Kezdtem visszarázódni a régi életembe, bár kicsit úgy éreztem, hogy mióta visszatértem Fairbanksbe, másként viselkednek velem a falkatársaim, és kevesebb információ jut el hozzám. Persze, lehet, hogy csak nekem nem sikerült újra felzárkóznom, de ami azt illeti, Vincent halála óta minden felborult, én pedig nem igazán találtam a helyemet falkán belül sem. Szerencsére azért azok, akik régen a barátaim közé tartoztak, most sem fordítottak nekem hátat, mindig számíthattam rájuk, bármilyen helyzetben. Közéjük tartozott Olen is, akivel az utóbbi időben ugyan alig volt időm beszélni, ettől függetlenül tudtam, hogy ha kell segítség, akkor hozzá fordulhatok, és ez ugyanígy, fordított helyzetben is igaz. Mivel nem találtam őt a farkaslakon, egy üzenetet hagytam neki, hogy megihatnánk egy sört az O'Connorsban. Hogy a választásom miért épp erre a helyre esett? Nos, tény, hogy Dee jelenléte is sokat dobott ezen, hisz , ha csak pár percre is összefuthattam vele, már megérte, illetve a sörök is itt voltak a legfinomabbak az egész városban. Megérkezésemet követően körbepillantottam, hátha már megérkezett Olen, de mivel nem láttam őt, ezért először a pulthoz sétáltam és várakoztam, hogy kiszolgáljanak. - Szia Gabe - Köszönt rám Grace egy halvány mosollyal, de úgy tűnt, ő nem kifejezetten örül a jelenlétemnek, amit részben meg is értettem. - Egy korsó sört kérnék, világosat, köszi . - Nem is igazán akartam vele komolyabb társalgásba merülni, ezért megrendeltem az italt, fizettem, majd a korsóval a kezemben kerestem egy üres asztalt és leültem az ablak mellett, ott várakoztam arra, hogy Olen befusson, és végre, dumálhassunk egy jót.
Az üzenetet megkaptam, vettem, értettem. Persze nem nyomban, és nem azonnal indultam el az O'Connorsba, hiszen nem régen jöttem el onnan. Egyébként is most ezer más gondolat járt a fejemben, amik mostanában minduntalan nyugtalanítanak, kavarognak bennem, és egyébként is... de talán a Gabe-el való találkozó pont jókor jött. Ideje lesz kicsit felengednem... Végül is nem csak, hogy régen láttam, de bírom is a srácot. Noha... szánom-bánom, de mióta visszajött nem sok időm akadt arra, hogy elkapjam, és dumáljak vele... Bár, így jobban belegondolva, jelenleg azért egy kisebb fejmosás jár neki, lévén, hogy a jó múltkor nem kis vihart vert a pub-ban. Na majd átrendezem én az arcát, ennek a lököttnek! Nyilván nem így lesz, de azért ezt a beszélgetést úgysem fogom tudni elkerülni. Mindazonáltal jó kedvvel indultam el hozzá, bár késésben voltam. Kicsit... Vagyis, hát... az igazat megvallva, a megbeszélt időben még rohadtul otthon rohangáltam, abban a marha nagy kuplerájban, amit most is ott hagytam. Na mindegy, ez számít most a legkevésbé.
A motor hálás morranással adta meg magát, hogy kivágódhassak vele a város koszos, szmogos betonjára, én pedig nem ágáltam ellene, hogy úgy hasítson, ahogy szokott... Megcsúsztatva egy kicsit azt a bizonyos sebességhatárt... khmm. Nem sok időbe telt, míg visszaértem az O'Connorshoz, mondjuk nem is meglepő. Rutin járat, ez alatt a pár hónap alatt szinte már saját útvonalat építettem ki. A Vyper-t a szokásos helyére láncoltam, majd a kulcsokat a zsebembe vágva sétáltam be az épületbe. Egyelőre nem néztem körbe, csupán a pultot céloztam meg határozott léptekkel haladva felé. - Grace! Hey... A szokásost. - bal könyökömet az asztallapra vezettem, ahogy féloldalasan kezdtem lassacskán felmérni a terepet. Rengeteg szag, illat, és füst keveredett az orromban, azonban mindezek között is sikerült végül Gabe-et beazonosítanom. Eközben az üveges Heineken is kiérkezett, én pedig már indultam is tovább, egy gyenge "kösz"-t hagyva a hátam mögött. Meg sem álltam az ablak melletti asztalokig, ahol a hím üldögélt egymagában. - Hello! Késtem, tudom. Ne cseszegess vele... - vigyorodtam el, ahogy kezemet felé nyújtottam egy rövid pacsira. Kényelmesen ledobtam magam vele szemben, egészen becsúszva a méretes ablakig. A sörömet jóízűen meghúztam, majd talpát az asztalhoz koppantva tettem le. - Szóval, igaz a hír... Visszajöttél. - hangom kedélyes volt, pedig valahol azért haragudtam rá, hogy csak úgy lelépett. Meg persze a múltkori balhéja miatt is. - Hol jártál? - kérdeztem egyszerűen, hátamat a támlához préselve.
Nem csináltam semmi érdemlegeset, leszámítva azt a néhány mozdulatot, míg a sörös korsót az ajkaimhoz emeltem, majd kortyoltam a habzó italból és visszaraktam a poharat az asztalra. Nem ízlett túlzottan ez a csapolás, valamiért más íze volt, mint a legutóbb itt fogyasztott korsónak, s azon morfondíroztam, hogy vajon milyen fajtából adhatott nekem Grace. A nő felé sandítottam, éppen a poharakat törölgette, pár pillanatig őt néztem, de nem mertem azt feltételezni, hogy direkt csapolt nekem a rosszabbik fajtából. Visszafordulva az asztalhoz, kezeim közé vettem az itallapot, és annak hátoldalán láttam, hogy szendvicset is felszolgálnak, bár a választék nem volt túl nagy, kétféle szendvics és egyféle hamburger volt a menü alatt felsorolva. Ennek ellenére mégis úgy olvasgattam, mintha izgalmas regény volna, a sorok közé mélyedtem és alaposan áttanulmányoztam a szendvicsek összetételét. Kenyér, vaj, salátalevél, sonka, uborka, paprika, sajt. Hümmentve nyaltam meg a szám szélét, leírva nem is hangzott olyan rosszul, ahhoz képest, hogy pubos szenya. Közben újra kortyoltam a sörből, nem azért, mert annyira ízlett, hanem azért, mert szomjas voltam, és ha már ekkora korsóval rendeltem, annak valahogyan el is kellene fogynia. Közben unottan bámultam az asztal lapját, a kis karcolásokat, amik az évek során mélyedhettek a fába, és bambulásomból csak akkor kaptam fel a fejem, amikor ismerős hang szólított a közvetlen közelemből. Felpillantva Olent láttam meg magam előtt, rávigyorogtam és a kezemet nyújtottam felé. - Hát pedig, már épp említeni akartam, hogy túl sokáig csinosítottad magad a tükör előtt a randinkhoz. - Vigyorogva szúrtam vissza egy kis viccelődést, de tudtam, hogy Olen nem fogja zokon venni tőlem, érti ő a poént, ez egyébként is megszokott volt köztünk annak idején. - Igaz, már jó pár hete itthon vagyok, olyan, mintha el se mentem volna. - Halvány mosoly húzódott az ajkaimra, miközben megláttam kezében a Heinekkenes üveget. - Francba, tudtam, hogy nekem is ilyet kellett volna vennem. Legközelebb kizárólag üvegeset választok, ne mond el Deenek, de ez nem nevezhető sörnek, ez valami...lónyál lehet. - Húztam el a számat fintorogva, miközben a korsó sör fülét markolásztam. - Californiában voltam, ott próbáltam kiszellőztetni a fejemet a történtek után...- Ekkor egy pillanatra felnéztem Olenre, valószínűleg tudta, hogy arról az esetről beszéltem, mikor rám bíztak egy kölyköt, de egy támadást követően nem tudtam őt megvédeni és az életét veszítette, miattam. - De piszkosul hiányzott Fairbanks, meg a pofátlan képed cimbora. - Küldtem felé egy barátságos mosolyt, bár sejtettem, hogy a hirtelen távozásom mindenki fejében kérdéseket, és valószínűleg némi haragot szült. - Apropó! Hoztam is neked valamit Californiából! - Egy összetekert papírhengert vettem elő a belső zsebemből, két A4-es lapnak felelt meg a mérete, levettem róla a gumit és kiterítettem az asztalon a posztert, amin egy vizimentő lány pózolt igen csak alulöltözött formában, kezében egy olyan műanyag eszközzel, ami másokat a víz felszínén tart, ha nagy a baj. - Ezt sok szeretettel neked, és még alá is írattam, ott a neved. - A Baywatch csajt alakító színésznő Olennek írta alá a képet és még egy szívecskét is rajzolt neki. Tudtam, hogy a cimborám is kedveli a női egyedeket, és gondoltam, ha máshogy nem, majd így megkedveltetem vele azt az unalmas sorozatot, aminek egyébként nem sok értelme van, leszámítva a sok homokban futkosó lányt. - Meg hoztam neked egy üveg italt is, de azt majd máskor kapod meg, ide nem akartam piát hozni, a végén még kipenderítene a biztonsági főnök. - Vigyorogva ezt is hozzáfűztem, majd kíváncsian pillantottam Olenre. - Na és veled mi újság? Megnősültél már, haver? Hogy van a húgod? -Érdeklődtem, miközben kortyoltam a sörömből.
Semmit se változott... Ez a gondolat pedig jóleső vigyorral rohamozta meg arcomat. Idétlen... - Bocs már, édesem, de tudod, hogy nekem csak az számít, hogy neked tetsszek. Ez pedig sok időt elvesz a hátrányos kis életemből. - röhögtem fel szórakozottan, ahogy ledobtam magam elé. Jó volt újra látni a hülye fejét, még akkor is, ha haragszom rá. Mert efölött még mindig nem tudok elmenni, még akkor sem, ha tudom miért lépett le. Akkor sem örültem neki, és most sem tesz boldoggá, hogy ennyi időt távol volt. - Hát, Fairbanks már csak ilyen. Sose lesz unalmas. - pedig valójában rohadtul az, ha csak a szimpla, átlagos napokat nézzük, emberi viszonylatban. Farkasként más, és jelenleg túlságosan is sok minden történik ahhoz, hogy egy kis időre is le tudjunk ereszteni. A háború a nyakunkon, ráadásul Darren és James is annyira egy barom... Na mindegy. Kár ezen agyalnom is, Mili majd gondoskodik róluk... Egyébként sincs rá elég időm, végigzongorázni, ugyanis a felhorkanásra akaratlanul is rávetettem pillantásomat. Elnevettem magam, miközben fejemet is megingattam. - Valóban az. A korsók manapság kicsit vizezettek, és nem is a legjobb minőségű sörökből keverik. Túl sok lett a részeg, valahogy vissza kell őket fogni. - vontam oldalra számat, noha nem tartott túl sokáig, hiszen az előbbi kérdésemre azonnal válasszal is szolgált. Nem lepett meg, ez régen sem volt másként, és bár nem volt vele olyan a viszonyom, mint Doriannal, ettől még sok mindent... - gondokat, örömöket és a többit - megosztottunk egymással. Vannak, amik idővel sem múlnak el, úgy látszik. - California? Waow... Szarral nem gurigázol látom. Mindenesetre, megérteni megértelek, csak nem örültem, hogy leléptél. Annak már igen, hogy végre visszaevett a fene. - húztam meg újra a sörömet, jóízűen sóhajtva fel, ahogy végig csorgott torkomon. Valójában sajnáltam Gabe-et. Nem lehetett könnyű elviselnie az érzést, hogy elveszít egy kölyköt, akit rábíznak. Épp ezért nem tudnék mentor lenni. Lehet, hogy megkattannék hasonló esetben, Már csak a múltamat véve alapul... - Na látod, a tied is nekem. Remélem, most már nem lépsz le többet. - vigyorogtam kedélyesen, noha a szavaim őszinték voltak. Olyan sok mindenki ment el, de valahogy mindig visszatalálnak... És bár haragszunk rájuk, valahol mégis örömmel fogadjuk őket. Ez már csak így van... Ellenben, mikor azt pedzegette, hogy hozott nekem valamit, megrántottam szemöldökömet, és érdeklődve kezdtem el kutatni arcának játékát. Elképzelésem se volt, hogy mivel fog meglepni, annyi már most biztos, hogy kivételesen nem nőt hozott. Ennek pedig piszok mód örültem, hiszen... Ez most nem lényeges. Khm... Lapozhatunk. Ahogy elém görgette a nagyobb lapot, kicsit meghőköltem, majd újra visszakönyököltem az asztalra, ezúttal mindkét tenyerem közé szorítva fejemet. - Hát, gyönyörű... - ironikus voltam kissé, de egyébként értékeltem az ajándékát, és még tetszett is. Ennek nagyobb hangot az újra feltörő vidám nevetésem adott jelet. - Klassz tényleg. Csinos példány! Bár, nem ígérem, hogy kiteszem. De nézd már! Kaptam szívecskét...! - jól van ennyire azért nem hatott meg, de képtelen voltam kihagyni. - Tényleg, kösz, haver. - nyúltam át felé, hogy meglapogassam a vállát, majd dőltem is vissza a helyemre. Mondjuk, valószínű, hogy hamarabb kerül az ágyam mellé, vagy a fiókomba, mint a falra, főleg a mostani helyzet miatt is... De ettől még tényleg jól esett. A biztonsági főnökös monológjára azonban sejtelmes vigyor mászott vonásaimra, miközben összegöngyöltem, és elraktam a posztert. - Milyen előre látó vagy. De talán... talááán, lehet letudod beszélni azzal a biztonságissal, hogy néha becsempéssz ezt-azt. - továbbra se világosítottam fel, hogy ez a személy bizony én lennék. Egyelőre élveztem a tudatlanságát, és magamban kifejezetten jól szórakoztam rajta. A jó kedvem viszont hamar alábbhagyott, ahogy a húgomat említette. Tekintetem sietősen villant fel rá, kérdő fénnyel övezve arcának vonalait. - Honnan tudsz róla? - értetlenkedtem, kicsit fagyosabb hangszínben. - Mármint, nem gáz... Csak meglepett. Egyébként jól, gondolom. Egyelőre szokjuk egymást. Az igazat megvallva egész jól haladunk. Azt hiszem... - nem merném rá a nyakamat tenni, hiszen még annyira friss, és épp ennyire furcsa is. De kezdem megkedvelni Yettát, és idővel talán tényleg sikerül rá úgy tekintenem, mint a húgomra. Bár, van egy olyan érzésem, hogy valahol, legbelül, már ezen is túl vagyok... - Baszki... Tudod, most tényleg olyan érzésem van, mintha nem mentél volna el. - eredtek meg a szavaim, miközben leöntöttem még jó pár kortyot a torkomon. A sör jótékonyan hűsített, miközben lejjebb csúsztam az ülésen, így véve fel egy kényelmesebb pozitúrát.
Látva Olen arcát, amint végig mérte a poszterlányt, elvigyorodtam. Le mertem volna fogadni azt, hogy úgy gondolta, ennyi volt a nagy ajándékom. Ezen jót mosolyogtam. - Jól van haver, nem fogok megharagudni érte, ha nem teszed ki a faladra. - Nevetve figyeltem, ahogy visszahajtogatta a posztert, tény, hogy dögös csaj volt rajta, de élőben sokkal jobban festett, mint a plakáton. - Ugye? - Ajkaimra vigyor húzódott, aztán kíváncsian pillantottam rá, szavai elég sejtelmesen hangzottak ahhoz, hogy ne kezdjek el gyanakodni. Lehetséges, hogy Olen új melót szerzett magának, és személyesen őt alkalmazta Dee? Ezen morfondíroztam, és úgy döntöttem, rá is kérdezek. - Na várjál haver, te nem szoktál így vigyorogni, csak ha valami sunyiság van a dologban. Ismered a biztonságit? Mond azt, hogy nem te vagy az. - Felnevettem, majd kabátom alól mégis csak előhúztam azt az üveg whiskeyt, amit eddig nem igazán akartam villogtatni a pubban. - Ez lenne az, ha jól emlékszem, akkor szereted a whiskeyt, bízom benne, hogy ennek az üvegnek az ízvilága elnyeri majd a tetszésedet. - Nevetve csúsztattam át az asztal felett az italt, közben a pult felé pillantottam, ahonnét feltűnt Grace kíváncsi pillantása. - Hm, nagyon felügyel minket a csaj. - Jegyeztem meg, majd visszapillantottam Olenre, kezembe vettem a sörömet és kortyoltam a habzó italból, ami lassan fogyott a korsómból. Mikor rákérdeztem a húgára, feltűnt, hogy elkomolyodik, összepréseltem az ajkaimat, és megfordult a fejemben az is, hogy talán erre nem kellett volna rákérdeznem, lehet, hogy túl fájdalmas témát húztam elő? - Öhm, a farkaslakon beszélgettek és akkor hallottam meg. Ne haragudj, hogy rákérdeztem, tapintatlan voltam. De mégis, hogy került elő, mit tudsz róla? - Kezdtem kíváncsiskodni, feltéve, ha nem nézett rám úgy, hogy kussoljak el. Ismertem azt a pillantást, így csak tőle függött az, hogy beszélünk-e a testvéréről, vagy sem. Mindenesetre, engem érdekelt a téma. További szavaira elmosolyodtam, majd felállva az asztaltól odahajoltam és vállon veregettem őt, majd visszahuppantam a székre. - Én is ezt érzem Olen, jó újra itthon, még annak ellenére is, hogy szinte semmit nem tudok. Gőzöm sincs arról, mi folyik a falkán belül, kicsit úgy érzem, hogy eltávolodtam tőletek azzal, hogy elutaztam annó Californiába. - Ezúttal én sóhajtottam, tényleg így éreztem magam, nem igazán találtam a helyemet , sem a városban, sem a falkán belül, de Deevel is akadtak problémáim.
A posztert magam mellé fektettem, összegöngyölve, majd vigyorogva visszapillantottam Gabe-re. Jó rég láttam basszus. Bár, nem sokat változott, ettől még, és a barátságunk is a helyén maradt, ettől még fura érzés volt újra vele szemben ülni. Gyanakvó tekintetére muszáj volt szélesen elmosolyodnom. Sose volt hülye, noha én se fogalmaztam kacifántosan. Még egy ideig figyelemmel kísértem mozdulatait, ahogy előhúzta a whiskys üveget kabátja alól, ezen pedig újra fel vidultam. Kis mocsadék, csak behozta! - Ismerem. - kezdtem bele sejtelmesen. - És mondanám, hogy nem én vagyok, de minek hülyítselek? - elnevettem magam én is, fejemet rázva, kicsit hátrább dőlve a padon. Sok mindenről lemaradt, az biztos, de én nem tudtam rá más szemmel nézni, még úgy sem, hogy azért haragudtam rá. A felém nyújtott üveget laza mozdulattal átvettem, kicsit feldobva a levegőbe pördítettem meg azt kezem között. A címkét fürkésztem, majd ismét Gabre emeltem íriszeimet. - Faszájos. Kösz. - biccentettem meg felé az üveget, majd azt is a poszter mellé raktam. - Bár, most már elég kellemetlenül érzem magam, hogy én szart se hoztam neked... Na, majd pótoljuk. - fordultam vissza felé, mialatt az üveget is sikeresen elbújtattam. Nem kell, hogy mások is észrevegyék, elég hogy már Grace is úgy néz ránk, mint a véres rongyra. - Ne foglalkozz vele. Mostanában azt hiszi, hogy ő itt a strázsa. - felröhögtem. Egyébként meg tényleg... Grace az utóbbi hónapokban mindenért belém kötött, még azért is, ha nem volt bekötve a bakancsom. Hisztis picsa... A testvéremet illető témánál lelankadt a jókedvem, persze csak mértékkel. Nem igazán tudtam még mit kezdeni a helyzettel, és az meg csak tetézte a dolgot, hogy úton útfélen fel is jön a sztori... Valójában nem zavart, csak fura érzés járt körbe, minden ilyen alkalomnál. - Ugyan, hagyd el. Nem gáz. Amúgy, nem tudom. Illetve tudom, persze... Megkeresett. Állítása szerint évtizedek óta engem kutat. Én meg semmit se tudtam róla, röhej. Bár, az is igaz, hogy nem fogadtam túl szívélyesen... - itt elharaptam a mondatot. Tulajdonképpen eddig csak Doriannak meséltem a másik húgomról, Kianáról. És nem is akartam ebbe még véletlen se belemenni, mert akármilyen régen is volt, a sebeket a mai napig hordom. - Viszont, egészen aranyos... Vagyis, annak tűnik. De még, mint mondtam, elég friss. Terveim szerint a napokban fel is fogom keresni, ha már ő is megtett jó pár lépést felém. - gondolatban fel is elevenült előttem, mikor egyik reggel kajával becsörtetett hozzám. Kár volna tagadnom, hogy nem értékeltem... A vállon veregetésére újra felsejlett arcomon a korábbi vigyor. Örültem, hogy itt van, tényleg... Túl sokan mentek el, és ő is azok közé tartozott, akikért - számomra - kár volt. - Majd visszaszoksz. Igaz, nem árt ha tudod, hogy a helyzet forróbb, mint annak idején. A betolakodó falka zsong, és mi sem vagyunk épp mintapéldányok. Elkezdtük a munkálatokat, védekező, és támadó lehetőségeket építettünk ki. Javarészt még folyamatban vannak a dolgok... - nyeltem egyet, legördítve pár csepp sört a torkomon. - Nem tudom, találkoztál-e az új Atanerkkel... Erősnek tűnik, és most kezdem azt érezni, hogy végre tartunk valamerre... Lehet nem ártana felkeresned. - tettem még hozzá egyszerűen, szinte már vállat vonva.
- Áh, szóval itt dolgozol. A fene gondolta volna haver, hogy egy napon még biztonsági főnök leszel. - Nevetve cukkoltam, természetesen kinéztem belőle azt, hogy efféle feladatokat is tökéletesen ellásson, hisz kemény kötésű srác volt, olyan, akivel nem könnyű elbánni. - Nincs mit, fogyaszd egészséggel, vagy idd meg velem. - Nevetve tettem javaslatot az ital közös elfogyasztására, ezzel eszembe jutott néhány emlék is, mikor leültünk egy ital mellé, kártyáztunk vagy csak beszélgettünk az élet különféle dolgairól. - Vettem észre. - Sóhajtva pillantottam Grace felé, aki igazán a bögyömben volt már, mert mindig megtalált szúrós szavaival, gyakran úgy éreztem, mintha nem is kedvelne, és valamiért haragudna rám. Csak épp nem értettem, miért lenne erre oka. Ezt követően került szóba a húga, akiről nem sok mindent hallottam, de úgy voltam vele, hogy inkább rákérdezek Olennél, abból nagyobb gond úgy sem lehet. Mikor arcára pillantottam, feltűnt, hogy nem igazán szimpatizál a témával, vagy legalábbis nem szeret erről beszélni. - Gondolom, nem volt könnyű szembesülnöd azzal, hogy van egy húgod, de idővel biztosan könnyebb lesz. Megszokod majd, aztán a végén még örülni is fogsz, amiért van egy élő rokonod. Bárcsak én is elmondhatnám ezt magamról, de ..*egy pillanatra elhallgattam, aztán befejeztem a mondatot.* - Nekem ti vagytok a családom. - Azért nem akartam túl érzelgősnek tűnni, ezért egy vigyort villantottam felé, ezzel is jelezve, hogy nem gond, nem kaptam napszúrást, és még ugyanaz a Gabe vagyok, akit annak idején megismert. - Na ez a beszéd barátom, ha közösen eltöltetek egy kis időt, megismeritek egymást, sokkal jobb lesz. - Barátian rámosolyogtam, majd kezembe fogtam a korsómat és kortyoltam az italomból. Szóba jött a falka élete is, bizony túl sok mindenről maradtam le, engem még a vezető váltás is váratlanul ért. - Bevallom, még nem találkoztam vele. - Fejet ráztam, közben leraktam a korsót az asztalra, és intettem Gracenek, hogy hozzon nekünk még egy kört, majd pillantásom visszafutott Olenre. - Mesélhetnél róla, hogy nagyjából tudjam, hogy s mint közelítsem őt meg. Vincentel a maga módján azért lehetett viccelődni, de az újról szinte semmit sem tudok, és nem ártana, ha tisztában lennék a jelenlegi helyzettel. - Ahogy kimondtam a szavakat, máris megérkezett Grace, két újabb sörrel, amit lerakott elénk az asztalra. - Köszönöm. - Halvány mosolyt küldtem felé , ő azonban olyan ridegen pillantott rám, mintha valami rosszat mondtam volna. - Pff, mi ütött ebbe a csajba. - Fejemet csóválva, kíváncsian fordultam újra Olen felé.
- Én se gondoltam. - ráztam meg a fejem, eddigi arcjátékomtól eltérően, kicsit kelletlenül. Nem a munka miatt, azt szerettem... - Ezt még Vinc bízta rám. Hogy segítsek Dee-nek. A halála óta pedig nem is kérdés, hogy csinálom. Majdnem mindennap itt vagyok. - szavaim kicsit keserűek voltak, de végül igyekeztem visszarendezni vonásaimat, és azzal foglalkozni, hogy végre Gabe visszatért közénk. Ennek köszönhetően sikerült egy halovány mosolyt eszkábálni a képemre, ami azért valóban őszinte volt. - Még jó, hogy veled fogom meginni pajtás, ne hülyéskedj! - ez pedig már-már szent és sérthetetlen. Egyedül nem szokásom inni, és ha már tőle kaptam, nyilvánvaló, hogy vele is fogom elfogyasztani. - Majd később, akár bele is kezdhetünk... - hajoltam kicsit közelebb hozzá, át az asztalon. - Ha Grace lelépett. - böktem fejemmel az illetékes nő felé. Mostanában tényleg túllő a célon, abba meg már be se merném avatni Gabe-t, hogy mit művel, mikor rájön a zsaruzhatnék... Még a végén le kéne fognom őt, hogy ne rántsa ki a pultból, bár nőket nyilván nem bánt - tudtommal -, de azért ennek mindennemű elkerülése érdekében, inkább kussoltam. Így is még le kell rajta "vernem" a múltkori ügyet... De igaza van... Irritáló kis csaj, kétségtelen... A húgomat illető témánál azért már megint elfogyott a lelkesedésem, de azt is sikerült összekapálnom. Elvégre, tényleg örültem Yettának, még akkor is, ha eleinte nehezemre ment elfogadni. - Örülök én most is... Csak furcsa. Ez talán érthető. - vontam oldalra számat, majd megpaskoltam a vállát, ismét átnyúlva az asztalon. - És mi itt is leszünk neked. - mosolyodtam el végre, kisebb sóhajjal karöltve. Végül is tény... ha nem lenne Yetta, nekem is csak a falka lenne. Gyerekkorom óta, csak ők vannak, így tény és való, hogy nekem is ők a családom. De ezt mondanom sem kell, hiszen Gabe tisztában van vele. Ami pedig a több idő töltést illeti Yettával: meglesz. Idővel. Hiszen nem határolódom el tőle, abszolút nem. Csak nem szeretem a spontán, most azonnal szeressük egymást dolgokat. De talán ettől nem is kell tartanom irányából. Majd alakul... - Ismered pedig... Milagros az. Régi ex-Tark. Bár nem tudom mennyire volt ő ismert a Kangunart-ok között. - én könnyen beszélek, hiszen sokat mozogtam anno Milivel, tekintve, hogy egy csoportra voltunk osztva. - A lehető legjobb választás volt, Ő. Megfontolt, okos, dinamikus, és ha kell eléggé agresszív. Erős. Szóval, tökéletes az Atanerk posztra. Mindemellett én egész vidámnak ismertem meg, bár azóta nem találkoztam vele én sem, hogy megkapta a falka irányítását. Nyilván a feladatának megfelelően változott, de ettől még nyugodtan felkeresheted. Rendes nőstény. - zártam le végül egyszerűen, főként mert Grace is már halló távolságba volt. Pillantásom rákúszott, ahogy elém pördítette a Heinekent, majd csak egy biccentéssel jeleztem felé a köszönetet, hogy kifáradt vele. - Hisztis. Vagy megjött neki. - reagáltam Gabe kérdésére egy nagyobb váll rántással, majd belekortyoltam az újabb sörbe, tekintve, hogy a másikat félúton már teljesen kiürítettem. Még figyeltem Grace távolodó alakját, aztán újra Gabe-re emeltem füstszín íriszeimet. - Viszont, ha már itt vagy... és már tudod, hogy milyen helyet foglalok el az O'Connors becses szívében... - ironizáltam, kisebb, szórakozott gesztusokkal. - ...muszáj vagyok elbeszélgetni veled. - köszörültem meg a torkomat, majd újabbat kortyoltam. - A múltkori incidensedről, mikor leverted azt a srácot. Carl? Vagy hogy is hívják... Lényegtelen. Tudom, nyilvánvaló, hogy valami indulatból fakadt a történet, de megkérlek - bár talán nincs is rá szükség -, hogy máskor fogd vissza magad, a kocsmában. Odakinn tőlem fel is négyelheted, de nem szeretném, ha rossz híre lenne a helynek. Felkeltené még a betolakodók érdeklődését is. Remélem, megérted... - komolyan beszéltem, bár hangomból érződhetett, hogy nem lehordom őt, sokkal inkább kérés ez, mintsem szidalom...
- Érthető, hogy vállaltad a feladatot, az meg rendes tőled, hogy segítesz neki. - Egy haloványabb mosoly futott az arcomra, gőzöm nem volt arról, hogy mennyit tud, vagy mennyit nem, de mikor Dee szóba került, mindig eszembe jutott, hogy mennyire elszúrtam a költözésemmel mindent. Talán, ha maradtam volna, még mindig együtt lennénk, az is lehet, hogy én segíteném őt, nem pedig Olen. A gondolataim egy pillanat alatt elillantak, és előhúztam a jobbik énem. - Persze, érthető...szóval akad egy Olen kiadás csajban. - Felnevettem, próbáltam viccelődni, hogy kitörjön pillanatnyi lehangoltságából. - Azért majd mutass be neki. - Széles mosoly szökött az arcomra, azután rendeltem egy újabb sört, majd érdeklődve végig hallgattam őt az új Atarnek személyéről. - Mili? Persze, hogy ismerem, legalábbis látásból, az a csinos nő, amelyikkel akkor futottam össze, mikor éppen készültetek valahová, már rémlik. - Elmosolyodtam, emlékeimből előkerült Milagrosz személye is, bár nem hittem volna, hogy éppen egy nő veszi majd át a vezető szerepet a srácok helyett. - Jól van, mindenképp felkeresem őt, ha másért nem, hogy lecsekkoljam. - Cinkos vigyor szökött az arcomra, naná, hogy Olennel a nőket is ki lehetett beszélni, mindegyikről megvolt a véleményünk, de a szemtelenségünk azért nem súrolt bizonyos határokat. Miután Grace lerakta a söröket, és távozott, jót nevettem Olen megjegyzésén, majd én is a csaj után pillantottam és megcsóváltam a fejem. - Lehetséges, vagy csak pasihiánya van. - Elvigyorodtam, majd visszapillantottam Olenre, és kicsit elkomolyodtam, mikor előhozakodott a múltkori incidenssel, amit én okoztam az O'Connorsban. Csöndben végig hallgattam őt, számíthattam volna erre, bár Deetől már megkaptam a magamét. Szerencsére, Olen nem olyan stílusban adta elő, ahogy még aznap este Deirdré, hanem sokkal finomabban, és ami azt illeti, teljes joggal szólt és igaza volt. - Tudom Olen, ne is folytasd, mert értem. Ráadásul tudhatnám, mit nem szabad, mert zsaru vagyok, de..*sóhajtva kortyoltam a sörből, majd az üveget visszatettem az asztalra.* - Hibáztam, kicsit sokat ittam, rossz napom volt és semmi nem úgy alakult, ahogyan azt elterveztem. A csávó beszólt, nem tetszett, hirtelen voltam. De nem lesz több ilyen, nem okozok nektek gondot. - Teljesen komolyan beszéltem, nem okozott gondot, hogy Olen szóba hozta a témát, talán csak kissé lehangolt, de nem akartam előhozakodni a problémáimmal. - Na és, nők terén mi a szitu pajtás? Van valami komolyabb? Mi történt azzal a szöszivel, akivel két éve kavargattál? - Még szép, hogy kíváncsi voltam, nagyon reméltem, hogy nem maradtam le semmi házasságféléről, bár kétlem, hogy olyasmiben Olen benne lenne, ő nem az a fajta.
Csak mosolyogtam. Mi mást is tehettem volna? Elvégre Vincent utolsó kérése volt ez felém, és amennyire kedveltem és tiszteltem őt, nem is cselekednék máshogy. Főként, mert a barátom volt... Következő szavaira azért felröhögtem, egyszerűen muszáj volt. - Van. Ami ennél sokkal ijesztőbb az az, hogy tényleg kurvára hasonlít rám. - nevettem tovább, ezúttal már tényleg jólesően gondolva Yettára. Hiszen, ha egyelőre mást nem is, de ezt mindenképp el tudom róla mondani. Főleg a szeméről... Mintha önmagamra néznék... - Lecsapnál rá, mi? - vigyorogtam már csak, noha tudtam, hogy ennél fontosabb dolgai is vannak, mint csak a csajokon agyalni. Mindazonáltal ez már az ő dolga, persze azért annyira nem lelkesednék nagy hirtelen, ha rástartolna, legalábbis még nem ismertem meg jobban... Aztán ki tudja. - Igen, ő lesz az. Látom a csinosságát feltétlen megjegyezted. - dőltem hátrább jó kedvűen. Nos, tény és való, hogy Milagros szép látvány, noha én sosem néztem rá úgy. Ennek talán a főbb oka az, hogy nagyon jóban vagyunk. Most pedig, hogy Atanerk lett, csak remélni mertem, hogy a barátság nem múlandó állapot. - Helyes. - bólintottam is mellé, hiszen senkinek se árt, ha elbeszélget az alfájával. Gabe pedig olyan régóta nem volt itt, hogy tulajdonképpen Sednáról is lecsúszott. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy nálunk csak úgy röpködnek az Atanerkek... Rémes. Mindenesetre remélem, hogy Mili megmarad... Közben újabbat kortyoltam az újdonsült sörből, az pedig érdesen marta át a torkomat, hűsítette. Közel határosan jobb, mint az Airways! - Hát, nekem mindegy mije van, csak vigye tőlem a legtávolabb... - rántottam meg szemöldökömet, ezzel együtt homlokomra is apró ráncok futottak fel. Grace annyira érdekelt, hogy semennyire... Így is már sokszor annyira felidegel, hogyha nem tudnám magam türtőztetni, már felkentem volna a falra... Viszont, már ez sem volt fontos, hiszen rátértünk a lényegesebb dolgokra... Mint például, hogy mit csinált Gabe a múltkor. Pont itt... Persze, haragom múlandó volt, főleg az ő irányába, és szavait nyugtázva, biztos is voltam benne, hogy nem fog ez még egyszer előfordulni. - Tudom, pajti. Elszállt az agyad. Ezért is kérlek meg ilyen normálisan, hogy máskor figyelj oda. - húztam el számat kelletlenül. Megértem én, hogy elgurult a gyógyszer, szó se róla. Nálam is megesik. Csak tényleg nem itt kellett volna ezt... na. - Jól van, részemről fátylat rá. - mosolyodtam el végül, felé lökve az üvegemet egy koccintásra, ha már máshogy nem, így érzékeltessem vele, hogy komolyan gondolom. Ellenben következő kérdésére már idétlenül vigyorogtam. Micsoda kérdés... Pláne a szőkét illetően. Azt se tudom mikor volt már... - Nem tudok sokat mondani. Semmi komoly nincs most... még. - jutott eszembe Jenny, hirtelen járva át testem minden szegletét a kép. De erről még nem kívántam bővebben beszélni, talán később... talán ha már én is tudom mi van közöttünk, vagy, hogy lesz-e egyáltalán valami... - A szőke meg már régen volt. Túl rég... a nevére se emlékszem. De gáz... - nevettem fel. - Utána volt más... de annak is vége lett. Úgyhogy most az van, hogy nem tudom. Majd lesz, ahogy lesz. És nálad? Mi a helyzet? - kérdeztem vissza kicsit sietősen, talán terelve is rólam a témát ezzel. Egyébként is vele sokkal több minden történhetett, míg nem volt itt, szóval, inkább őt hallgattam, mint sem magamat. - Dee-vel beszéltél? - a kérdést félszegen tettem fel, hiszen nem tudom most hogy vannak.. Régen se tudtam sokkal többet, csak, hogy volt - talán - valami. Ennek oka nem az, hogy nem avatott volna be, csak akkor sem volt kevesebb teendő, mint most. De emlékeim szerint, mintha... Na mindegy. Mindjárt megtudom...
Mára végeztem a munkával, de azt sose lesz vége. Craig még biztos nincs otthon, de ha igen az sem érdekel. Egyedül csak Daisy hiányzik, de nagy lány már, nem fog kárt tenni se magában, se a berendezésben. Mindent összegezve, csomó időm van még arra, hogy hazamenjek. Nem volt semmi más tervem a mai napra, csak a munka, de rögtönzésben jó vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy betérek a legközelebbi helyre ahol lehet kapni valami finomat, már ami az innivalót illeti. Végül egy pup-ba tértem be, ahol leültem az ablak mellé és az itallapot kezdtem el nézegetni. Alkoholt nem kéne inni nappal, akármennyire is jól esne. Craig ha megtudná, hogy ittam, biztos elkezdene kombinálni, és abból semmi jó sem származhat. Vártam, míg megkaptam a Cappuccinomat, és miután megérkezett el kezdtem lassan inni. Ez kicsit felmelegít, és még részeg se leszek tőle. Nem mintha olyan nagyon hideg lenne kint, jól fel vagyok öltözve, érdekes lenne, ha fáznék. Egy kék farmer, fekete csizma, fehér ujjatlan póló és vastag fekete kabát van rajtam, de a kabátot már letettem a székem támlájára. Nincsenek itt sokan, legalább csönd van, ami félig jó és félig nem. Nem zavar senki, de azért mégis élvezetesebb barátokkal beülni valahova.
Vége. A mai napra befejeztem a tanítást, az aktatáska szerűségem is a kezemben van. Benne minden könyvvel amire otthon szükségem lehet, illetve egy adagi mai dolgozattal. Igazán felemelő lesz majd éjszaka kijavítani, elaludni mellette pedig még jobb. Lotte majd felébreszt, a nyakamba zúdít egy adag vizet. Megállok az egy pub előtt. Jó lenne egy kávé, határozottan. Hamar eldöntöm, hogy igenis nem csak jó lenne, hanem jó is lesz. Besétálok, leigazolva a pult mellé. Az itallapot pár percig nézegetem, latolgatom a különböző italok ízét. Persze semmi alkohol, elvégre később is juthat rá időm. A mosolygó pultos lányra visszamosolygom, megrendelve az áhított kávémat. Sok cukorral, tejszínnel. Hamar megkapom, jobb kezembe véve a megkapott kávét, balban pedig a táskámmal indulok meg üres helyet keresni. Egészen addig sikerül elmanővereznem egy darabig, amíg meg nem szólal a telefonom. Szóval mindent átlegózok a jobb kezembe, a ballal előveszem a készüléket és lezavarom a kis drága feleségemmel az aktuális beszélgetni valót. Semmiségért hívott fel, mégsem küldtem el ide vagy oda. Hiába rossz közöttünk a kapcsolat, tisztelni mindig fogom őt. A szerencsétlenség tetőfoka, hogy miután visszaraktam a zsebembe a telefonom, leöntöttem kávéval egy nőt. A leöntés körülbelül abból állt, hogy nyakon öntöztem őt, amiért annyira szörnyen szégyellem magam. A táskámat felpakoltam az asztalra, kinyitottam és valamiféle papír zsebkendőt kerestem. Amint megtaláltam, átnyújtottam miközben kissé megvizsgáltam a nő arcát. Ismerősnek tűnt, viszont még mindig nem nyögtem ki egy árva szót sem. És még egy pofont se nyaltam fel, ami igazán nagy haladás. - Elnézést kisasszony, rettentően sajnálom. Kárpótolhatom valamivel? - Kérdezés nélkül foglalok helyet vele szemben, a kabátomat a szék karfájára rakva, a táskám tartalmát elzárva előle. Na meg a félig üres kávémra pillantva. Lehettem volna határozottan figyelmesebb. Tekintetem a nőn kalandozik, illetve a gondolataim a körül forognak, hogy ismerős nekem. Mégis inkább kibámulok egy kissé az ablakon, megpillantva önmagam. Fekete farmer, világos kék ing és kabát amitől már megszabadultam. Na meg a mesterien fésűt kerülő hajam, amin csak végig húztam reggel az ujjaimat. - Karyn? - Esik le végre a tantusz, hogy éppen kit is öntöttem nyakon a kávémmal. Mosolygom, hátha ő sokkal hamarabb megismer, mint én őt. Ránézek, már eléggé kendőzetlenül. Megvizsgálom, keresem benne azt a vidámságot ami annyira vonzott benne. Felfedezem benne a szikráját, ami még pislákol. Viszont fogalmam nincs hogyan lehettem ekkora barom. Fel se ismertem, pedig a legjobb barátom volt! Komolyan, egyre jobban kezdem szégyellni magam. Beszélgetni kezdünk és azt fogom kívánni, hogy nyíljon meg alattam a padló és nyeljen el. Az meg már tökéletesen mindegy, hogy merre nyel.
Elmerültem az előttem lévő pohár nézegetésében, a kanállal továbbra is kavargattam a benne lévő cappuccino-t, mintha valami érdekes dolog lenne. Nem az, de az ablakon való kifele bámulást meguntam, a falat meg nem akarom nézni. Pár percig még elvoltam ezzel az elfoglaltsággal, de utána egy "ügyes" ember sikeresen rám öntötte a kávéját, ami elég forró volt. Rögtön felnéztem az illetőre, közben a kezemmel próbáltam letörölni a tarkómról a kávét, hogy azért ne forrázzon szét. Elvettem a férfitól a zsebkendőt, és mostmár azzal töröltem meg a nyakamat és a pulóveremet. Nem néztem meg túlzottan az illető arcát, jobban lefoglalt az, hogy a nyakam baromira ég. - Mondjuk azzal, hogy legközelebb figyel. - Nem voltam túl jó kedvemben, de mikor rájöttem, hogy kihez beszélek szélesen elmosolyodtam. Ő meg mit keres itt? Nem érdekelt, hogy láthatóak lesznek a kék és zöld foltok a karomon, levettem a pulóveremet és a mellettem lévő székre tettem. Remélem ki tudom majd mosni. - Szia. - Örültem, hogy ő is megismert, és továbbra is mosolyogtam. Amikor utoljára láttam a barátságunk pont nem a fénykorát élte, de az egyetem régen volt, engem nem is érdekel, hogy mi történt akkor. Persze elfelejteni nemtudom, de Vau-t ugyanúgy a barátomnak tartom mint régen. - Igen, Karyn vagyok. - Felesleges volt az előbb köszönnöm, de már mindegy. Megáltozott kicsit külsőleg, jobban néz ki mint évekkel ezelőtt, de beletelt pár pillanatba míg rájöttem, hogy Vau az. - Mit csinálsz itt? - Most nem a kávézóra céloztam, az logikus, hogy miért van itt, inkább a városra értettem. A kávé illatát még mindig éreztem magamon, plusz a nem túl kellemes hőmérsékletét is, de a régi haverom elterelte róla a figyelmem. Jó újra látni, mondjuk a kávés részt kihagyhatta volna. Majdnem felkeltem, hogy megöleljem, de ki tudja, talán nem tetszene neki, szóval maradtam a helyemen.
Talán az arcomra is kiült az a meglepődöttség, hogy nem szedtem fel egy két pofont. Aztán elvette az átnyújtott zsebkendőt, azt se kaptam az arcomba. Hát, egy egészen nyugis vérmérsékletű nőt sikerült kifognom. Lehetne máskor is ennyire jó napom, igazán. A múltkor, na jó, egy hete volt, hogy hasonló baleset történt meg velem. Akkor eléggé gyorsan távoztam a tett helyszínéről, az utánam ordibáló nőt meg igyekeztem kizárni a tudatomból. Szerencsére meg nem volt annyira elvetemült, hogy magas sarkúban utánam kacsázzon. Gyerekes lenne ha lebiggyeszteném az ajkamat? Garantáltan, így mégsem teszem meg. Csak reagálok a széles mosolyára, hisz rájött ki vagyok. Éber figyelmemet pedig nem kerüli el a karján megtalálható kék, zöld foltok. Nem kell órákat gondolkodnom rajta, hogy honnan szerezte be őket. Vajon akarom tudni milyen a házassága? Nem, viszont idővel úgy is belefogok folyni. Most nem kaptam el a karját, hogy megnézzem közelebbről, pedig elég nagy volt a kísértés. Nem nézetem sokáig a foltokat, inkább a kávés pulcsijára pillantok. Kap tőlem egy újat, idővel. - Pedig azt hittem azóta Kathleen lettél. - Veszem viccesre az egészet, mosolyogva, jobban szemügyre véve. Kissé magába omlott, ám ott van még az a cserfes régi énje. Csak valakinek ki kéne rázni ebből az állapotból. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megártott neki ez az egész házasság dolog. Velem nem történt semmi különös, élek, ha egészen nem is virulok. Ahhoz hiányzik még egy két dolog, amit a zsebemből semmi esetre se tudok előrántani. Pedig próbáltam, igazán. - Kávézni akartam és hazamenni kijavítani a mai adagomat. És te? - Legyőztem az ingereket a megölelésére, megpuszilására. Jobb ha most szépen a fenekemen ülök és nem szökdösök össze vissza mellette, mint egy szerelmes kis kamasz. Közben visszakérdezek, tudni akarom mi szél fújta erre. Mind e közben újra megjelent a pultos lány, a kezemből elvette a félig üres kávés poharat és eltűnt. Pár perccel később visszakaptam a pontosan ugyan olyan poharat, sok cukorral, tejszínnel. Na meg egy étlap félével, ami tulajdonképpen süteményeket tartalmazott. Karyn orra alá toltam, hadd válasszon kedvére, a mai délutánra a vendégem. És persze meséljen össze vissza, kíváncsi vagyok bármire ami vele történt. Mert hiába váltunk el úgy ahogy, attól még mindig kedves lesz számomra. A lány távozik, később visszajön a rendelésért. Milyen ügyes kislány, tudja ő mit kell tennie. - Mesélj, mi történt veled? - Kérdezek rá udvariasan mindenre. Itt akár mesélhet arról, hogy mennyire egy eszményi házassága is van. És, hogy van egy focicsapatra való gyereke akiket különböző szakkörökre hordott el. Vagy, hogy van egy kutyája, ami a pub előtt várja, csak az én figyelmemet kerülte el. Rámosolygok biztatóan, hogy tessék kislány, én meghallgatok bármit. Mindenre érdemes vagyok, hisz a bizalmi viszony köztünk valamikor eléggé bensőséges volt. Most meg vele szemben ülök, a kezemet legszívesebben az övére csúsztatnám. Mégsem tettem meg, hisz nős ember vagyok. Mutatja is az gyűrűs ujjam, amennyiben valakit nagyon érdekel a dolog. Ha meg nem, hát így jártam.
- Nem, meg vagyok elégedve a nevemmel. - A humora még mindig a régi. Aranyos volt, hogy köszönés helyett rögtön a nevemet mondta az előbb, de lehet, hogy én is ezt tettem volna. Jó kérdés, hogy mit mondok majd Craig-nek a kávés pulcsiról, de szerintem el fogja hinni az igazságot. Régen Vau nem volt ilyen topa, de mindenki változik, biztos megöregedett. Na jó nem, ezt még viccnek se hoznám fel neki. - Ezt gondoltam, de úgy értem, hogy mit csinálsz itt a városban? Mikor költöztél ide? - Sejtettem, hogy nem sztriptízelni jött egy kávézóba, érdekes is lenne. Ezek szerint még mindig tanár, legalábbis másra nem célozhatott. Kijavítani nem lehet sok mindent. - Én csak beültem kicsit pihenni, és mert mára már végeztem a munkával. - Milyen nagy szerencse, hogy és milyen kicsi esély volt rá, hogy összefutunk! Elég nagy város ez, nem biztos, hogy máshol sikerült volna találkoznunk. Csöndben figyeltem, ahogy Vau megkapja az új kávéját és még mindig mosolyogtam rá. Régen nem volt ilyen szép szakálla, de nagyon jól áll neki. Külsőleg nem változott más téren, csak férfiasabb lett. A kérdése után egy pár pillanatig elgondolkodtam, hogy mit is mondjak. Az igazat biztosan nem, ha meg hazudok akkor bűntudatom lesz. Az étlapra rápillantottam, de nem tanulmányoztam át, hogy mi áll benne. - Köszi, de nem vagyok éhes. - Nem mintha ma valami hű de sokat ettem volna, de akkor sem kérek sütit. Elég nekem a cappuccino, otthon meg majd eszek valamit. - Férjhez mentem és van egy kutyám. Nemrég költöztünk ide, a férjemnek itt akadt munka. - Ebben nincs hazugság, és remélem, hogy nem fogom megbántani azzal, hogy nem részletezek mindent. De őt nem sértődősnek ismertem meg, szóval szerintem nem lesz ebből baj. - És veled? - Megnyugodtam, hogy mostmár ő fog beszélni, ha csak nem kérdezget továbbra is engem, amit nagyon nem szeretnék. Látom, hogy van gyűrűje, vagyis ő is házas. Neki biztosan jobban alakult az élete mint nekem, nem néz ki szomorúnak.
Elmosolyodtam, mi szerint meg van elégedve a nevével. Hát, én is meg vagyok az övével, az enyémmel pedig még jobban. Igaz még lehet reklamálni a gyártóknál, csupán értelmét nem látom. Az meg egészen jól esik, hogy nem szid össze vissza az ügyetlenkedésem miatta. Amiről nem is tehettem, mert a drága kis feleségem jól időzített. Mindig tudott időzíteni, erre a jó tulajdonságára sehogy sem tudott ráverni az évek során. Pedig nem egy két éve ismerem. - Itt élek, dolgozom. Nagyjából fél éve, azt hiszem. - Árulom el neki a kérdéseire a válaszokat, majd megtudom, hogy a mai nap szabad. Legalábbis ezt következtetem ki abból, hogy végzett a munkával és pihenni jött ide. És egyedül van. Nem szaladgál a lába körül egy gyerek sem, ahogy az enyém körül se. Pedig én határozottan szeretném, csak nem jön össze. Amiről kivételesen nem én tehetek. Lotte arcába nem vághatom, mert vérig sérteném vele és semmi perc alatt a bíróság elé citálna válás miatt. Igaz utóbbi meg fog történni, reményeim szerint hamarosan. Belekortyolva az új kávémba figyeltem őt. Őt, aki valamikor számomra a világot jelentette, most meg kukán ülünk egymással szemben. Legalábbis én határozottan kuka vagyok, mert rákérdeznék a karján éktelenkedő foltokra, mégsem teszem. Fúrja az oldalamat a kíváncsiság, mégsem vagyok annyira elmebeteg, hogy ne tudjam honnan származik. A férje egy agresszív barom, ezt így láthatatlanban állapítom meg. - Egyél velem egy sütit, kérlek. Vagy térdeljek le és úgy igent mondasz? - Vigyorgok rá, mert elutasította a sütit. A kávémat lerakom az asztalra, a kezét meg elveszem az étlapról és megsimogatom. Még mindig olyan selymes a bőre, mint volt. Legszívesebben az arcomhoz érinteném, mégsem teszek ilyet. Amúgy se garantált, hogy nem húzza el a kezét amint hozzáérek. Közben remélem, hogy ezzel az apró simogatással rábírom, hogy egyen velem sütit. Utálok egyedül sütit enni, ő tudhatná a legjobban. Hisz képes voltam akár hajnalban átmenni hozzájuk, hogy az anyukám dió tortáját közösen fogyasszuk el. - Boldog vagy? - Szúrom oda neki a kérdést úgy, mintha a mai időjárásról csevegnénk. Érdekel a válasz, tényleg, miközben megállapítom, hogy francokat boldog. Ha az lenne most nem itt ülne velem szemben, hanem a kis férjével csinálnának mondjuk közös ebédet vagy vacsorát otthon. Rólam is leríhat hasonló, viszont nekem mentségem van. Lotte elutazott a városból valami díjátadó miatt ahonnan közvetítenie kell. Mert igen, a kis feleségem már nem csak egy sima firkász, hanem riporter lett. Este bekapcsolom a híradót, megnézem őt és nyugodtan mehetek aludni. Nem sok mindenki mondhat magáénak egy ennyire harmonikus kapcsolatot, tudom én. - Feleségül vettem Charlotte-t, miután lediplomáztunk. - Ennél bővebben nincs amit elmondjak. Ismeri Mrs. Reynolds-ot, még ha éppen nem akarja. Biztosan nem örömmel emlékszik vissza rá, mert ha ő nem lett volna, akkor most Karyn lenne a feleségem. És nem lennének a karján szivárvány színű foltok! Egy rosszcsont sincs az életünkben, ha néha nem én vagyok az. Kutya se, mert a drága allergiás mindenféle állati szőrre. Emiatt akartam egy csontvázat tenni a nappali közepére, mint házi kedvenc. Miután közöltem vele, azt mondta meg ne próbáljam, mert kifogja őket dobni. Eléggé komolyan gondolta, így még egy nyamvadt csont kollekcióm sincs otthon.
- Akkor nagy szerencse, hogy most sikerült összefutnunk. Én csak körübelül egy hónapja élek itt. - Csak most jövök rá, hogy milyen régen láttuk utoljára egymást. Párszor gondoltam arra, hogy mi lehet vele, de az furcsa véletlen, hogy pont egy városba költöztünk. Persze ez nembaj, ő nem egy ellenség, hanem egy barát, szóval örülök neki. Nem érzem kínosnak a csendet, de azért beszélgetni jobb, mint némán ülni egymás előtt. Annyi mindent tudnék neki mesélni, de egyszerűen nem megy. Még mindig nemet akartam mondani a sütire, de a kéz simogatás közben beadtam a derekam. - Oké, eszek veled, de nehogy letérdelj. - Nem húztam el a kezemet, mert kellemes érzés volt, hogy ahogy simogatott. És ebben nincs is semmi rossz. Idő közben nem éheztem meg, de egy sütibe nem fogok belehalni, és így legalább megelőzhetem, hogy Vau letérdeljen. Simán kinézem belőle, hogy megteszi. - Miért ne lennék boldog? - Ez meg milyen kérdés? Csak most ült le, és máris ezzel jön. Jobban örülnék a szokásos sablon kérdéseknek. Logikus, hogy azért nem akarok jobban belemenni ebbe, mert nem vagyok boldog, és nem akarom, hogy ezt megtudja. - Az jó, gratulálok. - Lehet, hogy nekem is inkább az egyetemről kellett volna választanom, akkor jobban jártam volna. Az ő házasságukra visszatérve, én örülök neki. Jól kijöttek egymással régen is.
- Egy hónap? A várost se ismerheted annyira. - Állapítom meg ezt félhangosan. Kissé csodálkozom, hogy egészen egy hónappal ezelőttig még mindig abban a városban élt volna ahol megismerkedtünk, de mindegy. Az ő élete, azt tesz vele amit akar. Beleszólásom semmi a köbön, szorozva kettővel. Elmosolyodom. Úgy látszik még ennyi év elteltével is hatással vagyok rá. Ami igazából boldogsággal tölt el, ám mégis megijeszt. Mi lesz velünk így ha egyetlen apró érintéstől igent mond? Le kéne tesztelni, így apró kézcsókot lehelek kezére. Úriember vagyok mindig, ezt általában a nők sokkal hamarabb bezsebelik tőlem. Ám Karyn nem egy átlagos nő az életemben, legalábbis a múltban nem az volt. A jövőben pedig ő dönti el mennyire akar szerepelni. Esetleg főszerepet játszani, ő tudja. - Válassz. - Biccentek az étlap felé ami előtte árválkodik. Bízom az ízlésében, az úgy sem romolhatott el az évek során. Közben a pincérlány is megjelenik a színen, elővéve a kis noteszét, megvárja amíg Karyn elmondja mit szeretne, persze két darabról van szó és távozik. Kezét pedig nem eresztem, egy fajta satuban tartom ami ahogy veszem észre nincs ellenére. Élvezi a simításokat, miközben felfedezem, hogy bőre még mindig a régi selymességét hordozza. Nem változott, ebből a szempontból nézve. - Ha boldog lennél, nem ülnél itt egy cappucino társaságában. A férjeddel lennél, valami közös programot élvezve. Igazam van vagy igazam van? - Egyáltalán nem nagyképűség részemről ez, remélem nem is fog megsértődni érte. Egyszerűen kimondtam azt amit gondoltam. Mert igen, amennyiben boldog lenne valahol máshol, más társaságában mulatna az időt. Mondjuk egy részből örülök, hogy nem boldog, hisz velem van. Én pedig boldoggá tudom tenni úgy, mint a régi szép időkben. Egy közös mozizás, miközben a pop corn felét rám dobálja, természetesen. Vagy megmutathatom neki az évek során összegyűjtögetett remek munkát a diákjaimtól. Gondolok itt a versekre, novellákra, regény töredékre. Mert igen, az én óvó kezeim alól emelkedtek már ki tehetségek, még ha Karyn eléggé nehezen is fogja elhinni. - Köszönöm. - Apró mosollyal a szám szegletében köszönöm meg a gratulációt. Nem kerül viszonzásra, mert nem lenne őszinte, egy részt, más részt pedig feleslegesnek tartom. Annak idején kapott tőlem meghívót a szertartásra, valószínűleg dacból nem jött el. Fogalmam nincs, pedig szívesen eltöltöttem volna vele agglegénységeim utolsó óráit.
- Nem is ismerem nagyon, nem volt időm meg kedvem körülnézni, de majd valamikor bepótolom. - Ideje lenne már felfedezni a város más részeit is, akár egyedül, akár valakivel. Daisynek biztos tetszene az ötlet, csak ugye vele nem mehetek be mindenhova. Talán meg kéne kérdeznem Vau-t, de még hezitálok, mert végülis ő nem egy idegenvezető. Majd még eldöntöm. A kézcsóknak köszönhetően sikerült elpirulnom, amit azzal próbáltam leplezni, hogy kicsit elfordítottam a fejem. Nem értem saját magamat. Ő csak egy régi barát, aki a végén már nem annyira barát volt, de akkor is..hülyeség pirulgatni. - Oké, de legközelebb én hívlak majd meg valamire. - Az étlapot nézegettem, és közben imádkoztam azért, hogy az arcom visszatérjen a normális színébe. Ez olyan fura, mert Craigtől maximum kék meg zöld lesz arcom, Vau meg tíz perc után ezt meg tudja csinálni. - Tiramisu tökéletes lesz. - Ez az egyik kedvenc sütim, de ha desszertről van szó akkor a legjobban a gesztenyepürét imádom. De ha már süti, akkor legyen tiramisu. - Elég hamar levontad ezt a következtetést, de mi van, hogyha a férjem dolgozik? Nem lóghatunk egymáson egész nap. - A kérdésre végül nem válaszoltam, de nem is éreztem szükségét. Nem akarok vele bunkó lenni, és szerintem most nem is voltam az, de nem akarom, hogy erről beszéljünk. Elég volt nekem a simogatásból, de nem azért, mert nem élveztem, hanem mert mégis csak férjem van, és ha csak a boldogságomról tud beszélni akkor simogassa saját magát. - Mesélj te valamit. Vannak már gyerekeid? - Én vele ellentétben nem akarok belemerülni a házasságá kivesézésébe, de jobbnak látom, hogyha ő beszél magáról, mintsem hogy hülyeségeket találjon ki. Ami amúgy nem is hülyeség, mert tényleg nem vagyok boldog, de ez most teljesen lényegtelen.
Nem, tényleg nem vagyok idegenvezető. Bár az ő kedvéért bármi lennék. Körbe vezetném szívesen a városban, megmutogatva minden olyan helyet amit érdemes és muszáj látnia. Például a házam, na az lenne a legelső megálló, mert fontos. És természetesen elengedhetetlenül fontos. Ismernie kell, nehogy összetévesszen valami holdkóros vénemberrel akit zaklatna néha napján, jó értelemben. Kissé talán rossz fiús mosoly bujkál szám szegletében, mert élvezem az arcszínét. Nagyjából tíz perc alatt ezt produkáltam, vajon mi lenne ha mondjuk egy órára lennék összezárva? Végig tudnám rajta játszani a széles színskálát? Másrészről amolyan férfias büszkeséggel tölt el, hogy ennyi idő után is képes vagyok erre nála. Na persze, a kíváncsiság hajt, hogy próbáljak ki még többet, ám elengedem a kezét, az elfordított fejét szemlélve. A selymes szőke haja, mindig megfogott. - Meghívhatsz egy kávéra a lakásodon. - A hogy hívassuk meg magunkat pofátlanul akció első része elkezdődött miközben az étlapot nézi. Másodpercek múlva írja fel a kis füzetébe a pincérlány, hogy két adag tiramisu lesz. Semmit se változott, még mindig pontosan ugyan annyira megőrül a tiramisuért, mint régen. Rávigyorgok ahogy a lány távozik, elméletileg nem az északi sarkköre ment a süteményeinkért. - Azt gondolom, hogy a férjed az építészmérnök aki az iskola átalakításán dolgozik. Beszélgettem vele, amennyire kivettem a szavaiból egy hónapja körül érkezett. Ő az? Elnézést az előbbiért, nem szándékoztalak megbántani. - Simítok végig a kezén bocsánatkérés gyanánt majd be is fejezem, mert megérkezik a két süteményünk, a lány elénk rakja le. Szalvéta, kis tányér, kanál meg minden. Majd távozik, újra magunkra hagyva. Én pedig egy kicsit megbánom, hogy ennyire kendőzetlenül kérdeztem rá a magánéletére. Semmi közünk nincs már egymáshoz, így teljesen felesleges volt a kérdésem. Örülök is, hogy nem válaszolt, mert én elvarrtam minden hozzá menő szálat, mert az úgy sokkal jobb volt mindenki számára. Főleg nekem, hisz milyen dolog már ha a vőlegény az első adandó alkalommal megcsalja a menyasszonyát, a jövendőbeli feleségét? - Persze, jelenleg 25 darab rosszcsont apja vagyok. És neked? Nincs egy szőke hercegnőd kék szemekkel? - Vigyorodom el a szavaim végén, hisz remélem gondolja, hogy osztályfőnök vagyok és nem focicsapat gyártásába fogtam. Amennyiben jövedelmező iparág lenni, már rég beindítottam volna. De nem tűnt annak, így csak simán kaptam egy osztály fél évvel ezelőtt. Ott meg akad pár diák akiknek tényleg valamiféle apa vagyok, a magam különleges módján, mert nem adatott meg saját gyerek. Erre meg nem kéne konkrétan rákérdeznie, de ha mégis ráfog, én egyenesen válaszolok. Tartozom neki ennyivel az előbbi pofátlan kérdésemért.
Kávézni..nálam? Nos, ez egy elég merész ötlet, de megoldható. Persze csak akkor, hogyha Craig nem lesz otthon, ami elég sűrűn van mostanában, mivel sokat dolgozik. Nekem mondjuk egy kávézó jutott eszembe helyszínként, nem a házam, de nincs mit rejtegetnem Vau elől, szóval nyugodtan jöhet. Daisy örülni fog neki, hogy agyon nyalogathat egy idegent, és ebben nem fogom megállítani. Biztos vicces lesz. - Oké, majd leírom a címem. Mikor szeretnél jönni? - Régen hívtam meg már barátot vagy ismerőst magamhoz, de talán jobb is, hogy hozzánk megyünk, mert ott nincs akkor hangzavar. Vau szavai hallatán szépen fokozatosan kiült az arcomra a döbbenet, amit nem tudtam és nem is akartam leplezni. Nem hiszem, hogy Craig bármi olyat mondott volna neki, mert gondolom nem büszke rá, de akkor is..úgy lett volna a legjobb, hogyha sose találkoznak. De mostmár mindegy. Mondhatnám, hogy nem, nem ő vele beszélt, de nem akarok hazudni, és az igazság úgy is kiderülni, ha esetleg szóba kerülnék náluk. - Igen, ő az. Miről tudtál beszélgetni vele? Csak azért, mert eléggé különbözőek vagytok, nehéz lehetett közös témát találni. Nem bántottál meg, ahhoz egy kicsit több kell. - Idő közben megérkeztek a sütik, és el is kezdtem enni a sajátomat. Még meg kell emésztenem, hogy Craig és Ő beszélgettek. A férjem biztosan nem tudja, hogy Vau-t ismerem, azt meg pláne nem, hogy mi volt köztünk, de addig jó. Egy balhé nem jönne jól. Ő a kombinálás mestere. Talán tényleg őrült. - Gratulálok, nem lehet könnyű velük. - Tudom, hogy nem ennyi gyereke van, csak hülyéskedik, ami jól is jött az előbbi boldog vagyok-e a házasságomban téma után. - Nem, még nincs, de már szeretnék egyet. Vagy kettőt. - Sajna még a leendő apát nem találtam meg, de nem is gondolkodok ennyire előre, hiszen előbb valahogy el kellene válnom Craigtől, ami most még elég lehetetlennek tűnik. - Az osztályodon kívűl hogyhogy nincs gyereked? Persze ha titok akkro hagyjuk, csak kíváncsi vagyok. - Elmosolyodtam, miután lenyeltem egy tiramisu falatot. Szerintem mostmár azt a részt megbeszéltük, hogy ki miért mikor jött ide, de ha nekem túl személyes volt az előbbi kérdése, akkor lehet, hogy most az enyém lesz az neki.
Mikor szeretnék menni? Hát most azonnal, vajon lehet? Na jó, annyira mégsem lehetek vele pofátlan. Ki tudja lehet éppen bezavarok valami családi programba. Közös családi vacsora vagy teadélután, vagy mi tudom én. Bár garantáltan végig szenvedi a kedves férje ezeket úgy ahogy én szoktam a feleségem családjánál lévő látogatásokat. Amúgy semmi bajom nincs velük, csak egyszerűen minél távolabb vannak tőlem, annál jobb. Ez gondolom érthető részemről, teljesen. Akinek meg nem, hát az jöjjön és meginvitálom egy ilyen szeretett teljes légkörbe, az általam elszenvedett családi vacsorákra. - Mikor van szabad időd? - Udvariasan kérdezek rá, nehogy sértödés legyen belőle. Na nem mintha úgy ismertem volna meg aki bármilyen kis apróságon felkapja a vizet és orbitális hisztit csap le. Azt nem bírom, el se tudom viselni senkitől se, még a saját feleségemtől se. Pedig tőle kaptam már egy két dolgot életem során. Az arcára kiült döbbenetet pedig egy mosollyal palástolom, mégsem mondhatom, hogy áh, már, tegezem is a férjét. Már mikor nincsen körülötte egy nagy adag kis tanonc akik lesik minden egyes lépését, pillantását és gondolatát. Na akkor valahogy mindig sürgős dolgom akad, egy adag javítandó dolgozat, a kávém elfogyasztása vagy szimplán be kell mennem a könyvtárba. Szoktam oda járni többször is, mert megtalálom a kötelező olvasmányokat. És persze a tartalmukat is, amik rejtélyes módon elszoktak tűnni éppen dolgozat írás előtt. - Az iskola felújításáról beszélgettünk. - Zárom rövidre az egész beszélgetés témát, már ami a férjét illeti. Tényleg nem tudom, hogy egyáltalán van-e valami közös bennünk, de most valahogy nem érdekel. Annál jobban érdekel a drága kis felesége aki az elmúlt évek alatt csak szebb lett. Eddig se volt átlagos, most meg egészen megszabja a kávém amit rá öntöttem. Bár ő garantáltan nem így gondolja. Ő talán most melegebb éghajlatokra kíván engem emiatt, de nem gond, megemésztem azt is. A süteményem úgy örülök, mint egy kisgyerek, azonnal bele is kezdek. Igaz a tiramisu nem éppen a kedvencem, de most mindegy, mert valahogy a délelőtti szendvicsem kimaradt. Talán a drága kis feleségem miatt, ki tudja. - Könnyű? Néha kikészítenek és még élvezik is. - Azok a kis lurkók már sportot űznek belőlem vagy legalábbis az idegeimből. Persze sosem veszem ezt jó néven, mindig kapnak érte valami kisebb büntetést. Például nem mehetnek ki az udvarra az aktuális szünetben, vagy több házifeladatot kapnak. És valahogy megérint az, hogy nincs még gyereke. Ő sem lesz már fiatalabb, nagyon jól tudhatná mennyi időbe kerül egy gyerek. Itt éppen a 9 hónapra gondolok és az utána következő évekre. Mikor örülsz annak, hogy megtanult a gyereked beszélni és mikor azért rimánkodsz, hogy felejtené el. Ilyenek is vannak a gyereknevelésben. De leginkább a saját kiujúló hibáink ellen küzdünk. Ez egyáltalán nem tapasztalat részemről, mert még sose volt olyan gyerekem aki úgy viselkedett volna, mint én valamikor a gyerekkorom gondtalan éveiben. - Ha szeretnél, mikor lesz? - Jó jó, tudom, befejezhetném már ezt a témát. De egyszerűen ezt még meg kell tudnom, utána hajlandó leszek leszakadni róla. Én is szeretnék, próbálkozunk jó ideje, mégis lassan kezdem feladni a reményt. A reményt ami tartja bennem a lelket. Mostanában pedig ügyesen, észrevehetetlenül szivárog el. Ami nem a feleségem hibája, sokkal inkább az enyém, mert már nem látom benne azt aki évekkel ezelőtt oltár elé vezettem. Tehetek arról, hogy hűséget fogadtam és nem vakságot? - Nincs, viszont akarok egy párat. Mondjuk egy focicsapatra valót, hogy tudjam megnyerni velük a bajnokságot. - Személyes kérdés nekem? Áh, dehogy. Elmondok én bármit percek alatt. Most éppen azt osztottam meg, hogy be tervezem vetni magam a foci világába és megnyerni ezt azt. Rápillantok, mosolygok majd vissza a tiramisumra, szépen lassan elfogy a fele. Lehet kell még nekem belőle, mert éhes vagyok. A menza egyáltalán nem nekem való, zavar az ott uralkodó zaj. Uralkodhatna ott más is, de miért pont én legyek az akinek nagyon szúrja a szemét? Friss tanár vagyok, elég lesz ha később utál meg a diákok egy népes csoportja. Egyáltalán nem vágyom erre a fajta elismerésre, mégis meg fog érkezni az életembe, hamarosan.
Erre a kérdésre nem is tudom, hogy mit feleljek. Mostanában több szabadidőm van, nincs is ezzel gond, és szeretnék Vauval találkozni, de ha Craig meg tudja..az elég durva lesz. Ha meg mindig kitalálok valamit, hogy miért nem érek rá találkozni Vauval, akkor a végén azt fogja hinni, hogy direkt csinálom. - Holnap délután fele, de jövőhéten nemtudom, hogy mikor. - Kedvesen mosolyogtam, és végülis örültem, hogy ezt megkérdezte. Ha hat évente összefutunk az nem túl jó, és majd kitalálok valamit, ha Craig faggatni kezd. Persze nem szabad ennyire előreszaladni, mert az se biztos, hogy ugyanakkor érünk rá. Meg talán a holnapot nem kellett volna mondanom, mert kissé korai. De mostmár mindegy. - Akkor jó. - Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Ez nem is olyan meglepő, hogy erről beszélgettek, mert gondolom azzal nem szokott senki se dicsekedni, hogy bánt valakit. Bár..Craigből ezt is kinézem. Jobb lett volna, ha ők ketten sose találkoznak. Amíg nem haverkodnak össze, amit kétlek, hogy valaha is meg fog történni, addig nem lehet nagy baj. Egyre jobban az jár a fejemben, hogy mi lenne ha elmondanék mindent Vau-nak, de utána mindig eszembe jut, hogy lehet, hogy nem is érdekelné, és csak még nagyobb bajba sodornám magam. - Ez rosszul hangzik, de te választottad a tanárosdit. - Szerintem olyan aranyos az, hogyha valaki tanár. Mármint ha egy férfi az. De mivel Vauról van szó, így még aranyosabb. - Nemtudom. - Megvontam a vállamat. Már régóta akarok, talán Craig is, sőt biztosan, de ez bonyolult, amit Vaunak nem magyarázhatok el, de így meleg lehetséges, hogy hülyének fog tartani. - Majd ha lesz akkor szólok, de inkább beszéljünk másról. - Remélem, hogy nem voltam bunkó. Nem baj az, hogy kérdez, csak ez pont egy olyan téma amiről nem akarok se vele, se mással sem beszélni. De ezért nem hibáztathatom, mert mi másról kérdezhetne? A házam színéről? - Ha akarsz akkor miért nincs még? - Ehm..kezdek túl kíváncsi lenni, így jobban belegondolva ez a kérdés elég nyers lett, és nem is biztos, hogy fog rá válaszolni Vau, de nem baj. Nem akarok egy témán csüngni, mert lehet, hogy ő sem akar ilyesmiről beszélni. Inkább a sütimmel foglaltam el magam, és a tányért néztem most, Vau helyett. Nézném én még a helyes kis pofiját, de az utóbbi kérdésemet baromi durvának tartom, és inkább a tányért nézegetem, miközben várom a válaszát.
Kezdőlap
