-Meg bizony! Kicsit nehéz volt főleg amíg senkit sem ismertem, de legalább az időjárással nincsen annyi gondom.-Szerencsére nekem nem kellett hozzászoknom, na jó talán ennyire hideg az én városomban sem volt, de azért ott is kemények tudtak lenni a telek. -Azt hiszem igen. Tudod egy tanyán nőttem fel állatok között és mindig ott voltam az állatorvos mellett, amikor segítségért hívtuk. Amíg más lányok rosszul lettek volna attól, hogy látnak egy paci születését én nagyon is élveztem.-Ami viszont kimaradt az én életemből az az utazás. Kanadán belül jártam egy két szép helyen, de messzebbre nem mentem még, pedig én is szívesen világot járnák. Annyi csodálatos hely van, hogy kár lenne nem látni őket. -És megkérdezhetem, hogy pontosan merre jártatok? Persze nem kell mindent felsorolni, elég egy két hely is.-Csak el akarom képzelni, hogy milyen varázslatos helyeken jártak eddig. Talán majd nyáron én is elmehetnék valamerre. José csak nem bánná, ha pár hét szabadságot kivennék. Ha kell cserébe ő is elmehet, sőt többre is, azt is bevállalom nagy örömmel. -Köszi nem kérek!-Utasítom el kedvesen a kóstolót. Elég az, ha azt mondja, hogy finom. Elhiszem neki, bár én a whiskyt nem is szeretem, de gondolom a kávéban nem olyan intenzív az íze. Nagyon élvezem Rose társaságát, de kezdem érezni, hogy lassan ideje lesz majd indulni főleg Csoki miatt is. Ma még őt is meg kell sétáltatnom és azért olyan későn sem szeretnék hazaérni, még ha ilyenkor nem is hosszú sétákra szoktam vinni őt. -Bevallom őszintén sokszor elgondolkoztam azon, hogy egyszer kiállítok pár képet, de nem mertem... Meg volt egy próbálkozásom egy galériával is és azok visszadobták azzal, hogy unalmasak...Mondjuk igaz rossz helyen is próbálkoztam mert ők inkább a modern művészetet szerették, de azért ennek ellenére is rossz volt azt hallani és nem volt könnyű ezen túltenni magam.-Azóta nem próbálkoztam ezzel a dologgal és lehet, hogy nem is fogok. Szívesen megmutatnám a városnak a képeimet, de bennem van a félelem attól, hogy kinevetnek, kiábrándulnak. Ezért is örülök annyira annak, hogy Rosenak ennyire tetszenek a képeim. -Láttál már északi sarkfényt? Nekem otthon volt szerencsém látni nem egyszer. Annál szebb dolgot még nem láttam. Ahogy a fények táncolnak az égbolton...Gyönyörű és minden alkalommal más, mint a Naplementék. Fairbanksben még nem láttam, de lehet, hogy ahhoz ki kellene menni a város szélére.-Hogy miért pont ez jutott az eszembe? Nos ez jó kérdés. Általában ilyenkor szokott megjelenni, de mondjuk az sem mindegy, hogy hol próbálja elkapni az ember.
Ahogy hallgatom Alice-t eszembe jut, hogy amikor gyerek voltam én is nem egy alkalommal láttam kiscsikót születni. Elvileg nem lett volna szabad az istállóban lábatlankodnom olyankor, de ez nem jelentette azt, hogy nem tettem meg. - Persze, hogy meg. - mosolyogtam rá, szívesen válaszoltam a kérdéseire. - Az elmúlt néhány évben az Usa-ban éltünk, ott több helyen is. Tudod, a klasszikus nagyvárosokban fordultunk meg, New York, Los Angeles, Frisco, Seattle. - soroltam fel néhány várost a teljesség igénye nélkül. Főleg, hogy a néhány év inkább évtized volt. - Előtte pedig Európában jártunk. - tettem még hozzá a felsoroláshoz, de most nem emeltem ki városokat, mint az előbb. Belekortyolok a kávémba, és megint megállapítom magamban, hogy milyen finom is. Aztán újra minden figyelmem Alice-é. - Elhiszem, hogy rosszul esett. - megértés cseng a hangomban, az elutasítás mindig nagyon az emberbe tud taposni. - Sajnálom, hogy nem értékelték a képeidet. Bár ki tudja, ahogy a világ halad, lehet, hogy ma már csak az a menő, amikor egy képről nem tudod megállapítani, hogy akkor most egy adag reggelit, a tehén hátsóját, vagy éppen egy szerelmi jelenetet látsz. - húzom el a számat közben. Gondolom van aki szereti és megérti a modern művészetet, de én pont nem az a valaki vagyok. - Igen, láttam már. - lelkesülök fel újra. - Még Izlandon volt szerencsém hozzá. Szerintem is csodálatos. Lenyűgöző, ahogy táncol az égbolton. - tettem hozzá én is egyetértve Alice-el. Észak Skóciában és Norvégiában is volt szerencsém a jelenséghez és minden alkalommal elvarázsolt, amikor láttam. Egy alkalommal csak azért éjszakáztunk kint a szabadban, hogy lássuk. Volt nálunk alkohol, hogy melegítsen, meleg takaró, szintén ebből az okból kifolyólag. Mindketten imádtuk a látványt, és ez az emlék megmelengeti a szívemet. - Jó lenne megint látni. Talán egyszer kimehetnénk a városból tenni egy próbát, hátha sikerül elkapnunk. - vetettem fel az ötletet Alice-nek. Közben megittam a kávém maradékát. Lassan vissza kellene indulnom a hotelbe. Talán most már Jesse is jobban van, és kiheverte a másnaposságát. Vagy legalább egy részét...
//Bocsánat, hogy ilyen sokára írtam csak //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Hu hát tényleg sok szép helyen jártatok! Bevallom őszintén most kicsit irigykedem is rátok.-De persze ez még csak az egészséges határokon belül mozog. Mondják, hogy nem szép irigykedni, de ez minden emberben benne van. Van akiben mélyen és alig bújik elő, de van akinél meg pont ellenkezőleg és már túlzásokba esik miatta. Szerencsére én inkább az előbbihez állok közelebb. -Amíg az egyetemre jártam sok európai diákkal találkoztam. Tudod ilyen ösztöndíjjal jöttek. Nagyon sokat meséltek nekem az országukról. Érdekes volt őket hallgatni, megismerni a különböző kultúrákat. Én is terveztem egyszer, hogy kimegyek külföldre tanulni egy félévet, de sajnos nem jött össze a dolog.-Persze kicsit bánom a dolgot, de végül nincs okom panaszra, hiszen így is remek életem van. Van munkám, otthonom... [color=gold]-Ez egy jó ötlet. Bár a közel jövőben kellene kimenni, mert ha minden igaz ilyenkor szokott lenni a legtöbb. Majd figyelem a jelentéseket, hogy mikorra mondanak és esetleg aznap este ki is mehetnénk. Még Csokit is hoznám magammal. Tudod vettem neki egy ilyen kis kutya „kabátot”. Rövid a szőre és félek, hogy ebben a nagy hidegben súlyosan megbetegedne. Nagyon kis aranyos benne. –Én kimondottan örülnék neki, ha nem egyedül mennék el, meg talán akkor a barátját is megismerhetem. -A telefonszámodat már úgy is tudom, szóval ha benne vagy a napokban majd felhívlak és egyeztethetnénk időpontot, hogy kinek mikor jó, meg mit mondanak.-Kiiszom a maradékot a poharamból, majd előveszem a pénztárcámat és ha Rose megengedi ki is fizetem a forrócsokim meg akkor már az ő kávéját is. Szívesen hívom meg őt. Nagyon kedves egy lány és ez a legkevesebb, azok után, hogy modellt állt nekem. -Ne haragudj rám, de lassan haza kellene mennem. Nagyon örülök a találkozásnak és remélem hamarosan megint össze tudunk futni, ha még csak a képek miatt is. Aztán kitartás Jessehez!-Felállok a székről és kezemet nyújtom felé elköszönés képen. Puszit is adhatnék az arcára, ahogy a barátnők szoktak, de azt hiszem az még túl korai volna. -Vigyázz magadra! Szia!-Köszönök el tőle most már véglegesen és már a kijárat felé is viszem az irányt. Kellemes nap volt a mai is, örülök neki, hogy kimentem az állatkertbe. A sors ma kegyes volt hozzám!
- Ha igazán akarod, akkor te is eljuthatsz ezekre a helyekre, vagy ahová csak szeretnéd. - igen tudom, hogy ennek kissé frázis "szaga" van, viszont abszolút úgy gondolom, ha tényleg vágyik rá, akkor előbb-utóbb biztosan eléri, amit szeretne. Jó volt utazgatni a nagyvilágban, szerettem is nagyon, de most jobban vágyom arra, hogy végre állandó otthon találjunk magunknak. - Szerintem még megteheted. - mosolygok Alice, hiszen tanulni sosem késő. Legalábbis ezt szokták mondani. - Remek, akkor ezt meg is beszéltük. Később még egyeztetünk, hogy mikor menjünk ki megnézni. És nagyon jó lenne, ha Csokit is el tudnád hozni. - lelkesülök fel, mert nagyon is szeretném a kutyusát élőben is látni. A képeken olyan cukinak látszott, amiket Alice mutatott róla. A kis kabát meg különösen érdekel. Láttam már olyat az utcán, hogy mindenféle rucikat adtak a gazdik a háziállatokra. Érdekes egy elgondolás, de alapvetően tetszik. Mókás, hogy őket is fel lehet most már öltöztetni. - Igen, igen, abszolút benne vagyok! Ha nem bánod, akkor megpróbálom Jesset is elrángatni. Legalább megismeritek egymást. - remélem, hogy nem gond neki, ha őt is elhívom. Főleg, ha Csoki is jön. Életem párja nem annyira van oda a kutyikért, mint én, de remélem, ha jobban megismer egyet, ami cuki, aranyos és édes, akkor előbb-utóbb megenyhül ebben a témában és egyszer lehet nekünk is egy négytalpú, ugató házi kedvencünk. - Nem haragszom, nekem is mennem kellene. Megnézem Jesse kiheverte-e már a macskajajt. Én is nagyon örülök, hogy találkoztunk. Te is vigyázz magadra, és akkor még beszélünk a sarki fény miatt. - mosolyogtam szélesen, aztán integettem még Alicenek mielőtt kilépett volna az utcára. Rendeztem a számlát, majd felvettem a sálam és a kabátom, a vállamra akasztottam a táskám és kiléptem én is a pubból, hogy aztán visszamenjek a hotelbe.
//Köszönöm a játékot! és bocsi, hogy eddig várattalak a reaggal //
Munka után pár kollégával úgy döntöttünk, hogy beülünk valahová egy közeli szórakozóhelyre kicsit lazulni. Nem kell rögtön arra gondolni, hogy mindenki leissza magát a sárga földig. Nem ez csak egy amolyan laza kikapcsolódás, ahol nem fogunk beszélni a munkáról. Már rég kapcsolódtam ki, így pont jókor jött ez a spontán kis iszogatás. Senki sem megy haza a munka után, egyenesen az O’connorsba vesszük az irányt, így át sem veszem az öltözékemet, de szerencsére ez pont olyan ruhadarab, amiben kényelmesen érzem magam. Mikor belépek a pubba azonnal megcsapja az orrom egy ismerős falkatag illatát. Ő vele se sűrűn szoktam beszélgetni, de nevet, arcot tudok társítani a szaghoz. Sőt valamennyire még véleményt is tudok mondani a hímről. Ám ahogy körbenézek a helyen nem látom őt...Talán éppen dolgozik. Mindegy is. Ez most nem annyira fontos. Biztosan ő is megfogja érezni a közelségem. Max majd gondolatban váltunk pár szót, ha ráér. Az egyik félreeső boxot be is foglaljuk magunknak. A hangulat nagyon jó, így észre sem vesszük, hogy milyen gyorsan elrohant az idő. Az O’connorsban már egyre kevesebben voltak és mintha a dolgozók is pakolászni kezdtek volna. Még szerencse,hogy holnap már szombat és kipihenhetjük magunkat. Szép lassan megfogyatkozik a társaság, míg végül kettesben maradok az egyik kolléganőmmel. Még pár mondatot váltunk egymással, majd végül mi is kifizetjük a fogyasztásunkat. Olen illatát még mindig érzem, de azt is, hogy valami nincs rendben. Elköszönök a nőtől, majd a bárpultnál helyet foglalok. Az egyik pincér már éppen szólna, hogy zárni szeretnének, de megkérem őt, hogy hadd maradjak. Beszélni szeretnék az egyik jó barátommal. Igaz egy kis füllentés is be kell vetnem, de csakis a jó cél érdekében. Talán segíthetek valamit Olennek. Ha már máshogy nem tudok tenni a falkáért, hát akkor legalább meghallgatom azt, akinek szüksége van rá. -Szia Olen! Ezek szerint te itt dolgozol. Nem is tudtam. Gondoltam ha már így összefutottunk hazamehetnénk együtt. Úgy sem szoktunk olyan sokat beszélgetni.-Szívesen haza is vinném kocsival, bár nem tudom, hogy neki van e, vagy tervezett valami mást az estére.
Munka munka munka... Agyf*szt kapok már tőle. Jó, egy szavam sem lehet, mert jó helyem van, és nem is kell magam megerőltetni, de... na... Kisebb gondom is nagyobb most ennél, hogy ezt a sok idétlen, részeggé avanzsált barmot penderítsem ki innen. Épp az egyik ilyen alkalomnál éreztem meg az érkező nőstényt, de nagyobb figyelmet egyelőre nem fordítottam rá, hiszen a falkánk tagja. Akkor jön-megy itt, amikor akar. Szóval végeztem tovább a dolgomat, mint a jó gyerek, egyfolytában kattogva minden máson, csak a melón nem. Hol Jenny, Hol Yetta járt a fejembe, néha annyira belemerültem, hogy Dee-nek háromszor kellett felolvasnia a hülyeségeit, mire felfogtam. - Olen, te nem figyelsz rám! Baj van? - emelkedett fel a székéből, kérdőn, érdeklődőn pislogva felém. - Nem, Dee. Ne parázz. Szóval, akkor hatkor, nyolc láda. Vettem. - aztán sarkon fordultam és kijöttem. Látszólag nem örült neki, hogy nem avatom be, holott látja rajtam, hogy semmi sem oké annyira, mint azt állítom, de végül rám hagyta. Még jó... Én se cseszegetem azzal, hogy miért nekem kell behordani a szaros rekeszeket, mikor Carl szabadnapos?! Mindegy... bele nem halok... Szóval, gyorsan teltek az órák, és miután az utolsó ládát is behoztam, leadtam a mai napot/éjszakát a váltótársamnak. De haza még nem mentem... Valahogy sem kedvem, sem erőm nem volt hozzá, így a bárpult szélére átköltözve, kikértem magamnak két üveg erős whiskyt. Mert ide most ütős kell! Úgyhogy a hátralévő órák már csak ezzel teltek. Ittam. Mert jól áll... se. Mindegy... Mert most jó lesett, és úgy sem vár otthon senki, aki ezért lehordhatna a sárga földig, szóval nem zavartattam magam. Még akkor sem, mikor záróra volt. Az emberek fogytak, akár a whiskym... csak ekkor vettem észre Isabelle-t, aki tőlem nem messze foglalt helyet a pultnál. Kókadozva hallgattam a beszélgetés foszlányait, és már épp kedvem lett volna odaszólni a pincérnek, hogy hagyja velem van, mikor végül a nőstény is megoldotta a dolgot. - Iiiisa...! - csúsztam át mellé, egész dallamos hangon ízlelgetve a nevét. Hát, részegségért már nem kell a szomszédba mennem! Miután sikeresen végig töröltem a kabátommal a pult lapját, és megérkeztem Isabelle mellé, komótosan felvakartam magam a legközelebbi székre. - Háth, ezek szerint. - billentettem meg az üveget a kezembe, majd kortyoltam is bele. Nem festettem túl jól, de még magamnál voltam. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még értelmesen, rendezetten tettem egymás után a szavakat. - Tudod mit? Één haza megyek veled! De nem most! Ha még van pár egy-két-há... - még az ujjaimmal is próbáltam illusztrálni a számolás művészetét. - ...órád, akkor mindenképp mehetünk. - felnevettem, de egészen halkan, majd hirtelen felindulásból átnyúltam a pult fölött, kikapva egy üveg finom bort a készletből. Igaz, sikerült majdnem átvágódnom az egész bárpulton, de oda se neki. Megmaradok. Még nem ültem vissza, helyette félig a levegőben lógva kezdtem el motyogni magam előtt. - Nahát... poharat meg már azt meg nem hoztam. Héé, Grace! Dobj már két poharat nekem, meg a barátocskámnak! Vagyis neki meg nekem. Köszimár! Ja... és ezt meg írd a számlámhoz, kösz. - daráltam el a szavakat, majd löktem vissza magam a székre, Isabelle felé fordulva. - Na és amúgy veled mi van? Hogy vagy? - döntöttem oldalra a fejemet, egészen viccesen, és idétlenül, elbénázva a közbe vegyített felkönyökölést. De végül ezt is megoldottam... - Én most egy kicsit, ugye nem haragszol, hogy kicsit be vagyok csípve? Jéé.. szép a ruhád. Háátcsak nem színházba voltál? - néztem végig az egybe részes textilen, ami egészen alkalmi viseletnek tűnt. Amúgy tényleg jól nézett ki.
Ahogy kiejti a nevem már tudom, hogy kissé ittas állapotban van. Ezek szerint akkor igen érdekes folytatása lesz ennek az estének. Talán még jó is, hogy idejöttem hozzá. -Holnap nincs munka szóval akár több tíz órám is van!-Mosolygok rá kedvesen. A részegség az, amit én sosem próbáltam ki. Amikor gyerek voltam más volt az élet és más nevelést kaptam. Oké alkalmazkodhatnék, de ez a dolog annyira nem vonzz engem. Azt nem mondom, hogy megvetem az alkoholt, vagy azokat akik egy jót akarnak szórakozni, vagy csak búfelejtés miatt isznak. Én ilyenkor inkább előhívom a bundásom, vagy belemerülök a munkába. Minden ember más. Ugrásra készen figyelem ahogy átnyúl a pulton. Nem valami biztató ez a kép, de szerencsére semmi komolyabb baja nem történik. A poharakat átveszem a pultos leányzótól, majd leteszem magunk elé, vigyázva arra, hogy Olen egyiket se törje szét. -Nem is tudom...Nem esik jól, hogy ilyen állapotban társalogsz velem! Milyen kárpótlást kapok tőled?-Természetesen nem gondolom komolyan a dolgot, de azért komoly arcot vágok. Egy kis játszadozás nem árthat meg egyikünknek sem. -Nagyon szépen köszönöm, de nem színházban voltam, csak dolgoztam.-Bevallom őszintén néha nem bánnám, ha bemehetnék kényelmesebb göncökbe, de előírták az elegáns megjelenést. -És remekül vagyok. Hosszú volt a hét, de végre itt a pihenés ideje. Ha szeretnéd kinyitom én azt a bort.-Nem tudom, hogy képes e rá, így inkább felajánlom neki. Ha megkapom az üveget kibontom egy egyszerű mozdulattal és töltök mind a kettőnknek, ha meg inkább ő próbálkozna meg vele csak nyújtom felé a poharakat. -És mondd mit akarsz elfelejteni? Csak nem szerelmi bánat?-Nem pont úgy néz ki, mint aki csak egy jót szeretne bulizni a haverokkal, de annyira azért nem ismerem jól, hogy naprakész információkat ismerjek róla.
- Háakkor ez roppant pompáss! - kacagtam fel, ahogy közölte, hogy bőven van ideje. Részemről marhára ráértem, és hogyha nem feszélyezi a társaságom, legalábbis az ilyesfajta, alkoholban gazdag állapotom, akkor részemről maradhat. Meg mi is maradhatunk. Én mondjuk egyébként sem terveztem messzire menni még egy jó ideig, főleg mert egyelőre járni sem tudok annyira jól, mint szeretnék...
Miután sikeresen vettem az akadályt, és a piát is előhalásztam, nem maradt más hátra, mint a poharak, amiket készségesen megkaptunk Grace-től. Hálám a sírik, meg minden anyámnyála. - Kárápóótlást? Hümmm... - vakargattam meg az államat, aminek a következménye természetesen az volt, hogy sikerült majdnem befejelnem a pultot, minek után a könyököm kicsúszott alólam. - Hehohaló! - kaptam hirtelen magam után. Jobban mondva: sietősen kaparásztam a valaha volt stabilitásom foszlányait, amit némi egy helyben történő dülöngélés után meg is találtam. - Naszóóval! Hát, mitt szeretnél? Vigyelek állatkertbe? - kacagtam fel szórakozottan, ahogy időközben Isa keze felé kezdtem el nyúlkálni, hogy kihalásszam belőle a poharakat. Ha pedig ezen kísérletem sikerrel járt, úgy jókedvűen, teli vigyorral a képemen kezdtem el kiönteni egy-egy adagot, majd adtam is át a nősténynek az ő poharát. - Jahogy... Ja... Dolgoztál. Így?! Deez tök 'ssinos! Mármint a ruci. Márminthogy... aaah... értetted ugyis, nemiss vágom már mith próbálok itt magyarázni! - újra nevettem. Nem is igazán tudtam hogy min, vagy miért. Valószínűleg saját magamon sikerült marhajót röhögnöm... - A bort? - ráncoltam össze a homlokomat. Mintha az előbb kinyitottam volna... legalábbis is úgy rémlett, akárcsak az, hogy öntöttem is belőle egy-egy dózist. Ám, mihelyst lepillantottam a kezemben fojtogatott üvegre, hamar rájöttem, hogy az előbbit vagy képzeltem, vagy szimplán üres poharakkal játszottam pincéresdit, zárt borosüvegből való kiöntést imitálva. Mindegy, mert mindét opció marha égő, és nevetséges is. - Ööö... hát akkor jó. Sz'tem jobb, ha most ezt én most akkor most rád én... szóóóval rád bízom, jó? - nyújtottam is át azzal a lendülettel az üveget Isabelle-nek. Jobb, ha ő operálja ki belőle a dugót, úgy fest. Én csak képzeletben vagyok képes kibontani, a helyzetet tekintve... Kaccc... - Miiissoda? Szerelmi? Áh, nem. Dehogy. A húgom... - dörmögtem az orrom alatt kissé kellemetlenül, még a számat is elhúztam. - A zelőbb téényleg üreses pohárt adtam neked? Tiszta koki vagyok basszus... - ráztam meg a fejemet szórakozottan, kissé hátra is dőlve a székemben.
- Bocccsánat, kicsit sikerült eláznom röpke egy óra alatt... - mindkét tenyeremmel a hajamba túrtam, ezzel együtt vontam előrébb felsőtestemet, homorított háttal röhögve magam elé. Végül összeszedtem magam, és újra Isa-ra emeltem acélszín íriszeimet. - A lényeg azz, hogya tessóm egy hülyemajom. És utálom, hogy szeretemmm... háth, röviden ennyih a helyzettt... Jó szarság van! - még biccentettem is rá, majd ha végre kaptam egy teli poharat, jóízűen le is öntöttem annak felét a torkomon. Már nem is éreztem, csak ittam... mintha egyszerűen vizet kortyolgatnék... Rémes egy alak vagyok, komolyan... - Mondsz valami jót telegalább? Úúúgy szeretném, léécci! - még a szemeim is kikerekedtek, ahogy játékosan dünnyögősre fogtam a helyzetet. Mindeközben persze szanaszét vigyorogtam az arcomat, főleg azért, mert már a szám réges-régen úgy maradt valahol fél órával ezelőtt...
-Hmm az állatkert nem hangzik rosszl, bár igazából elég beséltálnom a falkaházba és akkor elég sok állatot láthatok!-És most nem a falkatagok bundás kis barátjára gondolok. Olen szerencsétlenkedésén nem nevetek fel, csak mosolygok. Tudom, hogy részeg emberrel legjobban részegen lehet beszélgetni, de ez hozzám nem áll olyan közel. Nem mondom azt, hogy megvetem az alkoholt, mert erről szó sincs, csak általában még időben megálljt parancsolok magamnak, de ez sem jelenti azt, hogy sosem sikerült kicsit túlzásba vinni a mennyiséget. Az üres pohárra nem mondok semmit inkább csak figyelem őt, hogy mikor fogja észrevenni, hogy az az üveg bor még mindig nincs kibontva, sőt még az üres poharat el is fogadom tőle. -Igen értem és nagyon kedves tőled. Tudod az irodában úgymond követelmény az elegáns megjelenés. Ha farmerban és sportcipőben lépnék be szerintem haza is küldenének, hogy ezt most gondoljam át, mint valami rossz kislányt!-Nálam erre szerencsére nem volt példa, de mondjuk azért voltak már olyan kollégáim akikkel el kellett beszélgetni az öltözködésüket illetően. -Szerintem is jobban járunk!-Mosolygok továbbra is, majd miután a kezembe nyomta a pultos hölgytől kérek is egy bornyitót, majd egy gyors mozdulattal ki is szabadítom a dugót az üveg fogságából. Miközben tovább hallgatom őt öntök végre a poharába, majd az enyémbe is. -Nézd optimistán a dolgot. A te módszereddel legalább sosem ürül ki az üveg, csak az az egy hátránya van, hogy idővel végül kijózanodsz!...Amit meg Yettát illeti nem tudom mire készül, de nem kell őt félteni. Felnőtt nő és tud magára vigyázni!-Bár tudom, hogy ezek a szavak csöppet sem segítenek. Olen is tisztában van ezzel, de a testvéri szeretettel együtt jár az is, hogy folyamatosan aggódunk a másikért. -Miért kérsz bocsánatot Olen? Nem kell...Néha szabad ilyet! Bevallom őszintén már én is volt részeg, bár nem egyedül. Nincs ebben semmi rossz, ha nem naponta műveled ezt.-De nem akarok belekezdeni a nagy filozofálásba. Tudom jól, hogy ő most nincs ebben az állapotban. Miután megissza a pohara tartalmának a felét az enyémet koccintásra emelem. -Ránk!-Önzőség? És akkor? Egy kis önzőség mindig kell, különben már rég az egyik sírban feküdnéka temetőben. A kérésére közelebb hajolok hozzá és mélyen a szemeibe nézek, majd egy kis csönd után megszólalok. -Valami jó!-Az ajkaim mosolyra húzódnak, majd kiegyenesedem. Gondolkozom azon, hogy mégis mit mondhatnék neki. Valami vicces történeten agyalok, talán az kicsit felvidítaná. -Nah de komolyra fordítva a szót...Mit is mondhatnék neked?....Hmm képzeld tegnap bejelentés nélkül mentem be a főnökömhöz. Ő éppen az ajtóval háttal ült és telefonált így még azt sem hallotta, hogy kopogok. Csendben szépen megvártam, hogy befejezze. Nem fordult meg rögtön csak hangosan elkezdett szitkozódni egyet, majd végül hangot adtam a jelenlétemnek mire annyira megijedt, hogy magára öntötte a forró kávéját!...Úgy felsikoltott, mint egy kislány! Nehéz volt megállni nevetés nélkül!-
Ittam egy nagy pohár whiskyt, aztán telefonáltam, és találkozót kértem Castortól. Az O'Connorst jelölte meg a randi helyszínéül, mire somolyogva megráztam a fejem, időpontot egyeztettünk és puszi-pá, majd tali. Indulás előtt még egy pohár whisky. Nem voltam kifejezetten ideges, inkább csak azon paráztam, hogy vajon Castor igent mond-e a házassági ajánlatomra. Csak belemegy! Nagyot sóhajtottam és magamra kanyarítottam a dzsekim, elköszöntem Ashleytől egy gyors öleléssel megfűszerezve, majd felkaptam a kocsikulcsot és mentem. Ittasan nem lehet vezetni, igaz? Nos, én nem voltam az, két pohár whisky épphogy egy kicsit ellazított, ha bor lett volna, az más kérdés, de pont ezért nem azt ittam. Igazából röhejes, de csak azért görcsöltem kicsit, mert tudtam, hogy mennyi minden múlhat ezen a találkozón és rajtam. Na, pontosan ilyenek miatt nem fordult meg soha eddig a fejemben, hogy vezető legyek. Jobb nekem hátvádként, szárnysegédként. Becsüccsentem az Audiba, és kigurultam. Hamar megérkeztem a kocsmához, valamivel előbb is, mint megbeszéltük, de így legalább a helyből összeszedettséget meríthettem. Voltak itt a mieink közül, Dee is bent volt, s ahogy körbenéztem, talán még soha tisztábban nem láttam magam előtt, hogy miért kell majd jól szerepelnem hamarosan. Leültem a bárpulthoz és kértem egy korsó sört, míg Castorra vártam. Nem volt fent a pajzsom, egyrészt, mert itt nem igazán szoktam még félig se felhúzni, legfeljebb ha kóbor is akad a vendégek között, másrészt most egyébként se éreztem volna ildomosnak. Komolyan gondoltam ezt az egészet, s ezt ezzel a gesztussal is meg akartam mutatni. Grace a pult mögött kissé aggódva pislogott, de alig észrevehetően megráztam a fejem, ő pedig inkább elment a biliárdozókhoz. Az itt lévő farkasaink felől érezhető volt némi feszültség, az én ordasom halálosan nyugodt volt, s az se zökkentette ki, mikor Castor megérkezett. - Castor - biccentettem, mikor mellém ért és leült... felült... franc tudja, ezek a bárszékek furák. - Örülök, hogy tudtál rám időt szakítani, nem is akarlak sokáig feltartani. - Na és akkor most fogalmazzuk meg rendesen de érthetően a dolgokat... - Csatlakozni akarunk a falkádhoz. Azt hiszem, így volt a legegyszerűbb és legtisztább.
Most mondjam azt, hogy számítottam erre? Talán túlságosan is öntelt lenne tőlem a dolog, de azért azt el kell ismerni, hogy gyanúsan sokat lengett körülöttem ez a Northlake gyerek. Már persze ahhoz képest, hogy Atanerk... Az O'Connor's-ba ajánlottam fel magamat, már csak azért is, mert ennek akár lehet valamiféle fricska jellege is, ha azt vesszük, hogy micsoda döntések születtek itt még Vincenttel. Mulattató. A másik ok pedig az, hogy érezze csak nyugodtan, nem félek se tőle, sem pedig a többi farkasától. Egyedül Dantéval közöltem, hogy eljövök a Hotelből. Azt nem mondtam neki, hogy miért és hova indulok. Csak annyit, hogy ha megtudom, hogy bárki követ - az halott. És még annyit, hogyha hajnalig nem érnék haza, akkor a hegyieknél keressék a testemet. Ennyi. Egyáltalán nem vagyok ideges, sem pedig feszült. Nem érzem, hogy okom lenne rá. A fekete Bestia inkább lázasan toporzékol, szinte elcsöppen a nyála a lehetséges hajtépés gondolatától, attól, hogy újfent annak a hímnek a közelében lehet, akit annyira nem tart, mint egy lerágott csontot. Benyitok. Az esetlegesen rám szegeződő tekintetekről tudomást sem veszek, ha energiaváltozásokra csak egy jelzés értékű mosoly villan az arcomon. Szerintem mielőtt Darren meglátna, már tudhatja is, hogy megjöttem. Amikor megérzem, hogy nincs fent a pajzsa, hát magam is levetkőzöm előtte. Nehogy már azt gondolja, hogy takargatnivalóm van. - Darren. - biccentek hasonló kimértséggel, kérek egy dupla whiskyt (már ha kiszolgálnak), közben pedig gyakorlatiasan, mégis elegánsan ülök fel a bárszékre - Tudod, kicsit olyan, mintha nem is az én döntsem lenne. Ancorage-be se hívtalak magam mellé kimondottan. Vonok vállat. Akár vehetjük mérsékelt humorizálásnak is a megszólalásomat. Idegenekkel nem szokásom csak úgy viccelődni, vagy leveszi ennyiből vagy elkönyvelhet köcsögnek. Jaj nekem. Már éppen megkapom az italt és kortyolok belőle, amikor megszólal, bennem pedig egyszerre több dolog is felüti a fejét. Először is az, hogy hallucinálok. Azt követi szépen sorban a Bestia hatalomvágyának mediterrán tüze, az elégedettség, a csodálkozás, valamint... A balsejtelem. Kezet is foghatnánk már most előre, ha rajtam múlna, de ennyire nem vagyok hülye. Azért finom nyugalommal fejezem be a mozdulatot - azaz iszom - és a pohár talpa is finoman koppan a bárpulton. - Na jó. Rendben van. És hová rejtetted a kutyaszart? Utalok itt arra, hogy attól, hogy eltüntette a szemem elől a bökkenőt, attól még érezhetem a szagát, hiába van a szőnyeg alatt, én éppen azon vagyok, hogy feltúrjam az egész lakást és kiderítsem.
Ő se pajzsozott, aminek most kifejezetten örültem, anchorage-i összefutásunk felemlítésére pedig halvány mosolyra húztam a szám. Nekem jó emlék, ott megkaptam a kérdéseimre a válaszokat. Ki tudja, lehet a többiek is így csapódtak mellé, ahogy én azon a napon, lehet neki ilyen egyszerűen megy, bevonzza a másikat... - Mondanám, hogy ez a Sors, de mindketten tudjuk, hogy annak ehhez semmi köze - ingattam a fejem. Magabiztos volt itt is, láttam, éreztem rajta, lehet, hogy ez néhányak szemében fricska volt, ő bajuk, nekem csak megerősítés, amitől a maradék kétségem, idegességem és bizonytalanságom is elszállt, így a döntő szavak nyugodtan ejtettem ki. Éreztem a felőle kavargó energiákat, hangulatot, hogy a farkasának imponált, amit mondtam, ahogy neki is. Volt benne kapzsiság, de kiben nincs, s amíg nem veszi el az eszét, addig minden rendben. Érdeklődve fordultam felé, naná, hogy kíváncsi voltam és a világért se mulasztottam volna el a reakcióját. A kutyaszaros kérdésére - mármint a kérdés témája volt ez, a kérdés maga tök jogos és nem szenny - széles mosolyra szaladt a szám. Nem kinevettem, vagy viccesnek találtam amit mondott, egyszerűen... mindegy, fejtse meg a mosoly okát akinek erre ingerenciája van. - Nincs kutyaszar, Castor. Ebben az értelmetlen és gyerekes civódásban több kár, mint haszon van. Farkasok halnak meg úgy, hogy annak nincs eredménye, egymást tépjük, mikor együtt erősebbek is lehetnénk és élhetnénk úgy, hogy elég legyen ez a város mindkét falak számára. Ti terjeszkedni akartok, több befolyást, területet, mi pedig nem szívesen hagynánk el ezt a földet. Az elődeim csak halált láttak és eposzi harcokat meg kimenetelt, totális pusztulást vagy győzelmet... szerintem van köztes út. Komolyan gondoltam, őszinte voltam és ezt érezhette, láthatta is. Mortimer ide hívta őket, hogy aztán megfigyelhessenek minket, mintha kísérleti patkányok lennének, azért kellettek, hogy a mi energiánkat egy másik falkával kössék le és megfeledkezzünk az emberekről, akikre veszélyt jelentettünk. Sose volt velük kifejezetten konfliktusom, vagy problémám, de akit nem lehet legyőzni, azzal talán lehet együttműködni, az őrzők meg ne higgyék, hogy mi csak állatok vagyunk, akik képtelenek az ösztöneiken kívül másra is hallgatni. Nem sürgettem vagy noszogattam Castort, felőlem olyan hosszan gondolta át ezt az egészet, amilyen hosszan akarta, ráértem, mindenesetre kortyoltam a sörömből.
Elégedetten hümmögök egy rövidet, amikor azt mondja, hogy a sorsnak semmi köze nincs ehhez az egészhez. Látom, van esze - megtanulta a múltkor, hogy én ugyan a világon semmiben sem hiszek igazán a saját munkámon kívül. Amim van, azt magamnak köszönhetem, nincs hely itt se Tupilek, se a Sors számára. Emberként és farkasként is minden radaromat a másik hímre állítom. Nincs fent a pajzsa, de ettől függetlenül nem ismerem őt, és talán van olyan ostoba, hogy hazai pályán így is meg fog próbálkozni a dolgok szépítésével, más mederbe terelésével, olyan kitérő válasszal, ami a maga kontextusában igaz, viszont mégis elrejti azt vele, amire én kíváncsi vagyok. A szavait hallgatva egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetem. Figyelem a száját, az állkapcsát és ha tudom, a szemeit. Amikor elhallgat, a kavargó gondolataim között visszhangossá válik a kocsma moraja. - Köztünk szólva... Az én szemszögemből pocsék vezető vagy. Adom tudtára kissé elmélázva a véleményemet, azonban a hangsúlyomból érezheti, hogy a mondat valamelyest nyitva maradt, és hogy ha nem is mondom még ki, a levegőben lógva hagyott egy "de..." kezdetű folytatást. - Más szemszögből pedig egészen dicséretes, hogy ennyire... szereted a farkasaidat, hogy képes vagy értük meghunyászkodni előttem. Komolyan mondom, nekem érzékem van ahhoz, hogy minden bókba belevigyek némi bunkóságot vagy fölényességet. Én is szeretem a sajátjaimat, de soha (ismétlem: soha) nem lennék képes feladni sem őket, sem magamat. - Egyébként pedig... kutyaszar mindig van. Teszem hozzá mellékesen és most először kapom el róla a tekintetem, de csak addig, amíg iszom egy kortyot, aztán folytatom. - A motiváció és az indokok engem speciel soha nem érdekelnek. Csak az eredmény. És most, ennek az egésznek az eredménye az, ami kissé... Aggaszt. Elég régóta vagyok a szakmában Darren, én magam is úgy kerültem ide, hogy közelebb férkőztem az elődömhöz, mint bárki. Azt ki garantálja, hogy nem egy hasonló stratégia alapjait készülsz éppen a lábaim elé fektetni ezzel a felajánlással? Kérdezek rá egyenesen és határozottan. A válaszát megvárom, azonban lenne még néhány dolog ezt követően, amit mindenképpen fel akarok hozni. - Ha szigorúan üzleti szemmel nézem, akkor két lehetőség van. Az egyik, hogy kész terméket kapok, amiből könnyedén hozhatunk ki valami sokkal jobban működő dolgot. A másik pedig, hogy megkapom a javakat, azonban - mint a legtöbb kormányváltáskor -, a saját embereimmel töltök fel mindent. Tudni akarom, hogy mivel számolhatok, ha befektetésekről van szó. A Síparadicsomot, a Riverboatot és ezt a helyet már ismerem. Vonok vállat könnyedén, ámbár lehet, hogy most jött el az a pont, amikor Darren nemtetszését fogja kinyilvánítani. Nyilvánvaló, hogyha van lehetőségem, igenis megragadom majd a dolog üzleti vonalát is, és élek a befektetésekkel, de mint egy hűbérúr, én is be fogom szedni a kilencedet. A sajátjaimmal is ezt teszem, azonban mindenki munkája és érdemei szerint kap szabad kezet és nagyobb bevételt.
//Ha érted az utolsó kérdést, akkor kábé arra kérdezek rá, hogy mi van a falka kezében és hogy a tulajok mennyire működnének együtt ebben az egészben. Nem kell felsorold az összeset, nekem elég, ha leíróban közlöd, hogy mit mondtál el - hallgattál el, mert OC úgyis tudom xD//
Figyel. Nagyszerű, ez a cél, figyeljen, hallgasson, forgassa át magában minden szavam, ízlelgesse a gondolatot, csak nyugodtan, nem rohanunk, legalábbis én. Igaz, hogy szeretnék minél előbb dűlőre jutni ez ügyben, zöld ágra vergődni, ám sürgetni biztosan nem fogom, még a végén amiatt valami balul üt ki, az pedig nagyon nem szeretném. Pengeélen táncolunk - leginkább én -, megengedhetetlen luxus lenne itt és most a meggondolatlanság. Már-már vigyorogtam, mikor azt mondta, hogy pocsék vezető vagyok az ő szemszögéből. nem vettem bóknak, de hülye se vagyok, szerinte mégis miért jutottam erre a döntésre? - Ismerem magam annyira, hogy tudjam mi az én asztalom és mi nem. Te meghunyászkodásnak hívod, én belátásnak, nem szeretem a vége-hossza sincs szélmalomharcot, pláne ha van belőle normális és mindenki számára kedvező kiút. Elismerni, hogy a másik jobb. Ettől én nem fogok a kardomba dőlni - nincs is mellesleg -, az lenne a szégyen, ha én is ugyanolyan ostoba lennék és szent meggyőződéssel hinném, hogy márpedig mi kisöpörjük innen őket. Egy évvel ezelőtt még lett volna rá kapacitásunk, mert gyengébbek voltak, nem léptünk, akkor most jöjjön ez. A büszkeség az ostobák mentsvára a hülyeségeikre és az értelmetlen áldozataikra, aki okos és erős, az le tudja nyelni, ennyi. Nem repdestem örömömben én sem, hogy idáig jutottunk, ám kardoskodni se fogok egy halott ügy mellett, csak azért, mert az ápolja az érzékenyebbek lelkét. Nem bizonygattam tovább, hogy nem, itt nincs kutyaszar, idővel vagy elhiszi majd, hogy tényleg nem átverés, vagy paranoiás lesz. Mikor visszafordul és beszélni kezdett érdeklődve hallgattam, a szemébe néztem, a beszélgetés kezdeti enyhe feszültségem pedig apránként elpárolgott a tagjaimból, energiáimból. Bólintottam párat az aggályaira, na igen, ezt meg tudtam érteni, elvégre én se a szakácstudományomnak köszönhetően jutottam hatalomra. - Rajtam kívül? Hm, talán csak az öcsém, de nem hiszem, hogy az ő szava többet nyomna ebbe a latba, mint az enyém. A szavamon kívül nincs garancia. De fordítsd meg: nekem ki vagy mi garantálja, hogy nem mészároltok minket abban a pillanatban, hogy elétek állunk? Vagy nem harapod ki a torkon, mikor behódolásra kínálom? Mindketten sokat kockáztatunk és egyikünk kezébe sincs semmi a másik szavain kívül. Ha megölnélek, kétlem, hogy a farkasaid szó nélkül hagynák és elfogadnának vezetőnek, én pedig nem vagy öngyilkos merénylő. Amekkorát nyerhetünk együtt, akkorát is bukhatunk külön-külön - mi a behódolás után, de anélkül is, ő pedig azzal, ha mi esetleg hátsó szándékkal megyünk. De könyörgöm... behódolok, hogy "lepasszoljam" a rangom és végre béke legyen, majd biztos megölöm, hogy még nagyobb szart borítsak a magam és az enyéim nyakába. Az üzletre vonatkozó kérdés nem ért váratlanul, magamban pedig mosolyogtam, hogy az öcskös mennyire fején tudja találni a szöget. Elmondtam még Castornak a Gradmore Könyvkiadót, a golf klubot, a bányát és a műhelyemet (hűűű, micsoda üzletem van!). - A tulajok szempontjából a Síparadicsom, a kiadó és a golf klub a bizonytalan, korábbi gyűlés elmondtam nekik, hogy mit tervezek, akinek nem tetszik, annak fel is út, le is út a falkából. Természetesen a maradásukat az is befolyásolja, hogy mi miben állapodunk meg. Nálunk az a bevett gyakorlat, ha valaki elhagyja a falkát vagy meghal, az üzlete a falka kezébe kerül és amíg az Atanerk nem jelöl ki másik tulajdonost, vagy valaki nem jelentkezik érte, addig az ő - vagyis jelen esetben az én - kezébe kerül. A bánya és a golf klub is az én hatásköröm, előbbiben részesedése van egy jó ideje a városban tanyázó kóbornak, Sharon Waltonnak, aki nálatok szállt meg. - Kiszárad a szám, basszus! Ittam pár korty sört, és mivel még nem értem a mondókám végére, hát folytattam. - Lehetőség szerint elkerülném a leváltásokat, érthető okokból elsősorban a Síparadicsomnál. Na, szusszanjunk egyet! Biztos van észrevétele és/vagy megjegyzése, beszéljen csak, én meg megmentem magam a kiszáradástól.
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 05, 2013 9:27 pm-kor.
Mindenki számára kedvező kiút? Vicces. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy az egész hegyi bagázs konfettivel és welcome-lufikkal várná Castor de Luca bevonulását... De ezt nem akarom szóvá tenni, nyilván Darren tudja, hogy mi a helyzet a farkasaival, és nekem ebbe egyelőre nincs semmi beleszólásom ugyebár. Nem is kell, hogy érdekeljen, egyébként sem tűrök meg magam körül senkit, akinek problémája van velem. Megvannak a módszereim az ilyen dolgok kezelésére. A kérdés megfordítására kissé felnevetek. Objektíven szemlélve a dolgot, teljesen igaza van. Szubjektíven nézve azonban már kissé sántít. - Nem szükséges garantálnom semmit. Te kerestél fel, nyilván számolsz azzal is, hogy nem vagyok mindig a pultnál iszogatós beszélgetőtárs. Ezt a kockázatot neked kell vállalnod, én mosom kezeimet... Vicces belegondolni abba, hogy mégis mi történne akkor, ha megölne engem. Nemhogy nem fogadnák el Darrent, de minden farkasbecsületet félretéve közösségi lincselésbe kezdenének és a városhatár négy szélére helyeznék a hím felkoncolt tetemét. És bárki másét is, aki ebben asszisztál. Csak néhány gondolatnyi időre érdekel pusztán az a kérdés, hogy vajon ugyanezt megtennék-e őérte is? Nem tudom, mióta ismerik, ellenben én elmondhatom, hogy 2-300 éves kötelék fűz az enyéimhez, amiből jó esetben legalább 100 évig én voltam a vezetőjük. Kicsit borul a statisztika... - A városi legendákkal ellentétben nem vagyok mészáros, Darren. Csak... Hogy is mondjam... - vakargatom meg töprengve az államat - Nem szeretem a felesleges problémákat, ezért elég keskeny az a határvonal, amin át lehet billenni. De aki hajlandó az én szabályaim szerint játszani, az kiélvezi nagylelkűségem minden apró morzsáját. Bármennyire tűnhet egoistának az utolsó mondat, inkább unottan közlöm, mert hirtelen nem találtam megfelelőbb kifejezést arra, hogy aki megérdemli, azt általában elég bőkezűen meg szoktam jutalmazni. Figyelmesen hallgatom végig az üzletre vonatkozó monológot. A szemem sem rebben a nálunk lakó kóborra, pedig fogalmam sem volt a dologról, de ettől függetlenül ez nem egy olyan kaliberű dolog, amit ne tudnék pajzs nélkül is leplezni. Plusz az is fix, hogy a Testőrség már rég szólt volna, ha túlságosan nagy gáz van. - Nem érdekel a tulajdonjog, ahhoz túlságosan kényelmes vagyok, hogy egyszerre ennyi dologgal foglalkozzak. Azonban bizonyos mértékű részesedést mindenkitől elvárok, ez persze függ attól is, hogy ki mennyire működik velem együtt... - kis szünet - Az Orfeum tulajdonosa például kölyök kora óta lojális barátom, ezért ő minden segítséget megkap tőlem amellett, hogy 1-2 dologba én is beleugatok. Jelentőségteljesen nézek Darren szemeibe az Orfeumot illetően. Remélem, hogy érzi a törődést, és azt is, hogy történt, ami történt, ettől függetlenül nincs ám elfelejtve a nagylelkű tűzijáték, amit kegyeskedtek az orrunk előtt megvalósítani. Felsóhajtok. Szívem szerint most azonnal belepasszíroznám Darren fejét a bárpultba, a szemére vetve a gyengeségét és követelném tőle, hogy hódoljon be, hogy aztán szépen sorjában végigmenjek a falkája többi tagján. De nem tűnhetek ennyire mohónak, nem tűnhet úgy, mintha csak erre vágytam volna, mióta betettük ide a mancsainkat. Szóval bármennyire is zizeg a tenyerem és reszket a lelkem a (szerintem) jól megérdemelt felajánlásért, mégis csak igazítok egyet a nyakkendőmön. - Magasak az elvárásaim, Darren. Nem azért, mert geci vagyok, hanem azért, mert mindenkinek az a legjobb, ha hasznossá válik, erőssé és szívóssá, a maga jól felfogott érdekében. Ha már ennyi időt kaptunk az élettől, igenis kezdjünk vele valamit ahelyett, hogy elherdálnánk és összeomlanánk, ha egy Betolakodó falka vagy néhány kóbor feltűnik a színen. Ha valaki magához képest igyekszik, az már eredmény. A hisztit és a kifogásokat nem viselem el. - utalok itt a fiatalokra, a kölykökre, a nőkre és a mimózákra - Akinek problémája van, érje el, hogy érdekeljen. Hülyeségekre nem fecsérelem az időmet puszta alfai kötelezettségből vagy felebaráti szeretetből. A kihívást sem veszem sértésnek, a pökhendiséget annál inkább. Mindenki tudja, hol a helye, ha pedig nem tetszik ott, ahol van, küzdje feljebb magát. - és a legfontosabb - A bizalmat, amit megadok, csak egyszer lehet eljátszani. Egyszer. Szerencsétlen Duncan, hogy mindig nála lyukadok ki... Legalább is gondolatban. A szívem mélyén rettegek attól, hogy megint csinál valami szart, nekem pedig ki kell dobnom a falkából vagy éppen a kölyke szeme láttára kell elvennem az életét. - Ha döntöttem, tudni fogsz róla. Már rég eldöntöttem. Már akkor eldöntöttem, amikor először meghallottam Darren szájából az ajánlatot. De nehogy már a nyúl vigye a puskát, vagy mi a szösz. Lengjen(ek) csak kétségek közt még egy kicsit, ennek is megvan részemről a sajátos kis bája, amiben élvezek lubickolni.
Lehet ittasan kellett volna leülnöm vele tárgyalni, hátha úgy képlékenyebb, jobban irányítható. Mármint neki kéne ittasnak lenni, nem nekem, egyébiránt pedig hazudnék, ha azt mondanám, hogy valahol nem élveztem ezt a jelentéktelennek nem nevezhető beszélgetést. A boldog repkedéstől azért messze álltam, de a nevetése az én képemre is futó mosolyt csalt. Nem voltam elbizakodott, de minek üljek gyászos képpel, amikor nem muszáj? - Ez igaz - ingattam a fejem és ittam, amivel el is fogyott a sör, szóval kértem még egyet. Semmi okom megölni őt. De ténylég. Farkas és Alfa, a szememben nincs olyan bűne, amiért a tartós haragomat "érdemelné", Ashley mea culpa, azt viszont nem mondom, hogy mostantól járjunk kéz a készben virágot szedni a mezőre, hogy aztán koszorút fonjunk egymásnak. Uh, megnézném ezt azért és azt, hogy ehhez mégis mennyit kéne innunk (rettentő komoly jellememből fakadóan azt hiszem nekem fele annyit, mint neki). - Ha egyszerű mészárosnak gondolnálak, nem kereslek fel ezzel - mondtam, s ezzel azt hiszem el is árultam félig-meddig, hogy mennyire tartom... ha esetleg az nem volt elég, hogy jöttem a javaslatommal. - Általában a saját szememnek hiszek. Még Ryantől se fogadok el mindent feltétel nélkül, ami rohadt nagy szó. Victortól... nem, tőle se. - Ez teljesen elfogadhatónak tűnik - bólintottam a részesedésre, és a bizonyos mértékű beleugatásra. Ahogy tovább beszélt, kedvem lett volna kikotyogni, hogy na, én ilyen Atanerket az itt létem óta nem pipáltam, pedig nem tegnap érkeztem, de bölcsen hallgattam, mint a sír. Amúgy se hiszem, hogy felvilágosításra szorult volna, a tények magukért beszéltek. Lelkendezni és örvendezni pedig ráérek hónapok múlva is, ahogy az "I love Cas" pólók is várhatnak addig - na jó, ennyit azért nem ittam! Még a végszava és esetleges nagy búcsúzása előtt megint megszólaltam. Rossz szokás, tudom, szerintem apai ágról jött, a norvégok nem túl cserfesek. - Apropó orfeum... jó, hogy felhoztad. - Kéne fohászkodni valakihez, nem? Nem. - Van mindkét oldalon elég fricska és egyéb olyan dolgok, amiknek nem épp örülünk. Ti robbantottatok, mi gyújtottunk, öltetek, mi is, vége-hossza nincs és nem lesz a pofozkodási sornak, ha tartjuk magunkat a régi sérelmeinkhez. Induljunk a nulláról. Tiszta lappal. - Na, bumm.
Nem mondom, hogy megkönnyebbülök, amikor elfogadhatónak ítéli a mondanivalómat. Már csak azért sem, mert egyébként nem érdekel a véleménye, de azt belátom, hogy mindeninek sokkal egyszerűbb és kevesebb munkával jár az, hogyha együtt tudunk működni, ami annyit tesz, hogy én mondok valamit, és az onnantól úgy van. Elégedetten készülök a távozásra, amikor közbeszól. Na, megmondtam, hogy mindig van valami kutyaszar a szőnyeg alá söpörve, és azt hiszem, hogy most találtam meg az első adagot. Végighallgatom, ámbár azt nem állítom, hogy nem csúszik hitetlenkedő vigyor az ajkaimra - mert csúszik, méghozzá elég tempósan. Tárgyalunk, persze, hogy tárgyalunk, ettől függetlenül vannak dolgok, amik ilyen szempontból nem megbeszélés tárgyai. - Azért ez egy kicsikét bonyolultabb, Darren - kezdem el aránylag szelíden, már-már atyáskodva és kissé lejjebb halkítom a hangomat - Lehet, hogy Alfa vagyok, de farkasaim vannak, nem pedig bábjaim. Lehetnek dolgok, amikről esetleg te nem tudsz, de megtörténtek. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy maga rendezze le a számláit, ez nem parancsra történik. Példának okáért, ha én történetesen akkor raboltattam volna el a kölykét, amikor még nem volt Atanerk és meg is öltem volna, kétlem, hogy bárkinek a parancsára megállta volna valamiféle bosszú nélkül. Nem feltétlenül gyilkosságra gondolok, csak valami... "apróságra", hogy érezzem a törődést. - Nem akarok mészárlást. De nem fogom feladni az enyéimet azért, hogy a tieid előtt tetszelegjek. Azt viszont biztosítani fogom, hogy rend legyen, mert a fejfájásból már nekem is kurvára elegem van. Lesz, lesz tiszta lap, csak előtte neki kell állni takarítani. Szemérmetlen, féloldalas mosollyal fejezem be a mondandómat, amit gyanítok, hogy nem értékel túlságosan. De ha nagyon akarja, akkor megláthatja benne az igazságot, a kérdés csak az, hogy hajlandó-e szembenézni vele. Még mindig választhatja a járulékos veszteséget, mintsem a lassú, de biztos elhullást. Ott van például az a Daniel... Rá nagyjából a fél falkám pályázik. Hát mi lenne velem, ha megtagadnám tőlük? - Viszlát, Darren. Búcsúzom el, ha csak nem tart ott tovább. Sok dolgom van még, és a lehető legészrevétlenebbül kell ezeket elkezdenem szervezni.
Lassan napi vendég leszek itt, törzsvendégeknél is törzsebb, olyan sűrűn koptatom a helyi székeket, meg most épp a könyökömmel a bárpultot és nézek a pohár fenekére. Jó, ez messze nem olyan maszív ivás, mint amit pár napja Sarah és Odette társaságában produkáltam, csak amolyan szolid szinten tartás. Kedélybeteg vagyok, hát nem szomorú! Na de azt nem szeretném, hogy bárki alkoholistának higgyen, úgyhogy a whisky helyett sörözök csak és fél órája egyetlen korsóval birkózom. Szerintem teljesen szolid és visszafogott vagyok, ami meg még ennél is jobb: józan! Elvégre felelősségteljes apa és Atanerk, meg báty, fiú, unoka, nagybácsi meg tököm tudja mi vagyok még. Magányos. Brü-hü-hü. De nem sokáig maradok együtt, Ryan alig egy perce hívott, hogy hát nekünk most és aztán de sürgősen és nagyon meg hosszan egyébként pedig lélekvájkálóan beszélnünk kell és követelte a koordinátáimat. Dilis farkas. Naná, hogy megadtam neki. Igaz, kicsit begubóztam, de el nem zárkóztam én senkitől sem, ha így lenne, nem az O'Connorsban növeszteném a seggem. Amint megérkezett, ez volt az első mondatom: - Ha nem lennénk közszemlére téve, a nyakadba borulnék és hangos óbégatósat bőgnék - vigyorogtam rá, de nem tudtam még én se, hogy ezt mennyire gondoltam komolyan. - Na csüccs és szövegelj, mi történt, hogy akkora svunggal jöttél, hogy még mindig menetszélnek áll a hajad?
Most már muszáj beszélnem Eddel, nem járja, hogy csak Jennyt szórakoztattam a szaunában, mert ő nőstény, én pedig egy hímmel akarom ezt az egészet megdumálni, és ki az, aki a lehető legközelebb áll hozzám, ha nem a bátyus? Naná, hogy szinte azonnal tárcsázom, és lököm neki a sódert, hogy most azonnal de máris dobja a koordinátákat, mert nekem SOS-ben van szükségem rá, nem két perc múlva, nem egy hét múlva, hanem most. Nem érdekel, mit csinál, nem érdekel hol van, ha éppen nőstényt kefél, elmesélem én mellette is, amit akarok, nem zavar túlzottan, de muszáj kiadnom magamból ezt az egészet. Lélekszakadva rohanok, bár nem tudom, hogyan szakad a lelkem, de sebaj, a lényeg a lényeg, hogy csikorgó fékekkel állok meg, ugrok ki, csapom az ajtót, zárok, és loholok befelé a krimóba. Úgy integetek a bátyusnak már messziről, hogy a fél csehó visszainteget, de leszarom, én idült vigyorral a képemen vágódok le a szabad székre olyan lendülettel, hogy utána el is tűnök az asztal alatt. -Ketten vagyunk, majd bőgünk, hoztam pzs-t is, nesze. Felkapaszkodok, és mint egy kiskölyök, aki nem éri fel még azt a nyamvadt négylábút sem, úgy kapaszkodok a szélébe, és támasztom meg az államat rajta, majd kiteszem mindenem, azaz zsebkendőt is, hogy végre felkászálódjak, és leüljek rendesen. -Ed, Ed, Eeeeed. Asszem nem tudom mi van, érted? Voltam futni, és esett, és aztán tiszta sár volt minden, mindenki, macifejek is voltak, és fényképeztem, aztán festettem, és kiállíttattam, és hazavittük, és és megöleltem, és jóóó, érted? Hát én elhadartam, mi a bajom, egyben, ahogyan kell, persze eszembe nem jut, hogy a bátyus ebből maximum annyit ért meg, hogy teljesen becsavarodtam, főleg ha melléveszi, hogy milyen őrült vigyorrral hasalok az asztalra, szorongatva a zsebkendőt. Egyelőre ennyire futotta a részemről, de Ed ismer, és ha rámnéz, hát azt látja, hogy ennyire izgatott még sosem voltam, és talán ebből már régen érti, hogy nőstény van a dologban. Vagy nem.
Édes jó Tupilekem, a nagyranőtt gyerek nem normális! De én se, mert csak vigyorogni tudok rajta, ennyire szeleburdni nem hogy mostanában, de egyáltalán nem volt szerintem, mióta ismerem. Az pedig jó sok idő! Integet, mint egy eszelős, robog tovább felém, félresodorva asztalt, széket, vendéget, vendéget székestől, pincért, kismamát, nagymamát, félrészeget, sörösdobozt, tegnapi napot meg ki tudja még mit. Aztán végre befut, megérkezik, hopp székre fel, pult alá el. Ez volt az a pont, ahol már nem tudtam megállni röhögés nélkül, a karja alá nyúltam és segítettem neki felkecmeregni, bár lehet az hatásosabb lett volna, ha odaragasztom a székhez, akkor legalább csak azzal együtt tud elzúgni. Mesél. De olyan Ryan-vagyok-ne-kérdezz-de-érts-mert-most-be-vagyok-sózva-de-nagyon módon, esélyem se volt félbeszakítani,közbevágni, vagy bármi, de a monológja szerencsére rövidke volt, így utána tudtam értelmes (értetlenkedő) fejet vágni. - Nem tudom mit szívtál, de ha ilyeneket látsz tőle, hanyagold. Ne is, inkább adj nekem is belőle! - Ittam pár korty sört, aztán megint rá néztem és vigyorogva megráztam a fejem. - Be vagy zsongva, mint szűz kislány első randin, most vagy hímet, vagy nőstényt találtál... - jobban megnéztem - nőstény. Megborzoltam a haját halkan kuncogva és intettem Grace-nek, hogy hozzon egy korsó sört ennek a félőrült kamasznak is. - Ennyire nagyon? - kérdeztem, bár nem mintha nem lett volna egyértelmű, hogy most aztán tényleg a Holdat is az égről úgy lekapná, mintha sose lett volna ott.
Úgy lihegek, mint aki most futott le 10 maratont egymás után, na de ezt a szóáradatot most ki is kell pihenni, nem beszélve arról a lendületről, amivel érkeztem, és arról, hogy mindent borítottam. All-in, mondaná a pókeres, hát én most azt tettem, ahogy Ed is mondaná. Hoztam a tegnapot, a holnapot, a jövő hetet, a székeket, asztalokat, lábakat, cipőket, poharakat, gogo girlt, fiút, rudat, színpadot, bármit, ami csak az utamba került, de szerintem még a pultot is a pultossal együtt, hogy kisebb fajta zsibvásárt alakítsak ki egy szempillantás alatt. Kit érdekel, hogy borítottam? Felállok én, de fel ám, zsebkendőm is van, ha az a beugró, én megtettem a tétet, kipakoltam, és nem, nem blöffölök, csak győzzenek követni. Tudtam én, hogy Ed megért engem így is, nem kell értelmező kéziszótárt adnom neki, így az eddigi idült vigyorom még idiótábbá válik, bólogatni kezdek, és felugrok, hogy átöleljem, a nyakába boruljak, és tovább bólogassak. Aztán visszaülök, mert a sör szent ital, azt nem borítjuk ám ki. -Nem szíttam, neeeem, vagy nem tudom, lehet, de állati. Az, az, nőstény. Hú, apuskám, annyira nagyon, hogy nagyon nagyon. Eennyire nagyooon. Hirtelen lendülettel tárom szét a karom, hogy kit ütök le éppen, nem érdekes, én megmutatom, mennyire nagyon de nagyon. -Szal az úgy vót, hogy elmentem futni, ott botlottam bele. Vizes lett, lefröcskölte az autó, én meg megmutattam neki, hogy az csak kis kosz. Végighúztam a sárban, és nem hisztizett, vágod? Nem is rúgott tökön. Aztán rajzoltam neki maci fejet, meg magamnak is, lefényképeztem, és elküldtem neki. Így szereztem meg a számát, és jött az ötlet, hogy kiállíttatom a képet, megfestettem, és megtettem. Ott mutattam meg neki, és még azon se akadt ki, hogy sikerült babapopsihoz hasonlítanom az arcát, meg sárkányreptetéshez az érzést, és sárkányhoz őt, de nem úúúgy akartam, csak így jött össze. És ő nem akadt ki, nem hisztizett, és gyönyörű, és jó arc, érted? Ez most mi? Ez most az? Jaaa, Payne-nek hívják, ha azt nem mondtam volna. Végül értelmesebben is kinyögöm, amit az előbb ledaráltam, és az is eszembe jut, hogy csak a nevét felejtettem el megemlíteni eddig. Izgatottan kortyolok bele a sörbe, hát elmondtam elmeséltem, mert muszáj volt, és a bátyus megért, mert ő hím. Én még mindig nem tudom, mi van, de azt igen, hogy érdekel a nőstény, és nem úgy, mint az eddigiek. Mint egy kisgyerek, úgy lesem Edet, mikor szólal már meg, és nem állok messze attól, hogy megfogjam a felsőjét, megrázzam, hogy szólaljon már meg.
Az ölelés kicsit meglepett, de ebben a nagy felindultságban semmit se kellett csodálni. Meglapogattam a hátát ennek a nagyra nőtt gyereknek, őszinte testvéri szeretettel, majd amikor visszahuppant, hallgattam az egy fokkal értelmesebb előadást. Annyira nagyon nagy szám a nőstény, hogy egy sacc/kb kilencvenes éveiben vánszorgó déd-vagyinkábbük-papit lazán lecsap a karlendítés közben, a körülötte állók előb néznek, aztán valamit motyóznak rajta - nem, nem akarom tudni, mit -, de Ryant mindez szemmel láthatóan cseppet se hatja meg, neki csak a nőstény van. Hát, alapos munkát végzett rajta, akárki is legyen, én ilyennek még nem láttam az öcsköst, pedig nem két napja van szem előtt. Ahogyan mesél... látom magam előtt az egészet. Meg kell hagyni, Ryannek sajátos elképzelései vannak a csajozásról, és lány legyen a talpán, aki ezt így állja. Nem csodálom, hogy lehengerelte őt, aki ezt kibírja, annál meg kell nézni, melyik bolygóról vándorolt be. Csak somolygok és a fejem ingatom, nagyon fel van pörögve, bár ő mikor nem? - Babapopsi, sárkányeregetés és sárkány - néztem nagy szemekkel. Ez a csaj vagy legalább olyan flúgos, mint ő, vagy elmegyógyintézetben dolgozik, a mi marhaságainkat nagyon máshogy nem tudom, hogyan lehet elviselni. - Ha az "az" alatt azt érted, hogy belezúgtál-e... - mint valami doki, úgy vizslattam az idült képét - lehet. A tüneteid határozottan efelé mutatnak, ezt a bacit beszedted a javából. - Megveregettem a vállát "szép volt bajnok" címszó alatt, majd elé toltam egy újabb, teli korsó sört. - Nőstény vagy nő? Emberek között voltunk, a virágnyelv a mindenem. Jó, nem az, de tartsuk fenn a látszatot, hogy még tudunk felelősségteljesnek... tűnni. Szóval csak így érdeklődtem a faja felől, mert hát na; de ha kiderülne, hogy a másik falkából való, akkor már nagyon durván hasonlítanánk Ryannel.
Kezdőlap
//
//
