Ittam egy nagy pohár whiskyt, aztán telefonáltam, és találkozót kértem Castortól. Az O'Connorst jelölte meg a randi helyszínéül, mire somolyogva megráztam a fejem, időpontot egyeztettünk és puszi-pá, majd tali. Indulás előtt még egy pohár whisky. Nem voltam kifejezetten ideges, inkább csak azon paráztam, hogy vajon Castor igent mond-e a házassági ajánlatomra. Csak belemegy! Nagyot sóhajtottam és magamra kanyarítottam a dzsekim, elköszöntem Ashleytől egy gyors öleléssel megfűszerezve, majd felkaptam a kocsikulcsot és mentem. Ittasan nem lehet vezetni, igaz? Nos, én nem voltam az, két pohár whisky épphogy egy kicsit ellazított, ha bor lett volna, az más kérdés, de pont ezért nem azt ittam. Igazából röhejes, de csak azért görcsöltem kicsit, mert tudtam, hogy mennyi minden múlhat ezen a találkozón és rajtam. Na, pontosan ilyenek miatt nem fordult meg soha eddig a fejemben, hogy vezető legyek. Jobb nekem hátvádként, szárnysegédként. Becsüccsentem az Audiba, és kigurultam. Hamar megérkeztem a kocsmához, valamivel előbb is, mint megbeszéltük, de így legalább a helyből összeszedettséget meríthettem. Voltak itt a mieink közül, Dee is bent volt, s ahogy körbenéztem, talán még soha tisztábban nem láttam magam előtt, hogy miért kell majd jól szerepelnem hamarosan. Leültem a bárpulthoz és kértem egy korsó sört, míg Castorra vártam. Nem volt fent a pajzsom, egyrészt, mert itt nem igazán szoktam még félig se felhúzni, legfeljebb ha kóbor is akad a vendégek között, másrészt most egyébként se éreztem volna ildomosnak. Komolyan gondoltam ezt az egészet, s ezt ezzel a gesztussal is meg akartam mutatni. Grace a pult mögött kissé aggódva pislogott, de alig észrevehetően megráztam a fejem, ő pedig inkább elment a biliárdozókhoz. Az itt lévő farkasaink felől érezhető volt némi feszültség, az én ordasom halálosan nyugodt volt, s az se zökkentette ki, mikor Castor megérkezett. - Castor - biccentettem, mikor mellém ért és leült... felült... franc tudja, ezek a bárszékek furák. - Örülök, hogy tudtál rám időt szakítani, nem is akarlak sokáig feltartani. - Na és akkor most fogalmazzuk meg rendesen de érthetően a dolgokat... - Csatlakozni akarunk a falkádhoz. Azt hiszem, így volt a legegyszerűbb és legtisztább.
Most mondjam azt, hogy számítottam erre? Talán túlságosan is öntelt lenne tőlem a dolog, de azért azt el kell ismerni, hogy gyanúsan sokat lengett körülöttem ez a Northlake gyerek. Már persze ahhoz képest, hogy Atanerk... Az O'Connor's-ba ajánlottam fel magamat, már csak azért is, mert ennek akár lehet valamiféle fricska jellege is, ha azt vesszük, hogy micsoda döntések születtek itt még Vincenttel. Mulattató. A másik ok pedig az, hogy érezze csak nyugodtan, nem félek se tőle, sem pedig a többi farkasától. Egyedül Dantéval közöltem, hogy eljövök a Hotelből. Azt nem mondtam neki, hogy miért és hova indulok. Csak annyit, hogy ha megtudom, hogy bárki követ - az halott. És még annyit, hogyha hajnalig nem érnék haza, akkor a hegyieknél keressék a testemet. Ennyi. Egyáltalán nem vagyok ideges, sem pedig feszült. Nem érzem, hogy okom lenne rá. A fekete Bestia inkább lázasan toporzékol, szinte elcsöppen a nyála a lehetséges hajtépés gondolatától, attól, hogy újfent annak a hímnek a közelében lehet, akit annyira nem tart, mint egy lerágott csontot. Benyitok. Az esetlegesen rám szegeződő tekintetekről tudomást sem veszek, ha energiaváltozásokra csak egy jelzés értékű mosoly villan az arcomon. Szerintem mielőtt Darren meglátna, már tudhatja is, hogy megjöttem. Amikor megérzem, hogy nincs fent a pajzsa, hát magam is levetkőzöm előtte. Nehogy már azt gondolja, hogy takargatnivalóm van. - Darren. - biccentek hasonló kimértséggel, kérek egy dupla whiskyt (már ha kiszolgálnak), közben pedig gyakorlatiasan, mégis elegánsan ülök fel a bárszékre - Tudod, kicsit olyan, mintha nem is az én döntsem lenne. Ancorage-be se hívtalak magam mellé kimondottan. Vonok vállat. Akár vehetjük mérsékelt humorizálásnak is a megszólalásomat. Idegenekkel nem szokásom csak úgy viccelődni, vagy leveszi ennyiből vagy elkönyvelhet köcsögnek. Jaj nekem. Már éppen megkapom az italt és kortyolok belőle, amikor megszólal, bennem pedig egyszerre több dolog is felüti a fejét. Először is az, hogy hallucinálok. Azt követi szépen sorban a Bestia hatalomvágyának mediterrán tüze, az elégedettség, a csodálkozás, valamint... A balsejtelem. Kezet is foghatnánk már most előre, ha rajtam múlna, de ennyire nem vagyok hülye. Azért finom nyugalommal fejezem be a mozdulatot - azaz iszom - és a pohár talpa is finoman koppan a bárpulton. - Na jó. Rendben van. És hová rejtetted a kutyaszart? Utalok itt arra, hogy attól, hogy eltüntette a szemem elől a bökkenőt, attól még érezhetem a szagát, hiába van a szőnyeg alatt, én éppen azon vagyok, hogy feltúrjam az egész lakást és kiderítsem.
Ő se pajzsozott, aminek most kifejezetten örültem, anchorage-i összefutásunk felemlítésére pedig halvány mosolyra húztam a szám. Nekem jó emlék, ott megkaptam a kérdéseimre a válaszokat. Ki tudja, lehet a többiek is így csapódtak mellé, ahogy én azon a napon, lehet neki ilyen egyszerűen megy, bevonzza a másikat... - Mondanám, hogy ez a Sors, de mindketten tudjuk, hogy annak ehhez semmi köze - ingattam a fejem. Magabiztos volt itt is, láttam, éreztem rajta, lehet, hogy ez néhányak szemében fricska volt, ő bajuk, nekem csak megerősítés, amitől a maradék kétségem, idegességem és bizonytalanságom is elszállt, így a döntő szavak nyugodtan ejtettem ki. Éreztem a felőle kavargó energiákat, hangulatot, hogy a farkasának imponált, amit mondtam, ahogy neki is. Volt benne kapzsiság, de kiben nincs, s amíg nem veszi el az eszét, addig minden rendben. Érdeklődve fordultam felé, naná, hogy kíváncsi voltam és a világért se mulasztottam volna el a reakcióját. A kutyaszaros kérdésére - mármint a kérdés témája volt ez, a kérdés maga tök jogos és nem szenny - széles mosolyra szaladt a szám. Nem kinevettem, vagy viccesnek találtam amit mondott, egyszerűen... mindegy, fejtse meg a mosoly okát akinek erre ingerenciája van. - Nincs kutyaszar, Castor. Ebben az értelmetlen és gyerekes civódásban több kár, mint haszon van. Farkasok halnak meg úgy, hogy annak nincs eredménye, egymást tépjük, mikor együtt erősebbek is lehetnénk és élhetnénk úgy, hogy elég legyen ez a város mindkét falak számára. Ti terjeszkedni akartok, több befolyást, területet, mi pedig nem szívesen hagynánk el ezt a földet. Az elődeim csak halált láttak és eposzi harcokat meg kimenetelt, totális pusztulást vagy győzelmet... szerintem van köztes út. Komolyan gondoltam, őszinte voltam és ezt érezhette, láthatta is. Mortimer ide hívta őket, hogy aztán megfigyelhessenek minket, mintha kísérleti patkányok lennének, azért kellettek, hogy a mi energiánkat egy másik falkával kössék le és megfeledkezzünk az emberekről, akikre veszélyt jelentettünk. Sose volt velük kifejezetten konfliktusom, vagy problémám, de akit nem lehet legyőzni, azzal talán lehet együttműködni, az őrzők meg ne higgyék, hogy mi csak állatok vagyunk, akik képtelenek az ösztöneiken kívül másra is hallgatni. Nem sürgettem vagy noszogattam Castort, felőlem olyan hosszan gondolta át ezt az egészet, amilyen hosszan akarta, ráértem, mindenesetre kortyoltam a sörömből.
Elégedetten hümmögök egy rövidet, amikor azt mondja, hogy a sorsnak semmi köze nincs ehhez az egészhez. Látom, van esze - megtanulta a múltkor, hogy én ugyan a világon semmiben sem hiszek igazán a saját munkámon kívül. Amim van, azt magamnak köszönhetem, nincs hely itt se Tupilek, se a Sors számára. Emberként és farkasként is minden radaromat a másik hímre állítom. Nincs fent a pajzsa, de ettől függetlenül nem ismerem őt, és talán van olyan ostoba, hogy hazai pályán így is meg fog próbálkozni a dolgok szépítésével, más mederbe terelésével, olyan kitérő válasszal, ami a maga kontextusában igaz, viszont mégis elrejti azt vele, amire én kíváncsi vagyok. A szavait hallgatva egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetem. Figyelem a száját, az állkapcsát és ha tudom, a szemeit. Amikor elhallgat, a kavargó gondolataim között visszhangossá válik a kocsma moraja. - Köztünk szólva... Az én szemszögemből pocsék vezető vagy. Adom tudtára kissé elmélázva a véleményemet, azonban a hangsúlyomból érezheti, hogy a mondat valamelyest nyitva maradt, és hogy ha nem is mondom még ki, a levegőben lógva hagyott egy "de..." kezdetű folytatást. - Más szemszögből pedig egészen dicséretes, hogy ennyire... szereted a farkasaidat, hogy képes vagy értük meghunyászkodni előttem. Komolyan mondom, nekem érzékem van ahhoz, hogy minden bókba belevigyek némi bunkóságot vagy fölényességet. Én is szeretem a sajátjaimat, de soha (ismétlem: soha) nem lennék képes feladni sem őket, sem magamat. - Egyébként pedig... kutyaszar mindig van. Teszem hozzá mellékesen és most először kapom el róla a tekintetem, de csak addig, amíg iszom egy kortyot, aztán folytatom. - A motiváció és az indokok engem speciel soha nem érdekelnek. Csak az eredmény. És most, ennek az egésznek az eredménye az, ami kissé... Aggaszt. Elég régóta vagyok a szakmában Darren, én magam is úgy kerültem ide, hogy közelebb férkőztem az elődömhöz, mint bárki. Azt ki garantálja, hogy nem egy hasonló stratégia alapjait készülsz éppen a lábaim elé fektetni ezzel a felajánlással? Kérdezek rá egyenesen és határozottan. A válaszát megvárom, azonban lenne még néhány dolog ezt követően, amit mindenképpen fel akarok hozni. - Ha szigorúan üzleti szemmel nézem, akkor két lehetőség van. Az egyik, hogy kész terméket kapok, amiből könnyedén hozhatunk ki valami sokkal jobban működő dolgot. A másik pedig, hogy megkapom a javakat, azonban - mint a legtöbb kormányváltáskor -, a saját embereimmel töltök fel mindent. Tudni akarom, hogy mivel számolhatok, ha befektetésekről van szó. A Síparadicsomot, a Riverboatot és ezt a helyet már ismerem. Vonok vállat könnyedén, ámbár lehet, hogy most jött el az a pont, amikor Darren nemtetszését fogja kinyilvánítani. Nyilvánvaló, hogyha van lehetőségem, igenis megragadom majd a dolog üzleti vonalát is, és élek a befektetésekkel, de mint egy hűbérúr, én is be fogom szedni a kilencedet. A sajátjaimmal is ezt teszem, azonban mindenki munkája és érdemei szerint kap szabad kezet és nagyobb bevételt.
//Ha érted az utolsó kérdést, akkor kábé arra kérdezek rá, hogy mi van a falka kezében és hogy a tulajok mennyire működnének együtt ebben az egészben. Nem kell felsorold az összeset, nekem elég, ha leíróban közlöd, hogy mit mondtál el - hallgattál el, mert OC úgyis tudom xD//
Figyel. Nagyszerű, ez a cél, figyeljen, hallgasson, forgassa át magában minden szavam, ízlelgesse a gondolatot, csak nyugodtan, nem rohanunk, legalábbis én. Igaz, hogy szeretnék minél előbb dűlőre jutni ez ügyben, zöld ágra vergődni, ám sürgetni biztosan nem fogom, még a végén amiatt valami balul üt ki, az pedig nagyon nem szeretném. Pengeélen táncolunk - leginkább én -, megengedhetetlen luxus lenne itt és most a meggondolatlanság. Már-már vigyorogtam, mikor azt mondta, hogy pocsék vezető vagyok az ő szemszögéből. nem vettem bóknak, de hülye se vagyok, szerinte mégis miért jutottam erre a döntésre? - Ismerem magam annyira, hogy tudjam mi az én asztalom és mi nem. Te meghunyászkodásnak hívod, én belátásnak, nem szeretem a vége-hossza sincs szélmalomharcot, pláne ha van belőle normális és mindenki számára kedvező kiút. Elismerni, hogy a másik jobb. Ettől én nem fogok a kardomba dőlni - nincs is mellesleg -, az lenne a szégyen, ha én is ugyanolyan ostoba lennék és szent meggyőződéssel hinném, hogy márpedig mi kisöpörjük innen őket. Egy évvel ezelőtt még lett volna rá kapacitásunk, mert gyengébbek voltak, nem léptünk, akkor most jöjjön ez. A büszkeség az ostobák mentsvára a hülyeségeikre és az értelmetlen áldozataikra, aki okos és erős, az le tudja nyelni, ennyi. Nem repdestem örömömben én sem, hogy idáig jutottunk, ám kardoskodni se fogok egy halott ügy mellett, csak azért, mert az ápolja az érzékenyebbek lelkét. Nem bizonygattam tovább, hogy nem, itt nincs kutyaszar, idővel vagy elhiszi majd, hogy tényleg nem átverés, vagy paranoiás lesz. Mikor visszafordul és beszélni kezdett érdeklődve hallgattam, a szemébe néztem, a beszélgetés kezdeti enyhe feszültségem pedig apránként elpárolgott a tagjaimból, energiáimból. Bólintottam párat az aggályaira, na igen, ezt meg tudtam érteni, elvégre én se a szakácstudományomnak köszönhetően jutottam hatalomra. - Rajtam kívül? Hm, talán csak az öcsém, de nem hiszem, hogy az ő szava többet nyomna ebbe a latba, mint az enyém. A szavamon kívül nincs garancia. De fordítsd meg: nekem ki vagy mi garantálja, hogy nem mészároltok minket abban a pillanatban, hogy elétek állunk? Vagy nem harapod ki a torkon, mikor behódolásra kínálom? Mindketten sokat kockáztatunk és egyikünk kezébe sincs semmi a másik szavain kívül. Ha megölnélek, kétlem, hogy a farkasaid szó nélkül hagynák és elfogadnának vezetőnek, én pedig nem vagy öngyilkos merénylő. Amekkorát nyerhetünk együtt, akkorát is bukhatunk külön-külön - mi a behódolás után, de anélkül is, ő pedig azzal, ha mi esetleg hátsó szándékkal megyünk. De könyörgöm... behódolok, hogy "lepasszoljam" a rangom és végre béke legyen, majd biztos megölöm, hogy még nagyobb szart borítsak a magam és az enyéim nyakába. Az üzletre vonatkozó kérdés nem ért váratlanul, magamban pedig mosolyogtam, hogy az öcskös mennyire fején tudja találni a szöget. Elmondtam még Castornak a Gradmore Könyvkiadót, a golf klubot, a bányát és a műhelyemet (hűűű, micsoda üzletem van!). - A tulajok szempontjából a Síparadicsom, a kiadó és a golf klub a bizonytalan, korábbi gyűlés elmondtam nekik, hogy mit tervezek, akinek nem tetszik, annak fel is út, le is út a falkából. Természetesen a maradásukat az is befolyásolja, hogy mi miben állapodunk meg. Nálunk az a bevett gyakorlat, ha valaki elhagyja a falkát vagy meghal, az üzlete a falka kezébe kerül és amíg az Atanerk nem jelöl ki másik tulajdonost, vagy valaki nem jelentkezik érte, addig az ő - vagyis jelen esetben az én - kezébe kerül. A bánya és a golf klub is az én hatásköröm, előbbiben részesedése van egy jó ideje a városban tanyázó kóbornak, Sharon Waltonnak, aki nálatok szállt meg. - Kiszárad a szám, basszus! Ittam pár korty sört, és mivel még nem értem a mondókám végére, hát folytattam. - Lehetőség szerint elkerülném a leváltásokat, érthető okokból elsősorban a Síparadicsomnál. Na, szusszanjunk egyet! Biztos van észrevétele és/vagy megjegyzése, beszéljen csak, én meg megmentem magam a kiszáradástól.
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 05, 2013 9:27 pm-kor.
Mindenki számára kedvező kiút? Vicces. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy az egész hegyi bagázs konfettivel és welcome-lufikkal várná Castor de Luca bevonulását... De ezt nem akarom szóvá tenni, nyilván Darren tudja, hogy mi a helyzet a farkasaival, és nekem ebbe egyelőre nincs semmi beleszólásom ugyebár. Nem is kell, hogy érdekeljen, egyébként sem tűrök meg magam körül senkit, akinek problémája van velem. Megvannak a módszereim az ilyen dolgok kezelésére. A kérdés megfordítására kissé felnevetek. Objektíven szemlélve a dolgot, teljesen igaza van. Szubjektíven nézve azonban már kissé sántít. - Nem szükséges garantálnom semmit. Te kerestél fel, nyilván számolsz azzal is, hogy nem vagyok mindig a pultnál iszogatós beszélgetőtárs. Ezt a kockázatot neked kell vállalnod, én mosom kezeimet... Vicces belegondolni abba, hogy mégis mi történne akkor, ha megölne engem. Nemhogy nem fogadnák el Darrent, de minden farkasbecsületet félretéve közösségi lincselésbe kezdenének és a városhatár négy szélére helyeznék a hím felkoncolt tetemét. És bárki másét is, aki ebben asszisztál. Csak néhány gondolatnyi időre érdekel pusztán az a kérdés, hogy vajon ugyanezt megtennék-e őérte is? Nem tudom, mióta ismerik, ellenben én elmondhatom, hogy 2-300 éves kötelék fűz az enyéimhez, amiből jó esetben legalább 100 évig én voltam a vezetőjük. Kicsit borul a statisztika... - A városi legendákkal ellentétben nem vagyok mészáros, Darren. Csak... Hogy is mondjam... - vakargatom meg töprengve az államat - Nem szeretem a felesleges problémákat, ezért elég keskeny az a határvonal, amin át lehet billenni. De aki hajlandó az én szabályaim szerint játszani, az kiélvezi nagylelkűségem minden apró morzsáját. Bármennyire tűnhet egoistának az utolsó mondat, inkább unottan közlöm, mert hirtelen nem találtam megfelelőbb kifejezést arra, hogy aki megérdemli, azt általában elég bőkezűen meg szoktam jutalmazni. Figyelmesen hallgatom végig az üzletre vonatkozó monológot. A szemem sem rebben a nálunk lakó kóborra, pedig fogalmam sem volt a dologról, de ettől függetlenül ez nem egy olyan kaliberű dolog, amit ne tudnék pajzs nélkül is leplezni. Plusz az is fix, hogy a Testőrség már rég szólt volna, ha túlságosan nagy gáz van. - Nem érdekel a tulajdonjog, ahhoz túlságosan kényelmes vagyok, hogy egyszerre ennyi dologgal foglalkozzak. Azonban bizonyos mértékű részesedést mindenkitől elvárok, ez persze függ attól is, hogy ki mennyire működik velem együtt... - kis szünet - Az Orfeum tulajdonosa például kölyök kora óta lojális barátom, ezért ő minden segítséget megkap tőlem amellett, hogy 1-2 dologba én is beleugatok. Jelentőségteljesen nézek Darren szemeibe az Orfeumot illetően. Remélem, hogy érzi a törődést, és azt is, hogy történt, ami történt, ettől függetlenül nincs ám elfelejtve a nagylelkű tűzijáték, amit kegyeskedtek az orrunk előtt megvalósítani. Felsóhajtok. Szívem szerint most azonnal belepasszíroznám Darren fejét a bárpultba, a szemére vetve a gyengeségét és követelném tőle, hogy hódoljon be, hogy aztán szépen sorjában végigmenjek a falkája többi tagján. De nem tűnhetek ennyire mohónak, nem tűnhet úgy, mintha csak erre vágytam volna, mióta betettük ide a mancsainkat. Szóval bármennyire is zizeg a tenyerem és reszket a lelkem a (szerintem) jól megérdemelt felajánlásért, mégis csak igazítok egyet a nyakkendőmön. - Magasak az elvárásaim, Darren. Nem azért, mert geci vagyok, hanem azért, mert mindenkinek az a legjobb, ha hasznossá válik, erőssé és szívóssá, a maga jól felfogott érdekében. Ha már ennyi időt kaptunk az élettől, igenis kezdjünk vele valamit ahelyett, hogy elherdálnánk és összeomlanánk, ha egy Betolakodó falka vagy néhány kóbor feltűnik a színen. Ha valaki magához képest igyekszik, az már eredmény. A hisztit és a kifogásokat nem viselem el. - utalok itt a fiatalokra, a kölykökre, a nőkre és a mimózákra - Akinek problémája van, érje el, hogy érdekeljen. Hülyeségekre nem fecsérelem az időmet puszta alfai kötelezettségből vagy felebaráti szeretetből. A kihívást sem veszem sértésnek, a pökhendiséget annál inkább. Mindenki tudja, hol a helye, ha pedig nem tetszik ott, ahol van, küzdje feljebb magát. - és a legfontosabb - A bizalmat, amit megadok, csak egyszer lehet eljátszani. Egyszer. Szerencsétlen Duncan, hogy mindig nála lyukadok ki... Legalább is gondolatban. A szívem mélyén rettegek attól, hogy megint csinál valami szart, nekem pedig ki kell dobnom a falkából vagy éppen a kölyke szeme láttára kell elvennem az életét. - Ha döntöttem, tudni fogsz róla. Már rég eldöntöttem. Már akkor eldöntöttem, amikor először meghallottam Darren szájából az ajánlatot. De nehogy már a nyúl vigye a puskát, vagy mi a szösz. Lengjen(ek) csak kétségek közt még egy kicsit, ennek is megvan részemről a sajátos kis bája, amiben élvezek lubickolni.
Lehet ittasan kellett volna leülnöm vele tárgyalni, hátha úgy képlékenyebb, jobban irányítható. Mármint neki kéne ittasnak lenni, nem nekem, egyébiránt pedig hazudnék, ha azt mondanám, hogy valahol nem élveztem ezt a jelentéktelennek nem nevezhető beszélgetést. A boldog repkedéstől azért messze álltam, de a nevetése az én képemre is futó mosolyt csalt. Nem voltam elbizakodott, de minek üljek gyászos képpel, amikor nem muszáj? - Ez igaz - ingattam a fejem és ittam, amivel el is fogyott a sör, szóval kértem még egyet. Semmi okom megölni őt. De ténylég. Farkas és Alfa, a szememben nincs olyan bűne, amiért a tartós haragomat "érdemelné", Ashley mea culpa, azt viszont nem mondom, hogy mostantól járjunk kéz a készben virágot szedni a mezőre, hogy aztán koszorút fonjunk egymásnak. Uh, megnézném ezt azért és azt, hogy ehhez mégis mennyit kéne innunk (rettentő komoly jellememből fakadóan azt hiszem nekem fele annyit, mint neki). - Ha egyszerű mészárosnak gondolnálak, nem kereslek fel ezzel - mondtam, s ezzel azt hiszem el is árultam félig-meddig, hogy mennyire tartom... ha esetleg az nem volt elég, hogy jöttem a javaslatommal. - Általában a saját szememnek hiszek. Még Ryantől se fogadok el mindent feltétel nélkül, ami rohadt nagy szó. Victortól... nem, tőle se. - Ez teljesen elfogadhatónak tűnik - bólintottam a részesedésre, és a bizonyos mértékű beleugatásra. Ahogy tovább beszélt, kedvem lett volna kikotyogni, hogy na, én ilyen Atanerket az itt létem óta nem pipáltam, pedig nem tegnap érkeztem, de bölcsen hallgattam, mint a sír. Amúgy se hiszem, hogy felvilágosításra szorult volna, a tények magukért beszéltek. Lelkendezni és örvendezni pedig ráérek hónapok múlva is, ahogy az "I love Cas" pólók is várhatnak addig - na jó, ennyit azért nem ittam! Még a végszava és esetleges nagy búcsúzása előtt megint megszólaltam. Rossz szokás, tudom, szerintem apai ágról jött, a norvégok nem túl cserfesek. - Apropó orfeum... jó, hogy felhoztad. - Kéne fohászkodni valakihez, nem? Nem. - Van mindkét oldalon elég fricska és egyéb olyan dolgok, amiknek nem épp örülünk. Ti robbantottatok, mi gyújtottunk, öltetek, mi is, vége-hossza nincs és nem lesz a pofozkodási sornak, ha tartjuk magunkat a régi sérelmeinkhez. Induljunk a nulláról. Tiszta lappal. - Na, bumm.
Nem mondom, hogy megkönnyebbülök, amikor elfogadhatónak ítéli a mondanivalómat. Már csak azért sem, mert egyébként nem érdekel a véleménye, de azt belátom, hogy mindeninek sokkal egyszerűbb és kevesebb munkával jár az, hogyha együtt tudunk működni, ami annyit tesz, hogy én mondok valamit, és az onnantól úgy van. Elégedetten készülök a távozásra, amikor közbeszól. Na, megmondtam, hogy mindig van valami kutyaszar a szőnyeg alá söpörve, és azt hiszem, hogy most találtam meg az első adagot. Végighallgatom, ámbár azt nem állítom, hogy nem csúszik hitetlenkedő vigyor az ajkaimra - mert csúszik, méghozzá elég tempósan. Tárgyalunk, persze, hogy tárgyalunk, ettől függetlenül vannak dolgok, amik ilyen szempontból nem megbeszélés tárgyai. - Azért ez egy kicsikét bonyolultabb, Darren - kezdem el aránylag szelíden, már-már atyáskodva és kissé lejjebb halkítom a hangomat - Lehet, hogy Alfa vagyok, de farkasaim vannak, nem pedig bábjaim. Lehetnek dolgok, amikről esetleg te nem tudsz, de megtörténtek. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy maga rendezze le a számláit, ez nem parancsra történik. Példának okáért, ha én történetesen akkor raboltattam volna el a kölykét, amikor még nem volt Atanerk és meg is öltem volna, kétlem, hogy bárkinek a parancsára megállta volna valamiféle bosszú nélkül. Nem feltétlenül gyilkosságra gondolok, csak valami... "apróságra", hogy érezzem a törődést. - Nem akarok mészárlást. De nem fogom feladni az enyéimet azért, hogy a tieid előtt tetszelegjek. Azt viszont biztosítani fogom, hogy rend legyen, mert a fejfájásból már nekem is kurvára elegem van. Lesz, lesz tiszta lap, csak előtte neki kell állni takarítani. Szemérmetlen, féloldalas mosollyal fejezem be a mondandómat, amit gyanítok, hogy nem értékel túlságosan. De ha nagyon akarja, akkor megláthatja benne az igazságot, a kérdés csak az, hogy hajlandó-e szembenézni vele. Még mindig választhatja a járulékos veszteséget, mintsem a lassú, de biztos elhullást. Ott van például az a Daniel... Rá nagyjából a fél falkám pályázik. Hát mi lenne velem, ha megtagadnám tőlük? - Viszlát, Darren. Búcsúzom el, ha csak nem tart ott tovább. Sok dolgom van még, és a lehető legészrevétlenebbül kell ezeket elkezdenem szervezni.
Lassan napi vendég leszek itt, törzsvendégeknél is törzsebb, olyan sűrűn koptatom a helyi székeket, meg most épp a könyökömmel a bárpultot és nézek a pohár fenekére. Jó, ez messze nem olyan maszív ivás, mint amit pár napja Sarah és Odette társaságában produkáltam, csak amolyan szolid szinten tartás. Kedélybeteg vagyok, hát nem szomorú! Na de azt nem szeretném, hogy bárki alkoholistának higgyen, úgyhogy a whisky helyett sörözök csak és fél órája egyetlen korsóval birkózom. Szerintem teljesen szolid és visszafogott vagyok, ami meg még ennél is jobb: józan! Elvégre felelősségteljes apa és Atanerk, meg báty, fiú, unoka, nagybácsi meg tököm tudja mi vagyok még. Magányos. Brü-hü-hü. De nem sokáig maradok együtt, Ryan alig egy perce hívott, hogy hát nekünk most és aztán de sürgősen és nagyon meg hosszan egyébként pedig lélekvájkálóan beszélnünk kell és követelte a koordinátáimat. Dilis farkas. Naná, hogy megadtam neki. Igaz, kicsit begubóztam, de el nem zárkóztam én senkitől sem, ha így lenne, nem az O'Connorsban növeszteném a seggem. Amint megérkezett, ez volt az első mondatom: - Ha nem lennénk közszemlére téve, a nyakadba borulnék és hangos óbégatósat bőgnék - vigyorogtam rá, de nem tudtam még én se, hogy ezt mennyire gondoltam komolyan. - Na csüccs és szövegelj, mi történt, hogy akkora svunggal jöttél, hogy még mindig menetszélnek áll a hajad?
Most már muszáj beszélnem Eddel, nem járja, hogy csak Jennyt szórakoztattam a szaunában, mert ő nőstény, én pedig egy hímmel akarom ezt az egészet megdumálni, és ki az, aki a lehető legközelebb áll hozzám, ha nem a bátyus? Naná, hogy szinte azonnal tárcsázom, és lököm neki a sódert, hogy most azonnal de máris dobja a koordinátákat, mert nekem SOS-ben van szükségem rá, nem két perc múlva, nem egy hét múlva, hanem most. Nem érdekel, mit csinál, nem érdekel hol van, ha éppen nőstényt kefél, elmesélem én mellette is, amit akarok, nem zavar túlzottan, de muszáj kiadnom magamból ezt az egészet. Lélekszakadva rohanok, bár nem tudom, hogyan szakad a lelkem, de sebaj, a lényeg a lényeg, hogy csikorgó fékekkel állok meg, ugrok ki, csapom az ajtót, zárok, és loholok befelé a krimóba. Úgy integetek a bátyusnak már messziről, hogy a fél csehó visszainteget, de leszarom, én idült vigyorral a képemen vágódok le a szabad székre olyan lendülettel, hogy utána el is tűnök az asztal alatt. -Ketten vagyunk, majd bőgünk, hoztam pzs-t is, nesze. Felkapaszkodok, és mint egy kiskölyök, aki nem éri fel még azt a nyamvadt négylábút sem, úgy kapaszkodok a szélébe, és támasztom meg az államat rajta, majd kiteszem mindenem, azaz zsebkendőt is, hogy végre felkászálódjak, és leüljek rendesen. -Ed, Ed, Eeeeed. Asszem nem tudom mi van, érted? Voltam futni, és esett, és aztán tiszta sár volt minden, mindenki, macifejek is voltak, és fényképeztem, aztán festettem, és kiállíttattam, és hazavittük, és és megöleltem, és jóóó, érted? Hát én elhadartam, mi a bajom, egyben, ahogyan kell, persze eszembe nem jut, hogy a bátyus ebből maximum annyit ért meg, hogy teljesen becsavarodtam, főleg ha melléveszi, hogy milyen őrült vigyorrral hasalok az asztalra, szorongatva a zsebkendőt. Egyelőre ennyire futotta a részemről, de Ed ismer, és ha rámnéz, hát azt látja, hogy ennyire izgatott még sosem voltam, és talán ebből már régen érti, hogy nőstény van a dologban. Vagy nem.
Édes jó Tupilekem, a nagyranőtt gyerek nem normális! De én se, mert csak vigyorogni tudok rajta, ennyire szeleburdni nem hogy mostanában, de egyáltalán nem volt szerintem, mióta ismerem. Az pedig jó sok idő! Integet, mint egy eszelős, robog tovább felém, félresodorva asztalt, széket, vendéget, vendéget székestől, pincért, kismamát, nagymamát, félrészeget, sörösdobozt, tegnapi napot meg ki tudja még mit. Aztán végre befut, megérkezik, hopp székre fel, pult alá el. Ez volt az a pont, ahol már nem tudtam megállni röhögés nélkül, a karja alá nyúltam és segítettem neki felkecmeregni, bár lehet az hatásosabb lett volna, ha odaragasztom a székhez, akkor legalább csak azzal együtt tud elzúgni. Mesél. De olyan Ryan-vagyok-ne-kérdezz-de-érts-mert-most-be-vagyok-sózva-de-nagyon módon, esélyem se volt félbeszakítani,közbevágni, vagy bármi, de a monológja szerencsére rövidke volt, így utána tudtam értelmes (értetlenkedő) fejet vágni. - Nem tudom mit szívtál, de ha ilyeneket látsz tőle, hanyagold. Ne is, inkább adj nekem is belőle! - Ittam pár korty sört, aztán megint rá néztem és vigyorogva megráztam a fejem. - Be vagy zsongva, mint szűz kislány első randin, most vagy hímet, vagy nőstényt találtál... - jobban megnéztem - nőstény. Megborzoltam a haját halkan kuncogva és intettem Grace-nek, hogy hozzon egy korsó sört ennek a félőrült kamasznak is. - Ennyire nagyon? - kérdeztem, bár nem mintha nem lett volna egyértelmű, hogy most aztán tényleg a Holdat is az égről úgy lekapná, mintha sose lett volna ott.
Úgy lihegek, mint aki most futott le 10 maratont egymás után, na de ezt a szóáradatot most ki is kell pihenni, nem beszélve arról a lendületről, amivel érkeztem, és arról, hogy mindent borítottam. All-in, mondaná a pókeres, hát én most azt tettem, ahogy Ed is mondaná. Hoztam a tegnapot, a holnapot, a jövő hetet, a székeket, asztalokat, lábakat, cipőket, poharakat, gogo girlt, fiút, rudat, színpadot, bármit, ami csak az utamba került, de szerintem még a pultot is a pultossal együtt, hogy kisebb fajta zsibvásárt alakítsak ki egy szempillantás alatt. Kit érdekel, hogy borítottam? Felállok én, de fel ám, zsebkendőm is van, ha az a beugró, én megtettem a tétet, kipakoltam, és nem, nem blöffölök, csak győzzenek követni. Tudtam én, hogy Ed megért engem így is, nem kell értelmező kéziszótárt adnom neki, így az eddigi idült vigyorom még idiótábbá válik, bólogatni kezdek, és felugrok, hogy átöleljem, a nyakába boruljak, és tovább bólogassak. Aztán visszaülök, mert a sör szent ital, azt nem borítjuk ám ki. -Nem szíttam, neeeem, vagy nem tudom, lehet, de állati. Az, az, nőstény. Hú, apuskám, annyira nagyon, hogy nagyon nagyon. Eennyire nagyooon. Hirtelen lendülettel tárom szét a karom, hogy kit ütök le éppen, nem érdekes, én megmutatom, mennyire nagyon de nagyon. -Szal az úgy vót, hogy elmentem futni, ott botlottam bele. Vizes lett, lefröcskölte az autó, én meg megmutattam neki, hogy az csak kis kosz. Végighúztam a sárban, és nem hisztizett, vágod? Nem is rúgott tökön. Aztán rajzoltam neki maci fejet, meg magamnak is, lefényképeztem, és elküldtem neki. Így szereztem meg a számát, és jött az ötlet, hogy kiállíttatom a képet, megfestettem, és megtettem. Ott mutattam meg neki, és még azon se akadt ki, hogy sikerült babapopsihoz hasonlítanom az arcát, meg sárkányreptetéshez az érzést, és sárkányhoz őt, de nem úúúgy akartam, csak így jött össze. És ő nem akadt ki, nem hisztizett, és gyönyörű, és jó arc, érted? Ez most mi? Ez most az? Jaaa, Payne-nek hívják, ha azt nem mondtam volna. Végül értelmesebben is kinyögöm, amit az előbb ledaráltam, és az is eszembe jut, hogy csak a nevét felejtettem el megemlíteni eddig. Izgatottan kortyolok bele a sörbe, hát elmondtam elmeséltem, mert muszáj volt, és a bátyus megért, mert ő hím. Én még mindig nem tudom, mi van, de azt igen, hogy érdekel a nőstény, és nem úgy, mint az eddigiek. Mint egy kisgyerek, úgy lesem Edet, mikor szólal már meg, és nem állok messze attól, hogy megfogjam a felsőjét, megrázzam, hogy szólaljon már meg.
Az ölelés kicsit meglepett, de ebben a nagy felindultságban semmit se kellett csodálni. Meglapogattam a hátát ennek a nagyra nőtt gyereknek, őszinte testvéri szeretettel, majd amikor visszahuppant, hallgattam az egy fokkal értelmesebb előadást. Annyira nagyon nagy szám a nőstény, hogy egy sacc/kb kilencvenes éveiben vánszorgó déd-vagyinkábbük-papit lazán lecsap a karlendítés közben, a körülötte állók előb néznek, aztán valamit motyóznak rajta - nem, nem akarom tudni, mit -, de Ryant mindez szemmel láthatóan cseppet se hatja meg, neki csak a nőstény van. Hát, alapos munkát végzett rajta, akárki is legyen, én ilyennek még nem láttam az öcsköst, pedig nem két napja van szem előtt. Ahogyan mesél... látom magam előtt az egészet. Meg kell hagyni, Ryannek sajátos elképzelései vannak a csajozásról, és lány legyen a talpán, aki ezt így állja. Nem csodálom, hogy lehengerelte őt, aki ezt kibírja, annál meg kell nézni, melyik bolygóról vándorolt be. Csak somolygok és a fejem ingatom, nagyon fel van pörögve, bár ő mikor nem? - Babapopsi, sárkányeregetés és sárkány - néztem nagy szemekkel. Ez a csaj vagy legalább olyan flúgos, mint ő, vagy elmegyógyintézetben dolgozik, a mi marhaságainkat nagyon máshogy nem tudom, hogyan lehet elviselni. - Ha az "az" alatt azt érted, hogy belezúgtál-e... - mint valami doki, úgy vizslattam az idült képét - lehet. A tüneteid határozottan efelé mutatnak, ezt a bacit beszedted a javából. - Megveregettem a vállát "szép volt bajnok" címszó alatt, majd elé toltam egy újabb, teli korsó sört. - Nőstény vagy nő? Emberek között voltunk, a virágnyelv a mindenem. Jó, nem az, de tartsuk fenn a látszatot, hogy még tudunk felelősségteljesnek... tűnni. Szóval csak így érdeklődtem a faja felől, mert hát na; de ha kiderülne, hogy a másik falkából való, akkor már nagyon durván hasonlítanánk Ryannel.
Én most minden piruettet bemutatok, amit csak lehet, borítok, begyűjtök, lendítek, lecsapok, ölelek, leülök, asztalon hasalok, leülök, felugrok, leülök, asztalon fekszem, leülök, és folyamatosan vigyorgok, miközben minden második szavam az, hogy "bocs". Illik elnézést kérni, ha már a fél csehót a padlóra küldtem, nem? Rám aztán egyik sem mondja, hogy ez a taknyos még ezt sem tudja, mert ezt is tudja, de rombolni is, mint a jelek mutatják, de nem foglalkozom semmivel, most magyarázok, mert Ednek meg kell értenie engem. -Ahaaaa, így-így, ebben a sorrendben, minden volt, deeee.... de nem ezt akartam mondani, csak bókolni, vágod? Szarul csináltam, mi? Nem baaaj, már nem, túl vagyok rajta, és vigyorgott, meg nevetett, és apuskááám, annyira gyönyörű. Áááááááááá. Mindent elmesélek, már ami eszembe jut, és már amennyire koncentrálni tudok, mert muszáj. Aztán amit levegőt vettem, áthasalva az asztalon, szorosan fogva a korsómat már folytatom is. -Meg amikor azt mondta, hogy régen nem így nézett ki, apuskám, simán azt hittem átszabták, de még erre sem pipult be. És a hajunk tök egyforma. Az övé is kezelhetetlen, meg az enyém is. De tudod milyen gáz volt, amikor kifejtettem neki, hogy tájképeket akar mindenki festegetni, mert azt hiszi, az a menő meg a művészet, és bátyuuus, nem fogod elhinni. Amikor hazavittük a macikat, már hozzá, akkor tele volt a föld rajzolt tájképekkel. És még erre sem borult ki. És...és én szögeltem fel a képet a falra, érted? Állati jó. Duruzsolok megállás nélkül, most így, hogy Ed majdnem face to face van velem szemben, ugyan halkabbra veszem, de azért igyekszem értelmesen beszélni. -Na azt nem tudom, minek nevezik, de ha ez tényleg azt jelenti, hogy beleestem, mint vak ló a gödörbe, hát akkor... ááááá, ez kizárt, mert hát az a nőstény még nem született meg, aki oké lenne, meg én is neki, ez tutikukker. Marha meggyőző vagyok, kár, hogy a vigyorom is egészen mást mutat, így kicsit elgondolkodva már lököm is tovább a sódert. -Azt mondod, hogy ez az? Akkor, akkor lehet... ahaaaa. Fú, te, próbáld ki, annyira kurva jó érzés, hogy csak na, ezt érezned kell, na de nem felé, de muszáj. Kis időre visszaülök, de amikor azt mondja, belezúgtam Payne-be, akkor ismét az asztalon kötök ki, elhasalva, aztán felülve, elfeküdve, vigyorogva, és hevesen lengetve, hogy nem, nem, ez valami más, és végül rádöbbenek arra, hogy márpedig de, és még azonnali tanácsot is adok. -Na, ez az, ami kicsit bibis, mert izé... nő. De annyira arc, annyira gyönyörű, annyira, annyira... annyira... hűűű, mindegy, érted. Akkora hibát azért nem követek el, hogy másik falkabelivel kezdjek, olyan nincs, akkor sem, ha meg kell magamat erőszakolnom. Payne viszont ember, és micsoda nő, ezt még az vöröske is megirigyelhetné simán, a nyomába sem ér.
Lényegét tekintve nagyon mást nem tudok csinálni, mint ülök és hallgatom az előadását, somolyogva, szeretettel és megértéssel. Ilyet még szerintem sose mondtam rá, de most határozottan cuki volt. Most mi van? Elég ránézni, vigyorog, mint a tök, lelkes, dumál, áradozik, be van zsongva, nem tud magával mit kezdeni és olyan idült vigyor terpeszkedik a képén, hogy te jó ég! A hajuk is egyforma, hát ez egyre izgibb! Jaj, öcsém, totál bele vagy habarodva, de nem baj, jól áll. Felvontam a szemöldököm arra, hogy nem született olyan no, aki neki megfelelne és fordítva. - Amióta megjelentél róla áradozol, épp csak ódát nem írtál hozzá, ha látnád magad... - ingattam a fejem nagy somolygások közepette. Próbáljam ki? Éreznem kell? Megvakartam a tarkóm és totál diplomatikusan megköszörültem a torkom. Egyik felem nem akarta kitárgyalni, másik felem másra se vágyott, minthogy végre beszélhessen róla, s mivel kergemarha-öcsém hatása érezhető volt, így végül kiböktem: - Tudom, hogy milyen érzés - nempiruloknempiruloknempirulok -, és azt is, hogy milyen, ha... van párod. - Ryanre néztem, és arckifejezés tekintetében most már egymás tükörképei is lehettünk volna. Ugyan nem láttam magam, de bármibe le mertem volna fogadni, hogy olyan lelkesen csillogott a szemem, mint a kisgyereknek karácsonykor... ezt csupán annyi árnyékolta be, hogy egy falkányi farkas választotta el az ajándékpakktól, és ez vissza is vett a lendületemből. - Hiányzik Yetta. - Ezt először mondtam ki, mióta a betolakodókhoz csatlakozott, és úgy éreztem közben magam, mint aki még egy szerelmi vallomásnál is bensőségesebb dologról nyilatkozott. Ráadásul azzal, hogy hangot is adtam annak, amit éreztem, ettől sokkal valóságosabbá vált. - A mosolya, a hangja, a nevetése, az illata, a közelsége, a vidámsága, ahogy felcsillan a szeme, amikor meglát... - Abbahagytam, mielőtt teljesen elkámpicsorodok. Rossz volt nélküle. Szerencsére az öcskös mindig tudja, mit kell ahhoz mondani, hogy a gondolataim legalább egy kis időre élesen más irányba terelődjenek, itt meg majdhogynem száznyolcvan fokos fordulat jött. Ember. Megfejeltem a pultot és egy kétségbeesett "miééééééért" szakadt föl belőlem. Lenne inkább kóbor farkas, olyan kétszázas, az az ideális, de ember! Sam is egy ember miatt fenyegette meg a lányom, Ash is ember - pontosabban őrző - miatt került padlóra egy időre, szóval nem, nem tartom jó dolognak, ha egy embernek farkas ismerőse, ne adj Tupilek, szerelme van! Masako is hogy járt - farkasokkal paktált, beharapták... - Mondd, hogy csak fajfenntartás, és vér szerinti gyereket akarsz! - Nem, ez nem az, lerí róla. - Ne válaszolj - emeltem fel a kezem, mielőtt megszólalt volna. - Értem én, értem - bólogattam, szám sarkában egy mosoly árnyékával. - De te is érted, hogy hol a bibi ezzel, igaz? - Hogyne értené, nem hülye, tudom én. Én meg kegyetlen vagyok, mert buborékokat pukkasztok, amikor a föld felett lebeg. - Elszállni csak nem fog, de na... nem szeretném megkockáztatni se.
-És... és... és megcsókolt, aztán én is őt, és annyira állat volt, és ez nem olyan, mint az egy éjszakás cuccosok, mert azokkal mindig megegyezünk, ha kefélés kell, akkor izé, de semmi több, ez meg valami más, itt érzem belül, vágod? Bátyus csak hallgat, én meg folytatom tovább, mert mindent el akarok neki mondani, ő hím, ő másként látja mint egy nőstény, mint Jenny, akinek a felét nem mondtam el, mert nem. Most épp félig hanyatt fekszem az asztalon, bámulom a csehó plafonját, és merjen valaki beszólni, úgy, de úgy rúgom fel, hogy azonnal föld körüli pályára teszem. -Nem kell tükör, gondolom idiótán festek, meg lassan szentimentális baromnak, de nem... viszont életemben először érzem ezt, még soha senki nem volt, aki... aki így... tudod? Tudja hát, a bátyus ne tudná? Ismer, még sosem látott ennyire kergültnek, akkor meg hol a probléma? Azért megkérdezem, mert miért is ne, nincs jobb dolgom így az asztalon fetrengve, mint az, hogy még plusz kérdésekkel fárasszam. Akkor viszont olyan bejelentés érkezik, amire tényleg leülök, és egy hajtásra lehúzom a sörömet. -Bátyus, az Északi Pantheon áldjon meg, akkor miért nem hozod vissza? Miért nem hívod vissza? Oké, már mindegy, ha megteszed, gyanús, de na, érted? El sem kellett volna engedned, ezt ugatta a pici szám feléd, és nem, neked fontosabb volt a kavarás Natalhie-val, mint az, hogy megtartsd azt a nőstényt, akit igazán szeretsz. Mondd, kedves bátyus, te normális vagy? Nem kérdeztem komolyan, tudom, hogy Ed nem 100-as, akárcsak én, de na, most kell rájönni arra, mennyire odavan a nőstényért? Most? Pont most? Eddig hol volt a kis esze meg az ilyesmik? Hol? Elásta őket Alignak gyomrába, vagy mi? A kérdésére megvonom a választ, tudom, hogy mi a véleménye, tudom, hogy mennyire necces az, hogy akit a jelek szerint szeretek, az ember. -Szerinted? Mi a bajom, mire keresek megoldást? Erre apuskám, pontosan erre. Ismersz, tudod jól, hogy szerelemből nem teszem meg, mert nem. Bármennyire is kurva jó dolog, amit érzek, de nem. Te ünneprontó, teeee. Azért még mindig vigyorgok, mert hát na, most jó érzés akkor is, ha tudom, hogy hosszú távon ez bizonyos okok miatt nem működhet. Vagy-vagy, más lehetőség nincs, na de ez a szerencsétlen lány nem tudja, hogy nem csak ők léteznek ebben a városban, és most nem arra gondolok, hogy nőből van.
- Vágom hát, vágom én - bólogattam teljes meggyőződéssel. Én ne értettem volna, aki annyira oda voltam(/vagyok) Mayért? Meg aki épp most hiányoltam Yettát fennhangon. És ezek után hallgattam egy Ryan-féle fejmosást, kibírtam volna enélkül, de igaza volt, ő megmondtam, én hagytam menni, elcseszett egy helyzet lett ez mindenhogyan. - Mert nem akartam ezt, érted? És azt hittem, jó lesz, ha elmegy, de mégis marad, mert így hiába lesz a városban, azért valahogy csak elfelejtem, de azt meg nem akartam, hogy hazamenjen, mert nem én csak... - szusszantam egyet. - Fosok ettől az egésztől. Meg attól, hogy elcseszem, és ismersz, tudod, mennyire nem férek a gatyámba, hiányzik, magamnak akarom, de ha jön egy csini nőstény, én megyek egy numerára. - Azt hiszem egyelőre nem nekem találták ki a monogámiát, bár úgy hogyan is találhatták volna, ha konkrétan még nem is vagyunk együtt (juj, erről senki se kérdezzen!), ráadásnak láthatási tilalom van, pedig hú de szívesen mennék. Ha itt lenne, lehet nem néznék másra, de nincs itt, tudom, egy pöcs vagyok. És szerelmes. Ryan problémája viszont égetőbb, mire meg is ráztam a fejem. - Figyelj öcsém, ha akarod őt, találj nekem és a többieknek valami objektív okot is, és eskü nem fogok ágálni, tárt karokkal fogadom. A gyerekhozatali tilalmat feloldottam, eszed van, ha neki is akad valami használhatója a két szép szemén túl, akkor hajrá, nem foglak vissza, nem beszéllek le. - Megdörzsöltem a homlokom és ittam. - Csak könyörgöm, ne kelljen veled is úgy eljárnom, mint Nathalie-vel, mert még egy olyat nem bírnék ki - vallottam be neki, de ezt szerintem enélkül is tudta, a nyomatékosítás azonban sose árt. - Szóval csak ügyesen. Arra se buzdítottam még senkit, hoyg járjon túl rajtam, de hát mindennek eljön egyszer a maga ideje. Bíztam az öcskösben és a józan ítélőképességében, plusz bajt és problémát fölöslegesen, haszon nélkül sose hozna ránk, kiegyensúlyozott volt eddig is, őszintén bízom benne, hogy Payne nem fogja meghülyíteni. Ittunk még egy kicsit, aztán meglapogattam az öcskös hátát, majd vele együtt léptem le.
-Oké, de centit nem adok mellé, azt ne vágjá. Annyira összeszedem magam, hogy nem az asztalon fetrengek és már nem ütök le senkit, a csúnya pillantásokon már csak vigyorgok. Jóvan, jóvan, nem akartam én ramazurit, miért nem voltak gyorsabbak? Na ugye, hogy ugye? Aztán amit Ed mond, na attól tátva marad a pofám, még jó, hogy a sört lenyeltem, és nem csorog kifelé. -Te hülye vagy drága bátyám. Van egy nőnemű akit szeretsz, és akkor nem elég, hogy hagyod elmenni, mert te kurva kemény csávó vagy, és megmutatod, hogy téged senki nem szerezhet meg, nem, utána még emészted is magad rajta. A fenét, téged nem az hajt, hogy skalpokat szerezz, csak fosol attól, hogy mit mondanak majd rólad azok, akik úgy ismernek, hogy a legyet is röptében. Félsz felvállalni, hogy igen, szereted őt, ez a te nagy bajod, nem más, és inkább elszúrod, elmarod magad mellől, csak nehogy ledőljön a rólad kialakult kép, mert az imidzsed a fontos. Marha vagy. Pont nekem mondja, pont nekem, aki ugyancsak egy éjszakás kalandokból élt, akinek soha a büdös életben nem volt normális kapcsolata, hát pont nekem vakerál erről az egészről? Mégis leszarom, ki mit gondol, mert Payne más, és igen, asszem szeretem, vagy mi. Sőt, tutira szeretem, mert az elmúlt percekben áradoztam róla. Én, hímként... hát banyek. -Hé, nem vagyok őrült, tudod, hogy szerelemből ilyet nem teszek. Van olyan képessége, amire azt mondom, húha, akkor igen, de csak azért, hogy együtt lehessek vele, nem, bármekkora is legyen a kísértés. Úgy alakul, baromi nyomós indokkal fogok eléd állni, és nem mint az öcséd. Nathalie hibázott. Ed tudja, hogy a falka az érdekeit tartom szem előtt, akármi történjék is. Akkor is, ha tudom, hogy az esetleges csatlakozásnál őt is péppé fogják verni, és én nem nagyon tűröm el, hogy valaki bántsa a családtagomat, de vissza kell fognom magam, nem ugorhatok neki senkinek, mert gondolnom kell a falkára, a gyengébbekre és az idősebbekre is. Már nem csak mi vagyunk. Kölyökkel gazdagodni... nevezhető gyenge pontnak, kivéve ha annak a kölyöknek olyasvalami van a tarsolyában, ami még Castor előtt is megállja a helyét. Payne-t sem tenném ki veszélynek feleslegesen, mert éppen szerelmes vagyok. Lehajtom a sörömet, talán pár kört még letolunk, utána pedig együtt lépünk le, és nem, már nem döntök fel semmit és senkit.
Felvezetés: Aki ma pihenni tér be a kocsmába, rosszul járt. Nagyon forgalmas az este, a korosztály is roppantul vegyes. Talán Kate lassan már nem is érzi jól magát ekkora tumultusban, Kaskae pedig kedvére válogathat a felhozatalból, hátha akad... esetleg... megfelelő jelölt az éppen fogyasztott italán kívül. Időpont: 22:40 Civilek száma: 18 civil
A szórakozóhelyet leszámítva az este nyugodt, túlságosan is az, bár az elmúlt időszakot tekintve... még mindig vihar előtti csend érzésem van, és nem csak nekem, a többieknek is. Ma viszont úgy döntöttem, körbenézek a városban, és hol lehetne a legtöbb információt begyűjteni, ha nem az emberek között? Az italomat kortyolgatom, úgy szemlélem a jelenlévőket, a fiatal kissé ittas tagokat, akik közül páran már nem állnak a lábukon, de van szék és asztal, az megtartja őket. A gondolataikra lennék kíváncsi, ám annyira részegnek tűnnek, hogy csak legyintek egy aprót. Gondolat... az ott már rég nincs, csak az illemhelyiségig tartó küzdelem. Egy Őrző is jelen van, azt kiszúrom, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, hiszen nincs miért. Koedukált szórakozóhely, ahol elméletben mindenki tudja, hol a határ, és nem akarja szétverni a csehót. Elméletben, ha pedig mégis, vannak biztonságiak, akik megoldják a helyzetet. A pultnak támasztom a hátamat, úgy nézelődök, mint aki még sosem látott ilyet, és ennyi embert egy helyen, bár tény és való, nem mondható, hogy lézengenének, inkább kezd tömeg kinézete lenni az egésznek. Elviselem, megszoktam, bár nem kedvelem, jobban érzem magam, ha kevesebben vannak, és minden belátható. Egyelőre nem foglalkozom semmivel, csendes szemlélődő vagyok, talán akad olyasvalaki, akire rábólintok.
A mai nap alkalmával úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy kis kimenőt. Igazából nem volt célom az, hogy leigyam magam a sárga földig, mert nem volt rá okom. Közeledett a tavasz, ami egyet jelentett azzal, hogy folytathatjuk az ásatást. Ez már önmagában jó hír volt számomra, talán valahol ezt akartam megünnepelni. Az már egy másik dolog, hogy társaság nélkül terveztem mindezt megvalósítani, de Kyle nem volt otthon, csak ezért meg nem rángattam el. Végül egyedül vágtam neki a városnak, bár először csak céltalanul kocsikáztam fel és alá. Nem tudtam még én magam sem, hogy igazából mire vágyok, milyen típusú helyen szeretném eltölteni az elkövetkező néhány órát. Néha jó volt az, ha egyedül volt az ember, mégis körülvették őt, és nem érezte magát teljesen magányosnak. Nem vagyok én túlzottan társasági ember, de néha mégiscsak rám jött, hogy szívesen venném, ha nem csak a kutya lenne a társam valamelyik estén, hanem beszélgetés és jókedv venne körül. Így esett a választásom az O’Connorsra, meg azért is, mert elég sok kocsi parkolt előtte, ami arra engedett következtetni, hogy voltak jó páran odabent. Mire sikerült találnom egy szabad helyet, kis híján a hajamat téptem az idegességtől. Igazán elmondhatná nekem valaki, hogy mégis mi a fenéért vezetnek olyanok, akiket csak a kormány zavar, semmi más! Úgy egy órával később már a második sörömet fogyasztottam szépen ráérősen, és kezdett egészen jó hangulatom kerekedni. Mostanság ez egyáltalán nem volt rám jellemző, úgyhogy még az sem zavart, hogy az érkezésemkor megéreztem a lassan felém hömpölygő energiát. Farkas is volt itt ezek szerint, de ez nem okozott meglepetést, hiszen gyakorlatilag az ő tulajdonukban volt a pub, így egyértelmű volt a jelenlétük oka. Lábaimat kereszteztem hát, könyökömmel pedig a pultot támasztottam, ahogyan magamba szívtam a hely szellemét, atmoszféráját. Jó hangulat és részegek bizonytalan mozdulatai voltak azok, amik hátteréül szolgáltak a mai estémnek. Az egyedüli furcsaság csak nagyjából pár perccel ezelőtt kezdődött el, de még mindig nem tudtam hová tenni. Eleinte magamhoz képest nagyon is oldottan viselkedtem, ám ahogy teltek a percek, annak a bizonyos farkasnak kezdett egyre inkább irritálni a jelenléte. Nem tudnám megmondani, hogy mi volt az oka, de viszketett a tarkóm, mintha állandóan engem figyelne, az ilyesmit pedig szívből utáltam. Időnként már hátra is nézegettem a vállam felett, hátha meglátom esetleg. Nagyjából sikerült is így a távolból néhány hasonló mozdulatsort követően megtippelnem, hogy ki lehet az illető, a düh pedig valamilyen okból kifolyólag egyre nagyobb erővel lett úrrá rajtam. Üres sörösüvegemet markolva hirtelen akkora erő száguldott végig a testemen, hogy összeroppant a kezeim között. Meglepetten bámultam rá, még jó, hogy a pult mellett erre annyian még nem figyeltek fel, csupán a pultos nézett rám meglepetten, főleg amikor néhány kósza vércsepp kezdett gyűlni a fa felületen. Csak akkor vettem észre, hogy egy picit megvágta a tenyeremet az egyik szilánk, amikor már rászorítottam. Mégis mikor történt ez? Akárhogy is gondolkoztam, nem tudtam volna megtippelni, és ez határozottan bosszantott. Sőt, most már minden bosszantott, kezdve azzal a hímmel, aki ott ült se nem közel, se nem távol. Éppen kellő távolságban ahhoz, hogy eltalálhassam azzal a nagyobb üvegszilánkkal, amelyen ujjaim folyamatosan végigsimítottak. Mozdulatom gyors volt, még magamnak is felfoghatatlan. A következő pillanatban úgy szelte át a zöldes árnyalatú üvegdarab a teret, hogy öröm volt nézni. Valószínűleg, ha nem kapcsol időben, akkor célt fog érni valahol a válla és a mellkasa környékén, tekintve, hogy oda céloztam. Ha mégis kivédi, valószínűleg egy kicsit akkor is megvágja a kezét, ahogyan az enyémmel is tette az üveg összeroppantásakor. Mi a fene van velem? Még a szokottnál is ingerültebbnek és haragosabbnak érzem magam a semmiért…
Ahogy múlik az idő, egyre ittasabb a társaság, de én választottam a helyet, hát viselem a következményeit. Tovább támasztom a pultot, mindenkit megszemlélek, jó és rossz szokásom egyben, szeretem tudni, hogy kik vannak a közelemben. Sok váratlan nem történik, van akit a toalettre kísérnek, van akit onnan hoznak, mint a helycserés támadásoknál, na de miért ne mulathatnának, ha azért jöttek? Ugyan azon elgondolkodom, hogy az itt történtekből mi maradhat meg bennük reggelre a kiadós fejfájáson kívül. Nem sok. Amire felkapom a fejemet az az üvegtörés hangja és a vér illata, oda is pillantok, az őrző kishölgy erősebbnek bizonyult, van ez így. A vér szaga onnan jön, nem kétséges, de ami meglep, az a hangulatváltozása. Rendben van, elvágta a kezét, de ettől dühbe gurul... lehet, így kezeli a fájdalmát, a fene tudja, láttam már hasonlót, ennek sem tulajdonítok jelentőséget. A következő pillanatban éles suhanás üti meg a fülemet, felém közeledik, reflexből emelem fel a kezem és ugrok le a székről oldalra, de az üveg darabja így is a tenyeremben köt ki. Valakit meglökök, a sebesség, amivel érkeztem, hát nem volt kontrollált, nem erre számítottam. Egy apró bocsánatot még odanyögök, az üveget kitépem a tenyeremből, nem kell az oda. Értetlenül nézek az őrzőre, nem érzem a gondolatait, viszont olyan sebességgel mozdultam, amire soha nem voltam képes, túl gyors volt nekem is. Mi a fene van itt? Megpróbálnak egy üvegdarabbal megölni, ráadásul olyan erővel elhajítva, ami nem természetes embertől, én pedig villámként változtatok helyzetet. Az egyetlen amit tudok, hogy ennek fele sem tréfa, és le sem veszem a szememet az őrzőről. Emberek is vannak itt, nem keveredhetek olyan harcba, ahol felfedem a kilétemet, és ugyan nem tudom, mit ártottam éppen, de azt hiszem, nem most kellene megkérdeznem. Nyugtatni meg egy éppen feldühödött alakot felér az öngyilkossággal, nem is próbálom, csak ugrásra készen várom, mit akar még belém vágni, vagy mit tervez a következő pillanatban. Tudnom kéne, "látnom" kéne, és nem, nincs meg. A kishölgy pedig rosszabbnak tűnik 100 felbőszült bikánál is, mikor mérges, de miért pont engem szemelt ki? Öreg vagyok én már, vannak korabeliek is itt, más farkasok is, de úgy tűnik, neki valamiért én kellek, bár ő is meglepettnek tűnik, akárcsak én. Véletlen lenne? Nem tudom eldönteni, de jobb ha résen vagyok, mert ha tényleg csak az üveg okozta sérülés váltotta ezt ki belőle, akkor semmi gond, de ha újabb lépést tesz, akkor valami nagyon nem stimmel, és nem csak a képességem tűnt el cserélődött fel.
Kezdőlap
//
