- Jól van, hát én lemegyek most. Aztán majd beestek. Aha. Aha... Jó. Szedd csak, jól van. Na, akkor majd ott. Hehe... Jól van. Csá, neked is. A közösségi megmozdulás mindig öröm, főleg olyan estéken, amikor aztán tényleg semmi dolog sincs a láthatáron. Erősen kétlem, hogy az elmúlt hónapok nyugalma után pont ma este lenne szükség rám, vagy bárki másra. Fél nyolc felé tettem le a telefont, nyolckor pedig már a kocsmaajtót löktem be. Igen, ezúttal lány nélkül, jegyzem meg a pultosnak, aki ma éppen nem Deirdre, aminek valahol örülök, mivel ha mi most tényleg kirúgunk a hámból, akkor lehet, hogy nem szívesen nézné végig. A világért sem idegesíteném fel. Legalább is nem szánt szándékkal... A szokásos boxunk foglalt volt. Egy férfi iszogatott nagy magányában. Udvarias határozottsággal foglaltam helyet vele szemben, hogy felvázoljam neki a közeljövőt. Mi mégis többen leszünk nála, úgyhogy az illem azt diktálja, adja át a helyét. Szerencsére minden különösebb probléma nélkül csúzhattam be nem sokkal később az ablak mellé, némi izgatottsággal vegyes várakozással a mellkasom mögött. Őrkutyaként bámulok ki az ablakon, szemlélve a járókelőket. Ezért ez a kedvenc helyünk, helyem. Bent vagyok, mégis kilátok, biztonságot nyújt a tudat, hogy oda tudok figyelni, ha kell. Tíz percig bírtam sör nélkül, úgyhogy habos bajszot rajzolva a szám fölé nézegettem az ujjamon feszülő pecsétgyűrűt. Nem voltak konkrét gondolataim. Finoman égette a bőrömet, várakozásomat és unalmamat igyekeztem elűzni a pótcselekvéssel. Meg persze ittam. Elég nagy kortyokban. Elvileg Darren begyűjtötte Nicholast és Philt, szóval együtt kell érkezniük. Hacsak valamelyik ki nem talált valami olcsó kifogást arra, hogy miért nem ér rá ma este. Minden esetre amint ismerős energiák borzolják a szőrszálaimat, széles vigyorral pattanok fel a kényelmes ülésről, ügyes mozdulattal préselve ki magamat anélkül, hogy már indításképp felrúgnám az asztalt, és a rajta pihenő üres korsót. Reflexből igazítok a szürke pólóm esetleges ráncain (a hátsómnál fel szokott gyűrődni), a piros farmernadrágra simítom az alját, aztán egy gyors mozdulattal igazítom helyére a gyűrűmet. Visszacsusszan jobb kezem gyűrűsujjára. - Végre már! - nevetek rájuk széttárt karokkal - Ha ki akartok szárítani, inkább kötözzetek ki valahova legközelebb! Darren... - nyújtom felé a jobbomat, aztán egy erőteljes rántással húzom magamhoz, hogy meglapogassam a vállát - Szevasz Nick! - szintén kézfogás, ha részéről rendben van a tesóölelés, hát ő is kap egyet - Phil, de jó, hogy eljöttél öcskös! - újabb kéznyújtás - Vigyázz, sütök! - jegyzem meg akkor, amikor már sikerül fognom a kezét, és elkerülhetetlenül ér az ezüstgyűrű a bőréhez. Nicholas-t remélhetőleg nem térítette ki a hitéből ez a néhány pillanatnyi ezüst, a kicsivel azonban muszáj elviccelnem, mielőtt őt is keblemre ölelném és megpaskolnám a hátát. A fekete társam ösztönösen köszönti a többieket, Darrent a neki kijáró tisztelettel, Nicholast a maga természetességében, a kicsit pedig játékos heccelődéssel - Én ülök bent! - és már be is vágom magam az ablak mellé - Phil? Pillantok rá, és megpaskolom magam mellett az ülést. Próbálok jófej lenni, végül is nem azért hívtuk el, hogy szívassuk. Vagy igen? Ezt meg kellett volna beszélnem Darrennel. Minden esetre én szeretném, ha a srác jól tudná érezni magát ma este. - Szerintem ne aprózzuk el, üvegestől jöhet minden. Valami tömény. Amúgy mi újság? Érdeklődöm vigyorogva, és végignézek a srácokon, miközben az asztal alatt tenyereimet összedörzsölve próbálom lerázni magamról a szinte szikrázó energiahalmazt, amit a lehetséges házoldal-kirúgás gondolata gyújtott meg bennem.
Megyünk inni? Hogy a viharba ne mennénk! Alig egy-két hét telt el az előző vérlázító görbeestém óta, szóval ez így nem mehet tovább, még a végén azt hiszik, jó útra tértem. De most komolyan, mikor voltam én bármi jó elrontója is? Ha a Kistankban elindult a vezérhangya, legyen már jó társasága és mivel két farkas nem csinál elég nagy ramazúrit, hát legyen plusz kettő, négyen csak elegek leszünk! Vállalom, hogy begyűjtöm Philt és Nicket, mert már vagyok olyan fasza sofőr, hogy ne csak egy, de két embert is be merjek magamhoz ültetni. Ha kisbusszal fuvarozom az egész falkát, na az lesz majd a valami! (Új életcél a láthatáron, nincs is ennél nemesebb.) Amúgy tök jók leszünk - nem mintha egyébként nem, csak ez olyan kis grátisz - két Fakír, két Illuzionista. És mérhetetlen alkoholfogyasztás. Reméltem, hogy amíg odaérünk, Lynx bemelegít, szerettem hátrányt ledolgozni ilyen esetekben, ám amint becsődültünk, és a megszokott helyünknél felfedeztem a hímet, már tudtam, hogy nincs nagy előnye. - Azt hittem, eddigre már az asztalon riszálod magad - vigyorgok rá, majd kezet fogunk, rövid ölelés, bajtársias váll lapogatás. - Csókoljátok körbe egymást, hozok pár üveget - robogok el a pult felé, magamban hálát adva Tupileknek, hogy Dee ma este nincs bent. A múltkori után, kinézem belőle, hogy amint meglát a kocsmájában fog és kihajít. Nem is értem, miért nem volt emiatt lelkiismeret-furdalásom és szaladt vigyorra a szám... Kicsit kopott fényű vigyorra, de azért rendeben volt, legalábbis annyira mindenképp, hogy senki ne faggasson semmiről és ne akarjanak felettem lelki segély kiscsoportosat játszani. Elég, ha lealjasulhatok úgy és akkor, ahogy és amikor nekem tetszik, a többi nem számít. Kértem egy tálcát, amit telepakoltattam sörrel, whiskyvel, vodkával.. adjanak egy üveg bort is, na, ne maradjon ki, meg Jäger és Unicum... nem, a pezsgő már túlzás lenne, viszont pár poharat még magamhoz vágattam, és minden földi jóval megrakodva tértem vissza a boxunkhoz. - Uraim - teszem le pincérnős csípőriszálással a tálcát -, itt az ideje, hogy elveszítsük minden méltóságunkat - vigyorgok pofátlanul. - Te nyitod a sort, Öcsibogyó, a legfiatalabb jogán, és Nick adagol, mert ő a legvénebb - osztom ki pimaszul a szerepeket, ezzel mindegy Nickre hárítom a srác leitatásának nemes feladatát. Dehogy azért hívtuk a kölyköt, hogy szívassuk, ugyan, hát minek néz engem a Kistank... Jó, nyilván vigyázunk rá és én se hagynám, hogy komoly baj legyen, ám érezze kicsit a törődést, meg eddze a máját, az nem fog ártani, ha továbbra is a mi köreinkben fog mozogni. Márpedig pont olyan kajlának tűnik, aki ilyesmire vevő lehet, minden szolidsága ellenére is. Nick meg Nick. Háromszáz fölött némi alkoholizálás és hámból kirúgás szerintem olyan természetes, mint a légzés, bár lehet csak én vagyok ilyen szabatos. Lehuppanok Nicholas mellé, ha már Lynx úgy ragaszkodott Philhez. - Vigyázz, szerintem fel akar szedni - húzom kicsit mindkettejük agyát könnyed hangon. - Payne eszik! - csapok le a mi újság kérdésre, de olyan lelkesen, mintha egy kisgyerek azt mesélné, hogy a kiskutyája végre átesett a fogzáson, annyi a difi, hogy egy kisgyerek mindeközben nem sajátít ki egy üveg Jack Danielst. Jó estben. - Nekem meg lett mellbimbópiercingem - húzom fel a pólóm alját minden további nélkül, hogy eldicsekedjek a legújabb szerzeményemmel, amit jobb oldalba lövettem. Hogy ez kit mennyire zavar... Engem nem. Ledobom az eddig is lecipzározott dzsekim, és amíg a többiek élménybeszámolóznak, addig én megkezdem a gondoskodást a májamról.
//Háromnegyed órás küzdés után feladtam a képekkel vívott harcot. XD//
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Ritka egy állapot alakult ki így estére. Nem esti műszakba dolgoztam, szóval gondoltam megpróbálok keríteni valami társaságot estére. Sarah éppen Yvonne-al volt kikapcsolódni, szóval őket nem háborgattam inkább. A testvérem szolgálatban, így ő se jöhetett számításba. Odie éppen üzleti ügyben volt, Faye-t nem értem el, akárcsak Kate-t. Hát mondom jól van, vannak véletlenek... de amikor már atyám se veszi fel a telefont, azért az eléggé súlyos. Mit volt mit tenni, bontottam egy üveg vodkát és beültem a laptop mögé, hogy akkor már eltöltöm értelmesen, a kiadó amúgy is a nyakamon van, hogy mikor jön az új könyv. Gondoltam én, most majd a valagára verek a dolognak és ontom az oldalakat. Aha, ahogyan azt Miklóska elképzeli. Öt oldalt írtam, amikor váratlanul felhangzott a Ghost Divison, vagyis megszólalt a telefonom. Darren volt az és eléggé meglepett, amikor közölte velem, mi is áll a telefon hátterében. Nagyjából három másodpercembe került eldönteni, hogy oké, megyek, ha biztosítja a fuvart. Elég jó üzlet lehetett, mert beleegyezett. Leraktam és hálát adtam neki, hogy a csuklóm már rég összeforrt a törésből és nem kell kellemetlen kérdésekre válaszolnom. Végignéztem magamon, de a fekete pulóveré s mellé a farmer bőven jónak bizonyult, főleg, amikor felkaptam még egy szürke pulóvert is mellé. Ácsorogtam vagy tíz percet utána a hidegben, mire megjelent egy ismerős autó és Darren felvett. Beugrottam mellé az anyósülésre - max apósnak -, majd gyors kezelés és mentünk is. Mint kiderült hamarosan hárman mentünk tovább, amikor Philip is megkerült és őt már a megnyitó óta szintén ismerősként köszönthettem. Így érkeztünk meg az O'Connors-hoz, ahol már várt minket a négyesfogat negyedik tagja. Vigyorogva köszöntöttem Lynx-et, nem zavart a közvetlen köszöntése... se a kezére aggatott csecsebecsék, kicsit már túl gyakran volt részem ilyen élményben hogy morogjak érte. - Vigyázz mit kérsz, a végén még valóra válik - engedek meg magamnak némi szurkálódást. Milyen díszes egy társaság... Ikina meg csak sóhajt egyet, miután köszöntötte a többieket. Kórosan vénnek érzi magát mellettük, akárcsak én magam, pedig Darrennél is "csak" fél évszázaddal voltam korosabb. Mindenesetre én ledobtam magam a két sráccal szemben a boxban, ha már Lynx kisajátította magának az unokaöcsémet, ami a vérvonalat illeti. Kényelmesen hátradőltem, míg Darren meg nem érkezett, majd elégedett füttyentéssel díjazom a felvonultatott repertoárt. - Van még azon mi elveszteni? - teszem fel a költői kérdést, majd amikor meghallom a feladatkiosztást, vetek egy sanda pillantást a mellettem ülőre. - Balheréd a vén. Mondom ezt úgy, hogy nem is sejtem, mennyire igazam van. De oké, rendben van, majd lerészegítem én Philipet, talán még jól is jár vele... máskülönben ez a két elvetemült még beginázza itt nekem aztán magyarázkodhatok Juliának, amiért nem vigyáztam az unokájára. Lassan közben mindenki elhelyezkedik, egyik oldalon az idősebbek, másik oldalon a fiatalabbak. Amikor meghallom Darren beszólását csak nevetek, majd rákontrázok. - Vigyázz, úgy látom az a szépség meg téged nézett ki magának - mutatok el a távolba, ahol egy motoros medve ül és mint ha tényleg felénk nézett volna az előbb. Ha már szórakozni jöttünk akkor próbálok feloldódni kicsit, bár jobban belegondolva elég rég volt már hasonló összejövetelekben részem. Hiába, állandóan az a rohanás meg a munka, aztán az embernek már egy sört sincs ideje meginni a haverokkal. - Én jól megvagyok, nincs okom jelenleg panaszra. Persze, mindenkinek van valamilyen szintű baja állandóan, de az enyémek szerintem jelenleg elég aprók. Persze, az a rohadt vérfüggés még megvan, de jelenleg az se okoz akkor gondot... valahogy jobban idegesít a tegnapi seggfej akit le kellett rángatnom egy fenyőfáról, mert nem volt hajlandó elengedni. Viszont amikor mellettem Darren nekiáll villantani először elképedek, majd nyomok is egy facepalm-ot. Atyavilág, hova kerültem. Inkább kihalászok én is egy üveget meg gondoskodok Phil adagjáról is, ahogyan rám lett "hárítva".
Amikor reggel felébredtem, azt hittem, hogy csak egy újabb szokásos nap vár rám a mókuskeréken… Legyűrök egy műszakot a hotelben, majd hazaérve kikapcsolódásként beájulok az ágyamba, esetleg a gitáromat felmarkolva tovább dolgozok azon a darabon, amit még Japánban kezdtem el komponálni. Szégyen-gyalázat, de mióta hazaértem, volt bőven elég tennivalóm ahhoz, hogy ne jusson időm rá. Egy darabig úgy is tűnt, hogy összejön, de aztán elszakadt a húr, a tartalék gitárhúromat még a visszaköltözésem óta nem találtam – azt sem tartom kizártnak, hogy Japánban felejtettem – így aztán nem is meditáltam sokat a témán, hamar feladva a keresgélést inkább a város felé vettem az irányt, hogy a meglátogassam a hangszerboltot. Eljutni azonban nem sikerült odáig. Valahol félúton járhattam, amikor egy autó zúgott el mellettem, majd egy satufék után visszatolatva realizáltam, hogy a falkatársaim, Darren és Nicholas azok. Csak nem ég a Farkaslak, hogy ilyen tempóval hasítanak? Vagy kell valaki, akit beküldenek a tűzbe az értékeikért? Ja nem… csak inni készülnek. Már azt hittem, valami baj van. Nem kellett sokáig győzködni, hogy én is ott találjam magam a hátsó ülésen – nem annyira az ivászat híre hozott lázba, annál is inkább is az, hogy két ilyen erős és fontos tagja a falkának pont engem hív el. Hát nem nagyszerű? Még szinte akkor sem tudtam elhinni, hogy ez tényleg velem történt meg, amikor már az O’Connor asztalai között masíroztunk befelé, én naiv azt hittem, hogy üres asztalt keresünk, pedig úgy tűnik, azt már foglalták nekünk… -Lynx, szervusz. -fogadtam el a tark kézfogását, amikor azonban megéreztem a kezemen az ezüst égetését, önkéntelenül is felszisszentem – talán nem is annyira a fájdalomtól, mint a meglepetéstől, de azért miután „szabadultam”, még megfújkáltam kissé a mancsomat. Közben pedig most először ébredt fel bennem egy apró gyanú, hogy talán elhamarkodott döntés volt olyan sebesen rábólintani erre az estére? Csak nem arra megy ki, hogy szívassuk szerencsétlen kölyköt, ugye? Ugye…? UGYE?!!! Mivel a másik két nagyfiúval már letudtuk a kézfogást az autóban, így aztán Lynx kézfogása után én is befoglaltam az egyik ablak melletti helyet, ha már annyira kínálgatták… Igaz, elég volt aztán Darren megjegyzését meghallanom, hogy az összes többi, másik ülőhely egyből sokkal szimpatikusabbá váljon, de úgy tűnik, lassú voltam – mire váltottam volna, már a nagyok is helyet is választottak és gondoskodnak az italról is. -Értettem, kapitány! -azzal meg is ragadtam a legközelebb eső üveget, hogy mielőtt kibontom, meg is lessem, mit iszunk -Whisky… Darren, szóltál a pincérnek, hogy hozzon hozzá való poharakat meg a jeget? -álltam meg egy pillanatra, mielőtt kibontottam volna, mert miután nap mint nap a hotelben dolgoztam, fel sem merült bennem, hogy mindezek nélkül, üvegből vedelnénk... Attól tartok, élve nyúznának meg ha hasonlót be mernék játszani a Holiday Innben. -Velem semmi érdekes, elszakadt a gitáromon a… -akadt el pár pillanatra a szavam, amikor Darren egy pólófelrántással prezentálta a válaszát a „mi újság” kérdésre - húr. -szóltam hozzá utolsóként a témához, mint legfiatalabb, a többiekéhez hasonló színvonalasan érdekes megjegyzéssel. Már épp folytattam volna, hogy venni indultam, amikor Darrenékkel találkoztam, de nem hiszem, hogy egy ilyen műsor után bárkit is érdekelne. -Te jó ég, mondd, hogy nem ezüst… -böktem ki kissé elszörnyedve, bár tisztában voltam vele, hogy a képessége révén náluk az ilyesmi mondhatni járulékos tartozék, de… brrr, engem attól még kirázott a hideg. Ilyenkor örülök, hogy nem fakír lettem, ez rosszabb, mint valami szöges ágy.
( Bocsi, túl sok a tartozásom, és nem akartam 2 órát képkeresésre fordítani... pláne, hogy nem is nagyon találtam használható képeket :/ )
- Áh, a világért sem lopnám el a műsorodat. Élcelődöm némileg Darrennel, aztán röhögve pattanok be a helyemre az ablakhoz. Igazán jól esik a társaság, az egyébként is tobzódó energiáimhoz igen sokat hozzáad a falkatársaim jelenléte. Ahogy Phil felszisszen, önkéntelenül is elnevetem magam, aztán meglapogatom, ne szívja mellre, egyébként is jót tesz neki, ha szokja a dolgot. Miután megjöttek a piák, és mindenki kényelmesen elhelyezkedett, elfog a kísértés, hogy behozzam azt a korábban felrótt lemaradást, ami egy esetleges asztalon táncoláshoz vezet majd. A hangulatot pedig tovább fokozza Darren és Nick röpke szópárbaja, és cseppet sem érzem magam kellemetlenül azért, mert egész egyszerűen kiröhögöm őket. Vagyis hát, velük nevetek. Remélem. Payne eszik. Ezt jó hallani, bár illetlenség volna belőle poént csinálni, szóval csak hümmögve bólogatok. Meg egyébként sem sérteném meg az Ezüstlányt. - Már hogy ne lenne ezüst? Mutasd csak... Hasalok fel az asztalra, hogy elmélyülten szemrevételezzem Darren új szerzeményét, elkapjam a tekintetét, aztán szórakozott vigyorral megkísérlem mutatóujjal megbirizgálni az ezüstékszert. Hiába, a Fakírokban van valami félelmetes őrültség, ez tagadhatatlan. - Ú. Ki szúrta? Amúgy milyen elmebeteg lenne már ezüstözött húrt tenni Phil gitárjára? Ha már úgyis elszakadt... Puffogva bukik ki belőlem egy újabb adag nevetés, és ha közben megkaptuk az adagjainkat, úgy én már nyúlok is a sajátomért, megemelem, aztán már tüntetem is el, a végén még ki talál hűlni. Annak pedig senki sem örülne, nem igaz? - Ja, amúgy én is jól vagyok, kösz, hogy kérdezitek. - jegyzem meg némileg sértődötten, de múlékony, mint a poharam tartalma, szóval már töltök is után - Még mindig nem találtam meg az igazit, és... szerintem ma sem fogom. Legalább is így nem, ha nem lehelünk magunkba életet sürgősen, úgyhogy húzzatok bele, mert szükségem van minden támogatásra. És ha már itt tartunk, akkor a többieknek is töltök, mert gondoskodó típus vagyok. - Sarah? Jól vagytok? És neked Phil? Van valaki a radarodon? Darrenre csak egy futó pillantást vetek - bocs pajti, de gondolom az a bizonyos ügy most nem venné ki magát jól, annyira pedig nem vagyok részeg, hogy bajtársias vállveregetéssel faggassam arról, hogy mennyire gyógyult már be a szétrepedt szíve. Bár... Ha valaki, akkor én megértem.
- Nicholas, kérlek, tartsuk fenn az ifjak előtt a látszatot! - veszek fel egy mondta erejéig fennköltebb stílust, hogy aztán jóízű nevetéssel tegyem semmissé az egészet. - Kilestél zuhanyzás közben? - kapom felé ismét a pillantásom, ahogy közli, melyik herém, mennyire idős. Persze, hogy szó szerint veszem, miért ne venném? Húzzuk egymás agyát rendesen, de pont ezért vagyunk itt: elengedni magunkat és szórakozni, úgyis régen ittunk már többen együtt, ránk fért a társas lazítás. - Baszki! - csapok a homlokomra Phil észrevételét követően, aztán tettem még egy kört a pult és a boxunk között, hogy immár poharakkal felszerelkezve térjek vissza és jöhetett a sztorizás. Túl lelkes vagyok, Philip szavába vágok és villantok, szegény kölyöknek elakad a szava, Nick szimplán ha tudna hanyatt vágódna, Lynx ellenben úgy reagál, ahogy Fakírhoz illik. Klaaassz! - Én - vigyorgok elégedetten, büszkén. - Először elbasztam, szóval elég ronda volt, fájt is a csöcsöm, de másodjára sikerült. Kicsit csálé, de én ezt már csak akkor igazgatom, ha valaki kitépi. - Philip szörnyülködésére felnevetek. - De bizony, hogy ezüst, kölyök! Kíváncsi vagy, mennyire éget? - Ajánlgatom neki, naná, hogy ajánlgatom, de sokáig nem húzom vele, még tényleg azt hiszi, hogy azért hívtuk, hogy totálisan kipécézzük. Mindenesetre, ha kis kíváncsiságot is mutat, akkor egy erőben ugyanolyan ötvözetű gyűrűt nyújtok felé. Átvenni aligha fogja, elég ujjheggyel érintenie. Háromszázon túl, gyakorlott Fakírként ez egy kicsit erős. Durva égési sérülés, szóval nem is engedném, hogy teljesen megtapizza. Amint megvolt az ezüst próba - vagy el lett teljesen utasítva -, whiskyt bontottam, töltöttem és az első két pohárral egy-egy hajtásra végeztem. Lynx duzzogására persze felhagyok a nyakalással. - Jaj, ne haragudj, Kistank! - mondom félig komolyan, félig elviccelve, mert tudom, hogy nem egy haragtartó, legalábbis most biztosan nem. - Mesélj, gazos kertem egyetlen virágszála, mi történt veled mostanába'! - pillogok rá kettőt, majd elvigyorodom, ez azonban mosollyá szelídül, ahogy közli, hogy még mindig nincs meg az igazi. - Ne görcsölj rá, majd eljön. Aztán lehet azt kívánod, bár sose tűnt volna fel a színen - nevetgélek keserűen, aztán iszok még két pohárral, hogy mosódjanak el a gondolataim és koncentrálhassunk Nick szerelmi életére. Jaj baszki, ne koncentráljunk arra! Ha szemben ülne velem Lynx, bokán rúgnám jelzésül, hogy Sarah-t ne nagyon emlegessük, jóóóó? De nem ülök vele szemben, szóval inkább iszom még és neki is szaporán töltögetek, hátha a sokadik pohár után elszáll a beszédközpontja. Ha pedig ezt a másik két hím furcsállná, ráfogom arra, hogy a Tarkok bírják a piát, én meg ex-Tark vagyok, szóval köt minket az asztali becsület. Egyébiránt meg: - Na és feléd mi a helyzet nőügyek tekintetében, Phil? - kérdezem megindulva már kicsit a túl gyorsan lefolyt piától és a tématerelés szándékától. Nem nézek Nicholasra, nem én! De örülök, hogy az Öcsibogyó velem szemben ül!
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Miből gondolod hogy a zuhany alatt voltál? - vágok vissza egy csalafinta vigyorral az arcomon. Enyhe célzás a részemről, hogy ha igazán ki akarnék szúrni az emberekkel, akkor akár simán elhitetem vele: bent áll a zuhany alatt, miközben igazából a farkaslak lehető legforgalmasabb pontján törölgeti magát a semmivel és akár még énekel is alatta. Na igen, most így belegondolva szerintem ez egy bőven bejátszható dolog lenne valakivel szemben... lehet egyszer el is sütöm. Reszkess Farkaslak, sosem tudhatjátok, kit nézek ki magamnak. Mindenesetre Darren reakcióján jót kuncogok, amikor szembesül vele, hogy valami hiányzik. Hiába, öregszünk, kezdünk már szenilisek lenni így háromszáz felett. - Nem tudom, miért lepődsz meg ezen Phil. Ha már ezüstgyűrűt képesek húzni ez már csak egy lépés onnantól - osztom meg a véleményemet. Az egy dolog, hogy ha a csigolyám engedné akkor derékszögbe állt volna a fejem a homlokcsattanástól, de végső soron magamnak is feltehetném a kérdést, miért lep meg. Amennyit én láttam ezekből a fakírokból a mai napig az összes ezt csinálja. Mindenesetre hallgatva az élménybeszámolót a felhelyezésből magamban megállapítom, hogy valószínűleg igencsak hasznos dolog tud lenni az a bizonyos dolog, amit regenerációnak nevezünk. Majd utána érdeklődve nézem, hogy a kölyök felveszi-e a kesztyűt az ezüstpróba ellenében. Ajjaj, ha ez a kettő beindul Julia engem tényleg meg fog ölni. Mindenesetre ha elég bátorságot mutat akkor küldök felé egy elismerő biccentést, majd folytatom a vodkám pusztítását. - Őszintén Lynx? Akkor elnevezhetjük őt tüzes kezűnek. Mert hogy akkor úgy kapkodná a húrokon a kezét, mint még soha, arra mérget mernék venni. Szerintem a Metallica gitárvirtuózai is elgondolkodnának az életükön a műsort követően. Na de aztán jön egy kifakadás, amitől valahol tényleg nevetnem kell, de csak magamban teszem meg... ah, ezek a fiatalok. - Ugyan már, ne tegyél ilyen kijelentéseket. Hány éves is vagy? Kétszázhúsz felett kezdődik az élet. Meg aztán ki tudja, ki fog beesni a kezeid közé merő "véletlenségből" az éjszaka folyamán. Bátorítónak szánom a szavaimat, tényleg így gondolom. Az ilyesmire aligha lehet felkészülni. Mindig hirtelen sodródik be az a bizonyos az életbe, persze az esetek többségében akkor, mikor már lemondunk a lehetőségről. Na de aztán jön egy kérdés ami miatt elgondolkozok, hogy vajon ennyire gyorsan terjednek a hírek? Mondjuk, jobban belegondolva... amennyire elhagytam magam április magasságában, a Farkaslakban meg gyorsan terjednek a pletykák... még azért én se rejtem véka alá a dolgot... oké, nincs több kérdésem. - Jól vagyunk. Ennyi, nem több. Az ő szavaival élve még mindig elég bonyolult a "kapcsolatunk" és nem most fogok felelőtlen kijelentéseket tenni, ami talán nem fedi a valóságot. Sarah az "érdekszférámban" van, ebből nem engedek, de megvan a hozzáállásom a dolog többi részét illetően. De ugyanakkor azt nem tudom tagadni, hogy jelenleg nagyon is közel vagyunk egymáshoz. Sokkalta jobban, mint azt korábban gondolni mertem volna. Gondolataimból Darren kérdése ugraszt ki, kicsit mint ha hamari lenne. Vetek is rá egy pillantást a szemem sarkából, de aztán nem foglalkozok a dologgal, megmaradok a boldog tudatlanságban és jöhet a következő korty. Meg amúgy is, érdekel, vajon az unokaöcsém mennyire lehet Rómeó.
Már hogy ne lenne ezüst? Hát miért is ne lenne, én hülye, így jár aki Fakírokkal megy iszogatni… -Ami azt illeti, én nem hiszem, hogy túlságosan jó ötlet lenne, már csak azért sem, mert nem annyira rugalmas és a hangzás szempontjából így kevésbé… mindegy, nem érdekes. Mindenesetre köszi az ötletet, és ha netalántán karácsonykor meg akartok lepni valamivel, akkor sem kérek ezüst húrokat. -lendültem bele a magyarázkodásba, miközben az üveggel birkóztam. Amikor azonban Darren is hasonló beleéléssel kezd magyarázni, csak történetesen a mellpiercingje történetéről, csak lopva Nicholasra pillantok – ez most komoly? Ez… Ezek normálisak? Úgy tűnik, nem, legalábbis ahogy az öreg reakciójából következtetek rá. Valahol azért nagy kő esik le a szívemről, hogy az illuzionisták táborát erősítem, Nicholas még jóval konszolidáltabbnak tűnik, mint a másik kettő együtt… Nehezen tudom elképzelni magam ezüsttel teledekorálva, 300 évesen. -Köszönöm, de már volt szerencsém kipróbálni. -húzom el a számat, közben felemelem a kezem, Darren előtt is láthatóvá téve a Lynxtől, a bemutatkozásom során szerzett kis emléket. Hatásos, az tény, a következő napban biztos sokat fogok rá gondolni, amíg be nem gyógyul, még ha nem is a legjobb értelemben. -Hát ilyen negatív hozzáállással… fel a fejjel, csak pozitívan! Számíthatsz ránk! Ugye, fiúk? -veregettem hátba Lynxet biztatóan, majd már nyúltam is a whiskys üveg után, hogy ha kiürítené a poharát, újra töltsek neki. Az alkohol segít, hogy az ember mindenhez pozitívabban álljon. Én már csak tudom, amennyi példát látok erre a hotel vendégeitől… A poharat elvéve bele is kortyolok az italba, s bár fogom a nekem szánt kérdést, mivel a „rokonhoz” is címeztek egy hasonlót, átengedem az elsőbbséget a rangidősnek. Mit ne mondjak, nem eresztette túl bő lére, annak ellenére, hogy még párja is van… Akkor mit mondjak én? Mint jegesmedve a Szaharában… -Hé-hé-hé-héééééé! Mi ez a nagy hirtelen érdeklődés mindenkitől a magánéletem után? -engedtem vissza a poharamat, ahogy értetlenül körbenéztem a bagázson… Ennyire unalmas lenne farkasként a felnőttkor, hogy mindenkit a fiatalság nőügyei izgatnak? Szomorú. -Most épp nincs senki. -vonok vállat Lynx kérdésére reagálva - Bár annyira nem is meglepő, ha körbenéztek a falkában… Alig akad olyan, akivel 100 év alatt lenne a korkülönbség, de azokkal meg mind olyanok vagyunk mint a tűz meg a víz… van egy olyan érzésem, hogy nem bírnánk egymást elviselni hosszú távon.-tettem hozzá, mint magyarázat, aztán meg, hogy Darren se maradjon válasz nélkül, kicsit nosztalgiáztam az elmúlt pár évből, az legalább úgy sem az orruk előtt történt, némi újdonság-szaga még számukra is lehet. -Volt egy lány… még amikor Japánban éltem. –kezdek bele olyan beleéléssel, mint ha valami 300 éves, sok mindent megélt világutazó lennék - Kedves, aranyos, csinos, barátságos, vicces, halk szavú, az a tipikus amit mindenki elfoglalna barátnőnek… Egész sokat lógtunk együtt, ám amikor már azt hittem, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok, kiderült, hogy nem a szerelem vibrált a levegőben, csupán őrző… ráadásul informátor, aki épp utánam szimatolt, úgyhogy… nagyjából ennyi a történet. Mióta visszajöttem, még nem volt időm a nemlétező párkapcsolati problémáimon rágódni, szóval ha valamelyikőtöknek akad egy csinos kölyke unokahúga, vagy mint harcedzett veteránoknak, néhány tuti tippje csajozás terén, akkor ne kíméljetek! -csaptam le a vissza nem térő lehetőségre, hisz ki tudja… mindig tanul valami újat az ember. Na de ne csak én beszéljek, a végén még kiszárad itt a torkom…
Igazság szerint úgy gondolom, hogyha valaki itt és most találkozna velem először, az az életben nem tudna komolyan venni. Legyen szó barátról, lányról, bárkiről. Tekintettel arra, ahogy hasra vetve magamat, átfekszem az asztalon, és csillogó szemekkel figyelem az ékszert, idióta ötleteim vannak, egyre többet iszom, a többiek szóváltásain pedig indokolatlanul nevetek teli pofával. Persze nincs mitől tartanom, barátok közt vagyunk hazai pályán, és szerintem a jelenlévők tudják, hogy az ilyen alkalmaktól eltekintve maximálisan lehet rám számítani. Mondjuk most is lehet, bár most inkább abban, hogy betegre piálhatják magukat az asszisztenciámmal. - Gondolom csak véletlenül felejtetted el felajánlani, hogy nekem is szívesen szúrnál. - játszom a sértődött dámát - Bár lehet, hogy jobb is, nem akarok ferde csöcsökkel élni. - röhögöm el magam, de egyébként tényleg megfontolandó dolog. Ha nem tetszik, majd kiveszem, még heg sem marad utána. Egészen meghat, ahogy Phil újratölti a poharamat, el is mormolok neki egy diszkrét köszönömöt, bár könnyen úgy érezheti, hogy feleslegessé vált a munkája: hiszen a következő pillanatban (egy korttyal később) már megint üresen csörömpöl az üveg a kezeim között. - Philip... - morranok rá a kölyökre játékos figyelmeztetésképp, amikor éppen készül lelőni a hangulatot húr témában - Na ne aggódj, tőlem biztos nem kapsz semmit karácsonyra! Prüszkölök fel, mert végső soron én nem tartom a karácsonyt. Tök jó nézni, ahogy mindenki egymás nyakába borul, és ajándékokat adnak-kapnak, de azt hiszem, hogy azokban a napokban én egyedül a macskám iránt tudok elköteleződni, magamra húzva a függönyöket. Mert... ne már. Miután kellően kiduzzogtam magam: tovább vedelek. Így érnek a bölcs tanácsok, útmutatások, Phil hátbaveregetése (annyit ütjük egymást, szeretném megölelni). Darren egy műkacagó grimaszt kap: könnyű ám háromszázas magaslatokból kaffogni, de tudom, hogy szeret, szóval nem állok le sértegetni. - Nem is vagyok negatív! - mondom a kicsinek, hiszen ha az lennék, akkor már feladtam volna teljesen - Hm, ja, akkor csak negyven éves lemaradásban vagyok. Ha már kétszázhúsz felett kezdődik az élet... De azért hálásan pillantok Nicholasra, amiért ő nem néz teljesen hülyének, és van bizalma az ügyemben. Idősebb, tapasztaltabb. Illik elfogadni a meglátásait. Darren úgy tölti belém a piát, hogy kedvem lenne megkérdezni tőle, hogy nem akar-e esetleg egyenesen egy slagot ledugni a torkomon. Pedig annyira kíváncsi vagyok Phil történeteire, szeretném hallani a kalandjait, de nem tudok száz százalékosan rá koncentrálni, sőt, a bő lére eresztett magyarázata végére már erősen szédülök. Annyira, hogy csak Philre fókuszáltam eddig, Nicholas kétszavas válasza pedig úgy reppent el az éterben, mint egy sasmadár, tehát eléggé lemaradva érzem magam. - Szóval jól. - biccentek lelkes elismeréssel, amikor derengeni kezd, hogy valami ilyesmit mondott - Ennek örülök. - újabb nagy kortynyi szünet, aztán csillogó szemekkel Darrenre nézek, nevetős hangon beszélve tovább. - Pedig nem is gondoltam volna, hogy monogám. Emlékszel, miket meséltél, amikor megdugtad? Az is itt kezdődött... Ööö, segítség? Hirtelen nem tudom, hogy melyikőjüktől féljek jobban, és bármilyen ostobán hangzik, Philhez húzódom némileg közelebb. A világért sem dobnám magam elé, ha valaki a torkomnak akarna ugrani, de valahogy a fizikai közelsége azt érezteti velem, hogy nem vagyok egyedül.
- Szenilis vén marha vagyok, még nem szoktál hozzá? - nevetem el magam Lyn xújabb duzzogására. - De van, amit észben tartok és fel fog tűnni, hidd el. - Juj de sejtelmesek vagyunk! Nem szeretnék előre semmit se elsütni, ráadásul a két Illúzionistával is tervezek ezen a téren, csak még ők se tudják. Nick tüzes kezű megjegyzésén jót kuncogok, Philt pedig nem húzom tovább az ezüsttel, könnyedén vonok vállat és húzom vissza a gyűrűm. - Ami nem fáj, az nem is használ - napi bölcselet ala én, csak azt sajnálom, hogy Victor nem hall ilyenkor. Néha napján büszke lehetne rám, akkor se tartózkodunk egy térben, a ciki erre nem elég kifejező. Egy darabig csak hallgatom őket, a tanácsaikat, amikkel Huntert bombázzák, a biztatásukat, mindez elég másabb volt, mint amit én mondtam neki, de tételesen egyikkel sincs előrébb. Mindenesetre a támogatást a magáénak tudhatja, akár szétpofázom az agyam, akár nem. Phil meg esküszöm, halál édes, ahogy mesél, az asztalra könyökölve, bazsalyogva hallgatom, miközben nem vagyok rest folyamatosan után tölteni Lynxnek, és ha úgy látom, Nick se iszik rendesen, akkor neki is. - Legyél figyelmes és tudd, hogy mit akarsz, aztán hidd el, hogy meg is tudod szerezni. A lányok szeretik, ha kedves vagy, kamu, hogy mindnek a rosszfiúk kellenek. Kalandnak max, hosszútávon tuti nem. Ha van benned mersz és kitartást, meg tudod szerezni, akit akarsz, de olyan után ne fuss, aki meg akar változtatni, vagy csak azt szereti, akinek hisz, nem azt, aki vagy. - Iszok, hogy legalább egy pillanatra elhallgassak, de utána megint lököm a sódert. - Ja és gyakorolj. Pincérnővel, pultos csajjal, random vendégekkel akár innen, nem azt mondom, hogy húzd meg őket, de vannak könnyebb esetek, akiken az önbizalmad növelheted. A megszerzésig játék, de megvan, utána már ne játssz. - felhajtok még egy pohárral és körbenézek, miközben Nick épp kurtán ecseteli, hogy jól elvannak a nősténnyel. Köszönöm, legalább ebbe nem rongyoltam bele... "Emlékszel, miket meséltél, amikor megdugtad?" Érzem, hogy lefagyok, hideg verejtékcsepp indul útjára a tarkómtól le a pólóm alá, végig a gerincem mentén. Már nem nézegetem, kit lehetne elkapni az este végeztével, olyan darabosan fordulok Nick felé, hogy csodálom, megúszom nyikorgó hang nélkül. - Meg tudom magyarázni! - hadarom, de már csúszok is kifelé sietősen, próbálok kartávon kívülre kerülni, bár ha ugrik, akkor kurvára mindegy, mert benne azt hiszem jóval kevesebb pia van mint bennem. Segítség? Amúgy az utóbbi hat hónapban nem is tudom, mennyiszer hagyta el ez a mondat a számat különféle kontextusokban, riadtabban, sietősebben, békítőbben. Kár, hogy ettől még nem lettem az ilyen helyzetek szakavatott megúszója, éppen ezért annyira azon igyekezek lenni, hogy ütéstávon kívülre kerüljek valahogy Nicktől, ha még nem kapott el, hogy elfelejtek - mondom, hogy szenilis lettem - "kösz szépen" szúrós-hálás pillantást vetni Lynxre. Oké, én itattam... De miért? Azt hittem, szeret! Ha tudom, hogy a kérdéseim hiánya ilyen bosszút von maga után, esküszöm egész interjúval készülök! De már késő...
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Látva Phil kérdő tekintetét én csak megcsóválom a fejem, majd vállat vonok. Ezen már meg se lepődök. Komolyan mondom, néha fontolóra veszem, hogy a farkasoknak nem kellene inniuk. Amennyi hülyeséget felhalmoznak magukban az évszázadok alatt, kicsit nagyobbat szólnak, mikor ilyenkor kibuknak. Na aztán viszont eszembe jut, hogy az rám is igaz lenne, szóval ez is egy olyan ötlet lesz, amit szépen eltemetek a koponyámba a többi nagyon "okos" gondolatom mellé. - Mint ha úgy maradna - szúrom közbe Lynx ferdecsöcsözésére. Na az meg a másik téma, amin verném a fejem a falba. A legtöbb vérfarkas örül, ha szökőévente egyszer van köze az ezüsthöz. Ezek meg mindjárt ölre mennek itt azért, mert Darren nem szólt. Hát az agyam eldobom, inkább iszok egy kortyot és inkább nem mondok semmit. Ha az illuzionisták flúgosak, akkor meg a fakírok mazoisták. Bár ilyen névvel miért lepődök meg? - Ja, számíthatsz. Bár ha csak ágymelegítő kell, akkor mutass rá és gondoskodok róla, hogy a tied legyen... már ha nem iszok túlságosan sokat addig és kezdek el duplán látni. Uh, az lenne aztán nagyon ciki, ha véletlenül valami nagydarab motoros medvét illuzionálnák és küldeném rá Lynx-re. Azt hiszem erről szólnának a pletykák jó darabig ezután a falkában. Na ha már pletykák viszont... halk kuncogást hallatok Phil megilletődésén. - Nem tudom, miért lepődsz meg. A falka ezen része olyan, mint egy pletykás vénasszonyklub. Jobbat hirtelen nem tudok kitalálni, elvégre ez az igazság. A helyzet az, hogy szembesültem már az őslakosok pletykálási szokásaival. Amikor legutóbb találkoztam Odette-el, hát... te jó ég, miket hallottam vissza. Na, de aztán Phil megosztja velünk múltja egy szeletét. Jót mosolygok rajta, szegény ráfaragott rendesen a hölggyel, de a nők már csak ilyenek. Megbonyolítják az életet. Azon meg egyenesen jót röhögök, hogy ha van egy csinos kölykünk, majd azzal. Hát bocs kölyök, engem az nem fenyeget, hogy legyen... mily naiv gondolat volt ekkor - hupsz, spoiler. - Naja, abban igaza van Darrennek, hogy a figyelmesség jóval célravezetőbb. Aláírom, vannak, akik a bunkó tahó párosra buknak, de azt max addig tartja meg az ember, míg nem jön egy tahóbb. Szóval kövesd a kollégád útmutatását, ha hosszútávra tervezel. Rövidtávra meg... csak ne lépj mások tyúkszemére közben. Komolyan mondom, kezdem lassan úgy érezni magam, mint ha Darren hugának rendelőjében lennénk. Kedves Lynx, Phil, vagy akárki, dőljön hátra és beszélje ki a lelkét, mi majd, az okos hozzáértők segítünk önön, ne is hallgasson másra. PFff... oké, kezd beütni a pia, azt hiszem, akkor kezdek el is ilyen sületlenségre gondolni. Hiába, a vodka az vodka. Lynx visszajelzésére csak bólintok, de aztán legszívesebben morrannék egyet. Ah, egek, szeretem, ha ez van. Amint nem fűzök valamihez nagyobb kommentárt, egyből jönnek a félreértések. Úgy tűnik egy az egyben mondanom kellett volna, hogy mi a helyzet ténylegesen. Na mindegy, akkor majd most, szóval éppen kijavítottam... amikor meghallottam valamit, amit szerintem nem kellett volna. Először azt hittem, Lynx csak hülyéskedik, csipkelődik, szóval már készültem volna rá, hogy jól alárúgjak az asztal alatt, persze csak a bokáját és figyelmeztető jelleggel... amikor megérzek valamit jobbról. Odanézek és még pont látom Darren halálra vállt arcát, ami rádöbbent: ez bizony halál komoly megjegyzés volt. Kiugrása oldalra és Lynx fészkelődése csak tovább erősít a dologban. Na ez volt az a pillanat, ahol hirtelen kiment belőlem minden jófejség és váltott át az arcom szigorúra, tekintetem dühösen fénylik fel. Ikina, ki eddig lustán lébecolt odabent, most hirtelen talpra ugrott és dühös morgásban tört ki. Ha rajta múlik már ugrok, az már egyszer fix, de ennek ellenére még nem mozdultam, csak onnan néztem villámló tekintettel a másik hímre. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mire megszólaltam. - Szóval mesélted, Darren? Meg is tudod magyarázni - mondom vészjósló hangon. - Akkor most jobban jársz, ha belekezdesz... kezdve azzal, hogy mikor történt mindez. Nagyjából annyi kérő hangnem van a szavaimban, mint a véremben víz. Van a lényemnek egy olyan idegesítő szokása, hogy szereti tudni az igazságot. Akár jó, akár nem. Régi berögződés volt, s szerettem rá építeni a cselekedeteimet. Így hát nem mozdultam, csak néztem Darrenre és vártam a magyarázatát.
A két fakír rögtönzött kis műsora alatt csak kissé riadtan-megszeppenten pillantok Nicholasra, amolyan „ez normális náluk?” képpel, de meg se várva a választ, inkább belekortyolok az italomba. Valami kell, hogy túléljem az estét, nem?! -Halleluja! -nevetek fel röviden Lynx szavain, legalább az ezüst gitárhúrtól megmenekültem. De az biztos, hogy ezek után végképp nem hagyom ki a húrok ellenőrzését, mielőtt játszani kezdenék, nehogy mégis úgy gondolják, jó poén lenne kicserélni… Hogy csüggedt Rómeónk nem halmoz el hasznos tanácsokkal, azon meg sem lepődöm – gondolom, ha tudna ilyesmiket, vagy működnének a tippjei, akkor ő sem egyedül iszogatna most velünk, azon búslakodva, hogy még nem találta meg az igazit. Ellenben úgy tűnik, Darren nagyon otthon van a témában, figyelek is, szinte lélegzetvisszafojtva… Szinte már csak az hiányzik, hogy mint az egyetemen, tollat, papírt kapjak elő, és jegyzeteljek is… bár, így belegondolva, ha lenne nálam, biztos nem zavartatnám magam. Nincs azért olyan rég, hogy kikerültem az iskolapadból. -Szóval bátorság és kitartás… -bólogatok, miközben megpróbálom kiragadni a tömör lényeget a tanácsok áradatából, amikor azonban a gyakorlást említi, fáradt sóhajjal fújom ki a levegőt, hátradőlve a padon. -Értettem, kapitány! Igyekezni fogok… Reméljük, menni fog, és nem csak még jobban sárba tiporják. -dünnyögtem két korty között, és már emeltem is a tekintetem a rangidősre, ha valaki, akkor neki biztos lesz pár jó tanácsa, ha már Sarah-val is megvannak. Túl sokat azonban nem sikerült átadnia a tudásának, Lynx jóvoltából. Amikor meghallottam, kis híján félrenyeltem az italom, némi prüszkölés így is lett belőle, mielőtt hitetlen, megszeppent pislogással bámultam volna rá… majd Darrenre… majd Nicholas reakciójára, majd vissza Darrenre, Lynxre, és újból indítva a kört… Semmi közöm nem volt az egészhez, mégis úgy figyeltem, mint ha első sorból, páholyból néznék valami tuti filmet a moziban, vártam, hogy vajon ki veszít a türelemjátékban, kinél fog robbanni az a bizonyos bomba? -Csak ne lépj mások tyúkszemére közben… -ismételtem el az illúzionista tanácsát - Valami ilyesmire gondoltál? Bár ahogy elnézem, a kolléga inkább páros lábbal landolt a tiéden, nekifutás után, a karácsonyi süteményektől és kajáktól felhízlalva… -szúrtam közbe „ártatlan” kis megjegyzésem, megfeledkezve arról, hogy lehet, ezzel csak még inkább olajat öntök a tűzre. Most már úgy is mindegy, nem? -Te, Darren… -szólok utána, amikor olyan sebesen igyekezne kifelé -Ez a Sarah-s ügy… arra akartál célozni vele, hogy ezek szerint jobb, ha ismeretlenekkel gyakorol az ember, különben csúnya végeredménye lehet? -kérdeztem ártatlan tekintettel, majd csupán heccből – azt hiszem, itt a vissza nem térő alkalom ilyesmikről érdeklődni, legalább nem az lesz a fő gondja, hogy tekerje ki a nyakam - megtoldottam még egy kérdéssel – Csupán a példa kedvéért, de tegyük fel, hogy ha Payne-nel „gyakorolnék”, te is hasonlóan reagálnál?
Az események olyan gyorsan - és mégis, valami alkoholmámorban fürdő, nevetséges lassúságban telnek, hogy komolyan meg kell dolgoznom azért, hogy minden részletre megpróbáljak odafigyelni. Érdekes módon arra nagyon élesen emlékszem, hogy éreztem Darren verejtékszagát, a szúrós pillantása pedig ennek ellenére valamiért mégsem szúrósnak, hanem szinte segélykérőnek tűnik. De igaza van egyébként, én rontottam el, hát ez a minimum, hogy én is fogom helyrehozni. Mindkét kezemmel az asztalra támaszkodva próbálok kioldalazni Philip előtt, szóval hacsak félre nem áll/ül az utamból, akkor sajnálatos módon közelebbről szemrevételezheti a hátsóm formáját, mint azt feltételezéseim szerint szeretné. - Rééég volt Nick, már... nagyooon rég volt! - érzem ám, hogy pipa, éppen ezért a tőlem telhető leghatalmasabb könnyedséggel és nagy hangon cáfolok rá még Darren előtt a dolgokra, miközben igyekszem végre felegyenesedni és a hátamat Darren mellkasának vetve megállni, kissé oldalra emelve a két karomat, mintegy óvó, védelmező gesztusként. - Annnnnnyira régen volt már, hogy biztos vagyok benne, hogy már tökre nem is emlékszik arra, hogy néz ki a puncija... Még a fejem is hevesen csóválom, mert hát most ez jó, nem? Ha nem emlékszik az ilyen fontos részletekre, akkor már biztos tényleg nagyon régen volt, bár azt hiszem, hogy alig volt egy éve. Vagy az tíz volt? Ennyi pia után ez már igazán nem számít... Még hátra is fordítanám a fejem, hogy egy hófehér mosolyt villantsak Darren felé: nyugi van, mindent kontroll alatt tartok. Intézem, nincs miért aggódni. És ha Nicholas nem tesz a dolog bekövetkezte ellen, úgy fél füllel hallgatom Phil igazán elmés megjegyzéseit. És amikor a Payne-en való gyakorlás kérdésköre kerül a felszínre, puffogva elröhögöm magam, még meg is görnyedek kicsit. Tessék, egy-null, megkaptad Darren. Aztán úgy apad el a nevetésem, mintha elzárnának egy csapot, a másodperc tört része alatt egyenesedek fel és vált a tekintetem olyan ittasan-eltökélt-passzív-agresszívvá, hogyha látnám magam, biztosra veszem, hogy elképednék a saját érzelmi hullámvasutamon. - NemerészeldmégegyszerilyenközegbenemlegetniazEzüstlányt! És ha csak nem fognak le hátulról, és minden lehetőségem adott rá, úgy Phil felé vetem magam, hiszen basszus, hát mégis a távoli unokahúgomról beszél, akit nem mellesleg csípek is és nem csak azért, mert rokon, hanem mert kedves. És mert nő. És mert egyébként is. És igazából fogalmam sincs, hogy pontosan mit akarok csinálni Phillel, csak a pulcsijánál fogva rántom fel szerencsétlent, de az egyensúlyérzékem sem a régi már, úgyhogy hacsak el nem kap bennünket valaki, úgy egész biztosan borulunk le a földre, én pedig... Hát, azt hiszem, hogy a haja helyett az arcbőrét tervezem összekócolni, tekintettel arra, hogy az egyik kezemmel a szeme-orra vonalát taszítom, markolászom, a másikkal pedig az ujjaim közé fogom az alsó állkapcsát, a bőröm alatt pedig az alkoholtól támogatott, sértett, fekete Fenevad hullámzik. Nesze neked, diszkréció! Kit érdekel már Sarah puncija, nem igaz? Mintha meg sem történt volna, legalább is számomra perpill úgy tűnhet.
Kezdjek mesélni, azzal kezdődően, hogy mikor volt. Hát mit tudom én azt már, félúton a megőrülésem és a szabadulásom között. És azt még piától gőzös fejjel is tudtam, hogy egy "megkívántam, megdugtam" felelet nem lenne neki elég, legalábbis az én helyzetemen tuti nem javítana, így inkább egyelőre hallgattam és kicsúsztam a boxból, hogy némileg tétován álldogáljak.Inkább az asztalra támaszkodtam, az stabil volt. Lynx mentőakcióba lendül, miután leöntött egy vödör szarral, jó gyerek, tudom én, de többet így ziher, hogy nem itatom, az is kérdéses, hogy fogunk-e még együtt inni, mert ha Nick engem itt kinyír, akkor esélytelen lesz. Szaporán bólogatok arra, hogy "Rééég volt Nick, már... nagyooon rég volt!" Ez a fejeldobós bólogatás addig tart csak, amíg ki nem fejti, hogy mennyire is rég volt az a rég. Lehet, hogy kicsit nyersen fogalmaztál, barátom! Igazán hősiesen állt be elém, de azzal se leszünk jobban kisegítve, ha a szóhasználatért Nick előbb őt agyalja meg. Bár akkor tömegbunyó lesz. És hogy halmozzuk az élvezeteket, Phil is beszáll. Senki nem tudja, mikor kell hallgatni, ha más tanulsága nem is lesz az estének, ennyi mindenképpen. - Igen, Phil, valami ilyesmire. De arra midnenképp, hogy semmiképp se érzékeny lelkületűen között mozogj. Mondjuk most én is annak számítottam. Az elmúlt hetekben az ég világon semmi mást nem hallgattam, mint azt, hogy miért miért kefélek annyit és annyifelé, hogy ez mennyire megbocsáthatatlanul szörnyűségesen rossz és mekkora egy érzéketlen seggfej vagyok. Frusztrált és dühített, ami azt illeti, csak eddig ezen még nem akadtam se ki, se fenn, nem láttam volna értelmét a fölösleges veszekedésen túl. A Payne-t érintő kérdésre Lynx reagált hamarabb, már amennyire ebben az állapotban "hamar" tud a farkas fia bármire is reagálni. Phil felé vetődik én meg ezzel majdnem egy időben őrá, így nagyjából mindketten ráhasalunk az asztalra: pontosabban ő az asztalra, a kölyök felé kalimpálva, aligha kellemes arcmasszázst nyújtva számára, én meg Lynx hátára, de addig már nem jutok fejben, hogy el kéne rángatni. Ennek két oka van: túl jól fekszem és bennem lappangó hiszti ebben az elcseszett pillanatban érzi úgy, hogy kitörhet. - A jó életbe, állj le! - Én azt hiszem, hogy dörmögök-morgok, valójában majdnem kiabálok, miközben a tarkójánál belemarkolok a pólójába. - Te Sarah puncijáról beszélsz, ő meg csak azt mondta, hogy gyakorolna, különben is az én lányom és azzal lesz, akivel akar, bassza meg! - Lökök rajta egyet, de nincs benne erő, csak arra kell, hogy ki tudjak egyenesedni. Ha idő közben azért, mert Lynx megpróbált Philnek menni, Nick a Tarkra támadt volna, akkor egy csodálatos bal-horoggal késztetem visszaülésre. - Megdugtam Sarah-t, mert megkívántam és megtehettem. Újra megtenném, mert kurvajó nő, tudja mit akar ebben az elbaszott életben és amikor behódoltattam, ő kérte, hogy fejezzem be rendesen, bennem pedig van annyi, hogy ki tudjak elégíteni egy nőt, vagy többet, mert Tupilekre mondom, leszarom, ki mennyire puhapöcs! - Visszamászok minden megfontolástól mentesen, de csak félig térdelek az ülésre, a másik lábam a följön, egyik kezemmel a háttámlát, másikkal az asztalt markolom, úgy mászok Nicholas képébe. Energiáim zavarosan zúgnak körülöttem. - Keféltünk és jó volt, ha pedig te nem tudnád kielégíteni, örömmel tenném meg én újra és újra. És még egy baráti jó tanács, ez neked is szól kölyök. Ha nincs annyi vér a pucádban, hogy tudd mit akarsz, akár tőle, akár mástól, ha nem vagy képes birtokolni, akkor szopd le magad, mert más nem fog. Azzal megragadom a legközelebbi üveg nyakát és nagyot húzok, ha van rá lehetőségem. - A fél város és a fél falka megvolt, mindenki elmehet a picsába - teszem hozzá lehetőségeimhez mérten, minden büszkeség vagy kérkedő él nélkül, nem épp finoman utalva arra, hogy ha fejre állnak se lesz ez másképp.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Komolyan mondom, hülyékkel vagyok körbevéve. Én meg a főhülye, de csak hogy az egoizmus kiszóljon. Az egész szépen elindult azzal, hogy a Lynx azt hitte magáról, ő a tárgyaló köztünk, megoldja az egészet. Bár nem tudom, hogy erősen illuminált állapotban hogyan fogja ezt kivitelezni. Mondjuk, szerintem kérdésemben lett volna a válasz. Az pedig, amit mond… nos, legyünk politikailag korrektek és maradjunk annyiban, hogy ennél idiótább megoldást már régen láttam, pedig tapasztaltam hosszú életem során néhány meredekebb dolgot. Kicsit el is gondolkozok rajta, miért nem mondtam inkább nemet a meghívásra és maradtam otthon, de késő bánat, eb gondolat. Vannak dolgok, amiken át kell esni. Lynx egész akciója egy szúrós pillantással lett honorálva, melyből elég szépen sütött a „Nem téged kérdeztelek!” című monológ, ki se kellett mondanom. Mondjuk, ha homályos aggyal felfogta a dolgot, akkor megtapsolom. Csak azt tudnám, miért kell itt tenni az agyát, amikor nem az volt az első dolgom, hogy felugorjak és kivágjam Darrent az ablakon a történtekért. Na, de ezzel még nem volt vége a dolognak, mert a kölyök megszólalt. Na legszívesebben itt néztem volna fel a plafonra, a fejemet megcsóválva. Mit is mondtam a tyúkszemről, fiam? Lehet hozzá kellett volna tennem, hogy nem ártana az időzítést is magasabb szintre fejleszteni, mert vannak pillanatok, amikor valamit eléggé nehéz poénra venni. Valamit nagyon összeraktak nekem már odafent, ha itt tartunk, remek… s aztán kiderül, hogy nem csak nekem lett hirtelen vajmi kevés humorérzékem, vagy éppen toleranciám, amikor Lynx megindul. Körülbelül ez volt az a pont, amikor felugrottam… pontosabban, képletesen szólva a farkasom az asztalra. Láthatóan csak egy szúrós pillantással reagáltam le a történteket, ahogyan már a fiatalabb hímre néztem, nem Darrenre, de ennél több történt. Gyakorlatilag egyből reagáltam, amikor csak a csíráját megéreztem a szándéknak. Kihasználva a köztünk levő száz éves korkülönbséget, na meg azt is mocskos mód, hogy ívott, rászabadítottam atyám erejét. Alighogy hogy megindult, olyan érzése támadhatott, mint ha mázsás súlyok tucatjai szakadtak volna egyik pillanatról a másikra a nyakába, elnehezítve a tagjait és nehezítve a mozgását. Nem bíztam a véletlenre, minden idegszálammal oda koncentráltam, hogy még azelőtt földre lehessen kényszeríteni a támadólag fellépő hímet, hogy egyáltalán kartávolságnyira kerüljön. Még ha Phil olyat is mondott, ami Lynx szerint sértő, akkor se hagyom, hogy csak úgy megtépje. Csak hát ez a szép a vérvonalamban, nekem nem kell feltétlenül megmozdulni ahhoz, hogy elérjek valamit. Egészen addig bent tartottam Lynx-et az illúzióban, míg úgy nem láttam, hogy Darren elég stabilan fogja. Utána visszaintettem a farkasomat és az esemény megszűnt. S vége lett itt? Nem, nem lett. Mert a változatosság kedvéért Darrennek is ki kellett nyitnia a száját, megadva a várt választ. Nem mondom, hogy nem nyílt ki tőle a bicska a zsebemben, de ha itt vége lett volna, akkor még talán normális véget vehettünk volna… de hogy Darren nem fogja be és még azt is teszi, amit, azt már nem tolerálom. Talán azt hitte, ezzel letudhat engem, de csak azt érte el, hogy amikor belemászott az arcomba én olyan erővel fejelek bele a képébe, amennyire a helyzetem engedheti… pontosabban kísérletet teszek rá, de szerintem ha nem is találok, már a „gesztus” maga bőven elég a véleményem kifejezésére. - Bocs, de nem vagyok a kurvád, hogy csak úgy az arcomba mászhass – szólok úgy, hogy még a szavaimnak is éle van. Ezzel is nyilvánvalóvá teszem, hogy miért kapta/kapná a fejelést elsősorban. Nem mondom, hogy nem ütöttem volna meg legszívesebben a Sarah-s dolog miatt, de szerencséjére ez még azelőtt történt, hogy egyáltalán tudomást szereztem volna arról, hogy él a nőstény és nem halott, mint hittem nagyon sokáig. A múltját nem fogom rajta számon kérni, így ezt sem, bármennyire is szorul tőle ökölbe a kezem. Viszont. - Tudod Darren, ez elég kényes téma nálam. Ennek ellenére normális, felnőtt férfi módjára akartam rendezni. Ám azzal, hogy mindezt a képembe vágod, ráadásul hisztis picsaként úgy beszélsz velem, mint egy hülyegyerekkel, átléptél egy határt. Annyira nem vagyok még ittas, mint a másik kettő, de orosz létemre hiába folyik még a vérem helyett is vodka, azért érzem a fejemben az alkoholt, így pedig nem nehéz belemenni a konfliktusba. Ugyan nem ugrottam rá egyből Darrenre, de benne volt a levegőben, hogy itt még nincsen vége, s ha kell, én készen állok, vibráló energiáim szinte ordítanak róla.
Ahogy elnézem, a nagyon elvannak bőven a Sarah-téma kapcsán, nekem pedig eszem ágában sincs még jobban belefolyni ebbe az egészbe, amikor már látszólag is egyre puskaporosabb a helyzet. Oh, neeem… A poharam mögé bújva iszogatok szép csendesen, hiányzik a búbánatnak, hogy bárkit is magamra haragítsak, bár úgy tűnik, kár volt megszólalnom, egyből sikerült is. Új rekord, azt hiszem! Ahogy Lynx rám rivall, a meglepettségtől még félre is nyelek, így aztán a prüszkölés közben is csak késve reagálom le, hogy épp támadni készül – ellenem! Bár ahhoz képest, hogy mennyit ittam, azt hiszem, egész jó reakcióidővel sikerül oldalra csusszannom a padon, hogy minél távolabb kerüljek tőle, igaz, egy-két karmolást még így is sikerül szereznem. Az pedig, ahogy a két másik ugrik a megmentésemre, egyenesen szívet melengető, ha nem lenne ilyen harcias a hangulat, biztos elmorzsolnék egy könnycseppet meghatottságomban – hisz mikor ugrott egyszerre az Ikkuma meg egy ilyen idős és erős farkas az én megmentésemre? Hát, szerintem még sosem… Nagy meghatott hangulatomból Darren kirohanása ébreszt fel, s míg eleinte csak egyetértően, megszeppenten bólintok a szavaira, hogy bizony-bizony, addig a végére az állam valahol a padlón landol a kirohanása hallatán. Te jó ég, ma mindenkinek elmentek otthonról? A kornak tudható be, hogy ilyen hisztis lesz a farkas, vagy az, hogy ennyire nem bírja a piát, vagy ez a fene nagy őszinteség, vagy ezek tudnak valamit, amit én nem, de lehet jobban járok, ha nem is akarom tudni, vagy… vagy feladom. Lehet, nekem is többet kéne innom és kevesebbet gondolkoznom? Ahogy Darrent a szentbeszéde végére ér, csak pislogni van merszem, kissé félve pillantva körbe az egybegyűlteken, vajon ők mennyit érzékeltek ebből az egészből? -Ámen. -veszem a bátorságot, hogy lezárjam a témát, majd már nyúlok is a legközelebbi piás üvegért, hogy töltsek egy újabb kört… ami lehet, hogy nem egy nyerő ötlet az eddig történtek után, de még mindig jobb, mint az a kínos csend, ami beállni készülődik. -Hé, fiúk, nyugalom… A legkevésbé sem akarok közbeszólni, vagy megzavarni a tárgyalásotokat, de… azt hiszem, talán nem ez a legjobb hely rá. -intek körbe, hisz bőven vannak más vendégek is rajtunk kívül. Ha már annyira egymást szeretnék gyilkolni, ott az erdő, a farkaslak, a hotel… meg még sorolhatnánk.
Ha kívülről látnám magamat, egészen biztosan nem hinném el, ami éppen történik. És amilyen rajzfilmbe illően röhejesen festhet a dolog, annyira rohadék érzés. Nem keresem az okát, pontosan tudom, hogy Nicholas minden bizonnyal a vérvonalképességét latba vetve akadályozza meg, hogy Philre vetődjek, de akkor is! Bah!!! Nem mondom, hogy utálom az illúziókat, de én itt éppen nyers erővel kívánnék dominanciazászlót lengetni, amikor hirtelenjében minden tagom tökéletesen elnehezülni látszik, én pedig, mint akinek egy zongora esett a nyakába (vagy egy üllő, ha már a rajzfilmeket hoztam fel), úgy borulok hasra és pofára a teleköpködött, ragacsos sörfoltos padlóra. Szívesen üvöltenék, de még a számat sem bírom kinyitni, mintha valaki összevarta volna. A farkasom ezzel együtt lesz kurvára pipa: a felszínen járkálva hörög a többi jelenlévő felé, borzasztóan megalázónak találja ezt a helyzetet és a tényt, hogy egy hierarchiában alatta álló, ámbár idősebb hím csak így rendre utasítja. Pont őt! A Harcost. Tudom, szörnyű, de akkor is. Legféltettebb vágyálmomban szeretnék felsírni, hogy csak hallhatom és nem láthatom azt a műsort, amit Darren rendez, pedig talán még röhögnék is a dolgon, de összepréselődni készülő tüdővel (vagyis annak az érzésével) ez roppantul lehetségtelen. És akkor még nem beszéltünk Phil bosszantó jelenlétéről sem, egyébként nagyon csípem a srácot, de amíg ez az ügy lerendezetlen marad, úgy érzem, hogy pipa leszek. Persze ez is elszállhat majd az alkohollal együtt, de jelen pillanatban tökéletesen ezt érzem. Meg némi vért, tekintettel arra, hogy a mélyrepüléstől olybá tűnik, hogy nem csak némi tapasztalattal, de egy törött orral is gazdagabban távozhatok ma. Király! Tényleg. Valami nyeszlett nyöszörgésre futja, az egyedüli mozgás, amit önkéntelenül képes vagyok produkálni, az a farkasom okozta ketrecveregető ide-oda rángás. Itt feszül egy tricepsz, ott rándul görcsbe egy combizom... És persze mindeközben rohadtul szédülök is, mert azért mégis csak be vagyok rúgva. - Mmmmmpfffmmmmmmmééééé! Minden bizonnyal mindenkit hidegen hagy a minimális kommunikációs készségem, hiszen ezek itt dugásról és puncikról beszélgetnek, érthető, hogy jobban leköti őket, mint az én amőbafekvésben történő, nyöszörögve agonizálásom, de azért roppantul értékelném, ha nem kellene itt a kocsma közepén alakot váltsak csak azért, hogy kisajtoljak némi figyelmet.
//Darrennel egyeztetve nem fog le, mivel összezuhanok, meg amúgy se tudna, mert Nicholas arcával van elfoglalva xD És mivel Nick azt írta, hogy addig marad az illúzió, amíg le nem vagyok fogva, ezért... további instrukciókig marad az amőba-üzemmód xD//
A Kistank a padlón köt ki, láthatólag minden előzetes nélkül és a vérszagból ítélve sikerült betörni esés közben az orrát. Az energiák kellő mértékben megugrottak ahhoz, hogy a kocsmában a leginkább illuminált farkas is megérezze a nem épp kedvességről árulkodó rezgéseket, ehhez mérten pedig halvány derengésként észlelem a lappangó feszült figyelmet. Nem szoktam kiakadni, legalábbis nem így, nem ennyire, nem nyilvánosan, a hófehér ordas viszont eszelősen morogva követeli a jussát. Ám ami még rosszabb, hogy én is felmordultam, pontosan azzal egyidőben, hogy Lynx földre került. Ahogy két évvel ezelőtt nem érdekelt annak a lánynak az élete, akit buliból dugtunk meg és faltunk fel Jamesszel, úgy most az sem, hogy esetlegesen felfigyelhetett rám a közelben egy-egy ember. Hangos volt a zene, ők meg ittak, majd betudják valami zajnak. A szemem sarkából láttam Phil megrökönyödését, tompán érzékeltem a Tark artikulálatlan hörgését, csakhogy mindezeket Nick egyetlen tette tökéletesen lényegtelen masszává gyúrta. Megfejelt. Valami elpattant bennem, amit később biztosan meg fogok bánni, ahogyan azt is, hogy ilyeneket vágtam Nicholas fejéhez, jelenleg viszont semmi más nem dübörgött a fejemben, mint az, hogy én megtehettem amit, mondhattam, amit. De neki ehhez nem volt joga. Nem gondolkodtam, a fejelés után azonnal megragadtam Nicket a felsőjénél fogva, hogy kirángassam a boxból, Lynx mellett a földre küldjem és minden finomkodást félretéve ököllel püfölni kezdjem a fejét, arcát. Energiáim örvénye habzó pofájú farkasként járták őrült, fagyos éjszakák dermesztő levegőjét idéző táncukat, a hím bőre sistergett, égő szagot árasztott ott, ahol gyűrűim vagy egyéb ezüstékszereim érték - akár sikerült kirángatnom és földre küldenem, akár nem. Szemem csokoládébarnája megfakult, okkersárga cirkák karmoltak bele, ahogy a farkasom belülről feszült neki testem börtönének. Ki akartam adni magamból minden felgyülemlett feszültséget, messziről téve rá, hogy a közelünkben állók mit szólhattak mindehhez, vagy esetleg Phil mennyire rettent meg. Szemfogaim agyarakká nyúltak. A torkát akartam, megmutatni, hol a helye, hogy nekem alanyi előjogom valakit meghágni, kiakadni, a világba üvölteni minden mocskot, amit képtelen vagyok tovább lenyelve tartani. Nem ő az oka, nem ő tehet róla. Csak az utolsó apró csepp a pohárban, a gyújtózsinórhoz érő égő fáklya, a lavinát elindító hangfoszlány, a vihart kavaró szárnycsapás. Sajnálom, Nick. Őszintén. Csakhogy a sajnálat mélyen eltemetve lapul felkorhadt sértettségem, haragom és felbőszült dominanciám alatt, mindezek csúcsán pedig a fagyos északi farkas állt, ami nem tűrte a sértést.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Az "illessük-Darren-arcát-a-homlokunkkal-" című történet természetesen csupán további olajat jelentett a tűzre. Valahol mondjuk reménykedtem, hogy a fájdalom végre észhez téríti ebből a hirtelen támadt, hisztis vehemenciából, de a jelek szerint csupán hiú ábrándnak bizonyult. Természetesen meghallom Phil szavait és valahol eléggé szégyellem magam, hogy ennyi idős farkas között pont a legfiatalabbnak van a legtöbb esze. Naja, tényleg jobb lenne ezt odakint intézni, mert kétlem, hogy Deirdre jó néven veszi, ha szétverünk itt neki mindent. Szóval igen, indulás csak kifelé... ám amikor megéreztem Darren hirtelen fellobbanó, még jobban égő dühét, amit a fejelésem vált ki belőle, azonnal látom, hogy ez nem járható út. Ah, Tupilek kegyére, 300 felett az ilyen kirohanások már azért... najó, képes voltam én is rá, azt aláírom. Amint láttam, hogy megindult a keze, felszabadítottam Lynx-et az illúzió rabságából, bár talán egy kis időbe még beletelik, mire realizálja... hiába, az illuminált agy nehezebben kapcsol néha, aztán lehet mégse. S amikor Darren megragadott engem, nagyjából az volt az a pont, ahol az valóság elvált a képzelettől, ahogyan most a másik Fakírt találta telibe atyám ereje. Kirángatott a helyemről és csakhamar maga alá gyűrt, hogy aztán a gyűrűs kezével igyekezzen péppé verni a fejemet. Volt ütés, ami talált, volt mely viszont a földben csapódott és keltette hangos nyöszörgésre a padlót. Persze nem maradt el a védekezés sem, ahogyan próbáltam védeni az ütéseit, vagy akár a szájára is tapasztani a tenyeremet, ha arra lennék figyelmes, hogy hoppá, valaki csirkebecsináltnak nézné a torkomat. Néhány ütést is visszakaphatott, de fájdalmas kiáltást is hallattam, elvégre az ezüstgyűrű módfelett durva fájdalmakat okozhat. Jól tudtam... éveken át kínoztak vele. Talán sokat adtam? Nem, ami azt illeti, egyáltalán nem. Mégis, ha valaki nyerő pozícióba kerül féktelen dühében, elgondolkozna azon, hogy vajon ez tényleg így van? Vagy csak játszanak a fejemmel? Hol hibádzik a képlet? Nem... egy magát nyeregben érző ebbe nem feltétlen gondol bele. Pedig lehet érdemes lenne. Mert Darren nem rántott le a székről. Megvetettem magam, ellentartottam, megragadva a kezeit. Mondjuk becsületére legyen mondva, egy maflást így is bekaptam. Az egy dolog, hogy illúzióba zártam a tudatát, de ilyenkor az ember a valós térben is úgy viselkedik, mint a kreáltban. Így hát hamar érezhettem az arcomon az ezüst égetését, régi "kedves" ismerősömet és ami vele járt. Nagyjából ez volt az a pont, ahol megmutatkozott, minek tekintem ezt az egészet. Nem, nem vérre menő harcnak, mert Darren a következő pillanatban jó eséllyel halott lenne és még nem is tudna róla. Kocsmabunyó. Ez most nálam megmaradt ezen a magasságon, bármennyire is cseszett fel a viselkedésével. - Phil, tereld ki Lynx-et! - szólok oda a kölyöknek, miután most már stabilabban fogtam le Darren megszökött kezét. Ugyanakkor adnom kellett a nem farkasok látszatára is, szóval olyan erővel löktem hátra, hogy eltávolítsam magamtól, még egy ütést is küldve az arca felé. Az egész csupán a térnyerésről szólt, hogy kiugorhassak a boxból és a továbbiakban ne kelljen ülve fogadnom Darren támadásait. De nem rúgtam bele a földön fekvő emberbe, hanem inkább arrébb mozogtam, hogy legyen egy minimális távolság. Kezemben volt az egyik bontatlan piás üveg... ah, ezért vérezni fog a szívem, de amint megvolt a megfelelő távolság feloldottam a látszatharcot Darrenen és azzal a lendülettel hajítottam a feje irányába az üveget. Metsző tekintettel néztem rá, ahogyan a kezem ökölbe szorult. Persze ezek csak akkor jönnek össze, ha nem zavar be valami a képletbe és mind tudjuk, hogy ezt a játékot több bábuval játsszák.
Ahogy egyre inkább elfajulni látszik a helyzet, úgy válok én magam is egyre tanácstalanabbá… Mert komolyan, mi ez, kérem szépen, ha nem valami rossz vicc?! Az oké, hogy én nem vagyok valami nagy alkoholista, de épp ezért igyekszem nem átesni a ló túloldalára, ergo nem ész nélkül hajtom le egyik pohárral a másik után, mint – úgy tűnik – rajtam kívül mindenki más. Most tényleg ennyire nem bírják, vagy tényleg csak ennyire felgyűlt bennük a feszkó, hogy pont most, egymáson kell levezetni? A farkasom legalább olyan tanácstalan mint én, hiába próbálná az energiáival finoman, óvatosan nyugtatgatni a nagyokat, de ehhez még ő is kevés… és egyébként is, kit választana? Lynxet, aki mindjárt alakot vált? Darrent, aki már jelét is adta? Vagy Nichót, aki a legerősebb, a legidősebb, és olyan veszélyes képessége van, ami remélhetően nekem is lesz majd 300 év múlva? Szívem szerint egyszerre próbáltam volna meg visszaszorítani Lynx farkasát, lefogni Nichó fejét a fejeléstől, meg Darren karján csüngeni, hátha az legalább lassítja az ütéseket, de sajnos – vagy épp szerencsére – csak egy volt belőlem, így miközben tovább próbáltam csitítgatni az energiáimmal őket, hátha egyszer csak meghatódnak tőle, kétségbeesetten pásztáztam a körülöttünk lévőket… Vajon a többi vendég mennyit fogott fel ebből az egészből? Vajon a pultosok mikor jelentik Dee-nek? Vajon Deirdre mikor jön kinyírni minket? A fene azt a csökönyös, büszke fajtájukat! Ahogy meghallottam Nicholas parancsát, már meg is ragadtam Lynx grabancát, hogy megpróbáljam a vállamra dobni és kiráncigálni az épületből valami olyan helyre, ahol kevesebb a szemtanú – vagy ha ez nem jött össze, legalább magam után húzva-vonszolva igyekszem magammal vinni, és csak reménykedek benne, hogy a „nagytesónak” lesz annyi sütnivalója, hogy tartja a frontot odabenn. Díjaztam volna, ha nem szerzek még több karmolás, zúzódást, kék-zöld-lila foltot, szemkikaparást, vagy bármi ilyesmit, de isten bizony, ha beledöglök is kirángatom onnan, ha addig élek is. Egy csont részeg Tark ellen még csak akad esélyem, nem…? Ha pedig eddig eljutok, azt hiszem, előtúrom a csipogót is a zsebemből, hogy némi „telefonos” segítséget kérjek. Azt mondjuk nem tudom, mennyire fogják díjazni a hívásom, de talán jobban, mint ha takarítani kell jönni, mert tömegmészárlás történt, mert az egyik büszke hím belegyalogolt a másik egójába…
Elég sokára jut el a tudatomig, hogy hoppá, már nem vagyok mázsás súlyú és véget ért az illúzió. Még akkor is kába vagyok, amikor elhangzik Nick parancsa és mivel Phil jó gyerek, hát megpróbál eleget tenni neki. Na, de nem úgy van az, kérem! Itt most baj van és én, mint ügyeletes Tark, intézkedni is fogok. Meg persze a feltüzelt fekete sem hagyná csak így annyiban ezt az egészet, és a vérem sem arról híres, hogy csak úgy, békésen fütyörészve elsétáljon egy ígéretes harc mellett. Hagyom, hogy Phil annyira rántson fel, hogy magamtól talpra tudjak billenni, de azt már nem hagyom, hogy csak úgy felkapjon, vonszoljon vagy bármi, és ha azt szúrom ki, hogy azt a nyamvadt ketyerét előszedi, első dolgom, hogy megpróbáljam kiütni a kezéből. Nem kell ide senki! Mindent kézben tartok. - Eressz el kölyök, és menj hátra lecsapni a biztosítékot, most! Rivallok rá, elég komikusan festhet az el-elcsukló hangomon, ennek ellenére amit Darren felől érzek, az... Engem borzasztóan untat. Akkor is, ha részeg vagyok, akkor is, ha józanul találom szembe magam ezzel a csonttépő, fagyos izével, ami egy tarkafehér farkas képében szokott formát ölteni. - Hey, Northlake! - hívom táncba a dögöt, még az energiáimmal is orrba pöckölöm, ha kell, mindent bevetek még az erőfölényével szembe is érezhető módon, csak hogy megunja a dolgot és pofátlanságnak könyvelje el, hogy belezavarok a dög szórakozásába - Nem unod még ezt? De most tényleg? Annyira kiszámítható vagy, ezt már mindenki tudja: egy perce még picsogsz, most meg hozod itt nekem a "fagyos északi szelet..." UNCSI! - üvöltök rá, közben pedig igyekszem a kiárat felé hátrálni, ámbár meg-megakadok a berendezésben, de mégis... Ha nekem esik, akkor Nicholas fölénybe kerülve leszedálhatja majd, én meg majd jól leszek. Fordítva ezt nehezen lehetne kivitelezni, szóval addig jó, amíg velem van elfoglalva és Nicholas tud zavaró tényező nélkül cselekedni - Mivan, nincs már,aki felmelegít mi? Na, gyere ide, hadd öleljem meg azt a nagy, busa fejedet, te északiszél... Ez a helyzet nagyjából annyira nevetséges, mintha egy ötéves kislány dugná veszett Rottweiler szájába a kezét, de a hely és az emberek biztonsága az első. Hahaha, nem. Csak éppen azt hiszem, hogy én tudom a gyenge pontját, a többiek pedig nem. És király nyerni, ha már most erőben annyira nem villoghatok.
Ütöttem, legalábbis azt hittem, hogy kiklopfolom épp a fejét. Ehhez képest a csalódás hideg zuhanyként ért, amikor valóban lökött rajtam egyet és még meg is tisztelt az öklével. Illúzió... Remeg és vibrál energiáim, egy pillanatra olyan, mintha megdermedt volna, ahogy én, mikor felkászálódtam, hogy okkersárga szememet Nickébe fúrjam. Volt valami zavaró masszaszerű a pia miatt az egészben, amitől tompának éreztem magam, ez pedig most már idegesített. Megrándult a felső ajkam, vicsor kívánkozott a számra, mialatt egész arcom egyre bestiálisabb kifejezést öltött. Felém hajított egy üveget, ami elől sikerült elhajolnom, így nem kellett koponyatöréssel elszállítani. Jó nekem, pech nekik jelenleg. Lassan, enyhén oldalra döntöttem a fejem, hátam kicsit begörnyedt, kényelmes terpeszben álltam és pofátlanul úgy méregettem Nicholast, mint egy elejtésre váró vadat. Farkasom lopva dörgölte oldalát a felszínhez, majd érdes-édes hang duruzsolta biztatóan a fejemben, hogy kóstoljuk meg, vegyük a vérét, ízleljük halálközeli szívdobbanásainak kétségbeesett verdesését. Biztosíték lecsapás - gúnyos mosolyra húztam a szám, és még mindig Nickkel szemeztem, egy szót se szóltam, mentálisan se üzentem neki, de egész lényemből egyetlen dolog áradt: amint az a biztosíték lecsapódik, már nem csak szemezni fogunk. Látszólag a fülem botját se mozdítottam Hunter felé, amikor megszólalt, "pöckölését" letudtam egy mordulással. - Senki nem kérdezett - mondtam hűvösen. - Senkit nem érdekelsz - közöltem lesajnálóan. Nem érdekelt a zümmögése, Nicholasszal volt elintéznivalóm, nem vele, máskor ugráljon figyelemért. De csak nem bírt elhallgatni! - Neked meg sose volt. Szar ügy. Egyszer talán valaki észreveszi a szánalmas kapálózásodat, megvakarja az állad, te meg tapsikolhatsz örömödben. - Minden szavam gúnytól csöpögött, oda szúrtam, ahol sejtettem, hogy fájni fog, bízva benne, hogy sokkal jobban, mint amennyire szerettem volna. Ölelés... Megragadtam a hozzám legközelebb eső fiatal embernőt - ha nem állítottak meg valahogy -, és egy mozdulattal kitörtem a nyakát. Erre az időre a Tarkot néztem egykedvű érzelemmentességgel. - Upsz. Lehet, hogy Ő volt az. Sikolyok harsantak, a helyiség sötétségbe borult én pedig már mentem is Nicholasért, hogy egy hóvihar kedvességével szeretgessem meg. Átváltoztattam mindkét karom, úgy estem neki, már nem a korábbi hévvel, hanem az illúzió okozta elégedetlenséggel. Ne fejben, ne illúzióval! Egyébként is: senki ne turkáljon a fejemben!
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Enyhén megcsóválom rosszallóan a fejem, de nem azért, mert az üveg nem talál. Remek, ennyit arról, hogy ez majd segít neki felfogni, mibe mászott bele. Mondjuk mire is számítottam. "Némi" alkohol meg az elfojtott méreg még a józanul gondolkozó embereket is képes kiforgatni magából. Legalább is másra nem tudom vélni a dolgot. Ugyan nem voltam Miss Wainwright, mint pszichológus, de amikor valami majdhogynem a semmiből ekkorát robban, azt elég nehéz lenne másra fogni. Mindegy, igazából most ez lényegtelen volt úgy, hogy el akart szabadulni a pokol. Darren méregetésére nem reagáltam, öreg voltam már ahhoz, hogy ilyen nyílt kihíváskodással felpaprikázzon. A gúnyos mosolyt se viszonozom a biztosíték lecsapás hallatára. Vigyorogj csak, én inkább felkészülök, köszike. Ikina tekintete már vadul cikázott is körbe a helységben, hogy felmérje a terepet és majd az információja kisegítsen, ha valóban beköszönt a sötétség. Sajnos az élőlények miatt sok lesz a változó tényező, de a tereptárgyak megjegyzése is elég fontos lehet. Én nem akartam levenni a tekintetem Darrenről, szóval rá terelődött a feladat. Arra viszont nagyobb figyelmet fordítok, hogy Lynx nem feltétlenül kíván kivonulni egykönnyen. Mikor visszafele kezd szállingózni magamban már elkezdek számolni vele, hogy akkor innentől kettő az egy ellen fog menni a dolog. A számításaim félig jönnek be, mert a jelek szerint kissé rosszul gondoltam át a felállás lehetőségét. Remek, legalább Lynx-nek megjött az esze... viszont ami szóváltás ezt követően történik... komolyan mondom, ha meg merném engedni magamnak a luxust, most csinálnék olyan facepalm-ot, hogy tényleg hanyatt essek. Gyerekek, Darren itt nekem mindjárt glorius charge-olni kezd, ne most álljatok már neki egymás magánéletét fikázni. Komolyan mondom, most fordul meg újra a fejemben, hogy akkor köszönöm, én ebből nem kérek, itt hagyom őket a fenébe aztán oldják meg a helyzetet maguk, ahogy tudják. De nem, ez eleve halva született gondolat. Tán a falka hierarchiájában alacsony helyen álltam, de a társaságban akkor is én voltam a legidősebb vérfarkas és mint ilyen, felelősséggel tartoztam a történésekért. Szóval ha tetszik, ha nem, én itt maradok. ~Remélem erős a fogásod Lynx~ - küldök felé egy jelzést. Még ha ittas is, akkor se fogok parancsot adni egy tarknak. Azt viszont senki se mondta, hogy ötletet nem vethetek fel. Ám filózni a továbbiakban már nem sok lehetőség volt. Megéreztem ugyanis valamit. A kis pepecselésük során hirtelen elfordult rólam a gyilkos érzet. Már nem nekem szólt a vérontás vágya, még ha ideiglenesen is, hanem... na ez volt az a pont, ahol az erőm újra aktiválódott. S hogy miért? Mert látni akartam, mi lesz a történet vége. Darren minden gond nélkül elkapta a leányzót, majd egy határozott mozdulattal vetett véget szegény pára életének. Hallhatta a csont félreismerhetetlen roppanását, a test abban a pillanatban elernyedt, ahogyan kiszállt belőle a lélek. Eljutott hozzá a "nézősereg" reakciója. A farkasok felszisszentek, bár volt, akit szinte már mulattatott a dolog... ám az egyszerű emberek, akik valószínűleg még az életben nem találkoztak a halál ilyen formájú megnyilvánulásával, egyszerűen leblokkoltak. Azokban, akikben maradt egy kisebb életösztön, felkiáltottak, sikoltottak, vagy próbáltak minél távolabb húzódni. A levegő megtelt a kusza érzelmek keveredésével, melyben fürdött az O'Connors. - Nem Darren, ez a maradék férfiasságod volt, te pedig összetörted - csendült gúnyos hangom a káosz közepette, ahogyan nem mozdultam el a helyemről. - Azt hiszed, most nagyfiú vagy? Nem, valójában csak még kisebbé és jelentéktelennebbé váltál. Megöltél egy kívülállót, ami még egy ifjoncnak is menne. Gratulálok, igazán meggyőző. - Takarodj! - dörrentem rá a lányra. Milliméterekkel a nyakától kaptam el Darren mancsait és tartottam vissza a dühös hímet. Rá kellett kiáltanom ahhoz, hogy felocsúdjon a történtekből és elhúzzon végre. Ezután mozdultam. Na azt már nem kisapám. Komolyan azt hiszed, majd a baromságaid miatt majd megyünk magyarázkodni az Atanerknek, vagy akár a Protektornak is? Balhé nyilvános helyen, ilyen állapotban, már ez is elég nagy gebasz... de még ezt párosítani egy gyilkossággal, akkor leszünk igazán bajban. Már csak azért is, mert akkor már az őrzők hatáskörébe is beletartozna ez az egész és akkor... szóval nem, egyáltalán nem az irgalmas szamaritánus nyilvánult most meg a részemről. Inkább basszuk szét az egész helyet és haragítsuk magunkra a tulajt, de ennél tovább ne. Kedvem lett volna szilánkosra törni a karjait, főleg azt követően, hogy a világítás hirtelen kimegy és megérzem a változást. Nem csak a környezők állapotában, de Darrenen is. Éreztem, ahogy változik a karja. Emelte a tétet. Na ez már tényleg nem játék, véget kell neki vetni, mielőtt túlzottan elharapódzik. Abban a pillanatban, hogy indulna a feltételezett tartózkodási helyem felé, rúgok alá és rántom meg a fogságba esett kezét, hogy levihessem a földre és a hátára tehénkedve ott is tartottam. Biztosra mentem, ahogyan hátrafeszítettem az illúzió fogságába ejtett hím fejét, egészen addig, míg a csont és a bőr engedte. Kezemmel megtámasztottam az állát, másikat a tarkójára nyomtam, hogy stabilan tarthassam... majd miután magamban elszámoltam háromig, hirtelen, minden erőmet beleadva vágtam előre fejét. Elementális erővel csaptam bele Darren fejét a földbe, hogy még a parketta is óriásit nyöszörögve tegyen kétségbeesett próbálkozást a hím koponyalenyomatának felvételére. Nem akartam ezzel összetörni a koponyáját, de tény, hogy óriási csattanás lesz a végeredménye és ha ettől nem veszti el az eszméletét, akkor a farkasom energiái fogják közre a tudatát, hogy a becsapódás okozta kábultságát felerősítsék. Így vagy úgy, de Darren ájult állapotba való kergetése volt a célom...
Hát ez………. valami csodálatos. Úgy tűnik, tényleg marad álom az, hogy egy részeg tarkot egyedül rángassak ki egy szórakozóhelyről. A csipogó csak úgy koppan a padlón, ahogy Lynx kiveri a kezemből, és már épp rárivallnék, hogy hé már, épp falkatulajdont rongálsz! Amikor leesik, hogy lényegében ez a hely is az, és kicsit talán nagyobb balhé lesz a szétveréséből, mint egy tönkretett csipogóból… Ahogy Lynx kiadja a parancsot, már indulok is hátra, hogy tegyem amit mond, mégiscsak idősebb mint én, mégiscsak tark, és igaz, hogy részeg, de… azért némi józan esze azért csak maradt, nem? Útban hátrafelé azért felkapom a csipogót, biztos ami biztos, amikor nem figyel, és mielőtt sötétségbe borítanám a helységet, leadom a vészjelzést a Farkaslak felé… csak rimánkodom magamban, hogy Eden vegye az adást és küldjön valakit, aki rendet tesz… aki képes rendet tenni!!! Azt, hogy ezek hárman mit randalíroznak amíg én hátul a kapcsolószekrényt keresem, no meg miután nagy nehezen megtaláltam és felfeszítettem, azt számolom ec-pec-kimehetsz-szel, hogy a sok egyforma kapcsolóból vajon melyik lehet a jó… azt passzolom. Csak remélem, hogy Nicho tartja a frontot, meg hogy nem támad Lynxnek is kedve a verekedéshez, majd szép sorban nekiállok lenyomni a kapcsolókat, egyiket a másik után. Gondolom, ha sok női sikítást – férfi üvöltést-hőbörgést hallok egyszerre, akkor megtaláltam azt, amelyik a fő helységben lévő világítás áramkörét táplálja… Ha nem, akkor hát az összest lekapcsolom, annyi gond legyen, majd a sötétben tapogatózva indulok vissza. Igaz, hogy farkasként jobban az érzékeim, de basszus, macska még így sem vagyok, így elég csigatempóban csoszogok, remélve, hogy nem tévedek el, vagy borítok fel semmit. Aztán eszembe jut, hogy én idióta, hát van mobiltelefonom is, így aztán azt előkapva már jóval egyszerűbb a visszajutás. Bár nem is tudom, akarom-e tudni, hogy mi a harci helyzet odakint…
// Hányadik próbálkozásra találom meg a helyes kapcsolót, hogy sötétségbe boruljon az O’Connors nagyterme? 1-5 – próbálkozások száma, 6 – az összeset lekapcsolom eredmény: elsőre! hú de nagyon tudok! O.O //
Kezdőlap
//
