Jah, késő bánat! Most már szeretne nem tudni róla. - Én nem akartam elmondani. De hazudni sem akarok. Már az is kellemetlen volt, hogy nem vagyok teljesen őszinte veled, de én is úgy gondoltam, hogy jobb lenne, ha erről nem tudnál. Szóval nem elégedett az eredménnyel. Most erre mit mondhatnék? Teljesen elégedett én sem vagyok. - Tovább már nem lehet dobni, ez itt megállapodott. Visszavenni, átrakni nem lehet, csak megtörni, és azt is csak én tudom. De az évekbe fog telni. Most megengedek magamnak egy kis magamba zuhanást, mert a megoldás tényleg roppant messze van. - Akkor múlik el az átok rólam, ha párharcban legyőzök valakit, a velem közel egykorú. És nem hinném, hogy lehet úgy simlizni, hogy hagyja magát. Hogy ez mikor lesz? Valószínűbb a kánikula Frirbanksben télen. Már csak a klímaváltozás miatt is ... Nem, Mortimer a saját megítélésem szerint most tényleg segítőkész volt, az alku a szellem és köztem zajlott, ő csak segített megidézni. Mit ne mondjak, a megtörés módja roppant találó, és célzatos. Amúgy az átok maga is. Bár kissé elkésett a tanítás, én is felismertem, hogy időnként szükség van az erőszakra.
Úgy tűnik, túl fáradt vagyok ahhoz, hogy az irónia érződjön a hangomból. Arra akartam kilyukadni, hogyha ezt nem tudom meg, csak egy véletlen baki folytán, akkor biz' Isten, darabokra szaggatom Gabrielt. Na jó, az túlzás, de annyi biztos, hogy nem köszönte volna meg a titkolózást. Ha lehet, akkor valahogy fojtsuk el az elején ezt az egészet, vagy próbáljunk rá megoldást találni. - Ironizáltam, de nem csodálom, hogy nem érezted. Erről tudnom kellett, de bánt, hogy el akartad titkolni. Ezzel az üggyel kapcsolatban én sem titkolok előtted semmit, mert tudom, hogy a falkán belül csak rád számíthatok. Nem kérem, hogy avass be az életed minden ki zugába, de ebben az ügyben elvárom, hogy nyílt és őszinte legyél. Remélem, hogy így, hogy egyenesen beszéltem, és nem célozgattam, már sikerül megtalálnunk a közös nevezőt. Azt sem tudom még, hogy mivel jár ez az egész. Mi történik, ha véletlenül elcsattan egy olyan pofon, amiről senki sem tud? Gabe is megérzi majd? Erre muszáj vagyok rákérdezni... - Arról fel lettél világosítva, hogy ez miben nyilvánul meg? Szóval, ha én most lemennék Ashez, és felszántanám a gyomrát, akkor neked is fájna a hasad? Vagy mi a franc? Inkább egy gyors példával alá is támasztottam, hogy mire gondoltam,mielőtt újabb félreértésekbe botlanánk. Aztán elhangzik, hogy harcolnia kell. Győznie egy párbaj során. Na ez baj. Ha mindenki ellen úgy harcol, ahogy azt a társalgóban tette, akkor előreláthatólag az lesz a legjobb, ha összebarátkozik az átokkal. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán kivel lehetne összehozni egy baráti mérkőzésre. Bár mint olyan, baráti mérkőzés nem létezik. Ha az egyik veszít, az mindenképp megszégyenül, és gyengébb lesz a falka szemében, mint az ellenfele, még akkor is, ha nincsenek köztük indulatok. Be van programozva... Nem marad más hátra, mint kipécézni valakit az ellenséges falkából, lerángatni a hegyről, és Gabe elé vetni. Bár attól félek, előbb akarná felsegíteni, mint átharapni a torkát... - Harcoltál te már valaha? Úgy igazán? - kérdezem kissé aggódva - Annyit tehetünk, hogy külön órákat veszel majd Liutól. De az se minden... Én nem ígérem, hogy lesz időm istápolni téged... De ennek minél előbb véget kell vetni. És nem, nincs ellenvetés, ez a parancsom. Ha nincs rá más mód, akkor mindig lesz melletted erősítés. Tényleg. Megadásig, vagy halálig? Mert azért nem mindegy...
A magyarázatra megvakarom a fejem. - Azt hiszem, én is fáradt vagyok. Teljesen komolyan vettem. De ettől még mindig így gondolom, hogy jobb lett volna, ha nem tudod. De a többieknek semmiképpen nem kéne elmondani. Nem lenne jó, ha valamelyikük azért fogná vissza magát egy viadalban, hogy nekem ne fájjon. Nem, erre még gondolni is rossz. És azt hiszem, éppen ezt akarta velem megtanultatni ez a szellem. De most már tudom, szóval nem lehetne ... ? Nem, nem lehet. A fene egye meg! - Igen, valahogy úgy. Nem rögtön. Az nem lenne jó, mert mondjuk ha az utcán minden előjel nélkül elkezdek ordítania fájdalomtól, az eléggé fura helyzeteket eredményezne. Szóval csak ha egyedül vagyok. Kész élvezet lesz a szobámban érni, tényleg! De ezt a módosítást én harcoltam ki, elsősorban azért, hogy eltitkolhassam a dolgot a többiek elől. - Igen, régen, amikor még kölyök voltam, engem is képeztek egy pár évig. És már amióta ideértünk órákat veszek Liutól. Persze még sehol sem tartok. És nem, megölnöm nem kell senkit, hála a jó égnek, már csak az kéne ... De mért kell mellém erősítés? Lehet tényleg fáradt vagyok, de ezt a részét nem értem. Nekem kell nyernem, nem másnak. - Castor nem akartalak átverni, csak úgy gondoltam van elég gondod enélkül is. És rám nézve annyi a következmény, hogy néha kicsivel nyúzottabb leszek, mint máskor. A sérüléseket nem kapom meg. Ki fogom bírni. Jah, ezt bizton állíthatom. Ha azt a kínzássorozatot ép ésszel átvészeltem Victoria korbácsától a felépülés kínjaiig, akkor bármi jöhet. Max. a gyakoriság nem mindegy.
- Jól van, ha titkolni akarod, ám legyen. Legfeljebb Patrishát fogom beavatni, de őt azért, mert tud az átokról. Azt nem emelem ki, hogy egyébként is megosztanám vele, mert meg akarom, és mert nekem kell, hogy megbeszéljem vele a gondjaimat. De az image kell, nem ronthatom el azzal, hogy azért mondom el Patrishának, mert szeretem, és mindent megosztok vele. Az túl nyálas és gyenge. - Legalább tudjuk... Tudod, mire számíthatsz. Nézd, én nem tudom garantálni, főleg nem most, hogy nem csattannak el a ki a nagyobb kutya pofonok. Az a szerencséd, hogy nem a 100 fős chicagói falkában vagyunk, akkor aztán feküdhetnél állandóan. Mennyi mindent csinálhattak régen is, amiről én nem tudok... De ezen már kár rágódni, a lényeg az, hogy már megbízhatóbbak a tagok, és sokkal kezelhetőbb a helyzet. Bólogatok, amikor meséli, hogy már gyakorolgat. De természetesen neki nem csak az a fajta harc kell, amit Liutól kaphat. Igazság szerint az, amit ő tanít, azoknak jó, akik már tudnak harcolni, de tökéletesíteni akarják a módszereiket. Gabrielnek előbb rendesen kéne harcolnia, aztán elmélyülni a zenben. - Erősítés alatt azt értem, ha például összeakadsz valakivel a másik falkából, az nem biztos, hogy meg fog neked kegyelmezni. Ezért kell melléd ilyen helyzetekre valaki, aki lerángatja rólad. Lehet, hogy van elég gondom, de ez az átok már rég benne van a problémás kosárban. Ezért akarom végleg kitörölni. Megcsóválom a fejem, majd kihörpintem a maradék kávét.
Na, amiatt nem aggódom, hogy új anyánk visszafogná magát miattam. Nem az a fajta. De ez nem is baj. - Nem is kell garantálni, véletlenül sem! Ha miattam kerülne hátrányba a falka, az sokkal rosszabb lenne, mint a fizikai fájdalom. És nem akarok összeakadni a másik falkával. Még nem. Majd ha már lesz esélyem egy ilyen mértékű győzelemre, akkor. Addig felesleges. Persze ha nem tudom elkerülni a harcot, akkor harcolni fogok, de nem akarok kezdeményezni. Nekem egyenlőre bármi jó, mert még ott tartok, hogy előhozzam a sok évvel ezelőtti emlékeimet. Ez nem is halad rosszul. Ha jól megy pár hét múlva már úgy verekszem majd kb., mint egy ötéves technikailag, bár a fizikai erőm, az megfelel a koromnak nagyjából. Ez még édeskevés persze. És eléggé ciki is, ha úgy vesszük. - Szerintem a jelenlegi helyzet ebben az ügyben tartható egy ideig. Ha nem az lesz, akkor szólni fogok, vagy úgyis látszik majd rajtam. Castor tényleg komolyan azon agyal, hogyan lehetne ezt nekem megkönnyíteni. Értékelem, tényleg. Akár körbe is röhöghetne. Az a fickó, aki kihozott az erdőből, még lehet, hogy ezt tette volna.
Igen, ez a fene nagy diplomácia és béketűrés... Ettől egy kicsit felállt a szőr a hátamon, de mindemellett teljesen jogos volt. Nem küldhetem akarata ellenére harcolni, még a végén képes, és otthagyja a fogát. Nincs más lehetőség, csak várni, és iszonyatosan gyorsan fejleszteni Gabrielt. De ez valahol azzal jár, hogy más dolgoktól kell elvonja az idejét, és minden kétséget kizáróan az egyetemi terveket is el kell csúsztatni. - Jó, ne haragudj, de ha tehetném, én már most azonnal ringbe küldenélek. De fogod te ezt bírni? Mi lesz az egyetemmel? A kutatásokkal? A tanulásoddal? Ezek mellé még felvenni valami ilyen kaliberű dolgot, nem lesz túl szerencsés, mert össze fogsz roppanni. Azt pedig nem akarom. Még csak az hiányozna, hogy Gabe becsavarodjon itt nekem. Ha ennyire le lenne terhelve, akkor semmit nem haladna rendesen, ezt pedig szintén nem szeretném. Akkor mi legyen? - Remélhetőleg megússzuk csetepaték nélkül. Egy darabig. Egyelőre úgyis információkat kell gyűjtenünk, tervezgetnünk, amit a múltkor beszéltünk. Bár ez nem fog annyira elhúzódni, főleg, ha farkas szemmel tekintünk az időre. Egy kis szünetet tartottam. Tudatában annak, hogy Gabriel ki van merülve, és feltehetőleg cseppet sem boldog, inkább csak sóhajtok. Most úgysem szülünk megoldást, tehát nem lenne értelme itt tartani. - Menj aludni. Bármi van számodra holnap... Vagyis ma, az alól felmentelek. Ennyit megérdemelsz. Aztán konzultálunk, ha megvilágosodtunk, vagy ha gond van.
- Eddig is sokat mozogtam, túráztam, futottam, erősítettem, nem csak a laborban molyoltam. Csak nem tanultam verekedni. Az időbeosztás maradhat, legfeljebb kicsit eltolódik a fizikai terhelés felé. Én sem tudok egy helyben ülni sokáig, a farkasom nem hagyja. Jah, hát ha Castor eddig amolyan szobatudásnak gondolt, akkor azért mellélőtt. Majd meg vadultam ebben a fogsággal töltött időszakban, hogy nem lehetett mozogni. Arra, hogy nem tervez összetűzést a másik falkával, csak bólintok. Castor tervez ... ha sok ilyen van odafenn, mint ez az őrült, aki nekiugrott Patrishának, akkor ez nem lesz könnyű. - Igen, köszönöm. Van még könyvem, kaptam újakat, szóval nagyrészt olvasni fogok. De ha bármi ötleted vagy kérésed van, akkor gyere nyugodtan. Szerintem öt-hat óra múlva már ébren leszek újra. Nagyon sűrűn tudok aludni, ha elfáradok. - Minden jót, főnök! Azzal kilépek a folyosóra, eltámolygok az ágyamig, és mire a párnára ér a fejem, én már alszom is.
A Duncannel lefolytatott megbeszélés után szépen visszaballagok, de nem megyek be a hálóba. Kívülről is hallom, hogy Castor még alszik. Az elmúlt két nap eléggé szoros volt: előbb Nikolaj látogatása, aztán az őrzős megbeszélés, és tárgyalás Vincenttel. És ezek csak a nagyobb léptékű ügyek. Elfáradhatott eléggé. Nekiállok megcsinálni a reggelit: tükörtojást sonkával, és hozzá jó erős feketét. Halkan mozgok, de az illatokat nem lehet kontrollálni, és nem is akarom. Majd szépen bekúsznak a szobába, és Castor orrát cirógatják. Közben megterítek, és teszek azért a kávé mellé gyümölcslét is az asztalra, meg lekvárt, gyümölcsöt. Azon kívül, hogy Liu ügyét szóba kell hoznom, elég sok dolog történt még ahhoz, hogy érdemes legyen beszélnünk egymással. És ma, ha jól tudom, a kora délelőttre nincs semmi más. Még elég korán van, nem tudom, Castor emiatt nem lesz-e morcos. De a jó ég tudja, mikor érünk rá legközelebb.
Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, de amikor felébredek, kettős érzés fog el. Az egyik,hogy baromi korán van, de Patrisha már alkot. De ha esetleg késő van, akkor már az ebéd készül, és teljesen mindegy, hogy melyik volt a nyerő verzió. Azt a fajta fáradtságot éreztem, amit nem lehet egy éjszaka alatt kialudni. Ha hajnal van, és délig alszom, akkor sem lennék fittebb, szóval nyűgösen nyújtózkodok a takaró melegében, majd nagy nehezen felkelek és kivánszorgok egy szál alsóban a nagyszobába. Nem voltam még hozzászokva a reggelizéshez. Pedig tudom, hogy az a kisfiúk legfontosabb étkezése, igazából sosem reggeliztem. De így, hogy Trish néha volt oly kedves és készített nekem pár jó falatot, gorombaság lett volna visszautasítani, ráadásul még jól is esett. - Szebb reggelt, konyhatündér! Viharzok el mellette, és egy gyors puszit nyomok a homlokára. Aztán be a fürdőbe, lelapítom a hajamat, és előkotrok egy olyan felsőt, amit nyugodt szível lekajálhatok. Így, még mindig kicsit kótyagosan pattanok le a székre, és egyből lehajtom a kávé felét. - Hmm, mit ünneplünk? Vagy egyesek megint rossz fát tettek a tűzre? Piszkálom meg egy kicsit, de nem bántóan. Ha le akar kenyerezni, hát már most megvett magának egy életre, ennél már csak rosszabb lehet, de azt ne adja Isten.
Castor jókedvűen ébred. Már érzem, hogy a jelenléte erősebb, aktívabb a szobában, majd hamarosan megjelenik, és kapok egy puszit. ~ Eddig jó... Én szépen mindent az asztalra teszek, amíg ő a fürdőben múlatja az időt, aztán leülök, és először egy pohár narancsét iszok meg, bár már ásványvízzel kezdtem, mert mégis szomjas vagyok. - Hát, én nagyon remélem, hogy van mit ünnepelni! Tegnap volt két fontos megbeszélésed, és optimista módon úgy gondolom, hogy jól sikerültek. Liu pedig rossz fát tett a tűzre, ha jól hallottam. Szóval van ez is, az is. Hagyom, hogy falatozzon, és a saját tempójában számoljon be arról, amiről akar. Majd ami még nem világos, vagy amit még tudni akarok, arra majd később rákérdezek. Hogy máskor nem szokott reggelizni? Egyáltalán nem sokat szokott magával törődni, és ez így nem jó. Kell egy kis kényeztetés, csak az igazán kitűnő pedigrével rendelkező remeték tudnak mosolyogva éhezni, és nélkülözni. Ő meg nem az. Én is nekikezdek a tojásomnak, mert már vagy húsz perce elég éhes vagyok, s én sem vagyok remete, nincsenek is ilyen irányú vágyaim. Én élvezni akarom az életet, ha egy mód van rá.
Jóízűeket hümmögök, ahogy szimatolom a tojást és a sonkát. Nem telik el sok idő, mire nekiesek. Jó, nem zabálok, szépen eszem, kis falatokban, mert különben nem bírná a gyomrom. Így olykor-olykor teli szájjal szólalok meg. - Bahh, ne is mondd, mindkettő úgy lefárasztott, de úgy tűnik, hogy megérte! Mortimer nem követeli, hogy nyúzzalak meg, amiért nem segítettél a civileken, Vincent átment nyúlba... Szóval jó volt. Foglaltam össze röviden, de Liura nem reagálok. Remélem, hogy csak eseményként említette meg, és nem akar azért korholni, mert kemény büntetést kapott. Így nem is zavartatom magamat, tömöm a fejem, iszogatok mellé, hol kávét-hol a gyümölcslevet. - Gondoltál már arra, hogy összeköltözhetnénk? Csak egy falat kéne kiüttetni, meglenne a privát szféra, de nem kellene körbemenni, ha látni akarlak. Átnyúlok az asztalon és megsimogatom az arcát. De óvatosan, még a végén összeolajozom, azt pedig nem szeretném... - Ráadásul, már nem is vagyok átkozott. Persze itt nincs vége a mesének, de legalább én megtisztultam. Szóval csupa jó hír, de iszonyú strapás volt féken tartani magam mindkét találkozón... Nézek a szemébe ártatlanul, de legalább megdicsérhet, mert nem csináltam semmi rosszat. Ollé!
Arra, hogy Vincent átment nyúlba feltör belőlem a kacaj, és ettől félrenyelem a falatot. Kétségbeesetten kapkodok levegőért, miközben tovább kínoz a nevetés is, és a könnyem kicsorog. Beletelik vagy másfél percbe, mire ez rendeződik nálam. És mire végre tovább ennék, akkor felhozza az összeköltözést is. Még jó, hogy nem volt most a számban semmi, mert kipotyogott volna, és az elég lehangoló és égő látvány. - Ma tele vagy meglepetésekkel. - pillantok rá. És akkor még közli, hogy már az átok sincsen rajta... Mondjuk eddig azt sem tudtuk biztosan, hogy rajta volt-e. De ezek szerint igen. - Ehhez legalább egy négyfogásos ebéd illett volna ünnepelni, nem csak egy reggeli. Bontsunk pezsgőt? - pillantok rá csillogó szemmel. A helyzetünk egy csapásra klasszisokat javult. - Elmeséled, hogy miben volt Vincent nyuszi? És hogy szabadultál meg az átoktól? Szegény Liu most eléggé a sokadik programpont lett a témák között.
Ahogy felnevet, én is vele nevetek, de nem aggódom, hagyom szenvedni azzal a falattal. Persze, ha komolyabban fulladozna, segítenék, de tudom, hogy túl fogja élni. Ezért marad a vele nevetés. De azt nem gondoltam volna, hogy sikerül meglepnem ezzel a falbontás témával. Azért jó volt látni, hízlalta a májamat a meglepett arckifejezése. - Annyit nem bírnék megenni ilyenkor. De pezsgőzhetünk! Bár, ilyen korán inni.... Rossz vagy. Húzom csintalan mosolyra a számat, de felpattanok a székből, és meglesem, hogy akad-e pezsgő a hűtőjében. Tévedtem, de nem volt gond, már mentem is a telefonhoz. Gyorsan hozattam egy üveggel. Addig szerintem pont befejezzük a reggelit, mire felér. Mielőtt azonban visszaülnék a helyemre, még odalépek mögé, és lehajolok a vállához. - Akkor tetszik az ötlet? Praktikusabb lenne, és még át is surranhatnék éjszakánként. Tiszta izgalmas lenne... Jó, nem mintha most nem surranhatnék át, de mégis kalandosabb volt így, hogy a lakás közös, és sosem lehet tudni, éppen hol van a másik. Kapott egy újabb puszit, ezúttal az arcára, aztán jófiú módjára visszaültem a helyemre, és folytattam a reggelit. - Hát úgy konkrétan nem volt az... Csak maga az egész,amivel előhozakodott. Szerintem érzi, hogy ég a talaj a seggük alatt, ami az Őrzőket illeti. Olyan jól nevelt és diplomatikus volt. Képzeld el, hogy önként ajánlotta fel, hogy mehetünk oda, ahova akarunk, kivéve persze a privát területeket. Sőt, az O'Connors-t még semlegesnek is nyilvánítottuk. Szerinted mennyire kajálom be, hogy az őszinte diplomácia diktálta a döntéseit? Nevettem fel, majd lehúztam a maradék kávét. Őrület, így visszagondolva még jobban.
- Igen, nagyon tetszik. - feleltem repesve az örömtől. Mennyire más ez a férfi, mint akivel összevesztem Chicago-ban! - Surranhatunk, de úgyis mindig mindenki tudja, hogy mikor tévedünk közös ágyba. Nem mintha ez zavarna ... és ha őket zavarja ... - megakadok. Biztos zavarja, csak van, aki már ezt megszokta, van, aki meg nem. Úgy érzem magam, mint aki egy kirakós játékot rak össze. A villámra tűzök még egy falatot, és módszeresen elrágom, amíg átgondolom a dolgokat. Sok apró ki töredék információból áll össze egy kép, ami még nem teljes, de valamit mutat. - Van még valami, amiről beszélnünk kéne, Castor. - pillantok rá. - De előbb fejezzük be az evést, és koccintsunk! Én eszen is tovább, és nem izgatom magam, főleg mert egy csomó dolog kiderült, és ez erősíti a hitemet, hogy ha összedolgozunk, mindent meg lehet oldani. Persze Castor lehet, hogy rácuppan a témára, de nem tehetek róla, hirtelen jött a megvilágosodás egy további része.
Örültem, hogy örül, bár egy kicsit félreértett. Én inkább a fiatalos egymás szobájába beszökős kalandra gondoltam. Mégis ki a fenét érdekel, hogy mások mennyire annak tisztában azzal, hogy mi éppen mit csinálunk? Akadnak itt rajtunk kívül mások is, akik jobban, mint a tenyésznyulak. De inkább nem kezdem el magyarázni, inkább csak mosolygok és tömöm a fejem. Jó így látni, és bár minden reggel így kezdődött volna, amióta csak az eszemet tudom. - Ha őket zavarja...? Te vagy a Béta, én vagyok az Alfa, én egy állat vagyok, te pedig hideg gyilkos. Mégis ki merne szólni érte? Kacagtam fel, és lassan a végére értem a reggelinek. A hangjában egy kicsit elbizonytalanodtam, amikor bejelentette, hogy valamiről beszélnünk kell. Talán a filmekben szokott ilyen lenni akkor, amikor a nő bejelenti, hogy terhes. Vagy hogy hűtlen volt. Egyik eshetőségnek sem örültem volna túlzottan, ráadásul az első verzió 99,9%, hogy nem valósulhat meg, a második verziót pedig abszolút irreálisnak tartottam. - Oké... Addig hozol poharakat? Mondom bizonytalanul, majd felkelek, és az ajtó felé lépek, mert érzem, hogy lassan jön az ital. Nem is tévedtem. Átvettem, a zsúrkocsit nem kértem, nekem csak a jég és a pezsgő kellett. Neki is láttam a kinyitásnak, és sikerült anélkül, hogy bármiben kárt tettem volna. Hurrá! Ha elöl vannak a poharak, akkor töltök. - Mire igyunk? Én rád szeretnék először. Aztán jöhet a többi.
Hát éppen ez a baj, hogy nem szól érte. Nem is tudja, mi baja, amúgy meg ez csak a hab a tortán. Mikor az utolsó falat is eltűnt a tányéromról, akkor hoztam a két poharat, és aztán megjött a pezsgő is. - Jaj, ne máááá, Castor, most igyak magamra? A pillantásomban egyszerre volt valami csintalanság, megbotránkozó szemrehányás, és egy jó adag büszkeség, amiért ezzel kezdené. - Ahogy akarod, de akkor rád is kell innunk! Igyunk kettőnkre, hogy egymásra találtunk! És ha ez így megfelel, akkor ezt a pár kortyot, egy forró csókkal kell "leöblíteni". - És igyunk a falkára is, mert azért elég helyre kis csapat gyűlt össze! Problémásak, esetlenek, harcképtelenek, és botrányhősök, de én kedvelem az összeset. Lehet, ezért dinkának fogsz tartani, de így van. Na, ha erre is ittunk, akkor megint ő jön, mire akar még, ha akar egyáltalán. Aztán ha sok ötletünk van, akkor majd danolászunk is egy kicsit. Kirúgni a ház oldalát viszont nem ajánlott, mert odakinn roppant mód hideg van.
- Egye fene, igyunk kettőnkre! A poharak koccannak, és én felnevetek. Átkarolom a derekát, majd mikor ittunk, szinte egyszerre mozdulunk a csókért. Csak úgy jött, ösztönösen, természetesen. Olyan ünnepi volt az egész... Aztán kikerekedett szemmel hallgattam a köszöntője folytatását. - Mondd csak, neked már az alkohol szaga is megárt? Rád se ismerek... Piszkálom egy kicsit ezért a bohókás és őszinte néhány mondatért, de azért erre is koccintok, majd kiürítem az egész poharat. Reflexből nyúlok az üvegért, hogy mindkét poharat újra megtöltsem. Aztán az asztalra pakolok mindent, és magamhoz húzom a nőstényt. Semmi köze nem volt a reggeli hormontúltengéshez, esküszöm, de imádtam csókolgatni a nyakát, így most sem fukarkodtam vele. - Mint a főnököd, a mai napra kiírlak a munkából. Mit szólsz? Biztos van pár halandó, aki megcsinálja a munkádat. Helyette pedig kényeztethetnél engem... Duruzsoltam a nyakába, majd felemeltem a fejem, és a homlokomat az övének támasztottam. - De miről is kell nekünk beszélnünk, hm? Kérdeztem, majd egy rövid csókot adok az ajkaira is.
Igen, ahogy egyszerre akartunk csókot a pezsgőre, az magáért beszélt. - Ó, az még nem ért le. Majd akkor miket fogok mondani! Helyeztem kilátásba még pár érdekesebb megszólalást. - Igen? Kapok egy extra szabad napot? Úúúúú ... elmegyek akkor fodrászhoz, meg kozmetikushoz ... - kezdem sorolni egy szemtelen mosollyal, de végül elnevetem magam. - Magadnak is szabadnapot adsz? Rendben. Nekem amúgy nincs hoteldolgom ma, ami ne várhatna. Ma csak falkaügyekkel akartam foglalkozni. És ha téged kényeztetlek, akkor azt teszem, szóval rendben. Na, mars vissza az ágyba! Még meg is lökdösöm, és megyek vele, hozom a piát is. A kérdésre hogy miről akartam vele beszélni, még nem reagálok. Mielőtt leheveredne, még lopok egy csókot, és levetetem vele a felsőjét! -Hasra! - hallatszik a következő utasítás, és ha végre elfekszik akkor nekiállok megmasszírozni a hátát. - Először is szeretném, ha nekem is elmondanád pontosan, mit is szabtál ki Liura, mert a kölyök nem biztos benne, hogy képes pontosan idézni a szöveget! Azt hiszem jól megijedt, és ugye még a nyelvtudása sem tökéletes. Így nem tudom vele betartatni, ha nem tudom, hogy mit kell. Mellesleg ő sem tudja betartani. A nagyobb baj, hogy nem is akarja ... De ennyire nem akarok belerondítani az idillbe, ha nem szükséges. A hangsúly is egészen közömbös.
A szemtelenkedésére vigyorogva belecsípek a (még nem becsiccsentett) kedvesem fenekébe, és tettetett gonoszsággal nézek rá. Még hogy kozmetikushoz! Egy pillanatra megint Chicagóban érzem magam... - Jó-jó, megyek már, úrnőm! A parancs az parancs! Indulok meg a háló felé, menekülve a lökései elől. Lehuppanok az ágyra, de szinte rám veti magát, megcsókol és a pólómat akarja. Na de kérem, nincs ehhez még túl korán? És még meg is parancsolja, hogy feküdjek hasra... Szépen vagyunk, mondhatom. - Miről maradtam le? Valami újat fogunk kipróbálni? Kérdeztem már hason nevetve. Én ugyan nem tartottam tőle, bár előjáték gyanánt lehet, hogy sokalltam volna, ha felszántja a hátamat. Közben még belefér, de hogy beindít-e, azt nem tudom. De masszírozni kezd. Nyögdécselek, mint valami kéjenc. Egyszerűen annyira jól csinálja, hogy már az első mozdulatnál úgy érzem, hogy megvilágosodok, és ráleltem a lelki békére. Valahogy azért még elnyúlok a pezsgősüvegért, jól meghúzom, csak épp a buborékokkal nem számolok, tehát a pezsgő nagyrésze az ágyra fröccsen. Közben ő már Liu büntetéséről magyaráz, de nem baj. Leteszem az üveget és a pohárral próbálkozok, azt kiiszom elsőre. - Összemocskoltam az ágyadat. De sajnos, csak pezsgővel... Bár biztosan észrevette, én azért felröhögtem, aztán megadtam magam a kezeinek. Ja, és Liunak. - Csak viselnie kell az övet és óránként bejelentkezni, hogy nem kóborolt el. Mi a halál ezen olyan bonyolult? Dünnyögtem, miközben Trisha masszírozott, bele a matracba.
- Nem baj, majd fogod még mással is talán ... addig nem cserélek lepedőt, egy melóval akarom megúszni mindet. Malac ... Igen, valóban jól tudok masszírozni. Van amiben kifejezetten sokat ér az erős kéz és a sok (nagyon sok!) éves gyakorlat. - Igen, eddig mi is eljutottunk, de az ördög a részletekben lakozik. Hánytól hányig kell ezt művelnie, és Duncan csak akkor jó, ha mi ketten nem vagyunk itt? És ez most azzal is jár, hogy nem hagyhatja el a hotelt, vagy kísérettel kimehet? Előbb pontosítsuk a tényállást, a többi majd utána következik. Liu azt elég pontosan elmondta, hogy mit nem ért. Tárgyilagosan lehetett vele beszélni, csak amennyiben valami érzelmi húrt pendítettem, vagy vigasztalni próbáltam, akkor jött rá az idegesség. Azt is tudom, hogy Duncannal már beszéltek tagnap este, de jelenleg őt sem akarja látni. Nem tudom, ott mi hangozhatott el. És ma sem akar Castornál jelentkezni. Mondjuk, erre ráfarag, ha együtt leszünk ... Különben ezért szívesen felpofoztam volna alapban, de rájöttem, hogy ez nem ok, hanem tünet, vagy hogy is mondjam.
A "malac"-ra ördögien felnevettem. Hát na, néha ilyen is kell, bár ez a néha mostanság inkább gyakran. De nem baj, legalább egyre többször érzem jól magam. De ezt a Liu témát nem lehetne hanyagolni? Minden harci kedvemet elveszi, ráadásul nem is érdekel. Felsóhajtok, mert valami turpisságot érzek. Megpróbálkozom azzal, ahogy megfordulok, hogy a nő szemébe nézhessek, és amint alkalmam van rá, lágyan megfogom mindkét csuklóját. - Miért érzem azt, hogy nem pusztán azért faggatsz, hogy minden részletet be tudj tartatni? Nem vontam őt kérdőre, egyszerűen csak kíváncsi voltam, mi a dolog lényege. Mert ha ezért volt ilyen királyi a reggel, akkor nagyot fogok csalódni. Azt pedig egyikünk sem szeretné, ugyebár... - Nem csak akkor jó. Most ő a mentora. Tud rá vigyázni, ha együtt vannak. Annak szól, akinek akar, csak szóljon. Az ébredésétől addig, amíg lefekszik, és minden mulasztása egy teliholddal kitolja a büntetést. De ezt csak addig akartam vele csináltatni, amíg elő nem szedi a méltóságát, és elém nem áll jelenteni. Nagyon komolyan fürkészni kezdtem a tekintetét. Ha valamilyen úton-módon megpróbálná ezt kiszivárogtatni, akkor nagyon fogok rá haragudni. - Ezt nem mondhatod el neki! Saját maga kell megtanulja, hogy építse fel a büszkeségét, és hogyan emelje fel a hangját. Hogy vállalja a büntetését zokszó nélkül, és ne duzzogjon a sarokban. És ha apuci megbünteti, akkor ne szaladjon anyucihoz vagy a nagytesóhoz vigaszért. Remélem, nem akarod manipulálni... És tényleg nagyon reméltem. Trishát valahogy sosem képzeltem el a kölykök megmentőjének, ezek után meg pláne fura lett volna ebben a szerepben látni. A kezét még mindig nem engedtem el...
Imádom, hogy ilyen jó a szimata. Én nem akarok semmit eltitkolni előle. Hogy manipuláció volt-e a reggeli? Nem, akkor is kapna, ha nem lenne ez az ügy. Az volt csak számítás, hogy reggeli, és jó hangulat mellett akartam felhozni. Szóval az én lelkiismeretem tiszta. És amúgy sem tudtam, hogy az ágyban kötünk ma ki. - Sajnálom, hogy fel kellett hoznom, mert olyan jó híreket mondtál, hogy vétek megzavarni a kellemes hangulatot. De Liu tegnap nagyon labilis volt, és ma hajnalban Duncan is jelezte, hogy ezt észlelte. Ami lehet a büntetés hatása, és akkor elmúlik egy-két napon belül. De mi van, ha már az erdőben is azért szökött ki, mert kibukott? Persze, akkor sem lett volna szabad, de ebben az esetben nem lehet az ügyet lezárni a büntetéssel. De ha Duncannal lehet, akkor ő majd megoldja, gondolom. Innentől majd egyenesbe kerül az ügy. Hogy a kölyöknek mennyi méltósága van? Nem tudom. De jelenleg nem fog Castor elé állni, az biztos. És most sem fog bejönni. Ha ketten vagyunk, és az ágyban, akkor az beleesik a "nem elérhető" kategóriába. - Bár azt hiszem kissé összevesztek ... - teszem hozzá elgondolkodva. Akkor majd jelentkezik Gabenél. - Ehh... majdcsak lesz valahogy. Fordulj vissza, masszírozlak tovább!
Ahogy mesél, szép lassan eleresztem a kezét, de a mellkasomra helyezem. Jaj, drága, drága Patrisha, mondd meg, mióta lettél te a kölykök patrónája? Kicsit elhúztam a számat, mert bizony kár volt megtörni a csodás hangulatot. De ha már belekezdtünk, akkor fejezzük is be a kényes témákat. Az, hogy Liu labilis... Kicsit elkeserítő volt. Amilyen sziklaszilárd és lelkes újonc volt egy hónappal ezelőtt, akkora csődtömeggé vált volna? Akkor miért nem keresett fel, amikor megmondtam neki, hogy bármikor zargathat? Vagy miért nem öntötte ki a lelkét valaki másnak, ha már engem elhanyagolt? Biztos megzavarta a költözés, meg minden, de az nem járja, hogy mindig másokat helyez előtérbe! Még én is becsavarodtam, amikor nem volt senki, akivel jókat beszélgethettem volna. Nemhogy ő... - Beszélnék vele erről, csak mindent olyan rohadt későn tudok meg. Nem akarom, hogy odáig fajuljon, hogy ki kelljen iktatni. Túl nagy tudása van ahhoz, és még kedvelem is. De remélem, hogy pár nap múlva engem is felkeres... Zártam le a témát. Ezen a pár órán már nem múlik semmi. A mai napot kettőnknek akartam szentelni, ha már így alakult, nem akartam hallani senkiről és semmiről. Egy darabig még néztem Trishát, aztán visszakecmeregtem a hasamra. Bár kicsit gyors volt a váltás, mégis beadtam a derekam, én nem ragaszkodtam a témához, ha neki ennyi elég volt, akkor ennyi. - Nem akarsz valamikor elmenni valahova? Vacsorázni, vagy beülni egy italra, mulatni... Imádok itthon feküdni veled, de szerintem néha kimozdulhatnánk. Vagy szerinted veszélyes? Kérdeztem, s bár nem akartam Rowenre, vagy a többi olyan farkasra utalni, akiknek hasonló defektjeik lehetnek, mint annak a szerencsétlennek.
- Hidd el, én is meglepődtem. Pont Liu tűnt a legstabilabbnak. Én is úgy gondoltam rá, hogy "a kölyök, akivel semmi baj nincs". És valószínűleg mindenki más is. Folytatom a masszírozást. Az a pár nap múlva egy kényelmes időpont. Addig Liu is talán lehiggad, ha kimehet Duncannel, és látja, hogy nincs minden veszve, és törődünk vele. - Elmenni? De. Már a javaslat is jól hangzik. Csak nem tudom, hogy ebben a városban hová lehet elmenni. - Veszélyes? Úgy érted, hogy ha mondjuk elmegyünk egy étterembe vacsorázni, akkor ránk tör a hegyi falka? Egy nyilvános helyen csak nem ... Az elmenés, meg az otthon fekvés ne zárja ki egymást, legfeljebb nem egy időben csináljuk. Most tényleg úgy gondolja, hogy veszélyes lehet elmennünk? - Tudjuk már, hogy a helyi falka milyen erős, vagy hány tagból áll? Nem folytam bele ebbe a részébe az ügyeknek. Az biztos nagy csapás lenne, ha minket kettőnket megtámadnának, de azért az nem olyan könnyű. Először is nem jelentjük be nekik előre, tehát nem tudják. Így készülni sem lehet rá. Aztán meg túl nagy csetepaté városon belül nem lehet. És ha az O'Connorsba megyünk, az még semleges is ugye. De mehetünk abba a klassz étterembe is, ahol Rhay-el vacsiztál. Már eléggé benne vagyok a tervezgetésbe. Igen, nagyon szeretnék egy kicsit kiruccanni kettesben Castorral. - Mondd csak, tudsz te táncolni? - teszem fel a kérdést úgy, mint aki most jön rá, hogy még egy létfontosságú információ nincs a birtokában.
Kezdőlap
