[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Tessa Greenberg és képzelt barátja, Pete Johnson egy napja a dilifarmon. Jó kis könyvnek ígérkezik. Egy tiszteletpéldány pedig rendel Stephennek.
Megmosolyogtam, ahogy Stephen kijavított Mitchnél. Igen, Stephen tényleg csak a rossz embereket csapja le. Őket nagyon.
- Hűha! Szeretetcsomag nekem! – kerekedtek ki a szemeim a jókora színes zacskó láttán, amit Stephen átnyújtott. Bele is lestem azonnal. Atya ég! Vágtam mi ez. Bizonyíték bizonyíték hátán. Az áldozatok megmaradt holmijai.
- Kösz! – vigyorogtam Stephenre a zacsi szája fölül. Úgy örültem, mint a gyerek, aki most kapott egy zacskó cukorkát. És tényleg.
Rossz, hogy úgy kell beállítani az egész sztorit, mintha mindent egyedül csináltam volna. Stephen becsületesen kivette a részét a munkából, ő is megérdemli az elismerést. Tudom, nem ezért tette, de akkor is! Ma nagy dolgokat vitt véghez, erre titokban kell tartani.
Napló? Szuper! Bírom a fickót. Nagyon szemfüles. Erre már korábban is rájöttem.
Stephen kérdésére megrázom a fejem.
- Fogalmam sincs hova ásták el a kocsikat… - sóhajtom. – De rá fogunk jönni.
Szerintem minden megvan ahhoz, hogy megtaláljuk Danielt. Már csak össze kell illeszteni a darabkákat. De előbb értesítem a zsarukat, hogy mielőbb lerendezhessék Lawrencéket, és még azelőtt kiérjenek, hogy esetleg megpróbálnák eltüntetni a terhelő bizonyítékokat a házból. Bolondok, de sosem lehet náluk tudni mire vetemednének. Az is kérdéses, meddig tentéznek a konyhában. Sietni kell!
A Stephen gépét eltettem a kesztyűtartóba. A fényképeket és a leveleket pedig kivettem onnan az ölembe, a cukorkás zacsi mellé, legyenek csak kéznél. Előbb azonban ráuszítom a rendőrséget a farmra. Utána már nyugodtan agyaloghatunk Stephennel a Daniel problematikán.
Míg kiértünk az autópályára, elég időm volt átgondolni, mit mondjak Huston hadnagynak a telefonban.
- Fiúk, most egy kis rádiócsendet kérek. Felhívom a hadnagyot. – szóltam Stephenhez és Mitch-hez.
Az lesz a legegyszerűbb, ha a főnök riasztja az anchorage-iakat. Tárcsáztam. Ahogy meghallottam a hangját, beleszóltam.
- Helló hadnagy!
- Szia Nia! – olyan árnyasan búgott a baritonja, amiből sejtettem, hogy sejti a bajt. És persze általában akkor hívom, ha baj van.
Hatalmas levegőt vettem. Hirtelen nem tudtam melyik végén fogjam meg az elmúlt eseményeket.
- Nia? Ott vagy? Történt valami?
- Itt, hadnagy, remélem ül. Van velem egy kisfiú, cirka hatéves. Mitchell Pennington. Pár hete tűnt el valami tó mellől.
Pillanatnyi döbbent csönd érkezett a vonal másik végéről, aztán a hadnagy indulatos hangja ismét felzengett.
- Már megint merre jársz, Nia? Táppénzen, mi??? – közben papírokat keresett, hallottam ahogy zörögnek az akták. Szerintem Mitch ügye után matatott. A mappa az asztalra csapódott, a zajok alapján fellapozta.
- Figyeljen hadnagy, a segítsége kell. Daniel Lawrence nagyszüleinek a farmján találtam rá.
- A gyerek jól van??? – itt megörültem, amiért nem üvöltötte le csípőből a fejem, hogy mi a francot keresek én a Lawrence farmon. – És te mi a frászt kerestél ott???? A rohadt életbe, Nia!
Túl korán örültem. A hadnagy felsóhajtott. Erőt vett magán, hogy ne üvöltözzön tovább velem. Pedig szeretett volna nagyon, éreztem rajta.
- Mondd, mi van a gyerekkel!
- Begyógyszerezték, és most nem lát, de amúgy, jól van, azt hiszem. Sürgősen értesítse az anchoragei rendőrséget. A farmon nagyon csúnya dolgok mennek… Nem részletezhetem.
- Nem tudsz beszélni a gyerek előtt?
- Igen. Annyira… csúnya minden. Találtam – szándékosan nem a többes számot használtam. - egy rakás személyit, pénztárcát, mobilt…. szóval ööööh… - megráztam a kézfejem idegességemben, ahogy a szegényes olasz tudásom elővettem. Kulcsszavakat kerestem. – „Frigorifero”, „Molte vittime morti”.
- Mégis mennyi?
Beletúrtam a cukorkás zacskóba, hogy lássam szám szerint a tartalmát.
- Sacperkábé 20, de lehet több is. Egy igazi „macello” az a hely. – tudom, hogy a hadnagy folyékonyan beszél olaszul, tök büszke volt magára, hogy az első szó, amit megjegyzett ezen a nyelven, az a „vágóhíd”. Ez a sztorija most pont kapóra jött. Megmaradt bennem.
- A rendőrök mire számíthatnak, ha kimennek hozzájuk? – hideg, tárgyilagos hangon kérdezte.
- Agresszióra és ellenállásra. Nem beszámíthatóak. Fel vannak fegyverkezve késekkel és puskával.
- Jól hallottam? Daniel Lawrencet mondtál? De hiszen ő…!
Áh! Szóval megtalálták már ők is az adatbázisban… hehe. Befejeztem a hadnagy döbbent felkiáltását.
- …meghalt Irakban? Frászt, hadnagy! Kutya baja, sorozatban ő a hunyó… ha érti.
- Értem, Nia. Láttam a fényképét és a fantomképet… - hatalmas, nehéz sóhajt hallatott, és sietve hozzátette. - Rendben, most azonnal mozgósítom az anchoragei kollégákat!
- Várjon, hadnagy! A sajtót ki kéne hagyni, nehogy Danielhez is eljussanak a hírek. Ki tudja mit tenne…
- Igen…
- Legkésőbb éjfélre befutok Mitch-csel a kapitányságra, és mindenről beszámolok.
- Melegen ajánlom, Nia, hogy így legyen! Komoly elbeszélgetésre számíthatsz utána, ezt megígérhetem.
Erre már megrándult a szám sarka. El sem köszönt, csak letette. Nagyon pipa lehet, nekem meg van pár órám felkészülni lelkileg a fejmosásra, arra, amit majd kapok tőle. Tudom, nagyon utálja, ha magánakciózom.
Kifújtam a levegőt, és a telefonom becsúsztattam a zsebembe. Öregem! Ha bármire rájövünk hazáig, innentől kizárólag sms-ben vagyok hajlandó kommunikálni a hadnaggyal.
Kivettem a zacskóból az ütött-kopott naplót. Meg voltak tépkedve a lapjai, némelyik hiányzott, ahogy belelapoztam.
- Pf… Lucille meggyepálta. – morrantom. Kicsit félreteszem a naplót, hogy Stephen felé mutassam azt a fényképet, amin Daniel már idősebb, és egy csinos nővel karolgatják egymást.
- Ezt figyeld!
Remélem tud vetni egy futó oldalpillantást a képre. Szerintem neki is leesik, ami nekem.
- A hátuljára azt írták: „Anya csak egy van”… Neked nem gyanús valami? – tudakolom Stephentől.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia tényleg úgy örül, mint kisgyerek a karácsonyi ajándéknak. Majd ha beleolvas a naplóba, biztos nem lesz ilyen boldog, de most csak legyen. Az örömébe vegyül valami aggódás, rossz érzet, de ezen nem is lehet meglepődni. Halott emberek emlékeit szorongatja és egy gyilkos naplóját. Halálszaga van az egész cukroszacskónak, mégis magánál tartja, még a telefon előbányászása közben is. Kocsikat elásni. Danielnek könnyen mehetett, nyomokat viszont akkor is kellene találni. Biztos meglesznek azok. De miért is gondolkozom ezen? A hullák nem nagyon érdekelnek, se az autójuk. Danielt akarom lekapcsolni és esetleg majd később rákukkantani a hegyekben élő magányosokra. Bár ez inkább Anchorage, mint Fairbanks, úgyhogy nem is kell feltétlenül foglalkoznom vele. A zsaruknak is jusson valami. Daniel már túl sokat tett ahhoz, hogy hagyjam csak úgy elsétálni. Azt hiszem, ennek az ügynek csak úgy lehet jó vége, ha meghal. Pedig nem így akartam indítani. Meg akartam találni és meggyőzni, hogy hagyjon fel azzal, amit csinál, mivel bajt hoz ránk, az egész fajtájára. A Falka befogadná, ha tudna uralkodni magán és megalkudna. Erre viszont szerintem ő nem képes. Egyre inkább így látom. Ilyen nevelők keze alatt az is csoda, hogy a katonaságnál nem csinált olyan balhét, ami miatt hadbíróság elé állították volna. Mostanra pedig már a zsaruknál megvan a fénykép, biztos indul hamarosan a körözés is és ilyen tag nem kell a Falkába, de még az élő vérfarkasok közé sem. Ha halott, senki nem mondja meg róla, hogy nem ember volt életében. Ez van, megcsinálta magának a bajt. Szólnék az Őrzőknek, de a helyzet most nem engedi. Ezt az ügyet már figyelik az eddigi infóim alapján, úgyhogy ha Nia itt beszól a kapitányságra, el fog jutni a hír a megfelelő helyekre. Ha elég ügyesek, elintézik a házaspárt úgy, hogy ne fecsegjenek ki semmit. Az Őrzők pedig elég ügyesek szoktak lenni.
A csendkérésre bólintok. Nem esik nehezemre hallgatni. Figyelem a nőt, a hangját, a testtartását és az érzéseit meg azt is, amit a hadnagyból hallok. Eddig még csak beszélt arról, milyen számot adni a magánakciókról, most viszont fültanúja lehetek egy ilyen beszélgetésnek. A telefont az én füleimmel tisztán fogom hallani. A nagy levegővételnél ránézek Nia-ra. Kicsit zavaros a kezdés, de nem csodálkozom. Ezt nem is most kell elmagyarázni, a lényeg az neki, hogy menjenek ki a bolondok farmjára. A hadnagy már eleve gondterheltnek hallatszik. Nia meg is kapja az első lecseszést. Táppénz. Hát lehetett volna olyan helyzet, hogy nem táppénz, hanem kórházi kezelés vagy akár temetés is képbe kerül. De megoldottuk. Érződik rajta, hogy ez nem hatja meg. Már sok ilyen beszélgetése lehetett. A hadnagy válaszai és kérdései is arra utalnak, hogy jól ismeri a nő gondolatmeneteit. Biztos régóta dolgoznak együtt. Olasz nyelv? A szemeim kitágulnak és mosolyogva ránézek. Ez új. Nem teljes mondatokat mond, csak egy-két szót. Reméljük, a gyerek nem vett olasz nyelvleckéket, különben kellemetlen dolgokat érthet meg. A Franciaországban töltött éveim alatt, még emberként sokszor találkoztam olaszokkal. Marseille kikötőváros és amúgy is szoros volt a kapcsolat a taljánokkal. Azóta már sokat felejtettem, főleg mióta Amerikában vagyok és a nyelv is változik. Eltelt több mint kétszáz év azóta, hogy én ott éltem. Voltam Olaszországban turistaként és ragadt rám valami, de nem mondanám, hogy túl sok mindent megértek. Amiket Nia mond, azok viszont tőszavak és nem is hadar, ráadásul hasonlítanak a francia, de még az angol megfelelőjükre is, úgyhogy rájövök. Hűtő, áldozatok, halottak. A „macello”-t nem értem, de a szövegkörnyezetből ki tudom találni. Mészárszék, temető, valami ilyesmi lehet. A hadnaggyal nagyon gördülékenyen kommunikálnak, gyorsan megbeszélik a dolgokat. Danielről már ott is tudnak, Nia viszont még hozzátesz ezt-azt. A hadnagyon érződik, hogy értékeli a segítséget és teszi, amit tenni kell, viszont nem szereti, ha le se szarják a tekintélyét, úgyhogy beígéri az elbeszélgetést is. Nia-n érzem, hogy akármennyire vonogatta is a vállát és legyintett ezekre, azért meg tudja érinteni egy ilyen fejmosás elég érzékenyen. A végén ránézek, látni akarom most az arcát, hogy mi van rajta. Érzem a feldúltságot és a rossznak a várását, de látni is szeretném. A szabály az szabály és a hatóságoknál olykor túl szigorúan veszik, de az is biztos, hogy Nia-t hősnek fogják tartani. Egyáltalán nem zavar, hogy én nem kapok plecsnit, vállbaveregetést, hasonlókat. Nekem csak jó, ha teljes ismeretlenségben, árnyékban járva intézhetem a dolgaimat. Én leszek a titkos jótevő, a segítő fantom. Illik is hozzám. Csak le ne rajzoljon a kedvenc fantomképrajzolóm. Igen, Nia ez lett, ezzé vált. Hozzászólok és próbálok megnyugtató hangot megütni:
- Látom, tényleg jól kezeled a dolgot. Amit csináltál, azzal már most sokat tettél. Szerintem lebegjen ez a szemed előtt, „amore mio”!
Megvillantom egy kicsit, ami megmaradt az olasztudásomból. Tudok még egy pár ilyet. Castel, albergo, polizia, aeroporto, stb. Még esetleg pizzaneveket tudnék bedobni, hogy quattro formaggi, pollo meg tésztákat, borokat. Az úton nincs semmi érdekes, még előzés se akad. Normalizált tempóban haladunk, de azért gyorsan és se előttünk, se mögöttünk, se a többi sávban nincs balhé. Elhaladunk egy lerobbant kocsi mellett. Kint van az elakadásjelző és a sofőr matat az autó elejében, a nője meg beszél hozzá, miközben a gyerek rángatja a kezét. Nem irigylem, én se akarnék úgy szerelni, hogy ketten is nyüstölnek.
Mikor Nia már a naplót kezdi nézegetni, pont arra gondol, amit el akartam érni. A feleségre fogja az egészet. Igen, már ollót, kést is láttunk nála és fegyelmezte a férjét rendesen. Nem nehéz elképzelni, hogy nekiugrott a naplónak is. Amikor Nia a képet mutatja, épp figyelnem kell, mert valaki előz.
- Pillanat... - mondom és teszem a dolgomat. A piros Opel elénk vág és utána már van egy szusszanásnyi idő, úgyhogy odanézek. A huszonéves Daniel és egy csinos nő. Annie-re gondolnék, de mikor a felirat szövegét meghallom, rájövök, hogy ez a farkasanya. Szóval képi bizonyíték is van. Ez önmagában még nem sok, nem okoz bajt. Ha jól olvastam és Arthur valós dolgokat írt, akkor ez a nő halott és nem lesz vele gond. Mindenesetre füttyentek egyet.
- Ő a lányuk? Vagy a menyük? Erre nem emlékszem, hogy mondtad volna. De akkor lehet, hogy még Daniel apja is él. Hát...belegondolva, hogy mit lehet várni ennek a családnak jóformán bármelyik tagjától, szerintem őt is érdemes lenne előkeríteni. És tudod, mi jutott még eszembe? Az a...
Félbehagyom a mondatot és egy kicsit elgondolkodom. A gyerek előtt nem kéne emlegetni a helyet, ahonnan elrabolták. Egész nyugodtan megvan ott hátul és nem hiányzik, hogy elkezdjen itt visítani, meg pánikolni. Lago? Azt hiszem, így mondják, igen. Remélem, hogy ezt Nia is érteni fogja. Ha előbb mondja, hogy tud olaszul, sokkal kényelmesebb lett volna a kódolt beszéd.
- Lago. In turista lingua, ha jól mondom – kezdem egy mosollyal, mert a ragozáson elcsúszhatok. Azt akarom a tudtára adni, hogy ilyen turistaolaszt tudok. - Ott sok kocsi elfér. A zsákomban van autóstérkép, kiveszed?
Biztos, hogy eszébe jut fog jutni a GPS-es ügyeskedésem, főleg ha itt is van egy és minket figyel a kocsi elejében. Tőlem azt is piszkálhatja, pötyöghet rajta, de én jobban szeretem a nagy térképet. Múltkor is azt néztük együtt, mikor le akartuk szűkíteni, hol keressük Danielt. Szerintem Arthur nem ment messze pótunokát lopni és ha nincs messze a tó, lehet, hogy odarejtették a kocsikat. Ha nem, tökmindegy, engem nem nagyon érint, mi lesz az áldozatok autójával, de akkor is felvetettem egy ötletet ismét megmutatva, hogy én milyen jófej vagyok és segítőkész. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy még egy dologra felhívjam a figyelmet. Ezt már teljesen érzéketlen hangon mondom, tárgyilagosan, mint aki az ügyre kezdett koncentrálni meg közben persze az utat is figyeli és már nincs túl sok energiája érzelmi töltetet belevinni:
- Szerintem még odaszólhatnál, mit keressenek. A hármasban az asztal alatti szőnyeg alatt van a lényeg. A karalábék mögött van a kulcs. Kellett egy kicsit turkálni, mire meglett. Ja és maszkot vigyenek!
Lawrence-éknek igazából végük van. Ha elmenekülnek, annyi gógyival nem jutnak messzire és ha az egész farmot fel is gyújtják végső elkeseredésükben, itt van nálunk egy rakás fénykép plusz az öreg piás-drogos-pszichopata-szerelmi bánatot hordozó vén kujon gyilkos megemlékező írása. Számukra már nincs remény. Ettől pedig jól érzem magam. Annyira arrogáns volt az öreg és kikezdett engem, meg a mama is. Azt hiszem, illik ennyire gondoskodnom a viszonzásról...

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Mire visszaérünk Fairbanks-be, addig megeszi az ideg a hadnagyot. Majd megnyugszik, amint jól letol, és megkap mindent a kezébe. Fotókat és egyéb tárgyi bizonyítékokat. Meghallgatom az észosztást, közben boci szemekkel bűnbánóan mea culpázok, végül hazamegyek és kialszom magam.
Vajmi kevés az olasz szókincsem, ami rám ragadt, az is csak a hadnagy miatt, szórakozásból. De azért elmakogok vele.
Amore mio? Erre felszökik a fél szemöldököm, és vigyorogva Stephenre sandítok. Elkap a jóleső nevetés.
- Caro mio, ha ezt tudom, vakarózás helyett választhattuk volna az olaszt. – vigyorogva megrázom a fejem. Atya gatya! Utólag mik ki nem derülnek.
Rendes Stephentől, hogy biztat. Bűntudatom nem lesz azért, amit ma tettünk. Minden a lehető legjobban sült el, úgy gondolom.
Kipillantok az ablakon. Látom a lerobbant kocsit, és a fickót, aki szereli. Szegény. Én ma megtanultam a leckét, ilyen szituban mi a teendő, úgyhogy csak mosolygok. „Pasit nem piszkálni, pasit hagyni dolgozni!” Gondolom felforrt már az agyvize, de azért birkatürelemmel viseli, hogy a kisgyerek nyaggatja. Ha a nőnek esze lenne, fogná a gyereket és elvinné kicsit sétálni, vagy visszaülnének a kocsiba, hogy meséljen neki valamit. De nem, inkább a nehezebb utat választja, csellózik a pasi idegein és megküzd egy bunkó odaszólásért.
Hátrafordulok, mert nagy a csönd. Mitchet elringatta a kocsi. Nem is baj, aludjon csak. Addig is nyugodtabban tudunk Stephennel társalogni.
A bizonyítékos cukros zacskó már nem kell, megy az is a kesztyűtartóba.
- A napló alapján a menyük. Melissa… Igen, – sóhajtok. – lehet igazad van, és az apa is megvan még. Fene tudja. Ez a család egyre komplikáltabb. Talán sosem fogynak ki a titkokból. – duruzsolom. Ezzel félrerakom a fényképet. Úgy érzem, ez most nem juttat közelebb Danielhez, úgyhogy nem erre kell koncentrálni.
Érdeklődve várom Stephen mire gondolt még.
- Na? – elmosolyodom a válaszon. – Lago… Világos. Nálam is van autóstérkép.
Már nyúltam is érte. Magam mellett tartottam az ajtó rekeszébe csúsztatva.
Ezen nagyobb területet lehet egyszerre látni, mint a GPS-en. Úgy hajtogatom, hogy a nagy papírlepedő ne terítsen be teljesen, de a farm és a közvetlen környéke látszódjon.
- Gondolod itt lesznek a kocsik?... – hümmögve bogarászom a térképet, mire megtalálom rajta a farmot. – Nem messze keletre, kb 10 mérföldre a farmtól van egy… Lago. A Kantana.
Felnézek Stephenre.
- Lehet, hogy… - a fejemmel hátrabökök, Mitch felé. Halkan beszélek. – őt is onnan…? …A papi a traktorjával elvontathatta az autókat, ha nagyon akarta…
Hátradőlök az ülésen. A szemöldökömet ráncolom, ahogy agyalok. Minden összevág.
- A francba, Pete. Nagyon jó vagy ebben! – vigyorodok el, és már kapom is elő a mobilomat. Cinkos pillantásomat Stephenen nyugtatom.
Az sms-t sztornózom, szóban gyorsabb a kommunikáció a hadnaggyal, és mostanra már valamelyest lecsillapodtak a kedélyek nála.
Stephen hallatta, hogy szóról szóra átadom neki az üzenetet, ami részletezi mit és hol keressenek. Jah, és a maszkot ne felejtsék.
A hadnagy mikor szóhoz jutott, közölte, hogy már értesítette az anchoragei rendőrséget, és fél órán belül ott lesznek Lawrencéknél.
- Hadnagy! Hadnagy, majdnem elfelejtettem! A Kantana-tó környékét fésüljék át. Az öreg valószínűleg elsüllyesztett ott pár járgányt. Ez a hely nincs messze a farmtól.
- A Pennington gyerek is ott tűnt el.
- Bingó! – néztem Stephenre, miközben vadul bólogattam rá, hogy jó nyomon járunk. - Ha bármi eszembe jut útközben, zaklatni fogom. – csacsogom kajánul vigyorogva. Látom a jövőt.
- Rendben van, Nia…- sóhajtott egy óriásit Huston hadnagy. – Vigyázz magadra! Ne rohanj! Egyben szeretnélek viszontlátni.
- Oké! Még jelentkezem! – ezzel bontottam a vonalat.
Hosszú az út hazáig, valamivel el kell szórakozni.
A térképet összehajtogattam és elraktam. Ismét előkerült a napló. Az volt az érzésem, hogy hazáig elleszünk Lawrencékkel.
Ahogy lapoztam az öreg feljegyzéseit, tényleg nagyon sok mindenre fény derült a bolond családban, de ez a napló elég hiányos volt, és szemlátomást nem is olyan régóta vezethette a bácsi. Az egyik oldalon szemet szúrt valami, ami nem igazán dobott fel.
- Azt írja, volt még egy másik napló, amit Lucille bedobott a tűzbe. Na, még csak abban lettek volna jó kis hozzávalók a regényhez. – sóhajtok beletörődve. – Azért ez is valami.
Tovább lapozgattam. Megtudtam, hogy Mitchet Lucille külön kérésére szállította le a papa. Egek!
Megcsóválom a fejem, és a kis koszos füzetet odacsúsztatom a műszerfalra.
- Remélem, Daniel ma még nem akar akcióba lépni. Ha mégis, kérvényt nyújtok be nála, hogy legyen olyan kedves és napolja el, mert mára már csak egy forró fürdő fér bele nálam.
A szerelmes levelekre is ránézek majd, de egyelőre zsong a fejem a Lawrence famíliától.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia-t végre újra hallom nevetni. Egyre messzebb vagyunk a borzalmak házától és közelebb a megoldáshoz, velünk van egy túlélő, a rendőrök úton vannak, én pedig szépet mondok neki olaszul. Azt hiszem, ez így már elég indok, hogy jókedve legyen. Rávigyorgok, aztán kijavítom:
- Jó volt így is, mert ez a caro mio például már sok. De mértékkel jöhet!
A biztatásom nélkül is meglett volna, de érzek egy kis pluszt. Valamit tudtam neki adni ezzel. Ahogy nézi az út szélén szerencsétlenkedő családot, elmosolyodik. Való igaz, hogy érdekes jelenet, számomra pedig idegölő lenne. Nia láthatta, mennyi kedvem van szerelés közben a „szakértő” kérdésekre válaszolgatni. Az egy őszinte pillanat volt, bár nem annak szántam. A gyerek már alszik, aminek örülök. Eddig se beszélt szerencsére, de most már annyira se fog. Amennyire érzem, nagyjából jól van. Rátérhetünk a kellemetlenebb témákra, de azért így is érdemes vigyázni. Valóban alszik, én kiszagolnám, ha ébren lenne, de az agy ilyenkor is dolgozik. Ahogy Nia keze is és a naplóból egyre több dolgot tudunk meg. A Melissa-s részt persze olvastam, ki is téptem. Ott kislányukról volt szó, itt már a menyük. Arthurék zavaros világában azon sem lepődnék meg, ha a következő oldalon már testvéreként említené. Egy bólogatással jelzem, hogy ez nem nekünk való út, csak mellékvágány. A zsaruknak kell vele foglalkozniuk, de a miénk Daniel. Kisajátítottuk. Egy civillel vadászom egy fajtársamra. Kemény. Az a legkeményebb, hogy ezt a civilt egyre inkább rendes társként kezelem. Kicsit vissza kell fognom magam, azt hiszem. Á, Nia is készült autóstérképpel. Megint ugyanarra forogtak agyunk kis fogaskerekei. A térképre csak néha vetek egy pillantást, mert nekem az utat kell figyelnem. Nincs probléma, de ha hirtelen kell reagálni, hiába a vérfarkasok legendás gyorsasága. Ha későn kapok a kormányhoz, meglehet a baj. Szóval csak nézegesse ő, amit felvetettem. Szerencsére érti ezt a szót. Nem kérdezem honnan, mert Mitch szerint a barátja vagyok, úgyhogy ezt illene tudnom. Ahogy hümmög és kérdez, kétségesen válaszolok, mivel nem ismerem a távolságokat.
- Lehet. Magasról belepottyantani például egyszerű. Csak úgy belehajtani vele viszont nem. Egy ötlet volt.
Azt mondja, 10 mérföld. Traktorral. Hát nem tudom, azért az elég feltűnő lehet és ki tudja, mennyien laknak arra. Nia-tól viszont egy kitörő, lelkes dícséretet kapok. Úgy mondja, mintha ezzel már több felvetésemet összegezné és mintha egy kicsit irigykedne is, hogy nem neki jutott eszébe. Az érzései még mindig az elismerésről tanúskodnak., viszont nem szeretném én játszani a vérprofit és most egyáltalán nem is vagyok meggyőződve az igazamról, úgyhogy ennyit mondok rá kis mosollyal:
- Hát fel kell vennem veled a lépést... Azért várjuk meg, hogy tényleg találnak-e valamit. A térkép jelez még farmokat arra? Szerintem észrevennék, ha túl gyakran furikázna ott egy traktorral, ami mindig másik kocsit húz.
Ahogy elmondja a dolgokat, a hadnagya már túl van az első szívrohamon, hogy már megint szólózik a beosztottja és nem hallok akadékoskodást. Nia pontosan elmond mindent, de már nevén nevezi a tavat is. A gyerek alszik, úgyhogy most nem tör ki a pánik benne. Huhh. Megúsztam. Nia pedig elmerül a naplóban. Nem bánnám, ha nem kéne megvárnom a scannelést és már most sok mindent megtudnék onnan. Felolvasóestet azért mégsem kell tartani, mert egy csomó hülyeség, fölösleges dolog is van benne. Arthur nem hazudtolta meg magát írásban sem, pont olyan változékony és követhetetlen, mint élőben is, de akadnak támpontok. Kicsit lever a víz, mikor Nia azt mondja, volt egy másik napló is. Nem hittem volna, de most áldom Lucille ostoba kezét, hogy azt bevágta a tűzbe. Bajban lennék, ha ott minden le lenne írva és a helyszínre érkező rendőrök azt olvasgatnák. Bár végül is nem, nem lenne az olyan nagy baj. Mindent meg lehet oldani. De jobb, hogy a pszichomama befűtött vele. Nia-hoz szólok érdeklődve:
- Én csak épp belenéztem, de azért nem semmi, ugye? Vannak ilyen értelmes részek, de egy rakás őrület is. Valahol ott pár oldallal arrébb írt Peggy-ről. Valami kecskét is emlegetett benne, meg háztetőt és semmi értelme nem volt. Vagy az egészet át kell olvasni, hogy megértsük. De szerintem még úgy se lehet. Azon gondolkodom, hogy mióta ilyenek? És ha már nagyon régóta, akkor mit tudtak átadni Danielnek? A csirke elárult egy-két dolgot, az biztos nagyon régi berögződés. El tudott menni katonának, úgyhogy azért képes megemberelni magát. Szerintem épp egy igazi kimért ember, akitől nem várnál agressziót, pedig ott van benne elfojtva. Illetve most már kiengedi, de ott volt. A nappali tele volt családtagok fotóival. Fontos nekik a családjuk és ezt átadhatták. Szerintem Annie után nem tudott másra gondolni és most azért megy vissza. Róla találtá...
A mondatomat félbehagyom, mert világít az E betű az üzemanyagszintjelzőn. Elhúzom a számat, felszívom a levegőt és megkérdezem Nia-t:
- Ugye készültél egy plusz kanna benzinnel?
Én nem tudhattam, pontosan milyen autót bérel, mekkora tankkal, fogyasztással és nem jutott eszembe előre, hogy erre is kéne gondolni. Ha itt most leállunk és nincs tovább, akkor vontatást kell kérni vagy valami jóbarátot. Neki. Nekem gyalog kell elmennem, mert én itt se voltam. Nem kell szemtanú. Nem örülök most ennek. Meg tudom oldani, de nem örülök. Még egy pár méter és félre tudok állni. Kiparkolok az út szélére, megnézem, jön-e nagyon közel autó, de nem jön, úgyhogy kinyitom az ajtót és hátramegyek a csomagtartóhoz kitenni az elakadásjelzőt. Ha még Mitch is jön nyivákolni, akkor mi is előadjuk, amit láttunk az út mellett a családnál. Család. Itt utazok egy csinos nővel, akivel már egész jóban is vagyok, a hátsó ülésen békésen alszik egy gyerek. Tényleg olyan egy kicsit. Ilyen szituációban nem nagyon voltam az elmúlt száz évben. Előtte volt egy csajom, akire két gyerek maradt a férj halála után. Nem volt hosszú kapcsolat, de ott azért előfordultak ilyenek. Na jó, keressük a célszerszámot inkább...

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Csak bólogatni tudok, mint a játékkutya a mozgó autóban. Stephennek igaza van Lawrencékkel kapcsolatban. Ahogy a naplót bogarásztam, egyre inkább elfogott az undor. Arthur nagyon zavarosan írt, és csapongott, viszont a használt szimbólumok árulkodóak. Feltűnt, hogy a saját családtagjaik, rokonaik iránt mintha túlfűtöttek lettek volna.
Összecsaptam a naplót, és félrehajítottam a műszerfalra.
- Egy szót mondok. És az a famíliájukon végigvonuló elmebajt is megmagyarázza: Endogámia.
Ennyi. Mára elég volt Lawrencékből, de tényleg.
Mintha a Rover is azt akarná, hogy hagyjuk már Lawrencéket a sunyiba.  Ahogy Stephen megemlíti Anniet, villogni kezd a szintjelző. Stephen hangja elakad, és a kocsi belassul.
Arra a bizonyos „Ugye” kérdésre megvakarom a tarkóm.
- Hoppá… - motyogom. Azt hiszem, ez mindent elárul.
Ciki. Tejesen kiment a fejemből a plusz kanna. Látszik, hogy nem nagyon szoktam elhagyni Fairbanks-et.
Stephen félreparkol az út szélére. Sötétedik lassan, és persze egy árva autó sem jár erre.
Most azért örülök, hogy Mitchben tombol az altató hatása. Aludja csak át, míg megoldjuk a helyzetet.
Lehetne sokkal rosszabb is. Pl, ha a farmon rottyanunk le.
Felsóhajtok. Egyik felem nevetne, mert Murphy törvénye megint rám köszönt. De legalább már hazafelé tartunk. A másik felem ellenben nem valami boldog, mert ekkora szarvashibát nem szokásom véteni. Csodás! Stephen majd leír valami hülye, béna libának. Nem kéne, hogy zavarjon, mások mit gondolnak rólam. Eddig sem zavart. De most valamiért mégis.
Eszembe jutott az út mentén látott család. Ha tudnák, hogy mi is úgy jártunk, csak épp az ellenkező irányban, szerintem jót nevetnének. Én ezt tenném a helyükben.
Már el is vigyorodok a dolgon, mert ez a kis váratlan meglepetés megkoronázza a mai napot.
A lényeg, hogy biztonságban vagyunk. Igen, ez az, ez a legfontosabb! Csak pozitívan!
Talán másfél órányira lehetünk Fairbanks-től.
Kiszállok a kocsiból, és hátra megyek Stepenhez. A csomagtartónál ügyködik, és kiteszi az elakadásjelzőt.
Most látom, hogy hátra érek, és belesek a nyitott csomagtérbe, Shonte tényleg berámolt egy pót sporttáskát. Tele van kajával és piával. Meg ahogy Shontét ismerem, szerintem más izgalmas meglepiket is elásott benne, mivel azt hiszi, szerelmi légyottra jöttem. Anyám borogass! Ki se nyitom a táskát inkább. Van rajta egy összehajtogatott lila pléd is. Az viszont jól jön, ha Mitch esetleg fázna.
- Ehm… Van pár lehetőségünk. – kezdek bele óvatosan, nehogy megint az legyen, hogy rosszkor szólok rosszat. – 1. Stoppolunk, ha jön valaki. Ha mákunk van, talán van annyi fölös benzine, hogy elguruljunk a legközelebbi benzinkútig. 2. Felhívom Shontét, a barátnőmet, hogy hozzon egy kanna benzint. Addig elrejtelek valahol…. – az arcom megrándul halványan, ahogy küzdök a vigyorral. Igen. Belököm Stephent a bokorba, Shonte ne lássa. – Huston hadnagyéktól nem kérek segítséget, és téged sem hagylak itt. Együtt jöttünk, együtt is megyünk vissza. – ezt nagyon határozottan jelentem ki. Nem fogadok el ellenvetéseket ez ügyben.
- 3. toljuk a verdát.
Kíváncsian pislogok Stephen markáns arcára. Már-már olyan pillantást produkálok, mint Shrekben a Csizmáskandúr.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia-ban pont az játszódik le, aminek kell. Arthur írásaitól szinte emelkednek a lelki hajszálai, az érzései egyre jobban felkavarodnak. Undorral olvassa és meg is unja. Amit elmond még a végére egy szóban, az nekem is új. Erről eddig nem volt szó, de sok mindent megmagyaráz, én pedig a homlokomat ráncolom. Szóval Daniel anyja lehetett Arthur lánya és menye egy személyben? Akkor a gyerekeik házasodtak össze? Vagy Lucille-nek volt mástól is egy gyereke. Nem, kizárt, hogy Arthurön kívül legyen még egy balfasz, akinek ez a nő kellett. Hacsak nem ugyanebből a családból. Belterjes família és egyre degeneráltabbakat termelnek ki. Kezdem azt hinni, hogy ebben a történetben nem a vérfarkas lenne a leghajmeresztőbb a sajtó számára. Arról persze nem fognak hallani.
A nő „Hoppá” válasza mindent elmagyaráz. Nem csesztetem, mert nekem is eszembe juthatott volna, hogy ezt kiemeljem, mikor megbeszéltük, hogy ő bérli a kocsit. Szóval nincs plusz benzin. Akkor álldogálunk itt egy darabig. A nap közeledik a végéhez és a gyerek még mindig ki van dőlve. Engem aggaszt a helyzet, Itt már van térerő, de kit hívjunk? Én senkit, mert nem dicsekednék el azzal, hogy mit csinálok itt. Nia meg hívhat valakit, de az engem nem láthat. Ezt sokkal könnyebb megoldani. Különböző érzések dúlnak benne. Gondterheltség, de egyben valami vidám érzés is. Ez kerekedik felül benne. Tényleg jó simlis, profi. A jelzés kint van, elütni nem fognak, legalábbis azért nem, mert ne látnának. Nia nagyon óvatosan beszél. Fél? Most fél? Biztos a lecseszéstől. Hát nem viselkedtem valami felemelően, de nem is fogom bántani most. Végighallgatom és észreveszem azt a kis vigyort is. Csak a végén nevetem el magamat, az ég felé nézve egy nem túl hangos, kissé szenvelgő, de azért némi derültséget is mutató kacajjal:
- Fairbanks-ig azért ne toljuk el! Esetleg az első randi helyszínéig, de az is elég combos lenne – közlöm vigyorogva. Eljátszottam a gondolattal, hogy lelépek, de mégsem jó ötlet. Ha elvontatják, akkor még oké, de ha benzint hoznak? Akkor neki kéne vezetnie, pedig megbeszéltük, hogy én hajtom a Rovert visszafelé is. Nia kimerült és ha ellankad a figyelme, akkor dupla bajt okoz. Megmenti a gyereket, csak azért, hogy itt haljon meg egy autóbalesetben. Az én ujjlenyomataimmal meg tele lesz a kocsi. Nem-nem. Hívja csak azt a Shonte-t. A rejtőzéssel nem lesz gond. - Már bocs, de a maiak után el tudom képzelni az öreget is, hogy kiáll stoppolni vagy hogy épp stopposokat keres, aztán ott végzik a pincében. Én nem félek, szóval ha valami őrültbe futnánk bele – még egybe a mai kettő után - , megkapja a magáét és utána a hadnagy jöhet ide is, de azt hiszem, az ilyen helyzetekre valók a barátok. Shonte? Szép neve van. Akkor kihívod? Én addig elmegyek végezni a dolgomat. Nem ittam sok folyadékot, de ideje lesz kiüríteni. És köszi!
Ez a nézés nagyon kemény. Nem tűr ellentmondást, de még az empátia hiányát sem. Szinte bárkit megindítana. Szinte. Nia hangja is nagyon határozott volt. Azt éreztem, hogy nem maga miatt tartóztatott. Pontosabban nem azért, mert fél, hogy neki kell vezetni. Szüksége van rám a mai napon, kellek még a hazaúton. Igaza van, együtt csináltuk végig ezt a napot és agyonütné, ha itt most szélnek eresztene, még akkor is, ha magamtól mennék. A bájosan néző szemeibe bizalmat sugárzóan mosolygok összeszorított ajkakkal és egyet pislogok, majd csak bólogatok. A kezemet a zsebembe teszem és lazán állok itt. Az eszem már azon jár, hogy ha beveszem magam a susnyába, akkor zsákostól kell mennem. Egy barátnő észrevenné és talán meg is jegyezné. Ha véletlenül olyat fogok ki, akinek fényképező memóriája van és egyszer felismer, akkor megszívom. Nem. Ha elbújok, akkor dzsekivel, zsákban, mint aki kirándulni megy az autópálya mellé. Egy őrült. A mai nap után már ilyet is egész jól fogok tudni alakítani, azt hiszem. Lawrence-ék szimbolikus értékűek maradnak nekem. A téboly sziklakövei.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Hú, de jó, hogy éjfélt mondtam a hadnagynak!
Szóval nem toljuk a Rovert, oké.
Stephen nevet, de egész jó kedvűen. Azon gondolkodom, hogy ez olyasvalami, amit nem gyakran művel. Most mégis megihlette a szitu. Mondjuk engem is, mert már csak nevetni tudok azon, hogy így záruljon ez a nap.
Elképzeltem, ahogy az öreg stoppol. Stephen olyan izé.
- Kééérlek! – forgatom meg a szemeim, és kiszakad belőlem a röhögés. – Az összes Lawrence bekaphatja!
A könnyeim is elkezdenek potyogni. Törölgetem az ujjaimmal az arcom.
- Jól van… - mondom két nevetés között. – Akkor felhívom Shontét…
Stephent szólítja a természet. Összemosolygunk, és bólintok.
- Menj csak. – válaszolom, ahogy kikacagom magam és ismét képes vagyok az emberi beszédre.
Azt hiszem, legközelebb Stephen kétszer meggondolja melyik csaj bilétáját nyúlja le.
Előveszem a mobilt, és riadóztatom Shontét.
- Szijjja babám! – veszi fel a telefont nagy vigyorogva. Hallom a hangján.
- Ehhe… Szia Shonte! – lassan elsétálok a Rovertől, és szabad kezem a farmerom zsebébe csúsztatom.
- Nah, mi az ábra? Hogy-hogy felhívsz két kufirc között? – szerintem tuti még szélesebben vigyorog.
- Úgy, hogy kéne egy kis segítség. Nem szeretnél életet menteni?
- Nah, szívecském, mesélj, mi történt? Csak nem rabolt el, zárt be a pincébe és tett a szexrabszolgájává? Máris kedvelem a pasit!
Úgy érzem, mintha csak Lucillével próbálnék szót érteni.
- Shonte, - sóhajtok, és kibököm miért hívtam. – kéne egy kanna benzin.
- Minek? Gyújtogatni akarsz?
- Neeeem! Itt állok az anchoragei autópálya szélén, másfél órányira Fairbankstől. Épp hazafelé tartok, és kifogyott az üzemanyag. Szépen kérlek, kimentenél?
- Óóó babám! Kérned sem kell, repülök! Cserébe a szaftos részletekért!
- Oké, megkapod!
- És mi az, hogy hazafelé tartasz???!!! Nem arról volt szó, hogy ott éjszakáztok a panzióban?
- Amint ideérsz, megtudod a sztori felét. – ha ettől nem, akkor semmitől sem nyomja padlóig a gázt.
- Viszem a benzint! Tűzbogárral megyek! Nem gond? – de ezt a „Nem gond?”-ot úgy kérdezte, mint aki már eldöntötte, hogy nem gond.
Ez annyira nem dob fel. Tűzbogár városi autó, és féltem a kis kedvencem. Felsóhajtok, beadom a derekam.
- Jól van, gyere Tűzbogárral. – legalább felismerem, ha közeledik, időben belökhetem Stephent a rekettyésbe. – És Shonte, kiöntőcső legyen a kannához. Köszi! Imádlak!
- Megyek, babám, megyek! – ezzel letettük. Elképesztő, hogy egyetlen másodpercig sem hezitált azon, hogy késő este kirobogjon értem, ha baj van.
Sarkon fordulok, hogy visszamasírozzak az árok szélén parkírozó verdához. Stephen már minden bizonnyal végzett. Ahogy elnézem ezt a hatalmas dögöt, mármint a Rovert, olyan, mintha egy fekete nagymacska lesne rám az éjszakából. A karosszéria sarkain körbekanyarodó lámpák ragadozó pillantásában és a kocsi eltökélt fejformájában annyi a fenyegetés, mint egy afgán terrorista kiképzőbázisban. Jah. Apám kocsija.
- Úton van a segítség. – szólok Stephenhez, ahogy visszaérek, és nekidőlök a Rover oldalának.
Azok után, amit átéltünk, úgy érzem, Shontéra külön fel kell készítenem.
- Figyelj csak… Shonte is egy kétlábon járó esettanulmány. – jegyzem meg nemes egyszerűséggel.
Amúgy én imádom a csajt! Olyan, mintha a nővérem lenne. De sokak túl erőteljesnek tartják a személyiségét, a szexuális kisugárzását, nem tudnak vele mit kezdeni. Szerintem Stephen, ha eddig nem is, akkor most tuti fontolóra veszi a menekülést, mint lehetséges 4. opciót.
– Van egy stílusa. Ne lepődj meg rajta. Ha azt hiszed, hogy az öregeknél nem lehet rosszabb, akkor nem láttál mindent. Egyébként ő apám szakácsnője. És mielőtt megkérdeznéd, a válaszom nem, nem a Psycho fürdőszoba-jelenetének a theme soundtrack-jére készíti a csirkét.
Magam elé bambulok. Az ujjaimat összefűzöm, a tenyereimet kifelé fordítom, és megnyújtóztatom a két karom.
Felpillantok Stephenre.
- Ha valaki jönne közben, intsük le. Menj haza nyugodtan.
Gondolom neki is hosszú volt ez a nap.
Nekem az, de ha azok kibírják, akik hetekig eltévedve bolyonganak étlen-szomjan a sivatagban, akkor ez a néhány óra, ami közém és a célállomás közé áll, nem csinálhat ki. Hazaviszem Mitch-t.
Hátrasandítok. Belesek a szélvédőn. Még alszik, elég mélyen hála a magasságosnak.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Nia szavai azt sejtetik, hogy nem kellett volna megint emlegetnem a bolond öreget, de az érzései mást mutatnak. Mikor túlcsordulnak, kitör belőle a nevetés és még a könnyei is folynak. Ezzel tetőzött a mai napi feszültség, amit pedig fel kell dolgozni. A nyersm egfogalmazáson én is nevetek, röhögjünk együtt! Ahogy megbeszéljük a dolgot, én hagyom Nia-t telefonálni és felderítem a környéket. Messzebb van egy sor bokor, mögöttük még fák is. Elmegyek egész addig, de a füleim nyitva vannak. Ha hallom, hogy baj lenne, cipzár fel és rohanok vissza, akárhol is tartok. A hólyagom ki fogja bírni, hogy addig visszatartsam. Átlépem a szalagkorlátot és elindulok a bokrok felé. Most nézem meg a tájat. Nagyon jó érzés ez a hatalmas szabad terület. Itt most legszívesebben lekzdenék rohanni és csak rohannék a semmibe. Nagyon jólesne. A civilizáció azért a korláton túl is megjelenik: eldobált üdítősflakonok, csokipapírok vannak a kövek között és a fűben. A bokor mögött megkönnyebbülök és felemelő érzés. Megjelöltem a területemet, bár a szagomat még mindig elrejtve tartom. Óvatos vagyok. Nem érzek senki mást itt a közelben, végre egyedül lehetek, ha csak egy kis ideig is. Ahogy visszamegyek, látom Nia-t tárgyalni, hatalmas mosolyokkal, de épp végez. Már visszamegy a kocsihoz, hogy ott álljon fogadóbizottságként, ahogy visszatérek a „hosszú” távollétből. Nézhet, ahogy jövök a bokroktól és én is nézem őt innen távolról. Nem mereven bámulom, néha ránézek a Roverre is, meg az elhúzó autókra, de azért mindig visszatéved a tekintetem a nőre.
Mikor már közel vagyok és közli a jóhírt, nagyot vigyorgok. Meghallgatom, miket mond a barátnőjéről. Megint olyan cinikusan és kétértelműen fogalmaz, hogy végigvigyorgom a mondókáját és a Psycho-s résznél elnevetem magam. Igen, ahogy Norman Bates a zuhanyzó nőt szúrkálta, olyan volt, amit Lucille csinált a csirkével. Még azt se mondhatom, hogy a gyerekdal nem ért fel azzal az idegeken táncoló filmzenével ott a konyhában. Egyszer meg lesz filmesítve Lawrence-ék élete, ha a sajtó megneszeli, mik mentek ott. Szóval Nia apjának van saját szakácsnője. Elég jómódú család lehet. Ezen eddig nem is gondolkodtam. A háttér ott állhat az önbizalom mögött és így persze, hogy nem ijed meg a kirúgástól. Biztos kapna egy kis segítséget, amíg talál másik munkát, de szerintem azzal se lenne gond. Remek a fellépése, sokoldalú, nem egy elveszett ember. És Tűzbogár se hitelre lett megvéve, gondolom.
- Mindenkinek van stílusa, de amúgy se fogok vele találkozni. Kábé mikorra ér ide, hogy számoljak? Előtte egy kicsivel inkább elmegyek a fák közé, jó? Ha meglátna, hogy itt állok, aztán gyorsan elfutok, mikor jelzel, az elég gyanús lenne, nem? Magyarázkodhatnál össze-vissza. Nem stoppolok. Megmondtam, hogy hazavezetek és így is lesz! Látom, hogy már múlik rajtad a sokk, de azért mégis te kaptad a nehezebbet meg vár rád egy fejmosás is. Én meg csak hazamegyek, megfürdök és benyomom a tévét. Szóval megkíméllek attól, hogy most még órákon keresztül az utat kelljen figyelned – mondom neki határozott, de kedves hangon. Igen, így lesz. Én nem stoppolok és nem hagyom itt Nia-t. Végiggondoltam és így a legjobb. Visszamegyek a bal hátsó ajtóig és kinyitom. Megpróbálok a lehető leghalkabban és legóvatosabban matatni, nehogy Mitch felébredjen. Kiveszem az odadobott zöld széldzsekimet és magamra öltöm, a cipzárját felhúzom. Kezd hűvös lenni. Nia hátradobott kabátját is kiveszem, mert biztos megérzi lassan a szelet, ami az autópályát borzongatja. Ekkora térben szabadon van engedve és a nők mindig cidriznek. Lucille talán nem. Őt el tudom képzelni, hogy egy szál picsában kinn áll az udvaron és énekli, hogy Mary had a little lamb. Antinő. Ha ezt a fogalmat meghallom a jövőben valamikor, biztos ő fog beugrani. A női szerepet elfogadta, anya, feleség meg még ki tudja, micsoda lett, a ruhája is nőies volt, de a feje meg ahogy vezényelt a férjének! Fuhh. Odamegyek Nia-hoz és átnyújtom a női dzsekit.
- Tessék, meg ne fázz!
Utána visszahajolok még egyszer az utastérbe és kiveszem a zsákomat, majd zárom a kocsit. A hátamra is kapom a csomagot, hogy kész legyek elszaladni, mikor közel az idő. Addig még lehet beszélgetni és kiemelek még egy momentumot, amivel oldhatom a helyzet drámaiságát.
- Azért ez a lerobbanás elég komikus, nem? Megúsztuk a begyógyszerezést, a késelést, olyanokat láttunk, ami nem embernek való, nyomoztunk, takarítottunk, menekültünk, egy túlélőt is megmentettünk, de a benzintank kifog rajtunk. Nagy mázli, hogy nem a farm előtt fogyott ki – nem nevetem el magam, de csak éppenhogy. Nia-ra nézek cinkos tekintettel és ha belenevet, akkor én is hahotázok majd. Aztán várom, hogy mit mond, mikor kell futni. A megbeszélt időben elnyargalok a fákhoz, tempósan, mint aki az életéért fut. Biztos ki fog majd röhögni innen a kocsi mellől, ahogy végignézi, de nem bánom. Azt zsebre tudom tenni. Shonte társaságára nem vágyom, nem kell még valaki, aki lát engem Nia-val és az ügyhöz tud kötni. Akármekkora barátnő és akárhogy megkéri, hogy hallgasson, én nem bízom benne. Mitch-ben sem, de ő legalább félre van vezetve. Egy kopasz, marcona autószerelőt fog emlegetni, ha megered a nyelve. Szóval irány a susnya!

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

- Körülbelül egy óra, mire Shonte ideér. – válaszolok Stephen kérdésére.
Ma már ezredszerre bizonyítja be, egy lovag lakozik benne. Nem hagy egyedül, pedig megtehetné. Több kocsi is elhajt mellettünk.
- Köszönöm! – mosolygok Stephenre hálásan, amiért a kabátomra is gondol. Elveszem tőle. Még zavarba is hoz a kedvessége. Jó, hogy sötétedik, nem látja az arcomon megjelenő pírt.
Belebújok, és máris sokkal jobb. Észre sem vettem, milyen hűvös lett mostanra. Szerintem úgy fel voltam dobódva. Dolgozik bennem az adrenalin. És még éhes sem vagyok. Pedig délben ettem csak egy szenyót.
Halkan nevetgélek a kocsinak dőlve, ahogy végiggondolom Stephen szavait. Ránézek és elcsípem a tekintetét.
- Biza. Nagy mázli, hogy tankoltál, míg odafelé aludtam. – kacsintok Stephenre. - Ha ezt a sztorit bárkinek elmesélnénk, nem hinné el… Ha ott rottyanunk le a farmon, legfeljebb az öreg traktorján zörgünk haza. Az lett volna csak a stílusos távozás. Te, Mitch, én, és a töfögő traktor. Nagy szám lett volna azzal berongyolni a rendőrkapitányságra. – vigyorgok szélesen. – Sok fura helyzetet megéltem már, de ez viszi a pálmát. Az erről szóló regényt együtt kéne megírnunk. Best seller gyanús.
Ellököm magam a kocsitól, kikerülöm Stephent, és odalépek a csomagtartóhoz, hogy kinyissam.
Szemezek a fekete sporttáskával, amit Shonte cuccolt be. Széthúzom a zipzárját, mert kíváncsi vagyok mit rejt. Közben Stephent faggatom.
- Tele vagyunk kajával és piával. Akár bulit is tarthatnánk. Nem kérsz valamit? – érdeklődöm, ahogy szétnyitom a táskát, és meglátom mit rejteget.
- Van itt szendvics, sütemény… többféle is… - matatok a gondosan lezárt, áttetsző Tupperware uzsidobozok közt. A hangom elhalkul, de fel is szökik a végén, ahogy meglátom az italválasztékot. - …Kókuszlikőr?... Limoncello???... Vodkaaa??? Pf… - vigyorgok, mint a vadalma. – Jesszusom.
Aztán az üvegek között megpillantok valamit, amin végképp nem bírom megállni, hogy ne nevessek. Muszáj türtőztetnem magam, mert Mitch békésen szunyókál.
Kedvem lenne berohanni az erdőbe, hogy ott röhögjem ki magam, de inkább csak a számra szorítom az öklöm. A fejem vörösödik, ahogy küzdök a kitörés ellen.
Egy rózsaszín plüss bilincs. Még jól is menne a kétdolláros játékjelvényem mellé.
Shonténak mik eszébe nem jutnak.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Szóval még egy óránk van a fura viselkedésűnek ígérkező barátnő érkezéséig. Leveszem a zsákomat és az autónak támasztom. A dzseki marad, kell ebben az esti hidegben. Ha csak ember lennék, valószínűleg tényleg nem látnám, hogy Nia belepirul a figyelmességbe. A farkaslátásommal viszont észreveszem, ahogy az érzéseit is. Hálás, meglepett és ahogy felöltözik, erősebb a komfortérzete. Fázott, csak annyira benne volt a naplóban meg a gondolkodásban, hogy el is feledkezett róla. Elnevetgélünk a helyzet furaságán és Nia is rákontráz. Mázli, hogy tankoltam, de nem számoltam ki pontosan a fogyasztást. Kellett volna ott venni egy kanna útravalót. Legközelebb ügyesebb leszek, ha megint vidékre megyek. A saját kocsimmal nem volt gond, mikor leugrott a Fountainhead Hotelbe, akkor készültem. A szószövéseire én is elnevetem magam egy kicsit.
- Hát igen. De akkor még egy járműlopással koronáztuk volna meg az egészet. Képzeld el, ahogy Arthur bilincsben feljelentést tesz ellenünk a traktor eltulajdonítása miatt! Ja, ez sikergyanús sztori. Szerintem te újságíróként is megállnád a helyed. Ott aztán kideríthetnél minden ilyen ügyet és meg is írhatnád. Nem gondoltál még erre? - kérdezem tőle, nem viccesen, hanem komoly hangsúllyal. Valóban így lehetne. És kevesebb olyan ügybe folyna bele, ami a Falkát érintheti. Bár ebben sem vagyok biztos. Kémpáros, szerep szerint szerelmespár és még szerzőpáros is lennénk. Lawrence-ék mellett azért ez sem piskóta. Ahogy Nia kutakodik a csomagtartóban, hagyom, hogy tegye, amit akar. Én háttal állok az útnak és nézek a távolba. A szemeimet becsukom és hagyom, hogy a hűs légmozgás érintse a testemet. Aztán nézem a messzi hegyeket az erdőkkel, a besötétedett eget, amin még gyülekeznek a felhők is. Az autópálya miatt a levegő nem túl jó, benzinszagú. Egyébként kellemes környék lenne, távolabb biztosan az is. Nia már bulizna. Igaza van, reggel óta nem nagyon ettünk semmit, csak amikor megálltunk. Bólintok és kiegészítem.
- Én több napi adagot hoztam, szendvicset, gyümölcsöt. Kérsz egy kis meleg teát? Szerintem jót tenne ebben a hűvösben.
Igen, a kulacsom melegen tartotta a védőitalt. Ha Nia elfogadja, akkor elő is szedem a zsákból és átadom neki. A kupakját használhatja pohárként, mert úgy van kialakítva, de azt se bánom, ha a kulacsból iszik. Kezd az az érzésem lenni, hogy nem is ő csomagolt. Olyan idegenül nyúl a cuccaihoz, megnézi őket, mintha most látná először a táska tartalmát. Pedig azt hittem, felkészült és pontosan tudja, mi van nála. Ennyi piát vinni egy kirándulásra elég furcsa. Igaz, nem tudom, mennyire szeret inni. Mesélte azt az alkoholizálós sztorit, mikor lerobbantak és mindent megittak, ami náluk volt. Én csak nézek rá előrehajtott fejjel, lentről vizsgálódva, hogy ennek milyen története van. A szemöldököm akkor csúszik fel igazán, mikor meglátom a plüssbilincset. Elfordítom a fejemet, de nem röhögöm el magam. Nem akarom lehűteni, úgyhogy azért egy gyanakvó vigyort megengedek magamnak, ahogy kérdezem:
- Nia...mire számított, aki ezeket csomagolta? Ha előbb mondod, hogy ilyen is van nálad, még fejbe se kellett volna rúgnom Lucille-t. Tőlem feldobhatod magad egy kis piával, nem bánom. Ha már itt tartunk, megosztok veled egy titkot – közelebb hajolok hozzá és a szemeibe nézek. - Amikor rosszullettél a folyosón, akkor eléggé aggódtam. Mi történt? Még nem is volt nyitva az a szoba. Most már minden oké, ugye?
Én előkotrok egy pár szendvicset, meg almát és odakészítem a zsák tetejére, de még a száján belülre, nehogy elpotyogjanak az ételek. Egy sonkásszendvicsnek neki is kezdek és ha Nia kér, vehet, amennyit akar. Van bőven. Kell az energia.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

- Újságírás? A-A! Szó se róla! – megrázom a fejem. – A rendőrségen hozzám is odafutnak az áldozatok a problémáikkal, a nyomozók együttműködnek velem, így szinte minden ügy elérhető. Kényelmesen és azonnal. De újságíróként megpróbálnának lekoptatni. Plusz energiát és időt kéne ölnöm abba, hogy infót szerezzek. A mai ügy sem lesz a sajtó orrára kötve. Más kérdés, hogy úgyis kiszivárog ez-az.
Mikor Stephen megkínál meleg teával, rámosolygok.
- Köszönöm, azt elfogadom.
Mindig ügyelek arra, hogy megigyam a napi 2-3 liter folyadékot, de ma ilyesmire alig jutott időnk. Lawrencék gondoskodtak róla.
Miután Stephen odaadta a kulacsot, a kupakjába öntöttem a teából, és visszaszolgáltattam a gazdájának.
- Köszi! – ezzel el is kortyolgattam az italt. Jól esett, meg kell hagyni.
Tovább fötörtem a táskában, és végül megtaláltam, amit kerestem. A Nutellás bödönt! Tudtam, hogy Shonte gondolt erre is. Megtaláltam hozzá a kanalat, aztán megfordultam és a csomagtartónak döntöttem a hátsóm.
- És te kérsz ilyet? – mutatom Stephen felé a mogyorókrémes üveget. Én most erre kívántam rá. Letekerem a fedelét, és belemerítem a kanalat. Aztán mintha jégkrémet ennék, betolom a számba az egészet. Kell a boldogsághormon.
- jó étvágyat! – mondom majszolva az édességet.
Elvigyorodtam azon, hogy Lucillet a rózsaszín bilinccsel kellett volna ártalmatlanítani. Még tetszett volna is neki.
- Azzal a fedősztorival jöttem el otthonról, hogy panziózni megyek egy pasival. Erre Shonte bedobta ezt a batyut a csomagtartóba meglepinek. – biccentek a fejemmel a sporttáskára. – Íme Shonte. – mondom vigyorogva és lapátolok még egyet a Nutellából. Lassan eszegetem. Az édességtől előbb eljön a jóllakottságérzet.
- Áhh, dehogy iszom! – nevetgélek a csokis kanállal a kezemben. – A hoteltől még el kell jutni a rendőrségre, onnan meg haza. Szép lenne, ha piásan állítanék be a hadnagy elé. Le is buknánk, hogy ha én ittam, akkor valaki másnak kellett vezetnie.
Mikor Stephen odahajolt hozzám, hogy megosszon velem egy titkot, meglepődtem, mert nem tudtam elképzelni mire gondol. Olyan óvatosan vallotta be, amit bevallott.
- Igen, jól vagyok! – mosolygok a szemébe. – Nézz csak rám!
Ahhoz képest, milyen szörnyűségeken estünk át, és még mindig nem volt vége a napnak, jól bírom a gyűrődést. A társaság jó, kaja-pia van. Minek aggódjak? Nem mindennap történnek az emberrel efféle dolgok. Most, hogy így belegondolok, még élveztem is.
Megvonom a vállam, és eszegetem tovább a Nutellám.
- Bizonyos helyek rossz hatással vannak rám. A temetőkben, a kórházakban mindig kiborulok. De ha elvinnének egy hajdani csatamezőre, az ugyanezt a reakciót váltaná ki belőlem. Lehangolnak, mintha kiszívnák az életet belőlem. Viszont a franciaországi Lourdes, a spanyolországi Santiago de Compostela temploma, vagy a mexikói Chichen Itza épp az ellenkezőjét váltja ki, és fürdőzök a pozitív energiákban. Kicsit olyan ez, mintha egy érzékeny antenna lennék. Tudom, furán hangzik, de nem kell ezt túlmisztifikálni. Egyszerűen csak nyitott vagyok mindenre.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Ó, nagyon hevesen tiltakozik. Ahhoz képest, hogy a magánakciói abszolút a tiltott zónába tartoznak, úgy beszél minderről, mintha nagyon könnyen menne. Együttműködnek vele, nyitottak előtte a kapuk, mindenhez hozzáfér. Rábólintok és rövid ideig összeszorítom az ajkaimat. Az igazán dörzsölt újságíróknak megvannak a kapcsolataik, szerintem ő is megtartaná őket, ha erre a pályára menne. De nem fog, nem akarja, nem ez érdekli. Jó neki így, fantomképrajzolóként. Ahogy odaadom a kulacsot, már az ügyön kezdek gondolkozni. Vannak fényképek, leírások, cím, most már sokkal többet tudunk. Ha Nia bedobja magát, Annie-hez is a zsaruk előtt fogunk kiérni. Csak még azt nem tudom, hogy intézzem majd el Daniel barátomat. Nagyon diszkréten kell, senki nem sejthet semmit. Se rólam, se róla. Ha meghal, akkor már rendben lesz, a tetemből senki nem fog rájönni, mi volt ő életében. A harcot viszont csak farkasalakban tudom elképzelni és az nehéz lesz Nia-val az oldalamon. Meg fogom oldani, ebben biztos vagyok, csak fel kell készülni rendesen. Környezetttanulmány kell, ismernem kell minden részletet a helyről, a házról, a környékről és Danielről is. A napló lényegi részeit át fogom olvasni. Az is végigfut a fejemen, hogy ha ezzel végzünk akkor mi lesz. Mármint Nia-val és velem. Nem fog elfelejteni és én is emlékezni fogok rá. Jó lenne egy ilyen kapcsolat a rendőröknél, de nem vonnám bele az ügyeimbe. Vannak Őrzők, akiket meg tudok mozgatni, vele mégis más. Titkolóznom kell előtte, de ennek ellenére azt érzem, hogy jó vele dolgozni. Eszes, a problémamegoldó képessége sok Őrzőét is felülmúlja és egyre inkább elfogad engem. A mai nap után még hálás is. Mindegy, ezzel majd foglalkozok akkor. Ő is meghal egyszer, ahogy minden ember, akivel valaha együtt dolgoztam hosszabb vagy rövidebb ideig. Én pedig túlélem őket, a Falka is túlél mindenkit és maradok a saját dolgaimnál.
Mogyorókrém. Csak úgy magában. Megrázom a fejem és udvariasan megköszönöm, de visszautasítom. Palacsintában, süteményben jó tud lenni vagy néha akár csak kenyérre kenve is, de nem fér a fejembe, hogy lehet ezt csak így, köret nélkül enni. Szerintem nem sokszor vetemedik erre, mert látszana az alakján.
- Neked is jó étvágyat! - mondom, mielőtt elkezdem befalni a sonkás szendvicsemet. - Aha. Hát temperamentumos nő lehet – mondom erre. Én nem vagyok vevő ilyen játékokra. A brutalitásnak megvan a helye, de a szextől elkülönítem. Sose hagytam, hogy megkötözzenek, bár lett volna csaj, aki készült ilyennel, meg ostorral is, nem tudom, mit várt. Végül csak a mcskajelmezt használtuk fel, de az is elég bizarr volt, úgyhogy hamar lehámoztam róla. A partnert pedig én se kötöm ki. Torokszorítás még lehet, mert fulladás közben sokkal jobb, azt mondják és bizonyos nők szeretik is ezt. Az egyik belehalt egyszer és az elég gáz volt. Szerencsére egy vidéki házban lakott és el tudtam úgy rendezni a dolgot, hogy ne kerüljek képbe. Azóta csak nagyon óvatosan csinálom, rövid ideig, ha akad hozzá partner. Nem firtatom, hogy Nia hogy szereti, mert annyira közel azért nem vagyunk egymáshoz, hogy ezt kitárgyaljuk. Shonte nyitott nő lehet, gondoskodó és szerintem valami közvetítőszerepe is lehet Nia és az apja között. Titoktartónak gondolom, aki ha kell, tud manipulatív is lenni, de csak jót akar mindenkinek. Most is ugrott, hogy kisegítse gazdag papa kicsi lányát, akinek rosszul sikerült a hétvégi randi és a benzinről is elfeledkezett.
Ezt nem raktam így össze, hogy ha beérünk a városba, éjnek évadján Nia-nak még nekiesik a hadnagy. Valahogy az maradt meg, hogy a gyereket leadja és csak holnap lesz a rapport. Így teljesen tiszta az érvelés, amit mond és nyitott szájjal, tágabbra nyílt szemekkel bólogatva veszem tudomásul. Az érzései azt támasztják alá, amit elmond, tényleg nincs baj. Most már jól érzi magát. Gyakorlatilag piknekzünk itt. Igaz, hogy állva, egy begyógyszerezett, elrabolt gyerekkel, benzin nélkül, pszichopaták után, letolás előtt, de most megéljük a pillanatot. Érdekes ez, amit mond. Intuíció. Ráérzett arra, hol történnek a legcsúnyább dolgok. Ez kezd érdekelni, hogy hogyan működik nála.
- Szóval a női megérzések – vigyorodok rá. Nem gúnyosnak szánom, de lehet, hogy úgy jön le neki. A temető meg a kórház világos, de egy farmon szerintem médiumnak kell lenni ehhez. Ha nem vérfarkas vagy mágus, ő pedig egyik sem.- De ehhez mindig tudnod kell valamit a helyről előtte, ugye? Ha véletlenül kerültél volna ide, akkor gondolom, nem lett volna kiváltó ok. És milyen az, amikor fürdőzöl a pozitív energiákban? Táncoskedvű leszel? Ma se voltál túl lehangolt, sőt el kell ismernem, hihetetlenül erős vagy!

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

- Ez nem női megérzés. – vigyorgok Stephenre. – Erre mindenki képes, ha odafigyel, és hagyja, hogy megérintsék a finomenergiák. A kvantumfizikusok is megmondták: minden csak energia.
Megrázom a fejem a kérdésre.
- Nem kell semmit tudni előre a helyről… Hm… hogy mondjam… Lawrencéknél annyi ember megfordult, és annyi szörnyűség történt, erőszak, szenvedés, fájdalom, halál… Ezek mind energialenyomatot hagytak a házban. – kicsit elrévedtem, ahogy visszaemlékeztem, mit is éreztem a farmon. - Tömény volt. Ráadásul a szagok sem voltak kellemesek. Mindent átitatott az a jellegzetes, áporodott öregszag. Aztán mikor kinyílt az a titokzatos 3-as ajtó... Tyű, egek!
Hűvös volt. Megborzongtam. Kiszakítottam magam a közelmúlt eseményeinek emlékei közül, és inkább bekaptam még egy kanál mogyorókrémet.
Stephenre nézek, és elnevetem magam.
- Táncos kedvű. Ez jó! Olyasmi. A test reagál mindenre, csak érteni kell a jelzéseit. Ha elmegyek valahova, mindig megfigyelem hogyan érzem magam, milyen gondolataim támadnak. – magyarázom.
Még egy utolsó lapátnyi csoki, és visszateszem rá a fedelét, mert beteltem vele.
Elrámolom a táskába.
Előveszem a mobilom, és rápillantok kivilágosodó a kijelzőre.
- Szerintem Shonte nem sokára beesik. Jobb, ha elrejtőzöl. – duruzsolom, miközben a telefont visszasuvasztom a farmerom farzsebébe.
Mosolyogva felsóhajtok.
- Ma világrekordot döntök kamuzásból. Lassan egy hazugságvizsgálót is átvernék, annyit gyakorlok.
Ha Stephen befejezi a vacsit, megvárom, míg beveti magát a fák közé, és csak aztán zárom be a csomagtartót.
Előremegyek a Rover orrához, és nekidőlök. Kitartóan lesem az utat, fülelek. Tűzbogár motorzúgását száz közül is megismerem.
Körülbelül 15 perc telik el, mire fényszórókat pillantok meg a távolban, egyre élesebb a fényük, és ahogy közelednek, már hang is társul hozzájuk, méghozzá ismerős. Shonte elég szépen hajtotta a bogárkámat.
Már messziről dudál két rövidet, én pedig ellököm magam apám kocsijától. Két karom meglengetem a fejem fölött.
Shonte lassít, végül megáll az autópálya túloldalán a Roverrel szemközt. Odaszaladok hozzá. Próbálom távol tartani a Rovertől, nehogy meglássa Mitchet a hátsó ülésen. Így sok felesleges kérdéstől és magyarázkodástól kímélem meg magam.
- Szijjja babám! – Shonte mindig így köszön nekem.
Kiszáll a tűzpiros kocsiból, és megölel. Úgy csinál, mintha ezer éve nem látott volna, pedig csak reggel jöttem el otthonról. Kerek arca nagyon vidám, barna szemeiben ragyog a kíváncsiság és az életimádat.
Terebélyes, nigériai asszony. Combos, nagyfenekű, igazán telt formákkal megáldott, de mindig csinos és élénk, mint egy fiatal. Nyugodtan letagadhatná a korát, de ő büszke rá. Jól teszi!
- Szia Shonte! – nevetek rá vidáman. Igazi barát, hogy ukmukfukk a segítségemre sietett. Én is megtenném érte, ha szüksége lenne rám, ez nem kérdés.
- Olyan nyúzott vagy, kicsikém. – csillivilli műkörmös, puha kezeibe veszi az arcom.
Nyúzott?
Shonte ha tudná… Beletrafált.
– Nagy kúrógép lehet a pasi, ha így lestrapált egy nap alatt.
Csak bólogatok némán, harcolva a nevetőingerekkel, és azon töprengek, vajon az élet meddig tudja még fokozni ezt a napot.
- Meghoztam a benzint!
- Csúcs vagy! Örök hála! – már robogok is a csomagtartóhoz. Úgy örülök, hogy látom Tűzbogarat! Ahogy mögé szaladok, nem mulasztom el a szemem sarkából diszkréten felmérni a rajta esett karcolásokat, ha voltak ilyenek.
- Nyugi, babám! Vigyáztam rá, mint a szemem fényére! Nem bízol bennem? – vigyorog Shonte.
- Dehogy nem! Viccelsz? – nevetek fel.
- Kényelmes kis bevásárlókocsi, hallod.
- Tudom! – vigyorgok, közben kiemelem a 15 literes üzemanyagkannát a csomagtartóból. Kiöntőcső is van hozzá.
- Gyere, segítek betölteni. – ajánlja fel, erre elkezd gyanúsan méregetni, amiért nem mozdulok, csak letettem a földre a kannát. Öregem, Shonte tud valamit.
- Mire vársz? – faggat nyersen.
- Betöltöm én egyedül, köszi. – felelem.
Húsos ajkait összeszorítja, miközben mindkét kezét csípőre teszi. Elindul a Rover felé.
- Shonte, várj! – kapom el a karját. A zavar az arcomon látványos.
Szembenéz velem, olyan szigorúan vizslat, mintha épp vallatna.
- Hol a pasi? A kocsiban? Vagy az erdőben bújtatod? – megint meglendült, de nem engedtem.
- Shonte, Shonte, Shonte! – emelem fel a hangom, szinte már kétségbeesetten könyörgök neki, hogy ne menjen. – Kérlek, várj!
- Na, most azonnal kinyögöd, babám, mi van!
- Oké… – sóhajtok fel megadva magam. Lebuktam. – Itt van ő is. Igen.
- Nevet kérek!
- Mr. James. – vágom rá.
Húúú, csoda, hogy az ég nem szakadt még rám ennyi hazugságtól, és jó, hogy ma bőségzavara van nevekből. Tudok mi közül válogatni. Éljen az Álnevek Világnapja!
Shonte erre felemeli a mutatóujjat. Jobbra-balra ingatja a levegőben. Önelégült farkasmosoly fityeg pufi arcán.
- Tényleg így hívják? Ritka hülye név. Nekem James Bond jut róla az eszembe. – vet még egy utolsó pillantást a Rover felé, aztán teljes testével felém fordul. – Komolyan ezt a nevet sikoltozod az ágyban?
Oké, ennél már tényleg nincs lentebb. Megvakarom a fejem.
- Mi folyik itt? – faggat tovább, de veszedelmesen. Látom rajta, hogy nem adja fel addig, míg ki nem szed belőlem egy-két szaftos részletet. Szívja a vérem.
- Az igazság az… - szégyenlősen tördelni kezdem az ujjaimat. – Szeretném… titokban tartani, mert… tudod… ő… ő… nős. – nyögöm ki végül nagy nehezen.
Várom Shonte reakcióját. Az ember azt hinné, lesújtja.
Ahelyett, hogy elképedne, inkább kivirágzik az arca.
- Óóó! Nézzenek oda! Te kis Szűz Mária! Vagy csapjak hozzá egy Magdolnát?  Miért nem ezzel kezdted? Számíthatsz a diszkréciómra! – harsányan felkacag. – Hűha! Babám, ezt nem néztem volna ki belőled! Komolyan? Egy nős pasi az ágybetéted?!
Csak bólogatok némán. Mint aki elsüllyed szégyenében. Ezért az alakításért már tényleg Oscart érdemelnék.
Megsemmisülve állok az út szélén. Elkaptak. Nős pasim van. Bumm.
Shonte nem tér magához. Feldobta a hír, nagyon örül.
- Kérlek, Shonte, hadd menjek. Még… van egy kis dolgunk, hehe… ha érted…
- Én ne érteném? Nia cica! – erre az ujjai közé kapja az állam és finoman megszorongatja. - Nah, jó… Szerencséd, hogy igazat mondtál. – erre elindul vissza a kormányhoz, s mielőtt beülne, még odaszól. - Erőszakold meg helyettem is!
- Jó-jó!... Köszi, Shonte még egyszer! Ha hazaértem, mesélek! – somolygok most már cinkosan.
- Helyes! Érezzétek jól egymást!
Pf… Azt hittem összeesek. Kész voltam.
Remek, gondolkodhatok valami hardcore esti mesén. De ez legyen a legnagyobb bajom.
Shonte visszaül Tűzbogárba. Figyelem, ahogy becsukja az ajtót. Körbenéz, aztán szép lassan megfordul az autópályán. Még intek neki, s elhajt mellőlem. Egy rövidet dudál, miközben távolodik. Hosszan nézek a kocsim után, várom, hogy elnyelje az éjszaka. Csak akkor kapom fel a kannát, mikor meggyőződtem róla, hogy már jó messzire elhajtott ez a lökött páros.
Baromi nagy levegőt veszek, és baromira megkönnyebbülök.
Átmasírozok az úton, vissza a Roverhez.
Ha Stephen valahonnan a közelből figyelt, akkor tudhatja, hogy Shonte lelépett, és tiszta a levegő. Megvárom, míg előjön a rejtekéből.

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Ez úgy hangzik, mint az esti ezoterikus műsorok. Mindjárt jön a gömbvillám is és a földönkívüliek. Nem mondom, hogy komplett hülyeség, mert illene értenem hozzá, hogy ilyet ki merjek jelenteni, de elhinni se igazán tudom. Kérdezgethetném még, hogy volt-e olyan eset, ahol tényleg utólag derült ki, hogy a hely rémes események színtere volt valamikor, de még magáravenné. Már egész jól kijövünk, úgyhogy nem rontom el ilyennel az együttműködést. Még az eseményeket emlegetni is kellemetlen neki, de nem árt, ha beszél róluk. A megoldás pedig a mogyorókrémben van, azt kanalazza bőszen. Szóval ez a titka. Megfigyeli magát, a teste reakcióit és ezért tudja olyan jól irányítani. Biztos vagyok benne, hogy az érzelmeivel is eljátsza ugyanezt, a gondolataival is és így lesz profi simlis. Mikor mondja, hogy menni kell, én is elteszem a cuccaimat. A maradék szendvicsemet még megeszem, de a többit benyomom a zsákba a gyümölccsel együtt. A teát itthagyom neki, hogy igyon még, ha akar. Egy idegen kulacs már csak nem lesz feltűnő. Még egyszer végigtapogatom a zsebeimet, átgondolom, semmit nem hagytam-e elő és amikor kész vagyok, átlépem a szalagkorlátot. Nem futok, de gyors tempóban megyek és a bokrok után, a fás résznél állok meg. Senki nem fog kiszúrni és valamennyire rá is látok az eseményekre.
Hamar megérkezik Tűzbogár. Hm, lefogadom, hogy más nem ülhet bele rajta kívül, kizárólag Shonte. Lelke van a kocsinak és nem enged akárkit a volán mögé. Kvantumfizika... Dudaszót hallok, aztán kiszáll egy terebélyes fekete asszony. Biztos nagyon jó barátnők, rögtön egymás nyakába esnek. Shonte fogja a nő arcát és beszélnek egy sort mielőtt előszedi a benzint. Nia lecsekkolja a kocsiját, aztán viszont valami furcsa történik. Vajon milyen történettel áll elő? Nagyon kreatív, eddig jól csinálta. Nem hallom, mert még az én füleimnek is messze van ez, főleg egy ilyen zajos autópálya mellett, ahol egyfolytában húznak el a kocsik mindkét irányba, de úgy tűnik, hogy megint nagyot alakít. Megszégyenülten áll, a néger meg röhög. Képzelem, mit adott elő. Valami perverz állatot, akit le kellett rázni. Lawrence-ék után szerintem valami ilyesmi juthat az eszébe. A kocsi elmegy. Megvárom, amíg eltűnik a látóhatáron. Én egy kicsit messzebb is látom a fényeit és azt is kivárom, hogy már a farkasszemeim elől is eltűnjön. Megsimogatom a fát, jó szolgálatot tett. Vérfarkasként szeretem a természetet, még ha városban élek is.
Elindulok Nia felé, útközben nézelődök. Meglátok négy kamiont egymás után. Pont arra mennek, amerre mi is. Nem örülnék, ha be kéne állni mögéjük, szeretnék inkább hamar hazaérni. Amikor visszaérek a kocsihoz, leveszem a zsákomat és megkérdezem Nia-t:
- Minden rendben ment? Milyen történettel álltál elő?
Amíg válaszol, én kinyitom a kannát és belenézek. Már súlyra is elégnek tűnt, de tényleg oké, tele van. A Rover csatlakozóját szabaddá teszem és a csövet beledugom. Aztán elkezdem tölteni a tankot. 15 liter plusz benzin. Nem lesz több gondunk. Azon gondolkodom közben, mi jön ezután. Már holnap cselekedni kéne, de nem tudok mindig ugrásra készen állni Nia magánakciói miatt. Legalábbis nem kéne, hogy ezt tegyem, még ha főállásban Kangunart is vagyok, amit a szállodában természetesen tolerálnak a vértársaim. A dolgokat meg kell szervezni. Annie lakása biztos figyelve lesz és Daniel ezt észre fogja venni, ha odaér. Kicsit szélesebb körben kell majd keresnünk. Vagy ha még előtte is akar áldozatokat szedni, akkor még szóbajöhetnek azok a részek, amiket a térképen találtunk. Ezeket is figyelik elvileg a rendőrök, de nagy területek és nem lehetnek ott mindenhol. Talán pont ez lesz a szerencsénk. Nia-é és az enyém. Ha a nő beszél és kizökkent a gondolataimból, akkor figyelek rá és szükség esetén válaszolok is valamit. Amúgy meg csurgatom a benzint a kocsiba. A tank hamar megtelik és lezárom, aztán a kannát is, jó erősen rátekerve, majd berakom a csomagtartóba állítva, a táskákkal megtámogatva. A zsákomat is ide teszem be, mert Mitch-et inkább nem bolygatom. Addig jó, amíg csöndben van.
Ha Nia nem megy el pisilni, akkor pedig indulhatunk is. Ez esetben visszaülök a kormány mögé, megvárom a kedvenc fantomképrajzolómat, hogy elfoglalja az anyósülést és beindítom a Rovert. Kihajtok az útra, mikor van erre lehetőségem és útnak indulunk. Van forgalom, de nem vészes. A kamionokat viszont látom előttünk haladni, a sor legelején. Lassú út lesz ez hazafelé...

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család ]

Látom Stephen alakját kibontakozni az erdei sötétségből. Ahogy visszatér, megkönnyebbülök, hogy megvan. Szegényt mennyi mindenbe belerángatom. Biztos jól elszid majd. Még a susnyást is meg kellett járnia éjnek idején.
- Igen, minden okés. – felelem mosolyogva, aztán a másik kérdést is megválaszolom. - Röviden: titkolom a kapcsolatomat, mert a pasi nős. Shonte csak ezért hagyott itt. Nem akart zavarni.
Stephen már cselekszik is, nyúl a kannáért.
- Én ellépek addig… hív a természet. – magyarázom, és el is szaladok folyóügyeket intézni a sűrű rekettyésbe, úgyhogy nem zavarom Stephent szövegeléssel. Látom rajta, hogy nagyon elmerült a gondolatai közé.
Mire végeztem, Stephen már pakolt a csomagtartóba. Bevettem magam az anyósülésre, és becsatoltam az övet. Sóhajtva döntöttem a kupámat a támlának. Most éreztem csak, hogy kimerültem. Későre járt, az izgalmakból bőven kijutott mára, és előző éjszaka nem aludtam egy szemernyit sem.
Ez az előttünk poroszkáló négy kamion volt a legkevesebb. Inkább ők, mint egy pszichopata család.
A műszerfalon ott hevertek az Annie által írt szerelmeslevelek Danielnek címezve.
Kézbe vettem a legfelső borítékot. Most vettem csak észre, hogy Annie neve alatt fairbanksi cím szerepel. Kihúztam a levelet a borítékból, s a levélpapír halkan zörgött, ahogy széthajtottam.
A szemeim ide-oda jártak, ahogy elolvastam a féloldalnyi levelet. A mobilommal világítottam a papírra, mert már nagyon sötét volt, de így is el tudtam olvasni.
Felnéztem a levélről, aztán Stephen felé fordultam.
- Bakker. Megvan hová tart Daniel. Végig itt volt az orrunk előtt! Anniehez. A farmról elköltözött Fairbanks északi részére, és férjhez ment, míg Daniel katona volt. Született egy kislánya is… Ez az őrült egyenesen hozzájuk megy.
A szívem vadul kalapálni kezdett, amint felfogtam miket beszélek, és mindez mit jelent.
- Szerintem nincsenek biztonságban. Azonnal értesítem a hadnagyot.
Már nyomtam is a gyorshívót. A hadnagy a másodperc tört része alatt vette föl a telefonját. Elhadartam neki Annie Treston címét, és azt, hogy Daniel a családjának az életére akar törni. A hadnagy azonnal reagált. Megnyugtatott, hogy megfigyelik Anniéket. Megköszönte a segítséget, de mielőtt bontotta a vonalat még rákérdezett, merre járok.
- Kitartás hadnagy! – mosolyogva megnyugtattam. – Már nincs messze Fairbanks.
A telefonom visszakerült a helyére, én pedig Stephenre néztem fáradt pillantással.
- Daniel vajon hol bujkálhat?

[ Rocky & Nia – Egy rém rendes család - VÉGE]

Nia kitalált történeteinek a hihetősége szerintem az egyszerűségükben rejlik. Megtalálja a legkönnyebb magyarázatokat, a legkézenfekvőbb alibiket. Nős pasi. Hogy később ezért mit kap, otthoni fejmosást vagy épp dícséretet Shonte-tól, az szerintem nem is érdekli. Majd azt kimagyarázza, mindent megold. Ügyes kis csaj. Amíg elmegy pisilni, én itt melózok és gondolkozom. Aztán mikor minden kész és Nia is bent ül a kocsiban, repesztünk a pályán. Nem hajtom meg túlságosan, de azért igyekszem. Nia egyre fáradtabbnak tűnik, mégsem nyugszik. Most a leveleket veszi elő. Én közben nagyon figyelek az útra, mert jobbra a leágazásnál több autó is elmegy. A kamionok persze itt maradnak, éljen a csigatempó... Csak akkor nézek rá a levelekre, mikor már a monstrumok mögött haladunk. Nia pedig meg is fejti a titkot. Én már tudom, a naplóban volt szó róla. Szerintem már fáradok, mert azt hittem, hogy ezt tisztáztuk, de akkor elfelejtettem volna elmondani? Lehet. A vezetést még megcsinálom rutinból, de aztán kell egy nagy alvás vagy legalábbis szellemi felfrissülés, úgy érzem. Bőszen bólogatok és mivel most nem kell egyfolytában figyelni az utat, rá is tudok nézni Nia-ra:
Ezt nem mondtam volna? A napló végén az volt, hogy várják vissza Danielt Annie-vel. Bocs, szerintem még a látottak hatása alatt voltam, mikor összefoglaltam és ezt kifelejthettem. Mikori a levél? Még az eltűnése előtti és olvashatta? Persze, szólj oda mindenképp!
Nia izgatott és félti azt a családot. Annie elvileg kívülálló, de ha sok időt töltött ezekkel, rá is ragadhatott valami. Mindegy, figyeljék, de mi is résen leszünk. Annie Treston. A hadnaggyal már csak egy rövid közjáték volt és utána a leglényegibb kérdés: hol van most az emberünk vagy farkasunk? Nia-ra néztem, sóhajtottam egyet és azt tudtam mondani, amit még a szálloda előtt okoskodtunk ki:
Egyelőre nincs jobb ötletem, mint az a három hely, amit mondtunk. Ha ezzel a címmel is összevetjük, akkor talán tovább szűkül a kör.
Látom, hogy mennyire fáradt, úgyhogy rámosolygok és még megnyugtatom, hogy pihenhet egy kicsit:
- Hosszú napod volt és ez az út is hosszú lesz még – mutatok a kamionokra, amik biztosan szintén Fairbanks-be mennek, különben már lekanyarodtak volna. - Aludj nyugodtan! Szólni fogok, ha megérkeztünk és a többit holnap megbeszéljük telefonon, jó?
Ha nem alszik, akkor még beszélgethettünk mindenféléről, nem csak erről az ügyről, bár én jobban örülnék, ha pihenne és nem kellene csacsogni hazafelé menet. Úgyis kitettem ma magamért...