A város még éjszaka, ilyenkor sem nevezhető kihaltnak. Így aztán nem tudtam olyan sebességgel jönni, mint ahogyan kellene. Az agyam egy távoli zugában pedig ott motoszkált a kérdés, hogy mit csinálhat Ana ilyen későn az autópályától nem messze. Nyilván hazafelé tart, na de megint a munka? Felsóhajtok, hogy ezzel is kiürítsem a gondolataimat, és csak az útra koncentráljak, na meg persze arra, hogy remélhetőleg ne ugorjon ki elém semmi és senki. Miközben vezetek, bekapcsolom a rádiót, hogy legalább legyen valami kellemes háttérzaj. Bár a híreket vártam, most még zene ment benne. Végre rákanyarodtam az útra, amit Ana megadott, és nem sokkal később már a kocsiját is láttam. Fel-le járkált a kocsija mellett. Megálltam, de a motort nem kapcsoltam ki. Kiszállva a kocsiból, elindulok a barátnőm felé, aki a kezeit már a nyakam köré is fonja, én pedig viszonzom az ölelését. - Nem vagyok én szuperhős! Valahogy a jelmezem otthon maradt hozzá. Ma szabit vettem ki, de azért téged bármikor megmentelek. A cetlijeim megvárnak. – nevetek rá. Majd a szavaira bólintok. Nem lett volna kellemes, ha az éjszakát itt tölti. A vérfarkasokkal szemben még meg is védheti magát, de a medvék más téma. Na meg persze az egyéb szörnyetegek is. - Bevontassuk a kocsidat a városba, hogy tuti ne legyen belőle medve-játékszer? – érdeklődöm, miközben az autót figyelem. Ha a kocsit az enyémhez kötjük, és Ana kormányoz, akkor megoldható, hogy elvigyük a városba, s akkor legalább ő is nyugodtan tölti majd az estét. - Én sem igazán értek az autókhoz. Pedig az elmúlt évtizedekben igazán rávehettem volna magam, hogy valami rám ragadjon. Azt hiszem, kénytelen leszek ezt is felvenni a teendőim listájára. – mosolygok rá barátságosan. Majd hozzáteszem. – Mit szólsz ahhoz, ha elugrunk a következő kútra, hozunk benzint, és ha még mindig nem működik, akkor hazavontatjuk, és hazaviszlek téged is?
- Nem baj, nekem ebben a cuccban is tökéletes vagy. Amúgy is hideg van ahhoz a csini gönchöz – utaltam az előbb említett jelmezére, immár kicsit oldottabban, és szélesen mosolyogva. – Mindig azok a cetlik… - csóváltam a fejemet rosszallóan, bár tény, hogy én sem vagyok sokkal jobb nála. Hozzá hasonlóan a munkámnak élek, különben nem robbantam volna le az isten háta mögötti úton, késő éjjel hazafelé jövet. Elég ciki, hogy még ennyit sem tudok megcsinálni, ezért úgy döntöttem, hogy a közeljövőben elmegyek egy szerelőhöz, vagy veszek egy könyvet, ami a témával foglalkozik, és az alapvető ismereteket megpróbálom elsajátítani. Végül is, soha nem késő újat tanulni, igaz? - Igen, azt hiszem, ez nem lenne rossz ötlet. Sajnálnám, ha baja esne – ütögettem meg a motorháztetőt úgy, mintha a legkedvesebb játékom lenne. Igazából tényleg nem értettem az autókhoz, nem is voltam a márkák megszállottja, de ezt a járgányt szerettem. Jól ment, nem volt vele sok baj – legalábbis eddig -, és kényelmesnek is találtam. Már egészen hozzám nőtt ahhoz, hogy lecseréljem valami más modellre. - Én is pont azon gondolkoztam, hogy megtanulok róla egy-két dolgot, hogy máskor nehogy megtörténjen ugyanez – mosolyogtam rá Estherre. Hihetetlen, hogy pont ugyanaz jutott mind a kettőnk eszébe. Ebből is látszik, hogy nem véletlenül vagyunk mi jóban egymással. Ha nem jönnénk ki jól, nem őt hívtam volna most, az éjszaka közepén. - Jó, nekem az is megfelel. Alkalmazkodom most hozzád, ha már kijöttél ide ilyen későn – válaszoltam egyből, és már oda is léptem a vezetőülés felőli ajtóhoz, hogy kihúzhassam a slusszkulcsot, amíg megtesszük a távot.
Az estém jól alakult. Több, mint jól! Három fogadást nyertem, egy kisebbet buktam, a zsaruk a seggükön maradtak, és volt nő, aki felmelegített a kocsija hátsó ülésén, kívánhattam ennél többet? Aligha. Utána még elmentem vadászni, a ruháimat pedig - én felelőtlen -, ott hagytam egy fa tövében. Mindig így szoktam, eddig semmi zűr nem volt, de sejthettem volna, hogy előbb-utóbb új megszokást kell találnom, mert nem jó csak úgy széthagyni a göncöket. Reggelre a ruháimnak se híre, se hamva. Klaaaaassz. Visszamehettem volna a városba farkas alakban is, de az elég nagy kerülő - még ha tarka bundám lett volna, akkor el tudom adni magam nagytestű kutyaként, de hófehéren elég nyilvánvalóan lerítt rólam, hogy nem spániel-ivadék vagyok. Visszaügettem egy elhagyatott erdészlakhoz és megloptam egy pokróccal. Majd visszahozom, ha ruhához jutottam, addig rászorulóként igényt tartok rá. Megfordult a fejemben, hogy akkor most rugaszkodjunk neki és rohanjunk haza, de ha már ilyen helyzetbe csöppentem, akkor kipróbálok valamit. Nem épp olyan kysérlet, amiért Victor megsimogatja az okos kis fejem, de momentán ráértem ezzel szórakozni. Ha azt nézzük, társadalmi kísérlet is lehetett: hány autós áll meg egy pokrócba csomagolt harmincas pasasnak?
Úgy álltam, az út mellette, mint ahogy Periklész szónokolhatott egy alacsony tribünről az akropolisz lakóinak: pokróc tóga módjára átvetve rajtam, egyik kéz az égbe emelve, épp csak babérkoszorúm nem volt. Bár akkor már Caesar lettem volna... Így maradtam Periklész. Minden hiába, négyből négy autó lassításra se méltatott. Ha érzelgősebb lennék, vérig sértődtem volna - mi tagadás, a negyediknél gondoltam rá, hogy a "móka" kedvéért alakot váltok és utána iramodok, kíváncsi lettem volna, mit szól a sofőr ha észreveszi, hogy egy nagy, fehér farkas lohol a nyomában. Az ilyesmit viszont meghagytam Jennynek és Ryannek. Bevallom, egy idő után kezdtem hűsölni. Igaz, hogy világ életemben északi voltam, a vérfarkasoknak pedig egyébként sem árt egy kis hideg, de az elég kellemetlenül érintett, hogy alul befújt a hideg szél. Tényleg jöhetne már egy kedves ember, különben kénytelen leszek önerőből visszajutni, az pedig olyan... átlagos lenne. Legalábbis cseppet sem méltó befejezése/folytatása az estének.
Áldom az eszemet, hogy kocsival jöttem idáig. Sokkal könnyebb most így itt az élet. Épp a farkasomat futtattam meg kora hajnalban, jelenleg pedig hazafelé tartok a sztrádán. A Silastól még valamikor születésnapi ajándékba kapott Volvo terepjáró békésen duruzsol alattam, miközben alig lépem túl a megengedett sebességhatárt. A lejátszóban Carrie Underwood féle country szól, én magam pedig egy világos ingben és csőfarmerben, valamint magasszárú csizmában feszítek... akarom írni éneklek. Egyedül vagyok, a Jóistenen kívül úgyse hallja senki azt a pár nem túl helyén levő hangot! Nem vagyok hamis, de hivatásos dalosmadár sem. Szóval totál lazán és (ön)elégedetten veretek haza, dobolva a kormányon, mikor előbukkan az egyik kanyarnál egy... mi a halál?! Jobb szó nincs a jelenésre, mint hogy egy félmeztelen félisten. Ha nem lenne olyan... feltűnő jelenség a maga környezetbe nem illőségével, lazán tovább hajtanék, hiába stoppol, de így... lassítok, mint valami eszelős tinilány. A jelenet nagyon hajaz arra, amikor egymás ruháit ellopkodtuk kölyökként átváltozások után. Errefelé pedig nagy az egy négyzetméterre jutó farkasok száma, szóval megállok mellette és letekerem az ablakot, majd a hóról visszaverődő, szikrázó napsütés ellen viselt napszemüveget a fejemre tolom. - Megkérdezném mennyi egy menet, de inkább maradjunk annál, hogy merrefelé tartasz? - egyből érzem rajta, hogy farkas és hogy tele van a töke a helyzettel. Legalábbis képletesem. Már csak abban bízok, hogy nem a hoteles falka tagja, elég volt Duncan onnét az adóssággal, bár most legalább szerezhetnék egy hasonlót vissza. De nem, most nem arra van szükségem, inkább egy hegyire, aki segíthet abban, hogy megleljem az atanerkjüket. Ha egy felé tartunk, intek a fejemmel, hogy szálljon be nyugodtan, majd bizony, tovább hajtok, immáron az utasommal. Lássa, kivel van dolga, még a zenén is halkítok, pedig közben már Nickelback szól...
Heuréka! - íme egy kis Arisztotelész -, megszánt végre valaki! Azért kicsit gáz, hogy más szánalmára vagyok bízva, mondjuk ha akartam volna, segíthettem volna magamon. De kivételesen lusta voltam. Egy lépésnyit arrébb álltam, biztos ami ziher alapon, a Volvo pedig szépen megállt mellettem. A letekert ablak mögül egy szőke szépség nézett rám, ami a korábbi bajaimat teljesen elfeledtette. Kellemes mosolyra húztam a szám, amolyan barátságos, "örülök, hogy itt vagy kedves idegen" félére, ami mellé társult a "de a legjobb, hogy farkas vagy és nőstény" érzet is. - Ha célba juttatsz, az megteszi fizetségnek - mondtam egyenesen a szemébe nézve, és ugyanúgy nem húztam fel pajzsot, mint eddig. Az erőm nagyságát titkoltam csak egy kicsit, másnak nem láttam sok értelmét. A fejembe nem tudott bemászni, hogy olyasmiket olvasson ki, amiket nem szántam a nyilvánosság elé, innentől fölösleges energiapocsékolás. A szívélyes invitálásra beszálltam, ügyelve rá, nehogy a drága "tóga" leessen rólam, közszeméremsértést mégse kéne elkövetni, még ha Zeusz háta mögött vagyunk is. Úgy tűnik, ma görög napot tartok - vagy ez, vagy az ezüst fülbevaló túl közel van az agyamhoz. Mivel az előbbi kevésbé káros, inkább amellett maradok. Hm, ha hazaértem, görög salátát fogok enni. A kocsiban érzem, kezdenek kiolvadni a lábujjaim. Ideje volt. - Ismered a síparadicsomot? Ott kitehetnél, mondjuk... az erdő szélénél. - Adtam meg a célt, onnan már csak egy köpés volt Farkaslak, szóval nekem tökéletes "leszállópálya". - De csak ha a közelben van dolgod, ha a Holiday környékén csámborognál inkább - sandítottam rá, miközben a zene ütemére doboltam a combomon -, akkor váljunk meg egymástól minél előbb. Nem a mi csapatunkban játszott, de nem is a betolakodókéban. Három napon belül a második kóbor, nem sűrű ez így egy kicsit? - Miért jöttél a városba? - kérdeztem és hiába az elsuhanó fákat néztem, valójában rá figyeltem. Nem szoktam csak úgy kérdéseket feldobni, a válaszok is érdekelnek. Szájszellőztetés nem hiányzott. Az energiáját méricskéltem, próbáltam belőni a korát és megtudni, amit csak lehetett, az illatát pedig az eszembe véstem. Sose lehet tudni, mikor lesz jó, hogy felismerem; akit csak tudtam, megjegyeztem. Annyi biztos volt, hogy nálam fiatalabb, nem kevéssel. Mégis összeszedett, ami nekem furcsa volt, én a helyében lehet hagytam volna inkább az út szélén tovább ácsorogni egy nálam jóval idősebb és erősebb hímet, minthogy fölszedjem. Vagy ilyen kis mértékben vagyok rémisztő - ami nem baj -, vagy ő ilyen vakmerő. Az út végére talán ez is kiderül.
Feleletére felvonom aprón a szemöldököm. Nem egy szívbajos a csávó, az már biztos. Mindenképpen dicséretes ezen tulajdonsága, főleg, mert így talán nem fog lecsapni, mint a taxiórát... ahogy behuppan mellém ugyanis, nem maradok adósa. - Azért nem kell a benzint fogyasztani, félreállok és rajtam ne múljon, hogy eljuss a célig... - vonok vállat, de csibészes mosolyom, melyet felé villantok, nem engedi meg, hogy komolyan vehessen bármit is tőlem. Majd jól meglepődik... Vagy nem. - Egyszer próbáltam azt a Hotelt, nem igazán jött be. - engedem le egy könnyed mozdulattal a fejem tetejéről a napszemüveget és igazítom orrnyergemre, majd továbbhajtok. Minek ragozzam ennél tovább, hogy nem igazán csípem a falkát, ahol egy szívességnyi adósságot sikerült felhalmozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy gondolataim nem cikáznak ezer meg egy felé... mert cikáznak, főleg a pasassal kapcsolatban, aki a bátyám falkájának tagja nagy valószínűséggel. Talán tud nekem segíteni megkeresni az alfájukat. Atanerk, vagy minek nevezik errefelé a népek a vezetőjüket... Olen címét is jó lenne kideríteni, valamint esetlegesen hogy hol tudok olcsón lakáshoz jutni. A síparadicsom faházai nem épp luxuskivitelű álmok, igaz, nem is a legpatinásabbat vettem ki. - Olent kerestem, de már megtaláltam. Biztos ismered... - Felelek a kérdésére és már mondanám is tovább, hogy ő a bátyám, de... belém forr a szó ahogy oldalt sandítok és - isten látja lelkem - nem a félmeztelen felsőtestének látványa végett. Kivételesen. Egyszerűen csak nem tudom, hogy Olen szeretné e ezt reklámozni vagy most mi van. Akárhogy is lesz, ezt jó lenne tisztázni vele... - Volt egy... régi ügyünk, amit el kellett intéznünk egymással. - szusszanok és visszatekintek az autópálya unalmas terepére. Vonal, vonal, vonal... záróvonal... - Nincs hiány véletlen nem túl túlképzett informátorból a falkádban? - teszem fel könnyed hangon a kérdést, szinte már szórakozottan. Mintha ez ilyen egyszerűen menne... Szerintem mehetne, ami azt illeti! Csomó tiszteletkör és hasonlók, brrr.
- Nem tagadom, tényleg a csúcs a célom - ingattam a fejem. - De hat órán belül másodjára is egy kocsiban csinálni nekem monoton és nem tesz jót a hátamnak. - Beültem, becsuktam az ajtót és olyan közel hajoltam hozzá, hogy még egy gyerek feje is nehezen fért be volna közénk. - Szóval, felőlem mehet a menet! - Féloldalas mosolyra húztam a számat és a hegy felé böktem a fejemmel, mielőtt túlságosan hitelesre sikeredett volna a "hancúrozzunk ahol, ahogy akarod" figura. Kényelembe helyeztem magam, majd elkönyveltem a hoteles véleményét. Minél kevésbé szimpatikus az a hely az idetévedő farkasoknak, nekünk annál jobb! Értékeltem, hogy nem kezdett el panaszkodni a csapnivaló szobaszervizre, a nyirkos törülközőkre, a lyukas ágymatracra és a meleg víz hiányára - nem jártam még ott, fogalmam sincs, milyenek a körülmények, de hirtelen már nem jutott eszembe, amiről nyafogni lehetett volna. Ja, de! A betolakodók vendégszeretete! - Igen, ismerem - biccentettem, de nem ragoztam tovább. Nem tudom, milyen kapcsolat lehet köztük, és nem szeretem a szükségesnél jobban kiadni a társaim. Bár ha már találkoztak, lehet, hogy már tudta is, amit akart. A "volt egy ügyünk" résznél a fenyőfákról visszavándorolt a profiljára a tekintetem, ami ezúttal nem volt annyira barátságos, mint amikor felszedettem magam. - Remélem minden simán ment - mondtam hűvösen, és természetesen nem a sofőröm miatt kérdeztem. Őt láttam, jól van, oké, de nagyon reméltem, hogy Olen is legalább ilyen jó bőrben van. Elismerem, nem gyerek már, tud magára vigyázni, de amilyen időket élünk, aggódni csak szabad! - Te aztán nem szarozol - jegyeztem meg félig elismerőn, félig kissé csodálkozva. Bár nem értem, hogy a nyitány után még min tudok meglepődni. - Jó farkasokra mindig szükség van, de ezt nem az én tisztem eldönteni. Miért csatlakoznál? - kérdeztem érdeklődve, hol az utat, hol őt, hol a tájat szemlélve. Nehezen tudtam egyhelyben megmaradni, ezért is jártam legtöbbször gyalogszerrel. Ülni egy autóban, vagy egy motoron és egyhangúan haladni, olykor kanyarodni, ne adj isten forgalmi dugóba keverni... nekem az majdhogynem rémálom. Ennek ellenére a gyorsulási versenyekért gyakorlatilag megőrültem. Az egy adrenalintól túlfűtött őrült pillanat volt, és a hangulat... Kellemesen megborzongtam. - Elvihetlek az illetékesekhez, illetve... - pajkos mosolyra húztam a szám - megengedem, hogy házhoz szállíts! - Ez elég beképzeltnek hatott, úgyhogy finomítottam is rajta. - Már ha minél előbb szeretnéd megejteni a felvételi kérelmet és a többi szokásos dolgot. Mert akkor pöccre pontosan ugyanaz az úti célunk. Két legyet egy csapásra, de ha ezzel még várni akart, nem erőltettem, én se szeretem, ha valamit megpróbálnak rám tukmálni, az mindig gyanús.
- Háh! Tudtam, hogy csak ezért állsz az útszélen! - Szélesedik ki a vigyor képemen, miközben beül végre. Ahogy közelebb hajol és megérzem rajta a kanszaggal keveredő erdő füves-fás-földes illategyvelegét, aprót nyelnem kell. Muszáj. Mehet, aha... azt hiszem, tényleg az lesz a legjobb, ha a gázra lépek. Jó kislányként (haha) összekaparom magamat gondolatban és így is cselekszem. Egyébként a közös ügy említésekor az én ábrázatom sem olyan rózsavirágos-hejdecsudajó hangulatot tükröz. Inkább valahol a bizonytalanul komoly és a kissé csalódott között tendál szerény személyem érzelmi skálájának igencsak széles palettáján. - Mondhatjuk. Olen mindenkivel ilyen bizalmatlanul bunkó vagy csak a soha nem látott húga érdemli ki ezt a viselkedést? - sandítok oldalt a pasasra, akinek még csak a nevét se tudom, de hát Rómeóék óta tudjuk, hogy a név semmit sem számít a jobbaknak. Azt a lényegi infót, hogy Olen húga lennék, halál lazán ejtem el. Őszintén szólva nekem fel se tűnik, hogy miként bátyám, úgy ez a pasas se tudhatott a létezésemről. - Hát a bátyám miatt! - felelek, mert ez tök egyértelmű. - Szeretném kicsit jobban megismerni, bár neki még nem mondtam el a tervem, hogy ennek érdekében a falkája mellé állnék és ha lehet, te se add elő neki, kérlek. - sandítok újfent a pasasra, miközben elegánsan veszek be egy kanyart. Már ha lehet egy kocsival ilyesféleképp kanyarodni. A vezetési stílusomra egyébként nem lehet panasz, állítólag messze lekörözöm a női sofőrök többségét. - Magabiztosan és sportosan, lendületesen vezetek. - Igen? - szélesedik ki mosolyom lelkesen, mikor közli, hogy eljuttathat az illeltékeshez, mert egyfelé tartunk ezek szerint. Fantasztikusan hangzik, de tényleg. Mondjuk, nem én lennék, ha nem tenném hozzá: - Azért arról ne álmodj, hogy a hálószobában beszéljük meg ezt a csatlakozósdit! - Nevetek. Nem az én stílusom, akármekkora céda is tudok lenni olykor látszólag.
A húga? Erre már tüzetesebben vizsgálgattam a profilját, kicsit nagyobbra nyílt szemmel. Sejtelmem se volt róla, hogy Olennek van húga, vagy egyáltalán testvére, ám ebből a "sosem látott"-ból kiderült, hogy ő ugyanúgy nem tudta, mint én. Nagyon remélem, hogy akiket én halottnak hiszek, azok is, és nincs innen-onnan valamilyen rokonom... se gyerekem! - Nem a túláradó kedvességéért és szeretetéért kapja a jó pontokat, ez tény - hagytam helyben. - Ne vedd magadra, alapjáraton se egy plüssfarkas, az, hogy felbukkantál, gondolom össze is zavarta. Ezek után már nem volt meglepő, hogy a srác miatt akart a falkához csatlakozni. Azt mondjuk annyira nem tartottam jó ötletnek, hogy ezt Olen elől titkolja, mivel elsősorban rá lesz nagy hatással, lehet jobb lenne vele is megbeszélni, de ez meg már az ő családi ügyük, amihez nekem marhára nincs semmi közöm. Bőven elég nekem a Wainwrightokkal boldogulni, mások testvéri helyzete tartozzon csak az illetékesekre. - Ezt nektek kell lemeccselni - mondtam, és ezt akár annak is vehette, hogy oké, részemről lakat a számon. - Mostanában úgyse nagyon futottam össze vele - tettem hozzá mellékesen. Visszakérdezésére mosolyogva bólintottam, szeretem, amikor valaki lelkes, még ha kicsi, illékony dolog miatt is. Az, hogy ez miért is jó dolog, nem kezdtem el filózni, mert a lány következő megszólalásával túl magas labdát adott fel, véteknek éreztem volna elvesztegetni. - Nem? - nyílt nagyra a szemem és lesújtott kiskutyaszemmel néztem rá. Ilyen csalódott fejet talán még sose vágtam. - Jól meggondoltad? Pedig kevés cuccot kéne rólam lerántani - lebegtettem hívogatóan a pokróc alját, de a lábamon kívül semmit sem villantottam. - Bánni fogod te még ezt - engedtem vissza a pokrócot és vigyorogva csúsztam kicsit lejjebb az ülésen. - Egyedül jöttél? Mármint a városba. Csak hogy tudjam, számíthatunk-e még a részedről másokra. Akár rossz, akár jó értelemben. Egy farkas azért elég sok mindent meg tud élni, elég zűrbe tud keveredni ahhoz, hogy egy idő után már követői legyenek. Az pedig nagyon nem mindegy, hogy vele együtt jön esetleg pár nem kívánt elem is, vérszomjas üldözők képében, vagy egy-két jóbarát esetleg, akiknek még hasznát vehetjük. - Szállásügyileg hogy állsz? És ezt most perverz hátsószándékok nélkül kérdezem! - Felemeltem a kezem, megelőzendő az esetleges célozgatásokat, amik mondjuk nem voltak ellenemre, de néha szerettem elejüket venni.
- Gondolom... - mosolyodom el halványan, az utat pásztázva. Éljen a napszemüveg nyújtotta "védelem", talán kevésbé feltűnő a másik vizsgálódó tekintete számára így az a falatnyi keserűség, ami kiül benne. Nem épp a legrózsavirágosabb találka volt az a véletlen összefutás, amit produkálnom sikerült Olennél. Nem csoda, hogy összezavarta az egész. - Nem. - sandítok oldalra a pasasra nagy komolyan, de a képét látva kénytelen vagyok elvigyorodni. - Nem mintha ellenemre lenne, csak nem ágyasnak jelentkeznék, így hagy ne ez alapján döntsétek már el, hogy bevesztek-e! Báááár... - széles, szinte már kacér mosollyal fordulok vissza az útra tekintve. - Akkor simán bent lennék a falkában, azt hiszem. - Egó az van, sosem kellett a szomszédba mennem érte, főleg, mert Silas is hozott magával rendesen, én meg olyan vagyok, mint a négykézláb mászó kisgyerek e tekintetben: ragad rám a "kosz" mindenfelől. Arra, hogy kevés cuccot kellene róla lerántani felkacagok. Nevetésemben van valami gyermekien őszinte, mely mosolyra fakasztja a köröttem levőket is. Tenyeremmel oldalt nyúlok, hogy elkapjam a csuklóját, de a combjára sikerül ráfognom. Nem én vagyok az a lány, aki zavarba fog jönni ettől, az is biztos. Így is elértem, amit akartam: nem lebeg az a francos pokróc! - Fejezd ezt be, ha nem akarod, hogy az árokban kössünk ki! - fordulok felé egy pillanatra nevetős képpel. Fejcsóválok arra, hogy bánni fogom. Már most bánom talán... fene tudja. A következő kérdése inkább megéri a választ, míg erre csak egy somolygós mosoly a jussa. - Jönni egyedül jöttem, csak időközben utánam loholt egy hím a régi falkánkból. - A nyakamban lihegő őrzőről nem számolok be, az a mi ügyünk Silassal. Észre se veszik és már el is intéztük a pasast, nem nagy ügy! Legalábbis szeretném ezt elhinni magamnak. - A legutóbbi beszélgetésünkkor még ő is úgy volt, hogy hozzátok csapódna, de fene tudja, mit talált ki azóta az az idióta... - Szelíd mosolyom nem sokat árul el, de talán az igen, hogy a pasas utánam rohant Jerseyből idáig. Ja vagy nem említettem volna, hogy magam lennék Miss Jersey személyesen? Na jó, ez még viccnek is rossz volt. Lassan elérjük a várost, már szaporodnak az ipari települések, logisztikai központok és welcome in Fairbanks táblák az út mentén. - Az egyik faházban lakom fenn a síparadicsomban, de már nézelődtem a hosszabb távú lehetőségek között. Ez a Grandmore ugye nem a másik csapatban játszik? - Szép lenne, nem elég még nekem a Duncanes tartozás, kapnék a nyakamba egy "hoteles" főbérlőt is. Brrr...
Eléggé elkámpicsorodott ezen az Olen-dolgon, ahogy én láttam, és valahol sajnáltam. Ha én lennék fasírtban a testvéreimmel engem se vetne szét a nagy öröm. Bár ez nem törte meg az önbizalmát, legalábbis a következő, cseppet sem ártatlan megjegyzése erre utalt. - Nyugi, nem ez alapján dőlne el, ami a hálómban történik, az ott is marad - mondtam nagy komolyan. A nevetésétől a mosolyom szélesebb lett, hát még amikor a combomat tapizta! Oké, pokrócleállítás volt a cél, de ez akkor is jól jött ki - nekem. - A Mount Everest egy tenyérnyivel arrébb van - közöltem, mint egy jól nevelt GPS, legnemesebb testrészemre célozva félreérthetetlenül. Arc az nálam is volt, más kérdés, hogy szórakozásból, és az önfényezés negyedét sem hittem el valójában. De ha a helyzet adott volt, biz isten kihasználtam. - Te tudod - vontam vállat végül. - Még van körülbelül húsz perced, hogy meggondolod magad - tettem hozzá egykedvűnek szánt hangon, némiképp Victor fennkölt gőgjét utánozva, ami nálam inkább komikus, mint fegyelmező hatást váltott ki, eddigi tapasztalataim alapján. - Utána jó esetben több éved, ha csatlakozol - fordultam felé egy őszinte mosollyal. Szimpatikus volt, tetszett a stílusa, főleg az, hogy habár most találkoztunk először, remekül mégis remekül elvoltunk. Nem volt morc, magába zárkózó, idegesítő vagy buta, ráadásul felvett, kell ennél több ahhoz, hogy amennyire lehet elsőre kedvelni valakit, annyira kedveljem? Nem. Na ugye! - Hím? - kérdeztem vissza fancsali képpel, mint egy kiskölyök, akitől elvették a nyalókáját. - Milyen lelombozó... - Nagyon nagyot sóhajtottam, hogy a szélvédő is beleremegett és a három kismalac háza egyben elszállt. - Idős? És ami a lényeg: féltékeny típus? Kicsit szemét kérdések voltak, de Jenny meg Victor mellett akarva akaratlan is rám ragadnak az ilyen húzások. Az eddigi beszélgetés kellően könnyed volt, a lány pedig elég beszédes ahhoz, hogy ez a két kérdés egyben jóval többet is kihúzzon belőle. Persze az is lehet, hogy csak a lényegre fog szorítkozni, akkor se esek kétségbe, sőt, az talán még jobb lenne. Legalább megtudnám, mennyire fecsegős. nem tudom, minek örültem volna jobban... Jókedvűen felnevettem a Sakarira vonatkozó kérdésen. Shane-t se érte még az a "vád", hogy betolakodó lenne. - Nem, nem az én csapatomban játszik, úgyhogy ha tényleg mi vagyunk a cél, jó farkasnál vettél ki szállást. Csak fizesd rendesen a lakbért és jóban lesztek. Ha megorrolna rád, vigyél neki kakaót - adtam a tippet, azt viszont egyelőre nem mondtam el, hogy falkán belül még miért éri meg vele jóban lenni. Rangokat nem hintünk el csak úgy. - Van mobilod? Megadom a számom, ha a nagyfőnökék még nem tudnának dönteni, vagy fogadni téged. - Mentes voltam minden hátsó szándéktól. - Meg persze ha sürgősen látni akarnál, akkor se jön rosszul. - Csibészes vigyorra szaladt a szám. Nem is bántam, hogy semmi nem volt nálam, így legalább nem foghatta arra, hogy csak az elérhetőségére pályáztam. Valójában egy minimális bizalom volt a célom, és így ő döntheti el, mennyire kér esetleg majd a segítségemből. Én nem tudom "zaklatni", ő bármikor elérhet, hihetetlen, milyen lovagias tudtam lenni, csak Ryan fülébe ne jusson!
- Totál nyugodt vagyok! - nevetek fel könnyedén szavaira, majd ugye jön a pokrócos-tenyerelős akciónk, kinek mi a maga részéről, én pedig aprót nyelek a beszólására. Kedvem lenne a képébe vágni, hogy legfeljebb a pisai ferde torony lehet a lába közt, ahogy nézem, de könnyen segíthetek a problémán, ha a Mount Everest és egyéb csúcsok a vágyálmai. Mindössze azért nem kapja ezt Darren a képébe, mert tényleg szeretnék bekerülni a falkába és mert, lássuk be, ettől több kell, hogy valaki a bugyimba másszon. A látszat ellenére. Tenyerem pofátlanul szaladt feljebb combtövére, talán a lába közt leledző tagját is simogatón érintve és csak eztán engedtem vissza kezem a kormányra. - A bor is akkor jó, ha koros. Duruzsolj még egy kicsit, egészen élvezem. - Szélesedik ki mosolyom őszintén, szavam is annak hat és lám, a napszemüveget egy könnyű mozdulattal a kesztyűtartóba teszem, kissé lába közé (haha, nem úgy) nyúlva ez által, míg kinyitom-beteszem a szemcsit-becsukom. Beértünk a városba közben, már a sebességmérő sem mutat olyan eszméletlen számokat, mint az imént. Aprót biccentek csalfa mosollyal a költői kérdésre. Ha tudná, mennyire hím... Bár kétlem, hogy értékelné. - Idős. És erős. Mondhatni, többet osztottak nála izomra, mint észre. - Van valami nevetős, mégis szeretetteljes a szavaimban, ahogy Silasről beszélek, mégsem hat tinilányos ömlengésnek a dolog egyáltalán. Legkevésbé sem, főleg, mert a következő pillanatban akkorát fékeztem, hogy ha nem figyelt eléggé, izomból fejeli most meg a műszerfalat. Közel hajolok, szinte már pofátlanul közel, hogy az erdei földes-növényes illattal keveredő kanszaga a tudatomig hatol és fejbe csapdos részegítőn. - Amiről nem tud, az nem fáj neki, nem igaz? - szinte lehelem a másik felé a szavakat, oly közel van arca az enyémhez. Tekintetem leszalad ajkaira, majd negédes, csalfa mosollyal huppanok vissza a volán mögötti oldalra és mintha mi sem történt volna, indítom meg a verdát, hogy tovább haladjunk. Csak tudnám, minek kapkodom annyira pihegve a levegőt... A Shane-nel kapcsolatos jótanácsokra biccentek, a megjegyzésre pedig felkuncogok. Látni, mihamarabb, őt? El se engedem, lehet, ha így folytatja, ne húzzon már ilyen hülyeséggel! - Feltétlenül! Ha hátranyúlsz a táskámért, előszedem, valahol ott van benne. - bökök a hátsó ülések felé, épp csak arra sandítva, a gonoszkás mosolyt pedig, ha akarnám se tudnám rejtegetni. Na ezt hogy oldod meg, nagyfiú? Közben már a hegyet célzom meg és a síparadicsomot.
Enyhén felvontam a szemöldököm az incselkedő mozdulatra. Sajnos a pokróc túl durva és vastag, így csak leheletnyi nyomásváltozást éreztem. Van amihez ennyi is elég, van amihez nem, momentán nem voltam olyan kiéhezett, hogy ettől már haptákba vágja magát a kiskatona, de a pimaszság átjött! - Ez hízelgő - duruzsoltam(!), majd kicsit változtattam a testhelyzetemen, hogy el tudja tenni a napszemüvegét. A termet hátránya, nagyobb a helyigény. - Majd olvasok neked estimesét, hogy szépeket álmodj - szaladt kissé perverz vigyorra a szám. Ha egy kicsivel jobban elrévedtem volna a másik arcának tanulmányozásában - a napszemüveg nélkül másabb -, homlokkal csókoltam volna a műszerfalat a következő fékezésnél. A lendület így is megvolt, de sikerült féken tartanom. Örülök, hogy nem mentünk bele az említett hím férfiúi mivoltának vesézésébe, valahogy totál hidegen hagyott, szerencsére viszont, ami érdekelt, arra megkaptam a válaszokat. Kommentár nélkül hagytam a "több izom mint ész" dolgot, csupán egy tekintélyesebb sóhajt fűztem hozzá. Az ilyenekkel szoktam ritkán jól kijönni, de istenem, talán egyszer lesz kivétel! Talán... Egyszer... Valami azt súgta, hogy nem vele fog ez a változás kezdődni, de mindig szívesen tévedtem és csalódtam pozitívan. Ezen viszont nem volt több időm agyalni, "támadás" érkezett jobbról, légicsapás készülődött az én légvédelmi ütegeim viszont épp sziesztáztak. Lusta banda! A pokróc-simi sem érintett teljesen érzéketlenül - nem indultam be, de nem vagyok fából -, ez a sokat ígérő, sejtető hangszín, a közelsége, és a pillantás, ami egy másodperce a számra szökött elég ütős koktél volt. Az illatáról pedig még szót se ejtettem! Pedig az is megért egy misét: friss volt, nőies, hívogató. A legnagyobb kihívást az utóbbi jelentette. - Te ismered, nem én - feleltem esetlenül, a pillanat hatása alatt, egy hajszálnyival csökkentve a távolságot, hagyva, hogy némi sóvárgás érződjön, de csak egy pici, ami még a nem-tolakodó, inkább bókoló kategóriába tartozott. Visszaült. Kár... Szaporábban vette a levegőt, és mi tagadás, én is kedvet éreztem hozzá, hogy kicsit leengedjem az ablakot némi hűsítő reményében, de inkább próbáltam nem elárulni magam és felajánlottam a számom. - Direkt szívatsz? - nevettem fel a táska helyzete és a mosolya láttán. - Hát jó... ha mindenképp a hátsómat akarod magad mellett tudni... Kikapcsoltam az övem, fészkelődni kezdtem az ülésben, és amennyire a szűk hely engedte, görnyedve megfordultam és feltérdeltem rá. Popó az útnak mutatva. - Most szólok, nem vállalok felelősséget azért, ha lecsúszik a pokróc! - riszáltam a hátsó fertájam, majd megkaparintottam a táskát és odanyújtottam neki, utána visszaorigamiztam magam. Ezért nem járok én kocsival, mintha egy kis dobozban lennék. Mondjuk, amíg ilyen kellemes társasággal vagyok összezárva, szavam nincs!
Könnyed mozdulattal csuktam be a kalaptartót, ajkaim játékos, somolygós mosolyra húzódva hallgatták a másik szavait és még a normál, volán mögötti üléshelyzet előtt, valahol félúton felpillantottam Darrenre az esti mesés megszólalás hallatán. - Húha, micsoda ajánlat! – szélesedik ki mosolyom. Ami azt illeti, tagadhatatlanul olyan hangja van a pasasnak, amire bárki szívesen szenderedne álomba, de elnézve a testét… ki a franc akarna aludni mellette? Mondjuk, erre szimpátiát alapozni nem igazán lehet szerintem – sok az agyatlan szépfiú a világban -, szerencséje a mellettem ülő farkasnak, hogy a humorérzéke és az esze is úgy fest, a helyén van. Így meg aztán több mint tökély a csávókám. Tuti neki is van valami hülyesége, stiklije, amit képtelenség szeretni. Én pedig vagyok olyan elvetemült, hogy ilyesmi izgasson és megfogadjam, hogy ha bekerülök az őslakosok falkájába, akkor megpróbáljam kideríteni, mi is ez a dolog Mr. Pokrócos Félisten esetében. Hirtelen fékezek, ám a meglepettséget nem ezzel a megmozdulásommal sikerül kicsikarni, ahogy észlelem. Ajkaim szegletében csalfa, barátságosnak tetsző mosoly játszik, miközben tekintetem arcát fürkészi. - Igen. Én ismerem... – suttogva formálták ajkaim a szavakat, hisz ilyen közelségben minek kiabáljak? Közeledése egyszerre volt hízelgő és kiakasztó is. Hatalmas önfegyelmet, önuralmat kellett gyakorolnom, hogy ne essek azon nyomban neki a szó jó értelmében. Mi a fene van velem? Sosem voltam az, aki magára rángatja a kiéhezett szuka szerepét! Nem is igen volt hiányom a társas kapcsolatok ezen terén soha, ami azt illeti. A pasas… nem is ő, inkább a helyzet, igen az, volt ellenállhatatlanul hívogató. Hangos szusszanással dőltem vissza a terepjáró ülésébe, s minden idegszálam azon dolgozott, hogy szívverésem, lélegzetvételem száma a normál állapotba tornázódjon vissza. Oldalt sandítok Darrenre. Remélem nem tűnt fel neki… úgy fest, vagy mocsok jól titkolja. Az, hogy ő maga közönyös tudott bizonyos szinten maradni, csak még jobban gondolkozóba ejtett. Piszkált, izgatott és egyszerűen nem hagyott nyugtot. Bosszantott, ami azt illeti, szóval igen… direkt szívattam a táskával. Ennek ellenére jó kedélyűen és némileg könnyedebben nevettem fel a visszakérdezésén, miközben hegynek felfelé vettem az irányt a város centruma helyett. - Ugyan kérlek! Te akarod megadni a számod! – kuncogom és nem. Nem bírom ki, hogy mikor hátra hajol, a visszapillantóba sandítva ki ne hagyjam a pillanatot. Hülye lennék megállni, hogy ne lessem meg a hátsóját, ha már ennyire adott a helyzet! - Korán feljött ebben a hónapban a telihold… - jegyzem meg bujkáló mosollyal képemen és hangomban is. – Sportolsz valamit a farkas-edzésen kívül is? – szalad ki a kérdés önkéntelenül és mivel közben visszahuppan az ülésre, így jutalmul egy ártatlan(nak beállított) mosolyt kap tőlem. Tekintetem szinte már gyerekes fénnyel csillog, hogy fejbe kéne verni érte, mert máskülönben képtelen lennék abbahagyni Darren agyának húzását. Egyik kezemmel a táskába túrok, a telefont persze a legalján lelem meg és a másik farkas felé nyújtom. - Tessék! – lassan el is érjük egyébként a faházakat, de nem tudom, hogy ő meddig szándékozik menni, szóval érdeklődőn tekintek rá, miközben ő valószínűleg a számát adja meg. - Én idáig jöttem, de ha gondolod, tovább vihetlek! Szívemre venném, ha közszemérem sértésért vinnék be a formás hátsód vagy hasonló...
Valami azt súgta, hogy az estimese alatt ő is inkább mondjuk a Piroska és a farkas felnőttebb változatát értette. És ez jó! Élvezem a reakcióit, tetszik, hogy nem hagyja hidegen a közelségem, incselkedik velem, de mégsem közönséges. Szórakoztató, de nem szánalmas, márpedig jó néhány nő át tud esni a ló túloldalára, anélkül, hogy észrevenné, aztán csodálkozik, ha koppan. Mivel Yetta a jelek szerint nagyon is tudta, mit akar, meddig szeretne elmenni, valamilyen szinten rábíztam magam és hagytam, hogy játszott, mert ezt a játékot én is szerettem. Jó egérút volt. Szerencsém, hogy önfegyelem terén jól álltam, ja hevesebb vérmérsékletű lennék, már tuti felajzott pincsiként viselkedtem volna, ami azért... na, őrizzük a büszkeséget. Legalább látszatra. - El se merem képzelni, milyen tornamutatványokra vennél rá, ha mást kérek - mormoltam, miközben a hátrafordulással bajlódtam, és ebbe a mondatba azt értett bele, amit csak akart. A teliholdas megjegyzésre hangosan felnevettem, és kicsit megriszáltam a hátsóm, hogy akkor már ne csak úgy legyen az a telihold. - Ha ez számít - csatoltam be magam ismét -, ágytornázok. Természetesen teljesen véletlenül jött úgy ki a lépés, hogy az utolsó szónál felé hajoltam, hogy a seggem alatt eligazgassam a pokrócot. Így közelebb kerültem hozzá, nagy, ártatlan szemekkel néztem rá közvetlen közelről - igen, most én incselkedtem -, a szám azonban sokat sejtető, egyáltalán nem szűzies mosolyra húzódott. - Szeretem a fizikai igénybevételt - folytattam kíméletlenül -, ha érzem a testemen, hogy dolgozik, az az igazi... gyönyör. - Jött a mobil, amit trükközés nélkül vettem át. - Köszönöm! Minden további nélkül ültem vissza, és örültem, hogy a telefonnak szentelhettem a figyelmem, így könnyebb volt hideg várt tettetni. Igazság szerint ez már melegebb helyzet volt, örültem is, hogy olyan ledéren voltam öltözve. Izgatott voltam - nem, nem jöttem még izgalomba a szó szexuális értelmében -, és nagyon reméltem, hogy csatlakozhat majd hozzánk, mert röpke ismeretségünk után kifejezetten örültem volna, ha a falkatársamnak mondhatom. Szívem szakadna, ha végül valahogy betolakodó lenne, túl jól érzem magam vele. - Parancsolj! - adtam vissza a készüléket, benne immár teljes névvel és mobilszámmal. - Nem visznek el - nevettem jókedvűen. - Itt jó lesz nekem is. Kikapcsoltam az övet (hm, micsoda mocskos kis játékok kelléke lehetne ez a szíj), és kiszálltam, de mielőtt végleg leléptem volna, meg visszahajoltam a kocsi tetejébe kapaszkodva. - Ha lesz valami, megkereslek. - Shane a főbérlője, nem lesz nagy kunszt megtudni, melyik faház az övé. - Kösz a fuvart, és ha a fizetséget illetően meggondolnád magad - féloldalas mosolyra húztam a szám, de ebbe most több volt a baráti "keress, ha gáz van" gesztus, mint a "bújjunk ágyba, állati lesz!" felhívás -, akkor hívj nyugodtan. Ha nem volt más, betettem az ajtót, körbenéztem, hogy lát-e valaki, majd gyorsan átváltoztam, fogam közé kaptam a pokrócot és nekilódultam a hátralévő kis távnak. Innen már nem volt necces a dolog, csak a városon nem akartam átrohanni se bundás, se pucér alakban.
//Köszönöm szépen a játékot, a magam részéről nagyon-nagyon élveztem! //
Rohadtul untam magam, és semmi átlagos tevékenységhez nem volt kedvem, valahogy még ahhoz sem fűlött a fogam, hogy átmásszak a szomszédba Sakhoz, és bevedeljünk pár liter vodkát… Biztos a Telihold tehetett róla, mert bizony hamarosan teljes fényében fog tündökölni, nekem meg olyankor szokásom eltűnni az erdőben napokra. Nincs az a hatalom, ami engem ebben megállítson. Most viszont még emberi alakomban voltam kénytelen kihúzni legalább holnapig. Mit tagadjam, pocsék hangulatban voltam, ami igazság szerint nálam nem meglepő. Pacsit annak, aki látott már jó kedvemben. Nincsenek sokan… Kirángatom magam a tespedésből, belebújok a kedvenc farmeromba és egy világoskék, hosszú ujjú tunikába, amire valami marha fehérrel virágokat mázolt, csak tudnám, az ilyeneket ki találja ki. Szerintem szívnak közben… A fekete lapos talpú csizma és a bőrkabátom már sokkal inkább jellemezték határtalan jókedvemet. Bevágódtam a kocsimba, egyelőre cél nélkül, fogalmam sem volt, hova akarok menni, csak azt tudtam, hogy kell valami, ami felpezsdíti a vérem, és úgy érzem, hogy élek. 485 év után bizony végtelenül unalmas tud lenni a legtöbb dolog. Akkor jutott eszembe, hogy hallottam a többieket pusmogni Darren ma esti versenyéről, több se kellett, már arrafelé is vettem az irányt, pénz az úgyis volt nálam épp elég, és reméltem, hogy a dolog biztosít majd kellő adrenalint a számomra. Nem tartott sokáig, míg kiértem a városból, jó eséllyel amúgy sem lesz hosszú életű a dolog, általában mindig van valami begyöpösödött görény, aki állampolgári kötelességből betelefonál a rendőrségre. Az autópálya felhajtójánál keresztben állt valaki, nyilván nem véletlenül. Na, ahhoz most végképp nem volt kedvem, hogy egy marha a véremet szívja, azaz próbálja, de sajnos kénytelen voltam megállni. A vékony, hozzám képest igen alacsony suhanc vigyorogva sétált a kocsim mellé, mintha ő lenne itt a valaki. - Miben segíthetek, kislány? Fagyos tekintetem haragosan villant felé, szavakkal nem fejeztem ki, hogy milyen mélyre küldeném vissza az édes jó anyjába, de elképzeltem, jelenleg beértem ennyivel. Kinyújtottam a kezem, hogy a gallérjánál fogva rántsam oda magamhoz, és a képébe sziszegjek, még a legmérgesebb kígyó is megirigyelhetne isten bizony. Velem nem fog szórakozni egy ilyen kis csótány, ennél sokkal kevesebb türelmem volt. - Amekkora zseni vagy, biztos kitaláltad már, hogy versenyezni jöttem. - Fogalmam sincs, milyen versenyről beszélsz, szívi. Ekkor követte el azt a hibát, hogy a csuklómra fonta a girhes kezét, azt hittem, visszakézből pofán vágom, de valami értelme csak volt a dühkezelési tanfolyamnak, amibe belekényszerültem pár éve. Sajnos az emberek csontja túl gyorsan törik, ami általában nem érdekelt, de most ez a sehonnai majom a szórakozásom útjában állt, semmit sem oldott volna meg, ha eltöröm az állkapcsát. - Először is, vedd le rólam a kezed, de rohadt gyorsan, másodszor pedig ne nézz hülyének. Láttam, hogy levegőt vesz ahhoz, hogy ismét valami idiótaság szaladjon ki a száján, de kirántottam kecses kis kacsóm az ujjai közül, és az ajkára tettem az enyémet. - Kussolj már az isten szerelmére, a férfiak nyelvét nem a pofázásra találták ki. Löktem hátrább a mellkasánál fogva, jelezvén, hogy a továbbiakban rá aztán abszolút nem vagyok kíváncsi, és történetesen az mozgatott a legkevésbé, hogy épp a büdös ringyó szakkifejezést tátogta aranyhalakat megszégyenítő módon. - Szólj Darrennek, te faszkalap… Sóhajtottam fel végül, és kedvem lett volna kitépni az ostoba képéből a nyelvét, csak mert bőven többet pofázott, mint aminek az elviselésére én programozva vagyok egy embertől. Csakis az Ikkuma miatt nem csináltam nagyobb balhét, de ha még most sem hajlandó ugrani, akkor isten bizony beleverem a fejét a motorháztetőbe. Közben kiszálltam, hogy éteri magasságommal zavarba hozhassam, hátsómat pedig a bezáródó ajtónak döntöttem, jelezvén, én itt kívánok várni, amíg nem teszi, amit „kértem” tőle. Nagyjából fél perc múlva szitokszavakat köpködve maga előtt elindult, én meg elégedetten mosolyodtam el, amibe persze több volt a gúny, mint bármi egyéb.
- Na, jó, öregem, ebből elég! - Ryan minden kegyelem nélkül rántott ki a videójáték elől, pedig basszus, pont most lett volna meg a teljes szinkronizáció, de Ezio belezúgott a vízbe így fújhattam a száz százalékot! Annyira nem fair! Durcásan néztem fel rá, mire felnevetett, pontosabban kinevetett. - És akkor én vagyok a gyerekes, amikor így rá tudsz kattanni egy játékra. Teljes szinkronizáció felháborodás a részemről. - Drága öcsém, ez nem csak EGY játék! Ez... - Jó-jó, tudom, erre buzultok Jamesszel. - Erre már úgy néztem rá, mint aki tényleg képes lenne felképelni, de ő csak vigyorgott, mint a vadalma. - Egész nap ezt nyúzod, tudom, hogy hiányolod, de nem értem, hogy miért nem látogattad akkor meg? - Mert még nem tudok ugyanúgy a szemébe nézni - feleltem csendesen, majd felálltam a földről, ahova seggeltetett. - Idő van? - kérdeztem de már a bólintása előtt megindultam a fogashoz a dzsekimért. Belebújtam a bakancsomba, magamra kanyarítottam a dzsekim és Ryannel együtt elhagytam Farkaslakot.
Ez az este inkább kényszer volt, ha úgy tetszik, megerőszakoltam magam, hogy kimenjek a sztrádára a többeikkel. Tudtam, hogy kell a kimozdulás, mert csak így rázódhattam helyre teljesen, ha mindent visszatereltem az eredeti medrébe. Mire kiértünk, és újból ebben az ismerős, számomra vérpezsdítő közegben találtam magam, a kedvem is megjött mindehhez. Ennek ellenére ezúttal erővel kellett magam a korábbi baleset emlékétől távol tartanom. Annak a balesetnek az emlékétől, aminek az eredménye lett a beharapás. Nagyjából fél órája tarthatott az egész haddelhadd, mikor ismerős energiák távoli közeledtét éreztem. Hoppá-hoppá! Szám sarka megrándult, de nem mentem az érkező elé, csak összenéztem Ryannel. Nem kellett sok hozzá és rezegni kezdett a zsebemben a mobilom. A hajaaaj, Säde dühös lehet, ha ilyen sietve és ideges hangol közölték velem, hogy toljam a feljáróhoz a seggem. Toltam. Lépésről lépésre jobban éreztem a nőstény energiáit, s ahogy odaértem, finom mosolyra kúszott a szám - Sheila, micsoda meglepetés! - tártam szét a karjaim, mintha csak otthon, a lakásomban fogadnám. - És milyen kis visszafogott vagy - rebbent pillantásom egy szívdobbanásnyi időre a felügyelő nyikhajra, jelezve, hogy csodálom, még nem törte csontját szerencsétlennek. - Állj félre! - intettem fejemmel a srácnak, jelezve, hogy engedje csak fel szépen a nőt. Két pillanat múlva már szabad is volt előtte az út, én pedig beültem az anyósülésre, még ha nem is invitált. - Nem számítottam rá, hogy az Amarok egyik nagybecsű tagja is megtisztel minket - néztem a profiljára, s szám sarkában csibészes mosoly játszott. - Feszültnek tűnsz, csak nem Sakari tette tönkre a kedvenc hajsütőd? - Már ha volt olyanja. És igen, belőlük kinéztem a testvéri szeretet ilyetén megnyilvánulását.
Roppant mód titkolt szándékom volt, hogy némi életet verjek Darrenbe, noha ezt senkivel nem lettem volna hajlandó megosztani, tekintettel arra, hogy meg kell őriznem pokolian sötétlő hírnevemet. Viszont azt még én is beláttam vénségemre, hogy egy magába tespedt Ikkumával nem sokra megyünk, és jobb lesz, ha mihamarabb kimászik a gödörből, és akkor egyből lecsapunk három legyet, mert ha neki jó, akkor már James és Ashley is jobban van. Nem mintha ez már annyira érdekelt volna, de azért egy háború derekán rohadtul nem jön jól, ha magukba fordulnak a népek. Ez a sok okoskodás mára már le is terhelte rendesen az agyamat, ami azt illeti, nekem is jót tenne már valami, ami felráz a csipkerózsika álmomból, mert kicsit rozsdásnak érzem magam. Szerintem hamarosan keresek valakit, akinek mintát téphetek a bundájába, mert elég siralmas a helyzet. Szóval, ez a gyorsulósdi mára talán megoldja a problémámat, aztán még mindig átmehetek Sakhoz, hogy egy jó kis adok-kapok kedvéért felverjem édesded álmából. Egyébként is, még mindig szándékomban áll bebizonyítani, hogy szopja a nagyujját álmában. Az, amivel Darrent üdvözöltem, inkább volt fintor, mint mosoly, kérem, én nem szoktam mosolyogni, ezzel tökéletesen tisztában van ő is. Bárkit szívesen körberöhögök, ha úgy van, de hogy én mosolyogjak, az már merőben más téma. - Darren, ideje volt, már azt hittem, hogy az autóhoz fagy a hátsóm. Vontam fel a szemöldököm, majd a visszafogottságom említésér hallgatván a felügyelő srácra siklott a tekintetem, jó mélyen túrva érzelmeinek mocsarában. Istenem, hogy én mennyire imádtam, mikor így felpumpálom másban az ideget. A szíve határozottan hevesebben vert, és bizony, akármennyire is óhajtotta volna arroganciája alá rejteni a félelmét, átsejlett alóla, az én orromnak egyenesen büdös volt. Utáltam a halandókat. Hülyék voltak és gyengék, használhatatlanok. Nagyon ritka volt, hogy bármelyiket is többnek gondoljam egy értéktelen féregnél. - Úgy gondolod? Szerintem már így is a szívébe loptam magam. Horkanok fel, majd amolyan naugye stílusú bólintással pillantok ismét a csávóra, és részemről már meg is szűnt létezni. Így is sokkal több szót és pillantást pazaroltam rá, mint amennyit ér. Utána visszaültem a járgányomba, mit sem törődve azzal, hogy Darren hellyel kínálta magát, ez olyasmi, amit én is lazán megtennék, nem fogom kiverni miatta a hisztit. - Miért, az illegális autóversenyek világa tán csak Ikkumáknak való? Nagybecsű, hahh, mintha nem tudnánk Sakkal egyetemben, hogy a legtöbben vén csotrogányoknak tartanak bennünket. Ezért kell az a rohadt sok vodka is, legalább akkor kicsit kevesebb az ingerenciám arra, hogy vért ontsak. Sajnos, nem sokkal… - De, hogy utána feldugjam a seggébe. Szerintem ez valami perverzió nála, nem érdemes vele foglalkozni. Épp olyan abszurd volt a mondat, mint az, hogy engem érdekeljen egy hajsütővas sorsa, maximum elugrasztom valamelyik mihaszna kölyköt egy újért a helyi plázába, és meg van oldva a probléma. Na, nem mondom, hogy amúgy nem nézném meg Sak arcát a felvázolt helyzetben, de azért ez még kimaradt a repertoárból. - Amúgy, nem mintha te napfényes, madárcsicsergős jó kedvedben lennél… – Vontam vállat, miközben tovább hajtottam, jobbára arra, amerre irányítottak, vagy jónak láttam. - De azt hiszem, tényleg kell egy kis lazulás. – Vallottam be nagy nehezen. - Milyen a felhozatal? Rohadt rég szórakoztattam magam ilyesmivel, de ha kiröhögsz, ugyanúgy megkapod a magadét, mint ahogy Sak is megkapná. Ez részemről tök komoly volt, bárkit pofán vernék, ha rajtam szórakozna, a kedves ikertestvérem erre a legjobb példa. Nem pont így szándékoztam életet verni belé, annyi szent, bár, franc tudja, mi az, ami használna. Én ebben mocskosul béna voltam, az empátiát kifelejtették belőlem, egyedül azt tudtam, hogy mi a kötelességem, még ha nem is mindig fűlött hozzá a fogam.
- Akkor ne döntsd neki, drága Säde - vigyorogtam rá, de eszem ágába se volt vele gúnyolódni, vagy rajta szórakozni, egyszerűen csak volt némi jókedvem, s ennek hangot is adtam. - Hát, az biztos, hogy egy életre megjegyzett - ingattam a fejem, s bepattantam a járgányba. Egy cseppet se zavartattam magam, egyrészt mert a ranglétrán egy helyen voltunk, csak más titulusban, másrészt ő sose volt az a harmatos virágszál, aki elvárta, hogy tegyék neki a szépet és ódivatú lovagias szarságokkal fárasszák. Így én se fárasztottam, ugye milyen kis figyelmes vagyok? - Dehogy! Ha így lenne, egyedül maradnék, én meg társasági farkas vagyok - sandítottam rá. - Szóval örülök, hogy te is eljöttél. - Falkatársnak hogy a viharba ne örültem volna, Säde mellett pedig amúgy is jól szórakoztam, merje azt mondani valaki, hogy az idősebbeknek nincs humorérzéke! A hajsütő állítólagos sorsát hallva felnevettem. Na, ugye, hogy megmondtam! - Tiszta szerencse, hogy a kakaófüggősége ennél szelídebb perverzió. - Arcomról a vigyor letörölhetetlennek tűnt... Egészen addig, míg fel nem tűnt neki és szóvá nem tette, hogy én se vagyok mostanság éppenséggel a legjobb passzban. Ehh, öregszünk, hiába. Inkább kibámultam az oldalsó ablakon, hogy még véletlenül se kelljen ránéznem, mert túl sok mindent lehetett leolvasni jelenleg az arcomról. Ja, ratyin voltam, még mindig, de sovány vigasz, hogy dolgoztam az ügyön. - Sose kockáztatnám a hajsütőd a seggemben - fordultam felé halálosan komolyan, mikor úgy ítéltem, hogy nagyjából rendeztem a vonásaimat. - Szorulás lenne a javából, arra pedig még nem vagyok felkészülve. - Komoly voltam, naná! Kiszálltam a kocsiból, megkerültem az elejét és ha Säde maradt a popóján, akkor lehajoltam az ablakhoz, a peremére könyököltem, úgy kezdtem magyarázni a felhozatalt. - Nem túl taktikásak, mert a pálya nyílegyenes, és nem kell kanyarokra meg szegélyekre figyelni, mint a városban. Szóval inkább a bivalyautósok vannak itt. Több lóerő, mint ész. - Közben a háttérben dübörgött a felbőgő motorhanggal vegyülő zene, de nem kiabáltam, a nőstény anélkül is tisztán hallott, ebben biztos voltam. - Elég, ha bedobsz valamit, amire nem számítanak és tiéd a pálya. Azt javaslom, a következő menetbe szállj be, ha akarsz, mert az utána lévőben már Ryan is indul. Nem ragoztam túl ezt a részt, Jenny és Ryan brutálisan jól vezetnek, amennyire én nem tudok, ők annyira igen. Szóval tényleg nem kicsik, de hát kell is, hogy nekünk is legyen bőven bevételünk, ha már családi vállalkozás. - Amúgy esélyes, hogy ez gyors este lesz, a zsaruknak zabszem lehet a seggükben, vagy én nem tudom, de nagyon cirkálnak. - Elpillantottam Nathalie felé, aki csak megrázta a fejét, jelezve, hogy most semmi gáz. Mielőtt Säde elé mentem, még vadul fülelt. Ilyen ez a... "meló". - Bár, titeket ismerve, Sakari kaján örömmel fogadná, ha egy estére lecsuknának. Fantasztikusak voltak, én mondom! De tényleg! Csíptem őket.
//Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen sokat késtem vele, bocsánat! //
- Hát még én, remélem, kellőképp szórakoztat majd a dolog. Sandítottam rá, nem mintha tőle várnám, hogy szórakoztasson, egyszerűen neki azért lehetett némi képe arról, hogy milyen az, amikor a dögunalom elszakítja nálam a cérnát. Mostanában nagyon feszegetem önnön határaimat ilyen téren, jó lenne valami tényleg vérforraló. Remélem, átmenetileg beérem némi adrenalinnal, és nem akarom majd később megkeresni a kis fogadóbizottságomat, hogy kiéljem rajta szadista hajlamaimat. - Ne röhögtess, egy farkasnak a kakaófüggőség már eleve gáz… Arról mondjuk mélyen hallgattam, hogy én is nagyon bírtam ám a kakaót, de inkább megmaradt a dolog a saját kis lakásom óvó falai közt. Azt meg bárki joggal hihette, hogy azért az egyik kedvenc hobbim meglovasítani Sak készletét, vagy épp elsózni az aktuális adag kakaóját, hogy borsot törjek az orra alá. Így is volt, csak épp mellékesen szívesen ittam meg előle mindig. Vettem a lapot, nem akar a kínjairól beszélgetni, ami még jól is jött, mert én meg az ilyen lelki izékben pocsék voltam. Meghallgattam én bárkit, de általában olyan marhaságokon zakatolt a kicsi agyuk, hogy az én mélyenszántó elmémhez aligha juthatott el a probléma. Mondjuk, most épp sejtettem, mi állt a háttérben, de Darrent sokan szerették, majd megoldja a dolgait, ebben nem kételkedtem. - Hm, kár, pedig a segged megér egy misét. Vigyorodtam el, talán csak hogy eltereljem a gondolatokat az előbbi kellemetlen témáról. Az sem érdekelt, hogy a megjegyzésem határokat feszeget, azt azért tudtam, hogy Darren nem az a fajta, akivel szemben ezt nem engedhetném meg, bár még így is visszafogtam magam, hisz születhetett volna egészen más riposzt is a dologra. - Nyami, pont az eseteim… Mondhattam volna, hogy fekszik számomra a helyzet, de azért én rendelkeztem aggyal is, még ha szerettem is inkább erőből elintézni mindent. Mostanra némileg már átalakultak a nézeteim, de azért még mindig csak ritkán gondolkodtam előbb, minthogy üssek. Hahh, hevességem páratlan. - Dobjak be valamit, mi? Horkantam fel, de láthatólag kicsit kevésbé volt szar kedvem, mint általában. Igazság szerint úgy gondoltam, hogy anélkül is volt azért esélyem, hogy bármiféle rafinériához kelljen fordulnom. Persze, nem értem fel Ryannel és Jennyvel, de én is megálltam a helyem a volán mögött. - Igaz is, talán Ryant még nem kéne bepróbálnom. Körbe is pillantottam, hátha meglelem tekintetemmel a kis cukit, mert hát, édespofa volt na, már persze külsőleg, de az ugyebár sokszor megtévesztő, vehetjük alapul az én esetemet is. - Akkor beugrom a következő körbe… Nyomtam is a kezébe a beugrót, még ha nem is ő szedte, akkor is tudja, kinek kell továbbítani, arra meg biztosan rájött, hogy mindenki jobban jár, ha ő teszi ezt meg, nem pedig nekem kell még egy hülye halandóval cseverésznem, aminek már a gondolatától is felforr az agyvizem. - Hahh, biztos nem volt készséges otthon az asszony. Voltam kellőképpen gúnyos, a zsaruk is egy olyan réteg voltak, akiket nem csíptem, egyszerűen ostobábbak voltak a sokéves átlagnál, kevés olyat találtam köztük, akiben megcsillant volna akár csekélyke értelem is. - Sakari meg röhögjön csak, lesz alkalmam még nekem is szívni a vérét. Egyébként is, kinek nem árt a hűsölés? Börtönben úgyis rég voltam. Egyébként is, nagyjából két perc alatt kinn lennék, de még abban sem voltam biztos, hogy ezek a marhák el tudtak volna kapni, úgyhogy jó eséllyel még berángatni sem tudnának a rácsok közé, az ott tartásról már ne is beszéljünk. Megvan ezeknek a gyenge pontjuk.... - Van valaki, aki az ellenfele lehet Ryannek? Kérdezem némi kíváncsisággal fűszerezett hangon, elvégre, nagyjából az az arc lehet az egyetlen, aki említésre méltó az egész társaságban. - Jah, egyébként, ezt már kérdezni akartam… Nem szívás úgy szervezni ilyeneket, hogy nem tudsz vezetni? – Ezt komolyan sose értettem, és már kijárt neki, hogy egy kicsit rángassam az idegeit a témával.
//Semmi gond, de azért, remélem, most hamarabb kapok választ. //
- Wow! - néztem rá kissé elnyílt szemmel. - Ilyen bókot se kaptam még tőled - somolyogtam a hátsómra tett megjegyzésén. - Van akit a két szép szeméért imádnak, engem a seggemért. - Ezen azért jót mulattam, hízelgő volt, s kicsit talán zavarba ejtő, ha nem fogom fel játékként. - Majd ha nagyon szeretnéd, megfoghatod - biztosítottam komolykodva, de a tekintetem elárulta, hogy hülyültem. Bár, ha komolyan veszi az ajánlatot nem hiszem, hogy felháborodnék, ha letapizná a popóm. Meg akartam szabadul egy időre minden lelki- és falkaszarságtól, úgyhogy ezen az estén csak akkor akartam tényleg némi komolyságot erőltetni magamra, ha muszáj volt. Egyébként meg el akartam engedni magam egy kicsit - nem annyira, mint anno Jamesszel az O'Connorsban, elég annak a fele is. - Bedobhatsz, amíg nem okozol balesetet szinte bármi megengedett. A legutóbbi után szigorítottunk, aki bukik, komolyabban ütközik a másikkal, annak szelávi. Nem kell még egy halálos baleset, így is bökjük a zsaruk csőrét, nem hiányzik, hogy bizonyítékuk meg alapjuk legyen jobban beleütni az orrukat a dolgunkba. Szeretem a békességet - ingattam a fejem, de ezt neki nem kellett mondanom. Köztudottan amíg csak lehet, kerülöm a konfliktust, az emberi hatóságokkal meg pláne - nincs időm velük piszmogni az a fene nagy helyzet. Kiszálltam és átvettem a pénzt, majd biccentettem a következő körre, és gondolatban megüzentem az öcskösnek, hogy ha a mostaniak lefutottak, készülhet indítani az újabbat. - Hát nézd, amennyire zabszemezett seggűek ma, előfordulhat, hogy pucolás lesz a vége - vigyorogtam. Ez neki plusz izgalom, nekünk bevételkiesés, de még mindig jobb, mint amikor nekünk kellett kifizetni Yettát, mert egyszerűen jött, látott, tarolt. Az a nő... Ellenfele Ryannek? - Jennyn kívül... - kiegyenesedtem és a sokaságot pásztáztam a tekintetemmel, pillantásom pedig rövidesen ráakadt a keresett pasasra. - Dylan - intettem fejemmel az említett felé. - Egyszerű ember, de félelmetesen jók a reflexei, gyorsan kapcsol, és a fejét se dísznek hordja. Rá nem árt odafigyelni. - Meg mertem kockáztatni, hogy beharapni is megérné, de a tehetségfelfedezés és pesztrálás már nem az én gondom-bajom lesz, ha ugyan bekövetkezik, tökéletesen elég nekem Ashley. - Ha tudnék vezetni se versenyeznék. Még bundával vádolnának. - Ami így is van azért a tesóknak hála, ha rosszul áll a "ház" szénája, akkor jönnek ők és visszanyernek annyit, hogy jól érezzük magunkat. - Szóval nem, nem szívás, így is évezem a hangulatot és ezt az adrenalindoppingot, ennyi pedig bőven elég nekem. Amolyan élet apró örömei. Láttam, hogy Ryan indításhoz készül, Säde-nek természetesen fenn volt tartva a hely, mire megpaskoltam a kocsija tetejét és elléptem tőle.
És éljenek a rend éber őrei! Alighogy Ryan elindította őket, már jött is Nat duruzsoló hangja a fejembe: a fakabátok jönnek. Juhé... - Tipli van emberek, aki nem akar a kapitányságon éjszakázni, húzzon innen, de villámgyorsan! ~ Säde, beleszartak a palacsintába, de másfajta versenyed még lehet! Ezt azt hiszem jobban fogja élvezni, mint a sima egyenes-úton-gyosrulunk módit.
- Mindennek eljön a maga ideje. Vigyorodtam el, azért, akadtak olyanok, akikkel egészen könnyen megtaláltam a közös hangot, még ha egy szem komoly szó sem hangzott el köztünk. Néha még nekem sem esett nehezemre szórakoztatónak lenni, főleg, ha épp el óhajtottam engedni a bennem növekvő feszültséget. Nos, ez sokszor nem sikerült, de most valahogy nem ragaszkodtam hozzá annyira, talán mert imádtam vezetni. Meg Darren is azok közé tartozott, akiket könnyebben elviseltem. - Hú, vigyázz az ilyen ajánlatokkal. Elfojtok egy röhögést, szívből remélem, hogy vágja, közel sem gondolom komolyan, nem mintha nem tenném meg szívesen, egyszerűen valahogy nem ilyen jellegű volt a kapcsolatunk. Ha nagyon rá kellett volna erőltetnem bármilyen sablonos jelzőt, inkább sorolnám az öcsike kategóriába, ami már önmagában is elég komikus, de ha egyszer túlságosan vén voltam. Nem is, mindenki más volt hajmeresztően fiatal. Ettől függetlenül, ki tudja, lehet még egyszer lecsekkolom az említett testrészt. Ami azt illeti, hamar leesett, hogy a komoly témákat kerüljük, részemről benne voltam, úgyis túl sok volt mostanában a rinyából, kész felüdülés, ha valaki inkább szórakozni akar. - Ez esetben kénytelen leszek visszafogni magam. Pislogtam már-már megtévesztően ártatlanul, elvégre, én hajlamos vagyok túllőni a célon általában minden tekintetben. Nem, én nem szerettem a békességet, a káosz izgalmasabb volt. Jó, jó, ha itt nem lenne békesség, nem lennének versenyek sem, úgyhogy ha ezt vesszük, kénytelen voltam elviselni a dolgot. Mondjuk, ami az embereket illette, velük valóban jobb volt kerülni a konfliktust, de ezt inkább nem is emlegettem, köztudott volt, hogy pillanatok alatt mentek el otthonról, ha a halandók ostobasága került terítékre. - Remek, legalább azt megvárhatnák, míg én lefutom a körömet. Húztam el a számat, de amilyen az én szerencsém, ezt bizony süthetem, noha előlük menekülni is izgi, és még tán tétje is van, sőt, határozottan élvezném, ha Sakot felhívhatnám hajnalba, hogy tegye le értem az óvadékot. Haha, tuti hagyna benn rohadni, amilyen kis tetű. - Na, majd megnézem magamnak ezt a Dylant. Darren értékelése azt sugallta, hogy az illető egy azon kevesek közül, akikben még én is találok valami értékelhetőt. Meg aztán, bár ezt nem hangoztattam, akartam egy kis idiótát magam mellé. Már kölyköt. Mittudoménminek. Talán csak én is meghülyültem vénségemre, mint Sak. Mindenesetre egyre többet foglalkoztatott a kérdés, és biztos voltam benne, hogy ha megtalálom a megfelelő alanyt, akkor nem fogok habozni. Igazából, eme újdonsült agylövésemről még a bátyám sem tudott, de úgy voltam vele, hogy amíg nincs célszemély, addig fölösleges erre szót pazarolni. - Pedig hidd el, rohadt jó dolog, nem feltétlenül kell versenyezni, de én nem hagynám le a palettáról a vezetést. Tovább azonban nem győzködtem, majd ha akar, tesz az ügy érdekében, ha meg nem, akkor úgyis hiába mondanám. Végül, mikor Darren megpaskolja a motorháztetőt, besorolok a helyemre, egy kacsintást megeresztve Ryan felé. Egyszer majd bekóstolom őt is, már verseny tekintetében, de ahhoz még nem ártott fejlődnöm valamicskét, egyelőre csak az esélytelen nyugalmával állhatnék ki ellene. Azonban még el sem indultunk, már hallottam is az Ikkuma hangját a fejemben. - Hogy pusztulnának meg… Morogtam egész hangosan, bár jó eséllyel a környezetemben nem hallotta senki, főleg hogy egyre több motor morgott fel, és kezdtek elpárologni az emberek. ~Meg tudsz lépni, vagy szedjelek fel?~ Kérdeztem, s a válasz függvényében fordultam vissza Darrenért, vagy tapostam a gázba. Azt mondjuk letojtam, ha a rendszámomat meglátták a zsernyákok, hamis volt, nem vagyok hülye, hogy a bejegyzettel mászkáljak ilyen helyeken. Egyébként hajlamos vagyok a városon belül is állat módjára közlekedni, úgyhogy többnyire ez díszeleg a kocsimon. Még így is vártam annyit, hogy engem kiszúrjanak, mert hát, valljuk be, adrenalinra vágytam, s igen csúnyán felkopna az állam, ha most ez elmaradna. Nem jó túl gyorsan lelépni, abban nincs semmi izgi. Ki tudja, talán páran még csatlakoznak ehhez az elképzeléshez, de ha nem, hát én akkor is jól fogok szórakozni…
Kezdőlap
//
//
//
