Egy kicsit elgondolkodok a nagy élvezkedés közben a veszélyesség fogalmán. Igazából nem féltem én senkitől, egyszerűen csak senkinek nem akartam alkalmat adni arra, hogy esetleg azt higgye, most aztán megszorongathatja a tökünket. Legalább is az enyémet. - Fogalmam sincs, hányan vannak. Az majdnem biztos, hogy többen, mint mi, és van legalább két öreg és erős farkasuk. Ennyi a biztos. Szóval kicsit szarul állunk... Nevettem fel, de egyelőre bíztam még Raymondban is. De azt nem akartam elkiabálni. - Nem tartok semmitől, csak tudod.. Az elnök és az alelnök se tartózkodhat egy helyen nyilvánosan, mert ha mindkettőnek kampec, akkor szívás... Ja nem. Még van egy harmadik, de azt már nem tudom. Nevetek fel és megint a pezsgőért nyúlok. Bár lenne privát wellness részlegünk! Ha nem lenne alantas a munka, és ha tűrném, hogy Trisha idegeneket tapizzon, még azt is felajánlanám, hogy dolgozzon masszőrként. Tuti imádnák. Szóval iszom, és próbálom magunkat elképzelni szép ruhákban egy elegáns étteremben. Aztán kicsit megrökönyödök a kérdésen, de válaszolok. - Micsoda kérdés ez... Már hogyne tudnék? Bár, lehet, hogy elfelejtettem, de régen sokat mulattam. Amikor még nem voltam Alfa. Valahogy be kellett olvadni... Persze, az is hozzá tartozott, hogy akkoriban bárkit el lehetett vinni egy körre, ha elég italt fizettél és hajlandó voltál megtáncoltatni egy lányt. De túl illúzióromboló lett volna ezt is Pat orrára kötni, bár lehet, hogy tisztában volt vele. - De mit akarsz velem? Tudom már! Leitatsz, megtáncoltatsz, aztán elcsábítasz. Na ha ezt a Béta megtudja! Nevetek fel gonoszan, és visszateszem a poharat a padlóra.
Gonoszkodó hangsúllyal nevetek fel. - Na és ha megtudja? Kihívom, elverem, és felmosom vele a padlót, aztán megetetem a kutyákkal - sziszegem - Nem állhat közénk! Az a szép igazság, hogy ha lenne egy ilyen béta, vagy bármi más titulusú nőszemély, aki jogot formálna Castorra, még talán meg is tenném. Na, nem biztos, hogy pont ezt és pont így, de hogy félreállítanám, az biztos. - Szóval tudsz ... rendben. - ez meg olyan hangsúllyal volt, hogy Castor biztos lehetett benne, hogy nem ússza meg tánc nélkül. - Vigyázz, vigyázz, megtáncoltatlak téged is! Ha mindkettőnknek kampec, akkor ugyan mit érdekel már, hogy mi lesz a falkával? - vonom meg a vállam. - Ennél sokkal rosszabb lenne, ha csak az egyikünk halna meg. Amúgy nincs igazán harmadik ember, aki átvehetné. Szóval akkor szétmennének. Vagy egyben olvadnának be valahová. Már ha ők túlélnék. Azt én is sejtettem, hogy többen vannak. Ilyen kis létszámú falka nincs sok, mint a miénk. - Amúgy két idős farkasunk nekünk is van.
És még én vagyok a féltékeny! Elmosolyodtam, imádtam, hogy ennyire harcias és tettre kész. És hogy szeret. Persze, most heccelődünk, de komolyan érdekelne, ha lenne egy másik nőstény, aki... Aki megkörnyékez. A világért sem lépnék félre, vagy okoznék neki fájdalmat azzal, hogy félrekacsintgatok. De attól még lehet egy nőstény értetlen, akit el kell gyepálni ahhoz, hogy megtanulja, hol a határ. De Patrisha édes volt, és imádtam, ahogy van. Elgondolkoztam, hogy micsoda perverz extázisba esnénk, hogyha együtt gyilkolnánk... Na nem medvét, hanem valami olyat, ami megérdemli a szenvedést. Mondjuk Rowent, bár ez szép álom... - Aranyos vagy, amikor puffogsz. Mondom szeretetteljesen, bár nem csodálkoznék, ha magára venné, és kikérné, hogy ő márpedig nem puffog, hanem halálosan komolyan mondja. Én elhiszem, tisztában vagyok vele, de mivel már a felvetés is komolytalan játék volt, így a reakció szintén. Gondolom én. Az, hogy megtáncoltat, hát próbálja csak meg! Én is tartogatok ám meglepetéseket... Aztán a végén lehet, hogy ő fog könyörögni, hogy hagyjuk abba. Aztán csak morogtam, amikor felvázolta a halálunkat. Azért volt egy-két farkas, akikért aggódtam volna, de ha már Liuval nem akartam elrontani a reggelt,akkor ezzel sem szeretném. - Inkább ne beszéljünk ilyen borús dolgokról. Éljünk 6-700 évet, aztán majd gondolkozzunk azon, mi marad utánunk a káoszon kívül. Addig nem csak kettő idős farkasunk lesz, hanem legalább húsz... Javasoltam, aztán bármennyire jól esett, megszakítottam a masszírozást, és kimásztam Trisha alól. Aztán leültem vele szemben törökülésbe. - Te nem is iszol. Ez nem fair... Mondtam, majd odaadtam neki az üveget, de előtte megcsókoltam. Na nehogy már csak az én fejembe szálljon az alkohol... - Akarsz még tudni valamit a tegnapi napból? Vagy a tegnapelőttiből? Vagy kétszáz évvel ezelőttről? Kérdeztem kedvesen, aztán megfogtam a kezét, mert jól esett.
- Én akkor vagyok aranyos, amikor csak megjátszom a puffogást. Hidd el, Rowennek sok jelző eszébe juthat velem kapcsolatban, de az aranyos az nincs közöttük. - felelem nevetve. Na, azért azt Castor is tudja már, hogy ha valami sérelmet reagálok le, az egyáltalán nem vidám dolog. Nem szeretnék vele többet összevitatkozni. Liut észlelem halványan a folyosón, valószínűleg most megy lefelé edzést tartani. ~ Duncannél és Gabrielnél is jelentkezhetsz bármikor, és kísérettel ki is mehetsz, megkérdeztem. ~ üzenem neki gyorsan, érzem, hogy nyugtázza, így újra teljes figyelmem Castoré. - Igen, ez nekem is jobban hangzik. Szóval majd amikor 700 évesen bottal, mankóval, a jó ég tudja hogy átbotorkálsz hozzám teázni, akkor elégedetten fogunk visszatekinteni az életünkre, és 20 szerető farkas vesz majd minket körül? - kérdem vigyorogva. Érdekes kép, szó se róla, kissé utópisztikus. - De akkor én még csaaaaak ... - kicsit számolgatok - 630 leszek, virgonc, és üde. Átveszem az üveget, és jól meghúzom. Kicsit krákogok én is a buborékoktól, de élvezem ezt a napot eddig minden tekintetben. - Szóval akkor elviszel majd valahová ebédelni, vagy vacsorázni? Zene is lesz, és táncolunk? Ki kell használni az időt, amíg még nincs mankód ... Biztos meg tudja oldani, ha akarja. Bár lehet, ha eljut a hír a hegyre, akár már a vacsora után is, halálra fogják röhögni magukat, hogy a betolakodó falkára ennyire rájött a romantika.
Ördögi mosolyra húzom a számat, amikor szóba kerül a hideg és gyors gyilkos Patrisha. - És azt hiszed, hogy olyankor nem vagy elragadó? Engem sikerült akkor is felhúznod, amikor veszekedtünk. Lehet, hogy bekattantam 350 év alatt, de úgy megnézném, mit csinálnál Rowennel, ha szabad kezet kapnál... Csak erről mindig lemaradok, de biztos irtó... szexi... Nevetem el magam, és finomat megbököm a nőstény orrát. Bár már rég volt részem bármiféle indulattól túlfűtött, vagy hideg erőszakban - Vincent nem számít - , mégis imádtam, mert valahol ez mozgatott, ez csorgott az ereimben. És baromira imádtam volna, ha az ez irányú igényeim egyesülnének Patrisha jelenlétével. Ehh, túl öreg vagyok, de korántsem vén! Azt észrevettem, hogy kicsit máshol jár, de hamar visszatért, én pedig nem firtattam, hogy mit csinál az elméjével. Még az is lehet, hogy meg akar lepni... De ha nem, hát nem, az ő elméje az ő területe. Miután azonban a mankóval kezdett heccelni, pezsgő ide, vagy oda, de magamhoz rántottam, hogy megbosszuljam ezt a borzalmas sértést. Megfordítottam, hogy a háta a hasamhoz simuljon, néhol megcsipkedtem egy kicsit. - Még hogy mankóval botorkálok? Még mindig így gondolod? Te is vénlány leszel akkoriban, mit számít az a röpke hetven év? Kérdeztem, aztán lassan abbahagytam a piszkálódást, és csak összefontam a karjaimat a mellkasa előtt, és magamhoz szorítottam. - Ha nem akarod, nem viszlek el. Kaja itt is van, hifit beszerezni nem nagy munka. Kérettem magam egy kicsit, bár tényleg elgondolkoztam azon, hogy komolyan szeretné-e. Én nem fogom kényszeríteni, azon viszont meglepődtem, hogy nem faggatott sem a Mortimeres, sem az átkos részletekről. Azt hiszem, hogy szerettem volna, ha faggat. Úgyhogy egy kicsit erőltettem a dolgot. - Mert nem lenne jó, ha verekedés lenne a vége. Valakinek túlságosan fájna, pedig még csak jelen se lenne a helyszínen... Utaltam Gabrielre és a rajta olyan kitartóan ülő átokra, amitől engem sikeresen megszabadított.
ez egy érdekes téma, hogy mit csinálnék Rowennel. De mire elkezdeném mesélni, engem kezdenek el kínozni! - Nanana! Hé! Jaj! - kicsit fészkelődöm, próbálom eltolni a kezét, de alapvetően jól érzem magam a karjaiban, szóval túl nagy erőket nem fejtek ki a szabadulásért. - Ézt most nem értem. - feleltem a célzásra. - De ha én Rowent a kezeim közé kaphatnám ... hmmm ... - érezhető a hangomon, hogy úgy gondolok a dologra, mint valami jó kis lakomára - ... én nem úgy intézem az ilyesmit, ahogy te Gabe-el. Sokkal, sokkal tovább bírná, mert semmilyen életveszélyes sérülése nem lenne. Rengeteg lehetőség van arra, hogy úgy okozzunk komoly fájdalmat, hogy nem okozunk vele sérülést. Ó, nekem volt már olyan farkas a kezemben, aki a végén könyörgött, hogy öljem már meg ... meg nem csak farkas ... Hátratekerem a nyakam, hogy rápillantsak, és ha meg tudom oldani akkor egy csókot is adok. - Te célozgattál nekem itt valamire az előbb. Kinek fog fájni, és mi? Ha lassan is, de leesett. Van itt még valami, amit tudnom kéne, de nem mondta el eddig.
- Ennyire ne becsülj le, nekem is vannak apró trükkök a tarsolyomban, csak az utóbbi hónapokban nem tudtam alkalmazni őket, mert inkább az indulatok uralkodtak. Nem lett volna türelmem Gabe tíz körbe alá ezüstöt szurkálni, ezt te is tudod... Adtam egy puszit a homlokára. Nem akartam, hogy azt érezze, hogy elnyomom, mert csak azért is én akarok a jobb lenni. Felteszem, hogy tudna nekem újat mutatni, de azért engem sem kell félteni, és azért emellett kiálltam. De muszáj voltam mosolyogni azon, ahogy mesélt. Szinte magam elé képzeltem, ahogy kínoz valakit, és tetszett. De miért is ne tetszett volna... Remélem, egyszer lesz alkalmam első sorból végignézni valami hasonlót. Sajnos embereket nem bánthatunk, pedig akkor akár már ma esete tarthatna egy kis bemutatót. Tehát, ki kell várnom azt, hogy egy őslakos farkas húzza ki a gyufát, vagy valaki a mieink közül olyasmit tegyen, amiért kijár a halálnál is rosszabb tortúra. Bár, ezt azért nem sürgettem annyira... Aztán (végre) rátérhettünk az átokra. Leesett neki a tantusz, hurrá! Nem tudom, hogy ez miért dobott fel, de jó volt úgy kierőszakolni belőle a kérdést, hogy csak célozgattam. Nem rontottam ajtóstul a házba. - Ami azt illeti igen, célozgattam. Gabrielnek fog fájni az, ha jogtalanul verekszünk. Emlékszel a múltkorira, amikor Jake itt járt? - már a hangomból is tömény undor csordult ki, ahogy a nevét kiejtettem - Nem védelmi varázs volt, hanem egy átok. Az átok. Amit Gabriel kirótt. Az a lényege, hogy a jogtalan erőszakot megbosszulja, és az okozó, azaz én is éreztem az áldozat fájdalmát. De Gabe csak úgy tudta levenni rólam, hogy magára vállalta, de mivel ő nem verekedős típus, és ez az átok olyan kva intelligens, így ő minden olyan fájdalmat megkap, amit a falkából bárki jogtalanul okoz. Ja és a legviccesebb: egy ilyen békepárti átok azzal oldható fel, ha Gabe tisztességes küzdelemmel padlóra küld valakit. Elhallgatok,mert tudom, hogy sok volt egyszerre. Az ölelésemből még mindig nem engedem ki a nőstényt, csak akkor, ha esetleg fészkelődne. Aztán néhány pillanat hallgatás után megkérdezem: - Na, mit szólsz, kedvesem?
Végighallgatom a beszámolót, és egy kicsit pislogok a meglepetéstől. Hogy mit gondolok? Na, ezt is meg kell fontolni rendesen. Úgyhogy hallgatok rá egy sort, aztán végül megszólalok. - Hát ha most csak az első felét mondtad volna el, és még rajtad lenne az az átok, már mennék is, hogy kicsit gyakoroljam rajta a kínzási módszereimet. Azért eléggé megrendítő, hogy ennek a kis nyikhajnak ekkora ereje van. De ha átvállalta, és még rosszabbul is járt, akkor minden rendben. Na, nem mintha utálnám őt ... mert amióta itt van, azóta sok mindent lehet rábízni, és mindent lelkiismeretesen elvégez, és nem is kell neki szájba rágni a dolgokat. Szóval én igazán jól tudok vele együtt dolgozni. És pozitív az is, hogy ha nem verekedésben, agresszióban siralmasan is áll, azért bevállalósságban hozza a farkastempót. Elgondolkodom egy kicsit a helyzeten, és felkuncogok. - Szóval ha én most odamegyek hozzá, és lekeverek neki egyet, akkor az duplán fog neki fájni? Na, ez érdekes. Jó, hogy tudom, ha esetleg mégis valamivel felhúzna.
- Inkább húzz be nekem, aztán meglátjuk, mit kap cserébe. Nevettem el magam. Az úgy nem buli, hogy duplán fáj Gabrielnek. Akkor nem tudjuk eldönteni a fájdalma valódi mértékét. Nemhogy mi, még ő maga sem. Én nem döbbentem meg az erején. Bár, azon a szó szerint átkozott estén én aztán tényleg semmin nem lepődtem meg. Mert igazából nem érdekelt senki és semmi, csak az, hogy Gabriel az enyém legyen, és elégtételt vehessek rajta. Ami aztán meg is történt persze... - Azért nincs minden rendben. Ez így kissé erős. Örökké nem lehetünk rá tekintettel, és erről különben is csak mi hárman tudunk. És ez így is marad. De Gabe nem tud harcolni, annyira biztos nem, hogy szépen helybenhagyjon egy vele egykorú farkast. Szóval, ha ez évekig fog húzódni, akkor baromi morcos leszek. Mi van, ha megölünk valakit? Kérdeztem, nem aggódtam, inkább csak elgondolkoztam. Akkor Gabe is meghal? Persze, ha önvédelemből gyilkolunk, az beletartozhat a jogos erőszak kategóriába. Bár, a franc se tudja, hogy az a szellem mit gondol jogosnak. Nem láttam sok esélyt arra, hogy Gabriel ezen hamar túl lesz. - Mortimerrel is beszéltem. Azt mondta, hogy irreálisan nagy árat kellene fizetni azért, hogy az átkot visszavonjuk, ők pedig nem akarnak összeveszni a szellemekkel. Néha a hideg futkos a hátamon a para dolgaiktól... Bele is fúrtam az arcomat Trisha nyakába a gondolatra, ahogy felidéztem Mortimer szavait. Azt a sok érthetetlen és hihetetlen hablatyot, amit előadott az energiákról, meg forrásokról, meg az előnyeikről. Brr. Utálom ezt az egészet, de legalább itt van Trisha, én pedig érzem a forróságát, az illatát, ami mindig visszaránt a valóságba, ha túlságosan elkapna a gépszíj.
- Neked?! - néztem rá meglepetten. - Mért pont neked? Csináltál valami rosszaságot? Tudnom kéne még valamiről? Na, hadd lássam, mennyire ég a füled? - tapogatóztam a kérdéses testrész után. Aztán Castor még kifejtette a véleményét. Egyrészt meglepett, hogy akármennyire is tekintettel akar lenni Gabe-re. Azt én sem tartom valószínűnek, hogy a mikis tudóskánknak a közeljövőben menne egy vele egykorú farkas földbe tiprása. Hacsak nem találunk egy hasonlóan harcképtelen egyént ... - Hát, igen, ez így egy elég hosszú távú projekt lesz ... - mormolom magma elé. - Szóval csak mi hárman? És ezt Gabe akarja így, vagy te? Szóval irreálisan magas áron lehetne ettől megszabadulni. Azért én mindenképpen legalább megkérdezném azt az árat ... elvégre minden viszonylagos hogy kinek mi magas. Bár engem nem zavar, ha Gabe-nek fáj az, ha én elverek valakit.
- Én mindig rossz vagyok, Trisha. De ezt igazán tudhatnád. Mosolyogtam, miközben megfogdosta a fülemet, de jelentem, még csak halványan sem vöröslött. Nem gondoltam, hogy bármilyen vaj lehetne a fülem mögött, amiről nem tud. Legfeljebb az, hogy szeretném rövid úton likvidálni Rowent, de ez nem lett volna lehetséges, így nem is kell tudnia róla. - Gabe akarja. Még előttem is titkolni akarta, de lefüleltem. De jobb ez így, nem akarom, hogy bárki is meggondolja, hogy kivel mit csinál. Így is épp elég új szabályunk van, ha arra is ügyelni kéne, hogy ne pofozkodjanak, megőrülne a társaság. Meg hát persze, aki nem tudja máshogy levezetni... Bazsalyogtam, majd végigsimítottam a hasán. Igen, azt hiszem, hogy lényegesen kiegyensúlyozottabb vagyok, amióta együtt vagyunk, de persze lehet, hogy csak a reggeli teszi. - Csak el akartam mondani. Ja, és Mort emlegetett, hogy mesélhetnél valamit... Mit is mesélhetnél? Csak nem buktál rá az öregre, amikor még ártatlan kamasz volt? Nevettem fel, de már készültem is valamiféle támadásra, amit majd a pimaszságomért fogok kapni. Feltehetőleg.
- Ja, hát ha Gabe akarja így, akkor feltehetőleg nem várja el, hogy miatta bármit is másként csináljunk. - vonom meg a vállam. - Persze lehet hogy ezt a roppant lovagias gesztust idővel majd megbánja. Jó, persze én is figyelembe fogom venni ezt majd a továbbiakban, de ha valamit szükségesnek látok, akkor megteszem. Ha élvezetet találtam benne eddig, akkor ez után élvezni fogom. Én úgy vélem, a fiataloknak hasznára válik a büntetés, ha megfelelően szabjuk ki, és ha közben a támogatást érzik melléje, akkor nem is orrolnak meg miatta. Ash se vette zokon, hogy kissé az emlékezetébe véstem, mire kell figyelnie, ha egy idősebbel beszél. Úgy láttam, Gabe sem morcos a verés miatt, pedig ő aztán tényleg sokat kapott. Ha érez némi bűntudatot amiatt az átok dolog miatt, akkor nem fog megártani neki némi plusz szenvedés. Amúgy a sebek rajtad sem jelentek meg, fizikailag nem történt bajod, feltehetőleg, ha mondjuk valakinek letépjük a karját, az övé nem fog eltűnni. Én legalábbis úgy gondolom, hogy nem. És rájövök, hogy így logikus. - Biztos így van, különben nem lehetne titokban tartani. Szóval csak az érzetet kapja meg. Na, tessék! Roppant büszke vagyok magamra, hogy ezt így kisakkoztam. - Apropó, ha a büntiknél tartunk ... mint a hotel menedzsere kérdem, hogy amikor Liu edzést tart, azt igazolt jelentkezésnek vehetem, ugye? Nem kell neki felrohangálni ide, és lejelentkezni ... mert az kissé felborítaná a menetrendet. Aztán a Mortos megjegyzéstől elakadt a lélegzetem is. Hogy én mit csináltam? Most volt itt az ideje, hogy kikászálódjak az ölelésből, és szembeforduljak Castorral, de nem azért, hogy megtépjem, vagy ilyesmi, csak a szemébe akartam nézni, hogy ezt most hogyan is értette. - Mért? Mort utalt rá, hogy esetleg ismerjük egymást? Hát én aztán honnan tudjam, hogy ki ez a fószer, amikor még nem láttam, a neve meg valószínűleg szintén a sokadik álnév, és ki tudja mióta viseli. Annak azért nem örülnék, ha valami régi ismerős lenne a bordeauy-i "szép napok"-ból, amikor a falka és az őrzők évekig fasírtban voltak egymással.
Érdeklődéssel hallgattam, ahogy fejtegette a büntetéseket. Valószínűleg igaza volt abban, hogy Gabriel az első néhány incidens után baromira bánni fogja, hogy magára vállalta a dolgot. De esetleg lepasszolhatná valaki másnak, bár gondolom, hogy ez az alternatíva sem működik. Akkor persze Vincent kaphatná a nyakába az egészet. Amikor Ash eszembe jutott a homlokán díszelgő felirattal, halkan felnevettem. Patrisha roppantul hatásos tudott lenni és kreatív. Már most kíváncsi voltam, hogy az előttünk álló hosszú évek alatt mikkel fog még elkápráztatni. De én már nem akarom tovább boncolgatni a témát, de aztán csak szóba hozza Liut, és ettől egy kicsit felmérgesedek. Na már megint mi nem volt érthető? Jaj... Mint a "hotel menedzsere". Megrázom a fejem, aztán a tenyerembe temetem az arcomat. - Drága, drága Patrisha, mégis mi a franc van? Mondtam, hogy nem akarom erről beszélni, nem? Nem vall rád, hogy ennyire aggasztana egy kölyök. Egyébként meg nagyon jól tudod, hogy az edzésekről nem kell felrohangálnia, mert annyira én se vagyok hülye, hogy azt feltételezzem, hogy elszökött, miközben edzést tart. Egyszerre két helyen nem lehet, az pedig rohadtul feltűnne a vendégek panaszaiból, hogy az edző sehol sincs. Morogtam, mert kissé zavart, hogy ennyire szőrszálhasogató volt velem, amikor itt ez a fél üveg pezsgő, és előttünk pedig egy egész nap, amit egymásra szánhatunk. De esküszöm, ha Liu még egyszer szóba kerül, akkor felkelek, és bevonulok a saját szobámba. Még az se zökkent ki a hirtelen támadt puffogásomból, hogy szinte riadtan nézett rám, amikor Mort szóba került. Nem értettem, és csak összevont szemöldökkel pislogtam, aztán pár hosszú pillanat múlva morogtam. - Én tudjam, hogy mért? Te is említetted, hogy voltak összetűzéseitek még Franciaországban az Őrzőkkel, ő is említette, hogy vannak helyek, ahol nincs béke, és ekkor mondta, hogy te tudnál erről mesélni. Nyugi, a rámászás csak vicc volt... Hangsúlyoztam ki az utolsó mondatot, de aztán én is összezavarodom kissé, mert nem értem, hogy Trishának ez miért nem egyértelmű... De hátha leesik a tantusz, addig is bőszen fohászkodok, hogy legalább ez terelje el a figyelmét Liuról, ha már én nem vagyok rá képes. Mivel, nem akartam átmenni a szobámba.
- Jó, jó, jó! Nyugi! Még nem ismerem a preferenciáidat. Lehetnél olyan, "amit mondtam megmondtam" típus is. Csak legyintek egyet. Persze, hogy megkérdezem, mert jobb most morogni, mint hogy egy hét múlva derüljön ki, hogy valamit másképp gondolunk, és akkor még nagyobb a paláver. - Igen, volt perpatvar az őrzők és a falkám között. Többek között a szeszcsempészet miatt is. Voltak vérre menő harcok, halálos áldozatokkal. Túl jó volt az üzlet, hogy némi rosszallás miatt hagyjuk másokra. Érezhetően nem szívesen mesélek róla, vagy nincs túl jó kedvem tőle. - Nem örülnék neki, ha az derülne ki, hogy akkor valaki innen személyesen ott volt a másik oldalon. Igen, kicsit megijedtem. Nem a rámászás miatt. Csak azok furcsa idők voltak. Mert utána meg jött a háború, és akkor hirtelen minden megfordult. Addigra azért eléggé elmérgesedett a helyzet, de aztán jött a megszállás, a bombázások, és hirtelen mindenki hullott, mint a légy. És akkor az őrzők egyszerűen félretették az ellenségeskedést, és szinte csak a gyógyítással foglalkoztak. Gyógyítottak embert, farkast, válogatás nélkül, végkimerülésig. Egy kicsit magunkba szálltunk akkor. Nekünk sem a meggazdagodás, hanem a túlélés volt a tét. A felhalmozott vagyon nagy része elveszett. Nem, ezek nem túl kellemes emlékek. Ezért is jut csak nagyon ritkán az eszembe. Általában ezt mélyen eltemetem. Sokakat vesztettünk a falkából is. - Szóval annak a csatározásnak elég keserű vége lett.
Próbált nyugtatni, de nem érdekelt. Majd kiszáll a fejemből, percek kérdése. Inkább figyelem, ahogy meséli a régi történeteket. Aztán, ahogy a szeszt hozza szóba, kissé elgondolkozok, hogy vajon mi is közrejátszottunk-e bármiben. De ez csak egy futó gondolat volt... Próbáltam elhelyezni időben az eseményeket, aztán a történet drámai fordulatot vett. Fájdalmas veszteségek és a szomorúság. Nekünk nem volt nehéz a háborúk alatt, mindig elkerült bennünket. Persze lehetett volna menni katonának, de ilyen-olyan orvosi papírokat nem volt nehéz szereznünk soha. Keserűen elmosolyodok, amikor a mondandója végére ér, aztán végigsimítom az arcát. Nem akartam, hogy túlságosan elmerüljön az emlékekben. Talán azt sem akartam, hogy Philippe emléke törjön be a gondolatai közé. De milyen szemét dolog volt ilyenkor erre gondolni... Jajj Castor, te akkora segg vagy. - De akkor Mort még nem volt ennyire ráncos, ugye? Kérdeztem halkan, hátha a heccelés egy kicsit jobb kedvre deríti. Azt hiszem, hogy jobb, ha nem feszegetem tovább a témát, pedig akár még a Protektoról is kiderülhet némi turpisság... Sajnáltam volna, ha a fájdalom martaléka lesz bármi ilyen információ, de azt hiszem, hogy tekintettel tudtam lenni Trishára, és arra, hogy nem biztos, hogy szívesen beszél róla. - Ez az átka az életünknek. Több időnk van emlékezni. Nem tudom, hogy mi mást mondhattam volna. Szerettem volna magamhoz ölelni, de nem akartam, hogy azt gondolja, hogy dajkálni akarom, mert gyengének tartom. Majd ha ő bújik, akkor megszeretgetem.
Erre az újabb Mortos kérdésre megint furán néztem rá, mert kizökkentett, és nem értettem mit akar már megint Morttal. Aztán a következő pillanatban már fejbe is csaptam a kispárnával, és aztán a következő pillanatban játékosan megpróbálom az ágyra birkózni. - Hát, tudod, eddig nem érdekelt a protektor becses személye, de ha ennyire aggaszt a dolog, hogy elcsábulok vele, akkor roppant jó pasi lehet. Meg is fogom nézni magamnak, és lehet, hogy vele megyek vacsorázni. - jelentem ki, és most én vagyok az, aki a csiklandozás ősi fegyveréhez nyúlok. Persze lehet, hogy ez sem lesz elég arra, hogy magma alá gyűrjem az alfámat, ami persze nem is baj. Vannak dolgok, mik még játékként sem feltétlen kell, hogy megtörténjenek. Igen, túl sok időnk van emlékezni, ezért nem mindegy, hogy mi is csinálunk. - Egyébként ennek már ugye hetven éve. Ha akkor őrző volt, és most is az, akkor minimum egy személyazonosságot elkoptatott közötte, de inkább többet. Öregedés lassítást használ, nem is keveset, valószínűleg. - teszem hozzá a birok után kissé lihegve.
Bámm! Nem számítottam a párna becsapódására, aztán ahogy tudtam, ki is téptem a kezéből. Hallgattam a műbalhét, és engedtem, hogy leteperjen. Szeretem, ha leteper. Vele nevetek, de aztán amikor már sok, megfogom a kezét, és magamra rántom. Még egy puszit is kap. Hihetetlen, és egész álló nap ezt fogjuk csinálni? Oké! Benne vagyok. - Jaaa, szóval nem elég, hogy az öreg pasikra buksz, mi? Túl jól tartom magam, úgy látszik, neked a szarkalábak és a csoffadt, működésképtelen férfiasságra is szükséged van! Sajnálom, túl jó vagyok hozzád... Úgy fordultam, hogy beleharaphassak a fülébe, és az ágyékomat nekinyomhassam. Bár még nem állt szándékomban tovább menni, de azért a játékban benne voltam. Rohadt icces volt elképzelni őket, a helyi lapok tuti azzal jönnének, hogy Pat csak meg akarja várni, míg az öreg kinyiffan, aztán lelépni a vagyonával. Mégis mi másért mutatkozna együtt egy nyugdíjassal? - Fogadjunk, hogy hetven éve még egy kis tacskó volt. Mennyi lehet? Száz? Kétszáz? Meddig élnek ezek egyáltalán? Tűnődtem el, amikor már úgy tűnt, hogy megnyugodott. Bár lehet, hogy a pimaszságomért megint meg fogok fizetni, de azért előtte válaszolhatna. - Csak hogy tudjam, mire számítsak, ha esetleg feladom 400 évesen... Utaltam arra, hogy a piszkos és gonosz fantáziámban már látom, ahogy Mort vigasztalja őt a temetésemen. Szép halál, de ha én is szellem leszek, tuti röhögni fogok. Aztán megszállom Mortimert, muhaha.
Kicsit lihegek, de nem feledtem el, mivel is ugratott. Hallgatom, amit mond, aztán mosolyogva csúszom közelebb, és egy forró csókot alkalmazok "elterelésként", bár ez az elterelés ritka mód őszinte érzelmeken alapul, szóval egészen hiteles. S ha már visszacsókolna, vagy lazulna el, akkor fogok rá a férfiasságára. Nem, nem okozok fájdalmat, akkor fájna csak, ha szabadulni akarna. - Biza, így van, eltaláltad. Így aztán, drágám, te nem is vagy tökéletes. Még ... - egy gonosz vigyor az arcomon, mintha arra készülnék, hogy "tökéletesítsem". De eszemben sincs, bár a farkastermészet helyrehozná a dolgot, de egyrészt én nem tudnám helyrehozni, másrészt eszem ágában sincs ilyen hosszú időre megfosztani magam ekkora élvezettől. Szóval nem teszem meg, csak kilátásba helyezem, és várom a reakciót.
Már megint egészen behálózott. Azt hiszem, hogy az ilyen kis csókos-odabújós trükkjeivel mosolyogva vezethetne bele valami tátongó, tüskés, tüzes szakadékba. Aztán már meg is bántam, mert olyan helyen fogott meg, és olyan mondatokkal spékelte meg a helyzetet, amiktől nem éreztem biztonságban magam. - Héééj, hóóóó, állj csak meg! Ezt még neked sem engedem meg, vili? Lehet, hogy Mortimer micsodája csoffadt, de kétlem, hogy össze van paszírozva! Azt meg csak a természet oldhatja meg! Védekeztem, de csak szavakkal, nem löktem el magamtól, mert féltem, hogy a játék hevében még a végén tényleg meg talál rángatni. Igazságtalan, hogy nem lehet visszavágni. Most mit csináljak? Húzzam meg a haját? Vagy a mellét? Ez nagyon nem fair... - Na, most akkor a szolgáddá teszel, válaszolsz a kérdésemre, vagy eunuchot varázsolsz belőlem? Pislogtam rá roppant édes szemekkel. Édes szemekkel? Na jó: a tőlem telhető legaranyosabb szemekkel.
Ó, hát mik nincsenek! Castr tényleg kissé mintha ideges lenne. Imádom. Óvatosan közelebb hajolok, és még egy hosszú, forró csókkal zárom le az ajkait, és közben a kezem marad ott, ahol volt. - Melyiket szeretnéd? - kérdem aztán talányosan, igen csábító, lázban égő pillantással. - Egyébként nagyon jóképű vagy Castor, de nem a külsőd az, ami megfogott. Nem csak az. Hanem a megfontolt, érett személyiséged ... Ekkor felrémlik előttem egy kép, hogy ha most én itt Castort megcsavargatnám, akkor Gabe valahol máshol hirtelen összerogyna a fájdalomtól, és ez annyira elemi erővel tör fel bennem, hogy Castort elengedve, hangtalan nevetéssel rogyok össze, és dőlök oldalra az ágyon. - Jaj, segítség! - nyögöm, és már a könnyem is folyik.
Hogy melyiket szeretném? Az utolsó kivételével bármire nyitott vagyok, bármilyen sorrendben. De ahogy szinte fellobban mellettem a nőstényem... Huhh... Annyira beleélte magát a domina szerepbe, hát ki vagyok én, hogy gátat szabjak a vágyainak? A "szenvedő" alany, igen, de ezt készséggel vállalom. Aztán csak összehúzom a szemöldököm (megint) a bókjaira. Mintha nem is rólam beszélne... - Ugyan már, amikor belém szerettél, egy pszichopata állat voltam... Nem kell a duma. Aztán hirtelen azt hittem, hogy én vagyok olyan vicces. Sőt, kezdtem biztos lenni benne, hogy én vagyok a vicces, úgyhogy hagyom röhögni. De aztán, amikor nem akart leállni, akkor azért próbálkoztam. - Hahó! Triiiiiish! Van otthon valaki? Böködöm meg az oldalát. Aztán én is nevetésben török ki,mert szórakoztat, ahogy nevet. Az ördögi kör, meg is van a napi program. Ő nevet, én nevetek azon, ahogy nevet, ő meg majd rajtam, és így tovább végkimerülésig. Aztán mégis felötlött a közelmúlt, bár már azon is csak nevettem tovább, szerencsére. Én nem fogom az orrára kötni a Chicagoi érzéseimet, ennyi nekem is jár. Majd talán az aranylakodalmon, vagy ha még egyszer le akarja tépni a micsodámat.
Nagyon, nagyon nehezen bírom csak abbahagyni a nevetést, és akkor is csak annyi időre, hogy akadozva, a nevetéssel küszködve elmagyarázzam min nevetek. - Jaj, csak felötlött bennem egy kép ... hogy én itt megcsavarom, és Gabe ... - nem bírom folytatni, csak a történéseket jelezve odakapok )amin nekem nincs), és megpróbálok olyan képet vágni, amit Gabe vágna a hirtelen jött sokkhatástól. És már nevetek is tovább. Ezt nem bírom abbahagyni most. Tudom, hogy nem tettem volna meg, de akkor is. Csak maga a lehetőség .... Végén már a hasam és a torkom fáj, és a fejemet a párnába fúrva próbálok lehiggadni, még bele is harapok szerencsétlen ágyneműbe.
Én inkább felülök, azt hiszem. Bár még mindig rázkódok, az utolsó foszlányok akkor múlnak el, amikor megpróbálja kipréselni magából, hogy mi olyan marha szórakoztató. Na most, vagy berúgott (Jesszus, ennyitől?!), vagy tényleg élénk volt a fantáziája. Aztán hallgatom, és össze is áll a kép: tehát, ha most megszorongatna, akkor Gabriel is félholtan esne össze valahol. - Patrisha, neee!!!! Bőgök fel, mint egy rossz gyerek. Komolyan, mintha nem is vezetők lennénk, hanem koszos kölykök. Gabe a földön, és bámm! Ráadásul, ezt még lehetne hova fokozni... A pezsgőért nyúlok, és meghúzom. Felhörgök, ahogy lenyeltem egy jó nagy kortyot, aztán remek ötletem támad. - Te figyelj Trish... De most én nem bírtam végigmondani. Megdörzsöltem a szemeimet, aztán nekiveselkedtem. - Tudod, én szeretem vadul is... És hát, a szokásainkba csak nem szólna bele... Utaltam arra, hogy karmolhat, haraphat, felpofozhat, ha akar, ki tudja, talán még valami ki is kerekedik a dologból. De még meg is spékelhetnénk pár hangeffekttel, mint például az üvöltött: ez az Castor, vagy keményebben. Nézzenek oda, két spicces vezető, bár az Alfa még lenne olyan szemét, hogy ezt megtegye. - Akarsz játszani? Kérdeztem röhögve, mert akár meg is játszhatjuk. Imádnám, ha Gabriel azon bosszankodna, hogy a főnökei szexuális életét a testén kell viselni, bár remélem, hogy a végkifejlet azért nem éri úgy, mint mondjuk engem.
Iszonyat energiákba telük legyőzni a nevetőgörcsöt, és végre lehiggadni. Totálisan kimerülten és elgyengülve heverek az ágyon, és pihegek, míg Castor javaslatát hallgatom. Kicsit még kuncogok a felvetésen, de nem tud lelkesíteni jelen helyzetben. - Az ölet jó, de most totál kikészültem. - felelem kissé motyogva. Még a beszéd is fáraszt. - Térjünk vissza rá egy pár perc múlva! Castorért nyúlok, és magamhoz húzom, aztán szorosan átölelem és hozzá bújok. Befészkelem magam. Szándékomban áll itt kipihenni a nevetőgörcs következményeit. Ez persze nem takar semmi komoly katasztrófát, csak némi rövid távú kimerültséget. Aztán amikor már lassan rendeződnek a viszonyok, akkor kap Castor egy csókot a mellkasára. Jobb mutató ujjam vége karommá alakul, és belekarcolok a mellkasába a szívecskét, ahogy annak idején Nicknek játékból. Vékony, felület kis karcolás, nem vészes, nem is fájdalmas túlzottan. Aztán egy csókot nyomok a mellkasára a szív közelében, majd körbe sokfelé hintek még apró csókokat a bőrén. Ez most totál független Gabe-től, nem más, "csak" egy szerelmi zálog.
Egy kicsit lelohasztott, hogy nem akart egyből rosszalkodni. De mivel még előttünk állt az egész nap, ezért nem volt tartós a bánatom, könnyedén adtam meg magam neki, és szépen mellé feküdtem. Éreztem, ahogy piheg és igyekszik új erőre kapni a nevetés után. Engem annyira nem fárasztott le, minden bizonnyal azért, mert nála a pezsgő is elég markáns szerepet játszott. Én jobban bírtam a strapát, a pezsgő különben sem üt már fejbe, amikor ki tudja, hány évtizede whiskyvel rontom a májamat. Illetve rontanám, ha ember lennék. - Jól van, te borvirágos. Nyögtem, ahogy egyre erőteljesebben bújt hozzám, én pedig átkaroltam, és igyekeztem biztosítani neki azt a nyugalmat, amire gondolom, hogy várt. A plafont néztem, és simogattam közben, amikor éreztem, hogy ficánkol, majd apró, éles fájdalom szúrta meg a mellkasomat. Meglepetten emeltem fel a fejemet, és néztem, hogy mit alkot. Egész sajátos kis megnyilvánulásai vannak. Elmosolyodtam, és egy kissé sajnáltam, hogy az alkotása pillanatokon belül el fog tűnni a mellkasomról, de a bánatot feledtette az a sok apró csók, amivel kényeztetett. - Ilyen hamar kipihented magad? Kérdeztem gonoszan, aztán eltoltam magamtól, hogy most én kerekedjek fölé. Csak néztem őt, és mosolyogtam. - Tudod mit? Majd kitalálunk valami mást, hogy mivel szórakozzunk egy kicsit Gabrielen. Kacsintottam rá, aztán megint az üveget próbáltam elérni, áthajolva közben Patrishán. De már alig volt benne. - Hozassak még valamit?
Kezdőlap
