[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Persze, hogy elfér. Teóriából sosem elég. Azok vezettek el idáig minket.
Hallgatom Stephent a halálból visszatérő srác küldetéstudatáról, közben a profilját figyelem, a szeme tájékát.
- Ha így is van, nem tudom hibáztatni. Ezekbe az eseményekbe, amiket ő átélt, bárki beleroppanna. Danielt nem elég rács mögé zárni, még a börtönben is lehetnek vele problémák. Neki segítség kell, hogy rendbe jöjjön önmagával, és a világgal. Egyáltalán az élettel.
Egy rövid mosolyt címzek Stephennek, aztán ismét kifelé bámészkodok. Nem szeretem a politikát, egyenesen távol tartom magam tőle, amennyire csak tehetem. Ez is egy módja a véleménynyilvánításnak. Ha valaki vitapartnert keres politikai témában, nem én vagyok a célcsoportja. Én beszélgetni szoktam, nem vitatkozni. Meghallgatom a másik ember véleményét, és elfogadom a nézőpontját. Ennyi. Nekem nem fáj, ha nem egyeznek a nézeteink, lehet szó akármiről. tisztelem annyira a másikat, hogy ne akarjam megtéríteni.
Bambi említésére a mosolyból vigyor lesz.
- Ezek után… - duruzsolom, aztán röviden elnevetem magam.
A rajzolás nem idegen tőlem. Igyekszem minél közelebbi szerepet választani, hogy könnyebb legyen eljátszani. A gyerekek sem állnak távol tőlem. Noha nincsenek anyai indíttatásaim, azzal az 5-6 gyerkőccel az utcáról nagyon szeretek hetente 2x összejönni meló után, és tanítgatni őket a „majomtáncos bunyóra”, ahogy ők hívják a capoeirát. Egyáltalán nem nehéz velük szót érteni, hiába sütik rájuk otthon és az iskolában, hogy problémás gyerekek.
- Biztos, hogy autószerelő szeretne lenni, és nem pszichiáter? Nagyon testhezálló lenne. - kérdezek vissza, mert a Bambis büntetéssel azt hiszem Stephen sikeresen rátapintott valamire azzal, hogy bevetette a fordított pszichológia fegyverét.
Eleget láttam azt a mesét gyerekkoromban. Emlékszem, mennyire összezavart. Nem értettem. Most felnőtt fejjel biztosan máshogy élném meg, de nem akarom végignézni még egyszer, köszönöm.
- Nem tudom hogyan haltak meg a szülei. Majd Lawrencéket kifaggatjuk finoman. – felelem a kérdésre.
Amikor Stephennel egyezkedni kezdünk a kapcsolatunk részleteiről, és rátér a fogkrémtubusra, belőlem kitör a jóleső nevetés. Mekkora esélye volt, hogy beletrafáljon? Valljuk be, nagyon kevés.
Stephenre fordítom a pillantásom, miközben érzem, hogy ég az arcom. Biztosan fültőig el is vörösödtem. Bakker, így lebukni. Olyan, mintha ez a fickó a vesémbe látna.
- Utálom, ha a tubus közepe van nyomva. – dünnyögtem küzdve a nevetéssel. – Lottóznia kéne.
Hallgatom a további részleteket. A kéthónapnyi ismeretségre rábólintok. Legyen így. Észrevettem azt a csibészes hunyorítást, és kíváncsian lestem, mi lehet az, amit Stephen ilyen hatásvadász módon elnyújt.
Áh! Szóval erről van szó!
- Rendben Pete, egy szem mazsolám. – válaszolom olyan lágyan és kedves bájjal az arcomon, mint ahogy egy cuki barátnőtől elvárják, aztán belőlem is kibukik a nevetés. Nem csak Pete-ből.
Örülök, hogy hosszú ez az út, legalább kiröhögöm magam és nem ott jön rám.
Mutató ujjammal megtöröltem a szemem sarkát. Kicsordult a könnyem is. Jaj, Istenem... Soha az életben nem szólítanám így a párom, de ez most kikívánkozott belőlem.
- Köhömm. Szóval… fairbanksiak vagyunk, és elindultunk kirándulni? Láttunk egy hirdetést az újságban, hogy valamelyik farmon szobákat adnak ki turistáknak, és azt keressük? – tudakolom, és közben lesem a partner reakcióit. - Persze totál eltévedtünk, és már a hócipőnk tele van a keresgéléssel. – ennél a pontnál gondolkodóba estem. Gonoszdi, sunyi oldalpillantást vetettem Stephenre, ahogy egyre jobban formálódott a sztori a fejemben.
– Pete, meg tudod úgy buherálni a verdát, még mielőtt odaérnénk, hogy ne essen baja, de ne is induljon el, mikor továbbállnánk tőlük? Vééééletlen lerobbanunk Lawrencék farmján, és sokáig tart a szerelés. Micsoda pech! Kénytelenek leszünk náluk kilincselni. Csak megszánnak minket. Elvégre egy éjszaka nem a világ. Megvárjuk, míg elalszanak, aztán szabad a vásár. Szétnézünk az éj leple alatt… Jah, igen, attól nem kell félned, hogy rád töröm a fürdőszobaajtót. Tisztességes lány vagyok. – tettem hozzá.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia-nak tényleg komoly tervei vannak ezzel a palival. Nem tudom, mennyi ráhatása lehetne arra, hogy egy rabbal hogy bánnak a börtönben. A kapitányság és a büntetésvégrehajtó intézet egész más, szervezetileg is. Bár nem mondom, hogy meglepődnék, ha ott is ismerne valakit. Amennyire szörnyülködött tegnap, annyira empatikus lett mára. Beleérzett egy katona életébe. Amikor én voltam katona a XVIII. századi Franciaországban és a kikötőt védtük, nem voltak ilyen ügyek. Néha akadt egy-egy balhé, amit hol lövöldözéssel, hol tekintéllyel intéztünk el. Nem robbant ránk egy fél kocsisor. Háborúban pedig nem vettem részt, szóval első kézből nem tapasztaltam, amit ez a Lawrence. A háborúból még biztosan vissza lehet jönni ép elmével, de a halálból? Ezzel nem sokat foglalkoztam, mert nem izgatott túlságosan. Elenyésző, hogy hány emberrel történik meg. Egy műsort láttam erről és akikkel ott foglalkoztak, azokból mindig más lett, mint akik voltak. Hittérítő, segítőkész ember, látnok és így tovább. Pszichopata nem volt köztük, de ez persze nem zárja ki, hogy előfordul ilyen. Egy műsor nem a világ teljes leképzése. Nia viszont nem politizálja el a dolgot, lazán kezeli. Ez jó. Nem vitatkozunk fölöslegesen.
Bambira elneveti magát, én meg vigyorgok, mint a tejbetök. Érzem, hogy ez tetszett neki. Aztán bedobja ezt a pszichiáteres dolgot. Hamar leszerelem, még legyintek is egyet.
- Nem, jobb lesz az autószerelő. Sose tanultam orvostudományt és nem tudnám előadni a terapeutát szakszavakkal, meg ilyenekkel. Elvéreznék, ha gyógymódokról kérdeznének. Ez csak tárgyalástaktika. - nézek rá még mindig mosolyogva. Valóban, nem a gyógyítás a profilom. Se gyógyszerrel, se lelki ráhatással. Sose volt még célom meggyógyítani valakit. Tárgyalni viszont tanítottak a főiskolán és magamba szívtam a tudást ezzel kapcsolatban. Többet is, mint amennyi muszáj volt. Olvastam Carnegie alapművét és más szerzőket, mindenféle sikerkalauzt. Egy részét csak úgy, hogy gyököt vontam a szirupos, hangzatos sallangokból, de a lényeget kiszűrtem. A tapasztalat meg megint más. Sok mindent megfigyeltem, kipróbáltam, sőt ez folyamatos. Szintentartom magam.Bütykölni viszont tudok, azt ellestem a szerelőktől, akiknél voltam. Sok időt és pénzt meg lehet így spórolni és saját kézben tartom a kocsit.
Sejtettem, hogy egy ilyen konkrét utalás valami személyes, "titkos", magányosan végzett tevékenységre mókás lesz. Arra viszont nem számítottam, hogy ekkora sikert aratok. Ránézek mosolyogva, ahogy nevet. Egyre oldottabb lesz. A nindzsánál még visszafogta magát, de most nem kell. Ha párt játszunk, össze kell csiszolódnunk az úton. Szerintem jó irányba haladunk. Megtoldom egy tényszerű megállapítással, de a mosoly nem fagy le az arcomról ezzel sem.
- Pedig nem tudtam, a kettő közül melyik a módszere. De akkor Ön sem tékozló típus. Én sem. Ezért nem lottózom - mondom neki, kissé fokozva a hangulatot. Még a szerencsejátékot is belevontam. Szerencse... Azt sose szerettem. Valami megfoghatatlan dolog, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy másra bízom a dolgaimat. Az nem nekem való. A szerencse nekem inkább azt jelenti, ami másnak a megmagyarázhatatlan pozitív kimenetel. A Falka például szerencsés, hogy nem derülnek ki a dolgai. Ez a szerencse az Őrzőknek köszönhető, akik melóznak ezerrel. Szóval ennyi nekem elég a "szerencséből".
A röhögés folytatódik, ahogy Nia visszaadja a labdát. Én se tartom magamban, most nagyokat nevetünk együtt. Kell ez. Észreveszem, ahogy igazítja a sminkjét, amit a könnyek "megrongálhatnak" egy kicsit. Ahogy látom, nem vitte túlzásba, csak valami alapot kent magára. Lehet annyira igényes egy túrázó nő, hogy hozza a készletét és reggel felkenje. Ha egy kozmetikai bolt komplett eszköztára nála lenne, az már furábban hatna. De ezt kötve hiszem. Igényes nő, látom, de nem narcisztikus. Mazsola. Belefér a játékba.
- Igen. Talán jobb lenne másik várost választani, de ezt ismerjük igazán, úgyhogy maradjon Fairbanks. Jó így, mondjuk én kinéztem az újságból és feldobtam, hogy menjünk el kirándulni és éjszakázzunk egy ilyen kis nyugodt helyen. Látott valami konkrét hirdetést? Én nem készültem ezzel - kérdezem tőle és közben rá is nézek. Ez a kamion összehoz minket. Nem kell annyira figyelnem az utat és így több lehet a szemkontaktus, ami nagyon fontos. És a zene, ami ellazítja Nia-t. A kérdésére elgondolkodom. Ha a szereléshez nem is ért, ötletei vannak. Én pedig megvalósítom, csak ki kell találnom, hogyan. Bólogatok, előre nyomom az alsó fogsoromat és a szemöldökeim járnak a szélrózsa minden irányába. Erre nem tudok most rávágni konkrétan semmit. Útközben megszülöm majd.
- Kitűnő ötlet és egyben nehéz kérdés. Ezen még gondolkozom. Nem lehetetlen, de ki kell találnom. Legyünk nagyon kíváncsiak! Mint a városiak, akiket lenyűgöz, milyen az élet egy farmon. Én tényleg nem vagyok jártas ebben, úgyhogy menni fog. Szóval meséltessük őket mindenről, semleges témákról. Aztán kiderül, miről beszélnek szívesen. Akár a kedvenc tehenükről is meghallgatjuk a történeteiket, nem? - teszem hozzá egy kis nevetéssel. Nem viccnek szánom, tényleg szükség lehet erre. Ha őszinte érdeklődést mutatunk olyanról, amit nem mi hozunk elő, hanem ők, utána szívesebben válaszolnak a célzott kérdéseinkre is. Mindezt persze nagy mosolyok és barátságos fellépés mellett. Elmosolyodom, ahogy mondja, hogy nem töri rám a zuhanyfülkét. Rögtön a Psycho jut eszembe. Nagyon erős jelenet volt. Ezt a részt nekem is ki kell emelnem, ki is emelem.
- Egyértelmű. Én se nyitok rád. Annyira még nem mélyült el a kapcsolatunk két hónap alatt. És ha egy ágyat kapunk, neked háttal alszom - mondom és rá is nézek, aztán megint elnevetem magam. Fel fogjuk venni a ritmust, érzem én. Nem lesz itt gond, eljátsza, amit kell. - Aztán éjjel felkelünk, megyünk vizet inni, mosdóba, közben megint "eltévedünk", mint az erdőben. Tessa... Fel vagy készülve arra is, hogy ha esetleg ők is stikkesek vagy úgy alakul a dolog, akkor megvédd magad? Biztos kellett tanulnod önvédelmet. - teszem fel neki a kérdést érdeklődve. Ez tényleg fontos, mert tudnom kell, mit várhatok tőle. Nem Pete-ként, hanem mint nyomozásba bevontként kell tudnom. Akár fegyvere is lehet. Otthon nekem is van, de "kirándulni" nem hoztam el.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

A fülemnek is szoknia kell az új nevemet: Tessa. Ne felejtsek el odafigyelni, amikor „Pete” éppen szólít valamiért.
Nekem sem árt mantrázni azt, hogy Pete… Pete… Pete…, mert a nyelvem már Mr. Chestertonra van kondicionálva. Most az agyam kezdhet új idegpályákat kiépíteni Pete-nek.
- Oké, Pete, pontosítsunk. – törtem tovább az agyam a farmon tett látogatásunk apropóján. – Az újsághirdetés sztornó. Egy barátod mesélte, hogy van itt egy szép, csendes farm kiadó szobákkal. Ő is el szokta hozni ide a családját egyszer egy évben, ha kikapcsolódásra vágynak egy távoli helyen a város nyüzsgésétől. Ő javasolta neked, hogy lepd meg a kéthónapos barátnődet egy vidéki kiruccanással. Csak épp rosszul adta meg a helyrajziszámot. Hát, van ez így... Ha nem bánod, én leszek a csendes, kis cukor barátnő, te pedig a "big boss", aki a nadrágot viseli. Kettőnk közül te vagy a határozottabb, az erősebb, és a nagyobb, a férfi, úgyhogy rád vár a feladat, hogy bekopogj Lawrencékhez és előadd a mesét.
Remélem Stephennek ez nem gond, nem szeretném rámenősséggel és hősködéssel elnyomni, legyen csak övé a vezér-szerep. Én meg majd követem.
Nem érzem egyáltalán feszélyezve magam, sem kellemetlenül. Nem hinném, hogy Stephen bántana, vagy visszaélne a helyzettel. Ő is az ügyre koncentrál.
A kellemes, oldódó hangulatnak viszont örülök, ez megolajozza majd a közös munkát. Sokat segít, ha kicsit egymásra leszünk hangolódva. Könnyebb lesz kitalálni mit vár el a másik, mire gondol, mit fog tenni, anélkül, hogy mindent szavakkal kelljen közölnie. Ha ott lesznek velünk Daniel nagyszülei egy légtérben, muszáj lesz tudnunk szavak nélkül is összejátszani.
- Én sem vagyok épp falusi bige. Elég csak rám nézni. – vigyorgok előre a kamion hátuljára. – Életemben nem fogtam még kapát a kezemben... Azt hiszem, nekem sem kell nagyon színészkednem.
Stephen javaslataira csak szaporán bólogatok.
-  Az idősek úgyis szeretnek mesélni. Lehet úgy belemelegednek, hogy észre sem veszik, kikotyogtak valamit, ami nekünk fontos.
Stephen nagy fenegyerek, ezt konstatálom. Nem lesz problémánk egymással, az már most eldőlt. Intelligens férfi egy csomó egyéb pozitív és hasznos adottsággal. Szerintem ügyes kémpáros leszünk. Akár az év kémpárosa címért is indulhatnánk.
- Nocsak! Egy igazi úriember! Ott a piros pont. – mosolygok szélesen a mellettem ülő Stephenre. Az arcomról leplezetlen meglepődés sugárzik. Azt hittem, ők már rég kihaltak. Az tuti, hogy egy korombeli már nem bírná megállni, hogy háttal feküdjön nekem. Az első dolga lenne mindenfelé nyúlkapiszkálni, meg mászni. Aztán még ő lenne megsértődve, hogy arrafelé hajtogatom a végtagjait, amerre normális állapotukban nem is hajlanak.
Azokon, amiket Stephen mond az eltévedésről, muszáj nevetnem. Na, igen, alapvetően boldog, vidám lány vagyok, tele életenergiával, ezt ha akarnám sem tudnám megmásítani, vagy leplezni.
- Tényleg jól eltévedünk a háló és a mosdó közt, ha az istállóban kötünk ki.
Jé, Stephen még aggódik is értem. Ez a „biztonsági óvintézkedéses” gesztus már-már súrolja az aranyos határát. Hehe. De nem cinkelem vele. Értem én, miért aggódik.
- Nyugi, Pete, nekem egy vasvillás bácsika nem kihívás. Gyerekkorom óta capoeirázom, szóval nem kell bébiszitter, hidd el. Na, és veled mi a helyzet? Hogy állsz a bunyóval? Ha testőr kell, rám számíthatsz. – kacsintok rá vigyorogva, aztán kurtán elnevetem magam.
Stephen nem látott még gyakorolni edzés közben, így nem tudhatja mire vagyok képes, ezt aláírom.
Remélem minden simán megy, és nem kell senkit megfegyelmeznem ott a farmon.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia-val könnyen összehozzuk a kerettörténetet. Egyre jobban bizonyítja, hogy nem először csinálja. Nekem igazából mindegy, hogy máskor is a nyomozás miatt lett fantom vagy egyéb ügyekben, mondjuk féltékenységből kémkedett a párja után. A lényeg, hogy ne bukjunk bele. Bólogatok, mert ezt jónak érzem. Évi egy látogatás nem olyan, amit az öregek megjegyezhetnének. Lehet egy teljesen máshol lévő farm, aminek rosszul írtuk fel a számát. Stimmel. Ez a szerepkiosztás is illene, de elő kell állnom egy kis aggodalmaskodással.
- Huhh, hát összeszedem magam. A vezető szerep persze tetszik, de azért nem vagyok hozzászokva az efféle színielőadáshoz. Egyszer egy főiskolai bulin sheriffnek öltöztem, de ott nem volt ekkora a tét - mondom és rá is mosolygok Nia-ra. Igen, ez tényleg megtörtént. Össze is szedtem aznap este egy csajt. Azt mondta, nem tudott ellenállni az egyenruhámnak. Mikor a nő mondja, hogy elég ránézni, akkor rá is nézek. Nehéz elképzelni, ahogy krumplit szed vagy tehenet fej. A hangulat viszont egyre jobb. Így is kell. Mire odaérünk, elő tudjuk majd adni a friss szerelmeseket. Érzem rajta a vidámságot és azt is, hogy egyre erősebb a pozitív viszonyulása felém. Tisztel és elismer. Részemről kedvelésről nincs szó, de a képességeit én is elismerem. Ahogy azt is, hogy a legtöbb embert biztosan meg tudja hatni. A megbecsülése erősödik, mikor mondom, hogy nem élek vissza a helyzettel. Kicsit megleptem. Nem erre számított. Nem mondom, el tudnék vele játszadozni, de a zaklatás tényleg nem a profilom. Van ennek más módja, én pedig meg tudok puhítani egy nőt, ha akarok. Ha nem is pont őt. Nem vagyok rászorulva az engedély nélküli tapizásra meg aktusra. És azt is tudom, hogy mindennek nyoma van. A vérengzés néha belefér, de a nemi erőszak már nem. Széles mosolyt eresztek meg, ahogy örömmel fogadja az elmondottakat és még egyszer megerősítem.
- Csak természetes. Tudom, miért megyünk oda és amúgy sem az én stílusom az ilyesmi. Egyébként a párod mit tud a mai kiruccanásról? Nem örülnék nagyon, ha egyszer kopogtatna az ajtómon, hogy mit rosszalkodtunk mi együtt - kérdezem Nia-t. Ez személyes dolog, de szerintem egy-két ilyen belefér. Meg kell osztanunk egymással valós dolgokat is, hogy jól el tudjuk játszani a párocskát. Túlzásba nem fogom vinni, a havibaj ciklusáról meg a legbelső félelmeiről nem fogom kérdezni, csak ilyen kis hétköznapi dolgokról, amik akárkiben felmerülhetnek és nem nehéz róluk beszélni. Egy féltékeny pasasnak pedig tényleg nem örülnék. Fölösleges probléma, amit el tudnék intézni, de inkább elkerülöm. Van egy olyan érzésem, hogy a kapcsolatukban Nia hordja a nadrágot. Most nagyon könnyen lemondott róla, de ez egy szándékos lemondásnak tűnik nekem. Mintha alapesetben ő diktálna, de most kivételt tenne. Határozott nő, önálló, okos, szerintem átverni se könnyű, legalábbis olyannak, akivel sok időt tölt. Ha mégsem így van, akkor valami alfahímet fogott ki, aki még nála is erősebb.
A nevetgélés folytatódik és Nia kiemeli a szöveg komikumát. Pedig el lehet tévedni egy farmon. De nem baj, ha nevetünk. Ez most annak az ideje. Én csak elmosolyodom rá és hozzáteszem.
- Lehet, hogy nincs is angol vécé, csak egy pottyantós a kert végében. Az még talán jobb is lenne, a keresgélés szempontjából. Legfeljebb vastagon körbe kell rakni papírzsepivel, ha tényleg szólít a természet - erre már én is elnevetem magam. Nem is nehéz, mert elég elképzelni, hogy sietősen megrohamozza a kis bódét, aztán három rétegben rakja le a védvonalat, nehogy elkapjon valamit. Nekem egyszerűbb a dolgom, trágyázni pedig biztos nem ott fogok. Érzem, hogy egyre jobban megy, egyre nyitottabb felém. Az utolsó mondatait egy nagy bólintással nyugtázom és kicsit meglepett tekintettel.
- Capoeira! Én a savate-t művelem. Nem annyira akrobatikus, de elég jól kondiban tud tartani. Akkor egyesével is megérjük a pénzünket, jól van, szívem - mondom neki és újra elnevetem magam. Ezt a menevezést nem fogom használni. Inkább Tessa marad, az nem olyan muris. Az úton viszont még bedobom párszor hangulatfokozónak. A capoeira-ról nem sokat tudok. A behurcolt rabszolgák terjesztették el és nagyon sok benne a táncos elem, ez a kép él róla a fejemben. Név szerint, felületesen az összes harcművészetet ismerem. A Falkában is űznek valamit a legtöbben, meg azért megfordultam egy pár helyen hosszú életem során, szóval volt alkalmam ezekkel találkozni. A savate-n kívül viszont másikat sosem tanultam. Végignézek a nőn, az alakján, feje búbjától a bokájáig. Elképzelem egy edzésen, ahogy pörög, rúg, üt, ugrik, stb. Szóval ez áll a remek alakja mögött.
- Szedsz valami gyógyszert? Van olyan, amit semmiképp se hozzak elő a csevegés alatt? Csak hogy legalább egymást ne lepjük meg túlságosan - kérdezek tőle megint pár dolgot érdeklődve és gyorsan odapillantva. Az öregek persze előállhatnak sok mindennel, még olyan étellel is, amit ő esetleg ki nem állhat. Ez lesz a következő kérdés, ha nem mondja el magától. A kamion viszont készülődik. Most egy kicsit jobban figyelek, a válaszát csak fél füllel hallgatom, de az is elég nekem, hogy megjegyezzem. Lekanyarodik balra a bekötőúton. Most megint több váratlan helyzet lehet, úgyhogy jobban kell figyelnem. Megkérem, hogy halkítsa le a rádiót. Nem is muszáj kikapcsolni. Ha duruzsol, az még elmegy.
- Nia, lejjebb tekered? Most megint koncentrálni kell.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Épp „betörni” készülünk egy idős házaspár otthonába. Stephen, vagyis Pete joggal fél, hogy meg leszünk kergetve vasvillával. De ez még a jobbik eset. Örüljünk, ha nem lőnek agyon. Mindenre számítani kell.
Vigyáznunk kell egymásra. Figyelnem kell Stephenre, hisz felelősséggel tartozom érte. Én mentem el hozzá segítséget kérni, és én rángattam ebbe bele. Ha baja esik, a hadnagy joggal szaroz meg engem.
- Semmi gond nem lesz. Csak add önmagad, Pete. – sandítok rá somolyogva.
Mikor megkérdezi, hogy mit szól ehhez a párom, csak elvigyorodok. Egyáltalán nem gondolom, hogy így akarná kipuhatolni, szabad préda vagyok-e. Tudom, hogy a missziónk megköveteli az efféle kérdéseket.
- Szólózom. Ez a veszély nem fenyeget. – válaszoltam egyszerűen. A hangomból nem azt sejteni, hogy megráz a „magány”. Csak élvezem az előnyeit addig, míg nem jön a nagy BUMMM. Inkább vagyok boldog szingli, minthogy a magányom fölött keseregjek.
Párkapcsolatban teljesen más vagyok, mint így, parti nélkül. Egyedül sokkal több helyen és helyzetben kell helytállnom, mintha lenne valakim. Igen, erős nő vagyok, de alkalmazkodó is. Stephen ezt jól sejti. A gatyahordást viszont meghagyom a férfinak a kapcsolatban, én csak a kölcsönös tiszteletért verem az asztalt. A határozott férfiakat kedvelem, nem a tutyimutyi papucsokat. Azokat, akik mellett nő lehettek, és nem tyúkanyó.
Az ember azt hinné, hogy mivel a rendőrségen dolgozom, ott könnyű ismerkedni. Ráadásul ezek a srácok mind dögös egyenruhások. Azok biza! De ismerem őket. Nem lehet általánosítani, de vannak köztük olyan hímegyedek, akik visszaélnek az egyenruha bűverejével, és szeretnek a hódításaikkal hencegni. Nekik az ágy fölé húzogatott strigulák mennyisége számít, nem a tartalom és a minőség. Ilyen tapasztalat végképp nem hiányzik. Vagy már foglaltak ugye. De kollégával amúgysem kezdenék. Ha beütne a krach, és elválnának az útjaink, utána nézegethetnék és kerülgethetnénk egymást a munkahelyen. Nem kell ez.
- Azt tudom, hogy nincs feleséged és gyereked, de attól még lehet barátnőd, Pete. Hm? – pillantok rá kérdőn, ajkamon széles, sokatmondó mosollyal. Naná, hogy le lett csekkolva a fickó a benzinkutas balhé után.
- Nekem sem hiányzik egy féltékeny vadmacska, hogy berongyoljon a rendőrségre és megtépjen. –duruzsolom. Stephen mellé egy forró vérmérsékletű, dögös csajt képzelek, aki ráadásul nem egy buta tyúk.
Szerintem ő igényes a nőügyeiben is.
A pottyantós wc-re térve vigyorogva megcsóválom a fejem. Nagy ügy. Csak egyetlen napot kell kibírni az Isten háta mögött.
- Legalább meglesz az igazi fílingje ennek a vidéki kiruccanásnak.
Sejtettem, hogy Stephen valamit művel, jó kondiban van és a testalkata, a mozgása is árulkodó.
- Szép a francia-boksz. Illik hozzád. – bólintok elismerően, nem vagyok meglepett. Sejtelmes somolygással jelzem, hogy én is felmértem ám a fizikai megjelenését időközben.
- De még mennyire! – nevetek fel röviden. – Szegény Lawrencék. Kezdek aggódni értük.
Kellemesen eldiskurálunk Stephennel, és jókat kacarászunk. A benzinkútnál elkönyveltem egy mogorva, magának való fickónak, aki nem szeret társalogni. Ahhoz képest most…
Persze, a szitu is más. Muszáj kommunikálnunk, és kicsit nyitnunk egymás felé. Úgy látom élvezi, amibe belecsöppent, pedig munka a javából.
- Nem szedek bogyókat, és allergiám sincs semmire. Makkegészséges vagyok! – mondom büszkén. – Az idejét sem tudom mikor voltam megfázva utoljára. Hm. Volt az már 6 éve is. De most komolyan… Tudod mi a titka? Napi 20 csepp propolisz tinktúra. A legerősebb és legtermészetesebb immunerősítő. Hála a méheknek, nincs az a vírus, amit elkapnék. – magyarázom, közben a kamion elkanyarodott előlünk.
- Nálad van valami, amin elcsúszhatok, ha szóba kerülne Lawrencéknél? – tudakolom. Valami csak akad Stephennél is, amit fontosnak tart megosztani, hogy figyeljek rá a jövőben.
A kérésére lehalkítom a rádiót. A zene épp csak zümmög a háttérben, de így is hallom, és kiveszem a ritmusát. A legtöbb dal szövegét amúgyis tudom fejből.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Szóval egyedül van. Ahogy én is. Így a legtisztább, nem lesz semmi gond. Érzem, hogy nem aggódik, nem képzel bele többet a kérdésembe, mint amennyit kell. Ha a benzinkútnál kérdeztem volna ugyanezt, más lett volna az értelmezés. Igen, ott egy másik arcomat látta. Sok van. Mikor mondja, hogy pontosan ismeri a családi állapotomat, ránézek és elvigyorodok egy széles mosollyal. Alaposan utánamnézett, de azt találta, amit találnia kellett. Ennek pedig örülök, úgyhogy ezért is olyan vidám a mosolyom.
- Most nincs házisárkányom. Mindketten tiszta lappal jövünk.
Nem akarok erről sokat beszélni, mert én se kérdeztem őt, hogy amikor nem szólózik, akkor mi van éppen. Elképzelésem született, de ez most az akció szempontjából lényegtelen. Ahogy az is, hogy én főleg rövidebb időszakokra találok nőstényt. Nem feltétlenül a falkából, jó nekem az embernő is. Csak mindig túl sokat beszélnek. A legjobb, mikor az ösztönökre hallgatunk és akivel megvan a kémia, azt felhívom magamhoz vagy én megyek hozzá. Ha jól sikerül, esetleg megismételhetjük. Feleségem sosem volt. Talán azért, mert amikor Justine-t megkértem volna, akkor jött a beharapás. Ő pedig meghalt aznap. 1730-ban volt, de máig nem felejtettem el. Párszor akadt olyan nő, akivel már majdnem tökéletesen kijöttem. Tudott hallgatni, ha kellett, értelmes volt és tényleg szeretett. Nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy mi lesz, ha ő is meghal. Nem akartam még egy olyan veszteséget. Elvesztettem mindenkit, aki valaha fontos volt. A szüleimet már nagyon korán. Testvérem nem volt, mert mikor tervezték, már jött a járvány. Utána csak Justine volt, de őt is elvesztettem. Egyre jobban begubóztam, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Már csak álca minden. Nem tudom elképzelni, hogy ezt valaki valaha át tudja törni. Majdnem 300 éves bemerevedés ez és az ajtót olyan zárral zártam be, amit csak én tudok kinyitni. Én viszont nem nagyon fogom. Csodának kellene történnie ehhez. Sóhajtok egyet, ahogy erre gondolok. Szándékosan, mert nem jó állapot egy negyvenes férfinak az ilyen egyedüllét.
Nia annyira pozitív most. Csak egy rövid félmondat és elintézi a koszos retyót. Aztán egy dícséretet is kapok. Érzem, hogy komolyan is gondolja és látom, hogy ő is végignéz. Mustráljuk egymást és észrevesszük, amit lehet. De nem mondjuk ki a maga teljes valójában. Arra nincs szükség. Szépeket mondani viszont lehet. Kap tőlem is egy bókot, ha már ő mondott egyet.
- Köszönöm! Rajtad is lehet látni, hogy szépen karbantartod magad.
Egy gyenge mosolyt is csatolok mellé, aztán együtt nevetek vele, mikor arról beszél, hogy kezdi sajnálni a házaspárt. Én ebben nem leszek partner, semmilyen szinten. Munkaeszközök, akiktől infó kell. Ennyi. Ha elkerülhetetlen, megölöm őket, de inkább megoldom máshogy. Ha már eloszlattam Nia gyanúját, nem akarom újra felkelteni. Szóval teljesen egészséges. Bólogatok, nyugtázom és én is megadom a szükséges paramétereket.
- Propolisz? Aha. Nekem sincs bajom, csak más a technikám. Napi egy pohár vörösbor, valami jó fajtából. Néha több is, de az alkoholizmustól azért messze állok. És ha már itt tartunk, a pancsokat nem állhatom. Borozás szempontjából ínyenc vagyok, szeretem lassan kortyolgatni, ízlelgetni. És van még egy-két dolog. A kényelmetlen székeket, üléseket se állhatom. Fészkelődök rajtuk, keresem a legtűrhetőbb testhelyzetet. Szóval ha Lawrence-éknél rusztikus faszékeket találunk, ne lepődj meg, miért izgek-mozgok. Meg a mazsola, pfejj...
Ezek így igazak. Ha egy párnátlan padra tudok náluk leülni és mazsolás süteményt hoznak kannás borral, akkor nagyon igyekeznem kell, hogy az undoromat ne mutassam ki. Az lenne a legrosszabb forgatókönyv. Nia lejjebb veszi a hangerőt. Érzem, hogy sokkal jobb hangulatban van, mint reggel. Biztos, hogy nem csak a zene miatt. Egymásra hangolódunk és tényleg jól csinálja. Meg kell kérdeznem még valamit. Ezt kicsit félve teszem meg, legalábbis az arcomról ezt láthatja, pedig valójában ez a legkevesebb.
- Valamennyi testi kontaktus is kellene, Nia. Két hónap után szerintem elég, ha mondjuk kézenfogva megyünk néha vagy a derekadnál átölellek. Esetleg egy simítás az arcon. A csók gondolom túlzás lenne, nem Oscar-díjra készülünk. Nem hinném, hogy lenne olyan helyzet, ami megkívánja.
Nem is. Azzal csak bosszantanám, azt hiszem. Kufircolást se rendeznek az emberek egy szükségszálláson. Illetve biztos van, aki megteszi, de mi nem olyat fogunk játszani. Én elő tudnám adni csak egyszerűen mellette fekve a kellő hangokat és talán ő is, de elnevetné. Az már tényleg a kabarétréfa szint lenne. Sok gyakorlati hasznát pedig nem látnánk. A végére azért megint mosolyba hajlik a szám, mert erről beszélni is elég komikus. Kicsit olyan, mint a színészek és a rendező, csak mi most 2 in 1 vagyunk. Mindkét feladat a miénk, a tisztelt publikum pedig az elmebeteg katona öregei. Érdekes tapasztalat lesz ez egy civillel. Kezdem úgy érezni, hogy minden lényegeset megbeszéltünk. A nevét elrontottam. Szándékosan egyébként, de kétszer is. Ezt javítom. Megrázom a fejemet és ismételgetni kezdem.
- Nem Nia. Tessa. Tessa. Tessa, Tessa, Tessa, Tessa. Mielőtt még féltékeny lennél egy bizonyos, ismeretlen Nia-ra. Ezt még gyakorolni kell - fejezem be egy viccesnek szánt megjegyzéssel. Most bevetem a humoromat is, amiből első alkalommal nem sokat láthatott. Tudok én viccelni, ha kell. Értem, min nevetnek az emberek és tudom, mikor kell nevetni. Csak nem szeretem. Most munka van. Haladtunk már, de a kamion miatt kicsit lassabban. Még mindig sok van hátra és mire megérkezünk, szerintem hitelesen tudjuk majd előadni a gerlepárt.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Házisárkány. Ezen csak elmosolyodok. Nem firtatom a nőkről alkotott véleményét, és nem is ennek az egyetlen szó alapján ítélem meg Stephent.
Mivel ez nem a Big Bratyi Show, nem állok beleásni magam további kérdésekkel a nőügyeibe. Határozottan az az érzésem, hogy amúgysem akar beszélni róla. Ahogy vannak más dolgok is, amikről nem akar. Olyankor tárgyilagos, és kihallom, hogy pontot tesz a téma végére. Hiába Pete, azért a színfalak mögött javában ott van Stephen a benzinkúttól, és figyel.
Hallom a sóhajt, és oldalvást fürkészem az arcát. Majd ha eljön az ideje, úgyis lesz nője. Nem fogom bizonygatni neki, nem hinném, hogy azt akarná hallani. Nem ő szorul vigaszra és lelkisegélyre, hanem Daniel.
A karbantartásra, csak ennyit válaszolok:
- Igyekszem. - barátságos mosolyom nem hervad közben sem.
Élénken figyelek, ahogy Stephen felsorolja a „dilijeit”. A mazsolánál elvigyorodok.
- Ha mazsolás sütivel kínálnak, beburkolom a részedet. Majd értékelem helyetted is.
Észreveszem a bizonytalanságot az arcán, csak azt nem értem, miért ódzkodik kimondani, amit aztán végülis kimond. Mindketten tudjuk miért megyünk a farmra, és mindketten tisztában vagyunk az akciót álcázó kerettel. Annak a hitelessége miatt van szükség ennyi kis testiségre, és egyikünk sem hallucinál bele többet.
- Ámen. - könnyedén veszem. Attól nem félek, hogy átlépi a határt. Úriember. A bizalmamat megszavaztam neki.
Az Oscar emlegetésére, ismét kiugrik a számból egy kisebb nevetés.
- Ha szükség lenne rá, 5.1-es minőségben produkálom a hangeffekteket, hadd higgyék, hogy eksön van. DE, ez egy óóóóriási DE, - nyomatékosítom, mert azért én sem vagyok egy éretlen tini, és jobb, ha Stephen ismeri a rendelkezésére álló eszközöket részemről. - csak akkor, ha az megmentené a helyzetet. Bármire hajlandó vagyok, hogy felgöngyölítsük az ügyet. – pár másodpercre elgondolkodtam és vigyorogva korrigáltam. - Nah, jó. Majdnem bármire.
Az ember ilyenkor várná, hogy a kameraman előugrik a hátsóülésről, mert ami most ebben a Roverben folyik, filmbe illő. Hát, még az, ami a farmon jön majd. Hajaj. Ha már egy sorozatgyilkos családi fészkébe grasszálunk be.
Ejgen, megütötte a fülem, ahogy a nevemen szólít, a valódin, de még a kocsiban vagyunk, gyakorolhat. Egyelőre nyugodtan váltogathatja Stephen-Pete személyiségeit. A farmnál kell teljesen átvedlenie Pete-té.
Ha a farmon bakizta volna el a nevem, biztos kérdőre vonom, hogy ki a frász az a Nia, már elnézést! Mert így kellett volna viselkednem, pláne Lawrencék füle hallatára. De lehet, hogy nagyot hallanak. Az az elvárt, ha az ember ilyenkor kikattan.
A valóságban más a helyzet. Ha kiszagolom, hogy az aktuális pasim több vasat tart a tűzben, szó nélkül lelépek, legyen boldog. Az ilyet letojom. Nem pazarolom olyan emberre az energiám és az időm, aki nem érdemli meg. Még félpercnyi anyázás erejéig sem. Többet ér nekem a jó közérzetem, mintsem csalók miatt mérgelődjek. Ezt az örömöt nem szerzem meg senkinek.
- Dolgozzunk ki egy rejtjeles zsebszótárt. – javaslom aztán. Jól jöhet még. - Például, ha van valami, amire fel szeretnénk hívni egymás figyelmét, de ott vannak a nagyszülők is, akkor hívjuk egymást „Szívem”-nek. De csak akkor! – teszem hozzá vigyorogva.
Jah, nem ér egyfolytában szívemezni csak úgy, merő poénból, mert attól megzavarodnék, mint vasorrú bába a mágneses mezőben. Nem tudnám eldönteni, hogy kapás van, vagy mi?
Hosszú az út, érzem, hogy elzsibbadt a hátsóm, de nem sipákolok, hogy álljunk meg. Majd ha Stephen úgy érzi, eljött az ideje egy nyújtózásnak, akkor úgyis beiktat egy pihenőt. Egy szavam sem lehet, ő vezet.
Talán az is dob a közérzetemen, hogy biztonságban érzem magam. Apám Roverjében ülök, ééés Stephen sem olyan vészes alak, mint elsőre mutatta.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia szőhet elméleteket, ha akar. Házisárkányt mondtam, igen. Mivel arról volt szó, várható-e féltékenységi roham. Most érzek egy kis gyanakvást. Nem túl nagyot, mert itt ül mellettem és együtt megyünk bevetésre, de megvan a magánvéleménye. Ez elkerülhetetlen. Ha előadnám, hogy teljesen más vagyok, mint amilyennek látott és most hirtelen mindent elmesélnék, az lenne a fura. Úgy látszik, ő is gondol arra, amire én. Pedig ki se mondtam. Jól jár az agya. A nevetés után jön az, hogy hol a határ. Kicsit értetlenül nézek rá, mert szó sem volt arról, hogy erre szükség lenne.
- Épp ezt mondom én is. Még csók se kell, nemhogy hangeffektek. Tényleg nem tudok elképzelni olyan szituációt, ahol ez lenne az egyetlen megoldás.
Még gyakorlom vele az úton a nevét, meg ő is az enyémet. A kódnyelv jó ötlet, csak ki kell dolgozni. Gondolkozom, hogy mit lehetne. Közben ezt, amit mondott, jóváhagyom.
- Rendben. Egyébként én túl komikusnak találnám, ha csak így szólítottuk volna egymást. Úgyhogy jó lesz figyelemfelkeltőnek.
Ezután járatom az agyamat, hogy mire kell még egyezményes kódolási rendszer. Mondjuk ha menekülőre kell fogni a dolgot. Meg ha az kell, hogy a másik elterelje a figyelmet. De ha Nia-nak van egyéb ötlete, még jobb, ha ő mondja el.
- Mikre gondoltál még, N...Tessa? - majdnem bakiztam, de javítottam, mint aki kezdi megszokni. - Szerintem kell egy olyan mondat is, amiből tudjuk, ha úgy alakul, hogy rögtön le kell lépni. Mondjuk..."Valami belenyilallt a lábamba".
Érzem, hogy Nia egy kicsit fárad, de még korai lenne megállni. Azon pedig gondolkodom, mit lehet a kocsival csinálni. Kell egy műhiba. Nia láthatja rajtam, hogy a szemem az utat figyeli, de a számat néha elhúzom és a homlokom nagyon ráncolódik. Hát igen, ilyet még nem csináltam. Mechanikus módszer nem jut eszembe. A kocsi elektronikája már nehezebb dolog, de ott talán tudok valamit tenni. Véggigondolom a részeket és egyszercsak megvan. Az arcomon jól látható a Heuréka-érzés, az isteni szikra bevillanása.
- A DLS lesz a megoldás! A kocsi ettől megmakacsolja magát, leáll és nem tudom újraindítani. Ez pedig olyan hiba, amire a szerelők se gondolnak először. Volt olyan kocsim, amivel sokszor hasonló történt és a műhelyben is csak sokadszori vizsgálatra került elő a befecskendező rendszer. Egy pár pöckölés beállítani, aztán ugyanennyi visszaállítani. A Rover nem fog megsérülni.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

- Krónikus szemöldök dörzsölés, ha nyom van, tarkóvakarás, ha gáz. Vagy hasonlók. Úgyis figyelünk egymásra, észre fogjuk venni. A „szívem”-mel meg hangosan is tudunk jelezni. – magyarázom gondolkodva. Ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol efféléket kell használni, ezek után tuti kapcsolunk mindketten, ha a másik tesz valami tőle szokatlan mozdulatot. Legfeljebb improvizálunk, sok függ a nagyszülőktől. Mi már abban gondolkodunk, hogy bent vagyunk a házban. De oda még be is kell jutni. Remélem összejön a tervünk, és nem zavarnak el minket jó messzire.
- Tökéletes. – bólintok a lelépést indítványozó jelre.
Kicsit fészkelődöm a helyemen, hogy ne úgy nyomódjanak a hátsómban az izmok és az idegek, mint eddig.
- Te vagy az autószerelő, Pete. – mosolygok oldalra fordítva az arcomat Stephen felé. – Tégy úgy, ahogy jónak látod, csak a verda maradjon egyben. És meg tudjunk vele pattanni időben, ha kell.
Nem félek apám haragjától. Bár szereti ezt a kocsit, engem sosem bántana miatta. De én sem repdesnék az örömtől, ha Tűzbogáron akár egyetlen karcolás is esne. Ha valaki szándékosan kárt tenne benne, hogy engem bosszantson, akkor K-ra rossz emberrel kezd, mert én elkapom, és azt nem teszi zsebre, ami utána jön.
Közben azon töröm az agyam, van-e valami fontos, amit át kéne még rágni, de elsiklottunk fölötte. Én úgy érzem, hogy alaposak voltunk, és mindent érintettünk, amit kellett.
Teljesen kikapcsolom a rádiót. Szerintem Stephent csak zavarja.
Ahogy így gurulunk a farm felé, érzem, hogy a kocsi alattomosan elringat. A motor monoton duruzsolása, a kellemes meleg idebent, a biztonságérzet mind jólesően hatottak rám.
Csak néztem az autópálya szürke aszfaltcsíkját, ahogy kanyarog a Rover orra előtt. A kartámaszra könyököltem, aztán a kézfejemre döntöttem az arcom.
A tekintetem elbágyadt. Ha Stephen nem szól hozzám, a szemeim lassan lecsukódnak, és elér az éjszakai kialvatlanság bosszúja.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Megjegyzem, amiket Nia kitalál. Ez már négy dolog, nagyjából elég is lesz. Én is bólogatok, nem is kell semmit hozzátenni ezekhez. Amiket mond, azokkal kapcsolatban még egyszer megnyugtatom.
- Ez be fog válni, hidd el. Én se akarok örökké ottmaradni, se útközben lerobbanni.
Nagyjából megvagyunk. Lennének még ötleteim, de majd később dobom be őket. Szépen adagolva. Nia lassan abbahagyja a fészkelődést és kikapcsolja a zenét is. Érzem, hogy egyre kevésbé van itt, aztán rá is nézek. Bőven van még időnk és ha éjjel nem sikerül, most alhat. Már amennyire egy kocsiút erre alkalmas. Én csak hajtom a Rovert. Az út nem túl eseménydús. A tájra csak néha nézek rá. A sofőrnek nem az jut, hogy lesse a vidéket, de ez nem is baj. Azt tudom, merre kell menni, mert sokáig memorizáltam tegnap a térképen. Nincsenek őrült autósok, se baleset, kóbor állat, semmi. Egy-két előző akad, azokat elengedem. Én csak egyetlenegyet előzők meg, aki valami nagyon mazsola lehet, kb. gyökkettővel halad. EGész jó időnk van, nem túl hideg, csak kicsit felhős. Gondolkozom még sok mindenen és néha rápillantok az alvó nőre. Próbálom kitalálni, mit találunk ott. Leorbbanunk, megközelítjuk a farmot. A fogadtatás bármilyen lehet. Ha tele vannak titokkal, akkor biztos nem invitálnak be nagyon. Kivéve, ha rendesen el van rejtve minden és úgy érzik, nem jelentünk veszélyt. Vagy ha ők is stikkesek, akkor kapnak az alkalmon. De még az is lehet, hogy potyára megyünk oda és semmit nem tudnak Daniel ténykedéséről. Akkor viszont csak mesélnek róla, valószínű, hogy szívesebben, mintha tisztában lennének vele, mennyi vaj van a füle mögött. Nem aggódom, bárhogy alakul, meg fogom oldani. Bízom a képességeimben. Nia-éiban is már egy kicsit jobban, mint reggel. Sok idő eltelik és már az utolsó kanyarnál vagyunk. Keresek egy helyet, ahol félreállhatok. Ez már a senkiföldje, távol a két várostól, de vannak erre farmok. Párat láttam útközben is és a célállomás is csak pár kilométer. Van egy kis beugró, ahol lehúzódom az út szélére és leállítom a motort. Ha Nia erre még nem ébredt fel, most megsimítom az arcát, hogy szokja a színjátékot. Ha erre nyitja ki a szemeit, azt láthatja, pont az övéibe nézek és mosolygok rá széles, fogvillantós mosollyal.
- Tessa, itt kicsit mozgolódhatunk. Nyugodtan tedd a dolgodat, én megbütykölöm a kocsit, aztán harapok valamit.
Igen, most kell nyújtózni, vécére menni, az utolsó dolgokat megbeszélni és persze a DLS-t megbuherálni. Aztán pedig a sofőr is ehet-ihat, mielőtt újra elindulunk. Megvárom még a reakcióját, addig nem mondok többet. Ha kiszállunk, előtte behúzom a kéziféket, aztán zárom a kocsit, nehogy meglepetés érjen. a kulcs a zsebembe kerül és felnyitom a motorháztetőt. Nem kell sok szerszám. Egy csavarkulcs elég, ha tudom, mit keressek. Én pedig tudom. Ez a Rover egy kicsit más, de így is megtalálom a befecskendezőt.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Furcsa élmény volt. Félig-meddig éberen aludtam. Éreztem, ahogy a kocsi gurul velem, de mégis aludtam, és még álmodtam is. Mindig álmodok, de most nem tudnám megmondani, hogy mit. Csak arra emlékszem, hogy ezernyi kép és történés váltogatta egymást villámgyorsan. Alig kerültem egyik helyről a másikra, már ugrottam is tovább. Tök értelmetlen álom volt. Gondolom az agyam így dolgozta fel az utolsó napok eseményeit. Akárhogyis, nem tudom mennyit aludhattam, de megváltás volt. Ez a „filmszakadás” adott egy újabb lendültet az előttünk álló naphoz.
Éreztem, ahogy a kocsi lassul, majd megáll az út szélén. Tudatosult is bennem valahol az elmém peremén, de lusta voltam kinyitni a szemem.
Mikor Stephen megérintette az arcomat, a mosolyom szétterült rajta. Kinyitottam a szemem. Nem lepett meg, hogy találkozott a tekintetünk.
Nem berzenkedek a gyakorlástól, vagy Stephentől. Csak a cél lebeg a szemem előtt. És ahogy látom, neki sem esik nehezére a színészkedés.
- Kösz… Pete. – vigyorodtam rá az ébresztésért, aztán kiszálltam a kocsiból. Körbenéztem a tájon. Idegen volt, távol az otthontól. Örülök, hogy Stephen eljött. Egyedül nem lett volna bátorságom egy ilyen akcióhoz.
Határozottan hívott a természet. Ha órákig egy helyben ülök, mindig ez van.
- Elszaladok... – topografáltam a susnyás felé a mutatóujjammal.
Stephen biztos értette mit szeretnék, s ezzel elindultam a dolgomra. A vállam fölött nevetve hátrafordultam.
– Ne less! – szóltam vissza, majd átszökkentem az út mentén húzódó árkon, és bevettem magam a bokrok sűrűjébe. Néhány perc elteltével megkönnyebbülve tértem vissza a Roverhez.
Nagy valószínűséggel a társam épp azt bütykölte.
- Hogy állsz? – érdeklődtem és megálltam Stephen mellett. Belebámultam a felnyitott motorházba, onnan aztán a tekintetem a markáns férfiúi arcra vándorolt. – Kábé milyen messze vagyunk még?

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Mikor visszamosolygott az ébredéskor, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy teszek egy megjegyzést. Megmondhatnám, hogy vele egyáltalán nem nehéz színészkedni, de ez nem a bókolás ideje. Ha emiatt feszültebb lesz, aláásom az akciót. Majd utána elmondom, hogy milyen jó volt valójában és hogy csak félig éreztem színjátéknak. Ahogy kiszáll, érzem, hogy kezd kicsit zavartabb lenni, de vegyül valami pozitív érzés is az idegenkedésbe. Közel vagyunk a veszélyhez, de az információkhoz is. Megmondta, hogy szinte bármit bevállalna, hogy megoldja ezt az ügyet. Lassan majd én is kezdek idegeskedni, ha visszaszálltunk a kocsiba. Mikor mondja, hogy elszalad, csak bólintok. Lehet, hogy még a bokrok is jobbak lesznek, mint Lawrence-ék mosdója. Mikor rámszól, hogy ne leselkedjek, elnevetem magam. Tényleg, annyira izgalmas egy nőt nézni, ahogy csurog belőle, amit a szervezet kiválaszt, mert nem tudja beépíteni. Az, hogy egyébként látni, amit a nadrág máskor eltakar, elég kis részlet szerintem. Van, aki erre izgul, de én nem és nem is kell erre ráfanyalodnom. Ő távozik, én meg macerálom a berendezést a kocsiban. Ki kell csavarni, beállítani, aztán meg kell húzni, de nem túl erősen és ehhez pont elég az a csavarkulcs, amit a csomagtartóban találtam. Mire Nia visszajön, már a visszatekerésnél tartok. Az ilyen "Hogy állsz?" kérdések nálam már a fölösleges kategóriába tartoznak. Ha kész lennék, látná, ha meg csinálom, akkor csak siettet vele. Nem teszem szóvá, hiszen most dolgozom és beletartozik, hogy ilyen kérdéseket kapok. Ő amúgy is a cuki kis barátnőm és nem kell bosszantani.
- A lényeg megvan, még visszatekerem. Nagyjából 10-15 perc múlva leáll majd a kocsi és kezdhetünk szerencsétlenkedni. A farm is annyi időre van kábé. Ennek a hibának a tipikus jellemzője, hogy második indításra már olyan, mintha ott se lenne. Épp ez benne az idegelő, mert elviszi az ember a szakikhoz, ott elfordítják a slusszkulcsot és már megy is. Visszafelé ha kiérünk ide vagy kicsit távolabb, akkor persze visszaállítom. Ja és eszembe jutott még egy dolog - mondom, ahogy végrehajtom az utolsó művelelet. Felegyenesedek és lecsukom a fedelet, majd rongyot keresek, hogy tisztára töröljem a kezemet. A hátsó ajtóhoz megyek és túrok a zsákomban, majd kiveszek egy szendvicset. Paprikás-sonkás, uborkaszeletekkel és sajttal. Megvárom, hogy a nő is akar-e enni. Ha ő is előtúrja és már nyugodtan ehetünk, akkor nekidőlök a kocsinak és folytatom, mielőtt harapok egyet:
- Beszéljünk meg pár könyvet, filmet, amit mindketten ismerünk és akkor legyen az, hogy ilyeneket szeretünk. Közös pontot kéne találni. Mondjuk Avatar, Gravitáció, A nyomorultak, A fantasztikus Róka úr? Könyvből...ez utóbbiból a könyv, Roald Dahltól, akkor Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok, Csehov: Három nővér, meg mondjuk Ferenc pápa füveskönyve. Passzol valamelyik?
Ezzel el is kezdem enni a szendvicsemet. Kitűnő francia sajtot tettem bele, az a legjobb falat. Nagyon jólesik ennyi vezetés után. Lehet, hogy nehéz ügy címeket találni. Nem tudom, mennyire közös az érdeklődésünk. Én főleg ismeretterjesztő műsorokat nézek, de a legismertebb filmeket nem szoktam kihagyni. Más kérdés, hogy mennyire tetszenek, de nem az a lényeg. Ha Lawrence-ék szóbahoznak valamit, amit elvileg láttunk, nem akadhatunk el. Ahogy könyvekben sem. Olvastam sok mindent, szerintem megoldjuk. Ami most nálam van, az a Meghökkentő mesék.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Mikor megtudom, hogy szinte már Lawrencék küszöbe előtt járunk, elkerekednek a szemeim. Eleve nagyok, és kékek, hát, még ha elcsodálkozom.
- Hű! – mondom, és nagyot sóhajtok, mint aki ezzel a hatalmas lélegzettel készül rá a közelgő megmérettetésekre. Eddig nem izgultam egy csöppet sem. Most viszont jött egy energiahullám, ami a gyomromból indult, és a szívemet is szaporább ritmusra sarkallta. De azt hiszem ez normális, ha azt veszem, hogy még életemben nem voltam ilyen bevetésen.
Azt már rengetegszer elképzeltem, vajon milyen emberek lehetnek a nagyszülők, de most, hogy itt vannak egy karnyújtásnyira, talán az is izgalomba hoz, hogy végre lehullik a lepel róluk.
És persze dolgozik bennem más is. Telve vagyok feszült várakozással. Annyira akarom, hogy jó nyomon járjunk, és találjunk valami használhatót Danielről. Meg akarom ismerni, látni akarom hol élt, betekintés szeretnék a múltjába. Mert meg akarom érteni.
Nem, nem szabad, hogy bűntudatot érezzek, amiért behazudjuk magunkat a gyanútlan nagyszülőkhöz. A bűntudat luxus. Hess innen! Nyomozni jöttünk, és rohadt nagy távolságot tettünk meg a sikerért. Stephen sem viccből van itt.
Magamban bőszen kántálom a legkedvesebb mantrám: „Ügyes lány vagy, Nia, megcsinálod!”
Igen, meg. Naná, hogy meg! Jensen lány vagyok, a fenébe is! Ez a gondolat megnyugtat. Nem most fogok megfutamodni a cél előtt, az fix.
Kedvesnek kell lennem, közvetlennek, mosolygósnak. Így van. Ennyi. Kész. Csak magamat kell hoznom az idős házaspár előtt, és semmi gond nem lesz, lehengerlem őket. Stephen felé meg bele kell tennem az extrát, a szerelmes nőt.
Nem vagyok egy férfifaló, és lassan két éve, hogy takarékon vagyok, de tudom a dolgom, azt, hogy hogyan kell az imádottra, a mindent jelentő egyetlenre nézni, rámosolyogni, hallgatni a szavait, és hogyan kell ellágyulni, amikor gyengéden megérint. Esküszöm, nem ez a része aggaszt annak, hogy itt vagyunk.
Nem idegesíteni akartam Stephent a faggatózással, csak gondoltam bepróbálkozom a cuki barátnő szereppel, akit komolyan érdekel a párja munkássága. Ha tudom, hogy egy ilyen ártatlan kérdés bosszantja, akkor inkább lenyelem, és ez a pár szó sosem látja meg a napvilágot.
A baritonján hallom, hogy szinte úgy erőszakolja meg magát, hogy kedvesen válaszoljon, végül mégis mesél, én meg figyelek és hallgatok. Nem szólok közbe.
Megvárom míg végez, és csak akkor rámolom ki a táskámból a kaját, amikor ő is, aztán mindketten a kocsinak dőlve burkolunk. Imádom a sajtos stanglit macisajjtal, sonkával, salátával megtömve.
Kérdőn pillantok fel Stephenre, és várom a kulturális felhozatalt.
- Hát… - mondtam miután lenyeltem a falatot. – Avatár még oké, láttam, ennyi. Igazából a fantasztikus és az akció filmek jöhetnek töménytelen mennyiségben. Könyvekben meg ehh… Maradok Stephen Kingnél, a világháborús anyagokat meghagyom másnak, akárcsak Csehov hőseinek a szenvedéseit. Szerintem a három nővért véletlenül se említsd Lawrencéknek, hátha ők is olvasták. – vigyorogtam. – Még a végén úgy érzik, hogy célzol vele valamire, és onnantól ez a farm lesz az utolsó ismert helyünk.
Előbb elpusztítom a mindenféle földi jóval telepakolt stanglit, aztán visszalépek a táskámhoz, és kihúzok belőle egy üveg barackos jegesteát. Mielőtt én innék, Stephen felé kínálom. Szívesen adom.
- Kérsz?

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Érzem, hogy Nia-ban most kezd tudatosulni, mire vállalkoztunk. Félelemmel vegyes izgalom, kíváncsiság, mintha most próbálná először a bungee jumpingot. Talán morcosabban szóltam, mint kellett volna. Nem akartam kimutatni, hogy nem szeretem, ha beleszólnak a munkámba, de ő észrevette. Ha a nagyszülőket is ilyen jól kielemzi, nyert ügyünk lesz. Mikor már falatozunk, megnézem, mit hozott. Péksütemény néhány extrával. Meghallgatom és az elején nem lep meg igazán. Elsőre nem akartam feldobni lövöldözős filmeket, de azt sejtettem, hogy nem ijed meg ezektől. A horrorkönyvekre viszont nem számítottam és ez most látszik is rajtam. Próbálok köztes megoldást találni. Én csak bedobtam pár dolgot, hogy válogasson és találjunk közös nevezőt. Kicsit gondolkozom és harapok még egyet. Mikor lenyelem, akkor mondom az újabb ötleteimet.
- Jó, akkor Majmok bolygója, Ötödik elem? Esetleg Harcosok Klubja, Desperado vagy a Feláldozhatók? Machete? Stephen Kingtől a Végítéletet olvastam meg a Rémkoppantókat. Ez nem sok, úgyhogy szerintem maradjunk annyiban, hogy könyvekben tényleg más az ízlésünk. De ha már mesekönyveket illusztrálsz, nem kéne egy pár könnyedebb mű is? Akár a Dzsungel könyve vagy hasonlók? Szerintem az nem vészes célzás, ha ilyen klasszikusokat emlegetek. Rajtuk kívül még több százezer amerikai olvashatta. De ha téged ez feszélyez, akkor kihagyjuk. Nem ezen fog múlni.
Folytatom az evést, ahogy Nia is. Két falat között persze válthatunk még pár szót. Mikor felkínálja a teáját, udvariasan elutasítom, mosolyt is kap mellé és egy cserekínálást.
- Jaj, de udvariatlan vagyok, Tessa! Nálam sonkás-sajtos szendvics van. Ha kérsz a stangli után, szívesen adok! És köszi, de hoztam meleg teát. Ha kérsz, ihatsz belőle nyugodtan.
Na igen, nekem nem kell attól félnem, hogy elkapom a herpeszt vagy influenzát bárkitől. Nia amúgy is egészséges, legalábbis úgy tudja. A szendviccsel és a teával tényleg szívesen megkínálom. Hoztam bőven, annyit, mintha többnapos túrára mennénk. Ha kér, akkor rögtön veszek is ki a zsákból egyet. Ő is beletúrhatna, de úgy illik, hogy én adjam oda, amit kínálok. Aztán akárhogy is alakul, én megeszek még egyet, utána meleg tea, nyújtózás, mozgás és vissza a kocsiba. Szerintem Nia se akar itt sok mindent, de persze megvárom.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Oké, lehet, megneszeltem, hogy Stephennek ez az egyszerű kérdés olyan volt, mintha bokán rúgták volna, de kijelenthetjük, hogy átment a vizsgán. Végülis megemberelte magát, és tök normálisan válaszolt, ahelyett, hogy rám förmed, mit piszkálom.
Mikor a filmcímeket kezdi sorolni, látványosan fellelkesülök.
- Ötödik elem! Feláldozhatók 1-2! – és a többire már csak bólogattam szélesen vigyorogva. – Nézd meg egyszer a Halálsoront Tom Hanks-szel. Könyvben és filmben is nagyon jó. Csak ajánlani tudom. És igen, tényleg, igazad van. – nevettem el magam. – Ahhoz képest, hogy mesekönyveket illusztrálok, nagyon brutális olvasnivalók iránt érdeklődöm. Ezen csiszolok egy kicsit.
Udvariasan megköszönöm és elutasítom Stephen kínálását. Én is fel vagyok szerelkezve. Attól nem félek, hogy éhen és szomjan fogunk halni. A csomagtartóban van még egy táska, amit Shontecia, a nigériai származású szakácsnő csempészett be.
Shonte már 52 éves, de senki meg nem mondaná róla. Tele van energiával. Nagy fenekű, termetes, belevaló asszonyság. Sötétbarna, kerek arcát göndör, hosszú hollótincsek keretezik. A szemei szinte feketék. A férje egy alkoholista volt, úgyhogy otthagyta, de nem váltak el. A Jensen Villában él velünk. Jó sora van, imádjuk. Családtag. Ő nekem olyan, mint egy nagy nővér.
Szerintem még egy üveg Nutellát is pakolt a plusz táskába, kanállal. Tudja, hogy szeretem a mogyorós csokikrémet, és azt hiszi, egy évre jöttem el otthonról. Kérdezte, hogy pasi van a dologban? Ráhagytam, hogy igen. Ha nemmel válaszolok, akkor úgyis nyaggat, mert nem hiszi el, hogy nem pasi ügy. Így legalább csak somolygott az orra alatt, meg vigyorgott rám ezerrel. Csak annyit kérdezett, hová megyünk? Nem blöfföltem ezzel sem. Egy farmra kettecskén. Neki ennyi bőven elég volt, megszűnt faggatózni. Ő készítette nekem a stanglis szenyókat is. Ha visszaérek a villába, fix nekem esik a vallató keresztkérdéseivel: Milyen volt? Jó a pasi? Hogy néz ki? Jó az ágyban? Hangos közben? Sokáig bírja?
Ha végig igennel válaszolok, hihetetlen, hogy belenyugszik mindenbe és békén hagy. Ha az igazat mondom, akkor meg reggelig nyaggat, amíg azt nem mondom, amit hallani akar. Shonte nagyon-nagyon szereti az erotikát. Ő az élő bizonyítéka, hogy 50-en túl is van élet. Én meg vegetálok. Szép.
Izgatott vagyok, hogy ideértünk a farmhoz, kár tagadni. Én képtelen vagyok még egy szendvicset begyűrni. A gyomrom úgy érzem öklömnyire rándult. A jeges teából is csak pár korty csúszik le.
Jussunk be a házba, és majd megjön az étvágyam estig.
Visszapakoltam a hátsó ülésen heverő sporttáskába az üvegem. A szalvétát összegyűrtem, és a gombócot egy külön zacskóba tettem, amibe majd a többi szemetet is gyűjtöm.
Visszahuppantam az anyósülésre, Stephen mellé.
- Hadd szóljon, Pete! – mondtam, miközben bekapcsoltam a biztonsági övet. Indulásra készen álltam. Ültem.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

A második körben már megtaláljuk a metszéspontokat. Az Ötödik elem még tetszett is, a Feláldozhatókat meg láttam. Annyi akciófilmsztárral többre számítottam, de nem volt nagy durranás. Azért megnéztem a második részt is. A lényeg, hogy hozzá tudok szólni, bár kétlem, hogy Lawrence-ék ilyeneket néznek. Ha a fiuk hasonlít rájuk, akkor esetleg, de egy pszichopatának nem kell feltétlenül ilyeneket néznie. A tanácsot pedig elfogadom:
- Kösz a tippet, filmen meg fogom nézni, ha te mondod. Esetleg ha úgy érzem, van értelme, akkor utána el is olvasom. Volt már olyan, hogy film után vettem elő az alapjául szolgáló könyvet és még sokkal jobban is tetszett. Erről jut eszembe a Trónok harca. Olvastam is és nézni is szoktam. Tévéműsorokkal hogy állsz? Én inkább ismeretterjesztő műsorokat szoktam nézni, sorozatból csak ezt. Régebben követtem egy párat, San Francisco utcáin, Columbo, Alias, Twin Peaks de még az X-Aktákból is láttam egy pár részt. Ja, de, van még egy, amit néha most is nézek, a Family Guy.
A kínálás megvolt, de mindenki eszi-issza a sajátját. Én a saját kezűleg készített szendvicseimet. Valószínű, hogy meglepne, ha tudnám, hogy Nia villában él és nem maga csinálta az útravalót. Nem az a kép alakult ki bennem, hogy nagyon gazdag család gyereke. A második szendvicsemet is megeszem, amíg a nő izgul és idegeskedik. Én többet fogyasztok. Amikor végzek, én is megtörlöm a számat, majd elteszem a szalvétamaradékot, de csak a többi szendvics mellé dobom be. Nem tervezek sok egyéb szemetet tárolni. Van még konzerv is, hozzá zsemle, egy kis gyümölcs. Készültem. Amikor beülünk és Nia kiadja a vezényszót, hogy csapjak a lovak közé, megint elmosolyodom. Csak szolidan és kissé zavartan. Beindítom az autót, gond nélkül sikerül is. A baj akkor lesz, mikor én akarom. Nem hittem volna, hogy ezt a trükköt fordítva is alkalmazom majd. Ha leáll a kocsi, plusz egy ötlet, hogy a DLS-t is megnézzem, de hogy direkt én bütykölöm meg, ez új. Indulunk és mikor szabad az út, visszatérek a sávba. Hajtom a Rovert, nem túl gyorsan, de azért határozottan. Közben kezdek kicsit idegesnek mutatkozni. Ha arra gondolok, hogy egy civillel kell végeznem a munkámat és hogy mi is sülhet ki ebből, nem kell nagyon megjátszanom. Egy kis időre félreteszem a fenenagy önbizalmamat és előadom az izgulóst. Nem félelmet mutatok, csak azt, hogy egy kicsit tartok az előttünk álló eseményektől és ettől az új szereptől.
- Most kezdem érezni a helyzet súlyát. Tessa, nemsokára kezdődik az előadás. Még egy főpróbát tartsunk. Amíg oda nem érünk, beszéljünk folyamatosan úgy, mintha ott lennénk! Már teljesen inkognitóban.
Ha Nia benne van, akkor el is kezdek mindenféléről beszélni és próbálom erőltetni a személyességet, mintha tényleg a szerelmem ülne mellettem. A nevet már nem rontom el, csak kicsit megakadok egy pár mondatnál. Hagyom, hogy kisegítsen. És mikor eljön a nagy pillanat, már egy félreeső úton vagyunk. Megáll a kocsi, akkor pedig már úgy kezelem a helyzetet, hogy innentől nincs Nia és nincs Stephen. Tessa és Pete beszélgetnek. Megpróbálok újra gyújtást adni, de nem megy. Idegesen megrázom a fejemet és kiszállok. Felnyitom a motorháztetőt és nézem az alkatrészeket, amiket ilyenkor szoktak. Célzottan, mint egy igazi szerelő. Megpiszkálok, megtapogatok ezt-azt, de tanácstalanul állok. Gondolom, eddigre már a kis cuki is kiszáll és segít aggódni. Most már jöhetnek az olyan kérdései, mint az előbb, egy hangyányi neheztelést se fogok éreztetni. Tudjuk, merre van innen a farm, a füstöt látni is innen. Fűtenek, otthon vannak.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Csak mosolygok, ahogy Stephen magyaráz. Ebből már értheti, velem is erőfordult már többször, hogy a film után olvastam el a könyvet, mert kíváncsi voltam, hogyan írták meg és miben más az eredeti mű. A halálsoront filmen láttam először, a barátnőm ajánlására. Aztán erős késztetést éreztem, hogy ezt könyvben is el kell olvasnom. Nem bírtam letenni.
- Ó, X-akták, és Columbo! – nevetek röviden. – Jó arc a bácsi! A Csillagkapu sorozat a kedvencem, és előfordul, hogy rajtafelejtem a szemem a Discovery-n.
Stephent meglepné, azért elég sok mindenhez hozzá tudok szólni, merüljön fel bármi egy beszélgetés alatt. Az más, hogy mellette visszafogtam magam, ő szerintem normál esetben nem igényli, hogy dumáljanak neki. Bár vicces, mert az úton megeredt a nyelve. Volt közös témánk, a küldetés. Amúgy meg szerintem magasról letojna.
Hjah. Amikor az emberek megtudják, hogy Malcolm Jensen lánya vagyok, általában meglepődnek azon, hogy a rendőrségen dolgozom, és nem a papa cége felé orientálódok. Hát nem. Miért kéne? Kötelező? Nem hinném. Attól, hogy apám dúsgazdag, anyámmal együtt, nekem nem kell puccparádézni és presztízskérdést csinálni a társadalmi hovatartozásomból.
Átmenetileg lakom a villában, Shonte meg elkényeztet. Ki is használom, hogy nem kell főznöm. Bár, nem sokat tartózkodom otthon. Mindig találok valamit, hogy ne is kelljen a villában lennem. Inkább túlórázom, és a gyerekekkel capoeirázok. A villa hatalmas, tágas és világos, de nekem mégis szűk. Zavarnak a testőrök. Shonténak persze bejönnek.
Oldalt sandítok Stephenre, elnézem, ahogy idegeskedik. Vagyis imitálja. Nem egy izgulós fajta, erre már rájöttem. Ez a mostani valami nekem szóló alakítás lesz, bár nem tudom mi haszna van belőle. Nem érzem, hogy izgulna, nem ez árad belőle. Egy karakán férfi, masszív magabiztossággal. Ez a kép égett be az elmémbe róla a benzinkútnál elsőre. És ehhez tartom magam most is. Nem sok minden kezdheti ki Stephen acélos önbizalmát.
Örülök, hogy ezt érzem mellette, és nem a parafaktorom pumpálja fel jobban.
Ráhagyom, hadd színészkedjen, lehet örömet okoz neki ha irányomba is alakíthat valamit. Ki tudja, mire itt végzünk, lediplomázik a színművészeti akadémián is.
Miután felébresztett, azóta próbálok beleilleszkedni a „cuki” szerepébe, de nem vette az adást a „morgó vén medvéje”. Nem véletlenül cukiskodtam, hogy ne lessen a pipildénél.
- Persze, próbáljunk. – mosolygok Petere szelíden, amiben nincsen semmi gúny, inkább csak természetesség és türelem.
Beszélgetünk, szerepelünk, erre a Rover lerottyan.
- Szép munka. – sóhajtok egy nagyot, és vérbeli antiműszakizseniként felkönyöklök a kartámlára, az államat az öklömön nyugtatom, és figyelem, ahogy az álpasim átmegy álidegbe és kipattan a volán mögül álszerelni.
Hagyom hadd szöszöljön, abban reménykedem, hogy el tudja hárítani a problémát. Aztán egy idő után már gyanús, hogy nem ül be mellém. Megunom a várakozást és kiszállok.
A kis cuki odasétál a motorházhoz, és olyan arcot vág, mint aki először lát ennyi bizgentyűt a gépszörny gyomrában. Mondjuk tök könnyű itt hülyének lenni, mert nem értek a szereléshez. De azért nem szőkülök meg.
- Mi történt? – ácsingózok Pete mellett, mint egy baromi nagy kérdőjel.
Megvárom, míg válaszol, aztán, csípőre csapom a kezeimet.
Gondterhelten nézek körbe a tájon.
A gondterheltségem onnantól valódi alapokra helyeződik, hogy megpillantom a távolban a földbirtok közepén álló emeletes házat, körülötte a hozzá tartozó melléképületekkel és az ott parkírozó traktorral.
A füst szerint Lawrencék otthon vannak. Szerintem meg elmentek hazulról.
Beütésesek. Suhan át bennem a gondolat.
Vegyesek az érzéseim. Amennyire meg akarom találni Danielt, annyira félek is attól, amit itt találhatok. Talán a hely kisugárzása teszi ezt velem, a farm miliője. Félelmetes, de az előttünk magasodó ház egyszerre taszít, és hívogat. Csak nézem, mint aki fel akarja mérni a távolságot, mennyit kell még gyalogolni odáig.
A szempillám sem rebben. Ugyanúgy, mint a kávézó mögött anno, benyomásokat keresek. El is csípem őket, de nehéz megragadni a lényegüket, olyan… olyan… „Isten hozott az Adams family-nél!” érzésem van. Talán az unoka pokoli tetteinek az ismerete mozgatja meg bennem az előítéletet. El is fordulok más irányba és nézem a környező erdőt, mögöttük a szürke hegytetőket, ahogy hegyes fogakként harapnak bele a felhőborított égboltba.
Sehol egy lélek, vagy mozgás. Síri csend honol körülöttünk, csak Stephen szöszölését hallom, ahogy matat a Roverben.
- Ennek a háznak egy temető plakátján a helye. – suttogom Stephennek. Oda is hajolok hozzá, a motorház fölé, miközben a fülem mögé tűröm a hajam.
Az Istennek sem tágít ez a hülye érzés belőlem. Legalább tényleg látszik, hogy kellemetlenül érint; lerobbantunk.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia mosolya elárulja, hogy érti, miről beszélek. Talán vele is történt ilyesmi. Nagyon jól kommunikál szavak nélkül is. Kivételes nő, akár Kanguyakként is megállná a helyét. Igen, biztos vagyok benne, hogy a képességei megvannak hozzá. A gondolkodása más tészta. Á, pont a nyomozósokat emelte ki. A Columbo-t szeretem is, az X-Akták már túl misztikus volt nekem, de legalább abból is megvan pár rész fejben. A többit tisztázom, hogy ne ott jöjjön a meglepetés.
- A gumiemberes rész volt emlékezetes, aztán amikor Scully-t elrabolták meg még egy párat be tudok dobni, ha kell. A Csillagkaput nem nagyon ismerem, legfeljebb ajánlóból, a Discovery viszont nagy kedvenc!
Ezzel azt hiszem, meg is van minden. Egyáltalán nem lepne meg, hogy ha Nia a legkülönbözőbb témákhoz is hozzá tudna szólni. Sokoldalú, nyitott gondolkodású, biztosan nem csak egy dolog érdekli. Ezt szűrtem le. A kocsiban érzem, hogy nem győztem meg az idegességgel. Ennyire rosszul azért nem játszhatok, ő meg nem is vérfarkas. Mindegy, koncentrálok az aggodalmakra, amiknek a fő okozója ő maga. Ha itt valami olyan történik, ami miatt a szülők beszólnak a yardra, akkor még én is megüthetem a bokámat. Erre gondolva máris reálisabb lesz az aggodalmam. Bizony, pengeélen fogunk táncolni. Én már sokszor csináltam és az Őrzők sok mindent el tudnak tüntetni, de egyszer eljöhet az a pillanat, amikor nagyot hibázok. Nem most kéne. Kicsit csikorgatom a fogaimat, ahogy arra gondolok, hogy márpedig van rá esély.
Az utolsó megtett szakaszt végigbeszélgetjük és most már igyekszem úgy bánni vele, mint a kedvesemmel, akiért odavagyok. Két hónap után még nagyon friss lehet a szerelem, lángolhat. Odakint már használom a képességemet és eltüntetem a szagomat. A sajátomat el tudom, otthon pedig akkora fürdést rendeztem indulás előtt, hogy a Falkát nem fogja érezni senki. Nem zárom ki, hogy van másik farkas a környéken, még ha nem is Danielre számítok. Nia szagán kívül legfeljebb egy-két járókelőét érezheti rajtam bármelyik tapasztalatlan vérfarkas. Eddig én sem érzek semmit. Daniel nem járt ezen az úton mostanában. Mégis indokoltnak látom, hogy úgy játszunk, mintha már itt is hallana minket valaki. Mikor a nő kijön utánam és kérdez egy tipikusan elvárható kérdést, azt mondom, ami a legidegesítőbb ilyenkor:
- Nem tudom. Leállt a motor, de a tipikus hibákra semmi nem utal. A fél szervizt meg nem hoztam el.
Nagy sóhaj és egy most mi legyen tekintet. Itt vagyunk a semmi közepén egy nem induló kocsival - a szerep szerint. Autómentőket kéne hívni. Vagy körülnézni, hátha mégis lakik valaki a senkiföldjén és tud segíteni a szerelésben. Érzem Nia félelmét. Ahogy behajol, ránézek és előadom a bátor férfit, aki nem ijed megy egy ilyen helytől. Ezt nem is kell játszanom. Nem az épület a kockázatos a mai kirándulásunkban.
- Ugyan, Tessa! Biztos van kocsijuk és hozzá szerszám is. Megkérdezzük őket?
Felegyenesedek, kibújok a motorházból és még egyszer körülnézek. A tájat nagyon szépnek találom. Szeretem az erdőket és a komor hegycsúcsokat. Ha nem lenne ennyi feladatom a Falkában, kiköltöznék. Talán egyszer, ha már nagyon-nagyon öreg leszek, meg is teszem. és odamegyek hozzá. Közel állok, olyan közel, ahogy egyébként nem tenném. Ránézek és egy kicsit zavart mosollyal kérdezem:
- Hívhatnánk az autómentőket, de mire kijönnek... És még fizetnénk is, ezek meg talán szívesen segítenek ingyen is. Ne gondolj rögtön rosszra! - mondom és egy kis mosollyal megsimítom az arcán. Egyetlen simítás. Ha valamelyik öreg véletlenül kinn áll az úton, csak nem látjuk, akkor kétsége sem lehet, hogy mi összetartozunk. A szemeibe nézek kutató tekintettel. Érzem, hogy igazi a riadalom. Bennem csak egy kis aggodalom van, de az is valós és hagyom is, hogy a mosoly mellett láthatóvá váljon.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Ahogy Stephen belép az intim-szférámba, nem hátrálok egy szemernyit sem. Ezt és a hasonló reflexeket kikapcsoltam idefelé jövet, a gyakorlás során. Könnyű, ha az ember ismeri a testét és ura annak.
Úgy nézek fel Stephenre, mint a hősre, aki megmenti a helyzetet, és akibe belevetem minden bizalmam. A férfiakat csodálni kell. Nekünk meg még nagyon friss a kapcsolatunk, javában tombol bennünk a tűz és az újdonság varázsa, úgyhogy duplán kijár Petenek a rajongással teli pillantásomból. Az arcomat ért simításra, széles mosolyra görbülnek az ajkaim.
- Jó ötlet, Pete. – duruzsolom.
Kívül, látszatra szerelmesnek tűnök, de belül… csak rosszra tudok gondolni.
Érdekes. Itt, vidéken sokkal tisztább az „adás”. Minden szinte érintetlen. Odabent a városban hatalmas az interferencia. Rengeteg inger ér minden irányból. Itt tiszta a levegő, és ez nagyon jó hatással van a test egészére, ezzel együtt az elmére is. Könnyebb gondolkodni, könnyebb meglátni az összefüggéseket, befogadni az ingereket.
A temetők és a kórházak kisugárzása ritka rossz hatással van rám. A szervezetem az ezekből áradó negatív hullámokra szinte drasztikusan reagál. Ilyen helyeken mindig rám tör a rosszullét és a depresszió. Szenvedéstől, betegségtől, elmúlástól terhes légkörük egyből alávág a vígkedélyemnek.
Ez a hely meg egy kisebb vágóhíd. Sok állat lelte ezen a farmon a halálát, talán ez az, ami piszkál mélyen. Arról nem beszélve, hogy tudom, egy élet ment itt tönkre. Egy? Ugyan, dehogy, csak egy. Egy egész családé.
Nem lenne szabad ennyire belemélyednem lelkileg, csak magammal tolok ki, na és persze Stephennel. A figyelmemet másra kell összpontosítanom, nem a Lawrencéket ért sorozatos tragédiák utózöngéire.
Látom Stephenen, hogy aggódik. Nem rejti véka alá. Mosolya ellenére az is ott tündököl a markáns vonalak közt. Attól tart, hogy elszúrom az egészet? Biztosan ez aggasztja. Belerángattam egy gyilkossági ügybe. Nem vagyok hivatásos nyomozó, és totál illegális amit művelek.
A jelvényem sem igazi. A 100 Ft-osban vettem két dollárért. Iiigen, a benzinkutas balhé óta beszereztem egy ilyet. Jah, sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükségem, hogy valaki arcába nyomjam, nekem, a női retikülök antireklámjának. Ennyivel is bővült a táskám tartalma. Mivel mással, mint egy játékjelvénnyel? Nem félek használni, ha a helyzet úgy kívánja. A kreativitásom tárháza kimeríthetetlen, de Stephen előtt nem reklámozom, kiröhögne.
Egy kicsit ácsingózok a párom előtt és fürdőzök a közelségében. Tudomásul veszem a felsorolt lehetőségeket, aztán komótosan odaslattyogok a Rover hátsó ajtajához. Kinyitom, és kiveszem a zöld oldaltatyómat a sporttáskám mellől. A szíját a nyakamba akasztom, és a táska máris az oldalamon csüng.
Előszedem belőle a fehér Samsung Galaxy-t, miközben fenékkel a kocsi oldalának dőlök.
Kioldom a billentyűzárat, és összeráncolom az orrom attól, amit az érintő képernyőn látok.
- Az autómentőnek is csak füstjeleket küldhetnél, mert nincs térerő. – tekintek fel Stephenre. Összeszorítottam az ajkaimat, hogy ne vigyorogjak. A térerőt nem mi buheráltuk meg. Az tényleg nincs. Még szerencse, hogy a Rover nem igaziból robbant le.
A mobilt visszacsúsztattam a táskámba, aztán mindkét tenyeremmel a combomra csaptam.
- Elindulunk? – tudakoltam Stephenre pislogva. - A Rovert itt hagyjuk, vagy eltoljuk odáig?
Ez utóbbi látványos megtévesztés lenne. Emellett praktikus is, mert nem szeretnék kilométereket sprintelni a kocsiig, ha menekülőre kellene fogni.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia nagyon jól játsza a szerelmest, aki a végtelenségig bízik a párjában. Érzem, hogy mi van benne valójában, de szemernyit sem mutatja ki. Empátiát érzek, sajnálatot. Remélem, hogy elfelejti, mikor odaérünk és beszélni kell Lawrence-ékkel. Aztán hátramegy és nézem, mit akar. A holmjai között turkál, én pedig innen figyelem őt is, aztán mégiscsak a farmra nézek. Megvakarom az államat, mintha morfondíroznék, hogy biztosan jó ötlet-e odamenni. Mikor látom, hogy nyomkodja a telefont, melléállok és belenyugvó szájszorítással bólogatok hallva, hogy nincs térerő. Na, igen, messze vagyunk. Ez azt is jelenti, hogy valóban csak magunkra számíthatunk. Mikor Nia pslog és jelzi, hogy menni kéne, én helyeselek.
- Igen, Tessa, mindenképpen. Valamit csinálni kell és hátha ott segítenek nekünk. A kocsit... Attól nem félek, hogy ellopják. Itt nem járnak kósza autótolvajok és amúgy se indul. De jobb, ha odatoljuk. Én se adnék szerszámot, ha beállítana valaki azzal, hogy csak ide az út végébe vinné.
Persze lehet itt véletlenül olyan, akit elcsábít egy magányos autó és be is indíthatná. Más kérdés, hogy meddig jutna. Mire rájönne, hol kell keresni a hibát, utolérhetném és nem járna jól. De nem kockáztatunk. A terv úgyis az, hogy megkörnyékezzük a párt.
- Akkor gyűrközzünk neki, Tessa! - mondom és kinyitom az ajtót, hogy kioldjam a kéziféket. Utána leveszem a dzsekimet, bedobom az ülésre és visszacsukom az ajtót. Az ingujjamat feltűröm és ha Nia is készen áll, akkor hátul nekifeszülök a kocsinak. Nem vetem be minden erőmet, hiszen nem akarok lelepleződni. Annyit alkalmazok, amennyi a testalkatomból és a sportosságomból eredhet, márpedig ez is elég sok. A kocsi nagy, de ketten eltolhatjuk egész jó tempóban. Csak ne az üveget kezdje nyomni. Ezt mondjam neki? Nem, még magára veszi, hogy hülyének nézem. Legfeljebb szólok, ha ezzel próbálkozna. Ha csináljuk, akkor lassan közeledünk is. Taposom a földutat, mert ez már az. A bakancsom alatt felverődik a por és a Rover komótsan gurul. Az út nagyjából sík, nem lejt, csak kicsit göröngyös. Ez még jó is nekünk. Szaglászok közben és még mindig nem érzek semmit Danielből. Meglátok valakit kijönni az útra. Az öregúr az és csípőre tett kézzel, hunyorogva nézi, hogy jövünk. A szaga alapján egyszerű ember, semmi több. A lelkiállapotát innen még nem érzem, de szerintem már sejti, mi történt.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Az empatikus élményeim olykor nagyon erősek, és zavaróak tudnak lenni. Amikor megrohamoznak, olyan, mintha egy száguldó érzelmi hullámvasúton ülnék. Szerencsére az évek alatt megtanultam megérteni őket és kontrollálni, bár az utóbbi nem mindig egyszerű, ha az impulzus erőteljes. Ha nem vigyázok, képesek rám telepedni és túlságosan beléjük élem magam. Az érzelmek szabad csatornát találnak bennem, de elzárom, ha úgy látom szükségét. Ez most egy olyan helyzet, ahol félre kell tennem mindenféle együttérzést, sajnálatot. Tárgyilagosnak kell lennem, nyitottnak a nyomokra, úgyhogy meg is makacsolom magam, és száműzöm a kellemetlen érzéseket. Első ízben megpróbálom teljes odaadással beleélni magam lerobbant turisták szerepébe, és komikus szemmel tekinteni a helyzetre. Ez nem önbecsapás, ez egy módszer, ami nekem segít és beválik. Mindig ezt csinálom, ha terelnem kell a gondolataimat. Másra összpontosítok, olyan dolgokra, amik sokkal kellemesebb érzéseket keltenek bennem.
Logikus, amit Stephen mond. Ezek szerint ugyanarra gondoltunk. Kolonc nélkül könnyebb neki gyürkőzni a kocsinak, úgyhogy a táskámat visszadobom a hátsó ülésre, és becsapom az ajtaját.
Magabiztos léptekkel vonulok a Rover mögé, és csatlakozom Stephenhez. Mit nekem egy kis séta, legalább meglesz a napi mozgás. Ez az autó meg különben sem teher. Hálás lehetek neki, amiért elhozott idáig, és cinkostársam ebben az ügyben.
Stephenre vigyorgok. Én is felgyűröm a fekete garbóm ujjait a karomon.
Azt már megtanultam, hogy ne tapizzam a szélvédőt. Az üvegajtóknál sem a lapot lököm be tenyérrel, ha belépek valahova, ahol ilyenen kell keresztüljutni, mert ott marad a kéznyom.
A kocsi szélvédőjét meg különben sem akarom kinyomni a helyéről, úgyhogy eleve nem annak feszülök neki.
- Rendben, Pete. – felelem Stephennek, és együttes erővel tolni kezdjük a Rovert a ház felé az úton.
Ahogy haladunk, lepillantok a lábára, és azt veszem észre, hogy együtt lépek vele. Halványan mosolygok, és tolom tovább apám kocsiját.
Nem azért nem szólok hozzá, mert haragszom rá, vagy mert bunkó vagyok, egyszerűen nincs mondanivalóm. Ha lesz valami érdemi gondolatom, ami kikívánkozik, úgyis közlöm vele. Szerintem ő is el van a saját fejében. Agyaloghat és vizsgálódhat. Én is ezt teszem. Nem akarom felesleges csacsogással fárasztani.
Ahogy előredőlve ösztökélem előre a Rovert, két kinyújtott karom között le-lenézek a földútra. Figyelem ahogy megyünk rajta, és hallom, ahogy ropog a barna bokacsizmám talpa alatt.
Közben megállapítom, hogy Daniel tuti nincs itt, attól nem kell félni, és 100%, hogy nem is bukkan fel mostanság. Ez megnyugtat. Öregem, ha tudná, hogy idegenek szaglásznak az otthonában… nem akarom megtudni mit kapnánk tőle. A legjobb halottkém sem tudná összelegózni, ami belőlünk maradna.
Felvettem a ritmust, belejöttem és tetszik. A „pasimmal” tolom a verdát. Ez így újfent megmosolyogtat, de nem nézek föl, így nem látom az útra sétáló idős férfit.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Érzem, hogy Nia-ban tompulnak az együttérzés lángjai, amik eddig ott lobogtak. Egy kis cinizmust és eltökéltséget érzek helyette. Empátiának már csak nyomait hagyta. Ennyire uralná az érzelmeit? Ügyes nő, nagyon ügyes. Nem beszélgetünk, amíg toljuk a kocsit. Most az izmaink dolgoznak, nem a nyelvünk és a szavaink, ez rendben is van így. Egyikünk sincs rossz kondiban, de most koncentrálunk, a szerep szerint. Érzem, hogy a nőnek kezd tetszeni a mozágs. Vannak ennél kellemesebb formái is, de szó mi szó, több órányi üldögélés után nekem is jólesik valami ilyesmi. A helyzet komikuma nem nagyon érdekel, de ha ő ezt is megéli, hát élje. Amíg nem rontja el az akciót nevetéssel vagy szétszórtsággal, addig nem bánom, hogy jól érzi magát.
Közeledünk a házhoz és már egyre több részét ki tudom venni. A főépületből jön a füst, ez az emeletes, családi ház. Mellette a kisebb épület a mi oldalunkról egy istálló és már az egyik lovat is látom. Még egy kisebb épület áll mellette, hullámos fémlapokkal lefedve. Ez valami fészer lesz. A szagok alapján nem csak lovak vannak, hanem sertés, szarvasmarha, csirke is. Hogy pontosan mennyi, azt innen nem tudom megmondani, de nem sok. Szerintem csak maguknak termelnek, nem eladásra, ami a húst illeti. Hogy zöldségből mennyi van, arról fogalmam sincs. Az öregen érzek kukoricát, hüvelyeseket, krumplit meg szénát, ezutóbbit nagyon erősen. Meg a ganéj szagát, gondolom, az állatoké volt eddig a napja. Danielnek nincs itt semmi szagnyoma és más farkasnak sem. Egy szagot érzek még erősen, nyilván az asszonyét. Más ember is lehet itt vagy járhatott itt, de azé gyengébb szag lehet, ha van is, az állatoké elnyomja.
Az öreg tiszta kosz, ahogy ott áll a kék farmer kertésznadrágjában, mint egy kérdőjel. Nem túl erős alkat, de magas és szálas a karja. Elég ráncos, le sem tagadhatná a korát. Karimás kalapja alól vizslató szemekkel és tátott szájjal néz ránk. Lassan elérjük a kerítést, ami egyszerű fakerítés. Kétméterenként egy-egy tartóoszlop, ezeket pedig öklömnyi vastag farudak kötik össze. Mikor hallótávolságba kerülünk, megállok és intek Nia-nak, hogy ő is pihenjen. Kiállok a kocsi mögül és intek az öregnek egy lendületes üdvözlőintést. Reménykedő tekintettel és kérő hangsúllyal szólok hozzá:
- Jónapot! Lerobbantunk a kocsival és segítséget szeretnénk kérni.
Az öreg ugyanúgy néz, a száját se csukta még be, úgyhogy látom a hiányos fogazatát. Elöl az egyik hiányzik meg még egy pár mellette. Alul is, fölül is tátong egy-két hiátus. Gyanakvást érzek benne és félelmet. Vajon attól fél, hogy kiraboljuk vagy attól, hogy fény derül a sötét titkokra? Meglátjuk. Engem néz egy ideig, aztán letekint a kocsira és ha meglátja Nia-t, őt elég sokáig nézi. Ekkor közbelépek, mert zavarnia kell, hogy a csajommal szemezik.
Vannak szerszámai, amikkel szétkaphatnám a motort?
Az öreg ekkor megint rámnéz. Nem süket. Ha csak szájról olvasott volna, ezt most nem vette volna észre. Valami változik benne. Hirtelen gyanúsan vidám lesz, majd mintha kéjes örömet éreznék benne egy pillanatra. Aztán megint a gyanakvás. Húha, ezt az elmét, ezt a lelket követni nem lesz egyszerű, úgy érzem. Nekitámaszkodok a kocsinak és várom a válaszát. Megint ránéz a kocsira, aztán Nia-ra. A szemöldökei lefelé indulnak, egyre szorosabban és a nyitott szája torz mosolyra hajlik. Hátul sincs sok foga. Nia-t nézi és neki válaszol:
- Peeersze! Jöjjenek csak! Segítsek tolni?
A kezeit el is emeli a csípőjétől és maga mellett lógatva várja, hogy kell-e a segítsége. Nem kell.
- Nagyon kedves, köszönjük! Hagyja csak, majd mi odatoljuk. Tessa, ugye mondtam, hogy vannak még rendes emberek. Na, gyere! - szólok először az öreghez, majd Nia-hoz. Ha újra nekiállunk, akkor eltoljuk a kapuig, ami mellett áll az öreg. Befelé hajlik, egyszerű kertkapu. Két méter széles, ugyanolyan ökölnyi vastag rudakkal, mint a kerítés. Egy fölül, egy alul és egy x köti össze őket. Két lánccal zárja, rajtuk lakat. Jobb lesz itt kinthagyni a kocsit. Mi még el tudnánk menekülni gyalogosan, de a Rovert nehéz lenne zárt kapun kimenteni, ha úgy alakul. A zárat meg nem akarom megrongálni. Ha bajosak, talán nem szólnak be a yardra, de fölösleges kockázat lenne. Biztos vagyok benne, hogy ezt Nia is látja és ugyanezt fogja gondolni. Sok mindenben egy rugóra jár az agyunk, ami ezt az ügyet illeti. Most viszont már nem csak miatta aggódom, hanem az öreg miatt is. Ha szenilis vagy bolond, akkor sokkal nehezebb dolgom lesz. Ezekhez nem vagyok hozzászokva, akármikor nyomoztam, értelmes emberekkel kellett beszélnem. Az mindegy, hogyan gondolkoztak, de az elméjük ép volt. A tomboló farkasokhoz értek, de egy sérült elméjű ember kifoghat rajtam, ahogy Nia-n is. Most már teljesen hiteles lesz az aggodalom. Improvizációk lesznek itt, kérem és nagyon-nagyon oda kell figyelnünk, hogy mit mondunk vagy kérdezünk.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Csak csendben somolygok a Rover mögött. Jár a lábam, és jól érzem magam. Én is el tudok képzelni másfajta aerob terhelést, mint a kocsitolás, abban is ki lehet melegedni, és nem capoeira.
Nekem is el szoktak kalandozni a gondolataim, hát, ha még elememben vagyok. Mint például most. Nekem ez kell. Így tudom végigcsinálni a küldetést.
Igen, én sem szeretek egyfolytában beszélni. Akkor meg még nehéz is, ha nincs mondanivalóm. Van, hogy nekem is jobban esik a csend, ha agyaloghatok és merenghetek.
Ahogy közeledünk a farmhoz, megcsapja az orrom a trágya és az állatok jellegzetes, erős szaga, ami körbelengi az ilyen helyeket. Nem fintorgok, minek tenném? Városi vagyok, nem finnyás úri picsa.
Stephen intésére megállok, és felegyenesedek a toló pozitúrából.
Ekkor veszem észre a kantáros farmert viselő idős férfit. Napcserzett arcán mély ráncok vájtak barázdát, fehér hajmaradványa kikandikált a kalapja alól. Csak nézett minket meredten, mintha most érkeztünk volna a Marsról.
Stephen példáját követve én is kiléptem a Rover hátsója mögül. Intettem a bácsinak.
- Helló! – csicseregtem cukin, és angyali bájjal teli mosolyt villantottam rá.
Valamit eltalálhattam, mert nagyon megnézett magának. Jaj, nem jó ez így, ő nős is, meg hát… inkább egy tőle fiatalabbal kezdenék, akinek nem a kapanyél esik ki a szájából, ha rám nevet. Ő lesz Arthur Lawrence. Hümmm… Nem egészen ilyennek képzeltem. Inkább kicsit olyannak, mint Clark Kent apja idősebb kiadásban.
Amikor Stephen a szerszámok után érdeklődik, nem lehetett nem észrevenni azt a hirtelen változást, amin a fickó átment. Úgy fellelkesült, mint akivel most közöltük, hogy nyert a lottón.
Stikkes.
A tekintetem Stephen és a bácsi között ugrált. Mikor ki beszélt, arra pillantottam. Közben megvakartam a szemöldököm. Kicsit tovább, hogy Stephen vegye az adást.
Stikkes.
A farmer bácsi fogatlan vigyora csak fokozta a miliőhatás igézetét.
„Tessa, ugye mondtam, hogy vannak még rendes emberek?”
- Igen, szívem, mindig mondod. – mosolyogtam Stephenre.
Stikkes.
És ez nem demencia, kezdődő fázisba esetleg belefér. De ez a fickó rejteget valamit. Nekem gyanús minden esetre.
Egy kicsit zavar, hogy így végigmustrál az öreg. Jó, oké, megértem. Fiatal pipit is csak a tyúkólban lát. Szerintem még TV-jük sincs itt az Isten háta mögött. A Playboy magazint meg nem járatja. Az asszony el is agyalná a sodrófával.
Megerősítem Stephent.
- Köszönjük, bírunk vele. – csivitelem mosolyogva, hogy megjelennek a kis gödröcskék az arcom mindkét oldalán.
Baszki, tolom én, lássa nem vagyok egy törékeny virágszál, hátha megijed és elfelejt. Vagy, lehet a stramm asszonykákért van oda, akkor buktam.
Szerintem a kedves párom is arra gondol, amire én. Biztos, hogy arra, mert nagyon sok mindenben egy húron pendülünk, és okos férfi. A kapun nem toljuk be a Rovert, de nem ám! Onnan ki is kell még jönni. Szökéstechnikailag okosabb, ha itt marad kint a kocsi.
A kapu előtt megállunk, és felegyenesedem. Szusszanok egy nagyot.
Fogalmam sincs mit mondhatnék az öregnek. Túlzásba nem akarom vinni a barátságosságot, még félreérti és zöld útnak veszi.
Autószerelés jön, ahhoz úgysem értek. Beszéljék meg a szaki férfiak. Én csak ácsingózok Stephen mellett. Bölcsen hallgatok, közben figyelem a bácsikát, és hallgatom Stephennek mit sikerül egyezkednie vele.
- Honnan jöttek? – faggatózik az öreg zamatos egyszerűséggel.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia nagyon megnyerően adja elő magát. Eddig tényleg profi. Az öreg viszont próbára fog tenni minket, a feleségét pedig még nem is láttuk. Érzem, hogy ő is észrevette, amit én. Azt az arcot értelmezni szerintem ő se tudja, de a hirtelen változások nem kerülik el a figyelmét. A periférián láttam, hogy már az egyik vészjelzést adja le. Kitűnően indul... Belegondolok és tulajdonképpen nem is baj ez. Már az elején tudjuk, hogy mire számítsunk. Sokkal jobb, mintha alattomosan eljátszaná a jóembert. Játsza is, csak pokolian rosszul. Az őkorában pedig jobb nem is lesz szerintem. Nia mosolyát viszonzom és nagyot bólintok. Az öreg azt hiheti, csak ilyen jól megértjük egymást, hogy helyeselgetünk, de valójában mást értünk mindketten. Nem kell kimondanom, Nia fogja tudni. Ha nem kéne, nem bólogatnék, csak visszamosolyognék. Szerintem ennyire már megismert. Érzem, hogy zavarja Arthur bácsi tekintete. Nem szeretik, ha egy darab húsárunak vannak nézve, pedig néha csak arra kellenek. És ha nem is akarja mind bevallani, néha nekik is elég egy kis hús és a többi csak fölösleges körítés. Ez viszont más helyzet, egy őrült nevelőszüleihez jöttünk és látjuk, hogy a nevelőpapa rokonlélek. Nála is megvolt már a naplemente, csak kérdés, hogy mi maradt utána? A kapunál egyszerre állunk meg. Vág az agya, annyira nem zavarta meg az öreg. Csendben van és jól is teszi most. Én is hallgatnék egy kicsit, de már jön is a kérdés. Nem az, hogy mi a baja a kocsinak vagy hogy mit keresünk errefelé. Nem, rögtön az, hogy honnan keresnének minket, ha úgy véletlenül nem kerülnénk elő többet. Még mindig nem tartom a legjobb ötletnek, de mivel Nia ezt ismeri, ezt beszéltük meg.
- Fairbanks-ből. Kirándulni jöttünk, de a kocsi nem így akarta... Egy pillanat! - mondom neki és amíg ő a kapu előtt áll, én felnyitom a motorház tetejét. A fél fülem az öregen van. Kizárt, hogy gyorsabb legyen nálam, de figyelek. Ha elindul a trágyás csizmájával, én meg fogom hallani. A választ megkapta, de rögtön a lényegre is tereltem a szót, ahogy az tenné, aki tényleg csak tovább akar állni. Ránézek és most valahova a hegyek felé néz. Mintha elfelejtette volna, hogy most parkolt be az orra elé egy bazi nagy Rover két szerencsétlennel, akiket cserbenhagyott. Félelmet érzek benne. Most fél, mikor itt vagyunk a kapuja előtt egy lerobbant kocsival. Egy pillanat alatt változik, most izgatott. A kérdésemet csillogó szemekkel hallgatja.
- Akkor tudna hozni egy pár csavarkulcsot, esetleg féktisztítót vagy...
Az öreg a szavamba vág és felemeli a kezeit, mint aki megadja magát. Teljesen ki van virulva. Feljebb tolja a homlokán a kalapot és még mindig nagyon hangosan beszél, pedig itt állok előtte.
- Ne mondja tovább! Majd maga kiválasztja, mi kell. Én nem értek ezekhez az új autókhoz. Brútusz is van benne?
Meglepődve nézek rá, hogy nem hagy beszélni. Most nagyon reménykedem, hogy Nia nem fogja kiröhögni. Bizonyítja, hogy a modern kütyükhöz nem ért, csak a római történelemből dereng neki valami. Bluetooth egy autón... Vagy én vagyok lemaradva és van ilyen elektronikai beépítés a legújabb kocsikban. Ebben biztos nincs, úgyhogy felelek neki egy kis várakozás után, ahogy nézek rá.
- Jó...jó, köszönöm. Nincs benne bluetooth egyébként.
Az öreg bólogat és magához int lelkesen, hogy menjek. Nia-ra nézek és belemegyek a játékba. Engem nem intéz el ez az öregember, más pedig nincs a környéken, szóval párocskám nem forog halálos veszélyben. Daniel szaga még mindig sehol nincs. Rég járhatott itt. Messzebbről kiabálást hallok, rekedt, öblös női hang:
- Arthur! Arthur, ki az? Elment már?
Szívélyes fogadtatás valakitől, akit úgy képzelek el, mint valami kontyos, tenyeres-talpas fekete nagymamát. A szagát nem érzem, úgyhogy jó messziről kiabál.
- Nyughass már, Lucille! Elakadtak a kocsival, jönnek javítani. Most már előjöhetsz. Maga meg jöjjön!
Ha már így rámparancsolt, nincs más választás - a szerep szerint. Egyébként csak Castortól vagy a Tanács tagjaitól fogadok el ilyen hangnemet, ha néha elgurul náluk a gyógyszer. Most én vagyok a kiszolgáltatott, akinek segítenek és odahajtja a fejét, mint birka a vágóhídon. Nia-ra nézek egy mosollyal és így szólok, a megfelelő megszólítással:
- Mindjárt jövök, szívem!
Az asszony épp elbújt, mikor az öreg kiszúrta, hogy valaki jön? Mi megy éppen? Lehet teljesen ártatlan dolog is. Egy nő talán nem mutatkozna olyan szutykosan, mint Arthur. Atól, hogy öreg, még igényes lehet magára. Az öreg nyitja a kaput. Eddig se volt bezárva, csak be volt hajtva. Bemegy előttem, de kétszer is hátranéz. Várakozást, izgatottságot érzek benne. Ennyire nem jöhet lázba, hogy megmutathatja a szerszámkészletét valakinek. A fészerhez vezet, amit már láttunk. Egyszerű, meszelt falú épület faajtóval, amit kulcsra lehet zárni. Nia szemei elől nem tűnünk el, végignézheti, ahogy odamegyek. Valaki közeledik. Ezt én valójában nem hallhatnám, nem szagolhatnám ki, úgyhogy nem nézek hátra. Nem felém jön, hanem balra, a kapu felé. Az asszony ki fog menni Nia-hoz. Ha lát engem, tarkóvakarást láthat. Megállok az ajtó előtt és körbenézek a birtokon egy kicsit. Nem túl koszos, nagyjából rendbentartják. Meglátom a nőt is. Ez komolyan férjnél van? Bulldog arc, lógó hájjal és brutális alsó ajakkal, bumszlis orr. Alacsonyabb Nia-nál is, vaskos karjai vannak, nagy pocakja és feneke. Kicsit mackósan, de határozottan mozog. A tenyeres-talpas elsőosztályú tipp volt, de nem fekete. Piros kendő van a fején és egy barna, térdigérő otthonkát visel, alatta világoslila blúzzal. Fehér bokazokni, pontosabban egykor fehér bokazokni, ami most piros és barna foltokkal van tarkítva, ez az egész pedig benne egy elnyűtt, koszos, barna bőrcipőben. A kezei véresek. Én kiszagolom, hogy ez csirkevér, valószínűleg épp ebédre valót vágott, de Nia meg fog ijedni. És hogy mit érzek Lucille-ben? Teljes közönyt. Mintha magamba néznék. Se félelem, se vidámság, csak az érdektelenség, a nagy semmi. Ránézek a "hölgyre" és az is rámnéz. Nem köszön, csak megy Nia felé. Az öreg rámkacsint és nagy vigyorral mondja:
- A legkövérebb tyúk volt, de ma megfőzzük. Elnézést, a feleségem nem valami beszédes. Sokan irigyelnek érte, hahahahaha! Na, válasszon, hogy mi kell! - mondja nevetve és kinyitja a fészer ajtaját. Tökéletesen látom, hogy mik vannak ott, de nem kéne látnom, mert nem sok fény jut be a fészerbe. Bólogatok a szavaira, amiket Nia is hallhatott. Ez talán elég lesz neki. Ránézek Arthurre és reménykedve kérdezem, egyben mutatok is:
- A kapcsoló itt balra van?
Látom, hol van, de jobb, ha ő mondja el. Az öreg megrázza a fejét. Sokáig rázza, majd bemegy és középen elmegy a kis épület másik végéig. Követem. Fém, olaj és vegyszerek szaga, meg földé, szénáé. Mindenféle szerszám van itt, nem kizárólag a kocsihoz, traktorhoz való. Nagyon szeretném tudni, mi történik odakint, de gyanús lenne, ha kirohannék. Arthur felkapcsolja a villanyt, ami a a két polc- és állványsor között kialakított út végén van, a szemközti falon. Fent világít egy kis égő.
- Városiak, mindig villanyoznak... - mondja megvetően és ezt teljesen őszintének érzem tőle. Ő spórolna és biztos tudja fejből, mi hol van.
- Köszönöm... - mondom egész halkan, szinte félénken. Az öreg csak legyint és kimegy. Egész gyorsan mozog. Én hamar megtalálom, ami kell és már az ajtóban vagyok, mikor látom, hogy Arthur is kifelé tart. Még nem érte el a kaput, de arra halad. Jövök én is mögötte sietős léptekkel. Van egy szép nagy csavarkulcs a kezemben és egy szerszámostáska, amit mutatok is Nia-nak, zavart mosollyal. Így van, nem tudom, mi lesz ebből, de az az Addams Family nem volt olyan rossz hasonlat. Sajnos...

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Na, most ugrik a majom a vízbe, sikerül-e bevennünk a Lawrence erődöt. Szerencsére, az idegességet, ami átvonult rajtam a kanyar előtt, nem láttam viszont azóta. Most, hogy találkoztunk Arthurral, megkönnyebbültem, mert túl vagyunk az első kisebb megmérettetésen. Szemtől szembe kerültünk a nagypapival, és élőben is felmérhettük. Valami nem stimmel nála, ezt ki merem jelenteni, de nem tűnik veszedelmesnek. Igaz… minden pszichopata így kezdi.
Ó! Stephen nagyon határozottan nyomja. Az öreg helyében én csöppet sem kételkednék a helyzetünkben. Stephen olyan komolyan mondta, hogy lerobbant a kocsink, hogy még én is elhittem.
Stephen mosolya mellé a bólintás a grátisz. Ő alapvetően fukar az efféle gesztusokkal, úgyhogy világos mit akar közölni velem nonverbálisan még a Rovernél. Tetszik, hogy szavak nélkül is megértjük egymást, mert így könnyebb lesz a dolgunk.
Arthur roppant készséges, és korához képest „fürge”. Gondolom, alig várja, hogy lelépjünk, azért ez a lelkes, önzetlen segítségnyújtás.
Na, igen. Ha sejteném mi jár Stephen fejében, egyet értenék. Sok nő valóban nem veszi meg csak azért az egész disznót, hogy hozzájusson egy kis kolbászhoz. Én az ellentábort gyarapítom, Díjazom a köretet.
Nem az öreg zavar meg, hanem ha betoppanna Keanu Reeves vagy Nicholas Cage. Na, ők összekócolnák a fejem.
Persze, hogy hallgatok. Nem kotyogok bele a férfiak dolgába. Intézzék csak az ügyeiket. Különben sem engem kérdeztek. A papi engem vizslat, de Stephennek szövegel. Szerintem azon agyal, hogy ha együtt vagyok Stephennel, akkor biztos szeretem az érett férfiakat, így talán még ő is belefér. Eeeeeezt inkább nem akarom továbbgondolni.
Stephen ügyes színész. Sokoldalú férfi. Látom. Ezer arca van. Már többet is felvillantott belőlük előttem. Nehéz kiismerni, de nem is baj az. Biztos megvan a maga története, amiért ilyen.
Stephen válaszol neki, erre az öreg úgy nézi a hegyeket, mintha várna valakit. Remélem nem Danielt vacsorára. Neeem, az kizárt. Nyugtatgatom magam, és felsorolom az összes létező logikus indokot, amiért ő nem lehet itt velünk.
Arthur nem hagyja beszélni Stephent, tényleg nagyon sürgős neki, hogy elhúzzunk. Vaj van a füle mögött, üvölt róla, hiába próbálja leplezni. Észre sem veszi, hogy a teste irányítja őt, és nem fordítva. Amit tesz, ahogy mozdul, mind ösztönös. Ezek a reflexek évek alatt rögzültek a porcikáiba. Odafigyeléssel meg tudná hamisítani a testbeszédét. De más dolgok foglalkoztatják, látszik rajta. Egyszerű, de okos ember. Paraszti józan ész vezérli. Az ilyen is tud meglepetést okozni, nem keveset. Bármit is takargat, minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy a titka ne láthasson napvilágot. Én így gondolom első ránézésre.
Basszus, a papi tisztességesen próbára tesz. Brútusz… Mikor megüti a fülem, kénytelen vagyok összeszorítani a fogaimat. Kicsit megfeszül az arcom. Stephen, gondolom azért fohászkodik, hogy ki ne röhögjem az öreget. Sejtheti, próbálok úrrá lenni a kényszeren, és milyen xar ez nekem.
Fejben el kezdek számolni tízig.
1… 2… 3…
Istenem, most segíts!
4… 5… 6…
Elképzelek egy rottweilert a hátsó ülésen.
7… 8… 9…
Ő Brútusz, és a röhöghetnék elpárolog belőlem. Így már nem olyan mókás.
10!
Éljen az asszociációs, gondolatterelő játék, mely életet ment. Nyugodt lélegzetet veszek.
Biztos Stephen is tanulmányozza az ellent. Ő a szerencsés most. Arthur elviszi „terepszemlére”. Betekintést nyerhet az életük egy kis részébe. Talán lát valamit, ami szokatlan.
Én kint ácsingózok, még mindig csöndben. „Csak” bámészkodom erre-arra. Nagyon feltűnően nem akarok mindent megvizslatni. Épp csak annyira nézelődök, amennyire érdekelhet, hol is vagyok valójában.
- Jól van! – kiáltok Stehen után, mikor megnyugtat, hogy mindjárt jön.
Szorul a hurok, szívem? Somolyogva pillantok utána. Csak lesek, mikor meghallom a papi hogyan beszél a mamival. „Előjöhetsz!” WTF??? Bujkálnak a házalóügynökök elől, vagy mi?
Aha, látom. Stephen vakarózik. Nem tudja, de olyan cuki így. Nem mondom meg neki, mert hülyét kap. Így sem kedvel. Ezzel legalább adnék neki rá okot.
Valami készül. Aztán a kedves eltűnik a szemem elől a fészer mélyén. Remélem, Arthur nem a vesztőhelyre viszi. Hegyezem a fülem, nem hallok-e egy-két baljós baltacsapást, de nem. Szerintem át kéne állnom Stephen Kingről valami másra. Sürgősen.
Mikor feltűnik a mami, ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy a kocsiban aludjak éjjel. Ilyen hasfelmetsző ábrázatot sem mindennap lát az ember. Mintha Stephen King egyik regényéből lépett volna ki.
Elnézem az alacsony asszonyságot. Mindezt mosolyogva. Fagyos természete csontig hatoló, s ehhez még párosul egy csendes-őrült sötét pillantása. Öregem… Ha a papi el akarja ijeszteni az adóellenőröket, elég, ha rikkant a maminak, és az kijön a házból.
Lucille az a fajta, aki, ha azt mondja, elmegy zuhanyozni, abból vérfürdő lesz. Kemény dió.
Az Adams family-ék Lawrencékhez képest ártatlan kiscserkészek. Méghogy Csehov meg a 3 nővér. Itt nem a Legyen Ön is milliomos kaliberű kérdésekben fogok elvérezni, úgy hiszem. Nem, egyáltalán nem nézem le őket, és nem is vetem meg. Ők ilyenek. Képesek összejátszani és összehozni a rafinált machinációkat. Az ő módszereik talán primitívebbek a mienkénél, de épp ezért veszélyesebbek is.
A testfelépítésük alapján, jó erőnlétnek örvendenek. Sok munka lehet egy ilyen farmon, megedzi az az embert.
Ismerkedem a környezettel, igyekszem belülre figyelni, és hallgatni a megszülető sugallatokra. De közben Stephenre és a Lawrencékre is figyelnem kell. Nem könnyű így, megosztva, de egy Jensen lány nem ismer lehetetlent. Be fogunk jutni abba a házba, és meglesz, amit akarunk.
- Jó napot! – köszönök oda kedvesen Lucillenek, ahogy odaér a kapuhoz. Mintha biccentett volna, és mellétűzött volna egy kurta morrantást. Alig mozgott a szája.
Én egy árva tapodtat sem tágítottam a Rover mellől. Odacövekeltem mellé. Azt a látszatot akarom kelteni, és a testtartásommal is alá akarom támasztani, hogy nagyon-nagyon-nagyon el szeretnék innen pályázni, és lehetőleg mielőbb.
Nem indultam el a mammer felé, hisz nem is érdekel. Kimérten viselkedem, ahogyan egy tök idegentől elvárnák.
Nem bánom, hogy méreget. Állom a vizsgálgatást. Kíváncsi vagyok, mekkora élvezetet jelentett neki megölni azt a csirkét. Jó. Ha nekem kéne kinyírni az ebédet, a pasim disszidálna mellőlem, mielőtt éhen hal. Egyébként megérteném.
A visszaérkező Stephen láttán felragyog a szemem. Ez az öröm a szívem legmélyéről fakad. Amint kettesben leszünk, javasolni fogom, hogy sehova se menjünk egymás nélkül. Rohadtul észnél kell lennünk. Minden pillanatban fedeznünk kell egymás hátát.
- Mi járatban erre? – vakkant oda nekem Lucille. Az arca baljósan komor, a szeme sem rebben.
Úgy érzem, mintha vallatnának.
Tündéri ártatlansággal mosolygok rá, és hosszan megvonom a vállam, még a kezeimet is széttártam.
- A párom meglepetés kirándulást szervezett. Nem árulta el hova visz, csak azt mondta meglátom, ha odaérünk.
A mami zord tekintete sokat mesél, én meg folyékonyan olvasok benne.
Hülye kis libának tart (végülis ez a célom), aki bukik az idősebb, pénzes pasikra. Jah, könnyű ezt hinni, Dögös pasi a dögös verdával, a fiatal fruska meg szétteszi neki a lábát. Örülök, ha ebben a hitben él.
Az előítélete mellé vegyül még valami. Megvetés, talán kárörvendés, de az arcvonásai ezt nem fejezik ki. Csak a szeme. Mintha azt üzenné: „Kinyalt városiak. Lerohadt a puccos kocsitok, oszt’ most sírtok, mi?”
Stephennél vannak a szerszámok. Ha odamegy a Rover motorházához és belemerül a bügykölésbe, csatlakozom hozzá, de csak mert szükséghelyzet van. A kanyar előtt megtanultam, hogy amúgy ne dumáljak hozzá, amikor dolgozik.
Ott sertepertélek mellette.
- Tudok segíteni valamit? – érdeklődöm kis aranyosan, miközben előredőlök, és mindkét karommal felkönyöklök a motorház szélére.
Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom, s a másik térdem behajlítom, hogy a csizmám az orrával érintse a talajt.
Nem látom innen a papit, de sanszos, hogy szemrevételezi a formás női hátsót. Jah, ezt akár használhatnánk is. Ugrasszuk össze őket, hátha megfogyatkoznak. A mama észreveszi az öreg kocsányon lógó szemeit, és agyonveri. Hehe.
- Ehm… - ezzel a kis halk hangeffekttel próbálom elérni, hogy Stephen rám nézzen a szerelésből. Az arcomat a tenyerembe támasztom, és a középsőujjam hegyével a szemöldököm sarkát bizgerálom.
- Remélem… nincs kutya baja sem. – csicsergem.
Ebből a lényeg a „nincs kutya”. Hasonló rejtjel ez, mint a „nyilalló láb”. Míg nem vagyunk kettesben, addig is muszáj kommunikálnunk valahogy. Még jó, hogy megbeszéltük előre az úton.
Feltűnt, hogy nincs a ház körül eb. Ilyen helyeken mindig van minimum egy. Itt miért nincs? Ha lenne, már rég a kapunál őrjöngene. Ha ki is lenne kötve valahova a ház mögé, – de ennek nem sok értelme lenne itt vidéken a két öregnél – előrehallatszana hozzánk az ugatása.
Nem kombinálok, de Daniel megölte Sparkyt is.