Mellkason összekulcsolt karokkal, megvetett lábakkal álldogálva egy erdő menti ösvényen, hallgatom, ahogy a közeli patak halk csordogálással folytatja az útját, ki tudja merre? Nincs teljesen egy éve, hogy elindultam Alaszkába, de a mai napig nem tudom, hogy hova torkollik. De azt se értem, hogy miért ezzel foglalkozok, mivel annyi de annyi megfejteni valóm van még ezen a világon. Többek között, hogy mégis mit kezdjek a másik felemmel, mikor az napi szinten elő kívánkozik, és bár annyit tudok befolyásolni, hogy ne akarjon mindig a nyakamban lihegni, olyan erős nem vagyok, hogy vissza is szorítsam, ha ugrásra kész. Akaratos, makacs és túl erős ahhoz, hogy könnyű szerrel leküzdhessem. Bár, könnyen meg van rá az esély, hogy nem is akarom. Ahogy nem messze tőlem egy öreg bokor megrezzen, s egy, az enyémhez hasonló árnyalatú szempár találkozik a tekintetemmel, értetlenül vonom fel a szemöldökömet. Furcsa, hogy az erdőkben él egy olyan farkas, akinek majdnem kiköpött mása vagyok. Annyi a különbség, hogy valamivel nagyobb, és nyomokban találni sötét szálakat fehér bundájában. Amint megmozdulok, az megrázva busa fejét, tesz pár bizonytalan mozdulatot hátrafelé, s fogairól felhúzva az ínyét, hozza a tudtomra, hogy nem kíváncsi rám, valamint jobban járok, ha elhúzom a csíkot. Mi a fene? "Jó" szokásomhoz híven, most se adom be olyan könnyen a derekamat, de tisztában vagyok vele, hogy egy nálam jóval idősebb farkas szava, ez esetben tette, szent és sérthetetlen. Ha azt mondja menjek, mennem kell. De még előtte a szórakozás kedvéért, zsebre dugott kézzel, rendíthetetlen tekintettel elindulok felé, így az értelmetlenséget sugárzó szemekkel, csak megmozgatja végtagjait, s egy leereszkedő fújtatással megrázza a fejét. Felhagyva a szórakozással inkább sarkon fordulok, és elindulok a város felé. Nem hiányzik, hogy összetűzésbe keveredjek egy idősebb farkassal. Ahogy pár lépés után hátrapillantok, már a farkas is messze jár... Alig egy óra elteltével, már egy közeli pub egy boxában ücsörgök, előttem egy üveg sörrel, miből nagyokat kortyolva teszem élvezetesebbé az estémet. Meglep, hogy megint tele van a szórakozó hely, így csak nagy nehézségek árán tudtam találni egy teljesen üres fülkét.
*Az elmúlt napjaim sem voltak valami felemelőek. Ettől aztán tényleg jobb lett volna még a múltam is Floridában. De soha nem szabad meghátrálni, így talán nekem sem kéne. De nem elég, hogy ez a makacsság a véremben van, hanem még az is tetőzi, hogy lassan megbolondulok a magánytól. Na ja… mintha már eddig nem lettem volna kellően dilis. Annyira azért nekem sem volt fontos, hogy mások által istenített normák szerint éljek. Igen, talán kilógtam így az emberek közül, de ez sosem érdekelt. Vagyis inkább egy jó ideje nem, hisz valamikor még azért éltem, hogy megfeleljek másoknak. ebből csak annyi maradt, hogy megfeleljek magamnak. S az első lépést már meg is tettem. Kirittyentettem magam Alaszkai viszonyokhoz képest amennyire csak lehetet. Persze itt nem lehetett a miniszoknya, magas sarkú szandál meg egy top és irány az éjszaka. Azt nem, de még így ebben az eget repesztő hidegben is fel lehet öltözni normálisan. Egy vastag harisnya, térdig érő csizma, egy miniszoknya, egy szűk, hosszú ujjú felső, egy hosszított pulóver, kabát és voilá… már sem fagyok meg a taxiig, és míg onnan berobogok az egyik helyre. Ez ma az O’Connors volt. Egyetlen hiba az egészben az volt, hogy mindössze egyetlen penge volt a csizmámba rejtve. De hát aki barátkozni megy, az ne vigyen magával fegyvert. A pulthoz sétálva kikértem a söröm és a tequilám, mikor megkaptam az embereket kecsesen kerülgetve egy szabad helyet kerestem, ami felért egy alapos munkával. Hisz társaságok, párok ültek a boxokban a pultnál meg csak az alkoholista része. Na a párokhoz pofám nem volt oda menni mikor már azt hittem, hogy lassan nem csak egymás szájába esnek bele hanem itt helyszínen kielégítik a vágyaikat. Pff… szánalmas. Az alkoholista bagázs meg sosem vonzott és nem akartam balhét. De volt egy boksz ahol csak egyetlen ember ült. Na ott meg is álltam még mielőtt késő lett volna és valaki befészkel mellé.* - Szia! Szabad? * Kérdeztem és köszöntöttem mosolyogva, figyelmen kívül hagyva azt a hülye bizsergést a gerincemben mely megint ösztökélni kezdett, hogy húzzak innen jó messzire. S választ sem várva ültem le vele szemben miután lepakoltam az italaim. A hajam a fülem mögé tűrtem, hisz most csak kiengedve omlott a hátamra. Bő, lezser nyakú pulcsim pedig feltűnt, ahogy megszabadultam a kabátomtól.* - Hogyhogy csak így egyedül? * Igyekeztem valami értelmesnek nevezhető kommunikáció szerűséget kezdeményezni. De be kell látnom, hogy kijöttem a gyakorlatból még akkor is ha a barátságos mosolyom ott lapult az arcomon.*
Más-más formában, de volt szerencsém számomra idegen farkasokkal találkozni. Olyanokkal, ki egy részben emberek, egy részben pedig akár csak én, szörnyetegek. No nem biztos, hogy ezt mindegyik így tartja. Olyanról is hallottam már, aki kikiáltotta Isten ajándékának, én pedig csak gyűlölködve bámultam a képébe, és feltettem a kérdést, ha neki nem is hát magamnak, hogy "Isten ajándéka? Akkor miért létezünk így?". Soha nem voltam hívő, nem hiszek Istenben. De ha tényleg létezik, akkor nem hagyja, hogy holmi mutációnak hála, megszülessen a Vérfarkas, mint faj. Mióta otthagytam az otthonomat, nem hallottam semmit se anyám, se Summer felől. Azt tudom, mivel az apám és a másik testvérem halálát követően még otthon voltam, hogy rettenetesen nagy súlyú gyász telepedett a nyakukra, amit nem csodálok. Ikerhúgaim, szinte összenőttek. Mindenhova együtt mentek, imádták egymást, s ha már egy napra elszakították őket egymástól, megvoltak bolondulva. Ha jobban belegondolok, Summer még hosszú évekig nem fogja túltenni magát Hope halálán, amit... amit én okoztam. Ám minden lelkiismeret furdalás, vagy kétségbeesés nélkül képes voltam eljönni Angliából, és nem is gondolva arra, mit tettem. Megtörtént, és kész... Gyilkos vagyok? Igen! De nem én uraltam a testemet. Mindig rideg tekintetemmel fürkészem a bárban körülöttem ülőket, a nőket és férfiakat is egyaránt. Mintha attól félnék, valamelyik a nyakamba ugrik, s ellát egy évre a hülyeségeivel, gondjaival, amiből köszönöm, nem kérek. Nagy elmélkedésemnek hála, hogy nem veszem észre azt a személyt, aki menet közben letelepedik velem szembe, én pedig kékjeimmel nagyokat pislogva veszem őt jobban szemügyre. Ha jobban belegondolok, hallottam valami köszönés félét, amit azt hittem nem nekem szántak, de így már látom, hogy mégis. Így csak morcos tekintettel biccentek felé egyet, miközben egy mély, öblös sóhaj kíséretében megrázom a fejem. Nagyon merész lány... sokan visítva menekülnek, ha rájuk nézek, talán a negatív kisugárzásom miatt, ő pedig még mosolyog is. Bár, nem mondom, hogy bajom van vele, kifejezetten csinos. Megállás nélkül dobolok az üveg oldalán, ám mikor meghallok egy felém irányuló kérdést, felvonom a szemöldökömet. - Nem vagyok egyedül... nem mellesleg, kit hoztam volna magammal? Az aranyhalaimat? - nincsenek is halaim! Sőt, semmilyen állatom nincs, csak a másik, a bundás énem, ki most is velem van. Mondjuk arra nem árt odafigyelni, hogy ne szóljam el magam ezen a téren. Elvileg nem lenne túl szerencsés. - És te? Egy magadfajta lányka, hogy-hogy nem a környék leggazdagabb fickóinak egyikével lófrál?
- Húha, ez aztán az elmés megjegyzés. * Vigyorodtam el, hogy ne vágjon már olyan fancsali képet mind egy kiskutya. Komolyan még a végén megesik a szívem rajta. Na jó, annyira azért még sem. Mintha magam nem látnám, hogy dugik van a hely. Csakhogy nem erre voltam kíváncsi. De most inkább jobb, ha nem kezdek oktatásba szövegértelmezésből. Ami pedig a fájdalmas kifejezését és a villámló szemeit illeti… valóban nem ijedek meg, sőt… inkább arra ösztökél, hogy maradjak. Még akkor is, ha kelletlenül dörzsölöm meg a kezeim a szoknyámon. * - De nem tudom… a rossz fiúk bárhol kapnak jó kislányokat. * Billentettem oldalra a fejem, hisz ez így volt. A srácról pedig sütött, hogy a tipikus rossz fiúk közé való még akkor is, ha ilyen arccal rendelkezett. De ha csalnának, az emberi arc ismereteim még mindig ott van ez a hülye érzés, ami folyton kísért mióta beléptem ebbe a városba. Na de közben azért a tequilámmal is foglalkoztam. Megnyaltam a kezem, só és már le is húztam, ahogy azt illik. Nem voltam alkoholista, de valamikor még én is éltem. Azonban ezt mi sem mutathatja jobban, hogy a hideg is végig futott rajtam, ahogy leért az alkohol. A kérdésére azonban felnevettem miután leöblítettem egy kis sörrel.* - Nem ismerem a környéket. Mellesleg még anno sem jöttek be a pénzes pasik. Apuci és anyuci pici fiai kissé unalmasak és nem mellesleg egy hódba és több ész szorul, annak ellenére, hogy a drága kocsival és a diplomáikkal villognak. Nem nekem való. Pénzem meg nekem is van, ha épp ez szórakoztatna… * Vontam meg a vállaim és a másik láthatta, hogy őszintén mondtam. Persze nem szerettem apuci pénzén élni és elég korán elkezdtem dolgozni. De ha több kéne mint ami van, egyszerűen csak használnám apu társkártyáját. * - Szóval hol bujkálnak azok a lányok vagy mivel űzted el őket? * Csillantak meg a szemeim kíváncsian, ahogy újra magamhoz vettem a söröm. Nem nézett ki rosszul női szemmel, de nekem csak egy volt a sok közöl. Egy fiatal kamasz.*
Vigyora láttán egy vonallá szűkítem a szemeimet, s úgy kezdem el vizslatni ő előkelőségét. Szemrevaló nő, ezt még a vak is láthatja még akkor is, ha tapogatóznia kell hozzá. Apropó, akkor a vakok még jobban járnak, mint mi látók, nem? Megállapítása hallatán, kis híján leesik az állam a képemről, s erőtlenül emelve arcomhoz a kezemet, megnyomkodom az orrnyergemet. - Miből gondolod, hogy minden "rossz fiúnak", "jó kislány" kell? Honnan tudod, hogy nem a kielégíthetetlen vadmacskákra bukunk, mint sem a védtelen kiscicákra, kik már akkor nyávognak, mikor az ember hozzá ér? - biccentem félre a fejem, ezzel is kifejezve azt, hogy komolyan gondolom, s várom tőle a választ. Huszonkét éves, szinte kölyök fejemmel már volt "szerencsém" mind a két végletig elmennem, de azt nem tudnám megmondani, hogy melyik volt élvezetesebb... az, hogy én magam tehettem azt vele, amit akartam, vagy ő esett nekem, és éreztem magam kiszolgáltatottnak? Ezt majd az éjjel átgondolom. - Szerintem valahol meghibásodtál... nem sok nőneműtől hallom, hogy "nem érdekelnek a pénzes pasik". Amerre jár az ember az utcán, nem hall mást, csak a viháncoló lánykákat, kik ha meglátnak egy drágább kocsiban üldögélő hímet, máris sáskarajként vetik rá magukat, a pasi meg idővel azt se tudja, hova meneküljenek. Nem értem, te vagy beteg, vagy csak az egyetlen a fajból, aki még normális, és van esze, hogy gondolkodjon? - kocogtatom hozzá az üvegem talpát az asztalhoz, majd belekortyolva, megvillantom a szemeimet. - Nem tudom. Szerintem amint meglátnak, már el is rohannak. Tudod, nincs túl jó hírnevem, és úgy néz ki valaki ezt a homlokomra írta, én pedig nem tudok róla... - a hatás kedvéért megdörzsölöm a homlokomat, de arról csakugyan nem jön le semmi. Amúgy ez az állításom nem igaz, tegnap is jól mulattam egy ismeretlen lánykával... - De szerintem neked se volt ínyedre, hogy ide kellett leülni... csupán nem volt hely máshol. Jól gondolom? - teszem fel sejtelmesen a kérdést, miközben egy hangosan hahotázó, cseppet spicces pasi vonja el a figyelmemet. Hihetetlenül idegesítő tud lenni a zaj.
- Ne vedd magadra Édes… szimpla tapasztalat. * Vontam meg a vállam mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.* - Nem sokan kedvelik a kihívásokat, azt meg pláne nem, ha valakiért küzdeni kell. A jó kislányok meg szeretnek apuci akaratával dacolni és önként vetik alá magukat, csak hogy megmutassák ők már nagylányok. Ne engem hibáztass, hanem a társaid, akik a könnyek jött élvezetekért hajtanak. * Jajj… el sem tudnám mondani, hogy mennyire hiányzott egy ilyen minden gond nélküli beszélgetés, hirtelen még ez a város is otthonosabbnak tűnt. Persze közre játszott az is, hogy nem fagy be a hátsóm. Mikor közli, hogy meghibásodtam meg kapja az első jóízű és legőszintébb nevetésem, amit megejtettem mostanában. De azért figyelek minden szavára.* - Lássuk csak… * Könyököltem az asztalra miközben két kezembe fogtam a korsót és kissé elmélázva néztem a másikra.* - Normálisnak közel sem nevezném magam és a környezetem első reakciója, hogy „micsoda egy hibbant tyúk”. Eszem meg… nos, az van, bár inkább úgy látszik, hogy nincs, ha a tetteimet nézzük. De azt tudom, hogy a nyálcsorgató lánykák csak kirakati babának jók, akik ezekre hajtanak. Nem motiválja őket más csak a hírnév, és hogy villogjanak miközben körömlakkozás közben azt beszélik, hogy kinek a pasijáé nagyobb, hol a farkuk, hol a bankszámlájuk de akkor is a versengésen van a hangsúly. Az ilyen falka lányok nem barátnők, csak egymás mellett jobban mutatnak. De megnyugtatlak, hogy nem csak a nőknél van ilyen, hanem nálatok is. * Billentettem oldalra a fejem és igyekeztem felmérni a másik reakcióját a szavaimra. Nos… volt részem ezekben a lány bandákban és nem is bírtam sokáig. A srácok egy fokkal jobbak, de nem egyszer hajtottam el jó magam is pénzhajhász ürgéket magam mellől. Mikor megdörzsöli a homlokát már újra egy mosolyt engedek meg felé és megingatom a fejem.* - Mily kár, hogy Én ezt a felíratott nem látom, és nem vagyok itt olyan régóta, hogy halljam a híreket. * Cincogtam vidáman és szavaimba érezhető volt az irónia.* - Különben meg, ha hallom, akkor megeshet az is, hogy direkt miattad jövök ide. * Kacsintottam rá miközben visszadőltem és bele ittam a sörömbe.* - Ejnye… csak nem kétségeid vannak a vonzalmad illetően? Kár lenne érted, ha önbizalom hiányban szenvednél. * Mosolyogtam rá kihívóan. Nos az utolsó két mondatom egy normális lánynál felérne egy flörtöléssel is. De nálam nem egészen.* - De mi tagadás… az épp szexeleni készülő pár vagy az alkohol bogarak és Te közted lévő választás roppant nehéz volt. Órákig gondolkodtam, hogy egy jó képű fiú mellé üljek le vagy épp vállaljam, hogy épp balhé törne ki ha épp ott ülök. * Böktem a hahotázó felé, ám szavaim elejében felfedezhető volt a szarkazmus is.* - Azt hiszem jól döntöttem, még akkor is, ha a zsigereim még most is tiltakoznak az ellen, hogy itt vagyok. NE vedd magadra… Te vagy a sokadik, aki ellen tiltakoznak mióta megérkeztem.
//Bocsi, de ha nem szólsz, hogy írtál nem mindig veszem azonnal észre. //
Komoly tekintettel hallgatom végig az elméletét, ami kifejezetten érthető. Épp ezért egy elismerő tekintet kíséretében megvonom a vállam. Lehet, hogy ellentétes véleménykifejezéseket produkálok, de ez az én esetemben meglepő. Néha van, hogy mást csinálok, mint amit mondok, vagy két különböző dolgot csinálok egyszerre, ami csepp kis galibát okoz. Lehet, hogy rosszul vagyok bekódolva? Vagy még annó az apám veréseinek hála, valami kis gubanc keletkezett a fejemben? Nem lenne meglepő. Hosszú regéjét néha-néha bólintással, vagy vállvonással reagálom le. - A te fajod, nyilván jobban ismered őket. Minden esetre biztos vagyok benne, hogy egyik se normális, viszont okosabbak nálunk, mivel minket választanak - ezzel egy újabb kortyot tudok le a sörből, s csak akkor veszem észre, hogy megfogyatkozott az itókám, mikor többet nem jön belőle semmit. - Haha... kezdem úgy érezni magam, mint Alaszka nevezetessége. Nem jó vicc - komorodok el, tettetett jókedvemet követően, majd az asztalra könyökölve, túrok bele szőke tincseimbe, így figyelve a lányt. Kimerít az örökös farkassá változás, amit örülnék, ha tudnék stabilizálni, s ne lenne olyan ingatag, mint az első átváltozásaimkor. Mit meg nem tennék érte, ha akkor változnék át, mikor akarok, nem pedig akkor, mikor kedve tartja a kis dögnek. Ha épp dühös vagyok, ha épp hancúrozni vágyok, ő máris itt liheg a nyakamban, és bújik elő belőlem, mintha mindvégig erre várt volna. - Miféle vonzalomról beszélsz kislány? Ha a ridegség és a szemétség annak számít, akkor érezd magad különlegesnek - fintorgok meglötyögtetve az üveget, s annak halk csilingelését hallgatva, ahogy az a pár csepp sör, még ott illegeti magát az alján. - Balhé? Szerintem kifejezetten örült volna a jelenlétednek - veszem alaposabban szemügyre a pacákot, ki immáron sokadik alkalommal pillant a mai "párocskám" felé - ami pedig a párost illeti. A férfi megint csak jól járt volna. Két legyet ütött volna egy csapásra - karba tett kezekkel, gúnyos vigyorral a képemen, támaszkodok rá az asztalra, várva, mit reagál a lány. - Tiltakoznak? Erőteljesen? Jól teszik... a lehető legveszélyesebb személyt fogtad ki ma este - szinte farkasszerűen vicsorogva, húzom fel a fogaimról a számat, ám megrázva a fejem, fel is hagyok a művelettel. - Na jó... legnagyobb pechemre, nem fog magától feltöltődni az üvegem, hozok még egy kört. Neked kell valami? - állok fel a padról, s az asztalnak támaszkodva várom a nő válaszát.
- Hidd el, nem olyan jó móka, hogy ismerem őket. * Húztam el undorodva a szám egy kicsit. Elvégre volt valami, amit még a fóbiámnál is jobban utáltam, az ilyen nők. Ha választanom kellett volna aközött, hogy elmegyek egy ilyen bagázzsal vásárolni vagy egy idegen férfi kezei közé vetem magam. Nos… az utóbbit választottam volna, legfeljebb mellékelek hozzá egy kötelet, hogy ne legyen semmi gond. * - Csak nekem tűnt fel, hogy egy kalap alá vontad magad a pénzes zsákokkal vagy szándékos volt? * Vontam össze a tekintetem és mértem fel újból. Nem, határozottan nem úgy nézet ki mint ők. De persze lehet, hogy csak egy „meghibásodott darab”. A komor tekintetére csak elmosolyodom… bár, szerintem mióta ide jöttem le sem lehetett törölni az arcomról. Nem is volt olyan rossz ötlet eljönnöm ma este.* - Ezt örömmel hallom, ugyanis nem viccnek szántam. *S tényleg nem… ha tényleg olyan hírhedt, mint mondta és megtudom, már csak a kíváncsiság is arra ösztökélt volna, hogy az útjába kerüljek. Persze ez a kellemesebb verziója, hogy sörözünk. Lehetet volna másképp is. A mozdulat sem kerüli el a figyelmem, ahogy a felszültsége sem. Az arcára van írva.* - Hééé… nyugalom szép fiú… * Nyújtom felé a kezem s ha csak nem tesz semmit, akkor egyszerűen végig simítok az egyik kezén. Ha megpróbálja elkapni, akkor azzal a lendülettel rántom is vissza a kezem, aztán vagy sikerül, vagy nem.* - Kislány? * Szaladtak fel a homlokomig a szemöldökeim. * - Hát kösz… ezt sem mostanában mondták. Kezdesz apura emlékeztetni… Egyébként Elionore a nevem. * Néztem a szemeibe és szavaira bólintottam.* - A vonzó relatív… ami engem vonz, az másokat taszít és ugyan ez fordítva. De hidd el, szívesebben ülök itt veled, legyél bármennyire bunkó, mint egy tenyérbe mászó figurával. Mint mondtam, sosem szerettem az ilyen egyszerű dolgokat. * Hát az őszinteségem ma sem hagytam otthon. De ha ezt elhagyom, talán önmagam is elhagyom és beállhatok a kirakatba. Ahogy előre dől… nos, ez egy felhívás keringőre és táncolni szeretek, így magam is visszadőlök előre. Nos ha ez volt a keringő, akkor a szavai egyenesen egy tangóra emlékeztet.* - A pacák nem bírta volna sokáig… De a srác… meg… nos, lássuk be baromi rossz parti és részeg is. De örülök, hogy ilyen könnyűvérűnek nézel… talán nem kéne megbizonyosodnod róla, hogy valóban így van-e? Kezdem azt hinni, hogy a másik, hogy a saját fajtádhoz vonzódsz…* Haraptam be féloldalasan az alsó ajkam. Ó nem… közel sem hittem, hogy a férfi meleg lenne. Azonban ha táncolunk, akkor néha emelni is kell. Nos jelen esetben provokálni. De az igazat megvallva sértette az önérzetem, hogy ilyen feltételezett rólam. * - Ugyan szépfiú… nem tudsz megijeszteni. Kár a gőzért. * Vigyorodtam el a vicsorgására és, hogy igazat adott az ösztöneimnek. Kit érdekel? Eddig sem foglalkoztam vele, legalábbis akkor nem mikor menekülésre késztetett. Mikor feláll, csak egyszerűen hátradőlök és a kérdésére a poharamra pillantok.* - Egy sört és a következő kör az enyém. És ne balhéz, kint rohadt hideg van és semmi kedvem ki menni…* Feleltem és miután elment egy mélyes sóhajtottam. Leora emlékeztetett, bár Ő a második szavamnál nekem rontott. Egész jól bírja és ez nekem mennyire örömet okoz. Akinek van egy kis szeme, az kézzel foghatóan láthatja.*
- Szívesen cserélnék veled egy napra... biztos vagyok benne, hogy kihasználnám a férfiaknak ajándékozott kis ketyerét - sátáni mosollyal vizslatom az arcát. Nem, nem akarom én elriasztani magamtól, ennek ellenére, akaratlanul is mondok olyanokat, amiket vagy nem gondolok komolyan, vagy szimplán miután kimondom, megbánom. Ez is hozzám tartozik, enélkül nem lennék én. - Madárnak nézel? - vonom fel a szemöldökömet szinte "kikérem magamnak" stílusban. Lehet, hogy volt benne valami, ami erre utalt, de tényleg nem vagyok olyan, mint a pénzeszsák többlet. Nem tagadom, én is fürödtem a pénzben hosszú, hosszú ideig. De mióta itt vagyok, csak egy lettem azok közül, akik bár tehetősek - mivel hoztam magammal pár bőröndnyi bankjegyet, mert miért ne tettem volna - még se élnek vissza vele. - Mertem remélni - bár hangom kacérságról árulkodik, a tekintetem koránt sem felel meg neki. Inkább mogorva és arrogáns. Mikor az asztalra könyökölök, s ő a kezemhez ér, különös érzés kerít hatalmába, s mintha konnektorba nyúltam volna, a gerincemen borzongás fut végig. Maradj bent! Te rohadt bolhás dög, maradsz a seggeden! Megfeszített állkapoccsal pillantok le a csinos kézre, majd fel a szemeibe. - Apu...? Csak nem apuci kicsi lánya voltál? - mutatom meg a lehető legkedvesebb mosolyomat, amit csak produkálni tudok. Nem mindenki hívja az apját "apunak". - Elliot - mutatkozok be én is közömbösen. - Ezer szerencséd. Ha mást mondtál volna, biztos itt hagynálak - kacsintok, s amint előre dőlök, ő is megteszi ezt. Komoly arccal figyelem, miközben beszél, s csalnak ki belőlem szavai gúnyos vigyort. - Szeretném... de szerintem nem vennéd jó néven. És nem vagyok meleg - játékos hangnemem sokkalta szigorúbbá csap át, igaz biztos vagyok benne, hogy nem gondolja komolyan. Ennek ellenére nem árt határozottan, őszintén kimondani, ha már egyszer erre képes volt kitérni. - Én balhézni? Glória van a fejem fölött nem látni? - rajzolok egy kör alakú semmit a fejem fölé, ami most az említett, angyali csodát jelképezi. Ezzel felkapva az asztalról a poharát, már itt sem vagyok. Menet közben vadul pislogva ide-oda, bámulom az ismeretlen és ismert alakokat. Vannak, kik szimplán beszélgetnek, akadnak, kik már állni is alig tudnak a bevitt alkohol mennyiségtől, de azok sincsenek kevesen, akik táncolni próbálnak, de csak valamiféle kacsalépegetésnek hat az általuk táncnak nevezett maszlag. Nyughass! Ezzel lecsapom a korsót a pultra, jelezve a pultosnak, hogy jöhet a menet, valamint kérek még egy újabb üveg sört, amivel elleszek egy ideig. - Szia Cicus - a zene és a kiabálások ellenére, meghallom a férfi hangját onnan, ahonnan az imént érkeztem. Amint megfordulok, már látom is a részeg fószert, ahogy lassított felvételként, bárgyú mosollyal letelepszik a helyemre. Élete legrosszabb hibáját követte el. Sajnálhatja, hogy ma kivételes közelségben érezhetem a farkast.
- Ha nem mondod el sem hiszem Casanova. * Forgattam meg a szemeim. Melyik pasi ne akarna szép lányok bugyijába bújni? Ha betömik a szájukat, még a fecsegést sem kell hallgatni, ha van annyi eszük, hogy ha végeznek, azonnal lelépnek még a csöpögős összebújós részt is megússzák. Igen, szívesen lettem volna férfi. De hát ez van, apám lányt gyártott. * - Ha így is van, annyira nem, hogy szárnyakat is képzeljek hozzá. * Nem tudtam, hogy mit gondoljak a másikról. Alig ismerem, első látásra nem madár alkat azonban rövid időre bárki megtud játszani bármit. Ejha, még a végén kiderül, hogy nem mindig ilyen mogorva. A kacérságát díjaztam, azonban csak annyira, mint amennyire flörtölni szoktam. Oké, mondom, így van és így is gondolom. De ennyi, nincs tovább. Ahogy hozzá értem az érzés erősödött mely folyamatosan azt kiabálta, hogy „Takarodj Eve a legmesszebb”. De csak vettem egy mély levegőt és nem mozdultam. Nincs azaz isten, hogy megfutamodjak.* - Mi tagadás… még mindig az vagyok. Annak ellenére, hogy nem lettem úri kislány, mint amilyennek megálmodott, még az apám maradt. Az egyetlen ember, aki elfogadja azt, ami vagyok. Nem lehet mindenki jó kislány… * Vontam meg a vállaimat. Persze volt idő mikor Én magam is az voltam, de az idő változik, ahogy az emberek is.* - És Én ezért sírva mennék haza, hogy a párnáimba hullajtsam a könnyeim és álmatlan éjszakákon a Holdat fürkészve, arra várva szüntelen, hogy rám találj. * Adtam elő egy színpadias Júliát, legalábbis annak egy modernebb változatát. Hisz se költő nem voltam, sem pedig Júlia. Persze mulatatott a gondolat, de Én meg az ilyen regényes érzelemes baromságok… Soha többet. Persze mélyen vágytam rá, de ez olyannal járt, amire egyáltalán nem.* - Okos fiú vagy Elliot… * Billentettem oldalra a fejem, még mielőtt folytattam volna. Persze tudtam, hogy mit fogok mondani így az érzékeim megfeszülve figyelték a másikat, hogy időben tudjak reagálni ha kell.* - Azonban csalódás is… hisz ezek szerint a kezes-lábas lánykák az eseteid. * Persze ezzel lehet vitatkozni s Én lennék a legboldogabb, ha a szavaim nem volnának helytállóak. Az utolsó mondata már nem is érdekelt. Az kiabál, akinek a háza ég. Bár szomorú, hogy így beletrafáltam.* - Ahham… csak akkora, mint az enyémen. * Nevettem el magam, bár valószínűleg hozzá képest Én valóban jó kislány számba mehetnék, ha mindenki betartaná az alapvető szabályom. Tekintetem követi a lépteit egy ideig, azonban ahogy a pulthoz ér már kifelé lesek az ablakon, az asztalon dobolva az ujjaimmal, míg meg nem hallom a túlságosan is közelről érkező megszólítást. Bár a szaga megelőzte volna, ha épp nem gondolkodok el. Lemondóan sóhajtva fordulok felé.* - A macskák karmolnak… és a kandúr is a közelben, szóval légy oly kedves… * Intettem, hogy menjen egy kicsit melegebbre. Nem akartam zűrt… ma nem. Olyan jó volt ez az este, kár lenne elrontani. Tekintetem egy pillanatra a pult felé kaptam és észrevettem Elliot pillantását. A pillantásába még Én is beleborzongok.* - Szerintem távozz addig míg vissza ér… úgy látszik párzási időszak van a kandúrnál és az esti tej adagját sem kapta meg. * Billentettem Eliott felé, aki megkapta a sörét. Ha a fazon nem ért hozzám Én bizony nem tettem semmit. Na de ha hozzám ért, akkor ott vagyis inkább itt baj lesz. Hisz a lábam ösztönösen csúsztattam a másikra, hogy kéznél legyen, aminek kell. ~Kérlek anyu… ne ma küld a férgesét. Hadd érezzem jól magam.~ Imádkoztam anyunak aki a gyerekmesék szerint fentről vigyázz rám. Kár hogy nem voltam hívő.*
Casanova? Nem tudom... olyan szintre még nem süllyedtem, hogy megkapjam ezt a jelzőt, de mi tagadás, nagyon jól hangzik. Nem csípem nyakon a környék minden második lányát, de az, amelyik önként felkínálja magát nekem, és ara érdemes is, hogy eljátszadozzak vele, akkor nem habozok. Az apuci kicsi lánya témába kellőképpen beletrafáltam. Az ilyen szülők bár mindent megadnak a lányuknak, vagy fiúknak, ha a másik oldalt nézem, mintha azok, akik semmit, és állandóan verik, támadják a gyereket. Mindkét véglet halálos következményeket képes szülni. - Akkor egy jó pont neked. Nem szeretem az úri kislányokat - vigyorodok el. Itt nem konkrétan a szexre és ahhoz hasonló dolgokra gondolok, bár többek között arra is, de leginkább a beszélgetésre és maga az alannyal való, egy fedél alatti megélhetésre. Tényleg sok függ attól, hogy milyen embereket vagyok hajlandó elviselni magam mellett, és míg legelőször, mikor leült mellém egy csinos kis cicababának tűnt, ez a véleményem mostanra teljesen megváltozott. Kifejezetten elfogadható, talpraesett és okos nő. Nem sok ilyet találni mostanában. Költőiességére elfintorodok. - Mi a fene, egy Shakespeare bújt el benned? - soha nem voltam egy nagy irodalmi remekelő az iskolában, ennek ellenére Shakespeare egy-két művét kénytelen voltam elolvasni, ha át akartam menni a következő évben. Arra viszont tisztán emlékszek, hogy miután elolvastam mondjuk a Rómeó és Júliát, hosszú órákig abban a ritmusban és szövegkörnyezetben beszéltem. - Ha én vagyok a csalódás, te mi vagy? Ha egyszer ezt nézed ki belőlem? - biccentem félre a fejemet egy kérdő pillantás kíséretében. Megjegyzésére megengedek egy mosolyt, majd megragadva a korsót, el is tűnök a közeléből. Az emberek lármája olykor-olykor megállásra késztet, s mint egy kétségbeesett, sarokba szorított vad, én is képes lennék ész nélkül támadni. Sarkon fordulva, alaposabban szemügyre veszem az ipsét, ki jókedvében, a távozásom örömére máris lecsapott Elionore-ra. Gyilkos szándékkal megáldott csillogással a szememben, bámulom a pasas profilját, s megmarkolva magam mellett az egyik széknek a karfáját, végső elkeseredésemben veszem észre, hogy a pultos csóka már egy ideje bökdös. Megemberelve magam, fordulok vissza felé, de nem hagyom elterelni a figyelmemet a férfiről. - Szeretem a kihívásokat... a kölyök meg ne zavarjon, sec perc alatt elkergetem - szinte látom magam előtt a férfi bárgyú vigyorral megáldott képét. Hogy az ilyenek milyen undorítóak. Segg részegen mennek udvarolni. Amint megragadom a korsót és a sörösüveget, már battyogok is vissza a helyemre, tekintetemet a férfira emelve, s mikor rám pillant, nem engedem, hogy máshova fordulhasson. Sokan mondták már, hogy a puszta tekintetemmel képes lennék embert ölni, de attól tartok, hogy akkor már fél Alaszka kihalt lenne. - Magától megy, vagy segítsek a kezdő lépésekben? - érdeklődök, ahogy lerakom az asztalra a kért italokat, s a korsót a lány elé csúsztatom, de rideg tekintetemet le se veszem a férfiról, ki eleinte csak lelkesen pislogott, mostanra viszont látok valamit a tekintetében, amit nem tudok mire vélni.
- A következő randira, hozom az ellenőrzöm, hogy beírhasd a sok-sok fekete mellé. * Merthogy bizony biztos, hogy találkozunk még. Az meg, hogy nem randizom más kérdés. Minek szükséges egy olyan lánynak randi, aki épp nem is akar udvarlókat maga köré? De a találkozó, az találkozó akárhogy is hívjuk. * - Hát akkor egész jól elbújt, mert még senki nem akadt a nyomára. * Ingattam meg a fejem. Nem írok verseket vagy irodalmi műveket. Különben sem érnék a nyomukba. A tiniként tett próbálkozásaim… nos, ilyesmivel mindenki próbálkozik. Csak van, aki képes elismerni, hogy nem lesz belőle költő. - Ezt a kérdést neked kell megválaszolni. De cáfolj rá Szépfiú… * S bizony körbe tekintettem, hogy ki az, akibe beletörhetne a bicskája. Ó nem… nem magam szántam alanynak. Hülye lennék keresni a bajt. Elliot sem érne célba így a bukását borítékolnám előre, azonban tehet olyat, amitől elszáll az agyam és semmi kedvem nem volt helyre tenni. Amúgy sem jártam volna sikerrel, de naa… ennyi kockázatot megérne. Kelletlen társaságom szavaira elnevettem magam, de ebben nem sok jó kedv volt. Azonban figyelmeztető él annál inkább.* - Én nem vívnám ki maga ellen a sorsom. Nem biztos, hogy a „kölyök” az akitől a leginkább tartanod kéne. * Néztem szigorúan a szemébe, de aztán már mosolyogtam egyet.* - De egy szóval sem mondtam, hogy szeretnék társaságot cserélni… Ő tudd olyat, amit Te nem. * Dőltem hátra és már lemondóan sóhajtottam mikor Elliot visszatért. A tekintete… bakker ne mááár.* - Elliot kérlek… Ne ma este… inkább menjünk el máshova. Hozzád vagy akár hozzám. Csak ne ma este… * Néztem rá és fel is álltam az asztaltól. Mellé lépve pedig a kezem a vállára tettem. * - Kérlek… * Igyekeztem magamra vonni a figyelmét, hisz a részeg ipse szavait kihívásnak vette és már épp felállni készült, csak épp nem ment neki elsőre. *
- Hajrá. Epekedve várom - pillantok a szemeibe kihívó tekintettel. Na itt nem a randiról van szó, én azt a fogalmat, hogy randi, hírből se ismerem. Nem randizgatok, nem tartozok a romantikus emberek körébe. De aztán ki tudja, egyszer valaki csak előrángatja belőlem még akkor is, ha valahol nagyon nagyon mélyen leledzik. - Cáfoljak rá... mégis mire gondoltál? - érdeklődök, s immáron olyan közel vagyok hozzá, hogy tisztán láthatom magam a szemében. Fogalmam sincs, mire akar kimenni a játék, amit jelen pillanatban velem űz, de annyi biztos, hogy nem vagyok egy könnyen befolyásolható lény. Nem fogom nevetségessé tenni magam ország világ előtt. - Szeretem a vadmacskákat - a férfi válaszára csak megforgatom a szemeimet, azon pedig titkon jót szórakozok, hogy Elionore bevallása szerint, nem tőlem kell tartania. Ha tudná, hogy magának a lánynak is rettegni valója van a társaságomban, akkor is ezt mondaná? Ahogy a kézhez kapott sörös bödönökkel visszaballagok a párocskához, hangos csattanással teszem le az asztalra az üvegeket, miközben tekintetemet le nem veszem a férfiről, ki sajnos erősebb agresszív reakciót váltott ki belőlem, mint a normális. Pedig az se kispályás. Ahelyett, hogy szépen megkérném, távozzon, helyette rideg tekintettel és undort kifejező hanggal beszélek hozzá. Szavaim rögtön felállásra késztetik, ami aligha megy neki a bevitt alkoholmennyiség miatt. Mit ne csináljak ma este? Ne verjem szét a fejét, vagy ne rúgjam szét a seggét? Ugyan miért? Nem játszhatok egy nyomorult bolonddal, aki odapofátlankodott a partneremhez addig, míg én elmentem piát venni? Férgek! Amint keze a vállamhoz ér, a farkas visszahúzódik, s már nem érzem a nyomást a szemgolyómban, ami eddig hasogatóan jelen volt. Őrült dög! Őrült egy jószág ez, s nem hagy ép ésszel gondolkodni. Bár, ha jobban belegondolok, ő előtte se voltam sokkal nyugodtabb, vagy jól neveltebb. De legalább nem akartam minden második személyt sz*rrá verni. Kérlelő hangvétele viszont megadásra késztet, így ellépve az asztal mellől, a pasira bámulok. - A cég ajándéka - intek a sörök felé, s mielőtt távoznánk, újra végignézek az arcán csak, hogy rögzítsem a fejemben, kit kell szétvernem a közeljövőben. - Utálom... - ha jobban belegondolok, már nem egyszer láttam ezt a palit, nagy bajkeverő hírében áll. Hát, most nálam is kihúzta a gyufát.
*A kérdésére egyszerűen megvonom a vállam, hisz még Én magam sem tudtam. S nem is láttam megfelelő prédát itt. Annak a nőnek meg már mindegy volt, hogy kimászik a bugyijába. Majd talán legközelebb, ha akad megfelelő préda a számára. Addigra talán könnyebben is sikerül választanom, hisz még a ma este előttünk van. Amit ugyan kicsit sem így terveztem. Utáltam magam, hogy pont Én kérek valakit arra, hogy üljön meg a hátsóján. Holott forróbb a fejem, mint bárki másnak, az ismeretségi körömből. Most mégis itt toporogtam, hogy megállásra késztessem Elliotot, a macska rúgná meg. Mi a frász lett velem ma este… Na jó, erre azért tudtam a választ és nem kevés megkönnyebbülést okozott, hogy most kivételesen meghátrált a másik. A kezem egyből lecsúszott a kezére, nehogy meggondolja magát.* - Köszönöm. * Mondtam neki és a szemeimet lesütöttem egy pillanatra és az eddig fogott kezét megragadva és felkapva a táskám meg a kabátom, indultam el visszafelé, arra amerről jöttem. Na nem, ha kiérünk elengedem de útközben akad még részeg és hát, fő a biztonság.* - Ha nagy leszek, meghálálom. De előtte mond meg, hova lesz a menet? * Néztem rá kérdőn és igyekeztem lehetőleg úgy kikerülni mindenkit, hogy ne jöjjenek nekem. Csakhogy az egyik ipse épp hátra borult és hiába ugrottam hátra még így is hozzám ért, ahogy kapaszkodó után nyúlt. Testem megfeszült és észre sem vettem, hogy megszorítottam Elliot kezét ahogy csak tudtam.* - Menjünk… * Szorítottam össze a fogaim miközben lehunytam a szemem egy pillanatra és folytattam az utam s követtem Elliotot ki a helységből.
Kezdtem visszarázódni a régi életembe, bár kicsit úgy éreztem, hogy mióta visszatértem Fairbanksbe, másként viselkednek velem a falkatársaim, és kevesebb információ jut el hozzám. Persze, lehet, hogy csak nekem nem sikerült újra felzárkóznom, de ami azt illeti, Vincent halála óta minden felborult, én pedig nem igazán találtam a helyemet falkán belül sem. Szerencsére azért azok, akik régen a barátaim közé tartoztak, most sem fordítottak nekem hátat, mindig számíthattam rájuk, bármilyen helyzetben. Közéjük tartozott Olen is, akivel az utóbbi időben ugyan alig volt időm beszélni, ettől függetlenül tudtam, hogy ha kell segítség, akkor hozzá fordulhatok, és ez ugyanígy, fordított helyzetben is igaz. Mivel nem találtam őt a farkaslakon, egy üzenetet hagytam neki, hogy megihatnánk egy sört az O'Connorsban. Hogy a választásom miért épp erre a helyre esett? Nos, tény, hogy Dee jelenléte is sokat dobott ezen, hisz , ha csak pár percre is összefuthattam vele, már megérte, illetve a sörök is itt voltak a legfinomabbak az egész városban. Megérkezésemet követően körbepillantottam, hátha már megérkezett Olen, de mivel nem láttam őt, ezért először a pulthoz sétáltam és várakoztam, hogy kiszolgáljanak. - Szia Gabe - Köszönt rám Grace egy halvány mosollyal, de úgy tűnt, ő nem kifejezetten örül a jelenlétemnek, amit részben meg is értettem. - Egy korsó sört kérnék, világosat, köszi . - Nem is igazán akartam vele komolyabb társalgásba merülni, ezért megrendeltem az italt, fizettem, majd a korsóval a kezemben kerestem egy üres asztalt és leültem az ablak mellett, ott várakoztam arra, hogy Olen befusson, és végre, dumálhassunk egy jót.
Az üzenetet megkaptam, vettem, értettem. Persze nem nyomban, és nem azonnal indultam el az O'Connorsba, hiszen nem régen jöttem el onnan. Egyébként is most ezer más gondolat járt a fejemben, amik mostanában minduntalan nyugtalanítanak, kavarognak bennem, és egyébként is... de talán a Gabe-el való találkozó pont jókor jött. Ideje lesz kicsit felengednem... Végül is nem csak, hogy régen láttam, de bírom is a srácot. Noha... szánom-bánom, de mióta visszajött nem sok időm akadt arra, hogy elkapjam, és dumáljak vele... Bár, így jobban belegondolva, jelenleg azért egy kisebb fejmosás jár neki, lévén, hogy a jó múltkor nem kis vihart vert a pub-ban. Na majd átrendezem én az arcát, ennek a lököttnek! Nyilván nem így lesz, de azért ezt a beszélgetést úgysem fogom tudni elkerülni. Mindazonáltal jó kedvvel indultam el hozzá, bár késésben voltam. Kicsit... Vagyis, hát... az igazat megvallva, a megbeszélt időben még rohadtul otthon rohangáltam, abban a marha nagy kuplerájban, amit most is ott hagytam. Na mindegy, ez számít most a legkevésbé.
A motor hálás morranással adta meg magát, hogy kivágódhassak vele a város koszos, szmogos betonjára, én pedig nem ágáltam ellene, hogy úgy hasítson, ahogy szokott... Megcsúsztatva egy kicsit azt a bizonyos sebességhatárt... khmm. Nem sok időbe telt, míg visszaértem az O'Connorshoz, mondjuk nem is meglepő. Rutin járat, ez alatt a pár hónap alatt szinte már saját útvonalat építettem ki. A Vyper-t a szokásos helyére láncoltam, majd a kulcsokat a zsebembe vágva sétáltam be az épületbe. Egyelőre nem néztem körbe, csupán a pultot céloztam meg határozott léptekkel haladva felé. - Grace! Hey... A szokásost. - bal könyökömet az asztallapra vezettem, ahogy féloldalasan kezdtem lassacskán felmérni a terepet. Rengeteg szag, illat, és füst keveredett az orromban, azonban mindezek között is sikerült végül Gabe-et beazonosítanom. Eközben az üveges Heineken is kiérkezett, én pedig már indultam is tovább, egy gyenge "kösz"-t hagyva a hátam mögött. Meg sem álltam az ablak melletti asztalokig, ahol a hím üldögélt egymagában. - Hello! Késtem, tudom. Ne cseszegess vele... - vigyorodtam el, ahogy kezemet felé nyújtottam egy rövid pacsira. Kényelmesen ledobtam magam vele szemben, egészen becsúszva a méretes ablakig. A sörömet jóízűen meghúztam, majd talpát az asztalhoz koppantva tettem le. - Szóval, igaz a hír... Visszajöttél. - hangom kedélyes volt, pedig valahol azért haragudtam rá, hogy csak úgy lelépett. Meg persze a múltkori balhéja miatt is. - Hol jártál? - kérdeztem egyszerűen, hátamat a támlához préselve.
Nem csináltam semmi érdemlegeset, leszámítva azt a néhány mozdulatot, míg a sörös korsót az ajkaimhoz emeltem, majd kortyoltam a habzó italból és visszaraktam a poharat az asztalra. Nem ízlett túlzottan ez a csapolás, valamiért más íze volt, mint a legutóbb itt fogyasztott korsónak, s azon morfondíroztam, hogy vajon milyen fajtából adhatott nekem Grace. A nő felé sandítottam, éppen a poharakat törölgette, pár pillanatig őt néztem, de nem mertem azt feltételezni, hogy direkt csapolt nekem a rosszabbik fajtából. Visszafordulva az asztalhoz, kezeim közé vettem az itallapot, és annak hátoldalán láttam, hogy szendvicset is felszolgálnak, bár a választék nem volt túl nagy, kétféle szendvics és egyféle hamburger volt a menü alatt felsorolva. Ennek ellenére mégis úgy olvasgattam, mintha izgalmas regény volna, a sorok közé mélyedtem és alaposan áttanulmányoztam a szendvicsek összetételét. Kenyér, vaj, salátalevél, sonka, uborka, paprika, sajt. Hümmentve nyaltam meg a szám szélét, leírva nem is hangzott olyan rosszul, ahhoz képest, hogy pubos szenya. Közben újra kortyoltam a sörből, nem azért, mert annyira ízlett, hanem azért, mert szomjas voltam, és ha már ekkora korsóval rendeltem, annak valahogyan el is kellene fogynia. Közben unottan bámultam az asztal lapját, a kis karcolásokat, amik az évek során mélyedhettek a fába, és bambulásomból csak akkor kaptam fel a fejem, amikor ismerős hang szólított a közvetlen közelemből. Felpillantva Olent láttam meg magam előtt, rávigyorogtam és a kezemet nyújtottam felé. - Hát pedig, már épp említeni akartam, hogy túl sokáig csinosítottad magad a tükör előtt a randinkhoz. - Vigyorogva szúrtam vissza egy kis viccelődést, de tudtam, hogy Olen nem fogja zokon venni tőlem, érti ő a poént, ez egyébként is megszokott volt köztünk annak idején. - Igaz, már jó pár hete itthon vagyok, olyan, mintha el se mentem volna. - Halvány mosoly húzódott az ajkaimra, miközben megláttam kezében a Heinekkenes üveget. - Francba, tudtam, hogy nekem is ilyet kellett volna vennem. Legközelebb kizárólag üvegeset választok, ne mond el Deenek, de ez nem nevezhető sörnek, ez valami...lónyál lehet. - Húztam el a számat fintorogva, miközben a korsó sör fülét markolásztam. - Californiában voltam, ott próbáltam kiszellőztetni a fejemet a történtek után...- Ekkor egy pillanatra felnéztem Olenre, valószínűleg tudta, hogy arról az esetről beszéltem, mikor rám bíztak egy kölyköt, de egy támadást követően nem tudtam őt megvédeni és az életét veszítette, miattam. - De piszkosul hiányzott Fairbanks, meg a pofátlan képed cimbora. - Küldtem felé egy barátságos mosolyt, bár sejtettem, hogy a hirtelen távozásom mindenki fejében kérdéseket, és valószínűleg némi haragot szült. - Apropó! Hoztam is neked valamit Californiából! - Egy összetekert papírhengert vettem elő a belső zsebemből, két A4-es lapnak felelt meg a mérete, levettem róla a gumit és kiterítettem az asztalon a posztert, amin egy vizimentő lány pózolt igen csak alulöltözött formában, kezében egy olyan műanyag eszközzel, ami másokat a víz felszínén tart, ha nagy a baj. - Ezt sok szeretettel neked, és még alá is írattam, ott a neved. - A Baywatch csajt alakító színésznő Olennek írta alá a képet és még egy szívecskét is rajzolt neki. Tudtam, hogy a cimborám is kedveli a női egyedeket, és gondoltam, ha máshogy nem, majd így megkedveltetem vele azt az unalmas sorozatot, aminek egyébként nem sok értelme van, leszámítva a sok homokban futkosó lányt. - Meg hoztam neked egy üveg italt is, de azt majd máskor kapod meg, ide nem akartam piát hozni, a végén még kipenderítene a biztonsági főnök. - Vigyorogva ezt is hozzáfűztem, majd kíváncsian pillantottam Olenre. - Na és veled mi újság? Megnősültél már, haver? Hogy van a húgod? -Érdeklődtem, miközben kortyoltam a sörömből.
Semmit se változott... Ez a gondolat pedig jóleső vigyorral rohamozta meg arcomat. Idétlen... - Bocs már, édesem, de tudod, hogy nekem csak az számít, hogy neked tetsszek. Ez pedig sok időt elvesz a hátrányos kis életemből. - röhögtem fel szórakozottan, ahogy ledobtam magam elé. Jó volt újra látni a hülye fejét, még akkor is, ha haragszom rá. Mert efölött még mindig nem tudok elmenni, még akkor sem, ha tudom miért lépett le. Akkor sem örültem neki, és most sem tesz boldoggá, hogy ennyi időt távol volt. - Hát, Fairbanks már csak ilyen. Sose lesz unalmas. - pedig valójában rohadtul az, ha csak a szimpla, átlagos napokat nézzük, emberi viszonylatban. Farkasként más, és jelenleg túlságosan is sok minden történik ahhoz, hogy egy kis időre is le tudjunk ereszteni. A háború a nyakunkon, ráadásul Darren és James is annyira egy barom... Na mindegy. Kár ezen agyalnom is, Mili majd gondoskodik róluk... Egyébként sincs rá elég időm, végigzongorázni, ugyanis a felhorkanásra akaratlanul is rávetettem pillantásomat. Elnevettem magam, miközben fejemet is megingattam. - Valóban az. A korsók manapság kicsit vizezettek, és nem is a legjobb minőségű sörökből keverik. Túl sok lett a részeg, valahogy vissza kell őket fogni. - vontam oldalra számat, noha nem tartott túl sokáig, hiszen az előbbi kérdésemre azonnal válasszal is szolgált. Nem lepett meg, ez régen sem volt másként, és bár nem volt vele olyan a viszonyom, mint Doriannal, ettől még sok mindent... - gondokat, örömöket és a többit - megosztottunk egymással. Vannak, amik idővel sem múlnak el, úgy látszik. - California? Waow... Szarral nem gurigázol látom. Mindenesetre, megérteni megértelek, csak nem örültem, hogy leléptél. Annak már igen, hogy végre visszaevett a fene. - húztam meg újra a sörömet, jóízűen sóhajtva fel, ahogy végig csorgott torkomon. Valójában sajnáltam Gabe-et. Nem lehetett könnyű elviselnie az érzést, hogy elveszít egy kölyköt, akit rábíznak. Épp ezért nem tudnék mentor lenni. Lehet, hogy megkattannék hasonló esetben, Már csak a múltamat véve alapul... - Na látod, a tied is nekem. Remélem, most már nem lépsz le többet. - vigyorogtam kedélyesen, noha a szavaim őszinték voltak. Olyan sok mindenki ment el, de valahogy mindig visszatalálnak... És bár haragszunk rájuk, valahol mégis örömmel fogadjuk őket. Ez már csak így van... Ellenben, mikor azt pedzegette, hogy hozott nekem valamit, megrántottam szemöldökömet, és érdeklődve kezdtem el kutatni arcának játékát. Elképzelésem se volt, hogy mivel fog meglepni, annyi már most biztos, hogy kivételesen nem nőt hozott. Ennek pedig piszok mód örültem, hiszen... Ez most nem lényeges. Khm... Lapozhatunk. Ahogy elém görgette a nagyobb lapot, kicsit meghőköltem, majd újra visszakönyököltem az asztalra, ezúttal mindkét tenyerem közé szorítva fejemet. - Hát, gyönyörű... - ironikus voltam kissé, de egyébként értékeltem az ajándékát, és még tetszett is. Ennek nagyobb hangot az újra feltörő vidám nevetésem adott jelet. - Klassz tényleg. Csinos példány! Bár, nem ígérem, hogy kiteszem. De nézd már! Kaptam szívecskét...! - jól van ennyire azért nem hatott meg, de képtelen voltam kihagyni. - Tényleg, kösz, haver. - nyúltam át felé, hogy meglapogassam a vállát, majd dőltem is vissza a helyemre. Mondjuk, valószínű, hogy hamarabb kerül az ágyam mellé, vagy a fiókomba, mint a falra, főleg a mostani helyzet miatt is... De ettől még tényleg jól esett. A biztonsági főnökös monológjára azonban sejtelmes vigyor mászott vonásaimra, miközben összegöngyöltem, és elraktam a posztert. - Milyen előre látó vagy. De talán... talááán, lehet letudod beszélni azzal a biztonságissal, hogy néha becsempéssz ezt-azt. - továbbra se világosítottam fel, hogy ez a személy bizony én lennék. Egyelőre élveztem a tudatlanságát, és magamban kifejezetten jól szórakoztam rajta. A jó kedvem viszont hamar alábbhagyott, ahogy a húgomat említette. Tekintetem sietősen villant fel rá, kérdő fénnyel övezve arcának vonalait. - Honnan tudsz róla? - értetlenkedtem, kicsit fagyosabb hangszínben. - Mármint, nem gáz... Csak meglepett. Egyébként jól, gondolom. Egyelőre szokjuk egymást. Az igazat megvallva egész jól haladunk. Azt hiszem... - nem merném rá a nyakamat tenni, hiszen még annyira friss, és épp ennyire furcsa is. De kezdem megkedvelni Yettát, és idővel talán tényleg sikerül rá úgy tekintenem, mint a húgomra. Bár, van egy olyan érzésem, hogy valahol, legbelül, már ezen is túl vagyok... - Baszki... Tudod, most tényleg olyan érzésem van, mintha nem mentél volna el. - eredtek meg a szavaim, miközben leöntöttem még jó pár kortyot a torkomon. A sör jótékonyan hűsített, miközben lejjebb csúsztam az ülésen, így véve fel egy kényelmesebb pozitúrát.
Látva Olen arcát, amint végig mérte a poszterlányt, elvigyorodtam. Le mertem volna fogadni azt, hogy úgy gondolta, ennyi volt a nagy ajándékom. Ezen jót mosolyogtam. - Jól van haver, nem fogok megharagudni érte, ha nem teszed ki a faladra. - Nevetve figyeltem, ahogy visszahajtogatta a posztert, tény, hogy dögös csaj volt rajta, de élőben sokkal jobban festett, mint a plakáton. - Ugye? - Ajkaimra vigyor húzódott, aztán kíváncsian pillantottam rá, szavai elég sejtelmesen hangzottak ahhoz, hogy ne kezdjek el gyanakodni. Lehetséges, hogy Olen új melót szerzett magának, és személyesen őt alkalmazta Dee? Ezen morfondíroztam, és úgy döntöttem, rá is kérdezek. - Na várjál haver, te nem szoktál így vigyorogni, csak ha valami sunyiság van a dologban. Ismered a biztonságit? Mond azt, hogy nem te vagy az. - Felnevettem, majd kabátom alól mégis csak előhúztam azt az üveg whiskeyt, amit eddig nem igazán akartam villogtatni a pubban. - Ez lenne az, ha jól emlékszem, akkor szereted a whiskeyt, bízom benne, hogy ennek az üvegnek az ízvilága elnyeri majd a tetszésedet. - Nevetve csúsztattam át az asztal felett az italt, közben a pult felé pillantottam, ahonnét feltűnt Grace kíváncsi pillantása. - Hm, nagyon felügyel minket a csaj. - Jegyeztem meg, majd visszapillantottam Olenre, kezembe vettem a sörömet és kortyoltam a habzó italból, ami lassan fogyott a korsómból. Mikor rákérdeztem a húgára, feltűnt, hogy elkomolyodik, összepréseltem az ajkaimat, és megfordult a fejemben az is, hogy talán erre nem kellett volna rákérdeznem, lehet, hogy túl fájdalmas témát húztam elő? - Öhm, a farkaslakon beszélgettek és akkor hallottam meg. Ne haragudj, hogy rákérdeztem, tapintatlan voltam. De mégis, hogy került elő, mit tudsz róla? - Kezdtem kíváncsiskodni, feltéve, ha nem nézett rám úgy, hogy kussoljak el. Ismertem azt a pillantást, így csak tőle függött az, hogy beszélünk-e a testvéréről, vagy sem. Mindenesetre, engem érdekelt a téma. További szavaira elmosolyodtam, majd felállva az asztaltól odahajoltam és vállon veregettem őt, majd visszahuppantam a székre. - Én is ezt érzem Olen, jó újra itthon, még annak ellenére is, hogy szinte semmit nem tudok. Gőzöm sincs arról, mi folyik a falkán belül, kicsit úgy érzem, hogy eltávolodtam tőletek azzal, hogy elutaztam annó Californiába. - Ezúttal én sóhajtottam, tényleg így éreztem magam, nem igazán találtam a helyemet , sem a városban, sem a falkán belül, de Deevel is akadtak problémáim.
A posztert magam mellé fektettem, összegöngyölve, majd vigyorogva visszapillantottam Gabe-re. Jó rég láttam basszus. Bár, nem sokat változott, ettől még, és a barátságunk is a helyén maradt, ettől még fura érzés volt újra vele szemben ülni. Gyanakvó tekintetére muszáj volt szélesen elmosolyodnom. Sose volt hülye, noha én se fogalmaztam kacifántosan. Még egy ideig figyelemmel kísértem mozdulatait, ahogy előhúzta a whiskys üveget kabátja alól, ezen pedig újra fel vidultam. Kis mocsadék, csak behozta! - Ismerem. - kezdtem bele sejtelmesen. - És mondanám, hogy nem én vagyok, de minek hülyítselek? - elnevettem magam én is, fejemet rázva, kicsit hátrább dőlve a padon. Sok mindenről lemaradt, az biztos, de én nem tudtam rá más szemmel nézni, még úgy sem, hogy azért haragudtam rá. A felém nyújtott üveget laza mozdulattal átvettem, kicsit feldobva a levegőbe pördítettem meg azt kezem között. A címkét fürkésztem, majd ismét Gabre emeltem íriszeimet. - Faszájos. Kösz. - biccentettem meg felé az üveget, majd azt is a poszter mellé raktam. - Bár, most már elég kellemetlenül érzem magam, hogy én szart se hoztam neked... Na, majd pótoljuk. - fordultam vissza felé, mialatt az üveget is sikeresen elbújtattam. Nem kell, hogy mások is észrevegyék, elég hogy már Grace is úgy néz ránk, mint a véres rongyra. - Ne foglalkozz vele. Mostanában azt hiszi, hogy ő itt a strázsa. - felröhögtem. Egyébként meg tényleg... Grace az utóbbi hónapokban mindenért belém kötött, még azért is, ha nem volt bekötve a bakancsom. Hisztis picsa... A testvéremet illető témánál lelankadt a jókedvem, persze csak mértékkel. Nem igazán tudtam még mit kezdeni a helyzettel, és az meg csak tetézte a dolgot, hogy úton útfélen fel is jön a sztori... Valójában nem zavart, csak fura érzés járt körbe, minden ilyen alkalomnál. - Ugyan, hagyd el. Nem gáz. Amúgy, nem tudom. Illetve tudom, persze... Megkeresett. Állítása szerint évtizedek óta engem kutat. Én meg semmit se tudtam róla, röhej. Bár, az is igaz, hogy nem fogadtam túl szívélyesen... - itt elharaptam a mondatot. Tulajdonképpen eddig csak Doriannak meséltem a másik húgomról, Kianáról. És nem is akartam ebbe még véletlen se belemenni, mert akármilyen régen is volt, a sebeket a mai napig hordom. - Viszont, egészen aranyos... Vagyis, annak tűnik. De még, mint mondtam, elég friss. Terveim szerint a napokban fel is fogom keresni, ha már ő is megtett jó pár lépést felém. - gondolatban fel is elevenült előttem, mikor egyik reggel kajával becsörtetett hozzám. Kár volna tagadnom, hogy nem értékeltem... A vállon veregetésére újra felsejlett arcomon a korábbi vigyor. Örültem, hogy itt van, tényleg... Túl sokan mentek el, és ő is azok közé tartozott, akikért - számomra - kár volt. - Majd visszaszoksz. Igaz, nem árt ha tudod, hogy a helyzet forróbb, mint annak idején. A betolakodó falka zsong, és mi sem vagyunk épp mintapéldányok. Elkezdtük a munkálatokat, védekező, és támadó lehetőségeket építettünk ki. Javarészt még folyamatban vannak a dolgok... - nyeltem egyet, legördítve pár csepp sört a torkomon. - Nem tudom, találkoztál-e az új Atanerkkel... Erősnek tűnik, és most kezdem azt érezni, hogy végre tartunk valamerre... Lehet nem ártana felkeresned. - tettem még hozzá egyszerűen, szinte már vállat vonva.
- Áh, szóval itt dolgozol. A fene gondolta volna haver, hogy egy napon még biztonsági főnök leszel. - Nevetve cukkoltam, természetesen kinéztem belőle azt, hogy efféle feladatokat is tökéletesen ellásson, hisz kemény kötésű srác volt, olyan, akivel nem könnyű elbánni. - Nincs mit, fogyaszd egészséggel, vagy idd meg velem. - Nevetve tettem javaslatot az ital közös elfogyasztására, ezzel eszembe jutott néhány emlék is, mikor leültünk egy ital mellé, kártyáztunk vagy csak beszélgettünk az élet különféle dolgairól. - Vettem észre. - Sóhajtva pillantottam Grace felé, aki igazán a bögyömben volt már, mert mindig megtalált szúrós szavaival, gyakran úgy éreztem, mintha nem is kedvelne, és valamiért haragudna rám. Csak épp nem értettem, miért lenne erre oka. Ezt követően került szóba a húga, akiről nem sok mindent hallottam, de úgy voltam vele, hogy inkább rákérdezek Olennél, abból nagyobb gond úgy sem lehet. Mikor arcára pillantottam, feltűnt, hogy nem igazán szimpatizál a témával, vagy legalábbis nem szeret erről beszélni. - Gondolom, nem volt könnyű szembesülnöd azzal, hogy van egy húgod, de idővel biztosan könnyebb lesz. Megszokod majd, aztán a végén még örülni is fogsz, amiért van egy élő rokonod. Bárcsak én is elmondhatnám ezt magamról, de ..*egy pillanatra elhallgattam, aztán befejeztem a mondatot.* - Nekem ti vagytok a családom. - Azért nem akartam túl érzelgősnek tűnni, ezért egy vigyort villantottam felé, ezzel is jelezve, hogy nem gond, nem kaptam napszúrást, és még ugyanaz a Gabe vagyok, akit annak idején megismert. - Na ez a beszéd barátom, ha közösen eltöltetek egy kis időt, megismeritek egymást, sokkal jobb lesz. - Barátian rámosolyogtam, majd kezembe fogtam a korsómat és kortyoltam az italomból. Szóba jött a falka élete is, bizony túl sok mindenről maradtam le, engem még a vezető váltás is váratlanul ért. - Bevallom, még nem találkoztam vele. - Fejet ráztam, közben leraktam a korsót az asztalra, és intettem Gracenek, hogy hozzon nekünk még egy kört, majd pillantásom visszafutott Olenre. - Mesélhetnél róla, hogy nagyjából tudjam, hogy s mint közelítsem őt meg. Vincentel a maga módján azért lehetett viccelődni, de az újról szinte semmit sem tudok, és nem ártana, ha tisztában lennék a jelenlegi helyzettel. - Ahogy kimondtam a szavakat, máris megérkezett Grace, két újabb sörrel, amit lerakott elénk az asztalra. - Köszönöm. - Halvány mosolyt küldtem felé , ő azonban olyan ridegen pillantott rám, mintha valami rosszat mondtam volna. - Pff, mi ütött ebbe a csajba. - Fejemet csóválva, kíváncsian fordultam újra Olen felé.
- Én se gondoltam. - ráztam meg a fejem, eddigi arcjátékomtól eltérően, kicsit kelletlenül. Nem a munka miatt, azt szerettem... - Ezt még Vinc bízta rám. Hogy segítsek Dee-nek. A halála óta pedig nem is kérdés, hogy csinálom. Majdnem mindennap itt vagyok. - szavaim kicsit keserűek voltak, de végül igyekeztem visszarendezni vonásaimat, és azzal foglalkozni, hogy végre Gabe visszatért közénk. Ennek köszönhetően sikerült egy halovány mosolyt eszkábálni a képemre, ami azért valóban őszinte volt. - Még jó, hogy veled fogom meginni pajtás, ne hülyéskedj! - ez pedig már-már szent és sérthetetlen. Egyedül nem szokásom inni, és ha már tőle kaptam, nyilvánvaló, hogy vele is fogom elfogyasztani. - Majd később, akár bele is kezdhetünk... - hajoltam kicsit közelebb hozzá, át az asztalon. - Ha Grace lelépett. - böktem fejemmel az illetékes nő felé. Mostanában tényleg túllő a célon, abba meg már be se merném avatni Gabe-t, hogy mit művel, mikor rájön a zsaruzhatnék... Még a végén le kéne fognom őt, hogy ne rántsa ki a pultból, bár nőket nyilván nem bánt - tudtommal -, de azért ennek mindennemű elkerülése érdekében, inkább kussoltam. Így is még le kell rajta "vernem" a múltkori ügyet... De igaza van... Irritáló kis csaj, kétségtelen... A húgomat illető témánál azért már megint elfogyott a lelkesedésem, de azt is sikerült összekapálnom. Elvégre, tényleg örültem Yettának, még akkor is, ha eleinte nehezemre ment elfogadni. - Örülök én most is... Csak furcsa. Ez talán érthető. - vontam oldalra számat, majd megpaskoltam a vállát, ismét átnyúlva az asztalon. - És mi itt is leszünk neked. - mosolyodtam el végre, kisebb sóhajjal karöltve. Végül is tény... ha nem lenne Yetta, nekem is csak a falka lenne. Gyerekkorom óta, csak ők vannak, így tény és való, hogy nekem is ők a családom. De ezt mondanom sem kell, hiszen Gabe tisztában van vele. Ami pedig a több idő töltést illeti Yettával: meglesz. Idővel. Hiszen nem határolódom el tőle, abszolút nem. Csak nem szeretem a spontán, most azonnal szeressük egymást dolgokat. De talán ettől nem is kell tartanom irányából. Majd alakul... - Ismered pedig... Milagros az. Régi ex-Tark. Bár nem tudom mennyire volt ő ismert a Kangunart-ok között. - én könnyen beszélek, hiszen sokat mozogtam anno Milivel, tekintve, hogy egy csoportra voltunk osztva. - A lehető legjobb választás volt, Ő. Megfontolt, okos, dinamikus, és ha kell eléggé agresszív. Erős. Szóval, tökéletes az Atanerk posztra. Mindemellett én egész vidámnak ismertem meg, bár azóta nem találkoztam vele én sem, hogy megkapta a falka irányítását. Nyilván a feladatának megfelelően változott, de ettől még nyugodtan felkeresheted. Rendes nőstény. - zártam le végül egyszerűen, főként mert Grace is már halló távolságba volt. Pillantásom rákúszott, ahogy elém pördítette a Heinekent, majd csak egy biccentéssel jeleztem felé a köszönetet, hogy kifáradt vele. - Hisztis. Vagy megjött neki. - reagáltam Gabe kérdésére egy nagyobb váll rántással, majd belekortyoltam az újabb sörbe, tekintve, hogy a másikat félúton már teljesen kiürítettem. Még figyeltem Grace távolodó alakját, aztán újra Gabe-re emeltem füstszín íriszeimet. - Viszont, ha már itt vagy... és már tudod, hogy milyen helyet foglalok el az O'Connors becses szívében... - ironizáltam, kisebb, szórakozott gesztusokkal. - ...muszáj vagyok elbeszélgetni veled. - köszörültem meg a torkomat, majd újabbat kortyoltam. - A múltkori incidensedről, mikor leverted azt a srácot. Carl? Vagy hogy is hívják... Lényegtelen. Tudom, nyilvánvaló, hogy valami indulatból fakadt a történet, de megkérlek - bár talán nincs is rá szükség -, hogy máskor fogd vissza magad, a kocsmában. Odakinn tőlem fel is négyelheted, de nem szeretném, ha rossz híre lenne a helynek. Felkeltené még a betolakodók érdeklődését is. Remélem, megérted... - komolyan beszéltem, bár hangomból érződhetett, hogy nem lehordom őt, sokkal inkább kérés ez, mintsem szidalom...
- Érthető, hogy vállaltad a feladatot, az meg rendes tőled, hogy segítesz neki. - Egy haloványabb mosoly futott az arcomra, gőzöm nem volt arról, hogy mennyit tud, vagy mennyit nem, de mikor Dee szóba került, mindig eszembe jutott, hogy mennyire elszúrtam a költözésemmel mindent. Talán, ha maradtam volna, még mindig együtt lennénk, az is lehet, hogy én segíteném őt, nem pedig Olen. A gondolataim egy pillanat alatt elillantak, és előhúztam a jobbik énem. - Persze, érthető...szóval akad egy Olen kiadás csajban. - Felnevettem, próbáltam viccelődni, hogy kitörjön pillanatnyi lehangoltságából. - Azért majd mutass be neki. - Széles mosoly szökött az arcomra, azután rendeltem egy újabb sört, majd érdeklődve végig hallgattam őt az új Atarnek személyéről. - Mili? Persze, hogy ismerem, legalábbis látásból, az a csinos nő, amelyikkel akkor futottam össze, mikor éppen készültetek valahová, már rémlik. - Elmosolyodtam, emlékeimből előkerült Milagrosz személye is, bár nem hittem volna, hogy éppen egy nő veszi majd át a vezető szerepet a srácok helyett. - Jól van, mindenképp felkeresem őt, ha másért nem, hogy lecsekkoljam. - Cinkos vigyor szökött az arcomra, naná, hogy Olennel a nőket is ki lehetett beszélni, mindegyikről megvolt a véleményünk, de a szemtelenségünk azért nem súrolt bizonyos határokat. Miután Grace lerakta a söröket, és távozott, jót nevettem Olen megjegyzésén, majd én is a csaj után pillantottam és megcsóváltam a fejem. - Lehetséges, vagy csak pasihiánya van. - Elvigyorodtam, majd visszapillantottam Olenre, és kicsit elkomolyodtam, mikor előhozakodott a múltkori incidenssel, amit én okoztam az O'Connorsban. Csöndben végig hallgattam őt, számíthattam volna erre, bár Deetől már megkaptam a magamét. Szerencsére, Olen nem olyan stílusban adta elő, ahogy még aznap este Deirdré, hanem sokkal finomabban, és ami azt illeti, teljes joggal szólt és igaza volt. - Tudom Olen, ne is folytasd, mert értem. Ráadásul tudhatnám, mit nem szabad, mert zsaru vagyok, de..*sóhajtva kortyoltam a sörből, majd az üveget visszatettem az asztalra.* - Hibáztam, kicsit sokat ittam, rossz napom volt és semmi nem úgy alakult, ahogyan azt elterveztem. A csávó beszólt, nem tetszett, hirtelen voltam. De nem lesz több ilyen, nem okozok nektek gondot. - Teljesen komolyan beszéltem, nem okozott gondot, hogy Olen szóba hozta a témát, talán csak kissé lehangolt, de nem akartam előhozakodni a problémáimmal. - Na és, nők terén mi a szitu pajtás? Van valami komolyabb? Mi történt azzal a szöszivel, akivel két éve kavargattál? - Még szép, hogy kíváncsi voltam, nagyon reméltem, hogy nem maradtam le semmi házasságféléről, bár kétlem, hogy olyasmiben Olen benne lenne, ő nem az a fajta.
Kezdőlap
//
