Halkan kuncogtam, de az elismerés nem nekem szól, tudom jól… legalább is, én tudom, ő nem. - Egen, én se úgy ismertem meg… csak… amennyi farkas, vagy akár őrző, vagy bármi él ebben a városban kissé nehéz elhinni, hogy szingli. Mint ha a nagy számok törvénye feltétlenül érvényesülne ilyen esetekben. Ha erre akarnék alapozni akkor Yvonne-t el kellene küldeni Anchorage-be, ott aztán már talán teljes lenne a siker… és tényleg? Bár nem tudom, Sarah mesélte, hogy kiruccantak pár hónapja, de ott nem akadt horogra senki. Hát ami késik, nem múlik. Ami meg a közös kedves ismerősünket illeti… hááát, ha ugyanarra gondolunk akkor kezet foghatunk Sarah-val. Igaz, én nem a pultba nyomtam bele a fejét… hanem csaptam a padlóba. Oda is nézek, hogy megvan-e még a helye. - Nos… még Irakban ismerkedtünk meg. Akkoriban a légierőnél szolgáltam, ott keveredett mellém Rachel – fedem fel a nevét meg nemét. – A szárnyemberem volt, együtt repültünk a bevetéseken. Aztán egyszer lezuhantam egy csapatnyi katonával és ő mentett meg minket. Miután leszereltem, egészen áprilisig nem hallottam felőle – felnézek a plafonra. – Hogy milyen? Talán az egyik legkeményfejűbb nőszemély az egész világon. Ám kellőképpen szívós, kellően kitartó… csak van egy kis probléma. Kikezdte az idegeit a szolgálat, megviselte és most lényegében vegetál. Szóval ha eljutok oda, hogy beharapjam, akkor emiatt különösképpen oda kell figyelnem rá. Nem mint ha a teremtés olyan sétagalopp lenne. Nem volt még egyetlen kölyköm se, de láttam mások próbálkozásait, sikereit, vagy éppen bukásait az üggyel kapcsolatban. Én csak reménykedni mertem benne, hogy a kölykökkel kapcsolatos korábbi tapasztalataim át fognak segíteni ezen a kálvárián, ha egyszer nekikezdek. De addig még pár csepp le fog folyni a Chena-n. Mint mondtam, nem szándékozom elkapkodni a dolgot. Mosolyt csal az arcomra, hogy belelkesül az utazás lehetőségére. Jól gondoltam, érdemes volt feldobnom a lehetőséget. Kettesben távol az otthon zajától. El is döntöm, hogy amint kijózanodok a mai után felkeresem Castort és megbeszélem vele, hogyan lehetne mindezt kivitelezni. Meg hogy egyáltalán engedi-e őt. Na, de ez még a jövő zenéje, most még egyelőre az a feladat, hogy eláztassuk magunkat az időközben mellém áttelepedett szőkével. - Hé, ti lennétek a résztvevők, nektek kellene szeretni – nevetek. Mondjuk egyikőjüket se tudnám elképzelni hisztis nőszemélynek, akinek a nehezére esik egy kis sár. Fogalmam sem volt róla, miért kezdett el ilyen hamar hatni rám az ital. Sosem voltam az antialkoholizmusomról híres, még ha nem is vodkás üveggel fekszek-kelek. Volt lehetőségem az évek során hozzászoktatni magamat és nem bedőlni néhány pohár után… persze, amennyit megittunk eddig az már rég hazavágott volna egy embert, de farkashoz képest kevéske. Mégis egyre jobban tompít az ital, ahogyan szépen be is zúgok Sarah ölébe. - Felvágós - reagálok a burkolt beszólásra. Bár utána csak sikerül megtalálni az ajkait, hogy ott is maradjak egy darabig. Én se finomkodtam éppenséggel, vadul csókolóztam Sarah-val, ahogy adta alám a lovat. Ha akartam volna is finomkodni, az alkohol elmosta bennem ezt a faktort. Sokkal inkább dominált a nő iránti vonzalmam… és vágyódásom. Emellett szó szerint tovább részegít, nem csak érzelmi téren, de a szájából is jön át az alkoholos íz. - Heheeey, Sasha, öreg haver, gyere, bemutatlak ennek a fifikás nőszemélynek. De aztán el a kezekkel tőle, vén kujon – integetek a szembelevő szék felé, mint ha tényleg ülne ott valaki. Nofene, illuzionálják az illuzionistát? Kissé ironikus. Nem mint ha most ellenemre lenne. Hé, emberek, buli van, hagy legyek már laza és állítsam be magam komplett hülyének. Nem mint ha általában nem ezt csinálnám, de ez legalább tudatos. - Ehm… belőled? – igyekeztem fókuszálni az arcára, bár láthatta, mint ha nem nagyon menne. – Ez fura, honnan szedted a dublőröd? Hisz nekem csak te vagy egyedül. Hiába, részeg ember őszinte és még így is kijön belőlem néhány hasonló megjegyzés. Nem, most nem kezdek el nyálaskodni, bocsi srácok, ez most nem az az időpont. Viszont a kezem nem akar leállni, szóval ha Sarah tölt, én iszok. Ne menjen már kárba, ha már kikértük, nemde? Iszok, részegedek, iszok, részegedek. Egyre jobban kezd forogni a világ, homályosodni a kép, egy idő után már csak Sarah közel levő arcát látom tisztán, párszor mellényúlok a pohárnak… végül az utolsó pohár után vigyorgok egyet… majd mint ha túlságosan is csúszós lenne a szék, elindulok lefelé. Naja, viszont némi ösztön marad a tudatomban, kapok a legközelebbi stabil pont felé… és mivel Sarah mögött volt a karom a boxban, az ő vállát szemelem ki…
- Úgy tűnik mindenki vak - vontam meg a vállam egy keserű mosollyal az ajkaimon. No meg.. igazság szerint Yvonne-t sem úgy ismertem meg, mint aki önként vetné magát egy kapcsolat karjaiba. Inkább eljátszadozik a delikvenssel. Mondjuk jelenleg ilyenre sem volt példa, de bízzunk benne, hogy ami késik, az nem múlik. - Rachel? Szóval nőnemű az illető - szűröm le azt, ami jelen pillanatban talán a legfontosabb számomra. Mondjuk.. kit izgat? Felőlem kétnemű is lehetne, egyáltalán nem vagyok féltékenykedős típus, ismerem Nicholas-t és szerintem ő is engem, hogy ne pont ezen kezdjünk el problémázni. Legalábbis én. - Akkor igazi kis hős lehet - jegyeztem meg még a saját kis gondolatom. Nem akartam én gonosz és gúnyos lenni, csak összefoglaltam a hallottakat. Amúgy is, ha tényleg a kölykévé teszi, akkor majd a leányzóval elintézem a dolgokat, mert megismerkedni biztos szeretnék vele. Mondjuk nem tudom, Nicholas mennyire fog örülni neki, netalán mennyire kér esetleges segítséget a nevelésében, de szerintem tudja, miként viszonyulok az ilyen dolgokhoz és hogyan nevelnék egy kölyköt, úgyhogy lehet ebbe mégsem fog beleszólást engedni. - Ha ennyire ramaty a helyzet, akkor lehet nem is fog neki ártani egy kis változás - „kis” változás. Mert azért egy farkas elég nagy változás, ha úgy vesszük. Aztán fene tudja, miként reagálna rá, nem ismerem ezt a Rachelt, Nicho tudja, hogy mit csinál, elég értelmes személynek tartom ahhoz, hogy ne harapdáljon csak úgy meggondolatlanságból. - Ahha, persze - csóváltam meg nevetve a fejemet. Még hogy nekünk kellene szeretni.. Mert ő aztán annyira tiltakozna a látvány ellen. Nekem egyébként semmi problémám nem lenne a dologgal, úgyhogy ennyit erről. - Csak őszinte - legyintettem vidáman és egy rövid nevetés kíséretében. Ami igaz, az igaz, nem de? Akkor meg minek szépítsem, hogy Nicho-t most igencsak hamar fejbe verte az ital - Legközelebb majd jól belakmározol, ha inni jössz. Vagy, nem állsz ki olyan nőstények ellen, akikről tudhatnád, hogy úgyis lepipálnak - fűztem még hozzá egy pimasz vigyor kíséretében, aztán már it számított a beszólás? Engem nem érdekelt, inkább elkaptam az állát és csókra húztam száját az enyémhez. Nem finomkodtam, ahogyan ő sem, de ezen nincsen semmi meglepő. Nem éppen a finomkodás jellemzi a kettőnk kapcsolatát. - Sasha? Vén kujon? Te jó ég, először azt hittem egy nőről van szó - nevetek fel, mert eskü, amikor meghallottam a nevet, egyből egy nő ugrott be. Azt pedig tökéletesen láttam, hogy nem igazán sikerül az arcomra fókuszálnia, bár ilyen állapotban nem is olyan meglepő. Inkább csak vártam, miféle válasszal áll elő, aztán mikor megkaptam, fel is nevettem. - Belőlem egy is bőven elég, nem igaz? - nem szépítettem a dolgot, tisztában voltam vele, hogy olykor igencsak elviselhetetlen tudok lenni és megvan a magam stílusa. Felesleges ezt tagadnom és egy pillanatig sem tettem eddig soha. Csodálom, hogy Nicholas képes még mindig elviselni. Aztán látom, hogy egyre dől lejjebb, de én csak a telefonommal foglalkozom, hiszen éppen ez volt a cél, hogy egyikünk beboruljon. Persze a drága hím nem így gondolta, ránt is magával, én meg nevetve bukok hát utána, hogy végül mind a ketten a földön kössünk ki, az asztal alatt. A telefonom valahol kiesett a kezemből, nem is számít, fene vigye a fényképet, amikor érdekesebb dolog előtt állunk. - Azt hiszem megnyertem a fogadást… - vigyorodom el pimaszul, miközben úgy tornázom magam, hogy egyik kezemmel a felsőjébe kapaszkodjak, aztán már nincs más hátra, minthogy egy csókkal is megpecsételjük az elhangzottakat.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Megvonom a vállaimat. - Ő bajuk, nem tudják, mit szalasztanak el. Már nem mint ha nekem lettek volna hasonló gondolataim a hölgyeménnyel kapcsolatban, elvégre mikor megismerkedtünk Yvonne-al, én már akkor is Sarah után kujtorogtam. Csupán annyi a helyzet, hogy ismertem a leányzót és tudtam, hogy eléggé belevaló csaj. De hát ez van, mindenesetre annyira csak nem vészes a helyzet. Elvégre, ami késik nem múlik. - Hát tudtommal még legutóbb női név volt. Bár manapság - kuncogok, majd legyintek, hogy mindegy. - Valahol tekinthetjük annak is, bár szerintem magára aligha néz így. Az viszont tagadhatatlan, hogy kellőképpen keménnyé tette őt a háború ahhoz, szóval ennek majd farkasként hasznát veheti. Csak majd tudjunk mit kezdeni a problémájával - nézek a plafonra, ahogyan eléggé találónak vélem a közbevetését. - Igen, valóban, jelenleg is inkább létezik, mint él. Remélhetőleg ki tudom majd rázni a mostani állapotából idővel. A vérmániás és a mentális problémákkal küzdő. Szép kilátások, nemde? Nem tudom, szerintem ez már lassan tényleg valami családi betegség lesz, hogy mindenkinek valami problémája. Kinek súlyosabb, kinek könnyebb... bár nem is inkább problémát kellene mondanom, hanem beidegződést. Elvégre, Sarah-nak is megvan a maga ilyenje, mondjuk őszinte örömömre, ami azt illeti: súlyos pimaszságban "szenved". Ártatlanul vigyorgok közben a fejcsóválásra. Hát azért tényleg annyira nem lenne ellenemre, hogy szöszkét meztelenül lássam forgolódni az iszapban, erre akármikor vevő lennék. Ezek után mondja valaki, hogy nincs meg a magam piszkos fantáziája. - Úgyis lepipálnaaaak? De felvágták a nyelved te francica. Fuh, mit kapsz te ezért - ígérem neki az arcába, mielőtt belekezdenénk a viharos csókolózásba. Mondjuk szó mi szó, az tényleg eléggé durva, hogy ilyen hamar elkezdtem ellátogatni az alkoholisták földjére az Üveg hegyen is túl. Már nem azért de ennél még 150 éve is többet kellett belém töltenie Sarah-nak, hogy rá akarjak esni... oké, nem mint ha ahhoz innom kell, de... egek, tényleg öregszek? Már egy vén fasz vagyok vagy csak lefogytam és nincs minek felfognia? Okkké, én lassan tényleg kész leszek ha már ilyen gondolatok jönnek elő belőlem. Bár talán nem is gond. Részegen mindig kevesebb gátlás van bennem és hátha ebben a bódultságban kitalálom, mivel fizessem meg Sarah pimaszságait... már ha emlékezni fogok rá a józanodást követően... már ha nem teszem meg még ebben az állapotban... - Áh, ugyan már Sarah, minek nekem képzeletbeli nő? Elvégre... bár... atyaég, akkor meg minek nekem képzeletbeli férfi? Bakker! Menj vissza Igor fejébe Sasha! Das vidannya! Najó, ha kívülről nézném magam szerintem nem győzném letagadni magam ezért a képzeletbeli beszélgetésért. Ikina is bennem valószínűleg csak azért viseli el az egészet és oldja meg egy facepalm-al, mert túlságosan sokszor látott ilyennek... míg ő kénytelen józanul végignézni az egészet. A tudatom egyre inkább ködös és kezdek átmenni ami a szívemen, az a számon karakterisztikába, mint általában. Meg most is, amikor meghallom a következő megjegyzését. - Lehet van olyan idióta aki így gondolja... de én olyannak szeretlek, amilyen vagy. Na, de gyere, erre iszunk - nyúlok megint a pohárért, hogy ezt meg én öntsem le a torkán. A-aaa, nem mentem át hirtelen részegségemben romantikussá, csupán elmondtam a véleményemet. Mondjuk újat nem tudom ebben a katatón állapotban, mondtam-e neki, kicsit az emlékeim is elkezdtek nekem integetni egy távoli szigetről ahol köszönik szépen, jól megvannak a tudatom nélkül. Aztán úgy tűnik, hogy a szék is jól megvan nélkülem az utolsó pohár után és leesek az asztal alá. Mondjuk ekkor tűnik fel, hogy a kapaszkodás mennyire ösztönös volt, mert csak akkor jövök rá, mit tettem, mikor Sarah rajtam landol és párnának használ. Jé, szia. hát a szavaira nem tudok beszólni, elvégre tényleg elég csúnyán kikaptam... de ahogy megcsókol érzem, hogy felébreszt bennem valamit. Lehet most mondani rám, hogy tipikus férfi, de az vesse rám az első követ aki ellen tud állni ilyen állapotban. Alighogy csatlakoztak az ajkaink Sarah tarkójára helyeztem a kezem és átfordítottam a hátára. Ennek, meg a szűkös helynek köszönhetően sikeresen be is verem a fejemet az egyik asztallábba. Kong is tőle a tökfejem, de nem zavar. A bennem uralkodó vonzalomnak, no meg minden ide sorolhatónak fejet hajtva, köszönhetően az alkohol lazító hatásának esek neki Sarah-nak, ahol érem. Ajkát, arcát, nyakát érik a vad csókok, miközben a kezeim leplezetlenül kezdenek azon mesterkedni, hogy "szabaddá tegyék". A győztest meg kell jutalmazni, nemigaz? Bááár... nem itt tervezte ködös elmém a tivornya végét...
- Biztosan megoldod, elég nagyfiú vagy már - vigyorodtam el kissé pimaszul. - Amúgy meg ne aggódj. Tuti, hogy jót fog tenni neki ez a kis változás, kizökkenti majd a holtpontról. Fog fájni a feje elég dolog miatt, hogy ne legyen ideje gondolkodni a saját kis nyomorán - vonom meg a vállam, mert igazság szerint annyira nem érdekel. Mármint az tök jó, hogy Nicholas végre elszánta magát, de több mint háromszáz évvel a hátam mögött egy fiatal kislány nekem ne mondja azt, hogy már most megtört az élettől. Majd ha lesz olyan idős, mint én, akkor ráér picsogni emiatt. - Csak győzzem kivárni - pimaszkodom tovább. Egy percig nem tagadom, hogy felvágták a nyelvem, arra viszont már kíváncsi leszek, mit is fogok kapni mindezért, nehogy aztán csak fenyegetőzés legyen. Bár kétlem, hogy túl sokáig emlékezne a dologra, de annyi baj legyen. - Na igen. Te mondtad, nem én! - emelem fel megadóan a kezeimet, aztán persze elnevetem magam - A mocskos részletekre nem vagyok kíváncsi - húzom tovább az agyát. Amúgy is elég pimaszkodó típus vagyok a legtöbb esetben, hát még, amikor piálok. Ez van, akadnak olyanok, akiket bunkóvá tesz a részegség. Én alapjáraton is az vagyok, alkoholmámoros állapotban pedig ez a dolog csak erősebb. - Szeretsz? - kérdezek vissza kissé meghökkenve, mert.. oké, hogy valamilyen szinten tényleg egy pár vagyunk, de így még soha nem mondtuk ki egymásnak azóta, hogy végleg elváltak az útjaink Franciaországban. Kissé pofán csap, mert.. váratlanul ért, na. És egyelőre nem tudom, mit kezdjek vele. Még szerencse, hogy borul, így nem csak engem, de a gondolataimat is rántja magával, úgyhogy zúgunk mindketten az asztal alá. Csókolom, vadul és az ellen sem tiltakozom, hogy a hátamra fordít. Beveri a fejét, mire csak röviden felkuncogok, nem is ő lenne, komolyan mondom. Apró sóhaj hagyja el ajkaimat, amikor nekem esik, lehunyom a szemem a csókot hadának köszönhetően, kezeimet pedig magam mellé ejtem. Én nyertem, kérem a jutalmamat. Kicsit had élvezzem még a dolgot, majd utána én magam is akcióba lendülök.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Még szép, hogy megoldom, kedves. Orosz őseim ki is tagadnának, ha nem lennének rá megoldásaim - kuncogom. Sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy nincsenek terveim, nincsenek megoldócsomagjaim, azt már nem. Ha valaki hosszú vándorlással tölti az élete javát, abban akarva-akaratlanul is kialakul, hogy legyen több megoldása az egyes dolgokra. Persze, aláírom, ilyen téren nem voltam valami gyakorlott, elvégre az első kölykömet környékeztem itt az elmúlt hónapokban... de már voltak elgondolásaim, szóval nem volt veszett ügy. Valaminek nagyon, de nagyon komplikáltabbnak kell lennie ahhoz, hogy már a fejvakaráson kívül mást ne tudjak kezdeni vele. - Úgy érzem nem kell soká. Lássuk be, alapvetően józanul se voltam éppen bátortalan Sarah-val, az alkohol bátorító hatására nem feltétlenül volt szükség. Az, hogy hagyok neki mozgásteret és választást, az nem bátortalanság. Több számomra, mint egy sarki forgalomszámláló, nem is csak a testi igényei érdekelnek, hanem ami odabent lakozik, hogy lelki dolgokban is segítségére legyek. Az már más kérdés, hogy ha ilyen helyzetbe kerülünk, akkor előszeretettel használjuk ki a lehetőséget... főleg a fejem ilyen könnyű és egyre csak egy dolog körül forognak a gondolataim. - Aha, nem érdekelnek a mocskos részletek, te pimasz szöszi. A neked szánt mocskos részletek gondolom gond nélkül, mi? O-ooo, Nicho, tényleg sok volt a pia. Ilyen nyilvánvaló dolgokat kimondani azért nem a te reszortod. Még szép, hogy magának akarja, nem valami szűzlánnyal beszélgetsz, a jó ég áldjon meg téged. Szűzlány mi, oké, te annyira hülye vagy már megint, hogy csoda, nem szakad rád a plafon. Bááár... najó, ebbe a gondolatba nem megyek bele, mert beleragadok és az ég se húz ki belőle. Közben hoppáré, sikerül színt vallanom Sarah-nak. Semmi túlzás nem volt a szavaimban, az az igazság, részeg ember őszinte, szokták volt mondani. A nővel amúgy is módfelett őszinte voltam, szóval igen, Sarah, tényleg így van. Lehet nem éppen alkoholtól bűzlő szájjal meg kongó fejjel kellett volna mondanom, hanem valami szofisztikáltabb esemény során, de... vannak dolgok, melyeket nem választhatunk meg. S aztán borulunk, ahogyan magammal rántom Sarah-t az asztal alá és rámászok. Szerencsére a fejem csattanása nem zökkent ki. Egyre inkább a vágyam irányít, az pedig csak tovább hajt, hogy Sarah "megadja" magát és nem nyúl közbe. Valahol viszont piszkosul dühít, hogy ennyire szűk a tér, nem egyszer koppanok az asztal lapjába... de rohadjak meg, innen egy darabig el nem megyek sehova. Inkább esek neki a nőnek, picit se finomkodva. Folyamatosan bújtatom ki a ruháiból, hogy minél nagyobb felületen férhessek hozzá a bőréhez és csókolhassam, simogathassam, felfedve a gyönyörű testét. Ám mint mondtam, gonosz gondolat fogant meg a fejemben. Ködös elmémben vert gyökeret és nyert magának megvalósítást. Édes kínzásnak akartam alávetni a nőt, hisz tisztában voltam vele, mennyire nehezen tudja fékezni magát. Nem vagyok hát rest kimondottan ott kényeztetni a nőt, ahol érzékeny rá. De ennél tovább most jó darabig nem mentem. Mint mondtam, édes kínzás, ahogyan el akartam őt vinni a határaiig, mocskosul kiéheztetve a nőt. Vajon mikor jön rá, hogy mit tervezek vele? Lehet ott már tudja, amikor kezemet a lábai közé helyezve ráérősen masszírozom őt, hallgatva a reakcióját... megmondtam Sarah, hogy lesz foganatja...
- Nem csak az orosz őseid - forgattam meg a szemem, továbbra is a vérét szívva. Nyilván tudni fogja, hogy én magam sem nézném jó szemmel, ha nem sikerülne megoldani a problémákat, de elég nagyfiú már és valóban elég talpra esettnek tartom ahhoz, hogy könnyűszerrel felülkerekedjen az esetleges problémákon. - Hiszem, ha látom - kacsintottam a szavait hallva. Tudtam jól, hogy nem éppen a bátortalanságáról volt híres velem kapcsolatban, de én meg voltam olyan pimasz, hogy rájátsszak a dologra és húzzam az agyát. Szerintem ez így volt rendjén. - Azt hiszem túl jól ismersz - sütöttem le a pillámat, aztán persze elnevettem magam, mert ez az ártatlan kislány szerep abszolúte nem illett rám. A nekem szánt mocskos részletek gond nélkül érdekelnek, de szerintem ez nem is annyira meglepő. Az meg, hogy zavart-e volna, hogy ilyen nyilvánvaló dolgokat mondott ki.. jelen pillanatban abszolúte nem érdekelt. Sokkal inkább foglalkoztatott az, hogy valóban fény derüljön azokra a bizonyos mocskos részletekre. De úgy tűnik, hogy túl sokat valóban nem kell már rá várnom, mert amint borulunk lefelé, fény derül a titkokra. Legalábbis egy részükre. Csak halkan kuncogok fel szinte minden egyes alkalommal, amikor Nicho fejét hallom koppanni az asztal lapján. Tudom, hogy őt nyilvánvalóan idegesíti a helyzet, engem viszont kifejezetten szórakoztat. Amúgy se mászkáljon el olyan messzire, hogy beverje a fejét, ez a szűk hely előnye, nem igaz? Mondjuk így a ruháktól is nehezebb megszabadulni, de ahogyan ő is belekezd, úgy én sem vagyok rest először a pólójából kibújtatni. És ha még van időm, hát az övét és a nadrágja gombját is igyekszem meglazítani. Hogy erre mennyi időm jut, arról fogalmam sincsen, mert megérzem a kezét, ajkamról pedig kéjes sóhaj szökik. Belemozdulok a masszírozásba, minél intenzívebben szeretném érezni. Tudom jól, hogy ez a büntetésem része, Nicho nagyon jól rátapintott, mert tényleg ki nem állhatom az ilyet, így azzal, hogy az időt húzza és édes kínzásnak vet alá, tényleg kellőképpen büntet. - Nicholas.. - nyögöm, ahogyan a csípőmet ismét megemelem kissé. Egyik kezemmel fogok rá a tarkójára, hogy közelebb húzzam magamhoz és vad csókot követeljek tőle - Piszok vagy, ugye tudod? - suttogom aztán az ajkakba, ám kellőképpen pimasz mosoly kúszik a képemre. Egyik kezem továbbra is a tarkóján nyugtatom, míg a másik egyre lejjebb és lejjebb vándorolt, mígnem rátalált a kicsi Nicholasra. Tökéletesen imitáltam a hím masszírozó mozdulatát, amikor gyorsabb volt, én is gyorsítottam, amikor esetleg lassított, én magam is lassabbra vettem a tempót.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Halk kuncogást engedtem meg magamat Sarah megjegyzését hallva, pedig igazából nem nagyon volt min, ez már inkább az alkohol hatása. Naja, valószínűleg eléggé közröhej tárgya lennék az egész falkában, ha nem tudnék mit kezdeni a leendő kölykömmel, főleg úgy, hogy magam vállaltam be a teremtő szerepkörét, nem pedig valami kényszerhelyzet szülte. Renomé egyelő nulla, meg társai, ezek várnak rám, ha így járok... de nem lesz ez a cél, az biztos. Mindig is arra törekedtem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki valamiből, most sem lesz ez másként, arra mérget vehet a tisztelt publikum. Nem fog beletörni ebbe a bicskám, ha egyszer belevágok. Minden körülmények között, de sikerre viszem majd. - Csak aztán nehogy meglepődj - vágok vissza szóval. Mondjuk kit akarok én álmokba ringatni. Sarah lenne szerintem az utolsó, akit haosnló dolgokkal meg lehetne lepni. Aki nem éppen ártatlan életet él, annál ez van. Bááár... nem mint ha lenne okom panaszra ilyen téren. - Ismerlek ám szöszi, abban biztos lehetsz. Nem mondom ki, de valami elképesztően aranyosnak találtam Sarah-t abban az ártatlan megnyilvánulásában, amit produkált. Persze hamar lehull a lepel, hogy csak játszik megint, nekem pedig újfent meg kell állapítanom magamban, hogy igen, eléggé képes húzni a másik agyát a szőke nőszemély. De hogy még mennyire. Végül az asztal alatt estünk egymásnak, engedve a bennünk feléledő vágynak. Én meg a bennem levő kisördögnek, ahogyan kínozni kezdtem a nőt, borzolva az idegeit. Jó volt hallgatni, ahogyan tobzódik a kezeim között, érezni teste összerándulásait időről időre és ez valahol elégtétellel töltött el a sok pimaszkodását követően, na meg azt a belőle érkező kárörömöt már meg sem beszélve, amit a fejem koppanásai váltottak ki belőle. Megvagy szöszi. - Igen kedves? - kérdezem most én tettetve az ártatlant. Vad csókot kér, vadat is kér, de átragad az indulat a kényeztetésére is, ahogyan a csók során még gyorsabban mozgott odalent a kezem. Feltett szándékom, hogy elvigyem a határig, majd ott hagyjam átmenetileg hoppon. - Csak azt kapod, ami jár - vigyorgok bele az ajkaiba. Nos, nagyjából eddig tartott az, hogy én legyek a nyeregbe. Mikor megláttam a vigyort az arcán már sejtettem, hogy készül valamire, de rövidesen ki is derült, hogy mire. Elég piszok módon fordítja ellenem a tervemet, a vérvonalával már nem is beszélve, cserébe viszont nagyon is élvezem a dolgot, ahogyan egymást hajszoljuk. Tény, hogy kettőnk közül nekem van nagyobb önuralmam... viszont így jóval ittasabban ez most nem nagyon akar kiérződni. Az intenzív kényeztetésnek pár perc múlva meg is lesz a hatása, ahogyan nekem fogy el a türelmem és nekiállok eltüntetni a maradék akadályát is az együttlétünknek, valószínűleg némi szakadó hang kíséretében. De végül csak elhelyezkedek rajta, hogy aztán belé hatolva hívjam vad együttlétre. A finomkodást meghagyom valami más alkalomra, most a kezdettől intenzíven mozogtam a nőben... hittem én ezt... kellett ugyanis így a nagy részegség közepette vagy egy perc, mire leesett, hogy gyakorlatilag Sarah alhasához dörgölöm magam kívülről. Kicsit se lett vörös ettől a fejem és engedtem meg egy durva ruszki káromkodást, ááá nem. Hamar orvosoltam a problémát, hogy utána már mindent a helyén tudva térjek vissza arra az előbbi vad együttlétre, megadva a nősténynek, ami jár neki.
- Nem túl kellemes módját választottad a viszonzásnak… - morogtam bele az ajkaiba a vad csókunk közepette. Az előbb szavaimmal is, most energiáimmal is kifejeztem, hogy annyira nincsen ínyemre a helyzet, mert egyáltalán nem szeretem az ilyesfajta büntetéseket. De legyen, ezt kénytelen voltam elviselni, hiszen ha úgy nézzük, megérdemeltem. Az ellen viszont Nicholas sem tehetett semmit, hogy ne viszonozzam valamiképpen a kedves gesztusát, úgyhogy magam is akcióba lendültem. Egészen meglepő, hogy mennyi ideig bírja, pedig most még részeg is! Jó néhány perc kell, hogy érezzem, kezd elég szűkös lenni a hím nadrágja a kezem alatt, még szinte pont időben. Már majdnem ott tartottam, hogy oké, ha ennyire nem vagyok rá hatással, akkor inkább hagyjuk a fenébe, de így még épp idejében lépett akcióba a pici Nicholas is. Vagyis inkább mutatta jelét annak, hogy szeretne akcióba lépni. Reccsent a farmerom anyaga, mintha még a gomb földre koppanását is hallottam volna, de nem törődtem vele. Ki voltam éhezve, szinte követeltem, hogy végre lépjünk a tettek mezejére és legyen elég a játszadozásból. Éppen elég volt elviselni, hogy az előbb a határig hajszolt, majd mielőtt fejest ugorhattam volna a kéjmámorba, visszarántott és abbahagyta. Úgyhogy nagyon is itt az ideje, hogy megmutassa, mennyire is tökös legény. - Gyerünk, Nicholas… - sürgettem türelmetlenül, amikor elkezdett helyezkedni, majd láttam a mozdulatot, ám a várt hatás elmaradt. Valami nem stimmel, mert Nicholas elég erőteljesen mozog és elég az arcára néznem, hogy tudjam, ő már valamiféle gyönyöröket él át. Nélkülem. Ezek után már nem kellett sok idő, nekem elég volt pár másodperc, hogy tudatosuljon, nem bennem, hanem rajtam járja a vad táncot. Nem vártam meg, amíg elvörösödik, nem vártam meg, amíg korrigálja a bakit, hanem egyből megragadtam a nyakánál fogva, hogy kihasználva azt a pár évnyi előnyömet és az ő részegségét, fordítsam meg a helyzetünket. Kerüljön ő alulra, én meg felülre, de ez még mindig nem volt elég. Egyik kezem továbbra is a nyakán pihent, míg a másikkal a kicsi Nicholasra fogtam rá, ezúttal azonban nem kényeztetni akartam, hanem lefogni - minden bizonnyal a hím számára nem lehetett túl kényelmes a helyzet. - Mégis mi a jó büdös franc volt ez?! - sziszegtem fogaim között, tekintetemben egyetlen pillanatra a borostyán folyam is felkavarodott. Farkasomat éppen annyira dühítette ez az egész, mint engem és nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Oké, hogy Nicholas-ban bőven munkálkodott az alkohol, de könyörgöm, egy háromszázat is megélt domináns hím ne viselkedjen már így velem, mert menten letépem a mogyoróit! És ez most komolyan nem vicc. - Kiskamasz vagy, vagy pedig egy jól megtermett domináns hím, basszus!? - folytattam a mondandómat, miközben továbbra sem engedtem a szorításomból - Mert nekem az utóbbira lenne szükségem, nem pedig az előbbire! - céloztam ezzel mintegy arra, hogy az előbbi kis közjáték nekem egyáltalán nem fér bele az utóbbi kategóriába, még akkor sem, ha részeg. Farkasom kielégületlenül és dühösen morgott odabent, szeretett volna ugrani és megmutatni, hogy ő igenis domináns és hiába nőstény, jelen pillanatban tuti lepipálná a hímet, de visszafogtam. Nem éreztem volna helyénvalónak Nicholas-szal szemben, már a reakciómmal is tuti tőrt döftem belé, de akkor sem tudtam letagadni, hogy ki vagyok.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Talán ha józan lennék tennék rá egy megjegyzést, hogy valami nagyon nincsen rendben velem mostanában. Valahogy egyes iszákos kicsapongásaim nem feltétlenül végződnek úgy, ahogyan a jóember szeretné, vagy legalább is akadnak olyan tényezők, melyek szemberepülnek a forgalommal. Igazából nem tudom megmondani azt, hogy én öregszem, vagy egyáltalán akármilyen magyarázatot adni rá, de valahogy... hááát, ki tudja, talán a hely szelleme miatt is lehet. Szóval egy szó mint száz, nem teljesen értettem én se, hogy ez éppen hogyan a megveszekedett Tupilekben jött össze. Gondolom nem kell ragoznom, hogy a szexuális élményeim jelentős részét nem pont józanon követtem el, de egyáltalán nem rémlik, hogy ilyen dolog megtörtént volna velem. De tényleg, valahogy ha még atomrészeg is voltam mindig tudtam, mi a teendő... najó, a tudással igazából most sem volt gond, sokkal inkább a kamatoztatás volt az, melybe kisebb hiba csúszott. S mivel én se tudtam, mi a héttenger pokla volt ez a részemről az imént. Nem is nagyon válaszoltam erre... bár igazából teljesen más okból. Valószínűleg mire az agyamig eljutott, hogy kérdést kaptam, már mozgásba is lendült Sarah és egy vérmes nőstényt találtam egyik pillanatról a másikra magamon... aki az előzőekkel ellentétben nem pont örömszerzés vagy aljzás célja volt. Éppen ellenkezőleg, még bortól gőzös tudatomba is belehasított a fájdalomnak egy válfaja. Fel is szisszentem, főleg, mikor hallgattam a szavait. Mérges morgás tört fel a torkomból az elhangzottak hatására, fel is villant a tekintetem, hogy azért álljon már meg a menet. Az egy dolog, hogy hibázok, de nem kell egyből úgy viselkedni, mint ha leszúrtam volna a kiskutyáját... javárj, most jut eszembe, nincs is olyanja... akkor kiborítottam volna a kaktuszokat... igen, ez már hatásosabb gondolat. Mit is lehet ilyenkor tenni. Elég kevés a lehetséges metódus, ami azt illeti. Tuti nem állok neki magyarázkodni. Miért is kéne? Főleg nem is tudnék, de az egy másik történet. Megtehetném továbbá hogy kap egy akkora pofont hogy az asztallap adja a másikat de célravezető lenne? A-aaa. Otthagyni az egészet? Talán ez jó megoldás lenne, de valljuk be, legalább annyira lehetne rám mondani, hogy hisztis picsa vagyok. Ez esetben mi marad? - Fogd be és gyere ide! Éppenséggel ebben az esetben józanul is inkább nem törődtem volna a helyzettel és a folytatásba hajszolnám az egészet. Tény, baromira kellemetlen ez az egész és a méreg nem múlik el belőlem egyik pillanatból a másikra. Főleg hogy igazából most maga Sarah áll annak az útjában, amire vágyik, szal így az önérzetes énemnek eléggé paradox. S mivel részeg vagyok ez kicsit finoman szólva nem nagyon vagyok nógatásmentes. Nyúlok én is a nyaka felé, hogy "megkapaszkodjak" benne és lehúzzam magamhoz, másikkal pedig magamat igyekeztem odalent szabadítani. Emellett meg is kíséreltem magam alá gyúrni megint, "helyretéve". Kissé lehet erőszakosabban a kelleténél mindezt, de ha már keménykedni akart akkor ez van. Mondjuk még szerencse, hogy az alkohol nem tesz sértődékenyebbé, mert különben lehet itt eléggé elszabadul a pokol. Így is elég szarul esett, de most valahogy jobban érdekelt az, hogy inkább végigvigyem az eredeti elképzelést. Most csak a cél lebegett alkoholtól homályos tudatomban. Ha már dominánst akar, akkor rajtam ne múljék. Elkövettem egy hibát, de nem fogok itt leállni keseregni felette, folytatom, amit elkezdtem, mielőtt véglegesen elmúlna a tűz kettőnk között, elvégre úgy már elég nehéz lenne akármit is csinálni... a farkasom pedig valahol a lelkem mélyén veri a fejét a képzeletbeli falakba, hogy hogyan lehet ilyen idióta "gazdateste"...
Egy cseppet sem törődtem azzal, hogy meghallottam a szisszenését, majd az azt követő morgást és a szemeinek villanását. Legyen csak mérges, nincsen vele egyedül és nem, ennyitől nem fogom visszavonni mindazt, amit mondtam és visszahúzni a kezeimet, hogy még én kérjek elnézést. Túlreagálnám a dolgot? Meglehet, de sosem mások véleménye érdekelt, hanem a sajátom. Kicsit úgy éreztem magam az előbb, mintha egy kiskamasszal kerültem volna szembe, most pár évet mintha nőtt volna, de még mindig nem az, amire vágynék, amit akarok. Merthogy ebben a helyzetben igenis akarok, nem csak szeretnék. Amúgy sem vagyok olyan fajta, aki kéri a dolgokat, inkább elveszem, megszerzem, amit akarok, amire szükségem van. Csak a szemöldököm szaladt feljebb a kijelentésére, mert egyszerűen képtelen voltam vállat vonni és továbbmenni, úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mert számomra nagyon is történt és lehet nem csak a baki miatt bukott ki belőlem minden, hanem az egész.. kapcsolatunk miatt. Olykor szilárdabbnak éreztem a dolgot kettőnk között, mégis mintha végig egy vékony felületen szambáztunk volna és úgy tűnik, most kezdett el megrepedni mindez. - Hohó, csak ne olyan hevesen! - nyomatékosítom kicsit a szándékaimat, amikor szabadulni próbálna, a büszkeségén pihenő ujjaim szorítása pedig erősebbé válik. Érzem, hogy maga alá szeretne gyűrni, de megtámaszkodom, nyugodtan fogjon csak rá a torkomra, nem érdekel, én sem adom olyan könnyen magamat, így szerencsére sikerült továbbra is felül maradnom. - Csak nem dühöt érzek? - kérdezek rá összeráncolva a homlokomat, mert egyáltalán nem értem, tulajdonképpen miért is mérges rám. - Mégis mi a fenét vártál? Hogy majd kacarászva simogatom meg a buksid, hogy nem baj, Nicholas, hogy nem vetted észre, baromira nem sikerült betalálnod? Én elhiszem, hogy véletlenül volt, de akkor is képtelen vagyok felfogni, mégis hogyan történhetett mindez - fejtettem ki kicsit bővebben az álláspontomat a dolgot illetően. Sajnos bennem kialudt az a bizonyos tűz, hogy képes legyek ott folytatni, ahol abbahagytuk, egyszerűen nem megy. - Nekem ez nem megy, Nicholas. És nem csak a szexre gondolok - koppannak talán túlságosan keményen, fájóan a szavaim, de már egy jó ideje meg kellett volna mindezt beszélnünk. - Miért veszed magától értetődőnek, hogy egy ilyen bakira képes vagyok legyinteni és úgy folytatni tovább, mintha meg sem történt volna? - költői kérdés volt tulajdonképpen, mert nem kifejezetten vártam rá választ, de ha mégis adott, természetesen végighallgattam. - Magam sem vagyok tisztában azzal, hogy mit akarok, de egészen biztosan nem ezt - ráztam meg a fejem és, hogy csak a mostani szexre gondolok, vagy valami egészen nagyobb dologra… Döntse el ő maga, én mindenesetre ezzel itt és most végeztem. Lekászálódtam róla és elkezdtem összeszedni a ruháimat. Kicsi volt ugyan a hely, de hála égnek egészen jó ügyességgel voltam megáldva, hogy hamarosan már az asztal alól másszak kifele. - És ne gyere most utánam - ellentmondást nem tűrően szóltam még neki, mielőtt még bármi olyasmire vetemedne, amiből baj lehetne. A sliccem és a blúzom gombjait már állva és a kijárat felé indulva igazítottam helyre, mit sem törődve azzal, vajon mit szólnak hozzá azok, akik esetleg látják a folyamatot. Jelen pillanatban az ilyen aggasztott a legkevésbé. Bíztam benne, hogy Nicholas nem áll az utamba, a végén lehet tényleg ostobaságot művelné(n)k, így hát, amennyiben tényleg a terveim szerint alakult minden, akkor már hamarosan a hűvös utcai levegőt szívva és a Hold gyér fénye alatt trappoltam hazafelé.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Sajnos az életnek vannak olyan pontjai, mikor nem áll nekünk a zászló, s most ebbe ne képzeljetek bele semmi különlegeset. Vannak olyan alkalmak, mikor sikerül minden, minden flottul megy, rendben halad az élet... hogy aztán egyik pillanatról a másikra hulljon darabokra minden. Hányszor tapasztaltam már meg ezt? Félek sokkal többször annál, mint amit egyetlen ember ép ésszel fel tudna fogni és egészséges lélekkel megélni. Persze, ilyenkor lehet mondani, hogy az ember fia egyszer felnő, a felnőtteknek meg mindent ki kell bírnia. Állnia kell a sarat a mindennapok szennyével szemben, túlélni, fejlődni, hogy ha egyszer meg is botlunk az úton, minél könnyebben lépjünk ki a kátyúból és még egyszer messze elkerüljük azt a bizonyos lyukat. Ugyanakkor vannak olyan pillanatok, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Nem lehet látni előre, elvégre olyan irányból érkezik, melyre az ember fia gondolni se merne. Vagy csak nem akar rá... de főleg nem képes rá mikor a tudata nagyjából egy éticsiga szintjén mozog és nem nagyon van annak tudatában, mi történik vele. Már nem mint ha amúgy nagyon értelmes lennék de... mindegy. Sajnos úgy tűnik ma megint elérkezett egy ilyen nap. Az élet ilyen. Orvul oson, megközelít, mikor valami kellemesnek kellene történnie... majd szépen beletapos és az ellenkezőjét éri el. Hogy aztán a homlokodra plecsnizhessék a "balfasz" cédulát. Mert még egy olyan "egyszerű" dolog se akart összejönni, hogy magam alá fordítsam az ellenkező nőszemélyt. S még a kérdése is... a szavak, amiket a fejemhez vág... lehetnének rosszabbak is, lehet elismerném, ha józan lennék... de így... hát bazdmeg! Nekem nem lehetnek elvárásaim? Nekem nem lehet igényem rá, hogy elnézzenek nekem is pár dolgot? Csak én legyek az, aki állandóan megcsóválja rosszallóan a fejét, de utána már csak arra koncentráljon, mi legyen a jövőben, hogyan tovább? Én legyek az, aki figyelemmel van?! S most még itt is hagynál? Álljon már meg a menet! Ott volt a nyelvem hegyén a válasz, sértett büszkeségem és az elfogyasztott alkohol szülte gondolatok, már nyitottam volna számat, hogy jól elküldjem a bús francba, kezem nyújtottam volna, hogy karját fogjam, ne olyan hevesen... de mint ha jégbe mártottak volna. Semmi se akarta elhagyni a számat. Furcsa, gurgulázó hang csupán. Majd... megragadtak. Fogakat éreztem a torkomon, holott semmi se harapott rám. Mégis... ragadtak, majd nemes egyszerűséggel elhajítottak. Elhomályosodott minden számomra, ahogyan egyre mélyebbre zuhantam a szakadékban...
Meguntam. Ajjaj, Teremtőm. Hihetetlen. Mindent képes elcseszni. Mindent! Kellemes estének kellett volna lennie, együtt lenni a hölggyel és farkasával, akit szeretünk... de nem... mert ez a barom csupán ehhez ért. Elrontani a dolgokat. De nem, ez se elég neki. Rugdosd csak mélyebbre magad hülyegyerek! Gyerünk, tépd meg a nőt, akit állítólag mindenkinél jobban szeretsz, üvöltsd le a fejét sértett kisgyerekként, mint akitől elvették az édességet. Gyerünk, mire vársz? Ja... hogy most nem te irányítasz. Rég volt már rá szükség. Rég kellett a felszínre jönnöm, hogy meggátoljam Keelut-ot a hibás lépéseitől. Annyi idő eltelt, annyiszor sikerült ezt elkerülni, mert végül megjött a józan esze... de úgy tűnik még én se pihenhetek. Nos testvérem... sajnálom, de nem fogom hagyni, hogy tovább ronts mindent. Megvolt az esélyed, de elcseszted... s bocs, de rám nem hat az alkohol. Bár bevallom, a sok alkoholtól még én is kótyagos vagyok, de nem részeg. Egek, de hülyén nézhetek ki nyitott szájjal és Sarah felé nyúló kézzel. Najó, kéz ökölbe, letesz, száj becsuk. Koppant a fej, ahogy visszaterültem a padlóra és innentől nem vettem részt aktívan a történésekben. Fájt, de hagytam, hogy a nőstény összepakoljon és indulásra adja a fejét. Mielőtt még kibújt volna az asztal alól ejtettem fogságba egy pillanatra a tekintetét... más fény csillogott a szürke szempárban, mint eddig. - Menjetek. Majd én elintézem ezt a hülyegyereket. Más volt a tónus, ahogy szóltam. Hiába, egy testben vagyunk évszázadok óta, mégis vannak alapvető különbségeink, de ebbe most ne menjünk bele. Egy pillanatra megfordult az én fejemben is, hogy maradásra kértem... mikor megláttam Őt a tekintetemben. Ott volt bennem, hogy szólok... de aztán a szégyenkezés miatt inkább lehunytam a szemem hogy még látni se lássam. Menjetek, a bulinak vége mára. Magamba szálltam inkább, hogy lényem másik szeletével nézzek farkasszemet, állva útját attól, visszatérjen. Nem érdemled meg. Nem érdemled azt, hogy azt tedd, amit akarsz. Eljátszottad már az esélyed és nem fogom engedni, hogy tovább ronts a helyzetünkön. Mert én mindig ezt teszem... én vagyok az, aki őrködik feletted. Én, Keelut... a farkasod, Ikina... te pedig most el fogod viselni azt, ami eredménye lesz a tetteidnek.
//Hááát... nem pont ilyenre volt tervezve, de ez van Köszönöm a játékot
Sötétbarna bársony nadrág, magas galléros fehér ing, mely felett egy kissé világosabb barna sportosan szabott bársonyzakó, a lábbeli pedig egy szürke elegáns bokáig érő csizma. A kiegészítőket tekintve, ma inkább bohém énjét helyezte előtérbe, világosbarna bőröv, ugyanilyen színű bőrszíjas Police óra, és egy vörös-sötétkék mintás kravátli. Kétségtelenül kicsit kitűnik az átlagos helyiek közül, de ez is a célja. Nem szereti szürke kisegérként élni az életét. Az ablak mellett foglal helyet 6:52-kor, és elkezdi kipakolni jegyzetfüzetét a táskájából, mellé az asztalra kerül egy mp4 lejátszó, egy dupla fülhallgató csatlakoztató, egy radíros ceruza, és egy másik jegyzetfüzet, mely ötvonalas sorvezetést használ, kifejezetten zenészek miatt. ~Kíváncsi vagyok eljön-e… Az sms-re nem válaszolt, de talán csak elkalandozott…~ Úgy döntött, hogy azért eljön, ha másért nem akkor kicsit alkot, egy jó ital társaságában. Azonban a meghívottat nem úgy ismerte meg, mint aki kihagyna egy kínálkozó zenei lehetőséget. Franznak új életet kell kezdenie Fairbanksben, és ehhez a zenei lehetőségeit is tágítania kell, ha jól akarja érezni magát, más különben besavanyodik, ismeri már jól önmagát, és az igényeit. A munka nem elegendő, a család pedig várat még magára, tehát a zene a legjobb gyógyír, ahogy azt már évtizedekkel ezelőtt megtanulta Londonban…
Meggondolt ember biztosabban jár. Úgysem késik el semmivel. Ami hamar áll elő, hamar semmivé lesz. Ami századokig fennmarad, ugyancsak századokon át jön létre. Törekedjünk tökélyre, mert csak az igazán jó maradandó. Az alapos elme műve örök időkre szól. No igen. A napok eseményei pörögtek, mindennapra jutott valami ízelítő a mi kis világunkból. Élvezem. A minap SMS-t is kaptam. Elidőztem rajta, de nem írtam vissza az illetőnek. Na igen, kicsit elkalandoztam a tanítással és a picik mentorállásával. Élvezem! Fekete bőrkabát, alatta egy fehér póló, majd egy fekete farmernadrág és fekete csizma, meg a gitárom a hátamon. Ebben léptem ki a lakból és indultam el. Tudtam hol keressem az Őrzőt, ki nemrég felkeresett. Hát most oda tartok. A zene gyógyít... Nyugtat, békességet ad. A lágy dallam elvarázsol, békét hoz a szívedbe, elfelejtesz mindent. Árad feléd, árad beléd. Szétárad benned, feloldja a félelmeket, aggodalmakat, a fájdalmakat. Megnyugtat. Megnyugtatsz. Mert te vagy a zene. A dallam. A legszebb. Ez a dallam árad felém, amikor meghallom hangodat. És szeretem a hangodat. Szeretem hallgatni. Betöltesz, megnyugtatsz, elvarázsolsz. Meggyógyítasz. A legszebb zenével. Önmagaddal. A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét… ezekkel a gondolatokkal léptem át az O'Connors küszöbét és az illatok, szagok után mentem. Így találtam meg az Őrzőt is. A gitárt lepakoltam az asztal mellé. - Ne haragudj a késésemért. Meg az SMS hiánya végett. -hajoltam meg előtte köszönésképp, ahogy mindenki előtt megszoktam, majd felegyenesedtem. Ha ő kézfogással üdvözölt, vagy bárhogy, az viszonoztam úgy.
Egy melange-t kért, kedvelte a kávé efajta elkészítését, mivel a tejszínhabot sokszor túl csömörnek találta, azonban tejhabot, annál finomabbnak és stílusosabbnak. Az ital meg is érkezett hamarvást, s mikor elékerült már elmúlt a megbeszélt időpont. ~Talán még sem volt jó a sejtésem…~ Túlzottan nem zaklatta fel a gondolat, inkább nekilátott az mp4 közt egy régi albumot keresni, ami különösen közel állt a szívéhez. Európa, második világháború, Párizs, jazz, ha vérző szívvel is… Django Reinhardt és Hubert Rostaing nevét manapság már nem emlegetik olyan sokat közösen. A roma származású zseniális gitáros beírta magát a zenetörténelembe – jogosan -, de Hubert klarinétosként betöltött zenetörténeti szerepét véleménye szerint alulértékelik. Az európai éppen csak szárnyait bontogató jazz nélküle sokat veszített volna Franz szerint. A szám közben le is zárja szemeit, hogy átérezze a hangulatot, a fülhallgatóból áradó dallamok kifejezetten illenek a Kuruzslóra, ő azon idők gyermeke, és ez nagyban befolyásolta életét, munkásságát, szemléletét. 2:10-nél az akkord váltás előtt álla már gyengéden jobbra és balra mozog, szája szegletébe apró mosoly kúszik, de szemeit, csak klarinét lemenetele után nyitja fel, és ekkor meg is pillantja az érkezőt. ~Tökéletes időzítés, késés megbocsátva.~ Kit ne igézne meg egy csinos és hozzáértő gitáros kolléganő érkezése, miközben ilyen muzsika dorombol a fülében. Már csak 10 másodperc, aztán csak 5, és a mosolya tovább szélesedik, a szám pedig véget ér. A fülhallgatók kikerülnek az ezeddig őket rejtő természetes kürtőkből, Franz pedig megemelkedik, ahogy az egy úriembertől elvárható. - Nem tesz semmit. Örülök, hogy látlak. Azzal oldalra léptem, és jól érthető mozdulatot tettem, hogy érezhetővé váljon, a kabát levételében szeretnék segédkezni. - Megengeded? Tettem fel azért az ekkor illő kérdést. Sokak manapság az efféle formalitásokat, udvarlási rítusokkal egyesítik, pedig voltaképpen az örök érvényű úriemberi viselkedés részei. Érdekes világ ez a XXI. század, a nők sokszor szánt szándékkal lemondanak régi jogaikról, és azt hiszik ezáltal egyenlőbbé válnak, pedig voltaképpen a XX. század eleje sokuk számára a tökéletes időket hozta. Gondoskodás, figyelem, és megfelelő bájjal, és szavakkal bármit elérhettek, mert az etikett minden téren az ő oldalukra helyezte a hangsúlyt… Ha a kabátot segíthetett levenni, akkor a székkel is hasonlóképpen jár el, ha nem akkor pedig egyszerűen csak megvárja, hogy az érkező régi ismerős foglaljon elsőnek helyet, s csak ezt követően helyezkedik el ő is az asztalnál. - Remélem nem lepett meg túlzottan az sms-em. Új idők jönnek számomra, és gondoltam talán, az új időkkel új dallamok is születhetnek.
Örülök, hogy újra láthatom őt is. Már meg sem tudom mondani milyen rég is volt már. Jól jött ez a helyzet, bár a SMS lógott a levegőben, de a bocsánatom is felé terítem. Mosolyom a mozgásra szélesebb lett, a régi modor nem tűnt el a férfiből. Úriember, a régi korokból. Hagytam, hogy a kabátom lesegítse és a méltó helyére tegye. Az ilyen férfi tiszteli a nőket és nem a szex miatt, ugyan már! Azért, mert a gyengébbik nem, aki mindig is ott volt egy gyermek felnevelésénél, ő szült és a ház körül ténykedett. Míg a másik nem harcolt és pénzt keresett. Ő pedig? Nem halt ki az efféle modor belőle. A gitárt letámasztottam, pont úgy hogy ne dőljön el. Amikor a széket húzza ki, le is ülök rá. - Köszönöm, Franz- san. - végül figyelemmel kísértem, ahogy ő is helyet foglal az asztalnál és mosolyom is szélesebb lett ezáltal. - Nem. - ingatom meg a fejemet. - Elnézésedet kérem, hogy nem válaszoltam rá. - billentettem kissé oldalra a fejemet. Majd ismételten elmosolyodtam. - Mire gondoltál pontosabban? - érdeklődtem, hiszen szavai bármi mást jelenthetnek. - Szívesen társadul szegődök egy egy esemény alkalmával. Vagy fordítva. - kuncogtam el magam a dologra.
Pár pillanatnyi hatásszünet, miközben mindketten kényelembe helyezik magukat. Egy-egy nem tesz semmit mosoly a figyelmességek okán. Franz vet pár pillantást a kolléganőre, és természetes módon feltűnik neki az, ami szembetűnő, emberi szemmel nézve egy percet sem öregedett, a letisztult vonások máig olyanok mintha egy japánkert tökéletességével ápolnák, és a végtelen időnek adnák minden pillanatát. - Itt vagyok, tehát hittem a mai találkozásunkban. Talán titkon megsúgták a szellemek. Apró félmosoly, és persze közben már balkeze az mp4 lejátszó felé nyúl, hogy elkezdjen keresgélni. - Társaságod minden körülmények közt megtisztelő és felemelő számomra, de ezt nagyon is jól tudod. Megtisztelsz egy kávéval vagy teával? Ha sejtése nem csal, a művészi munkát a vele szemben ülő nő is legalább annyira tiszteli, mint ő maga, és ebből fakadóan nem szennyezi alkotási képességeit kártékony élvezetekkel. Franz valahogy sosem tudta igazán azon alkotókat tisztelni, akik valamilyen tudatmódosító hatására jutottak el egy-egy esetenként zseniális műhöz, csalásnak, az emberi élet ellen elkövetett vétkezésnek érezte… A drogoknak volt haszna, ezt orvosként nagyon is jól tudta, de nem érezte úgy, hogy ez a haszon arra való, hogy az átlag emberek lenyűgözését képviselje. A művészet célja számára az életigenlés, a lelki megtisztulás, tiszta belülről fakadó feloldódás, egyfajta megvilágosodás, melyre a realitás, az objektívizmus képtelen, egyedül a művészi inspiráció képes igazán, és talán a hit. - Mire is gondoltam… Alapvetően szeretnék összehozni egy új zenekart. Hozzánk hasonlóakból. Egy kis swing fúzió lenne elektromos alapokkal, de az akusztikus hangzás kerülne előtérbe. A fiatalság erre vevő, és ha a megfelelő finomsággal nyúlunk hozzá, nem vész el a lényeg sem. Én főként klarinéttal, de esetenként szaxofon is szóba jöhet. Szükség van egy gitárosra, szeretnék még egy hegedűt, és egy zongorát is, és esetlegesen egy dobost, de az nem létszükséglet. Tehát az első kérdés, hogy beleférne-e az idődbe? A második pedig, hogy érdekel-e az ajánlatom?
Változunk, hiszen a környezetünk is változik. A régihez való ragaszkodás visszatart a fejlődéstől. - Igen, a szellemek... - bólintok elismerően, hiszen ez így van, ha ők nem lennének, most mi sem ülnénk itt. Néha hosszú utat kell megtenni, hogy az ember észrevegye, ami addig is ott volt előtte. Franz az évek során nem változott, csak öregebb lett, de az élet már csak ilyen. A kedvessége... - Egy teát elfogadok, köszönöm. - pillantok bele elméjébe a tekintetén keresztül. Nem tudom mit gondol, de tudom, hogy most jó érzés tölti el hogy láthat, hogy beszélhet velem. Ugyanez visszafelé is érvényes. Szeretek régi társakkal, barátokkal, ismerősökkel találkozni. Még ha Örző is az egyén. A dolgokat senki sem látja előre, de a haladást, azt igen... szóval ez a helyzet...egy banda létrehozása. Ollá! - Hát ezzel most megleptél eléggé... - simítottam el az egyik fürtömet az arcomból és kissé közelebb hajoltam. - Tarkként nem tudom milyen időbeosztásom lesz, nem régen értem vissza a falkába és a helyzet, ami itt kialakult még szoknom kell. Tiz év az tiz év. - csak annyira voltam hangos, hogy ő jól hallja, de a körülöttünk lévőek semmit se fülelljenek le ebből az egészből. 10 év japánban, ennyi időt voltam távol a falkától és most még egy másik falkához is csatlakoztunk... Castor de Luca... De hobbiként és a tanári állásom mellett ez még bőven bele fér. - Nagyon tetszik az ajánlatod és teljes benne lennék és igen! Néha a helyzethez való hozzáállás alakul át, máskor pedig maga a helyzet módosul. Nem lehet tudni előre. - És a gitárosod már megtaláltad... - kacsintottam rá széles mosollyal a férfire. Szeretem a zenét és az ehhez kapcsolódó dolgokat. Alap hogy bele megyek.
- Ismersz, szeretek bájos nőknek jóindulatú meglepetéseket okozni… Apró félmosoly szökik a Kuruzsló arcára, az úriember mellett egyenrangú társként ott sasszézó bohém lélek sem kíván láthatatlan maradni. A negyvenes évek Amerikájának kimért stílusa egyszerre volt szertelen és etikettől ittas, s ez tette annyira markánssá, jellegzetessé a kort, és annak képét, mind a zenében, mind az építészetben, tudományban, vagy akár a társadalmi hierarchiában. Franz keze letéved az mp4 lejátszóról és megemelkedik, jelezvén a közelben sétáló pincérnek, rendelni szeretnének. - Milyen teákat tartanak kisasszony? Teszi fel a kérdést, majd a pincérnő elkezdi sorolni a választékot, mely a helyhez mérten nem túl bőséges, de talán a doktor társaságát megtisztelő kolléganőnek sikerül a maga számára kellemeset találni a listában, s ha így történik, a klarinétos gyors úton útjára is indítja a lánykát a pult irányában, hogy serénykedjék biza. - Akkor abból legyen szíves hozni… Ahogy eltávolodik a személyzet csinos tagja Franz tekintete újra a vele szemben lévőre terelődik teljes valójában. Tekintete szokásához híven nyitott és közlékeny, nem szereti rejtegetni az érzéseit, gondolatait a misztikum világában élők előtt, főként igaz ez a farkasokra. Tudja jól a hazugsággal átitatott szagnál kevés dolog kellemetlenebb a számukra, megtanulta már régen, Londonban… - Nekem is új a helyzet, itt Fairbanks-ben, több szabály, több protokoll… És bizonyos tekintetben több lehetőség, tehát bizton állíthatom értem a helyzeted. Nekem is mentorálnom kell jó pár ifjút, de emellett a zenét nem kívánom hanyagolni. Az élet örömeit nem illendő túlzottan háttérbe szorítani. Egy korty melange-t megenged magának, majd az mp4 lejátszón kikeres egy dalt, miközben a választ is megkapja ajánlatára, egy ragyogó mosoly keretein belül, melyre hasonlóképpen válaszol. - Akkor meg kell köszönjem, hogy megtisztelsz a bizalmaddal! A lejátszóba dugja a dupla csatlakozású elosztót, és ebbe kerül elhelyezésre két fejhallgató, egy kék és egy fehér zsinóros. Franz a világosabbat nyújtja beszélgetőpartnerének, míg a kéket magának tartja meg. - Hasonló zenei képekben gondolkodom, csak mint említettem is az alapot elektronikusan is színezném, a nagyobb célközönség megszólítása végett. Ha mindkettejük fejére felkerülnek a kis fülesek, Franz elindítja a felvételt, közben pedig íriszét a vele szemben ülő tark lélektükreire irányozza, kíváncsi a reakciókra, de úgy hiszi nem fog csalódást okozni, a régi ismerős számára.
Ismerem még a távollétem előttről a férfit, volt közös ügyünk. Eléggé magának való és kedves is. De ezért a tisztelet. Vissza is kapom. Az igazi tiszteletet ki kell érdemelni. Nem lehet örökölni, sem megvenni. És erővel sem lehet kicsikarni. Kiérdemeltük mindketten. - Egy zöld teát. Köszönöm. - választok a felsorolt listából egyből. A kedvencem, nincs mit tenni. Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni. Ilyen a tökéletesség. Aki kierőszakolja mindezt… olykor eláshatná magát. A férfi mosolya mögött megülő kíváncsiság felébreszti az én kíváncsibb felemet is. A fejhallgatót egy apró bólintással elveszem és fülem közelébe teszem. Nem kell teljesen felhelyeznem, a hallásom a farkasomnak köszönhetően maximálisan érzékel, jobban, mint egy embernél. A zene indulása kellemes és megnyugtatóan bizsergető. Energiáim emiatt a nyugodtabbnál is nyugodtabban lengenek körbe. Az élet egy játék. Meg ismertük a szabályokat. Egy jó játékos a saját szerepét játssza, és nem próbálkozik azzal, hogy a másik szerepét játssza el. A tanulás nem csak a kölyköket nógatja. Még nekünk is van bőven mit fejlesztenünk. A férfi szemeibe mélyedve újfent szélesebb lesz a mosolyom. - Rendben Franz- san. Én ebben 100%-ban benne vagyok. - szólalok meg az előadás végén és a ketyere is elém kerül az asztalra. A kért tea időközben feltűnik végre, szóval tenyereim közé fogva kortyolok bele. Nem az igazi, de iható.
A tea is megérkezik, a szám is véget ér, és az igenleges válasz is megérkezik. Kell ennél több? Persze, közösen zenélni. Franz láthatóan jó kedélyű az elhangzottak miatt, és amúgy is a swing mindig előcsalogatja belőle a legjobb hangulatát. - Akkor úgy hiszem ezt meg is beszéltük. Próbateremre van esetleg ötleted? Vagy szerezzek egy termet az egyetemen? Egy korty melange, bár a pohár fele már kiürült, és a gondolatok elkezdenek száguldozni. Neki kell kezdeni az első átiratok elkészítésének, ami bizony jó pár álmatlan estét fog jelenteni. ~Már tudom is Bluefox-ot, hogyan fogom megkörnyékezni…~ Mosolyba szalad a szája, mert tudja jól, hogy cimborája nem fog tudni nemet mondani a zongora ritmusaira. Aztán gondolatai tovább vágtatnak a zenei lóversenyen, első koncert helyszíne, kikkel kell beszélni, mekkora repertoár lesz szükséges, milyen mikrofonokat és hangosítást használjanak, az elektronikus zenei alapok stílusa… Beindulnak az elme kreatív kerekei, de ez ilyenkor természetes reakció. - Neked a hét melyik napja felelne meg leginkább próbálni? Amíg csak ketten vagyunk, nem szükséges több alternatíva, de ha bővül a felállás, akkor már nem fog ártani egy esetleges ”B” időpont. Elkezdi kevergetni italát, mivel a sűrű mézes folyadék kicsit lesüllyedt a pohár aljára a nagy álmodozás közepett. Tekintetét eközben nem veszi a le a vele szemben ülőről, mondhatni, kitárja elméjét, nem akar ő rejtőzködni egyetlen farkas előtt sem, testvérek valamennyien a maguk különleges misztikus módján, olyan örökségen osztoznak, mely szinte elszakíthatatlan, leszámítva pár misztikus esetet, és néhány legendát, melyek valóságalapja igencsak izgatja Franzot… - És, hogy érzed magad mostanság? Említetted, hogy sok újdonság van az életedben… De remélem kellemesek ezek a dolgok, s nem rónak a válladra kényelmetlen terheket. Tudja a Kuruzsló is, hogy mennyire bosszantó tud lenni az időhiány, a túlzott kötöttség, a kimért fegyelem, vagy az elmére erőszakolt kimértség, de az őrzők és a falkatagok élete voltaképpen sokszor szembe találkozik mindezekkel a részletekkel. a Kóborok jelentik talán az egyetlen kivételt, és részben az anchorage-i őrzök apró közössége…
- Ha tudsz szerezni egyet időlegesen, akkor az úgy is jó. Utána meg úgy is mindegy merre lesznek a próbáink. - vetettem fel egy ötletlehetőséget, majd folytattam. - De kivehetünk egyet, ahová csak mi megyünk megadott időpontokban. - adom a további lehetőségeket, hiszen van pár hely gyakorolni, csak a megfelelőt kell megtalálni. - Kiket szerveztél még be? Vagy kiket fogsz? - érdeklődök, hiszen igenis kíváncsi vagyok a nagy csapatra, hogy kik fognak egybegyűlni és melyik hangszerek fognak megszólalni. Vagy esetleg csak a humor lesz, vagy csak a kaffogás. Még semmi sem biztos, de jónak ígérkezik. - Hogy melyik nap? Hát... - merengek el egy pillanatra az időpontokon. - A kedd és szerda biztosan jó falkaügyileg és zenetanári pozíciómat tekintve. Délelőtt és délután. A többi napokat még nem tudom... - vallottam be őszintén, de ha változik a felállás, akkor se lesz gond. A gyűlések este felé vannak, Phil- kunt bármelyik nap tudom képezni, ráadásul nem kell mindennap, hiszen gondol egyet és egymaga neki áll, vagy pedig másokkal karöltve. Ezen nem aggódom. A férfi kérdésére elmosolyodom, újra kortyolok a teából és a gondolatai közé mászom. Nem kell külsősöknek hallania. ~ Hát pár hete értem haza egy küldetésből, amelyet még az előző alfa adott ki ukázba...egy falkatagot követtem vissza a hazámba, japánba. Aztán 10 évre ott maradtam. Szóval most újdonság ez a falkaegyesüléses dolog. Meg a friss kölykök, az új szabályok. - vallottam be neki, majd rákacsintottam. - De nem lehetetlen megszokni. És te? Kicsit megleptél azzal, hogy mifelénk járkálsz.
- Rendben, akkor próbaterem ügyben intézkedem. Ezt követően felmerülnek a napok, és az időpontok, amiket az előtte pihenő füzetbe fel is skiccel gyorsan, mivel nem szeretné elfelejteni őket. - Balthazar-t mindenképpen szeretném megfűzni, de szerintem nem lesz nehéz. És van egy ígéretes jelölt az őrzők közt is, de ő még maradjon titok egyenlőre. Miközben a méz lassan teljességgel eltűnik az ital aljáról, és egyesül a kávéval, elméjében megérzi a kapcsolatot, és hagyja is, hogy kibontakozzon a szükséges mentális híd. Nem tart a vele szemközt ülő farkastól, tudja jól hasonló értékekben hisznek. Az elhangzó információkat, megjegyzi magának, és konstatálja, hogy ezeket nem feltétlen szándékozik megosztani a Protektorátussal, nincs értelme, és nem is feltétlen vetne rá jó fényt, ha kiderülne, hogy megindulna egyfajta információ csere a két illetékes Protektorátus között… - Örülök, hogy itt vagy. Kellenek a megfontolt oktatók, mindkét oldalon. Ami engem illeti, voltaképpen tanítani fogok. Sok a feladat az egyetem körül, és kicsit olyan érzésem is van, hogy szeretnék, hogy kéz alatt legyek. Mindig is szerettem túlzottan szabadon kísérletezni. Szeles mosoly kúszik arcára, majd belekortyol az italába. - Most egyenlőre még keresem itt a helyemet, de hála neked, és a régi ismeretségeimnek nem lesz ez olyan nehéz, mint elsőre gondoltam.
- Óh. Balthazar. Valahogy sejtettem, hogy sose marad ki ilyesmi buliból. - lelkes vagyok, ahogy meghallom a falkatag nevét. Ismerem már jó ideje, ha ő feltűnik, ott kő kövön nem marad. A lényeg, ha Balthazar színen van, akkor ott nevetőgörcs kerül elő. Akkor jön egy őrző is. Titok… Elmosolyodok, rendben, legyen titok. Nagyobb lesz a meglepetés. Ugyan a meglepetésekben nem bízok, de ha ez jó lesz, akkor jöjjön. Nincs bajom az őrzőkkel, sose volt, egyikünk sem bántotta a másikat…jó ha a múltat nem nézzük, akkor se nagyon volt problémám velük. Olykor én is benne voltam a srácokkal, kisebb balhéban, de ezek voltunk mi. De ami a múlt, az maradjon ott. Elmúlt. Új idők jöttek és mentek… Franz is visszatért a köreink közé és ha szépen akarok fogalmazni, akkor a városban újra együtt a banda. Bár vannak hiányzók, de ez nem hátrány. Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak. Az ifjú gyógyítót ismerem már kis ideje, mielőtt elmentem volna Japánba vissza, akkor is voltak beszédtémáink, meg a balhék során is összefutottunk… szóval igen, régről ismerem a férfit. A zene minden népnek, minden kultúrának a szíve, mert az a szívből jön. Összehoz minket. - Örülök, hogy nem tudtad végleg elhagyni ezt a területet. Hiányoznál ha nem lennél. - ez az igazság, akik leléptek, ők is hiányoznak, hiszen bő 100 éve itt tartózkodok, mindenkit ismerek, aki itt mifelénk megfordult. Az őszinteségben erő van! Az őszinte, önmagát felvállaló ember izgalmas, tiszteletet ébreszt. - Bele vágsz még valami újba? Olyanba, amit sose csináltál? - érdeklődök, energiám kíváncsian kúszik felé, bizsergető érzés lehet, nem fájdalmas, olyasmi mint amikor nyújtózkodik az ember. - Az új dolgok mindig izgalmasak, nem számít, mennyi idős már az ember. - kacsintok rá nagy mosollyal.
Kezdőlap
Köszönöm a játékot 
