- Nemnemnem! - tiltakozom vigyorogva - Nem vagyok berúgva. Csak az elmúlt hetek feszültségei oldódnak ilyen hisztérikusan. De ilyen nem lesz azért sűrűn, ne aggódj! És csak azért kértem szünetet, nehogy folytatódjon a nevetőgörcs. Most már megnyugodtam, és remélem, nem fog a következő poén újra az őrület szélre sodorni. Az étvágyam is felébredt, több téren is egyaránt. - Van valami ötleted? - kérdezem, és még a szám szélét is megnyalom - Félre ne érts, én kedvelem Gabrielt, de az az érzésem, eddig túl kényelmes élete volt. Egész jól bírja a strapát, rövid távon. De most nekünk elég hosszú terhelésre kell felkészülni. Szóval egy kis edzés nem árt. Jah, én még a gonoszkodást is tudom úgy előadni, hogy jóakaratnak látsszon. És mi több! Még tényleg jóakarat is. Részben. Mikor átnyúl felettem az üvegért, lágyan, finoman végighúzom az ujjaimat az oldalán, hogy ez most gyengédség, vagy egy kis gonosz csiklandozás akar-e lenni? Majd kiderül. Részben az ő reakciójától is függ. - Igen, valami finom bonbont ennék most ... csokit, és mogyorókrémet, és ... szóval valami ilyesmit.
- Nem lesz? Fenébe... Motyogtam kicsit rájátszva. nekem tetszett így, becsiccsentve és nevetéstől könnyesen. Az persze más tészta, hogy nem sűrűn adódik olyan alkalom, hogy ezt megengedhessük magunknak. De ettől függetlenül én nyitott leszek az első hívó szóra. - Túl kényelmes? Kérdeztem vissza meglepetten. Na ezen azért vitatkozhatnánk. A jelene tényleg annak mondható, de meg kell hagyni, hogy nagy árat fizetett azért, hogy most itt lehessen. Bár szerintem megérte, mert nem nézem ki belőle, hogy még száz évig boldogan szedegette volna a virágokat Victoria szoknyája alatt... - Szerintem még az előző sokkot se heverte ki. De szerencséje van, mert a régiek jobban csípik, mint hittem. Én meg hatalmaskodóan közöltem vele, hogy ő a falka legalja, és magának kell kivívnia a tiszteletet. De azt nem gondoltam volna, hogy ezt a puszta jelenlétével is ki tudja váltani... Na igen, ebből a szempontból csalódott voltam. És már épp ezen kezdtem volna mélyebben agyalni, amikor a nőstényem megpiszkálta az oldalamat. Elkaptam a kezét, felhúztam a számhoz, és kicsit erősen megharaptam a bűnös ujját. - Nagyon szemtelen vagy ma... Mondtam mosolyogva, aztán eleresztettem az ujját. És még mielőtt bármivel megtorolhatta volna, felpattantam, és a telefonhoz mentem, hogy hozassak valami sütit, és még egy pezsgőt. Csak hogy mindketten jól járjunk... - Ha most halandó lennél, kezdenék aggódni az alakod miatt... Szemtelenkedtem, amikor letettem a telefont. Már nem akartam addig visszamászni mellé, amíg meg nem jön a rendelés. Csak rosszabb lett volna felkelni a kopogásra...
- A kényelmes életet addig értettem, amíg veled nem találkozott. - szólok vissza. - Ami a tiszteletet illeti, igen, ez érdekes, mert azt hinné az ember, hogy ez egy erő alapú hierarchia, de úgy tűnik, hogy a tagok fogékonyak az egyéb megoldásokra is. Ami jelenleg nem rossz, mert erőben nem állunk túl jól. Kevesen is vagyunk, fiatalok is ... szóval nem árt némi észbeli megerősítés. Mellesleg Vincent és Rowen sem viselkedett eddig valami hű de fifikásan ... Mivel elragad a kombinálás heve, az ujjharapást szinte fel sem veszem, a feddést sem nagyon, csak fintorgok egyet, csak hogy tartsam a szemtelenségi színvonalat. Aztán figyelem, ahogy rendel, hasra fordulva és a lábaimmal kalimpálva az ágyon. - Ha halandó lennék, akkor ledolgoznám. Amúgy is mehetünk újra vadászni bármikor. És amúgy nem kerülöm el az edzőtermet sem, csak mostanában ritkán jut rá időm. De én is mondhatnám, hogy ha halandó lennél, akkor már a májtranszplantáción kéne gondolkodni. És az alkoholban is rengeteg kalória van. Castor alakja persze nem rossz, ezt most így, hogy egy szál gatyában flangál, van alkalmam megcsodálni, de az enyém is jó. Ennek hatását nap, mint nap van alkalmam megfigyelni a vendégeken, és időnként a személyzeten. Még jó, hogy ilyenkor Castor nincs a közelben. Egyikből sem kéne sokat figyasztani ...
- Azt nem mondtam, hogy zavar a helyzet, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen megy majd... Tettem karba a kezeimet az ágytól jó két lépésnyire megállva, biztos távolban Trish követelőző karjai elől. Hamarosan úgy is magam rohanok beléjük, de azt hiszem, hogy jelenleg még mindig nekem volt erősebb az akaratom kettőnk közül. - Én a te oldaladon nem félek attól, hogy átverhetnek minket a palánkon. Látod, még Liu is kiszúrta a poloskát, pedig még csak másfél hónapos. Reagáltam ezzel Vincent és Rowen hülyeségeire. Azt hiszem, hogy nekem eleve tetszik, hogy nem mi vagyunk a fő erőszaktevők, még akkor sem, ha Vincent meg van győződve arról, hogy mindentől vérszemet kapok. Ringassa csak tévhitekbe magát, engem nem érdekel, sőt, még talán örülök is neki. Éreztem, hogy jönnek, és épp kopogtattak, amikor szúrós és sértődött pillantást vetettem Trishára. - Kár mentegetőznöd, ezt már nem mosod le magadról... És közben lassan kitrappoltam az ajtóhoz, átvettem a finomságokat. De már a kocsit is lenyúltam, hogy elegánsan tolhassam be a hálóba. - Hölgyem, a rendelése előállt. Várom a borravalót... Kacsintottam, majd megálltam szögegyenesen a kocsi mellett, mintha csak én lennék a pincérfiú, bár elég hiányos öltözetben...
A poloskára csak legyintek. - Gabenek Vincent azt mondta, hogy az egy működésképtelen ócska kacat volt. Persze, ezt már soha nem tudjuk meg. De Gabe azt mondta, hogy ennél valóban vannak már sokkal modernebb módszerek is, és én hiszek neki, mert ebben vájkál már egy ideje most. Például ragaszkodik hozzá, hogy az a számítógép, amire a biztonsági kamerák képei futna ne legyen csatlakoztatva a világhálóra. Még magyaráznék de közben megjön az édesség, és mellé egy alul öltözött "pincér". Elhallgatok, végigmérem, halál komolyan, azzal a vesébe látó, mindent kritizáló pillantással, amit eddig csak az alacsonyabb rendű falkatagok kaphattak meg tőlem, aztán felülök, kényelmesen az ágy háttámlájának dőlök, a lábaimat keresztezem, és csak utána szólalok meg. - Nézze fiam! - újabb lesújtó pillantás egy hatásszünettel, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy letolás következik. Csak az a kérdés, hogy ki vagy mi kerül letolásra. - Ha ilyen öltözékben jelenik meg szolgálatra, akkor örüljön, hogy nem rúgom ki. Még hogy borravaló ... cöcöcö ... - megcsóválom a fejem - ... szóval most dönthet, hogy elkotródik, vagy ... - lebegtetem a másik lehetőséget egy pár pillanatig levegőben - ... vetkőzik. Mondjuk jól fogunk kinézni: Castor tök pucér, raktam meg még mindig ott van minden ruha. A helyzet kicsit sem egyenlőtlen!
Kissé felcsillan a szemem a játék gondolatára, bár már az elején felfogtam, hogy a menet egy cseppet sem lesz egyenlő, és már most én húztam a rövidebbet... ~Ugye tudod, hogy ezt soha, senki másnak nem engedném...~ Küldtem a gondolatot, csak hogy ne rontsak a színpadias beleélésen. Mély levegőt vettem, és letámaszkodtam a kocsira. Leemeltem a tálcáról a fedőt, ami alatt megannyi csokoládés és habos gyönyörűség volt, amiket ha akartam, sem tudtam volna megnevezni. - Ha nem tetszik az öltözetem, valóban ki is rúghat. De akkor mi lesz ezzel a sok finomsággal? Nélkülük nem vagyok hajlandó távozni, madame. Fogtam, és a jobb mutatóujjammal beletúrtam az egyik tejszínhabos csodába, majd lassan lenyaltam az ujjam végéről, közben pedig hümmögtem, mintha baromira ízlene. Nem volt egyébként rossz, csak az én ízlésemnek túl édes. - Kössünk üzletet. A kedves férje mikor ér haza...? Kérdeztem buján, majd újabb kóstolót loptam le a süteményről. Aztán a vetkőzésére alapozva egy hangyányit lejjebb csúsztattam a nadrágomat, épphogy a medencém kivillant teljes meztelenségében. Azért ennyire könnyen nem adom magam. - Ne legyen zavarban, sokszor boldogítom a csinos, férjes asszonyokat, és higgye el, nem vagyok tapasztalatlan... És már nyúltam is, hogy kibontsam a pezsgőt. Még a végén magamra fogom locsolni, és saját showt tartok. Mondjuk egy kicsit fájdalmas volt ebbe belegondolni, de néha én is kellően hülye tudok lenni.
~ Édesem, te választottad ezt a szerepet, nem én. De én rugalmas vagyok, ha van jobb ötleted ... ~ felelem vissza, és noha van egy kis nyelvnyújtogatós él az érzelmeim között, a nagy része csupa szeretet. ~ Amúgy sem szeretek dominát játszani olyannak, akibe szerelmes is vagyok. Közben azért figyelem az előadást, és elkerekedik a szemem, akikor beletúr az ÉN süteményembe. Hát tényleg roppant szemtelen pincért fogtam ki. - Nem vagyok férjnél. Csak szeretőt tartok. - felelem legyintve. Amíg Castor nem jelzi, hogy váltani akarna tényleg, addig maradunk ennél. És tényleg nem vagyok férjnél. Nem is voltam soha. Már nem is akarok férjhez menni. Az az idő elmúlt, amikor "meghaltam". Újabb elkerekedett szem, amikor azt látom, hogy esetleg tényleg hajlandó lenne levetkőzni. De csak a lehetőségét villantotta fel. Megnyalom az ajkaim már erre is. Aztán hirtelen felülve kinyúlok, de nem a nadrágra támadok, bár elérhetném, hanem az egyik falatnyi sütikét kaparintom meg, és kapom be gyorsan. Úgy nézek, mint egy torkoskodáson kapott kikapós menyecske, még pillogok is hozzá egy párat, míg lenyelem a falatot.
Ááá, szóval szeretőt tart! Érdekes megvilágítás. Végül is, valóban nem vagyunk házasok a szó szoros értelmében. Mondjuk minden bizonnyal elég érdekes lenne egy vérfarkas esküvőt leszervezni hivatalos keretek között. Ezen kissé elmosolyodtam, de korántsem akartam elrontani a játékot ilyen kósza gondolatokkal. Hiszen itt vagyunk mi ketten, csak egymásnak, ennél pedig nem is kell több. - Szerintem még a szeretőjét is kenterbe verem... Mondom nagyképűen és széles vigyorral a kocsinak támaszkodva. Aztán kissé megijedek, ahogy hirtelen mozdulattal felém nyúl, de megállom, hogy a kezéhez kapjak, ráadásul még csak nem is a nadrágot akarta leszaggatni rólam. Egy pillanatig nem tudom, hogy sajnáljam-e, vagy örüljek neki. A sütit viszont elvette, kérés, vagy fizetség nélkül, ez pedig kivívott magának egy roppant morcos és felháborodott pillantást. - Madame, fel kell szólítsam arra, hogy fizesse ki a rendelését, különben más eszközökhöz kell folyamodnom... Lépkedek az ágyhoz lassan, bár kicsit nehéz ennyire letolt nadrággal... A pezsgőt az ágy mellé teszem, én pedig négykézlábra ereszkedve másztam rá Patrishára, és úgy néztem rá, mint aki nagyon komolyan gondolja a büntetést a süteménylopásért. - Kártyával vagy készpénzzel? Kérdeztem halkan, és a homlokomat az övétől néhány centire állítottam meg, majd az ajkához nyúltam, hogy egy laza mozdulattal letöröljem róla a habot, ami ottragadt, miközben olyan nagy hévvel burkolta be a süteményt.
Már megint a nevethetnék kerülget egy pillanatra, amikor megérzem Castor pillanatnyi ijedelmét a mozdulatomra. Hiába, no, én már az a kategória vagyok, aki elbírni nem képes vele, de meglepetéseket tud okozni, és ez a vérében van. De aztán a tettek mezejére lép, ami jelen esetben az ágy, és nyomul. - Mi az, készpénz vagy kártya? - kérdem meglepetten. - A szobaszámlához írják, vagy nem? Nem szokás minden kis csipp-csupp tételt külön fizetni ... és főleg nem egy mezei felszolgálónak. Belőlem aztán se készpénzt, se kártyát ne, fog kihúzni, én sem adom magam könnyen. A csókban fizetés meg ugye megfordítaná a felállást. Azért vagy meg kell dolgozni, vagy új szereposztást kell javasolni. Nagy a kísértés, hogy én is az ujjai után kapjak, ah már olyan könnyelműen majdhogy a szájamba rakja, de csak morranok egyet, és a szemem villan. - Szóval jobb vagy, mint a szeretőm? Ha valóban így van, talán le is cserélhetem, és akkor a továbbiakban te ugráltathatod a többi pincért. - csillantom meg előtte a felemelkedés lehetőségét. - De ehhez nagyon, nagyon jónak kell lenned! - tódítom tovább egy csábos pillantást megeresztve. - Én igényes vagyok.
- Most lebuktam... Maga túl okos ahhoz, hogy közben ilyen szép is legyen. Itt valami nem stimmel... Doromboltam, és közben puha csókkal ingereltem a nyakát, de aztán gyorsan újra a szemébe néztem, hogy még éppen elkapjam a villanó tekintetet. Bájos... Szóval nem tetszik neki, hogy taperolom és tisztogatom, mint egy gyereket. Aztán újra felhív egy vélhetőleg hosszú és energikus keringőre, villantja az ellenállhatatlan tekintetet, nekem pedig baromi nagy önuralom kell, hogy tovább játszhassak vele, mielőtt egész egyszerűen csak leteperném, ahogy van. - Szóval előléptetne? Nem is tudom, hogy megérdemlem-e. Abban biztos vagyok, hogy igényes, hiszen így is elég közel engedett magához, és hát, lássuk be... Baromi jól nézek ki. Mosolyodtam el egoistán. Kíváncsi vagyok, hogy merre halad a játék,mert kezdett nagyon izgalmas lenni. Egy újabb dolog,amit nem igazán csináltam még ezelőtt. De tetszett, és Trisha mellett nem tartottam a csalódástól. Vajon szemtelennek talál majd, vagy rámenősnek? Még a végén tényleg megbüntet, aztán Gabriel majd szidhatja minden felmenőnket...
- Csalok, ez egyértelmű. Vagy okos nem vagyok, vagy szép. - ismertetem a helyzetet egy beletörődő sóhajjal. - Nos, mivel a butaság nem szépít, így az a megoldás mard, hogy a csúnya, gonosz boszorkány vagyok, és a szépségem csak egy varázslat. Nekem is kell az önuralom, nemcsak ahhoz, hogy ne nevessem el magam (már ez sem könnyű feladat), hanem hogy ne remegjek a vágytól. Ebben azért nagy segítségemre van, hogy tetőtől talpig be vagyok csomagolva ... még ... A következő megjegyzés szerencsére engedélyezi a nevetést, mert ilyen mértékű nagyképű egomániát nem lehet mással jutalmazni, főleg, ha még igaza is van. - Igen, jóképű pincér uraság, esedékes az előléptetés. Egy csók formájában. Meg is kapja. - Mivel boszorkány vagyok, ezért ezzel foglak most csúf, pici, zöld békává varázsolni. - teszem hozzá gonoszul kuncogva. - Na, hogy tetszik a jutalmad? Csak aztán nehogy hirtelen egy tomboló, mérges farkast találjak itt. De ezek a kis játékok valamire nagyon jók: megmutatják, hogy ha szócsatáról van szó, az ellenfél taktikai megsemmisítéséről, idegesítő tárgyalási technikáról, összezavarásról, abban még mindig nagyon menő vagyok. És a gondolatmenet a maga abszurditásában még logikus is volt! ~ Imádlak, ugye tudod? ~ üzenem közben, mert már nem bírok magammal.
Őszintén szólva az állapotomban elég nehéz volt követni a körmönfont és precízen megmunkált verbális visszavágásokat. De amikor a szépségét kérdőjelezte meg, összevontam a szemöldökömet, mert egyáltalán nem tetszett, hogy még ilyen játékos környezetben is ilyen dolgokat állít. - Meg kell, hogy kérjem: fejezze be ezt az ostoba gondolatfejtést. Engem ezzel nem ver át, de ha mégis, akkor örömmel sétálok a gonosz boszorka bűvkörébe, mert már most egész gyengének érzem magam... És mekkora szerencsém volt, hogy pillanatokkal később már megajándékozott egy szomjoltó csókkal, mert ahogy mondtam is, kezdtem elgyengülni. De úgy véltem, hogy minden sokkal jobb és izgalmasabb, hagy egy kicsit vissza van fogva, mintha csak úgy hirtelen egymásnak esnénk. Khm, hát jó, annak is megvan a maga varázsa, de ez a mai reggel nem arra való. Aztán, ahogy éppen "megátkoz", eltávolodok tőle, és tettetett rémülettel az arcomra fagyva emelem az arcom elé a jobb karomat. - A...azt hiszem, hogy valamit elrontott, mert hogy ez nem békatalp, az egyszer biztos... Mondtam, majd hagytam, hogy az alkarom kissé kiszőrösödjön, és a kézfejem karmos mancsokká alakuljon. Egy darabig nézegettem, barátkoztam vele, aztán elhatároztam, hogy aljas célokra fogom felhasználni. - Bár azt hiszem, ez sokkal jobban tetszik... Mosolyogtam aljas tekintettel, majd egész egyszerűen levágtam az egyik karmommal Pat nadrágjáról a gombot. ~Ha nem mondod, el se hiszem...~ Öltök nyelvet, majd folytatom a divattervezői munkámat. Úgy szántom fel középen a felsőjét, mintha csak ipszilon metszést kezdenék végrehajtani rajta, és a karmok egy kissé karcolják a hasát is. Semmi komoly, akár még csiklandozhatta is. Amikor végzek, lehajolok, hogy megcsókoljam a köldökénél, majd gyorsan eliszkolok, felpattanok az ágyról, és végre már emberi kezekkel, kibontom a másik pezsgőt, és egész egyszerűen elkezdem vele locsolni a nőstényt. Rossz vagyok, tudom.
Próbálok ijedt képet vágni a szőrös, karmos kéz megjelenésére, de nem megy, már csak hangtalanul, vigyorogva figyelem a fejleményeket. A gombot még nem siratom meg nagyon, az visszavarrható, de a felső ... Ehhh! Több is veszett Mohácsnál! A hasamon ejtett apró karcolást nem bánom, cserébe kaptam a szívecskéért, azt hiszem. De amikor eliszkol, és fegyverként a pezsgőhöz nyúl ... - Nana! - mondom gyanakodva, és még idejében magam elé rántom a takarót, hogy megússzam az első adagot, de persze nem lehet a végtelenségig kitérni. Csak sikeresen kikergetett az ágyból. - Na de kérem! Ez nem a Froma1! Mondjuk, a ruhának már mindegy. - Fogadjunk, most az jön, a a nedves holmikat le kell venni. Igaz? - kérdem csípőre tett kézzel, mintegy "átlátva a fondorlaton". Még megajándékozom, egy na, most mi is lesz pillantással, aztán a kezem kicsivel odébb csúszik, és elkezdem nagyon lassan letolni a nadrágomat. Roppant lassan, kicsit ringatva közben a csípőmet. Aztán félúton elfáradok. - Nem megy üzemanyag nélkül. Kérek egy sütit! - sóhajtom gondterhelten, és addig nem vetkőzöm tovább, amíg nem kapok legalább egy falat édességet a számba.
Csak nevetek a menekülésén és a megjegyzésein. De amint kikel az ágyból, és elkezdi letolni a nadrágját, nyelnem kell egy nagyot, és megpróbálok csak a szemébe nézni. Igazából az sem a legjobb, mert... Ha valaki még nem nézett bele egy olyan nő szemébe, aki több évszázada él és csábít, annak nem lehet megmagyarázni, hogy micsoda vágyat tud kelteni pusztán egyetlen csillogó és buja szempár. De még mindig jobban tudtam bírni magammal, mintha csípőjének mozgását nézem. A biztonság kedvéjért azért meghúztam a pezsgőt, majd az egyik sütihez nyúltam. - Szóval ez kéne, mi? Kérdeztem vigyorogva, majd megszagoltam a habos csodát. Baromi tömény volt, de a színjátékért mindent. Közelebb léptem hozzá, egyik kezembe a sütivel, a másikban pedig a pezsgőt tartottam a combom mellett. Megálltam Trish előtt, aztán sunyi és aljas módon beleharaptam a süteménybe. - Hupsz. Mondtam teli szájjal mosolyogva. Azt hiszem, úgy nézhettem ki, mint valami rágcsáló, pontosabban hörcsög, de nem zavart.
Igen, én fejcsavargatással töltöttem eddig életem egy igen jelentős részét. És egy részt meg fenékriszálással, bár sose voltam táncosnő, max. álca kedvéért belebújtam a szerepbe néha-néha. De pontosan érzem, hogy Castor borotvaélen táncol, ami a vágyai féken tartását illeti. Mi tagadás, én is. Vajon melyikünk bírja tovább? Én mindenesetre a játékot is élvezem, és még nem esik nehezemre gondolkodni. Az a fázis a nőknél vagy állandó, vagy sokkal később érkezik el. Én az utóbbi kategóriába tartozom. Annyira tudtam már a kérdésből, és a közeledésből, hogy ő fogja megenni! Tudtamtudtamtudtam! Felmorranok, és az orrom megremeg. Elvették a kajámat! A galád! - A sssssütim! - olyan képet vágok, mint a Popeye, amikor mérges lesz. Nem, nem fogok spenótot enni, sütit akarok. Egy rántással visszahúzom a nadrágot a helyére. Egy pár pillanatig farkasszemet nézünk, aztán egy gyors iramodással a zsúrkocsinál termek, és hacsak valami "brutális" módon meg nem akadályoznak benne, akkor én is felkapok egy sütit, és beléharapok.
Alig bírtam megállni, hogy ne röhögjek fel a kirohanásán. Csak figyeltem, ahogy durcás kislány módjára felhúzza a nadrágját, aztán ráveti magát a többi sütire. Én ugyan nem fogom megakadályozni. Meghúztam a pezsgőt, jó három korty le is csúszott. Aztán letettem a földre, és pár pillanatig csak álltam. Néztem, ahogy szakadtam és pezsgősen tömi a fejét. De még így is baromi vonzó volt, bár szerintem most egy kiló kenyérrel a fején is tetszene, amennyire felhúzva éreztem magam. Meg is elégeltem a dolgot, ennyi idő után és azután, hogy kinevetgéltem magam, már igazán illúzióromboló, hogy a sütit választja helyettem. Mondhatja bárki, hogy hamar feladom, de könyörgöm, itt nem a falkáról meg a tekintélyemről van szó. Ugye...? - Na jó, ebből most volt elég... Morrantam fel, majd ott teremtem Trisha mellett, és nem érdekelt, hogy sütivel, vagy anélkül, de felkaptam, és óvatosan az ágyra hajítottam, aztán én is mentem utána. Megcsókoltam, de olyan követelőzően, mintha 10 éve nem láttam volna. A maradék anyagot, ami egykoron felső volt, egyszerűen ketté téptem, és ha csak nem állított meg, akkor továbbra is ekkora hévvel és követelőzéssel csókoltam, simogattam. Ha tehettem volna, akkor magamra húztam volna, mint egy kabátot, hogy egyszerre érezzem minden egyes négyzetmilliméterén a testemnek. Maradt hát az, hogy csak az energiáiban igyekeztem megfürdeni, de most még azt is kevésnek véltem.
Hát ez igazán jó móka volt. Szerintem sok vidám percet fog okozni már az emlék is majd később kettőnknek. De valóban elég belőle. Látom, Castornál lassan cérnaszakadás van. És amint az ágra huppanok (nem teljesen magamtól), utána egész csomó cérna szakad el véglegesen. Ölelem Castort, és csókolom, megpróbálok mindent megadni neki, amire vágyik, mert ezek az igények nagyjából megegyeznek az enyémekkel is. Egy boldog, elégedett kedvest akarok magam mellett tudni, aki kiegyensúlyozott, magabiztos, mert így lesz jó mindenkinek, talán csak Vincentéknek nem. A nadrágomtól inkább én magam szabadulok meg, akkor feltehetőleg egyben marad. Nem mintha gond lenne pénzügyileg újat venni, de roppant mód az isten háta mögé költöztünk, szóval rendes, nekem is megfelelő ruhákat kapni nehéz. - Hódíts meg, perzselj fel! - súgom a fülébe, mert már engem is elkapott a hév.
Castor céloz, és talál. Azt hiszem, hogy remekül időzítettem a letámadást, bár nem volt szándékos, egyszerűen csak tényleg nem bírtam tovább. Az, hogy a szavaival tovább hergelt, az már csak hab volt a tortán. Hozzásimultam, befurakodtam a terpeszébe, csak hogy érezze, mennyire örülök neki. Ugyanis rajtam még mindig fent volt a nadrág... Egy hosszú csók után ellöktem magam tőle, és cseppet sem finomkodva hasra fordítottam. Pillanatokig nem értem hozzá, aztán lassan, szinte már kínzóan simítottam végig a testén, a vállától egészen a fenekéig. Majd még egyszer... Soha nem érintettem meg olyan területet, ami túlságosan intim lett volna, hiszen azt kérte, hogy perzseljem fel. Így lassan játszottam a tűzzel, a világért sem lobbantottam volna azonnal méteres lángokat a testében. Feneke és melle vonalát csak annyira érintettem, mintha véletlen lett volna, s gyorsan el is kaptam a kezemet. Közben pedig néha halkan felmorrantam,s lehajoltam egy apró csókra a hátára, a vállához, vagy a derekához. Később már a belső combjára is bemerészkedtem, fokozva ezzel a hatást. Ha nagyon mocorogna, akkor megragadom a nyakát az egyik kezemmel, és maradásra írom, miközben a bőrével játszadozok. - Én pedig azt akarom, hogy követelőzz... Mondom rekedten, s már addig jutottam, hogy a combjára is kap olykor egy-egy puha és finomkodó csókot. Erőszaknak semmi nyoma, ez is játék, csak ezt már a nagyok űzik.
Legszívesebben én is magamhoz rántottam volna, és nem engedem, amikor végre hozzám hajolt ott az ágyon. Olyan mértékben tombolt bennem a vágy és a szerelem, mint ifjúkorom hajnalán, farkaslétem ébredése idején. Nem számítottam a manőverre, hogy hasra penderít. Teljesen váratlanul ért, és kicsit megzavarodtam egy pillanatra, de aztán az első érintésektől megremegtem, és alig vártam, hogy a keze az intimebb részekre kalandozzon, de nem tette. Az első alkalommal még azt hittem, hogy ez csak átmeneti, hogy mindjárt ... mindjárt ... de aztán rájöttem, hogy most ő játszik velem. Kedves, hogy nem akar méteres lángokat szítani, de azok már égnek odabenn, és az érintésektől még növekszenek. A csókok őrjítenek meg igazán, mert akkor az egész teste közel kerül hozzám, de mégsem bújhatok hozzá. És mivel hason vagyok, nem tudom megragadni, és magara rántani. Nem is tudok megfordulni, mert lenyom. Egy vággyal teli, de némiképp bosszús szusszanás hagyta el az ajkaimat, aztán a felszólításra egy hangosabb morranás. Ja, ha követelőzés kell, abban ne lesz hiba. - Akarlak! - morogtam kezdetnek. - Itt és most, azonnal! Úgy akarlak, mint akkor, ott az irodában! Nem, még annál is jobban! Megpróbáltam mégis elérni valahogy a kezemmel, hogy magamra húzhassam. Ha máshol nem, akkor a csuklójánál, ami lefogja a nyakam. Ha azt elérem, akkor azt fogom valami intimebb helyre tolni, az garantált. Már remegtem a vágytól.
Teljesen elégedetten mosolyodtam el, amikor kitört belőle a morranás. Még egy pillanatra a hideg is kirázott, annyira mélyreható volt az őszintesége. Le se tagadhatta volna, hogy mire és mennyire szomjazik, mert az energiái szinte égették a bőrömet. Láttam, hogy a csuklómra vadászik. Nos, ha jobban akar, mint az irodában, akkor nincs helye ilyen irányú megmozdulásoknak, hiszen akkor majdnem darabokra szakadtunk a hévtől. Mi lesz, ha még annál is tovább megyünk? Ahogy elérte a csuklómat, hirtelen erővel kirántottam a fogásból, és közben felmorogtam már én is. Most én vagyok a főnök, a nősténynek hallgass és kéjes sóhaj a neve. Megszabadultam a nadrágomtól, s ha esetleg Trisha megpróbálta volna kihasználni a helyzetet, ránehezedtem a hátára, s jelzésként beleharaptam a vállába. Noha nem annyira, hogy vért fakasszak. Miután sikeresen kiszabadultam a textil börtönéből, a hasa alá nyúltam, s rántottam egyet rajta, hogy legalább egy kicsit elemelkedjen a matractól. A fehérneműjét nem szaggattam le róla, most sokkal étvágygerjesztőbb volt félig becsomagolva. Ha ennyire akart, hát nem várattam tovább, félrehúztam a fehérneműjét, majd egy jól irányzott lökéssel már el is merültem benne. És már nem érdekelt az sem, hogy melyik kölyök mit érez meg, vagy vált alakot. Azért vannak a többiek, hogy vigyázzanak egymása, amíg a vezetőknek dolga van. És ha most valaki berontana, hogy baj van, gondolkodás nélkül félholtra verném. Az elején nem eresztettem, nem hagytam, hogy bármit is tegyen az akaratom ellenére. Uralkodtam rajta, s egy pillanatig sem finomkodtam. Ott fogtam, markoltam, ahol csak értem, a tempón pedig egy percre sem lassítottam. Csodálatos volt, nem csak a dolog fizikai mivoltja, hanem az egész, láthatatlan lénye, ami egybeolvadt az enyémmel, ahogy a farkasaink is együtt járták a násztáncot. Soha nem hittem volna, hogy egyszer találok magam mellé egy ilyen nőstényt, s most mégis a lehető legközelebb voltam hozzá, és az élveteg morgást sem fogtam vissza. Nem fáradtam el, egyszerűen csak lelassítottam. A szemeim vadul csillogtak, bár ezt ő nem láthatta. Még. Egy kissé enyhítettem a szorításon, s végigsimítottam a hátán. - Gentleman leszek, és megadom a választás lehetőségét. De csak egyszer! Lihegtem a fülébe, ugyanis beszéd közben ráhajoltam a hátára, a kezem pedig felfedező útra indult az alhasa tájékán. De ez csak átmeneti pihenő, amíg ki nem találja a folytatást.
Azt hittem, tovább fogja húzni az idegeimet, de nem. És ezzel még inkább megnyert magának. Persze tudom, hogy már ő is nagyon türelmetlen, de akkor is jó volt tudni, hogy nem akar a végsőkig kifacsarni még játékból sem. Belém hatolt, és ... elszabadultunk. Nem lehet másképp kifejezni. Erős kontroll alatt voltam, uralt, de ezt kértem tőle, hogy hódítson meg. Nos, tényleg úgy viselkedett, mint egy hódító, én pedig elfogadtam, és örömmel üdvözöltem ezt. Csodás érzés egy erős, határozott férfihoz tartozni, aki uralja a nőjét, és a falkáját is. Azt persze én is tudom, hogy néha olyan, mint egy hisztis öt éves, de ez nem számít. Akkor legyen erős, ha kell, és amikor én tudom babusgatni, akkor szabad nyüzsögni is. Kettőnk között marad. Aztán megadta nekem a választás lehetőségét. Most könnyű lett volna hanyatt fektetni, és valami dominás pózt bevetni, de nem akartam. De hanyatt fordultam és úgy húztam magamhoz, mert át akartam ölelni, amikor mindketten csúcsra jutunk. Ölelni és csókolni akartam, és meg is tettem, minden porcikámmal az elfogadást, és a szeretet sugároztam felé. Tudtam, hogy nagy szüksége van rá. Ha ennyi ideig egyedül élt, és ennyire nem törődött magával, akkor ki van éhezve. Meg kell tanítanom, hogyan élvezze az életet, mert különben ugyan mi értelme van a több száz évnek?
Amíg egy kicsit kifújtam magam, figyeltem, hogyan veti hanyatt magát Trisha, és engedtem, hogy magához húzzon. Kissé azt éreztem, hogy át fog lényegülni az egész az uralkodásból romantikába, de nem hagytam annyiban. Egy ideig csak viszonoztam a csókjait, hagytam, hogy a szerelme körbe járjon, hogy ezeket a vágyait is kiélhesse. Nem mondom, hogy nem esett jól ilyen téren is egyesülni, de ennél már sokkal tovább húztuk egymást, mint hogy csak át tudjam magam adni a felhőtlen érzelmeknek. Egyik felem vissza vágyott az uralkodó helyzetbe, a másik pedig még kényeztette volna szíve választottját. De a beteljesülés közelségére fókuszálva megelőlegeztem a csókokat, és a birtokló érintéseket, hogy aztán tiszta lélekkel elégíthessem ki a saját tomboló vágyamat. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem figyeltem oda rá, de férfi vagyok,nem is akármilyen, így joggal lehetnek hasonló vágyaim. Amikor azonban elérkezett az én időm, sutba dobtam minden eddigi elvemet, és addig hátráltam, amíg a fogaim közé nem tudtam venni Trisha bugyiját. Morrantam egyet, majd egy pillanattal később az anyag elszakadt, ahogy a hirtelenjében kölcsönzött agyaraimmal elvágtam a pántot. Ebből a helyzetből néztem fel a nőstény arcára, s ha elkapta a tekintetemet, láthatta, hogyan suhan át rajta a bestia fénye, azé a szörnyetegé, aki épp úgy az övé ,mint az emberi oldalam. De most én voltam a főnök, így amint már nem volt szükség az agyarakra, vissza is küldtem őket jogos tulajdonosának, majd egy apró csókot leheltem a frissen ruhátlanított területre. Aztán sietve felegyenesedtem, és újra birtokba vettem a nőstényt. Hogy ne legyen olyan éles a kontraszt az iménti megszállottan szerelmes csókhalmaz, és a vadulás közt, eleinte ráhajoltam, s ahogy mozogtam, hagytam, hogy öleljen és csókoljon, én pedig nyaka és válla bőrével kényeztettem magam. De egy idő után már sok volt, ilyen közelségből túlságosan is eltelített vágyának illata, s ha nem akartam egyből bevégezni, el kellett távolodnom tőle. Felegyenesedtem, s ahogy megnőtt a mozgásterem, úgy a sebességemen is növelni tudtam. Borzasztóan koncentrálnom kellett, hiszen minden egyes mozdulat a végzetemet hordozta magában, de addig már csak elvből sem adhatom át magam, amíg ő nem jár elég közel. Megint lassítottam, s vissza feküdtem a forró bőrére, hogy megint átölelhessen, kapaszkodhasson, karmolhasson, amit csak akar, de ebben a helyzetben már nem fogom sokáig bírni, ha csak nem kezdek el bőszen koncentrálni arra a papírkupacra, ami az irodában vár rám, ugyanis az kellően lelombozó lett volna.
// 300!!!!!! //
A hozzászólást Castor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 27, 2012 9:28 pm-kor.
Nekem alapvetően már majdnem mindegy, hogy mi hogy történik, amíg Cas a közelben van, és hozzám ér. Mikor újra a gyönyör felé siklunk, halkan morgok a kéjtől, ami már szinte dorombolásnak hangzik. Mármint az elején ... De ahogy újra vadabbak leszünk, a morgás is hangosodik, ércesebb lesz, aztán elhalkul, mert a csúcs felé közeledünk, hitelen még a levegő is kevés lesz köröttünk, s egy ideig csak tátott szájjal kapkodom, de soha nem elég. A szívem vadul kalapál, az érzetek egy pontba zsugorodnak, olyan, mint amikor az univerzum egy pontba zsugorodik, hogy bekövetkezhessen az ősrobbanás. És be is következik. Tűzijáték, fények, körhinta, szivárvány, majd lágy ringatózás a habokon ... Igen, ismerem ezt a sort, minden egyes pillanatát sokszor, sokszor átéltem, s mégsem tudok vele betelni. Castorral amúgy is újdonság ez még, nem sokszor volt rá alkalmunk, mert sodor az élet, visznek a hotel és a falka ügyei. Pedig kell rá időt szakítani, mert ez az, ami igazán erőt ad a folytatáshoz. Ezzel gyűröm le a hétköznapok unalmas szürkeségét, hogy ilyenkor színes a világ, és örömteli. Ellazulva pihegek, mikor már mindketten "megkaptuk a magunkét". Ilyenkor minden szép és jó, csak mozdulni ne kelljen.
Hiába koncentráltam arra minél erősebben, hogy megadjam a kezdés jogát a nőstényemnek, arról nem tudtam elterelni a figyelmemet, hogy egyre közelebb jár. Ha bekötött szemekkel, süketen és eldugult orral csináltam volna, az energiái akkor lasszóként öleltek volna körül, és egyre kábulatba ejtőbben szorítottak magukhoz, jelezve, hogy jó úton haladunk és már elég közel van a cél. Ahogy fokozódott a szorítás, én is úgy adtam bele egyre többet. Az érzékeim annyira kiélesedtek, hogy éreztem, hogy csorog le egy cseppnyi izzadtság a gerincem mentén, a sütemény illatát is olyan intenzíven éreztem, hogy minden összetevőt fel tudtam volna sorolni. Nem beszélve Patrisháról, az érzéseiről és a vágyairól. Egy gyors fejrázás a vége előtti hajrá előtt, s csak másodpercekkel késlekedtem mögötte a sorban, s ahogy a rakéta elhagyta a felszállópályát, úgy omlottam le én is a nőstény testére. Persze, nem tehénkedtem rá, most már óvni akartam és szeretni, és hiába tudtam, hogy mennyire erős, számomra akkor is egy törékeny kristály volt, akit csak én tudok megvédeni. Csókot leheltem a homlokára, majd lefordultam róla és hanyatt vetettem magam. Minden sejtem pezsgett valami lassú folyamban, amit talán könnyedségnek is lehetne nevezni. Mikor már képes voltam megszólalni, hát megszólaltam. - Szeretlek... Hangom még mindig rekedt volt, s kissé halkabb, mint a normális beszédhangom. Olyan szívesen megsimogattam volna, de nem volt lelkierőm megemelni a karjaimat. - Megkapom az előléptetést? Faggattam a hölgyet, aki már lehet, hogy elfelejtette, hogy egy rendkívül rámenős, szemtelen és gondatlan pincérfiúnak kecsegtetett szebb jövővel.
Amint eltávolodik, máris hiányzik, de nem akarok rámászni, ő nem az a cicázós fajta. Amúgy meg mozdulni sincs erőm. Az első szó, amit kiejt megható. Nem hittem volna, hogy majd ilyen nyíltan fog beszélni az érzéseiről valaha is. Olyan könnyű volt megnyitni, és annyira szüksége volt rá. De remélem, nem fog ez a dolog visszaütni. Nem akarom, hogy az érzései majd most letaglózzák, és ezzel támadási felületet adjanak másoknak. Annak, hogy mennyire más a közelemben, nem szabad kiderülnie. Persze érezni így is sok mindent lehet kettőnk között, de ez legyen is elég a kívülállóknak! A kérdés meglep, először nem is tudom, miről van szó, aztán beugrik a mi kis játékunk. - Meg. - nyögöm kimerülten. - Azt a lusta szeretőmet még ma lapátra teszem. De ha már visszaáll a játékunkra, akkor én is, csak azért is! Felkönyökölök feléje fordulva, rápillantok, emelem a kezem, mint aki simogatni akarna, de aztán átnyúlok felette egy sütiért, és bekapom. - Mmmm. Aki ilyen sütiket tud szervírozni, az megérdemli az előléptetést. - kis szünet - Főpincérré.
Kezdőlap
//
