltak de mégis könnyedségről árulkodtak. Ám a kezeim a karomat dörzsölték… sok volt az inger egyszerre és ilyen hirtelen. *
- Ööö… nem… vagyis egy sört. Köszi… * Igen, ahogy igyekeztem megszokni annyira elvesztem az érzésben, hogy hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy mit akartam. A pulthoz lépve inkább levettem a kabátom és a karomra fektettem. Így láthatóvá vált a hosszított világoskék pulcsim is. Még mindig igyekeztem küzdeni egy kicsit magammal, hogy minél gyorsabban elfogadjam a helyet, mikor Jay megint hozzám szólt. Felé kaptam a tekintetem, majd le a kezeire. De ahogy megláttam az arcát a kérése közben már megint elnevettem magam.*
- Egy ilyen tekintet után meg is tettem volna, ha tudnék varrni. De nem tudok… * Mondjuk, próbálkozni lehet, csak épp nem volna sok haszna, tekintve, hogy egyébként is csúnya lenne. A varrás nem az én asztalom, különben sem volt kitől ilyeneket tanulnom.*
- Velem együtt… * Vontam meg könnyedén a vállaim egy halvány mosollyal az ajkaimon. De inkább a tálcám kezdtem el kivadászni a táskámból és léptem volna előre, hogy fizessek mikor a férfi hessegetni kezdett. Felvont szemöldökkel tekintettem rá… na nem, azt már nem… *
- Felejtős… * Osztottam meg vele és már léptem is oda. Nem, sosem szerettem, ha akár csak egy Dianás cukrot is kifizetnek helyettem. De persze ez nem jött össze, tekintve, hogy a férfi már megint alkalmazta a vállait. Az érzés nem maradt el és kissé összeszűkült szemekkel néztem fel rá és kivételesen csak azért nem löktem vissza, mint korábban mert a kezem nem volt szabad.*
- Neked ez a mániád? De jó… legyen, a következőkört viszont Én fizetem. * Na ez sem épp tűnt esetlen próbálkozásnak. Nem játszunk olyat, hogy bárki, bármit is fizessen helyettem. Nem küldhetek mindenkinek másnap virágot meg babát ajándékba. Elvesztené a varázsát. Elraktam a tálcám, és már a sörömmel a kezemben indultam meg hátra a billiárd asztalhoz. A pult végénél lévő fazon azonban, úgy látszik sok spenótot evett. Tekintve, hogy eddig csak méregetet mióta beléptünk, de most ahogy elhaladtam mellette már lendült a keze, hogy a hátsómmal ismerkedjen. Igen, ez ugyan az a fazon volt, aki a legutóbb is itt volt és már akkor sem éreztem magam jól tőle. Pech az, hogy ahogy közelített a keze, bár nem láttam, de a bizsergésem erősödött, ugyan úgy, mint korábban mikor a társaságom lépett közelebb. Így kiléptem oldalra, pech, hogy így meg Jaybe ütköztem. De legalább a fazon keze csak a levegőt suhintotta.*
- Ööö… bocs. *S már léptem is egy nagyot előre a mancsom elvéve az oldalától ahol épp megtámaszkodtam. Zavarom, kellemetlenségem jele nem is lehetett más, minthogy szörnyen sietősre fogtam a billiárd asztalig. Aztán vagy tartotta a lépést, vagy ráérősen jött utánam.*
- Szóval… állítasz vagy a kezdő lökést szeretnéd? * Kérdeztem, de még mindig nem néztem rá. Na jó, lassan elég lesz. Szóval megerőszakolva saját magam tekintettem fel a másikra a válaszát várva. Hadöntött, akkor bizony annak fejében cselekedtem is, miután a söröm az asztal szélén landolt a kabátom, táskám pedig a legközelebbi székre lepakoltam.*

*Szó nélkül hagytam a megjegyzését a varrásra. Igazából csak rám kell nézni és az ember még azt sem feltételezi, hogy egy szendvicset össze tudok dobni. Jó, azért azt megoldom, de kiállításra nem küldeném az tuti. De a gyomromban nem mindegy? Különben meg, az ilyen asszonyi hiányosságaim csak is abból fakadtak, hogy nem volt kitől tanulnom. Főző suliba is csak egyszer iratkoztam és az első gyakorlati órán ki is rúgtak, mikor meggyújtottam a konyharuhát és épp telefonáltam, szóval még csak észre sem vettem. Mikor meg lett volna, akkor meg még nem érdekelt. Szóval nekem ez így tökéletesen megfelelt. Másnak meg… az meg nem érdekelne akkor sem, ha lenne.*
- Nyomul a fene, csak nem szeretem… * Válaszoltam egyszerűen. Tényleg nem szerettem mióta kialakítottam a kis önálló életem. Még apámtól is nagyritkán fogadtam el bármit is, ha meg még is, azt rövid időn belül vissza is adtam. De ez most lényegtelen, a következő kör az enyém és kész. Meg is indultam befelé, de persze most sem maradhat el, hogy valaki ne kekeckedne velem. Kezdtem áldani Corvin embereit, hogy az Orfeumban elég elrettentőek ahhoz, hogy ilyesmi előforduljon. No meg, szépen is néznénk ki, ha ott is, ráadásul meló idő alatt rátekerednék valakire, mikor pont azt akarom elkerülni. Most Jay volt ez az ember. S bár isten lássa lelkem, egyáltalán nem akartam közeledni a férfihez, de most nincs mit tenni. Kezem az oldalán támaszkodik, arcom kivörösödik, a zsigereim tiltakoznak, amit csak fokozza, ahogy megérzem vállaimon a tenyere érintését. Két pulcsi van rajtam, de még így és érzem, ahogy abban a röpke pillanatban éget az érintése. Az égető érzésre testem kissé összerándul és már lépek is tovább, hogy mint akit űznek, találjam meg a helységet, ami nekünk kell.*
- Volna egyáltalán mit? * Vontam fel a szemöldököm és csak a remény volt meg, hogy a korábbi vörösségének már nyoma sincs. Tekintetem követte minden mozdulatát miközben meghúztam a söröm, hogy legalább az hűtsön valamennyire. Egy megfelelő dákót levettem az állványról és gyakorlott mozdulatokkal poroztam be a végét és fújtam le a felesleget. Ahogy szólt, már mentem is és egy határozott lökéssel engedtem útjára a fehéret. Teli, no meg egy csíkos ment le. Hát remek kezdés… Mivel a másik jött, az utóbbival így félre álltam, hogy kényelmesen kavirnyázzon és ne kelljen kerülgetnie. *
- Így is lehet mondani… * Vontam meg a vállaimat mosolyogva miközben nevetett. Persze sejtettem, hogy nem gondolja komolyan, csak kérdés az, hogy akarok-e a kérdésre válaszolni. Nem, határozottan nem akartam. Minek? Persze a tudás olykor hatalom, de számomra ez már annyira megszokott volt, hogy néha már magam is elfelejtettem, hogy nem így születtem. De csak néha, és akkor sem épp egy ütközés után. Tekintetem egy pillanatra a másikra emeltem és pár pillanat múlva pedig csak megrántottam a vállam. Nem törődöm mód.*
- Számomra ez a természetes. Semmi rossz nincs abban, hogy nem hagyom magam akárkinek megérinteni. Még akkor sem, ha a legártatlanabb gesztusról van szó. De ha tudni akarod, akkor egy nap felébredtem úgy öt éve és már nem bírtam elviselni még az apámtól sem. Zavar? *Vontam fel a szemöldököm kérdőn. De elmémben megelevenedett a kép mikor a kórházba ébredtem és szerencsétlen orvos volt az első, aki megszenvedte a kialakult fóbiám. Nem hazudtam most sem. Hisz, tényleg nem emlékszem miért alakult ki. Az a három nap… az a homályba veszett és csak átfogó képet adtak a vizsgálatok, de azok sem magyarázzák a fóbiám. Nem emlékeztem, csak részletekre és abban sem voltam biztos, hogy azok a valóságot takarják-e. Csak az a biztos, hogy az előtte bújós, életvidám, mindig nevetgélő, mosolygós lányból ez lettem. Egy félelem nélküli, undorodó, harcias dög. Utáltam magam, hiányzott az előtte való Evelyn. De öt év elég hosszú idő, hogy az ember megszokja és elfogadja saját magát. Szeretni meg nem kell. Ahogy elvétette a másodikat, már mentem is az asztalhoz és láss csodát, az elsőt is elvétettem. Vagyis, golyó-golyó és bement, csak épp nem a fehérnek kellett volna. Kissé elhúztam a szám és a férfire tekintettem.*
- Miért érdekel? * Oké, igyekeztem, de nem sikerült lenyelni a kérdésem csak eddig. S szerintem eddig is csak azért mert mással voltam elfoglalva. Történetesen, hogy az asztalra hajolva ne érjek semmi máshoz, amihez nem kéne.*
- Szóval szeretsz táncolni, ezek szerint játszani. Mi az, amivel egy magadfajta leköti az idejét amikor épp nem azon agyal, hogy milyen színű legyen a koporsó bélése? * Ehm… ez a benga állat, amint épp egy az egyik kezén könyökölve, dörzsölgeti az állát és azon agyal, hogy a vörös vagy a fehér a jobb a fekete koporsóba, selyem vagy bársony legyen? S még a hosszú ujjait végig is futatja az anyagon, hogy biztos legyen a dolgában. Na jó, elég abszurd kép… szóval még mielőtt tovább gondoltam volna félre álltam és a sörömet kortyolgatva vártam.*

*A senkit azért kicsit túlzásnak találtam tekintve, hogy egy ember mégis akadt. Bár neki meg alanyi joga tekintve, hogy az egyetlen ember, aki azóta és már előtte is jó pár évig boldogította az életem. De nem szálltam vitába a másikkal, hisz rajta kívül a senki az tényleg senki volt. S inkább ezen volt a hangsúly, s mint tudjuk, a kivétel csak erősíti a szabályt, így elenyésző is volt. Na de a beszívásra csak elvigyorodtam. *
- Nem segít és az oszlopokkal most sincs bajom. * Nem vagyok rossz kislány ránézésre, de azért az élet apró dolgaiból én sem maradtam ki. De hogy nálam nem is azt a hatást kelti ki, mint másokból az is fix. Legalábbis többnyire mindenki, hű de laza érzéssel találja utána szemben magát. Nos, nálam csak a félelem üti fel a fejét. Legalábbis az ébredésem után azon az egy alkalomkor mikor megtettem, előtte meg nem volt hozzá közöm. *
- Nekem így természetes, de ez egyoldalú. Ha akarom, akkor nem zavar. Ha most oda mennék hozzád, és hozzád érnék, nem zavarna. Vagy, ha megkérnélek, hogy tedd meg ugyan ezt fordítva, nem érdekelne a dolog. Ez egy ilyen elcseszett és kurva nagy baromság, de nálam ez a természetes. * S közben bizony az asztalhoz sétáltam, és ahogy a golyó halk puffanással megérkezett, már fel is helyeztem az asztalra, hogy lökjek. De a szavaira csak felvontam a szemöldököm egy pillanatra. *
- Valóban nem… próbáltam, de van amit nem tudok kikapcsolni. De ha megmondod, hogy miként tegyem… esküszöm, megpróbálom. * Vigyorodtam el. Nem hittem, hogy tudna olyat mondani, amitől a reflexeim kikapcsolnának. Mi sem mutatja jobban, hogy még ittasan is kapásból megfejeltem Balázst, mikor hülyeségből magához rántott és nem tudtam megütni. Jó persze, Én húztam a rövidebbet, mert baromira fájt a fejem utána egy jó ideig. De a lényegen nem változtat. Közben persze az asztalra hajoltam megint és ellöktem a golyót, de mellé… a fehér golyó meglökte a kiszemeltet, csakhogy az sarokról visszapattant szanaszét gurítva az összes többit, ami még az asztalon volt. Öröm, az ürümben, hogy nem csak tőlem nem ment le, hanem Jaynek sem segítettem. Válaszát kíváncsian hallgattam, amitől persze nem lettem sokkal okosabb, csak épp biztosabb abban, hogy a munkáját nem veszi a lelkére. Legalábbis a szójátékából erre következtettem, aztán lehet, hogy megint tévesen. Nem ez volna az első alkalom, hogy mellé nyúlok.*
- Pedig az sem rossz foglalkozás. Bár talán valahol érthető, hogy a végső „otthonunk” valamelyik családtag rendezi be. De nem értek a temetésekhez… * És az ilyen lelki hülyeségekhez sem, hogy ki miért csinálja. Én nem tudom, hogy miként reagálnék, de amennyire nagy türelmem van az ilyen cifra dolgokhoz, szerintem átadnám a lehetőséget a vállalatnak, hogy intézzék ahogy akarják, csak időre kész legyen. Bár tény, hogy nem is kell ilyeneken gondolkodnom. A kissé sem információ dús válaszára oldalra billentettem a fejem és visszasétáltam a sörömhöz, ami még félig volt. A kérdésére és az újabb bökdösésére elmosolyodtam. *
- Multi funkciós vagyok. De Jégkirálynői mivoltom megengedi, hogy azt, amit akarok, mint például vásárolok – vigyorodtam el, tekintve, hogy utáltam vásárolni - , vagy épp városbemutatót tartok. Egyébként meg semmit… Meló, alvás és előtte vagy utána kijárok a várost körülölelő erdőbe, miközben útba ejtek egy kajáldát. Délutánonként meg táncoktatás vagy épp gyakorolok az otthon kialakított Táncteremben. Az unalom mintaképével van dolgod. * Hajoltam meg színpadiasan mintha csak bemutatkoztam volna. De így elmondva… tényleg unalmas volt és a másik arra is rájöhetett, hogy ennek ellenére még sem alszom sokat. Minden nap ugyan olyan. Ha nem melózok, még akkor sem csinálok semmit, csak többet vagyok kint az erdőben, esetleg az ágyamból kínzom a fabábut néhány szárnyakat nővesztett tőrrel. Míg nincs edzőm, addig a városi terembe is felesleges lenne bejönni. Söröm az asztalon koppant, ahogy megint én jöttem és felmérve az asztalon lévő állapotot hallgattam a férfit. De nem löktem, hisz a lehetőségre elnevettem magam és fejem ingatva válaszolt.*
- Az Orfeumban, de ilyenre aligha lenne időd, vagy ha a srácok nem figyelnek, vagy épp bevannak lassulva sem járnál sikerrel. * Sérülések nélkül semmiképp sem. Azért engem sem kellett félteni és Corvinnak, ha tetszik, ha nem, még fent is van nálam minimum egy tőr. Bár meg kell hagyni ennyire bátor, vagyis inkább őrült próbálkozása még senkinek sem volt. Igazából mosolyogni akartam a szavaim végén, csakhogy épp megláttam az érkezőt közben így szavaim vége már komor volt és próbáltam kitalálni, hogy mit is igyekszik magyarázni. De ahogy megfejelte az ajtófélfát, lehunyva szemeim csíptem össze az orrnyergem a hüvelyk és a mutató ujjammal, hogy ne röhögjem el magam. Az felérne egy provokációval a másiknak ilyen állapotban, szóval inkább még a szemem is megdörzsöltem a két ujjamat széttolva. Jay szavaira hagytam abba a mozdulatot és tekintettem fel újra, némi reménnyel, hogy a másik veszi a lapot és távozik. Felőlem kifelé is megfejelheti az ajtó félfát csak az irány legyen meg. Kissé oldalra billentett fejjel néztem a másikat, ahogy igyekezett haladni és beszélni. Valahogy a kettő nem ment neki egyszer, ha ilyen tempóban halad, ráadásul a mutatott irányba, akkor jövőre ér ide, nos… azt hiszem nyugodtan lőhetek egyet addig, hogy Jay se mulasson olyan jól. Bár nem zavart, igazából felüdítő volt hallani ennyi nevetgélést ilyen rövid idő alatt. Rég volt benne részem, és mint korábban most is kapott egy mosolyt, csak épp egy sokkal halványabbat. Szóval csak előre dőlve löktem egyet és le is ment ezúttal már nem a fehér. A következő lökésem a másikoldalról volt esedékes, szóval így szerintem csak összezavartam a muksót a helyváltoztatással, de az már mellé ment, szóval a férfire néztem.*
- Te jössz… *Viszont a probléma ott volt, hogy azért a férfi nem mászott, de időközben közelebb ért hozzánk, így a kezem már egyre jobban viszketni kezdett, ahogy a zsigereim is egyre jobban jeleztek, szóval a részegünk felé fordulva vártam, ahogy felém nyúlt még félúton sem járt a keze de kitértem, úgy, hogy elléptem. Viszont a türelemjátékokat sosem soroltam volna az erősségeim közé. Szóval úgy a harmadik sikertelenségnél már felsóhajtottam, minden kommunikációra tett próbálkozását figyelmen kívül hagyva, aminek a lényege gondolom az lett volna, hogy álljak meg.*
- Nézd fogócskázhatunk a teremben napestig, de ennél közelebb nem kerülsz hozzám akkor sem ha megfeszülsz. Legutóbb elrángattam innen a partnerem, ezért vagy még egyben. De most a társam lesz a legkevesebb problémád. * Igyekeztem szép szóval hatni a másikra, miközben folytattam a jobbra-balra lépdelésem. Na persze tudtam én, hogy sikerem annyi lesz, hogy egy pillanatra Jay felé néz. De arra azért nem számoltam, hogy megállapítja, hogy Ő jobb vagy valami ilyesmit. De erre már nevetnem kellett és fejem ingatva hagytam ott és mentem Jayhez, menetközben felvéve a székből a kabátom és a táskám.*
- Nem fogja feladni… menjünk, mert a következő próbálkozásnál vérfog folyni. *Néztem fel Jay szemébe, és bár ajkaimon ott volt a nevetésem után hagyott mosoly. Azonban láthatta, hogy szavaim komolyan gondoltam, mind, amit neki intéztem és mind azt, amit korábban a férfinek. Nem Jaytől féltettem, hanem magamtól. Sajnos volt az a pont, amikor már nem érdekelt, hogy a másik részeg és ergo tehetetlen már csak a késedelmi idő miatt is, mire felfogja a dolgokat. Nem érdekelt, hogy háttal vagyok a részegünknek. Ha közel ér, érzem. Kabátom a balkaromon pihent, ahogy a táskám is abban volt tekintve, hogy egyébként is be van kötve és nem szívesen erőltetném meg, vagy szakítanám fel a sebet egy nap kétszer. De ha nem indultunk el, vagy időközben a másik közel ért és semmilyen más módon nem óhajtott távozni, akkor nagy volt az esélye annak, hogy a szavaim már nem csak üres fenyegetésnek hatnak, hanem be is teljesülnek. Nem ez volna az első, de muszáj nekem mindig kifogni a barmokat? Már pedig kétszer ugyanazon ember miatt elhagyni ugyan azt a helyet, már sok nekem is. De talán ez a legjobb... számára legalábbis. *

*Jay megerősítése nélkül is tudtam, hogy az egész egy akkora baromság, hogy ritkán találni olyat. De tudás ide vagy oda, akkor sem tudtam volna levetkőzni, ha belegebedek. De az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy nem is akartam. Hisz így olykori naivitásom ide vagy oda, ha gáz van, akkor cselekszek. Bár hátránya, hogy olyankor is mikor nem. De nem akartam tovább feszegetni a témát, még a végén valami olyat is elkottyintok, amit már végképp nem kéne. Bár… a férfi valószínűleg jót nevetne rajta, és nem azt kapnám, amit eddig. De ezt azért nem akartam tesztelni, így inkább a rózsaszín csipkés, fodros koporsó elevenedet meg előttem, amire egy undorodó grimasz jelent meg a vonásaimon. *
- Az ízlés hiánya… bár ezek után a végrendeletem aljára csapom a saját koporsóm ügyét. * Bár a rózsaszín még el is megy, ha egy kisgyerekről van szó. De ezt nem akartam megtudni, így inkább naivan bíztam benne, hogy valaki olyan került bele, aki már leélte az életét és szar ízlése van a családjának. Valahogy ha kiderülne, hogy mégsem és valóban egy pici baba… nos, az odavágná a hangulatom úgy a következő pár hónapra biztosan. Jó hát na, nekem akad egy-két téma ami érzékenyen érint. Szóval inkább a válaszra koncentráltam, hogy mit szoktam csinálni, amit nem kellett napestig mesélni, mert a semmi az egész jól tükrözte a napi programjaim.*
- Csak kérdés, hogy mikor ér révbe, azaz öröm. * Na igen, nem nagy unalmamban mászkáltam az erdőbe mikor minden pillanatban azaz érzésem, hogy tényleg jégszobor lesz belőlem, olyan hideg van. Az a hülye bolhás dög azóta sem keveredet elő és hiába járok ki órákra, akkor sem érem el a célom. Valahogy nem dugta elő a fejét, talán már nincs is az erdőben. Szóval reménnyel megyek, reménytelenül jövök, az öröm meg az ablakban. Szívesen rákérdeztem volna, hogy mi a baja, hisz a szájvonása erről árulkodott. De valószínűleg nem azért ütötte el korábban a választ, mert épp kéretni akarta magát. Így csak pár pillanatig néztem, de aztán nem szólaltam meg. A kacsintásra csak megvontam a vállaim. Próbálkozni lehet, ráadásul szívesen megnéztem volna, ahogy Corvin emberei leszedik. Hajm, már megint kárörvendő vagyok. Ez lassan már a szokásommá válik, de tény ami tény attól még jót mosolyogtam volna miközben táncközben még egy koktélt is elszürcsöltem volna. Corvin meg ki is rúgna, no mindegy attól még a lényegen nem változtat, hogy élvezném a dolgot. Ellenben azzal, amit ez a részeges művel. Beszélni, menni nem tud de attól még engem akar. De mért pont engem? Oké, múltkor szoknyában voltam, mert szórakozni jöttem volna. Jay szavaira megvontam a vállaim, hát ha nem, hát nem. Felőlem állhatunk is addig míg feladja a dolgot. De naná, hogy nem következett be a dolog. Utáltam az ilyeneket, ha valaki iszik, azt mért nem teszi kulturáltan? Mért kell annyit inni, hogy a földön másszon, még ha csak képletesen is. Inkább hagyva a dolgot indultam meg Jayhez, de hát neki is annyit értek a szavaim, mint a másik pasasnak. Azonban ez nem bosszantott, valahogy nem volt időm ilyenekre, tudtam, hogy itt balhé lesz. Jay előre lépése és felém intézet szavai elég árulkodóak voltak. Ösztönösen nyúltam a férfi karjához, hogy megállásra késztessem. Az érintése… minden idegszálam tiltakozott az ellen, amit tettem, de nem érdekelt.*
- Jay, ne… menjünk… * De még be sem fejeztem már lendült a másik keze. Hát mért is ne a másik, bár érthető, hogy ha azt lendíti, amit fogok, akkor repülök én is, no mindegy. A csattanásra kicsit összerezzentem. De nem a hang volt az, ami ezt hatást kelltette, hanem az érzékeim erősödtek.*
- Kérlek menjünk! * Nem, nem könyörögtem, az azért távol állt tőlem még ilyen helyzetben is. Ha elrántotta a karját, akkor ismét ráfogtam, míg a másik kiegyenesedet. Felőlem aztán laposra is verheti, de ne akkor mikor itt vagyok. Pláne, ne úgy… De nem volt alkalmam befejezni a gondolatot. Valami megmozdult és egy halk nyögést eredményezve futott végig a hátamon, a karomon, de még a fejbőrömön is a bizsergető érzés. S szívem szerint hátráltam volna egy lépést Jay közeléből, de ehelyett, hogy leküzdjem a kényszert csak rászorítottam a férfi karjára, hogy ne engedjem el megfutamodva mintha tűzbe tartottam volna a kezem eddig. Meg kell hagyni, valóban úgy éreztem. S ilyen erősen utoljára a fesztiválon, mikor azt a barmot megütöttem. A halk csúszás neszeit szinte fel sem fogtam, ahogy a másik felmosót játszott. Csak akkor enyhült, mikor a másik megfordult a csattanással egy időben mely jelezte, hogy a férfi egy kis időre elaludt. Remélhetőleg csak kicsire. S a fordulat miatt el is engedtem a férfi karját.*
- Erre nem volt szükség, és ha tudom, hogy így is, úgy is ez a vége nem fogtam volna vissza magam. * Hunytam le a szemeim kifújva a levegőt egy pillanatra. Ám ez nem a dühöm vagy a haragom miatt volt. Hanem, csak azért mert enyhülni látszott, és már nem zsibogott mindenem csak az utórezgései voltak jelen, ahogy kezdet normalizálódni a helyzet. Persze követtem a férfit még akkor is, ha két perccel korábban is megtehettük volna, minden baj nélkül…

Kiérve felvettem a kabátom és csendesen követtem a másikat, ahogy megindultunk a kocsihoz visszafelé.*
- Igazán nincs mit, de szólj, hogy legközelebb véletlen se vigyelek kocsmába. * Mosolyodtam el halványan. Aztán továbbra is a csendet ölelve magamhoz hallgattam az egész utón. Nem akartam beszélni, csak le akartam nyugtatni a zakatoló érzékeim. Vezetnem kell, ahhoz meg nem volna jó párosítás ez, hisz elvonná a figyelmem. Egy dolog biztos volt számomra, ha megérkezem, kávé helyet felessel indítok és egy szál cigivel még akkor is, ha elkések. Visszaérve a parkolóba kiszálltam a kocsiból és kulcsaimmal játszva indultam meg.*
- Ne aggódj, behajtom… Hello. * Köszöntem el, és beszállva a kocsiba vártam pár pillanatot majd célba vettem az Orfeumot… bár még kérdéses, hogy miként hajtom be a dolgot, vagyis inkább az, hogy miként fogom megtalálni, ha eljön az idő. Na mindegy, inkább kapcsoltam egy kis zenét… *

//Én is köszöntem //

Hogy is volt ez a mai nap? Valahogy úgy, hogy Sakari a nyakamba borított egy vödör szart ama ostobaság képében, hogy márpedig ő megnősül. Ez már alsó hangon is elég egy agyérgörcshöz nálam, hát még úgy, hogy utána leöblítettem a hírt úgy egy üvegnyi vodkával. Nos, sem az előbbinek, sem az utóbbinak nincs nyoma rajtam, lévén az érzéseim bezártam kiscsillió lakat alá, a pia meg ennyi év után már nem igazán kottyant meg, alig érzek belőle valamit. Persze, meglehet, még két üveg után már kezdeném elérni a kívánt hatást, de most igazság szerint nem volt kedvem többet vedelni. Sokkal szívesebben vernék fejeket a falba, az valahogy a lelkiállapotomhoz méltó cselekedet lenne.
A magas sarkút most is otthon hagytam, lévén anélkül is felülről cirógatom a 180-at, a legtöbben már ettől is hülyét kapnak. Feszes farmer simul már-már őrjítően hosszú lábaimra, hozzá pedig egy jég kék, ejtett vállú tunika társul. A fekete bőrkabát valamelyik fogason lelt pillanatnyi nyugalomra, bár úgy sejtem, nem sokáig, ritkán találok olyan társaságra, ami miatt úgy érzem, megéri az időpazarlást az itt lébecolás.
Egyelőre még csak a pultnál meresztem a hátsóm, természetesen egy vodka társaságában, ő meg én rendkívül jó barátok vagyunk, már-már elválaszthatatlanok. A pincér egy ideje ismer már, tudja, hogy mást én itt a számba nem veszek, meg hogy meg van tömve a zsebem, így folyton újratölt a drága. Ha nem utálnám annyira a halandókat, még értékelném is a dolgot, ám jelenleg ez a veszély nem fenyeget. Inkább csak iszom.
Nem lehetek túlságosan bizalomgerjesztő ma este, mert még egy majom se próbálkozott be. Szerencséjükre, nem vagyok udvarias hangulatban. Na, nem mintha valaha abban lennék, de azért többnyire nem akarok ketté kapni mindenkit, akinek a menetszele megsuhogtatja szőke tincseimet. Össze kéne törni valamit, bár, ahhoz nem az O’Connorst kellett volna választanom, Dee nem értékelné túlzottan, ha itt balhéznék. Mondjuk, ez mióta is érdekel engem? Ja, hogy nem rongáljuk a falka tulajdonát. Ez már más tészta…
Elnézek a billiárdasztalok felé, hátha akad a sok penészgomba között egy gyöngyszem, aki ért is valamicskét a játékhoz, nem csak ide-oda lökdösi nagyarccal a golyókat, és próbálja beszédíteni a hülye libákat a semmivel. Egyelőre még nem állok fel, csak megfordulok a bárszéken, hogy hátamat a pultnak döntve szemléljem a felhozatalt…. hátha lesz esetleg olyan, akihez látom értelmét becsatlakozni némi kis pénzmaggal… Sok reményt mondjuk nem fűztem a dologhoz, de jobb, mint a poharat lesni egész este, és várni, hogy Sak felbukkanjon röhögve az elkésett áprilisi tréfa miatt.
A pajzsom olyan stabilan áll, hogy egy elcseszett morzsát sem lehetne a közelébe gurítani, nem árulva el rólam az égvilágon semmit. Megvan hozzá a kellő erőm, hogy a világ vak maradhasson arra, amitől több vagyok az átlagnál, noha így én sem szúrom ki hasonszőrű társaimat, de ez most nem is érdekel túlzottan. Csak szeretném elfelejteni ezt a pocsék napot, vagy éppen még jobban elbaszni. A lehetőségek tárháza végtelen.

Van valami egészen megnyugtató abban, hogy senkiről sem vagyok hajlandó kideríteni, hogy farkas, ember, esetleg egyéb hulladék. Így nem húzom fel annyira az agyam, mintha a fejemben zsongana minden apróság, teszem azt az idióta érzéseik is. Ezzel sosem tudtam mit kezdeni, elvégre, az érzések tőlem rohadtul távol állnak, részemről a vérfarkas létnek ez a legrosszabb része, vagy inkább az egyetlen rossz. Mondjuk, így majdnem 500 év után mát a hosszú élet lehetőségét sem tartom annyira csodásnak. Szent meggyőződésem, hogy minden farkasnak a csúcson kéne elhullania, részemről ezt már buktam, de hát mindegy. Akkor már húzzam minél tovább, legalább addig, mint Sak, hogy szívhassuk egymás vérét, míg nem kerülünk holmi hülye ibolyák alá, és szagolgathatjuk őket alulról.
Sajnos a hallásom még így is túl jó, úgy tűnik, ránk nem vonatkozik az, hogy a korral romlik az érzékelésünk. Némely probléma felcsendüléséből lehet tudni, hogy melyik marha van emberből. Istenem, hogy miért nem bírtál nekem több toleranciát adni? A legszívesebben összecsomagolnám őket, labdának még talán jók lennének.
A figyelmem lassan egy asztalnál állapodik meg, de közel sem azért, mert olyan jól játszanának, hanem mert úgy tűnik, van köztük valaki, aki kevésbé hülye. Legalábbis erre utal a többiek alkoholszaga, míg neki látszólag semmi baja. Persze, ez később változhat, de úgy tűnik, ahhoz eléggé komolyan veszi a játékot, hogy ne rontsa túlságosan sok szesszel az esélyeit. Nos, nézzük, mennyire is gondolom jól.
Fagyos tekintetem már-már szinte állandóan arrafelé vándorol, mintha valami felettébb érdekeset leltem volna. Mit mondjak, ez közel sincs így, az én figyelmem sosem maradandó, pillanatnyi tünemény csupán, ha felkelteni könnyű is, megtartani lehetetlenség. Sak hülyeségeire sem vagyok hajlandó öt percnél tovább figyelni. Sajnálatos az én elvárásaim ezzel az elcseszett világgal szemben az egekben vannak, és hála az égnek, hogy képtelenség megfelelni nekik, különben tele lennék tömve barátokkal, bizalmasokkal, és még a végén lennének olyanok, akiket tényleg kedvelnék. Kösz, de nem. A mi életünkben mindig is az volt a hangsúlyos, hogy bármikor, bárkit megsuhinthat általunk a halál szele, ott pedig nincs helye az érzéseknek.
Felvont szemöldökkel, gond nélkül stírölöm a csávó hátsóját, aki elvitte a sima golyókat. Nyugodtan fogja csak rám bárki, hogy rendelkezem némi fetisizmussal ezen a téren. Azt még nem sikerült eldöntenem, hogy a környezetemben melyik pasinak a legjobb a segge, de nyilván előtte jó alaposan végig kell gusztálni az étlapot. Természetesen kiszúr, még a legszerencsétlenebb ember is képes arra, hogy megérezze, ha figyelik, úgyhogy ez nem túl meglepő. Én meg aztán nem bánom, hogy feltűnik bárkinek is, ha nézem, emeljen ellenem panaszt, mondjuk, azzal jobban is járna, minthogy a közelembe jöjjön. S lám, itt is az újabb befutó, aki jó eséllyel a szép nőt látja bennem. Jaj, hogy milyen mókás látni, mikor rájönnek, hogy a külső máz alatt egy összeférhetetlen nőstényördög van. Csupán kérdőn szalad fel a szemöldököm a következő rám tévedt pillantásra, mikor is az egyik haverja megelégeli, hogy nem a játékkal foglalkozik. Lehet, hogy kicsit mellélőttem, mégsem olyan komoly játékos, de igazából, ez nem is érdekel, arról általában hamar leteszek, hogy jó partnert leljek ilyen téren itt. Túl sokszor játszottam már a zöld filcen a golyókat lökdösve ahhoz, hogy ellenfelet leljek. Meg aztán, ráadásként vérfarkasból is voltam, mi még inkább megkönnyítette a dolgomat.
- Esküszöm, a segged stíröli…
Szólal meg pár pillanat múlva a Gale nevezetű egyén ismét, mivel Wade felhívta rám a figyelmet, nyilván ő is kicsit gyakrabban pislog erre. Már majdnem elmosolyodom a dologra, férfiak egymás közt, haha…
- Baszki, ide ne hívjátok, láttam játszani a múltkor, rohadt jól keni.
Szólalt meg egy másik okoska, mire kénytelen voltam felsóhajtani, mivel jó eséllyel most lőtte ki ama lehetőségemet, hogy esetleg csatlakozzak a játékhoz. Kész szerencse, hogy azt nem közli, mekkora hülye picsa vagyok, bár, emlékeim szerint itt azért általában moderálom magam Dee miatt. Semmi másért… Ha balhézni támad kedvem, inkább a külvárost választom, s olyan helyet, amihez nincs köze a falkának. Se a másik cuki kis társaságnak.

Nahát, nahát. Az a roppant kellemes töltet a srác hangjában mondhatni zene füleimnek, meglehet, mások abszolút nem így gondolkodnak a flegmaságról, de én bírom. Pont azért, mert én iszonyat tahó vagyok többnyire, még akkor is, ha amúgy nem akarok. Ez olyan… zsigerből érkező dolog, nem kell ezen csodálkozni. Na jó, a szavaira már azért kicsit elkerekednek a szemeim, le is sütöm őket, mintha olyan rohadt érdekes művelet lenne, mikor is megcserélem keresztbe vetett lábaimat. A mondandója tálalásától eltekintve rám nézve egészen hízelgő a dolog, már-már kedves. Egészen fura, de ez csak azért történhet így, mert az illető még nem ismer, máskülönben nem igazán sietne a segítségemre. Lévén, ami nekem kell, azt én elveszem, ha biliárdozni akarnék, már ott lennék, és némi megalázó – már a társaság számára – szájkarate után úgyis csatlakoznék. Egy pasiból igen egyértelmű reakciót vált ki, ha legyávázzák.
Tudom, hogy közeledik, elég a hallásom hozzá, hogy belőjem, milyen messze van, szinte süt az indulat a lépéseiből. Igazán heves lélek lehet, szerettem az ilyeneket, tudtam velük mit kezdeni, nem úgy, mint a halálosan nyugodt fazonokkal, akikben még az sem szórakoztató, hogy felháborodnak a pofátlanságomon.
A felém nyújtott dákóra emelem a tekintetem, majd annak metsző éle Wade arcára vándorol. Egy embernek nem mond sokat a jeges kékség, talán egy farkasnak sem suttogja el a mögötte rejlő évszázadokat, de annyi bizonyos, hogy közel sem az a tipikus szempár, aminek a tulajdonosa a bugyijába élvez egy pasi figyelmétől. Már-már érdektelenül tekintek rá, mintha nehezemre esne megérteni a gesztust, és csak a szavai után reagálom le, mit hallgatván fanyar, kissé tán gúnyos mosoly kúszik ajkaimra, s elnézve mellette pislogok az asztal felé, mintha csak azt próbálnám kitalálni, ki van ilyen véleménnyel rólam.
- Bájos. – Kezdek bele, bár azt vélhetőleg nem esik nehezére értelmezni, hogy süt az egyébként pozitív töltetű szóból az irónia. - Kár, hogy nem emlékszem, hogy bármelyiküket is elvertem volna.
Csóválom meg a fejem, majd visszadőlök, ismét az előttem álló arcát szemlélve. Ami azt illeti, nem bánt vele sem fukar kézzel a természet, bár, a vonásaiból is mintha tükröződne az az arrogancia, amit a viselkedése mögött sejtek.
- Mi a frásznak töltöd velük az idődet, ha hülyét kapsz tőlük?
Kérdem felvont szemöldökkel, miközben ujjaim a dákóra simulnak, és egy könnyed mozdulattal ereszkedem le a bárszékről, amit vélhetőleg észlel, bár ha nem lép hátra, akkor pár pillanat erejéig egész közelről szemlélhetjük egymást. Most tudatosulhat benne, hogy ha nem is sokkal, de magasabb vagyok nála, ami általában megfutamodásra készteti a pasikat. Majd meglátjuk, most mi a helyzet.
- De legyen, szívesen elpáholom őket, bár, azt nem garantálom, hogy az elüldözés is menni fog. Tudod... A részeg fazonokat általában nem érdekli a vereség. Bár, a te haverjaidat nem ismerem.
Mondjuk, ha egy nőtől szenvedik el, az más tészta, de az alkohol sok mindenre jó, már persze, azoknál, akik ennyire nem bírják. Istenem, szerintem az első berúgásom alkalmával is többet ittam, mint most bármelyikük, mire kikészültem tőle. Halandók.
- Sheila.
Löktem oda a nevem, mert hát, mit titkoljam? Inkább ez, minthogy bárki elkezdjen mindenféle idióta állatnevet rám aggatni, mint a nyuszifül és társai. Sajnos elég sokan hajlamosak rá, főleg részegen, épp ezért általában gyakran kell hajtogatnom becses kis nevemet.
- Mehetünk…
Léptem el mellette könnyedén, hogy elinduljak az emlegetett társasághoz, nekem nem okozott gondot bárki köreit zavarni, lévén nagy ívben tettem a véleményekre.  Végül pillanatok múlva megálltam az asztal mellett, szétnézve a srácokon, majd eleresztettem egy némileg fellengzős vigyort, mielőtt megszólaltam volna,
- Hello… úgy hallom, valaki szeretne velem játszani.
Nyilván én sem gondolom komolyan, amit mondok, bár, azt nem tudom, ki mekkora ésszel van innen megáldva ahhoz, hogy felfogja ezt.

- Jah, hát én azt hittem, hogy kevésbé hülyéket is lehet találni erre a célra, de ha neked megfelel, engem nem mozgat a dolog.
Az tuti, hogy én nem igazán voltam hajlandó beolvadósat játszani, tekintettel arra, hogy szükségem se nagyon volt rá, mivel többnyire a hegyekben vagy a kiadómban tartózkodtam. Előbbiben ismertek a falkatársaim, nem mellesleg az Amarok tagja voltam, nem igazán volt lehetőségem eltűnni a tömegben, utóbbiban meg féltek tőlem az alkalmazottaim, mint a tűztől, így dolgoztak, mint a kisangyal. Igazság szerint, egyik sem zavart túlzottan.
- A kismacskák legalább aranyosak…
Vontam vállat, nem foglalkozva azzal, hogy mennyire abszurd csengése van ennek az én számból. Ez a tag még úgysem tudja, hogy mekkora szadista banya vagyok, és általában senki sem szeret a közelembe jönni, nem hogy odaengedni a kismacskáját. Nem mintha tutujgatni akarnám, de azt azért be kellett ismernem, hogy a behízelgő dögök tetszettek. Ettől még nem akartam egyet sem, körülbelül fél pillanat alatt tépném szét, ha felhúzná az agyam, mert mondjuk rajtam óhajtja élesíteni a satnya kis karmait.
- A gyávaságot már levettem a beugródból is. Az utóbbit meg majd meglátjuk.
Szórakoztat a dolog, hogy a természetfeletti kisugárzásom nélkül is be vannak tojva tőlem, elégedettséggel tölt el, lám, a látszat néha azért mégiscsak pontosan az, ami valójában ott van. Nekem nem szokásom mindenféle bájos pofázmányt magamra erőltetni, csak hogy mások esetleg kedveljenek. Köszönöm, én jól megvoltam a jelenlegi szerepemmel, jobban élveztem, ha félelmet generálok, és elkerülnek, mintha megpróbálnak velem jópofizni. Az meg aztán pláne nem szokott meghatni, ha valakinek bejövök, mint nő. Hát, istenem, jó bőr voltam, de elég kevesen ütötték meg ama mércémet, hogy beengedjem őket az ágyikómba, még ha az ott töltött tevékenység hobbi számba is ment nálam.
- Minek tűnök én, valami szigorú tanító néninek, aki előtt vigyázzba kell vágni magatokat?
Pillantottam körbe, határozottan szórakoztató volt a látvány, mi tagadás, erre legalább néha jók a halandók, még ha egyébként rühelltem is őket, mert egyszerűen haszontalan népség voltak, és ráadásul rohadt sok volt belőlük.
- Fő a bajtársiasság.
Fúrom a tekintetem Colin zöld íriszeibe, és biztos vagyok benne, hogy a benne élő kölyök pillanatok alatt hunyászkodik meg annak súlyától, még ha jelen pillanatban nem is tudja hová tenni, hogy miért. Én sem tudom, hogy farkas, mert jelenleg nem érdekel, kicsoda-micsoda, csak szeretnék egy kicsit szórakozni. Mindenesetre nem tartottam túlságosan férfiasnak, hogy előtérbe lökjük egy haverunkat, csak hogy mi megússzuk a dolgot, bár kétségkívül jó volt arra, hogy elkerülje a csávó a megaláztatást.
- Nos, Gale… akkor kezdhetjük?
Felvont szemöldökkel tekintettem rá, miközben összetereltem a golyókat, és pillanatok alatt rendeztem tökéletes sorrendbe őket, lévén mindennek megvolt a maga kis helye, én pedig szerettem, ha minden a lehető legpontosabb.
- Gondolom, hölgyeké az elsőbbség?
Pislogtam már-már bájosan, de azt esélytelennek tartottam, hogy bárkinek is leessen, mit is gondolok a szavaim mögé. Úgyhogy ha kaptam visszajelzést, már készültem is a kezdéshez, láthatóan nem okozott gondot számomra, hogy uraljam a helyzetet.

Hiába, talán ha nem lennék farkas, akkor sem lennék kevésbé tekintélyt parancsoló, vagy mi. Elvégre, a magasságom már eleve elég ahhoz, hogy valaki szó szerint felnézzen rám. Amúgy nem kell, úgyis ki nem állhatom, ha megpróbálnak benyalni nekem. Nem az én műfajom, én magamtól is értékelem azokat, akik megérdemli, bár, tény, hogy az én mércém az egekben van, de ez már egy egészen más kérdés. Elég mókás elképzelni, akkor hogy reagálnának, ha le lenne engedne a pajzsom, s netán akad köztük olyan, aki mágiaérzékeny. Nos, könnyen lehet, hogy nem viselné túl jól a belőlem áradó energiákat.
A Colin nevezetű reakciójára legszívesebben lemondóan ráznám a fejem. Gyenge. Mint ahogy szinte az összes egyed a kis társaságból, talán a Wade nevezetű pucájába kicsit több vér szorult, mint az átlagéba, de egyelőre még nem vonok le messzemenő következtetéseket. Viszont úgy tűnik, hogy legyen bármi is, akár halandó, akár farkas, közel sem a meghunyászkodó kategória tagja. Ha képes lennék ilyesmire, még örülnék is, hogy végre valaki nem csurgat maga alá egy határozott, karakteres nőtől, aki bónuszként még mutatós is.
- Remélem, te leszel a következő.
Emelem el végre a tekintetem Colinról, miután már egy ideje a cipőjét vizslatja. Na pont az ilyen alakok csapták ki a leghamarabb a biztosítékot nálam, egyszerűen semmire sem voltak jók.
- Én vodkát kérek.
Jelentettem ki Wade felé, nehogy valami más szennyet próbáljon rám erőltetni, ha meg büdös neki a kérésnek nem mondható kijelentésem, akkor maximum nem hoz. Szomjan halni úgysem fogok, úgyhogy kifejezetten nem érdekel, lévén játszani készülök, és olyankor szokásom figyelni arra, amit csinálok.
Ketten elhúznak, én pedig megteszem a kezdő lökést, egy golyó sem marad nyugalmi állapotban, de nem úgy kezdek, ahogy szoktam, most hagyok esélyt a másik delikvensnek, elvégre, sokkal kellemetlenebb, ha úgy érezzük, nyeregben vagyunk, és utána esünk pofára. Több golyó is egy-egy lyuk előtt cövekel le, akár elbénázott kezdés is lehetne, de igazából ez részemről a beetetés.
- Te vagy, Gale.
Jelentem ki, miközben a csípőmet az asztalnak döntöm, vizslatva a zöld filcen terpeszkedő golyókat, hogy vajon a nyerni vágyó pasi melyiket véli a legkönnyebb falatnak, és ragadja magához vele az irányítást. Látszólag. Pár pillanat múlva a teli zöld golyó landol az egyik sarokban, én pedig egy bólintással konstatálom, hogy jegyeztem, enyém a csíkos. Ő meg kilőtte a legkönnyebb lehetőségét. Most majd kiderül, hogy a képességeit korlátozza, vagy épp javítja az elfogyasztott alkoholmennyiség. A homlokráncolásából következtetve az előbbire tippelnék, ám ennek ellenére sikerül még belöknie két golyót. Már-már aggódhatnék is, de eszemben sincs, hisz a dolognak nincs tétje, de ha lenne, az sem mozgatna kifejezetten. A következőt nagyon benézi, több haverja is felröhög, bár tudom, hogy még szinte mindegyik azt hiszi, hogy van esélye Galenek.
- Te jössz, szöszi.
Hohó, mennyire felbátorodtunk hirtelen. Megrándulnak az ajkaim, egyértelműen nem tetszik a becézgetés, és ha nem lennénk nyilvános helyen, valószínűleg nem úszná meg a jeges tekintetemmel.
- Sheila.
Sziszegem kurtán, aztán nekilátom szépen sorban, szám szerint, eltenni a csíkos golyókat, ha kezdjen el izzadni szégyenében a kis drága.