Mivel már az érkezése előtt érzékeltem Gabrielt, így nem okozott túl nagy meglepetést, amikor kinyílt az ajtó, és ő sétált be rajta. Csak az ég felé emeltem a tekintetem, és míg magamban azt kérdeztem, hogy „Miért?”, addig eltörölgettem egy éppen kezem ügyébe kerülő poharat. Miután a mozdulatsort befejeztem, lopva Grace felé pillantottam, aki hasonlóan feszültté vált a megjelenésétől. Nem azért, mert valami baja lett volna vele, hanem sokkal inkább az általam elmondottak miatt. Biztos voltam benne, hogy érzékelte a bennem lakozó feszültséget, és egyébként és tanúja volt már annak, hogy mennyire ki vagyok merülve az utóbbi napokban. Mind a ketten tudtuk, hogy ennek mi a valódi oka, és ez nem a sok számla, meg papírmunka volt. Amikor megláttam, hogy ki ment oda hozzá, csak még idegesebb lettem, és kis híján puszta kézzel eltörtem egy poharat. Elég csúnya eset lett volna, és mindenekfelett gyanús az itt tartózkodó emberek számára. Kénytelen lettem volna hetekig bekötözött kézzel járni, holott az égvilágon semmi nem lenne rajta néhány nap múlva. Nos, ez a farkas lét átka, ha úgy vesszük, ahogyan az is, hogy tisztán hallottam a beszélgetést, valamint éreztem a nő szándékait is. Túlzás lett volna átugrani a pulton, és kitépni az összes haját, de minderre képes lettem volna egyetlen perc alatt. Biztosan jobbnak hiszi magát nálam, efelől kétségem sem volt. Nagyjából mindenkinél jobbnak hiszi magát, ezért is szoktam nehezen tolerálni a felbukkanásait. - Egyszer még megkopasztom azt a nőt… - morogtam oda az orrom alatt Gracienek, mire halkan felnevetett. Mikor rásandítottam, már az én arcomon is gonosz mosoly pihent, annál is inkább, mert Gabe elküldte őt melegebb éghajlatra. Ezért gondolatban járt neki egy jó pont, de nem sokat lendített az ügyén még mindig. Továbbra sem láttam szívesen sem a kocsmámban, sem a közelemben. Csak a stresszt növelte bennem, semmi mást. Utáltam, amiért magamra hagyott a barátnőm pont ebben a pillanatban, de megértettem, hogy nem akart a két tűz közé keveredni. Okosabban is tette, hogy arrébb húzódott a frontvonalból, de még mindig éreztem a döbbenetét, amit az váltott ki belőle, hogy képes volt hozzám a férfi idejönni a pulthoz. Erre annyira én sem számítottam, bár megvolt a sanda gyanú bennem, hogy nem véletlenül választotta ezt a kocsmát a ma esti kikapcsolódása helyszínéül. - Hagyj békén Gabriel – ráztam meg a fejemet elutasítóan. – Ha akarsz egy italt, akkor kérd most, de nem vagyok hajlandó elviselni, hogy az én területemen ostromolj megint. Te mentél el, ne feledd, nekem pedig nem kötelességem, hogy meghallgassalak – azzal tovább sétáltam, és elintéztem az egyik rendelést, majd rendeztem egy számlát is a távozókkal.
Szavaival szívembe döfött egy tőrt, rossz volt hallani az elutasítást , s azt a rideg hanghordozást, amellyel velem beszélt. Pedig több nap is eltelt a találkozásunk óta, úgy gondoltam, hogy majd biztosan enyhült a haragja, és képes lesz nekem megbocsájtani, de tévedtem. Egyetlen perc alatt képes volt leépíteni a szavaival, s mielőtt még bármit is szólhattam volna hozzá, ő már tovább is állt és ment a dolgára. Sóhajtva pillantottam utána, majd az időközben a pult mögé érő Graciere pillantottam, aki nem túl kedves mosollyal szólított meg. - Üdv Gabriel, ezer éve nem láttalak a városban...Kérsz valamit?- Rápillantottam, éreztem szavaiból, hogy Dee pártján van , de ezért nem is ítéltem őt el, hisz teljesen jogos dolgokat gondolhatott rólam. - Igen, kérek egy whiskeyt. - Megtámaszkodva a pultnál Dee után néztem, úgy tűnt, hogy nagyon elfoglalt, kiszolgált valakit, egy másik vendéggel pedig a számlát rendezte. - Szerinted megbocsájt?- Sóhajtva pillantottam Gracere, azért őt kérdeztem, mert tudtam hogy nagyon jó barátnők, és ha valaki is tudhat róla bármit, az biztosan ő. Grace is Deirdree felé pillantott, majd tekintetét visszafordította, lecsavarta a kupakot a whiskeyről és egy pohárba töltött az aranysárga italból. - Nem tudom Gabriel, ha őszinte akarok lenni veled, elég szemét húzás volt tőled az, hogy leléptél egy szó nélkül, én biztosan nem bocsájtanám meg, sőt, még károkat is okoznék benned. Én csodálom, hogy Dee nem esett neked, bár amennyire ismerem, tudom, hogy a legtöbb esetben józanul gondolkodik. Nem tudom, mit vársz tőle, nem fog egyik nap után a másikra csak úgy visszamenni hozzád...Hagyj neki időt, hagyd őt békén. - Elém csúsztatta a poharat, majd arrébb állt és a következő vendéget kezdte kiszolgálni. Kezeim közé véve a poharat próbáltam megemészteni Grace szavait, de igazából nem tudtam, hogy mitévő legyek, pillantásom újra Deet kereste a tömegben. Meg is láttam, éppen egy fickó lépett oda hozzá, és egészen közel hajolt hozzá...ez nagyon nem tetszett, sajnos, a hangos zene miatt nem is nagyon hallottam, hogy mit súghatott a fülébe. - Gracie..kérek még egyet. - Fordultam vissza közös ismerősünk felé, aki megcsóválva a fejét újra töltött nekem a whiskeyből. - Mi van veled Gabriel, rengeteget változtál...- Ismét elém tolta a poharat, amit közelebb húztam magamhoz, de egyelőre csak a tartalmát nézegettem. - Mindent elcsesztem, érted ezt? Áh..- Nem is igazán érdekelt a válasz, azonnal magamba döntöttem a whiskeyt, s mielőtt ellépett, kértem tőle még egy pohárral. - Nem lesz ez sok? - Felvont szemöldökkel nézett rám, mire megráztam a fejem. - Nem, tölts duplán. - Rosszallóan nézett rám, egy pillanatra éreztem, hogy megtorpant, de végül töltött nekem. - Ez az utolsó, idd meg, aztán menj haza, azt hiszem az lesz a legjobb megoldás Gabe. - Felelte Grace, aztán eltűnt, s ott maradtam teljesen egyedül a pultnál. Éreztem, hogy körbeleng az alkohol, hirtelen túl sok került a szervezetembe, ami sokkal gyorsabban hat, mintha több órán keresztül kortyolgattam volna. Megtámaszkodva a pulton épp azon gondolkodtam, hogy vajon hol lehet Dee - mert nem láttam őt - mikor ugyanaz a csaj telepedett le mellém, akivel az érkezésemkor találkoztam. - Helló szépfiú, most már elárulnád a neved? Úgy illik...- Egyik ujjával a haját csavargatta, miközben letelepedett mellém a bárszékre, s egyik lábát keresztezte a másikon. Alaposan szemügyre vettem, igazán jól nézett ki a miniszoknyájában, de valahogy ez nem tudott érdekelni, képtelen voltam kiverni a fejemből Deet. - Gabe vagyok..- Válaszoltam a nőnek, aki mosolyogva hajolt közelebb.- Tudod Gabe , rossz, ha az ember együtt tölti az estéit, ha gondolod, hozzám feljöhetnél, beszélgethetnénk erről-arról...- Pilláit megrebegtetve támaszkodott ő is a pultra, én meg nem igen tudtam eldönteni, mitévő legyek. Bevallom, egy pillanatra elgondolkodtam a meghíváson, de aztán ismét Deirdrét kerestem tekintetemmel, s meg is láttam őt, ismét a pultban bukkant elő. - Elnézést..- Leszállva a bárszékről átsétáltam a pult azon részéhez, ahol Dee ácsorgott, majd megtámaszkodtam szemben vele. - Kérek egy sört..- Adtam le a rendelést, az már fel sem tűnt, hogy lassan szállingóznak el a vendégek a helyiségből. - És téged kérlek hozzá desszertnek. - Fűztem hozzá egy mosollyal, már jócskán volt bennem alkohol, hogy ez érződhessen rajtam. - Gyönyörű vagy még mindig..- Fűztem hozzá, s az sem érdekelt, ha az a másik nő gyilkos és megvető szemmel méricskél azért, mert lekoptattam őt.
Sajnos kénytelen voltam végighallgatni Grace és Gabe beszélgetését, mivel túl messze nem álltam, az érzékeim pedig elég fejlettek ahhoz, hogy tisztán érthessem. Még annak ellenére is, hogy nem közvetlenül velük társalogtam, hanem az egyik vendégemmel próbáltam szót érteni. Megint rá akart venni, hogy igyak meg vele valamit, aztán menjünk el valamelyik este vacsorázni, de nem igazán szándékoztam elfogadni a meghívását. Sem ezelőtt, sem most, hogy Ő is visszatért a városba, és újra felforgatta az én nyugodt kis életemet. Olyan szépen megvolt a napi rutinom, minden a helyén volt, aminek meg kellett lennie, erre tessék! Most azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem, és majdnem akkor bólogattam Carlnak, amikor nagyon nem kellett volna. - Ne haragudj Carl, de most nem tudok figyelni! – a legszebb bocsánatkérő mosolyomat villantottam felé, mire ő hátrébb húzódott a pult mögé, el a fülemtől, amibe egészen eddig suttogott. Sosem zavart a közeledése, csak sajnos túl éretlennek tartottam még ahhoz, hogy bármit is kezdjek vele. Kedveltem én az embereket, szó se róla, de valahogy a farkasokkal való kapcsolatteremtést sokkal jobban preferáltam. Már csak azért is, mert a titkok képesek megölni egy kapcsolatot, nekem pedig rengeteg volt, kezdve azzal, hogy hány éves vagyok, egészen addig, hogy képes vagyok átváltozni szőrös fenevaddá. Minden tőlem telhetőt megtettem hát azért, hogy ne kelljen Gabrielre figyelnem. Elfoglaltam magam mindenféle aprósággal, amiket nem is nekem kellett volna intéznem, hanem annak a lánynak, akit Gracie helyettesített. Tőle nem vártam el, hogy megtegye mindezt, elég nagy segítség volt az, hogy beállt Amy helyére. Már kezdtem azon gondolkozni, hogy ideje lenne őt leváltani, mert az utóbbi időben egyre többször késett el, lépett le hamarabb, vagy esetleg egyáltalán be sem tolta a képét. Nem nagyon értettem, hogy mi lehet vele, de rebesgették, hogy a barátjától teherbe esett, és a rosszullétei okozták ezt a megbízhatatlanságot, és a rossz teljesítményt a munkában. Ezért nem okolhattam, de igazán szólhatott volna, hogy többet ne számítsunk rá, mert akkor vettem volna fel helyette valaki mást. Egy időre el is vonultam egy kicsit az irodába, de úgy félórával később jött az a bizonyos megérzés, hogy nekem bizony ideje visszatérnem a pult mögé, különben még nagy baj lehet. Nem is csalódtam, mert, ahogy a vendégtérbe sétáltam, meg is láttam a párocskát a pult mellett. Csak felvontam a szemöldökömet, de többre nem is méltattam őket. Mint ahogyan már korábban is kigondoltam, Alisont amúgy is rühelltem, Gabriel meg fogalmam sem volt, hogy mit keres még mindig itt. Ráadásul elég részegnek tűnt, ennek ellenére nem telt bele sok idő, hogy észrevegyen. Most már átkoztam magam, amiért nem bírtam tovább a fenekemen ülni, mert így egyből elindult felém, én pedig lemondóan beletúrtam a hajamba. - Akkor menj el a bevásárlóközpontba, és vegyél két üveggel, vagy amennyivel akarsz – vetettem oda félvállról. – Itt többet nem szolgálnak ki a mai nap folyamán! – közöltem vele, azzal jelentőségteljes pillantást vetettem a fiatal srácra, aki itt dolgozott, és a beugró Gracere is. – Gabriel, menj haza… - ráztam meg a fejemet, miután közelebb hajoltam hozzá. – Tudod nagyon jól, hogy nálam nem jön be ez a rossz csajozós duma, a bókodat viszont köszönöm – aztán hátrébb húzódtam, és pont elkaptam Alison gyilkos pillantását. – Jobb, ha te is lelépsz, cicám! – szóltam oda félvállról. – Az ő pénzét nem fogod tudni lenyúlni, még ahhoz is túl részeg, hogy egyáltalán a fogyasztását kifizesse! Jobban jársz, ha még most mégy… - csupán burkolt fenyegetés volt, de egyre inkább a bögyömben volt a csaj. Főleg azóta, mióta leszólította Gabeet. Meg tudtam volna fojtani.
Nem is tudom, miért vártam csodát az estétől, hisz semmi jó sem történt, az italtól sem lett jobb kedvem, legfeljebb több önbizalmam ahhoz, hogy újra odasétáljak Deirdree elé. Ezt meg is tettem, azonban hiába próbálkoztam, semmit sem használt, s kezdtem úgy érezni, hogy nekem már nincs semmi esélyem. - De én akarok itt még egy sört..- Dünnyögve nyúltam a pénztárcám után, kutattam belső zsebemben, mindhiába, nem találtam sehol, pedig még a farzsebeimet is átforgattam. Közben az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Dee próbált mindenkit kitessékelni a bárból, aki nem az alkalmazottakhoz tartozik. Értetlenül pillantottam rá, de ahogy belépett az ajtón az a pojáca, akivel korábban beszélgetett, engem elöntött a féltékenység, és úgy éreztem, hogy pontosan tudom, mi zajlik le az orrom előtt. - Ez miatt a Hüvelyk Matyi miatt akarsz megszabadulni tőlem?- Gúnyosan tettem fel a kérdést Deenek, magam sem értem, hogy mi ütött belém, talán az alkohol is rátett egy lapáttal a viselkedésemre. - Ne haragudj, te rólam beszélsz?- Szólt hozzám a pasas, miközben közelebb lépett hozzánk. - Dee, zavar a fickó, kitegyem innen? - Kérdezte a pasas, mire engem elöntött a düh, és felálltam a bárszékről, amin korábban még nyugodtan ücsörögtem. - Miatta nem akarsz meghallgatni, mi? Szóval azért akarsz kitenni innen, mert jött hozzád ez a...hobó? - Kikelve magamból összehordtam mindent, és sikerült felbosszantanom Carlt is, aki természetesen nem tűrte, hogy bunkózzam vele. - Ki a fxsz vagy te és miért nem mégy haza?- Megérintette a vállamat, de nekem nem kellett több, a következő pillanatban már lendült is az öklöm, s mivel erősebb voltam egy embernél, ki is terült a pasi, aki fölé térdeltem. - Szállj le Deeről.- Vicsorogtam a képébe. meg tudtam volna ölni, ott a helyszínen.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz. Részeg vagy! Részeg vendégeket pedig nem szolgálok ki. Akár te vagy az, akár más… - közöltem felszegett fejjel, és egyszerűen nem voltam hajlandó szemernyit sem engedni. Még csak az kellett volna, hogy valamit szétverjen itt nekem, amiért belegázoltam abba a fene nagy büszkeségébe. Egyszerűen elegem volt a férfiakból egy életre, legalább kezdett ez a határozott érzésem lenni, ahogy teltek a percek. Minél tovább ült előttem, és néztem őt, annál jobban felbőszített, hogy képes volt így lejáratni magát, és ezzel együtt engem is, hiszen bensőségesen beszélgetett velem, magánügyben. Vagy legalábbis próbálkozott… Mire tudatosult bennem, hogy Carl visszajött, már késő volt. Reményvesztetten támaszkodtam rá a pultra, és tudtam, hogy ez az este már csak rosszul sülhet el. Az volt a szerencse, hogy alig ketten vagy hárman ücsörögtek már az asztalok mellett, tekintve, hogy elég későre járt, és hétköznap ilyenkor azért be szoktunk már zárni. Itt tisztességes, dolgozó emberek élnek, és ők időben hazamennek a feleségükhöz, vagy esetlegesen a kutyájukhoz, még akkor is, ha legurítottak pár sört lazításképpen. Kedveltem ezeket az embereket, mindenkit ismertem is név szerint, tudtam a szokásaikról is, így arról sem szabadott volna megfelejtkeznem, hogy Carl időnként visszajön zárás előtt, amikor tudja, hogy több időm van. Olyankor még egyszer bepróbálkozik, én pedig udvariasan hárítom a közeledését. Általában a forgatókönyv ennyi szokott lenni. Ennyi, ha nincs egy új szereplő, nevezetesen Gabriel Gennaro. - Igen Gabe, csakis miatta… - ingattam a fejemet, de nem gondoltam volna, hogy esetleg ezzel csak még tovább fogom szítani a haragját. Rosszul kalkuláltam, hiába nem szokásom a tévedés. – Egyébként sincs semmi közöd hozzá, hogy én kivel mit csinálok. Nem tartozom neked elszámolással! – vágtam oda sértetten, hiszen a legjobban a számonkérést utáltam az egész világon. - Hagyd csak, kicsit többet ivott a kelleténél! – legyintettem Carl felé, és megpróbáltam egy mosolyt is az arcomra varázsolni, de nem igazán sikerült, amikor megsejtettem, hogy mi készülődik. – Hagyd abba Gabriel! – kiabáltam rá most már én is indulatosan, és ledobva a törlőruhát, ami eddig a kezemben volt, megkerültem a pultot, hogy megkíséreljem leállítani azt, ami készült. A baj az volt, hogy hiába lettem volna képes rá, nem tehettem meg, mert egy emberi nő nem lenne képes szétszedni két férfit. Két olyan férfit, akik közül az egyik ráadásul még farkas is. Nem kockáztathattam meg a lebukást, semmilyen körülmények között. - Hát ezt nem hiszem el! – úgy löktem arrébb az egyik széket az utamból, hogy kis híján elrepült a falig. Ez figyelmeztetett újra, hogy fogjam kicsit vissza magam. – Megőrültél? Szét akarod verni a rohadt kocsmámat? – most már én is kikeltem magamból, és a vállánál fogva rántottam meg Gabeet. – Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! Azt akarod, hogy szégyen-szemre kihívjam a rendőröket, és garázdaságért feljelentselek? Tölthetnéd az éjszakád egy kellemes kis cellában, józanodással. Biztosan nagyon örülnének neked odabent a fiúk… - sziszegtem a fülébe, miután lehajoltam hozzá. Ujjaim még mindig erősen tartották a gallérjánál fogva, aminél az előbb meghúztam hátra. Carl eközben próbálta összeszedni magát, de nem igazán sikerült neki. - Csodálatos! Igazán csodálatos! Remélem, most büszke vagy magadra! – a szemeim szikrákat szórtak a dühtől. – Gracie, kihívnád a mentőket? – néztem a barátnőmre segélykérően. – Eric, te meg tessékeld már ki a vendégeket! – adtam ki az utasítást. Elég volt nekem a felhergelt farkasról gondoskodni, nemhogy még a többi embert is vegyem a nyakamba!
Dee válaszai, a hozzáállása, és annak a pojáca Carlnak a megjelenése csak olajat öntött a tűzre, totálisan bekattantam, azt hittem, hogy tényleg van valami kettejük közt, és az elég volt ahhoz, hogy féltékenykedésem szavakban és tettekben is érvényesüljön. A cérna akkor szakadt el, mikor az a bizonyos alak lökött egyet a vállamon , hogy mégis mit keresek a bárban. Engem ne lökdössön senki, főleg ne olyan, aki Deere pályázik. Nem volt kérdés, hogy azonnal megüssem, elborult az agyam, rá is ugrottam, és szívesen adtam volna a következőt, ha nem kiált rám Deirdre és nem próbál félrerángatni a pasasról. Dühösen vicsorogva figyeltem a kábult fickót, tényleg képes lettem volna ott helyben szétszaggatni, de Dee ezt szerencsére nem hagyta. Rántására lekerültem Carlról, és a fenekemre estem, először dühösen csúsztak egybe szemöldökeim, s mérgesen pillantottam Dee szemeibe, aki hozzám vágott mindenfélét, és sajnos, igaza volt. Némán hallgattam végig Őt, lehet, hogy igaza volt, de mégis megsértődtem rá, amiért ebben a szituációban inkább védte azt a hülye majom szeretőjét. Legalábbis én úgy hittem, hogy van köztük valami...Feltápászkodva a földről rápillantottam a pasasra, aki nem tudott felkelni a földről, körbenézve láttam, hogy mindenki úgy nézett rám, mint egy véres rongyra, s végül Deere pillantottam, az ő szemeiből is ugyanez sugárzott. Úgy éreztem, hogy nekem már nincs maradásom a városban, rettentő érzések kerítettek a hatalmukba. - Felfogtam!- Szóltam hozzá erélyesebben, majd megrántottam magamon a dzsekimet és sértetten indultam meg az ajtó felé, de mielőtt kiléptem volna, még megtorpanva visszapillantottam felé. - Gratulálok, csodálatos párt alkottok...áh..- Legyintve fordultam ismét az ajtó felé, utamba került egy ruhafogas, azt is úgy tettem félre, majd dünnyögve sikerült kikerülnöm a kocsmából. Odakint hűvös volt, kezeimet a zsebeimbe csúsztattam, hallottam a távolban a mentők hangját, tulajdonképp teljesen szétcsúsztam. Nem is sikerült messzire mennem, alig néhány lépés után hátamat a falnak döntve megálltam, majd leguggoltam és próbáltam rájönni arra, hogy mekkora nagy baromságot csináltam.
Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogyan lehetett ennyire őrült. Hogy csinálhatta meg mindezt velem? Úgy megalázott mindenki előtt, hogy még helyette is szégyelltem magamat, pedig nem szokásom. Néha szokott ugyan mások között is nézeteltérés támadni, de tényleges verekedés csak ritkán történik. Miattam meg aztán pláne, mert általában nem szoktam hagyni, hogy addig fajuljanak a dolgok. Erre most tessék, ő beállít a városba, az én kocsmámba, és ekkora nagy balhét csinál itt nekem, ami miatt úgyis én fogok szégyenkezni. Képtelen voltam ezt felfogni… - Valóban?! – még mindig nagyon ingerültnek éreztem magam. Képes lettem volna én is szétverni valakit, vagy valamit, de nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. Itt és most legalábbis nem, majd maximum megkérek valakit, hogy eddzen velem a falkából, vagy körbefutom az erdőt vagy háromszor. Estére ez a program nekem remeknek ígérkezett, de legszívesebben azért az ő fejébe vertem volna bele, hogy fogja fel, mit tett. – Erősen kétlem! – tettem még hozzá, miközben összeszűkült szemekkel méregettem. Kezdetben a düh mellett ott volt egy bizonyos fokú öröm is, hiszen teljesen még mindig nem felejtettem el, de mostanra minden a feje tetejére állt, és én már nem voltam képes eldönteni, hogy mit gondoljak róla. A véleményem vele kapcsolatban most 180 fokos fordulatot vett, méghozzá rossz irányba. Mikor végre úgy döntött, hogy távozik, egy kicsit megkönnyebbültem. Korábban soha nem gondoltam volna, hogy majd a távozásától lesz jobb kedvem, de a mai nap után nagyon errefelé mutattak a dolgok. Komolyan hitetlenkedve néztem utána, amikor meg megszólalt, azt hittem, hogy utána hajítok valamit, hátha attól végre kitisztul az agya, bár már ebben is kezdtem kételkedni. Miután elcsendesült körülöttünk minden, már meg is hallottam a távolból a szirénázást. Reméltem, hogy Carlnak nem lesz nagy baja, mert azt nem venném a lelkemre, ha miattam szenvedne maradandó károsodást. Azért nem minden nap üti ki az embert egy vérfarkas! Én aztán tudom, hogy mennyire tud az fájni, és idegesen mennyire nem vagyunk tisztában a bennünk lakozó erővel. Volt már részem egy-két olyan helyzetben, mikor elborult az agyam. Néhány percet még vártam, hogy ideérjen az autó, de mivel nem bírtam sokáig egy helyben maradni, ezért idegesen elindultam, hogy eléjük menjek. Csak mikor egy szál atlétában kiléptem, és a hideg az arcomba csapott, akkor vettem észre, hogy Gabe még mindig nem ment el. Felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel fordultam felé, egyik kezemet pedig csípőre tettem. - Te meg mit keresel még itt? – kérdeztem türelmetlenül, számon kérően. – Egyébként megmondtam neked, hogy nincs senkim. Csak hogy tudd, Carlt feleslegesen ütötted meg, mert soha egy ujjal hozzám sem ért… - vetettem oda mintegy mellékesen, miközben az utca végén felbukkanó mentőt figyeltem.
Részben bűntudat gyötört, amiért ostoba módon viselkedtem odabent, részben pedig a féltékenység, ami miatt még mindig azt éreztem, hogy Deirdre összeállt valami emberrel. Persze, közöm nem lett volna hozzá, és ha meg is tette, teljesen jogosan , de valamiért mégis bántott, és elő is hozta belőlem az állatot, olyan haragot, amit vissza kellett volna folytanom. Odakint, a friss levegőn hamar kitisztultak a gondolataim, és ráébredtem arra, hogy bizony hülyén viselkedtem, és nem kellett volna megütnöm azt a pasast sem. De már hiába volt minden gondolat, nem tudtam visszafordítani az idő kerekét. Feltűnt az úton a közeledő rendőrautó, s akkor váratlanul kilépett a bárból Dee is, én viszont nem tudtam, mitévő legyek, őt figyeltem, de nem akartam zavarni, mert éreztem, hogy mennyire ideges, s nem csak ő, a farkasa is. Nem lett volna szép vége annak, ha átváltozik és nekem esik, én meg neki...akármennyire is szerettem, a farkasomat néha nehezebb volt visszafognom, mint azt gondoltam. Bár idősebb volt, mégis csak nőstény, s a farkasom előfordult, hogy uralkodni akart felette, de ezt én mindig visszafogtam, és tudtam is irányítani, a legtöbb helyzetben. - Csak levegőzöm - Sóhajtva válaszoltam számonkérő kérdésére, majd zsebre csúsztatott kezekkel felegyenesedtem a földről , s felé fordulva tettem néhány lépést. - Sajnálom, annyira sajnálom, hogy eldurrant odabent az agyam. - Ismét csak a bocsánatkérések hada, az elmúlt napokban nem is tettem mást, folyton csak tőle kértem elnézést a hibáimért. Tudtam, hogy rosszat tettem, s mikor megtudtam, hogy nincs közte és Carl között semmi, kicsit elszégyeltem magam. - Én...nem tudtam, nézd, tényleg sajnálom Dee...csak, azt akartam mondani, hogy szeretlek. - Mélyen a szemeibe pillantottam, ez a vallomás már kikívánkozott belőlem, de sejtettem, hogy választ úgy sem kapok, vagy nem épp olyat, amire számítanék. - Tudom, menjek el és hagyjalak békén, felfogtam...- Tettem még hozzá, mielőtt megszólalhatott volna, majd sarkon fordultam és elkullogtam.
Szótlanul figyeltem, ahogyan összekaparta magát a guggoló helyzetéből, és elindult felém. Szerencsére volt annyi esze, hogy ezúttal nem jött túl közel hozzám, de így is elég volt, hogy csökken a távolság közöttünk. Automatikusan hátrálni akartam egy lépést, de tudtam, hogy ő is éppen annyira sértve érzi most magát, mint én, úgyhogy nem akartam rátenni még egy lapáttal. Tudom én jól, hogy mennyire csípős tudok lenni, ha olyan kedvem van. Most pedig nagyon is abban a hangulatomban voltam, már azóta, hogy aznap felbukkant ott a konyhában. Még mindig nem tudom, hogy miért nem szólt senki arról, hogy visszajött. Talán nem tartották fontosnak, hogy engem is értesítsenek róla… - Már mindegy… - legyintettem egyet, nemtörődömséget tettetve. Igazából nagyon is érdekelt még mindig, mert ha éppen nem megyek ki időben, vagy nem avatkozom bele, akkor a verekedés sokkal jobban is eldurvulhatott volna, arról már nem is beszélve, hogy elég lett volna még egy erősebb ütés, és Carl többé nem lenne képes lábra állni sem, már ha egyáltalán túlélné. Egy vérfarkasban tényleg nagy erő lakozik, Gabriel pedig még ereje teljében volt jócskán, ráadásul férfi is. Egy embernek esélye sem lett volna ellene, kivéve, ha valami ezüsttel megpakolt fegyvere van, és beleüríti a tárat. Nem igazán hiszem, hogy ez esetben fent állt volna ennek a lehetősége. Tekintetem az utca végének irányába kalandozott, miközben a gondolataim szélsebesen váltották egymást a fejemben. Próbáltam kitalálni, hogy mi lenne a legjobb megoldás, hogyan lehetne kezelni ezt a helyzetet, amibe belekeveredtünk hirtelen. Ha így folytatjuk, egyre inkább el fog durvulni a dolog, és ha Gabe ennyire kiszámíthatatlanná válik, akkor a végén még az őrzők vetnek majd véget ennek a sorozatos erőszakoskodásnak. Nem biztos, hogy azt annyira tolerálnám. Igazából felé sem akartam nézni, hagyni akartam, hogy elmenjen, de a szavai arra késztettek, hogy mégiscsak odaforduljak hozzá. Nem érdekelt, hogy a mentő csikorgó kerekekkel állt meg éppen mellettem, és két mentős ugrott ki belőle hordággyal felszerelkezve. Az sem érdekelt, hogy a kezdődő havazással mit sem törődve, én atlétában álltam. Egy pillanatra elmerültem a tekintetében, és mire felocsúdtam belőle, már el is indult. Hagynom kellett volna, tudom én jól. Grace is valószínűleg ezt tanácsolta volna, ha most kint van velem, de nem volt, nekem pedig egyedül kellett döntenem a továbbiakról. Végül nem bírtam szó nélkül hagyni. - Tudom – azt még korai lett volna neki kimondani, hogy én is őt. – De elég rosszul mutatod ki… - tettem hozzá, még a hátának beszélve. Aztán visszafordultam az ajtó irányába, bár még vettem pár mélyebb lélegzetet, hogy összeszedetten mehessek be, és beszélhessek azokkal, akikkel kell. Nem tudtam, hogy egyáltalán kell-e valakinek bemenni a sérült, és eszméletlenné vált Carllal, vagy sem.
Ahogy visszakapom a telefonom, Alicre nézek. - Te is megadod a számod? - kérdezem meg, és ha igen, akkor bepötyögöm az övét és elmentem. Majs a kis marokkészüléket belecsúsztatom a sokszor feneketlennek tűnő táskámba. Izgatottan figyelem, ahogy a képet keresgéli a gépében. Szeretem a kutyákat, és nagyon szívesen nézem meg az Alice kutyusáról készülteket. Megnézem a képet, amit a lány mutat nekem és közben majd elolvadok, mert annyira cukinak találom a kutyusát. - Jaj, hát eszméletlen, hogy mennyire édes és aranyos! - kezdek el áradozni neki, de hát annyira cuki, na! - Nagyon bírom a fejét, már most, pedig még nem is ismerem. - folytattam a kutya dicséretét. - Megpróbálom magammal hozni, de nem ígérek semmit. Olyan önfejű, hogy amit nem akar, azt egyszerűen nem teszi meg. Oké, persze van, hogy rá tudom venni erre-arra, de nem mindig mindenre. - hát majd meglátjuk, hogy Jessenek lesz-e kedve eljönni velem, vagy sem. Eddig nem nagyon kapálózott azért az ötletemért, hogy legyen egy kis szőrös házi kedvencünk. Mondjuk az állandó költözködések miatt nem is biztos, hogy jó ötlet lett volna... - Köszönöm, ez kedves tőled. - rendes tőle, hogy végig hallgatta a panaszkodásomat így ismeretlenül is. - Nem, még nem ismerem, de ezen könnyedén változtathatunk. - néztem a lányra mosolyogva. Örülök, hogy találkoztunk, nagyon szimpatikusnak találom őt. - Akkor, ha mutatod az utat, mehetünk is. - és azzal, ha mutatta Alice, hogy merre is kell menni, elindultunk. Szerintem az út nem volt nagyon hosszú, sőt még jól is esett a séta, mert én bizony már kezdtem fázni a padon üldögélve. Az O'Connors-ba benyitva a bárpultot céloztam be. - Itt jó lesz? - mutattam a bárszékekre és néztem Alicre, hogy megfelel-e ez a hely neki is, és ha igen, akkor itt maradtam a lánnyal. Nem voltak sokan a pub-ban, de azért üresnek sem volt mondható a hely. Én a magam részéről egy ír kávét kértem miután felültem az egyik bárszékre. - Te mit kérsz? Meghívlak. - fordultam felé.
A hozzászólást Rose Anne McGregor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 29, 2013 5:54 pm-kor.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Persze, hogy meg!-Azzal ha készen áll be is diktálom neki a számom, majd hozzá is teszem, hogy bármikor felkereshet engem, még akkor is ha csak kell valaki akinek el akar panaszolni pár dolgot. Talán Rose lesz az első olyan ember itt a városban, akit majd nevezhetek barátnak és ez boldoggá tesz. Absel is jól kijövök, de egyelőre vele is csak ismerkedem. -Igen nagyon aranyos, és milyen volt kiskorában. Huu teljesen elolvadtam tőle. No de majd akkor remélem minél hamarabb be tudom majd neked mutatni személyesen is. A barátodnak meg akár azt is mondhatnád, hogy csak sétálni mentek. Bár nem akarlak hazugságra rábeszélni!-Isten ments, hogy olyat tegyek. Még én is utálok hazudni, azt meg még jobban, ha nekem hazudnak. Tudom, hogy volt már erre példa, még ha nem is tudom most megmondani, hogy mikor, de túl szép lenne az életem, ha eddig csak igazságot hallottam volna. Azért ennyire naiv még én sem vagyok.
Közben ugyebár már el is indultunk az O’connors felé. Bevallom őszintén én is örülök a sétának, de annak még jobban, hogy majd valami melegebb helyre megyünk. Akármennyire is szeretek kint a szabadban lenni egy idő után már nekem is sok főleg ilyen hideg időkben. A séta kellemesen hosszú, de mikor belépünk a pubba egy boldog mosoly kúszik az arcomra ahogy megérzem a bőrömön a meleg levegőt. Rose után sétálva én is a bárhoz megyek, ahol szinte az összes szék üres. -Oh nekem ez tökéletes lesz!-Mielőtt leülnék leveszem a felesleges ruhadarabjaimat, azaz a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt... -Ez agyon kedves tőled, de igazán nem kell. Nekem kellene meghívni tégedet, amiért engedted, hogy lefényképezzelek és a víz miatt is.-De ha valóban örömmel meginvitálna akkor nem ellenkezem tovább. Nem akarok illetlen, vagy bunkó lenni. Én egy sima forrócsokit választok. Azt most valahogy jobban kívánom.
- Ugyan, ne viccelj már! Nekem megtiszteltetés, hogy hozzájárulhattam kicsit a művészetedhez. - válaszolom mosolyogva Alicenek és közben én is leveszem a kabátom, meg a sálam és a mellettem lévő székre pakolom, nyilván arra, amelyiken nem Alice üldögél. - A víz meg igazán semmiség volt. Örülök, hogy segíthettem vele a csuklásodon. - teszem még hozzá, aztán le adjuk a rendelésünket mindketten. Amíg várunk, - én a kávéra, ő a forrócsokira - addig újra Alice felé fordulok. - Régóta élsz itt? Vagy itt születtél? - kíváncsiskodom meg tőle pusztán azért, hogy kicsit jobban megismerkedjünk és összebarátkozhassunk. - Mi még csak nem rég érkeztünk. Bár ezt lehet, hogy említettem már. Ne haragudj, ha néha ismétlem magam, van, hogy olyan szétszórt vagyok, hogy azt sem tudom hol áll a fejem. Szóval megesik, hogy kétszer-háromszor mondom el ugyanazt. - bocsánatkérő pillantást vetek Alicere, tényleg nem akarom ismételgetni magamat, de sajnos előfordul néha. Gyakrabban, mint szeretném. - Nagyon csinos a ruci, amit viselsz. - dicsérem meg a ruháját. Naná, hogy észreveszem, ha egy ruha szép, elvégre imádom a ruhákat, főleg vásárolni őket. A kedvesem persze már kevésbé szereti ezt a szenvedélyemet. Közben megkapjuk a rendelésünket, én a kávémat, ő a csokiját. Belekortyolok és egy kicsit lehunyt szemmel élvezem a koffein adagomat. - Mmm, ez nagyon finom. A te csokid milyen? - közben leteszem a kávés poharat vissza a pultra. - Mióta fotózol egyébként? - kanyarodom vissza a hobbijához, nekem nagyon tetszettek a képei és érdekel, hogy vajon régóta csinálja-e. Közben kicsit körbepillantok a pub-ban és a szemeim megakadnak egy pillanatra az egyik ablakon. - Megint elkezdett havazni. Attól tartok hóember leszek, mire visszaesek a hotelbe, ha ez így fog esni később is. - sóhajtom, de igazából nem bánom, hogy elkezdett esni megint, mert szeretem a havazást. A figyelmem újra Alice-é teljes egészében, havazást bámulni bőven ráérek bármikor máskor is.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nem itt születtem! Májusban lesz egy éve, hogy ide költöztem. Kanadában éltem eddig. Ott dolgoztam egy rendelőben, csak azt be kellett zárni és valamiért kedvet kaptam arra, hogy Alaszkába jöjjek! Szóval most itt vagyok és szerencsére munkám is van.-És társtulajdonos is vagyok, aminek annyira örülök, hogy szinte nem is tudom leírni a nagyságát. -Még nem mondtad és amúgy nincs ezzel baj. Mindenkivel megesik, hogy ismétli magát Szóval nem kell bocsánatot kérned ilyenekért. És ti honnan jöttetek?-Úgy érzem, hogy kissé hasonlít rám ez a nő. Ő is képes olyanokért bocsánatot kérni, amiért igazán nem kell. Rám is sokszor rám szólnak, hogy túl sokszor kérek bocsánatot. -Oh nagyon szépen köszönöm! Ez igazán kedves tőled, de te sem panaszkodhatsz. Neked is nagyon jól néz ki az öltözéked.-Bár én nem vagyok nagy vásárlós, sőt inkább csak akkor megyek be a boltba, ha nagyon kell, de persze azért egy szép darabot én sem utasítok el, csak szerencsére nincs olyan szenvedélyem, hogy hetente bemenjek egy ruhaboltba bevásárolni újabb göncöket. Miután kihozzák nekünk a rendelt italokat óvatosan persze megkóstolom a forrócsokimat. Ritkán kap az ember igazán finomat, és szerencsére ez tényleg jó és még a hab is finom rajta, nem az az olcsó féle. -Nekem nagyon ízlik. Nem az a rossz minőségű porból készült, amit sok helyen forrócsokinak mernek árulni. Ha szeretnéd megkóstolhatod!-Ajánlom fel neki. Engem nem zavar, ha beleiszik, így ha kér közelebb tolom hozzá a bögrét. -Talán tíz éve kezdtem el úgy komolyabban foglalkozni vele. Az előtt csak úgy, mint bárki más fényképezgettem. Már nem is emlékszem, hogy miért kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. Talán egy kiállítás miatt, vagy csak rákattantam a témára. Nem tudom. De nem bánom. Szeretem csinálni. Megélni nem akarok belőle, vagyis persze jó lenne, de a mostani munkámat jobban szeretem. Inkább talán csak azt szeretném elérni, hogy elismerjék a munkámat, ahogy a legtöbb művész is, ha nevezhetem magam annak.-Mosolyodom el, majd én is kinézek az ablakon. Igaz nem a kedvenc évszakom a tél, de azért a első havazásokat nagyon tudom szeretni. Alaszkában már meg sem számolható, hogy hányszor esett, de még most is élvezni tudom. Olyankor olyan szép tiszta lesz minden. -Valóban nem kellemes a hó főleg a tavaszhoz közeledve, de azért nagyon széppé tudja varázsolni a várost, az erdőt. Persze karácsonykor jobban szereti az ember, hiszen az szükséges a karácsonyi hangulathoz és ilyenkor már mindenki a napot várja és a meleget, de szerintem ez így a tökéletes. Mindennek eljön a maga ideje.-
- Akkor gondolom Kanada után megszeretted ezt a helyet. - fűzöm hozzá kedvesen, bár nyilván kicsit butácska ez a megjegyzésem, mert, ha nem szeretne ebben a városban élni, akkor valószínű már nem lenne itt. - Szép hivatásod van. Mindig is állatorvosnak készültél? - kérdezősködöm tovább és remélem, hogy nem veszi ezt tolakodásnak. Csupán csak szeretném kicsit megismerni, mert tényleg nagyon szimpatikus lánynak gondolom. - Aranyos vagy, hogy ezt mondod. Mindig attól tartok, hogy valaki papagájnak tart, mert néha ismétlem önmagam. Pedig nem szándékos a dolog, egyszerűen csak megesik. - mosolygok rá közben kicsit még mindig bocsánatkérően. Olyan ciki, hogy van, amikor ismételgetem önmagam. Én legalábbis annak érzem. - Az Államokból. Őszintén szólva nagyon sokat utaztunk eddig a kedvesemmel. Szeretünk világot látni, és eddig Alaszka kimaradt valahogy. De egyáltalán nem bánom, hogy most erre vitt az utunk. Tetszik ez a város. - hát azt mégsem mesélhetem el, hogy eredetileg milyen szándékkal jöttünk, de végül is abban, amit mondtam van igazság. Szeretünk utazni és itt még tényleg nem jártunk ezelőtt sohasem. - Köszönöm. - mosolygok rá szélesen, kedves, hogy megdicsérte az én ruhámat is. Közben mindketten megkóstoljuk amit rendeltünk. - Tudom miről beszélsz... Én is utálom azokat a vackokat, amikre ráaggatják, hogy forró csoki, vagy kávé, de közben pedig köze sincs egyikhez sem. Én például a kávét az ízéért szeretem nagyon, de amikor egy kávénak nevezett, keserű, méregerős, tulajdonképpen az ihatatlan kategóriát súroló lötty-szerű valamit kapok, azt nagyon tudom utálni... - kicsit meg is borzongok a gondolatra. Jellemzően út menti pihenőhelyeken árulnak ilyesmit. Persze volt, hogy kellemesen csalódtam is csalódtam már, de a legtöbbször tényleg borzalmas az, amit ott kávéként árulnak. - Kedves vagy és köszönöm, de most nem, a kávé ízére vágyom. - nem azért nem fogadtam el, mert gondom van azzal, hogy beleigyak más bögréjébe, hanem, mert tényleg a kávéra vágyom, na meg arra a kis whiskyre, amit beletettek, hogy jól felmelegítsen. - És te szeretnéd ezt megkóstolni? Tényleg nagyon fincsi. - mutatok az előttem lévő kávés pohár tartalmára. - Talán nem is fontos, hogy miért kezdted el, a lényeg, hogy csinálod. És szerintem bátran nevezheted magadat művésznek, mert véleményem szerint, nagyon jó vagy a fotózásban. Jó, oké tudom, én csak egy laikus vagyok, de tényleg tetszenek a képeid. - dicsérem meg újra, hiszen ez az igazság. Nyilván nem számít a véleményem egy szakmabelihez képest, de azért megosztottam vele, hogy mit gondolok. - Alapvetően én is nagyon szeretem a havat, a havazást, Karácsonykor meg különösen. Most is szép. Igazad van, ez így tökéletes. - pillantok ki megint az utcára és eszembe jut egy emlék, egy kellemes erdei kis faházról, egy kandallóval, kint szakadó hóesés, bent meleg a táncoló lángoktól, és Jesse. Az emléktől melegség önt el, de visszarántom magam a jelenbe, mielőtt tovább pörgetném az emléket. Ennek nem most van itt az ideje.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Meg bizony! Kicsit nehéz volt főleg amíg senkit sem ismertem, de legalább az időjárással nincsen annyi gondom.-Szerencsére nekem nem kellett hozzászoknom, na jó talán ennyire hideg az én városomban sem volt, de azért ott is kemények tudtak lenni a telek. -Azt hiszem igen. Tudod egy tanyán nőttem fel állatok között és mindig ott voltam az állatorvos mellett, amikor segítségért hívtuk. Amíg más lányok rosszul lettek volna attól, hogy látnak egy paci születését én nagyon is élveztem.-Ami viszont kimaradt az én életemből az az utazás. Kanadán belül jártam egy két szép helyen, de messzebbre nem mentem még, pedig én is szívesen világot járnák. Annyi csodálatos hely van, hogy kár lenne nem látni őket. -És megkérdezhetem, hogy pontosan merre jártatok? Persze nem kell mindent felsorolni, elég egy két hely is.-Csak el akarom képzelni, hogy milyen varázslatos helyeken jártak eddig. Talán majd nyáron én is elmehetnék valamerre. José csak nem bánná, ha pár hét szabadságot kivennék. Ha kell cserébe ő is elmehet, sőt többre is, azt is bevállalom nagy örömmel. -Köszi nem kérek!-Utasítom el kedvesen a kóstolót. Elég az, ha azt mondja, hogy finom. Elhiszem neki, bár én a whiskyt nem is szeretem, de gondolom a kávéban nem olyan intenzív az íze. Nagyon élvezem Rose társaságát, de kezdem érezni, hogy lassan ideje lesz majd indulni főleg Csoki miatt is. Ma még őt is meg kell sétáltatnom és azért olyan későn sem szeretnék hazaérni, még ha ilyenkor nem is hosszú sétákra szoktam vinni őt. -Bevallom őszintén sokszor elgondolkoztam azon, hogy egyszer kiállítok pár képet, de nem mertem... Meg volt egy próbálkozásom egy galériával is és azok visszadobták azzal, hogy unalmasak...Mondjuk igaz rossz helyen is próbálkoztam mert ők inkább a modern művészetet szerették, de azért ennek ellenére is rossz volt azt hallani és nem volt könnyű ezen túltenni magam.-Azóta nem próbálkoztam ezzel a dologgal és lehet, hogy nem is fogok. Szívesen megmutatnám a városnak a képeimet, de bennem van a félelem attól, hogy kinevetnek, kiábrándulnak. Ezért is örülök annyira annak, hogy Rosenak ennyire tetszenek a képeim. -Láttál már északi sarkfényt? Nekem otthon volt szerencsém látni nem egyszer. Annál szebb dolgot még nem láttam. Ahogy a fények táncolnak az égbolton...Gyönyörű és minden alkalommal más, mint a Naplementék. Fairbanksben még nem láttam, de lehet, hogy ahhoz ki kellene menni a város szélére.-Hogy miért pont ez jutott az eszembe? Nos ez jó kérdés. Általában ilyenkor szokott megjelenni, de mondjuk az sem mindegy, hogy hol próbálja elkapni az ember.
Ahogy hallgatom Alice-t eszembe jut, hogy amikor gyerek voltam én is nem egy alkalommal láttam kiscsikót születni. Elvileg nem lett volna szabad az istállóban lábatlankodnom olyankor, de ez nem jelentette azt, hogy nem tettem meg. - Persze, hogy meg. - mosolyogtam rá, szívesen válaszoltam a kérdéseire. - Az elmúlt néhány évben az Usa-ban éltünk, ott több helyen is. Tudod, a klasszikus nagyvárosokban fordultunk meg, New York, Los Angeles, Frisco, Seattle. - soroltam fel néhány várost a teljesség igénye nélkül. Főleg, hogy a néhány év inkább évtized volt. - Előtte pedig Európában jártunk. - tettem még hozzá a felsoroláshoz, de most nem emeltem ki városokat, mint az előbb. Belekortyolok a kávémba, és megint megállapítom magamban, hogy milyen finom is. Aztán újra minden figyelmem Alice-é. - Elhiszem, hogy rosszul esett. - megértés cseng a hangomban, az elutasítás mindig nagyon az emberbe tud taposni. - Sajnálom, hogy nem értékelték a képeidet. Bár ki tudja, ahogy a világ halad, lehet, hogy ma már csak az a menő, amikor egy képről nem tudod megállapítani, hogy akkor most egy adag reggelit, a tehén hátsóját, vagy éppen egy szerelmi jelenetet látsz. - húzom el a számat közben. Gondolom van aki szereti és megérti a modern művészetet, de én pont nem az a valaki vagyok. - Igen, láttam már. - lelkesülök fel újra. - Még Izlandon volt szerencsém hozzá. Szerintem is csodálatos. Lenyűgöző, ahogy táncol az égbolton. - tettem hozzá én is egyetértve Alice-el. Észak Skóciában és Norvégiában is volt szerencsém a jelenséghez és minden alkalommal elvarázsolt, amikor láttam. Egy alkalommal csak azért éjszakáztunk kint a szabadban, hogy lássuk. Volt nálunk alkohol, hogy melegítsen, meleg takaró, szintén ebből az okból kifolyólag. Mindketten imádtuk a látványt, és ez az emlék megmelengeti a szívemet. - Jó lenne megint látni. Talán egyszer kimehetnénk a városból tenni egy próbát, hátha sikerül elkapnunk. - vetettem fel az ötletet Alice-nek. Közben megittam a kávém maradékát. Lassan vissza kellene indulnom a hotelbe. Talán most már Jesse is jobban van, és kiheverte a másnaposságát. Vagy legalább egy részét...
//Bocsánat, hogy ilyen sokára írtam csak //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Hu hát tényleg sok szép helyen jártatok! Bevallom őszintén most kicsit irigykedem is rátok.-De persze ez még csak az egészséges határokon belül mozog. Mondják, hogy nem szép irigykedni, de ez minden emberben benne van. Van akiben mélyen és alig bújik elő, de van akinél meg pont ellenkezőleg és már túlzásokba esik miatta. Szerencsére én inkább az előbbihez állok közelebb. -Amíg az egyetemre jártam sok európai diákkal találkoztam. Tudod ilyen ösztöndíjjal jöttek. Nagyon sokat meséltek nekem az országukról. Érdekes volt őket hallgatni, megismerni a különböző kultúrákat. Én is terveztem egyszer, hogy kimegyek külföldre tanulni egy félévet, de sajnos nem jött össze a dolog.-Persze kicsit bánom a dolgot, de végül nincs okom panaszra, hiszen így is remek életem van. Van munkám, otthonom... [color=gold]-Ez egy jó ötlet. Bár a közel jövőben kellene kimenni, mert ha minden igaz ilyenkor szokott lenni a legtöbb. Majd figyelem a jelentéseket, hogy mikorra mondanak és esetleg aznap este ki is mehetnénk. Még Csokit is hoznám magammal. Tudod vettem neki egy ilyen kis kutya „kabátot”. Rövid a szőre és félek, hogy ebben a nagy hidegben súlyosan megbetegedne. Nagyon kis aranyos benne. –Én kimondottan örülnék neki, ha nem egyedül mennék el, meg talán akkor a barátját is megismerhetem. -A telefonszámodat már úgy is tudom, szóval ha benne vagy a napokban majd felhívlak és egyeztethetnénk időpontot, hogy kinek mikor jó, meg mit mondanak.-Kiiszom a maradékot a poharamból, majd előveszem a pénztárcámat és ha Rose megengedi ki is fizetem a forrócsokim meg akkor már az ő kávéját is. Szívesen hívom meg őt. Nagyon kedves egy lány és ez a legkevesebb, azok után, hogy modellt állt nekem. -Ne haragudj rám, de lassan haza kellene mennem. Nagyon örülök a találkozásnak és remélem hamarosan megint össze tudunk futni, ha még csak a képek miatt is. Aztán kitartás Jessehez!-Felállok a székről és kezemet nyújtom felé elköszönés képen. Puszit is adhatnék az arcára, ahogy a barátnők szoktak, de azt hiszem az még túl korai volna. -Vigyázz magadra! Szia!-Köszönök el tőle most már véglegesen és már a kijárat felé is viszem az irányt. Kellemes nap volt a mai is, örülök neki, hogy kimentem az állatkertbe. A sors ma kegyes volt hozzám!
- Ha igazán akarod, akkor te is eljuthatsz ezekre a helyekre, vagy ahová csak szeretnéd. - igen tudom, hogy ennek kissé frázis "szaga" van, viszont abszolút úgy gondolom, ha tényleg vágyik rá, akkor előbb-utóbb biztosan eléri, amit szeretne. Jó volt utazgatni a nagyvilágban, szerettem is nagyon, de most jobban vágyom arra, hogy végre állandó otthon találjunk magunknak. - Szerintem még megteheted. - mosolygok Alice, hiszen tanulni sosem késő. Legalábbis ezt szokták mondani. - Remek, akkor ezt meg is beszéltük. Később még egyeztetünk, hogy mikor menjünk ki megnézni. És nagyon jó lenne, ha Csokit is el tudnád hozni. - lelkesülök fel, mert nagyon is szeretném a kutyusát élőben is látni. A képeken olyan cukinak látszott, amiket Alice mutatott róla. A kis kabát meg különösen érdekel. Láttam már olyat az utcán, hogy mindenféle rucikat adtak a gazdik a háziállatokra. Érdekes egy elgondolás, de alapvetően tetszik. Mókás, hogy őket is fel lehet most már öltöztetni. - Igen, igen, abszolút benne vagyok! Ha nem bánod, akkor megpróbálom Jesset is elrángatni. Legalább megismeritek egymást. - remélem, hogy nem gond neki, ha őt is elhívom. Főleg, ha Csoki is jön. Életem párja nem annyira van oda a kutyikért, mint én, de remélem, ha jobban megismer egyet, ami cuki, aranyos és édes, akkor előbb-utóbb megenyhül ebben a témában és egyszer lehet nekünk is egy négytalpú, ugató házi kedvencünk. - Nem haragszom, nekem is mennem kellene. Megnézem Jesse kiheverte-e már a macskajajt. Én is nagyon örülök, hogy találkoztunk. Te is vigyázz magadra, és akkor még beszélünk a sarki fény miatt. - mosolyogtam szélesen, aztán integettem még Alicenek mielőtt kilépett volna az utcára. Rendeztem a számlát, majd felvettem a sálam és a kabátom, a vállamra akasztottam a táskám és kiléptem én is a pubból, hogy aztán visszamenjek a hotelbe.
//Köszönöm a játékot! és bocsi, hogy eddig várattalak a reaggal //
Munka után pár kollégával úgy döntöttünk, hogy beülünk valahová egy közeli szórakozóhelyre kicsit lazulni. Nem kell rögtön arra gondolni, hogy mindenki leissza magát a sárga földig. Nem ez csak egy amolyan laza kikapcsolódás, ahol nem fogunk beszélni a munkáról. Már rég kapcsolódtam ki, így pont jókor jött ez a spontán kis iszogatás. Senki sem megy haza a munka után, egyenesen az O’connorsba vesszük az irányt, így át sem veszem az öltözékemet, de szerencsére ez pont olyan ruhadarab, amiben kényelmesen érzem magam. Mikor belépek a pubba azonnal megcsapja az orrom egy ismerős falkatag illatát. Ő vele se sűrűn szoktam beszélgetni, de nevet, arcot tudok társítani a szaghoz. Sőt valamennyire még véleményt is tudok mondani a hímről. Ám ahogy körbenézek a helyen nem látom őt...Talán éppen dolgozik. Mindegy is. Ez most nem annyira fontos. Biztosan ő is megfogja érezni a közelségem. Max majd gondolatban váltunk pár szót, ha ráér. Az egyik félreeső boxot be is foglaljuk magunknak. A hangulat nagyon jó, így észre sem vesszük, hogy milyen gyorsan elrohant az idő. Az O’connorsban már egyre kevesebben voltak és mintha a dolgozók is pakolászni kezdtek volna. Még szerencse,hogy holnap már szombat és kipihenhetjük magunkat. Szép lassan megfogyatkozik a társaság, míg végül kettesben maradok az egyik kolléganőmmel. Még pár mondatot váltunk egymással, majd végül mi is kifizetjük a fogyasztásunkat. Olen illatát még mindig érzem, de azt is, hogy valami nincs rendben. Elköszönök a nőtől, majd a bárpultnál helyet foglalok. Az egyik pincér már éppen szólna, hogy zárni szeretnének, de megkérem őt, hogy hadd maradjak. Beszélni szeretnék az egyik jó barátommal. Igaz egy kis füllentés is be kell vetnem, de csakis a jó cél érdekében. Talán segíthetek valamit Olennek. Ha már máshogy nem tudok tenni a falkáért, hát akkor legalább meghallgatom azt, akinek szüksége van rá. -Szia Olen! Ezek szerint te itt dolgozol. Nem is tudtam. Gondoltam ha már így összefutottunk hazamehetnénk együtt. Úgy sem szoktunk olyan sokat beszélgetni.-Szívesen haza is vinném kocsival, bár nem tudom, hogy neki van e, vagy tervezett valami mást az estére.
Munka munka munka... Agyf*szt kapok már tőle. Jó, egy szavam sem lehet, mert jó helyem van, és nem is kell magam megerőltetni, de... na... Kisebb gondom is nagyobb most ennél, hogy ezt a sok idétlen, részeggé avanzsált barmot penderítsem ki innen. Épp az egyik ilyen alkalomnál éreztem meg az érkező nőstényt, de nagyobb figyelmet egyelőre nem fordítottam rá, hiszen a falkánk tagja. Akkor jön-megy itt, amikor akar. Szóval végeztem tovább a dolgomat, mint a jó gyerek, egyfolytában kattogva minden máson, csak a melón nem. Hol Jenny, Hol Yetta járt a fejembe, néha annyira belemerültem, hogy Dee-nek háromszor kellett felolvasnia a hülyeségeit, mire felfogtam. - Olen, te nem figyelsz rám! Baj van? - emelkedett fel a székéből, kérdőn, érdeklődőn pislogva felém. - Nem, Dee. Ne parázz. Szóval, akkor hatkor, nyolc láda. Vettem. - aztán sarkon fordultam és kijöttem. Látszólag nem örült neki, hogy nem avatom be, holott látja rajtam, hogy semmi sem oké annyira, mint azt állítom, de végül rám hagyta. Még jó... Én se cseszegetem azzal, hogy miért nekem kell behordani a szaros rekeszeket, mikor Carl szabadnapos?! Mindegy... bele nem halok... Szóval, gyorsan teltek az órák, és miután az utolsó ládát is behoztam, leadtam a mai napot/éjszakát a váltótársamnak. De haza még nem mentem... Valahogy sem kedvem, sem erőm nem volt hozzá, így a bárpult szélére átköltözve, kikértem magamnak két üveg erős whiskyt. Mert ide most ütős kell! Úgyhogy a hátralévő órák már csak ezzel teltek. Ittam. Mert jól áll... se. Mindegy... Mert most jó lesett, és úgy sem vár otthon senki, aki ezért lehordhatna a sárga földig, szóval nem zavartattam magam. Még akkor sem, mikor záróra volt. Az emberek fogytak, akár a whiskym... csak ekkor vettem észre Isabelle-t, aki tőlem nem messze foglalt helyet a pultnál. Kókadozva hallgattam a beszélgetés foszlányait, és már épp kedvem lett volna odaszólni a pincérnek, hogy hagyja velem van, mikor végül a nőstény is megoldotta a dolgot. - Iiiisa...! - csúsztam át mellé, egész dallamos hangon ízlelgetve a nevét. Hát, részegségért már nem kell a szomszédba mennem! Miután sikeresen végig töröltem a kabátommal a pult lapját, és megérkeztem Isabelle mellé, komótosan felvakartam magam a legközelebbi székre. - Háth, ezek szerint. - billentettem meg az üveget a kezembe, majd kortyoltam is bele. Nem festettem túl jól, de még magamnál voltam. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még értelmesen, rendezetten tettem egymás után a szavakat. - Tudod mit? Één haza megyek veled! De nem most! Ha még van pár egy-két-há... - még az ujjaimmal is próbáltam illusztrálni a számolás művészetét. - ...órád, akkor mindenképp mehetünk. - felnevettem, de egészen halkan, majd hirtelen felindulásból átnyúltam a pult fölött, kikapva egy üveg finom bort a készletből. Igaz, sikerült majdnem átvágódnom az egész bárpulton, de oda se neki. Megmaradok. Még nem ültem vissza, helyette félig a levegőben lógva kezdtem el motyogni magam előtt. - Nahát... poharat meg már azt meg nem hoztam. Héé, Grace! Dobj már két poharat nekem, meg a barátocskámnak! Vagyis neki meg nekem. Köszimár! Ja... és ezt meg írd a számlámhoz, kösz. - daráltam el a szavakat, majd löktem vissza magam a székre, Isabelle felé fordulva. - Na és amúgy veled mi van? Hogy vagy? - döntöttem oldalra a fejemet, egészen viccesen, és idétlenül, elbénázva a közbe vegyített felkönyökölést. De végül ezt is megoldottam... - Én most egy kicsit, ugye nem haragszol, hogy kicsit be vagyok csípve? Jéé.. szép a ruhád. Háátcsak nem színházba voltál? - néztem végig az egybe részes textilen, ami egészen alkalmi viseletnek tűnt. Amúgy tényleg jól nézett ki.
Ahogy kiejti a nevem már tudom, hogy kissé ittas állapotban van. Ezek szerint akkor igen érdekes folytatása lesz ennek az estének. Talán még jó is, hogy idejöttem hozzá. -Holnap nincs munka szóval akár több tíz órám is van!-Mosolygok rá kedvesen. A részegség az, amit én sosem próbáltam ki. Amikor gyerek voltam más volt az élet és más nevelést kaptam. Oké alkalmazkodhatnék, de ez a dolog annyira nem vonzz engem. Azt nem mondom, hogy megvetem az alkoholt, vagy azokat akik egy jót akarnak szórakozni, vagy csak búfelejtés miatt isznak. Én ilyenkor inkább előhívom a bundásom, vagy belemerülök a munkába. Minden ember más. Ugrásra készen figyelem ahogy átnyúl a pulton. Nem valami biztató ez a kép, de szerencsére semmi komolyabb baja nem történik. A poharakat átveszem a pultos leányzótól, majd leteszem magunk elé, vigyázva arra, hogy Olen egyiket se törje szét. -Nem is tudom...Nem esik jól, hogy ilyen állapotban társalogsz velem! Milyen kárpótlást kapok tőled?-Természetesen nem gondolom komolyan a dolgot, de azért komoly arcot vágok. Egy kis játszadozás nem árthat meg egyikünknek sem. -Nagyon szépen köszönöm, de nem színházban voltam, csak dolgoztam.-Bevallom őszintén néha nem bánnám, ha bemehetnék kényelmesebb göncökbe, de előírták az elegáns megjelenést. -És remekül vagyok. Hosszú volt a hét, de végre itt a pihenés ideje. Ha szeretnéd kinyitom én azt a bort.-Nem tudom, hogy képes e rá, így inkább felajánlom neki. Ha megkapom az üveget kibontom egy egyszerű mozdulattal és töltök mind a kettőnknek, ha meg inkább ő próbálkozna meg vele csak nyújtom felé a poharakat. -És mondd mit akarsz elfelejteni? Csak nem szerelmi bánat?-Nem pont úgy néz ki, mint aki csak egy jót szeretne bulizni a haverokkal, de annyira azért nem ismerem jól, hogy naprakész információkat ismerjek róla.
- Háakkor ez roppant pompáss! - kacagtam fel, ahogy közölte, hogy bőven van ideje. Részemről marhára ráértem, és hogyha nem feszélyezi a társaságom, legalábbis az ilyesfajta, alkoholban gazdag állapotom, akkor részemről maradhat. Meg mi is maradhatunk. Én mondjuk egyébként sem terveztem messzire menni még egy jó ideig, főleg mert egyelőre járni sem tudok annyira jól, mint szeretnék...
Miután sikeresen vettem az akadályt, és a piát is előhalásztam, nem maradt más hátra, mint a poharak, amiket készségesen megkaptunk Grace-től. Hálám a sírik, meg minden anyámnyála. - Kárápóótlást? Hümmm... - vakargattam meg az államat, aminek a következménye természetesen az volt, hogy sikerült majdnem befejelnem a pultot, minek után a könyököm kicsúszott alólam. - Hehohaló! - kaptam hirtelen magam után. Jobban mondva: sietősen kaparásztam a valaha volt stabilitásom foszlányait, amit némi egy helyben történő dülöngélés után meg is találtam. - Naszóóval! Hát, mitt szeretnél? Vigyelek állatkertbe? - kacagtam fel szórakozottan, ahogy időközben Isa keze felé kezdtem el nyúlkálni, hogy kihalásszam belőle a poharakat. Ha pedig ezen kísérletem sikerrel járt, úgy jókedvűen, teli vigyorral a képemen kezdtem el kiönteni egy-egy adagot, majd adtam is át a nősténynek az ő poharát. - Jahogy... Ja... Dolgoztál. Így?! Deez tök 'ssinos! Mármint a ruci. Márminthogy... aaah... értetted ugyis, nemiss vágom már mith próbálok itt magyarázni! - újra nevettem. Nem is igazán tudtam hogy min, vagy miért. Valószínűleg saját magamon sikerült marhajót röhögnöm... - A bort? - ráncoltam össze a homlokomat. Mintha az előbb kinyitottam volna... legalábbis is úgy rémlett, akárcsak az, hogy öntöttem is belőle egy-egy dózist. Ám, mihelyst lepillantottam a kezemben fojtogatott üvegre, hamar rájöttem, hogy az előbbit vagy képzeltem, vagy szimplán üres poharakkal játszottam pincéresdit, zárt borosüvegből való kiöntést imitálva. Mindegy, mert mindét opció marha égő, és nevetséges is. - Ööö... hát akkor jó. Sz'tem jobb, ha most ezt én most akkor most rád én... szóóóval rád bízom, jó? - nyújtottam is át azzal a lendülettel az üveget Isabelle-nek. Jobb, ha ő operálja ki belőle a dugót, úgy fest. Én csak képzeletben vagyok képes kibontani, a helyzetet tekintve... Kaccc... - Miiissoda? Szerelmi? Áh, nem. Dehogy. A húgom... - dörmögtem az orrom alatt kissé kellemetlenül, még a számat is elhúztam. - A zelőbb téényleg üreses pohárt adtam neked? Tiszta koki vagyok basszus... - ráztam meg a fejemet szórakozottan, kissé hátra is dőlve a székemben.
- Bocccsánat, kicsit sikerült eláznom röpke egy óra alatt... - mindkét tenyeremmel a hajamba túrtam, ezzel együtt vontam előrébb felsőtestemet, homorított háttal röhögve magam elé. Végül összeszedtem magam, és újra Isa-ra emeltem acélszín íriszeimet. - A lényeg azz, hogya tessóm egy hülyemajom. És utálom, hogy szeretemmm... háth, röviden ennyih a helyzettt... Jó szarság van! - még biccentettem is rá, majd ha végre kaptam egy teli poharat, jóízűen le is öntöttem annak felét a torkomon. Már nem is éreztem, csak ittam... mintha egyszerűen vizet kortyolgatnék... Rémes egy alak vagyok, komolyan... - Mondsz valami jót telegalább? Úúúgy szeretném, léécci! - még a szemeim is kikerekedtek, ahogy játékosan dünnyögősre fogtam a helyzetet. Mindeközben persze szanaszét vigyorogtam az arcomat, főleg azért, mert már a szám réges-régen úgy maradt valahol fél órával ezelőtt...
-Hmm az állatkert nem hangzik rosszl, bár igazából elég beséltálnom a falkaházba és akkor elég sok állatot láthatok!-És most nem a falkatagok bundás kis barátjára gondolok. Olen szerencsétlenkedésén nem nevetek fel, csak mosolygok. Tudom, hogy részeg emberrel legjobban részegen lehet beszélgetni, de ez hozzám nem áll olyan közel. Nem mondom azt, hogy megvetem az alkoholt, mert erről szó sincs, csak általában még időben megálljt parancsolok magamnak, de ez sem jelenti azt, hogy sosem sikerült kicsit túlzásba vinni a mennyiséget. Az üres pohárra nem mondok semmit inkább csak figyelem őt, hogy mikor fogja észrevenni, hogy az az üveg bor még mindig nincs kibontva, sőt még az üres poharat el is fogadom tőle. -Igen értem és nagyon kedves tőled. Tudod az irodában úgymond követelmény az elegáns megjelenés. Ha farmerban és sportcipőben lépnék be szerintem haza is küldenének, hogy ezt most gondoljam át, mint valami rossz kislányt!-Nálam erre szerencsére nem volt példa, de mondjuk azért voltak már olyan kollégáim akikkel el kellett beszélgetni az öltözködésüket illetően. -Szerintem is jobban járunk!-Mosolygok továbbra is, majd miután a kezembe nyomta a pultos hölgytől kérek is egy bornyitót, majd egy gyors mozdulattal ki is szabadítom a dugót az üveg fogságából. Miközben tovább hallgatom őt öntök végre a poharába, majd az enyémbe is. -Nézd optimistán a dolgot. A te módszereddel legalább sosem ürül ki az üveg, csak az az egy hátránya van, hogy idővel végül kijózanodsz!...Amit meg Yettát illeti nem tudom mire készül, de nem kell őt félteni. Felnőtt nő és tud magára vigyázni!-Bár tudom, hogy ezek a szavak csöppet sem segítenek. Olen is tisztában van ezzel, de a testvéri szeretettel együtt jár az is, hogy folyamatosan aggódunk a másikért. -Miért kérsz bocsánatot Olen? Nem kell...Néha szabad ilyet! Bevallom őszintén már én is volt részeg, bár nem egyedül. Nincs ebben semmi rossz, ha nem naponta műveled ezt.-De nem akarok belekezdeni a nagy filozofálásba. Tudom jól, hogy ő most nincs ebben az állapotban. Miután megissza a pohara tartalmának a felét az enyémet koccintásra emelem. -Ránk!-Önzőség? És akkor? Egy kis önzőség mindig kell, különben már rég az egyik sírban feküdnéka temetőben. A kérésére közelebb hajolok hozzá és mélyen a szemeibe nézek, majd egy kis csönd után megszólalok. -Valami jó!-Az ajkaim mosolyra húzódnak, majd kiegyenesedem. Gondolkozom azon, hogy mégis mit mondhatnék neki. Valami vicces történeten agyalok, talán az kicsit felvidítaná. -Nah de komolyra fordítva a szót...Mit is mondhatnék neked?....Hmm képzeld tegnap bejelentés nélkül mentem be a főnökömhöz. Ő éppen az ajtóval háttal ült és telefonált így még azt sem hallotta, hogy kopogok. Csendben szépen megvártam, hogy befejezze. Nem fordult meg rögtön csak hangosan elkezdett szitkozódni egyet, majd végül hangot adtam a jelenlétemnek mire annyira megijedt, hogy magára öntötte a forró kávéját!...Úgy felsikoltott, mint egy kislány! Nehéz volt megállni nevetés nélkül!-
Kezdőlap
//
//
