Hmm...ez valóban egy egészen elgondolkodtató kérdés. Már sok olyan tulajdonságot megfigyeltem magamon, amit a farkassá válásom előtt nem. És ez nem csak a testi adottságaim felerősödésén mutatkozik meg. Marcuséhoz kísértetiesen hasonló mozdulatokat és gesztusokat vettem fel. És nem tudom, hogy ez a vérnek köszönhető e, vagy csak a mindent túlkomplikáló agyacskámnak. -Valami tudat alatti kapocs biztos, hogy kialakul a két farkas között. Valamint, érzelmileg is közelebb állnak egymáshoz. Legalábbis a kutatásaim erre a következtetésre vezettek. Mondom egy kissé már összeakadó szemekkel. Érzem, hogy a testemben dolgozik az alkohol. A szabályszegés említésére csak valami furcsa kis mosoly csúszik szét az arcomon. Bármilyen furcsa is, abban kifejezett tehetséget mutatok. Bár, a legtöbb farkas ilyen. -Mert mókásak! Eés képesek lennénk velük megmenteni a Világot. Csak képzejld el! Egy Föld bűnözés nélkül. Persze...akkor Castort is likvidálnunk kéne. Azt pedig nem akarom. Szeretem Castort. Mondom már a révület teljes mocsarába süppedve. Amikor újra iszunk hukkantok egy nagyot, mint ha csak egy gagyi filmben lennénk. Ez a kitudja már hány löket nagyon betett nekem. A farkasom szanaszét rohangászik. Az uralmam felette szinte már teljesen porba hullott. A legtöbb időt a lány bestiája körül teszi. Beleszagolok a levegőbe. Minden egyéb bűzforrást kiszűrve érzem Dorothy illatát. Szinte elbájol. Úgy nézek rá, mint ha csak valami csodálatos kaleidoszkópon keresztül nézném. -Te... Nem bírom tovább mondani. Még így is van bennem valami kis gát, hogy teljesen kifejezzem a felé való vonzalmamat. Inkább felemelem a kezeimet és szinte már gyermeki bájjal csodálkozom rájuk.
Az érzelmi közelállás nálunk nem tudott kialakulni, az biztos. Bár kitudja, a harag is érzelem, és apám jócskán kiváltotta belőlünk még holtan is. Szörnyű pillanatok voltak azok, még mindig tisztán emlékszem, pedig már majdnem ötven éve. És Ingrid is biztos emlékszik, de erről nem beszélünk, nem is beszéltünk soha. - Te mennyit is kutakodsz velünk kapcsolatban naponta? - érdeklődtem tovább, hiszen erről nem sűrűn adatik meg beszélnem bárkivel is, pedig fontos téma. Oké, eddig nem mozgatta meg ennyire a fantáziámat. És bár nem vagyok az a kihasználós típus, jó mindkét fél információit hallani. Újabb kacaj csendült fel részemről - Hékás, a Pindúr Pandúrok sosem öltek meg senkit! Csak jól elpáholták. Mondjuk farkas kiadásban... Lehet kicsit kockázatosabb lenne a dolog, főleg ha korog a pocijuk. - A Castoros mondatát először figyelmen kívül akartam hagyni, de úgy éreztem egy megjegyzést azért megédemel - Természetes, hogy szereted az Alfád, hiszen magához vett. De néha az ilyesmi elvakítja az embert. - tényleg csak megjegyzésnek szántam, szinte csak magamnak mondtam. A hukkanásásával vonta szemeimet ismét magára. Megint nevetnem kellett. Ash becsípett. Vagy már a következő fázisba is belépett. Eszméletlen! Igaz, hogy gyorsan mentek, de mégiscsak farkas! Vagy tényleg ennyire hozzászoktam már a piáláshoz? Esetleg ő az antialkesz? Említette,hogy nem iszik sűrűn, de hogy ennyire n bírja valaki... Jó, azért nem tartottam mindezt szánalmasnak, vagy ilyesmi, inkább aranyosnak. Mosolyogva megcsóváltam a fejem - Én? - a farkasa is édes volt, ahogy körbetáncolta az enyémet. Persze már sikerült az enyémet is felcsigáznia, akkor is, ha kicsit bolondosnak tűnt neki a másik. Szóval ő is jól szórakozott. - Gondolom többet már nem kérsz... - nyomtam egy fél citromkarikát a szájába vigyorogva.
-Naponta? Úgy 2-3 órát. Tudod, szeretem belevonni a munkámba a fajtánkbeli dolgokat is. Ez egy igen szűz terület még. Nem sok tudóst harapnak be. A mieink jobban kedvelik az erőt a szellemnél. Legalábbis én ezt vettem észre. Persze, akadnak még olyanok, mint Én vagy Gabriel. Nem egy és nem is kettő. -Mert azok mesebeliek. De ha az egészet átültetjük a valóságba akkor nagyon érdekes dolgokat kaphatunk. A kormányok, főként az Egyesül Államoké, bárkit meggyilkolna néhány szuperkatonáért. Lényegtelen, hogy azok most valami vegyszer által kikeltett leányzók, vagy éppen farkasbőrbe bújó emberek. Az Alfáról való megjegyzése már jóval lassabban verekszi át magát a tudatomon, mint az eddig szavai. Beletelik jó néhány másodpercbe míg reagálni is képes vagyok rá. -De Castorral nem csak ez a helyzet. Ő valóban jó vezető. Nagyon sok mindent megtenne értünk. Persze, ha hibázunk... Ha teljesen a testem ura lennék, akkor most nem borzonganék meg. De mivel ez jelenleg nincs így, ezért átfut rajtam egy alig látható remegés. -Te! Te...Te...Te! Mondom neki egyre másra játszó hangsúllyal. Közben jobb mutatóujjammal felé lágyan csapkodok felé. Még egyszer belenézek a szemeibe, majd fejem hangosan koppan az előttem elterülő bárpulton. Még megpróbálok kommunikálni vele, de nem sok mindent lehet kiszűrni szavaimból.
Igaza volt, én is előbb harapnék be egy harcosnak valót, mint egy kockát, hiszen egy ellenséges farkassal szemben lehet, hogy a kémikus diplomája fityiszt sem ér. - De ez nem véletlen, így azért életrevalóbb a faj, mert az erősebb megvédi magát, a harchoz nem értő meg elesik. Tényleg, te azért jártas vagy az önvédelemben is, igaz? - nem is tudom miért kérdezte rá, és miért bújt meg egy csöpp aggódás a hangomban. Kezdek megijedni önmagamtól... - És az a szomorú, hogy biztos lennének olyan Alfák akik eladnák a saját falkájukat ilyen célokra. Addig jó, míg a világban csak rémmesék vagyunk... Belegondolni is rossz, hogy mi lenne ha valaki kitálalna. Már nem tudtam abbahagyni a mosolygást, igazán édes látványt nyújtott. Már nem akartam tovább komolyítani a témát, inkább intettem a pultosnak, és rendeztem a számlát. - Én, én, én, én most hazaviszlek, mert nem úgy nézel ki, mint aki jól van.A szállodába laksz, ugye? - csúsztam le a székről, és átkarolva őt, megpróbáltam lesegíteni a székről. Nem volt probléma a megtartásával, a hátamon is ki tudtam volna cipelni, de sajna túl nagy volt a közönség ahhoz, hogy ilyen mutatványokat hajtsak végre. Miután elküldtem egy pasit, aki segíteni akart kicipelni ifjú barátomat, nagy sóhajtva kicsit szorosabban fogtam magamhoz, hogy ha véletlen elveszti az egyensúlyát a csoszogásban, ne terüljön el lehetőleg. - A friss levegőn jobb lesz.. - azzal kilöktem a lábammal az ajtót és kisétáltam a sráccal. - Állj meg egy pillanatra. - újra az órámra pillantottam, és elgondolkoztam, hogy mennyire jó ötlet az, ha én viszek vissza egy részeg betolakodót egyedül... Hmhmhm. Mindegy, nem fogom itt hagyni kinn a hóba-fagyba. Visszaindultam vele a kocsimhoz, és reménykedtem, hogy a kis sétába kijózanodik legalább egy kicsit. Az autóhoz érve, kinyitottam az anyósülés ajtaját, majd miután beszállt én is hasonlóan tettem a másik oldalon. - Ha rosszul vagy, szólsz, oké? - mosolyogtam rá, aztán beindítottam a járgányt, a fűtést feljebb tekertem és elindultam az esti egyre gyérebb forgalomba. Hamar a szállodához értünk, de bíztam benne, hogy a parkolónál közelebb nekem nem kell mennem. - Be tudsz menni egyedül, ugye? Én... Szóval nincs kedvem bemenni, ha nem haragszol. - ha kérlel sem vagyok hajlandó bemenni, azért a kis sütnivalóm még megvan, nem fogok ekkora őrültséget csinálni. Hiába lennék meghívott vendég, tuti nem látnának szívesen, maximum ezüstmasnikkal körbecsavarva. - Remélem majd még találkozunk! Miután kiszállt, én intettem még neki, végül én is hazafelé vettem az irányt.
//Köszönöm a játékot! ^^ Majd szólj, ha folytatása következne! //
Kérdésére egy először felkuncogok. Persze, én és a harcművészet... Liu szerintem még jól pofán is csapná, aki engem egy mondatban említ meg vele. Azért barátságosan válaszolok. -Mondjuk azt, hogy gyorsan futok. És a rejtőzködés is jól megy. Nem vagyok a legharcosabb alkat. Azért néhány mozdulatot ismerek. Mosolygok. Bár nem tudom mire. A legtöbb nőt, főleg ha farkasból van, inkább az erő csábít mint az intellektus. -Erre vannak az Őrzők. Az ilyen vezetőket kiszelektálják közülünk. De valószínűleg a nép is fellázadna ellenünk. Erősek vagyunk, de a tömeg a "normális" emberek kezében van. Megpróbálok benyúlni a kabátomba és előcibálni belőle néhány dollárt. Nem sikerül, így az egész számlát Dorothynak kell állnia. Lakóhelyemet illetően elfogott a kétely. Hol is lakom? Igen a szállodában, valóban. Furcsa, tisztátlan mosoly kúszott az arcomra. -Majd elmondom, ha nem vesz a kamera. De hol van, Dotty? Hol van az az átkozott? Mondom és lázas keresésbe kezdek, hogy hol lehet a szerkezet. Amennyire csak tudom, ide oda kapkodom a fejemet. Egy apró böffentés szakad fel a torkomból. Gyanakvóan ránézek az egyik ülő srácra és mordulok egyet. Csak ekkor veszem észre, hogy már kifelé tartunk a helyről. Hálásan fordulok felé és halkan megköszönöm a segítségét. Furcsán hat rám az ilyen mértékű közelsége. Beleszimatolok a levegőbe és magamba szívom az illatát. El akarom raktározni későbbre. Ha farkasom nem lenne olyan állapotban, amilyenben éppen, valószínűleg sokkal közelebb bukdácsolna az övéhez. De így csak rohangászik össze-vissza. Az út további része teljes homályba veszik. Csak akkor frissülök fel egy kicsit, amikor megállítja a járművet, amihez fogalmam sincs, hogy jutottunk el. -Nem, innen már menni fog. Bocsáss meg, hogy gondjaid voltak velem. Köszönöm. És szia, remélem mi hamarabb! Intek neki, nézem ahogy elhajt. Bizonytalan léptekkel elindulok a bejárat felé. Az ajtónálló gyanakodva nézi végig szenvedésemet. Mielőtt belépek az épületbe még megajándékozom egy adaggal a gyomrom tartalmából. Azt hiszem új cipőt kell majd vennie...
Váltóláz: "Majd elmondom, ha nem vesz a kamera." Kijelentéssel térjen ki egy kérdés megválaszolása elől, majd paranoiásként viselkedve kezdje el keresni a készüléket."
//Én is köszönöm! Hogy hogy következNE? Abban biztos lehetsz, hogy ez meg fog történni! //
Megint elfogott a honvágy. Elő szokott fordulni, néha-néha, hogy újra vízre akarok szállni. Olyankor lelépek egy kicsit, hajózgatok vagy valami ilyesmi. De most, csak a papírhajók maradtak nekem, amiket a fürdőkádban úsztathatok unalmas perceimben. Kétlem, hogy Castor röpködne örömében, ha benyögném neki, hogy kérek egy hónap pihenőt, hogy kiüdüljem magam, mikor nemrég érkeztem meg, és elég nagy szükség van a hülye fejemre. Így nem maradt más, csak a második kedvenc időtöltésem: a rumozgatás. És miért pont az O'Connors-ban? Talán szemtelenségből. Tudom, hogy semleges terület, ahogyan azt is, hogy a tulaj őslakos. Nem akarok én konfliktust, csak kicsit ismerkedni az ellenséggel. Sosem árt felmérni a terepet és megtudni, hogy mégis kivel van dolgod. Eddig egy ittenivel sem fújt össze a szél, ami azért furcsa. Kerülnének, annyira betojik? Vagy csak elücsörögnek a seggükön odafenn? Hát tényleg be kell törni a területükre, hogy találjak egyet? Az azért tényleg merész lenne, tekintve, hogy biztos nem piskóták ők sem. Vagyis nem mindegyikük. Áhh, üsse kavics, ha egy héten belül nem akadok össze eggyel, akkor megpróbálkozok úgy. Újabb kortyot vettem a számba, majd kicsit megforgattam és csak utána engedtem lecsúszni a torkomon. Kellemesen melengette végig a mellkasom, nyomon tudtam követni útvonalát a gyomromba. Isteni nedű, egyszerűen zseniális volt, aki ezt kitalálta! Az üres poharat a pultos felé billentettem, jelezve, hogy jöhet a következő. Pont ekkor toppant be az ajtón egy fajtárs. Hátra sandítottam, hogy lássam az arcát, hátha ismerhetem valahonnan. Talán kiraboltam egyszer még a szép időkben, vagy ilyesmi... Annyi úton módon lehet az én ismeretségemre szert tenni, csak győzzem megjegyezni, hogy ki kicsoda.
- De sietsz haza ugye? Nem áll szándékomban megint egyedül tölteni az éjszakát! - teszi keresztbe karjait Shannon a mellkasán, mire én csak megengedek magamnak egy mosolyt, egész alakkal felé fordulok az anyósülésen. - Mintha mostanában olyan lelkesen rángatnál be az ágyadba cica... - húzom fel fogsoromról felső ajkamat, majd megrázva a fejemet, a szélvédő túloldalán rejtőző világra sandítok. Tény, amióta itt vagyunk én is nem csak feszültebb, de zárkózottabb is vagyok, így nem is vágyok annyira a társaságára, mint annak idején Angliában. Na se baj, ha sikerül megszokni a környezetet, nem lesznek bajok és minden olyan lesz, mint régen. Zöldes tekintetemet az arcára vezetve, próbálom azt sugallni neki, hogy nem lesz semmi gond, ahogy megígértem, estére biztos otthon leszek. Mondjuk, manapság nekem is úgy lehet elhinni bármit, mint a farkast kiáltó fiúnak. - Sietek haza - hajolok közelebb hozzá, majd egy puszit nyomok halántékára. Tudom jól, hogy elvileg van közöttünk valami rokoni szál, köszönhető az anyámnak és az ő apjának, persze nem túl sok, így nem lehet elmondani, hogy undorító vérfertőző jószágok vagyunk. Végigsimítva finom arcán nyitom ki a kocsi ajtaját, majd csukom is be ugyan azzal a lendülettel. Ritmusos, lendületes léptekkel indulok el pub felé. Mielőtt viszont belépnék, a talajt kémlelve szökik orromba egy másik farkas illata, ki elviekben a pubban tartózkodik. Kíváncsian pillantok hátra, hogy Shannon elment-e már, de a ragaszkodása és félelme szó szerint ideköti. Fejemet ingatva intek neki, hogy minden oké, mehet, ő pedig ezt tudomásul véve elhajt a fekete autóval. Én is túllépve az elmúlt perceken lenyomom az ajtó kilincsét, majd elindulok a pult felé, minek egyik székére feszült könnyedséggel dobom le magam. Az elmúlt két hét alatt még nem volt szerencsém személyesen találkozni farkassal, csak éreztem, hogy a közelemben vannak. Az erdőkben hallottam, láttam őket, de arra nem vettem a fáradtságot, hogy kapcsolatba is lépjek velük. Az nagyon nem az én műfajom, így most is csak annyit engedek meg magamnak, hogy egy amolyan... " most Te vagy itt a fejes, nem kell széttépned" pillantást vetek rá, majd egy egyszerű biccentés és csá. A pultostól egy pohár whisky-t kérek, amit kézhez kapva rögtön fel is hajtok. Amióta itt vagyok, zsigereimben érzem a feszültséget még úgy is, hogy pár nappal ezelőtt keményen betépve értem haza. Talán most sikerülni fog egy kicsit feloldódnom... reméljük.
Ohhoo, hát tényleg ilyen mázlim lenne? Alig kell kigondolnom, és máris belerohanok egy ittenibe? Úgy látszik, a sors nagyon nem akarja, hogy megruházzanak a helyiek. Pedig biztos jó móka lenne. És a cuki doktor néniknek is adok egy kis munkát. Egy szokásos vigyorral az arcomon fogadtam a biccentését. Túl meghunyászkodó volt, pedig éreztem, hogy nem egy fiatal darab. Nem azért, engem csöppet sem zavar, hogy nem egy tipikus ' Enyém a világ, takarodj a rákba' egyedbe botlottam, de égis gyanús volt ez így. Egy Őslakos biztos, hogy nem húzná meg magát velem szemben, túl nagy a büszkeség bennük ahhoz. De, hogy mire verik a mellüket? Jó csaj a vezetőjük? Nagy büszkeség. Hát, nincs mit tenni, itt az ideje egy kis ismerkedésnek. Felvettem a poharamat és átköltöztem a srác mellett lévő üres székre. Nem volt a mozdulataimban semmi fenyegető, vagy ilyesmi, lazán és természetesen még mindig vigyorogva könyököltem fel a pultra. - Szép estét az Úrnak! - legördítettem a maradék rumomat közben. Ez már a sokadik volt, lehet, hogy kicsit látszott is rajtam. Főleg azért, mert úgy éreztem, hogy kicsit imbolygok még így ülve is. - Ne ijedj meg, nem akarok én bajt. - szögeztem le egyből a legelején - Csak annyit szeretnék tudni, hogy te is fenn csúszkálsz a hegyekben? - Lehet, hogy nem voltam elég egyértelmű, de ha az Őslakosokhoz tartozik, akkor tudni fogja, ha meg nem... Akkor kapok egy értetlen képet.
Mély sóhaj szakad fel belőlem, ahogy belépek és alaposabban szemügyre veszem az idegen farkast, ki nyilván nem kis mennyiségű italt tudhat magában már csak a szagáról ítélve. Sebaj, remélhetőleg rövidesen én is hasonlóan fogok "szaglani", elvégre ha kell, én is tudok inni...bár egy gödénytől messze állok, mégis hamar megárt a sok. Ám ahelyett, tétovázva tovább toporognék az ajtóban, inkább fogom magam és megközelítem a pultot és helyet foglalok egy széken. Először csak gyorsan végignézek az italválasztékokon, hátha tudnak valami újat felmutatni azon kívül, amit általában inni szoktam unalmas óráimban, de végül maradok a jól megszokott és bevált Whiskynél. A célra épp megfelel, szóval rettegnem nem kell. Persze menet közben alaposabban szemügyre veszem az idegen farkast, akinek már pár nappal ez előtt sikerült beazonosítanom a szagát a környéken, így nem jelent újdonságot nekem, csupán a kiléte. De most már ezt se kell rejtegetni előlem. Legközelebb mikor az alak felé fordulok szemet szúr, hogy már jóval közelebb van, mint pár perccel ez előtt, pontosabban kis híján lefejelem, így egy hátrahőkölve elvigyorodok. - Nem is várhattam mást - jegyzem meg. - Szép? Az csak ez után lesz - mutatom fel az itallal teli poharat. A következő szavakat komoly arccal hallgatom végig, ám ahogy befejezi nem szólalok meg. Egy darabig még emésztem a hallottakat, majd értetlenül megrázom a fejem. - Semmi közöm az itteniekhez... csak... most jöttem két hete ide, szóval nem csúszkálok sehol a hegyekben, maximum három óra múlva innen haza - vázolom fel gyorsan én is a helyzetet. Nem tudom beazonosítani, hogy milyen farkashoz van szerencsém, de a kérdéséből ítélve, nyilván nem a hegyekben élő farkasokhoz tartozik, akkor nyilván tisztában lenne vele, hogy "újonc" vagyok a környéken. - Akkor gondolom, te se közéjük tartozol - e rövid mondatból kiszűrődhet az érdeklődés, a megállapítás és a tényközlés is. Hogy melyik az erősebb, az döntse el a másik fél és reagáljon aszerint.
Majdnem felröhögök, ahogy látom a meglepődöttséget az arcán. Így jár az, aki lekapcsolja az érzékeit. Nem veszi észre a mellé ülő farkast sem. És akkor mihez kezd, ha elkóricál az erdőben? A mentor énem egy baszott nagy feketepontot vésett most be a srácnak. - Na meg még legalább öt abból és tényleg az lesz. - közben előszedtem a cigarettatálcámat és kiválasztottam egy szimpatikus szálat. Nincs is benne két egyforma, ezért tényleg komolyan meg kell fontolnom néha, hogy melyiket választom. Főleg kicsit becsípve. Közben már rá is gyújtok, és a hamutálat magam elé húzva próbálok úgy helyezkedni, hogy ne a srácra menjen a füst. - Ó, az pazar! - vigyorgok. - Bár bevallom, reménykedtem benne, hogy esetleg végre egy Őslakosba botlok, de ezek annyira meghúzták magukat, hogy ittlétem óta egyet sem láttam. Ijesztő volnék, ezért kerülnek? - Kérdőn érintem meg ujjaimmal a mellkasom, és komolyan várom a srác válaszát. Nem lehetek én ijesztő, ezzel a sármos pofával, ami nekem van... Maximum öntelt, de az már más kérdés. - Hogy én? Dehogy is. Hideg van nekem ahhoz, hogy itt tengődjek évekig.- Ennek ellenére mégis itt cseszem a rezet, feltehetőleg nem csak néhány hónapig. Az ellentmondásos mindenit már... - És akkor? Csak átutazol, vagy jön a letelepedés, falkakeresés, nyalizás, meg miegymás?
Nem szokásom egyik pillanatról a másikra lekapcsolni az érzékeimet, most viszont nem hajlok arra, hogy jóval erősebb szaglásommal szimatoljam az italok undorító bűzét. Így, meg is lepődök, mikor a másik farkas leül mellém. Kíváncsi tekintettel nézem végig, ahogy a másik komoly gondot fordít arra, hogy cigaretta tartójából, melyik szál dohányt vegye elő. Látszólag nincs két egyforma benne, így nem is csodálom, ha válogatnia kell. Halvány vigyor csúszik a képemre. Már most komálom a fazont. Díjazom, hogy igyekszik úgy fordulni, hogy ne rám szálljon a füst, de tekintettel arra, hogy én magam is láncdohányosnak számítok, ez mit se számít. Tüdőrákban nem tudok elpatkolni nem? Vagy mégis? A kérdésére rögtön válaszolok is. - Reménykedtél benne? Nem inkább abban, hogy kicsit játszadozhass az idegeikkel? - érdeklődök megvillanó szemekkel, miközben előkapom a zsebemből a cigis dobozt, miből én is kiveszek egy szálat, akárcsak a másik farkas pár pillanattal ez előtt, annyi különbséggel, hogy én nem válogatok olyan sokáig tekintettel arra, hogy csak egy fajta van benne. Annak idején már én is kipróbáltam egymás után többet, de valamiért nem feküdt egyik a másik után. Így maradtam annál, amit mindig is szívtam. A cigarettát az öngyújtó követi, amivel meg is gyújtom a végét. A dobozt csak az asztalra teszem, mivel ahogy ismerem magam, pár perc múlva már veszem is elő a következő szálat. - Amúgy nem... nem vagy ijesztő - válaszolok a kérdésére, mely komolyabbnak hat annál, mint amilyen Alaszka jelenlegi helyzete. A következő válaszra viszont ráncolni a kezdem a homlokomat és már tenném is fel a kérdést, hogy akkor mégis, miért van itt, ha hidegnek tartja Alaszkát, mikor rájövök, hogy nyilván van már benne egy kis pia, ezért nem tud az ellentmondásos válaszoktól eltekinteni. Vagy ha ez nem is, akkor hát... ő ilyen. Más lehetséges választ nincs. - Igen... letelepedés, falkakeresés, nyalizás és miegymás - adom ugyan azt válaszul, amit ő kérdésként tett fel - a gond csak az, hogy hoztam magammal drága páromat is, aki amúgy nem a párom, de én változtattam át, neki pedig különleges igényei vannak. Szóval elég ügyes-bajos dolog lesz ez. De hát, nőből van, nem is várhatok mást. Vonom meg a vállam, miközben mélyen szívok egyet a cigarettából.
Mióta néhány napja újra teljesen felfordult körülöttem minden, úgy döntöttem, hogy a munkába temetkezés lesz a legjobb megoldás. Akkor legalább emberek között vagyok, beszélgethetek, és teljesen lekötöm a figyelmemet. Elég nekem az, hogy éjszakánként jár az agyam, mikor álmatlanul forgolódom az ágyamban. Régen nagyon jó alvó voltam, bezzeg most! Mint akiben újra meg újra hatalmas mennyiségű koffein termelődik, és nem képes tőle sehogyan sem megszabadulni. A gond az, hogy egy idő után tényleg kénytelen voltam kávéval bombázni a szervezetemet, mivel kialudni nem tudtam magam, de nap közben mégis talpon kellett lennem valahogy. Most, hogy esteledett már, kezdtem úgy érezni, hogy mindjárt elalszok. Ez újdonságnak számított a korábbiakhoz képest, de volt egy olyan sanda gyanúm, hogy már csak azért is történt ez, mert a szervezetem kezdett teljesen lemerülni, és felmondani a szolgálatot. Nem volt valami biztató az elkövetkező néhány órára nézve, de mi mást tudtam volna tenni? Ha most iszok egy jó erős feketét, akkor este megint nem lesz semmi az alvásból. Pedig most jött a legnagyobb pörgés, mikor a munka véget ért, és a melósok bejöttek inni néhány korsó sört, meg azért is, hogy legeltessék a szemüket az alkalmazottakon. Legalábbis azokon, amelyeknek mellei is nőttek… Ahogyan azt előre megjósoltam, jött a nagy áradat, mindenki a megszokott időben. Charlie már fél hatkor bevánszorgott, és nem sokkal később jöttek Jack, meg a bandája is. Hamarosan megtelt a kocsma az élet hangjaival. Beszélgettek, szólt a zene, és mindenki roppant elfoglaltnak tűnt, mikor Grace kivitte a rendeléseket. Igen, lefoglalta őket, hogy megnézzék a feszes farmerbe bújtatott feneket. Hihetetlenek a férfiak! - Tudod, régen nagyon utáltam volna, ha úgy bámulnak rám, ahogyan téged az előbb… - mondtam a barátnőmnek, miután visszatért mellém a pulthoz. – Mostanra meg úgy megszoktak, hogy már az a furcsa, ha nem teszik – nevettem fel fáradtan, ő pedig velem nevetett ugyan, de láttam a megvillanó aggodalmat a szemébe. Mielőtt megszólalhatott volna, tiltakozóan ráztam meg a fejemet, és felemeltem a kezemet, hogy belé fojtsam a szót. – El se kezdd! Nem vagyok túlságosan kimerülve! – közöltem indulatosan. - De, igen! Nagyon ki vagy merülve. Nem értem, hogy miért nem mész hátra… - ingatta a fejét rosszallóan. Mielőtt még válaszolhattam volna az általa elmondottakra, máris jött a semmivel sem összehasonlítható érzés, mire az ég felé emeltem a tekintetem. - Hát ezt nem hiszem el… - azzal beletúrtam a hajamba, és rátámaszkodva a pultra, hosszasan kifújtam a levegőt, hogy megnyugodhassak. – Társaságunk lesz – közöltem Gracie értetlen arckifejezése láttán.
Néhány nap telt el, nekem mégis egy évtizednek tűnt, nem tudtam aludni, idegesen járkáltam fel,s alá, zavart, hogy nem tudtam tisztázni a dolgokat Deirdrével. Most, hogy visszatértem Fairbanksbe, s tudtam, hogy közel van hozzám, alig néhány kilométerre, csak még rosszabb volt a tudat, hogy nem lehetek vele. Két hosszú évet voltam Tőle távol, amiért azóta is ostorozom önmagam. Hülye voltam itt hagyni, mert ezzel elveszítettem őt, de valahogy vissza akartam szerezni, ezek a gondolatok pedig nem bírtak maradásra, képtelen voltam megülni egy helyben és várni a csodára. Úgy döntöttem, hogy bármi is lesz, újra megkeresem őt és beszélek vele, hátha azóta csillapodtak a kedélyei. Egyébként is látni akartam őt, beszélgetni vele, mert ő volt az egyik legfontosabb a számomra. El is indultam, a farkaslakon magamra kaptam a bőrkabátomat, majd gyalogosan sétálgattam, addig is friss levegőt szívtam és volt időm gondolkodni azon, hogy mit is mondhatnék neki. Az O'Connors elé érve vettem egy mély levegőt, majd kifújtam, aztán meg sem álltam a bejáratig. Belépve azon egy barátságos közeg fogadott, igazán kellemes kis hely volt, ahhoz képest hogy kocsma, tekintetem azonnal körbevándorolt, Őt kerestem. Szerencsére, ki is szúrtam egy másik nő társaságában, Gracet csak felszínesen ismertem, de azt tudtam, hogy ők ketten igen jóban vannak. Éppen meg akartam indulni feléjük, amikor egy fiatal hölgy lépett elém, és kedves mosollyal érdeklődött, hogy nem-e találkoztunk mi már valahol. Egy pillanatra ránéztem, és halvány mosollyal válaszoltam: - Nem hinném, csak pár napja érkeztem a városba, - Kezeimet a zsebembe csúsztattam, de fél szemmel még mindig Deirdrét néztem, hozzá akartam sétálni, de a nő továbbra is feltartott. - Nagy kár, sebaj, Alison vagyok. - Kacsintva nyújtotta felém a kezét, de ez nem épp megfelelő alkalom volt az ismerkedésre, egyébként is más célból érkeztem, így illedelmesen válaszoltam a nőnek. - Elnézést Alison, szívesen társalognék, de dolgom volt. - A finom visszautasítást követően , ellépve a nő mellett végre elindulhattam Dee felé, s ugyan tisztában voltam azzal, hogy valószínűleg a háta közepére se kíván, én azért mégis csak odaléptem hozzá. - Sziasztok, üdv Grace - Pillantottam a nőre, aki nagy szemekkel, döbbenten nézett rám, majd Deirdrére, valószínűleg ő is ledöbbent azon, hogy viszont lát a városban. - Öhm..akkor nem is zavarok. - Grace kissé zavartan azonnal arrébb állt, persze, alig pár lépés után újra minket figyelt, éreztem bőrömön a tekintetét. Deere pillantottam, miközben kezeimmel megtámaszkodtam a pult szélében. - Szia..tudom, hogy időt kértél, de beszélhetnénk? Hiányzol. - Közöltem vele, ott azonnal, nem akartam tovább húzni a dolgot, előrébb akartam lépni, s tudni akartam végre, hogy Ő hogyan gondolja mindezt.
Mivel már az érkezése előtt érzékeltem Gabrielt, így nem okozott túl nagy meglepetést, amikor kinyílt az ajtó, és ő sétált be rajta. Csak az ég felé emeltem a tekintetem, és míg magamban azt kérdeztem, hogy „Miért?”, addig eltörölgettem egy éppen kezem ügyébe kerülő poharat. Miután a mozdulatsort befejeztem, lopva Grace felé pillantottam, aki hasonlóan feszültté vált a megjelenésétől. Nem azért, mert valami baja lett volna vele, hanem sokkal inkább az általam elmondottak miatt. Biztos voltam benne, hogy érzékelte a bennem lakozó feszültséget, és egyébként és tanúja volt már annak, hogy mennyire ki vagyok merülve az utóbbi napokban. Mind a ketten tudtuk, hogy ennek mi a valódi oka, és ez nem a sok számla, meg papírmunka volt. Amikor megláttam, hogy ki ment oda hozzá, csak még idegesebb lettem, és kis híján puszta kézzel eltörtem egy poharat. Elég csúnya eset lett volna, és mindenekfelett gyanús az itt tartózkodó emberek számára. Kénytelen lettem volna hetekig bekötözött kézzel járni, holott az égvilágon semmi nem lenne rajta néhány nap múlva. Nos, ez a farkas lét átka, ha úgy vesszük, ahogyan az is, hogy tisztán hallottam a beszélgetést, valamint éreztem a nő szándékait is. Túlzás lett volna átugrani a pulton, és kitépni az összes haját, de minderre képes lettem volna egyetlen perc alatt. Biztosan jobbnak hiszi magát nálam, efelől kétségem sem volt. Nagyjából mindenkinél jobbnak hiszi magát, ezért is szoktam nehezen tolerálni a felbukkanásait. - Egyszer még megkopasztom azt a nőt… - morogtam oda az orrom alatt Gracienek, mire halkan felnevetett. Mikor rásandítottam, már az én arcomon is gonosz mosoly pihent, annál is inkább, mert Gabe elküldte őt melegebb éghajlatra. Ezért gondolatban járt neki egy jó pont, de nem sokat lendített az ügyén még mindig. Továbbra sem láttam szívesen sem a kocsmámban, sem a közelemben. Csak a stresszt növelte bennem, semmi mást. Utáltam, amiért magamra hagyott a barátnőm pont ebben a pillanatban, de megértettem, hogy nem akart a két tűz közé keveredni. Okosabban is tette, hogy arrébb húzódott a frontvonalból, de még mindig éreztem a döbbenetét, amit az váltott ki belőle, hogy képes volt hozzám a férfi idejönni a pulthoz. Erre annyira én sem számítottam, bár megvolt a sanda gyanú bennem, hogy nem véletlenül választotta ezt a kocsmát a ma esti kikapcsolódása helyszínéül. - Hagyj békén Gabriel – ráztam meg a fejemet elutasítóan. – Ha akarsz egy italt, akkor kérd most, de nem vagyok hajlandó elviselni, hogy az én területemen ostromolj megint. Te mentél el, ne feledd, nekem pedig nem kötelességem, hogy meghallgassalak – azzal tovább sétáltam, és elintéztem az egyik rendelést, majd rendeztem egy számlát is a távozókkal.
Szavaival szívembe döfött egy tőrt, rossz volt hallani az elutasítást , s azt a rideg hanghordozást, amellyel velem beszélt. Pedig több nap is eltelt a találkozásunk óta, úgy gondoltam, hogy majd biztosan enyhült a haragja, és képes lesz nekem megbocsájtani, de tévedtem. Egyetlen perc alatt képes volt leépíteni a szavaival, s mielőtt még bármit is szólhattam volna hozzá, ő már tovább is állt és ment a dolgára. Sóhajtva pillantottam utána, majd az időközben a pult mögé érő Graciere pillantottam, aki nem túl kedves mosollyal szólított meg. - Üdv Gabriel, ezer éve nem láttalak a városban...Kérsz valamit?- Rápillantottam, éreztem szavaiból, hogy Dee pártján van , de ezért nem is ítéltem őt el, hisz teljesen jogos dolgokat gondolhatott rólam. - Igen, kérek egy whiskeyt. - Megtámaszkodva a pultnál Dee után néztem, úgy tűnt, hogy nagyon elfoglalt, kiszolgált valakit, egy másik vendéggel pedig a számlát rendezte. - Szerinted megbocsájt?- Sóhajtva pillantottam Gracere, azért őt kérdeztem, mert tudtam hogy nagyon jó barátnők, és ha valaki is tudhat róla bármit, az biztosan ő. Grace is Deirdree felé pillantott, majd tekintetét visszafordította, lecsavarta a kupakot a whiskeyről és egy pohárba töltött az aranysárga italból. - Nem tudom Gabriel, ha őszinte akarok lenni veled, elég szemét húzás volt tőled az, hogy leléptél egy szó nélkül, én biztosan nem bocsájtanám meg, sőt, még károkat is okoznék benned. Én csodálom, hogy Dee nem esett neked, bár amennyire ismerem, tudom, hogy a legtöbb esetben józanul gondolkodik. Nem tudom, mit vársz tőle, nem fog egyik nap után a másikra csak úgy visszamenni hozzád...Hagyj neki időt, hagyd őt békén. - Elém csúsztatta a poharat, majd arrébb állt és a következő vendéget kezdte kiszolgálni. Kezeim közé véve a poharat próbáltam megemészteni Grace szavait, de igazából nem tudtam, hogy mitévő legyek, pillantásom újra Deet kereste a tömegben. Meg is láttam, éppen egy fickó lépett oda hozzá, és egészen közel hajolt hozzá...ez nagyon nem tetszett, sajnos, a hangos zene miatt nem is nagyon hallottam, hogy mit súghatott a fülébe. - Gracie..kérek még egyet. - Fordultam vissza közös ismerősünk felé, aki megcsóválva a fejét újra töltött nekem a whiskeyből. - Mi van veled Gabriel, rengeteget változtál...- Ismét elém tolta a poharat, amit közelebb húztam magamhoz, de egyelőre csak a tartalmát nézegettem. - Mindent elcsesztem, érted ezt? Áh..- Nem is igazán érdekelt a válasz, azonnal magamba döntöttem a whiskeyt, s mielőtt ellépett, kértem tőle még egy pohárral. - Nem lesz ez sok? - Felvont szemöldökkel nézett rám, mire megráztam a fejem. - Nem, tölts duplán. - Rosszallóan nézett rám, egy pillanatra éreztem, hogy megtorpant, de végül töltött nekem. - Ez az utolsó, idd meg, aztán menj haza, azt hiszem az lesz a legjobb megoldás Gabe. - Felelte Grace, aztán eltűnt, s ott maradtam teljesen egyedül a pultnál. Éreztem, hogy körbeleng az alkohol, hirtelen túl sok került a szervezetembe, ami sokkal gyorsabban hat, mintha több órán keresztül kortyolgattam volna. Megtámaszkodva a pulton épp azon gondolkodtam, hogy vajon hol lehet Dee - mert nem láttam őt - mikor ugyanaz a csaj telepedett le mellém, akivel az érkezésemkor találkoztam. - Helló szépfiú, most már elárulnád a neved? Úgy illik...- Egyik ujjával a haját csavargatta, miközben letelepedett mellém a bárszékre, s egyik lábát keresztezte a másikon. Alaposan szemügyre vettem, igazán jól nézett ki a miniszoknyájában, de valahogy ez nem tudott érdekelni, képtelen voltam kiverni a fejemből Deet. - Gabe vagyok..- Válaszoltam a nőnek, aki mosolyogva hajolt közelebb.- Tudod Gabe , rossz, ha az ember együtt tölti az estéit, ha gondolod, hozzám feljöhetnél, beszélgethetnénk erről-arról...- Pilláit megrebegtetve támaszkodott ő is a pultra, én meg nem igen tudtam eldönteni, mitévő legyek. Bevallom, egy pillanatra elgondolkodtam a meghíváson, de aztán ismét Deirdrét kerestem tekintetemmel, s meg is láttam őt, ismét a pultban bukkant elő. - Elnézést..- Leszállva a bárszékről átsétáltam a pult azon részéhez, ahol Dee ácsorgott, majd megtámaszkodtam szemben vele. - Kérek egy sört..- Adtam le a rendelést, az már fel sem tűnt, hogy lassan szállingóznak el a vendégek a helyiségből. - És téged kérlek hozzá desszertnek. - Fűztem hozzá egy mosollyal, már jócskán volt bennem alkohol, hogy ez érződhessen rajtam. - Gyönyörű vagy még mindig..- Fűztem hozzá, s az sem érdekelt, ha az a másik nő gyilkos és megvető szemmel méricskél azért, mert lekoptattam őt.
Sajnos kénytelen voltam végighallgatni Grace és Gabe beszélgetését, mivel túl messze nem álltam, az érzékeim pedig elég fejlettek ahhoz, hogy tisztán érthessem. Még annak ellenére is, hogy nem közvetlenül velük társalogtam, hanem az egyik vendégemmel próbáltam szót érteni. Megint rá akart venni, hogy igyak meg vele valamit, aztán menjünk el valamelyik este vacsorázni, de nem igazán szándékoztam elfogadni a meghívását. Sem ezelőtt, sem most, hogy Ő is visszatért a városba, és újra felforgatta az én nyugodt kis életemet. Olyan szépen megvolt a napi rutinom, minden a helyén volt, aminek meg kellett lennie, erre tessék! Most azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem, és majdnem akkor bólogattam Carlnak, amikor nagyon nem kellett volna. - Ne haragudj Carl, de most nem tudok figyelni! – a legszebb bocsánatkérő mosolyomat villantottam felé, mire ő hátrébb húzódott a pult mögé, el a fülemtől, amibe egészen eddig suttogott. Sosem zavart a közeledése, csak sajnos túl éretlennek tartottam még ahhoz, hogy bármit is kezdjek vele. Kedveltem én az embereket, szó se róla, de valahogy a farkasokkal való kapcsolatteremtést sokkal jobban preferáltam. Már csak azért is, mert a titkok képesek megölni egy kapcsolatot, nekem pedig rengeteg volt, kezdve azzal, hogy hány éves vagyok, egészen addig, hogy képes vagyok átváltozni szőrös fenevaddá. Minden tőlem telhetőt megtettem hát azért, hogy ne kelljen Gabrielre figyelnem. Elfoglaltam magam mindenféle aprósággal, amiket nem is nekem kellett volna intéznem, hanem annak a lánynak, akit Gracie helyettesített. Tőle nem vártam el, hogy megtegye mindezt, elég nagy segítség volt az, hogy beállt Amy helyére. Már kezdtem azon gondolkozni, hogy ideje lenne őt leváltani, mert az utóbbi időben egyre többször késett el, lépett le hamarabb, vagy esetleg egyáltalán be sem tolta a képét. Nem nagyon értettem, hogy mi lehet vele, de rebesgették, hogy a barátjától teherbe esett, és a rosszullétei okozták ezt a megbízhatatlanságot, és a rossz teljesítményt a munkában. Ezért nem okolhattam, de igazán szólhatott volna, hogy többet ne számítsunk rá, mert akkor vettem volna fel helyette valaki mást. Egy időre el is vonultam egy kicsit az irodába, de úgy félórával később jött az a bizonyos megérzés, hogy nekem bizony ideje visszatérnem a pult mögé, különben még nagy baj lehet. Nem is csalódtam, mert, ahogy a vendégtérbe sétáltam, meg is láttam a párocskát a pult mellett. Csak felvontam a szemöldökömet, de többre nem is méltattam őket. Mint ahogyan már korábban is kigondoltam, Alisont amúgy is rühelltem, Gabriel meg fogalmam sem volt, hogy mit keres még mindig itt. Ráadásul elég részegnek tűnt, ennek ellenére nem telt bele sok idő, hogy észrevegyen. Most már átkoztam magam, amiért nem bírtam tovább a fenekemen ülni, mert így egyből elindult felém, én pedig lemondóan beletúrtam a hajamba. - Akkor menj el a bevásárlóközpontba, és vegyél két üveggel, vagy amennyivel akarsz – vetettem oda félvállról. – Itt többet nem szolgálnak ki a mai nap folyamán! – közöltem vele, azzal jelentőségteljes pillantást vetettem a fiatal srácra, aki itt dolgozott, és a beugró Gracere is. – Gabriel, menj haza… - ráztam meg a fejemet, miután közelebb hajoltam hozzá. – Tudod nagyon jól, hogy nálam nem jön be ez a rossz csajozós duma, a bókodat viszont köszönöm – aztán hátrébb húzódtam, és pont elkaptam Alison gyilkos pillantását. – Jobb, ha te is lelépsz, cicám! – szóltam oda félvállról. – Az ő pénzét nem fogod tudni lenyúlni, még ahhoz is túl részeg, hogy egyáltalán a fogyasztását kifizesse! Jobban jársz, ha még most mégy… - csupán burkolt fenyegetés volt, de egyre inkább a bögyömben volt a csaj. Főleg azóta, mióta leszólította Gabeet. Meg tudtam volna fojtani.
Nem is tudom, miért vártam csodát az estétől, hisz semmi jó sem történt, az italtól sem lett jobb kedvem, legfeljebb több önbizalmam ahhoz, hogy újra odasétáljak Deirdree elé. Ezt meg is tettem, azonban hiába próbálkoztam, semmit sem használt, s kezdtem úgy érezni, hogy nekem már nincs semmi esélyem. - De én akarok itt még egy sört..- Dünnyögve nyúltam a pénztárcám után, kutattam belső zsebemben, mindhiába, nem találtam sehol, pedig még a farzsebeimet is átforgattam. Közben az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Dee próbált mindenkit kitessékelni a bárból, aki nem az alkalmazottakhoz tartozik. Értetlenül pillantottam rá, de ahogy belépett az ajtón az a pojáca, akivel korábban beszélgetett, engem elöntött a féltékenység, és úgy éreztem, hogy pontosan tudom, mi zajlik le az orrom előtt. - Ez miatt a Hüvelyk Matyi miatt akarsz megszabadulni tőlem?- Gúnyosan tettem fel a kérdést Deenek, magam sem értem, hogy mi ütött belém, talán az alkohol is rátett egy lapáttal a viselkedésemre. - Ne haragudj, te rólam beszélsz?- Szólt hozzám a pasas, miközben közelebb lépett hozzánk. - Dee, zavar a fickó, kitegyem innen? - Kérdezte a pasas, mire engem elöntött a düh, és felálltam a bárszékről, amin korábban még nyugodtan ücsörögtem. - Miatta nem akarsz meghallgatni, mi? Szóval azért akarsz kitenni innen, mert jött hozzád ez a...hobó? - Kikelve magamból összehordtam mindent, és sikerült felbosszantanom Carlt is, aki természetesen nem tűrte, hogy bunkózzam vele. - Ki a fxsz vagy te és miért nem mégy haza?- Megérintette a vállamat, de nekem nem kellett több, a következő pillanatban már lendült is az öklöm, s mivel erősebb voltam egy embernél, ki is terült a pasi, aki fölé térdeltem. - Szállj le Deeről.- Vicsorogtam a képébe. meg tudtam volna ölni, ott a helyszínen.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz. Részeg vagy! Részeg vendégeket pedig nem szolgálok ki. Akár te vagy az, akár más… - közöltem felszegett fejjel, és egyszerűen nem voltam hajlandó szemernyit sem engedni. Még csak az kellett volna, hogy valamit szétverjen itt nekem, amiért belegázoltam abba a fene nagy büszkeségébe. Egyszerűen elegem volt a férfiakból egy életre, legalább kezdett ez a határozott érzésem lenni, ahogy teltek a percek. Minél tovább ült előttem, és néztem őt, annál jobban felbőszített, hogy képes volt így lejáratni magát, és ezzel együtt engem is, hiszen bensőségesen beszélgetett velem, magánügyben. Vagy legalábbis próbálkozott… Mire tudatosult bennem, hogy Carl visszajött, már késő volt. Reményvesztetten támaszkodtam rá a pultra, és tudtam, hogy ez az este már csak rosszul sülhet el. Az volt a szerencse, hogy alig ketten vagy hárman ücsörögtek már az asztalok mellett, tekintve, hogy elég későre járt, és hétköznap ilyenkor azért be szoktunk már zárni. Itt tisztességes, dolgozó emberek élnek, és ők időben hazamennek a feleségükhöz, vagy esetlegesen a kutyájukhoz, még akkor is, ha legurítottak pár sört lazításképpen. Kedveltem ezeket az embereket, mindenkit ismertem is név szerint, tudtam a szokásaikról is, így arról sem szabadott volna megfelejtkeznem, hogy Carl időnként visszajön zárás előtt, amikor tudja, hogy több időm van. Olyankor még egyszer bepróbálkozik, én pedig udvariasan hárítom a közeledését. Általában a forgatókönyv ennyi szokott lenni. Ennyi, ha nincs egy új szereplő, nevezetesen Gabriel Gennaro. - Igen Gabe, csakis miatta… - ingattam a fejemet, de nem gondoltam volna, hogy esetleg ezzel csak még tovább fogom szítani a haragját. Rosszul kalkuláltam, hiába nem szokásom a tévedés. – Egyébként sincs semmi közöd hozzá, hogy én kivel mit csinálok. Nem tartozom neked elszámolással! – vágtam oda sértetten, hiszen a legjobban a számonkérést utáltam az egész világon. - Hagyd csak, kicsit többet ivott a kelleténél! – legyintettem Carl felé, és megpróbáltam egy mosolyt is az arcomra varázsolni, de nem igazán sikerült, amikor megsejtettem, hogy mi készülődik. – Hagyd abba Gabriel! – kiabáltam rá most már én is indulatosan, és ledobva a törlőruhát, ami eddig a kezemben volt, megkerültem a pultot, hogy megkíséreljem leállítani azt, ami készült. A baj az volt, hogy hiába lettem volna képes rá, nem tehettem meg, mert egy emberi nő nem lenne képes szétszedni két férfit. Két olyan férfit, akik közül az egyik ráadásul még farkas is. Nem kockáztathattam meg a lebukást, semmilyen körülmények között. - Hát ezt nem hiszem el! – úgy löktem arrébb az egyik széket az utamból, hogy kis híján elrepült a falig. Ez figyelmeztetett újra, hogy fogjam kicsit vissza magam. – Megőrültél? Szét akarod verni a rohadt kocsmámat? – most már én is kikeltem magamból, és a vállánál fogva rántottam meg Gabeet. – Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! Azt akarod, hogy szégyen-szemre kihívjam a rendőröket, és garázdaságért feljelentselek? Tölthetnéd az éjszakád egy kellemes kis cellában, józanodással. Biztosan nagyon örülnének neked odabent a fiúk… - sziszegtem a fülébe, miután lehajoltam hozzá. Ujjaim még mindig erősen tartották a gallérjánál fogva, aminél az előbb meghúztam hátra. Carl eközben próbálta összeszedni magát, de nem igazán sikerült neki. - Csodálatos! Igazán csodálatos! Remélem, most büszke vagy magadra! – a szemeim szikrákat szórtak a dühtől. – Gracie, kihívnád a mentőket? – néztem a barátnőmre segélykérően. – Eric, te meg tessékeld már ki a vendégeket! – adtam ki az utasítást. Elég volt nekem a felhergelt farkasról gondoskodni, nemhogy még a többi embert is vegyem a nyakamba!
Dee válaszai, a hozzáállása, és annak a pojáca Carlnak a megjelenése csak olajat öntött a tűzre, totálisan bekattantam, azt hittem, hogy tényleg van valami kettejük közt, és az elég volt ahhoz, hogy féltékenykedésem szavakban és tettekben is érvényesüljön. A cérna akkor szakadt el, mikor az a bizonyos alak lökött egyet a vállamon , hogy mégis mit keresek a bárban. Engem ne lökdössön senki, főleg ne olyan, aki Deere pályázik. Nem volt kérdés, hogy azonnal megüssem, elborult az agyam, rá is ugrottam, és szívesen adtam volna a következőt, ha nem kiált rám Deirdre és nem próbál félrerángatni a pasasról. Dühösen vicsorogva figyeltem a kábult fickót, tényleg képes lettem volna ott helyben szétszaggatni, de Dee ezt szerencsére nem hagyta. Rántására lekerültem Carlról, és a fenekemre estem, először dühösen csúsztak egybe szemöldökeim, s mérgesen pillantottam Dee szemeibe, aki hozzám vágott mindenfélét, és sajnos, igaza volt. Némán hallgattam végig Őt, lehet, hogy igaza volt, de mégis megsértődtem rá, amiért ebben a szituációban inkább védte azt a hülye majom szeretőjét. Legalábbis én úgy hittem, hogy van köztük valami...Feltápászkodva a földről rápillantottam a pasasra, aki nem tudott felkelni a földről, körbenézve láttam, hogy mindenki úgy nézett rám, mint egy véres rongyra, s végül Deere pillantottam, az ő szemeiből is ugyanez sugárzott. Úgy éreztem, hogy nekem már nincs maradásom a városban, rettentő érzések kerítettek a hatalmukba. - Felfogtam!- Szóltam hozzá erélyesebben, majd megrántottam magamon a dzsekimet és sértetten indultam meg az ajtó felé, de mielőtt kiléptem volna, még megtorpanva visszapillantottam felé. - Gratulálok, csodálatos párt alkottok...áh..- Legyintve fordultam ismét az ajtó felé, utamba került egy ruhafogas, azt is úgy tettem félre, majd dünnyögve sikerült kikerülnöm a kocsmából. Odakint hűvös volt, kezeimet a zsebeimbe csúsztattam, hallottam a távolban a mentők hangját, tulajdonképp teljesen szétcsúsztam. Nem is sikerült messzire mennem, alig néhány lépés után hátamat a falnak döntve megálltam, majd leguggoltam és próbáltam rájönni arra, hogy mekkora nagy baromságot csináltam.
Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogyan lehetett ennyire őrült. Hogy csinálhatta meg mindezt velem? Úgy megalázott mindenki előtt, hogy még helyette is szégyelltem magamat, pedig nem szokásom. Néha szokott ugyan mások között is nézeteltérés támadni, de tényleges verekedés csak ritkán történik. Miattam meg aztán pláne, mert általában nem szoktam hagyni, hogy addig fajuljanak a dolgok. Erre most tessék, ő beállít a városba, az én kocsmámba, és ekkora nagy balhét csinál itt nekem, ami miatt úgyis én fogok szégyenkezni. Képtelen voltam ezt felfogni… - Valóban?! – még mindig nagyon ingerültnek éreztem magam. Képes lettem volna én is szétverni valakit, vagy valamit, de nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. Itt és most legalábbis nem, majd maximum megkérek valakit, hogy eddzen velem a falkából, vagy körbefutom az erdőt vagy háromszor. Estére ez a program nekem remeknek ígérkezett, de legszívesebben azért az ő fejébe vertem volna bele, hogy fogja fel, mit tett. – Erősen kétlem! – tettem még hozzá, miközben összeszűkült szemekkel méregettem. Kezdetben a düh mellett ott volt egy bizonyos fokú öröm is, hiszen teljesen még mindig nem felejtettem el, de mostanra minden a feje tetejére állt, és én már nem voltam képes eldönteni, hogy mit gondoljak róla. A véleményem vele kapcsolatban most 180 fokos fordulatot vett, méghozzá rossz irányba. Mikor végre úgy döntött, hogy távozik, egy kicsit megkönnyebbültem. Korábban soha nem gondoltam volna, hogy majd a távozásától lesz jobb kedvem, de a mai nap után nagyon errefelé mutattak a dolgok. Komolyan hitetlenkedve néztem utána, amikor meg megszólalt, azt hittem, hogy utána hajítok valamit, hátha attól végre kitisztul az agya, bár már ebben is kezdtem kételkedni. Miután elcsendesült körülöttünk minden, már meg is hallottam a távolból a szirénázást. Reméltem, hogy Carlnak nem lesz nagy baja, mert azt nem venném a lelkemre, ha miattam szenvedne maradandó károsodást. Azért nem minden nap üti ki az embert egy vérfarkas! Én aztán tudom, hogy mennyire tud az fájni, és idegesen mennyire nem vagyunk tisztában a bennünk lakozó erővel. Volt már részem egy-két olyan helyzetben, mikor elborult az agyam. Néhány percet még vártam, hogy ideérjen az autó, de mivel nem bírtam sokáig egy helyben maradni, ezért idegesen elindultam, hogy eléjük menjek. Csak mikor egy szál atlétában kiléptem, és a hideg az arcomba csapott, akkor vettem észre, hogy Gabe még mindig nem ment el. Felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel fordultam felé, egyik kezemet pedig csípőre tettem. - Te meg mit keresel még itt? – kérdeztem türelmetlenül, számon kérően. – Egyébként megmondtam neked, hogy nincs senkim. Csak hogy tudd, Carlt feleslegesen ütötted meg, mert soha egy ujjal hozzám sem ért… - vetettem oda mintegy mellékesen, miközben az utca végén felbukkanó mentőt figyeltem.
Részben bűntudat gyötört, amiért ostoba módon viselkedtem odabent, részben pedig a féltékenység, ami miatt még mindig azt éreztem, hogy Deirdre összeállt valami emberrel. Persze, közöm nem lett volna hozzá, és ha meg is tette, teljesen jogosan , de valamiért mégis bántott, és elő is hozta belőlem az állatot, olyan haragot, amit vissza kellett volna folytanom. Odakint, a friss levegőn hamar kitisztultak a gondolataim, és ráébredtem arra, hogy bizony hülyén viselkedtem, és nem kellett volna megütnöm azt a pasast sem. De már hiába volt minden gondolat, nem tudtam visszafordítani az idő kerekét. Feltűnt az úton a közeledő rendőrautó, s akkor váratlanul kilépett a bárból Dee is, én viszont nem tudtam, mitévő legyek, őt figyeltem, de nem akartam zavarni, mert éreztem, hogy mennyire ideges, s nem csak ő, a farkasa is. Nem lett volna szép vége annak, ha átváltozik és nekem esik, én meg neki...akármennyire is szerettem, a farkasomat néha nehezebb volt visszafognom, mint azt gondoltam. Bár idősebb volt, mégis csak nőstény, s a farkasom előfordult, hogy uralkodni akart felette, de ezt én mindig visszafogtam, és tudtam is irányítani, a legtöbb helyzetben. - Csak levegőzöm - Sóhajtva válaszoltam számonkérő kérdésére, majd zsebre csúsztatott kezekkel felegyenesedtem a földről , s felé fordulva tettem néhány lépést. - Sajnálom, annyira sajnálom, hogy eldurrant odabent az agyam. - Ismét csak a bocsánatkérések hada, az elmúlt napokban nem is tettem mást, folyton csak tőle kértem elnézést a hibáimért. Tudtam, hogy rosszat tettem, s mikor megtudtam, hogy nincs közte és Carl között semmi, kicsit elszégyeltem magam. - Én...nem tudtam, nézd, tényleg sajnálom Dee...csak, azt akartam mondani, hogy szeretlek. - Mélyen a szemeibe pillantottam, ez a vallomás már kikívánkozott belőlem, de sejtettem, hogy választ úgy sem kapok, vagy nem épp olyat, amire számítanék. - Tudom, menjek el és hagyjalak békén, felfogtam...- Tettem még hozzá, mielőtt megszólalhatott volna, majd sarkon fordultam és elkullogtam.
Szótlanul figyeltem, ahogyan összekaparta magát a guggoló helyzetéből, és elindult felém. Szerencsére volt annyi esze, hogy ezúttal nem jött túl közel hozzám, de így is elég volt, hogy csökken a távolság közöttünk. Automatikusan hátrálni akartam egy lépést, de tudtam, hogy ő is éppen annyira sértve érzi most magát, mint én, úgyhogy nem akartam rátenni még egy lapáttal. Tudom én jól, hogy mennyire csípős tudok lenni, ha olyan kedvem van. Most pedig nagyon is abban a hangulatomban voltam, már azóta, hogy aznap felbukkant ott a konyhában. Még mindig nem tudom, hogy miért nem szólt senki arról, hogy visszajött. Talán nem tartották fontosnak, hogy engem is értesítsenek róla… - Már mindegy… - legyintettem egyet, nemtörődömséget tettetve. Igazából nagyon is érdekelt még mindig, mert ha éppen nem megyek ki időben, vagy nem avatkozom bele, akkor a verekedés sokkal jobban is eldurvulhatott volna, arról már nem is beszélve, hogy elég lett volna még egy erősebb ütés, és Carl többé nem lenne képes lábra állni sem, már ha egyáltalán túlélné. Egy vérfarkasban tényleg nagy erő lakozik, Gabriel pedig még ereje teljében volt jócskán, ráadásul férfi is. Egy embernek esélye sem lett volna ellene, kivéve, ha valami ezüsttel megpakolt fegyvere van, és beleüríti a tárat. Nem igazán hiszem, hogy ez esetben fent állt volna ennek a lehetősége. Tekintetem az utca végének irányába kalandozott, miközben a gondolataim szélsebesen váltották egymást a fejemben. Próbáltam kitalálni, hogy mi lenne a legjobb megoldás, hogyan lehetne kezelni ezt a helyzetet, amibe belekeveredtünk hirtelen. Ha így folytatjuk, egyre inkább el fog durvulni a dolog, és ha Gabe ennyire kiszámíthatatlanná válik, akkor a végén még az őrzők vetnek majd véget ennek a sorozatos erőszakoskodásnak. Nem biztos, hogy azt annyira tolerálnám. Igazából felé sem akartam nézni, hagyni akartam, hogy elmenjen, de a szavai arra késztettek, hogy mégiscsak odaforduljak hozzá. Nem érdekelt, hogy a mentő csikorgó kerekekkel állt meg éppen mellettem, és két mentős ugrott ki belőle hordággyal felszerelkezve. Az sem érdekelt, hogy a kezdődő havazással mit sem törődve, én atlétában álltam. Egy pillanatra elmerültem a tekintetében, és mire felocsúdtam belőle, már el is indult. Hagynom kellett volna, tudom én jól. Grace is valószínűleg ezt tanácsolta volna, ha most kint van velem, de nem volt, nekem pedig egyedül kellett döntenem a továbbiakról. Végül nem bírtam szó nélkül hagyni. - Tudom – azt még korai lett volna neki kimondani, hogy én is őt. – De elég rosszul mutatod ki… - tettem hozzá, még a hátának beszélve. Aztán visszafordultam az ajtó irányába, bár még vettem pár mélyebb lélegzetet, hogy összeszedetten mehessek be, és beszélhessek azokkal, akikkel kell. Nem tudtam, hogy egyáltalán kell-e valakinek bemenni a sérült, és eszméletlenné vált Carllal, vagy sem.
Kezdőlap
//
Hogy hogy következNE? 
//
