+16 - szexuális töltet/utalások és némi szabadszájúság
Arcrepesztő vigyor terült szét a képemen, akkor is ilyen fejet vágtam volna, ha James nem mond vagy tesz semmit sem, ami azért jelezte, milyen szinten tartottam. - Büntess, te ribanc! Grrrr! - vágtam rá gondolkodás nélkül, majd röhögtem és ittam. Olyan voltam, mint az újszülöttek, én is csak két tevékenységet ismertem jelenleg, csak nem ettem és aludtam, hanem ittam és röhögtem. Kicsit más. Még pár pohár és azt hiszem, elérem a végső stádiumot. Figyeltem James műsorát, a nyalást, s mi tagadás, már értettem, mitől vannak oda érte a nők. Önkéntelenül is elképzeltem, ahogy ezt mással csinálja, lassan, élvetegen, egy félhomályos, kéjtől fülledt levegőjű szobában. A mutatványnak villámcsapásszerű hirtelenséggel vet véget, hogy nem bírja tovább komolyan, ettől pedig nekem is újból röhöghetnékem támadt. - Szóval te csak egyéjszakás kalandnak tartasz? - affektáltam mérhetetlenül eltúlozva, még a szempillámat is rebegtettem. - Pedig nem is vagyok a páciensed, nem értem, mi akadályát látnád egy hosszútávú kapcsolatnak! Évek óta ismerjük egymást, azt se mondhatod, hogy megbízhatatlan vagyok, tudom, hogy néha én is begőzölök, de amit velem művelsz, az egyszerűen kiborító! - Már nem is őt néztem, a fejem az asztalra bukott, és rég nem neki címeztem a szavaimat. Bár ő ezt nem tudhatta, ez azonban engem maaaaaarhára nem érdekelt. Szerencsére James elment azért a nyavalyás vodkáért, s mire visszatért már én is összemertem magam annyira, hogy ne keverjem a szezont a fazonnal. - Ha akarod segíthetek! - bazsalyogtam a kirázásra... - Baszki, ehhez még innom kéne - motyogtam fejrázva, és bizony ittam is, azért sem találtam a talajt a talpam alatt. - Úgy szeretem, hogy ilyen kis cuki-muki vagy! - adtam egy cuppanósat a borostás arcára, amikor megfogta a kezem, és már értettem, hogy miért preferálta azt a nők mittudoménhányszázaléka, ha egy pasas rendesen borotválkozik. - Öcsém, nincs telhód, mégis a szőrödet köpöm! - Nyújtogattam a nyelvem és kis szőrszálakra vadásztam. Jól néztünk ki, egyik ittas támogatta a másikat, már egyáltalán nem lehetett megmondani, melyikünk ivott többet, ezen a ponton pedig abszolút nem számított. - Lá-lá-láááá - nyekeregtem James filébe, ugyanis amíg ő a zenegépet baszta böngészte, én gyakorlatilag rácsimpaszkodtam, átkaroltam a nyakát, és csak úgy voltam. - Jaj, ne rinyájj! Tudom, hogy pettingeltél az egész uniszex-homo-emo bandával - vigyorogtam közvetlen közelről az arcába. - De ne félj - paskoltam meg a mellkasát -, köztünk marad! Hogy tudok-e kavarni? Valamit bólogattam és mormoltam, de ez Jamest marhára ne érdekelte, vagy én nem szóltam valójában semmit és csak azt hittem, hogy beszélek? Nyaaaaa, kit érdekel? James már elkezdett tapizni. - Tipi-tapi faszika, berántlak a budiba - kuncogtam mert csikis voltam hasra. Ami nem probléma, az italt is elfogadtam, az üveg szája szélén még éreztem James nyálának ízért, csakhogy ez másodlagos volt ahhoz képest, amit másutt éreztem. - Nagyon gyorsan csajozz be! - röhögtem azon, hogy a félkemény farka a seggemet nyomta hátulról. Lelombozó lehet, de vannak dolgok, amikre taj részegen se vagyok vevő, bár tény, hogy ez is csak valahonnan agyam hátsó zugából sejlett fel. - Mijáu! - Magam mellé rántottam és a nyakába karoltam, egyrészt, mert így a hátsóm totális biztonságban volt, másrészt, mert kellett az oldaltámaszték, különben eldőlök, mint egy krumplis zsák. - A számod? - Kacarászva előkotortam a mobilom és arcba kaptam egy fotóval. - Az egész telefonomért sírni fogsz holnap! Az tuti, hogy nem lesznek díjnyertes képek, az is, hogy vaktában fogom ellőni őket, és ahhoz sem fér kétségem, hogy pár óra múlva már fogalmam se lesz, mikor került elő ez a veszedelmes kütyü. Ahogy megindultunk ide-oda oldalazva, mintha szlalompályán lennénk a lányok felé, próbáltam mérsékelni a vigyorom és tisztábbá tenni a tekintetem, de a vége az lett, hogy: - Figyu, Jimbo, klónozlak! - és bebandzsítottam. - Huhú, gruppen lesz! - nevettem, s ezt csak akkor tudtam abbahagyni - felfüggeszteni, amikor odaértünk az asztalhoz. - Hölgyeim! Kissé oldalra akartam biccenteni a fejem, de túl nagy volt a súlya, így egyszerűen James fejének koppant. Aztán teleportáltam - vagyis a következő pillanatban már szorosan az egyik csaj mellett ülve tettem a szépet, de milkalila gőzöm nem volt, hogyan, mikor kerültem oda. -... és kinyalnám. - Itt kapcsolódott be az agyam is abba, amit a szám beszélt és a testem diktált, de ez, amennyire meg tudtam ítélni, nem zavarta a csajt, csak vihogott idétlenül. Vagy részeg vagy kurva, nekem egyre ment.
- Heee? - nyögök bele értetlenül Darren tarkójába, amikor a nagyon gyors becsajozásra utasít. Aztán kinyitom a szemeim (nem tűnt fel, hogy eddig tökre nem láttam semmit), de a mozgást még nem hagyom abba. Aztán realizálom nagy nehezen, hogy mégis mi a franc baja lehet, aztán rájövök, hogy már megint helyzet van odalent, és némileg bugyután kacagok fel, és lehelem az alkoholtól forró levegőt Darren nyakába. - Jahogy... Ne szívd mellre Ren, ez is csak azt bizonyítja, hogy tökre... tényleg tökre bírlak... Egyáltalán nem érzem magam zavarban a kialakult helyzet miatt, aztán amikor eleresztem és elkezd nyávogni, már kissé bandzsán és széles vigyorral morgok neki vissza torokhangon. Aztán az arcomba nyomja a telefont, én meg fel se fogom, hogy mit merészelt tenni. Csak elröhögöm magam és megpróbálom levadászni a kezéből a telefont, de ha nem megy, hát valahogy előszerencsétlenkedem a sajátomat, majd rávetem magam Darrenre. A szabad kezemmel átkarolom a nyakát, a másikkal kitartom a telefont, mint a pózer-picsák, majd lefotózom azt a pillanatot, ahogy gyengéden (?) beleharapok Darren nyakába - nem, nem, semmi dominancia izé. - Na majd meglátjuk, hogy ki miért fog bömbölni, miszter parapa...paprapa... papa. Paparazzi. Nehéz szó. Meg is rázom a fejem, amitől eléggé megszédülök, szóval azt hiszem, hogy újra meg kell húznom a vodkát, hogy a világ egyensúlya helyrebillenjen. Nagyot fújtatok, mielőtt a csajokhoz érnénk és igyekszem nem az emlegetett gruppenre fantáziálni. Az ötből igazság szerint három játszik nálam, ha jól látom, de abból kettő olyan, akik kicsit jobbak, mint az átlag. Ha nem történik valami csoda, a végén még Darrent kell ma este magamévá tegyem ebből a felhozatalból. - Remélem, zavarunk! Lököm be én is a magam hülyeségét, miután Darren felütése elhangzott. Teltek a percek, Darren pedig a kedvenc vanília-pudinggal töltött fánkjáról kezdett beszélni az egyik nősténnyel. Elmagyarázta neki, hogy milyen gyönyörűen buggyan ki a tésztából a krém, és hogy mennyire kinyalná. Én meghalok a röhögéstől éppen, amikor egy ifjonc szőke az ölembe kéredzkedik. Nem ígérem, hogy nem fogok vele felborulni, de felőlem jöhet. Átfogom a derekát, és elmélyülten kezdünk beszélgetésbe arról, hogy ők átutazóban vannak itt, két nap múlva mennek haza és egyébként síelni jöttek ide. Megpróbálkozom azzal, hogy érdeklődve csillogó szemekkel bólogassak, de a sok duma eléggé eluntat. - Aleg... LEgmélyebb elnézésedet kell kérnem, de hív a dzsungel. Bár az oroszlán nem lát édes álmot, a csajszi elülte a hólyagomat. Egészen csodálkozom rajta, hogy csak most jött rám a pisálhatnék azok után, amennyit megittunk. ~Nem jössz, cirmos?~ Küldöm Darrennek az üzenetet, bár ilyen állapotban nem tudom, hogy vesszük-e egymás üzenetét, szóval ahogy megkerülöm a székét, meglapogatom a vállát és megyek tovább a wc felé. Mindig a sárga úton.. A sárga köves úton... Mindenhol csak sárga kövek vannak, szóval pár embert néha meglökök és félreteszek az útból, de csak sikerült elérnem a mosdókat. Mindkettő üres volt, ezért baromira nem tűnt fel, hogy a nőibe mentem be. A kézmosót sikerült piszoárnak behaluzni, de amíg Dee nem jön ide, hogy levágja a szerszámot, addig ezt is pont leszarom. - Leeet the sunshine.... Leeet the sunshine in... Dalolok eresztés közben. Úgy érzem, hogy tíz kiló súlyfeleslegtől szabadulok meg, úgyhogy már-már erotikusan hátravetett fejjel és félreérthető nyögésekkel szakítom mag az éneket, és a csobogás zaját. - Hehe! De jóóó... Csodálkozok el azon, hogy ennek az újfajta piszoárnak még vizesblokkja is van, hogy meg lehessen mosakodni. Ráeresztem a meleg vizet a kicsiénre, elpakolom a helyére, megfordulok és... Nos, nem tudom, hogy Darren mikor jöhetett be, mert ha eddig is itt volt, eskü nem tűnt fel. Felsóhajtok és kicsit lelassít a mosdóban uralkodó csend és nyugalom. Az édes delírium ébredése, ó ne. Nem akarom! Bárgyú vigyorral nézek Darrenre, majd gondolok egyet és átölelem a hímet. Furcsa, talán a farkasainknak köszönhető nyugalommal és melegséggel tölt el, hogy hozzáérhetek. Szeretnék neki bevallani mindent. Minden bűnömet és érzésemet a világgal kapcsolatban, másokkal kapcsolatban, és elmondanám neki, hogy mennyire szeretem. A szorításom egyre erősödik, az állam a vállán pihentetem és hallgatom a neonlámpák zúgását. - Te olyan jó vagy, Reny... Motyogom, aztán inogva tolom el magam tőle és bámulok bele a barna, ám kissé homályos tekintetébe. Megszívom a fogaim közt a levegőt. - Ha nem megyünk mostésazonnali hatállyal vissza oda ki én beccszó szerelmet vallok! Bár nemtom... Furcsa, ahogy a kinti pezsgő élethez képest itt bent milyen csend van. Szinte már kínos is lehetne a közelség és az egyedüllét ilyen "intim" formája. Ebből most semmit sem érzékelek, viszont majdnem szívgörcsöt kapok, amikor hirtelen benyit az ajtón az a csaj, akinek a fánkját Darren olyan szívesen kinyalná. Nem nagyon érti, mit keresünk itt, én meg azt, hogy ő mit keres itt, de mivel Darren prédája, így asszem, hogy majd ő elmagyaráz neki mindent. - Nézhetem? Szalad ki a számon az utalás arra, hogy ez egy remek hely a gyors numerának. De a képemen ott az az igazi James-védjegy vigyor, a vállamat pedig nekidöntöm a hideg csempének.
Annyira kész vagyok, hogy totál lelkesen és boldogan fogadtam James magyarázatát ágyéktájéki helyzetére. Szinte sajnáltam, amikor édes kettesünket megzavartuk a lányokkal. A mélyen dekoltált ruháknak, szemérmetlenül kurta szoknyáknak meg lett az eredménye - a hatás eljutott kába tudatomig, amikor a nyalás is. Én ugyan nem hagytam ki annyi időt, mint James, de az ilyesmi alapjáraton se hagy hidegen, hát még alkoholmámoros hangulatban! - Téged is megkóstolnálak - mormoltam a csaj szájába a fánkos duma végén, szám féloldalas mosolyra húzódott, párás tekintetemet a szem-száj-cickó vonalon járatva oda-vissza. Ajkai engedelmesen váltak szét, én pedig nem hagytam neki időt, hogy meggondolja magát. Véletlenül se húzódott el, sőt, alig pár másodperc múlva már aktív, kínzó masszázsban részesítette a farkam - egyelőre a farmeron keresztül... ~ Mész kiverni? ~ kérdeztem vissza gondolatban és a lánytól elválva nevettem. Készséges volt, pontosan olyan könnyű eset, amilyenre jelenleg szükségem volt. Semmi rafinéria, semmi fölösleges maszlag, kavarc vagy érzelem. - Igyál még egy kicsit, aztán gyere - leheltem még ideiglenes búcsúként az ajkaira, majd felálltam és James után... botorkáltam, támolyogtam. A padló továbbra se akart egy helyben maradni és a lábaim se mindig arra kevertek, amerre szerettem volna. Akár kényelmetlenül is érezhettem volna amiatt, hogy a gatyám elöl meglehetősen látványosan dudorodott, de magasról tettem rá, emellett a kocsmában voltak még páran, akik sokkal inkább a maguk, mint mások dolgával voltak elfoglalva. Úgyhogy nem sok vizet zavartam én se, kivéve amikor valaminek nekimentem. Elég volt James illatát, energiáját követnem - hú de furcsa, hogy ez még ment -, és már rá is akadtam a női mosdóban. Nos, az biztos, hogy itt több nősténnyel is találkozhat, mennyiségi tekintetben tökéletes vadászterep... vagy valami olyasmi. A falnak támaszkodtam, mert máshogy nem tudtam megállni a lábamon. A levegő hűvösebb volt, és amíg James a folyóügyeit intézte, megmostam az arcom. A pia még bőven dolgozott bennem, de ha nem vigyázok, átcsap a másik végletbe, felpörgetés után belassít és elaltat. A mosdókagylóra támaszkodtam, egyelőre Jamesnek háttal a fejem nehéz volt, a tagjaim nem különb, a gondolataimon ülő köd kicsit felszállt, de a kijózanodás veszélye továbbra sem fenyegetett. Amikor a Kangunart végzett, lassan, óvatosan kiegyenesedtem és megfordultam, s egyből a nyakamba kaptam James ölelését. Kicsit meginogtam, mert nem számítottam rá, aztán megtántorodtam és muszáj volt visszatalálnom a falig. Hát a falnak megint. Érdekes volt a kettősség: a csempe hidege éles kontrasztban állt James testének forróságával. A mellkasom tájékát is kellemesen melengette; egyből viszonoztam az ölelését. Gúnyos kuncogást hallattam arra, hogy jó vagyok. - Aham... - ennyit reagáltam, ennyire futotta, különben se lett volna erőm, agyam mesélni, vagy kiábrándítani. Nem örültem, hogy eltávolodott, eljutottam a szeretgetős stádiumba, szóval ne tessék ilyenkor engem csak úgy otthagyni, mint egy kartondobozban, utcaszélre kidobott kölyökkutyát! Menjünk, mert szerelmet vall? Kínlódva felnevettem, mert megint eszembe jutott a saját baromságom. - Ki nem szarja le? - mordultam kicsit talán ingerülten, legalábbis én annak szántam, de inkább nyűgös és fáradt volt. - Ketten vagyunk csak... Ellöktem magam a faltól és most én öleltem meg. Most először ugrott be, hogy jó 50 évvel vagyok idősebb nála, hogy én már rég farkas voltam, amikor ő megszületett, de ahhoz már túl tompa voltam, hogy ezen jobban elfilozofáljak. A testem viszont reagált: szorosabban öleltem, egyik kezemet pedig a fejére tettem. -... és nekem nem gáz, hogy szeretlek - fejeztem be halkan, halvány mosollyal az arcomon, amint ő nem láthatott, legfeljebb a hangomból érezhette ki. Valahol reméltem, hogy erre nem fog emlékezni, se én, mert nem akartam, hogy később, józanul rákérdezzen, vagy firtassa, elég az ilyesmit egyszer megélni. Szerettem ezt a kergebirkát, ha nő lett volna, talán szerelemmel is. Nagyot szusszantottam, s amikor hallottam, hogy a vágykielégítőm megérkezett, eleresztettem Jamest. A kérdésére csak egy pillantással feleltem: a tekintetem parázslott, még sose volt közönségem, jelenlegi állapotomban pedig a gondolat, hogy valaki figyelne közben, csak még jobban felizgatott. A csaj vihogott, idegesítő volt a hangja, sértette a dobhártyám. Hogy ezt a következőkben elkerüljük, nem sokkal James mellett a falnak löktem - ha már nézni akar, lásson mindent rendesen -, testemmel a csempékhez nyomtam, és nyelven újból felfedezőútra indult a szájában, miközben egyik kezem a szoknya alatt matatott már, pár másodperccel később pedig reccsenve szakítottam le a tangáját. - Fel akarlak falni! - hörögtem vágytól elfúló hangon, amibe a farkasom morgásának árnyéka is feltűnt. Lehet, hogy nem rég voltam nővel, de embert nem az elmúlt két hónapban ettem utoljára, így az előbbit kétféleképp is lehetett értelmezni. ~ Beszállsz? ~ kérdeztem az ujjamon vonagló nő hajába fúrva az arcom. Sikongatni és nyögdécselni egész jól tudott a szuka.
[ez már erősen pluszpluszplusz sok. előítéletesebb kollégák számára nem ajánlott. mjúzik]
Nagyot nyelek, amikor visszaölel. Egy kicsit még azt is elfelejtem, hogy a testem hibátlan működéséhez oxigénre van szükség. Áh nem, nem arról van szó, hogy szűzies tinilányként omlok bele Darren ölelő karjaiba, abból azért már mondhatni kinőttem. De a szavai és a mosdó nyugalma illuminált gondolkodásra késztettek, ami valljuk be, elég távol áll a józan gondolatmenettől. - Nem... Nekem se' gáz, abszolúte... Suttogom bele indirekt módon a fülébe úgy, hogy gyönyörűen susogós visszhangot ver a csempéken, és még ott időzik ezáltal kissé mindkettőnk dobhártyáján. Mindeközben a farkasok sajátos módján forr a vérem, szinte érzem, ahogy pezseg a benne úszkáló alkoholtól. Elvonatkoztatva Darren személyétől, mint külső behatás, a hangja és a teste igen is hatással van rám, valamiféle beteg módon nem akarom se elereszteni, se ennyiben hagyni a "nagy beszélgetést". Talán éppen ezért is szerencse, hogy megérkezik az a nőstény, mert még olyat tettem volna, amit igazából egyikünk se tudott volna elképzeli magáról. Vagyis inkább csak ő, én orvosként napi szinten találkozom olyanokkal, akikben lobog a saját nemük utáni kíváncsiság elenyésző tüze. Ahogy az ajtó felé fordulok, ráharapok az alsó ajkaimra. Sokkalta inkább ösztönös reakció ez, mintsem erotikus töltetű. Ha most az irodámban lennék, és magamat analizálnám, hamar kiderülne, hogy a gesztus egy szájzárat szimbolizál, olyasvalami elhallgatását, vagy meg nem tételét, ami bűnös vagy ami jobb, ha odabent marad. De mivel nem vagyok abban az állapotban, hogy ön-diagnosztizáljak, így automatikusan felveszem a bárgyú vigyort, majd a falnak dőlve figyelem, hogyan készül Darren magáévá tenni ez embert. Úgy csapnak arcon az energiái, úgy hatol a fülembe a kéjes morranás és a sikongatás, úgy tódul az orromba a vágy szaga, hogy egy pillanatra megszédülök és fel sem tűnik, hogy már egy ideje farkas módjára hörgök és a nadrágom lassan átszakad. A nyáltermelésem beindul, és ha kicsit is magamnál lennék, rettegnék attól, hogy a lány meg fog halni ma este. De így csak Darren kérdésére ellököm magam a faltól, és a lány mögé lépek. Ágyékomat a fenekének nyomom, fogaimmal pedig szinte felfalom a nyaka és válla húsát azon az oldalon, amelyiket Darren szabadon hagyta. Megborzongok. Olyasfajta borzongás ez, ami a friss kölyök húsába szánt elektromos töltetként az átváltozásai előtt. Még erőteljesebben simulok a törékeny lányhoz, ezzel csak jobban Darrenhez lapítva őt, következésképpen Darrent pedig a falhoz. Egyik kezem mégis előrefurakodik, hogy az ujjaim fogságába zárja az egyik kerek mellet, a másik viszont a gombom kioldásával próbálkozik, egyelőre kevés sikerrel. A dolgot még az is nehezíti, hogy a másik hím lassan már csuklóig a szukában van, mert a kicsike annyira megrészegülve lovagolta Darren ujját, hogy el-eltolta vele a nadrágomnál matató kezemet. Nézetet váltok, Darren homlokához nyomom a sajátomat a lány válla felett, és belelihegek a hajába. Nem tudom, hogy Darrenen elkezdett-e már kézimunkázni a csaj, mert nem tűnt fel, de az biztos, hogy már rohadtul kevésnek érzem azt, ami nekem eddig kijutott, ha már egyszer ilyen készségesen be lettem invitálva a ma esti mókába. Talán éppen ebből az indíttatásból kifolyólag, talán a félbemaradt beszélgetésünk hozadékaként, vagy egész egyszerűen csak mert annyira nem gondolkodom és csak a kielégülés hajt, odafúrom a fejem a farkaséhoz. Hiszen, ha már hárman csináljuk, akkor bíznunk kell egymásban, le kell vetkőznünk magunkról bizonyos dolgokat, például a szégyent és a zavart. Legalább is annyira, amennyire ez jelen helyzetben indokolt. Először csak résnyire nyitom a szám, és közben igyekszem nem teljesen megvadulni a köztünk élvező csaj őszinte sikolyaitól. Aztán egy ösztönös mozdulattól vezérelve kísérlem meg még a csaj előtt megkóstolni Darren alkoholos nyálát, kissé nagyobb dózisban, mint a vodkás üveg szájára tapadt mennyiség. Közben pedig sikerül kioldanom a nadrág gombját is. - Fordítsd meg! A "dolog" kimenetelétől függetlenül kérem hörögve Darrent. Mégis csak ő a nagykutya, jár neki, hogy elsőként mártózzon meg a nőjében, nekem az is bőven elég, ha közben rajtam csak a szájával ügyeskedik.
//Grr Választól függően belemegyek a szaftos részletekbe a következő körömben //
Jamesnek nem kellett kétszer szólni, csodálkoztam volna, ha mégis, tekintve, milyen állapotban volt. És már én is. A csaj nedves volt, sikamlós és puha, olykor megremegett, szorosabban fogta közre az ujjaim, kisvártatva pedig egyik lábát a combomra fonta, térdét a csípőmig felhúzta. Homályosan érzékeltem, hogy James is munkába kezdett, közben a lány rájött, hogy van két keze: egyikkel hátranyúlt, valamit drága barátomnál próbált vakon ügyeskedni, a saját nadrágomnál én nyújtottam segítő kezet. Kigomboltam, lehúztam a cipzárom, egy pillanattal később pedig élvezettel nyögtem fel, ahogy rám markolt és elkezdett megdolgozni. Hátrahajtottam a fejem, a hideg fal azonban nem hatott, semmilyen mértékben nem éreztem magam kontrollálhatóbbnak, a plafon hol közelebb jött, hol magasabbra nyúlt, de rohadtul nem érdekelt, hogyan lehetséges ez. Csak az számított, hogy a csaj keze... ügyesen járt föl-le, oly annyira, hogy én már abba is hagytam az ő kényeztetését - azt innentől Jamesre bíztam. A számhoz emeltem a kezem és lenyaltam róla a nő vágyának kézzelfogható bizonyítékát. Az első, ami eszembe jutott róla, az volt, hogy egy kis cukrot szórhattam volna rá... Elhúztam a szám, tekintetem pedig találkozott Jamesével. Láttam a szemében, mennyire nem ő, hanem az ösztönök irányítják a cselekedeteit, az enyémek se voltak tudatosak. Sok volt. Még alkoholtól tompa érzékszerveim is túl sokat fogtak fel mindabból, ami a szex előjele volt, a férfiasságom lüktetett, a simogatás nem segített, csak még inkább a féktelen ösztönök felé sodort, a farkasom is megmozdult, de ő mást akart, mint én. De úgyis én vagyok az első a sorban! Újból a vállába fúrtam a fejem, mélyen belélegeztem az illatát, ami még jobban megrészegített - csak nem abban a formában, mint a pia. Itt vált biztossá, hogy ha megkaptam, amit akarok, akkor más jellegű testnedv fog folyni, lehet, hogy Dee pipa lesz miatta, de... majd eltakarítok. Arra eszméltem, hogy James arca alig egy hajszálnyira volt az enyémtől, ajka az enyémet súrolta, miközben a csaj közöttünk vergődött, én meg nekikenődtem a falnak. Franc tudja, hányféle pia illata elegyedett a leheletében, már attól be lehetett rúgni, hogy valaki beleszagolt, de én se voltam különb. Emellett ez volt az utolsó, ami érdekelt. Volt ebben az egészben valami, amitől a gátlásom legnagyobb részét nem hogy levetettem, de szinte eldobtam magamtól. Egy darabig hagytam, hogy James szája épp csak érintse az enyémet, ez a fajta távolságtartás azonban csak addig maradt meg, amíg a csaj fel nem fedezte a golyóimat is. Tuti kurva volt, túl ügyesen csinálta! Ennek pedig James is haszonélvezője lett: kéjt akartam, még többet, mindent be akartam zsebelni ettől az alkalomtól, amit csak lehetett és amit nem szégyelltem. Meguntam a játszadozást és megcsókoltam Jamest, ezzel párhuzamosan pedig löktem egyet a csípőmmel, intenzívebb munkára bírva a vacsorámat. - Mindjárt! - mormoltam vissza egy lélegzetvételnyi szünetben és már vissza is tértem a szájához. Életemben először volt ilyesmiben részem, volt már pár vad bulim, édes hármasom is, de a nők voltak "túlerőben". Ez jóval másabb volt. Furcsa lesz holnaptól úgy jönni-menni, hogy pontosan tudom, miről beszél egy nő, amikor James Lee Howard csókját dicséri. Holnap talán furcsa lesz, most viszont élveztem. Finoman megharapdáltam az alsó ajkát, egyfajta köszönetképpen, hogy ezt... megosztotta velem. Meg az egész estéért. Megfogtam a szuka csuklóját, elvittem a farkamtól, majd szembe fordítottam Jamesszel és mindkettejüket előrébb toltam, hogy nekem is legyen egy szusszanásnyi helyem. - Nem térdelhetsz le! - morogtam a lány fülébe parancsolón, majd megharaptam a fülcimpáját, de közben végig James szemébe néztem. Éreztem, hogy egyre kevésbé voltam emberi, de most szükségem volt erre. Letérdeltem - vagyis inkább térdre rogytam, finom mozgásra továbbra is képtelennek bizonyultam -,finom, de határozott nyomást gyakoroltam a tenyeremmel a szuka gerincére, és amint előrehajolt, hogy Jmaest boldogítsa, felgyűrtem a szoknyáját. Megnyaltam a csiklóját, de ezt az ízt már éreztem, így pillantásom feneke domborulatára, hosszú combjára siklott. Muszáj volt közben marokra fognom a férfiasságom és simogatni. Megjelentek a karmaim, egyikkel pedig felsértettem combtövén a bőrt, finoman, óvatosan, amit az alkoholmámortól és a dugáskényszertől nem, vagy csak alig észlelt. Megbabonázva figyeltem, ahogy vére vékonyka kis patakban folyt le combja belső oldalán, s amikor már majdnem elérte a térdét, odahajoltam és a nyomát követve lenyaltam. A szemem egyből sárga lett, szemfogaim agyarakká nyúltak. Egyszerre akartam megrakni és széttépni, az is lehetséges volt, ám ezúttal menjünk sorba kultúr-részeg-farkasok módjára. Felálltam és egy durva mozdulattal belé hatoltam. ~ Most szólj, ha még te is meg akarod kefélni ~ üzentem Jamesnek, mialatt vadul mozogtam a csajban. ~ Éhes vagyok ~ s ha ez nem lett volna nyilvánvaló, ránéztem a fenevad szemével.
[+18, és még legalább kétszer ennyi... és persze az elmaradhatatlan mjúzik]
Van valami egészen sajátos intimitás abban, amikor a szám először súrolta végig Darrenét. Kissé hozzátapadt, ahogy ismerkedett vele, ás eleinte csak egy szolid nyitótáncot jártak el egymással. Eltávolodik. Apró sóhaj szökik ki a számon, miközben eljut a tudatomig, hogy ennyi volt, már a kéj ilyen kevés cseppjétől is megfosztott lettem. Csak lökött egyet a nőn, ezzel elérve, hogy a farkam a feneke két partja közé préselődjön. Egyáltalán... Mikor és ki gombolta ki a nadrágom? Mert érzem, hogy a farkam bőre egy egészen más fajta textil anyagnak simul, nem pedig a boxerének. Viszonzásképp a szoknyája alá nyúlok hátulról, és a Darren által már jól bejáratott utat birtoklom be, rögtön három ujjammal is. A csaj időközben rászorít, kissé ügyetlenül a helyzettől és a folyamatos élvezettől zárja ujjai közé a farkam, és kezd minden finomkodás nélkül heves mozdulatokba. Először fel sem tűnik, hogy Darren ajkai közé nyögöm első igazán kéjes sóhajomat. Aztán pedig mégis megtörténik... Még sikerül megnyalnom a szám szélét, mielőtt mélyebben elmerülök Darren ajkaiban. Nem, nem csak látszatra annyira teltek és puhák, ez kérem, nem látszat. A nyálunk összekeveredik, ám az alkoholon kívül az övében ott úszik a nő íze is, amely jelen pillanatban egy kicsit sem borzaszt el. Akarom. És ettől, a nő ízétől is Darren szájában csak még hevesebben és követelőzőbben tolom a hímhez a fejem. Szégyen is lehetne, de... Mégis, annyira könnyű az egész. Csak hagyom, hogy az ösztönöm vezérelje a mozdulataimat, cseppet sem zavar, hogy a vadságtól a fogaink olykor meg-megütköznek egymással, esetleg koccannak. Neveken és személyeken felülkerekedik az az ittas ösztönlény, aki csak a jussát követeli, az pedig egy szerencsétlen baleset, hogy az etető most nem más, mint ez a hím, a falka legdominánsabb hímje, aki megtisztel azzal, hogy megkóstolhatom, s ráadásként még játszadozva az ajkamba harap ragaszkodása jeleként. A tarkómon végigfut a farkasok sajátos borzongása, és már nem csak a farkam áll a csaj kezei közt, hanem a hajam is a tarkómon, és minden egyes szőrszálam. Méltóképpen szakadunk el egymástól Darrennel, én pedig engedelmesen vetődöm hátra, kirántva magam a nő lábai közül. A mögöttem levő mosdó széléig tántorodok el, a mellkasom fel-le jár, ajkaim közül követelőző és fájdalmas nyögések szakadnak ki, még akkor is, amikor épp senki sem ér hozzám. S bár Darren nem nekem szól, mégis görcsösen rándul egyet az ágyékom, ahogy parancsot ad ki a szukának. Nem teketóriázik. Úgy bukik rám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy vadidegent leszop a női mosdóban. Bő nyállal dolgozik, és a kezét is használja. Ahogy élvezi Darren nyalását, és nyögdécsel, abba a farkam is berezonál.. De... Nem, ne adjunk neki ekkora szabadságot. Erőszakkal markolok bele a kiengedett hajába, és szorítom le a fejét elsőként, majd kiegyensúlyozott mozdulatokkal kezdem mozgatni a csípőmet, hogy annyira mélyre toljam magam a szájában, amennyire csak lehet. És újra... És újra... Az egész csak akkor teljesedik be, amikor egy idegen-ismerős szag kúszik bele az orromba. Szinte lecsorog a torkomon, felperzselve és lágyan cirógatva a nyelőcsövemet, hogy a gyomromban pihenjen meg, és ott hagyja az éhes-kéj fantomját. Vér... A szemhéjaim úgy pattannak fel, mint a lámpa fénye, amikor felkapcsolják. Eddig takarta a túlvilági kék szikrákat, de most ennek vége. Fel sem ócsúdok, csak akkor, amikor Darren már keményen döngeti a szukát. Régi szép idők. Amikor még nem volt ennyire tiltva előlünk a halandók vére, én pedig százat és százat fosztottam meg, szabadítottam fel az élet terhe alól, miközben a legritkább gyönyörben részesítettem őket. És Darren magában hordozza az ígéretet, hogy ezt most, annyi évvel később újra megtehetem. Felhatalmaz. Szinte megkér. Én pedig kész vagyok ezt bármikor beteljesíteni. Az adrenalin szintem azonnali hatállyal minden földi mércét kiüt, és érzem, hogy a csontjaim szeretnének kiszakadni a helyükről, de egyelőre csak a fogsorom egy részét engedem szabadon. Igyekszem magam türelemre inteni. Szép, füves mezők, repkedő pillangók, éhező afrikai gyerekek... Nem, bassza meg, nem megy! - Akarom... akarom.... ~Most akarom, először a kéjét aztán a húsát...~ Félidő van, cicám... Hörgöm oda szajhának és szinte lerántom magamról a fejét, hogy ezzel is segítsem a gyors és hatékony irányváltást. Talán ezen a ponton kissé elbizonytalanodik a jó szándékunkat illetően, de már úgyis teljesen mindegy. Darren majd befogja a száját valahogy. A behatolás könnyedén megy. Annyira nedves már, hogy szinte csöpög. Hogy elélvezett-e? Nem érdekel. Én viszont rámarkolok a csípőjére, egyúttal pedig szabadjára eresztem a karmaimat, ahogy lecsúszik a fogás a kerek seggére. Hatalmasat visszhangzik a csattanás, amit a rávágásom idéz elő, majd romantikusnak cseppet sem mondható tempóban dugom ezt a szegény szerencsétlent, aki hamarosan az élet minden terhétől búcsút mondhat. Úgy élvezek el benne, mintha fizikai fájdalmat okozna. A szemem összeszorul, az arcomon ülő kéj vicsorrá torzul, az izmaim pedig minden porcikámban megfeszülnek. Nem bírom... Zihálva, hörögve és bikaként fújtatva, állatias pofával keresem az Ikkuma tekintetét. Az elszántságon felül talán valami kérlelő is bujkál a vonásaimban. Én is éhes vagyok. És bár a szexuális éhségem valamelyest csillapodott, a farkasomé még csak most éledt fel igazán. ~A világért sem siettetnélek...~ Küldöm neki gondolatban az egyértelmű vészjelzést. Rendben van, már túl vagyok a kétszázon, de kurvára be vagyok baszva, smároltam Darrennel, szétkúrtunk egy nőt és Darren volt olyan hülye, hogy a vérét fakasztotta. Átadom neki a csajt, élvezze csak ki, közben pedig igyekszem magam féken tartani, hogy ne váltsak alakot most rögtön és ne játszadozzak tovább vele a magam sajátos, beteg és régóta elfeledett módján.
Ez a mi esténk volt, telihold nélkül is, ugyanazok az elemi ösztönök munkáltak, mint olyankor, csak a bestia kényszeres kitörése nélkül. Bár egy a helyzet neki is imponált, kedvére volt, kéjesen nyújtózott, élvezte a másik farkas jelenlétét, közelségét, örömmel lel rá benne a falkatársban, ami által több energiát engedett ki, megmártózott a másikéban, hogy aztán jóllakottan húzódjon kissé vissza. A lány lába meg-megremegett amíg nyalogattam, utána erre már nem volt lehetősége, mert tartottam, fogtam, miközben mozogtam. Ha maga a szűk, olykor meg-megránduló érzés nem lett volna elég, ami a farkamat ölelte, akkor ott volt plusz ajzószernek a látvány és a cuppogó hangok a nyögésekkel keveredve. Igaz, csak az láttam, ahogy a kurva feje és keze mozgott, de mivel tudtam, hogy mit művelt és láttam közben James arcát is, ez tovább fokozta a saját vágyamat - már ha volt azt még hova fokozni. Még nem élveztem el, amikor James már a végét járta, egyetlen ingerült mordulással jeleztem csak, hogy ez a fordítás azért nem volt annyira ínyemre, de szerencsére a némber egyből tudta, mi a dolga. - Ügyes kislány! - dicsértem komolyabb elismerés nélkül, amikor kapásból bekapta a farkam. Szerintem már azt se fogta fel, mi folyik körülötte, vele. Jamesszel úgy pörgettük, mint a körhintát. Eszköz volt, szexuális játékszer és egyre finomabbnak tetsző falat. Tulajdonképpen olyan ütemre szopott, amilyenre James dugta. Rövid időre lehunytam a szeme és a látást kilőve a többi érzékszervemre hagyatkoztam a helyzet megítélésében. Már amennyire képes voltam rá. Az egyetlen, amit felfogtam az volt, hogy ez jó, és még akarom. De csukott szemmel szédültem, így kénytelen voltam kinyitni. James pont ekkor élvezett el. Még sose láttam őt ilyenkor, a látványa annyira... felkavaró volt, hogy ez bizony megért egy fotót. Éreztem, hogy ott vibrált a farkasa, a vonásai megváltoztak, ez pedig nekem se hagyott nyugtot, feszített belülről, olyan hevesen, mint talán még soha, követelte a vért, hogy bőrt téphessen, húst szaggasson, csontot törjön, halált hozzon. Legalább annyira akarta, mint én a kielégülést. Felrántottam a szukát, kissé durván a falhoz löktem, a feneke alá nyúltam, megemeltem, mire egyből a nyakamba kapaszkodott. Ismét benne voltam, az iram ezúttal viszont jóval sürgetőbb lett, csillapítani akartam a vágyaim... nem is, inkább kiélni őket, ahogy egy ideje már nem tudtam. Hevesen ziháltam, a csípőmet vadul mozgattam, nyelvem a nő torkán játszott, agyaraim karcosan érintették bőre nyirkos felületét. Olcsó parfüm és alkohol szaga keveredett, kicsi körmeit a tarkómba vájta, nagyon közel volt már, pechére én jóval közelebb. Az orgazmus megváltásként érkezett, megremegtem tőle, egyik kezemmel elengedtem a lányt és a csempére csaptam, egyelőre még nem őt akartam bántani. Éreztem, ahogy minden kis izomköteg táncot járt a bőröm alatt, elernyedtek volna, mint a férfiasságom, most, hogy vége lett ennek a fajta mámornak, de a farkas kielégítetlen maradt. ~ Gyere, Jimbo, vacsiidő ~ fordítottam a fejem James fel, mialatt próbáltam normalizálni a légzésem.Fújtató volt, az arcom verejtékben úszott, az egész testem olyan volt, mint egy pokoli katlan: felhevült és még mindig izzott. Kótyagos voltam, érzékeltem magam körül a világot, de inkább csak halvány benyomások alapján. - Fokozhatjuk ezt még máshol - duruzsoltam a kurva fülébe, ebbe pedig már a farkasom karcos-morgós hangja is benne volt. ~ Vigyük ki hátul! Kihúzódtam belőle és nagyon reméltem, hogy James már mobilabb volt, mint korábban, mert én nem voltam éppen mozgáskoordinációm csúcsán. Más csúcsot meg már elhagytam, a következő pedig még csak most jön! Amikor mellénk ért, tekintetem akarva-akaratlan is a szájára siklott, a nem sokkal ezelőtti pillanat pedig vonat kíméletlenségével robogott át rajtam. A lány árgus szemmel figyelt minket, és ez volt az utolsó löket ahhoz, hogy odahajoljak és megnyaljam James száját. ~ Enyém a torka... ~ néztem a Kangunart szemébe, íriszem sárgán villant. Nem voltam fenyegető, ez figyelmeztetés sem volt, csupán közöltem a felállást. Hogy ő azalatt éppen kibelezi a hasát, vagy letép a lábát, nekem édes mindegy volt. Gyilkolni akartam, életet oltani, aztán féktelen állat módjára enni.
A parkolóban ugyan nem járt senki, de volt néhány autó, gyűlöltem volna, ha megzavar az egyik sofőrje, tulajdonosa, így marad inkább a legközelebb sötét sikátor. Valamelyest már tudtam gondolkodni a zene is csak távoli lüktetésként hatolt ki a kocsmából, a hideg téli éjszak pedig kissé arrébb hessegette a szeszgőzt a fejemtől. Megkordult a gyomrom. A sikátor hulladéktól, vizelettől és kesernyés hányástól bűzlött, ami nem volt meglepő egy kocsma közelében. Nem éppen ragyogóan terített asztal, de momentán cseppet sem érdekelt. Amint beértünk, megfordultam, s mivel én mentem elöl, így szembe találtam magam a lánnyal. Fiatal volt, talán épphogy elérte a 25-öt, de nem tudtam érte sajnálni, az évek kicsit átformálták az értékrendem, így mindössze annyi jutott róla eszembe, hogy ez azért mégis egész szép halál. Megfordítottam, hogy szembe Jamesszel, félretűrtem nyaka egyik oldaláról sűrű, hosszú haját, a nyaka oldalát csókolgattam, kényeztettem. Vékony volt, törékeny... kívánatos. Az éhség nagy úr, legyűrhetném, ha akarnám egy vadászattal, de a szarvas mégsem ember én pedig olyan régen ettem már ilyen csemegét, olyan régóta szomjazom a vérüket, nélkülözöm húsukat, pótlom satnya állatokéval, hogy szűkölni tudtam volna. Kitátottam a szám. A fogamon egy pillanatra megcsillant az utcalámpa bágyadt, sárga fénye, szemem óhatatlanul sárgába fordult, a bestia karmai a lány felkarjába vájódtak. Sikolyra nyílt a szája, de én voltam a gyorsabb...
Tegyük fel a költői kérdést: mi marad egy magát fékezni nehezen tudó hímnek, amikor idősebb és erősebb társa falhoz csapja az imént teleélvezett szukát? Nem sok, valljuk be. De nem kell sajnálni a gyertyatartó szerep miatt. Az agyam, az elmém elszállt, valahova teljesen messze. Zihálva és hörögve fordulok a mosdókagyló felé, eresztem meg a hideg vizet és mosom le az arcom, de semmit sem ér. Csak a hajamról csöpög le a víz, az ingemet ezzel is csak még csatakosabbá téve. Persze közben se nem vakultam, se nem süketültem meg, úgyhogy pontosan tudatában vagyok annak, mi folyik a hátam mögött. Megfordulok. Hiba. A szuka már üvöltve sikongat, és bár Darrennek csak a seggét és a tarkóját látom, a lány kéjtől megnyúlt arca, a szenvedés, ahogy az ajkába harap... Ott volt a szemem előtt. Persze a hím ettől is megkímél, amikor állatias csókra kényszeríti a halandót. Ez édes kevés. Képtelen vagyok kizárni a hangokat és a szagokat. A vérszomj továbbra is a bőröm alatt pulzál, nem megy az sehova. És tudom, hogy a társam is hasonlóan érez, annak ellenére, hogy benne még mindkét éhsége versenyt fut az idővel. Arra eszmélek, hogy rájuk bambulok és még mindig halkan nyögve és zihálva figyelem őket. Elélveztem ugyan, de a farkam még mindig mocskosan meredt a párocska irányába. A szagok és az energiák, a hőmérséklet egyre csak fokozódik, ahogy mindketten közelebb jutna az orgazmushoz. Látni akarom, közben pedig pontosan tudom, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, ha végignézem. A szám teljesen kiszáradt már a folyamatos levegőkapkodástól, na és persze az alkohol folyadékelvonó hatásától. Évek, talán évtizedek óta nem volt részem hasonló küzdelemben magammal és a Farkassal. Úgy akar belőlem kitörni, mint egy józanító hányás, néha még bele is hullámzik a felsőtestem, amelytől az egyébként is lagymatag mozgáskoordinációm hatására a mosdó oldalfalának csapódok. Az egyik felem szeretne ráüvölteni Darrenre, hogy kussoljanak már el, a másik azonban ki akarta élvezni a helyzet utolsó pillanatait. A homlokom a hideg csempének nyomom, és akaratlan, ösztönös mozdulattal markolok rá saját magamra, az érintéstől aztán megint nem tudom, hogy épp melyik éhség a rosszabb. Darren tenyere majdhogynem repedtre töri a csempét a falon, amikor elélvez, az energiái úgy csapnak pofán, mintha ököllel tette volna meg. Lehunyom a szemem, szédülök ebben a vak sötétben, de ebbe a sebes forgásba belekapaszkodhatok addig, amíg rá tudom venni magam arra, hogy elengedjem a farkam és visszahúzzam a nadrágom, helyére téve ezzel mindent odalent. Már gondolatban sincs kapacitásom válaszolni Darrennek, csak felnyögök és követem az utasítások szerint. Amíg ki nem érünk a hidegre, csak faltól falig bírok létezni. Megtámaszkodom itt, megtámaszkodom ott, haladok előre, mint valami elbaszott gyík, de tény, hogy a -40 fok visszaránt a valóságba. De egyáltalán nem fázom. Egyrészt az alkohol fűt belülről, másrészt sokkal jobban lefoglalja a gondolataimat az előttünk álló vacsora, mintsem egy kis fagy miatt picsogjak.
//Outside//
Szerencsére képes vagyok járni, immár a falak segítsége nélkül is. De még hogy! Tank módjára emelem egyik lábam a másik után, a fagyos hó csak úgy recseg a cipőm talpa alatt. Siessünk... Érjünk már oda... Sikerült hát beérnem az előttem haladókat, és ahogy elkapom Darren tekintetét, éhes dög módjára nyalom meg a szám, s már nem is lepődöm meg azon, hogy a mozdulatomat Darren követi. Beleborzongok abba, ahogy a nyelve puhán végigszánt a számon, és akár egy követelőző állat, a farkasok sebességével kapok az ajka után, egy utolsót harapva az alsó ajkába. A csajnak is tetszett a dolog. Mondhatni, legalább két gyönyörű férfi képe kíséri majd a másvilágra. Megható... Darren a lány mögé kerül, és csókolgatni kezdi a nyakát. Az elmémben pedig kezdetét veszi a jól bevált szeánsz, melyet már oly' régóta nem csináltam, de mégis... Még ilyen állapotban is hihetetlen részletességgel ömlik belőlem minden szó és gondolat. - Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz... - motyogom szinte szünet nélkül a szavakat, miközben térdre borulok a fagyos földön a lány lábai elé. A kezeim játékos követelőzéssel szaladnak fel a hosszú combokon - A lelked bűnös, de a megváltás már közel jár... - suttogom bele a combja húsába, miközben az orromat nekidörzsölve haladok fel a lába vonalán a belső combján, egészen a szeméremdombjáig, lehelve rá egy utolsó csókot. - Jöjj, megmutatom neked a nagy szajha feletti ítéletet, aki sok vízen ül, akivel paráznaságot követtek el a föld királyai, a föld lakosai pedig lerészegedtek paráznasága borától... Az idézet szavai valamiféle képlékeny suttogássá szelídültek a lány combjai közt, de ezzel nem is az volt a szándékom, hogy a többieket szórakoztassam. Ez saját magamnak volt szükségszerű, hogy tudatosítsam magamban, hogy az állati étvágyon kívül miért érdemel felszabadító halált a szajha. Nem várok. Karmot lökök ki az ujjamból és felhasítom a belső combot, átvágva vele az artériát, hogy a félelemtől dobbanó szívének lüktetésével árasszon el a vérfolyam, amíg még élet van ebben a bűnös testben. Úgy a negyedik lökésig bírom, aztán a pofám megadja magát a farkasnak és megnyúlt agyaraim közé fogom a lüktető sebet, úgy nyelve a vérét, mintha az örök életet innám magamba. Hörögve mártózom meg a húsában, és egyáltalán nem érdekel, hogy Darren épp mit csinál vele. Csak hallom a szakadó hús hangját, és borzasztó ajzószerként hat, hogy Darren farkasával közösen lehet részem ebben az áldozatban. A felsőtestem izmai megduzzadnak, az ingem néhol reccsenve adja meg magát a megkezdődött átalakulásnak. De a farkasnak elég ennyi tér is, nem megy tovább. Kitépem a lány combjának húsát, és úgy kezdem el zabálni, mintha még soha nem tettem volna hasonlót. Már belülről fűt a friss, meleg hús, és már csak azért kell imádkoznom, hogy összeférjen a gyomromban levő alkoholmennyiséggel. Ha csak Darren nem szakít valahogy félbe, úgy dolgom végeztével áttérek a másik, egyelőre sértetlen combjára.
"Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz..." Minden szó egy-egy bomba erejével robbant bennem, áttörve alkoholmámoron, vérszomjon, delejes bódulaton. A bennem lévő farkas ritka felindultsággal mozdult meg emberi felem emlékeinek hatására, arra a megvetésre, gyűlöletre és semmihez sem fogható haragra, amit James mormolása váltott ki. Minden más nesz, zaj, beszédfoszlány vagy zenedübörgés elmosódott, tompa morajként hatott. Verés, köpködések, zúzódások, törött csont, ütésre emelt kéz, ami nem sokkal korábban még imára kulcsolódott, csillogó aranykereszt, elhajított kő, sár, vizelet és ürülékszag, csontig ható hideg... A hófehér bestia hörögve szegte fel a fejét, a szememből ő nézett Jamesre, mindkettőnkből iszapos, fojtogató harag ömlött alattomos méregként, miközben a lány torkát haraptam át. Mázli, hogy ott állt a Kangunart és köztem, máskülönben lehet, hogy önuralmam maradék morzsáját is felőrölve nekiugrottam volna, közben üvöltve követelve, hogy ilyet még egyszer ne merjen mondani. Szinte győzködnöm kellett magam, hogy Jamesszel van dolgom, nem egy pöffeszkedő álszent seggfejjel, aki segítség helyett még meg is rugdos egy kéregető, nyeszlett gyereket. A lány álla alá nyúltam, karmaimat az állkapcsába akasztottam, majd lassan, kiélvezve minden egyes csigolyareccsenést és szakadást. Éhes voltam még mindig, de a puszta ösztönös táplálkozás mellett feltűnt egy betegesebb vágy is. Eddig csak fel akartam falni. Most már szét akartam tépni, ez pedig tűzbe hozta a farkasomat is. A lassú mozdulat a végére ért, a lány feje ott volt a kezemben, külön a testétől, másik kezemmel az élettelen testet tartottam. - Jó éjt! - mondtam érzelemmentes, hideg hangon a halott szempárba nézve és elengedtem a fejet, ami tompa puffanással ért földet, majd az oldalára borult. Ijesztő, kissé élveteg, másrészről viszont őrült mosoly jelent meg az arcomon. Hófehérkém előkéredzkedett, az alakját nem mutathatta meg, de nem is kellett. Régebben szerettem volna azt hinni, hogy nem olyan, vagy nem hasonlít túlzottan Kirillére, de... az alma és a fája. Lefektettem a hátára a csonkolt hullát, James alapos munkát, az egyik lábát már befalta, most áttérhetett a másikra. Hentes munka, semmi tiszta és szép nincs benne, egy célt szolgál: vérbe áztatni, vérrel és hússal kielégíteni olyan vágyakat, amik sötétebbek, mint maga az éjszaka. Letérdeltem, majd négykézláb másztam a hastájékhoz. Letéptem azt a kevés anyagot, ami a bőrét takarta, majd a fogaimmal estem neki. A belek kibuggyantak, mire mohón utánuk kaptam és anélkül, hogy bármi másra ügyet vetettem volna, falni kezdtem, közben a karmaimmal tovább téptem a hasát. Puha belek, vér, ami még az élet melegét őrizte... A szemem sarkából láttam Jamest, de nem fogtam fel, mit csinált, túlzottan lefoglalt, hogy végre megint embert ehettem.
Legközelebb már csak akkor pillantottam fel, amikor a magam részét beburkoltam. Körülöttünk minden csupa vér volt, minket is az borított, a fémes szag belengte a környéket. Feltápászkodtam és a hideg, piszkos téglafalnak dőltem. Csontok maradtak, pár apró cafat, ruhafoszlányok, ködös emlékek és a semmivel össze nem téveszthető íz a számban, ami olyan jóllakott, gyönyör teli érzéshez juttatta a farkasom, mint talán semmi. Nem akartam és nem is tudtam már gondolkodni a fejem nehéz volt, ágyra vágytam. A térdem megrogyott és leroskadtam a fal tövébe. A legapróbb bűntudatot se éreztem. Ez is csak vadászat volt és a ragadozók diadalával végződött. Ennyi. Mindenki tudja, hol a táplálékláncban a helye: a miénk a csúcs.
Van bennem annyi vakmerőség, hogy egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy Darrenből süt valami megfoghatatlan, számomra egyelőre érthetetlen düh, ami még a a hidegnél is erőteljesebb libabőrre készet. Csak morranva csócsálom tovább a nekem jutott falatokat a lány lábából, és közben érzem a tetemből az ingemet áztatott vérből felszálló, langymeleg gőzt a pofámba csapni. Az, hogy a lány feje leszakadt a testétől, csak akkor tűnik fel, amikor a test a földön fekszik, én pedig csak felpillantok négykézlábas támaszomból akkor, amikor hallom a szakadó hasfal bőrének sajátos szaftos recsegését. Felemelem a félig átalakult pofámat és tűnődve, már-már érdeklődve figyelem, hogy Darren éppen mit csinál. Aprót morranok. A farkasom van annyira szemtelen, hogy bár tisztában van a rangsorral, mégis ki akarja venni a részét a zsigerekből. Emberi mozgáshoz cseppet sem hasonlítható lapos kúszásban sunnyogok közelebb Darrenhez, majd néhány centire a fejtől "barátságos" szaglászásba kezdek a hús felett és még mielőtt arra vetemednék, hogy belefaljak újra az emberi testbe, a farkas alázata jeléül odanyalintok Darren szájára, fogára s egyúttal a benne lévő húsra, amit éppen magába nyel. Csak akkor kapom el a fejem elégedetlen hörgéssel, hogyha Darren nem enged a közeledésnek, és rendre kíván utasítani, hogy igenis várjak a soromra. Akkor hát feltüzelve bár, de várok arra, hogy Darren befejezze és odavesse elém a maradékot, de ha egyébként is engedi, akkor még vele párhuzamosan vetem rá magam az izmokra és a szervekre. Benyúlok és a karmos mancsommal vágom ki a májat és az epét. Azokba nem jó csak úgy beleharapni, a keserű zamat tönkreteszi az élményt. Azt az élményt, ami már olyan régóta nem adatott meg nekünk, az, hogy embert ehetünk. Akinek a húsában sokkal intenzívebben ott ragad a félelem íze, mert nem vezérli az az ősi ösztönös megnyugvás, hogy ő bizony áldozatnak született. Ott van benne a küzdés és a meglepetés aromája, számomra pedig a szégyenérzeté is, amiért ilyen mocskos módon felkínálkozott és bűnbe esett a halála előtti utolsó percekben. Csorgó nyállal tépem fel a bordáit, hogyha másra már nem is futja, de egy falatot csak kaphassak az áldozat szívéből. Csak egy pillanatra villantom fel a kékeimet, amikor látom, hogy Darren a falnak dőlve adja meg magát a totális gyönyörnek és elégedettségnek. Lassan nekem is be kellene fejeznem, mert bár a farkas éhsége tombol bennem, mégis az ember gyomrának kell megküzdenie a méretes húscafatokkal. Nem sokat hagytunk belőle. A bordái az ég felé merednek, a combjai belső felén világít a csont, ahogy rávetül az utca gyér fénye, a belei és a maradék pedig itt-ott elszórva a teste mellett. A legtöbb vér mégis a nyaka körül ivódott bele a hóba, hála Darren közreműködésének. Eszelős lihegéssel térdelek a hóban, a farkasom szép lassan visszatér az emberi testem fogságába, nekem pedig nem marad semmi, csak az őrülten elégedett és győzelemittas vigyor, ami tökéletesen leírja, hogy cseppet sem aggódom a holnap miatt, pedig vélhetőleg nagyon be leszek szarva, ha egyszer kitisztul a fejem. - Basszus... - nyújtom el lustán a szót, ami jelenleg a kábult öröm kifejezésére szolgál - Ahhh. Második orgazmus. Nincs kedvem takarítani. Nyafogom el a végét, mint egy elkényeztetett gyerek, miközben felnyalom magam a földről, bár még mindig megszédülök, szóval kicsit dülöngélek, mielőtt sikerül szilárd talajt fognom. Kurva jeges föld! Érzem, hogy Darren fáradt és jóllakott. Utóbbi rám is igaz, de engem még mindig doppingol a közelmúlt élménye. Talán ennyire különbözünk, vagy ennyit számít cirka hatvan év korkülönbség? - Ide... Ideállok a kocsival. Szerintem dobjuk a Chenába. A vér... A vér, a vér, a vér... Vakargatom meg a tarkóm, közben pedig körbesétálom a tetemet, és úgy nézegetem, mintha csak kiömlött vörösbor folt lenne a kanapén. Teljesen mindegy, ha a vért nem tudjuk elpucolni, akkor akár az egész tetemet itt hagyhatjuk. - Oda! Rugdossuk bele a havat. A.. Akár el is kezdheted, amíg ideérek. Mutatok a néhány méterre levő csatornatető fölé. Egy kibaszott zseni vagyok, mondtam már? Minden esetre csak akkor indulok el az autó felé, ha Darren jóváhagyta a takarítási ötletemet.
James közeledésére vad morgással válaszoltam, először felé kaptam karmos, mancsszerű kezemmel. Haragudtam rá, amiért olyan emlékeket idézett bennem, amiket szívem szerint eldobtam volna, amik a farkasomat is dühítették, mert abból az időből voltak valók, amikor gyenge és csenevész voltam. A farkasom szégyellte, én gyűlöltem. De erről a Kangunart nem tehetett... Arrébb húzódtam, a feltépett bőr felé intettem, jelezve, hogy jöjjön nyugodtan. Az alkohol és azok a szavak egy pillanatra kifordítottak önmagamból, fene se tudja, mikor volt ilyen utoljára. Ja, de! 1945-ben. Kirázott a hideg, megráztam magam és ettem tovább, de már nem arra figyeltem teljes gőzzel, amit éppen csináltam, a farkasom vettem át az irányítást, őt kellett most kielégíteni, hogy visszavonuljon. A végére már inkább tompa voltam, mint piától és vérszomjtól felpörgetett. Takarítási kedvem legalább annyi volt, mint Jamesnek, szívem szerint úgy itt hagytam volna mindent, ahogy volt, de az kicsit nagy luxus lett volna. - Hagyd a kocsit - mertem össze magam és próbáltam én is működésre bírni a szürkeállományom, ha már megadatott. - Részeg. Feltűnő... Mármint mi voltunk részegek - bár már talán nem annyira -, a kocsi meg feltűnő, főleg, ha összevissza kacsmarog az úton, és ezt-azt felborít. Lehet, hogy James részegen is remek sofőr, de talán nem egy hullával a csomagtartóban kéne erről megbizonyosodnunk. A legközelebbi szemeteskonténerhez botorkáltam, felcsaptam a tetejét és az első kezembe akadó, nem túl tömött fekete zsákot kivettem belőle. Szétcsomóztam a száját, az orrfacsaró tartalmát visszaborítottam a konténerbe, majd az üres és iszonyatosan büdös zsákot a maradványok mellé dobtam. Megropogtattam a vállam. - Vigyük gyalog, talán még gyorsabb is. - Kis közök, levágások, semmi perc alatt a folyónál leszünk, ha csak valamelyikünk nem találja be a legközelebbi árkot. - Szerinted elfenekelnek minket ezért? - döntöttem oldalra a fejem és egy pillanatra valamiért baromi viccesnek találtam a helyzetet. Éljen a morbid humor! - Tüntessük el gyorsan! - Elkezdtem összeszedni a vacsi maradékát, a bűzt amennyire tudtam, kizártam, és pakoltam a puttonyunkba a csontokat, ruhafoszlányokat, egyéb cafatokat, majd jöhetett a hókotrás. Mindez nem sokat segített, mert kiszagolni ugyanúgy ki lehetett, de a semminél és az otthagyásnál mindenképp jobb volt.
Mivan? Hogy részeg a kocsim? Embeeer.. Izé, farkaaas. A kocsim nem lehet részeg! Már emelem a kezem, hogy a szavába vágjak, amikor koppan, hogy ja, amúgy kettőnkre értette. Azaz inkább rám, tekintve, hogy ma én lennék Clark Kent a Bat... Izé. Ki az? Várjunk. Bruce! Ja, szóval, ma én lennék Bruce Willis Wayne a Batmobil kormányánál. Kissé megrázom a fejem és elég idiótán felröhögök, miközben kissé balra dőlve kikötök a falon, felhorzsolva a bőrt az alkaromon és a könyökömön. Az egész olyan, mint egy beteg trip. Az alkohol a hússal keveredve csak gyorsabban szívódik fel, meg a hús és a vér együttese hatására úgy érzem magam, mintha be lennék lőve. Hála a bundás pajtásomnak, aki valahol most lógó nyelvvel csapkodja magát a földhöz örömében. Figyelem, hogy Darren mit alkot, és igyekszem közelebb oldalogni hozzá, hogy segítsek bepakolni a "maradékot". Hiába, ez itt Amerika, és a szó legszorosabb értelmében kapjuk meg a doggy-baget. - Okés. Felelem egyszerűen. Ha gyalogolni akar, akkor gyalogolni fog, rajtam nem múlik semmi. Sőt, talán még meg is köszönöm neki, ha majd hazaérünk, hogy rávett a dologra. Meglehet, hogy kiszellőzünk mindketten, aminek hála csak mérsékelten fogunk reggel fetrengeni, és talán még a soha többet nem iszom mondatot is csupán kétszer fogjuk elismételni. A kérdésére felkapom a fejem, halk hümmögést hallatva, amikor éppen egy adag belet szeretnék beletömni a kukába. Szemeim tágra nyílnak, mint a gyereknek, aki nem érti, hogy mi rosszat csinált. Persze megint elmerengek Darren vonásain, és fogalmam sincs mikor és hogyan került buja mosoly az arcomra, de ott van és azt sugallja, hogy igen, pont arra gondolok, hogy milyen vadul csókolóztunk nemrég és hogy ezek után az elfenekelés talán nem is hat olyan idegennek. - Talán... Talán nem. De ha megteszik, szeretném végignézni, hogyan csinálják. Kissé kidugom a nyelvem hegyét, hogy játékosan és nem törődve semmivel, hófehér fogaim közé szorítsam. Aztán hirtelen szakad a tantusz (már nem esik, szakad!), ezzel egyetemben halálsápadt lesz az egész arcom. Inkább felkelek és a hullapakolás helyett kétségbeesetten kezdem a csatorna felé rugdosni a havat. - Ó, ne. Ne, ne, ne, ne... Nem kéne kinyírni a maradékot is?! De... Legalább ezzel siessünk és húzzunk a picsába! Nos, fogalmam sincs, hogy Darren mennyit tud az én kis privát ügyleteimről, de talán jobb is, ha ebbe most nem megyünk bele. Bármit, tényleg bármit elviselek, de Roxan haragját ne kelljen! Bármit megteszek, csak ezt nem akarom! Talán évek munkája menne tönkre azzal, ha erre fény derülne, nem is beszélve arról, hogy minden bizonnyal a tanulmányaimnak is búcsút mondhatok. Az elkövetkező percekben mindent megteszek, hogy minél gyorsabban megindulhassunk a folyó felé. A terep... Hááát. Nem túl fényes, szag alapján pláne nem, de ennél többre nem futja. A lehetőségekhez képest sebes tempóban igyekszem haladni, és remélem, hogy ez Darrent nem érinti rosszul. - Baszki! Hát nem be van fagyva ez a köcsög? Fakadok ki már a rakpart felé sétálva, és beleboxolok egyet a levegőbe. Hogy száradna el... Hogy szikkadna ki... Beletúrok a hajamba úgy véres-beles-cafatos kezekkel, és ott is hagyom az ujjaimat, mert nem érdekel. Így szánkázok lefelé a vízhez, meg-megcsúszva, közben pedig olyanok anyját is szidom, akik még meg sem születtek. Veszélyes, de mégis rácsörtetek a jégre, és egy nagyobb kővel a kezembe elkezdem izomból püfölni a méteres jeget. - Hogy miért nem... Lehet... Minden... Úgy... mint... száz éve! Adom ki közben a dühömet, és ha csak Darren le nem fog, addig ütöm a jégtakarót, amíg egy eltúlzott mozdulattól hasra nem vágódom rajta. Na és most...? Most mi a franc legyen?
Kajla vigyorra szaladt a szám arra, hogy James nézné a fenekelést, emellett az arcára volt írva, hogy mire gondolt, más körülmények között pedig lehet, hogy zavart volna, itt és most azonban egy kicsit se. Aztán egyik pillanatról a másikra vesz egy száznyolcvan fokos fordulatot a hangulata, és a játékos jókedve tulajdonképpen nyomtalanul eltűnik. - Megőrültél? - horkantam fel arra, hogy nyírjuk ki a többit is. Már ez az egy húzós volt, és ittasság ide vagy oda, azért halomra ölni őket, nem lenne buli. - Mi a... - néztem, ahogy megkettőzött tempóban kezdett el pakolászni, havat kotorni és kapkodni. Nekem valamivel több időbe került, hogy rájöjjek, mit is jelent James szempontjából, ha az őrzők ezért "elfenekelnek" minket. Ja, hogy úúúgy... Na, így már tényleg sokkal gázabb volt a helyzet, kár, hogy erre a mosdóban nem gondoltunk. Mondjuk, aközben gondolkodni, elég nagy mutatvány lett volna. Én is iparkodtam, de még elég ködös volt a fejem ahhoz, hogy ne tudjam pontosan megítélni, mennyire végeztünk alapos munkát. A látható nyomokat eltüntettük - legalábbis én nem láttam már árulkodó jeleket -, a biztonság kedvéért pedig az egyik konténert a csatorna fölé toltam, a havat pedig össze-vissza fötörtem, hogy ne lehessen kivenni a kicsi keréknyomokat. A szagokkal nem tudtunk mit kezdeni, kis szerencsével a sikátor bűze elnyomja őket valamelyest. Cseppet sem érintet rosszul, hogy James gyors tempót diktált, edzett kis csóka voltam, tudtam tartani a lépést, az már kérdést, hogy a táv felénél akkora zakót dobtam, hogy az kabaréba illő volt. Nagyobb baj, hogy esés közben próbáltam valamit elkapni, a valami pedig történetesen James gatyaszára volt. Nem, nem vetkőztettem le, és nem növeltük közszeméremsértéssel a bűnlajstromunkat, de ő is elvágódott. - Bocs, pajtás! - tápászkodtam fel és őt is összemertem zsákostól, mindenestől. Annyi mázlink azért volt, hogy nem szakadt ki a zsák. Hm, végre nem kínai gyártmány? A közjáték után sikerült egy darabban leérnünk a folyópartra, ahol jött James drámájának következő felvonása, ez lassan felért a shakespeare-i nagy monológgal! Igen, be volt fagyva a "köcsög". José Alejandro Delgado itt lőtte volna főbe magát ha egy brazil szappanopera 3652. részében lettünk volna, de szerencsére ez a Való Világ. Lecsusszantam James mellé, és lefogtam, mert ezzel semmit sem ér el, csak azt, hogy megmutatja majd rendőröknek, biza próbálkozott ő derekasan, de a természet kifogott rajta. - Add ide azt a kavicsot! - Ha nem ment szép szóval, elvettem erővel. - Hozz még köveket! Kinyitottam a zsák száját, és én is belepakoltam pár darabot. Amikor úgy éreztem, hogy súlyra megfelelő, újra összecsomóztam, párszor meglengettem, aztán elhajítottam. Magasra dobtam, és amennyire a koncentrációmból telt, a folyó közepére céloztam. Ott elvileg vékonyabb a jég, és a zuhanás, a kövek meg a fizika talán segítenek rajtunk. Ha nem, akkor elkezdhetünk becsoszogni a folyó közepére... Puffant! - Szakad be, szakadj be, szakadj be! - Ha lettek volna pompomjaim, azokkal is drukkolok. - Asszem reccsent! - hegyeztem a fülem, és reméltem, hogy a jég volt az, nem pedig hangot hallucináltam.
Darrennek bizony a maga erejével kellett megragadnia a karomat, hogy megálljt tudjak magamnak és az indulataimnak parancsolni. Ekkor azonban már kérdés nélkül ejtettem ki a "kavicsot" a kezemből, bár a szívem úgy pumpált, mint egy felturbózott gőzgép. Hozzak követ? Hát persze... Hozz még követ, fejezd be, nyugodj meg, b*szódj meg! Mármint nem Darrenre haragszom, egész egyszerűen gyűlölöm, hogy ma, 2013-ban egy-egy emberélet olyan marhára fontos. És még csodálkoznak a fene nagy tudósok, hogy túlnépesedik a bolygó. Nem hagyják dolgozni sem az ismert, sem az ismeretlen természetet. Mindenre gyógyszert írnak fel, a vadakat pedig rabláncon tartják. Élet az ilyen?! - Remélem, ennyi elég... Morgom oda Darrennek, amikor egy kisebb rakásnyi követ dobok le a lába elé. Csak nézem, ahogy pakolja a zsákba, figyelem, ahogy lendületet vesz, és figyelem, ahogy... Mi a...?! A zsák repül, eltűnik a fekete ég színében, majd kínosan csendes másodpercek múlva csattan valahol a folyó közepén. Eltátott szájjal és kerek szemekkel nézek rá, amikor azt mondja, hogy szerinte reccsent. - Az, hogy szerinted reccsent, nem elég... Már bocs. Ikkuma ide, Ikkuma oda, hatvan év erőfölény ide-oda, jelen pillanatban rangon és tiszten kívül mindketten ugyanolyan himbálózó szartengerben úszkálunk, úgyhogy azt hiszem, jogomban áll megütni az ilyen hangnemet. Fogom magam és nekiindulok befelé. Futni akartam, szóval Darren útközbeni eltanyálása most újra megismétlődik. Tíz méter galopp után ráhasalok a jégre, hangos csattanással és égbe törő káromkodással. - Akkor kúszok, vazze'... Az alkarjaimra támaszkodva, egyiket a másik után pakolva haladok a folyó közepe felé, a lábaimmal is besegítve, mint egy igazi kommandós. Menő mi? Ja, nagyon, csak rohadt nagy kár, hogy szükségem van rá. A bőröm lassan, de biztosan lehorzsolódik, ahogy haladok előre, de azt hiszem látom a fényt repedést, amit a mi kis hullánk okozott. De mivel nem vagyok teljesen biztos az állapotomban, így közelebb akarok menni, amikor... A jég akkorát reccsen, mint a Jégkorszakban, amikor a Motkány a kis makkját dugdossa befelé a földbe, majd míg a meglepettségem tart, egy darab velem együtt válik el, én pedig fejjel előre a zsák által kiütött résbe csusszanok. Nem tudom, hogy elsőként a fagyos víz, vagy az oxigén hiánya az, ami megriaszt, minden esetre tökéletesen józanító hatással van rám ennek az együttese. Nem süllyedek mélyre, szóval pusztán néhány másodpercbe telik, hogy újra a felszínen legyek. De még ekkor sem azt tartom a legfontosabbnak, hogy sikerült megúsznom, hanem... - Jó vagy, Ren! Sikerült! Wohooo! Kiabálok, mint valami olimpiai győztes, aztán igyekszem kikecmeregni a vízből. Azt hiszem, most jött el az a pont, amikor sietni kellene hazafelé, mielőtt elkékülök. Vajon a farkasok meghalhatnak fagyhalál által?
Jamest olyan hamar hagyta el a jókedv és a humorérzék, mintha sose lett volna a birtokukban, de ezen nem volt mit csodálni. A helyében én is ennyire ki lettem volna bukva, így azonban az aggódási mutatómon nem virítottak szélsőséges értékek. Persze nem akartam, hogy bajunk legyen ebből az estéből - tuti lesz -, azonban korántsem láttam olyan tragikusnak a helyzetet, mint ő. Nem foghatok mindent a piára, csakhogy az azért még munkált bennem, a veszélyérzetemet is tompította, de hát ez van. Meg a durci. James szavaira ugyanis semminemű én-a-feljebbvalód-vagyok szöveget nem lőttem el, szimplán vállat vontam, és sértődött vakarcs módjára, törökülésben a jégre csüccsentem. Mit izgatott engem, hogy rohadt hideg volt és majdnem a felére fagyasztotta a hátsóm - amiért kár lett volna, mert valljuk be, egész formás... Asszem többé nem iszom... A megsebzett lelkűek kimértsége volt a terv, ám a Kangunart elvágódására hangosan felnevettem, ahogy az utána következő szitkozódása se szegte kedvem. A térdemre könyököltem, úgy figyeltem tovább a műsort, és még mindig kuncogva ráztam a fejem. Egyikünk se normális, ez már biztos. Derűm a másodperc tört része alatt illant el, amikor meghallottam a fülsértő reccsenést, s hiába kecmeregtem egyből talpra, mire függőlegesbe kerültem, Jamest már elnyelte a folyó. - Jimbo! - kiáltottam ijedten, és elindultam a lék fel. Legszívesebben futottam volna, de a riadalom okozta adrenalin annyi észt visszacsempészett belém, hogy rájöjjek: hasas lenne a lóti-futi vége. Némileg megnyugodtam, amikor láttam ismét felbukkanni, de ez még csak fél siker, még nem volt kint a vízből. - Eszetlen Kangunart! - zsörtölődtem. - Nehogy higgy a fülemnek, tényleg... most meg itt pancsolsz... remélem lefagy a farkad! Végre odaértem hozzá! A helyzet nem volt rózsás, a jég vészjóslóan recsegett-ropogott a bakancsom alatt, így inkább négykézlábra ereszkedtem, a jobb súlyeloszlás érdekében. Nem akartam én is megmártózni, elég egy pancsoló kisfiú. - Add a mancsod! - nyúltam érte, és ha megfogott, akkor óvatosan kihúztam. Horrorfilmekben kb ilyenkor jöhet az, hogy a hulla mégse hulla és elkapja a "menekülő" bokáját, hogy hullámsírba rántsa. Végigfutott a hideg a gerincem mentén, nem akartam fuldokló, haláltusás Jamest látni! Se most, se máskor... A maradék remek helyen volt, mi viszont nem, szóval,a milyen gyorsan csak lehetett, a part felé rángattam - a valószínűleg veszettül vacogó - Jamest. Amint újból föld volt a talpunk alatt, levettem a dzsekim - ha csak nem fröcskölt össze-vissza Jimbo, akkor száraz maradt -, aztán őt is elkezdtem kihámozni csurom vizes felső ruházatából. Ez más körülmények között eléggé félreérthető lett volna, talán most is az, de nem érdekelt. Egy gombócba gyűrtem a vizes cuccokat, aztán odaadtam a dzsekim. Fagyott embert láttam már, nem is egyet, farkast nem akartam még véletlenül se. - Azt hiszem, ennyi volt a móka mára - mondtam és gyorsan körbenéztem. - Menjünk, kicsi Jimbo. - Megeresztettem egy halványabb vigyort, mert azért na... aggódtam. Hogy ezt leplezzem, kicsit szélesebbre húztam a vigyorom és kérdeztem. - Szunyálunk együtt? Ha már ennyi mindent tettünk ma este közösen... - vigyorogtam, de ez már nem volt olyan vidám. Oda-oda pillantottam rá menet közben, figyeltem, mennyire néz ki szarul, és leginkább azért is akartam, hogy együtt aludjunk, hogy ha baj van, ott legyek. Aggodalmas, én? Kicsit...
Mellkason összekulcsolt karokkal, megvetett lábakkal álldogálva egy erdő menti ösvényen, hallgatom, ahogy a közeli patak halk csordogálással folytatja az útját, ki tudja merre? Nincs teljesen egy éve, hogy elindultam Alaszkába, de a mai napig nem tudom, hogy hova torkollik. De azt se értem, hogy miért ezzel foglalkozok, mivel annyi de annyi megfejteni valóm van még ezen a világon. Többek között, hogy mégis mit kezdjek a másik felemmel, mikor az napi szinten elő kívánkozik, és bár annyit tudok befolyásolni, hogy ne akarjon mindig a nyakamban lihegni, olyan erős nem vagyok, hogy vissza is szorítsam, ha ugrásra kész. Akaratos, makacs és túl erős ahhoz, hogy könnyű szerrel leküzdhessem. Bár, könnyen meg van rá az esély, hogy nem is akarom. Ahogy nem messze tőlem egy öreg bokor megrezzen, s egy, az enyémhez hasonló árnyalatú szempár találkozik a tekintetemmel, értetlenül vonom fel a szemöldökömet. Furcsa, hogy az erdőkben él egy olyan farkas, akinek majdnem kiköpött mása vagyok. Annyi a különbség, hogy valamivel nagyobb, és nyomokban találni sötét szálakat fehér bundájában. Amint megmozdulok, az megrázva busa fejét, tesz pár bizonytalan mozdulatot hátrafelé, s fogairól felhúzva az ínyét, hozza a tudtomra, hogy nem kíváncsi rám, valamint jobban járok, ha elhúzom a csíkot. Mi a fene? "Jó" szokásomhoz híven, most se adom be olyan könnyen a derekamat, de tisztában vagyok vele, hogy egy nálam jóval idősebb farkas szava, ez esetben tette, szent és sérthetetlen. Ha azt mondja menjek, mennem kell. De még előtte a szórakozás kedvéért, zsebre dugott kézzel, rendíthetetlen tekintettel elindulok felé, így az értelmetlenséget sugárzó szemekkel, csak megmozgatja végtagjait, s egy leereszkedő fújtatással megrázza a fejét. Felhagyva a szórakozással inkább sarkon fordulok, és elindulok a város felé. Nem hiányzik, hogy összetűzésbe keveredjek egy idősebb farkassal. Ahogy pár lépés után hátrapillantok, már a farkas is messze jár... Alig egy óra elteltével, már egy közeli pub egy boxában ücsörgök, előttem egy üveg sörrel, miből nagyokat kortyolva teszem élvezetesebbé az estémet. Meglep, hogy megint tele van a szórakozó hely, így csak nagy nehézségek árán tudtam találni egy teljesen üres fülkét.
*Az elmúlt napjaim sem voltak valami felemelőek. Ettől aztán tényleg jobb lett volna még a múltam is Floridában. De soha nem szabad meghátrálni, így talán nekem sem kéne. De nem elég, hogy ez a makacsság a véremben van, hanem még az is tetőzi, hogy lassan megbolondulok a magánytól. Na ja… mintha már eddig nem lettem volna kellően dilis. Annyira azért nekem sem volt fontos, hogy mások által istenített normák szerint éljek. Igen, talán kilógtam így az emberek közül, de ez sosem érdekelt. Vagyis inkább egy jó ideje nem, hisz valamikor még azért éltem, hogy megfeleljek másoknak. ebből csak annyi maradt, hogy megfeleljek magamnak. S az első lépést már meg is tettem. Kirittyentettem magam Alaszkai viszonyokhoz képest amennyire csak lehetet. Persze itt nem lehetett a miniszoknya, magas sarkú szandál meg egy top és irány az éjszaka. Azt nem, de még így ebben az eget repesztő hidegben is fel lehet öltözni normálisan. Egy vastag harisnya, térdig érő csizma, egy miniszoknya, egy szűk, hosszú ujjú felső, egy hosszított pulóver, kabát és voilá… már sem fagyok meg a taxiig, és míg onnan berobogok az egyik helyre. Ez ma az O’Connors volt. Egyetlen hiba az egészben az volt, hogy mindössze egyetlen penge volt a csizmámba rejtve. De hát aki barátkozni megy, az ne vigyen magával fegyvert. A pulthoz sétálva kikértem a söröm és a tequilám, mikor megkaptam az embereket kecsesen kerülgetve egy szabad helyet kerestem, ami felért egy alapos munkával. Hisz társaságok, párok ültek a boxokban a pultnál meg csak az alkoholista része. Na a párokhoz pofám nem volt oda menni mikor már azt hittem, hogy lassan nem csak egymás szájába esnek bele hanem itt helyszínen kielégítik a vágyaikat. Pff… szánalmas. Az alkoholista bagázs meg sosem vonzott és nem akartam balhét. De volt egy boksz ahol csak egyetlen ember ült. Na ott meg is álltam még mielőtt késő lett volna és valaki befészkel mellé.* - Szia! Szabad? * Kérdeztem és köszöntöttem mosolyogva, figyelmen kívül hagyva azt a hülye bizsergést a gerincemben mely megint ösztökélni kezdett, hogy húzzak innen jó messzire. S választ sem várva ültem le vele szemben miután lepakoltam az italaim. A hajam a fülem mögé tűrtem, hisz most csak kiengedve omlott a hátamra. Bő, lezser nyakú pulcsim pedig feltűnt, ahogy megszabadultam a kabátomtól.* - Hogyhogy csak így egyedül? * Igyekeztem valami értelmesnek nevezhető kommunikáció szerűséget kezdeményezni. De be kell látnom, hogy kijöttem a gyakorlatból még akkor is ha a barátságos mosolyom ott lapult az arcomon.*
Más-más formában, de volt szerencsém számomra idegen farkasokkal találkozni. Olyanokkal, ki egy részben emberek, egy részben pedig akár csak én, szörnyetegek. No nem biztos, hogy ezt mindegyik így tartja. Olyanról is hallottam már, aki kikiáltotta Isten ajándékának, én pedig csak gyűlölködve bámultam a képébe, és feltettem a kérdést, ha neki nem is hát magamnak, hogy "Isten ajándéka? Akkor miért létezünk így?". Soha nem voltam hívő, nem hiszek Istenben. De ha tényleg létezik, akkor nem hagyja, hogy holmi mutációnak hála, megszülessen a Vérfarkas, mint faj. Mióta otthagytam az otthonomat, nem hallottam semmit se anyám, se Summer felől. Azt tudom, mivel az apám és a másik testvérem halálát követően még otthon voltam, hogy rettenetesen nagy súlyú gyász telepedett a nyakukra, amit nem csodálok. Ikerhúgaim, szinte összenőttek. Mindenhova együtt mentek, imádták egymást, s ha már egy napra elszakították őket egymástól, megvoltak bolondulva. Ha jobban belegondolok, Summer még hosszú évekig nem fogja túltenni magát Hope halálán, amit... amit én okoztam. Ám minden lelkiismeret furdalás, vagy kétségbeesés nélkül képes voltam eljönni Angliából, és nem is gondolva arra, mit tettem. Megtörtént, és kész... Gyilkos vagyok? Igen! De nem én uraltam a testemet. Mindig rideg tekintetemmel fürkészem a bárban körülöttem ülőket, a nőket és férfiakat is egyaránt. Mintha attól félnék, valamelyik a nyakamba ugrik, s ellát egy évre a hülyeségeivel, gondjaival, amiből köszönöm, nem kérek. Nagy elmélkedésemnek hála, hogy nem veszem észre azt a személyt, aki menet közben letelepedik velem szembe, én pedig kékjeimmel nagyokat pislogva veszem őt jobban szemügyre. Ha jobban belegondolok, hallottam valami köszönés félét, amit azt hittem nem nekem szántak, de így már látom, hogy mégis. Így csak morcos tekintettel biccentek felé egyet, miközben egy mély, öblös sóhaj kíséretében megrázom a fejem. Nagyon merész lány... sokan visítva menekülnek, ha rájuk nézek, talán a negatív kisugárzásom miatt, ő pedig még mosolyog is. Bár, nem mondom, hogy bajom van vele, kifejezetten csinos. Megállás nélkül dobolok az üveg oldalán, ám mikor meghallok egy felém irányuló kérdést, felvonom a szemöldökömet. - Nem vagyok egyedül... nem mellesleg, kit hoztam volna magammal? Az aranyhalaimat? - nincsenek is halaim! Sőt, semmilyen állatom nincs, csak a másik, a bundás énem, ki most is velem van. Mondjuk arra nem árt odafigyelni, hogy ne szóljam el magam ezen a téren. Elvileg nem lenne túl szerencsés. - És te? Egy magadfajta lányka, hogy-hogy nem a környék leggazdagabb fickóinak egyikével lófrál?
- Húha, ez aztán az elmés megjegyzés. * Vigyorodtam el, hogy ne vágjon már olyan fancsali képet mind egy kiskutya. Komolyan még a végén megesik a szívem rajta. Na jó, annyira azért még sem. Mintha magam nem látnám, hogy dugik van a hely. Csakhogy nem erre voltam kíváncsi. De most inkább jobb, ha nem kezdek oktatásba szövegértelmezésből. Ami pedig a fájdalmas kifejezését és a villámló szemeit illeti… valóban nem ijedek meg, sőt… inkább arra ösztökél, hogy maradjak. Még akkor is, ha kelletlenül dörzsölöm meg a kezeim a szoknyámon. * - De nem tudom… a rossz fiúk bárhol kapnak jó kislányokat. * Billentettem oldalra a fejem, hisz ez így volt. A srácról pedig sütött, hogy a tipikus rossz fiúk közé való még akkor is, ha ilyen arccal rendelkezett. De ha csalnának, az emberi arc ismereteim még mindig ott van ez a hülye érzés, ami folyton kísért mióta beléptem ebbe a városba. Na de közben azért a tequilámmal is foglalkoztam. Megnyaltam a kezem, só és már le is húztam, ahogy azt illik. Nem voltam alkoholista, de valamikor még én is éltem. Azonban ezt mi sem mutathatja jobban, hogy a hideg is végig futott rajtam, ahogy leért az alkohol. A kérdésére azonban felnevettem miután leöblítettem egy kis sörrel.* - Nem ismerem a környéket. Mellesleg még anno sem jöttek be a pénzes pasik. Apuci és anyuci pici fiai kissé unalmasak és nem mellesleg egy hódba és több ész szorul, annak ellenére, hogy a drága kocsival és a diplomáikkal villognak. Nem nekem való. Pénzem meg nekem is van, ha épp ez szórakoztatna… * Vontam meg a vállaim és a másik láthatta, hogy őszintén mondtam. Persze nem szerettem apuci pénzén élni és elég korán elkezdtem dolgozni. De ha több kéne mint ami van, egyszerűen csak használnám apu társkártyáját. * - Szóval hol bujkálnak azok a lányok vagy mivel űzted el őket? * Csillantak meg a szemeim kíváncsian, ahogy újra magamhoz vettem a söröm. Nem nézett ki rosszul női szemmel, de nekem csak egy volt a sok közöl. Egy fiatal kamasz.*
Vigyora láttán egy vonallá szűkítem a szemeimet, s úgy kezdem el vizslatni ő előkelőségét. Szemrevaló nő, ezt még a vak is láthatja még akkor is, ha tapogatóznia kell hozzá. Apropó, akkor a vakok még jobban járnak, mint mi látók, nem? Megállapítása hallatán, kis híján leesik az állam a képemről, s erőtlenül emelve arcomhoz a kezemet, megnyomkodom az orrnyergemet. - Miből gondolod, hogy minden "rossz fiúnak", "jó kislány" kell? Honnan tudod, hogy nem a kielégíthetetlen vadmacskákra bukunk, mint sem a védtelen kiscicákra, kik már akkor nyávognak, mikor az ember hozzá ér? - biccentem félre a fejem, ezzel is kifejezve azt, hogy komolyan gondolom, s várom tőle a választ. Huszonkét éves, szinte kölyök fejemmel már volt "szerencsém" mind a két végletig elmennem, de azt nem tudnám megmondani, hogy melyik volt élvezetesebb... az, hogy én magam tehettem azt vele, amit akartam, vagy ő esett nekem, és éreztem magam kiszolgáltatottnak? Ezt majd az éjjel átgondolom. - Szerintem valahol meghibásodtál... nem sok nőneműtől hallom, hogy "nem érdekelnek a pénzes pasik". Amerre jár az ember az utcán, nem hall mást, csak a viháncoló lánykákat, kik ha meglátnak egy drágább kocsiban üldögélő hímet, máris sáskarajként vetik rá magukat, a pasi meg idővel azt se tudja, hova meneküljenek. Nem értem, te vagy beteg, vagy csak az egyetlen a fajból, aki még normális, és van esze, hogy gondolkodjon? - kocogtatom hozzá az üvegem talpát az asztalhoz, majd belekortyolva, megvillantom a szemeimet. - Nem tudom. Szerintem amint meglátnak, már el is rohannak. Tudod, nincs túl jó hírnevem, és úgy néz ki valaki ezt a homlokomra írta, én pedig nem tudok róla... - a hatás kedvéért megdörzsölöm a homlokomat, de arról csakugyan nem jön le semmi. Amúgy ez az állításom nem igaz, tegnap is jól mulattam egy ismeretlen lánykával... - De szerintem neked se volt ínyedre, hogy ide kellett leülni... csupán nem volt hely máshol. Jól gondolom? - teszem fel sejtelmesen a kérdést, miközben egy hangosan hahotázó, cseppet spicces pasi vonja el a figyelmemet. Hihetetlenül idegesítő tud lenni a zaj.
- Ne vedd magadra Édes… szimpla tapasztalat. * Vontam meg a vállam mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.* - Nem sokan kedvelik a kihívásokat, azt meg pláne nem, ha valakiért küzdeni kell. A jó kislányok meg szeretnek apuci akaratával dacolni és önként vetik alá magukat, csak hogy megmutassák ők már nagylányok. Ne engem hibáztass, hanem a társaid, akik a könnyek jött élvezetekért hajtanak. * Jajj… el sem tudnám mondani, hogy mennyire hiányzott egy ilyen minden gond nélküli beszélgetés, hirtelen még ez a város is otthonosabbnak tűnt. Persze közre játszott az is, hogy nem fagy be a hátsóm. Mikor közli, hogy meghibásodtam meg kapja az első jóízű és legőszintébb nevetésem, amit megejtettem mostanában. De azért figyelek minden szavára.* - Lássuk csak… * Könyököltem az asztalra miközben két kezembe fogtam a korsót és kissé elmélázva néztem a másikra.* - Normálisnak közel sem nevezném magam és a környezetem első reakciója, hogy „micsoda egy hibbant tyúk”. Eszem meg… nos, az van, bár inkább úgy látszik, hogy nincs, ha a tetteimet nézzük. De azt tudom, hogy a nyálcsorgató lánykák csak kirakati babának jók, akik ezekre hajtanak. Nem motiválja őket más csak a hírnév, és hogy villogjanak miközben körömlakkozás közben azt beszélik, hogy kinek a pasijáé nagyobb, hol a farkuk, hol a bankszámlájuk de akkor is a versengésen van a hangsúly. Az ilyen falka lányok nem barátnők, csak egymás mellett jobban mutatnak. De megnyugtatlak, hogy nem csak a nőknél van ilyen, hanem nálatok is. * Billentettem oldalra a fejem és igyekeztem felmérni a másik reakcióját a szavaimra. Nos… volt részem ezekben a lány bandákban és nem is bírtam sokáig. A srácok egy fokkal jobbak, de nem egyszer hajtottam el jó magam is pénzhajhász ürgéket magam mellől. Mikor megdörzsöli a homlokát már újra egy mosolyt engedek meg felé és megingatom a fejem.* - Mily kár, hogy Én ezt a felíratott nem látom, és nem vagyok itt olyan régóta, hogy halljam a híreket. * Cincogtam vidáman és szavaimba érezhető volt az irónia.* - Különben meg, ha hallom, akkor megeshet az is, hogy direkt miattad jövök ide. * Kacsintottam rá miközben visszadőltem és bele ittam a sörömbe.* - Ejnye… csak nem kétségeid vannak a vonzalmad illetően? Kár lenne érted, ha önbizalom hiányban szenvednél. * Mosolyogtam rá kihívóan. Nos az utolsó két mondatom egy normális lánynál felérne egy flörtöléssel is. De nálam nem egészen.* - De mi tagadás… az épp szexeleni készülő pár vagy az alkohol bogarak és Te közted lévő választás roppant nehéz volt. Órákig gondolkodtam, hogy egy jó képű fiú mellé üljek le vagy épp vállaljam, hogy épp balhé törne ki ha épp ott ülök. * Böktem a hahotázó felé, ám szavaim elejében felfedezhető volt a szarkazmus is.* - Azt hiszem jól döntöttem, még akkor is, ha a zsigereim még most is tiltakoznak az ellen, hogy itt vagyok. NE vedd magadra… Te vagy a sokadik, aki ellen tiltakoznak mióta megérkeztem.
//Bocsi, de ha nem szólsz, hogy írtál nem mindig veszem azonnal észre. //
Komoly tekintettel hallgatom végig az elméletét, ami kifejezetten érthető. Épp ezért egy elismerő tekintet kíséretében megvonom a vállam. Lehet, hogy ellentétes véleménykifejezéseket produkálok, de ez az én esetemben meglepő. Néha van, hogy mást csinálok, mint amit mondok, vagy két különböző dolgot csinálok egyszerre, ami csepp kis galibát okoz. Lehet, hogy rosszul vagyok bekódolva? Vagy még annó az apám veréseinek hála, valami kis gubanc keletkezett a fejemben? Nem lenne meglepő. Hosszú regéjét néha-néha bólintással, vagy vállvonással reagálom le. - A te fajod, nyilván jobban ismered őket. Minden esetre biztos vagyok benne, hogy egyik se normális, viszont okosabbak nálunk, mivel minket választanak - ezzel egy újabb kortyot tudok le a sörből, s csak akkor veszem észre, hogy megfogyatkozott az itókám, mikor többet nem jön belőle semmit. - Haha... kezdem úgy érezni magam, mint Alaszka nevezetessége. Nem jó vicc - komorodok el, tettetett jókedvemet követően, majd az asztalra könyökölve, túrok bele szőke tincseimbe, így figyelve a lányt. Kimerít az örökös farkassá változás, amit örülnék, ha tudnék stabilizálni, s ne lenne olyan ingatag, mint az első átváltozásaimkor. Mit meg nem tennék érte, ha akkor változnék át, mikor akarok, nem pedig akkor, mikor kedve tartja a kis dögnek. Ha épp dühös vagyok, ha épp hancúrozni vágyok, ő máris itt liheg a nyakamban, és bújik elő belőlem, mintha mindvégig erre várt volna. - Miféle vonzalomról beszélsz kislány? Ha a ridegség és a szemétség annak számít, akkor érezd magad különlegesnek - fintorgok meglötyögtetve az üveget, s annak halk csilingelését hallgatva, ahogy az a pár csepp sör, még ott illegeti magát az alján. - Balhé? Szerintem kifejezetten örült volna a jelenlétednek - veszem alaposabban szemügyre a pacákot, ki immáron sokadik alkalommal pillant a mai "párocskám" felé - ami pedig a párost illeti. A férfi megint csak jól járt volna. Két legyet ütött volna egy csapásra - karba tett kezekkel, gúnyos vigyorral a képemen, támaszkodok rá az asztalra, várva, mit reagál a lány. - Tiltakoznak? Erőteljesen? Jól teszik... a lehető legveszélyesebb személyt fogtad ki ma este - szinte farkasszerűen vicsorogva, húzom fel a fogaimról a számat, ám megrázva a fejem, fel is hagyok a művelettel. - Na jó... legnagyobb pechemre, nem fog magától feltöltődni az üvegem, hozok még egy kört. Neked kell valami? - állok fel a padról, s az asztalnak támaszkodva várom a nő válaszát.
- Hidd el, nem olyan jó móka, hogy ismerem őket. * Húztam el undorodva a szám egy kicsit. Elvégre volt valami, amit még a fóbiámnál is jobban utáltam, az ilyen nők. Ha választanom kellett volna aközött, hogy elmegyek egy ilyen bagázzsal vásárolni vagy egy idegen férfi kezei közé vetem magam. Nos… az utóbbit választottam volna, legfeljebb mellékelek hozzá egy kötelet, hogy ne legyen semmi gond. * - Csak nekem tűnt fel, hogy egy kalap alá vontad magad a pénzes zsákokkal vagy szándékos volt? * Vontam össze a tekintetem és mértem fel újból. Nem, határozottan nem úgy nézet ki mint ők. De persze lehet, hogy csak egy „meghibásodott darab”. A komor tekintetére csak elmosolyodom… bár, szerintem mióta ide jöttem le sem lehetett törölni az arcomról. Nem is volt olyan rossz ötlet eljönnöm ma este.* - Ezt örömmel hallom, ugyanis nem viccnek szántam. *S tényleg nem… ha tényleg olyan hírhedt, mint mondta és megtudom, már csak a kíváncsiság is arra ösztökélt volna, hogy az útjába kerüljek. Persze ez a kellemesebb verziója, hogy sörözünk. Lehetet volna másképp is. A mozdulat sem kerüli el a figyelmem, ahogy a felszültsége sem. Az arcára van írva.* - Hééé… nyugalom szép fiú… * Nyújtom felé a kezem s ha csak nem tesz semmit, akkor egyszerűen végig simítok az egyik kezén. Ha megpróbálja elkapni, akkor azzal a lendülettel rántom is vissza a kezem, aztán vagy sikerül, vagy nem.* - Kislány? * Szaladtak fel a homlokomig a szemöldökeim. * - Hát kösz… ezt sem mostanában mondták. Kezdesz apura emlékeztetni… Egyébként Elionore a nevem. * Néztem a szemeibe és szavaira bólintottam.* - A vonzó relatív… ami engem vonz, az másokat taszít és ugyan ez fordítva. De hidd el, szívesebben ülök itt veled, legyél bármennyire bunkó, mint egy tenyérbe mászó figurával. Mint mondtam, sosem szerettem az ilyen egyszerű dolgokat. * Hát az őszinteségem ma sem hagytam otthon. De ha ezt elhagyom, talán önmagam is elhagyom és beállhatok a kirakatba. Ahogy előre dől… nos, ez egy felhívás keringőre és táncolni szeretek, így magam is visszadőlök előre. Nos ha ez volt a keringő, akkor a szavai egyenesen egy tangóra emlékeztet.* - A pacák nem bírta volna sokáig… De a srác… meg… nos, lássuk be baromi rossz parti és részeg is. De örülök, hogy ilyen könnyűvérűnek nézel… talán nem kéne megbizonyosodnod róla, hogy valóban így van-e? Kezdem azt hinni, hogy a másik, hogy a saját fajtádhoz vonzódsz…* Haraptam be féloldalasan az alsó ajkam. Ó nem… közel sem hittem, hogy a férfi meleg lenne. Azonban ha táncolunk, akkor néha emelni is kell. Nos jelen esetben provokálni. De az igazat megvallva sértette az önérzetem, hogy ilyen feltételezett rólam. * - Ugyan szépfiú… nem tudsz megijeszteni. Kár a gőzért. * Vigyorodtam el a vicsorgására és, hogy igazat adott az ösztöneimnek. Kit érdekel? Eddig sem foglalkoztam vele, legalábbis akkor nem mikor menekülésre késztetett. Mikor feláll, csak egyszerűen hátradőlök és a kérdésére a poharamra pillantok.* - Egy sört és a következő kör az enyém. És ne balhéz, kint rohadt hideg van és semmi kedvem ki menni…* Feleltem és miután elment egy mélyes sóhajtottam. Leora emlékeztetett, bár Ő a második szavamnál nekem rontott. Egész jól bírja és ez nekem mennyire örömet okoz. Akinek van egy kis szeme, az kézzel foghatóan láthatja.*
- Szívesen cserélnék veled egy napra... biztos vagyok benne, hogy kihasználnám a férfiaknak ajándékozott kis ketyerét - sátáni mosollyal vizslatom az arcát. Nem, nem akarom én elriasztani magamtól, ennek ellenére, akaratlanul is mondok olyanokat, amiket vagy nem gondolok komolyan, vagy szimplán miután kimondom, megbánom. Ez is hozzám tartozik, enélkül nem lennék én. - Madárnak nézel? - vonom fel a szemöldökömet szinte "kikérem magamnak" stílusban. Lehet, hogy volt benne valami, ami erre utalt, de tényleg nem vagyok olyan, mint a pénzeszsák többlet. Nem tagadom, én is fürödtem a pénzben hosszú, hosszú ideig. De mióta itt vagyok, csak egy lettem azok közül, akik bár tehetősek - mivel hoztam magammal pár bőröndnyi bankjegyet, mert miért ne tettem volna - még se élnek vissza vele. - Mertem remélni - bár hangom kacérságról árulkodik, a tekintetem koránt sem felel meg neki. Inkább mogorva és arrogáns. Mikor az asztalra könyökölök, s ő a kezemhez ér, különös érzés kerít hatalmába, s mintha konnektorba nyúltam volna, a gerincemen borzongás fut végig. Maradj bent! Te rohadt bolhás dög, maradsz a seggeden! Megfeszített állkapoccsal pillantok le a csinos kézre, majd fel a szemeibe. - Apu...? Csak nem apuci kicsi lánya voltál? - mutatom meg a lehető legkedvesebb mosolyomat, amit csak produkálni tudok. Nem mindenki hívja az apját "apunak". - Elliot - mutatkozok be én is közömbösen. - Ezer szerencséd. Ha mást mondtál volna, biztos itt hagynálak - kacsintok, s amint előre dőlök, ő is megteszi ezt. Komoly arccal figyelem, miközben beszél, s csalnak ki belőlem szavai gúnyos vigyort. - Szeretném... de szerintem nem vennéd jó néven. És nem vagyok meleg - játékos hangnemem sokkalta szigorúbbá csap át, igaz biztos vagyok benne, hogy nem gondolja komolyan. Ennek ellenére nem árt határozottan, őszintén kimondani, ha már egyszer erre képes volt kitérni. - Én balhézni? Glória van a fejem fölött nem látni? - rajzolok egy kör alakú semmit a fejem fölé, ami most az említett, angyali csodát jelképezi. Ezzel felkapva az asztalról a poharát, már itt sem vagyok. Menet közben vadul pislogva ide-oda, bámulom az ismeretlen és ismert alakokat. Vannak, kik szimplán beszélgetnek, akadnak, kik már állni is alig tudnak a bevitt alkohol mennyiségtől, de azok sincsenek kevesen, akik táncolni próbálnak, de csak valamiféle kacsalépegetésnek hat az általuk táncnak nevezett maszlag. Nyughass! Ezzel lecsapom a korsót a pultra, jelezve a pultosnak, hogy jöhet a menet, valamint kérek még egy újabb üveg sört, amivel elleszek egy ideig. - Szia Cicus - a zene és a kiabálások ellenére, meghallom a férfi hangját onnan, ahonnan az imént érkeztem. Amint megfordulok, már látom is a részeg fószert, ahogy lassított felvételként, bárgyú mosollyal letelepszik a helyemre. Élete legrosszabb hibáját követte el. Sajnálhatja, hogy ma kivételes közelségben érezhetem a farkast.
Kezdőlap
Választól függően belemegyek a szaftos részletekbe a következő körömben 
//
