Elégedetten, morogva nevetek fel, amikor kimondja, hogy megkaptam az előléptetést. Haha, micsoda öröm, ezzel majd jobban lehet csajozni. Na persze csak játékból, semmi komoly, szerintem saját magamat herélném ki adott esetben. - Lekötelez asszonyom. Csak nehogy két szék közül a padlóra essen, hiszen én is kelendő vagyok... Na ez most gonosz volt. Mondjuk nem is vagyok kelendő, de ez már részletkérdés. Azért csintalanul néztem Trishára, aki közben úgy döntött, magáévá tesz még egy süteményt. Én csak mosolyogtam, nem kívántam enni, sőt, inkább a lelkemet odaadtam volna egy pohár jeges vízért. De majd lassan összeszedem magam. - Valami film, ha összeszedtük magunkat? Kérdeztem hirtelen, hogy neki esetleg jó lesz-e, vagy valami egész mást tervez. Felőlem aztán hentereghetünk az ágyban egész álló nap, ma nem vagyok kíváncsi senkire. A pincéren kívül, aki majd a többi kaját felhozza, de hogy nem engedem a mai játék után Pat közelébe, az egész biztos.
Micsoda fenyegetések! Elkerekedett szemmel nézek rá. - Ki mondta, hogy csak két szék van? És ha egy egész padsor? Egy egész konferenciaterem? Felülök, mint aki már a feltételezésen is megsértődik, hogy csak ennyit néznek ki belőle. Igen, eddig jó volt ez így, de mit fogunk még csinálni? Előttünk egy egész nap. Tobzódhatunk az élvezetekben! De nem is tudom, mikor volt nekem ennyi szabadidőm egyben? - Filmezni? Szeretsz filmet nézni? - fordulok vissza meglepetten. - És mégis milyen filmeket? Ez egy érdekes kérdés. Megint valamit megtudhatok róla. Milyen típusú filmet néz? Akciót? Drámát? Szerelmest? Az utóbbit nem hiszem. Vígjátékot? - Nézhetünk filmet. Esetleg kártyázhatunk is. Tudsz kártyázni? Még annyi mindent nem tudok róla. Apróságokat. Apró, de lényeges dolgokat, amik a mindennapi élet savát borsát adják. Amivel kedveskedhetek neki, ha akarok. Meglepetést szerezhetek ... Eddig mit csinált, ha volt egy kis szabadideje? Mivel ütötte el? Annyira jó lenne tudni ezt is!
Arra még van erőm, hogy szélesen elvigyorodjak a rögtönzött hisztin. Jól van na, hát tudhatná, hogy csak szívom a vérét, szerintem kettőnk közül ő lenne képes több strigulát összeszedni, ha nem lehetne olyanokkal csalni, mint a Rolex, az Audi, a drága öltöny, vagy olyan parfümök, amiknek ha az emberlánykák megérzik az illatát, rögtön tudják, hogy nem pacsuli. Megpróbálom valamilyen kényelmes úton elérni, hogy nyugtatólag megsimogassam. - Jól van na, nem úgy értettem. Bár, kíváncsi lennék, mit kezdenél egyszerre egy konferenciateremnyi felajzott hímmel... A mosolyom nem akar leolvadni az arcomról. Aztán, amikor a filmre terelődik a szó, hát végre felkönyöklök én is. Egy kicsit rágódom a dolgon. Én szinte sose szoktam filmezni. Töprengek egy kicsit, aztán válaszolok csak. - Nekem mindegy, tényleg. Nem tudom, kik ma a menő színészek, vagy melyik film kapott Oscart. Rád bízom magam. Vontam meg a vállam, legalább is azt, amelyik felül volt, és nem kellett tartania a testsúlyomat. Amikor aztán a kártyázást említi, a tekintetem kissé elsötétül, de a mosoly megmarad. - Ne akarj megsérteni... Majd száz évig egy kaszinóban éltem. Megerőltettem magam, és felültem. Még mindig izzadt voltam egy kicsit, azt hiszem, hogy mielőtt bármit csinálunk, veszek egy zuhanyt. - Szóval, nem biztos, hogy megérné neked velem kártyázni. Túl sokat veszíthetnél.
A kérdésen, hogy mit kezdenék annyi hímmel egy kicsit elgondolkodom. - Hmmm ... feltüzelném őket, aztán közölném, hogy "csak egy maradhat", és élvezném a show-t. - felelem. Ez szerintem tök egyszerű. A következőkben jót nevetek. - Na, te is jóra bíznád magad ... nem, nem nagyon volt időm filmeket nézni nekem sem az utóbbi időben. A simogatásért cserébe megborzolom a haját, ami már amúgy is elég csapzottan áll, és egy csókot nyomok a homlokára. - Oh, bocsánat! - kuncogok, amikor önérzetesen kikéri magának még a kérdést is kártyaügyben. - Én meg üzletasszony vagyok. Meglepődnék, ha képes lennél belőlem olyasmit kicsalni, amit nem akarok odaadni. Igen, ez is egy álláspont. Lehet, hogy ha kártyázunk ő nyer, de hogy csak annyit, amennyit hajlandó vagyok a játékba invesztálni, az is fix. És a szórakozásért érdemes némi pénzmagot áldozni. Ismertem olyan embert odaát, akinek az volt a péntek esti szórakozása, hogy kaszinóba járt. Mindig egy fix pénzösszeggel ment, és addig játszott, amíg az tartott, vagy - ha nyerő szériája volt, akkor - amíg el nem fáradt. És nem lépte túl a keretet. De neki heti X összeget megért ez a szórakozás.
Csak felnevetek kissé a válaszán. Szerintem ez csalásnak minősül, mert végül is így nem ő kezd valamit a kanokkal, hanem ők egymással. De már nem akarok belemenni semmilyen játékos vitába, és egyébként is, túl vizuális típus vagyok ahhoz, hogy ne akarjam magam olyan képekkel kínozni, mint Trisha és egy tömeg pasas... Tessék, kellett nekem erre gondolni. Inkább beszéljünk a filmekről. Vagy inkább mégse? Ugyan olyan elveszettek vagyunk a témában. Tudom, hogy ott az internet, és azon mindent meg lehetne találni, de túl öreg vagyok én már ahhoz, hogy a gép felett görnyedjek csak azért, hogy levadásszak egy filmet. Egyébként, valami kalandosat szívesen megnéznék, vagy valamit a hazámról. Jó volna látni, legalább egy kis képernyőn, hogy mivé lett mára, s vajon áll-e még a ház, ahol felnőttem? - Szerintem már így is többet csaltam ki belőled, mint amit két hónapja odaadtál volna. Hidd el, minden csak a jó időzítésen múlik. Felkeltem az ágyból nagy nyögdelések közepette, és feltornáztam magamra az alvó nadrágomat. A szekrényhez léptem. Milyen szerencse, hogy pár cucc itt maradt. Kivettem egy tiszta pólót, és a vállamra dobtam. - De ha akarsz, próbára tehetsz. Lehajoltam egy gyors csókra, majd megkíséreltem kilebbenni a szobából, hogy a forró víz alá vethessem magam. - Egy kicsit magadra hagylak a sütikkel, jó szórakozást, de aztán moss kezet! Kuncogtam, majd elindultam a fürdő felé.
//Amúgy van ötleted, hogy meddig játszunk?! Én elvagyok, csak kérdezem //
Hogy Castor mit csalt ki belőlem? Nos, ha üzleti alapon nézzük, akkor a béta címnél nagyobb pumpolást ő sem végezhetett. Mégiscsak én nyertem többet. De ez kettőnk között azt hiszem, nem erről szól. Ha erről szólna, már rég bajban lennénk. Az nem lenne sem tartós, sem nyereséges a végén. - Azt teszem, folyamatosan, pillanatról pillanatra. És te meg állod. - mosolygok rá, az ajánlatot hallva. Aztán térfásan eljátszom, hogy rávetem magam a sütikre, pedig már én is degeszre ettem magam. Hallom, ahogy a zuhanyt magára engedi, és nagy a kísértés, hogy utánamenjek, elvégre kezet mosni ott is lehet ...
// Szerintem lépjünk túl rajta! Jó volt, elég volt. //
Zajlik az élet! Én alapvetően szeretem, ha vannak események a falkában és körülöttem, de azért mindennek megvan az egészséges mértéke. Most már egy kicsivel felette vagyunk az én mércémmel mérve is. Először elengedem Castort kóbor vadászatra, aztán belebotlom Gabe fiába, és aztán megjönnek a hírek a rakparti bunyóról. Mikor Mortimer felhívott, már pattanásig feszültek az idegeim. Az öreg meg olyan szenvtelenül számolt be a dologról, mintha csak valami rutinesemény lenne. Még javában tárgyaltunk, amikor már halottam megérkezni az autókat a hotelhez, és éreztem Castor kissé zavarodott, kimerült, megrendült jelenlétét. Legszívesebben lecsaptam volna a kagylót, hogy hozzá rohanjak, de tartottam magam. Muszáj is volt, mert Mortimer fontos dolgokat mondott még. Hoznak majd rövidesen még egy farkast, egy nőt. Tudtam, ki ő, de még nem találkoztunk. És amit hallottam róla, azok után lehet, jobb lesz neki, ha ez a jövőben sem sűrűn történik meg. De egyenlőre csak fogadtam, a szobájába vitettem, és megbilincseltem. A falka zsibongott, mint a méhkas, és kénytelen voltam még egy pár dolgot elintézni, egyeseknek plusz feladatokat adni, hogy lefoglalják magukat valamivel. Mire mindezzel végeztem, Castor és az öccse már mélyen aludt. Nekem több időbe tellett, mire végre rám talált az álom, és nem volt pihentető.
Most meg próbálom kicsit rendbe szedni magam testileg és lelkileg. A falka életjelei köröttem közelítenek a normálishoz, bár Castor és az "új fiú" mintha még torzsalkodnának. Itt van Kat nyugtalanító aurája is. Gabe, aki egész éjjel kínlódott, és most nyúzott és izgatott egyszerre. Liu, aki gyógyulgat, fájdalmai vannak, de ő legalább egészen elégedettnek tűnik. Tara olyan, mint egy orkántól felborzolt mező, háborog. Ash jelenleg a legproblémamentesebb, pedig ő se egy ideális farkasalkat. Ahogy az elmék kisugárzásai között kalandozok, miközben éppen a hajamat fésülgetem, megérzem Castort közeledni. Ó, na végre! Az ajtóhoz sietek, szinte feltépem, mire odaér, a nadrágja övénél fogva behúzom, becsapom az ajtót, és egy hosszú forró csókot tapasztok a szájára. Legszívesebben szorosan megölelném, de az most nem lenne túl jó ötlet.
Most, hogy Katharina mozgásképtelen, és már nincs ön-,és közveszélyes állapotban, Benito rendesen felöltözött, nehogy megfázzon a kicsike, végre (!!!) volt időm azzal foglalkozni, amire tegnap nem futotta. Hiába vártam és reméltem olyan kitartóan, hogy még láthatom Őt, a fáradtság és a fájdalmaim hamarabb legyűrtek, mint hogy a kedves érkezését ki tudjam várni. De nem akartam úgy berohanni hozzá, hogy öt perc múlva a távozás mezejére kelljen lépnem. Tudtam, hogy Patrisha érez, én is éreztem őt, de hogy őszinte legyek, ilyen forró fogadtatásra nem számítottam. De mit tehettem volna? Megadtam magam, szinte repültem utána, ahogy berántott, arcát két tenyerem közé fogtam, ahogy megcsókoltuk egymást, és jól esően felmorrantam. ~Hé-hé-hé, lassabban drágám, az arcom sem tökéletes...~ Szóltam oda finoman, amikor a csók hevétől hirtelen fájdalom nyilallt az arcom bal felébe. Jesszus, remélem, hogy ha szembesül a képemmel, nem rohan majd fejvesztve a lavórért. Valljuk be, én se szívesen csókolóztam volna most magammal, mert hát, hiába vagyok piszkosul ellenállhatatlan, a kikapart szem még nekem sem áll jól. ~Élek, itt vagyok, és most egy darabig nem megyek sehova.~ Mosolyodok el halványan, amikor elszakadtunk egymástól, és gyengéden végigsimítok az arcán. A szimatom azonban jóval hamarabb működésbe lép, mint a fél szemem, és ha nem fájna annyira, összeráncolnám a homlokomat. ~Veled meg mi történt?~ Éreztem a sebének éles, gyógyuló illatát, de a forrást csak valamivel később találtam meg. Pompás. Nem vagyok itt egy estét, és máris baja esik. Persze, tudom, ezt a kört már lefutottuk: hagyom, hogy ő védje meg magát, és kiálljon magáért. De legalább olyankor tenné, amikor elérhető közelségben vagyok, és nem éppen valaki más belsőségei közt turkálok.
- Kit érdekel ... - morrantam, amikor arról beszél, hogy nem tökéletes az arca. És tényleg nem érdekel, még az sem, hogy kicsit fájt neki a csók. Ennyit csak kibír már tőlem is ... Jaj, hát igen, én is szereztem magamnak ezt-azt. - Hát, tudod, az őslakosok kezdenek elszemtelenedni. Ez például Vincent volt. Vadászat közben rám rontott, mint egy dúvad. Nem szólt egy szót sem csak támadott, aztán egyszer csak abbahagyta. Nyugodj meg, ő sem néz ki sokkal jobban. De kicsit ... fura volt. Mint akinél nincsenek otthon teljesen ... Igazából most ez az esemény érdekel legkevésbé. Óvatosan azért csak hozzábújok, átölelem, még ha nem is a hátán, hanem valahol a dereka körül. Aztán gondolok egyet, és a két tenyerem még egy kicsit lejjebb csúszik. Ott csak nem fáj semmi ... - Nemrég az egyikük itt járt a hotelben. Pontosabban egy olyan farkas, aki közéjük tartozott, és most meg visszatért, de még nem csatlakozott újra a falkába. Velem nagyjából egykorú, és mint kiderült az ő cége építette a hotelt. Ha a támadás után dugja be az orrát, biztos kinyíratom, de így csak esszenciát kértem tőle, és elengedtem. De azt hiszem, ez volt az utolsó gáláns megnyilvánulásom az irányukban.
Vincent...? Az a patkány még él? Én a helyébe hat méter mélyre elásnám magam szégyeneben. De nagyon úgy tűnik, hogy tényleg megkattant. Az nem baj. Ha nem gondolkodik tisztán, remélem, a következő hülyeségénél már én leszek jelen, és akkor esküszöm, hogy rövid úton véget vetek a szenvedéseinek. A nevének említésére azért kicsit felmorranok. Nem mintha különösebben bajom lenne vele... Úgy tűnt, hogy kihívás lesz számomra, aztán meg kiderült, hogy egy tartás nélküli, gyáva férek, aki képes a legnagyobb vészhelyzetben magára hagyni a falkáját. Mondhatom, szép. ~Egy percig se aggódj, Trish. A dolgok egy kissé felgyorsultak, és azt hiszem, hogy nem lesz megállj. Szép lassan, de felvesszük a kesztyűt. Fogalmam sincs, hogy az új Atanerk kicsoda, vagy micsoda, de nem számítok tőle túl sok félnivalóra. Vincent szabályai pedig már úgy sem érvényesek. Nyomok egy kissé bénácska puszit a homlokára. Nekem csak jó, ha állva maradunk, ülni, feküdni egy kínszenvedés, szóval nem erőltetem a testhelyzetváltást, nyugtassa csak a kezeit ott, ahol neki kényelmes. Csak lehetőség szerint ne vérezze össze magát. ~Szerintem gyorsan legyünk túl a hivatalos dolgainkon, mert aztán jó lenne, ha minden különösebb komorság nélkül átengedhetném magam neked.~ Igen, az már nagyon hiányzott. A szoba, Trish, meg én és semmi más. Csak a dúló kétségek valahol ott, ahol elvileg a szívemnek kellene lennie. ~Mi a helyzet Mortival? Gondolom, nem örült túlságosan a taxisofőrnek... Sem.~ Igen, ezt még szerettem volna tudni. Jó lett volna tisztán látni, hogy ebben a helyzetben pontosan kinek és miért kell majd tartania a hátát. Én nem fogom, mert már a legkisebb érintésre is összerezzenek. Nagy farkasok már, mindkettő bírja a terhelést. Mármint Beni és Kat. Engem hagyjanak ki a buliból.
Én szívesen kerülnék akár vízszintes helyzetbe is, de belátom, hogy a komolyabb testgyakorlásra még várnom kell egy kicsit. - Még mindig roppant kevés a harcosunk. Az új srác, Jacob sem egy főnyeremény ebből a szempontból. - húzom el a számat, amikor a kesztyűfelvételről beszél. - De ha az öcséd beáll, és az a dilis szuka megjuhászodik, ők talán használhatók lesznek. Fújok egyet, mert egyenlőre mindketten kissé a bögyömben vannak, és ha rajtam múlik, akkor elég sokat fogok tőlük követelni. - Morttal volt egy kis huzakodás telefonon keresztül. Igen, felrótta a taxisofőrt, és emlegette, hogy tudták volna törölni a memóriáját, de nekem is voltak ellenvetéseim. Először eléggé kiakasztottam, amikor közöltem vele, hogy az őrzők is tehetnek ezekről a gyilkosságokról. De aztán belátta, hogy valahol, igazam van. Mert ha erről a lehetőségről más protektorátusból jövő farkasok egyáltalán nem is tudnak, akkor ugye hogyan is számolhatnának vele? Persze nem tudom, hogy az öcséd, és az a nő - nem tudom őket még néven nevezni - honnan jött és mit tud, erről majd ők beszámolnak neked vagy Mortnak később. Egyenlőre ennyiben maradtunk.
Érzem, hogy fortyog, és egyáltalán nincs ínyére a helyzet. De most mit csináljak? Az, ahogy és amilyen hangsúllyal kiejti az öcsém szót, kissé zavar, de nem rovom fel neki. Fordított helyzetben engem sem biztos, hogy érdekelne, ki milyen viszonyban van kivel, ha ekkora port kavar az egész. Kicsit hajtom csak le a fejemet, reagálva a fejmosásra, ami igazából nem nekem jár, de mégiscsak úgy érzem, hogy az én felelősségem. ~Fogalmam sem volt róla, hogy Tara után Katharinát próbálta meg összeszedni. De abban a helyzetben nem volt se időm, se lehetőségem másra, mint hogy megálljra kényszerítem. Megszegte a parancsomat, de meg is kapta érte a jussát...~ Basszus, alaki tüntesse el azokat a lábakat, mielőtt nekiállnak megrohadni, vagy Katharina... Inkább hagyjuk. ~Elbeszélgettem vele egy kissé. Egy darabig garantáltan nem hagyja el a hotelt a saját lábán, ellenben öngyilkos akar lenni. Szó-szó, lebeszéltem róla, illetőleg két hét gondolkodási időt adtam neki, míg újra lábra nem tud állni. Azonban cserébe társaságot követel magának, és ha már úgyis annyira a bögyödben van, beugorhatnál hozzá. Tudom, hogy te nem veszed fel a sértéseit, vagy ha mégis, meg tudod vele értetni, hogy ki az úr a háznál. Mivel mást két perc alatt a föld alá süllyesztene a megnyilvánulásaival, így nem tudom, marad-e más lehetőség. A sértéseit még én sem tűröm el.~ Felsóhajtok, amikor eszembe jut, hogy miket vágott a fejemhez. Sok mindent kaptam én már az életben, de azt, hogy Castor bácsi háta mögé bújnak a kis farkasok, akiknek szivárványos otthont teremtek.. Azért ez sok. ~Akkor az Őrzőket ezennel szebb időkre napolom.~ Nekem nem ért annyit az ügy, mint Patrishának, de ez érthető. Nem nekem kellett leboxolnom az öreggel a telefonbeszélgetést. Kicsit magamhoz húzom a nőstényt, amíg a karjaim túlzott fájdalmak nélkül engedik. A mellkasomnak semmi baja, oda jöhet nyugodtan. ~Van még valami,amiről tudnom kell?~
Mikor arról beszél, hogy én szórakoztassam azt a szukát, halk morgás tör fel a torkomból, korántsem kéjes hangsúlyokkal. Nem tűri el a sértéseit. És én eltűrjem? Mindenkis szőrszálam egyenként áll égnek, ahogy érzem, hogy a farkasom a karmait meresztgeti, mint egy macska, amikor ébredezik. - Érdekes dolgokat kérsz tőlem ... - jegyzem meg. Ez előrebocsátja, hogy nem tagadom meg a kérést, de ne legyen biztos benne, hogy az eredmény tetszeni fog neki. Csak attól tudok lehiggadni, ahogy közelebb húz magához, és érzem a szeretetét. - Ó, igen. Más is családegyesítési projekten dolgozik, nem csak te. - kapok az alkalmon, hogy eltereljem a figyelmemet a jószolgálati misszióról, amit feladatul kaptam. - Gabriel beszélt veled?
~Ha nem akarod, nem kell. Neked van választási lehetőséged.~ Adom a tudtára. Nem szabadkozok, egyszerűen csak megjegyzem. Ha túlságosan is ellenére van, akkor majd beküldök mást, azért viszont nem vállalok felelősséget. Nekem kell Katharina, méghozzá életben. Ennyi a lényeg. ~Azt hiszem, tudom, hogy mennyire nem veszed jó néven ezt az egészet, ennek ellenére muszáj megjegyeznem, hogy süt a hangodból a jóindulat. Egyébként igen, beszéltünk róla ma is, és tegnap is.~ Fejezem be úgy, hogy a továbbiakban én nem akarok beszélni róla. Minek? Nemsokára találkoznak, addig meg kár lenne azon spekulálni, hogy mi lesz. Egyelőre a saját családegyesítései projectemmel lennék elfoglalva, ha minden olyan simán menne. De nem megy, mert az öcskös baromira sumákol, és feltehetőleg én vagyok a hülye, hogy nem értem, miért teszi. Felötlik a zuhanyzós incidens, és megint elkomorodok. Csak Patrisha energiája és illata tart egyben, és szeretném, ha legalább ő megmaradna nekem biztos pontként. Az egész hotel egy hatalmas és nyüzsgő energiagóc, mindenki pattanásig van feszülve, de a következő robbanásból szeretnék kimaradni. ~Hiányoztál. Nagyon-nagyon hiányoztál nekem.~ Simogatom körbe a nőt a gondolataimmal, és fejemet az övéhez dörzsölöm. Ha csak öt percre is, de szeretném, ha elfeledkeznénk mindenről, ami a szoba ajtaján kívül van. És még sok minden mást is szeretnék, de gyanítom, hogy sokkal inkább lenne röhejes, fájdalmas, és megalázó, mintsem élvezetes. De attól még érezheti, és duzzaszthat a hiúságán. Én ennek csak örülök. ~Van valami ötleted, mit csináljunk, mielőtt magunkra szabadítjuk az őrültek házát? Álljunk és szeressük egymást, vagy nézzem, ahogy eszel, vagy duruzsoljak még hülyeségeket a fejedbe?~ Kérdezem, és ha tehetném, akkor szívesen elmosolyodnék, de nem megy. Fáj.
- Ó, nem egyszerűen csak nyűgös vagyok. - felelem kissé nyafogós hangnemben, egy vállrándítással. Igen, nyűgös vagyok, és nyúzott. Persze nem annyira, mint ő, de idegileg én is meglettem tépázva rendesen. - Nem szoktam semmilyen kihívást visszautasítani. Majd meglátom, mit kezdünk egymással. Ajánlom Katnek, hogy legyen legalább minimális mértékben kompromisszum kész, mert különben szorulni fog. Aztán leolvad rólam a nyűgösség, Castior szavai, miszerint hiányoztam neki a legjobb balzsam és gyógyír minden bajomra. - Kis híján megnyúztam Maxet, mert azt hittem, valami susmusban van benne Gabe-el, és Gabe meg éppen veled volt kinn, és aggódtam. - vallom meg egy sóhajjal. - A legrosszabb dolog tehetetlenül várni. Voltak pillanatok, amikor legszívesebben törtem-zúztam volna, de nem lehet, nekem kellett lenni a szilárdságnak, a folytonosság ígéretének, miközben a szívemet a kétség marcangolta. És nem utoljára esett ez meg, mint ahogy nem is először aggódtam így valakiért. Hogy mit csináljunk? Bárcsak lenne egy kis varászpálcám, amivel suhintok egyet, és elmulasztom minden fájdalmát! - Bármit, amitől jobban érzed magad, kedves!
~Ahogy jónak látod.~ Nyugtázom a döntését, és még egy utolsót szorítok rajta, de a gyengédség határain belül. Érte biztosan édes lenne a fájdalom, de most nem szeretném bevállalni. Örülök, hogy a vérzésem megint elállt, ha sokat húzom magam, megint elered, és a végén valóban elvérzek. Érzem, ahogy szépen felenged, és ez engem is megnyugtat. Megint az a bizonyos nyugalom, és béke. Már épp eleresztem, és megindulok egy pohár vízért, amikor Gabrielt és a fiát hozza fel megint. Szóval Maxnek hívják. Nem emlékszem, hogy Gabe említette volna a nevét, lehet, hogy megtette és én vagyok szenilis. Kicsit könnyedén felnevetek. Még hogy Gabriel és a szövetkezés! Kinézem belőle, van hozzá elég esze, de érzem, hogy velem nem szórakozna ilyenekkel. Nem úgy, mint Katharina... Bah, hagyjuk is. ~Szerintem jobb, hogy csak várnod kellett. Nem hiszem, hogy szívesen végignézted volna a tegnap történteket... ~ Mondom neki, miközben megengedem a csapot, és teletöltök egy nagy üvegpoharat. A víz még lemegy, de a gyomrom már szinte kong az ürességtől. Nem kapott egyebet, lassan huszonnégy órája, mint vért, szőrt, vizet, kávét, meg egy kis pirítóst. ~Enni kéne. A kérdés, hogy mit, és hogyan... De közel sem ehhez van a legtöbb kedvem. Borzasztó fáradt vagyok, és mindenem fáj. Na várj...~ Üzenem, és közben a vizespohár koppan egyet a konyhapulton. Végignézek magamon, és úgy döntök, hogy egy újabb mackónadrágot áldozok fel a jó cél érdekében, és kisebb szenvedések árán, de átalakulok vérfarkas alakba. El nem nagyon férek, de nem is terveztem most körberohangálni. Összecsattogtatom a fogaimat, először lassan és finoman, aztán egy kicsit erőszakosabban. Így valahogy könnyebbnek érzem a szám mozgatását, mint emberként, talán mert így más a sebek fekvése. ~Megehetlek...?~ Lépek oda Patrisha mellé lassan, és finoman ráfogok a vádlijára. Csak játszom, felőlem akár meg is simogathat, nem vagyok túlságosan agresszív. ~Sosem ettem még sült krumplit és rántott húst ilyen formában, de úgy látszik, egyszer mindent ki kell próbálni...~
Az idill csak pár pillanatig tart, aztán Castor már nyüzsög is tovább. Nézem, mit akar, mit tervez, éppen azon morfondírozok, mit is készíthetnék neki, amit meg tud enni, aztán látom, ahogy átalakul. Ha így neki éppen könnyebb a létezés, akkor mért ne tenné? A kis pajkosságon, ahogy megcsócsál csak nevetek. - Inkább megetetlek. Na, várj! Telefonon rendelek három adag rántott húst sült krumplival, és azért kérek valami desszertet is a végére. Nézhetnek, hol fér belém ennyi kaja, de nem érdekel. - Telepedj le! - ajánlom Castornak, és egy időre melléje telepszem, és valóban megcirógatom. Közben persze figyelem, hogy mikor jön a pincér, mert nem akarom, hogy óvatlanul ránk nyisson. Amikor megérkezik, az ajtót kicsire nyitva veszem át tőle az ételt, aztán kulcsra zárom a szobát, és letelepszem Castor elé törökülésben. A hatalmas tányért az ölembe veszem, és letépek az egyik szelet húsból egy méretes falatot, és tartom, hogy ki tudja venni a kezemből, aztán adok mellé krumplit is. Így nem kell a sérült pofájával marcangolnia, csak rágnia és nyelnie. Ez egy jó játék, nekem kifejezetten tetszik, és pár falat után az orromat odadörgölöm az övéhez, csak aztán etetem tovább. A szám fülég ér a mókától.
És én még azt hittem, hogy k fog neveti! És nem. Ettől egészen vidám és érdeklődő leszek. Felemelem a hatalmas farkasfejemet, kicsit oldalra billentem, és hegyezem a füleimet, ahogy telefonál. Aztán, amikor hív, én megyek, bár kicsit nehezen, de kimegyek a konyharészből, és lefekszem a szőnyegre ott, ahol kényelmesen elférek. Nagyon jól esik, ahogy megcirógat, válaszul hozzádörgölöm a fejemet, és még meg is nyalintom. Amikor jön a pincér, felkapom a fejem, de semmi több. Szerintem nem fekszem olyan helyen, ami túl veszélyesnek minősülne, így csak az ösztönös "jön a postás" effektust váltja ki belőlem az érkező. Az orromat hamarosan betölti a hús illata, amitől a nyáltermelésem is beindul. Nem akarok koszolni, így megnyalom az orromat, és izgatottan várom Patrishát. ~Hehe, ilyet majd máskor is csináljunk, mert iszonyat mókás! Megengedem majd neked is, hogy kipróbáld...~ Ajánlom neki jókedvűen, ahogy a sokadik húscafatot nyeltem le. Nem mondom, hogy nem éreztem, de a fájdalom ebben a formában elhanyagolható volt az éhségemhez képest. Aztán, amikor épp elég volt, felkeltem, közelebb mentem Trishához, és úgy feküdtem, hogy az ölébe tudjam hajtani a fejemet. Így most jó volt, kevésbé sajogtak a sebek. ~Szeretnélek megkérni még valamire.~ Hozom fel neki óvatosan, és kicsit szomorkásan. ~Tartsd rajtam a szemed, oké? Tudod... Borzasztóan örülök az öcsémnek, de... Annyira nem viszonozza a dolgot, azt hiszem. Nem akarok elcs*szni miatta semmit... És szeretném, ha tarkón csapnál, ha ezt érzékeled.~ Nos, igen. Benito gyanakvást ébresztett, amiről nem tudtam eldönteni, hogy az ismeretlen helyzet okozza, vagy pedig valóban sántikál valamiben. Jelenleg a gatyámban, de most nem szó szerint értettem. Aprót nyüsszentettem, aztán befúrtam a pofám Patrisha hasához.
Az én lelkem is megnyugszik, ahogy látom, hogy eszik, és jobban van. Tudom, hogy vágyik ezekre a kényeztetésekre, amiktől oly sokáig megfosztotta magát. S hogy ez elpuhítja? Kicsit igen. De nem hinném, hogy ez a kárára válik. Inkább több lesz tőle. Olyan dolgokat is figyelembe tud venni, amiket eddig nem. A falka jobban érzi magát, és én úgy látom, hogy megfeszített munkával hálálják meg az emberségesebb vezetést. ~ Rendben, figyelek majd rá. És megpróbálom elérni, hogy jól érezze magát nálunk. Bizony, lehetnék vele ellenséges is. Láthatnám a konkurenciát, aki egy esetleges nagy testvér egymásra találás esetén esélyes lehetne a béta címre, főleg, ha mi összevesznénk mondjuk. De kellenek az erős farkasok a falkába. ~ Te pár hónapja ráéreztél a szeretet ízére, és azóta megtalált a lányod, és most itt van az öcséd is. De ők még nem tartanak itt. Tara is még eléggé vadóc, és az öcséd is nemrég még a halálodat akarta. Nem lehet egyik napról a másikra gyökeresen megváltozni. De igazad van, figyelni fogok, mert azt sem szabad feltételezni, hogy a változás mindenképpen be fog következni. Leteszem a tálat, és a fejét, a hátát cirógatom, és vakargatom, beletúrok a vastag bundájába. Persze csak óvatosan teszem, mert tudom, hogy sok terület érzékeny. De ha el tudja viselni az érintést, akkor a vérkeringés fokozásával még talán segítek is a gyógyulásban. Én élvezem ezt a fajta együttlétet is mindenképpen. Kellemes, és bensőséges. Ezért is beszéltem én is gondolatban, hogy ne törjem meg a csendet.
Ráéreztem, igen. És amellett, hogy ez jó, mégsem tetszik mindenkinek. Nem tetszik Katharinának, de tudom, hogy Tarának sem. Az a baj, hogy fogalmam sincs, hogy mégis mit vár el tőlem. Ennyire zavarja Patrisha? Vagy nem tudom... Kezdem úgy érezni, hogy hiába próbálkozok, semmit nem ér, mert elrugdos magától, vádaskodik és elégedetlen. ~Én se akarom, hogy egyik napról a másikra történjen... Csak önző vagyok. Ha én boldog vagyok, nem viselem el, ha más nem az, amikor meg vagyok győződve arról, hogy neki is annak kéne lennie... Rajtad kívül senki nem hisz nekem. ~ Állapítottam meg egyszerűen, pedig hogy ez valójában mennyire fájt, azt csakis én tudhatom. Túlságosan rég csattant az ostor falkabelin, és lehet, hogy nem csak Katharina vonja kétségbe a vezetői képességeimet. Csak eddig még nem futottam bele senkibe személyesen. ~Meg kellene bolygatni a darázsfészket. Rá is hibázhatunk a dologra, de valahogy... Nem félek tőle...~ Emelem fel a fejemet, és parázsló farkas tekintetemet Patrisháéba fúrom. Láthatja, hogy gondolkozok. De nagyon. ~Amikor a minap belém rohant az a részeges csitri, én Vincent alkuját nem tartottam be. Mert már nem ő az Atanerk. De ez a nő.. Már ne is haragudj... A nők nem valók totális vezetői posztra. Te tökéletesen teszed, amit tenned kell, de a falkát mégis hím vezeti, az etikett szerint. Nem keresett fel, egy levelet nem írt, Mortimerrel sem üzent... Ha ennyire nem akar velem kommunikálni, az azt jelenti, hogy tart tőlem, vagy azt, hogy annyira lenéz, hogy nem hajlandó leereszkedni a szintemre. De nekünk mindkettő jól jöhet...~ Egy kis szünetet tartok, és elgondolkozom, hogy milyen is lehet ez a nőstény. Ha olyan, mint Victoria volt, akkor azt hiszem, hogy hamar megleszünk vele, lehívom ide, és darabokban küldöm haza. ~Rosszalkodjunk? Tartunk már ott?~ A hangomból érezhető volt, hogy én már nagyon tartanék ott, és semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy felépüljek, és őslakos vért igyak a vacsorám mellé.
Elmélázva simogatom Castort, és én is gondolkodom. Ami a nős megjegyzését illeti, azt inkább eleresztem a fülem mellett. Nem, a nők valóban csak ritkán jók vezetőnek, de ennek egyik legfőbb oka, hogy a dinka férfiak nem képesek őket elfogadni. De ebbe a vitába most nem akarok belemenni. ~ Hmmm... lehet szólni kéne a kicsiknek, hogy már nem védettek ... elég kellemetlen szituációkba futhatnak bele. Gabe például rendszeresen jár a hegyekben, a munkájához tartozik. De ennél jobban foglalkoztat a balhé kérdése. Lepillantok a kezemre, ami jelenleg be van kötve, és aztán felidézem Vincent hangulatát. Aztán beugrik Rowen a sétányon és a kocsmában. ~ Nem mondanám, hogy ők eddig kerülték volna balhét egyénileg ... de falkaszinten bénultnak tűnnek. A hotel most már elég jól van védve, bármi balhé után ide biztonságban visszavonulhatunk. Igen, azt hiszem, itt lenne az ideje rosszalkodni kicsit. ~ kuncogok egyet ~ Van valami ötleted?
~Szólni... Persze, szóljunk.~ Üzentem olyan eltökéltséggel, hogy szinte bólogattam, csak az farkasként elég hülyén nézett volna ki. Ami meg Gabrielt illeti, én nagyon szeretném, ha lassan már tényleg meg tudná védeni magát. Egyrészt az átok miatt, másrészt marhára nem hiányzik, hogy az egyik legmegfontoltabb farkasom elpatkoljon csak azért, mert nem tud magára vigyázni. ~Ötletem? Nekem? Ó, drágám, ha lenne fogalmad, hogy micsoda beteg és aljas gondolataim vannak...~ Aztán egy pillanatra elkomorodom. De a csend nem tart sokáig. ~Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kóbor Raymondot bebuktuk. De van helyette egy veszett náci gyilkosunk, és egy katonánk, az öcsém személyében. Neki úgyis bulit ígértem... Sőt, ha a híreim nem csalnak, hamarosan érkezik még valaki, akit nem hiszem, hogy ismersz, de ennek ellenére nem kispályás. Aaronnak hívják. Testőr. Merész húzás lenne nyíltan kikezdeni az Atanerkkel? Csillannak fel a farkasszemek, sőt, még a farkamat is meglegyintem párszor. Nem baj, végül is, még mindig hiányzik az egyik szemem, sőt, abszolút nem vagyok jó állapotban, de máris ilyeneken fantáziálok. Azt hiszem, javíthatatlan vagyok...
Nem egészen értem, mire is céloz. ~ Gondolod, hogy ennyien kellenénk ellene? ~ értetlenkedek először. ~ Vagy most nem a konkrét személyre célzol, hanem úgy általánosságban a falkára? Én azt mondom, hogy nem kellene előre célpontot választani, csak közölni a nagyobbakkal, hogy mostantól szabad a tánc, sőt nem csak szabad, hanem javasolt is. És aki táncpartnert talál, az szólhat a többieknek is. ~ megvonom a vállam. Szerintem felesleges ezt nagyon cifrázni, és nem kell az egy az egy ellen lovagiassága sem. Csapásmérésről van szó, nem párbajról. Persze egy ilyen akció után mindenkinek a falkában fokozottan kell vigyáznia a bőrére. Castor izgatott lesz, én viszont most minden lelkesedésem ellenére, sokkal inkább vagyok romantikus, mint vérszomjas hangulatomban. Most nincs egy szem igazán galád ötletem sem, de magamat ismerve, ami késik, az nem múlik. Majd lesz.
~Nem, nem dehogyis... Csak nem tudom... Ha esetleg baja esne az Atanerknek, lehet, hogy nem vennék jó néven. Lehet, hogy összezavarodnának, de az is lehet, hogy ránk akarnák gyújtani a hotelt... Csak spekulálok. De igazad van, hirdessünk inkább szabad táncot, aztán majd a vakszerencse eldönti.~ Feltápászkodom a kedvesem öléből. Fejemet a nyakához fúrom, aztán búcsúzóul megnyalintom az arcát. Érzem rajta, hogy most annyira nincs kedve aljas terveket szövögetni, de azt is tudom, hogy voltaképpen nekem sem most kellene. Befurakodok a háta mögé, és nyüszögve, majd nyögve újra felveszem az emberi formámat. De jó nekem itt a földön, szóval úgy helyezkedek, hogy Patrisha a terpeszembe kerüljön, és a mellkasomhoz húzom a hátát, karjaimat pedig a hasát átfogva fonom össze. Ez a hátamat sem bántja. Viszont, ami jó hír, hogy az alakváltásnak hála a sebeim állapota is javult valamicskét. Ismételten a nyakába puszilok egy gyorsat, és finomat megsimogatom ott, ahol be van kötve a keze. ~Mi lenne, ha lassan mennénk a dolgunkra, aztán kettesben töltenénk az estét? Nem vagyok jó formában, de filmezni még tudok.~ Kacagok fel egy aprót, és várom, mit szól az ajánlatomra. Vagy, hogy esetleg akad-e jobb ötlete. Tudom, tartozok neki egy vacsorával, de nem sok kedvem van kalóznak öltözve beállítani egy nyilvános helyre. Esetleg, elkérhetném Ashtől Castort, hogy a vállamra ültessem. Istenem... Miért pont Castor?
Kezdőlap
Én elvagyok, csak kérdezem 
//
