Látva Phil kérdő tekintetét én csak megcsóválom a fejem, majd vállat vonok. Ezen már meg se lepődök. Komolyan mondom, néha fontolóra veszem, hogy a farkasoknak nem kellene inniuk. Amennyi hülyeséget felhalmoznak magukban az évszázadok alatt, kicsit nagyobbat szólnak, mikor ilyenkor kibuknak. Na aztán viszont eszembe jut, hogy az rám is igaz lenne, szóval ez is egy olyan ötlet lesz, amit szépen eltemetek a koponyámba a többi nagyon "okos" gondolatom mellé. - Mint ha úgy maradna - szúrom közbe Lynx ferdecsöcsözésére. Na az meg a másik téma, amin verném a fejem a falba. A legtöbb vérfarkas örül, ha szökőévente egyszer van köze az ezüsthöz. Ezek meg mindjárt ölre mennek itt azért, mert Darren nem szólt. Hát az agyam eldobom, inkább iszok egy kortyot és inkább nem mondok semmit. Ha az illuzionisták flúgosak, akkor meg a fakírok mazoisták. Bár ilyen névvel miért lepődök meg? - Ja, számíthatsz. Bár ha csak ágymelegítő kell, akkor mutass rá és gondoskodok róla, hogy a tied legyen... már ha nem iszok túlságosan sokat addig és kezdek el duplán látni. Uh, az lenne aztán nagyon ciki, ha véletlenül valami nagydarab motoros medvét illuzionálnák és küldeném rá Lynx-re. Azt hiszem erről szólnának a pletykák jó darabig ezután a falkában. Na ha már pletykák viszont... halk kuncogást hallatok Phil megilletődésén. - Nem tudom, miért lepődsz meg. A falka ezen része olyan, mint egy pletykás vénasszonyklub. Jobbat hirtelen nem tudok kitalálni, elvégre ez az igazság. A helyzet az, hogy szembesültem már az őslakosok pletykálási szokásaival. Amikor legutóbb találkoztam Odette-el, hát... te jó ég, miket hallottam vissza. Na, de aztán Phil megosztja velünk múltja egy szeletét. Jót mosolygok rajta, szegény ráfaragott rendesen a hölggyel, de a nők már csak ilyenek. Megbonyolítják az életet. Azon meg egyenesen jót röhögök, hogy ha van egy csinos kölykünk, majd azzal. Hát bocs kölyök, engem az nem fenyeget, hogy legyen... mily naiv gondolat volt ekkor - hupsz, spoiler. - Naja, abban igaza van Darrennek, hogy a figyelmesség jóval célravezetőbb. Aláírom, vannak, akik a bunkó tahó párosra buknak, de azt max addig tartja meg az ember, míg nem jön egy tahóbb. Szóval kövesd a kollégád útmutatását, ha hosszútávra tervezel. Rövidtávra meg... csak ne lépj mások tyúkszemére közben. Komolyan mondom, kezdem lassan úgy érezni magam, mint ha Darren hugának rendelőjében lennénk. Kedves Lynx, Phil, vagy akárki, dőljön hátra és beszélje ki a lelkét, mi majd, az okos hozzáértők segítünk önön, ne is hallgasson másra. PFff... oké, kezd beütni a pia, azt hiszem, akkor kezdek el is ilyen sületlenségre gondolni. Hiába, a vodka az vodka. Lynx visszajelzésére csak bólintok, de aztán legszívesebben morrannék egyet. Ah, egek, szeretem, ha ez van. Amint nem fűzök valamihez nagyobb kommentárt, egyből jönnek a félreértések. Úgy tűnik egy az egyben mondanom kellett volna, hogy mi a helyzet ténylegesen. Na mindegy, akkor majd most, szóval éppen kijavítottam... amikor meghallottam valamit, amit szerintem nem kellett volna. Először azt hittem, Lynx csak hülyéskedik, csipkelődik, szóval már készültem volna rá, hogy jól alárúgjak az asztal alatt, persze csak a bokáját és figyelmeztető jelleggel... amikor megérzek valamit jobbról. Odanézek és még pont látom Darren halálra vállt arcát, ami rádöbbent: ez bizony halál komoly megjegyzés volt. Kiugrása oldalra és Lynx fészkelődése csak tovább erősít a dologban. Na ez volt az a pillanat, ahol hirtelen kiment belőlem minden jófejség és váltott át az arcom szigorúra, tekintetem dühösen fénylik fel. Ikina, ki eddig lustán lébecolt odabent, most hirtelen talpra ugrott és dühös morgásban tört ki. Ha rajta múlik már ugrok, az már egyszer fix, de ennek ellenére még nem mozdultam, csak onnan néztem villámló tekintettel a másik hímre. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mire megszólaltam. - Szóval mesélted, Darren? Meg is tudod magyarázni - mondom vészjósló hangon. - Akkor most jobban jársz, ha belekezdesz... kezdve azzal, hogy mikor történt mindez. Nagyjából annyi kérő hangnem van a szavaimban, mint a véremben víz. Van a lényemnek egy olyan idegesítő szokása, hogy szereti tudni az igazságot. Akár jó, akár nem. Régi berögződés volt, s szerettem rá építeni a cselekedeteimet. Így hát nem mozdultam, csak néztem Darrenre és vártam a magyarázatát.
A két fakír rögtönzött kis műsora alatt csak kissé riadtan-megszeppenten pillantok Nicholasra, amolyan „ez normális náluk?” képpel, de meg se várva a választ, inkább belekortyolok az italomba. Valami kell, hogy túléljem az estét, nem?! -Halleluja! -nevetek fel röviden Lynx szavain, legalább az ezüst gitárhúrtól megmenekültem. De az biztos, hogy ezek után végképp nem hagyom ki a húrok ellenőrzését, mielőtt játszani kezdenék, nehogy mégis úgy gondolják, jó poén lenne kicserélni… Hogy csüggedt Rómeónk nem halmoz el hasznos tanácsokkal, azon meg sem lepődöm – gondolom, ha tudna ilyesmiket, vagy működnének a tippjei, akkor ő sem egyedül iszogatna most velünk, azon búslakodva, hogy még nem találta meg az igazit. Ellenben úgy tűnik, Darren nagyon otthon van a témában, figyelek is, szinte lélegzetvisszafojtva… Szinte már csak az hiányzik, hogy mint az egyetemen, tollat, papírt kapjak elő, és jegyzeteljek is… bár, így belegondolva, ha lenne nálam, biztos nem zavartatnám magam. Nincs azért olyan rég, hogy kikerültem az iskolapadból. -Szóval bátorság és kitartás… -bólogatok, miközben megpróbálom kiragadni a tömör lényeget a tanácsok áradatából, amikor azonban a gyakorlást említi, fáradt sóhajjal fújom ki a levegőt, hátradőlve a padon. -Értettem, kapitány! Igyekezni fogok… Reméljük, menni fog, és nem csak még jobban sárba tiporják. -dünnyögtem két korty között, és már emeltem is a tekintetem a rangidősre, ha valaki, akkor neki biztos lesz pár jó tanácsa, ha már Sarah-val is megvannak. Túl sokat azonban nem sikerült átadnia a tudásának, Lynx jóvoltából. Amikor meghallottam, kis híján félrenyeltem az italom, némi prüszkölés így is lett belőle, mielőtt hitetlen, megszeppent pislogással bámultam volna rá… majd Darrenre… majd Nicholas reakciójára, majd vissza Darrenre, Lynxre, és újból indítva a kört… Semmi közöm nem volt az egészhez, mégis úgy figyeltem, mint ha első sorból, páholyból néznék valami tuti filmet a moziban, vártam, hogy vajon ki veszít a türelemjátékban, kinél fog robbanni az a bizonyos bomba? -Csak ne lépj mások tyúkszemére közben… -ismételtem el az illúzionista tanácsát - Valami ilyesmire gondoltál? Bár ahogy elnézem, a kolléga inkább páros lábbal landolt a tiéden, nekifutás után, a karácsonyi süteményektől és kajáktól felhízlalva… -szúrtam közbe „ártatlan” kis megjegyzésem, megfeledkezve arról, hogy lehet, ezzel csak még inkább olajat öntök a tűzre. Most már úgy is mindegy, nem? -Te, Darren… -szólok utána, amikor olyan sebesen igyekezne kifelé -Ez a Sarah-s ügy… arra akartál célozni vele, hogy ezek szerint jobb, ha ismeretlenekkel gyakorol az ember, különben csúnya végeredménye lehet? -kérdeztem ártatlan tekintettel, majd csupán heccből – azt hiszem, itt a vissza nem térő alkalom ilyesmikről érdeklődni, legalább nem az lesz a fő gondja, hogy tekerje ki a nyakam - megtoldottam még egy kérdéssel – Csupán a példa kedvéért, de tegyük fel, hogy ha Payne-nel „gyakorolnék”, te is hasonlóan reagálnál?
Az események olyan gyorsan - és mégis, valami alkoholmámorban fürdő, nevetséges lassúságban telnek, hogy komolyan meg kell dolgoznom azért, hogy minden részletre megpróbáljak odafigyelni. Érdekes módon arra nagyon élesen emlékszem, hogy éreztem Darren verejtékszagát, a szúrós pillantása pedig ennek ellenére valamiért mégsem szúrósnak, hanem szinte segélykérőnek tűnik. De igaza van egyébként, én rontottam el, hát ez a minimum, hogy én is fogom helyrehozni. Mindkét kezemmel az asztalra támaszkodva próbálok kioldalazni Philip előtt, szóval hacsak félre nem áll/ül az utamból, akkor sajnálatos módon közelebbről szemrevételezheti a hátsóm formáját, mint azt feltételezéseim szerint szeretné. - Rééég volt Nick, már... nagyooon rég volt! - érzem ám, hogy pipa, éppen ezért a tőlem telhető leghatalmasabb könnyedséggel és nagy hangon cáfolok rá még Darren előtt a dolgokra, miközben igyekszem végre felegyenesedni és a hátamat Darren mellkasának vetve megállni, kissé oldalra emelve a két karomat, mintegy óvó, védelmező gesztusként. - Annnnnnyira régen volt már, hogy biztos vagyok benne, hogy már tökre nem is emlékszik arra, hogy néz ki a puncija... Még a fejem is hevesen csóválom, mert hát most ez jó, nem? Ha nem emlékszik az ilyen fontos részletekre, akkor már biztos tényleg nagyon régen volt, bár azt hiszem, hogy alig volt egy éve. Vagy az tíz volt? Ennyi pia után ez már igazán nem számít... Még hátra is fordítanám a fejem, hogy egy hófehér mosolyt villantsak Darren felé: nyugi van, mindent kontroll alatt tartok. Intézem, nincs miért aggódni. És ha Nicholas nem tesz a dolog bekövetkezte ellen, úgy fél füllel hallgatom Phil igazán elmés megjegyzéseit. És amikor a Payne-en való gyakorlás kérdésköre kerül a felszínre, puffogva elröhögöm magam, még meg is görnyedek kicsit. Tessék, egy-null, megkaptad Darren. Aztán úgy apad el a nevetésem, mintha elzárnának egy csapot, a másodperc tört része alatt egyenesedek fel és vált a tekintetem olyan ittasan-eltökélt-passzív-agresszívvá, hogyha látnám magam, biztosra veszem, hogy elképednék a saját érzelmi hullámvasutamon. - NemerészeldmégegyszerilyenközegbenemlegetniazEzüstlányt! És ha csak nem fognak le hátulról, és minden lehetőségem adott rá, úgy Phil felé vetem magam, hiszen basszus, hát mégis a távoli unokahúgomról beszél, akit nem mellesleg csípek is és nem csak azért, mert rokon, hanem mert kedves. És mert nő. És mert egyébként is. És igazából fogalmam sincs, hogy pontosan mit akarok csinálni Phillel, csak a pulcsijánál fogva rántom fel szerencsétlent, de az egyensúlyérzékem sem a régi már, úgyhogy hacsak el nem kap bennünket valaki, úgy egész biztosan borulunk le a földre, én pedig... Hát, azt hiszem, hogy a haja helyett az arcbőrét tervezem összekócolni, tekintettel arra, hogy az egyik kezemmel a szeme-orra vonalát taszítom, markolászom, a másikkal pedig az ujjaim közé fogom az alsó állkapcsát, a bőröm alatt pedig az alkoholtól támogatott, sértett, fekete Fenevad hullámzik. Nesze neked, diszkréció! Kit érdekel már Sarah puncija, nem igaz? Mintha meg sem történt volna, legalább is számomra perpill úgy tűnhet.
Kezdjek mesélni, azzal kezdődően, hogy mikor volt. Hát mit tudom én azt már, félúton a megőrülésem és a szabadulásom között. És azt még piától gőzös fejjel is tudtam, hogy egy "megkívántam, megdugtam" felelet nem lenne neki elég, legalábbis az én helyzetemen tuti nem javítana, így inkább egyelőre hallgattam és kicsúsztam a boxból, hogy némileg tétován álldogáljak.Inkább az asztalra támaszkodtam, az stabil volt. Lynx mentőakcióba lendül, miután leöntött egy vödör szarral, jó gyerek, tudom én, de többet így ziher, hogy nem itatom, az is kérdéses, hogy fogunk-e még együtt inni, mert ha Nick engem itt kinyír, akkor esélytelen lesz. Szaporán bólogatok arra, hogy "Rééég volt Nick, már... nagyooon rég volt!" Ez a fejeldobós bólogatás addig tart csak, amíg ki nem fejti, hogy mennyire is rég volt az a rég. Lehet, hogy kicsit nyersen fogalmaztál, barátom! Igazán hősiesen állt be elém, de azzal se leszünk jobban kisegítve, ha a szóhasználatért Nick előbb őt agyalja meg. Bár akkor tömegbunyó lesz. És hogy halmozzuk az élvezeteket, Phil is beszáll. Senki nem tudja, mikor kell hallgatni, ha más tanulsága nem is lesz az estének, ennyi mindenképpen. - Igen, Phil, valami ilyesmire. De arra midnenképp, hogy semmiképp se érzékeny lelkületűen között mozogj. Mondjuk most én is annak számítottam. Az elmúlt hetekben az ég világon semmi mást nem hallgattam, mint azt, hogy miért miért kefélek annyit és annyifelé, hogy ez mennyire megbocsáthatatlanul szörnyűségesen rossz és mekkora egy érzéketlen seggfej vagyok. Frusztrált és dühített, ami azt illeti, csak eddig ezen még nem akadtam se ki, se fenn, nem láttam volna értelmét a fölösleges veszekedésen túl. A Payne-t érintő kérdésre Lynx reagált hamarabb, már amennyire ebben az állapotban "hamar" tud a farkas fia bármire is reagálni. Phil felé vetődik én meg ezzel majdnem egy időben őrá, így nagyjából mindketten ráhasalunk az asztalra: pontosabban ő az asztalra, a kölyök felé kalimpálva, aligha kellemes arcmasszázst nyújtva számára, én meg Lynx hátára, de addig már nem jutok fejben, hogy el kéne rángatni. Ennek két oka van: túl jól fekszem és bennem lappangó hiszti ebben az elcseszett pillanatban érzi úgy, hogy kitörhet. - A jó életbe, állj le! - Én azt hiszem, hogy dörmögök-morgok, valójában majdnem kiabálok, miközben a tarkójánál belemarkolok a pólójába. - Te Sarah puncijáról beszélsz, ő meg csak azt mondta, hogy gyakorolna, különben is az én lányom és azzal lesz, akivel akar, bassza meg! - Lökök rajta egyet, de nincs benne erő, csak arra kell, hogy ki tudjak egyenesedni. Ha idő közben azért, mert Lynx megpróbált Philnek menni, Nick a Tarkra támadt volna, akkor egy csodálatos bal-horoggal késztetem visszaülésre. - Megdugtam Sarah-t, mert megkívántam és megtehettem. Újra megtenném, mert kurvajó nő, tudja mit akar ebben az elbaszott életben és amikor behódoltattam, ő kérte, hogy fejezzem be rendesen, bennem pedig van annyi, hogy ki tudjak elégíteni egy nőt, vagy többet, mert Tupilekre mondom, leszarom, ki mennyire puhapöcs! - Visszamászok minden megfontolástól mentesen, de csak félig térdelek az ülésre, a másik lábam a följön, egyik kezemmel a háttámlát, másikkal az asztalt markolom, úgy mászok Nicholas képébe. Energiáim zavarosan zúgnak körülöttem. - Keféltünk és jó volt, ha pedig te nem tudnád kielégíteni, örömmel tenném meg én újra és újra. És még egy baráti jó tanács, ez neked is szól kölyök. Ha nincs annyi vér a pucádban, hogy tudd mit akarsz, akár tőle, akár mástól, ha nem vagy képes birtokolni, akkor szopd le magad, mert más nem fog. Azzal megragadom a legközelebbi üveg nyakát és nagyot húzok, ha van rá lehetőségem. - A fél város és a fél falka megvolt, mindenki elmehet a picsába - teszem hozzá lehetőségeimhez mérten, minden büszkeség vagy kérkedő él nélkül, nem épp finoman utalva arra, hogy ha fejre állnak se lesz ez másképp.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Komolyan mondom, hülyékkel vagyok körbevéve. Én meg a főhülye, de csak hogy az egoizmus kiszóljon. Az egész szépen elindult azzal, hogy a Lynx azt hitte magáról, ő a tárgyaló köztünk, megoldja az egészet. Bár nem tudom, hogy erősen illuminált állapotban hogyan fogja ezt kivitelezni. Mondjuk, szerintem kérdésemben lett volna a válasz. Az pedig, amit mond… nos, legyünk politikailag korrektek és maradjunk annyiban, hogy ennél idiótább megoldást már régen láttam, pedig tapasztaltam hosszú életem során néhány meredekebb dolgot. Kicsit el is gondolkozok rajta, miért nem mondtam inkább nemet a meghívásra és maradtam otthon, de késő bánat, eb gondolat. Vannak dolgok, amiken át kell esni. Lynx egész akciója egy szúrós pillantással lett honorálva, melyből elég szépen sütött a „Nem téged kérdeztelek!” című monológ, ki se kellett mondanom. Mondjuk, ha homályos aggyal felfogta a dolgot, akkor megtapsolom. Csak azt tudnám, miért kell itt tenni az agyát, amikor nem az volt az első dolgom, hogy felugorjak és kivágjam Darrent az ablakon a történtekért. Na, de ezzel még nem volt vége a dolognak, mert a kölyök megszólalt. Na legszívesebben itt néztem volna fel a plafonra, a fejemet megcsóválva. Mit is mondtam a tyúkszemről, fiam? Lehet hozzá kellett volna tennem, hogy nem ártana az időzítést is magasabb szintre fejleszteni, mert vannak pillanatok, amikor valamit eléggé nehéz poénra venni. Valamit nagyon összeraktak nekem már odafent, ha itt tartunk, remek… s aztán kiderül, hogy nem csak nekem lett hirtelen vajmi kevés humorérzékem, vagy éppen toleranciám, amikor Lynx megindul. Körülbelül ez volt az a pont, amikor felugrottam… pontosabban, képletesen szólva a farkasom az asztalra. Láthatóan csak egy szúrós pillantással reagáltam le a történteket, ahogyan már a fiatalabb hímre néztem, nem Darrenre, de ennél több történt. Gyakorlatilag egyből reagáltam, amikor csak a csíráját megéreztem a szándéknak. Kihasználva a köztünk levő száz éves korkülönbséget, na meg azt is mocskos mód, hogy ívott, rászabadítottam atyám erejét. Alighogy hogy megindult, olyan érzése támadhatott, mint ha mázsás súlyok tucatjai szakadtak volna egyik pillanatról a másikra a nyakába, elnehezítve a tagjait és nehezítve a mozgását. Nem bíztam a véletlenre, minden idegszálammal oda koncentráltam, hogy még azelőtt földre lehessen kényszeríteni a támadólag fellépő hímet, hogy egyáltalán kartávolságnyira kerüljön. Még ha Phil olyat is mondott, ami Lynx szerint sértő, akkor se hagyom, hogy csak úgy megtépje. Csak hát ez a szép a vérvonalamban, nekem nem kell feltétlenül megmozdulni ahhoz, hogy elérjek valamit. Egészen addig bent tartottam Lynx-et az illúzióban, míg úgy nem láttam, hogy Darren elég stabilan fogja. Utána visszaintettem a farkasomat és az esemény megszűnt. S vége lett itt? Nem, nem lett. Mert a változatosság kedvéért Darrennek is ki kellett nyitnia a száját, megadva a várt választ. Nem mondom, hogy nem nyílt ki tőle a bicska a zsebemben, de ha itt vége lett volna, akkor még talán normális véget vehettünk volna… de hogy Darren nem fogja be és még azt is teszi, amit, azt már nem tolerálom. Talán azt hitte, ezzel letudhat engem, de csak azt érte el, hogy amikor belemászott az arcomba én olyan erővel fejelek bele a képébe, amennyire a helyzetem engedheti… pontosabban kísérletet teszek rá, de szerintem ha nem is találok, már a „gesztus” maga bőven elég a véleményem kifejezésére. - Bocs, de nem vagyok a kurvád, hogy csak úgy az arcomba mászhass – szólok úgy, hogy még a szavaimnak is éle van. Ezzel is nyilvánvalóvá teszem, hogy miért kapta/kapná a fejelést elsősorban. Nem mondom, hogy nem ütöttem volna meg legszívesebben a Sarah-s dolog miatt, de szerencséjére ez még azelőtt történt, hogy egyáltalán tudomást szereztem volna arról, hogy él a nőstény és nem halott, mint hittem nagyon sokáig. A múltját nem fogom rajta számon kérni, így ezt sem, bármennyire is szorul tőle ökölbe a kezem. Viszont. - Tudod Darren, ez elég kényes téma nálam. Ennek ellenére normális, felnőtt férfi módjára akartam rendezni. Ám azzal, hogy mindezt a képembe vágod, ráadásul hisztis picsaként úgy beszélsz velem, mint egy hülyegyerekkel, átléptél egy határt. Annyira nem vagyok még ittas, mint a másik kettő, de orosz létemre hiába folyik még a vérem helyett is vodka, azért érzem a fejemben az alkoholt, így pedig nem nehéz belemenni a konfliktusba. Ugyan nem ugrottam rá egyből Darrenre, de benne volt a levegőben, hogy itt még nincsen vége, s ha kell, én készen állok, vibráló energiáim szinte ordítanak róla.
Ahogy elnézem, a nagyon elvannak bőven a Sarah-téma kapcsán, nekem pedig eszem ágában sincs még jobban belefolyni ebbe az egészbe, amikor már látszólag is egyre puskaporosabb a helyzet. Oh, neeem… A poharam mögé bújva iszogatok szép csendesen, hiányzik a búbánatnak, hogy bárkit is magamra haragítsak, bár úgy tűnik, kár volt megszólalnom, egyből sikerült is. Új rekord, azt hiszem! Ahogy Lynx rám rivall, a meglepettségtől még félre is nyelek, így aztán a prüszkölés közben is csak késve reagálom le, hogy épp támadni készül – ellenem! Bár ahhoz képest, hogy mennyit ittam, azt hiszem, egész jó reakcióidővel sikerül oldalra csusszannom a padon, hogy minél távolabb kerüljek tőle, igaz, egy-két karmolást még így is sikerül szereznem. Az pedig, ahogy a két másik ugrik a megmentésemre, egyenesen szívet melengető, ha nem lenne ilyen harcias a hangulat, biztos elmorzsolnék egy könnycseppet meghatottságomban – hisz mikor ugrott egyszerre az Ikkuma meg egy ilyen idős és erős farkas az én megmentésemre? Hát, szerintem még sosem… Nagy meghatott hangulatomból Darren kirohanása ébreszt fel, s míg eleinte csak egyetértően, megszeppenten bólintok a szavaira, hogy bizony-bizony, addig a végére az állam valahol a padlón landol a kirohanása hallatán. Te jó ég, ma mindenkinek elmentek otthonról? A kornak tudható be, hogy ilyen hisztis lesz a farkas, vagy az, hogy ennyire nem bírja a piát, vagy ez a fene nagy őszinteség, vagy ezek tudnak valamit, amit én nem, de lehet jobban járok, ha nem is akarom tudni, vagy… vagy feladom. Lehet, nekem is többet kéne innom és kevesebbet gondolkoznom? Ahogy Darrent a szentbeszéde végére ér, csak pislogni van merszem, kissé félve pillantva körbe az egybegyűlteken, vajon ők mennyit érzékeltek ebből az egészből? -Ámen. -veszem a bátorságot, hogy lezárjam a témát, majd már nyúlok is a legközelebbi piás üvegért, hogy töltsek egy újabb kört… ami lehet, hogy nem egy nyerő ötlet az eddig történtek után, de még mindig jobb, mint az a kínos csend, ami beállni készülődik. -Hé, fiúk, nyugalom… A legkevésbé sem akarok közbeszólni, vagy megzavarni a tárgyalásotokat, de… azt hiszem, talán nem ez a legjobb hely rá. -intek körbe, hisz bőven vannak más vendégek is rajtunk kívül. Ha már annyira egymást szeretnék gyilkolni, ott az erdő, a farkaslak, a hotel… meg még sorolhatnánk.
Ha kívülről látnám magamat, egészen biztosan nem hinném el, ami éppen történik. És amilyen rajzfilmbe illően röhejesen festhet a dolog, annyira rohadék érzés. Nem keresem az okát, pontosan tudom, hogy Nicholas minden bizonnyal a vérvonalképességét latba vetve akadályozza meg, hogy Philre vetődjek, de akkor is! Bah!!! Nem mondom, hogy utálom az illúziókat, de én itt éppen nyers erővel kívánnék dominanciazászlót lengetni, amikor hirtelenjében minden tagom tökéletesen elnehezülni látszik, én pedig, mint akinek egy zongora esett a nyakába (vagy egy üllő, ha már a rajzfilmeket hoztam fel), úgy borulok hasra és pofára a teleköpködött, ragacsos sörfoltos padlóra. Szívesen üvöltenék, de még a számat sem bírom kinyitni, mintha valaki összevarta volna. A farkasom ezzel együtt lesz kurvára pipa: a felszínen járkálva hörög a többi jelenlévő felé, borzasztóan megalázónak találja ezt a helyzetet és a tényt, hogy egy hierarchiában alatta álló, ámbár idősebb hím csak így rendre utasítja. Pont őt! A Harcost. Tudom, szörnyű, de akkor is. Legféltettebb vágyálmomban szeretnék felsírni, hogy csak hallhatom és nem láthatom azt a műsort, amit Darren rendez, pedig talán még röhögnék is a dolgon, de összepréselődni készülő tüdővel (vagyis annak az érzésével) ez roppantul lehetségtelen. És akkor még nem beszéltünk Phil bosszantó jelenlétéről sem, egyébként nagyon csípem a srácot, de amíg ez az ügy lerendezetlen marad, úgy érzem, hogy pipa leszek. Persze ez is elszállhat majd az alkohollal együtt, de jelen pillanatban tökéletesen ezt érzem. Meg némi vért, tekintettel arra, hogy a mélyrepüléstől olybá tűnik, hogy nem csak némi tapasztalattal, de egy törött orral is gazdagabban távozhatok ma. Király! Tényleg. Valami nyeszlett nyöszörgésre futja, az egyedüli mozgás, amit önkéntelenül képes vagyok produkálni, az a farkasom okozta ketrecveregető ide-oda rángás. Itt feszül egy tricepsz, ott rándul görcsbe egy combizom... És persze mindeközben rohadtul szédülök is, mert azért mégis csak be vagyok rúgva. - Mmmmmpfffmmmmmmmééééé! Minden bizonnyal mindenkit hidegen hagy a minimális kommunikációs készségem, hiszen ezek itt dugásról és puncikról beszélgetnek, érthető, hogy jobban leköti őket, mint az én amőbafekvésben történő, nyöszörögve agonizálásom, de azért roppantul értékelném, ha nem kellene itt a kocsma közepén alakot váltsak csak azért, hogy kisajtoljak némi figyelmet.
//Darrennel egyeztetve nem fog le, mivel összezuhanok, meg amúgy se tudna, mert Nicholas arcával van elfoglalva xD És mivel Nick azt írta, hogy addig marad az illúzió, amíg le nem vagyok fogva, ezért... további instrukciókig marad az amőba-üzemmód xD//
A Kistank a padlón köt ki, láthatólag minden előzetes nélkül és a vérszagból ítélve sikerült betörni esés közben az orrát. Az energiák kellő mértékben megugrottak ahhoz, hogy a kocsmában a leginkább illuminált farkas is megérezze a nem épp kedvességről árulkodó rezgéseket, ehhez mérten pedig halvány derengésként észlelem a lappangó feszült figyelmet. Nem szoktam kiakadni, legalábbis nem így, nem ennyire, nem nyilvánosan, a hófehér ordas viszont eszelősen morogva követeli a jussát. Ám ami még rosszabb, hogy én is felmordultam, pontosan azzal egyidőben, hogy Lynx földre került. Ahogy két évvel ezelőtt nem érdekelt annak a lánynak az élete, akit buliból dugtunk meg és faltunk fel Jamesszel, úgy most az sem, hogy esetlegesen felfigyelhetett rám a közelben egy-egy ember. Hangos volt a zene, ők meg ittak, majd betudják valami zajnak. A szemem sarkából láttam Phil megrökönyödését, tompán érzékeltem a Tark artikulálatlan hörgését, csakhogy mindezeket Nick egyetlen tette tökéletesen lényegtelen masszává gyúrta. Megfejelt. Valami elpattant bennem, amit később biztosan meg fogok bánni, ahogyan azt is, hogy ilyeneket vágtam Nicholas fejéhez, jelenleg viszont semmi más nem dübörgött a fejemben, mint az, hogy én megtehettem amit, mondhattam, amit. De neki ehhez nem volt joga. Nem gondolkodtam, a fejelés után azonnal megragadtam Nicket a felsőjénél fogva, hogy kirángassam a boxból, Lynx mellett a földre küldjem és minden finomkodást félretéve ököllel püfölni kezdjem a fejét, arcát. Energiáim örvénye habzó pofájú farkasként járták őrült, fagyos éjszakák dermesztő levegőjét idéző táncukat, a hím bőre sistergett, égő szagot árasztott ott, ahol gyűrűim vagy egyéb ezüstékszereim érték - akár sikerült kirángatnom és földre küldenem, akár nem. Szemem csokoládébarnája megfakult, okkersárga cirkák karmoltak bele, ahogy a farkasom belülről feszült neki testem börtönének. Ki akartam adni magamból minden felgyülemlett feszültséget, messziről téve rá, hogy a közelünkben állók mit szólhattak mindehhez, vagy esetleg Phil mennyire rettent meg. Szemfogaim agyarakká nyúltak. A torkát akartam, megmutatni, hol a helye, hogy nekem alanyi előjogom valakit meghágni, kiakadni, a világba üvölteni minden mocskot, amit képtelen vagyok tovább lenyelve tartani. Nem ő az oka, nem ő tehet róla. Csak az utolsó apró csepp a pohárban, a gyújtózsinórhoz érő égő fáklya, a lavinát elindító hangfoszlány, a vihart kavaró szárnycsapás. Sajnálom, Nick. Őszintén. Csakhogy a sajnálat mélyen eltemetve lapul felkorhadt sértettségem, haragom és felbőszült dominanciám alatt, mindezek csúcsán pedig a fagyos északi farkas állt, ami nem tűrte a sértést.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Az "illessük-Darren-arcát-a-homlokunkkal-" című történet természetesen csupán további olajat jelentett a tűzre. Valahol mondjuk reménykedtem, hogy a fájdalom végre észhez téríti ebből a hirtelen támadt, hisztis vehemenciából, de a jelek szerint csupán hiú ábrándnak bizonyult. Természetesen meghallom Phil szavait és valahol eléggé szégyellem magam, hogy ennyi idős farkas között pont a legfiatalabbnak van a legtöbb esze. Naja, tényleg jobb lenne ezt odakint intézni, mert kétlem, hogy Deirdre jó néven veszi, ha szétverünk itt neki mindent. Szóval igen, indulás csak kifelé... ám amikor megéreztem Darren hirtelen fellobbanó, még jobban égő dühét, amit a fejelésem vált ki belőle, azonnal látom, hogy ez nem járható út. Ah, Tupilek kegyére, 300 felett az ilyen kirohanások már azért... najó, képes voltam én is rá, azt aláírom. Amint láttam, hogy megindult a keze, felszabadítottam Lynx-et az illúzió rabságából, bár talán egy kis időbe még beletelik, mire realizálja... hiába, az illuminált agy nehezebben kapcsol néha, aztán lehet mégse. S amikor Darren megragadott engem, nagyjából az volt az a pont, ahol az valóság elvált a képzelettől, ahogyan most a másik Fakírt találta telibe atyám ereje. Kirángatott a helyemről és csakhamar maga alá gyűrt, hogy aztán a gyűrűs kezével igyekezzen péppé verni a fejemet. Volt ütés, ami talált, volt mely viszont a földben csapódott és keltette hangos nyöszörgésre a padlót. Persze nem maradt el a védekezés sem, ahogyan próbáltam védeni az ütéseit, vagy akár a szájára is tapasztani a tenyeremet, ha arra lennék figyelmes, hogy hoppá, valaki csirkebecsináltnak nézné a torkomat. Néhány ütést is visszakaphatott, de fájdalmas kiáltást is hallattam, elvégre az ezüstgyűrű módfelett durva fájdalmakat okozhat. Jól tudtam... éveken át kínoztak vele. Talán sokat adtam? Nem, ami azt illeti, egyáltalán nem. Mégis, ha valaki nyerő pozícióba kerül féktelen dühében, elgondolkozna azon, hogy vajon ez tényleg így van? Vagy csak játszanak a fejemmel? Hol hibádzik a képlet? Nem... egy magát nyeregben érző ebbe nem feltétlen gondol bele. Pedig lehet érdemes lenne. Mert Darren nem rántott le a székről. Megvetettem magam, ellentartottam, megragadva a kezeit. Mondjuk becsületére legyen mondva, egy maflást így is bekaptam. Az egy dolog, hogy illúzióba zártam a tudatát, de ilyenkor az ember a valós térben is úgy viselkedik, mint a kreáltban. Így hát hamar érezhettem az arcomon az ezüst égetését, régi "kedves" ismerősömet és ami vele járt. Nagyjából ez volt az a pont, ahol megmutatkozott, minek tekintem ezt az egészet. Nem, nem vérre menő harcnak, mert Darren a következő pillanatban jó eséllyel halott lenne és még nem is tudna róla. Kocsmabunyó. Ez most nálam megmaradt ezen a magasságon, bármennyire is cseszett fel a viselkedésével. - Phil, tereld ki Lynx-et! - szólok oda a kölyöknek, miután most már stabilabban fogtam le Darren megszökött kezét. Ugyanakkor adnom kellett a nem farkasok látszatára is, szóval olyan erővel löktem hátra, hogy eltávolítsam magamtól, még egy ütést is küldve az arca felé. Az egész csupán a térnyerésről szólt, hogy kiugorhassak a boxból és a továbbiakban ne kelljen ülve fogadnom Darren támadásait. De nem rúgtam bele a földön fekvő emberbe, hanem inkább arrébb mozogtam, hogy legyen egy minimális távolság. Kezemben volt az egyik bontatlan piás üveg... ah, ezért vérezni fog a szívem, de amint megvolt a megfelelő távolság feloldottam a látszatharcot Darrenen és azzal a lendülettel hajítottam a feje irányába az üveget. Metsző tekintettel néztem rá, ahogyan a kezem ökölbe szorult. Persze ezek csak akkor jönnek össze, ha nem zavar be valami a képletbe és mind tudjuk, hogy ezt a játékot több bábuval játsszák.
Ahogy egyre inkább elfajulni látszik a helyzet, úgy válok én magam is egyre tanácstalanabbá… Mert komolyan, mi ez, kérem szépen, ha nem valami rossz vicc?! Az oké, hogy én nem vagyok valami nagy alkoholista, de épp ezért igyekszem nem átesni a ló túloldalára, ergo nem ész nélkül hajtom le egyik pohárral a másik után, mint – úgy tűnik – rajtam kívül mindenki más. Most tényleg ennyire nem bírják, vagy tényleg csak ennyire felgyűlt bennük a feszkó, hogy pont most, egymáson kell levezetni? A farkasom legalább olyan tanácstalan mint én, hiába próbálná az energiáival finoman, óvatosan nyugtatgatni a nagyokat, de ehhez még ő is kevés… és egyébként is, kit választana? Lynxet, aki mindjárt alakot vált? Darrent, aki már jelét is adta? Vagy Nichót, aki a legerősebb, a legidősebb, és olyan veszélyes képessége van, ami remélhetően nekem is lesz majd 300 év múlva? Szívem szerint egyszerre próbáltam volna meg visszaszorítani Lynx farkasát, lefogni Nichó fejét a fejeléstől, meg Darren karján csüngeni, hátha az legalább lassítja az ütéseket, de sajnos – vagy épp szerencsére – csak egy volt belőlem, így miközben tovább próbáltam csitítgatni az energiáimmal őket, hátha egyszer csak meghatódnak tőle, kétségbeesetten pásztáztam a körülöttünk lévőket… Vajon a többi vendég mennyit fogott fel ebből az egészből? Vajon a pultosok mikor jelentik Dee-nek? Vajon Deirdre mikor jön kinyírni minket? A fene azt a csökönyös, büszke fajtájukat! Ahogy meghallottam Nicholas parancsát, már meg is ragadtam Lynx grabancát, hogy megpróbáljam a vállamra dobni és kiráncigálni az épületből valami olyan helyre, ahol kevesebb a szemtanú – vagy ha ez nem jött össze, legalább magam után húzva-vonszolva igyekszem magammal vinni, és csak reménykedek benne, hogy a „nagytesónak” lesz annyi sütnivalója, hogy tartja a frontot odabenn. Díjaztam volna, ha nem szerzek még több karmolás, zúzódást, kék-zöld-lila foltot, szemkikaparást, vagy bármi ilyesmit, de isten bizony, ha beledöglök is kirángatom onnan, ha addig élek is. Egy csont részeg Tark ellen még csak akad esélyem, nem…? Ha pedig eddig eljutok, azt hiszem, előtúrom a csipogót is a zsebemből, hogy némi „telefonos” segítséget kérjek. Azt mondjuk nem tudom, mennyire fogják díjazni a hívásom, de talán jobban, mint ha takarítani kell jönni, mert tömegmészárlás történt, mert az egyik büszke hím belegyalogolt a másik egójába…
Elég sokára jut el a tudatomig, hogy hoppá, már nem vagyok mázsás súlyú és véget ért az illúzió. Még akkor is kába vagyok, amikor elhangzik Nick parancsa és mivel Phil jó gyerek, hát megpróbál eleget tenni neki. Na, de nem úgy van az, kérem! Itt most baj van és én, mint ügyeletes Tark, intézkedni is fogok. Meg persze a feltüzelt fekete sem hagyná csak így annyiban ezt az egészet, és a vérem sem arról híres, hogy csak úgy, békésen fütyörészve elsétáljon egy ígéretes harc mellett. Hagyom, hogy Phil annyira rántson fel, hogy magamtól talpra tudjak billenni, de azt már nem hagyom, hogy csak úgy felkapjon, vonszoljon vagy bármi, és ha azt szúrom ki, hogy azt a nyamvadt ketyerét előszedi, első dolgom, hogy megpróbáljam kiütni a kezéből. Nem kell ide senki! Mindent kézben tartok. - Eressz el kölyök, és menj hátra lecsapni a biztosítékot, most! Rivallok rá, elég komikusan festhet az el-elcsukló hangomon, ennek ellenére amit Darren felől érzek, az... Engem borzasztóan untat. Akkor is, ha részeg vagyok, akkor is, ha józanul találom szembe magam ezzel a csonttépő, fagyos izével, ami egy tarkafehér farkas képében szokott formát ölteni. - Hey, Northlake! - hívom táncba a dögöt, még az energiáimmal is orrba pöckölöm, ha kell, mindent bevetek még az erőfölényével szembe is érezhető módon, csak hogy megunja a dolgot és pofátlanságnak könyvelje el, hogy belezavarok a dög szórakozásába - Nem unod még ezt? De most tényleg? Annyira kiszámítható vagy, ezt már mindenki tudja: egy perce még picsogsz, most meg hozod itt nekem a "fagyos északi szelet..." UNCSI! - üvöltök rá, közben pedig igyekszem a kiárat felé hátrálni, ámbár meg-megakadok a berendezésben, de mégis... Ha nekem esik, akkor Nicholas fölénybe kerülve leszedálhatja majd, én meg majd jól leszek. Fordítva ezt nehezen lehetne kivitelezni, szóval addig jó, amíg velem van elfoglalva és Nicholas tud zavaró tényező nélkül cselekedni - Mivan, nincs már,aki felmelegít mi? Na, gyere ide, hadd öleljem meg azt a nagy, busa fejedet, te északiszél... Ez a helyzet nagyjából annyira nevetséges, mintha egy ötéves kislány dugná veszett Rottweiler szájába a kezét, de a hely és az emberek biztonsága az első. Hahaha, nem. Csak éppen azt hiszem, hogy én tudom a gyenge pontját, a többiek pedig nem. És király nyerni, ha már most erőben annyira nem villoghatok.
Ütöttem, legalábbis azt hittem, hogy kiklopfolom épp a fejét. Ehhez képest a csalódás hideg zuhanyként ért, amikor valóban lökött rajtam egyet és még meg is tisztelt az öklével. Illúzió... Remeg és vibrál energiáim, egy pillanatra olyan, mintha megdermedt volna, ahogy én, mikor felkászálódtam, hogy okkersárga szememet Nickébe fúrjam. Volt valami zavaró masszaszerű a pia miatt az egészben, amitől tompának éreztem magam, ez pedig most már idegesített. Megrándult a felső ajkam, vicsor kívánkozott a számra, mialatt egész arcom egyre bestiálisabb kifejezést öltött. Felém hajított egy üveget, ami elől sikerült elhajolnom, így nem kellett koponyatöréssel elszállítani. Jó nekem, pech nekik jelenleg. Lassan, enyhén oldalra döntöttem a fejem, hátam kicsit begörnyedt, kényelmes terpeszben álltam és pofátlanul úgy méregettem Nicholast, mint egy elejtésre váró vadat. Farkasom lopva dörgölte oldalát a felszínhez, majd érdes-édes hang duruzsolta biztatóan a fejemben, hogy kóstoljuk meg, vegyük a vérét, ízleljük halálközeli szívdobbanásainak kétségbeesett verdesését. Biztosíték lecsapás - gúnyos mosolyra húztam a szám, és még mindig Nickkel szemeztem, egy szót se szóltam, mentálisan se üzentem neki, de egész lényemből egyetlen dolog áradt: amint az a biztosíték lecsapódik, már nem csak szemezni fogunk. Látszólag a fülem botját se mozdítottam Hunter felé, amikor megszólalt, "pöckölését" letudtam egy mordulással. - Senki nem kérdezett - mondtam hűvösen. - Senkit nem érdekelsz - közöltem lesajnálóan. Nem érdekelt a zümmögése, Nicholasszal volt elintéznivalóm, nem vele, máskor ugráljon figyelemért. De csak nem bírt elhallgatni! - Neked meg sose volt. Szar ügy. Egyszer talán valaki észreveszi a szánalmas kapálózásodat, megvakarja az állad, te meg tapsikolhatsz örömödben. - Minden szavam gúnytól csöpögött, oda szúrtam, ahol sejtettem, hogy fájni fog, bízva benne, hogy sokkal jobban, mint amennyire szerettem volna. Ölelés... Megragadtam a hozzám legközelebb eső fiatal embernőt - ha nem állítottak meg valahogy -, és egy mozdulattal kitörtem a nyakát. Erre az időre a Tarkot néztem egykedvű érzelemmentességgel. - Upsz. Lehet, hogy Ő volt az. Sikolyok harsantak, a helyiség sötétségbe borult én pedig már mentem is Nicholasért, hogy egy hóvihar kedvességével szeretgessem meg. Átváltoztattam mindkét karom, úgy estem neki, már nem a korábbi hévvel, hanem az illúzió okozta elégedetlenséggel. Ne fejben, ne illúzióval! Egyébként is: senki ne turkáljon a fejemben!
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Enyhén megcsóválom rosszallóan a fejem, de nem azért, mert az üveg nem talál. Remek, ennyit arról, hogy ez majd segít neki felfogni, mibe mászott bele. Mondjuk mire is számítottam. "Némi" alkohol meg az elfojtott méreg még a józanul gondolkozó embereket is képes kiforgatni magából. Legalább is másra nem tudom vélni a dolgot. Ugyan nem voltam Miss Wainwright, mint pszichológus, de amikor valami majdhogynem a semmiből ekkorát robban, azt elég nehéz lenne másra fogni. Mindegy, igazából most ez lényegtelen volt úgy, hogy el akart szabadulni a pokol. Darren méregetésére nem reagáltam, öreg voltam már ahhoz, hogy ilyen nyílt kihíváskodással felpaprikázzon. A gúnyos mosolyt se viszonozom a biztosíték lecsapás hallatára. Vigyorogj csak, én inkább felkészülök, köszike. Ikina tekintete már vadul cikázott is körbe a helységben, hogy felmérje a terepet és majd az információja kisegítsen, ha valóban beköszönt a sötétség. Sajnos az élőlények miatt sok lesz a változó tényező, de a tereptárgyak megjegyzése is elég fontos lehet. Én nem akartam levenni a tekintetem Darrenről, szóval rá terelődött a feladat. Arra viszont nagyobb figyelmet fordítok, hogy Lynx nem feltétlenül kíván kivonulni egykönnyen. Mikor visszafele kezd szállingózni magamban már elkezdek számolni vele, hogy akkor innentől kettő az egy ellen fog menni a dolog. A számításaim félig jönnek be, mert a jelek szerint kissé rosszul gondoltam át a felállás lehetőségét. Remek, legalább Lynx-nek megjött az esze... viszont ami szóváltás ezt követően történik... komolyan mondom, ha meg merném engedni magamnak a luxust, most csinálnék olyan facepalm-ot, hogy tényleg hanyatt essek. Gyerekek, Darren itt nekem mindjárt glorius charge-olni kezd, ne most álljatok már neki egymás magánéletét fikázni. Komolyan mondom, most fordul meg újra a fejemben, hogy akkor köszönöm, én ebből nem kérek, itt hagyom őket a fenébe aztán oldják meg a helyzetet maguk, ahogy tudják. De nem, ez eleve halva született gondolat. Tán a falka hierarchiájában alacsony helyen álltam, de a társaságban akkor is én voltam a legidősebb vérfarkas és mint ilyen, felelősséggel tartoztam a történésekért. Szóval ha tetszik, ha nem, én itt maradok. ~Remélem erős a fogásod Lynx~ - küldök felé egy jelzést. Még ha ittas is, akkor se fogok parancsot adni egy tarknak. Azt viszont senki se mondta, hogy ötletet nem vethetek fel. Ám filózni a továbbiakban már nem sok lehetőség volt. Megéreztem ugyanis valamit. A kis pepecselésük során hirtelen elfordult rólam a gyilkos érzet. Már nem nekem szólt a vérontás vágya, még ha ideiglenesen is, hanem... na ez volt az a pont, ahol az erőm újra aktiválódott. S hogy miért? Mert látni akartam, mi lesz a történet vége. Darren minden gond nélkül elkapta a leányzót, majd egy határozott mozdulattal vetett véget szegény pára életének. Hallhatta a csont félreismerhetetlen roppanását, a test abban a pillanatban elernyedt, ahogyan kiszállt belőle a lélek. Eljutott hozzá a "nézősereg" reakciója. A farkasok felszisszentek, bár volt, akit szinte már mulattatott a dolog... ám az egyszerű emberek, akik valószínűleg még az életben nem találkoztak a halál ilyen formájú megnyilvánulásával, egyszerűen leblokkoltak. Azokban, akikben maradt egy kisebb életösztön, felkiáltottak, sikoltottak, vagy próbáltak minél távolabb húzódni. A levegő megtelt a kusza érzelmek keveredésével, melyben fürdött az O'Connors. - Nem Darren, ez a maradék férfiasságod volt, te pedig összetörted - csendült gúnyos hangom a káosz közepette, ahogyan nem mozdultam el a helyemről. - Azt hiszed, most nagyfiú vagy? Nem, valójában csak még kisebbé és jelentéktelennebbé váltál. Megöltél egy kívülállót, ami még egy ifjoncnak is menne. Gratulálok, igazán meggyőző. - Takarodj! - dörrentem rá a lányra. Milliméterekkel a nyakától kaptam el Darren mancsait és tartottam vissza a dühös hímet. Rá kellett kiáltanom ahhoz, hogy felocsúdjon a történtekből és elhúzzon végre. Ezután mozdultam. Na azt már nem kisapám. Komolyan azt hiszed, majd a baromságaid miatt majd megyünk magyarázkodni az Atanerknek, vagy akár a Protektornak is? Balhé nyilvános helyen, ilyen állapotban, már ez is elég nagy gebasz... de még ezt párosítani egy gyilkossággal, akkor leszünk igazán bajban. Már csak azért is, mert akkor már az őrzők hatáskörébe is beletartozna ez az egész és akkor... szóval nem, egyáltalán nem az irgalmas szamaritánus nyilvánult most meg a részemről. Inkább basszuk szét az egész helyet és haragítsuk magunkra a tulajt, de ennél tovább ne. Kedvem lett volna szilánkosra törni a karjait, főleg azt követően, hogy a világítás hirtelen kimegy és megérzem a változást. Nem csak a környezők állapotában, de Darrenen is. Éreztem, ahogy változik a karja. Emelte a tétet. Na ez már tényleg nem játék, véget kell neki vetni, mielőtt túlzottan elharapódzik. Abban a pillanatban, hogy indulna a feltételezett tartózkodási helyem felé, rúgok alá és rántom meg a fogságba esett kezét, hogy levihessem a földre és a hátára tehénkedve ott is tartottam. Biztosra mentem, ahogyan hátrafeszítettem az illúzió fogságába ejtett hím fejét, egészen addig, míg a csont és a bőr engedte. Kezemmel megtámasztottam az állát, másikat a tarkójára nyomtam, hogy stabilan tarthassam... majd miután magamban elszámoltam háromig, hirtelen, minden erőmet beleadva vágtam előre fejét. Elementális erővel csaptam bele Darren fejét a földbe, hogy még a parketta is óriásit nyöszörögve tegyen kétségbeesett próbálkozást a hím koponyalenyomatának felvételére. Nem akartam ezzel összetörni a koponyáját, de tény, hogy óriási csattanás lesz a végeredménye és ha ettől nem veszti el az eszméletét, akkor a farkasom energiái fogják közre a tudatát, hogy a becsapódás okozta kábultságát felerősítsék. Így vagy úgy, de Darren ájult állapotba való kergetése volt a célom...
Hát ez………. valami csodálatos. Úgy tűnik, tényleg marad álom az, hogy egy részeg tarkot egyedül rángassak ki egy szórakozóhelyről. A csipogó csak úgy koppan a padlón, ahogy Lynx kiveri a kezemből, és már épp rárivallnék, hogy hé már, épp falkatulajdont rongálsz! Amikor leesik, hogy lényegében ez a hely is az, és kicsit talán nagyobb balhé lesz a szétveréséből, mint egy tönkretett csipogóból… Ahogy Lynx kiadja a parancsot, már indulok is hátra, hogy tegyem amit mond, mégiscsak idősebb mint én, mégiscsak tark, és igaz, hogy részeg, de… azért némi józan esze azért csak maradt, nem? Útban hátrafelé azért felkapom a csipogót, biztos ami biztos, amikor nem figyel, és mielőtt sötétségbe borítanám a helységet, leadom a vészjelzést a Farkaslak felé… csak rimánkodom magamban, hogy Eden vegye az adást és küldjön valakit, aki rendet tesz… aki képes rendet tenni!!! Azt, hogy ezek hárman mit randalíroznak amíg én hátul a kapcsolószekrényt keresem, no meg miután nagy nehezen megtaláltam és felfeszítettem, azt számolom ec-pec-kimehetsz-szel, hogy a sok egyforma kapcsolóból vajon melyik lehet a jó… azt passzolom. Csak remélem, hogy Nicho tartja a frontot, meg hogy nem támad Lynxnek is kedve a verekedéshez, majd szép sorban nekiállok lenyomni a kapcsolókat, egyiket a másik után. Gondolom, ha sok női sikítást – férfi üvöltést-hőbörgést hallok egyszerre, akkor megtaláltam azt, amelyik a fő helységben lévő világítás áramkörét táplálja… Ha nem, akkor hát az összest lekapcsolom, annyi gond legyen, majd a sötétben tapogatózva indulok vissza. Igaz, hogy farkasként jobban az érzékeim, de basszus, macska még így sem vagyok, így elég csigatempóban csoszogok, remélve, hogy nem tévedek el, vagy borítok fel semmit. Aztán eszembe jut, hogy én idióta, hát van mobiltelefonom is, így aztán azt előkapva már jóval egyszerűbb a visszajutás. Bár nem is tudom, akarom-e tudni, hogy mi a harci helyzet odakint…
// Hányadik próbálkozásra találom meg a helyes kapcsolót, hogy sötétségbe boruljon az O’Connors nagyterme? 1-5 – próbálkozások száma, 6 – az összeset lekapcsolom eredmény: elsőre! hú de nagyon tudok! O.O //
Egy kis összpontosítás... picit előrehajolni... némi célzás... egy ki tolás és... bamm, a fekete el is tűnt. Vigyorogva egyenesedtem fel és néztem rá a savanyú arcot vágó vesztesre. Boccs öreg, de biliárdban nem ismerek könyörületet sok más dolog mellett. Főleg, hogy ha tekintetbe vesszük azt a szép halom pénzt, ami az asztal szélén pihent és fogadásunk tárgya volt. Most már szerintem megbánta, hogy belement ebbe az egészbe, de hát mit van mit tenni. A letett pénz az letett pénz, mely most hozzám került. Még pimaszkodásból megkérdeztem, hogy akar-e egy visszavágót de olyan arcot vágott, mint aki mindjárt hozzám vágja az egész biliárdasztalt, szóval igen, elég finoman adta tudtomra, hogy nem, nem fűlik hozzá a foga, el is húzta a belét. Vállat vontam, majd miután a pultnál megkaptam az üveg vodkámat, letelepedtem az egyik random üres boxhoz. Ökör iszik magában, de szerintem erre a jelzőre már bőven rászolgáltam az elmúlt háromszázötven év során. Őszintén szólva azon is meglepődök, hogy a múltkori dolog után még fenntartások nélkül be mertek engedni ide. Na mindegy, inkább nem gondolok a múltkori estére, valahogy nem tartozik a legszebb emlékeim közé. Vajon miért... de mindegy, elmúlt, most meg most van. Akadt némi extra pénz, amit el lehet inni, én meg úgy éreztem, némi alkohol nem fog megártani. Valahogy az elmúlt hetek után nagy szükségét éreztem a dolognak. Egy kis lazítás, baj nem lehet belőle... ugye? Csak nem. Szóval nekiálltam alapozni a mai estérem. Aztán ahogy már a második pohárral tüntettem el a nedűből, oldalra kinéztem az ablakon. Épp csak egy pillantás lett volna, de hosszabb lett. Ugyanis észrevettem, hogy valaki elsétál az ablak előtt. Azonnal kaptam fel a kezem és kopogtattam ki az ablakon az illetőnek, hogy miután felhívtam magamra a figyelmét, invitáló mozdulatokkal biztattam, hogy jöjjön csak be. S amikor nyílt a helység ajtaja én talpra is álltam, hogy köszöntsem Sarah-t.
Egészen véletlenül hazafelé gyalogoltam, merthogy a kocsim ledöglött, természetesen, miért is ne pont az Upper előtt? Túl egyszerű lett volna, ha még reggel bemondja az unalmast. Mindegy, nem foglalkoztam vele túl sokat, ott hagytam a fenébe, majd hívok egy autómentőt, vagy akármit, de jelen pillanatban nem igazán tudtam és akartam vele foglalkozni. Mivel buszra egyszerűen nem vagyok hajlandó felszállni, szimplán derogál a dolog, így inkább a gyaloglást választom, amúgy is melegebb most már az idő, ráadásul úgyis rám fér egy kis friss levegő. És ha már sétálok, akkor az O’Connors felé vettem az irányt, az épület közelébe érve pedig lejjebb eresztettem annyira a pajzsom, hogyha esetleg ismerős lapul odabent, akkor kiszúrjam. Élveztem volna most néhány pohárka tömény italt, vagy bármit, olykor azért nekem is szükségem van némi szocializációra, persze ilyenkor megmaradok a már jól bevált lehetőségeknél, azaz csakis ismerősökkel. Mert ha nem lesz odabent senki olyan, akivel szót tudok érteni, akkor inkább otthon iszok, vagy felhívom Nicholas-t, mit csinál. És ha már itt tartunk, tessék, az emlegetett szamár. Nagyjából pontosan akkor érzem meg az energiáit is, amikor meghallom az üvegen való kopogtatást, egyből odafordulok, félmosolyra szalad a szám, ma kifejezetten jó napom van akkor, ha kérnem sem kell és megkapom a hímet. Teljesen tökéletes. Nekem aztán kétszer sem kell mondani, egyből rongyolok is befelé, hogy az asztalhoz érve a megfelelő módon köszöntsem a hímet, aztán szerzek magamnak is egy poharat, hogy utána letelepedhessek a hím elé és töltsek magamnak is. - Képzeld, az az ócska tragacs megint bemondta az unalmast. Lassan többet van a szerelőnél, mint amennyit én magam használom - forgatom meg a szemeim egy sóhaj kíséretében, mert amennyire bosszant a dolog, annyira sajnálom is, hiszen nem egyszer fordult már meg a fejemben, hogy újítani kéne, de annyira imádom azt a járgányt, hogy képtelen vagyok rá. Úgyhogy inkább szívom a fogam, amikor ilyen esetek adódnak, aztán meg panaszkodok egy sort, hogy milyen rosszul megy a sorom. - Nagyon jó időzítésed van, egyébként. Már alig vártam, hogy szabadulhassak a papírmunka mögül, egyszerűen nem lehet másra bízni azokat, múltkor is az egyik kislány olyan szinten elszúrta a dolgokat, hogy több munkám volt vele, mintha alapból én csináltam volna - újabb szemforgatás, majd korty az italból, alapjáraton nem vagyok egy beszédes típus, de Nicholas esetében más a helyzet, tudjuk jól. - Na de mesélj valamit te is, milyen napod volt? - mosolyogtam rá, ahogyan eltüntettem az utolsó kortyot is a poharamból, máris töltöttem az újabb kört, neki is, ha esetleg üresen árválkodott volna a pohara. Aztán persze támadt egy ötletem is. - Mondd csak, van elég merszed, hogy kiállj velem egy párbajra? - sandítottam rá kissé összehúzott szemekkel, pimasz mosolyra görbültek ajkaim, természetesen ivó-párbajra gondoltam, mindketten ászok vagyunk a dologban, itt az ideje, hogy végre egymással is összemérjük tudásunk és képességeink.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Kicsit féltem tőle, hogy itt a nagy egyedül üldögélés hatására unalomba fog fulladni az este. Valljuk be, az ilyesmit nem feltétlenül egyszemélyes programokra találták fel. Az esetek néhány részében persze meg lehet oldani, hogy egyesül is élvezhetővé váljon az ilyesmi, no de legyünk őszinték. Inni otthon is lehet, ha már az ember elhúzza a hátsóját egy kocsmába, akkor ne legyen egyedül már mindenáron. S nem is lettem, ugyanis Sarah feltűnőse megmenti számomra az estét, ahogyan egy gyors csókot nyomok az ajkaira köszöntésként. Ebben pedig aligha lehet keresni bármilyen meglepő fordulatot kérem. Számomra az ő társasága sosem jelentett negatív hozadékot... még ha olykor össze is kaptunk. Feldobtam a legborúsabb napjaimat is, most pedig nem valami nonverblis udvarlást adok itt elő. Ez így volt, Sarah egyszerűen olyan szerepet töltött be mostanra az életemben, akitől soha nem válnék meg semmi pénzért sem. Régen is fontos volt nekem... de ma már főleg. - Már megint?! - húzom el a számat, miközben koccintásra emelem a poharamat. - Mit is mondott a legutóbb a szerelő? Hogy futni fog innentől évekig? - csóválom a fejem. - Gondolom még mindig nem szeretnéd, hogy vessek rá egy pillantást. Amit mondjuk valahol meg is tudok érteni. Manapság eléggé sztereotip kép alakult ki az olyan oroszokról, akik szerelésre adják a fejüket... mely elképzelésben valahogy eléggé nagy hangsúlyt adnak egy semmiből megjelenő és párszor lesújtó feszítővasnak. Nagyon szépen köszönöm az illetékes rendezőnek. - Tudhatnád, hogy mindig jókor vagyok jó helyen - kacsintok pimaszul. - Őszintén szólva csodállak, hogy van türelmed az ilyesmihez. Annak idején pont azért mentem inkább a hegyimentőkhöz, mert nem akartam irodai munkába szorulni és naphosszat csak aláírni. Bár nem mondom, a sok idiótát kergetni odafent se feltétlenül leányálom. S pontosan az ilyen megállapításaim miatt soha az életben nem lett belőlem a hónap dolgozója. Az egy dolog, hogy kimentettem az embereket a szorult helyzetekből, de mondanom se kell, nem feltétlenül távozott mindenki vidoran a velem való találkozást követően. Mondjuk úgy, ha dühös napom volt akkor hajlamos voltam leverni a szerencsétlenül jártakon. - Ah, ne is kérdezd. Megint éjszakás voltam és az ebben az időszakban rémálom. Az egyetemistáknak most van az vizsgaidőszak és valamiért azt hiszik, hogy minden kis szarért megérdemlik a berúgást... hogy aztán néhány kikóricáljon az erdőbe vagy a hegyre és nekünk kelljen őket hajkurászni. Az egyik ilyen anti-Einstein is kiment és úgy gondolta, baromi jó ötlet leszaladni a hegyoldalról, tudod, ott az erdős vidéken, ahol még nekünk is nehéz megállni, ha nagy a tempó. Hát ez a hülyegyerek az első lépések után pofára esett és legurult, megcsókolva pár fát és gyökeret. Alig tudtam úgy megmozdítani, hogy ne törjön tovább. Szerintem az anyja se fog ráismerni, ha kiengedik a kórházból - mert persze az ilyen hülyék mindent túlélnek. - Ah, mindegy. Igyunk, úgy érzem mindketten rá vagyunk szorulva. Valahogy úgy éreztem, ebben is egy csónakban evezünk. Sarah-val olyanok vagyunk, akik azért megmondják a magukért előszeretettel, ha olyan hangulatban kapnak el minket. Mégis, naponta emberek között mozgunk, vissza kell fognunk magunkat, különben könnye baj lehet a vége... s ne higgyétek, hogy az olyan egyszerű, elvégre dominánsak vagyunk. Közben a vodka elfogyott Sarah töltése során, én pedig odaintettem a pultosnak egy újabb üvegért. Ám most whiskey érkezik. Az előbb az én kedvencem, most jöhet az övé. Ám míg vártunk Sarah felvetett valamit... aminek hatására farkasvigyorra húzódott a szám. - Oh, nocsak nocsak, de merész valaki - dőlök előre, karjaimon megtámaszkodva az asztalon. - Ám legyen. S mond csak, mi legyen a "fegyver"? Vagy inkább mondjam azt, hogy mi ne? Magunkat ismerve szerintem az utóbbi, valljuk mindketten elég széleskörben mozogtunk ilyen téren. Sarah-t is max az ital minősége és nem a típusa miatt láttam morogni. Szóval ja... amint erre választ kaptam én nem voltam rest intézkedni a párbaj "eszközeinek" beszerzését illetően, nem kevés italmennyiséget felhalmozva az boxunknál. - Csak aztán nehogy az asztal alá borítsalak, szöszi - vigyorgok rá sejtelmesen, természetesen minden fizikai jellegű fenyegetéstől mentesítve a mondanivalómat.
- Tudjuk jól, hogy sajnos nem mindig egyezik meg az állítás a valósággal - mosolyodom el fejcsóválva, főleg az ilyen szakmákban azért teljesen más a dolog. Bár az is biztos, hogy ahhoz a szerelőhöz sem viszem többet az autómat, tuti csak le akart húzni, hiába elég régi már a kicsikém, azért még nem ócska vasdarab, hogy mindig rá lehessen fogni a vénségére a hiba okát. - Hát, ha megígéred, hogy nem teszel benne kárt, akkor lehet róla szó… - már ott tartottam, hogy lényegében mindegy, hiszen már havonta többször jártam szerelőhöz, ilyenkor aztán már édes mindegy, ha nem okoz nagyobb kárt, mint ami most van, akkor áldásom rá. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom bírni a dolgot. No meg azért az is könnyebbség, hogy Yvonne-nal együtt csináljuk, egyedül nem biztos, hogy ilyen jól bírnám, vagy nem gyújtottam volna már rég fel az egész kócerájt - nevettem el magam röviden. Egészen megszerettem az Uppert, nem is gondoltam volna, hogy viszonylag ilyen hamar sikerül. A zene tűrhető, egy idő után már hozzászokik az ember lánya és megtanulja, hogyan zárja ki azokat a hangokat, amik csak zajt jelentenek és huzamosabb idő alatt képesek lennének az őrületbe kergetni. A papírmunka meg… velejárója a dolognak, néha mondjuk kifejezetten üdítő tud lenni az iroda csendje és nyugalma. - Aki hülye, haljon meg - vontam meg a vállam nemes egyszerűséggel, nem igazán hatott meg az idióta egyetemista története. Bár azzal én magam is tisztában voltam, hogy az ilyen eszement emberek valamiért mindig megússzák az ilyesmit. - De legalább nem volt unalmas napod, nézd erről az oldalról a dolgokat - nem mondanám magam túlzottan optimista jellemnek, bár azért a pesszimistától is távol állok. Túlzottan nem is kívánkozom belemerülni a témába, a lényeg, hogy itt vagyunk, ennél több pedig jelen pillanatban nem kell. - Igyunk, kell is az! - emelem a poharam, koccintsunk, adjuk meg azért a módját. Mindkettőnknek fárasztó napja volt, valóban megérdemeljük a dolgot. Az meg külön öröm, hogy egyikünknek sem kell magában iszogatnia, kellemest a kellemessel. Felvetem végül a párbaj gondolatát, amikor pedig előrébb hajol, ragadozó vigyorral az ajkaimon teszek én magam is hasonlóképpen, nehogy azt higgye, hogy inamba szállt a bátorságom. Ohó, egyáltalán nem, közelről nézek vele farkasszemet, még hunyorítok is egy kicsit a hatás kedvéért, majd mielőtt még esetleg csókra adná a fejét, rafkósan elhúzódom, ne siessünk annyira, pimaszkodom kicsit, fokozzuk csak azt a fokozni valót. - Csakis a tömény - jelentem ki határozottan, részemről csak ez a pia, az ízesített löttyök, vagy a koktélok nálam limonádé számba mennek, maradjunk csak a jól bevált dolgoknál. Elégedetten szemléltem a végül összegyűlt italmennyiséget, ennyi remélhetőleg elég lesz, mielőtt az egyikünk az asztal alá dől. Bízom benne, hogy nem én leszek az, aki csúfondárosan alulmarad, de ez majd eldől, ilyesmit még úgysem csináltunk. Vagyis de, csak jó régen, akkor pedig nem jutottunk dűlőre, lévén felváltva dőltünk az asztal alá, egyszer ő, egyszer én. Meglátjuk, ki mennyit fejlődött az évek során. - De nagy itt az önbizalom! - kúsznak feljebb szemöldökeim, ajkaimon pimasz mosoly - Bármiféle tét? - pajkosan görbül tovább a szám széle, most aztán jöhet a fogadás, tudja jól, hogy ilyen téren bármilyen őrültségben benne vagyok, szóval innentől csak rajta múlik, hogy kihasználja-e a kínálkozó lehetőséget.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A következő pillanatban olyan arcot vágtam, legalább is igyekeztem, mint ha én lennék a legártatlanabb ember a világon... s hacsak nem dől ki hasát fogva a nevetéstől, vagy nem szakad rám a padló, akkor tudni fogom, hogy sikerült. - Nyugi, tudok én finom is lenni - s ne röhögd el Nicho, könyörgök, ne röhögd el. Rendben, akkor most már tudom mivel fogom tölteni a jövőhetemet... csak remélni merem, hogy nem fakult ki a szerelői képességem. Oké, Rachel autóját nem tudtam megszerelni, de remélhetőleg Sarah-ét nem is az utca közepén kell... legalább is remélem, mert különben azt hiszem kicsit sokáig fog tartani a műsor. - Akár hogy is, úgy hallom elég népszerű alattatok az Upper, szóval emelem kalapom. Bár miért is csodálkozok, hogy sokan járnak oda, ha két ilyen hölgyemény áll az élén - vigyorogtam ravaszkodva, gondolva a munkabírásukra és a külső adottságaikra egyaránt. - Tényleg, hogy van Yvonne? Rég láttam már. Najó, annyira azért nem régen, de ahhoz igen, hogy történjen valami meghatározó az életében. Meg amúgy is, bírtam olyannyira Sarah kölykének fejét, hogy érdeklődjek iránta néha... a-aaa, nem úgy. Talán nem kéne ezt kötelezően állandóan megemlíteni de az igazság az hogy a múltamat figyelembe véve azért... - Ah, tudod te hányszor morgom én el ezt magamban? Van olyan szerencsétlen akit legszívesebben én hajítanék le a hegyoldalról, nemhogy még kihúzzam a csávából... főleg amelyik visszapofázik. Csak hát én meg azért kapom a pénzemet, hogy kihozzam őket, szóval... szerencséjük van. S ja, abban igazad van, hogy legalább nem unom halálra magam. Valahol emlékeztet a hegyimentősdi a szolgálatra, se nem csak az egyenruha miatt. De ebbe most ne menjünk bele. Inkább megragadtam a poharamat és koccintottam a velem szemben ülővel, maradjunk csak a jelenben. Túlságosan kellemes a társaság ahhoz, hogy eltűnődjek és ne rá koncentráljak.
Sarah, azt a szemtelen mindenedet. Mindig ez van. Közel jön a tűzhöz, táplálja az egómat, hogy aztán rászedjen. Mint most. Közvetlen közelről néztünk egymás szemébe, jól tudja, milyen könnyen megfeledkezek magamról ilyen közelségben. Jól sejtette, tényleg döntöttem volna már előre a fejemet, hogy megízleljem az ajkait... de persze nem hagyja, engem meg hoppon hagy. Mosolygok ugyan a dolgon, de a szemem figyelmeztetően villan, hogy kapsz te még ezért kisanyám. A "fegyvernemmel" pedig csak egyet tudok érteni. A helyzet az, hogy ha azt akarjuk, hogy valamelyikünk kidőljön, akkor tényleg a tömények kellene. A farkas-szervezet a kisebb alkoholtartalmú italokat elég könnyen semlegesíti. Ha itt valakinek be kell esnie az asztal alá - remélhetőleg neki -, akkor ide valóban erősebb kell. Ennek fényében halmozódik is fel majdhogynem annyi ital az asztalokra, ami még a Vörös Hadseregnek is elég lenne morállfokozó címszó alatt. Volt ott minden. Sarah kedvencei, az én kedvenceim, néhány erősebb ital, amit még Odie és Tanya ajánlott régebben... meg még pár, amit sejtelmesen vigyorogva adott oda a pultoslány, mikor azt mondtam, hogy gyilkoljon. - Melletted? Csodálkozol? - kuncogok. Egy pillanatra bennem is felrémlik a régi franciahoni emlék... amikor Sarah nem tudta megfogni a poharat, mert már hármat látott belőle... vagy amikor már annyira kész voltam, hogy a tulajt kértem, hallgattassa el a kakast, pedig a kutya ugatott kint... meg azok a borulások felváltva... de rég volt. A kérdése viszont elgondolkoztat. Mégis mi lehetne. Nem könnyű kérdés... egyikünk se frigid, szóval az ilyen sétálj egy ideig meztelenül, vagy igyál undorító löttyöt című történet kiesik... megintcsak nem mondok olyat, ami Fairbanks elhagyásával lehet kapcsolatos, így Corvin elcsatangolása után nem lenne szerencsés... valami veszélyes... báh, ami farkasra veszélyes lehet az már extrém és nevezzetek papucsnak, de nekem elég volt tavaly a kórterme előtt halálra aggódni magamat... hát jó, akkor rukkoljunk elő valamivel. - Természetesen a vesztes fizet. Továbbá, a vesztes beköltözik a másikhoz és egy hónapon keresztül ő intézi a lakhely körüli dolgokat. Bevásárlástól a takarításig mindent - valljuk be, ezzel inkább én kockáztatok; nekem lakásom van, neki háza. - Továbbá... a lakhelyen kívül a vesztes ez alatt az idő alatt a nyakában fog hordani egy "Nem bírom az alkoholt" feliratú táblát - ez azért egy pultos esetében már eléggé érdekes kérdéseket vethet fel. - Nos kedves? Jó lesz vagy kitoldod valamivel? Lássuk Sarah előáll-e valami kreatívabbal, vagy megelégszik... de a helyzet az, hogy nem kérdéses, ki a kreatívabb kettőnk közül.
- Igazán kedves tőled, de szerintem az odajárók nagy része nem is tudja, ki áll az Upper élén - értékelem én a szavait, tényleg és kedves is tőle, de ha nem tartom igaznak, akkor azt el is fogom mondani. Mert kétlem, hogy azért járna oda bárki is, mert mi igazgatunk Yvonne-nal. - Jól. Tanul, melózik, éli a szabad kis életét - merthogy én nem kötöm meg semmiben, ami nem az Upper-hez tartozik, az olyan biztos, minthogy most itt ülök Nicholas-szal szemben. Sajátosak a Kölyöknevelési módszereim, ezzel soha nem is vitatkoztam. - Szerintem senkinek sem tűnne fel, ha valamelyik kis pondrónál éppen elszakadna a kötél, vagy megcsúszna a kezed - cinkos kis mosoly, én kifejezetten élvezném, ha lehajíthatnék bárkit is a hegyoldalról, de ez ismét csak én vagyok és a romlott kis lelkem, szóval ennyit rólam. Látom a szemeiben a csillanást a kis akcióm után, de egy cseppet sem zavar. Gyerünk, csak tessék, állok én mindenféle „büntetés” elébe, ennyivel nem fog megfélemlíteni. - Azért csak óvatosan, mert elég csúfos lesz, ha te dőlsz előbb az asztal alá - egy átlagos ivócimbinek egy ilyen megjegyzésért már taslit adtam volna, de minimum az asztalba vágtam volna a fejét, szerencséje a hímnek, hogy a Nicholas névre hallgat, így csupán ennyi válasszal illetem az igencsak magabiztos megjegyzését. Bennem is felrémlenek a múlt képei, azonban nem csak olyan alkalom volt, hogy én dőltem ki hamarabb, neki is voltak ám vicces pillanatai, hogy szépen fogalmazzak. Az első két alkut hallva bólintok, az addig teljes mértékben rendben van és vállalható is, azonban amikor a harmadik részét hallom azzal a bizonyos táblával.. Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. - Nicholas, kedves, ugye ezt nem mondod komolyan? Hány évesek is vagyunk? - nevetek ezúttal én magam - Erre a táblás dologra nem adom áldásomat, mert nem sok értelmét látom, a nyilvános megalázásnak pedig soha nem voltam a híve, ha rólam van szó - mosolyodtam el magabiztosan, egy pillanatig sem rejtegettem a nemtetszésemet a dolgot illetően. - Maradjunk egyelőre ennyinél, aztán majd ha útközben eszünkbe jut még valami, hozzácsapjuk a dologhoz - kacsintottam rá végül, miközben kitöltöttem az első kör italt és ha beleegyezett, hát kézfogással pecsételtem meg a dolgot. - Nos, készen állsz? - emeltem koccintásra az első poharat és ha bólintott, akkor kezdetét is vette a kis párviadalunk.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Hát, van benne igazság, de nem is én lennék ha nem replikáznék rá rögtön valamit, csak hogy kössük a farkast a karóhoz. - Aki egyszer rájön az viszont biztos nem feledi - kacsintok sokat sejtetően. Mindenki magából indul ki, szokás mondani, ezúttal most én is. Ha rájönnék hogy egy ilyen dögös nőszemély vezeti a város egyik vezető helyét, már ha képes lennék a zenét illető ellenérzéseimen túllépni, akkor elég valószínű odajárnék, csak hogy csapjam a szelet neki. A múltamból elég világos... najó, hozzáteszem, anno ő kezdett el "szakmai" célból utánam járkálni... bár mióta meg újra találkoztunk Fairbanks-ben, akkor meg én, szóval nem, szerintem egyáltalán nem túlzás a feltevésem. Hiába, sose becsüljük le az emberlétből maradt beidegződéseket, ha felkelti az érdeklődésünket akármilyen tekintetben egy másik személy. Yvonne jól van, ezt jó tudni. - Nos és, kiszemelte már valaki? A-aaa, nem arra gondoltam, hogy jól akarta magát érezni egy görbe estén, ennél sokkal... többre, fogalmazzunk úgy. Lehet kissé túlságosan személyes a kérdés, de általában az "anyukáktól" meg szokták kérdezni a hasonlót a "csemetéikkel" kapcsolatban. - Élveznéd mi, te rafkós nőszemély - vigyorgok vissza rá. - Lassan hajlok rá, hogy valóban legyen egy ilyen baleset. Lehet rám férne egy kis pihenés valami idióta turista mentes helyen... persze csak ha közben kellemes társaságom lesz - mosolygok rá csalafintán Sarah-ra. Miért is ne, Castor így is adott nekem egy hét lehetséges kimenőt, amit még nem volt lehetőségem felhasználni. Talán eljött az ideje... vagy el fog jönni az ideje, ez majd még kiderül. De már jóval jobb kedvem van most, mint mielőtt Sarah ideért, köszönhetően a lehetőségnek. Ah, milyen reménykedő vagyok manapság. Ami meg a "büntit" illeti, ami a fejem húzását illeti, nos... ki fogom én azt találni, abban biztos lehetsz, te szőke. - Szeretnéd mi? Még ha én is esek oda, húzlak magammal, kedves. Mondhatjuk hogy nem egyszerű velem "veszekedni", már ha ezt lehet annak nevezni. S igen, volt, hogy az orosz gyomor nem akart úgy funkcionálni, mint kellene, de hát ez van... bár egy kiadós morgáson kívül tovább nem tartott a mérgelődésem miatta. Miért is. Inkább veszítek el Sarah ellen a kocsmában vagy az ágyban, mint egy élethalált. Így már egyből másként hangzik, mi? Na viszont úgy tűnik annyira már nem nyerőek a kitalációm. Ez van. - C-ccc, ennyit a nyerő tervemről - forgatom meg a szemem, de ha nem egyezik bele, ez van, ez a fogadás lényege. - Hát rendben van, Miss Youngmay, ezzel az alku megköttetett. Aztán nyerjen a jobb. Kezet rá, kezdődhet a mi kis vetélkedésünk. - Rád? Én mindig - újabb csalfa kacsintás a részemről neki, ahogyan felemeltük az első poharakat és koccintottunk. Élveztem, ahogyan a folyadék végigmarja a torkomat, hogy aztán megkezdje a munkáját, ami a kábításomat illeti. Persze, egy még töményből is kevés a gyors lebontás mellett... na de ott vannak a testvérei, amiket újra és újra töltöttem mindkettőnk poharába, hogy kövessék az elődjeiket. Egy darabig csupán nyeltük az italt, újra és újra, majd aztán megeredt a nyelvem, mikor már kezdett kissé könnyebb lenni a fejem. - Volt szerencséd azóta a húgomhoz? Ah, egek, még így itallal a fejemben is nagyon kínosak az emlékeim a történtekről...
- Úgy legyen! - bólintottam mosolyogva, tényleg jól estek a szavai, bár eddig még nem találkoztam olyan személlyel, aki emiatt jött volna vissza. Nem voltam én már egy mai csirke, a diszkóban meg inkább fiatalabb korosztály képviseltette magát, de fene tudja, mi játszódik le azoknak az idiótáknak a fejében. - Nem igazán vettem eddig észre ház körül legyeskedő udvarlókat, úgyhogy egyelőre azt mondanám, hogy nem. Vagy csak nagyon ügyesen és titokban csinálják - ami mondjuk nem lenne meglepő, mármint az a része, hogy van valakije, mert Yvonne igenis a csinos nők közé tartozott. Bár kétlem, hogy akkor ne tudnék róla, hiszen általában minden megbeszélünk és nyilván egy ilyen horderejű dolgot nem is igazán tudna elhallgatni előlem. - No és veled mi a helyzet? Potenciális jelölt a kölyök létre? - cukkoltam kicsit, mert tény, hogy nem volt Kölyke, de ilyen korban azért már tervezgetni szoktak a farkasok, erről pedig még nem is beszéltünk, így nem voltam rest kicsit puhatolózni, vannak-e ilyen irányú tervei. Nem mondom, én is élvezném, lenne kit szekálni. - Persze, hogy élvezném. Csak ha elhatároztad magad a dolog mellett, akkor feltétlenül szólj, mert szeretném végignézni - vigyorodtam el pimaszul, soha nem voltam olyan típus, aki összesírja a párnáját csak azért, mert egy ember egészen véletlen módon elhalálozik. Ezúttal sem lenne másként, nem meglepő hát, hogy még élvezném is a dolgot. - Hát akkor nosza rajta! Mi tart vissza? - kacsintottam én magam is, mert bár nekem nem volt egy hét szabadságom, de talán megoldható lett volna. Ha nem is egy hét, de legalább egy hétvégényi leruccanás valahova a közelbe, akár Anchorage-be. - Húzz nyugodtan, az asztal alatt kevésbé látnak minket - újabb pimasz megjegyzés és kacsintás. Nem voltam az a típus, akinek akár az asztal tetején való akciózás is nehezére esett volna, de.. szerettem ezt a helyet, nem lett volna túl jó, ha kivágnak minket innen. Úgyhogy maradjunk csak egyelőre az asztal alattnál, talán mindenkinek kényelmesebb volna úgy. - Nyerjen a jobb! - nyújtottam a kezem a pacsira, mellyel megpecsételtük a fogadásunkat, aztán már nem volt más hátra, mint belecsapni a lecsóba. Jöttek a körök egymás után, hogy már magam sem tudtam számolni, hányadikat is gurítottuk le. Az én nyelvem is megeredt, így a kérdést hallva először csupán széles vigyorra húztam a számat. - Ohó, volt bizony! Bár valóban szerencsésebb volt, mint az első találkozó - nevettem el magam, mert akármennyire voltak kínosak a dolgok, így utólag visszagondolva roppant mód élvezetes, hogyan is alakult a megismerkedésünk. - Kicsit összekaptunk az erdőben, de ez már pusztán baráti hajtépés volt. Vagyis bundatépés - vontam meg a vállam, részletkérdés, nem megyek jobban bele. - De adtunk ám kölcsönösen a másiknak eleget - élveztem, szó se róla, nagyon is szeretem az ilyesmiket, amikor méltó ellenfélre akadok, Mishában pedig kifejezetten arra akadtam. - Szóval büszke lehetsz rám - szaladt szélesebbre az a vigyor - Meg persze a húgodra is! - nevettem fel röviden, őt se hagyjuk már ki és a világért sem akarnám, hogy kettőnk közül válasszon, szóval.. hol is a következő kör?
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Hát, ha már ti vagytok az ügyesek - kuncogok, az életbe nem fogom elfelejteni, hogy anno Elvis így hivatkozott a vérvonalára. - De sajnos esélyes, a hímszagot akkor már rég éreznéd... hacsak nem sikálja le magát vagy tízszer minden légyott után, mígnem hazatér. Nnnnna jó, most én maradtam le valamiről vagy tényleg átavanzsáltam pletykás vénasszonnyá? Mert hogy most nem csináltunk mást, mint amit általában hallok átszűrődni a szomszédból, egy hetven és a halál közt levő vén nyanya mesélni kezdi a szaftos sztorijait a hasonló korban levő barátnőinek, mikor mi zajlik a lakóházban. Kibeszélt ám minket is, mikor Sarah ott volt nálam augusztusban és nem voltunk éppen halkak. Bár kit érdekel, irigykedjen csak a vén szipirtyó... Yvonne-t meg kitárgyaljuk. Nincsenek illúzióim, hogy amúgy ők nem teszik ugyanezt csajos estéiken, nem mint ha zavarna. - Látom a női megérzésed megint nem hagy cserben - nevetek fel a kérdése hallatára. - A helyzet az, hogy talán van egy jelöltem. Még a legutóbbi lidércnyomás előtt találkoztam egy volt katonatársammal Irakból és határozottan elgondolkoztam a teremtésen. Egyelőre igyekszek kifigyelni őt, mennyire felel meg... nem szeretném elkapkodni. Annyi dologba mentem már bele úgy, hogy fejjel az ajtónak, már valamelyest óvatosabb voltam mára. Persze még így se átallottam hülyeséget csinálni, elvégre vannak dolgok, amik nem változnak. Főleg ilyen idős fejjel, annyi minden belém rögzült hogy csodálom, hogy az őrzők nem kergetnek még embergyilkosságért és vérzabálásért. - Rendben, de remélem tudod hogy sietned kell ha éppen valaki félkézzel lóg a sziklafalról. Szép kis hegyimentő, mi? Valószínűleg én lennék a hónap dolgozója, ha kiderülne mindez. Nem nagyon hiszem, hogy ez a közeljövőben meg fog történni, de a helyzet az, hogy tényleg kezd elegem lenni a sok baromból, akik azt hiszik, terminátorok, de ha szálka megy a körmük alá már sírnak utánam. Azért elég jól bírtam így nyolc éven keresztül, nem? - Semmi. El leszel rabolva a nyáron, szóval úgy tervezz - nem töröm meg a kacsintási hullámot, amit elindítottunk. Egyelőre pontosabbat nem mondok, sok fog múlni azon, milyen hangulatban találom Castort, mikor megkeresem a kérésemmel. De akármennyi időre is enged el, én örülni fogok neki. Szerintem mindkettőnknek jót tenne némi szünet Fairbanks dolgai kapcsán, kicsit kiszabadulni, szabadon lenni kellemes társaságban, nosztalgiázva azokról az időkről, mikor megtehettük... csak aztán nehogy ott ragadjunk "véletlenül". A keringőre való felhívását nem vagyok rest elfogadni. - Húzzalak mi? - vonogatom meg a szemöldököm, persze átvittben gondolkozva, ahogy ha kint van a keze, akkor megfogom. - Na gyere csak. Minden erőszakoskodás nélkül, de kellő magabiztossággal igyekszek rávenni, hogy üljön át mellém szépen. Ha kéreti magát, akkor csak lemondóan nevetek magamban egyet, majd én mászok át hozzá. Ám ha nem volt kint a keze akkor erre a kézfogást követően kerítek sort. Egy kis játékosság, ha már itt kóstolgatjuk egymást, mint valami elvont előjáték. Meg valljuk be, az asztal túlsó felén nehezen fogom őt akárhová lerántani. Szóval ha ez elrendeződött, én csak átvetem a háta mögött a karomat a széken és kezdődhetett az ivászat. Mentek le körök egymás után, oldódott folyamatosan a hangulat, én meg rákérdeztem valamire. Hát valószínűleg ha józan lettem volna én csak megcsóválom a fejemet, hogy két számomra kedves személy egymást tépi, de most csak mosolyogtam rajta. Ah, szegény Michelle, azóta is igyekszem kárpótolni, amiért az agyam kihagyott aznap. - Legközelebb szólj és keresek nektek egy iszapos területet, hogy ott rendezzétek - oké, én már tényleg kezdek részegedni, ép ésszel nem akarnám a saját hugomat meztelenül nézni, ahogy a sárban dagonyázik. - Azért örülök, hogy rendeztétek. Tanya jófej csaj, csak hát... tudod, hogy megy ez háromszáz felett. S igen, büszke vagyok ám rátok. S igen, ez honorálva hajolok az arcához, hogy adjak neki egy cuppanósat az ajkára... ám megtörténik az, hogy a hirtelen mozdulástól beszédülök és a gyors csók helyett elhasalok az ölébe. - Okkké... mégegyszer - egyenesedek vissza és próbálom megint eltalálni az eredeti célt. Mi a franc van? Ilyen régen voltam már részeg vagy hogy? Asszem kezdek tényleg bajban lenni, mert amint leküldjük a következő adagot és ránézek az asztalra, összevonom a szemöldökömet. - Te... kinek hoztam én a harmadik poharat? Mondanom se kell, csak kettő volt...
- Micsoda elmés megnevezés! - nevettem fel röviden, mert azért mégiscsak.. na. - Meg kétlem, hogy ne számolna be róla, szóval… - vontam meg a vállam egy kissé szomorkás mosollyal egyetemben, mert elég hihetetlen volt, hogy Yvonne-nak még mindig nem akadt udvarlója. Arról tudok, hogy egy-egy alkalmas kis dolgok adódnak olykor, múltkor asztalba nyomtam kedves ismerősünk fejét is, amikor képes volt megtenni… Lapozzunk inkább. - Na, ez jól hangzik! Mesélj róla, milyen? - kapok egyből a téma után, mert tényleg érdekel, mi a helyzet vele ezen a téren, már jócskán benne jár ő is a korban - bocsi -, épp itt van már az ideje. Szerintem legalábbis. Az pedig, hogy már van egy jelöltje, kifejezetten érdekes! Persze, hogy érdekel, hiszen ha beharapja, akkor bővül a kis „családunk” és valamilyen szinten engem is érinteni fog a dolog, nem igaz? Az meg valamiért eszembe sem jut, hogy nőről lenne szó, katonatárs, valamiért férfi képe él a szemem előtt, de majd talán eloszlatja a tévhitemet. Vagy nem, annál nagyobb lesz a meglepettség, ha esetleg személyesen találkozok vele. - Amiatt ne aggódj! - kacsintok rá, ha nagyon meg akarnám nézni, tuti megoldanám, legfeljebb egész nap elkísérném, aztán majd úgy, első sorból nézhetném végig a dolgot. - Óhóó, ez igazán érdekesen hangzik! - hajoltam egy picit közelebb, amikor a nyári kis kiruccanás és elrablás került szóba. Jól esett volna nekem is kikapcsolódni, kiszakadni kicsit az itteni létből. Túl régóta voltam már egy helyben, előtte rengeteget utazgattam, már két éve csücsülök a fenekemen, ami azért elég nagy szónak ígérkezik. Jövök én, nem kell kétszer mondani, gyorsan át is ülök mellé, sokkal kényelmesebb így ülni mellette, ráadásul ha tényleg húzásról lesz szó, akkor mindkettőnknek egyszerűbb lesz a dolga, azt hiszem. - Szeretnéd, mi? - fordítottam felé a fejem, amikor szóba került, hogy kerít nekünk egy iszapos helyet. Tuti belemennék, nem vagyok én semmi jónak az elrontója. - Tudom, persze. De amúgy tiszta barátias volt, békével váltunk el egymástól - ismételtem meg a dolgot még egyszer. Jól esett, mindig is jól esik az ilyesmi, annak meg külön örültem, hogy Misha fogható volt az ilyesmire és egyáltalán nem finomkodott. - Nocsak, mi történik, valakinek itt kezd a fejébe szállni az innivaló? - direkt nem alkoholnak neveztem a dolgot, mert én még teljes mértékben rendben voltam. Persze, éreztem azért a hatását, de megérzéseim alapján még igencsak sok pohárral le kellett volna gurítanom, hogy olyasmit produkáljak, mint Nicholas. Amikor bebukik az ölembe, csak megpaskolom a hátát, már csak a „jól van, nincs semmi baj” megszólalás hiányozna. Az újrapróbánál már azért rásegítek, egy kezemmel fogok rá az állára, hogy úgy húzzam magamhoz, még véletlen se cuppanjon rá mondjuk az orromra. Nem finomkodom, amúgy sem arról vagyunk híresek, sem a fogás, sem pedig a csókot illetően, még egy kis harapás is becsusszan, mielőtt elhajolnék, illetve eltolnám magamtól őt. - A képzeletbeli barátodnak. Már látod? Tényleg, nem is mondtad még, hogy mi a neve! - azért nekem is megeredt már a nyelvem, sokkal többet beszélek, ha részeg vagyok, ezt már elég sokszor tapasztaltam. Persze vigyorogtam rendesen, iylen állapotban tuti veszi a poént és nem fog megsértődni rajta. - Amúgy.. belőlem hányat látsz? - komolyodtam meg kissé, bár egészen érdekelt, hogy tényleg ennyire KO lett-e, mert ha igen, akkor nincsen messze, hogy tényleg az asztal alá boruljon. Én meg voltam olyan kis perszóna, hogy töltöttem is a következő kört, szerettem volna látni, ahogyan borul. Ráadásul kellett róla valami kézzel fogható bizonyíték, hogy tényleg én fogok nyerni. Merthogy eddig nagyon úgy állt. Szóval készítettem is a telefonomat, hogy amint akció van, egyből lekaphassam a kedves delikvenst.
Kezdőlap
